Ágoston;;Erősen elgondolkozik a kicsilány azon, amiket Ágoston mond neki. Igyekszi nem görcsös lenni, meg tanulni azon hibákból, hogy magával rántson olyan embereket, akik cseppet sem vevők rá, vagy a dolgaira. Jó azért nem szokta magát alapból ráerőszakolni senkire, de még jobb tisztán látni magában, mielőtt ellenpéldát hoz a viselkedésére. Egyébként meg a fiú teljesen úgy beszél, mintha járatosabb lenne a dologban, ezért is engedi meg magának Luca, hogy bólintva vegye tudomásul, meg azt, hogy megfogadja. Legalábbis próbálja. A barátkozás és az ismerkedés mindig nehéz. A házában kedvesek az emberek, bár nem ismer sokat, mondjuk, akiket igen, azoktól tudja a többiekről, hogy ők sem esznek embert. Aztán vannak ugye eridonosok, ők tünemények, elég csak Ash-t vagy Emilyt említeni. A levitából még csak futólag futott össze bárkivel is, szóval elképzelése sincs, hogy a szóbeszéd szerinti tanulás foglalja le őket, vagy ennyire félnek ők is nyitni, mint ő az elején. A rellon pedig, az megint egy olyan ház, amiről nehéz beszélni. Több a tapasztalata itteniekkel, ellenben elég hullámzó is. Nehéz őket besorolnia, meg azt is nehéz eldöntenie, merje-e hangoztatni, hogy ismer ott valakit. A hallgatás néha jó, néha meg még hasznos is. De visszakanyarodva a jelenbe, a társaságához, még az idézőjeleket látva, elmosolyodik, ez egész cuki volt. Egyébként meg ilyenkor, mikor látja a másikon, hogy szükséges, meg neki is kényszere van rá, akkor jön a csoki! Az mindenre megoldás szokott lenni, ezért is jön elő ezzel. Megkínálja, szerencsére bátran fogadja el, aminek nagyon-nagyon örül.
- Igen, én is imádom. – kicsit kuncogva tér rá a többire már.
– Hát, nemrég jöttek új édességek a nővérem és Emma boltjába, akkor fedeztem fel, nekem nagyon bejött! A következőekben a hálálkodás, és az, hogy sajnálja, de nem tudja viszonozni, annyira aranyosan hangzik Luca számára, hogy kedve lenni megsimogatni a buksiját a háztársának, de nem vetemedik ilyenekre. Meg egyébként is miért tenné? Nem akar valami rossz benyomással indítani nála.
- Jajj, nem is kellene, mármint adnod bármit… Szeretem megosztani az édességet, így is túl sokat eszem. Nem tudom miért, de itt szoktam rá, az biztos! Merné állítani teljes bizonyossággal, ha nem tudná, hogy régen is szerette, csak most nem figyelik annyira, mondjuk mióta a kviddics előlépett az életében korlátozottan fogyasztja ezeket a dolgokat, de elhagyni úgy sem fogja. Képes lesz ugyan ilyen ujjongó örömmel bemenni egy cukorkaboltba jó 50 év múlva is. De a gondolkozást megint a csacsogás váltja nála fel, és löki a feleslegesebbnél is feleslegesebb információkat, amiket erre vagy arra összekapott már, most pedig kényszeresen vágja témába. De meg kell hagyni, elég cukin adja elő, mert sok a lány, mégis van benne valami báj.
A mesekönyvet nézegetve és lapozgatva azt valahol megragadt két gondolat között. Egészen könnyen barátkozott itt eddig, aminek részben a közvetlensége az oka, de mi van akkor, ha ez egyszer sok lesz valakinek? Őszinte lány és a legnagyobb kritikákat saját magával szemben tudja megfogalmazni. Ha hibázik, beismeri, azok pedig, amikből egyedül nem tud kimászni, kifejezetten dühítik. Miért is kapcsolódik ide? Mert a mesekönyvek tanították, mármint arra, hogy az empátia önirányúságára is érdemes figyelni, mert az sem állapot, ha azért nincsenek sokan a barátai, mert önmaga szerint nem megfelelő X vagy éppen Y számára. Ellenben most, nagyszújú, felfedte a dolgait, hozott csokit és még sincs elkergetve, ettől egészen boldog lesz szinte pillanatok alatt. De a fiúra tekintve és érezve azt, amit, ne meg hallva, miket gondol, automatikus turkálásba kezd az életében tulajdonképpen. nem sokan díjazzák az ilyen tanácsadósdit, ezért is szégyelli el magát elég hamar.
- Szerintem lehet, hogy nincs olyan ember nagyon közel, akinek elmondhatnád, mert szerintem nem feltétlenül tanács vagy ilyesmi kell neked. Okos vagy… vagyis így gondolom, hozzá magad is. Mosolyog is mellé, de ebbe jobb nem belepiszkálni alapon, most tényleg csak a szavaival segít. Legalábbis reméli, még mindig a könyvbe néz, de a testvérek témájánál inkább becsukja azt.
- Neki nincs ereje, vagy máshová jár? – Kezd bele elég szomorkásan, felvette kicsit magára a másik érzelmeit itt már, de valójában a sajátjai is benne vannak ebben, Benji miatt legfőképp.
– Igen itt vannak, de nekem azért nagyon hiányzik a bátyám is. Tudod, ha párokba kéne minket szedni, az ikrek mindig összetartoztak, ahogy mi kisebbek is mindig sokat voltunk együtt. Mióta itt vagyok, azóta pedig nem is láttam. Egyre lejjebb görbül a szájacskája, a könyvet félreteszi, és Ágoston felé fordul. Általában nem szoktak ennyire közvetlenek lenni az emberek, de a kérdés előzményeit nézve, nem lepődik meg. Picit tanácstalanabban, hogy mivel tudná felvidítani, de a kerekek már forognak és töri a fejét.
- Főleg a pergősebb, vidámabb számokat, de a komolyabbakat is, abból egy-kettőt el is tudok játszani. Tudod, fuvolázom kiskorom óta, és volt pár ilyen vizsgamunkám. Te is játszol valamin? Egyébként meg mugli körülményekből csöppentem ide, inkább az itteniekkel állok hadilábon. Kezdi kicsit több beszéddel, mint ami megint elvárható az egyszerű kérdéstől, néha be nem áll a szája, de most inkább izgatott lett, mert érdekli a dolog, nagyon is. Sok olyan ember van itt állítólag, aki hozzá hasonlóan nem varázslós családból jön, mégsem látott eddig valami sokat. Bár lehet csak ő tájékozatlan.
- Van nálam egy pakli kártya, mééég múltkor…- Kicsit felkuncogva folytatja. –
találtam valakinek a szobájában. Lehet vele jósolni, elvileg, de nem értek hozzá. Kipróbáljuk?