Igyekezni fogok, hogy miattam senki ne halljon meg, ha csak én nem azt akarom..

Örülünk Kiva ^^

Rosszalkodó;;

Az a tapasztalata eddig, hogy az itteni diákok élen járnak a rosszalkodásban. Ehhez nem kell feltétlenül házakba sorolni őket – jó, a rellon biztosan magas veri a többieket-, hiszen van elég bajkeverő mindenhol azért, és ez legtöbbször több mint kéne. Ezért van szükség a prefektusokra is, az alap kötelezettségeken kívül. Mert az, hogy segíteni kell az újakat, ez igazából mindenki feladata, meg mindenki szeretné is, hogy új barátai legyenek, beilleszkedjenek azok – Luca felfogás bekapcsol-, szóval ezt a részét kicsit érdekesnek tartja a prefektusok kötelezettségének. Ennek alapvetőnek kéne lenni, lehet csak ő túl empatikus ehhez – biztos, hogy az-, ezért érzi így. Mindenesetre a fenntartásait félreteszi, kötelességeinek pedig eleget téve, nagy unszolások árán, de végre egyedül, járőrözni jött! Még új az az érzés, amit ez okoz neki, nem is igazán tudja mihez hasonlítani. Mindenesetre boldog és izgatott is egyszerre, amellett a furaság mellett. A Nyugati-szárny földszintjén kevergett, mikor a portrés rész felé indult meg, ahol a fiút látta meg éppen nagy cselekvése közepette. Nem akar ijesztő lenni, meg felfedni se magát, bízik benne, hogy talán a jelvényvillogtatás nélkül is jut valamire, bár az első kérdésére kapott válasz nem éppen kielégítő számára.
- Fenyítesz? Nem gondolod, hogy ez a kastélyban nem csak rájuk igaz? Egyébként meg, nem lehet, hogy te vagy túl sokat nyilvános helyen?
Nem, biztosan nem, sőt, miért tenné? Nem kötekedik Luca! Ő nem olyan, szelíd navinés bárányka, akinek már egy ideje mintha hiányozna egy vagy két kereke, mert iszonyatosan felvágták mostanság a nyelvét. Lehet, a közeg teszi, vagy ennyire nem tudja elnyomni magában a kisördögöt? Igazából ő mindig megmondta, hogy nem rossz kislány, csak mókázni szeret, a baj meg abból indul, mint tudjuk. Meg egyébként is, nem keresi ő a rosszat, rátalál az magától is sajnos, vagy nem sajnos. Ami pedig az úriembert illeti, igen, ez feltűnt Lucicának is, hogy nem éppen a legszorosabb baráti kötelék van közöttük, senki nem is kérte ilyenre, de azért ez túlzás. Biztos benne, hogy a szabályszegő se élvezné túlságosan, ha falhoz szorítva kényszerítenék dolgokra, közben locsolgatnák, vagy pirítanák őt –kinek, melyik szimpatikusabb-, úgy mint most szegény banyát, aki az áldozata lett.
- Hogy én? Neem, rólam szó sem volt, én nem is locsolgatok csak úgy, mint te. Milyen szokás ez? Új divat? Menő lett vízi akadálypályát gyártani nekik?
Mutat a festményekre szinte vigyorogva, ó volt ebben minden, odaszúrogatás, irónia, meg némi érdeklődés, ami erőteljesebb, mint amúgy. Elég leleményes ahhoz, hogy tudja ez mire volt „felhívás”, ezért is mosolyog olyan szélesen az illetőre, akinek a nevét még nem tudja, egyelőre.
- Te, izébizé, remélem, semmi nem forog az agyacskádban, nem járnál jól vele, főleg ha a hajamnak baja esik! Jó lenne, ha befejeznéd a vizezést…
Ez egy remek névválasztás volt Luca részéről, de komolyan, keresve se találni jobbat, megint olyan szép szókincsileg, hogy az hihetetlen, de mindegy is. Ezt pedig már komolyan mondja, tényleg nem kíván rátérni, mennyire dühös lenne, ha az előbb említett dolgok bekövetkeznének.

Ezek szerint nálam is szorgalmasabb vagy, mert nekem a napi 3 is a végem.  

