Nem túlzottan érdekel, hogy a rideg szavaim milyen hatást keltenek Sofia érzékeny lelkében. Sosem voltam az az ember, akit érdekeltek mások érzelmei, vagy, aki egyáltalán belegondolt, hogy milyen hatással volt az emberekre. Természetesen ez alól kivételt képeznek azok a bizonyos esetek, amikor nagyon is tudtam, milyen a hatásom. Akkor általában ki is használtam a befolyásomat a lányokon. Azonban azt a szituációt nem lehetett ehhez hasonlítani. Sofia ostoba libaként viselkedett, és ezzel az egyetlen megmozdulásával is romba dönthette volna az egészet, amit mi Vandával hosszú hónapok alatt kiviteleztünk. Hónapok. Furcsa volt belegondolni, hogy már milyen régóta folyt ez a macska-egér hajsza. Hogyha Pécset is beleszámítjuk, akkor évek óta. És mégis, nem haltunk meg, sőt. Most persze bonyolódott a helyzet, egyedül voltam Dávidékkal szemben, de nem bántam. Így legalább nem kellett másra odafigyelnem, tehettem amit csak akartam. Mármint akkor tehettem volna, hogyha Sofia nem áll az utamba. Ezt viszont újra és újra megtette, ment a saját feje után bele sem gondolva a következményekbe.
- Eljöttem elmondani, hogy még egy ilyen, és jó eséllyel nyíratod ki magadat. Meg engem is - morgom a választ, még mindig nem fordítva el közömbös pillantásomat róla. Az ő életével azt csinál, amit csak akar, azonban az enyémet így is éppen elég tényező veszélyezteti. Egy felelőtlen, szinte már gyerekesen viselkedő libára semmi szükségem. Nem is értem, hogy mit vár, mit fogok válaszolni. Sosem volt közöttünk semmi egymás kölcsönösen való kihasználásán kívül. Legalábbis az én részemről nem, az ő része meg nem érdekelt. Szíve joga volt azt érezni, amit csak akar.
- Nem az érdekel, hogy hogy kerültél ide. Az a lényeg, hogy kitől vetted. - A faluban és közelében Dávidékon kívül nem volt más, aki ilyenekhez juttathatta Sofiát. Ismertem a környék összes sötét és zűrös területét, egyiken sem volt megtalálható semmi ilyesmi. Szóval a forrás csakis a pécsi banda lehetett, és éppen ez volt a baj. Megtettem mindent a bálon, hogy kijuttassam onnan őt, erre önszántából sétált vissza a karjaikba. És ezzel nem csak saját magát veszélyeztette.
- Mert akkor mi lesz? - Hangom gúnyos, mint általában, semmit sem tehetne ellenem, amivel megállít. Ezzel a parancsolgatásával pedig tudhatná már, hogy nem ér el semmit. Mint minden rendes lázadó rellonos, én sem hagytam magamat irányítani senkinek. Nem ő lesz az első, aki ezt a bevált rutint megváltoztatja. Amúgy sincs hozzá semmi joga, ahogyan senki másnak sem.
Kelletlenül fordulok felé, arcomon egy kérdő grimasszal. Ahogy közelebb lép, és megcsókol, nem reagálok, néhány pillanat után pedig türelmetlenül fejtem le a nyakamból a karjait. Nem voltam olyan hangulatban, hogy csak ezzel meg tudjon puhítani. Eszemben sincs visszacsókolni, inkább eltolom magamtól, és gúnyosan nézek rá.
- Komolyan? - Felvonom a szemöldökömet. Általában én vagyok az, aki így akarja elkerülni a beszélgetéseket, ő most arra használja a testiséget, hogy megállítson. Nem túl nagy sikerrel. - Nincs kedvem ehhez a sz**sághoz. - Kisebb problémám is nagyobb volt, mint a hirtelen hangulatingadozásaival foglalkozni. Fáradt voltam, leterhelt, és szükségem volt egy kiadós alvásra.
- Eljöttem elmondani, hogy még egy ilyen, és jó eséllyel nyíratod ki magadat. Meg engem is - morgom a választ, még mindig nem fordítva el közömbös pillantásomat róla. Az ő életével azt csinál, amit csak akar, azonban az enyémet így is éppen elég tényező veszélyezteti. Egy felelőtlen, szinte már gyerekesen viselkedő libára semmi szükségem. Nem is értem, hogy mit vár, mit fogok válaszolni. Sosem volt közöttünk semmi egymás kölcsönösen való kihasználásán kívül. Legalábbis az én részemről nem, az ő része meg nem érdekelt. Szíve joga volt azt érezni, amit csak akar.
- Nem az érdekel, hogy hogy kerültél ide. Az a lényeg, hogy kitől vetted. - A faluban és közelében Dávidékon kívül nem volt más, aki ilyenekhez juttathatta Sofiát. Ismertem a környék összes sötét és zűrös területét, egyiken sem volt megtalálható semmi ilyesmi. Szóval a forrás csakis a pécsi banda lehetett, és éppen ez volt a baj. Megtettem mindent a bálon, hogy kijuttassam onnan őt, erre önszántából sétált vissza a karjaikba. És ezzel nem csak saját magát veszélyeztette.
- Mert akkor mi lesz? - Hangom gúnyos, mint általában, semmit sem tehetne ellenem, amivel megállít. Ezzel a parancsolgatásával pedig tudhatná már, hogy nem ér el semmit. Mint minden rendes lázadó rellonos, én sem hagytam magamat irányítani senkinek. Nem ő lesz az első, aki ezt a bevált rutint megváltoztatja. Amúgy sincs hozzá semmi joga, ahogyan senki másnak sem.
Kelletlenül fordulok felé, arcomon egy kérdő grimasszal. Ahogy közelebb lép, és megcsókol, nem reagálok, néhány pillanat után pedig türelmetlenül fejtem le a nyakamból a karjait. Nem voltam olyan hangulatban, hogy csak ezzel meg tudjon puhítani. Eszemben sincs visszacsókolni, inkább eltolom magamtól, és gúnyosan nézek rá.
- Komolyan? - Felvonom a szemöldökömet. Általában én vagyok az, aki így akarja elkerülni a beszélgetéseket, ő most arra használja a testiséget, hogy megállítson. Nem túl nagy sikerrel. - Nincs kedvem ehhez a sz**sághoz. - Kisebb problémám is nagyobb volt, mint a hirtelen hangulatingadozásaival foglalkozni. Fáradt voltam, leterhelt, és szükségem volt egy kiadós alvásra.