Karácsonyi bál
Ombozi.



* Tánc közben nem téveszti szem elől a kék ruhás Levitás lánykát, aki történetesen Noel barátnője. Féltékenység? Ugyan, dehogy. Inkább sajnálja azokat a babákat, akik minden nap kicsinosítják magukat, hogy bárkit megszerezhessenek. Ő ugyan nem ilyen, de attól még igényesen ki van fésülve a haja, meg tiszta ruhákat hord. Eris szerint élni kell mindig a meglepetés erejével, és ez a partnerénél be is vált. Azonban a fiúnak nagyon nem tetszik, hogy ő Lyrát figyeli sötét szemeivel, így mikor visszapillant a Rellonosra, ő szóvá is teszi. A lány megvonja a vállát halványan elmosolyodva, majd mikor a másik megemlíti, hogy a Levitás nem szeret a figyelem középpontjában lenni, Awer-Kowai gonoszan elvigyorodik. *
- Ó, tényleg?
* Mintha csak a szaván akarná fogni a fiút azzal, hogy újra a másik lányt figyelje, úgyhogy megint elkezdi keresni a tekintetével a tömegben, de egy váratlan fordulás miatt, illetve mivel Noel más hangnembe vált, kénytelen rá irányítani mindent. Sötét szemeivel Ombozi tekintetét fürkészi, ki tudja, mi járhat ilyenkor a fejében. Az illuminált nőszemély nekiront a partnerének, aki még utána is néz, nem is kevés ideig. Eris feszült sértődöttséggel irányítja újra magára az elkószált arcocskát. A melegvérű kijelentése nem ért célba, Ombozi úgy söpri le magáról, mint valami porcicát. A fiú hármas bejelentésére viszont gyilkos szemeket vág hozzá, és mintha a szája szegletében halvány vicsorforma alakulgatna ki. Pörgés következik, úgyhogy nincs több szava, ezután pedig máris a tárgyra térnek. *
- És mi volna az?
* Kérdezi halkan, de annyi kérdés megfordul most a fejében ezzel kapcsolatban. Ki az illető? Mit hoznának el? Váltságdíj fejében, vagy eladnák? Esetleg saját használatra? Mi védi ezt a valamit? Hol találják? Megannyi kérdés, de nem lehet őket feltenni, mert amilyen izgalomba jönne itt ezektől, rögtön lebuknának a szövetséggel. Érzi, hogy bármilyen balhét is akar Noel, ez nekik sikerülni fog. Mivel ők ketten bármit meg tudnak csinálni. Igen, nem véletlenül találkoztak aznap éjjel azon a folyosón, bár akkor nem segítettek egymásnak Ombozival, de attól még megláttak a másikban valamit. A fiú végigpillant rajta, Eris észreveszi a pírt, amit a kiváltott, és elvigyorodik, bár ezt a Rellonos nem láthatja, hiszen másfelé pillant, hogy elterelje róla a gondolatait. Jön a ráadás, ahogyan közelít felé az arca, majd távolodik. Most már biztos, hogy csak rá figyel Ombozi. *
- Attól függően, hogy mit is kéne elhozni, honnan, a lebukás miatt veszélyességi pótlék... Drága dolog lesz, nem dolgozom ingyen. Még barátoknak sem.
* Nem minden szavát gondolja komolyan, persze hogy elég lenne a tárgyból a fele haszon, de fent kívánja tartani a látszatát a szövetségnek, mivel nem kíván senkivel sem barátkozni. *

Ombozi.



* "Napnyugta után, ott." Ennyivel tisztelte csak meg Ombozi, miután Eris visszatért az iskolába. Persze, többet nem is várhatott tőle. A pletykák szerint a karácsonyi bál után szakított azzal a szőkével, pedig igen ingerlékeny volt, amikor szóba hozta a lányt. De mindegy is. Immáron az új pálcájával a kezében, és egy kisebb méretű, nem túl feltűnő ásóval közelít a temető felé, utóbbit a talárja alá rejtve. Egy kicsit ideges, exhumáláshoz még nem volt szerencséje, de úgy tűnik, hogy a fiú ehhez akar ragaszkodni, bár, hogy mit is keresne pontosan, az még Eris előtt is rejtély. A hideg, puha hóban idáig látszódnak a nyomai, Ombozit még nem látja a környéken, de ő így is előbb érkezett a temető bejáratához, mint kellett volna. Ennyi idő alatt legalább van ideje jobban az arcába húzni a talárja csuklyáját. Bár a sebek és a puklik eltűntek a képéről, hála az anyja krémeinek és bűbájainak, azért még mindig sajognak. A végtagjaihoz persze nem kellett pazarolni a drága holmikat, úgyhogy ott a kék-zöld foltok megmaradtak, ámbár úgy is eltakarja őket a hosszú téli talár. A pokol, ami otthon várta, még rosszabb is volt, mint várta. Az anyja szabályosan idegrohamot kapott, mikor megtudta, hogy eltört Eris pálcája. És íme az eredmény... *
- Ch...
* Végigsimít az arca jobb oldalán, ahol nemrég még csúnya nyomok éktelenkedtek. Nem is igazán akar többet haza menni.  *
- Gyere már...
* Morog a semmibe, folyamatosan a falu felé bámulva, hátha megpillantja a fiút erre sétálni. *

Ombozi.



* Miközben vár a fiúra, gondolatai visszakalandoznak az otthon töltött időre az Awer birtokon. Szánalmasnak érzi magát attól, hogy a vékony kis anyja így el tudja látni a baját, neki, aki esténként fekvőtámaszozik meg guggol keményen, hogy a kviddicsben ne maradjon majd alul. Még jó, hogy arról nem szerzett Anny tudomást, különben nem úszta volna meg ennyivel. Ha belegondol, fogalma sincs, miért és hogy jöttek össze a szülei. Az egyetlen támpont amit megtalált, az az anyja által elrejtett cigarettás doboz volt, amiben már csak egy cetli volt azt hirdetve, hogy nem sokkal utána az apja megtalálta és kicsente a szálakat. Meg a neve. Fura, Ombozi csak az apja vezetéknevén szokta szólítani, nem teszi hozzá a másikat. És ebben a pillanatban úgy érzi, ez a legkedvesebb gesztus, amit a fiú valaha is tehet érte. Összébb húzza magán a sötét, vastag talárt, kezd hűlni a levegő, nemsokára lenyugszik a Nap is. Felpillant a temető felé vezető útra, azon pedig meg is látja a feléje közeledő sárkányt. Láthatóan nagyon jó kedve van, sőt, elég feltűnően hozza magával a csicsás ásóját, de Eris ennek most inkább nem ad hangot, a köszöntésre némán biccent. Ezzel viszont nem elégszik meg Noel, vagy észrevett valamit, amit nem kellett volna, mert a lány csak arra eszmél fel, hogy a másik ásója a hóban landol, Ombozi pedig már előtte van és lerántja a csuklyáját. *
- Hé, eressz el!
* Kiálltja felkapva a vizet és azonnal visszacibálja a fejére az eltakarást segítő ruhadarabot. Hogy jött rá Noel, hogy ki volt? Meg ilyen jó szeme lenne, hogy a gyógykenőcsök és varázslatok ellenére kiszúrja a nyomokat? *
- Semmi közöd az életemhez.
* Morogja, bár sosem vallaná be, hogy az iménti megszólalás, mégha csak pillanatnyi is kijelentés volt, jól esett neki. Van valaki, aki törődik vele, legalább annyira, hogy vele együtt dühös. De akkor sincs több köztük puszta szövetségnél. A fiú kikelve magából rúg bele a hóba, majd kiabálva elindul a temető felé. *
- Ne kiabálj már te idióta.
* Morog ismét, ám ebből nem biztos hogy bármit is hallott Noel, annyira előre viharzott. Az alig fél méteres kerítés egyikőjüknek sem okoz gondot, könnyedén átjutnak az első akadályon. A másik sárkány úgy közlekedik itt, mintha minden hétvégéjét a sírkövek között töltené, amit Eris egy kicsit szokatlannak vél. Még ő sem olyan hülye, hogy esetleg kísértetekbe akarjon botolni. Még zombik is lehetnek errefelé. A szokásosnál jóval csendesebb most, amit talán még Ombozi is észrevesz, de más elfoglaltságuk van, úgyhogy ez a kis momentum eltörpül. A világuralomra törő férfiú megáll az egyik sírkő előtt, mikor valahol a temető közepén járhatnak, s a világító tűzgolyó csak egy vékony vöröses csíkot fest a horizont aljára. *
- Ez lenne az? - Fut végig a tekintete a feliraton, de különösebb érdekességet nem talál rajta. - Mi van itt olyan értékes?
* Fordítja a fejét a fiúhoz, ám az ő izgatottsága most valahogy átcsapott másba. *
- Te hallod, ne foglalkozz már velem, ez az én dolgom. Most pedig meséld csak el, mit is rejt ez a sír.
* Igyekszik a hangjába belecsempészni egy kis nyugtatást, meg, hogy ő úgy is képes bármit megoldani az életben, de nem erőssége mások vigasztalása. Amúgy is, mit érdekli ez Ombozit? Tekintete inkább újra a sírkövön van, leguggol és elsöpri a havat, hogy megtapogassa a földet. Jó nehézkes lesz itt ásni. *
- Fel kéne melegíteni a talajt, úgy könnyebb lenne ásni.
* Morfondírozik el, ezzel is rávenni végre a másikat, hogy azzal törődjenek, amiért idejöttek. *

Ombozi.



