Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Ugyan már! Az a szem kiszúrás nem direkt lenne, hiszen úri hölgy vagyok, nem tennék ilyet, ráadásul fenn áll a veszélye, hogy a ruha, ami rajtam van véres lenne, így az ötlet el van vetve. De véletlenek ugye bár mindig történnek, esetleg megbotlok, ügyetlenkedem kicsit és hopp! A bárgyú mosolyú bájgúnárból lenne egy szemfedős kalóz. Nem mondom, megmosolyogtat a gondolat, de hamar is el is reppen a jó kedvem, amikor a kabát lekerül róla, pipiskedik még egy kicsit, majd kényelembe helyezi magát. Az asztalnál. Aminél én ülök. Tehát az én asztalomnál. De most tényleg nem talált mást, akinek leszívhatja az agyát kora délután? Tekintetem futtában jártatom körbe a helyen, és szomorúan konstatálom, hogy valóban nem lenne, mert mindenki jött valakivel, nagyobb társasággal is akár, minden asztal foglalt, az egyetlen szabad hely valóban velem szemben volt. Remek. Akkor menjen máshova!
- Ajánlom, hogy menj ki az ajtón - vonom meg vállaimat mosolyogva. - De gondolom nem áll szándékodban, bármennyire is kérnélek rá - dőlök hátra a széken. Jobbomat az asztalon hagyva kezdek el tökéletesen manikűrözött körmömmel kopogni az asztallapon.
Egyik szemöldököm ívesen megemelkedik, ahogy ismét a tányérom felé nyúl, de nem állítom meg, egyszerűen mosolyogva nézem végig, ahogy jóízűen megrágja, majd lenyeli a falatot. Érzem, hogy itt még nincs vége a dolognak, már csak azért sem, mert ennyiben biztos nem hagyom a dolgot, és ugye még hosszú a délután.
- Ha rajtam múlik éhen halsz - tárom ki kissé karjaimat, mert bizony sajnos így van. A sültkrumpli fogyóban van, én meg jóllaktam, így rám nem számíthat az analfabéta férfi. Ilyen ez, ha valaki hülye az élethez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A tervem felsült, hogy simán átülök máshová, hogy ismét a gondolataimba, vagyis a dühös gondolataimba merüljek és kicsit talán sajnáljam magam. Mert az előttem ülő nem elég, hogy igen pofátlan, de még tenyérbemászó is és egyáltalán nem az a kellemes társaság, amit ilyenkor kívánna magának az ember. Vagy igazából akármikor kívánna magának. Mindegy.
Másik szemöldököm is az egekbe szökken, ahogy elkezdi a mondókáját, aztán akaratlan tör ki belőlem a nevetés. Nem megjátszott, nem hamis, tényleg nevetek, amiért ennyire elhiszi, hogy jaj, mennyire ő hordja itt most a nadrágot. Ahogy elnézem nem csak most hiszi ezt, tipikusan olyan férfinak tűnik, aki mindenben dönt, mindegy, hogy mi az adott helyzet. Rendben, felőlem így is lehet.
- Először is nem vagyok a szépséged, bármennyire vonzónak hitted ezt a szádból - sütöm le pillantásomat, nehogy véletlen megint elnevessem magam, majd amikor ismét felnézek, azzal a lendülettel könyökölök fel az asztalra, hogy íriszeimet a férfiéba fúrjam. - Megengedem, hogy maradj - legyintek egyet felé, még biccentek is mellé, hogy egyértelmű legyen. Mert én bizonyosan nem fogom innen felemelni a formás popómat, akár akarja, akár nem. Ennyire könnyen nem szoktam feladni a dolgokat, és ma pont rosszkor talált meg ahhoz, hogy játszadozzunk egymással. Talán csak szánalomból hagyom, hogy itt maradjon, de ki tudja? Lehet ez egy csodálatos barátság kezdete.
- Örülök, hogy ízlett - mosolyodom el kedvesen. - De abba beleejtettem nemrég egy krumplit. Talán a só adta meg a remek zamatot a kávénak - még pilláimat is lehunyom pár másodpercre, mintha elgondolkodnék a dolgon, végül vállamat megvonva mosolygok tovább Iliánra. - Micsoda bók! - teszem kézfejemet homlokomra, mert minél nagyobb a drámai hatás, annál jobb. - Köszönöm - mosolyom nem lankad. Az is eszembe jut, hogy az istenbe nem fulladt meg? Rendben, nem volt olyan nagy az a krumpli, de azért olyan kicsinek sem mondanám. Ez a férfi mindent túl él más kárára?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Csak egy mellékszálon szeretné megemlíteni így elöljáróban, hogyha ilyen a viselkedése minden emberrel, akkor bizonyosra veszem, hogy majdnem mindenki meg szeretne tőle szabadulni, feltéve, ha azokat a titkos, rejtett képességeket nem használja fel, amik olyannyira a férfi előnyére válnak, és szintén más kárára. Mert szerintem Ilián alapvetően sem tud egyetlen egy olyan dolgot sem tenni, amikkel másokon segítene. Bunkó lennék? Lehetséges, kövezzetek meg érte, de az eddigi viselkedése nem enged arra következtetni, hogy ő mennyire jószívű, és kedves, és blablabla. Szóval értitek, ugye?
- Hogyne - forgatom meg szemeimet, és még fejem is szemem forgatásával megegyező irányba halad, hogy egyértelmű legyen; mennyire nem lennék rá kíváncsi, mennyire faképnél hagynám, de ugye nemigen van választásom. A hely tele van, én meg egy szomorú és melankolikus videoklipbe akartam magam képzelni, mert egy kis önsajnálat tutira belefér. - Nagyon, és szeretném, ha soha, de soha nem mennél el ettől az asztaltól - legjobb lenne, ami a mai napban történhet. Ő itt marad, én pedig felkelek, kisétálok, és élem tovább az életem anélkül, hogy aggódnom kellene amiatt, vajon hol futunk össze még egyszer? Mert majdnem biztos vagyok abba, hogy megtörténik. Ő tipikusan az a fajta férfinek tűnik, akitől nem tudsz csak úgy megszabadulni, kell még egy-két találkozó ahhoz, hogy elhiggye valóban nincs esélye, hiába futottatok össze véletlenül mindenhol. Ő tuti ebbe tartozik; gyanútlan sétálsz az utcán, amikor megszólít, te meg állsz, hogy ezt nem hiszed el. Mennyivel könnyebb lenne, ha itt maradna, nem? Na ugye!
Amikor a vanília fagylalthoz hasonlítja a kávés sültkrumplit, vagy sültkrumplis kávét, akaratlan elmosolyodom, mert azért nem vagyok hülye, azt én is szeretem. Baszki, ki nem? Ahogy a sós és az édes találkozik egymással, egyszerűen; ahw! De az, hogy a kávéval is hasonló hatást érjen el nehezen hiszem, ámbár nem én ittam meg, úgyhogy a tapasztaltabbra kellene hagyni ennek a döntésnek a meghozatalát. Ablak felé fordítom a fejemet, mert én itt simán befejeztem volna a beszélgetést, de Ilián nem tágít, és amikor meghallom, majd el is jut a tudatomig az, hogy meghívna még egy kávéra, akaratlan fordulok felé. Meglátom a mosolyt az arcán, ami olyan elemi erővel csap belém, hogyha állnék, akkor most tuti rogyadozna a térdem, és nem bírnék megszólalni. Kikerekedett szemeimet emelem rá, alsó ajkamat beharapom, tekintetemet azonban nem tudom levenni róla. Mégis mi történt? Válaszolni kéne. Talán...
- Öm... igen. Az jó lenne - ahogy Ilián előre dől, mozdulok vele, mintha csak a tükörképe lennék. Felkönyökölök az asztalra, mert érezni akarom az illatát, hallani ahogy lélegzik. Egyszerűen csak közelebb akarok kerülni hozzá. Mi az isten történt? Pár pillanat telt csak el, és én eddig nem... mi? Nem, nem, nem! Nem lehetséges, hogy véla, hiszen ők nem így néznek ki, de... kit is érdekel igazából ez?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Ó, hát mennyire vág az esze ennek a férfinak. Csak egy sejtelmes mosoly mellett bólintok egyet felé, mert a következő pillanatban a legtisztább és legnagyobb vonzalmat kezdem el érezni iránta, mintha nem idegesítene halálra. Ahogy közelebb hajolok orromat megcsapja az illata. Pontosan olyan illat, amelyet minden férfitól elvárnál, de csak néhányan találják el. Kevés, mégis érezhető, enyhén fűszeres, és tipikusan olyan, amit éjt nappallá téve tudnál szagolgatni és azt akarod, hogy örökre az orrodban maradjon. Tekintete megbabonáz, nem tudok eltekinteni róla, és bár vannak tisztább pillanataim, amikor ez a mérhetetlen vonzalom lankadni látszik, nem tart tovább pár másodpercnél az egész, és ugyanoda térek vissza; hogy mennyire vonzó az előttem ülő. Az igéző kék tekintetem túl a teste, ajkainak vonala, arcának éle, de mindezek eltörpülnek amellett az érintés mellett, amit hozzám intéz. Beleborzongok az érintésbe, ami arcom élénél kezdődik, majd ajkamnál ér véget, belemosolygok, lehunyom szemeimet és azt kívánom bárcsak soha ne érne véget a pillanat. De véget ér, én pedig a vágyódásommal és az illetlen gondolataimmal maradok egyedül, mert amint véget ér, Ilián el is távolodik tőlem, és a hiánya - pedig csak hátradől - szinte fizikai fájdalmat idéz elő. Azért kicsit helyrebillen az egyensúly, amikor meghallom mély, rezgő és férfias hangját, ahogy felteszi a kérdést.
Olyan sok gondolat zuhan rá agyamra, ami mindennel kapcsolatos csak a rendeléssel nem, hogy belepirulok, és alsó ajkamat rágcsálva próbálom összeszedni magamat, meg talán egy értelmes választ kicsikarni magamból. Azonban ez úgy elég nehéz, hogy közben csak az jár a fejedben, ahogy Ilián hozzád ér, ahogy megérint, ahogy beszél hozzád, és mondjuk mindezt meztelenül teszi, miközben te kéjesen nyögsz érintése alatt. Oké, szóval a kérdés, ami... mi is volt? Hogy mire is hívjon meg, ugye? Kékjeimet mindezen gondolatok közben egyszer sem szakítom el Ilián kékjeitől, mert egyszerűen képtelen vagyok rá, és nem is akarom. Magához vonzz, leláncol, hagyja, hogy elsüllyedj nélküle.
