Dr. Mácsai Zója

 - Just shut up.
A válasz jóval durvábbra sikerült, mint azt eredetileg eltervezte. Sosem tudott igazán uralkodni magán, gyerekkorában nem volt kötelező, manapság pedig a munkája nyomán megeshet, hogy cseppet... lobbanékonyabb a kelleténél.
Utálja ezt. Ezt az... okoskodást. Úgy beszél vele ez a nő, mintha a tanárnénije lenne, ő pedig egy hisztis gyerek (pedig nem az, de nem ám).
 - Totál normálisan kommunikálok, nem? - felkel, nem verbálisan is kifejezve a tényt, mennyire feszélyezve érzi magát a bőrében - És nem is... utálok senkit.
Sértődötten, mint egy gyerek, fonja össze a karjait. Nem megy neki ez az önkifejezés sem, talán több időt kellene a pszichológusi szobában töltenie anélkül, hogy kiborulna. Bár ez nem nevezhető kiborulásnak, hiszen még nem vágott semmit a földhöz. Azt teszi, ha végképp tehetetlen.
 - De ne nevezd a gyerekemnek, mert nekem nincs olyanom. Nem volt, nem lesz. Ennyi. Csináld meg a papírokat.

Ophelia LaFonde

 - Ül.
Csak aprót int a pálcájával, a lány térdei összecsuklanak, ő maga pedig puhán lehuppan a kanapéra. Ha mond valamit, az úgy is lesz. A felsőbbrendű viselkedés pedig egyenesen elfogadhatatlan; elvégre, ezekkel a diákokkal is pont úgy kell bánni, mint a kutyáival otthon. A legelején kell kifejezni, ki a főnök a háznál.
 - Nekem sincs szükségem egy tízévesre, elhiheted.
Alapvetően nem ilyen undok ő. Nem, Dwayne valahol mélyen egy együtt érző és elbűvölő ember, mint bárki más. Bár jelenleg nem húzza fel magát ezen a hangnemen, inkább elképesztően komikusnak találja, ahogy ez a pöttöm lányka pattog itt neki.
Mintha bármit is jelentene a véleménye.
De hát, ilyen ez a serdülőkor. Majd kinövi.
 - Akkor abból a korból is kinőhetnél, hogy feleselsz. Hol nőttél fel, ólban?
Kérdez vissza szemrebbenés nélkül, most már némileg meghökkenve a lány viselkedésén.
 - Mindegy - lendül tovább ezen a kis nézeteltérésen - Az igazgatód bízott meg rá.  Nem én. A kérdés az, hogy együttműködsz vagy duzzogsz és pontot vonok le a házadtól minden alkalommal.

Dr. Mácsai Zója

 - Ez meg nem a te kényed-kedved szerint fog történni.
Megtartja a sértődött, már-már hisztérikus hangnemet, amiről tudatosan még csak elképzelése sincs. Nyilvánvaló, miért zavarja ennyire a téma és miért kerüli minden áron. Ezek azonban a lélek olyan rétegei, amibe hősünk nem akar, így nem is fog semmilyen belátást engedni.
Egyszerűen ingerült és kész. Paff.
 - Nincsenek nem tapasztalt érzéseim.
Vágja rá konokul, akár egy kisgyerek. Még hogy Ő. Ilyen témáról végképp nem szeretne vitát nyitni, de nem ám.
Reméli, hogy Zója nem rugózik tovább ezen. Egyáltalán, miért kellett szoba hoznia?
 - Semmit sem. Ezért jötten.
Vonja meg a vállát egyszerűen, részéről lezártnak tekintve mindent, de mindent.

Dr. Mácsai Zója

Zétényknál járt. Még mindig nincs igazán ínyére a tanítás, bár a kastélyban való életet többé-kevésbé megszokta már. Még szerencse, hogy Várnai kisegítette az elmúlt évek jegyzeteivel és tapasztalataival, nem mellesleg a felesége zseniális vacsorát is főzött, így legalább volt valami értelme annak, hogy ma felkelt.
A karácsonyi vacsorának beillő fogásoktól lomhán baktat az utcákon, zsebre tett kézzel, teljesen egyedül. A papírokat, amiket kapott, már korábban felküldte a kastélyba, így lényegében mára semmi dolga sincs. Elhaladva néha bepillant egy-egy ablakon, ahonnan fény szűrődik a járdára, egykedvűen tudatva magával, hogy bizony, bármennyire is nem férfias bevallani, számára is hiányzik a saját otthona.
A térre érve megtorpan egy pillanatra, eltekint az egyik épület felé, honnan némileg erőteljesebb fények és hangok szűrődnek a éjszakai utcára. Elmorfondírozik a lehetőségen, hogy talán iszik valamit a kocsmában, de a jelenlegi kényelmes jóllakottságra való tekintettel azonban inkább folytatja az útját a kastély felé. Pedig igazán ráférne már egy kis ünneplés. Vagy gyász. Bármi, aminek életszaga lenne, nem úgy, mint a mostani kis életének.
 - 'ya alright, lady?
A homlokát ráncolva áll meg a padtól nem messze, miután kellő közelségbe került ahhoz, hogy felismerve, mi is az a világos színű kupac, amit mintha a padra dobtak volna. Márpedig egy éjszaka az utcán fekvő nő mellett nem szokás csak úgy elmenni, őt nem erre tanították.
 - Zója?
Állapítja meg végül egy hosszas hunyorgás után.

