Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hallgatja a mondandóját, közben az asztalon összekulcsolt kezeit nézegeti. Dementorok. Valójában, a tapasztalata szerint ez nem a legmegszokottabb mumus a tizenhét éves lányok körében, ez akkor is átfutott az agyán, amikor látta a dögöt visszamászni a fa korhadt odvába. A lányok inne kább pókokat, kígyókat és rovarokat szoktak látni, padlásszellemet, ilyesmit. A Sötét Nagyúr második visszatérése óta a dementorok ritkábbak, mint azok a bizonyos fehér holló, ő is csak távolról találkozott velük, még a kiképzése hajnalán - de hogy Cyanne személyesen tapasztalta őket? Egyelőre nem tudja, hogy elhiggye-e a kék hajó lányka szavait.
   -  Az sz*rügy - ad ismét kitérő választ, egyben hagyja rá a lányra a történetet. Nem hülye, biztos benne, hogy a dementorokkal való találkozás mögött komoly események húzódhatnak, ám mégsem firtatja azokat. Semmi köze hozzá, ha a lány el akarja mondani, úgyis megteszi egyszer. Addig pedig hadd cipelje egyedül a múltjának elvitathatatlan súlyát.
Hátrébb húzódik, hagyja, hogy a manó a fejéről az asztal lapjára csúsztatja a vacsorájával megrakott, jókora tányért. A gőzölgő bordán barna szósz csillog, körülvéve rizses és répás körettel - borsónak pedig szerencsére még csak nyoma sincs.
Az evőeszközöket egész ügyetlenül, a rossz kezébe fogva néz föl.
   -  Nem gondolhatod komolyan. Fiatal vagy és csinos. Ne áldozd be erre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A villát a jobbjába fogva szúrja a húsba, a késsel épp elkezdené módszeresen felaprítani, mikor a lány beszéde közben egyszer csak... valaki elsüt egy ágyút közvetlenül a feje mellett. Legalább is ő a pánik hirtelenjében ezt gondolja.
Több általános tévhit kering az aurorokkal kapcsolatban, a legáltalánosabb pedig a rettenthetetlenségükkel kapcsolatos. Az átlag polgár hajlamos azt képzelni, hogy minél több átok csattan a feje mellett, minél többször vág a húsába rontás vagy penge, ezekre a dolgokra annál érzéketlenebb lesz, megijeszteni pedig szinte lehetetlen. A valóság azonban épp az ellenkezője ennek... az aurorok többsége pedig paranoiás zavaroktól küzdve kényszerül nyugdíjazni magát a pályafutása végén. Az átkok ugyanis nem, hogy rettenthetetlenné teszik őket, hanem feltűnően nyugtalanná és gyanakvóvá... különösképp a hirtelen robbanásokkal szemben.
Nem csoda tehát, hogy Cyanne akciójával egy időben az egész teste összerándul, az evőeszközök csattogva hullanak a padlóra.
   -  Holy... jesus f*ck... mi bajod van neked?!
Lassan leereszti a kezeit, amit védekezőn kapott maga elé, a mellkasa szaporán jár. A manók hozzá hasonlóan megrettentek a hang- és fényhatástól, a legtöbbjük reflexből vágta magát a padlóhoz, jelenleg pedig sértődötten tápászkodnak föl, az orruk alatt halk átkokat rebegve.
   -  Még egyszer ezt csinálod, letöröm a kezed...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Felfogván, hogy nem fenyegeti veszély, a szívverése lassacskán visszatér normális ütemébe. Az orra alatt egy csöndes szitkozódással tolja hátra a székét, hogy lehajoljon az evőeszközeiért, miután pedig azokat megtörölte egy szalvétában, ismét nekiáll a marhabordának.
A fene vinné el rakásra az összes kölyköt, akiknek a sors ilyen képességeket adott, itt pedig ahelyett, hogy megtanítanék őket elnyomni a dolgot, csak tovább adják alájuk a lovat. Dwayne Warren nem, egyáltalán nem rajongója ezeknek a mutációknak, valójában inkább átoknak tartja őket, mint áldásnak. És roppant mód veszélyesnek. Ott van az Ombozi- gyerek például, egy közveszélyes szociopata anélkül is, hogy gondolattal lángra tudna lobbantani egy szobát - hát kinek jó az, hogy ilyen képességek birtokában van a kis akasztófavirág?
   -  Jó, lehet, hogy megtanítom. Ha nem mondod el senkinek.
Egyez bele hadarva. A könyörgés zavarba hozza, utálja, nem akarja hallani, pláne nem akarja egy Cyanne- féle lánytól... mert nem. Egy adag köretet söpör a villájára, amíg rág, nem néz a lányra, hagyja, hadd főjön egy kicsit a levében. Miután a szívrohamot hozta rá, most igazán megérdemli.
   -  De miért lenne az jó nekem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Komótosan nekiáll a vacsorája elfogyasztásának, így a tányérja egyre biztosabban kezd egy apokalipszis elhagyatott, tetemekkel teleszórt helysízenéhez hasonlítani. Lehetnek bármennyire fejlett motoros képességei, a kés- villa bűvölésének sosem volt épp járatos, nem képes arra, amit egyesek "étterem-kompatibilis étkezésnek" neveznének. Közben persze hallgatja a lányt, föl- fölpillant rá.
Egyrészt tiéd lenne a dicsőség... ezen a ponton furcsa, beazonosíthatatlan hangot hallat, ami talán felhorkanás is lehet. Ezek a rellonosok. Sokat nem tud róluk, ha teheti, elkerüli a dohos szagú pincéjüket, azonban az biztos, hogy önbizalomból mindig több van nekik, mint ami egészségesen kellene.  Nem tudná összeszámolni, hányan lógnak neki szívességgel, így nem biztos, hogy pont a lány tartozására van szüksége. Mégsem szakítja végig vagy vág durván a szavába, hagyja, hadd fejtse ki, amit szeretne.
   -  Hány éves vagy egyáltalán?
Ez az első kérdés, ami Cyanne monológja végén kibukik belőle. Kinézetre legfeljebb tizenhat- tizenhétnek tippelné (bár szörnyen rossz ebben), mégis...