- Magadra - zavartalan eresztek meg egy mosolyt felé, és bár szívem mindjárt kiugrik a helyéről, de valahogy elveszem tekintetem Ilián arcáról és végig mérem. - Ha nem túl nagy kérés - kissé ficergek helyemen, amíg megtalálom a tökéletes pózt, lábaimat keresztbe vetem az asztal alatt, így fürkészem tovább a férfit, aki most ellenállhatatlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Engedelmesen kelek fel, amikor kiküld a mosdóba. Agyam kissé kitisztul, ahogy nem néz rám az igéző kék szempár, és a feledhetetlen mosolyt sem látom. A helyiségbe lépve rögtön a tükör elé lépek, mosolyogva állok neki helyre tenni ajkamon a rúzst jobb kezem mutatóujjával. Fejemet kissé megrázva igyekszem még jobban kitisztítani az agyamat, de nem megy ez olyan gyorsan, mint akarná az ember. A férfi véla, ez már biztos, és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel szívesen él vissza. Nem tudhatom, hogy csak engem tisztel-e meg ezzel, vagy más nőket is ilyen tisztelettel babonáz meg, de meg kell hagyni, egyáltalán nem tetszik. Mert nem tudok ellene tenni. Én, Ophelia Carolina Brown, életemben először elmondhatom magamról, hogy nem tudok nemet mondani egy férfinak. Milyen világ ez?
Gondolataimat a mosdó nyíló ajtaja szakítja félbe, és amikor odanézek, megilletődött tekintettel hagyom, hogy Ilián a falnak préseljen. Egy halk nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy meztelen vállamat érinti a hideg csempe. Automatikusan nyúlok a férfi tarkójához, de nem húzom magamhoz, csak ráfektetem tenyeremet a puha bőrfelületre. A kérdésre megemelkedik a szemöldököm, és ahogy szemben találom magam a kékekkel megremeg a bensőmben valami, amit nem tudok hova tenni.
- Nem is egyszer - mosolyodom el szemtelenül, ráharapva alsó ajkamra, hogy nehogy ennél többet mondjak véletlenül. Alapvetően őszinte embernek tartom magam, így ez alól a vélamágiával megspékelt énem sem kivétel, de az, hogy ilyen nyílt legyek egy ismeretlennek az még nekem is új. Fertelmes, hogy ennyire kiadom magam egy férfinak, akitől ráadásul minden egyes szava után a plafonon vagyok, mert annyira le tudnám csapni az egója miatt. Most mégsem tudok neki ellenállni, és ezt ő tudja. Pontosan tudja, kihasználja, élvezi, ó, de még mennyire élvezi!
- Kérlek... - ha lehetséges még jobban elmélyülök a kék tekintetben, és csak remélhetem, hogy a kilehelt szavam ajkai közé célt érnek, megszán esetleg, talán még ő is vágyhat rá. Csak most az egyszer hadd érintsem meg ajkait, utána nem érdekel semmi más többé, felőlem itt is hagyhat a csempének taszítva, menjen is. Csak ezt adja meg nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hangosan felnevetek a következtetésén, de csak legyintek egyet, mert ő is és én is tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. Szép lenne, hogyha régóta a legjobb társaságot, amit kaphattam legyengézném, főleg, hogy egyáltalán nem lenne igaz a férfira. Kicsit szétszórt és szerencsétlen, mégsem gyenge, mert mindezek ellenére próbálkozik és teszi, amit tennie kell. Nem szégyell semmit, őszintén elmondja, hogy mielőtt eljött volna az állatok végtermékének szagában szaladgált fel s alá, és próbálta helyre hozni a házát. Ki mondd el ilyet bárkinek is?
A nevem máshogy hagyja el ajkait, mint ahogy eddig, mintha ízlelgetné, mintha mást akart volna mondani, mint amit eredetileg kimondott. Egy mosollyal köszönöm meg neki némán. Türelmesen várom meg, amíg egyszer kezemre, majd arcomra, végül ismét kezemre néz, végül elfogadja, hogy aztán el is engedje és ott hagyjon. Ez nem volt valami hosszú életű dolog, de mindenképpen mellette szól, hogy a számlát rendezte. Amint visszatér mellém, mindennemű természetességgel kulcsolom össze ujjainkat, mert bár nem ittam sokat, lépteim ebben a magassarkúban mégis olyan bizonytalannak érződnek. Talán becsiccsentettem egy kicsit.
Szóval, ha csak Barnabás nem húzza el kezét, kézen fogva lépünk ki a fulladt és nyomott pubból. A friss levegő szinte pofán csap, és rögtön kezd kitisztulni a kép előttem. Az égen milliónyi csillag villog, a Hold gyéren világít, de nem is baj, ez így pont tökéletes, legalább nem égeti ki a szemem. Barnabás kérdésére oldalra sandítok, és egy szende mosoly kíséretében válaszolok.
- Én tudom - kezdem el húzni magam után a férfit, ahogy megszaporázom lépteimet a falu széle felé. - Gyere - mosolyom kiszélesedik, ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a helyszínhez, amíg végül meg nem látom a tó vízét haloványan csillanni a Hold fényében. - Megjöttünk - engedem el Barnabás kezét és indulok el határozott léptekkel a stég felé.
- Szeretek itt lenni - fordulok hátra a vállam felett, hogy a férfira nézhessek. - Nyugodt, csendes, és ilyen tájt soha nincs erre senki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kézen fogva sétálunk a tóig, ami nyugodt valóban, de a legfontosabb egy lélek sincs itt rajtunk kívül. Oké, a bogarak nem számítanak, ne meg ők nem is sok vizet zavarnak jelenleg. A stégre sétálok, bambultan bámulom a vizet, és a keserű érzés a semmiből csap le rám. Egyedül vagyok jelenleg. A férfi akiért meghaltam volna elhagyott, a férfit aki meghalt volna értem, én hagytam el. Nincs igazság a világon, hiába vagyok tisztában azzal, hogy én csesztem el az egészet, mert valahogy nem tudok megülni a fenekemen soha, amikor azt kéne. De még mennyire, hogy azt kéne. És mondjuk... nem, nem is vagyok egyedül. Barnabás itt van, akinek határozott, de egyáltalán nem sietős lépteit hallom a hátam mögül. Egészen addig nem foglalkozom a ténnyel, hogy felém jön, amíg meg nem érzem mutatóujját állam alatt, ami arra kényszerít, hogy fejemet kissé hátrabiccentve tekintsek fel rá. Megérzem ajkait a sajátjaimon, szemeimet lehunyom és már éppen kiélvezném a dolgot, az őszinte csók adta csodákat, kezeim is mozdulnak, amikor eltávolodik és rögtön szabadkozni kezd. Na, ez az én szerencsém.
- Nem haragszom - lépek közelebb hozzá, hátha megmaradt még a bátorságából valami, hátha szerencsénk van és egy olyan estét tölthetünk el együtt, ami mindkettőnknek jelent valamit. Az, hogy mit rajtunk áll, nem kell ugyanannak lennie, sőt! De ki mondta, hogy az életet nem lehet élvezni egy stégen is, csak egy négy csillagos étteremben? - És köszönöm - a bókra egy enyhe pír üti fel fejét az arcomon, és bár én be tudom a bornak, nem hiszem, hogy Barnabás is annak tudná be, ha egyáltalán észreveszi a körülöttünk lévő gyér fényben.
- Valóban? - emelkedik meg a szemöldököm kérdőn, ahogy még egyet lépek felé, majd kezét ismét megfogom. A stég széle felé kezdem el húzni, majd odaérve lehuppanok a szélére. - Különös, hogy ennyire egyre gondoltunk. Látod? Nem is olyan rossz, hogy csak ketten vagyunk, Barnabás - mosolyodom fel a férfira őszintén. Nem, tényleg nem rossz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ahhoz képest, hogy a férfi mekkora szerencsétlennek állítja be magát, valahogy ajkai mégis megtalálták az enyémet. És bár csak sebtében érezhettem az alkoholos ízt, mégis jól eső melegség árasztja el bensőmet. Nincs remegés, mégis valahogy ez az apró csók is arra késztet, hogy mosolyogjak, miközben leülünk, mikor már ülök, és akkor is, amikor a férfira emelem a pillantásomat.
- Ne reménykedj - nevetek fel hangosan. - Én például sosem iszom annyit, tudom a határaimat - forgatom meg szemeimet, majd kissé összehúzom tekintetemet, miközben a férfi arcát fürkészem. - De téged szívesen látnálak mondjuk az asztalon énekelgetni... Barcika - széles mosolyra húzom számat, de a nevetést próbálom magamba fojtani, hogy véletlenül se engedjem kitörni, hiszen így is csúnya játékot játszok most ezzel, de nem tehetek róla. Olyan aranyos, amikor mérgelődik! Bár azt meg kell hagyni, hogy én is partner lennék az egyik kolléga, esetleg kollegina cikizésében, ha ez egyszer előfordul. Mert ugye, mi hozza össze a legjobban az embereket? Az együtt nevetés, és szerintem, ha egy ilyen helyzet valóban megesne, akkor lenne min nevetni. Mondjuk valami különleges oknál fogva engem ma este csak Barnabással hozott össze az élet, mégis ugyanolyan jól érzem magam mellette, mintha valamelyikünk, az előkészítős tanári karból, karaoke estet csinált volna a pubban.
- Ohóóó, akkor bizony nagyon gyakran lehettél itt - bólintok felé egy határozottat. - Szerintem még fanklubod is volt - ingatom meg fejemet lehunyt szemekkel. Simán kinézem az akkori lányokból, hogy volt neki, és talán nem csak pár elvetemült lány lépett be, hanem mondjuk a szerényebb fajta is, csak azért, mert nekik is bejött a srác. Szép dolog ez a szerelem, nincs mit tenni.
- Zavarban vagy? - pillantásommal a tó vizét fürkészem, csak egy másodperc erejéig sandítok oldalra, hogy láthassam a férfi reakcióját, de végül úgy döntök elég a hangját hallanom majd ahhoz, hogy ez kiderüljön. Két kezemmel hátam mögött támaszkodom meg, fejemet hátravetem, hogy feltekintsek az égre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Gondolom nem - nevetek fel rögtön, ahogy elém kerül a jelenet. Egy teljesen józan Barnabás felpattan a pub egyik asztalára, neki áll ropni valami szeletelős zenére, végül az üveget szája elé emelve kezdi el ordítani a dalszöveget. Lelki szemeim elé kerülő kép miatt még jobban kitör belőlem a nevetés, és hallom, ahogy a víz visszaveri az egészet. Ha lakik véletlenül valaki a közelben, akkor elnézést kérek, de lehetetlen visszatartani.
- Sajnálom, Barnabás - vonom meg vállamat kissé, miközben rásandítok. - De sajnos lehetetlen ettől a gyönyörűségtől megszabadulni. Örök életedben kísérteni fog - nevetésem csillapodik ugyan, de egy széles mosoly még ugyanúgy arcomat ékesíti, főleg, hogy a férfi minden tudását bevetve ájuldozik nekem a becenév miatt. A visszakérdezésre ismét csak megvonom a vállamat egy sejtelmes mosoly mellett, mert komolyan nem tudom, de amilyen elvetemültek voltak a lányok, simán kinézem belőlük.
