36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia Carolina Brown összes hozzászólása (421 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 12 13 [14] 15 » Le
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 27. 22:13 Ugrás a poszthoz

Dorothy Fisher - éccakázzunk - outfit

- Ide nem adod be a jelentkezésed? - pattannak ki szemeim, ahogy a franciákról meg az angolokról kezd el beszélni a nő. Mi a franc? Mi van Nicoval? Az lehetetlen, hogy szakítottak, amikor még el sem indult az egész!
- Nem szeretek indiszkrét lenni, de... - elharapom a mondatot, kortyolok egyet, majd egy mély sóhaj után folytatom csak. - Érdekel mi van Nicoval, főleg, hogy sok mindenben segít, plusz nagyon a szívemhez nőtt a férfi... jól vagytok? - kérdezem meg végül, bátorító mosolyt küldök a nő felé. Nincs jogom és okom sem beleavatkozni, de ha Niconak baja van, akkor az engem is érint. Ne legyen baja, ez a lényeg.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 27. 22:33 Ugrás a poszthoz

Dorothy Fisher - éccakázzunk - outfit

Naná, hogy az leszek, hát mire számítasz, de tényleg? Te elmész a franciákhoz, Nico meg tudtommal nem megy el mellőlem, legalábbis nemigen beszéltünk erről.
- Mit értesz az alatt, hogy félrementek? - ha már indiszkrét vagyok, akkor csináljam rendesen, és most pontosan ehhez tartom magam. - A te döntésed, ebbe nem szólhatok bele - istenem, Bianchi, ha elbasztad, akkor borzasztóan mérges leszek, és ezt neked is elfogom mondani nagyon rövid időn belül, csak kapjalak el.
- Vissza kellett hoznom pár papírt, és erre nincs is megfelelőbb pillanat.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 27. 22:47 Ugrás a poszthoz

Dorothy Fisher - éccakázzunk - outfit

- Ha már ilyen opciókat adsz, nem ígérhetek semmit - kortyolok egyet a kávéból, majd türelmesen megvárom, amíg lenyeli a falatot, majd még egyet. Stressz-evés, értem én, csak úgy egyszerűbb lenne, ha egyáltalán sejtésem lenne arról, hogy mi történhetett. De még az sincs.
- Pontosan - bólintok egy aprót felé, majd érdeklődő tekintettel figyelem tovább, hátha eljutunk a beszélgetés érdemi részéhez is.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 27. 23:17 Ugrás a poszthoz

Dorothy Fisher - éccakázzunk - outfit

Arcomról a bátorító mosoly eltűnik, amikor Dorothy neki áll mondani a történetet. Tehát az egész amiatt van, mert Emily átment segíteni Barnabásnak, hogy felkészítse rám? Tényleg úgy érzem magam, mintha valami vizsga lennék, de nem baj. Nem ez a történet lényege.
- Hát ez... - kicsit több időbe telik amíg keresem a szavakat, amiket mondani akarok, de nem olyan egyszerű ám. Mélyet sóhajtok, szemeimet lehunyom, amikor kinyitom őket kortyolok egyet kávémból, majd elmosolyodom. - Imponáló - igen, ez megfelelő szó erre. - Felnőtt emberek vagytok, megoldjátok. De... miért haragudnék Barnabásra? Nem haragszom rá, hiába rontotta el, ugyanúgy fontos része maradt az életemnek - ismét egy bátorító mosolyt küldök a nő felé, hogy ne érezze magát kellemetlenül vagy zavarban, mert ebben számomra nincs semmi.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 27. 23:28 Ugrás a poszthoz

Dorothy Fisher - éccakázzunk - outfit

- Várj - emelem fel a kezemet hirtelen. - Mennyire öltöztél ki? - emelkedik meg szemöldököm, mert lehet ez az apró információ, mégsem annyira apró, ha Nico árulásnak titulálta. Mindennek oka van.
- Lehet, hogy nagyon igyekezett - vonom meg vállaimat óvatosan. - De burkoltan lekurvázott, és azt még az én büszkeségem sem viseli túl jól - mosolyodom el halványan a nő felé. Még egy korty, majd mélyet sóhajtok.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 27. 23:53 Ugrás a poszthoz

Dorothy Fisher - éccakázzunk - outfit

- Az idő teljesen mindegy, Dorothy - rázom meg a fejem, mintha csak az anyja lennék. Mi a fene? - Én is félreértettem volna Nico helyében, bármennyire is erősnek hiszed a kapcsolatotokat - arcomon semmi nem látszik. Semleges vagyok, bármennyire is nem tetszik az, amit hallok. Nem az én tisztem ezt bírálni, majd ők elrendezik egymás között, így csak hallgatom a nőt, aki egy igen súlyos vallomást pakol ki elém. Elmosolyodom.
- Legyél büszke magadra - felelem határozottan, még akkor is, ha a nő legszívesebben elsüllyedne a föld alá, mert a vörös árnyalatból, valamiért ezt gondolom. Ki tudja miért?
- Szeret? - kerekednek ki a szemeim. Az előtte lévő mondatok vagy szavak értelmüket vesztik, majd megrázom a fejem, végül halvány mosoly kerül fel ajkaimra, miután sikerül moderálnom magam. - Lehet, hogy szeret, de akkor is megtörtént, és pontosan úgy gondolta.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 28. 11:48 Ugrás a poszthoz

Dorothy Fisher - éccakázzunk - outfit

Félrenyelem a kávét, ahogy megemlíti, hogy csókolóztunk és próbálom minél előbb rendezni a vonásaimat, de tekintettel arra, hogy a tüdőmben kávé van, az agyamban meg ezerrel peregnek a gondolatok és bűntudatot érzek, így igen.
- Khm - krehácsolom még párat, mielőtt neki állnék beszélni. - Ő férfi. Figyelj, csaj, mindig a nők féltékenyek kívülről, de igazából a pasik sokkal kattantabbak, ha ilyesmiről van szó - gondoljunk csak Barnabásra. Azt hittem szívinfarktust kap, amikor betoppant Ilián, végül én kaptam majdnem azt, és most hogy kiderült mi volt - vagy nem volt - Emily és Barnabás között, én nem érzek semmit, de attól még Niconak eshet rosszul.
- Nem értett félre semmit - felelem határozottan. - Ez a véleménye, amit elfogadok, de nem kell, hogy tetszen. Kimondta, rendben van, és szar az egész, de ettől még nekem fontos a férfi, ha nem is úgy - nagyon jó dolog megtudni olyanokat, hogy Barnabás szeret, és komolyan megmelengeti a szívemet, de - és bármennyire is fáj - sajnos késő. Halkan felnevetek azon, amit a nő mondd. Na igen, lehet tényleg ez köti össze a két férfit valójában.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 28. 12:13 Ugrás a poszthoz