- Persze, kiabálj csak és buktass le.
* Sziszegi összeszűkült szemekkel, aztán körbenéz. A temető kihalt, akár a környéke, sehol egy lélek. Még jó, az kéne még, hogy lelkekre bukkanjanak. Ombozi robog elől, szlalomozik a kőtáblák között, s le gyávázza Erist. A lány egy pillanatra megáll, de rögtön vicsorba is torzul az arckifejezése és úgy megszaporázza a lépteit, hogy egykettőre Noel mellett terem. Legszívesebben leüvöltené a fiú fejét, karmaival belemarna annak bőrébe és ordítana dühében. Még, hogy ő! Gyáva! Erőt vesz magán, hogy ne adjon hangot sértődöttségének, nem segítene az akción még több dühkirohanás, elég, hogy most Ombozi nem tud uralkodni magán. Ha nem ismerné jobban a fiút, még azt feltételezné ezekből a reakciókból, hogy aggódik érte. Az márpedig ki van zárva, persze, majd pont ő lesz az, akiért lerágná a körmeit. Beérnek a céljukhoz, Ombozi tart egy kiselőadást a kopott feliratú kőről, de Eris lopva inkább a fiút figyeli. Nyilván mindenkinek van hobbija, Noel biztos sírköveket tanulmányoz. Vagy nem ez az első ilyen akciója. Nagyon is tudja mit akar, úgyhogy meglehet. A fiú nekiáll egy bűbájjal letakarítani a havat a fedélről és a körülötte lévő talajról, de mivel a láng igen aprócska, nem fog hamar végezni, ha Eris nem segít be. Némán bólint Rellonos kérdésére, a talárja alól pedig előkapja az eddig elrejtett ásót, majd a pálcáját is. *
- Lacarnium Inflamare!
* Hangoztatja ő is a varázsigét, a műveletet a továbbiakban az ő részéről csöndben, precízen végzi el. Amikor végre az utolsó csepp csapadékot is sikerül leolvasztani mindenhonnan, a kezébe veszi az egyszerű ásóeszközt. Hiába nevelte az anyja úri hölgynek, a piszkos munkát tolvajlásnál akkor is el kell intézni. Előbb ugyebár valahogy a nehéz kőfedéllel kéne kezdeni valamit. *
- Törjük, vagy rakjuk arrébb?
* Emeli tekintetét a fiúra, kérdésében konkrétan utalva arra, hogy mennyire akarnak nyomokat hagyni maguk után. Ezt az akciót nem lesz könnyű a Navinésekre fogni, kicsit túlságosan is sárkányház-szaga van. Amíg a lángokkal babráltak, Noel biztosan lenyugodott valamennyire, de inkább nem fogja kockáztatni a saját iskolai biztonságát. A jobb kezében még mindig szorongatott ébenfa pálcát ráirányítja fedélre. *
- Vingardium Leviosa!
* Határozott "huss és pöcc", ahogyan már jól begyakorolta az órákon, s a nehéz kőtömb lassan, de biztosan mozogni kezd. *

Ombozi.



* Közömbös tekintettel néz a fiú után, elfintorodik ettől a magabiztosságtól. Noel erős, ehhez nem férhet kétség, és önmagáról is tudja, hogy akad mindig sütnivalója, de nem értékeli túl a képességeit. Ha egy náluk tíz évvel idősebb idetévedne, nem valószínű, hogy ők kerülnek ki győztesként a mostani tudásukkal. Még akkor sem, ha ketten vannak. A helyzet ilyen szempontból kiábrándító, és éppen ezért kell meghúzniuk magukat. Eris technikája a néma csendben való terv véghezvitele a sötétben, nyilván ez némi problémát jelent most, mivel nincs egyedül. De ez nem is lenne baj, mert bírja Ombozit, ám a fiú most képtelen csendben maradni, és tombol. A lány morog valamit az orra alatt, amit nem lehet érteni, aztán a sírkőhöz érnek, s elkezdik módszeresen megtisztítani a hótól. Nem kérdez, nem fecseg, nem pazarolja hangját az időjárásról való diskurálásra, sem az egészségi állapotok megkérdezésére. Amikor végeznek, szinte azonnal nekilát a sírfedelet megmozdítani a helyéről. A varázslat sikeres, viszont nehéz tartani, úgyhogy csak annyira kell odébb emelni és lerakni, ahol már nem zavarja a két Rellonos diákot. Nagyjából maguk mellé helyezi el, így nem kell félni más sírok megrongálásától, sem attól, hogy nekik útban lenne. Ennyi a lényeg, szépen, csendben, finoman, feltűnésmentesen elcsenni a kívánt tárgyat, hogy aztán a gazdája bottal üthesse a nyomát. Vagy csonttal adott esetben. Érdeklődve pillant a következő lépésre, ugyanis ezidáig még sosem látott belülről egy nyughelyet. Felvonja az egyik szemöldökét a számára új varázsige hallatán, de úgy tűnik, a dolog működik. Eris keresztbe fonja a karjait, úgy figyeli a lassú műveletet. Nem türelmetlen, miért is lenne, ha mindent halkan csinálnak, a kutya se fogja őket észrevenni. Amikor a fiú végez, Eris elismerően bólint és a furcsa betonképződményen is végrehajtja a levitációs bűbájt, amit aztán finoman a fedél mellé helyez. Fél kezéből az ásót most a használatos tenyerébe veszi, Noelre pillant, aztán a földre, ami alatt ki tudja milyen mélyen lapulhat a koporsó. Nem volt még szerencséje emberi holttestet látni, de nem hiszi, hogy most ilyen szerencséje lesz. A sírhely elég régi, örülhet, ha csontokat találnak. Meg azt, ami Ombozinak kell. Megtörve ezt a meghitt pillanatot lép a fekhely mellé, s a fagyott föld felett ismét előidézi a pálcájából a lángot, hogy azt a részt, ahol ásnia kelljen, kellőképpen meglazítsa, közben meg olyasmit morog, hogy: Ne ácsorogj már ott. Amikor ezzel is végzett, nekiáll az ásatási munkálatoknak, amit most valahogy nagyon élvez. Ezt a társaságot, ezt az időt, ezt a cselekvést. Ez mind olyan dolog, ami igen kedvére van. Bár Eris tisztaság mániás, most a talajtól és a benne lévő milliónyi mindenféle kórokozótól nem retten vissza, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a kemény munka közben megtörölve a homlokát, egy kevés föld izzadtsággal vegyülve ragad meg az arcán, és még csak nem is zavarja. *
- Mit is találunk majd itt?
* Pillant rá egyszer a fiúra, egy kicsit eszelős tekintettel. *

Évnyitó/Évzáró
Ombozi.



* Nem sokat volt otthon, ami nem meglepő... ugyan úgy tűnik, hogy a következő évfolyamba léphet, Awer anyuka mégsem volt túl boldog, hogy nem mindenből hibátlan Kiválót vitt haza a kicsi Eris, és ugyan a vastagon felkent kenőcsök eltüntették már a kék-zöld foltokat, halványan még mindig láthatja őket az, aki nagyon közel nézi a bőrét. Nem jött jól ez a bál, legszívesebben el sem menne, de nem hagyhatja szövetségesét egyedül, szégyenben maradna, ha lány nélkül lépne be a Nagyterembe, annyira meg - bár nem vallja be magának -, megkedvelte a fiút, hogy ne akarja kellemetlen helyzetbe hozni. A fürdőszoba hideg csempéjén ücsörög egy darabig a gondolataiba mélyedve és a testén éktelenkedő sebeket figyelve, aztán mikor már a többi lány dörömböl az ajtaján, hogy jó lenne, ha igyekezne, feltápászkodik a padlóról és nekiáll készülődni. Nem telik bele sok időbe, máris a mai napra tartogatott zöld-fekete ruháját ölti magára, haját bal oldalt összefogja egy laza, több helyen meggumizott frizurába, pár tincset meghagy szabadon a másik oldalt is, így most kicsit úgy néz ki, mintha egy görög meséből lépett volna ki - persze a dísztalárját kivéve, s karjait egy hosszú zöld anyaggal takarja el. Nyakába csempészi a kígyós medált, amit önmagától kapott ajándékba még karácsonykor, aztán megnézi a tükörben, és megállapítja, hogy ennyi ékszer bőven elég. Szemhéjára csak kevés zöld-fekete füstös sminkfélét kever, nem ért ő nagyon ehhez a cicomázásokhoz, ha meg tovább próbálkozik vele, csak elrontaná és kezdhetné előröl, arra pedig most nincs idő. A "lovagja" már a klubhelyiségben várja, hogy újabb cselszövésüket ismét a nagyközönség leple alatt tervezhessék meg. Még utoljára megnézi a pofikáját az arcán továbbra is csúnyán sötétlő keresztel, aztán kap pár gúnyos megjegyzést az édes Opheliától, de a sötét hajú lány ezzel mit sem törődve, szoknyája alá, a lábára erősített tartóba rejti a pálcáját, s már útnak is indul, hogy megkeresse Ombozit. Nem kell sokáig kutatnia utána, hiszen a fiú valóban rá vár - ki tudja mióta, és rögtön bókkal fogadja, amit Eris egy fintorral "köszön" meg. *
- Te is rendesen kinyaltad magad. *Ereszt egy félmosolyt a fiú felé, majd egy újabb változást fedez fel. * Nocsak. Jól megnőtt a hajad, már copfban kell összefogni. Aztán vigyázz Rapunzel, nehogy a szőke herceg fehér lovon fel akarjon mászni rajta. *Vigyorodik el most már teljesen, aztán elfogadja a feléje nyújtott kart. Észreveszi, hogy Ombozi mintha magasabb is lenne, mint amilyennek utoljára látta, de ezt már nem jegyzi meg. Elindulnak hát ketten együtt ki a klubhelyiségből, Noelnek pedig rá kell jönnie, hogy Kowai azóta sem lett beszédesebb. A lány, miközben karöltve sétálnak, leginkább csak feszeng a dísztalárban és gondolataiban szitkozódik a szoknya feltalálójáról. Idegesíti, hogy össze van fogva a haja, hogy nyomja az a leheletnyi smink a szemhéjait, töri a cipője, magára kell szorítania a selyem anyagot, hogy ne látszódjon a karján a verés nyoma, és különben is, utál emberek között lenni, minek kell neki most megint megmutatnia magát? Ha Noel néha ránéz, csak annyit láthat, hogy időnként rándul egyet Eris szája és mintha valamit motyogna is, de inkább csak az ajkai mozognak. Tudja, hogy nemsokára ott vannak az ünnepség helyszínén, nem csak a falakból, hanem abból is, hogy egyre több diákot látni és mindenféle lényt, akit lehet utálni. Ombozi egyre izgatottabbnak tűnik, kíváncsiságának hangot is ad. *
- Én nem. * Morogja Eris durcásan. Nem akart eljönni, ez most más, mint a Karácsonyi bál. Akkor legalább nagyon jól tudta, hogy csak meg akarja mutatni Noel akkori csajának, hogy igenis tud ő csinos lenni, de most nincsenek ilyen szándékai. Ha Ombozi nem hívta volna el, most biztosan odalent gubbasztana a fürdőszoba padlóján. A fiú bekukucskál az ajtón, elengedi a karját, aztán szembefordul vele. A kérdés és a sanda mosoly legalább eljut hozzá, most már Eris is hasonló mimikát varázsol arcára. *
- Naná. * Ezúttal ő karol bele magától a sárkányba, de még mielőtt átlépnék az ajtó küszöbét, halkan, hogy csak Ombozi hallja, a szokásos "kabalamondatát" is kimondja. * Showtime.
* Odabent kék és bronz áradata fogadja őket, amitől a rosszban sántikáló mosoly egyből eltűnik a lány arcáról, fintorba torzulva. Hát persze, hiszen a Levita nyert idén, de ennyire azért nem kellett volna túlzásba vinni a színeket. Miután kifintorogta magát, ismerős arcok után kutat a szemeivel, hogy feltérképezze a tanárok és a prefektusok helyzetét, nehogy túl közel kerüljenek hozzájuk. Emelt fővel, óvatosan lépked. Nem azért, hogy ezzel felhívja magára a figyelmet, hanem mert utálja a magassarkú cipőket és nem akar benne elesni. Nagyon reméli, hogy most ha táncikálásra kerül a sor sem akarja belevonni ebbe a hülyeségbe őt Ombozi, de nem mer ebben hinni, hiszen hogyan máshogy tudnának feltűnésmentesen kommunikálni? Már most érzi, hogy nem kellett volna fel jönnie a pincéből, émelyeg a gyomra. *
- Szerintem iszom valamit. Te kérsz? * Pillant fel, sötét szemeivel a fiúét keresve. *