Dr. Mácsai Zója

Az, hogy a nő láthatóan felismeri és mozogni is tud mindenképp jót jelent. Ki tudja, lehetett volna valami komolyabb baja is, akkor pedig semmiképp sem hagyhatta volna egyedül. Láthatóan így azonban csak heverészett ezen a padon ilyen... rendellenesen pozitív hangulatban.
Összevonja a szemöldökét, azzal a sanda gyanúval nézi a nőt, hogy ez márpedig nem lehet természetes jókedv. Messziről felismeri a szalonspiccet, elvégre a bátyjai, apja és, nos, ő is szokott ilyen formán szórakozni. Ellenben ez a kép, már a igaz, meglepő. Zója? Mondjuk, bárkinek lehet ünnepelni valója a faluban, lehet, hogy végre sikerült leakasztania a szögről egy apának valót a gyereklány mellé.
Ösztönösen hátrál pár apró lépést, ahogy a nő felé közeledik, nem tetszik ez neki, pláne, hogy így imbolyog járás közben. Sejtelme sincs arról, mit is akarnak tőle, így meghökkenéssel fogadja a nő gesztusát.
 - A kastélyba?
A belső, idegesítő kis hang és valahol a lelkiismerete is sugallja, hogy mégsem hagyhatja teljesen magára, azt minimum megteheti, hogy a kastélyig elmegy vele, onnan nagyobb baja már nem eshet.
Zsebre vágja a kezeit, tisztes távolságban követve indul utána. Na kézen fogni nem fogja azért.

Mácsai Zója

Bizalmatlanul zsebre csúsztatja a kezeit. Különben semmi köze sincs ehhez a nőhöz, így lényegében, miért is foglalkozik vele? Más sem hiányzik neki igazán, mint hogy  lehányják a ruháját (ó, azok a régi szép idők!), vagy még rosszabb, valaki picsogását kelljen hallgatnia.
Miért nem fordult inkább vissza? Ha bedobott volna egy ártalmatlan felest, talán össze sem futnak. de az ilyesmi elkerülhetetlen.
 - Fel fogsz fázni - figyelmezteti óvatosan erre az apróságra, mintha az apja lenne, miközben lassan elindul utána. Nagy baj így végtére is nem lehet belőle, követi, amíg a nő a falak közé nem ér, aztán, ha bármi történik vele, valaki majdcsak gondoskodik róla. Már nem tartozik a felelősségi körébe, nem úgy, mint kinn az utcán. Sajnos, aki egyszer auror lett, az a szabadidejében is az marad.
 - Én is madár. Galamb. Lecsinálhatnám a szobrokat.
Szórakozottan megvonja a vállát, ilyenen sosem gondolkodott, bár szórakoztató.
Biztosan valami menőt kellett volna mondania. Dwayne azonban egyáltalán nem menő.