Dorothy Fisher - éccakázzunk - outfit

- Az a harci helyzet, hogy nagyon sok mindenkinek adtam esélyeket, és kezdek belefáradni - mosolyodom el szomorúan. Lehet meg fogom bánni, hogy elszalasztottam Barnabást, mint esélyt a boldog életre, de elhatároztam magam, mert most erre van szükségem. Ha megbánom, akkor meg már nekem is késő. Ilyen az élet.
- Persze - szélesedik ki mosolyom, az előbbi pillanatnyi szomorúság rögtön tovaszáll. - Állok rendelkezésedre. Mikor?
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. december 28. 12:13
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 28. 12:36 Ugrás a poszthoz

Dorothy Fisher - éccakázzunk - outfit

- Hogyne - bólintok egy határozottat, teljesen figyelmen kívül hagyva az előtte elhangzó szót. Dehogy hiszi, túl fiatal még ahhoz, hogy elhiggye, hogy az élet esélyek adásából áll, és ha szerencséd van, csak akkor nem esel pofára. Nem mintha, én olyan idős lennék, de azért így is átmegy az üzenet, ugye?
- Nekem teljesen mindegy mit táncolsz - vonom meg vállamat mosolyogva. - Nemigen van hozzá közöm, szívesen elkísérlek és még érdekesen is hangzik a dolog - iszom ki az utolsó kortyot a pohárból, majd egy íves dobással végzi az a kukában. - Nekem mennem kell, de nagyon örülök, hogy találkoztunk - húzom össze magam előtt a kabátot, amit elfelejtettem levenni. Nagyon jó, így még kellemesebb lesz visszamenni a hidegbe. Intek egyet a nő felé, majd kilépek a teremből. Pár lépés után fordulok vissza és hajolok be az irodába.
- Dorothy - várom meg, amíg rám néz. - Nem illik hozzád a feladás - mosolyodom el szemtelenül, a nőre kacsintok, végül már tényleg kifelé indulok. Van olyan értelmes, hogy megértse, biztos vagyok benne.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. december 30. 14:20 Ugrás a poszthoz

A NŐJE - minden oké, eskü - pajamas

Felnevetek, ahogy Kori prezentálja a boxolást. Nem csak azon, tény, mert, ahogy elmondja a mondandóját, az is valami zseniális. Nem tudom, hogy jutottunk el a szünettől a feministáig, de üsse kő, legyek az. A szünetre akkor is szükségem van, még akkor is, ha olyan személytől kaptam meg a kezdőlökést, akitől egyáltalán nem számítottam rá. Ilián, aki csak azzal, hogy sétál, idegbe tesz, erre mi történik? Segít nekem a hatalmas tanácsaival, amikhez kellett pár nap, míg felfogtam őket, de megtörtént, sőt! Még igazat is kell neki adnom. Hova fajul ez a világ? Valaki mondja meg, mert én már tényleg nem tudok semmit.
- Ja, tudom – tárom szét a karjaimat kicsit értetlen. – De tényleg az. Egy középkorú véla. Fogalmam sincs hogyan lehetséges ez – komolyan nem. Eszembe jutott párszor az első és – akkor még azt reméltem -, hogy az utolsó találkozásunk után is, de sehogy nem jutottam dűlőre vele. Véla, akire tudod mondani, hogy középkorú, mert valóban az, és nem elmaszkírozva van, nem illúziót ültettek a fejedbe róla, hanem az. Simán az, aki valamiért viccesnek tartotta, hogy használja rajtam a mágiát, végül másodszor már ne. Ezek szerint nem mindenkin használja, sőt lehet nem is használja, csak felmérgesítettem volna? Benne van a pakliban, nem úgy tűnik, mint aki képes elfogadni azt, hogy egy nő nem bomlik rögtön a karjaiba, mert kapott egy mosolyt tőle, és ránéz az igéző kék szemekkel. Lehet ezért kaptam a megtiszteltetést. Nos, ha lehet ilyet kérni, akkor legközelebb inkább ne tiszteljen meg.
- Ugyan már – legyintek egyet barátnőm felé. – Lehet, hogy tenyérbemászó, de nem hiszem, hogy arra vetemedne valaha is. Nem engedné a büszkesége – sok olyan történet van, ami azt mondja, hogy a vélák simán visszaélnek a mágiájukkal és úgy tesznek magukévá nőket. Hogy elhiszem-e? Teljesen, főleg, mióta az iskolában is van egy vértisztított, aki bár diák, de nem lehet nem észrevenni a szépségét. De Iliánból egyszerűen nem bírom kinézni, hogy valóban így szerez meg nőket, mert ahhoz túl büszkének tűnik. Nem menne az imidzséhez, ami azt sugallja, hogy neki nem kell vélamágia ahhoz, hogy bárkit megszerezzen. Hogyne. Majd máskor.
- Nem mondott, Kori – sóhajtok egy mélyet, halvány mosollyal ajkaimon. Nos, nem vagy ezzel együtt barátnőm, mert nekem sincs a top3-ban a kedvenc embereim listámon. Még ha lenne is ilyen. – Nagyon nehezen fogadom el, mert… mert csak, de akkor sem mondott azt. Ez a szünet pontosan arra lesz jó, hogy magammal foglalkozzak, és mindenki más bekapja – nevetek fel hangosan, majd amikor megérzem a kopogást és a rezgést a fenekem alatt, kicsit lejjebb veszem a hangerőt, mert még csak az kéne, hogy a házinéni csatlakozzon a beszélgetéshez a hülye seprűjével.
- Kell az a ház – motyogom orrom alatt, majd kiiszom poharamból a maradékot, végül magam mellé rakom azt. Jobb lábamat felhúzom, arcomat térdemre támasztom, így nézem végig a bor töltés folyamatát. Somolygok az orrom alatt, de nem mondok semmit. Nem hiszem, hogy a bor ivás bármennyire is befolyásolná a gyermek megfoganását, de ez Kori döntése, amit tiszteletben tartok.
- Idáig is el kell jutni – nevetek fel halkan, ne kockáztassuk meg a seprűt ismét. – Jók leszünk. Te házas vagy, nekem meg ott vannak a sárkányaim – mosolyodom el szélesen, mert ismét úgy érzem magam, mint amikor huszonévesen először léptem be a rezervátumba. Csak a sárkányok. Ahogy most megint. Mert hova máshova menekülne egy facér nő, ha nem a sárkányokhoz? Ja, lehet ők normálisabbak.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. január 1. 20:05 Ugrás a poszthoz

