Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

   -  Chh...
Kétkedő arccal lapoz egyet az térdének támasztott könyvben, majd még egyet, amíg képet nem talál. Cseppet feljebb húzódik az ablakpárkányon, a háta a hideg falnak nyomódik, ami a bőr kabáton keresztül inkább megnyugtató, mint zavaró most. Az rosszul szigetelő ablak résein át érzi a hűvös levegő beáramlását, ha oldalra pillantana, hosszasan mélázhatna a szabadban bolyongó, vizsgáikkal épp végzett diákokon. De most küldetése van. Komoly feladata.
Mina utasítására el kell olvasnia egy könyvet. Igaz, egy vékony, képekkel telerajzold, színes, apró könyvet, sőt, inkább egy vastagabb füzetecskét, ő mégis olyan lendülettel vágott bele, mintha csatába indulna. A jobbja mellett egy pár knútos, bogolyfalvi kávé gőzölög, ahhoz nyúl, ha végletesen unni kezdi a könyv tőle oly' távol álló témáját: csecsemőgondozás.
De ha a lánya parancsot ad neki, azt még egy aurornak is követnie kell.
Hallja a közeledő lépteket, a válla fölött elpillant a folyosón, épp egy pillanatra, amíg ráfókuszál a közeledő könyvhalomra és az azt terelgető nőre. A kávéja után nyúlva fordul vissza, belekortyol, miközben egy újabbat lapoz, a nő pedig, mit ad Isten, pont ekkor rivall a portrékra. Dwayne riadtan rezzen össze.
   -  Nem fogom leönteni, esküszöm - szabadkozik azonnal, gyorsan le is teszi a kávét a párkányra. Tilda a könyvtáros, Tilda a nő, akitől egész egyszerűen fél a legutóbbi találkozásuk óta. Ő aztán nem fogja magára haragítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

   -  Sh*t... bocs, nagyon odaverted, mi?
A kávét szorosan a tenyerében tartva fordul meg, hogy a lábát lelógassa a magas párkányról, így szembekerülve a nővel, aki sajátos, ugráló indiántáncát lejti a folyosón, a freskók legnagyobb gyönyörűségére. Becsukja a könyvet és ledobja maga mellé, ám annyi felesleges lovagiasságot már nem talál magában, hogy lekászálódjon az ablakból és a hercegnő védelmére keljen. Elvégre csak a kócos hajú kobakját ismertette meg a vaskos könyvekkel, ő pedig addig nem mozdul, amíg nem törik csont vagy folyik vér ezekre az évszázados padlólapokra.
Beleiszik a kávéjába, csak hümmög párat, válaszul Tilda szavaira. Nem emlékszik, mikor beszéltek utoljára, a testőrös incidens és az azt követő, hosszadalmas minisztériumi vizsgálat okán jobban kerüli a könyvtáros nőt, mint a tüzet. Jobb a békesség, ahogy mondani szokás. Annak is legalább... egy, másfél éve?
   -  Gratulálok. Különben. A kékekhez.
Derűsen teszi hozzá a formalitást, a papírpoharat leteszi a könyv mellé, a fejét a falnak dönti.
   -  Csak nehogy szétszedjenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Párát lélegez ki, a hintán előre dőlve lenéz a cipői mellett növekvő, zsenge, tavaszi fűszálakra. Hideg szél marja végig a tájat, az elhagyatott fém hinta csikorogva mozdul meg, a fák egymást karmolásszák hosszú, kopasz ujjaikkal. Végigborzong, a bőr kabátja nyakát összébb húzza magán, belehunyorog a köztéri gömblámpák sárga, döglött legyek pöttyözte fényébe. Nyolc órát mondott, azonban fél hét óta kuporog a padon, mint egy gazdájára váró, kiemelkedően hűséges kutya.
Szerencsétlen kicsi lány.
A papír a zsebén és a pulóvere anyagán is égeti az oldala bőrét, mintha az üzenet megpróbálná berágni magát a testébe. Súlyos szavak egy bántóan fehér papíron, az aurori munka legsúlyosabb feladata pedig most neki jutott. Még sosem csinált ilyet... az árvák, özvegyek, barátnők és megtört anyák tájékoztatásával külön személyzet foglalkozik, szakképzett pszichológusok és szociális munkások, akik tudják, mit tegyenek a tagadás és a riadalom első, döntő perceiben. Ez azonban más. Persze kimaradhatna belőle most is, beengedhette volna a kollégáit a kastélyba, akik délután félrevonták volna a lányt az egyik folyosón, hogy közöljék vele a híreket. De... nem. Nem akarta.
Görényke.
Felpillant, ahogy a kerítés nyikorgását hallja, nyel egyet, int a lánynak egy aprót. Addig nem szól, míg Cyanne közelebb nem ér.
   -  Nem akartalak ide rángatni. De van nálam valami, amit nem akartam a kastélyban odaadni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A lány lépteinek hangját egészen elnyelik a játszótér homokjában növekvő fűszálak. Ajtó csapódását hallja, egy macska nyávogását, majd a hinta nyikorgását maga mellett. Vonakodva pillant a lány felé, először annak szürke kabátjára, a szeme aztán siklik fel a lámpafényben még a megszokottnál is sápadtabb arcra. A halából egészen kikopott már a kék, ezt szinte meglepetten állapítja meg, bár szóvá nem teszi.
   -  Hivatalos ügyben szeretnék beszélni veled. Részben. Részben pedig, mint valaki, aki ismer. Gondoltam jobb, ha tőlem tudod meg és nem vadidegenektől.
A hangja rekedt és száraz, lesüti a szemét, inkább a homokozó kopott, vörösesbarna szegélyét nézi Cyanne helyett. Egyszerre Kyle jár az eszében; ő, akit Oroszországban vesztett el, még egész fiatalon. A menyasszonya másnap kapta meg a hírt, ő nem látta az arcát, de még a gondolat borzalmától is felfordult a gyomra. Nem bírja a könnyeket, a reszketést, a sírást, azt, ha a vállára borulnak, neki pedig fogalma sincs, mit tegyen. Most meg tessék, önként vállalja fel mindezt... habár Cyanne erősebb annál. Sokkal erősebb, legfeljebb nem tudja.
A belső zsebébe nyúl, egy hófehér, lezáratlan borítékot nyújt át a lánynak.