Alexandra Flaviu

Turnman Katalin

Turnman Katalin

Alexandra Flaviu

Avery Lyall

Túlságosan hosszú volt ez a nap is.
Az utcán lékedve elpillant a kastély felé, melynek most csak lustán terpeszkedő árnyéka látszik. Fél óra sem telt még el, hogy émelyegve kimászott az egyik magyarországi kandallóból, elhagyva szeretett hazáját és mindazt, amit a másik, valódi munkája jelent. Most nyugalmasabb napok jönnek, tétlen, elmélázó napok, amikor nem pattognak átkok és folyik a vér. Talán öregszik, hogy valahol álmos magányában örül ennek. Ráférne a pihenés, majdnem egy teljes hetet töltött távol.
Fázva összehúzza a kabátot magán, ahogy az esti szél az arcába mar. Leginkább csapzott, fekete madárnak látszik, amit megtépázott a vihar.
Fáradt, nyűgös és szinte mindene fáj. Nem kérdés, hogy gyógyszer kell ide.
Mondjuk egy remek, tömény gyógyitóka a közeli szomjoltó állomásról, na, az nem lenne rossz!
A hopp-hálózat emlékétől még mindig kissé kavargó fejjel és gyomorral löki be az ajtót maga előtt, majd célirányosan elbandukol a pultig. Nem volt kedve hisztériát csapni idebent, így az aurori jelvényét már előre zsebbe csúsztatta - a férgesének is hadd legyen egy szabad napja. Így mindössze két férfi settenkedik az ajtóhoz a láttán, akiknek már volt vele dolguk és tudják jól, milyen is a "warreni igazságszolgáltatás".
 - Egy olyan lesz.
Bök a pult mögötti barnás üvegre. Amíg a csapos tevékenykedik Dwayne egykedvűen nyúl a mogyoró után, tekintete pedig teljesen véletlenül siklik a majdhogynem mellette szobrozó, well... alakra.
A haja kihullik a szeméből, ahogyan már-már csodálkozva oldalra billenti a fejét. A mogyorót rágcsálva elmélkedik egy ideig.
 - Te most nő vagy... vagy férfi?

Turnman Katalin

Avery Lyall


 - Váó.
Furcsa, álmos vigyorral fordul vissza az itala felé. Már megérte ebbe az országba jönnie, ennyi félnótással az Államokban nem találkozott egy helyen. Biztos terjed valami a levegőben. Igen, csak ez lehet az oka, hogy a srácokból lányok lesznek és a szabadidejüket ilyen helyeken kénytelenek tölteni.
Legyen áldott az Ég, hogy neki (remélhetőleg) nincs fia. Most már tudja, milyen veszélyektől kell tartani ezen a helyen, hiszen némelyikük csak úgy... bekattan.
 - Erik kérdezi. De már megkapta a válaszát.
Válaszol a sós mogyorók köt babrálva. Annyi neve, személyazonossága és múltja volt már rövidke, koszos életében, hogy néha, a tükörbe nézve fel kell elevenítenie magában, ki is az a Dwayne Warren és miből keresi a kenyerét. A hazugság tehát erőlködés nélkül szalad ki a száján két korty között a barnás italból.
Álmosan megdörzsöli a szemét, jó lenne aludni végre, ha egyáltalán tudna. Sajnos, évek óta nem tud.
 - Nem keres az anyád ilyen későn, fiú?
Kérdi pár perc hallgatás után halkan. Ő nem szeretne semmit, nincs olyan hangulatban, hogy bárkit megbüntessen. Rengeteg, ó, rengeteg papírmunka, egyáltalán nem éri meg.

Avery Lyall

 - Még egy olyan lesz.
Alda le a rendelését a csaposnak, aki bólintással nyugtázza ezt. Hősünk vidéki fiú, így egy-két pohár még nem okoz benne károkat, legfeljebb kellemsebben alszik majd. Most pedig úgysincs szolgálatban, lényegében azt tesz, amihez kedve szottyan - így akár szaporíthatja a névtelen alkoholisták táborát is, akik közül meglepően sok kerül ki az ő szakmájából.
 - Na már csak az hiányozna...
Feleség, a gondolat olyan messzinek tűnik, mintha egy teljesen más dimenzióról beszélnénk. Pedig egyszer-kétszer meg lett volna a lehetősége rá, hogy az apja mintáját követve házas farmerként élje le nyomorult kis életét. Meglehet, mostani fejjel talán lgondolkodna azon az alternatíván, de a tizenéves Dwayne még egészen másképp szemlélte a világot. Majd talán egyszer, hiszen a mentora is megházasodott. Szegény bolond.
A poharát gondolataiba merülve billegteti a kezében egy ideig, a szemközti falat figyelve.
 - Nem fogadhatok el kiskorúaktól semmit.
 

Avery Lyall

 - Akkor azért ilyen furcsa a... fejed.
Böki ki válaszul a nemzetiségére. Le sem tagadhatná, hogy Amerikában nőtt fel, annak is a beszűkültebb és, nos, fogalmazzunk úgy, nacionalistább területein. Azóta persze rengeteget fejlődött, mióta kikerült a bátyjai fennhatósága alól és a világot járva ő maga is kialakíthatta a saját nézeteit a különböző népekkel szemben. A régi beidegződések azonban nehezen halnak ki: a családja pedig nem igazán szimpatizált soha olyanokkal, akik 16:9-ben szemlélik a világot a számára normális 4:3 képfelbontás helyett (ejha, ez aztán a virágnyelv)
 - Aurorokat tanítok a kastélyban.
Válaszol kurtán és egyre unottabban. Kissé megrázza a fejét, hogy kitisztuljon, bár inkább az álmosság tehet felelőssé tompa reflexeiért. A munkája éppenséggel nem titok, a kastélyban is rengetegen ismerik, kár tehát hazugságspirált indítani, még ha remekül is szórakozna rajta.