Lyra Aurora Black - 2013.11.29. 23:00


Ez finom, én szeretem!  

Drágáim ♥ és Sziú bácsi;;

Mészárlás(Navine-Rellon meccs)után.
Nem igazán lehet szavakba önteni az érzést, ami eltöltötte jelenleg Lucát. Képtelen volt odafigyelni rendesen Kivára az öltözőnél, bent pedig a megmaradt emberei, hát, örült nekik, de képtelen volt bármit mondani. Mindenki azt kérdezgette, mi történt a pályán? Mi van azokkal, akik közben a gyógyító kezei közé kerültek. Luca hasonlóan volt, tanácstalan, belül széthullott, és nem mentálisan, hanem érzelmileg. Egész meccs alatt jól koordinálta a dolgokat, legalábbis úgy érezte, még az érzelmeket is megfelelően kezelte, de aztán amikor a csapattársai szemébe kellett utána néznie és érezte a félelmüket, a fájdalmat, a dühöt, az agressziót, ez a benne lévő aggodalmat csak még inkább felerősítette. Nem vesztette el a kontrollt, de nem is nagyon akarta korrigálni. Kedve lett volna darabjaira szedni valamit vagy valakit, vagy csak leülni és sírni, úgy, hogy szinte patakot képezzen a földre, de nem ment. Nem jöttek ki könnyek, nem tudott törni-zúzni, egyszerűen némán, amilyen gyorsan csak tudta lezavarta a Kivával való beszélgetést – ez volt a legkellemesebb a mai napon talán-, majd az öltözői teendőket és rögtön megindult a gyengélkedő felé. Igazából gondolkodás nélkül indult volna már a pályáról oda, de kötelességet sosem felejt, ez pedig az volt. Kifelé jövet rá sem néz az esetlegesen útjába kerülő rellonosokról, amilyen gyorsan tudja, szedi a lábát, és vele együtt próbálja magát is normalizálni.
Nagyon munkálkodik benne, hogy most még két pofont adna is az embereinek. Nagyon nem örül, hogy miatta ebbe sodorták magukat, egyik-másikkal még külön is számolni akar, de most az állapotukra a kíváncsi, hogy vannak és így tovább. Kezecskéi ökölbe vannak szorítva, miközben már csak egy folyosó választja el a céljától. Meg is torpan egy pillanatra, mély levegőt vesz, kifújja, elengedi ökle szorítását és gyorsabb tempóra kapcsol, hogy a hátralévő métereket pillanatok alatt lezavarja. Elég lendületesen nyit be, szemei pedig azonnal a termet kémlelik. Mikor sikerül elsőként Kristófot megtalálnia, a szíve két kihagyás után kezd újra járni, meg is borzongott, ahogy látta a pályán összegörnyedni, meg most látja ott feküdni. Legszívesebben kiáltozna és elmondaná, hogy milyen idiótaság volt, mikor elmondta a meccs elején, hogy mindenki maradjon épségben, ha lehet. Egyszerre ütné és ölelné, iszonyúan kavarog benne még a dolog, egy karcolás sincs rajta, de azt kívánja, bár lenne. Nézni sem bírja mit műveltek azok az állatok mérkőzés címen velük, ráadásul még itt is esélyes egyik másikkal összefutni. El is indul Krisi felé először. Ezerszer inkább lenne most a hőse helyében. Igen, mert ő az. Megmentette, hogy pontosan mitől, azt nem tudja és nem is akarja felvázolni magában. Nem nagyon foglalkozik vele, ki van vele, vagy ki nem. Odalépve nyúl a szabad keze felé, bár fel-felpillogva, de az alkarját megfogja, nem erősen persze. Nem nagyon szokott hozzá ahhoz, főleg ilyen állapotban, hogy kimutasson bármit, bár most meglehetősen rá lehet írva az aggodalom.
Érdeklődne, de egyelőre nem tud. Végig az arcát nézi, utána néz csak körbe, tekintete leginkább Adrin akad meg, akitől majdnem rosszul lett, ugyanis fogalma sem volt olyan dolgokról, amiről tudni kellett volna. A lányra is mérges, ma kire nem? Egyelőre várja mi van, de itt szeretne maradni, mindenkivel, sőt, ha itt kell maradniuk, Luca is maradni fog…a sziú bácsitól kér ágyikót is magának, ha kell. Várakozik, amihez egyébként türelmetlen, de most csak vár.