   -  Sajnálom.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Összeszorítja a száját, a tekintetük mindössze egy pillanatra találkozik, mielőtt a lány a borítékra nézne, ő pedig visszafordulna a játszótér felé. Egy elhagyatott, világoszöld lapát úgy áll ki a homokozóban gyermeki kezek által formált dombból, akár egy véres kard a mellkasból, ő az bámulja, meredten és kitartóan, míg a boríték szakad. Ő ismeri a tartalmát, ha nem is szó szerint, de tudja, mi áll egy ilyenben. Azt is tudja, hogy egy unott köztisztviselő körömfestés közben diktálta le a mágikus írógépének a sorokat egy mappából másolva, anélkül, hogy érdekelné, kinek az életét pecsételni meg vele.
Egy idő után mindenki immúnissá válik. Ő is. Látta a halottat, a fekete zacskó alól kilógó, hófehér, száraz kezeket, a maszatot, ami körülvette a testet és a krétát, amivel a mugli rendőrök rajzoltak. Az arcát nem. Abból állítólag nem sok maradt, ezt az amneziátoroktól tudja, akik később a vízautomata mellett tárgyalták meg a bosszantóan kora reggeli esetet. Egy ember volt, egy apa és munkatárs. De a parancsnokságon már csak egy iktatási szám a lap szélén.
A lány lélegzete megváltozik. Felé pillant, a haja alatt a szeme összeszűkül, az arcára ismeretlen kifejezés kúszik. A könnyek megcsillannak a lámpafényben, sötét színűen, akár csak a vér, ő azokat nézi, míg Cyanne arca le nem bukik, a teste pedig statikus rázkódásba kezd. Az ő gyomra kényelmetlenül fordul egyet, a tagjai pedig elhűlnek. Ó, a könnyek. Hogy utálja. Hogy utálja...
   -  Hé... - halkan szólal meg, bizonytalanul mozdul, a keze óvatosan és meglehetősen szerencsétlenül érinti meg a lány vállát - Rendben lesz minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Dwayne Warrent kevesen neveznék empatikusnak azok közül, akik felületesen ismerik, ahogy a legtöbben. Szedd össze magad és ne bőgj - leggyakrabban ezzel emeli fel képzeletbeli falát önmaga és a könnyek közé, egy hanyag, netalán egészen durva megjegyzéssel, hogy a külvilág láthassa: ő sokkal keményebb, minthogy megtörjön.
Ő soha. Ő senki előtt. Ő senki miatt.
Pedig ha tudnák az igazságot... de nem tudják.
A kezét elhúzza a lánytól, az ujjait ráfonja a hinta hűvös láncára, a halántékát is hozzádönti, ismét visszapillant a szürreális diadallal meredező homokozólapát felé. Cyanne zokogásának hangja bejárja a fákat, a bokrokat, a közeli épületek falait, majd beleveszik az enyhe szélbe, akár egy elhaló sóhaj. Nem sürgeti, diszkréten pedig még csak nem is néz rá, akkor sem, amikor a lány felemeli a fejét és kérdez; nem hagyja, hogy a tekintete találkozzon a kisírt szemekkel.
   -  Ma elmentek hozzájuk. Megvannak erre a megfelelő emberek.
Az ujjai végigzongoráznak a láncon, meglöki magát egy cseppet, a hinta megnyikordul, a hang akár a gyerekkorát is idézhetné - ha lett volna olyanja.
   -  Segíthetek hazautazni. Ha nem akarsz itt maradni az évzárón. Megoldható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A száját rágcsálja, előre- hátra lengedez a hintán, épp alig érezhetően, még a láncot tartó masszív csigák sem súrolódnak, nyikorognak a fém kereten. Rúg egy aprót a homokból növő gyeprögökön, továbbra sem néz a lányra, csak érzi annak pillantását magán, hallja súlyos, szakadozott lélegzését.
Ő is vesztett már embereket, barátokat, akik közelebb álltak hozzá, mint a vér szerinti testvéreit, szülőt azonban egyet sem, így szerencsésebbnek mondhatja magát ebből a szempontból, mint a kortársai többsége. Egy nagybátyját a születése évében végezték ki, a többi, ha még él egyáltalán, különböző államokban él és egyáltalán nem kíváncsiak rá. Úgy sejti, rokont, akivel az érzelmi szálon kívül a vér is összeköt, súlyosabb elveszteni, mint bármi mást - ezt azonban a saját bőrén még sosem tapasztalta.
Szólásra nyitja a száját. Az anyád mellett lenne a helyed, mondaná, hiszen ez az, amit ő tenne, ám a szavak elakadnak félúton. Nem ismeri a lányt eléggé ahhoz, hogy bármit javasoljon neki, semmit sem tud a családjáról és arról, hogy viszonyul hozzájuk. Nem tartozik rá. Ő nem fog feleslegesen prédikálni.
   -  Én nem mondom, hogy menj vissza a kastélyba, vagy haza, ha nem akarsz. Felnőtt nő vagy. Majdnem. Ha itt akarsz maradni, legyen. De meg fogsz fázni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Borzongás fut végig a gerincén, amit kategorikusan a bizsergetően hűvös szellőnek tud be, ami végigfutkározik a játszótéren, megrezgetve az avart és a fűszálakat. A lány meg-megremeg mellette, épp csak a szeme sarkából látja, ahogy azt is, hogy a hosszú, kopottas- sápadt hajszálakkal kavargó játékot játszik ugyanaz a szél.
Nem bánja, hogy nem az irodájába hívta, vagy egyszerűen félre a folyosón még kora délelőtt, amikor visszatért a helyszínről. A gyásznak tér kell és idő, magány, sötétség, hideg és minél kevesebb árgusan vizslató szem, a lány háta mögött összesúgó száj. Ha most nem is, Cyanne később biztos, hogy hálás lesz neki emiatt - nem mintha egyetlen sejtje is igényelné bárkinek a háláját.
   -  Az apádat senki sem hozza vissza.
Most először néz rá, komor arccal, a szemében a lámpafényen át talán együttérzés, ami megcsillanni látszik a sötétben. Nem, valójában nem érzi át, mi az, amin a lány keresztülmegy, ám érti és tudja, hogy ebben  helyzetben semmit sem tehet. Leveszi a kezét a fém láncról, egy ösztönös, zsigeri gondolat arra késztetné, hogy ismét érintse meg a lányt, ám ennek nyomban ellenáll.
   -  Nem hiszem, hogy rám van szükséged, de... csinálhatunk valamit. Ha akarod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Hosszan pislog egyet, nem hagyja, hogy a szeme hosszasan időzzön a könnyektől fénylően csillogó íriszeken. Tovább néz a rozsdás, kovácsolt kerítés, a környékbeli házak falai és palatetői, majd a felhőktől zabdalt ég felé.
   -  Azért elég nagy a világ és elég sok benne az auror, kicsi lány.