Avery Lyall

Tisztességes angol állampolgár. Ha már itt tartunk, az európaiakat sem tiszteli különösebben. Persze, történetünk szempontjából mindez teljesen lényegtelen, több idő kellene ahhoz, hogy Dwayne minden lelki defektjét elemezni tudjuk.
 - Lóf... persze. Remek foglalkozás.
Nyugtázza egykedvűen. Semmi kedve sincs a munkájáról beszélni, különben sem tartja a tanítást igazán annak. Ő csak besétál, ordibál egy keveset, a felgyülemlett feszültséget addig engedi ki, amíg az egyik gyengébb és naivabb kislány sírva nem fakad. Úgy kell nekik, miért vállalkoztak erre? Mehettek volna virágkötőnek, akkor nem kellene elviselniük Warren hangulatingadozásait.
Befejezi a második italát, úgy érzi, számára elég volt ennyi mára. A feje kissé zsibbad, de kétsége sincs afelől, hogy úgy fog aludni ma, mit egy csecsemő.
 - Megismerkedni új emberekkel és kultúrákkal, utazgatni, ezért lettem auror.
Feleli palástolatlan cinizmussal a hangjában. Közben a zsebében kezd kotorászni pénz után, a pultra hamarosan kikerül néhány szög, apró, üres fiolák és az aurori jelvény, mire megtalálja, amit keresett. Jókora borravalót csúsztat át a pultosnak, bár tény, valójában azért mert sosincs és sosem volt aprója.
 - Rendben van - kezd bele némi mélázás után a srác felé fordulva - Engem nem érdekel, mit keresel itt. Tényleg nem. De fél óra múlva szolgálatban leszek és ha addig nem hordod el magad vissza a kastélyba, akkor a füleiddel a zsebedben kísérlek fel.

Turnman Katalin

 - Az átokkal oda minden élvezet, ami a vadászatot érdekessé teszi.
Válaszol az asztalon fekvő elvarázsolt tükörben fürkészve a folyosó mágikus képét. Unalmasabb pillanataiban szórakoztatja, ahogy az elhaladók megtorpannak, ahogy a hátborzongató érzés végigfut rajtuk, tudván, hogy valaki figyeli őket. Sajnos, ilyenkor senki sem sétál errefelé.
Mindeközben megállapítja, hogy a lányt bizony nem rázza le ilyen hamar. Töprengve figyeli a vonásait, végül lemondóan megrántja a vállát. Kihúzza a jobb kezére eső fiókot és egy mappát vesz elő belőle.
 - Ez a hivatalos tájékoztató. Benne van minden, tantárgyak, gyakorlati helyek, elhelyezkedési lehetőség. Az alkalmassági vizsgára én tartom a felkészítést, a vizsga a fővárosban van, egy hét. Mindent megtalálsz benne, ami a Minisztérium szerint fontos lehet.
Kissé megemelkedve átnyújtja neki a papírokat. A köz számára viszonylag kevés irodalom elérhető az aurorképzésről, mintha csak a dolog misztikumát próbálnák erősíteni ezzel. Az igazság azonban az, hogy ha közkézen forogna minden, amit a képzésről tudni kell, senki sem lenne már a szakmában.
 - De gondolom téged nem a reklám érdekel - folytatja miután időt hagyott rá, hogy a lány felületesen átolvassa a paksamétát - Ha szeretnéd elmesélem neked, hogy néz ki ez a valóságban.
 