Uganda? Reggel még Izland volt a cél  

Gregor H. Polter  - 2013.12.06. 00:22


Késztetésem volt benézni, értem már miért   Szia nagy és zöld fiú  

De kis finnyás lettél...

Czettner L. Zoé - 2013.12.11. 15:57


Azt hiszem, csak megmutatom magam    

Csinos a képed, Kiva *--*

Csak nem Gyarmatosítani akarod őket?  

Én is éhes vagyok T__T

Kiva Faraday - 2013.12.11. 18:39


Szerintem mi spanok vagyunk, szóval a család nem fog így bántani    

Idő kérdése a negyedik  

Gyarmathi Mihály Ádám - 2013.12.11. 18:51


Miért bökdösöl?  

Gyarmathi Mihály Ádám - 2013.12.11. 19:01


gonosz? Honnan szabadult, a rellonból? *visszaváltoztatha  ahaját* Szerencsédre ma adományozós kedvem van  

Drágáim ♥, Axcell és Kivus, a megfékező erő;;

Az enyhe kifejezés lenne, hogy kissé feszült a meccset követően. De egyelőre a megfelelő szavakat sem találni rá, hogy mit is gondol és érez most pontosan. Egyszerűen lángol a tekintete, ha a szeme olyan ágyra téved, ahol egy rellonos pihenget, mert aztán biztos hatalmas problémáik vannak, miattuk jutottunk idáig, igazán nem kell adni a nagy halált… Ebben bőven benne van a mérge, de akkor is. Az első terepszemléje Kristófnál szakadt félbe, aki mikor magához tért, kissé visszariasztotta őt azzal, ahogy reagált, de teljesen megértette miért ilyen. Ettől függetlenül, hogy azt, amit megtett érte, mérges is rá, pontosan ezért, hiába mondta el mindegyiküknek, hogy mindenki magára vigyázzon, és nem csinálunk hirtelen akciókat, de úgy látszik, kicsit belegondolva, sokkal nagyobb baja lehetett volna, ha a fogó nem lép közbe…
- Nem tudom, de jobb is neki… De, te, miért csináltad?!
Ami a kérdést illeti, már ő is érzi a súlyát, de kellően indulatos ahhoz, hogy azért feltegye, inkább ő feküdne egyedül most ott, mint a csapatának a kétharmada. Nyel egy nagyot, mert neki is legszívesebben ilyen szép szavak kimondása esne jól, de _még moderálja magát. Eszméletlen, hogy ezek után egyébként volt képük még a meccs végén a büntetők alatt, ahhoz, amihez. Például annak a csajnak, akinek az alkoholos filctoll se jött le a képéről, vagy nem fürdik rendesen, vagy elég kevésszer néz tükörbe, utóbbit megértené, azt az arcot ő se nézegetné minden nap. A kérdésre csak bólint, igazából még az se említésre méltó, ha be is ütötte valamijét a többiekhez képest. Itt fekszik Lotte, Adria, Zsombi… a csapatának a nagyobbik része, ez igazán dühítő. Magát okolja, természetesen, de ezeken felül, ezeket a vadállatokat is, akik közül tekintete már kiszúrta Axelt, azt a nagyon okos hajtót, aki Micsi kettőt játszva érezte magát faltörő kosnak. Visszaemeli tekintetét Kristófra, hogy még feleljen, közben Amira is visszatér, amit követően majd magukra is hagyja őket, úgy is itt marad, beszél majd még Kristóffal.