   -  Úgy beszélsz, mint a Keresztapa. Ez nem a maffia, Dandelion, a huszonegyedik században pedig már nem gyűjtünk szövetségeseket. Ha auror akarsz lenni, ezt meg kell tanulnod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tizenhét... a kijelentése időzik egy ideig, a szeme a lány vonásait fürkészi, végül továbblendül az információn. Igen, pontosan úgy beszél, mint egy tizenhét éves: önbizalomtól duzzadón, mintha a bakancsa talpa alá kényszeríthetné az egész világot. Persze, ez így van rendjén, az idő majd magától letöri ezeket a vadhajtásokat, nem az ő dolga kijavítani.
   -  Igen, segítek.
Felel végül vonakodva, közben nem egészen biztosan a saját szavaiban. Persze nem kételkedik Cyanne tehetségében, elszántságában vagy szorgalmában, a patrónus- bűbáj elsajátítása azonban olyan, ami... már, mint megtaníttatni valakivel, hogy röptessen egy valamire való tollpihét. Felidézni a legkedveebb emléket, közben szembenézni a legrosszabb vélelemmel, mindez sikamlós téma, bizalmi helyzetet követel. Ő maga évekig nem tudta végrehajtani a varázslatot az azt követelő tanárja jelenlétében, arról pedig fogalma sincs, másoknál milyen könnyen megy.
   -  De csak ha nem árulod el senkinek. Lehet ez az... - megrántja a vállát - első szövetséges titok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az emberekkel teli nagyterem és a tömött tanári asztal őt talán épp egy fokkal zaklatja jobban, mint a nagyterembe belépő nőt, akit nem szúr ki az asztalok közt felé haladni. Józan ítélőképességét egyedül a mellette árválkodó üres hely, mint egy biztonsági zóna, tartja benne, anélkül lehet, hogy akár éhesen is lelépett volna. Tömeg, meleg és akaratlanul is beszélgető kollégák... igaz, mióta a Lénával való konfliktusa egyre szélesebb körben elterjed, a tanárnők legnagyobb többsége levegőnek nézi, aminek mostanában meglehetősen hálás. Várjanak még addig, amíg tényleg bebizonyosodik mindenki számára, miért is kellett szakítaniuk... elvégre nincs az a bő ruha, ami sokáig rejthetné még a nyilvánvalót. Apropó, nyilvánvaló.
Fölnéz a nőre, a szeme élesen elidőzik rajta, egy mordulással nyugtázza annak helyfoglalási szándékát. A Zójával szembeni dühe és sértettsége szinte maradéktalanul elpárolgott már, ettől függetlenül néha rajtakapja magát, hogy akaratlanul rájátszik erre. Megmagyarázni azonban már nem tudná, miért teszi.
   -  Aha.
Nem néz rá, felemelkedve a székéből átnyúl az asztalon, hogy megragadja az egyik közeli üveg kancsót. Ingének felgyűrt ujja alól tépett, vagy inkább harapott sebek gyógyuló hegei tűnnek elő, épp csak addig, amíg visszaülve tölt a nőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Visszaül a helyére, miután a kancsót visszateszi az asztalra oda, ahonnan elvette. A köszönetre csak bólint egy aprót, ne, neki aztán ne köszöngessen senki semmit, tökéletesen megvan nélküle. Egyszer végignéz a vacsorázó diákságon, akiknek alapzaja, akár egy megbolygatott méhkas, zümmögi be a termet, visszhangozva az öreg kőfalakról.
Megköszörüli a torkát, visszaveszi a villáját a kezébe, az ellentétes könyökével az asztalra támaszkodik.
Nem mondhatnánk, hogy nem érzi magát kényelmetlenül a helyzetben. Azt pedig ő sem tudja eldönteni, Zója vagy Léna közelsége égeti-e jobban. Utóbbi az asztal ellentétes oldalára vonult, valószínűleg a vigasztaló brigádja társaságában... úgy kell nekik. Beszéljék ki, ha nekik az úgy sokkal jobb, őt aztán nem is érdekli az egész.
   -  Nehéz évek.
Az inge ujját visszahúzza a sérülés nyomára, mintha ezzel visszamenőleg is elrejthetné a nő elől, a szeme pedig közben véletlenül, épp egy pillanatra szúrja ki Zója óvó, simító mozdulatát. Vajon mit csinál a fia ilyenkor? Csinál egy magzat egyáltalán bármit?
A villáját beleszúrja a húsba, majd egészen félvállról kérdez, mintha csak úgy eszébe jutott volna a dolog:
   -  Hogy vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lassan rág, már napok óta fájlalja a fogát, közben azonban figyeli a nő szavait. Némán lélegzik föl, ahogy Hornyák végül abbahagyja a feje módszeres megtömését és távozik, ezzel együtt eggyel kevesebb kíváncsi fül marad körülöttük, amelyik potenciálisan egy jó pletykára éhezhet. Ugyan, pontosan tudja ő, hogy megy ez az Edictumban és, hogy lenne néhány diák, aki szívesen felnyalná a nyugati folyosót is azért, hogy a tanárokkal kapcsolatban megszellőztethessen néhány ízletes történetet.
Fél. A szónál felé pillant, szürkéskék szeme kissé összeszűkül. Mégsem szól közbe addig, amíg Zója befejezi a kelleténél hosszabbra nyújtott állapotjelentését, az addig eltelt időt pedig felhasználja, hogy jól nevelt rozsomák módjára szépen lenyelje a falatot.
   -  És orvosnál is voltál, vagy csak Adam hülyít ezekkel a baromságokkal?
Nem, ő nem tudja. Rémlik valami a negyedvéla fiúkról, talán valaha a bitokában is volt az információ, mára azonban már egyáltalán nem biztos ebben. Ha pedig teheti egyszerűen figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy az állítólagos utódja bizony csak háromnegyed- részben ember... ez nem olyasmi, amire egy hozzá hasonló hátterű felnőtt büszke lehet.
   -  Ha eddig megmaradt, akkor eztán is meg fog - halkít némileg a szavain, a közelben kagylózók őszinte csalódására - Anyám velem meg az összes bátyámmal végigdolgozta az egészet és mégis itt vagyunk. Én nem aggódnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bármennyire lassan sétál, a hideg levegő így is bántja a bőrét a vizes ruhái alatt, foltokban egész zsibbadttá téve azt. A lány vizes haja a pulóverére tapad, a vörös hajszálak gondolatától még egyszer kirázza a hideg.