- Remélem igen - kuncogok egy halkat. - Lehet féltékeny lennék, amiért engem nem hívtak - úgy csinálok, mint aki tényleg elmereng a dolgon, majd durcás arcot vágva fújtatok egyet. - Hallatlan, hogy nem hívtak meg! - csattanok fel hirtelen, mert azért lehet, hogy akkoriban nem olyan voltam, mint most vagyok, de így sem voltam annyira népszerűtlen. Elvárhatom, hogy meghívjanak egy olyan klubba, amit az én agyam kreált pár perccel ezelőtt, nem? Szerintem is. Akkor meg nincs miről beszélni, és kapják be a többiek, amiért kihagytak belőle.
- Ezt bóknak veszem - hunyom le szemeimet mosolyogva. Valamiért tetszik, hogy most már Barnabás hív Carolinának. Az ő szájából őszintének hangzik ez a név, kedvesnek. Van valami abban, ahogy kimondja, olyan érzésem van tőle, mintha különleges lennék a nevem által. Pedig egy egyszerű névről beszélünk, ráadásul középsőről, nagyon ritkán használom.
A férfira kapom a fejemet, megilletődött tekintetemmel egyetemben, ajkaim kissé elnyílnak egymástól, ahogy bevallja, márpedig ő kellemeset csalódott. - Mit hittél? - nevetek fel hitetlenül. - Hogy elevenen felfallak? - még karjaimat is széttárom. Valóban ijesztő lehetek a határozottságommal a többi embernek, de embert még esküszöm nem ettem és valamiért nem is hajlok a kannibalizmus felé. Tekintetem megenyhül, ahogy megkérdezi fázom-e, majd bólintok egyet, de választ sem várva csúszom hozzá közelebb, tekintetemben némi huncutsággal, hogy mellé érve hozzábújhassak, fejemet a vállára hajthassam. Tudom, hogy nem szép dolog ez tőlem, de amikor megfogta a kezemet olyan mértékű nyugalom járt át, amit át szeretnék érezni még egyszer. Nem csalódtam...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Még lehetek - csettintek egyet nyelvemmel vidáman, és fejemben már körvonalazódik is meg az egész. Az első tag, akit felkérek, hogy fogadja el a tagságot biztosan Emily lesz, mert fogadni mernék, hogy ő benne lenne az ilyenekbe, és nem is utál, amiért kamu jártam a szerelmével, szóval sínen lehetünk. Hát ne vicceljünk! Sínen is vagyunk, meghívom a klubba és már leszünk ketten, így nem kell különösebb ok arra, hogy leüljünk kávézni és beszélgetni. Klubgyűlés kérem!
- Ez kedves - kuncogok fel halkan, szinte akaratlan az egész. Valamiért mindenkiből ezt a reakciót hozom ki. - Te aztán tudod, hogy bókolj egy nőnek, Barnabás kedves - lököm meg vállát kicsit vállammal. - Az őszinteséged lenyűgöz - vallom be neki a gondolataimat mosolyogva. Valóban dicséretreméltó és jól is esik, hogy őszintén elmondja mit hitt és gondolt rólam, amikor először meglátott és talán el is hiszem neki. Pedig amúgy teljesen jó fej vagyok, csak a szőke haj, kék szem és határozott kiállás nem mindenkinek tetszik. A nők legtöbbje például ki nem állhat, a férfiak pedig néha esküszöm félnek tőlem, pedig még esélyt sem adtak arra, hogy megszólaljak. A legközelebbi randira animágusi alakban fogok megérkezni, bárkivel is legyen, akkor majd félhet. Tök igazságtalan az élet.
Kell várnom egy kicsit, mielőtt megérezném Barnabás érintését a hátamon, de nem bánom, mert legalább eljutott idáig, és egészen hamar. Azt hittem minimum ki fog futni a világból, de nem, és ez nagyon jól esik, mert érintésére megint megszáll valami megmagyarázhatatlan és mérhetetlen nyugalom. A nyugodalmas csendet, mert hogy én behunyt szemekkel élvezem a körülöttünk motoszkáló állatok hangját, Barnabás rekedtes hangja töri meg. Felpillantok rá, már amennyire testhelyzetem engedi, végül elmosolyodom.
- Nos, ezzel nem vagy egyedül - eltávolodom tőle pár másodpercre, hogy egyik kezemet tarkójára csúsztathassam, majd zavartalan kezdjek el játszani a hajával, miközben államat vállára teszem. - Régen legalább nem hittél volna végzetasszonyának. Teljesen más voltam, mint most - az utolsó mondat csak suttogva hagyja el ajkaimat. - Vajon mit csináltál volna akkor, ha nem tanulunk, Barnabás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Hát... - elharapom a mondatot, ahogy visszaemlékszem régi önmagamra, aki még az iskolában sétálgatott folyamatosan egy könyvvel a kezében, hogy ne kelljen beszélgetnie a többiekkel, akik mindig megtalálták. Akkor még ugyanolyan kislány voltam, mint a körülöttem lévőek, így... - Végül is igen. Én is egy lány voltam a sok közül, mint most, annyi különbséggel, hogy talán már nő vagyok - tárom szét a karom nevetve, mert nem trafált annyira mellé. A hajam leggyakrabban valóban fel volt kötve, nem fektettem akkora hangsúlyt az öltözködésre sem, mégis valahogy megtalált a többi lány. Csak ugye a Barnabás fanklubba nem vettek be, amit örök sérelemként fogok megélni.
- Ejj, Bánki - csóválom meg a fejemet mosolyogva. - Hogy fogsz így valaha barátnőt szerezni? - felnevet, én pedig csak egy kuncogást engedek meg magamnak. A nevetése olyan őszintén és barátságosan cseng, hogy valamiért nehéz elképzelnem a férfit egyedül. Mármint szingliként egyedül, nem a szó rossz értelmében. Vicces lett volna, ha valóban rám hagyja a dolgot, mert akkor még azt sem tudtam körülbelül mi a férfi nem, nemhogy kezdjek velük bármit. Természetesen ez az évek során rengeteget változott, de akkor én is egy kislány voltam, aki nem tudta kezelni a férfiak randifelkérését. Szóval valószínűleg ültünk volna egymással szemben, totálisan zavarban és direkt másfele nézelődve, csak nehogy a másikra kelljen tekintenünk. Gyönyörű első randi lett volna, talán ennél még a tanulással is jobban járnánk, de mégis... jól esnek a férfi szavai. Ha akkor összejött volna a könyvtári tanulás, akkor vajon most mik lennénk mi Barnabással?
- Néztem volna rád, édesem, hogy mégis miért nem szólalsz meg - megvárom, amíg Barnabás ismét elhelyezkedik, végül kissé közelebb araszolva kezdem el ismét birizgálni a haját. - Mert én biztosan nem mertem volna megtörni a csendet, és talán észrevettem volna, hogy mennyire helyes is vagy - szelíd mosoly költözik arcomra, amit egyáltalán nem szeretek megmutatni másoknak, pedig tényleg van egy kedves oldalam is. Barnabás pedig - a bornak hála vajon? -, de egész este azt tapasztalhatja. - Nagy valószínűséggel, mindezekből kiindulva, hoppon maradtunk volna - nevetek fel halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szeretem, ahogy Barnabás megnyilvánul magáról. Nem mutatja azt, ami valójában nem ő, hanem egyszerűen elfogadta, hogy neki valamiért nehezebben megy felszedni a nőket, mint a többi férfinak. És mi ebbe a dicséretreméltó? Nem vágyik a könnyen megszerethető nőkre, egyszerűen úgy küzd, ahogy neki megy és teheti. Kívánom neki, hogy találja meg azt a nőt az életében, aki megérdemli ezt a mérhetetlen őszinteséget, ami a férfiben van.
- Hé! - kacagok fel kicsit széttárva karjaimat. - Nem tehetek róla, oké? - sóhajtok egy mélyet, ami bent is ragad, amikor megérzem lágy érintését arcomon. Kékjeimet Barnabás tekintetébe fúrom, de nem merek megmozdulni. Elérkeztünk oda, hogy nem merek kezdeményezni, nem merek csinálni semmit, nehogy balul süljön el a dolog. Induljunk ki abból, hogy hányszor maradtam saját hibámból, vagy legutóbb más hibájából hoppon. Köszönöm, de nem kérek többet. Érzem meleg leheletét ajkaimon, és amikor megszólal rekedtes hangja simogatja füleimet, bármennyire nem tetszik, amit mondd. Lehunyom pilláimat, majd egy mosoly kíséretében óvatosan, de lemondóan bólintok, nehogy véletlen kellemetlen legyen a helyzet.
Mindketten feltápászkodunk a stégről, majd az éjszaka gyér fényeiben indulunk el hazafelé. Nem fogom meg a kezét, a pár lépés távolságot is megtartom kettőnk között, pedig nagyon nehéz visszafognom magam az út alatt. Ha csak az érzésre gondolok, ahogy ujjai az enyémek közé csúsznak és megszáll a nyugalom szinte felfoghatatlan vágyat érzek arra, hogy megismétlődjön, de nem. Visszafogom magam, és a hazafelé utat is végig beszélgetjük, ugyanúgy nevetünk. Második találkozót ugyan nem beszélünk meg, amikor elválunk, de ahogy a távolodó férfi alakot nézem, biztos vagyok abban, hogy találkozunk még. Vagy így, vagy úgy, de fogunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Az egész játéka a férfinak annyira abszurd, és annyira nem tudom mire vélni. Ha csak az egója miatt kell ez az egész, akkor gratulálok, megtörtént, semmit nem tudok tenni az ellen a vonzalom ellen, amit kiváltott belőlem. Mert kiváltotta, és jelenleg semmi másra nem vágyom, csak hogy érezhessem illatát, megtapasztaljam csókjának ízét, és ha lehet, akkor soha, de soha ne engedjen el. Ne szakadjon vége a pillanatnak, hanem ragadjunk benne örökre, mert az, hogy megérzem tarkóján állni az apró szőröket az nem véletlen. És ha én nem kapom meg, amit akarok, akkor bizony ő sem. A különbség maximum annyi, hogy én annyira vágyom arra, hogy megkaphassam, szinte már megijedek saját magamtól, és nem akarom elhinni az egészet. Hangjára lehunyom a szememet, és a hideg végig fut egész testemen, ami nem a hideg csempe érintésének köszönhető.
Lehelete csiklandozza ajkaimat, de nem csókol meg. Merlinre, pedig minden porcikám beleremeg abba, hogy hozzám érjem, hogy megízlelhessem ajkait, amik nemrég az én krumplimat fogyasztották olyan nagy bőszen. Megérzem érintését oldalamon, majd hátamon és sűrű pislogások közepette hagyja el ajkaimat egy nyögés, fejemet pedig hátravetem, amikor borostája végig simíti arcomat, de nem csókol meg, egyszerűen nyakszirtemet kezdi el csókolni. Ujjaim a férfi tincsei közé vándorolnak, jobb lábam kissé elemelkedik a földtől, végül az apró, de túl nagy jelentőséggel bíró harapás után Ilián eltávolodik és ismét ajkaim közé beszél.