- Nincsenek túl jó bőrben, aki megúszta, azokat elküldtem pihenni, azok meg… Gondolhatod…
Megforgatja szemeit, majd el is indul előbb Lotte felé, akin látja, hogy még nem teljesen van magánál, így hagyja is pihenni, hősiesen cselekedett, arról meg nem tehet, hogy az a szerencsétlen némber az erőszakkal kompenzálja a nyilván mogyorónyi agyát.
- Kitartás Sharlotte!
A szemlét követte Adria, aki ekkor kezdett ismét magához térni, ő volt az, aki a legjobban megrémítette Kristóf után, hiszen fogalma sincs mi is történt vele, végül is a meccs után megtudta mi a lány baja. Nagyon szidta magát, hogy így felengedte őt dobni, ráadásul nem is egyszer… ha tudta volna. Ekkor kezd benne tudatosulni, hogy egy elbeszélgetése biztosan lesz mindenkivel, egytől-egyig, mert ez, bár nagyon büszke rájuk, mait el is fog mondani, most az agyát túlságosan a bosszú kerítette hatalmába. Adri ágya szélén ülve kutatta Zsombit, akiről csak ekkor tudatosult benne, hogy mekkora baja is van. De a berögzülést mellőzve kissé, nem felé indul meg, hanem Adritól az egyik plusz párnát a kezébe fogva, szinte elborult tekintettel, az Elliottal ellentétes oldalról közelít, nem titkolt szándéka belegyömöszölni a párnával az ágyba azt, aki ennyire erősnek képzelte magát, most meg boldogan itt szenved a másik navinéssel, akire megvetőleg tekint, de ez meg részletkérdés. Az első reakciója, az, amivel nem finomkodik egy pofon Axel részére, ha fáj neki, ha nem, aztán már emeli is a párnát felé.
- TE IDIÓTA!
Ezzel a felkiáltással, ami annyira nem kiabálás, inkább csak egy erősebb kifejezése a ténynek, amivel reméli, hogy ez is tisztában van, igen, már csak tárgyként jelzi, még az emberi jelzőt se érdemli meg, egyébként meg reméli nem is sokáig gyarapítja ezen csoportot. De nem kell aggódni, maradt benne elég erő a többi rellonos felé is, nem, a saját életét cseppet sem félti, a többiekért viszont ölne… látszik is. Lehet, hogy ezt a viselkedését még a meccs utóhatása, az ott összeszedet és még dolgozó adrenalin műveli, az is, hogy később megbánó lenne, de most van, nem két óra múlva. Lehet, ha ezt látná a házvezetése, úgy rúgnák át másik házba, hogy a lába se érné a földet… A jelvényéről, a posztjáról nem is beszélve…