A NŐJE - minden oké, eskü - pajamas

Szemöldökömet ráncolva hallgatom, ahogy megint kimondja megint, hogy középkorú véla. Igen, az, és rettenetesen fura ezt így kimondani, fogalmam sincs a hogyanról vagy a miértről, egyszerűen ez van. Nem tudom hova rakni én sem, de ahogy Kori szájából elhangzik ez a két szó, nem tudom hányadszorra, csak még hihetetlenebb az egész.
- Mi? – kérdezek vissza a szóra, hiába értek vele egyet, majd választ nem is kapok, de ajkaimat ismét elhagyja a visszakérdezés, amikor arra kér, hogy mutassam be neki. Hát, de csajom! Én sem ismerem a férfit, csak felbukkan néha a semmiből, hogy vagy megkeserítse az életemet, vagy éppen olyan tanácsokat osztogasson, amik segítenek abban, hogy könnyebbé tegyem a saját életemet. A jó isten sem tud ezen a férfin kiigazodni, nemhogy még bemutassak neki bárkit is. Meg amúgy is… hogyan? Amikor az én napjaimban is csak felbukkan, majd eltűnik ismét, mint valami lappangó betegség, ami néha tünetet produkál, aztán ismét eltűnik, és előjön megint. Elhiszem, hogy nehéz lehet elhinni, de akkor sem tudom megtenni a kérést, hiába szakadnék belé.
- Nem hiszem, hogy betudlak neki – köszörülöm meg torkomat kicsit, ahogy az ajtó felé pillantok, majd tekintetem visszatér Korira. - Ő általában csak felbukkan a legváratlanabba pillanatokban, én meg állok, hogy mi van? Legalábbis eddig ez volt a módi - amúgy sem tenném szívesen, bár megértem, hogy felkelti az ember kíváncsiságát egy középkorú véla látványa, de jelen esetben, ha akarnám sem tudnám neki bemutatni. Ilyen ez, csak örülök neki, hogy egy ideje nem készítette ki az idegrendszeremet a férfi, meglepően kellemesen el vagyok mostanában magamban, és ebbe nem fér bele az, hogy egyetlen pillantásától a plafonra kerüljek. Pedig ő képes rá. Óóó, de még mennyire, hogy képes, és talán csak erre igazán. Komolyan néha azon gondolkodom, hogy a férfi arra lett teremtve, hogy keresztezze a nyugodt napjaimat, csak eddig valami oknál fogva sikeresen elkerültük egymást, de most, hogy egyetlen egyszer összesodort minket valami már soha többet nem ereszt. Mint valami elcsépelt regény. Borzalmas.
- Azt nem mondanám továbbra sem, hogy ismerem – rázom meg a fejemet alsó ajkamat rágcsálva. – Ez amolyan megérzés – hunyom be szemeimet egy pillanatra, és pontosan egy pillanatig is tart a komolyságom, ahogy kitör belőlem a nevetés Kori szavain.
- Rajtam nem tudom milyen van, mindjárt megkérdezem tőle – kacagok tovább önfeledten, majd ahogy nevetésem kicsit alábbhagy, bólintok barátnőm felé. Végül is, igen, elértük az álmainkat. Kori Jacket, én pedig a sárkányokat, akiket kislány koromtól kezdve el akartam érni. Sikerült. Kinek így, kinek úgy.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. január 8. 11:49 Ugrás a poszthoz

A NŐJE - minden oké, eskü - pajamas

- Mi a franc? – nézek először teljesen hitetlenül barátnőmre, amíg engedek a belső kényszernek és kitör belőlem a nevetés. Rendben, ez az egész teljesen meg van előttem vizuálisan, és abban is szinte biztos vagyok, hogy Ilián rögtön meg is jelenne, mert valamiért ezekhez érzéke van. Ott van és akkor, amikor nem kell. Lehet levédetem különleges képességnek és neki adom a címet, még kitűzőt is csinálok neki, esetleg baseball sapkát. Vagy igazából mindent, amit csak el lehet adni, meggazdagszom és elmegyek a Kanári-szigetekre lakni, mert ott csak nem talál már meg. Amilyen mázlista vagyok, tuti ott nyaralna már az első nyaramon a férfi, esélyt sem adva annak, hogy elkerüljem. Mondom, hogy érzéke van rá!
- Ez az a mondat – iszom ki egyszerre a bort a pohárból. – Amit meg sem hallottam. Tudom, hogy imádod a ”különleges” embereket, de ő nem az – ujjaimmal is szemléltetem a macskakörmöket a levegőben beszéd közben. Lehet különleges Ilián, csak nem nekem, és ha Kori ennyire látni szeretné, akkor nem tudom. Tényleg kirakom a pizzázó elé mondjuk egy bikiniben és énekelhet egyedül, én pedig messzebbről támogatom morálisan, kisírva a szemeimet a röhögéstől és végig kamerázva. Ha ez megtörténik, akkor mindenképpen meg kell örökíteni az utókornak, kár lenne, ha kárba veszne. Csak előre gondolkodom, oké?
- Mindent kinézek belőle – vonom meg vállaimat, miközben tekintettemmel végig követem, ahogy Kori befekszik az ágyba. Célzásértékű, mert az én barátnőm ennyire diszkrét is tud lenni, így a poharat felveszem a padlóról, feltápászkodom, leteszem az asztalra, majd bevágódom Kori mellé, miután ledobtam magamról köntösömet. A saját ágyamba mellé. Nem úgy mellé, jó? Akkor rendben. – Én is örülök Korinna Everleigh – mosolyodom el szélesen, miközben helyezkedem még kicsit, majd magamra rántom a takarót, és Kori felé fordulok. – Ha fizetnél sem tudnál lekoppintani, úgyhogy kénytelen vagy elviselni a baromságaimat még vagy, hát, körülbelül száz évig. Az úgy belefér még, nem?  - kuncogok fel halkan, ahogy arcom alá teszem tenyeremet. - Te is hiányoztál nekem kismadár.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. január 15. 17:48 Ugrás a poszthoz