Ám lehet, hogy pusztán attól, hogy amint kimondja a szavakat rá is jön: talán nem kellett volna fecsegnie.
   -  Hát, nekem nincs...
Vonakodva válaszol, elpillant a kastély felé, aminek alakja egyre közelebbről sötétlik a tisztáson túl. Van családja? A szó katolikus értelmében valószínűleg sosem lesz, különben pedig kora tinédzser évei óta még csak nem is vágyik erre. Ház, kutya, feleség és gyerekek, valakit ez kielégít, ő mégsem tudja elképzelni magát a helyzetben. Épp csak az ehhez kellő hűség és felelősség hiányzik belőle.
   -  Zójával? Mi nem... honnan veszed?
A szemöldöke feljebb szökik kusza haja alatt, rögtön a legrosszabbra gondol, hogy idő előtt kiderült olyasmi, aminek nem szabadott volna. Ez a nyavalyás kastély paranoiássá teszi őt.
   -  Mármint van egy lányunk. Ha erre gondolsz. De ennyi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A cigaretta kissé megbillen a szájában, szemébe hulló haja alatt összeráncolja a homlokát, koncentrál az apró, sötét foltra. Szürke zoknis lábával szinte nesztelenül lép egyet előre, a válla izmai megfeszülnek a koncentrációban, akár a természetfilmekben, amikor a ragadozó becserkészi egyelőre gyanútlan áldozatát. Megmozgatja az ujjait, a cigaretta felparázslik, ő feszülten tartja vissza a lélegzetét. Még egy hangtalan lépést tesz előre, a távolságot felmérve pedig elszánja magát a csapásra...
A cipő elemi erővel csapódik a barnára festett falra, majd egy puffanással esik a padlóra. Dwayne kifújja a füstöt, óvatosan lép közelebb, oldalazva, mintha attól félne, az áldozata föltámadva galád mód rátámad. Az ember fia sosem lehet elég magabiztos... elvégre tudjuk, hogy a féltenyérnyi pókok, amik előszeretettel hozzák rá a frászt, különösen alattomosak.
   -  És maradj is ott.
Halkan dünnyögi a falon maradt maszatos foltnak, ami korábbi ellenfele utolsó másodperceinek helyét jelöli. A cipőjét a sarokba rúgja, a teljesítményével elégedetten húzza ki magát, mikor az irodája ajtaja kinyílik a háta mögött. A válla fölött néz vissza az érkezőre.
   -  Nem nagyon.
A szálat az ujjai közé fogja, elhátrál a faltól, majd fordul az érkező felé. A vadászat okán megnyomott adrenalinszintjét még élvezi egy keveset, így nem is jut eszébe felháborodni rajta, hogy Nina konkrétan hívás nélkül sétált be ide. Milyen faragatlan, elvégre akármit csinálhatott volna épp...
   -  Na mi ez a savanyú pofa?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lassan rág, tovább fájlalva a fogát, bár az érzés legfeljebb az agya peremvidékén marad meg benne. Elpillant a vacsorázó diáksereg felé, nézi őket, ahogy a hosszú asztalok mentén beszélgetnek, mintha tényleg az övék lenne ez az egész rohadt világ. A villájával a köretet szurkálja, végül visszafordítja az arcát Zója felé.
Az első válasza az lenne, hogy fogalma nincs, miért élnek úgy a vélák, ahogy. Elvégre halvány fogalma sincs róla, milyen életvitelt folytattak Zója bestiának számító felmenői - mondjuk a többférjűség nagyon sok minden megmagyarázna ebben az ügyben. Mégsem válaszol erre semmit, hagyja, hogy a nő befejezze a mondandóját, addig ismét lenyeli a következő falatot.
   -  Biztos erős egy gyerek és nem lesz baja.
Vonakodva fűzi egymás után a szavakat, elvégre ő sem biztos abban, amit mond. Furcsa érzés kezd felkúszni a gerince mentén, melyről azóta igyekezett nem tudomást venni, hogy Zója először megfogalmazta a kételyeit a terhességével kapcsolatban. Nem akart gyereket. Most nem. Így nem. Ám a halálát mindentől függetlenül nem kívánná.Elvégre mégis az ő vére.
   -  Hívj fel az orvos után, oké?
Lepillant egy pillanatra, majd vissza a vacsorázó diákságra. Egy jó apa biztosan azt ajánlaná fel, hogy elkíséri... de ő mindentől függetlenül nem az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Hetekkel ezelőtt még megvolt benne az elemi erővel munkálkodó reflex, ami azonnal kidobta volna a lányt a szobából, ha az kopogás nélkül, vagy úgy egyáltalán besétál hozzá. A háta közepére se, ahogy mondani szokás, Nina pedig a visszatérő kotnyeleskedésével és pofátlankodásával egy igen előkelő helyet szerzett meg Dwayne "shit list"- jén. Igen, a látványa még hetekkel ezelőtt felnyomta volna a pulzusát.
Most mindössze végignézi, ahogy becsukja maga mögött az ajtót, majd elsétál a külön büntetésben lévő kölyköknek fenntartott, meglehetősen kényelmetlen székig. Változnak az idők, mondhatnánk, pláne, ha ők maguk és a helyzetük is közben.
   -  Na kabbe.
Csak elhúzza a száját, megkerüli az asztalát, hogy ledobja magát az őt megillető helyre Ninával szemben. Ha teheti nem gondol a korábbi estére, ám akaratlanul is visszakúszik az agyába a lány párnán szétterülő hajszálainak gondolata. Aznap éjjel a vámpír otthonába tért haza, Adam pedig szokásához híven nem firtatta, mi történt vagy épp mi nem történt vele kicsivel korábban, pedig ő lett volna az egyetlen, akit talán beavatott volna ebbe. És a dolgok ingoványos hátterébe is, ha nagyon szépen kéri.
Nem válaszol azonnal, hosszan fürkészi Nina finom vonásait, az ujjaival az asztalon heverő pergamen szélét piszkálgatja.