Jones.


* Bár a vizsgaidőszaknak vége van, Eris máris a könyvtárat látogatja az új és új varázsigék és átkok tanulmányozása miatt. Persze könyveket nem kölcsönöz, miért is tenné, hiszen felhívná csak magára vele a figyelmet, illetve a legtöbb könyv amibe beleolvas, nem elvihető darab. Talárjába bújva koptatja cipője a folyosó szünidőben kihalt padlóját. Arca felét eltakarja a fekete csuklya, s mikor belép a könyvtárba, csak a kezét emeli fel egy pillanatra a könyvtáros nő felé, hogy valamiféle üdvözlést mutasson - Matilda ettől kivételesen megtisztelve érezheti magát. De nem áll le, a következő célpontja máris a K-részleg, csakhogy ABC sorrend szerint folytathassa a kutatásait. Szemei ide-oda ugrálnak a könyvek gerincein lévő címeket olvasgatva, vékony, fehér ujjai néhol meg is érintik őket. Egy számára tetszetős könyvcímet, vagy egy írót keres, de legnagyobb meglepetésére ott talál egy regényt is, csak úgy rádobva pár könyv tetejére. *
- Hátezmeg...? * Suttogja, és leemeli a vastag, kötetet, ami a Végítélet címet rejti. Valaki idedobhatta, merthogy K, mint King, Stephen az írója, de lusta volt a valódi helyére vissza tenni. Eris morogni kezd a trehány ismeretlen miatt, aztán ideiglenesen félretéve nagyra törő átokkutató szándékát úgy dönt, most kivételt tesz egy kis csemegének. Kivételesen nagyra tartja Stephen King-et, és az ő óriási marketing ötletét, miszerint a megtörtént eseményű történeteit eladja a mugliknak horror-könyv címszó alatt. Zseniális. Nem hiába az egyik példaképe a hírhedt kalóznő után. Ezt a könyvet még úgy sem olvasta, csak hallott róla, úgyhogy kicsit összébb húzva magán a sötét talárját ül le az egyik puffra a könyves polc mellett, hogy belefeledkezhessen ebbe a regénybe. Messziről egy kicsit úgy tűnhet ez a lány most, mint egy dementor, akik olvasásra adta a fejét. *

Jones.

* A Végítélet a borító hátulján lévő leírás elolvasásából jónak tűnik. Egy vírus elpusztítja az emberiség 99%-át, a maradék meg valamilyen sötét erő elől bujkál. Eris szája szélén fintor jelenik meg a "vírus" szó láttán, az agyában lévő hipochonder lámpa vészesen villogni kezd, valamiért rögtön az ugrik be neki, hogy ez a könyv is fertőzött. A gyomra forogni kezd a gondolattól, úgyhogy inkább felpattan a puffról, hogy megkeresse az eredeti helyét ennek a kötetnek. Amíg fénytelen szemei egy üres zugot keresnek a könyvespolcon, észreveszi, hogy nem messze tőle egy lány olvasgat valami könyvet. Most mind gratuláljunk Erisnek, hogy felfedezett egy olvasó diákot a könyvtárban. Fél szemöldökét felvonja a látványtól, nem igen szokott csak úgy a közelébe merészkedni valaki, még olvasni sem. Bizonyára annyira halkan tanulmányozta a King könyvet, hogy észrevétlen maradt, de hát ez akkor is abszurd. Végigméri a barna hajú újoncot, nem igazán találkozott még vele ezidáig, s amikor a másik esetleg felpillant rá, vagy a mozgására, ő morogni kezd. *
- Mit bámulsz? * Vicsorít a lányra, majd inkább sarkon perdül és a polcon lévő üres helyet keresi továbbra is. Lehet, hogy a V betűhöz kéne ezt tennie? Nem tudja pontosan, hogy mi szerint van itt listázva minden, de csak úgy a tetejére a többi könyvnek ő nem fogja dobni. Felettébb idegesíti, hogy más is van itt a környezetében, úgyhogy egy picit jobban a fejébe húzza csuklyát, hogy még az arcán lévő kereszt se látszódjon nagyon. Mintha ez a vadidegen lány betört volna a személyes aurájába, pedig nem pontosan mellette ült. *
~ Mi a fenéért nincs itt valami rendszer? ~
* Morog magában továbbra is, fél szemét azért rajta tartva az idegenen. *

Jones.


* Az ismeretlen barna hajú, manó arcú lány mit sem reagál először az ő mozgására. Igaz, hogy mondhatni, Eris a sötétség szülöttje, de attól még nem olyan észrevehetetlen jelenség. Fél szemével a könyvében merengő idegent lesi, nincs-e valamiféle ártó szándéka, de mikor a csuklyás Rellonos rámordul, ő pimaszul visszavág. Micsoda? Szamarat? Eris lélegzete elakad, nem sokan mernek így visszavágni neki Ophelián és azon az idióta Dominicon kívül. Meglepetése vicsorrá torzul, mit sem törődve az eddigi könyv helyét keresős ötletén, most a pálcáját előrántja a talárjából és az idegen lány felé tartja. *
- Exlukhops! * Sziszegi idegesen, s kirántja a varázslattal a másik kezéből a könyvet, amit az imént olvasott. Eris nem ereszti a pálcát, folyamatosan a lányra szegezi, hogyha az egy rossz mozdulatot is tesz, vagy egy nem kívánatos szót szól, azonnal el tudja átkozni. Itt a könyvtárban nem sok értelme lenne sóbálvánnyá változtatni, amíg az átok hatása tartana, a könyvtáros nő, vagy egy prefektus megtalálja őket, és akkor megint Kowai húzza a rövidebbet. *
- Mit képzelsz, ki vagy te? * Vicsorog továbbra is, izmai megfeszülnek, hogy a legapróbb mozdulatra is ártást tudjon kiáltani. *
- Rosszal húztál ujjat kisanyám. Tünés innen, amíg szépen mondom.
* Fenyegetően kiles a csuklya alól, így jobban láthatóvá válik a kereszt az arcán és a furcsa, fénytelen szemei, hátha ettől majd megijed a lány és eliszkol a könyvtárból. *

Jones.


* A könyv kirepül a másik kezéből, de nem hatja meg. Hiába mutat egy kicsit többet az arcából Eris, az ismeretlen lány nem hátrál, sőt, inkább támadásba lendül. *
- Taranta... * Ejtené ki a táncoltató átok varázsigéjét, ám úgy tűnik, hogy a barna hajú lány gyorsabb volt, és csak arra eszmél fel, hogy az ébenfa pálca az ő kezéből valahogyan a másikéba került. A pálcája. A vadonatúj pálcája, amiért megszenvedett otthon, mert Bennett eltörte az előzőt, és kénytelen volt elmondani otthon. Ezt alig pár hónapja kapta, és azért is kiadós verés érte az anyjától. Az ébenfa, amivel most a készül feltérképezni az iskolát, és végrehajtani a legújabb terveiket Ombozival. Az a pálca.
Vérszemet kap. Összeszorítja a fogait, és olyasmit tesz, amire talán még a másik sem számított. Nekiront a lánynak, hogy körmeit a másik nyakába mélyessze, kísértetiesen úgy, mint aznap este Bennettel. Ajkain át ormótlan hangok jönnek elő, de most a legkevésbé sem érdekli, hogy ebben a csöndes könyvtárban ki talál rá. Vissza akarja szerezni a pálcát. Ja igen, a pálcát. Egyik kezével a saját pálcája után kap, hogy kiszabadítsa a másik ujjai közül, közben pedig veszettül szorongatja Gwen nyakát. Egy újabb verést otthon már nem bírna ki, ha Ombozi észreveszi az új zúzódásokat, bosszút akar majd állni az anyján, és... bármennyire is bántalmazzák otthon, azért mégiscsak a szülője a nő. Nem bánthatja viszont. *
- Add vissza te kis... * Sziszegi, miközben próbálja kihámozni a másik kezéből a saját fegyverét. *

Kilt.