A NŐJE - minden oké, eskü - pajamas

Hogyne, irigy vagyok. Megforgatom szemeimet, más reakciót nem kap a barátnőm. Bármennyire is nem tartom valószínűnek, hogy drasztikusan kihasználná vélaságát a férfi, szerintem egy házasságtörés még beleférne, akár csak egy csókkal is, mert Kori azt sem élné túl, ha kiderülne. Az mindegy, hogy vélamágia használata miatt történt az a csók, akkor is felemésztené a bűntudat, és példának okáért, nálam sem különösebben érdekelte Iliánt, hogy esetleg párkapcsolatban vagyok. Nem voltam, de akkor is. Mindegy.
- Mert az jutott eszembe – tárom szét karjaimat, már amennyire a fekvő helyzetem ezt engedni. – Ah, köszi. Szeretem a toleranciádat és a kedvességedet – nevetek fel halkan, mert így hogy vízszintesbe kerültem rendesen rám tör a fáradtság. Nem tudom mennyi lehet az idő, de minimum úgy érzem magam, mint aki nem aludt két napja, és ezt a két napot végig bulizta, most is hajnali hatra esik haza. Tényleg kiöregedtünk ebből már. Nem mintha hiányoznának az ereszd el a hajam bulik, főleg mióta Kori mellett ott van Jack, mert így én is mérsékelve vagyok. Eddig sem szerettem az olyasfajta bulikat, de így legalább okom is van arra, hogy undorodjak tőlük, mert… ne viccelj! Házas nőként bulizni? Kori, nem szabad, ejnye. Hah, körbe értünk.
- Öreg vagyok, hagyjál – húzom még feljebb fejemen a takarót, majd behunyom szemeimet. – Inkább aludjunk, mert szerintem ez a pár pohárka bor is beütött – kuncogok fel halkan, mint aki tényleg be van csiccsentve, de esküszöm fehér villanásokat látok, most hogy lehunytam a szemeim, és ez nem jó. Bár holnap meglepő módon nincs semmi dolgom, de akkor sem szívesen tölteném másnaposan a szabadnapomat.
- Jó éjt kismadár – nyúlok át hozzá, hogy megcirógathassam arcát, majd szinte pillanatok alatt zuhanok mély, álomtalan álomba. Ennél többre valószínűleg nincs szüksége a testemnek és a lelkemnek se. Alvás, mondjuk még három napig. Ja, nem. Ha-ha-ha, majd a következő életemben már rögtön nyugdíjasnak születek, és akkor talán.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2020. január 15. 17:51
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. február 6. 21:21 Ugrás a poszthoz

Bánki Barnabás - sárkány lettem - outfit

Fura lenne azt mondani, hogy nem érzem a Barnabásból áradó fezsültséget, mert, ha nagyon drasztikus példával szeretnék élni, akkor valószínűleg még Bécsben is érzik. Valamiért feszült, valami zavarja, bántja esetleg, és talán - de csak talán - van elképzelésem arról, hogy micsoda, mégsem merem neki felhozni. Mit mondhatnék neki igazából? Megbántott akkor az étteremben, ezt ő is tudja, de feleslegesen hova idegeskedjek vagy rágódjak rajta? Megtörtént, és bár nem esett jól, de nem tudnék érte haragudni, vagy ne adja Merlin, nem tudnám utálni a férfit. Mert attól én még kedvelem Barnabást, és a kimondott szavai ellenére is ugyanúgy fennáll a helyzet, csak talán már elmondható, hogy kisebb fenntartásokkal.
- Mi, Hercegnők, nem akarunk, hanem szeretnénk - forgatom meg szemeimet mosolyogva felsandítva a férfira, miközben belé karolok, közelebb és közelebb araszolva hozzá, majd meg sem várva, hogy érdemi választ kapjak kezdem el húzni őket az épület felé.
- Mert izgulok - vonom meg vállaimat, miközben lassítok lépteimen, miután Barnabás megemlíti, hogy viselkedem. Oldalra sandítva figyelem a kislányt, aki lassít velünk, de ugyanolyan csillogással a szemében sétál tovább, mint ahogy elindultunk, és ismét konstatálnom kell, hogy magamat látom benne. Remek. - De értettem a célzást, akkor abbahagyom - lassan húzom el kezemet Barnabás karjáról, kicsit el is távolodom tőle, de mellőle nem vagyok hajlandó elmozdulni, mielőtt nem is tudom. Besétál az egyik sárkányhoz véletlen. Töretlen mosolyogva, és ugyanolyan vidáman felelek Karola kérdéseire, mutogatok is neki, végül belépünk az étterembe. Az illatok rögtön megcsapják az orromat, mélyet szippantok is belőlük, majd egy szimpatikus asztal felé indulok el, ahol rögtön helyet is foglalok.
- Remélem azért annyira nem bánod, hogy végül együtt ebédelünk - pillantok a férfira, azzal a feltett szándékkal, hogy pillantását is elkapjam.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. február 20. 21:18 Ugrás a poszthoz

Bánki Barnabás - sárkány lettem - outfit

- Igeeen, ebben lehet valami - vonom meg a vállamat végül nevetve. Tény, hogy Barnabás szavaiban lehet némi igazság, hiszen Karola is pontosan úgy és azt csinálja, amit én tennék. Vagy tettem gyerekként, nem tudom, nem emlékszem rá. Az biztos, hogy hasonlít rám a kislány, Barnabás ezzel tisztában van, szóval nagyon dicséretreméltó, hogy nem áll neki velünk vitatkozni. Talán egy jelentőségteljes összenézés történne akkor a kislánnyal és nevetgélve elmennénk enni együtt. És nem azért, mert Barnabás itt nem fontos, mer nagyon is az - nekem főleg -, de sajnos kettő az egy ellen arány van. Fő a demokratikusság.
- Ti vagytok az elsők, akiket elhoztam ide - vonom meg vállaimat, egy már visszafogottabb mosoly mellett, majd Barnabást el is engedem. Ő is ellép mellőlem, így legalább valóban van egy olyan távolság kettőnk között, ami talán barátinak mondható, és nem kényszerít arra, hogy folyamatosan mélyebb levegőt vegyek amiatt, hogy érezzem a férfi illatát. Igen, olyanok vagyunk, mint két tizenhat éves tini, akik kerülgetik egymást év eleje óta, de még mindig nem jutottak semerre. Mindegy. Végig fecsegjük az étkezdéig az utat a kislánnyal, aki végül mellettem foglal helyet, Barnabás velem szemben. Egy szemtelen mosolyt a férfira, mert ha bánja, akkor még szerencse, hogy maradtak mégis. Bár Barnabás rám szólt, hogy talán kicsit túltolom a dolgot, a mosolyom mégis levakarhatatlan, miközben kékjeimet az övéibe fúrom, amikor megdicséri a rezervátumot. Bólintok egy aprót, mert közben Karola folyamatosan magyaráz, én pedig lehet kicsit elvesztettem a fonalat, azonban szerencsére elég, ha csak bólogatok, miközben néha oldalra sandítva fürkészem a férfi arcát, tekintetemet végül nem fordítom el róla, hanem egész testemmel felé fordulok már.
- Nem tudom - a válasz teljesen őszinte, de nyilvánvaló, hogy nem elég, így mélyet sóhajtok. - De elképzelésem van róla. Volt egy könyvem, amikor tizenhárom voltam, anyám akkor már rákos volt, apám akkortájt kezdett inni. Amikor lerészegedett mindig gusztustalan módon beszélt velem, mert anyám akkor már nem volt otthon, ő meg részeg volt folyamatosan - értetlen ráncolom a szemöldökömet, amíg eszembe jut, hogy honnan indultunk. - Szóval a könyv mentett meg mindig attól, hogy kétségbeessek, amikor apám ilyen volt. És mit ad Merlin... sárkányokról szólt. Én ehhez kötöm a mániámat - mosolyodom el őszintén a végére, ahogy Barnabás tekintetébe fúrom sajátjaimat, ám most nem engedem el őket. Szeretném, ha látná, hogy őszintén beszélek, ezek tények, és nem érzek szomorúságot miattuk, most már, ennyi idő elteltével meg főleg nem. A beszélgetés többi része kellemesen telik, ez volt talán az egyedüli kellemetlen téma evés közben, de szerencsére ezen is hamar túllendültünk, végül Barnabás és Karola elmentek.
Pár percig álltam még a hopponálási pontnál, mintha csak azt vártam volna, hogy visszajönnek, pedig tudtam, hogy nem. És mindezek után természetesen nem pihenni maradtam a rezervátumban, hanem vért izzadni a kezem alatt dolgozókkal. Pihentető volt? Aligha. Lefoglalta az agyam? De még mennyire.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2020. február 20. 21:18
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. március 26. 14:08 Ugrás a poszthoz