Ennyivel adja meg kitérő válaszát. North, North, volt belőle egy pár, akár ismerhette is, de nem tartja valószínűnek, hiszen a világ két ellenkező pontján szolgáltak. Feszélyezve érzi magát ezektől a kérdésektől, olyan, mintha külön fajba kategorizálnák a munkája okán és feltételeznék, hogy az aurorok, akár egy nagy család, munka után összejárnak, együtt iszogatnak és mindenki ismer mindenkit. Valójában a szemközti asztalnál ülő lány kacifántos nevét se tudja megjegyezni, fogalma sincs róla, kicsoda ő valójában, vannak-e gyerekei, egyáltalán várja-e valaki, ha becsukja maga után az otthona ajtaját. De őszintén szólva más se nagyon kérdezgeti tőle ugyanezt.
   -  Nekem aztán semmi dolgom. Csak tévéznék otthon meg ilyesmi. De a meccset kitudom hagyni, ha nem t'om - kicsit elhallgat - beszélnél róla vagy valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Először csak a szemöldökét vonja fel. Majd még egy kicsit szinte Mina minden egyes szavánál, ahogy, valljuk be, hiába próbál magyarázkodni, a száján mindössze egyre csúnyább sértés áramlik kifelé. Tény, Dwayne tisztában van a lexikális tudásával és azzal, hogy a problémáit inkább erővel intézi, mint ésszel... de azért örülne, hogy ha pont a lánya nem hívná fel erre a figyelmét. Köszönöm, lányom, hogy lehülyézted apád, de végül is félig belőlem vagy.
Nem válaszol, a szemét a kőpadlón tartja, a kezeit is a zsebébe teszi, így hidalják át az utolsó métereket, míg a lánya, így vele együtt ő is megáll egy jókora portré előtt. Unalmas estéin többször nézegette már tisztes távolságból, leginkább a lénnyel szembeni kíváncsisága miatt, de bemenni érthető okokból még sose próbált mögé. Most is csak felsandít rá, először a női arcot, majd az oroszlántestet nézi meg magának, az agyában pedig ezzel együtt meglódulnak a gondolatok a lény, nos, képződésével kapcsolatban.
   -  Passz. Mondd meg te, én csak be akarok menni.
Lenéz a lányára és... és láthatóan komolyan gondolja, nem is veszi számításba, hogy ő oldja meg a fejtörőt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Ismét lök magán egy aprót, a lánc megnyikordul, a bokáit keresztbe teszi egymáson, összébb húzza magát a hintában. A szemét bántja a lámpafény, ami agresszíven világítja be a sötétséget, ő pedig erővel gyűri le magában a késztetést, hogy mégis egy hirtelen elfoglaltságra hivatkozva lelépjen, magára hagyva a lányt a kétségeivel. A gyász nem az asztala, a könnyek lebénítják, azt pedig, hogy mi lenne ilyenkor a helyes viselkedés, csak a tévéből ismeri. Az otthonában nem volt divat a sírás, szájba vágták érte a fivérei, nem viselkedhetett úgy, mint egy lány. Később pedig ő ütötte meg a húgát, már puszta passióból: azt gondolta, ez a helyes cselekedet.
Rossz vér.
   -  Az apád auror. Biztos nem ő az egyetlen, akivel végeznie kellett.
Csöndesen mutat rá a tényre, a lány tekintetét keresve. Vigasztalás? Aligha, ám elvitathatatlan, hogy ez a munkájuk, az életük, a viselkedésük része, ami a saját bőrén tapasztalja, hogy nem marad megtorlatlanul. Egyszerűnek tűnik kimondani egy átkot vagy meghúzni a ravaszt és igen, fájóan könnyű is. A neheze később következik. Ha eljön az este. Nem Cyanne az egyetlen, aki kettejük közül rosszul alszik, immáron évek óta.
   -  Tudod, nekem is meg kellett tennem - fűzi tovább a gondolatait, lassan ringva a hintán előre- hátra - Mindenkinek meg kell. Egy csomószor. És a legtöbbre nem is emlékszem. Sokról azt se tudom, miért kellett meghalnia, csak meg kellett. Lehet, hogy a pokolra kerülök miatta, nem tudom - oldalra dönti a fejét, visszatámassza a láncnak - de vállalom. Mert a hazámért tettem. És ártatlanokért. Ahogy apád is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tudna mit mondani. A szeme egy fűben bukdácsoló, száraz falevelet néz, erősebben rászorít a fémre, amíg a szemek a tenyerébe vájnak, vörös lenyomatukat otthagyva a bőrén. Hét, talán nyolcéves lehetett, amikor a gőzölgő mocsár szagát a falu fölé hordta a front, ő az apját várta a parkolóban, egy sörös dobozt rugdosott a falnak, flegmán, akár egy nagyvilág fiatal, aki tudja, hogy előtte az élet. Az ajtó csapódására rezzent össze, hallotta a kiabálást, a dulakodás puffanó hangjait, majd ahogy a penge gyomorforgató loccsanással egy férfi mellkasába mar. Kocsmai verekedés, másnap azt mondták, ő pedig látta, ahogy a tulajdonos felesége mésszel szórja be a szemetesek mögötti nyomokat, mielőtt a mosómedvék rájárhatnának a vérre. Nem látta sem az áldozatot, se azt, aki végzett vele, ám máig emlékszik a rettegésre, amivel a furgon mellett várta az apját vissza. Gyerek volt. Ahogy Cyanne. De úgy fest, a maguk fajtának megvan a keresztje.
Vérszegény nevetést hallat, ismét felbámul az ég felé. A szeme azonban nem tükröz semmilyen derűt.
   -  Csináltam dolgokat. Sok dolgot.
Nem fűzi tovább, az ajkába harap, a szavai egy hümmögésbe fulladnak. Dolgokat, amire nem vagyok büszke.
A lány hajának barackillata van, újfent ezt hordja felé a szél. Egész nyárszagú, akár a virágok.
   -  Nem lehetett sz*r ember, ha a lánya éjjel egy parkban sír utána. Hidd el nekem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Hallgatja a lányt, a hajszálait egy mozdulattal lesöpri a válláról, majd a kezét visszaereszti maga mellé. Hallja, érti, amit mond, azonban az értelme olyan távolinak és ködösnek hat, mintha egy zajos alagúton túl hallaná, az érzelmi töltete már nem érkezik meg hozzá. Az apához fűződő viszony egy életen át meghatározó, gyakran tragikus, de minden esetben acélkemény kapocs, aminek a jelentősége elvitathatatlan. Hisz' ő is érzi az apja árnyékát a gondolatain és a tettein, a lánya is viseli az ő nyomait, akár egy elátkozott billogot és a fia is meg fogja kapni, amint megszületik. De... de Cyanne szavait mégis képtelen átérezni.