* Hűvöskés tavaszi délután van, a levegő kellemes, a virágok nyílásra készülnek, a fák apró pici leveleiket hajtják ki. Eris mégis állig bebugyolálva, fekete találját magára öltve halad a faluban egy könyvvel a kezében, arcába húzva a csuklyáját, aki ismeri, már messziről felismerheti a járásáról és az öltözködéséről. Semmi kedve se ismerős, se ismeretlen arcokkal összefutni itt, most ugyanis olvasni akar és egyedül, úgyhogy jobban teszi mindenki, ha meszire elkerüli. Gondolatai most leginkább a legújabb balhéjukon jár Ombozival, úgyhogy nem is figyel nagyon arra, hogy merre megy. Talán betér a Kísértetházba, bár a legutóbbi pókos akció óta nem szívesen merészkedne be oda. Amikor a nyugati szárnyi termeken agyal, akkor veszi észre, hogy már a falu szélénél jár, és szokatlanul bezöldült itt a táj. Egy pillanatra megáll, csak szemei járnak ide-oda, hogy feltérképezze, merre is lehet. Giccses környezet, amott egy kis tó kövekkel kirakva, két pad... talán erről a helyről beszéltek a felsőbb évesek, hogy milyen kis romantikus. Grimaszolni kezd, és kinyújtja a nyelvét. Az a baj ezzel a hellyel, hogy most lehet, hogy üres, de nemsokára biztos megtelik kézen fogva járkáló párocskákkal, úgyhogy le kellene hamarabb lépnie, vagy esetleg megzavarnák. A bokrok túl kicsik ahhoz, hogy berejtőzzön alájuk, úgyhogy maradnak a most üres padok. Óvatosan elindul az egyik felé, gyanakodó teintettel pislog körbe, hogy még véletlenül se lásson itt senkit, mikor pedig megnyugszik a hely ürességétől, elégedetten ül le. Így mondjuk jobban szemügyre veheti ezt a túl színes helyet. *
~ Jobb, mint a semmi. ~
* Gondolja, aztán végül kinyitja a Stephen King könyvét a legelső oldalon és belekezd az olvasásába. *

Jones.


* Szemtelen egy fruska. Kikapja a pálcáját a kezéből, és még neki áll feljebb. Eris vérben forgó szemekkel szorongatja a vadidegen lány torkát, közben pedig a pálcáját igyekszik kicsavarni a másik kezéből. Érzi, hogy az ujjai között a lány hangszalagjai értelmetlen hangokon rezegnek, ezzel a külvilág felé hörgést produkálva. Érzi, ahogy lüktet a vér a másik nyakában, ahogy a körme beleváj a másik húsába. Ha nem sikerül visszaszerezni a pálcáját, itt helyben megfolytja a lányt, ebben biztos, bármennyire is elborult az agya. Ám ekkor váratlan fordulat történik, mivel a sötét hajú lány figyelmét leköti, hogy a saját pálcája után nyúljon, és mert úgy tűnik, hogy Gwen jártas némileg a verekedésben, pillanatok alatt megfordul és ledobja magáról Erist, aztán szaladni kezd. Kowainak beletelik pár pillanatba, hogy felfogja; még mindig nem nála van a pálcája, sőt, ez a kis csitri még magával is vitte, mikor elfutott. Na most aztán a keresztes tetoválású lány tényleg bepöccen, belekapaszkodva a mellette lévő könyvespolcba tápászkodik fel és a másik lány után iramodik, közben a sietségtől lehull a fejéről a csuklya és láthatóvá válik az egész arca. Kikeveredvén a könyvsorok hosszú fogságából látja, hogy a tolvaj ép kimegy a könyvtár ajtaján. Balszerencséjére szalad, merthogy a mi Erisünk minden nap lejár futni a kviddicspálya köré, hogy aztán fönt a magasban is bírja majd az iramot, úgyhogy nem kell majd sok idő, míg utoléri. Kimegy ő is a könyvtárból, ide-oda kapkodja a fejét, hogy meglássa, merre ment a másik, amikor pedig megtalálja az iránt, megindul. *
- Gyere vissza te manóivadék!! Add vissza a pálcámat!!! * Ordít, már majdhogynem habzó szájjal. Ezt a a kis csaj nagyon meg fogja még keserülni, azt elhiheti, csak kapja vissza épségben a fegyverét. *

Kilt.


* A könyve lapjai szépen fogynak, szinte falja az oldalakat, bár annyira ez a kötet nem izgalmas még így az elején. Sokszor ez van, de jobb túl lenni a nyögvenyelős részeken, hogy az ember mihamarabb odajusson a lényeghez. Ahhoz a ponthoz, ami a könyv hátulján is említve van. Valahol, az ötvenedik oldal környékén kezd beindulni a sztori, említést tesznek egy kísértet járta házról, utalnak arra, hogy odabent öngyilkosság is történt, és, hogy a főszereplő mindezt látta is. Eris egy kicsit elmélázik azon, hogy itt, a faluban is van egy elhagyatott ház... talán ott is történt egy hasonló eset? Legközelebb meg fogja nézni a könyvtárban, hátha van arról a helyről valamilyen feljegyzés. Ajkai néha megmozdulnak, szavakat formálnak, így csak akkor lehet látni, amikor nagyon komolyan tanul, most mégis, leginkább csak azért viselkedik így, mert leköti ez a regény. A nagy izgalom közepette észre sem veszi, hogy egy alak felé közelít, no meg, hogy párszor elbukik szinte a saját lábában. Csak akkor tűnik fel az ismeretlen, amikor majdnemhogy az ölében landol a másik, ekkor riadtan, vicsorogva pillant fel a sötét szemű lány. Az illető elnézést kér, mentegetőzik, és még be is mutatkozik. *
- És ez ki a fenét érdekel? * Morog vissza Kiltre a lány, bár ahogy végigpillant rajta, a bénázásából inkább Navinésnek gondolná. Megint megzavarták az olvasásban, mindig ez van. Milyen jól sejtette, szinte megérezte, hogy alighogy idejön, máris a nyakában lesz valaki. *
- Húzz el innen. Takarod a fényt. * Gúnyolódik és egy picit felmutatja a könyvét, hogy értse a fiú, mire gondol. Nem, nem akar most senkivel beszélni. Mi a fenéért kellett neki kijönnie ma a friss levegőre? Miért nem tudott odalent maradni a pincében? *

Jones.


* Eris elől menekülni a világ legnagyobb ostobasága, ugyanis eléggé bosszúálló típus, és ha az adott alkalommal nem tud az áldozata után nyúlni, később nagyon csúnyán visszavág. A lány szalad, szalad, de fáradni kezd, Erisnek ez meg se kottyan, végül ezért érdemes volt végigszenvedne Bennett edzéseit. Alig pár méter van közte, és a pálcatolvaj között, alig pár méter, és biztosan kicsinálja a lányt, meg fogja bánni, hogy vele kikezdett. A másik időnként hátrafordul, hogy megnézze, mennyi távolság van még köztük, aztán emeli a saját pálcáját, és felé küld egy átkot. Nincs menekvés, amiatt a pár méter miatt nem tud előle kitérni. Elrugaszkodik a földtől, hogy rávesse magát Gwenre. Az átok betalál, a lábai összebilincselődnek, most vagy soha, ez az egy esélye van, hogy elkapja ezt a csitrit. Hatalmas mázlijára elkapja a másik lány talárját és a lendülettől leteríti őt magával együtt a folyosó hideg padlójára. Az esés fáj, de nem szabad feladni. Felhevült indulatokkal kezdi el rángatni az Eridonos haját, másik kezét ökölbe szorítva próbál beadni egy gyomrost, aztán ha sikerül, ha nem, a fejét veszi célba a kezeivel. Időnként, ha Gwen védekezni próbál a kezeivel, még bele is harap egy nagyot. Szinte hisztérikus eufóriában veri a lányt, ahogy csak tudja és igyekszik távol tartani a fájdalommal a pálcákat magától. Itt most már nem csak az a lényeg, hogy loptak tőle, hanem, hogy még el is próbált ez a csaj futni előle. Ezt egy Kowai, de még egy Awer sem hagyhatja annyiban, sőt, ha kitudódna, oda lenne a jó híre a házon belül. *
- Na ehhez mit szólsz, ha??? * Ordít torkaszakadtából, miközben ott próbálja ütni és ráncigálni a vadidegent, ahol csak tudja. *

Jones, Ombozi, Mészáros.