- Talán - suttogom ajkai közé, majd pilláimat lehunyva hajolok közelebb a férfihoz, de a következő pillanatban már egyedül vagyok a mosdóban. Értetlen tekintetemet járatom körbe a helyiségen, majd hajam és sminkem rendbetétele után lépek ki a mosdóból, hogy elhagyjam az éttermet teljesen értetlen. Miért én fogom ki a vélát? Miért? Csak még egyszer találkozzunk. Csak még egyszer...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyugalom. Nem kell több az elmúlt napok szarságai után. Barnabás felütötte a fejét, hogy bocsánatot kérjen, amit bár elfogadtam, mert miért ne tenném, de azért az az apró tüske ott van. Szerény véleményem szerint, tényleg mindent megtettem azért, hogy higgyen nekem; nem teszem szét ám mindenkinek a lábam, miért is tenném? Az eddigi férfiak közül az életemben háromhoz kötött valami, a negyedikhez pedig egyszerűen annyi, hogy olyan elveszett volt akkor, mint amilyennek én éreztem magam, és adtunk egymásnak egy feledhetetlen éjszakát. Tényleg bűn lenne élvezni az életet, amikor nem volt senkim? Amikor nem várt senki haza? Amikor a férfira vártam, aki végül el is jött, hogy aztán menjen is? Nos, nem mondom, lehet, hogy Barnabás nem szerencsés a nőkkel, de hogy én sem vagyok az a férfiakkal, az már biztos. Vagy én cseszem el, vagy ők, vagy mindketten hibásak vagyunk, vagy egyszerűen beközlik, hogy nekik ez mégsem pálya. Vagy ott van a negyedik opció, amikor csak egyszerűen érdekből vagy az illetővel, mert szükséged van rá, hogy támogasson anyagilag, hogy az alkoholista apád ne dobja fel a talpát. Igen, van ilyen is, de ez már évekkel ezelőtt történt, és még mindig nincs miatta bűntudatom, pedig legalább egy kicsike lehetne, nemde? Arie-nál és Barnabásnál egyértelműen van, még ha az utóbbi bocsánatot is kért, de... nem. Nincs de. Bocsánatot kért, miután elhordott mindennek és inkább a hallott pletykáknak hitt, mint nekem, szinte esélyt sem kaptam arra, hogy megmagyarázzam.
Alsó ajkamat beharapom, szemeimet összeszorítom pár másodpercre. Feltekintek az égre, kezeimet zsebem mélyére süllyesztem, mert rohamosan közeledik a tél, és ez már az éjszakai kiruccanásaimkor is megérződik. Az ég tiszta, minden csillag és csillagkép tökéletesen látszik, így nem is csoda, hogy ahogyan kifújom a levegőt, egy kisebb felhő képében jelenik meg, majd száll tova. Lassan veszem elő a doboz cigarettát a zsebemből, majd ajkaim közé biggyesztek egy szálat, s az öngyújtó már kattan is. A cigaretta vége felizzik, ezzel egy időben tekintek fel az égre és fújom ki az első slukk által adott füstfelhőt. Nyugalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Sűrű napok állnak a hátam mögött. Alapvetően úgy indult az egész, hogy totálisan elveszettnek éreztem magam azután, ami a Félszeműben történt. Csak kimentem egy szelet pizzáért és ott kötöttem ki, hogy Barnabást elvesztettem, az az istenverte véla meg megint felütötte a fejét, ráadásul még vetkőzni is neki állt, mint minimum egy divatbemutatón lenne, ahol az volt a forgatókönyv hogy leöntik és akkor uccu neki, meg kell szabadulni a ruháktól. Az elmúlt pár nap csigalassúsággal telt. A kialvatlanság megint felütötte a fejét és a Romániában eltöltött két nap sem könnyítette meg a helyzetet, mert elég sok minden szakadt a nyakamba.
Lassan pakolászom össze a papírjaimat, miután a diákok kiviharzanak a teremből, és semmi másra nem vágyom, mint egy hatalmas bögre kávéra, és egy kiadós alvásra. Remélem tisztában van azzal mindenki, hogy mennyire megérdemlem mindkettőt, így a gondolattól kissé feldobódva mosolyogva pakolgatok tovább, majd elégedetten csapom hónaljam alá a papírhalmot és veszem fel táskámat, hogy elinduljak. De az ajtó zárja kattan, én pedig értetlen nézek az ajtót támasztó férfira, aki az eddig megszokottakkal ellentétben Opheliának hív. Valamiért összeszorul a szívem ez miatt, és egy szomorkás mosoly is felkerül ajkaimra, de a férfira tekintek.
- Barnabás - táskámat visszateszem az asztalra a papírhallommal együtt, majd öles léptekkel indulok el az asztal széle felé, hogy megtámaszthassam csípőmet rajta és érdeklődve tekintsek a férfira.
- Rendben - bólintok egy határozottat. Kezeimet keresztbe fonom magam előtt, teljesen semleges arccal várom, hogy a férfi megszólaljon. Legszívesebben üvöltenék vele, amiért ezt csinálta, amiért elrontotta az egészet, de nem teszem. Csak türelmesen ülök és várom, hogy neki kezdjen. Ennyi időm még van, és ennyit még meg is érdemel. Legalább a lehetőséget kapa meg, hogy megmagyarázza vagy elmondja mit miért tett, mert ugye, ez annyira nem volt nyilvánvaló, amikor az étterembe ott akart hagyni, nem is egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Várok. Türelmesen. Egészen addig a cipőm orrát nézem, amíg meg nem szólal a férfi, és még akkor is, amikor meghallom a hangját, de amiket mondd, amiket felfed előttem arra késztetnek, hogy felnézzek. Elkapom a tekintetét, vagy ő az enyémet, igazából nem is lényeges, mert itt most csak az számít, amiket mondd. Őszintén, végig a tekintetembe nézve, egy másodpercre sem engedve azt. És hogy én mindeközben mit teszek? Bámulok rá, felidézem az első nemrandinkat, ami végül mégis az lett, pedig egyikünk sem tudott róla, de a szende Barnabás eljutott odáig, hogy megcsókoljon, hogy nyisson felé. Aztán jött az első igazi randi, amit elfelejtett, de így is a legtöbbet hozta ki belőle, annak ellenére, hogy egy másfél éves kislány trollkodott körülöttünk megállás nélkül, egy leheletnyi időt sem hagyva arra, hogy esetleg egy pillanatban elmélyüljünk. Egészen addig, amíg el nem ment aludni, én pedig Barnabás karjaiban találtam magam, az őszinte tekintetében, amit ha az ember akarna sem tudna elfelejteni. Ezek mind olyan emlékek, amiket az ember nem akar elfelejteni, amiket meg akar tartani magának, én mégis arra vágyom, hogy egyszer kiürüljenek a fejemből minden jóval és rosszal együtt.
Mert az ominózus este tett tönkre mindent. Amikor éhes vagy, és felnőtt emberként elmész egy másikhoz kajálni, de nem azt találod ott, akire számítasz, végül az egész oda lyukad ki, hogy kurva vagy, mert a néni, aki ezt mondta olyan hiper megbízható, hogy lehidalsz neki. És mindezt miért? Mert élem az életem úgy, ahogy nekem tetszik, és az emberek arra hagyatkoznak, amit látnak. Egy öregasszony miatt kötöttünk ki itt, mert a véla is feltűnt, aki azt hiszi övé a világ, és volt pofája bejönni az étterembe, hogy belekontárkodjon más dolgába. Ami mondjuk jelen esetben egész jól jött, mert végül is segíteni akart - ez tényleg elhangzott? -, de nem sikerült neki sem. Én pedig a legjobb megoldást választottam; eljöttem. Nem voltam már kíváncsi a rágalmakra, amiket kaphatok, amiket Barnabás olyan nagy szeretettel elhitt, majd a fejemhez vágott.
Az utolsó mondatra felkapom immár lehajtott fejemet. Ütést? Annyira belemerültem a gondolataimba és a jégkirálynő szerepbe, hogy fel sem tűnt Barnabás arcán mekkora monokli és véraláfutás éktelenkedik. Összeszűkült szemekkel nézem, és itt van előttem, de elhinni nem tudom. Mégis ki és miért verte meg? Nem mintha jogom lenne már tudni, vagy egyáltalán érdeklődni eziránt. Mélyet sóhajtok.
- Köszönöm - halványan elmosolyodom, és ellököm magam az asztaltól pontosan akkor, amikor Barnabás löki el magát az ajtótól. Hátat fordítva a férfinak kapom fel a papírhalmot, amit a táskámba gyűrök. Talán tovább is tart, mint valójában kellene neki. Összeszorított szemeimet kinyitom végül, és ugyanazzal a halvány mosollyal fordulok meg, hogy elinduljak felé. - Köszönöm a bocsánatkérést, Barnabás, igazán jól esett. És köszönöm a nemrandit, majd a randit, felejthetetlen volt mindkettő. Ne emészd magad, mindketten hibáztunk ebben - óvatosan lépek hozzá közelebb. - És nagyon remélem, hogy találsz majd egy olyan nőt, aki nem ad neked okot a kétségekre, és elfeledteti veled, hogy mi volt velem. És ne verekedj, mert az a Barnabás, akit én ismertem meg, szavakkal oldja meg a problémákat, nem ököllel - lágy csókot lehelek arcára. Lélegzetem visszafojtom, mert véletlenül sem akarom elveszteni a maradék erőmet, ami legalább eddig kitartott mellettem, de ha megérzem illatát, nincs esélyem. Mosolyogva lépek el mellette, és nyomom le a kilincset, majd kilépek a teremből, az ajtót nyitva hagyva magam után. Nem a tanári felé sietek, nem a kávézó felé, hanem haza. A kis lakrészbe, ahol mindent kiengedhetek magamból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az a bocsánatkérés mindent megváltoztatott. Mármint nem bennem, mert én szerintem már menthetetlen vagyok, de talán a hozzáállásomon egy kicsit. Mondom talán. Eljátszottam a gondolattal - nem is egyszer -, hogy fogom magam és átmegyek Barnabáshoz, még a bocsánatkérése előtt. Elmondom neki, hogy egy ekkora baromság miatt nem kellene elengednünk ezt az egészet, mert valami csak elkezdett kialakulni mindkettőnkben, ami miatt én bevállaltam a gyermekes randit, ő meg egy verést. Nem tudom melyikünk járt rosszabbul, de nem is szükséges ezt most ecsetelni. Szóval átmegyek, elmondom neki, hogy ne legyünk fogyatékosak, de a szavak, a tettek, amiket mondott és csinált, ott visszhangzottak a fejemben, láttam őket lelki szemeim előtt. Túl sok maradt a büszkeségemből, hogy képes legyek erre a lépésre. Így is túl sokszor lemondtam róla a férfi miatt, most pedig már nem vagyok hajlandó. Ez lehet az én önzőségem, de akkor sem.