Neki volt apja, van is. Az öreg pedig mellette állt, ha nem is mindig szeretettel, de megértő, óvó vasszigorral, atyai pofonokkal és azzal a bölcsességgel, amiből máig él. Ismeri őt, ezáltal ismeri magát is.
   -  Ja... csináltam olyat én is. Szoktunk - elmerengve néz az ellenkező irányba - Azt hiszik, hogy egy emlékplakettel meg lehet venni egy emberéletet. "A haza nevében köszönjük a bátorságod". Mekkora baromság. Tudod mit? Az első bevetésemen úgy becsináltam, hogy belehánytam egy kukába. Íme a haza fene nagy bátorsága. Egy fenét.
Maga sem érti, miért kell elmondania ezeket, halkan és dohogva - de úgy érzi, a lány megérti ezt. Pedig nem bajtárs, nem auror, csak egynek a lánya, akinek a könnyein megcsillan a holdfény, a sápadt arca pedig egészen kipirult.
   -  Az én öregem megvert egy csomószor engem - folytatja újult lendülettel, könnyedén - Sose ok nélkül, de keményen. Egyszer megrepedt az állkapcsom. Mégse utáltam soha meg nem gondolkodtam ilyen hülyeségeken, hogy jó ember-e, vagy nem. Figyelj, ő ott volt nektek, nem? Lehetne rosszabb is, leléphetett volna, ahogy én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Cyanne érezheti, hogy az ujjai alatt a férfi izmai megfeszülnek, mintha ösztönösen védené magát. Mégsem mozdul igazán, a fejét fordítja cseppet a lány felé, tűri az érintést, mint egy bizalmatlan, kézhez alig szoktatott kóbor macska, aki a lelke mélyén mégis csak egy kanapéra és fűtött otthonra vágyik.
Végül megrázza magát kissé. A tenyerére néz, amiben még mindig vöröslik a lánc lenyomata, megköszörüli a torkát. Baromság, mondaná szívesen azt, amit Cyanne az apja állítólagos érveiről mesél, ám ezt esze ágában sincs közölni vele. Ha ott akart volna lenni, megtehette volna, ahogy őt se tartotta vissza semmi attól, hogy megkeresse a lányát, mégse tette. Minden csak mese a veszélyes munkáról, elfoglaltságról vagy bármiről, ezt a lány is tudhatja: az apja nem volt ott velük, mert nem akart.
   -  Én meg az apádat sajnálom.
Halkan válaszol, végül ránéz, most először igazán. Ő közel sem érzi magát annyira megtörtnek, mint amennyire azt azok hiszik, akik nem a gyermekkoráról mesél. Megverték, igen, de számára ez természetes, hisz' soha sem ismert mást, netalán, hogy gyereket nevelni egyéb módokon is lehet. Ez pedig az ő keresztje.
   -  Csinálhatunk valamit, ha akarod. Mert összefagyok. Meg te is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Belerúg a homokba, szétcipzározza a kabátját, hogy annak belső zsebébe nyúlhasson. Kulcsok és talán aprópénz csörrennek meg, ő azonban egy doboz cigarettát húz elő, ugyanazt a márkát és színt, amire hosszú évekkel korábban még az otthonában rászokott. Egy ilyen életet élő, felnőtt férfinek nem ez a legrosszabb szokása a stressz levezetése céljából, ám az egyetlen, amit a lány társaságában is űzhet. Jogilag, morálisan, mindenhogy.
Az öngyújtó felvillanó fényében könnybe lábad a szeme, szipog és pislog párat, háborgó lelkét a tüdejébe áramló, nehéz és forró füst nyugtatja meg. A fogai közé fogja a szálat, a dobozt pedig, ami még a test-melegét hordozza, a lány felé nyújtja. Ha kér, akkor kap belőle, bárhogy dönt, nem tesz észrevételt, anélkül teszi a dobozt vissza a zsebébe, majd húzza fel újfent a cipzárt.
   -  Nem kell. Már szóltam odabenn, hogy hazautazol a családodhoz, szóval hivatalosan már azt csinálsz, amit akarsz.
Őt pedig aztán egyáltalán nem érdekli, ki hol alszik. Defenzor, igen, ezt a rangot kapta és eszerint köteles eljárni a hétköznapokban. Ám ő felfogja azt, amit a tanári karból kevesen: fenyegetőbb dolgok is vannak a kastély környékén, mint hogy azzal foglalkozzon, melyik diák kivel ossza meg az ágyát a tornyokban. Például a vadállatokkal teli erdő, amitől egy ócska drótkerítés sem válassza el a kölyköket? Nem, azzal senki sem törődik - bezzeg az alvás!
   -  Tudsz hová menni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Ha a környékbeli házak lefüggönyözött ablakából most kinézne valaki, akár sugdolózó, éjjeli tolvajoknak vagy titkos találkára kiszökött szerelmeseknek is nézhetné őket, ahogy a hintákban ülnek, egymás mellett, akár az ázott verebek a dróton. Ő az ég felé fújja a füstöt, a mellkasa kényelmetlen, szorító érzése, amit a lány közelsége nyomán tapasztalt, azonnal enyhülni kezd, mintha egy láthatatlan óriás lefejten a karjait sajgó bordáiról.
   -  Passz. Ha csaj lennék egyedül az éjszaka közepén, nekem nem lenne bátorságom szobát keresni.
A szabad kezével megdörzsöli az orrnyergét, majd egy fáradt szusszanással felemelkedik a hintából. Az folytatja elhagyatott lengedezését, hangtalanul, hagyva, hogy meg- meglökje a szél. Dwayne szembefordul a lánnyal, leeresztett karjával maga mellé hamuzik a játszótér homokos, fű által áttört, öreg betonjára. A szőke haj világít a holdfényben, mint egy kacér, hívogató kísértet. Szaporán pislognia kell, lenéz a bakancsaira.
   -  Jogilag ez tök helytelen, de a lányom szobájában alhatsz, ha gondolod. Ha nem mondod el senkinek, hol lakom. Meg úgy az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

   -  Az úristenedet... hülye kis dög.
Egyszer erősen megrázza a jobb kezét, a szájába veszi annak mutatóujját, hogy enyhítsen a csípés okozta éles, csontig vájó fájdalmon. A másik kezének tenyere rendületlen erővel szorítja az alig teniszlabda méretű, felborzolt tollú madarat az asztal lapjához, a lény visítozik és kapálózik, a szoba túlvégében üldögélő, jókora holló valószínűsíthetően legnagyobb gyönyörűségére.