Kismadaram - csak a tied

Értekezletről értekezletre kell rohangálnom. Az egyetemen sokkal hamarabb sikerült elintéznem mindent, ami meglepett. Az előkészítőben is minden meg van oldva, már csak be kell mennem órát tartani. Na igen, de amikor beadtam az évfolyam bővítésre a kérelmet, a fene sem gondolta volna, hogy el is fogadják és vihetem én a mestertanoncokat is. Káosz az életem mióta ez kiderült, mert úgy kell összerakni az órarendet a kastélyban, hogy az egyetemen és az előkészítőben is tudjak órát tartani. Az egyetemen egyértelmű, hogy hétfőként darálom le a hallgatókat, de akkor reggeltől estig, esetleg kedden belefér egy előadás, mert a kedd és szerda délelőtt az előkészítősöké, úgyhogy szerda délutántól vagyok a kastélyban, ami nem is olyan rossz. Két és fél nap az alapképzésesekre, majd jöhetnek a mestertanoncok. Oké, meg lesz ez, csak kicsit össze kell szednem az agyamat, amihez az asztalomon pihenő fánk és a frissen lefőzött kávé, amivel éppen az asztalomhoz battyogok vissza, biztosan segítenek majd. Távolabbról is feltűnik már egy apró, mozgó pont a fánk környékén. Szemöldököm megemelkedik, de amint közelebb érek és látom is, hogy ki az, és mégis mit csinál, vonásaim kisimulnak és egy hatalmas mosollyal ajkaimon huppanok le a székemre. Látványosan szenvedve pillantok a cinegére, majd a fánkot elfelezem és a másik felét a madár előtt hagyom.
- Szép lenne, ha az egészet benyomnád egyedül Kori - vigyorodom el szélesen, majd beleharapok a fánkba. Elégedettet szusszanok. Jókor jön a nő, éppenséggel a legnagyobb szükségem van rá, hogy legalább a kastélyban tartandó órarendet segítsen összerakni, mert egyelőre felsültek a szervezői képességeim.
- Te mit is keresel itt amúgy? - kapom be az utolsó falat fánkot. A szalvétába törlöm a kezem, végül már újra csillogva és villogva fogom meg gőzölgő bögrémet, hogy aprót kortyoljak a kávéból. - Mondjuk tény, hogy a legjobbkor jössz. Ments meg - nevetek fel halkan, mert rajtunk kívül páran még tartózkodnak a tanáriban. Van egy olyan érzésem, hogy ez hamarosan változni fog, mert mindenkinek rendben van mindene. Megint ki a kivétel? Nyilván én, de megjött a felmentő sereg!
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. március 26. 15:07 Ugrás a poszthoz

Kismadaram - csak a tied

Megforgatom szemeimet, ahogy magyarázni kezd, mert el tudom képzelni mit mondhat, de ugye nem értem, szóval csak úgy teszek, mintha érteném. Mosolyogva tolom elé a fánkot, csipeget párat, majd legnagyobb megdöbbenésemre reppen el, hogy Henrik vállán foglaljon helyet pár pillanatig. Szemöldököm ráncba szalad, nem értem, és elképzelésem sincs, honnan ismerhetik egymást, de Kori nem hozta szóba eddig, én meg nem fogok a nyakára járni a témával, úgyhogy túl is léphetünk ezen. Mosolyogva fogadom, ahogy ráül pár papírra, egyáltalán nem zavartatja magát. És én sem. Mert elég a jelenléte ahhoz, hogy jobb kedvem legyen, és a kétségbeejtő helyzet, mégse tűnjön annyira kétségbeesettnek. Így is az, de nem tűnik annyira annak, nekem meg ennyi elég.
- Nagyon hálás is vagyok érte - bólintok egy határozottat, majd ismét aprót kortyolok a bögréből, miközben hátradőlök. Szabad kezemmel kezdek el kopogni az asztalon, de nem sokáig, tudom, hogy idegesítő, így hamar be is fejezem a cselekvést. Még csak az kéne, hogy Kori itt hagyjon, mert nem tudok nyugton ülni a seggemen három percig. Szépen lennénk. - Azok. Igyekszem összeegyeztetni az előkészítőt, az egyetemet és a kastélyt, de egyelőre káosz van a fejemben - nevetek fel fájdalmasan, mert a helyzet egyáltalán nem vicces amúgy, rendesen lassan pánikolni fogok, hogy hamarosan évkezdés, nekem meg még mindig kész órarendtervem sehova. Az előkészítő a legegyszerűbb, talán azzal kéne kezdeni. Mélyet szusszanva fordítom a lapot Kori felé.
- Akkor nincs esélyed kiszakítani a szobájából - ingatom fejemet kicsit. Mesélt már arról, hogyha Jack belelendül és belemerül az írásba, akkor kirobbantani sem lehet onnan, így megértem, hogy unatkozik. És ez nekem most nagyon is kapóra jön, szóval innen is virtuális csók Jack-nek.
- Addig, hogy az egyetem lesz hétfőn és kedden délelőtt, az előkészítő kedden délután és szerda délelőtt, a Bagolykő pedig a maradékban. Ossz el nyolc évfolyamot két és fél napban - fáradtat sóhajtok, mert ugye mindezek mellé még nem voltam a rezervátumban sem, de ha minden második hétvégén megyek csak oda, akkor van időm az iskolákra és arra is. Oké, ezt meg kell beszélnem a vezetőséggel, mert nem csak rajtam múlik. Bár mióta lement ez a férges eset, azóta elég nagy nyugi van a rezervátumban, szóval talán elég lenne havonta egyszer menni.
- Kérsz kávét? - sandítok fel a nőre, mielőtt teljesen eluralkodna rajtam a pánik. Jobb tiszta fejjel kávét csinálni, hogy iható is legyen.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. március 28. 10:53 Ugrás a poszthoz