Szülinapod alkalmából, eddig a posztig lemodoltam <3   De amúgy tényleg nagyon-nagyon-nagyon boldogot Kivus ^^  

Sziasztok   Nem mondom, csináltatok nekem munkát  

Egyelőre csak az Off-ról

Ashley;;

Nyomottan is lehetünk csinik!
Nem aludt valami sokat, amitől kicsit nyúzott is volt Luca, persze ezúttal is saját hibájából. Az előző estére a járőrözést választotta a pihenés helyett, úgy érezte, hogy egyszer ezt is el kell kezdeni. Volt is olyan, akivel komolyabban meggyűlt a baja, de ő más lapra tartozik. Nagy ásítások közepette kászálódott le a klubhelyiségbe, ahol futó pillanatokig látta a testvéreit, akik szintén sietősek voltak ma, elképzelése sincs kihez vagy mihez, bár nem lapul a kíváncsisága, szóval előbb vagy utóbb meg fogja tudni. Vele ellentétben legalább a ruhái jókedvet sugalltak a vidám színekkel, bár nem éppen sugallta a korát, ami már bőven túl volt a tizenkettőn, ellenben a kinézetével… Igazából reggel nem válogatott sokáig a felsőt első látásra választotta, a többit meg összeszedte hozzá. Haját összekötötte lófarokba, a kilógó tincseket meg elcsatolta, hogy ne zavarják. Érzi ő, hogy már késésben van, hiszen kezd kiürülni a ház, mindenki rohan reggelizni, aztán majd az óráikra. Sietős léptekkel halad át a folyosókon, igen, tudja ő, hogy nem kéne rohangálni, ettől függetlenül vannak olyan szokásai, amikről nem bír leszokni, sajnos ez is egy ilyen, de majd igyekezni fog a jövőben, hogy ez ne forduljon többet elő. A szokott időnél gyorsabban ér le, bár így is az utolsók között, mikor sikerül bevágódnia az asztalukhoz Adria és Adél mellé, akiknek csak köszön futólag, majd egy fél szendvicsszerűség elfogyasztása után szeme sarkából már látja a közeledő Ashley-t. Lenyeli a falatot, majd egy korty víz után már érzi is a karján a kezét. A jókedve azonnal átragad Lucára is, aki a társaságtól elnézést kérve pattan fel a helyéről, majd szól a lányhoz.
- Legalább olyan szépet mindenkinek, mint amilyen látszólag a tiéd. – Vigyorodik el, majd folytatja. – Na, érzem, hogy valami nagyon-nagyon-nagyon szuper! Ne tartsd magadban!
Ezzel megy is a lány után, remélhetőleg egy kicsit kevesebb érdeklődő füllel körülvett hely felé. Biztos benne, már csak így végigtekintve rajta, hogy köze lehet ahhoz a fiúhoz, aki már szóba került. Azt a titkát jó mélyen őrzi a lánynak, nem említette senkinek, ilyenkor nagyon büszke magára, ebben mindig is jó volt. Amikor a Navinés asztal végébe ülnek akaratlanul is felkacag, és hozzá kell, tegye a következőket:
- Azért neked a sárga-fekete se állna rosszul!
Látja, hogy furcsa neki, de biztos benne, hogy nem az asztalpróba miatt fáradt át ilyen szélsebesen hozzá. A szemében is az csillog, amit ajkai mutatnak, ráadásul még a hangja is olyan édesen szirupos, meg kell állapítsa, hogy Ashleyt teljesen elvarázsolták! Mikor végre megszólal, Luca álla szinte leesik, pillanatok kellenek neki, hogy a levakarhatatlan mosolyos sokkból és a rengeteg cikázó kérdésből valamit kinyögjön.
- Úristen! De örülök neked! Mikor történt és hol? Ugye! Mondtam én, hogy biztos, hogy szeret, hiszen fontos vagy neki!
Nem akarja világgá kürtölni ő sem, szóval egész halkan mondja, de így is tükröződik az öröm és izgatottság az ő hangjában is, nagyon kíváncsi a dologra, meg úgy mindenre. Egy hirtelen ötlet miatt át is öleli a barátnőjét, majd mikor végre elengedte, ismét kérdést szegez felé.
- Milyen érzés volt? Mit gondolsz, ő is ennyire izgatott lenne tőle?
Arra, hogy ki az illető, tudja, hogy jó oka lehet Ash-nek, hogy eddig nem tért ki, ettől függetlenül is nagyon örül a barátnőjének, és várja a beszámoló kezdetét, amihez még biztos ezer meg egy kérdése lesz majd.

Karácsonyi bál -Zsombubi *--*;;