Újdonsült kollégájával az igazgatóság praktikus okokból tette közös irodába, az összeköltözés azonban napvilágra hozott néhány nem várt, ám idegesítő akadályt. A két iskolai alkalmazott, emberi lény lévén többé- kevésbé képes uralkodni magán, így morózus megjegyzésekbe folytatva az ellenérzéseiket; postahordó madaraikról azonban ez már nem mondható el. Háborús állapotok - ez uralkodik az irodában, ha Jack, az agresszív törpebagoly kiszabadul a kalitkájából, ahogy azt most is tette. Jobb esetben csak fejjel nekirepül a hollónak, majd lepattanjon róla, ezt ismételgeti, amíg a fáradtságtól elalélva a földre pottyan. Rosszabb esetben a nagy testvér egyetlen csőrcsapással elintézi a kis mitugrászt, akinek a tolla és vére hull Sandor asztalára, ezt pedig kinek kell eltakarítania?
Naná, hogy neki.
Kiveszi az ujját a szájából, a krémes tégelybe nyomja, a baljával stabilan tartja a madarat, hogy a fejének vérző sebét bekenhesse vele. Jack hisztérikus sikoltásokat hallat, a szárnyai vadul csapkodnak, néhány pihetolla kavarogva száll a levegőbe... ez az a jelenet, amire a lány jobb híján megérkezik.
Dwayne épp, hogy felpillant rá, köszönésfélét mormog, néhány másodpercig még az asztalra nyomva tartja a madarat, mielőtt szabadon engedné. Jack a tollait borzolva ugrál arrébb, egyet majd még egyet, majd, mielőtt szárnyra kapna, a kopott lakkú asztalra pottyant.
   -  Na? Mit szeretnél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A kacsák köröket írnak le a tó vizén, sütkéreznek a napfényben, a tolluk csillog, mint a szűz hó. Hunyorogva nézi őket, a szín bántja a szemét és a retinájába ég, de inkább a csillogó vizet figyeli, mint a lányt. Fekete pulóverén át már érzi, ahogy átmelegíti az erőlködő, áprilisi fény, ami puha és jó illatú. Csak a pszichopaták állítják, hogy nem hiányzik nekik a tavasz.
Hallgatja a lény szavait, összevonja a szemöldökét, túlnőtt haja alatt végre ránéz. A kezein támaszkodik, a füvet tépkedi, ezzel a passzív agresszióval élve ki mindenféle, elnyomott frusztráltságát.
   -  Elkaptak a gorillák? Hát milyen elcseszett körökben forogsz te? - a hangja rekedtes és halk, végül egy apró szusszanás után hozzáteszi - Azért legközelebb szólj, ha összevernek.
Más a szája elé kapott kézzel, elkerekedő szemekkel hallgatná a beszámolót, majd feltenné a nyilvánvaló kérdést: miért? Mi haszna lenne bárkinek abból, ha megfenyegeti ezt a gyenge nőt, akinek a világ sorsa szempontjából semmi, de semmi jelentősége sincs? Ha Ninát elrabolnák, megvernék vagy netalán megölnék - pár tucat ember életére biztos hatással lenne, de többre nem, a világ észre se venné a hiányt. Dwayne tudja ezt, az élete tapasztalata már elég hozzá, hogy megtanulja az emberi élet valódi, bóvli értékét. Mégis miért fecsérelte bárki az időt Ninára?
Tudni szeretné. A tekintetén látszik a kétkedése. De nem kérdez rá.
Végeredményben semmi köze hozzá.
   -  Többet nem jönnek. Haha. Persze. Én a helyedben azért kettőre zárnám az ajtót. És bárki az a bizonyos személy, inkább tényleg kerüld el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Warren, Sean
A csíptetős mappát és a kék csíkos golyóstollat leteszi maga mellé a hátsó bejárat hideg betonlépcsőjére, megdörzsöli a szemét, mélyet szív az áprilisi hajnal még maróan hűvös, agyat tisztító levegőjéből. Egy lépcsőfokkal lejjebb a rozsdás paradicsomkonzerv mélyén másfél tudat cigaretta kioltott csikkje úszkál a mesterséges pocsolyában, amellett két üres, műanyag kávés pohár, amik az elmúlt éjjel a társaságát alkották.
Jött, mert jönnie kellett, mert így helyes, neki ezt tanították. Zója szűk szavú, kapkodó üzenete kora délután futott be hozzá, ő pár órára rá érkezett a mugli intézménybe, azóta járja a folyosókat, a várókat, eldugott tévészobákat, vagy ül a számtalan lépcső egyikén, őrzi a békét. A nővel futólag találkozott, mikor az még a tíz személyes szoba egyik ágyán szenvedett, kipirult arccal és riadt szemekkel, elveszve a hófehér függönyök közt, akár egy gyermek. Váltott vele pár biztatónak szánt, feszült szót, hozzáérni azonban nem mert, a klór valós és a vér elképzelt szaga pedig visszakergette a folyosókra, ahol a hozzá hasonlóknak, véleménye szerint, helye van. Egy apának semmi keresnivalója a szülőszobában, természetellenes és morális csökevény, az ilyesmi csak az anyára és a gyerekére tartozik, hiszen segíteni nem tud, a szenvedés látványa pedig kiborítaná őt. Ő megtette, amit a becsület megkövetelt - elsétált a legközelebbi mugli ATM-ig, a megfelelő, hat számjegyű összeget pedig egy barátságos kézfogással átnyújtotta az osztályvezető orvosnak, hogy fenntartsa annak kellemes hangulatát, emellett Zója az éjjel hátralévő részében és az azt követő napokban már egy különálló szobában feküdhessen.
Ezek után már senki sem szólt rá a dohányzás, a járkálás vagy a székeken való alvás miatt.
Újabb mély levegőt vesz, visszaveszi a mappát a kezébe, a térdére támasztva folytatja a papírok kitöltését. Zója és a saját adatait átmásolja a bántóan fehér lapra a fia neve és születéskori paraméterei alá. Egy példány a mugli államnak, egy másik a mágusoknak. A keze megáll, ő újra és újra a névre pillant, ami a gyerekéé, mégis furcsán ismeretlennek és semmitmondónak tűnik...
Nem látta még. Él és jól van, ezt mondták neki nagyjából egy órával korábban, ez pedig egyelőre elég neki.
Átfordítja a papírt, a hátulját aláírással látja el, alatta az apasági nyilatkozata pihen mindkettejük kézjegyével ellátva. Egy pecsét a lapon, egy pecsét az életén. Szétszaggathatná, még lenne ideje letagadni, felkelve felrúghatná a konzervdobozt, hogy dehoppanáljon a hajnal halvány fényében.