* Jones küzd azért a nyomorult kis életéért, csak nem adja fel a harcot. Eris már észre sem veszi, hogy a pálca rég kirepült a másik kezéből, ő dühödten püfföli a lányt. Bekap ő is néhány ütést, ez még hetek múlva is látszódni fog a sápadt bőrén, de a legkevésbé sem érdeklik a harci sebhelyek, mert itt most kegyetlenül bűnhődnie kell annak, aki vele ki mert babrálni. Közben megérkezik Ombozi is a terepre, és bár Kowaihoz szól, a lány jobban le van kötve a másik csaj hajának tépésével, mintsem, hogy Noel megjegyzéseire reagáljon. Ha megtehetné is biztosan csak fintorogna, mivel való igaz, amikor az iskolába került, majdnem egy hasonló szituációba keveredett, csak akkor azzal a prefektus sráccal. Aztán jött Bennett, aki miközben Eris fojtogatta, eltörte az előző pálcáját. Bárhogy is volt, most a jelenre kell koncentrálni. Jobb kezével állkapcson üti a lányt, beleharap a védekező karjába, amiből a vér is előbukkan. Kesernyés fém íze csapja meg a száját, most egy kicsit úgy érzi magát, mint egy vámpír, amitől az anyja oly annyira félti, hogy egy keresztet tetováltatott az arcára. Támadó kígyószerű hangot hallat, s újra bele akar marni Gwenbe, de ekkor valami különös erő felrántja őt a magasba. Kapálózni kezd, most veszi csak észre, hogy a lábairól elmúlt az átok, de egy tanár is felbukkant a színen. Idegesen néz ide-oda, most pillantja meg először Ombozit, aki bátorítóan kacsint rá, ő pedig hirtelen azt sem tudja, hogy mit tegyen. A magasságtól ugyan nem fél már, hiszen kviddicsezik és az első meccsét viszonylag sikeresen is vette, de hát azért seprű nélkül majdnem a plafonra kenődni nem egy megszokható dolog. Hisztérikusan üvölt egyet, a tanárnő kérdésére pedig idegesen ordítani kezd. *
- Ez a kis csitri elvette a pálcámat!! Az én pálcámat!! Elrohant vele és nem adta vissza!! * Néha segítségkérően Ombozira pillant, hátha ő olyan régóta itt van, hogy látta az esetet, csak ő nem vette a fiút észre. Ekkor pillantja meg Noel kezében a két pálcát, de nem nézi sokáig, tekintetével inkább a lányra néz, felé kapálózik a körmeivel, mintha most is ki akarná kaparni a szemeit, hogy elterelje a figyelmet a háztársa kezeiben lévő, kérdéses eszközökről. *

Brown.


* A mai napon valahogy elmaradt az étkezése, ezen az sem segített, hogy Bennett még edzést is tartott az órák után, úgyhogy Eris szeme kopog az éhségtől. Idefele jövet két diákot is sikerült megbüntetnie, amiért mugliruhában mászkált a kastélyban, nyugodtan fog lefeküdni, ma is érdemes volt felkelnie. Antihősnőnk most a konyha felé igyekszik, s bár a manók nem fognak örülni a jelenlétének, neki legalább valamilyen gyümölcsöt be kell falnia, mert el fog fogyni. Nem szokott gyakran erre járni, inkább a nagyteremben eszik, ám ott már leszedték az asztalokat, kénytelen ide tolni a képét. Belépve a helyiségbe rögtön rá is modul pár manóra, akik megpróbálják őt figyelmükön kívül hagyni. Eris önkiszolgálóra fogja a figurát; levesz az egyik polcról egy zöld almát és beleharap. Nem sokat rágja a falatot, a gyomra követelőzik, úgyhogy az elsőt szinte egy a egyben küldi le hisztiző belső szervének. A következőt már azért megrágja, s mivel már kezd odabent lenyugodni, most alaposabban szemügyre veheti a terepet. Amikor bejött, nem is vette észre, hogy más is van bent, annyira lefoglalta az élelem beszerzése, ám most megpillant egy számára ismeretlen arcot. Elvigyorodik, odasétál a fiú elé az asztal másik oldalára, szó nélkül leül mellé és feldobja acélbetétes-bakancsos lábát az asztallapra. Egy darabig nem szól semmit, csak majszolja az almáját. Még jó, hogy a zsebében van a Prefektusi jelvénye, így ki tudja még élvezni a másik esetlegesen zavart pillanatát. *
- Na mi van? Lekéstük a vacsorát, he? * Szólal meg végül, egy fél falattal a szájában, kereszttetoválású arcán a levakarhatatlan vigyorával. *


Nyuszijelmezben kívánj boldog húsvétot a Rellonban egy rellonosnak.
5 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

Brown.

Javában falatozik az almából, a srác viszont nem igazán foglalkozik először a jelenlétével. Amikor felteszi a kis kérdését, akkor válaszol, Erisnek pedig fintorba torzul a vigyora. Harap egyet az almából, fénytelen szemeivel a fiúét keresi. Úgy tűnik idősebb lehet nála, de nem sokkal, biztos most érkezett, mert eddig nem volt hozzá szerencséje. Ezek szerint vagy kicsapták valahonnan, vagy elkényeztetett gyerek, akit a szülei ide-oda rakosgatnak. De ami a lényeg; nem tudja, hogy itt ki a góré.
- Nekem van mentségem, de neked ugyan mi? Gondolom nem edzésről jössz, és ahogy elnézem, tankönyv sincs nálad.
Jegyzi meg gúnyosan és újabbat harap az almájába. Mint egy vadász, aki a prédáját lesi, úgy figyeli az ismeretlen nagy pofájú mozdulatait, hogy ne akarjon az semmi meggondolatlant tenni, hiszen a prefektusok elleni tiszteletlenség errefelé büntetendő. Ő már csak tudja, az első nap ezért ráncigálták le rögtön a Házvezetőhöz. A fiú meg csak zabál és zabál, Eris lassan a gyümölcse csutkáját majszolja.
- Nem igazán ajánlatos ilyenkor idekint mászkálni, a hálókörleten kívül. Nem félsz a prefektusoktól?
Vigyorog továbbra is, most szinte érzi, hogy a zsebében lapuló jelvény egyre jobban csillog a büszkeségtől.

Edzés

- április 10., 14 óra -


* Sötét pont tűnik fel a távolban. Egyre nagyobbnak néz ki. Közelít.
Ma kviddicses válogató lesz, ami nonszensz. Ha Bennett nem találta őt elég alkalmasnak a múltkori meccsen, amikor bizony a zseniális terve megvalósításától fosztották meg, amikor berángatták a pályára, akkor idén direkt nem fog teljesíteni. Höhö. Ajkai szélén torz vigyor húzódik meg. Na persze, majd pont ő nem fog mindent beleadni. Gyakorlókviddicstalárt magára öntve halad a kastély parkján, messziről már lát is három delikvenst a pálya gyepén. Tán még mögötte is jönnek, ki tudja. Óvatosan a háta mögé sandít, utálja, ha valaki ott húzódik meg, nem jó ilyen téren a lelkiismerete. Valaki jön, azt látja, de mivel nem közvetlenül neki szegezi itt a pálcáját, a továbbiakban nem törődik vele. Haja most hátul össze van fogva, a gyakorlómeccsen rendesen felsült a figyelme a levegőben lobogó tincsek miatt. Megmarkolja szorosabban a kezében hozott iskolai seprűt, majd mikor a két fiú és a lány elé ér, tudja csak azonosítani őket. Bennett, az őrző és Ombozi nője. Na mivan, jött megmutatni ez a szöszi, hogy ő nagy kislány és bírja a srapát? Végignéz rajtuk, vicsorog. *
- Mivan? * Morog a tőle telhető stílusban, őt csak ne bámulja senki, mert rossz helyen fog landolni a lába. *

Edzés

- április 10., 14 óra 30 perc -



* Időben leért, még kezdés előtt a pályába, beöltözve, seprűvel a kezében, most nagyon királynőnek érzi magát. A fogadtatás ugyan nem olyan, mint amire számított; az üdvrivalgás és a hajlongások elmaradtak, inkább csak bámulják őt a jelenlévők. Bennett, Ombozi csaja, a Saint-Venant srác, meg időközben kiderült, hogy aki a háta mögött jött nem is olyan messzel, az Sjölander volt. Rávicsorog a fiúkra, majd keresztbe teszi a karjait és úgy várja a többi érkezőt. Jön egy ismeretlen egyén, aztán még Ombozi is befut. Na mi van, az álprefektus sehol? Elégedettség tölti el, amiért valamit most jobban csinált, mint az a Đominic gyerek. Ideért időben. Ombozira pillant, aki most inkább körülötte sertepertél, mintsem a szöszi körül. Eris felvonja az egyik szemöldökét, de inkább nem szól semmit. Azt viszont nem tudta, hogy a fiú is kviddicsezik, úgyhogy ez inkább kellemes csalódésként éri. Noel rákacsint, Eris megforgatja a szemeit, és inkább a csapatkapitány szavaira figyel. Jön a bemutatkozás, David sorra ismerteti a jelenlévőket egymással. Antihősnőnk némán végigmér mindenkit, akinek a neve említve lesz, amikor rá kerül a sor, felmordul a "londoni" szóra, mivel már kicsi kora óta el kellett hagyniuk az Awer birtokot. Ha a CSK hozzá akarna egy ujjal is érni, Eris egy vicsorral emlékezteti rá, hogy jobb, ha nem teszi. Megkapják a feladatokat, leteszi a seprűjét és elkezd egy picit nyújtani. 30 fekvő meg 70 felülés a lányoknak, mi? Akkor ezt biztos a szöszire értette, mert vele nem kell finomkodva kivételezni. Elkezdi lazítani a vállát, a lapockáit, a lábát... Mikor nekiindulna megcsinálni a futást, Bennett még kitalál valamit, amit feléjük intéz. Hangosabb morgással jelzi, hogy ő készen áll elpáholni egy pár szfinxet, aztán nekilendül, hogy meghódítsa a pályát. 2 kör, két kör... ütemesen fut, úgy dönt, inkább nem hajtja ki már az elején magát, úgyhogy valahol a többiek között, elég elszánt arckifejezéssel kapkodja a lábait, magában számol, de hogy miért, ő se tudja. Amikor végre megcsinálja a második kört is, nem foglalkozik a levegő kapkodásával, inkább nekiáll a férfi fekvőknek és felüléseknek, szabályosan csinálja, ez semmi ahhoz képest, hogy ő estéként mennyit tesz meg. Nyújtás és lazítás következik. David az élen, mutatja a mozdulatokat, a sötét szemű lány pedig követi őt, nem foglalkoza a többiekkel. Amikor mindennel végeztek, a térdére rogyva egy picit megpihen, de erre sincs sok idő. Szétmegy a feje, úgy az agyába szállt a vér, de csinálni kell. Felkapja a seprűjét és a többiekkel együtt a levegőbe emelkedik, hogy az ottani feladatokat is teljesítse. *