Mélyet szívva cigarettámból leszek biztos a döntésemben, határozottan rá is bólintok egyet, amikor a hang megszólal. Nem pillantok arra, nem fordítom el a fejemet a csillagos égről, egyszerűen megvárom, amíg a férfi mellém ér, mert ugye, hova máshova menne, mint megkeseríteni az életemet, mindezt úgy, hogy megint pofátlan módon robban be? Amikor mellém ér, csak oldalra sandítok, majd egy gunyoros mosollyal ajkaimon csippentem mutató- és középső ujjam közé a cigarettát.
- Nem tartozom neked semmivel - felelem egyszerűen a férfinak. Miért is tartoznék neki? Azért mert gondolataim ezerrel szálltak mindenfelé, és véletlen elszóltam magam? Hogyne, majd a kezét is megkérem gyorsan, hogy nehogy véletlen megint a csempének taszítva találjam magam, mert éppen neki játszadozni van kedve. Bah, férfiak. Egyszer a sírba fognak tenni, és van egy olyan érzésem, hogy a mellettem álló éri el ezt a leggyorsabban. Komolyan, miért talál meg mindig? Nyugalomról volt szó, nem arról, hogy megint feltűnik, és felidegesít. Még ha csak belül is, mert nincs az az isten amiért megmutatnám neki idegességemet.
- Nincs jobb dolgod? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben felé fordulok. Bal kezem, jobb felkarom alá csúsztatom, cigarettámat ajkaimtól pár centire tartom, és fürkésző tekintetemet le nem veszem róla. - Elég unalmas életed lehet - vonom meg vállamat egy halvány mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hangosan felnevetek a jelzőre, ennél szebbet mostanában úgysem kaptam, így érthető talán a jó kedves egy kicsit. Antipartiarc? Az mégis milyen? Nem én vagyok ott mindenhol, ahol a férfi, akinek a nevét sem tudom a mai napig, pedig elég gyakran összefutunk mostanában. Nem mondom, hogy zavar, mert de, csak értitek, azért ha az ember nyugalomra vágyik, akkor azt nem így képzeli el. Legalább az első cigit adta volna meg nekem békességben, de ő pontosan az első slukk után toppan be, mint valami hős, hogy segítséget nyújtson. Aha, meg amikor én ősz vénasszony leszek, elhiszem majd neki, még az ellenére is, hogy a mosoly, amit megenged magának őszintének tűnik. Ilyet is tud? Felettébb érdekes.
Csípőmet kitolom, bal kezemmel támaszkodom meg rajta, amikor úgy kezd el velem beszélni, mint egy fogyatékossal. - Igazad van - őszintén mondom, ami még engem is meglep, de ez ma egy ilyen nap. Ilián kinda kedves, én pedig kinda igazat adok neki. Mit rejtegethet még a mai nap? - Köszönöm, amit az étteremben mondtál - amit tettél az nem kerül bele a portfólióba, mert nem értékeltem egyáltalán, hogy vetkőzött, majd mint valami tárgyat húzgált magához. Még mit nem! - Nem a faszim volt, és nem hozta helyre - vonom meg vállaimat teljesen semlegesen. Ami akkor történt az már megtörtént, és hiába kért bocsánatot Barnabás a tüske, amit maga után hagyott még azért ott van. Sajnos nem hiszem, hogy egyhamar elmúlik. Bár én mondjuk már ne higgyek semmit, abból kiindulva, hogy éppen életem megkeserítőjének sztorizgatok arról az estéről, mi?
- Kösz a bókot, majd igyekszem - biccentek egy aprót a férfi felé, nem mintha nem lennék tisztában azzal, mennyire jól és nézek ki. És sajnos minden elfogultság nélkül. Sokan mondták már, de olyan tizenkilenc éves koromban még én magam is rájöttem, amikor elég sok férfi tekintetét elkaptam magamon. Csak idő kellett, hogy kibontakozhasson a magabiztosságom a szépségem mellé. Megtörtént. És mit érek vele? Félnek tőlem a férfiak, és tényleg elhiszik, hogy embert eszek.
- Mit keresel itt ilyen későn? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de a kérdést az égnek teszem fel inkább, mintsem a mellettem állónak. Mélyet szívok cigarettámból, lehunyt szemekkel fújom ki a füstöt a csillagok felé. Ha már így alakult, miért ne használhatnám ki Ilián kedvességét, ami valószínűleg nem fog tovább tartani, mint három perc? Na ugye!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A tenyérbemászó mosollyal egyszerűen csak nem foglalkozom, hiszen mit érnék el vele? Ha valamit akar, úgyis megszerzi, mert mint tapasztaltuk, nem egy erkölcsös vélával találkoztam a falatozóban. Nem mintha életemben olyan sok vélával hozott volna a sors - mondjuk egyel, a férfin kívül -, de az legalább nem élt vissza vele. Legalábbis nem velem.
- Dicséretreméltó - forgatom meg szemeimet a drámai hajbókolásra, de inkább az egész helyzetre. Nagyon úgy néz ki, hogy ma estére megkaptam a legegoistább férfit társaságnak, akit valaha látott ez a Föld nevezetű bolygó, és nem úgy tűnik, mint aki hamarosan ellépni kívánna. Hiszen ugye, mi a cél? Az őrületbe kergetni, na eddig meg nagyon jól is halad vele. Csak nehogy forduljon a kocka még a végén. Hah! - Ennél rosszabbat ne kapjak soha - a halvány mosoly rögtön feltűnik arcomon. Cigarettámat ajkaimhoz emelve szívok bele, a füst ismét az ég felé távozik, kicsit lassabban, kicsit megfontoltabban. A hideg kezd beállni, a füst is szépen lassan szállingózik, hogy majd végül tovatűnjön. És bár a helyzet abszurd, mert mégis ki kurvázna le egy férfit, plusz mikor, azért a mosoly valamennyire őszinte ám. Nem tudom, mi a férfi célja, egyelőre úgy vagyok vele, hogy a három perces kedvesség faktort kihasználom, és csak élvezem a lehetőséget, mielőtt megint felavanzsál Mr. Alpárivá. Az élet apró örömei.
- Pf - nagyon nőies és kedves reakció, felső ajkam jobb szélét kissé felhúzva pillantok oldalra. - Nem mintha téged akart volna meggyőzni bárki is - tényleg mindennek róla kellene szólnia? Kötve hiszem, de ő nagyon elhiszi, hogy mégis, így kötelességemnek érzem néha kicsit felhomályosítani a férfit; nem, nem minden róla szól, vagy köthető hozzá, vagy van egyáltalán köze hozzá. Ilyen cudar egy világot élünk mi, halandó emberek, akiknek nem adatott meg az, hogy manipulálják az embert egy puszta mosoly megvillantásával. Hallatlan!
- Nem, valóban nem volt az - motyogom orrom alatt, majd elfordítom fejemet. A víz teljesen nyugodt, egy nagyobb hullám nincs rajta. Na, nekem is ilyennek kellene lennem! Csak a férfinak lejárt a három percnyi kedvessége, így is túlteljesített, szóval visszatérhetünk a megszokott adok-kapok beszélgetéshez. Akkor felkészülök lelkileg. Vagyis...
Micsoda? Hitetlen emelem rá tekintetemet, jobb szemöldököm is kissé megráng, amikor belekezd, majd kis szünet, a csikk landolási helyét is pont leszarom, végül folytatja. Kérlek, Machay, mire megy ki? - Érdekes felvetés, és nem győzök eléggé hálás lenni neked, kedves... Bárki - fordulok egész testemmel a férfi felé, miközben a csikket a tóba pöckölöm. Júj, badass girl, bár nem oda akartam, de mindegy. - Azonban nincs szükségem sajnálat és/vagy szánalom randira, kösz, szerintem megoldom valahogy magamnak, plusz... - lépek egyet közelebb a férfihoz egy szélesebb mosollyal. - Majd ha mágia nélkül is eléred azt, hogy igent mondjak, akkor nem leszel szararc - fejemet én is oldalra biccentem, pontosan arra, amerre Ilián teszi, kezeimet zsebrevágom, és vállaimat kissé előre nyomva kezdek el előre-hátra ingázni, mert baszki! Rohadt hideg van ám ahhoz, hogy én itt csak ácsorogjak!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Mindig van - és hogyne volna? Ennél szarabb már tényleg csak az, hogy valamiért megint a férfi, vagyis bocsánat, Ilián társaságában találom magam, akin kiigazodni egyenlő a lehetetlennel, és már nem is próbálkozom. Felsültem, mint nő, ezen pedig az sem segít, ha éppen megvélázni van kedve, mert lehet akkor is elbaszom az egészet. Már szinte kacagni van kedvem az egész helyzeten, de mázlimra időben eszembe jut; nem vagyok egyedül, így az agymegborulást inkább későbbre tartogatom egy üveg jó vörösbor mellett. Nem vagyok ítélkezős típus, mert ugye pontosan, az első ítéletek miatt vagyok jelenleg a falu kurvája, aki több helyen is oktat - nem fontos, lépjünk tovább rajta -, azonban Ilián nem nagyon hagy maga után más következtetést. Örvendetes hír lenne, hogy csak parancsra használja a mágiát, én mégis a kivételesek közé tartoztam a Falatozóban. Köszönöm, hálás vagyok. Várjunk...
- Látod? Tényleg van lejjebb - villantok meg egy széles vigyort. Tekintetemet elveszem Iliánról, összeszűkült szemekkel vizslatom a környéket a gyér fényben, hátha... meg van! Zsebeim mélyére süllyesztem kezeimet még jobban, már ha ez lehetséges még egyáltalán, majd elmegyek a férfi mellett és levetem magam a rozoga padra. Kicsit már billeg, kicsit rohadt fa szaga van és nem is mai darab valószínűleg, de nem baj, mert a célnak pontosan megfelel. Hogy üljenek rajta, bezony. Lehuppanok, lábamat keresztbe vetem.
- Örülök - intek neki a névre. Ezt is megtudtuk. Oldalra biccentett fejjel mérem végig a férfit, mert a név valahogy annyira passzol hozzá, hogy az ember már szinte fizikai fájdalmat érez ettől, és valahogy a hangzása is annyira... különleges. Ilián. Tetszik, nem mondom, csak valamelyest ront az összképen az, hogy az immár előttem álló viseli büszkén.