Turnman Katalin

 - Rendben van.
Von vállat ismét. Egyáltalán nem a szavak embere, belőle elég nehéz hosszasabb monológot kihúzni, legyen szó bármiről. Jelenleg azonban a lány valószínűleg nem távozik néhány kurta, odadobott válasszal.
A kezével babrál az asztalon, amíg végiggondolja, mi az, amit ő ennyi idős fejjel jobb lett volna, ha megtud. A tekintete végül hosszú hallgatás után állapodik meg a lány arcán.
 - Van egy lányom - kezdi végül lassan, bár nem biztos, hogy Katalin erre a megállapításra számított - Nem éltem együtt az anyjával, de szerettem volna részt venni a gyerekem életében. Amikor megszületett, Oroszországban voltam. Koboldfelkelés, vérben úszott a fenyőerdő... a bátyám postázta a hírt. Aznap elvesztettem négy ujjam, a legjobb barátom pedig a fejét.
Nehéz összeszedni a gondolatokat, hiszen mind olyan régen volt rá, ő pedig a lehető legmélyebbre temette az emlékeket. Megtanítják nekik, szinte kiképzik őket arra, hogyan ne gondoljanak arra, ami a múltban fáj. Ez azonban nem jelenti, hogy túlteszik maguk rajta, mindössze sötét árnyakkal az elméjükben élnek tovább.
 - Egy aurornak jobb, ha nincs családja. Én is tudtam, hogy nem fogok sokáig élni, most is tudom. Tíz éves volt a lányom, amikor először találkoztunk. Nem akartam, hogy megismerjen én pedig meghaljak.
A hangja mellőz minden szentimentális élt, tényszerűen közli a dolgokat. Elvégre, ez a teljes igazság.
 - Egy nőnek ez nehezebb. Bekerülhetsz olyan helyzetbe... betehetnek olyan osztagba, mint engem.  Akkor sosem lehet gyereked, nem vállalhatsz családot. Nem lenne fair velük szemben.

Turnman Katalin

Elérte amit szeretett volna: a lány el fog gondolkodni a dolgon. Tudja, hiszen látja a szemében, hogy sikerült elültetnie azt a bizonyos bogarat a fülében. Márpedig, amit elmondott neki töredéke sem annak, amin keresztül kell majd mennie, ha erre a pályára lép: barátok, családtagok, akik nyomtalanul eltűnnek az életéből, mert nincs ideje rájuk, éjszakázás, két-, három-, ezerlaki élet.
Láthatóan azonban ennyi is elég ahhoz, hogy tűnődjön az elhangzottakon. Elvégre nem kicsi a döntés, amit meg kell hoznia.
 - Aztán ha döntöttél - szól még utána, mielőtt a lány elhagyná a szobát - és mégis tetszik a dolog... csak szólj.
Bár ő nem óvóbácsi és nem is mentor, de valahol szimpatikus neki a lány meglepően felnőttes hozzáállása. A legtöbben erejüket és képzelt tudásukat fitogtatva jönnek hozzá, aztán potyognak mint a legyek. Saját véleménye szerint észérvek hatására feladni valamit még mindig sokkal jobb, mint fél úton, megtépázva és meggyötörve abbahagyni.
Köszönésképp csak bólint, ahogy a lány távozik, majd ismét felkel, hogy folytassa a láda tartalmának tisztogatását. A napi jó cselekedet is megvolt.

Régi poén, az italismereti tanárom is ellõtte egyszer. Vagy százszor  

Alexandra Flaviu

A teljes történetet egyáltalán nem szeretné hallani. Persze, mint minden emberben, benne is él megfelelő kíváncsiság, azonban a nevelése sem engedi, hogy más családok ügyeibe ártsa meg magát. Különösképp, hogy a történet cseppet sem árnyalt az erőszak tényén. Mindenesetre figyelmesen hallgat.
 - Nem egy hölgy dolga a büntetés.
Felel végül félvállról. A kőfal mellett terpeszkedő, jókora üveges szekrényhez lépdel, melyt kinyitva láthatóvá válik a benne eluralkodó káosz. Gyűrött könyvek, pergamenek, különböző szíjak és elsőre felismerhetetlen tárgyak hevernek kaotikus halmazban, mindössze a szerencse tartja őket egyben, hogy ne hulljanak a földre. Egy pár pillanatig töpreng, majd keresgélni kezd.
 - Hivatalból feljelentést kellene tennem. Holnap reggel már a fogdában ébredne, pár évig pedig még biztosan nem mehetne haza.
Sorra húzogatja ki a kopottan nyikorgó fiókokat, mire megtalálja azt, amit keresett. Egy kisebb, sötétzöld, kissé poros tégellyel tér vissza a nőhöz, ami ragacsos, sárgásfehér anyagot tartalmaz. Ezt helyezi a tenyerébe.
 - De nem fogom megtenni. Most. Ezzel kend be a sebeket. Jobb lesz, mint valaha.