Merkovszky. - 1. óra



* Mennyi az esélye annak, hogy a mosdókagylóban a víz magától kezdett el mozogni, amikor legszívesebben betörte volna az öklével a tükröt? Aztán, hogy ugyanehhez hasonló bájitaltanon is megtörtént? Akkor az üstben lévő még tiszta víz csinált furcsa dolgokat, amikor elvágta az ujját a szeletelő késsel. Pedig még nem is gyújtott alá! Valami nem stimmel, valami nagyon nem stimmel. Hallotta még régebben, hogy van errefelé egy tanár, aki a pletykák szerint minden elemmel képes bánni, úgyhogy elhatározta, hogy felkeresi a tanerőt, majd ő kideríti, melyik tanonca is szórakozik vele. Rúnatan után van egy kis lyukas órája, úgyhogy amint megszólal a csengő, úgy siet, mintha pálcából lőtték volna ki. Mázlijára a terasz, ahova ezek a furcsa képességűek járni szoktak, ugyanazon szárny ugyanazon emeletén van, csak egy kicsit feljebb kell hozzá menni. Gyanakodva, szokásos mogorva stílusával lépked, ha valaki a közelébe lép, azt rögtön fellöki. Errefelé viszont ritkul a terep, valószínűleg, mert most a másodéves Rellonosokon és Navinéseken kívül mindenki másnak órája van. Megtalálja a melléklépcsőt, a fokokat óvatosan veszi be, nehogy aztán valami itt megviccelje. Amikor felél a teraszra, rögtön szembetűnik neki az üvegkupola, de mivel fogalma sincs róla, hogy most kit is kéne keresnie, tovább megy a folyosón, hátha kilyukad majd valahol. Üres terembe érkezik, asztalokkal, készekkel, sehol egy tanári asztal, vagy tábla. *
- Hé! * Mordul meg hangosabban, közben folyamatosan a terem rezdüléseit figyeli. * Van itt valaki?? * Most már teljesen kinyitja piciny száját és úgy kiabál. Hát ez nem igaz, milyen tanár az, aki nem tartózkodik a termében ilyenkor? Miért ilyen kihalt itt minden? Mivel nincs nagyon válasz, ezért jobban nekiáll körbenézni. Mindenféle portré, fenemód furcsa emberekről festve, aztán, mintha négy folyosót is látna. Már szinte meg van kavarodva. *
- Ha van itt valaki, most jöjjön elő, nem szólok még egyszer! * Dobbant egyet a jobb lábával is, hogy nyomatékosítsa követelését. *

Merkovszky. - 1. óra



* Hiába szól, hiába toporzékol, sehol senki. Na, hát ez hiányzott neki, a megannyi megtelt tanterem közül pont sikerült kifognia azt az egyet, amiben annyira sincs senki, hogy majdhogynem hallja a visszhangot a falakról visszaverődni. Elmorog halkan egy pár nyomdafestéket nem tűrő szót, közben a berendezést figyeli, hogy min tudná itthagyni kézjegyét, jelezvén, hogy itt járt. Aláírnia ugyan nem kéne, a rongálásért büntetőmunka jár, és az hiányzik még a nyakába, hogy azok az újdonsült prefik akasszanak rá valami konyhafelnyalást, akiknek odaadták a csillogó ezüst jelvényét. A gondolatra, hogy megfosztották attól a szórakozásától, amit ki se élvezhetett, méginkább bedühödik és a hangosabb kiabálása után elereszt még egy kisebb sikolyt is, egy kicsit hisztérikusabb hangulatban. Jó, most már tényleg fogja magát, és... a táskájából előkotorja a pennáját, meg az üveg tintáját, aztán gyorsan összerakva a kettőt hajol az egyik pad fölé, hogy valami csúnya szót firkanthasson rá, ám ekkor egy hang érkezik a háta mögül. Mivel elég rendesen rajtakapták, a meglepettségtől sarkon fordul, és az említett tinta azzal a lendülettel a padlón is lendül. Az üveg ugyan kibírta az esést, de fekete tartalma éppen most folyik szét a terem burkolatán. Sötét szemeivel most a férfiéba pillant és morogva, indulatosan szólal meg. *
- Ó igen! A maga egyik kis tanítványa egyfolytában szórakozik velem! Még mosdóba se mehetek el anélkül, hogy ne jönne valahogy utánam! Mozog körülöttem mindennemű folyadék, azt akarom, hogy állítsa le, vagy mondja meg, melyik az! * Céltudatosan, akaratosan, de végül tömören elmondta a lényeget, hogy ebből mit fog fel ez a tanerő, az majd eldől. Idegesen a kifolyt tintára pillant, aminek a felszíne megint olyan furcsán viselkedik, mint az üstjében lévő víz bájitaltanon. *
- Látja??!! * Szögezi a tócsára vékony fehér ujjait. * Látja ezt?? Most is itt van, ki akar hozni a sodromból!
* Vérben forgó szemekkel kapkodja a fejét, hogy megtalálja azt a vicces kedvű diákot, aki még most is ki meri őt gúnyolni, és ha sikerül megtalálnia, az egyszer szent, hogy ellátja a baját. *

Merkovszky - 1. óra



* A tanerő szinte a semmiből bukkan fel, Eris pedig nem teketóriázik, rögtön a tárgyra tér, hogy miért is baktatott fel ide hozzá a lyukasórájában, s most várja a másik fél válaszát. Mellei alatt összefonja karjait, ujjaival megfogja a talárja szélét, összeszűkíti szemeit és úgy hallgatja, hogy Merkovszky szerint nem az ő zaklatására pályázik egy tanonca. Már nyitja is a száját, hogy ellenkezzen, de a férfi folytatja, s a következő szavak váratlanul érik. Valóban, akkor történik ilyesmi, amikor dühös... de általában mindig bosszankodik valami miatt, és eddig amúgy sem történtek ilyen dolgok, úgyhogy ez nem lehet az ő érzelmi állapotának varázspálca nélküli kivetülése. Bizony, hogy nem, ha bármi lett volna, akkor bizony tudna erről. Gyanakodva méregeti a tanerőt, elfintorodik az újabb válaszra. *
- Ez nem igaz! * Dobbant egyet a lábával, és kezeit kikapja előző helyzetükből, hogy ökölbe szorítva maga mellé tudhassa őket, készenlétbe, eközben pedig a tinta ismét furcsa mozgást produkál, de ezt már Eris nem veszi észre. * Nem vagyok én semmiféle elemeltalista, ez őrültség! Ha az lennék, tudnék róla. Maga át akar engem verni, védeni próbálja azt a valakit, de ne aggódjon, akkor majd én kiderítem, hogy ki az, ezt nem fogja megúszni. * Sziszegi Kowai feldúltan, hiszen ez abszolút képtelenségnek hangzik így, hogy majd ő az egyik pillanatról a másikra azt mondja a víznek, hogy hopp-hopp és az meg ugrik. Persze, látott már furcsa képességü egyént, mint Bennettet, meg az anyja is animágus, de eleve ez a tantárgy humbug úgy ahogy van. Pálcával varázsolni, na az valami. Gondolatokkal természeti erőket irányítani, jaj, hagyjuk már. *
- Jól van, akkor bizonyítsa be. * Szólal meg végül, igyekszik visszafogni a modorát, tudja nagyon jól, hogyha még egy tanárnál kihúzza a gyufát, csúnyább büntetőmunkát kaphat, mint legutóbb. Meg aztán egy kicsit kíváncsivá tette ez a dolog, de még mindig abszurdnak tartja, hogy ő képes lenne irányítani a folyadékokat. Nem-nem, ezt egy felsőbb éves idióta csinálhatja meg vele, nagyon jól tudják, hogy milyen könnyű felhúzni és direkt hergelik. Az biztos, hogyha érdembeli választ, kielégítő bemutatót nem kap, ami meggyőzhetné, nekiáll a Rellonban robbantgatni, csak, hogy előkerítse a nyomában lévő egyént, viszont ott már olyan csekélységek, mint holmi büntetőmunka, nem fogja érdekelni. *

Walker.


* Ebédszünet van a kastélyban, a legtöbb diák pedig csacsogva vonul be a megterített asztalokhoz, az aktuális órák eseményeit kitárgyalva. Kowai Ombozit lehagyva, bűbájtanról szabadulva szedi lépteit a nagyterem felé, semmi kedve most a szöszi utáni nyávogását hallgatni. A hatalmas helyiségben szétszóródik a nebulósereg a négy asztal között, Eris is gyorsan kitúr egy elsőst a helyéről a Rellonosok részénél, majd nyomatékosítva szándékát még rá is vicsorog a lányra, annak eszébe ne jusson szólni egy prefektusnak erről a momentumról. Visszapillant a roskadásig telerakott finomságokra, azon nyomban összefut a nyál a szájában, korán volt ma az a reggeli, és ma ráadásul edzésük lesz, aztán pont úgy van órája, hogy a vacsorát ki kell hagynia miatta. Mondjuk annyira nem baj, fogónak rakták be, annak amúgy sem árt, ha könnyű. Eme gondolat közben inkább visszateszi a zaftos csirkecombot oda, ahonnan elvette, és valami energiaszegényebb dolog után nézelődik. A gyomra korog, ő meg éhes, erre itt még neki kell fogyóznia, hogy gyorsabb lehessen a levegőben. Szégyen. A belső viaskodása az arcára is kiül: mogorva szemei néhol kétségbeesett árnyalatot felvéve pattognak a csirkecomb és egy tál zöldségsaláta között, majd inkább kutat a CSK után a nagy tömegben. Úgy néz ki, Bennett most máshol étkezik, ám Ombozit megtalálta, a szöszi mellett ül és neki dumál, s amikor tétován elkapja Eris pillantását, a lány öklendezést szimulálva tér vissza étekbéli problémáihoz. Ezzel a jelenettel megvolt a fogyókúrához szükséges zabavisszafogó erő, de azt még mindig nem sikerült kifundálnia, hogy mit eszik. Villáját előkapva lecsap a combok melletti utolsó csirkemellre, majd végigsandít a mellette ülőkön, hogy ki van ezzel a döntésével kapcsolatban más véleményen, mert abba nyomban beleállítja a hússal megtűzött evőeszközét. *

Walker.