- Áh - csettintek egyet nyelvemmel a visszakérdezésre. - Akkor nem randi, hanem "elviszlek valahova". Rendben - mosolyodom el szélesen, még szemeimet megforgatni is van időm, de tényleg csak leheletnyire mozdulnak el eredeti állásukból, hogy végül felfelé nézzek és tekintetem ismét megakadjon az égen. Nem szeretném hagyni, hogy felidegesítsen, és szerintem meglepően jól is haladok vele, mert tényleg nem érzek idegességet. Az első találkozásunkkor valóban a plafonon voltam tőle, legszívesebben puszta kézzel fojtottam volna meg, főleg, miután olyan kedvesen a mosdóban hagyott, mert jaj, de vicces volt. De most valahogy nem sikerül kihoznia a sodromból. Nem mondom, hogy a legjobb társaság, amit kívánhatok, de mindenképpen jobb, mintha egyedül lennék, nem?
- Annak semmi nem árt - nevetve dobom át vállam felett szőke tincseimet. - Nem, mintha kérdeztem volna, de örülök, hogy jól szórakoztál - óvatos mosoly, nincs benne rosszindulat, nincs benne semmi negatív, csak egy mosoly, ami talán még aranyosnak is mondható. Meglepő, de elvileg tényleg van ilyen mosolyom, bár én még nem találkoztam vele, egyszer mondták, én pedig elhiszem nekik.
- Amúgy meg - esik pillantásom Iliánra, egy még szélesebb mosoly mellett. - A teljesítményértékelésem mindenképpen Arie-val kezdődne, a második Nico, de talán csak a helyszín miatt, Jason, végül az ex-férjem - előre-hátra biccentem a fejemet párszor, csak magam megerősítéseként, mert talán Nico és Jason egy helyen vannak. Nico mindenképpen a helyszín miatt - rendben, nem volt rossz, igazából... oké, nem fejtem ki -, Jason meg. Nos, Jasonbe szerelmes voltam, ahogy Arie-ba is. Szar dolgok ezek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyilvánvalóan az én hölgy mivoltom megkérdőjelezhető, amikor semmit nem tettem, mégis kurva vagyok, meg ugye, nos, hogy is mondjam szépen? Nem én basztam fel a csempére vélamágiával a férfit. De természetesen az én mivoltom megkérdőjelezhető, nem Ilián férfiassága, aki kihasználta az alkalmat, de mégsem, és ezért hálásnak kell lennem neki. Az is vagyok. Vagyis leszek. Majd egyszer biztosan, de egyelőre csak odáig jutok, hogy felemelt fejjel nézzek fel rá.
- Honnan tudod a vezetéknevem? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de azért a mosoly nem lankad, bármennyire is lankadnia kéne, hiszen egy idegen férfi tudja a vezetéknevemet, amikor idegből ordítottam az arcába, hogy Ophelia a nevem. A Carolina és a Brown nélkül. Mi van Ilián? Unatkozol otthon, így kiderítettél egyet s mást a nőről? Mert azt biztos nem, hogy mi az az intim-szféra, amikor a nyakamba ül szinte, pedig a pad hosszúsága nem indokolná ezt. Nem bánom, nem arról van szó, mert a szél is felkerekedett, és a ruházatom talán nem a 0 fok körüli ácsorgásra, majd ücsörgésre lett kitalálva, és így Ilián legalább felfogja a szelet. Valószínűleg az egója a legtöbbet, és ezt mantrázom magamban, amikor illata megcsapja a lágy szellőnek köszönhetően orromat. Férfias, erős, mégsem túlontúl karizmatikus, pontosan olyan, amit egy férfitól elvárna egy nő, ha elmennek valahova. Az arany középút.
- Lehet - merengek el, miközben előre dőlök, hogy könyökömmel megtámaszkodjak térdemen. - Szólj, ha tudsz egy ilyesfajta férfit. Egy próbát mindenképpen megér, mert a legtöbb fél tőlem - nevetek fel halkan, pilláimat is behunyom pár másodpercre, de ki is pattannak, ahogy a férfi nevetni kezd. Nagyon nevetni. Visszakérdez, hahotázik tovább, én pedig értetlen nézek rá. Mi ebben olyan vicces igazából? Ezek szerint vannak olyan férfiak, akiknek a négy is sok, attól függetlenül is, hogy előttük történt az egész, de... Na jó, ez kurvára - hah! - nevetséges. A rohadt életbe, ez tényleg az! Mégis miért kellene elviselnem ezt a jelzőt, mondjuk felejteni sem tudom, mert Ilián folyamatosan megemlíti, amikor semmit nem tettem? Négy férfi, akikhez valamilyen szinten kötött egy érzelem. Kihez erősebb, kihez gyengédebb, de kötött valami. Próbálom visszafogni a nevetésemet, de belőlem is kitör, kezemet ajkaim elé téve igyekszem moderálni magam, pedig vállaim annyira rázkódnak félő, hogy a pad összeesik alattunk. - Oké, ez abszurd - nyögöm ki két nevetőroham között, végül egy mély sóhajjal, de még mindig mosolygó arccal és tekintettel nézek Iliánra.
- Nehéz kérdés - bökök rá a férfira. Valóban az, mert sosem gondolkodtam még el ezeken a kérdéseken. Mármint, van olyan, aki igen? Oké, Iliánon kívül, mert belőle simán kinézem, hogy minden numera után egy 10-es skálán pontozza a nőket és a menetet is. - A legjobb mindegyikben az volt, hogy szex - nevetek fel halkan. Nyilván nem fogom Ilián orrára kötni a részleteket, még csak az kéne. - Legrosszabb csak két esetben volt. Az ex-férjemnél, hogy egyáltalán meg kellett tenni, különben feltűnő lettem volna, a másik pedig Jason. Nála egyszerűen az elválás esett nehezemre - alsó ajkamat beharapva gondolkodom el a következő kérdésen. Amit egyiktől sem kaptam meg? Nem is olyan nehéz ez a kérdés, ha az ember egy kicsit jobban bele gondol. - Az, hogy egyedül Arie bánt velem úgy, ahogy azt elvárnám egy férfitól. A vége felé tényleg ő hordta a nadrágot, és nem hagyta rám, de akkor már mindegy volt - vonom meg vállaimat. A vidám témára előveszem cigarettámat zsebemből. Az öngyújtó kattan, pár másodpercig csak a lángokat figyelem, míg végül felizzik a dohány és mélyet szívhatok belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Na már most, nem lehet nem észrevenni, hogy Ilián szemöldöke is megemelkedik a kérdésen. Mondanám, hogy meg vagy!, de ugye mindenki tudja, hogy ez egyáltalán nem így van. Magamban azért örülök, és csak elraktározom a szívem mélyére a tényt, hogy sikerült megfognom a mindenre figyelő és mindent tudó Iliánt, aki mindennek IS a nagymesterének tartja magát. De mindezt magamban, szóval csak türelmesen várom a választ, megpróbálva nem rögtön a legrosszabbra gondolni, mert azért, ha kutakodott, az elég creepy lenne. Bár nem derülne ki sok minden rólam, hiszen nincs titkolnivalóm, de azért nem kell tudnia mindenkinek mindent a másikról. Legalábbis engem pont nem érdekelnek mások dolgai. Legalábbis, ha az illető sem keltette fel az érdeklődésem. Oké, akkor félig nem érdekelnek mások dolgai.
- Aha - sandítok oldalra szkeptikusan a férfira. Vajon miért nem hiszek neki? - Mi az isten az a FÖTYE? - nevetek fel hitetlenül. Baszki, ez a Bözsi néni többet pletykál rólam jelenleg, mint az egész faluról összesen. Tényleg nincs jobb dolga? Na meg miért mondd el minden információt rólam, amikor ő sem tud semmit? Vagyis tőlem bizton nem tud semmit, mert életemben nem beszéltem vele, hála az égnek, azért ezt szögezzük le. Az információ kiadással még nem is lenne olyan nagy bajom, mert ugye pletyka az összes, egyik sem biztos, ki elhiszi, ki nem - khm -, de egy Iliánnak? Pont egy Iliánnak kell kiadni ezeket a dolgokat? Még szerencse, hogy nem plakátoljuk ki a falut a fehérneműs fiókommal gyorsan, csak a biztonság kedvéért, hogy mindenki teljesen képben legyen, nehogy elmaradjanak információmorzsák. Bah!
- Mert a férfiaknak, tapasztalataim szerint, olyan nő kell, aki kussol, főz, mos, takarít, szétteszi a lábát, amikor a hímnek éppen olyanja van - sóhajtok egy mélyet fáradtan. - Na, én nem ilyen vagyok, és ezt mindenki tudja, plusz a határozott kisugárzásom sem nyom sokat a kedvességi mércémen, pedig nézd meg milyen édes vagyok! - sóhajtok egy nagyot. Ó, ezek igen egyszerű dolgok ám. Ha az ember szemfüles, akkor elkaphatja ezeket az infókat magáról, márpedig én az vagyok, főleg, ha rólam van szó, szóval... ja, eléggé képben vagyok. Ezek nem általam kreált dolgok, hanem férfiak szájából elhangzott tények, és ezekből általánosítani már annyira nem bonyolult folyamat, ha az embernek van egy kis gógyija, márpedig nekem van, és azt mindig örömmel is használom. - Ki beszélt megint rólad? És kérlek, ne hívj Szöszinek. Két nevem is van, gondolom, ha már a vezetéknevem tudod, akkor a középső nevem sem titok többé - forgatom meg szemeimet alig észrevehetően. Egy elégedett, mégis alig észrevehető görbe kerül fel ajkaimra, mert ez elég szórakoztató helyzet. Nem az, hogyha talál egy álomba illő herceget, fehér lovon közlekedni, akkor hozzám küldi - innen is kösz -, hanem az egész. Valamiért nem tudom elképzelni, ahogy Ilián beszélget a nénivel, és pont rólam. Mondjuk azt sem tudtam elképzelni, hogy egyszer egy meghitt, esti sétám odáig fajul, hogy Ilián mellett ülök, dohányzunk és együtt nevetünk, mintha világi haverok lettünk volna örök életünkben. Be kéne fejeznem a hinni meg nem hinni dolgokat, mert úgysem jön be soha, szóval oké, simán elhiszem - talán -, hogy valóban Bözsi néni kapta el a férfit és kezdett el sztorizgatni neki is rólam. Vajon még kinek? Körkérdést fogok kiplakátolni a faluban inkább, nem a fehérneműs fiókomat. Ez jobb ötlet.
- Az első az jogos. Mármint, hogy szerettem - bólintok párat, majd kis szünet. A nikotin égeti tüdőmet, és nagyon szégyellem magam, amiért megint dohányzok. Vagyis nem, nem dohányzok, csak véletlen elmentem venni egy doboz cigarettát, mert úgy gondoltam, talán segíthet nagy magányomban. Hogyne. Segített. Bevonzotta Iliánt. - Az ex-férjemről meg inkább ne beszéljünk, mert hánynom kell - emelem fel kezemet a férfi felé, a hatás kedvéért másik kezemet szám elé teszem. Pár másodperc múlva veszem csak el, majd mintha mi sem történt volna szívok bele egy jókorát cigarettámba. Mutató- és középső ujjam közé csippentem a szálat, majd hátra dőlök a padon, és az eget fürkészve válaszolok. - Nem tudom. Balfasz vagyok? - kérdezek vissza értetlen. Tényleg nem tudom miért nem fogok ki magam mellé valaki normálisat. Vagy, ha nem is normálisat, nem vagyunk telhetetlenek, rendben van, akkor egy normálisabbat. Fiatal vagyok, jól nézek ki, és nem is vagyok elkésve semmivel, de azért jól esne talán hazamenni úgy egy hatalmas udvarral rendelkező kertes házba, hogy a - minimum - huszonkét Corgim fut felém. Ajj, de jó lenne! Kiakadna a cukisági-faktorom minden egyes megélt napon. Aztán jöhet a férfi is kitárt karokkal. De csak a Corgi-had után.