Ismét sóhajt. Újabb aláírást maszatol a papírra, majd visszahajtja a mappa fedelét.

Egy mentőautó lámpái élesen villognak a felhajtón, kékre és vörösre színezve  kórház homlokzatát. A zsebébe rejtett kezekkel sétál el mellette, nem néz vissza az óbégató férfire, akit leszíjazva tolnak ki a kocsi gyomrából, majd a bejárati ajtó felé az ébredező épületek között. A portán rekedten köszön a biztonsági őrnek, a főbejáraton át hagyja el a kórház területét. A Városmajor utca vége felől egy villamos kerekeinek csikorgását hordja felé a szél, ő arrafelé gyalogol, kavargó, üres gyomra a megállóban üzemelő kebabos bódéig csalogatja. Az előreláthatóan pocsék reggelije elkészültéig a kiállított újságok címlapjait olvasgatja, mellettük egy idősebb asszony teszi le a sámliját, színes tulipánokat árul. Arrébb egy másik apró sírcsokrokat.
Fizetés közben épp csak egy pillanatra ötlik eszébe, milyen szerencsésnek mondhatja magát, hogy az előbbiből kér.

A második emeleten megnyomja a csengőt, az egyik lábáról a másikra áll, míg várakozik. Az ajtó mellett egy műtős ruhába öltöztetett, riadt férfi álldogál, a szemük egy pillanatra találkozik, egy biccentéssel köszöntik sorstársukat. Feltételezi, hogy ő is épp annyira elcseszettül szerencsétlennek néz ki, mint a másik, aki az ajtó nyílását követően a szülőszoba felé, míg ő a kórtermek irányába indul.
Halk beszélgetés, gyermekek gyönge sírása. A tenyerét megtörli a nadrágjában, a vajsárga falakon követi a szobák számozását, a tulipánok fáradtan lengedeznek a kezében. Megkerül egy látványosan várandós, hálóinges nőt, az ajtó előtt még erőt gyűjt, mielőtt benyitna.
Egy ágy, két kényelmes fotel, asztal székekkel, egy szekrény, tévé és képek a falon, a szoba kellemes, szinte már hotelszerű. Az áttetsző, plexifalú bölcső üresen áll az ágy mellett, ezt veszi észre először, utána az ablakban álló nőt. Halkan csukja be az ajtót maga után.
   -  Szerintem még nem kelhetnél fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szálakat tép ki a fűből, majd szórja le maga mellé, a szemét elfordítja a lányról, mellé megvonja a vállát. Nina könnyednek szánt megjegyzése egyértelműsíti számára, hogy nem szeretne többet beszélni a távozása témájáról, ő pedig semmiképp sem firtatná, ha nem muszáj. Minél régebb óta szolgál aurorként, annál kevésbé érdeklik a körülötte élők kétes, több esetben egyenesen sötét ügyei, előszeretettel játssza a vakot, pedig sajnos látja, amit muszáj. Ninát sem pusztán baráti jó szándékból kéne kifaggatnia az állítólagos támadók sorsáról, bár valójában nem hiszi, hogy vagy a lány, vagy bárki más kárt tett volna bennük. Nina is hal ebben a pocsolyaszerű tengerben, biztos valami... modellbotrányba keveredett, összekapott egy másik anorexiás bigével vagy ilyenek, annak a pasija meg jól megtépte őt egy félreeső sikátorban. Többet nemigen néz ki a történetből.
Szusszan egyet, mormog az orra alatt, valószínűleg olyasmit: "te tudod". Ha Nina azt mondja, nem térnek vissza, ő nem rugózik tovább ezen a trambulinon, a lány úgyis tudja, hol találja, ha bajban van. Az otthona, aminél biztonságosabb helyet nehezen találna, többnyire nyitva áll előtte.
   -  Velem semmi sincs - felel a tó vizét nézve, szavai ordas hazugsága nyomán csoda, hogy menten nem szakad rájuk az égbolt. "Semmi", tehát túl sok ahhoz, hogy összefoglalja, azt sem tudná, hol kezdje. Szinte félvállról teszi hozzá.
   -  Megszületett a fiam. Harmadikán. Ennyi történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szürreálisnak érzi a helyzetét, a steril közegben pedig önmagát jóval piszkosabbnak, mint amilyen valójában. A pulóvere fekete mintás  a szétcipzározott kabát alatt, az alakját a kezében lógó, tarka tulipánok teszik egyszerre élővé és olyannyira szokatlanná. Az állkapcsa megfeszül, ahogy a nő szemébe néz, majd továbbpillant annak kipirult, gondterhelt és riadt arcára. Fáradt, ez nyilvánvaló, hosszú éjszakája volt és sejthető, hogy még számtalan hasonlóan hosszú éjjel áll előtte, amit ugyanennyire segítség nélkül, magányosan kell végigküzdenie majd. Egy pillanatnyi, néma pillantásban realizálja, hogy ezt mindketten nagyon jól tudják.
   -  Feküdj vissza. Kérlek.
A hangja halk és egész szelíd, mégis határozott, jelezve, ha Zója nem teszi meg, amire kéri, erőszakkal tuszkolja vissza a keményre vasalt, fehér takaró alá. Az ágy, az ajtóhoz közelebbi feléhez lép, a virágokat a polcra készített üveg vázába teszi, a tulipánfejek bólogatnak egyet-kettőt, majd vele együtt kinéznek az emeleti ablakon, amin egyre élesebben tűz be a reggeli napfény.
   -  Még nem - először ennyit tervez válaszul, végül folytatja - De hallottam róla. Jól van. Biztos behozzák. Na feküdj le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hümmög, a száját rágcsálja, az egyik kezével tétlenül babrálja, igazgatja a tulipánok hegyes, kardszerű leveleit. Zója visszafekszik, egy találatot kapott hadirokkant mozdulataival, az ő gyomra kényelmetlenül fordul egyet. A hely sterilitása, a folyosón vánszorgó, vajúdó nők mindannyian akaratlanul újra és újra a gyermekszülés horrorisztikus képeit ültetik a fejébe, amitől a feje szédülni, a gyomra pedig kavarogni kezd. Benn lehetett volna a szülőszobán, Zója akarattal kényszerítette vagy kérlelhette volna, ő pedig nem mert volna ellenkezni, ám szinte biztos, hogy a negyedik percben belehányt volna a legközelebbi kukába. Hazafias látvány.
Nem válaszol Zója duzzogására, megfogja az ágy végébe gyűrt takaró szélét, a nő ölébe teríti, majd megfordul, közelebb húzza a hófehér vaskeretes széket, leül mellé. A kezeit összekulcsolja, összehúzza magát, a testtartása némán árulkodik kínzó viszolygásáról és arról, hogy fogalma sincs, mit kezdjen magával a helyzetben.