Ombozi Noel

Hetek óta először végre kialudhatta magát, ennek örömére pedig úgy érezte, megérdemli azt a csöppnyi luxust, hogy ne kelljen senkivel sem találkoznia. Azok a semmirekellő mestertanoncok is biztosan örülnek a szabad időnek.
Még pár jó cselekedet és Dwayne Warren maga lesz a Mikulás.
Szórakozottan lapozgat az ölébe dobált papírhalmaz között. A kanapén rendezte be a főhadiszállását mára. A tanítványai teljesítményét kell értékelnie ma, ami egy részt feltűnően unalmas és száraz munka, más részről pedig teljesen szubjektív. Mégis ki a francot érdekel ez az egész? Részéről mindet átengedné, a saját bőrükön úgyis megtapasztalják, hogy alkalmasak-e a munkára vagy nem. Bár, elvitathatatlan, így némileg több vér tapadna a kezéhez később.
Hallja a kopogást, összevont szemöldökkel és kissé csalódottan pillant az ajtó felé. Ki a fene. Még egy utolsót kortyol az italából, mielőtt nyűgösen feltápászkodna. A papírok az öléből a földre csúsznak, de ez nem igazán számít, van ott elég. A bőr kanapé karfájáról felveszi a pálcáját, hogy intéssel feloldja az ajtót óvó, mágikus zárat.
 - Nyitva van.
Szól ki egy sóhajtással kísérve. Elmacskásodott lábai miatt kissé lomha léptekkel ballag az asztalához, hogy ledobja magát a székébe. Tessék, Warren bácsi máris rendel. Nagyobb forgalom van ebben az irodában mostanság, mint egy pályaudvaron.  

Ombozi Noel

Mintha érdekelné legalább egy cseppet, az asztalán lévő káoszt rendezgeti, így egy ideig fel sem néz az érkezőre. A neveléséből kimaradt, hogy hellyel- itallal kell kínálni a vendégeket, már amennyire egy tanárt felkereső diák vendégnek tekinthető. A kérdésre azért biccent egyet, hát üljön le, ha az apró lelke minden vágya, bár Dwayne tervei szerint úgysem sokáig kell ebben a szobában időznie majd.
 - Mit akarsz?
Tekint föl rá végül, miután a lapokból csinos kupacot képezett a bal keze mellett. Végigméri a srácot, a szemöldöke kissé megemelkedik: Persze, eminens tanuló, lárifári, ez teljesen hidegen hagyja, mint sok minden más. Egy dolog van, ami világosan a szemébe ötlik, ezzel együtt pedig, ha a srácnak nincsenek megfelelő érvei a maradásra, a beszélgetést befejezettnek is tekintheti.
 - Eltévesztetted az ajtót. Óvodától fölfelé tanítok csak.
Ha pedig nem tanítja, nem az ő felelőssége, nem kell az ügyes-bajos dolgaival pepecselni, mi több, egyáltalán meghallgatnia sem. Saját felfogása szerint legalább is.

Ombozi Noel

Hallgatja az elhadart kérdéseket, tekintete közben a srác jelvényére vándorol. Arcára apró félmosoly kúszik, hát persze, sejthette volna. Az amerikai rendszer számára meglehetősen idegen ez a házakba rendezés, azonban, mióta itt tengeti a napjait megértette már, hogy megvan a maga alapja. Általánosítania sosem esett különösebben nehezére, így viszonylag könnyedén sorolja a pincevirágot a "minden lében kanál bajkeverők" kasztjába.
Márpedig ez az egyetlen kaszt, amivel véleménye szerint kicsit is érdemes foglalkozni. Ha másért nem, hát a tényből kifolyólag, hogy ő is közéjük tartozott annak idején.
 - Nincs tökéletes bűntény. Legfeljebb ügyetlen nyomozó.
Hűti le a fiú lelkesedését, mielőtt túlságosan belelovalná, abba, amit tervez, bármi is legyen az. Ezek különben is mindig készülnek valamire, csak ezen kattog az agyuk, tudja ő ezt nagyon jól. Mégsem érdekli egyáltalán a dolog: többet úgysem néz ki belőle, mint hogy egy tanár védtelen szobájából csenjen el ezt-azt, ha pedig egy elsős oda be tud jutni... az már a felnőttek felelőssége.
 - A gazdagok varázslattal védik a holmijukat. Vagy másokkal védetik. Ki lehet játszani, persze... de ez sokkal magasabb tananyag. Ha pedig a pálca nyomot hagy maga után, úgyis felesleges.
A plafonra emeli a tekintetét, úgy beszél, mintha saját magának mondaná. Komolyan elgondolkodik a kérdésen, hogy ha neki kellene kirámolnia egy jobban őrzött helyet, hogyan tenné. Lenne néhány igencsak briliáns ötlete.
 - Végül mindenkit elkapnak, csak idő kérdése. De ha arra vagy kíváncsi... a legjobban úgy rejtőzhetsz el, ha... well, ha szem előtt maradsz.  