- Miket nem mondasz nekem, Ilián - szinte sóhajtom a nevét. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy azzal a férfival beszélem meg a bajaimat, akitől állandójelleggel vagyok a plafonon. - Legközelebb tökön markolom, hogy megnézzem a helyén vannak-e a golyói, de azért ne álljon fel neki, még így sem, mert kell egy kis továbblátás. Így megfelel? - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat. A parázs felizzik, ahogy szívok belőle, a füstfelhő az ég felé távozik, és fejemet fent tartva fürkészem a csillagokat. - Te lennél a szexuális szolgáltatás? - oldalra sandítva mérem végig a férfit tetőtől-talpig. Lassan, minden részletet agyamba vések. - Ott talállak, ahol én vagyok, mert már beteges, hogy mindig összefutunk véletlenül. Mellesleg - fordítom fejemet oldalra, hogy Ilián tekintetébe fúrhassam kékjeimet. - Holnap ráérek - egy elbűvölő mosolyt küldök a férfinak, még fejemet is kissé oldalra biccentem. Ez egy remek beszélgetés, kérem szépen a kedves közönséget! Remek!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ahhoz képest, hogy régen találkoztunk, nem maradtunk ki egymás életéből, sőt, talán így csak még szorosabb lett a kettőnk közti kapcsolat. Merem remélni, hogy az utóbbi, mert elég nehezen viselné a lelkem, ha még Korit is nélkülöznöm kellene az életemből. Tudom, ott van neki Jack, tudom, hogy nemrég volt az esküvő, még lehet annak a mámorában van a nő, tudom, hogy azért, mert nem beszéltünk mindennap, az életem része maradt, még akkor is, ha csak valami löttyöt iszik bor helyett. Mert ugye, szaglásom van, így nemigen tud átverni azzal, hogy ő márpedig bort iszik, amikor nem. Mélyet sóhajtva fürkészem a nőt, az elém tett tacot csak piszkálgatom egy ideje, néha-néha csippentek belőle csak egy aprót.
- Nagyon finom - mosolyodom el kajánul a nő felé. - De az jobban érdekel, hogy a gyereket már megcsináltátok-e vagy még csak tervben van? - mosolyom egyre szélesebb lesz, a végére már mondanám egy ijesztő vigyornak, de nem érdekel. Fürkészően nézem Korit, és a legtürelmesebben várom a választ, mert baszki, ha terhes és nem mondta el, megsértődöm, ha nem terhes, csak szeretne az lenni, de nem mondta el, akkor is megsértődöm. Nos, nem nagyon tud jót tenni, engedjük el.
Óvatosan nevetek fel. - Nem mintha ez miatt aggódnom kellene - vonom meg vállaimat. - És eddig mindig megoldottam, emiatt sem érzem szükségét az aggodalomnak - na igen. A néni tényleg elviselhetetlen, néha úgy kezel engem, mintha egy tizenéves kamasz lennék, aki állandóan házibulikat szervez, nem lehetne bírni velem és állandóan tönkretennék mindent. Amikor Kori átbattyog véletlen, akkor még rosszabb, utána napokig kapom a szúrós pillantásokat, plusz az elejtett "ezek a mai nők" mondatokat, amit nem tudok értelmezni, de mindig a nénire hagyom.
- A pénz? - ráncolom össze a szemöldökömet, miközben eltolom magam elől a tányért. - Bőven van, ne aggódj - nevetek fel hitetlenül. - Csak sok dolog történt, így kicsit leálltam a ház kereséssel, meg nem is akarom megfosztani a társaságomtól a házi nénit - vallom be barátnőmnek, mert lehet, hogy felületesen mindent tud, de soha nem volt alkalmunk belemenni mélyebben. Mindezek után kicsit leálltam mindennel, és csak csinálom a napi rutinomat, ami sokat segít, mert bevállaltam plusz napokat a rezervátumban is. Kidőlésig megy a meló!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Lötyögtetheti felőlem, ameddig csak akarja, de megesküszöm Merlinre, hogy van szaglásom, és hülye sem vagyok. Mosolygok, mintha csak két oldalra húznák ajkaimat, és amikor Kori felnevet, egy kisebb kuncogást én is megengedek magamnak, de inkább feszülten várom a választ. Mert van egy olyan érzésem, hogy az első áll fenn. És hogy miért? Igen egyszerű a dolog. Kori nem a visszafogottságáról híres, így ha terhes lenne, az lett volna az első dolga, hogy berobban a házba, a nyakamba borul és zokogva elhörgi nekem, hogy ő bizony gyermeket vár, és ez a nap mennyire csodálatos.
- Természetesen megyek - bólintok egy határozottat. - Aznap úgyis a rezervátumba indulnék, szóval ráérek - bátorítóan mosolygok Korira. Nem fogok neki állni beszélni a, jaj, biztos nincs semmi baj, minden rendben, csak még nem álltok rá készen, és ezt ő is érzi dolgokról, mert feleslegesnek tartom. Kori felnőtt, ő is tudja, hogy vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem jön össze a baba-projekt, és biztos vagyok abban, hogy ez őt túlságosan is megviseli, de majd felszedem és elmagyarázom neki, hogy egy nő, nem egy gyerektől lesz teljes értékű nő. Egyelőre még nem tartunk itt, most csak a támogatásomat tudom felajánlani neki, vagy így, vagy úgy.
- Igen - szomorkás mosoly húzódik ajkaimra, nem is próbálom palástolni, hogy érzékeny a téma, mert Kori ezt teljesen jól tudja. - Majd egyszer eljutok odáig is - emberelem meg magam, és én jókorát kortyolok a real boromból, ami félre is megy, amikor Kori folytatja. Könnybe lábadt szemmel, folyamatosan krehácsolva és néha meg-megütve mellkasomat próbálok figyelni a szavakra, amik elhagyják a nő ajkait. Majd fel is fogni azokat a szavakat.
- Milyen kéziratot? - kérdezem meg rekedtes hangon, mert ugye a bornak nem a tüdőben van a helye elméletileg, hanem a gyomorban. De mindegy. - Nekem ajánlja? Miért? És hova tűnt? Bementem pizzáért, de nem ő volt ott... - harapom be alsó ajkamat gyorsban. Poharamat az asztalra teszem, érdeklődően tekintek Korira. - Miért bontotta fel a szerződést? - ráncolom szemöldököm értetlen. - Egyelőre nincs több kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csak egy sejtelmes mosolyra telik tőlem. Nem kell ezt tovább ragozni, ezért vagyok Korinak én, hogy támogassam ahol, és amiben csak tudom. Több szót feleslegesen fecsérelnénk el erre, és ha a dolgok kiteljesednek benne, akkor úgyis elmondja, mert el akarja mondani. A kérdezgetés soha nem volt az én asztalom, és ez vele sincs másképpen. Ha el szeretné mondani, akkor elfogja, addig pedig csak szürcsölgesse a meggylevét békességben, én nem zargatom.
- De mégis miért? - orrom alatt motyogom a kérdést, nem is vagyok biztos abban, hogy Kori érti egyáltalán, csak szemöldök ráncolva bámulok ki az ablakon. Vonásaim helyre rázódnak, amikor eszembe jut az a rengeteg dolog, amit mondott és tett a férfi, amikor még az életem része volt. Halvány mosoly kerül fel ajkaimra az ezer meg egy gondolat mellett, mert ezeken csak mosolyogni lehet. Ennyi idő távlatából már azon is csak nevetnék, hogy átvert a pizzázóban, de valamiért nem érzem helyesnek. Csak mosolygok, miközben a képek leperegnek lelki szemeim előtt, tekintetemet el nem veszem a csillagos égről, amit látni vélek az ablakon keresztül.
- Mit ír le benne, Kori? - suttogom a kérdést, nem nézek barátnőmre. Ajkaim vonallá préselődnek, mert bár a kérdés elhangzott, nem tudom, hogy akarok-e erre a kérdésre választ kapni. Vajon mit ír le benne? A történetet, azokat a dolgokat, amik velünk történtek. A mi történetünket, aminek én vetettem véget a legcsúnyább módon. Talán ő még tovább is ment és papírra vetette azt, hogy mi lett volna, ha...
- Ismét kutat - harapom be alsó ajkamat, szemeimet lesütöm, és amikor felpillantok Korira szomorúság csillan benne, de muszáj a nő tekintetébe fúrnom sajátomat, amikor felteszem a kérdést. - Szerinted visszajön? - megérzem a rezgést a padlón, pillantásom automatikusan arra esik, majd halkan felnevetek.
- Ennek a nőnek semmi nem jó - sóhajtok egy mélyet. - Kígyóként szoktam közlekedni néha, amikor felidegesít. Utálja, de nem szólhat be érte - vonom meg vállamat, majd az ágyam szélére támaszkodva feltápászkodom és az üveg bor felé indulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Na már most, bár ugye Ilián megkérdőjelezte - innen is bekaphatja -, de attól még nő vagyok. És mit tesz egy nő, ha hoppon hagyják, szarul van, lekurvázzák, és még sorolhatnám? Bizony ám! Stresszoldó vásárlás körutat szervez magának. Hova? Meglepő, de nem akartam elmenni Olaszországba, hiszen oda csak egyetlen butik miatt járok, így meg nem lett volna sok értelme a stresszoldásnak, ha három perc alatt lezavarok mindent. Úgyhogy összeszedtem magam, majd egyszer csak hopp! Pécsen kötöttem ki teljesen véletlenül. A parkolón átvágva léptem be az Árkádba, ami rettenetesen kicsi. Komolyan. Hogy lehet egy ilyen kis bevásárlóközpontban mindent megtalálni, amit csak szeretnél?