Kicsit bálos, kicsit Lucás...
Az elmúlt napokban el sem hiszi, hogy mennyire felfordult körülötte minden. Sosem érzett még ilyet, izgult, ideges volt, aggódott, ügyetlenkedett, percenként mosolyognia kellett magán, arról nem beszélve, hogy ide-oda cikázott a cukorkaboltban is Zoénál, meg járőrözés közben Zora mellett, olyan nagy cipőben, izé, magas sarkúban. Három napig, majdnem percenként akarta kitörni a bokáját vagy a nyakát, de egészen belejött, bár abban szinte biztos, hogy ez nem lesz a mindennapjai része, nem is tudja elképzelni másoknak, hogy is megy ez. Közben mikor épp nem tanult, vagy nem Holden professzorral beszélgetett valamiről óra előtt vagy után, a ruha keresésébe is nagy energiákat fordított. Végül egyedül választotta ki, de Adélt azért megkérdezte mit gondol róla, Ashleyt is meg akarta, de nem volt szíve körbevinni a kastélyon a ruhát, de megbeszélték, hogy itt majd úgy is látják egymást csinos ruhában. De mire is ez a nagy izgatottság és készülődés, hiszen Luca meg a bálok általában arról híresek, hogy valami olyat tesz ilyenkor, aminek senki nem örül, biztos a balhé, most mégsem erre készül. Tulajdonképpen az első hivatalos bálja. Miért? Mert már volt egy, amire beszökött, hogy megnézze anyukájáékat, az asztal alatt kucorgott, lopott egy-egy süteményt, de apukája észrevette, nem szidta le, de nem repesett az örömtől, hogy nem az ágyban aludt, hanem ott bujkált.
Most viszont nem másokat jött nézegetni, vagy csak részben. Nagyot kalapált ott baloldalon az a vért pumpáló kis aranyos, amitől élet az élet, mikor Zsombi elhívta őt, szinte gondolkodás nélkül vágta rá azt az igent, amivel egyrészt esélyt sem adott a fiúnak menekülni maga elől, bár ki tudja szeretne-e, másrészt abban a percben még nem tudta mit vállal ezzel. Itt léte alatt összesen egyszer húzott szoknyát, abban is csak a klubhelyiségben mutatta meg magát. Ráadásul ez a vonal, ami a szép, nőcis ruhákat illeti, még nem volt a legnagyobb barátja, hiába igyekszik. Felvette a halvány rózsaszín ruhát, hozzá a sok sárga dolgot, mint a cipő és a karkötő, majd a masni is belekerült, jobb oldalra a hajába. A cipővel a kezében siet le a lépcsőn, rohan, mint mindig, pedig pontosan érkezne amúgy is. Mikor az aljára ér, felkapja azt, majd lassú tempóban kezd a bejárat felé tipegni, ahol a neki háttal álló fiút megpillantja. Egy megkönnyebbült mosollyal az arcán indul meg abba az irányba. Kicsit ijedten és zavartan, de mögé lép, majd óvatosan a keze után nyúl, hogy megfoghassa. Zavarban lenne? Elképzelhető, sőt biztos, igazából remeg is a lába csak ezt jól álcázza azzal, hogy van benne ennyi határozottság, hogy nem mutatja ki nagyon, bár ki tudja meddig. Próbálja a kezdeti mosolyt visszavarázsolni az arcára majd végre meg is szólal.
- Szia! Nagyon jól festesz.
Kicsit halkan, bár egész komolykásan és határozottan kezd bele, ha minden igaz a kezét fogva, ami amolyan kapaszkodónak is jó. Nagyon reméli, hogy nem fog elhasalni, vagy hasonló, ami azt illeti ezért is mondott le a hosszabb ruháról. El bírja képzelni, hogy összeakad a saját lábaiban és a ruhában, aztán puff, jön a hasra esés. De mielőtt elkezdené magát rémisztgetni, hátha megijed, összeszedi magát és a nagy barna szemeit Zsombi tekintetébe fúrja.
- Mehetünk?
Kérdezi enyhén megremegő hanggal, amennyiben a fiú is kész rá, belépnek a nagyterembe. Meg kell hagyni, hogy a szervezők minden évben kitesznek állítólag magukért, ez biztosan idén sincs másképpen. Rengeteg süti, kellemes dallamok, mindenki készül lelkiekben a karácsonyi menetre, akár hazautazik, akár itt marad.

Zelei Viktória - 2013.12.20. 20:44


Még nem tudod, hogy nagynéni vagy nagybácsi leszel?   xD

Csáó emberek  

Lulu? O__o Az nekem szólt?  

Akkor neked szia, Noel  

Hogy vagy ma, Kei?

Így se hívtak még Nem vicces ám, az meg még kevésbé, ha valakinek 23-án is vizsgája van    

Mondjuk a jótestvéri szeretetet meg átérzem, az én tesóm is így áll hozzá, mikor vizsgázok  

Azért van egy határ, amit mi például sose lépünk át   Szerintem sosem fogunk egy kedves szót se ejteni a másikra, nehogy megfájduljon a fejünk a hirtelen fordulattól  

Ombozi Noel - 2013.12.22. 17:49


Ezt mennyire átérzem  

Boldog karácsonyt mindenkinek! *---*  

Tesaaa Kivus, mi ez az öröm?