Ombozi Noel

Ez már rögtön jobban tetszik neki. A fiú a választ hallva végre levedli feszengő álcáját, jóval életszerűbbé téve ezt az egész kérdezősködést.
 - Persze. Kellő ész, kellő ügyesség és kellő tapasztalat. A piti rossz fiúkkal előbb-utóbb mindig találkozok az őrsön. Mindannyian elhiszik, hogy meg lehet lépni a nagy balhét és, hogy megtanulnak két átkot és bármit ki lehet rámolni vele. A dolog nem ilyen egyszerű. A jó bűnözőnek többet kell tanulnia, mint a jó aurornak.
Hogy miért mondja el mindezt neki? Tudja, hogy úgysincs esélye semmilyen nagyobb kaliberű bűntettet elkövetnie legalább is addig, amíg a pubertáson túl nem esett. Minden kis zöld érdeklődik nagy dolgok iránt, mindegyik sárkányidomárnak képzeli magát addig, amíg jól meg nem égeti a kezét. Ami egyáltalán nem baj, sőt! Ahogy mondani szokás, saját hibáiból tanul az ember.
Pár pillanatig méregeti a fiút, végül azonban komoran megrázza a fejét.
 - Szó sem lehet róla. Fiatal vagy. Majd ha elsajátítottad az alapokat, találkozunk a képzésemen, akkor tudok trükköket mutatni. Addig jobb, ha elfelejted ezt az... egészet. Akkor én is elfelejtem, hogy itt jártál.
Reméli, ez utóbbit kellőképp sikerült nyomatékosítania számára. Dicséretes, hogy tudja, kihez kell fordulnia, ámbár balgaság, hogy végül meg is tette. Kit fog ugyanis keresni Warren bácsi, ha a környéken megtörténne a nagy balhé? Valahogy úgy. Reméli, hogy ezzel a rellonos is tisztában van már.
 - Ha nem tudod lekötni az energiádat, néha szoktam átkokból korrepetánli felsőbb éveseket. Ennyit tudok tenni.

Almásy Léna

Ritkán jár erre, de nem kerülheti el végérvényesen. Bár hivatalosan az Alabamai Parancsnokság állománya alá tartozik, itt tartózkodása idejére mégis az itteni minisztériumnak is tartozik bizonyos fokú elszámolással. Az efféle csere-bere munkaerő mindennaposnak számít a szakmájában, különösképp a szövetségi szervek szeretik minen országba becsúsztatni saját embereiket. Hősünk pedig ugyanennek áldozatául esett.
A többiek után száll ki a liftből, orrát azonnal megcsapja a tinta és a semmibevett tisztviselők unalmának szaga. A bogolyfalvi kirendeltség, más dolga nemigen lévén az országszerte képződő aktát legnagyobb részét kezeli és szortírozza, így az aurorparancsnokságon jóval több irodai munkás kapott helyet, mint mondjuk Budapesten. A régimódi írógépek, melyek önmaguktól dolgoznak, monoton ontják papírhalmaikat, kupacokban dobálva a padlóra. Dwayne véleménye szerint a pályán parkoltatott vagy leszerepelt aurorok parkolópályája ez.
Kezében egy vastagabb mappával siet előre, út közben biccent pár haloványan rémlő ismerősnek.
 - Léna! Hé... Léna!
Hátulról felismeri a nőt, bár nem találkoztak sokat, de őt egy egyszerű oknál fogva sikerült megjegyeznie: eddig kétszer is sikerült rásóznia a papírmunka oroszlánrészét és kereket oldania a feladat elől. Sietősebb tempóra vált, hogy beérje a folyosón, mielőtt a nő eltűnne az irodája rendetlenségében.

Almásy Léna

 - Éppenséggel, reméltem, kisegítesz vele.
Nem kertel, hiszen annyi dolga van még, nem ér rá ilyesmivel pepecselni. Otthonában sosem bíztak rá semmi ilyesmit, ami nem csoda. Finoman szólva az aprólékos odafigyelést igénylő ülőmunka nem hősünk legnagyobb erőssége. Idővel mindenki belátja, hogy jobb nem is kísérletezni ezzel, a hibái javítgatása több munkába kerül, mint elvégezni helyette az ilyet.
  - Nem sok különben - tekintete a mappára téved, mely hosszú hetek kínos elmaradását tartalmazza - de nekem nincs erre időm. Neked van.
Ha Dwayne hibáit kellene sorba venni egy terjedelmes pergamenen, az első néhány hely egyikét az előítéletekre való hajlam foglalná. Részéről nő egészen egyszerűen, nem lehet auror. Mármint lehet, ha munkája kimerül az iktatásnál, azonban ennél többet egyre sem bízna, még véletlenül se.
 - Esetleg, kaphatsz cserébe valamit.
Teszi hozzá még gyorsan, látva az arcán, hogy nem igazán tetszik neki az ötlet.