   -  Minának reggel szólok, utána bejöhet. Kár lett volna felzaklatni, pláne hogy... hát tudod.
Csak megvonja a vállát, a mondatát nem fejezi be. "Pláne, hogy meg is halhatott volna". Oldalvást fölnéz a tulipánokra, amiknek nincs és sosem volt virágillatuk, inkább olyan, mint a tavaszé. Az alacsonyan álló nap fénye a szemébe tűz.
   -  Már az elején mondtad, hogy tulipán. De Wisconsinban nincs tulipán, egy szál se. Szívtam vele eleget, de nem volt soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megrázza a fejét, jelezve, inkább hunyorog, nem áll neki kirámolni Zója kórházi csomagját. Lejjebb hajtja a fejét, az ölében összekulcsolt, nyirkos kezeire néz, az ablakon át betűző napfény átjárja a kabátját, melege lesz, mégsem mozdul meg. A haja a szemébe lóg, fel-felpillant a nőre, miközben az beszél. Zója haja csillog a fényben, mintha vízből lenne.
összerándul azajtó nyílásának hangjára, a válla fölött hátranéz, majd azonnal hátrébb húzódik a székével. A két ápolónő az osztályon megszokott rózsaszín egyenruhát viselik a mugli egészségügyi dolgozók elmaradhatatlan fehér fapapucsával és gyapjúzoknijával, az idősebbik haját szigorú csigákba csavarta, a karja vaskos és durva, akár egy férfié. Ő áll meg az ágy végében, ő beszél parancsoló, mégis furcsán kellemes hangján, a szavai Dwayne számára azonban értelmetlenek és összemosódottak, a figyelme egész máshol jár. A csomagot fehér, kórházi lepedőféle anyagba takargatták, a fiatalabb, vékony ápolónő kezében tényleg nem nagyobb, mint egy közönséges darab kenyér. A férfi abbahagyja az ujjai ropogtatását, mozdulatlanul kíséri figyelemmel a mozdulatot, ahogy Zója átveszi a gyereket, magához húzza, természetesen, már-már szirupos gyengédséggel.
Kurtán biccent a távozó nők felé. Az ajtó halkan bezárul, ő visszafordul az ágy felé, először nyel egyet, hosszú, tétova másodpercek múltán húzódik közelebb, mindössze egy keveset. Feszélyezve néz a takarók redői felé. Egy apró kéz, majd még egy, fehérek és mozdulatlanok, egy apró, az újszülöttekre jellemzően deformált koponyájú, lilás színű fej, kócos haj és álmos, szinte vakon, bambán pislogó szemek. Érzi, ahogy a végtagjai jobban elhűlnek.
   -  Hát nem t'om. Hasonlít? - bizonytalanul válaszol, idegesen összedörzsöli a tenyereit - Maradjon nálad. Majd ha nem lesz ilyen kicsi. Majd akkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Látott már újszülöttet, tartott a kezében, ismeri a súlyukat, az édeskés illatukat és azt a fintorgást, amivel a világot bámulják. Ez már nem okoz neki meglepetést és semmi köze ahhoz a szorító érzéshez, ami a mellkasát szorítja össze, mint egy kőbilincs. Ám a helyzet más, mint korábban. Ez az újszülött ugyanis az övé, állítólag a véréből való, még ha olyannyira szürreális is az elképzelés. Minával ezt nem volt alkalma átélni, őt tíz éves korában ismerte meg, ennek okán máig nem érzi a gyerekének, legalább is biztos nem úgy, ahogy arról a vízautomata mellett pletykáló gyerekes kollégáit hallja nyilatkozni. Ez más, hisz itt van. Ő nem menekült. Most pedig felelősséggel tartozik érte, kötelessége életben tartani, gondoskodni róla és szeretni.
Ez utóbbit vajon már most éreznie kéne, ahogy vonakodva átül a nő mellé a fehér takaró szélére? Ha igen, akkor benne miért nincs ilyen?
A bőr kabátja anyaga a takaróhoz és, súrlódik rajta, összeolvad vele. A jelentéktelen súly a karjára nehezedik, ő lenéz és bár tudja, hogy egy újszülött szeme ebben a távolságban már egyáltalán nem lát, megkeresi a gyermek tekintetét a puffadt arcon.
A halálát kívánta. Magának nem tagadhatja, amikor tudomást szerzett Zója terhességéről, Adam kanapéján azt kívánta, bárcsak a természet magától elintézné a problémát, amit a születendő gyermeke jelent. Bűnös és visszataszító gondolat volt, ami az agya legmélyén született - ám tagadhatatlanul valós. Ha korábban tudomást szerez róla, gondolkodás nélkül kényszerítette volna Zóját a terhessége megszakítására, a döntését pedig nem bánta volna meg. Lénát akarta, a régi és megszokott életét, nem pedig a gyereket, akinek életéről nem kapott döntési jogot.
Léna azonban már nincs. Sem az életében, sem a szívében. Az érzés pedig átalakult - ezt a drasztikus változást pedig nehéz megemészteni. Hogy mit gondol tehát, amikor a gyereket nézi a kórházszagú takaróba csavarva?
Bizonytalanságot és bűntudatot.
A nő érintésére megrezzen, halovány, hálás mosoly kúszik át markáns vonásai közt. Az jobbját óvatosan mozdítja meg, az ujjai megérintik az ökölbe szorult, apró kezeket.
   -  Le akartam lépni - dünnyögi halkan - Amikor kiderült. Rohadt dühös voltam. Felkavartad az életem, ezzel az egésszel. Szerintem utáltalak is - nem néz rá, ám elpillant az ajtó felé, majd vissza a gyermek arcára - De már nem utállak. És nem fogok elmenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Feljebb emeli a karját és a könyökét kissé, vele együtt a gyereket, aki megközelítőleg három héttel a kiírt dátum előtt született, ezzel együtt könnyebb és kisebb, mint egy átlagos újszülött. A vékony csuklón lazán lóg a mugli kórház karszalagja, a kezei ökölbe szorulnak, lassan pislog, apró szája ásításra nyílik. Ő figyeli őt, miközben hallgatja a nő szavait, bár nm néz felé. A felkelő nap fényében hallja, ahogy kinn a város, a falak közt pedig a kórház is életre kel. Gyermeksírás, beszélgetés, csoszogó léptek és mindenféle azonosíthatatlan zaj. Csak idebenn van csönd, melyet Zója hangja tör meg, csöndes és szomorú.