   -  Rendben - egy aprót ránt a vállán, a tekintetét végig fürkészőn tartva a lányon  - De valami baj van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Abbahagyja a pergamen piszkálgatását, továbbra is az asztalra könyökölve néz vele szembe. A magánügyben érkezők általában a kanapén fejtik ki nekik az aktuális hasfájásukat, az asztal fölött csak azoknak dirigál, akiket hivatalból kénytelen elviselni. Ninával szemben mégis egyszerre megnyugtató az egy bútornyi távolság, még ha annyira csekély is az, ő sem tudná megfogalmazni, miért.
Nina beszélni kezd, ő lesüti a szemét. Mi számít bajnak - ő is mesélhetne, de minek, hiszen a lány pontosan tisztában van vele, mi folyik nyavalyás, jelentéktelen kis életében. A saját nyomora pedig hetek óta lefoglalja, annyira, hogy már meg sem fordul abban a zavaros fejében, hogy esetleg rajta kívül mással is történhetnek rossz, egyenesen katasztrofális dolgok. Nina modell- félvéla- pénzeszsák életét csuklóból cukormázas meseországnak képzeli, ahogy minden hasonló kaliberű nőét. A szavaira tehát legszívesebben... legyintene. De nem teszi.
   -  Legutóbb azt mondtad, nincs senkid.
Ezzel a kijelentéssel pillant föl rá ismét, igen, pontosan rátapintott a lényegre, mint általában. Na igaz, Nina konkrétan nem jelentett ki ilyesmit... sőt, már arra sem emlékszik, mikor jött szóba köztük, ám az érzés határozottan megvan, ahogy elcsodálkozott a tényen.
A férfiak közt léteznek szabályok. Törvények. Ajánlások. Egyike ezeknek, ha egy próféta kőtáblára vésné, valahogy így szólna: "csinos lányokat szinglin hagyni emberiségellenes vétek". Amikor annyi idős volt, mint Nina - oh, az se ma volt már! - már biztos legalább négyen verekedtek volna érte. Hová nem fajul ez a mai társadalom...
   -  De azért - folytatja kisvártatva - üdv a klubban. Akarod, hogy elbeszélgessek a sráccal? Ha bántott vagy valami, tudok hatni rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Minek? Ez volt az első gondolata, miután hunyorogva kibetűzte a hirdetmény szavait - amit előzékenyen az ő anyanyelvén is közzétett a drága keleti származású kollegina. Az aurori munkájához kapcsolódó napi megbeszéléseket megérti, emberéletekről, veszteségekről és kockázatokról tárgyalnak - na de, hogy miről lehet beszélni egy tanári értekezleten, arról fogalma sincs. Általában elblicceli, most is szívesen megtenné... ha egy találékony jótündér nem említette volna meg a svédasztalt pont jókor, mielőtt végképp elvesztené az érdeklődését.
Talán mégis benéz egy pár percre, abból csak nem lehet baj, nem?
A percekkel korábban az egyik ablakban elszívott cigaretta füstjének szagát még mindig magán viseli a ruhái, amikor benyit a tanárok közös irodájába. Félszegen biccent a már benn tartózkodóknak, a kabátját addig cipzározza szét, amíg a terem egyik távolabbi sarkába ér. Nincs talárja, sosem volt talárja és nem is hajlandó felvenni olyan ruhadarabot, amivel másfél méter hosszú fekete anyagot kénytelen maga után húzni, mint valami hülye vitorla. Az Államokban már felismerték ennek a balesetveszélyes mivoltát, hát tőle senki se várja el, hogy visszafelé lép néhány évtizedet ebben.
   -  Neked sincs jobb dolgod, látom.
Rothman az egyetlen említésre méltó ismerős, így mellé társul be, bár ő egyszerűen az asztal szélének támaszkodik. Kezet nyújt, ahogy illik, ám egyedül a férfinak, neki is mindössze pár pillanatra, mielőtt visszafordulva a telefonját venné kézbe. Bár a hálózat nem működik az iskolában - legnagyobb szívfájdalmára -, a rúnázásnak köszönhetően a Candy Crush lefoglalja addig, amíg el nem kezdődik a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A szeme nem rebben, legfeljebb a pupillája mozgásából lehetne következtetni a gondolataira. Ám mielőtt magában komolyabban belemerülhetne a témába, Nina még időben dobja fel a lábait az asztalra, ezzel együtt elterelve a gondolatait arról, amiről jobb is.
   -  Na héhé, párnát ne hozzak?
Valamennyire rájátszott felháborodással húzódik hátrébb, elvégre ő is mindig ilyen kényelembe helyezi magát, ha teheti. A szeme futólag végigsiklik a lányon, majd visszatér a fiókokra, melyek közül a legfölsőt húzza ki. A válogatott szemét, elkobzott fiolák és papírok tetején egy barna doboz hever, azt fogja meg, majd dobja a lány elé az asztalon. Ha kinyitja, mert miért ne tenné, rusztikusan ronda, ellenben egész kellemes illatú süteményeket talál, azt a fajtát, amit Amerikában sütnek a nagymamák - vagy épp Dwayne Warren édesanyja.
   -  Aláírom. Ha meg akarsz verni valakit, azt megteszed és nem fogod vissza magad.
Akár... akár elismerők is lehetnek a szavai a maguk hanyag könnyedségével. Persze akkor, amikor Nina karmai végigsértették az alkarját nem érezte ilyen jól magát, szívesen visszaütött volna, ha megteheti. A könyökét visszatámassza az asztalra, a kezeit kinyújtva összekulcsolja az ujjait.
   -  Egyedül mindig könnyebb - rántja meg ismét a vállát - Nincs sírás, nincs hiszti meg hogy is hívják... PMS. Ha akarnék akkor pucéran is mászkálhatnék otthon, senki se szólna rám. Tök jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

   -  Anyám küldte. Nincs megmérgezve - teszi hozzá a dobozra pillantva, majd előre hajolva ő is kivesz egy darabot. A süteményt elgondolkodva forgatja meg az ujjai között - Habár, amennyire utál most, lehet...