Dehogynem, csak én már mindenhol ráugrottam, itt nem akartam rajta lógni, lesz még rá időm  

az nem árt, Kivus  

A Maffia mi lennénk, hármaska

Meglepetésem *--*;;
December 24. 18:00

Karácsonyra hangolva öltözni jó! Főleg kicsit Lucásan.
Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom? Ha kisült már, ide véle, hadd egyem meg, melegében! Jaj de szép a karácsonyfa, ragyog rajta a sok gyertya. Itt egy szép könyv, ott egy labda. Jaj de szép a karácsonyfa! Végre, végre, eljöttek az ünnepek. Bár nem egészen úgy tervezte Luca, ahogy ez most alakult, de ettől csak egy egész kicsit bánatos. Azt hitte, majd szépen hazamegy és találkozhat Benjivel meg a szüleivel, boldogan karácsonyoznak, meg ilyesmik. De a prefektusi, csapatkapitányi meg ilyen teendői keresztül húzták ezt, ráadásul jött egy elég különös levél a bátyjától is, miszerint ne bánkódjon, és azért a két napért, amire tudna, ne utazzon haza. Soha egy alkalmat se hagyott még ki egyikük sem, hogy találkozhassanak, erre… Különös. Mondjuk próbált jó pofát vágni hozzá, de kicsit azért még mindig reménykedett a karácsonyi csodában, hogy azért valami módon idevarázsolódik hozzá. Hiányzik neki. Hiába a levelezések – amikben nagy vonalakban mesél csak inkább a tetteiről-, vagy az apró ajándékok, amiket kap, nem ugyan az. Ellenben a reggel kapott üzenet teljesen felvillanyozta. Nem is csak azért, mert, hogy ajándékot kap, hanem sokkal inkább az, akitől. Ő is elküldte már a fiú ajándékát, ami egy gravírozott gitárpengető volt, azt íratta bele, hogy a legtehetségesebbnek. Nagyon remélte, hogy örülni fog neki, de elképzelése se volt, hogy őt mivel lepi meg. A levélben az állt, hogy pontban este hatkor, a bejárati csarnokban várja majd a csomagja. Érdekes, hogy nem küldte fel a Navinébe, de ebbe nem is nagyon gondolt bele. Időben megkezdte a napi dolgokat, el is végezte, amit kellett. A szünetben a tanársegédi feladatait is kicsit rendbe akarta szedni, így éppen egy halom asztrológia jegyzet között csücsült, mikor észrevette, hogy már fél hat van. Mérhetetlenül nagy mosollyal az arcán húzza fel cipőjét, a pár éve kapott egyik kedvenc pólójába bújt, majd csak a hangulat kedvéért egy kis agancsos hajpántot vett fel. Nem sokat gondolkodott, sietve indult el a bejárati csarnok felé.
Suttog a fenyves zöld erdő, Télapó is már el jő. Csendül a fürge száncsengő, véget ér az esztendő. Tél szele hóval faggyal jő,elkel most a nagykendő. Miközben lefelé ballagott vígan dalolgatott karácsonyi dalokat, nem is foglalkozva vele, kivel futhat össze. Ma szenteste lesz, biztos félig üres a kastély, a többiek meg jól elvannak Luca társasága nélkül is. Majd azért a nővéreit meg szeretné keresni, de ez nem az első a listáján, sokkal inkább a meglepetés. Leplezni se tudná a kíváncsiságot, ami eluralkodott rajta tapsikolva, szökdécselve érkezik meg, az ürességtől kongó rész felé. Körbepillant, időben jött ám sehol…vagy mégis! Már majdnem azt hitte, hogy valamit félreértett, mikor egy nagy ezüst dobozt pillantott meg, rózsaszín szalaggal. El is indult felé, hogy megnézhesse, mit rejt. A kis kártya rajta, annyit hirdetett „Vakarcs”, tudta, hogy neki szól. Óvatosan kibontotta a szalagot, hogy belenézhessen mit is rejt. Kicsit még mindig rossz érzése van, amiért nem ment haza - nem tudott hazamenni-, bár a mosolygós Luca van előtérben, az látszik, mégis azért kicsit szomorkodik ott belül, eszébe is jutott, hogy tulajdonképpen egy dolgot kért titokban a Jézuskától, az pedig Benji. Még mikor azzal a kedves kismamával, Lyrával találkozott és megtalálta az érmét, akkor is azt kívánta, hogy járhassanak egy iskolába, jöhessen utánuk a bátyja.