* A széleskörű választékból nem sok lehetőség maradt a közelében lévő adagokból, mivel a nagyobbak, akik odébb ülnek, mindent felzabáliuszosdit játszanak, úgyhogy csak a perifériájában található étkekre van módja, még akkor is, ha ilyen kis agresszív. Nem szívesen kekeckedne azzal az ötödéves sráccal tőle nem is olyan messze, aki háromszor nagyobb darab, mint ő. Lecsap hát a combok melletti mellre, de mielőtt a tányérjára helyezné, egy ismeretlen hang szólal meg mellette. Eris sötét szemeivel az idegenre pillant. Fiatal fiúcska, nem nagyon futott össze vele, talán elsős lehet. És az ő csirkemellét figyeli. A keresztes tetoválású lány elfintorodik. Micsoda fétisei lehetnek ennek a srácnak, hogy az Ő csirkemellét sasolja. Na, méghogy kedvesen a tányérjára, azt lesheti. Még jó, hogy bűbájtanról jött, a pálcája nincs is annyira messze, ha használni kéne. Bal kezével óvatosan a varázseszköze után nyúl, a jobbjában tartott villát pedig ugyanazzal a mozdulattal a szájához emeli és beleharap a húsba, közben végig a másikat figyeli, fenyegető szemekkel, tettre készen. Színpadiasan rágni kezdi a falatot, majd lenyeli, s a fogán és nyelvén ragadt maradékokkal nyitja ki a száját. *
- Csak nem mondtál valamit? * A nőiesség mintaképe ezután egy pillanatra a fehérjedús falatra sandít, majd visszatér az őt megszólítani merő fiatalemberhez. *
- Jahaaaaaa, hogy ezt akartad? Bocs öcsi, nekem formában kell lennem a következő meccsre, van mentségem. * Na igen, ez a fiú még biztosan nem tudja, hogy kivel akarja összeakasztani pelyhedző bajuszát. Eris gúnyosan elmosolyodik, várja a másik reakcióját, de azért nem feledkezik meg a pálcáról sem, ami nincs ugyan még a markában, de ha ott is lesz, kénytelen lesz kipróbálni a bal kézzel átkozódást. *

Jones.
Éjjel


* Hetek teltek el azóta, mióta tudomást szerzett a különleges képességéről, de annál nehezebb volt felfognia ennek a terhét. Éjszakánként amúgy sem aludt olyan nyugalommal, úgyhogy néha fennmaradt és kilógott a hálókörletből, hogy megpróbáljon bánni ezzel az erővel. De eddig nem jutott másra, minthogy néha egy-egy dühkitörésénél mozduljon meg a víz, az akaratára soha. Ez is egy ilyen éjjel. Nem akarja zavarni a szobatársait (nem jóindulatból, csupán ne tudják meg, hogy ő min ügyködik), úgyhogy útra kel az alagsorból, még ő se tudja merre, egy pohár vízzel a kezében, talárja alatt pedig a pálcájával a biztonság kedvéért. Még az Északi toronynál lehet, mikor beáll egy fáklya alá, hogy rábírja a nedűt az akarata szerinti cselekvésre, amikor neszt hall az egyik irányból, ő pedig gyorsan bebújik az egyik páncél mögé. Igen, jól hallotta; a biztonságot adó rejtekhely előtt az egyik prefektus sétál el, ezeknek sincs jobb dolguk, minthogy ilyenkor szabályszegőket kapjanak el. A kastély ebben az időben sokkal hátborzongatóbb, mint képzelné az ember. Minden lépés visszhangzik, az embernek ügyesnek kell lennie ahhoz, hogy észrevétlenül tudjon közlekedni. Ha szerencséje van, most még a szellemek is nyugovóra tértek, nem fogják beköpni. Viszont itt túl sötét van, át kell mennie egy fáklyáktól mentes övezetbe, ahol fény van anélkül, hogy lámpást, vagy pálcát kéne gyújtani. Kintre nem mehet anélkül, hogy elkapnák a bejáraton, ígyhát marad az Átrium, mint lehetséges gyakorló hely. Szerencséje van, mert amíg Ombozival félig már feltérképezték a kastélyt, a toronyban lévő titkos átjáró bejáratához is hozzájutott, úgyhogy a kérdéses helyen meglazít pár kiálló téglát, amitől nyomban elé tárul a folyosó, ami majd elviszi őt a Déli szárnyba. Gyorsan pálcát gyújt, hogy lásson is odalent valamit, majd közel 15 perces gyaloglás után el is ér a Fejetlenség folyosójára. Nem, nem maradhat idelent, ahol alig van levegő, mindenképpen fel kell mennie a felszínre, ahol szerencsétlenségére Jones már meghallotta az átjáró kinyílásának susogását... *

Ombozi.
Zene
Ruha

* A fürdőben igazgatja a haját és magán a ruháját. Sötét szemei a tükörképére merednek, s a mosdókagylóba eresztett vízre érkező csöpögést hallgatja. Egyre jobban kezdi megszokni, már nem kell kirohangálnia a dolgát végeznie erre a hangra. Gótikus beütésű szerelés, zöld színű fűzőszalaggal, csuklyával, amit úgy imád, hosszú kesztyűvel, órával (hogy tudják, merre is járnak az idővel), a nyakában az ezüst, kígyókat ábrázoló nyakláncával. No meg persze a speckó combfixével, ami most a pálcáját tartja. Készen kell állnia minden eshetőségre, úgyhogy egy kisebb fajta retikül is van nála, amiben a fékész térkép és az a könyv van nála, amit mindenhová magával cipel. A helyére tesz még egy tincset, kihúzza magát úrinősen, és kisiet a helyiségből, majd a szobájukból is, csak fel ne riassza a járkálásával a többieket. Az hiányzik még, hogy beköpjék egy prefektusnak. A zöld bársonnyal borított, meghitt fényű klubhelyiségbe érkezve veszi észre, hogy Ombozi ott vár rá - ki tudja mióta. Erős késztetést érez, hogy a megjegyzésre előkapja a pálcáját, de nem teszi, helyette megejt egy fintort és pár lépéssel közelebb merészkedik a fiúhoz, szemei megakadnak a nyakkendőjén. *
- Jaj, nemár. * Húzza el a száját cukkolásként, aztán már Noel után is megy, ki a pince biztonságából. Haladás közben a kereszt tetoválású lány szemei ide-oda járnak, ő inkább óvatos most, ha kikapnak egy éjjel portyázó tanárt, vagy prefektust, itt helyben búcsút mondhatnak a bajnoki címnek. De a fiú úgy néz ki elég magabiztos, nem fél a lebukástól, céltudatosan halad előre, antihősnőnk azért még gyanakodó, nesztelen léptekkel fedezi őt hátulról. A Keleti szárny felé haladnak, ezt még az enyhén pislákoló fáklyák fényéből is ki tudja venni, amik csak a fordulókban adnak némi támpontot. Aztán Ombozi egyszer csak megáll, felé fordul és beszédhangján kérdezi meg, nála van-e a félkész munkájuk. *
- Ja. * Morogja tömören, majd a lopózsákjához nyúl, amiből kiveszi a hajtogatott pergament, amire a lány-féle gyöngybetűkkel van ráírva: Bajkeverők Tájolója. Ez még ugyan korántsincs kész, jó sok dolgot és titkos átjárót nem tartalmaz, de legalább már a vallatásokból sikerült felkanyarítani rá a klubhelyiségek lehetséges bejáratait. Kihajtogatja a lapot, nemsokára úgy is világosság lesz, hiszen a srác felajánlotta, hogy csinál egy kis fényt. Persze az első gondolata Erisnek az, hogy majd meggyújtja a pálcáját, de a tűz jellegzetes, ropogós hangjára, no meg a nagy világosságra felkapja a fejét a térképkezdeményből. A lélegzete is eláll egy időre az égő festmények látványától. Persze tudja, hogy ez nagyon házirend ellenes dolog, de egyszerűen csodaszép. Na, de itt most neki kell a földhöz ragadottabb félnek lennie, így a csodálkozás után összehúzza a szemöldökeit. Az álmukból a festménylakók még nem ébredtek fel, ha meg fel fognak, akkor biztos riadót fújnak és akkor ennek itt vége, az igazgató megtudja, és nemhogy bajnokok nem lesznek, de az iskolából is kicsapják őket. Idegesen tenné fel kérdését, miben Ombozi szellemi hogyléte felől érdeklődne, de addigra a fiú már a térképük fölé hajol és megfejti belőle az útvonalat. Tettetett flegmasággal megvonja a vállát. *
- Csak haladjunk. * Persze azért jobban érdekli, hogy mi lesz ezekután, tényleg el kell oltania az égő kereteket a lakóikkal együtt. A tűz fényében megpillantja a fiú szemeiben azt a különleges fényt, amit eddig tényleg nem látott soha. Még akkor sem, mikor azt a sírt ásták ki, vagy mikor elárasztották puffskeinekkel a folyosót. Mitől buzdulhatott fel ennyire? Szóra nyitja a száját, de helyette inkább odanyúl Noel erős vállaihoz, és gyengéden, de határozottan forgat egyet rajtuk, hogy most a másik hátát lássa. Nyomatékos nonverbális kérés a további út megtételére. Engedi, hogy Ombozi előtte menjen, addig ő a térképét picit félretéve (előtte meg jól megnézve az útirányt) próbál koncentrálni arra, hogy némi vizet juttathasson az égő festményekre, de őszintén szólva, ez nem könnyű feladat. Különösen nem egy olyan lánynak, aki a gondolatait is alig tudja összeszedni, nemhogy egy dologra összpontosítani. Csapong a feje, mert fél is, hogy lebukhatnak, de nyerni is akar. Fogalma sincs, mi várhat rá a Levitásoknál, izgul, tud-e majd rendesen rögtönözni. Egy kicsit lemarad Noeltől, hogy odafigyelhessen arra, amit csinál, de egyszerűen nem tudja kivonni a levegőből a vizet. Aggódva, nehogy erre fény derüljön, előkapja a pálcáját és suttogva vizet fakaszt belőle. Ezt már könnyebb irányítani, úgymond kész termék. Egyik kezével fogja az ébenfát, a másikkal pedig irányítgatja ide-oda a belőle jövő hűsítő folyadékot. Ez némiképp egyszerűbb, de már ez is annyira kimeríti, hogy inkább hagyja magát Noelre bízni tájékozódás-ügyileg. Az elemi mágiát használó keze ugyanis teljesen elhidegült, páracseppek jelennek meg rajta, a feje is egyre üresedik, még sose használta ilyen sokáig ennyire aktívan a képességét. A két sárkány pedig így halad folyosóról folyosóra. Elől Ombozi, aki felgyújtja az alvó portrékat és tájképeket, nem kihagyva a csendéleteket sem. Mögötte pedig Kowai, aki szorgosan eloltja az okozott kárt, ezzel pedig maguk mögött ismét sötétséget hagynak - nomeg füstöt, amitől utuk csak még művészibb lesz. Megjárják az első emeletet, és mire a szfinxes festmény elé érnek, Eris már nagyon kimerültnek érzi magát. Az utolsó csudaságokat is eloltva gyorsan elteszi a pálcáját, nehogy feltűnjön szövetségesének a csalás. *
- Ez lenne az? * Vonja fel sápadt arcán a szemöldökét. *
- Veritas.... Sotentia... Kis fényt ide is. * Hunyorog a keretből kidomborodó szöveget nézve, majd megijedve saját szavaitól gyorsan javítani is akarja magát. *Jaj, eszedbe ne jusson! * Vonja fel mutatóujját Noel szemét majdnem kibökve, nehogy ezt is meg akarja itt pörkölni, mert akkor az életben nem jutnak be. *