Dwayne Warren édesanyja, nos... kemény kezű asszony, ezt tudják a környéken, tudja bárki, aki valaha találkozott vele. Hiába született muglinak, kbibli férje lévén Voldemort rémuralmának ideje az ő életére is kihatott - melynek során megtanulta, hogy védje meg magát és gyermekeit. A hideg wisconsini tél pedig csak szívósabbá és keményebbé tette, elpusztíthatatlanná, akár egy sziklás- hegységi grizzly medve. Ám amennyire kemény, olyan fontos neki a becsület és az, hogy a fiaiból tisztességes embert faragjon, így nem csoda, hogy érzékenyen érintette Dwayne újabb ballépése, amiről az készségesen beszámolt otthon. Igaz, már nem mer kezet emelni a nála nagyobb és erősebb fiára, az mégsem olyan abszurd, hogy az ételébe kever valami... kellemetlent.
Egy élete, egy halála, gondolja ő is, ahogy végül vállalja a kockázatot, ő is beleharap a csokis kekszbe.
   -  Az én ágyam nem kényelmesebb - válaszol félvállról, anélkül, hogy egyáltalán végiggondolná, mit is mond, illetve, hogy mit is jelenthet ez az ő szájából hallva. Elkapja a tekintetét a lányról, a morzsákat lesöpri az asztalról maga mellé a parkettára.
   -  És miért hagyott el a srác? Vagy te dobtad ki őt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Csak rágja a falatot, nézi a lányt, a tekintetéből kiveszik a megszokott kutató, zárt távolság. Az anyával kapcsolatos megjegyzésére egyáltalán nem reagál, újabb süteményért nyúl, épp addig veszi le kékesszürke szemét a lányról.
Mindenkinek megvan a maga súlyos keresztje, amit cipelni kénytelen, egy bizonyos múltbéli esemény vagy személy, aki beárnyékolja az életét. Neki is megvan, Ninának is biztosan, tudja, hogy a szavai mögött fájó tartalom húzódhat... amihez semmi köze. Eredendő diszkréciója megköveteli, hogy meghallgasson mindent és mindenkit, azonban ne kérdezzen, ha nem muszáj, ezt a tulajdonságot a legtöbbet tévesen az érdeklődés teljes hiányának és ridegségnek fogják fel. Pedig, ha jobban átlátnák a helyzetet tudnák, hogy mindössze utál fájó sebeket feltépni és olyat látni vagy hallani, amit nem akar.
   -  Nálatok legalább nem volt sírás és verekedés.
Maga elé dünnyögi a szavakat, a süteményt forgatva a kezében. Akaratlanul felrémlik előtte Léna dühtől és sírásól vöröslő arca, kénytelen megrázni magát.
   -  Hát mi... hm. Nem tudom - teljesen őszintén pillant föl ismét rá - Csak két hónapig voltam vele. Nyaralni volt az Államokban. Én megszerettem, ő megszeretett. El akartam venni - könnyedén beszél, ami még magát is meglepi. A téma ennyi év távlatából egyre inkább fájóbb és kínosabb lesz, az utóbbi információról pedig még csak keveseknek beszélt - Aztán terhes lett. És - elbocsátóan int a kezével - nem tudom. Ő hazajött én meg leköltöztem Alabamába dolgozni. Ennyi volt. Semmi se volt. Vége lett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Szótlanul hallgatja, nem szakítja meg vagy vág közbe. Csak figyeli a szájának mozgását, a szeme rebbenését, az ujja matatását, ahogy zavarban magyaráz. Nem ismeri ki az a David és nem is akar ennél többet tudni róla, mint amennyit a lány készségesen elárul, ám akárhogy nézzük, egy sajátos dologban bizony megegyezik azzal a címeres ökörrel: úgy tűnik, mindkettejükön töltötte már ki Nina a dühét. Bár arról már nem szól a mese, hogy David visszaütött-e ekkor.
   -  Ismerem ezt a fajta öngyilkos viszonyt. Mármint nekem nem volt ilyenem - teszi hozzá gyorsan -, de láttam ilyet. Kemény.
Kemény. Sosem mondta, hogy jó párkapcsolati tanácsadásban, így némi hezitálás után ez minden, amit hozzátesz a dologhoz. A maga életének gubancait sem tudja megoldani, nem még érdemben nyilatkozni egy olyan ügyben, aminek még kívülről sem a szemlélője. Mindezek ellenére megérti, sőt, már- már átérzi a lány helyzetét.
Ám nem sajnálja.
A morzsákat ismét lerázza az ujjairól, épp addig áll meg a mozdulatban, amíg Nina kérdez. Halkan fújja ki a levegőt, megnedvesíti az alsó ajkát, a pillanatok telnek, ő pedig úgy tűnik, nem fog válaszolni. Végül azonban ráveszi magát.
   -  Hónapokig csak kerülgettem a folyosón, mire elhívtam valahová. Elég nagy hülyeség, de hát... fel se tűnt, hogy ott van. Aztán lettek dolgok. De olyan kis nebántsvirág. Tudod, vele finomkodni kellett. Ő mindig meg akart változtatni. Mármint sokszor - a körmeit piszkálgatja, bizonytalanul jönnek a szavak, ám őszintén - De én szerettem, csak nem volt könnyű. De asszem így jobb mindenkinek, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Csak hallgatja a szavait, e keze elindul, hogy újabb sütemény után nyúljon, végül mégis visszaejti maga elé az asztalra. Étvágytalanul nyel egyet, a szeme a lányon marad, hallgatja, ahogy a kapcsolatáról beszél, kívülről úgy tűnik, teljesen érdektelenül. Ezek az információk, legyenek bármilyen aprók, befészkelik magát az agyába, ahogy minden egyes rezdülés vagy parányi, akaratlan fintor. Utóbbiak sokkal többet elárulnak, mint az emberi beszéd, ő pedig, ahogy kiismeri a lányt, úgy olvas belőlük egyre könnyebben.
Hiszen kiismeri - tanulja, mert meg akarja tanulni. A beszélgetés így pedig egész más színezetet kap.
   -  Nyerő páros...
Halkan ismétli meg a szavakat, megforgatja a szemét, türelmetlenül és halovány ingerültséggel. Hirtelen felhullámzó haragja a lánynak esne, követelné, hogy akkor magyarázza meg, ha ennyire nyerő páros voltak, miért kellett még egy rúgást belevinnie a különben is labilis viszonyba? Ninának ugyanis komoly szerepe volt abban, hogy Dwayne nem kereste a bűnbocsánatot azonnal, ahogy beütött krach, hetekig még csak Lénával sem beszélt. Belefásult egy olyan kapcsolatba, amiben hárman léteznek: Léna, Nina és ő. Vagy az egyik, vagy a másik, de egy plusz fehérnépre nincs szüksége, aki megmondja neki, miért paraszt épp.