Kismadaram - csak a tied


Mint aki érti miről beszél bólintok egyet, amolyan apró visszajelzésként. Nos, nekem ennyi elég, mélyebben aligha fogok belemenni, esetleg belekérdezni. Elmondja, ha szeretné, és nekem ennyi információ, hogy majdnem rokonok lettek, bőven elég. Még sok is, mert elképzelésem sincs ez hogy történhetne meg, de rendben, ők tudják.
- Igen - vigyorodom el szélesen Kori felé. Amíg ő a papírokkal babrál, én azért nem vagyok rest elgondolkodni a kérdésen. Sokszor eszembe jutott, hogy talán túlvállaltam magam és le kellene adnom legalább egy helyet, túlterheltségre hivatkozva, de az meg olyan, mintha szembeköpném magam. Én vállaltam el mindhármat, szóval eleget kell tennem annak a kötelezettségeimnek, és bár néha tényleg azt értem, hogy nem nyerhetek, mert egyszer séta közben fogok elaludni, de még bírom. És ugye, amíg bírom addig bizony haladás van előre. Az elején tartottam a tanítástól, sőt, igazából rettegtem tőle, de ezt nem hangoztatjuk azért, mára már csak besétálok, mosolyogva megtartom az előadásokat és tanórákat, majd kisétálok. Ez még a kastélyban és az előkészítőben nem is annyira rossz, mert nincsenek sokan a termekben, na de az egyetemen? Egy 150 fős előadóba besétálni és előadást tartani azért teljesen más tészta, és igen, gyomorgörccsel mentem be az első előadásra. Ráadásul az én tárgyam a szabadon választhatók között is szerepel, szóval csak még többen jöhetnek. Fejemen aprót rázok, kékjeimet emelem barátnőmre. Gubancos mese?
- Milyen mese? - nézek rá értetlen, majd leesik a tantusz. - Óóó, akinek a kis kaméleonja van? Haláli az a mese, de azért a házat ne tüntesd el a súrolásoddal - nevetek fel halkan. Igen, valóban borzasztóan szokott unatkozni a nő, amikor rájön Jack-re az írás, mert olyankor a férfi teljesen el van veszve a maga kis világában. Nem könnyű ez a házas élet, de én mosolyogva nézem végig, ahogy Kori minden porcikájával támogatja Jack-et, és örül a lelkem, mert boldognak látom. Ennyi minden után, igenis ő az első, aki megérdemli ezt.
- Pénteken nem akarom szívatni az egyetemistákat, ezért gondoltam a hétfőre és a keddre. Gyorsan ledarálom őket - elgondolkodva figyelem a papírt, amit elém tol. Szemöldököm ráncba szalad, és óvatosan megcsóválom a fejem. - Vagy bejövök szombaton is és fejen állok - állok fel a mondat közben, majd eloldalazva indulok a kávéfőző felé. Nagyjából három perc múlva térek vissza Korihoz a kávéjával. Tekintetem rögtön a nő arcára siklik, miközben lerakom mellé a bögrét.
- Unatkozol az egyetem mellett? - biccentem oldalra a fejemet. - Támogatlak, ha ennyire szeretnéd. A könyvtár esetleg? Ott elég otthonosan mozognál, nincs nagy nyüzsi, mellette a kiadóval is tudnál foglalkozni néhány üresjáratban - vetem fel az ötletet, miközben lehuppanok a székemre.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. március 29. 20:53 Ugrás a poszthoz

Kismadaram - csak a tied


Az a legjobb, hogy ennyi helyen kell megfelelnem és helytállnom, hogy egyáltalán nincs időm gondolkodni. Mármint egyáltalán nincs. Reggel felkelek, a nap csak úgy elsuhan a fejem felett, mire feleszmélek már a zuhany alatt állok és lefekvéshez készülődöm. A fene sem gondolta volna az elején, hogy a tanítás ennyire ki fogja tölteni a mindennapjaimat, de megtörtént és szeretem. Ahogy a diákok figyelnek a szavaimra, és érdekli őket, amit mondok, és ami a legjobb, hogy tapasztalatból beszélhetek nekik mindenről.
- Nem ezt mondom, de ha hallgató lennék, ki nem állhatnám azt, aki péntekre rak előadást - hangosabban engedem ki a nevetést. Valljuk be, egyik egyetemistának a nagy kedvence még pénteken is az egyetemre járnia. Ha tehetik, akkor lezavarják a hét első napjain a kötelező előadásokat és jó világ, mehetnek amerre csak akarnak, de egy pénteki előadás ezt eléggé megborítja.
- De, miért? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Nem tudom ez most miért jött fel, de ha felhívja valami egyértelműre a figyelmemet a nő, amit én teljesen elfelejtettem, akkor sikítok. Nem akarok mindent elölről kezdeni, nagyjából már legalább összeállt a kép a fejemben, és így, hogy Kori is itt van és segít, talán hamarabb is végzek, mint terveztem volna és nem kell az egész délutánt itt töltenem, míg a többiek már réges-régen otthon eszik a vacsijukat.
- A rezervátum sztornózva van, amíg nincs meg a napi rutinom - vonok vállaimon aprót. Nehéz döntés volt, de tudom, hogy így mehetek vissza a leggyorsabban. - Vészhelyzetben vagyok csak elérhető, így a legtutibb - bólintok egy határozottat, még akkor is, ha fáj a szívem. A rezervátum jelenti a mindent, most mégis egy olyan döntést kellett meghoznom, amely kicsit háttérbe szorítja. Nem baj, mert magamért teszem, és nyilvánvaló, hogyha az iskoláknál kialakul a rutin, akkor a rezervátum már simán befér bárhova is. Aprókat bólogatok, miközben elindulok megcsinálni neki a kávét, mutatóujjamat emelem fel felé, hogy öt perc szünet, amíg megcsinálom, de szerintem annyi sem kell és máris koppan a bögre Kori mellett.
- Nem is gondoltam alacsonyabb pozícióra - mosolyodom el szélesen. A könyvek és az írás fontos szerepet játszik Kori életében, tisztában vagyok vele, de ha a nő egyszer bepörög, akkor több kell neki. És nagyon úgy tűnik, hogy most eléggé bepörgött. - Legyél igazgató, esetleg a Művelődési háznál is érdeklődhetnél, hátha van valami - ez is csak ötlet, nem kell mindent egyszerre, de ha megpróbálja legalább az egyik biztos bejön. Bár őt ismervén mindkettő bejön, szóval... mehet mindkettő.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. március 29. 22:49 Ugrás a poszthoz