Tanévnyitó.

* Eltelt egy újabb év, a fene se gondolta volna. Eris szokásos morcos tekintetével mered előre a diákseregben. A vonaton már átöltöztek a talárba, a bőröndjeiket az ünnepség alatt elviszik a hálókörletekbe. Nem is tudja, hogyan is fogadja a harmadévet Ombozi nélkül... A diákok nem éppen rendeződve tolonganak be a Nagyterembe, Kowai az első Rellonosok közt van, aki helyet foglalhat. Ez egy fontos ceremónia, az elsősöket ugyan még nem osztották be, de már most meg kell tudniuk, ki is itt a góré. A legjobb helyeket amúgy sem ildomos nekik átadni. Miután lestoppolta hátsójával a jól megérdemelt helyét, akkor tűnik csak fel neki a tetem díszítése és nyomban elkapja a hányinger. Ennyi kéket egy rakáson, mintha a szabad ég alatt lenne ez megtartva. Sötét szemeivel a nevetgélő társait pásztázza, akik a viszontlátásnak örülve mesélik egymásnak nyári élményeiket. Elfintorodik és inkább a zöldek asztalához gyülekező megmaradt terminátor-kviddiccsapat után kutat, ám leginkább a sámánt próbálja megtalálni. *

Tanévnyitó

* Nem látja a bejövő diáksetegben a sámánt, biztos már leült valahova, vagy az évnyitóról is lóg. Jellemző. Soksok ismerős és mégtöbb ismeretlen arc keresi a helyét a négy hosszú asztal között, végül mindenki elcsendesedik, mert az igazgató nekilát a beszédének. Eris csönben hallgatjaa a szavakat, de nem is kell sokáig, mert rögtön hátulról az elsők lesznek. GYŐZELEM A RELLONNAK!! Ezt pipáltok le, hátulról mi lettünk az ELSŐK! Kowai a szégyentől emelt fővel húzza ki magát, idén direkt nem tett semmit az asztalra, és ezzel lehet mások is így voltak. A zöldeknél megjelenik egy nem csekély, de mégsem jelentős mennyiségű édesség halom. Néhányan már most érte nyúlnak, de arról a csomagról, ami pont Eris előtt van, már most lemondhatnak. Kígyó módjára fújtat és nem engedi mégcsak ránézni sem a körülötte ülőket, az ölébe rejti a finomságokat, s azt védi társaitól, míg az igazgató tovább beszél, a teremben meg minden után tapsolnak. Jó lesz még ez a zsákmány Ombozinak. *

Bennett.

Amióta Omboziról csak bagolyváltás alkalmával hallani, Kowait mintha kicserélték volna. Mégszűkszavúbb lett, mégjobban magába fordult, arca beesett, és nagyon sokat fogyott. Persze azért az edzéseken Bennett nem hagyja lazsálni, de érzi magán is, hogy egyre kevésbé bírja már a megterhelést. Az ebédszünetéről sietve a Mágiatöri órára mit ad a sors, belé is botlik mélyen tisztelt sámánukba. Eris magán kívül felel igennel a meghívásra, aztán már szalad is tovább Lasch termébe. Az kéne még, hogy a tanulmányi átlagán is rontson szövetségese távolléte, ki is kapna otthon rendesen. Egész nap az jár a fejében, mennyi mindenről le marad Ombozi, mikor a Menedék fürdőszobájában eszmél rá, hogy Daviddel összefutott ma és a fiú elhívta őt a nagyterembe. A tükör felé mormol valami olyasmit, hogy "nem megyek el", aztán bedőlve az ágyába nem hagyja nyugton ez a gondolat. Eleve nem szokott mostanában vacsorázni, és különben is mit akarhat tőle Bennett? Hah, talán... ki akarja nevezni valaminek? Felül az ágyon azon nyomban, majd összevonja a szemöldökét. Nem. Biztosan nem. Hevesebben verő szívvel rámolja be az ágya alá (mindent gondosan kitisztítva és összehajtogatva) a sráctól lopott holmikat, pedig ha valakinek, hát neki lehetne több esze, hiszen tudja, hogy ez így nem egy életbiztos rejtekhely. De a vacsora kérdését még mindig nem oldotta ezzel meg. Enyhe pírrel az arcán kap ki egy ruhát a szekrényéből és vonul vissza a fürdőbe kicsit rendbe szedni magát.
Már a folyosókon baktat kifejezéstelen arccal, mikor megint megvilágosodik és keres valami biztos pontot, hol is van. Ez a képszakadás mostanában egyre gyakoribb... Megáll és végigméri magát. Rendezett, szálló haj, a vanília illatú parfümje, talár. Gyanakodva félrehúzza a fekete köpenyt, s alatta megpillantja azt a zöld ruhát, amit odalent vett magához. Nincs már ideje visszamennie átöltözni, ígyhát kelletlenül megy oda a megbeszélt festményhez. Kisvártatva elegánsnak nem mondható lovagja is megérkezik, aki rőgtön nyújtja is neki a karját. Kowai zavartan elfogadja és legözelebb már csak az asztalnál ülve húzza magán összébb a talárt. David valami zöldet töm magába, Eris pedig némán figyeli. Kviddics...
- Ja, jó - válaszolja tömören. Máris témánál vannak. Egy picit elmereng azon, hogy pár héttel ezelőtt mit meg nem adott volna egy ilyen vacsoráért.
- Nem ehetek mogyorót. - feleli a kérdésre, majd végignéz a mai választékon. Az asztal ezen felénél mintha jobb kaják lennének, egytől egyig kifogástalanul illatozó fogások próbálják elcsábítani. De Eris ennyitől se jön lázba, az étel most a legkevésbé kíván. Felpillant Davidre. A fiúnak az arca most is úgy néz ki, mintha gurkókkal verekedett volna, de mégis... elnéz róla, inkább szed magának egy tál valamit ("Ez tökpuding? Így néz ki az igazi?"), majd a villájával piszkálni kezdi.
- Miért hívtál ide? - szólal meg egy kis csönd után, tőle szokatlanul halkan, még mindig a fura narancsszínű zselés anyagot bámulva.

Valamelyik eladó
Egy nem megbeszélt játék

Kowai szorgos léptekkel igyekszik le a kastélyból a Bogolyfalvára vezető úton. Ombozinak akar karácsonyi ajándékot adni, de amit kitalált az iskolában kizárt, hogy bárki meg tudná neki csinálni. Ráadásul, még lehet illegális is lenne... Azt nem tudja pontosan, hogy ebben az új bazárban csinálnak-e ilyet, vagy foglalkoznak hasonlóval, de mindenképp utána kell járnia. Fontos, hogy ezt Ombozi megkapja, és mégfontosabb, hogy ne vegyél el tőle az intézetben. Fekete talárja libben minden egyes lépésétől mögötte, s ő nagyon is örül, hogy vett fel alatta vastagabb holmit. Amennyit fogyott az elmúlt hónapok alatt, most még ebben az időben is csonttá fagyna.
Beérve a Kins&Kens feliratú cégér alá finoman belöki az üzlet ajtaját, s belép a helyiségbe. Gyorsan végignéz a kínálaton, a mindenféle vitrinen, és amint megtalálja az eladói pultot, gondolkodás nélkül odarobog. Köszönésképp biccent a pénztárnál lévő nőnek, elmotyog valami üdvözlés félét, aztán a tárgyra is tér.
- Szükségem lenne valakire... aki ért kétféle anyag ötvözésére... vagy egy tárgy másikba rejtésére. Nem tudom érti-e mire gondolok, de fontos lenne, és megfizetném az árát. - talárja alatt szorosan megmarkolja a galleonjait rejtő kis szütyőt, egész évben gyűjtött a bolhapiacán, egy knútot se költött a szerzeményéből, de ha ezt Ombozira most mind el kell költenie, hát legyen. A fiúnak nagyobb szüksége van egy kis szerencsére, mint neki. Sötét arckifejezéssel igyekszik mégjobban a nő tudtára adni, hogy igencsak komoly pénzköltési szándékai vannak, és nagyon reméli, hogy valaki tud neki itt segíteni.