Ám az ingerültsége ahogy jött, úgy válik köddé. Először hátradől a székén, töprengve rágcsálja a száját pár pillanatig, majd feláll.
   -  Van kedved csinálni valamit? Akármit - akármit, csak ne beszéljünk erről, légy szíves, mert olyasmi történik, amit nem akarok - Lőttél már éles fegyverrel? Megtanítalak, ha nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Némán hálás azért, amiért Nina veszi a lapot és nem feszegeti tovább egyikük exének témáját se. Az egyik túlságosan kényelmetlen, a másik pedig közel sem érdekli annyira, hogy az alap információknál többet megtudjon a szakítás körülményeiről.
Megropogtatja az ujjait, mielőtt hátat fordít a lánynak, int neki aprót, hogy nyugodtan keljen föl és sétáljon közelebb, már ha hajlandó rá, hogy levegye a cipőit az asztaláról.
   -  Nagyon helyes. Faterom mondta mindig, hogy egy lány tudja megvédeni magát. Pálcával hadonászni egy hülye is tud, de az élethez ennél több kell.
Mondjuk néhány élesített fegyver. Amerikai származásúként az otthonában ez egyáltalán nem nagy dolog, mindenki tart a kocsija ülése alatt legalább egy lefűrészelt csövű puskát biztonság vagy medvetámadás esetére, amit az ott lakók használni se félnek. Kilenc évesen már ő is tudott lőni, ahogy a környékbeli gyerekek is, ez pedig úgy volt rendjén. Ha belegondol még mindig veszélytelenebb a dolog, mint amit ebben a kastélyban megengednek a diákoknak.
Az asztala mögötti ablak mellé lép, ahol a fal tövében jókora fa láda hever. A tárgy meglehetősen hétköznapi és kedvelt a hozzá hasonló foglalkozást végzők körében, vagy azok közt, akik nem szeretnék, ha a személyes tárgyaik illetéktelen kezekbe kerüljenek. A lábával billenti föl a láda fedelét, maga előtt összefont karokkal néz bele.
   -  Mióta zavar téged, ha valamiből baj lesz? - pillant rá egyszerűen - Én vagyok a törvény. Ennél nagyobb biztonságban nem lehetsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

   -  És mégis felnőttél. Én a helyedben büszke lennék erre.
Egész csöndesen teszi hozzá a két mondatnyi megjegyzést, mely mögött több és súlyosabb tartalom húzódik, ezzel azonban már nem untatja a lányt. Nem kenyere a prédikáció és a lélekbalzsamozás, Nina pedig valószínűleg nélküle is tisztában van az erősségeivel. Pozitív megerősítés nélkül felnőni bizonyára nem könnyű, neki mégis sikerült és végül is csak mérsékelten lett borzalmas ember. Dicséretes. Rosszabbat is látott már.
   -  Ne aggódj. Egy része hatástalanítva van. Csak emlék.
Könnyedén legyint egy aprót, fél térdre ereszkedik a láda mellett, kissé darabos mozdulatokkal. A halomban heverő tárgyak közül némelyikről tényleg könnyű megállapítani, hogy nem mai darab és elsütésre alkalmatlan, bár inkább a stílusuk, mint a fizikai állapotuk alapján. Dwayne arra különösen ügyel, hogy hőn szeretett gyűjteményét ne egye meg a rozsda és a kosz.
   -  A legtöbbhöz pedig engedélyem is van.
A hangja kissé elhalkul, magában pedig még hozzáteszi: egy másik országban. De, mint már említette, ő a törvény, legalább is, ha nagyon úgy akarja, fölötte áll.
Egy viszonylag nehéznek tűnő, fényes fém pisztolyt emel le a kupac tetejéről, a tárat a tenyerébe ejti belőle.
   -  De azért jobb, ha kimegyünk a birtokon kívülre. Tudod, szabályok, meg ilyesmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az üdítős dobozt a tenyerei közt roppantja össze, majd dobja el a fák közt, miután már nincs szüksége rá. Lélegzetének kavargó páráján át futólag fölpillant a Holdra, épp annyi időre, hogy ne bukjon fel semmin az ösvényen a férfi házának irányába.
Most, hogy az élete rendeződni látszik, legalább is hozzászokott a zavarhoz, már sokkal kevesebbet tartózkodik errefelé, hetente párszor azonban még mindig benéz hozzá, legalább két mondat erejéig. Elvégre ilyenek a barátok, különben pedig... a fene nem nyitja á az ajtót a vámpíron kívül, ő pedig bármennyire is szereti a magányt, hosszú távon lassan az agyára megy.Jól esik legalább pár naponta beszélni valakivel, aki nem méltatja megvető pillantásokra, mint a munkatársai legnagyobb része. Adam leginkább sehogy se néz. Még csak nem is érdekli.
Ez részben jól van így, részben vérlázítóan dühítő.
Fölsétál a lépcsőn, a cipője talpával sarat és fűszálakat hord föl a teraszra, bár nem úgy tűnik, hogy Adam valaha is foglalkozna ezzel. A kezét kihúzza a zsebéből, hogy a kilincs után nyúljon...
... mikor az ajtó kicsapódik előtte, ezzel egy gyors hátralépésre kényszerítve őt. A sikítás pedig eléri, hogy riadtan összerezzenjen.
   -  Holy... nyugimár...
Leengedi a vállait, a tekintete az ajtó üvegére siklik, majd vissza a nőre.
   -  Te itt...? Miért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

   -  Beszélni...? - élesen kérdez vissza, a szeme az elfüggönyözött ablakokra vándorol.
   -  Pont vele? Mit tud neked mondani?