Ez a kérdés fennállt, egészen addig, amikor a második boltból is már egy szatyorral a kezemben léptem ki. Az embertömeg hömpölyög vagy erre, vagy arra, de én céltudatosan a tető felé tartó mozgólépcső felé indulok. Kell egy kis friss levegő. Amióta minden szar, bár szégyellem magam miatta - egyáltalán nem -, de ismét rászoktam a dohányzásra. Évekig bírtam, de amikor utoljára eljöttem Arie-tól vettem egy dobozzal, ami napokig csak állt az asztalomon, végül az ablakomat kitárva huppantam le a párkányra és izzott fel a cigaretta vége. Életem leggyönyörűbb slukkja volt az. Szatyraimat csuklómra húzva, táskámat kicsit jobban rádobva vállamra takarom el az öngyújtót, hogy meggyújthassam a szálat, de az csak kattan egyet, majd semmi nem történik. Még vagy négyszer megpróbálom - kitartó vagyok -, csak a biztonság kedvéért, de amikor már biztos, hogy nem működik, lemondóan sóhajtok egyet és hajítom bele a táskámba. Pillantásomat körbejáratom a dohányzásra kijelölt helyen, de... nos, tinédzserektől csak nem kérek tüzet. Fejemet az ég felé emelem, még egyet sóhajtok, majd szatyraimat feldobva a peremre nézem inkább az embertömeget az ablakon keresztül. Borzalmas látvány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elhúzott szájjal, néha kisebb undorral arcomon bámulom az emberforgatagot, ami boltból be, majd boltból ki jár. Régen szerettem a karácsonyt, szerettem a tömegben apám és anyám kezét fogva sétálgatni, mindenre rácsodálkozni, majd véletlen felborítani a kitett díszeket. Tényleg véletlen volt mindig. De azóta sok idő eltelt, anyám meghalt, apám alkoholista lett, az életem össze van baszva - szó szerint -, és még rágyújtani sem tudok. Így kerül vissza a táska legmélyére az a fránya öngyújtó, és nagyon ajánlom neki, hogy elgondolkozzon azon, amit tett, mert egyáltalán nem leszünk jóban, ha ezt így folytatja.
Megemelkedett szemöldökkel egyenesedem ki, majd lassan fordulok a hang irányába, ami gondolom nekem szól. Bár nem tudom mi a férfiaknál ez a becenév fétis, de leszokhatnának róla, tekintettel arra, hogy a legtöbb nőnek, jobb esetben, van neve. Lehet nem tudja, de akkor is, ember! Nem vagyok szöszi, nem vagyok kiscsillag, sőt még tüzes sem vagyok. A bók jól esik, nem tagadom, el is mosolyodom rá, mikor végre teljesen a hang irányába fordulok.
- Miket nem mondasz! - tettetek meglepődöttséget, majd karjaimat keresztbe fonom magam előtt. - Pedig azt hittem, ha szépen kérem, akkor meggyullad - forgatom meg a szemeimet. Mosolyom nem lankad, mert bármennyire is szar a hangulatom, azért a csávó éleslátása feldobja az ember kedvét.
- Köszönöm, hogy szóltál, igazán hálás vagyok, legközelebb veszek egy öngyújtót, ami működik is - bal kezemmel táskám pántjához nyúlok, hogy kicsit feljebb taszigáljam vállamon, de a figyelmemet még így sem kerüli el, hogy milyen kedvesen és szeretetteljesen nyomja vissza a vásárolt dolgot a szatyorba. Halkan felnevetek. Egyértelműen nem magának vásárolta, de olyan jóóó lenne kicsit szívni a vérét vele, nemde? Áh, majd később talán. Most szedjük össze magunkat, és ne ironizáljuk ki a lelkünket is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Az érzelmeit - motyogom Kori szavait magam elé, de még így sem találom meg az értelmüket. Ahelyett, hogy olyan könyveket írna, amilyeneket egész életében, most Kori beközli velem, hogy leadott egy szépirodalmi alkotást a férfi, ami róla és rólam szól. Hajt a kíváncsiság, és talán még tudni is akarnám, hogy mi van a könyv első kettő és utolsó két oldalán, de félek rákérdezni, mert talán nem olyan választ kapok, amilyet elképzelnék, esetleg jó lenne hallani. Bár tény, hogy ennyi szarság után miért érdemelnék jót?
- Mi volt az oldalakon? - tekintetemben kíváncsiság csillan Kori felé, a kérdést a leghatározottabban teszem fel, még ha nem is érzem magam ennyire stabilnak ebben a témában. Sok mindent átéltünk Arie-val, sok mindent el is terveztünk, amit eldobtam magamtól egy olyan férfiért, aki aztán eldobott engem arra hivatkozva, hogy nekem tesz ezzel jót. Nos, ha már nem tudom eldönteni én, hogy nekem mi a jó, és mit akarok, akkor legalább ebben dönthetek. Felkészülve várom Kori válaszát, a legrosszabb eshetőségek járnak csak a fejembe, főleg, miután kiderült, mégis hogyan derült ki az, hogy elemi mágus.
Hitetlen nevetek fel. - Jó lenne ismét tizenhatnak lenni - rázkódó vállakkal fordulok háttal az ágynak, hogy hátamat neki támaszthassam. - Tudom, és igazad van. Összeszedem magam, aztán téged is, és elmegyünk házakat nézni - adom be a derekamat a nőnek, mert szinte biztos vagyok abban, hogy nem fogja ennyiben hagyni ezt az egészet. Már csak azért sem, mert ha Korit felidegesíti a házi néni ennyi idő elteltével, pedig őt még szereti is, akkor már valami tényleg van, és elgondolkodtató a helyzet. Na, én elgondolkodtam és itt kötöttem ki. Majd hamarosan neki állhatunk a projektnek, de egyelőre fontosabb kérdések is foglalkoztatnak, mint egy saját ház.
- Soha nem fogom tudni elengedni igazán őt Kori - mosolyodom el hamiskásan. - Mert képtelen vagyok rá, de már elfogadtam, és beletörődtem a dolgokba. Ennél többet nem tudok tenni. Már nem szomorúan és a sírás szélén állva gondolok vissza rá, hanem mosolyogva, hogy milyen csodálatos élményeket adott nekem - szemöldökömet ráncolva döntöm hátra fejemet az ágyra. - Nem tudom, hogy ez így érthető-e - szavaimat a plafonnak címzem, majd fejemet előrebiccentve kortyolok egyet poharamból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- De azért elolvastad a végét - nevetek fel őszintén. - Ez már így is spoiler - kortyolok egyet boromból somolyogva, majd fejemet ismét hátravetem. A plafon szuggerálása valahogy most mindennél jobb. Inkább, minthogy Korira nézzek, aki közli, el kellene olvasnom a könyvet. Lehunyom szemeimet, és tudom, hogy igaza van, de nem akarok engedni a kísértésnek. Vagy a legrosszabb módon közelítette meg a befejésünket, és meg is érteném, vagy a legcsodálatosabb módon, ami pedig ismét összefacsarná a szívemet. Írt egy könyvet, ami nekem szól. Ami rólunk szól, én pedig azon morfondírozom, hogy elolvassam-e egyáltalán. Mégis mitől tartok? Egyértelműen a megbánástól. Sokszor volt partnerem a mindennapokban ez az érzés, amióta Arie-val vége szakadt mindennek, de valahogy megtanultam kezelni és tényleg a dolgok jó oldalát látni. Már inkább mosolygok, ha eszembe jut valami kettőnkről, mintsem a sírás szélére sodorna. Csak bólintok egyet Kori felé, amolyan "rendben" jelzésként, tudom, hogy nem kell kimondanom a szót ahhoz, hogy megértse. Így is tudni fogja mire irányul. Elolvasom a könyvet, vagy így, vagy úgy, de befejezésre került a kapcsolatom Arie-val, és ez a könyv a végleges befejezés.
- Remek - sóhajtok egy mélyet. - Tizenhat évesen próbálkoztam még, hogy anyám halála után kihúzzam apámat az alkoholizmusból, de mint látszik - tárom szét a karjaimat egy szomorú mosoly mellett. - Nemigen sikerült. Elbaszottak vagyunk csajom! - fordítom oldalra a fejem, hogy visszatartott nevetéssel tekintsek Korira. Istenem, de még mennyire azok vagyunk. Figyelmesen hallgatom végig a nőt, aki mindig mellettem állt és áll a mai napig. Ő Balázs mellett már megtalálta volna egyszer a boldogságot, de feláldozta a saját érzelmeit azért, hogy Balázsnak örömet szerezzen. Mi ez, ha nem önzetlenség? Az a színtiszta önzetlenség, amit ha akarnál sem tudnál leutánozni, mert ilyet ember nem tesz meg egy másikért. Ismét csak egy bólintásra telik tőlem. Ő megérti.
- Nem is igen lenne kivel lennem - fordítom vissza fejemet. - Arie-t elhagytam, Jason elhagyott, Barnabás lekurvázott. Egy dráma az életem - leteszem a poharat, majd dobok karjaimon egyet, egy mélyről jövő sóhajtás kíséretében, hogy átmenjen a hatás. - Annyira magamra koncentrálok, hogy napi program lett a vásárlás. Csak úgy, a poén kedvéért, plusz néha levegőt sincs időm venni, mert lefoglalom magam. És te! Mennyire jól esik!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A tömeg undorító, és lefoglalja az agyamat az emberek fürkészése egészen addig, amíg meg nem szólítanak, nekem pedig nagyon nehezen megy, hogy visszatartsam a nevetésem. Az éleslátó férfi biztosan ilyenben is dolgozok, hiszen miket észre nem vesz! Nem hiszi el az ember, de tényleg!
- Ez volt az egyik legszebb álmom - biggyesztem le ajkaimat, tekintetem is lesütöm pár másodpercre, mert aztán csak-csak érdeklődve kelljen újfent felnéznem a férfira, aki ráérősen kotorja elő az öngyújtót zsebéből. Kicsit nevetve, fejemet rázva túrom elő cigarettámat a táskámból, majd ajkaim közé biggyesztve azt lépek közelebb a férfihoz. Automatikusan nyúlok a láng felé, hogy eltakarjam azt a külső viszontagságok elől, amikor a férfi is így tesz, de már kellemetlen lenne visszahúzni a kezemet, így, mintha észre sem vettem volna hajolok tovább a lánghoz, a férfi keze mögé téve sajátomat. Mélyet szívok a nikotinrúdba, majd felegyenesedem.
- Köszönöm - mosolyodom el én is őszintén felé. - Pedig én tényleg szeretem, ha valami praktikus - tárom szét karjaimat lankadatlan mosollyal, majd visszalépve a szatyraimért markolom meg azokat, hogy egy egyszerű mozdulattal vágjam le a férfi hatalmas zsákja mellé. Micsoda bevásárlási szellem, meglepő ez egy pasinál.
- Utálom a karácsonyt - vonom meg vállaimat szórakozottan. Cigarettámból mélyet szívok, orromon keresztül távozik a füst. - Nem tudom, hogy szívfájdalom-e az, hogyha lekurváznak - merengek el a dolgon, még szemeimet is kicsit összehúzom, majd vállat vonok. - Nem, nem az, szóval csak vásárlás, de a megvett cuccok felét utálom - nevetek fel őszintén, mert így van. Ez tipikusan olyan, hogy megtetszik, egyre többet nézed, már annyira nem tetszik, de már megvetted. Na, én pontosan így jártam a szatyrok felével. Ki érti ezt?