Óvatosan áll föl, a karjai közt tartott gyermek épp csak megrezzen a mozdulatra. Megfordul, lehajolva visszaadja a nőnek, a pulóverébe azonban beleivódik az újszülöttek tiszta és romlatlan élet- szaga. Tétován ér az apró, pihés hajjal fedett koponyához, a homlokhoz, egy kósza, ügyetlen simítás, miközben kiegyenesedik, akár egy apai áldás.
   -  Megoldjuk majd, jó?
Szándékosan nem reagál a nő egyetlen mondatára sem, pedig megérti őket és érzi azoknak fájó súlyát. De most nem akar erről beszélni, hiszen tudja, Zójának pihennie, kellene, nem gondolkodni és egyszerűen maga mögött hagyni a problémákat egy időre. Visszaül mellé a takaróra.
   -  Csak ne aggódj. Túl vagy... ezeken a dolgokon. Innen minden tök jó lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A bakancsa talpa centiméterekre függ a víz hullámzó tükre fölött, a kezein támaszkodva bámul fel az égre, hagyja, hogy a napfény elvakítsa őt és kiszorítsa a tüdejéből a levegőt. Az április szeszélyes hűvösét érzi a pulóverén keresztül, a kabátját már korábban ledobta maga mellé a stég átmelegedett deszkáira. Az ujjai közt egy elfogyóban lévő cigaretta szála füstölög, abba szív bele néha, máskor a vizet nézi, a rajta keringő madarakat és döcögő csónakot.
Két hét, törvényileg ennyi szabadság jár a Magyarországon született gyermekek édesapjának, hogy berendezkedhessenek az új életükbe. Ebből mindössze napok teltek el, ám ő már most nem tudja, mit kezdjen a hirtelen nyakába szakadt idővel, amit a minisztériumtól és az iskolától távol tölteni köteles. Naponta látogatja a fiát, egy óra az életéből, ennyi jut a szülői teendőkre, a többi tépelődő, unott magány.
Szüksége lenne egy italra.
Locsogást hall, oldalra fordítja a fejét, előrébb dől kissé, a vízben tükröződő képe követi tekintetének vonalát. A csónak oldala súrlódik a part homokján, a nő lábai egymás után érnek partot, ő lesüti a szemét, ismét felemeli a cigarettás kezét, mikor a velőt rázó sikítás végigborzolja a tájat. Az ösztönei nyomban összerántják az izmait és kapja a fejét ismét a nő felé, újabb csobbanást hall, melyre már feltápászkodik, hogy kikerüljön az összeboruló nád takarásából.
A cipők szaporán kopognak a fán, ő hátrál egy lépést, riadtan és értetlenül, ám nem menekülhet: a nedves test az övéhez préselődik, a hajszálak a szájába és szemébe kerülnek, elvakítva és ártalmatlanná téve őt. A kezei tétován állnak a levegőben, mintha motozást hagyna, bár az izmai megfeszülnek az érintés nyomában kialakuló, viszolygó borzongástól.
   -  Mi a bánat... mi van? Jól vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kialvatlanság a nappal együtt ébred föl és erősödik benne, most, hogy az ágy szélén ül, szíve szerint elfeküdne és biztos, hogy nyomban elnyomná a zaklatott, fárasztó álom. Éjjel nem tűnt fel neki, hisz hozzászokott már az éjszakázáshoz, a várakozás, a stressz és a kilencvenöt Forintos automatás kávé éberen tartotta az agyát és mozgásban a testét. Most egyszerre elszakad az ékszíj, a homlokára egy ólmos súly nehezedik, a fények erősödnek, a hangok és illatok tompulnak körülötte. A tenyere élével megdörzsöli a homlokát, a haját kirázza a szeméből, visszanéz a nőre.
Jegyezd meg ezt a két arcot, mert innentől bármit is csinálsz, a sorsodon hordod őket, mint egy tetoválást. Ha bajuk lesz, az neked fáj, ha meghalnak, velük halsz. Ha utálod is a gondolatát, ha nem, ez már veled marad.
Lassan mozdul meg, sután simít végig a nő vállán, majd óvatosan fonja köré a karjait. Cigaretta, föld és kórházillatú ruháit durvának és piszkosnak érzi, mintha felsérthetnék vagy megfertőzhetnék a nő bőrét. Egy ölelés, eltávolodva egy biztató, könnyed, figyelmetlen érintés az arcélén.
Dwayne, menj haza.
   -  Vigyázz magadra, rendben? - szólal meg rekedten - Minának szólok reggel, ha meg van valami, hívj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A szendvicse szalvétáját összegyűri, először a rossz berögződés szerint a fűbe dobná, végül azonban a kabátja zsebébe nyomkodja a kulcsai, telefonja és mindenféle kacat mellé. Az életéből felszívódó nőkkel együtt, akik korábban odaadóan gondoskodtak róla nem csak a minden nap tiszta, vasalt és összehajtogatott ruháknak, hanem a napi többszöri főtt ételnek is kénytelen olt búcsút mondani és visszatérni a félkész, legfeljebb melegítést igénylő, pocsék fogásokhoz. Az étkezésének változatosságát immáron ismét csak az jelenti, melyik budapesti kerületből rendeli meg - ennél pedig valószínűleg még Adam táplálkozása is színesebb.
Szeszélyes április, ahogy mondani szokás. Ahogy a Nap egyre hosszabb árnyékokat fest a fűbe, majd lebukik a hegyek közt, úgy lesz percek leforgása alatt hideg, barátságtalan és szeled az idő. Ő összébb húzza magát, az égbolt rózsaszínes- sötétlila színeit figyeli, amire fényes sávokat karcolnak az elhaladó repülők, mintha üstökösök vagy lángoló rakéták lennének.
Csöndet szeretne. Ténferegni, aludni, nem gondolkodni, nem beszélni senkivel... ám a lába mégis ide hozta, a kopott fa verandára, ahol hosszú ideje várakozik, mint egy hűséges németjuhász. Ez idő alatt a keze többször nyúlt gyújtó és cigaretta után, hogy elűzze még a számára is érezhető, éles kórház- szagot, a jódot, fertőtlenítőt, klórt és tejport, ami súlyos auraként lengi körbe.
Az ajtó nyekeregve kinyílik mögötte, ő a válla fölött hátranéz, nem szól, nem mozdul, hagyja, hogy a férfi leüljön nem messze tőle a lépcsőre. A könyökével a térdein támaszkodik, összeszorítja a szemét néhány pillanatra, majd ismét kinyitja, a hátán borzongás fut végig, hirtelen pedig szívesen ráförmedne, egyenesen rátámadna, hogy szedje össze a végtagjait ebből a flegmázásból.
Cseppet feszült ma.