Pontosan tudja, hogy Adam, az állítólagos legjobb barátja minden szavát hallhatja a vékony falakon át, mégis ez az első észrevétel, ami kibukik belőle. Furcsa érzés kezd hullámzani a gyomra táján, hűvösen és alantasan, amit egyelőre nem tud, de még csak nem is akar értelmezni. Nem kell látnia ahhoz, hogy tudja vagy érezze, mi történhetett itt. Zója sírt, valószínűleg a kanapén, elmondta mi az, ami a lelkére nehezedik, talán őt is elhordta ennek-annak, Adam pedig... nos, ő hallgatott, azon a vérlázítóan idegesítő módon, mintha az élet titkainak birtokában lenne, ezeket azonban nem osztaná meg az összetört halandóval
Sejti, nem csak sejti, hiszen tudja... ez a gondolat pedig egy sor oda nem illő érzést generál benne. Féltékeny lenne? Igen, az. Az őt megillető helyére, Adam hallgatására és igen, Zója szavaira is. Az élete különböző részeit szereti egymástól szeparáltan tartani, úgy, hogy a benne szereplők lehetőleg ne keveredjenek, ezáltal ne szövetkezzenek a háza mögött.
   -  Na várj már...
Ahogy Zója a lépcső felé lép, ő azonnal elkapja az alkarját, hogy maradásra kényszerítse. A mozdulat nem durva, ám határozott.
   -  Miért nem engem hívtál akkor? Neki - bök az ajtó felé - mi köze van ehhez?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Szavakat. Érzi, hogy a vérnyomása megugrik Zója érthetetlen visszavágására, azonban rögtön csillapodik, ahogy a nő szabadkozni kezd. nem mintha elfogadná a magyarázatát. Mindenki fáradt, mindenki feszült, őt pedig semmi, de a testében növekvő gyereke sem jogosítja fel arra, hogy elviselhetetlenül viselkedjen. Ám épp az utóbbi okán nyel vissza egy szájára álló megjegyzést, helyette elengedi Zója karját. Tízpercenként emlékeztetnie kell magát rá, hogy a nő történetesen nem egy, hanem két gyerekének az anyja, tehát ne feledjen el gondolkodni rajta, mit válaszol.
Amilyen gáláns úriember, igazán megszavazhatnának neki egy díjat.
   -  Nincsenek saját barátaid?
Ez az első, gyerekes és bántóan éles kérdés, amit kimond, anélkül, hogy gondolkodna rajta. Lénával már összeugrasztottál, folytatja a belső hang, most Adam következik? A súlypontját átteszi a másik lábára, az ajtó kilincséra pillant, majd vissza Zójára, aki időközben egy lépcsőfokkal feljebb majdhogynem vele egy magasnak tűnik. Pillanatokkal később már nem biztos benne, hogy komolyan gondolta, amit mondott vagy, hogy komolyan érezte-e, ám ez végtére is teljesen mindegy.
   -  Hát nem tudom - vonja meg a vállát - Ha hívsz, akkor igen. Mégis az enyém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Persze, hogy nincsenek saját barátai. Ezt merő rosszindulattal könyveli el magában, nem mintha ténylegesen bármi oka lenne rá. Rég túl van azon, hogy ösztönösen rosszat kívánjon a nőnek, nem úgy, mint az elválásukat követő első másfél, két évben. Akkor, ha ritkán eszébe jutott - mivel akarattal nyomta el a gondolatot -, azt kívánta, szenvedjen. Legalább egy kicsit. Ennek persze már vége... de az efféle gondolatok néha zsigerből előjönnek, gonoszul és agresszívan.
   -  Bocsáss már meg, ha így mondod, akkor menjen veled az, akinek két anyja van.
Különben is hosszú napja volt. Különben is látta Lénát, ahogy az ebédlőben azzal az irritálóan tenyérbemászó kollégával enyeleg. Különben is hagyják békén... Bármennyire is békével érkezett és igyekezett visszafogott hangnemben tárgyalni a nővel, annak azonnali visszavágása átlépi a türelmének egészséges határait. Zója nem tesz szívességet neki azzal hogy megengedi, hogy vele legyen az orvosnál, aminek még a gondolatától is környékezni kezdi a hányinger. Ő nem az a fajta apa, aki könnyektől homályos szemmel tapad a képernyőre és szorongatja a párja vékony kacsóit, inkább az, aki falfehér arccal támassza a falat, amíg tudja, hogy a gyereke anyjában mindenféle orvosok matatnak. Neki ez nem élmény, inkább tortúra, ezt a tortúrát azonban fél perccel korábban bevállalta volna.
Ó, de mikre nem képes röpke fél perc az emberi kapcsolatok tekintetében!
   -  Majd hívj, ha van valami - zárja részéről a kialakulóban lévő vitát. Érzi, hogy a homlokában tompa nyomás kezdődik - És vigyázz magadra. Rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A kelleténél nagyobb lendülettel csukja be az ajtót maga mögött, a köszöbön túl azonban rögvest megtorpan egy pillanatra. A kezét a kilincsen tartva hajtja le a fejét és fújja ki a levegőt, lassan a szeméhez nyúl, hogy nyűgösen megdörzsölje az orrnyergét. Futólag pillant ki az ajtó maszatos üvegén, látja a nő távolodó alakját, a nyomás a gyomrában pedig, amit eddig passzív ingerültségnek fogott fel, csak tovább erősödik, majd bűntudattá formálódik benne.
Fél nap. Fél nap nyugalom, ennyit kér csak. Összeszorítja a szemét, lassan leengedi a kezeit.
Furcsa mód Ninára gondol.
   -  Csá.
Fennhangon szól be a nappaliba, ahol a vámpírt sejti, ő maga továbbsétál a konyha felé. Mióta hosszú időt tölt itt, a hűtőszekrényt megtöltötték a white trash gyors ételek, üdítők, felvágottak és félkész dolgok, olyasmik, amiket egy egyedülálló férfi eszik, ha nem érdekli, meddig él. Most egy szendvics tákolásába kezd, az idegességtől kapkodó kézzel, különben egészen elgondolkodva. Ronda lesz, béna, de legalább ehető.
Az idejét sem tudja, mikor nem mart bele bárkibe, aki akár a munkahelyén vagy bárhol, de néhány jó szóval közeledett felé. A stressz tüskéssé és bizalmatlanná teszi őt, az ösztönös védekezése pedig arra kényszeríti, hogy mindenkit elzavarjon a közeléből, aki potenciálisan árthat neki. Nina, igaz, ő volt az egyetlen, aki nem futamodott meg azonnal, mintegy átmászott a betolakodók ellen emelt képzeletbeli téglafalon... és Adam.
Adam a hallgatásával és a háza biztonságával.