Kismadaram - csak a tied


- Téged mindenki szeret - mosolyodom el őszintén. Na igen, és ez egyáltalán nem elfogultság. Kori egy olyan nő, aki ha belép valahova, akkor a jókedv is jön a helyre, a nő hevességével keveredve. Fogalmam sincs, hogy találja meg az aranyközéputat, de képes rá, és mindig él is vele. Nem mondom, hogy kiegészítjük egymást, mert vannak olyan helyzetek, amikor mindkettőnk szemöldöke az egekig megy és vissza sem jön, valamikor ő kezeli higgadtabban a szituációt, valamikor én, és soha nem tudjuk mikor melyik van érvényben. Nem tudom, igazából ez elég ijesztő, ha jobban bele gondolok.
- Baszki, igazad van - ráncolom a szemöldököm, majd magam elé meredve kezdenek el úgy pörögni az agytekervényeim, mint még soha az életemben valószínűleg. Tehát akkor az előkészítőben kezdek és végzek a héten. - Hétfő és péntek délután előkészítő, a többit meg elosztom majd, legalább ez legyen tuti - bólintok végül, majd az elém tett papírhalomra firkantom a biztosat. Ha más nem is, de legalább az előkészítősök biztosak már, mert Korinak igaza van. Ők még túl gyerekek ahhoz, hogy csak úgy elengedjem a kezüket és heti egyszer találkozzunk, így legalább van időnk mindent megbeszélni, és ha a szülőknek is kellek, akkor két nap is van, amikor elkaphatnak. Bár ne akarjanak elkapni inkább.
- Vannak olyan esetek a sürgőseken kívül is, amikor mennem kell - mélyet sóhajtok, mielőtt folytatnám. - Nem tudom őket elengedni - halványan elmosolyodom, miközben ajkaimhoz emelem a bögrét és az utolsó kortyot is eltüntetem belőle. A Romániai rezervátum adott meg minden alapot ahhoz, hogy ma ott tarthassak, ahol tartok. A gyakorlati tudásomat megalapozhattam, és rengeteg új információval gazdagodtam. A tudásom csak nőtt és nőtt, ezért vagyok képes ma két olyan helyen is tanítani, ahol a tudás alap elvárás. Nem a nagy világba beszélek, hanem van is mögötte valami, és ezt a rezervátumnak köszönhetem. Aligha leszek képes bármikor elengedni.
- Egy próbát mindenképpen megér - határozottat bólintok, és ha kell még a polgármesterre is rárúgom az ajtót, hogy na, azért ne hagyjuk már elszaladni ezt a főnyeremény nőt. Álljon meg a menet, kérem! Képes vagyok rá, de inkább nem említem, nehogy a végén felesleges stressz legyen. - Ezt te sem gondoltad komolyan, mindketten tudjuk, hogy már most megnyerted - nevetek fel, majd a bögrét az asztalom szélére pakolom, végül felállok. - Vegyük úgy, hogy te nyertél tényleg. Na repkedjünk, különben tényleg itt penészesedek meg - ragadom karon barátnőmet, ha leszállt az asztalomról, majd végre el is indulunk. Nem fogom tagadni, megmozgatta a fantáziámat ez a cukrászda dolog. Egy jó krémesre nemigen tudnék nemet mondani. Nagyjából soha.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. június 17. 12:45 Ugrás a poszthoz

Weiss Arion Ruben - bármi, csak ne unatkozzak - outfit

Nagyokat sóhajtozva indultam el teljesen céltalanul. Mindent a táskámba söpörtem, ami csak kellhet, mert ebben a mérhetetlen csendben, ami mindig rám telepszik, amikor a házi néni elmegy az unokáihoz, nem lehet megmaradni. Szóval a nagy pakk dolgozatot is valahogy belevarázsoltam a táskámba majd csak elindultam. Sokáig álltam az utca legelején, hogy berobbanok Korihoz egy üveg borral, de végül lebeszéltem magam róla, mert legutóbbi találkozásunkkor kiderült, hogy Jack végre visszatalált hozzá valamelyest, így aligha lehetne pofám szétrobbantani őket. Örülök nekik, nyilvánvalóan nem rúghatom rá barátnőmre az ajtót, hogy azonnal csináljon valamit, különben nekem itt és most végem van. Normális esetben megtenném, de az ő boldogsága sokkal fontosabb, mint az én nyűgöm.
Túl korán van még, a Nap is az égen jár bőséggel, amikor belépek a bár ajtaján. Rajtam kívül a pultos tartózkodik csak bent, így mosolyom rögtön őszintébb lesz, amikor már a férfi is rám pillant. Mosolyogva intek neki egyet, majd a pulthoz lépkedve helyezem magam kényelembe táskámat magam mellé téve. Hamar belelendülünk a beszélgetésbe, a kikért limonádé is gyorsan fogy, az idő meg csak telik, nekem meg eszembe sem jut, hogy a dolgozatokkal foglalkozzak. Mintha újra tini lennék - Merlinre, de régen volt - olyan felszabadultan beszélgetek az idegen pultossal, de ahogy a Nap megy lefelé, és besötétedik a végére már úgy érzem, mintha évek óta ismernénk egymást. Időközben a bárt is volt alkalmam megfigyelni alaposabban és ahhoz képest, hogy kívülről milyen aprócskának tűnt első látásra, meg kell mondjam, ha az ember belép, kellemeset csalódik. Tágas és hangulatos, van itt minden, ami szemnek és szájnak ingere, ahogy elnéztem még egy aprócska emelvény is van azoknak, akik belevetnék magukat a karaoke világába.
Kékjeimet vezetem vissza Arnoldra, amikor folytatja a történetet a nőről, aki a legutóbb a pulton táncolt, mert sajnos már nem csak én vagyok vendégként jelen, így a beszélgetésünket megbocsájthatatlan módon szakítják meg párszor. A másik pultosra még várhatunk 1 órát, ha jól emlékszem. Mintha már én is itt dolgoznék. Akaratlan kuncogok fel, majd tenyerembe helyezvén államat figyelem Arnoldot, aki a második koktélomat keveri nekem. Fogalmam sincs mi ez, mit tesz bele vagy mit sem, de finom, én meg rábíztam magamat. Van az a mondás, hogy ökör iszik magában, azonban ne felejtsük el, hogy nekem itt van Arnold, akinek sörös poharához koccintom sajátomat, majd kortyolok belőle.
- Inkább azt mondd meg nekem, hogy nem esett le tűsarkúban a pultról, amikor össze-vissza ugrált - nagyon-nagyon elgondolkodtató kérdés. - Mármint én tudok mindent csinálni magassarkúban, de berúgva egy lelakkozott pulton... necces - szemöldökömet ráncolom, miközben latolgatom magamban a felmerülő lehetőségeket, miközben tekintetemmel követem, ahogy Arnold ismét magamra hagy. Komolyan kezdek megsértődni, még akkor is, ha csak a munkáját végzi. Nagyot szusszanva esik vissza pillantásom a koktélra, amiből kortyolok is, majd siklik tovább a táskámra, amiben a halom dolgozat pihen. Elhúzom a számat, és mintha észre sem vettem volna őket fordulok a nyitott tér felé a székkel, háttal a pultnak.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. június 18. 20:46 Ugrás a poszthoz