Almásy Léna

 - Jobb ha megszokod. A fiataloknak ez a dolga.
Megrántja a vállát, kissé türelmetlenül. Arrébb áll az útból, hogy két kolléga papírokat lobogtatva elsiethessen mellette és eltűnjenek a folyosó végi irodában. Sajnos nem tapasztalatból beszél. Zűrös időszakot éltek akkoriban, így az akadémián végezve egyhamar a terepen találta magát, tapasztalat nélkül. Adminisztrációról pedig távolról sem hallott még jó ideig, mintha mágikus módon a jelentés megírná saját magát.
Most őszintén, miért is ne?
 - Jahm. Reméltem.
Feleli könnyedén, a mappát egyszerűen kinyújtva felé. Már csak a zsebre tett kéz hiányozna, hogy megmintázza a tökéletes, irodai tahót, de ezt megbocsáthatjuk neki. Az államok kultúráját is képviselnie kell valakinek minden redneck- ősöktől örökölt viszonylatával együtt.
 - Alabamába kell postázni.

Almásy Léna

 - Meghívlak valamire. De fizethetek is, amit akarsz.
Legyint szórakozottan, taln már nem is fgyel igazán a nőre. Sokáig nem lehet fenntartania a koncentrációját és így, hogy a munkát minden bizonnyal sikerül rásóznia, nem érdekli a beszélgetés tovább.
Ismét a falhoz kell húzódnia, mormogva köszön az elhaladóknak, kik most a másik irányból érkeznek. Épp lépne utánuk, hogy dolgát végezve elhagyja az emeletet, amikor az utolsó köszönésképp borítékot csúsztat át a kezébe "sürgős, fejvesztés terhe mellett elintézendő feladat" tekintettel.
Sajnos itt is megvannak a maga főnökei.
A borítékot tépi fel, futólag felpillant a nőre, tekintete végigfut a hivatalos sorokon. Kínosan elhúzza a száját.
 - Nincs elég ember nálatok, vagy mi, hogy engem küldözgetnek terepre?
Kérdi ingerülten kabátja zsebébe gyömöszölve a levelet. Neki nem ez a munkája, mégis, talán, hogy szórakoztassák, megbízzák pitiáner felaatokkal, amire mégis rámehet a fél napja. Hát ki akar suhancokat üldözni akkor, amikor már eltervezett egy egész napos, nagyszerű semmittevést?
 - Na látod, ezt is felajánlom szívesen cserébe.
Mormogja csk úgy magának, nem mintha komolyan gondolná a dolgot. Még ha az aktamanónak jól is jönne a friss levegő.

Almásy Léna

Persze, hogyne dolgoznak, hogyne, csak lógatják a lábukat naphosszat. Hisz mi más oka lehet, hogy megint őt ugratják, méghozzá nem is életbevágó fontosságú feladatra. Most, hogy az iskolában tölti a napjai egy részét, a szabadideje végtelenül limitálttá vált, ha pedig itt is számot tartanak rá, saját szánalmas kis életére kevéske ideje sem marad.
A karórájára pillant a balján, mely azt mutatja, mennyi ideje maradt még a következő hivatalos teendőjéig. Elvégre van még bőven, addig talán elintézhet ezt-azt, vagy megpróbálhat aludni egyet. Érdekes módon ez jobban megy neki nappal.
 - Ide a szomszédba. Bratislava.
Int közben, mintha tényleg a szomszédról beszélne. Közel-kelet európai ismeretei jelentős hiányokat mutatnak, ezt a várost is mindössze egy pár héttel ezelőtti látogatásának betudhatóan ismeri. Az ország nevére nem emlékszik tisztán, szomszédos, annyi szent és minden bizonnyal teljesen értelmetlen.
 - Kezdő nőre? Egyedül? Persze, hogy nem.
Helyesel, ki sem hallva a leheletnyi iróniát. A nőt figyeli elgondolkodva egy ideig.
 - De ha akarsz, jöhetsz.