A vállával visszazárja a hűtőajtót, a tányérral a nappaliba sétál. Egyetlen kósza pillantással nyugtázza, hogy Adam még mindig nem néz ki jobban, mint ahogy napokkal ezelőtt itt hagyta, pedig igazán, nos, felvehetne már valami ruhát. A tényen átlendülve ül le ő is a kanapéra.
   -  Mit akart?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Beleharap a szendvicsébe, étvágytalanul kezdi rágni, miközben hátradől az öreg kanapén. A ház rendellenes csendessége korábban kiborította volna, ahányszor belépett az első dolga az volt, hogy valami mechanikus zajforrást kapcsoljon, amivel elűzheti ezt a kriptaszerű hangulatot. Most azonban jól esik a csönd... hiszen elég neki az a zaj, ami belülről, az agyából ordibál, kimondott és kimondatlan szavak és félmondatok, szidalmak sértések és aggodalmak.
Mostanában ismét nem alszik szinte egyáltalán.
   -  De te mit mondtál neki?
Ugyanolyan élesen kérdez vissza, mint Adam az imént, ő azonban egyáltalán nem pillant rá. A szemét konokul a kikapcsolt tévé fekete képernyőjén tartja, látja benne a saját sziluettjét a kanapén és a lámpafény tükröződését, különben semmi mást.
Persze, Zója mondott neki egy dolgot... de neki már ezer éve nem nagyon hisz, mióta pedig először látta a gyűrött szélű ultrahangképet, semmiben sem. Lassan rág, közben elgondolkodva, a kezét a nadrágjába törli, mielőtt végül a vámpírra nézne.
   -  Hozzám kellett volna jönnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A morzsákat lesöpri a pulóveréről a földre, a szendvicset visszadobja a tányérra. A gyomra összeszűkült az idegtől és stressztől, amin a kialvatlanság csak tovább ront, így ahelyett, hogy a szendvics helyretenné háborgó gyomrát, a kellemetlen érzés fokozódni kezd. Előre hajolva a tányért a dohányzó asztalra löki a többi lom közé, egy fájó szusszanással dől hátra.
   -  Hmmmmppphhh...
Egy halk morgás, ennyi tör föl belőle elsőre, mintha nem önmaga, hanem a benne szunnyadó állat nyilatkoztatná ki sötét véleményét Adam azonnali visszavágására. Bár kívülről ebből semmi sem látszik, az izmai megfeszülnek, a szíve pedig egy pár erőteljesebb dobbanással válaszol a vére adrenalinszintjének épp csak parányi emelkedésére. Ha szépen kialudja magát, vacsorázik egy jót, néz egy filmet és eltölt egy pár minőségi órát egy nőnemű embertársával valószínűleg nem venné föl a megjegyzést, ami most szinte karcolja a fülét.
Továbbra sem néz rá. Magában csikorgatja a fogait, amikor pedig megszólal épp csak résnyire nyitja a száját.
   -  Vagy talán te gondolkodhatnál el rajta, hogy a családi ügyeimből maradj ki. Mert nincs közöd hozzá. Se Zójához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Végül felé fordítja a fejét.
Ahogy Adam beszél, tőle ismeretlen hangsúllyal és módon, az érzései fokozatosan ülnek ki az arcára, mintha egy láthatatlan festő pingálná a koponyájára azokat. A szája elnyílik, a szeme és a pupillája egészen összeszűkül, az állkapcsa megfeszül, akár egy támadásra készülő állaté. Az ujjait lassan megmozgatja maga mellett, jobbja kissé megremeg, ahogy a vértöbblet végigzúdul a végtagjain.
   -  Te... - a hangja fél oktávot mélyül a szemébe kiül a távolság.
   -  Neked semmi jogod ezekhez!
Hirtelen csattan fel, megemeli a hangját, ő pedig felemelkedik a kanapéról. Hát ha férfiak vagyunk, játsszuk le így. A szemébe lógó haja alól bámul rá, és bár a karja az oldala mellett lógnak, mindkét keze ökölbe szorul az indulattól. Talán már nem is kell vámpírnak lennie ahhoz, hogy halható legyen szívének kalapálása.
   -  Óóóó, mert te olyan k**va sokat tudsz ám ezekről a dolgokról! Vagy ezer éve még levegőt se kell venned, de ó, te itt okoskodsz meg osztod azt a rohadt eszedet amikor semmi közöd hozzá! Nincs jogod véleményt formálni semmiben, amin én keresztülmegyek, sose volt gyereked, sose lesz, sose tudod, milyen ez az egész!
A végét már a szemébe ordítja, elveszítve azt a kevés önkontrollját, ami visszatartotta ebben. Különösen, ahogy Adam megteszi azt, amitől az ég óvjon minket... belekever még valakit a vitába. Olyat, akinek az említésére mostanában bizony harap.
   -  Ninát meg hagyd ki ebből! Semmit se tudsz róla és semmi közös hozzá, mit csinálok vele! Legalább nem vagyok nyolcszáz évvel idősebb nála!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A szeme a kivillanó szemfogakra siklik... majd egy időre ott is marad. Barátság ide- vagy oda, bár annak most egy szikráját sem érzi magában, belőle sosem halt ki az egészséges félelem a vámpírral szemben. A fogak pedig most fenyegetőbben csillannak meg a halvány lámpafényben, mint valaha, és mint mindig, most is szinte érzi, ahogy átszakítják a bőrét az ütőere fölött.
Ezeket az érzéseket azonban, minden mással együtt pillanatokon belül egy réteg düh és sértettség temet maga alá, akár egy jókora lavina egy svájci falucskát.
   -  Te rohadt szociopata...
A hangja inkább hörgés, mint valódi beszéd, a szeme végül otthagyja csillogó agyarakat. Pedig lenne annyi esze, hogy megakadályozza, ami elvitathatatlanul történni fog, legyen bármennyire állatias néha, a testének nagyjából ura marad... de nem akar az ura lenni. Úgy kell neki!
Fájjon, ha fájnia kell!
Nem emlékszik, melyik szó az, ami az utolsót nyomja a pulzusán. A látása peremvidéke elhomályosul, ő pedig mind a nyolcvan kilóját beleadja a következő mozdulatba - ami egy halálosan pontos ökölcsapás a férfi jobb arcélére.