Weiss Arion Ruben - bármi, csak ne unatkozzak - outfit

Hátamat a pultnak döntöm, jobb kezembe tartom a koktélt, amibe még mindig nem tudom mi van, elmondani pedig nem hajlandóak, így jobb híján csak kortyolgatom. Lábaimat keresztbe vetem, ahogy kékjeim járatom végig az egyre csak növő emberseregen. Akkor ennyit arról, hogy egy idegen férfival beszélgetem végig az éjszakát, pedig szemrebbenés nélkül sajátítottam volt ki magamnak Arnoldot, de ha dolgozni kell, akkor nincs más választása. Meg ugye, nekem is azt kellett volna, mármint eredetileg ezért jöttem, de Merlin mentsen meg, hogy most már neki álljak. Nem ment el az eszem még ennyire, és bármennyire el kell magam foglalnom valamivel, hogy tényleg ne zavarjam Korit, akkor sem fogok a dolgozatokhoz nyúlni. Megvallva az őszintét, nagyon is jól esik most csak beszélgetni, iszogatni és nem foglalkozni egyik kötelezettségemmel sem, pedig tudom, hogy ennek az elkövetkezendő napokban fogom meginni a levét, de akkor sem érdekel különösebben.
Kékjeim rebbennek az asztalokról az ajtó felé, amikor egy férfi társaság lép be rajta. Szemöldököm emelkedik meg, ahogy belépnek, gyors végig pillantás mindegyiken, majd már siklik tovább pillantásom, végül, ahogy Arnold visszatér hozzám én is a pult felé fordulok megint. Tovább hallgatom és nevetek a történeten, amit folytat, mert a nő bizony a végén végül leesett a pultról, csak annyi volt a szerencséje, hogy a pasik, akik rá csorgatták a nyálukat elkapták. Vidám estéje lehetett a nőnek. Ajkaim nyílnak szólásra, amikor mellém kerül a férfi, jön a haverja is, és fejemet kapom feléjük, amikor felszisszen, nekem pedig rögtön tűz lobban kékjeimbe. Megszólalni sincs időm, mert lerendezik egymás között, majd kékjeimmel pillantok a mellettem állóra, aki meglepően készségesnek mutatkozik aziránt, hogy kiengeszteljen, amikor semmi nem történt lényegében, és még ráadásul a haverja helyett is. Nem diszkréten pillantok végig rajta, majd a haverja után, és elég pár tizedmásodperc, hogy megállapítsam mennyire nem közéjük való. Valahogy más. Kifinomultabb talán, de lehet nem ez a megfelelő szó.
Erre aligha lehetne nemet mondani – fordulok felé a bárszékkel, szemem sarkából látom, ahogy Arnold felém kacsint. Halkan kuncogok fel, majd kékjeimet ismét az előttem állóra emelem. – Csak arra kérlek, hogy a becézést mellőzük, mert a szívemhez kell kapnom tőle. Ophelia – kiiszom az utolsó kortyot, a pultra teszem az üres poharat, majd jobbomat nyújtom az idegen felé. A kézrázás után teszek eleget a kérésnek és helyezem másik helyre a táskámat, amit végül immár kedvenc pultosommá avanzsált Arnold fog meg és tesz be a pult mögé. Hálásan mosolygok rá, mert így legalább nincs vele több gondom, és a dolgozatokat sem látom.
Nincs hozzá közöm, de muszáj megkérdeznem, hogy mégis hogy szedted össze a többieket? Valahogy, ha nem láttalak volna velük, nem tudnálak elképzelni mellettük – fejemet biccentem félre, egy tincset tűrök hátra. Kékjeimet nem veszem el a férfi arcáról, azokban is őszinte kíváncsiság csillan, mert tényleg érdekel, hogy mégis milyen oknál fogva keveredik össze egy ilyen kaliberű férfi a másik véglettel. Mert nekem a többi az másik véglet, valahogy a viselkedésüktől áll a szőr a hátamon, és a kérdés indiszkrétsége sem esik le. Lehet többet ittam a kelleténél.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. június 19. 17:55 Ugrás a poszthoz

Machay Ilián - vidám nap Pécsett - outfit

Ahogy az idő kivirult, úgy vettem én is sokkal könnyebben az elém gördülő akadályokat, akár a rezervátumban, akár az egyetemen. A kezdeti nehézségek ellenére, végül Korival sikerült ugye megoldanom az órarendet, és onnantól kezdve minden sokkal egyszerűbb volt. A rezervátumban bár nem ment zökkenőmentesen, hogy megértsék mennyi teendőm is van nekem valójában Magyarországon, végül sikerült dűlőre jutnom az igazgatóval. És amennyire azt hittem, hogy az egyetemmel lesz a legnagyobb gondom, pontosan annyira lepett meg. Mert ma is itt vagyok, kávéval a kezemben szelem az épület folyosóit, hogy végre az előadóba érjek. Az ajtót belököm, a hallgatók, amint meglátnak, elhallgatnak. Mosolyogva pakolom le a cuccomat az asztalra, majd feléjük fordulok.
- Üdvözlöm Önöket! Az előző előadáson... - nincs teketória, az anyaggal haladni kell, így a kicsiny ismétlések után rögvest belevágunk a feketelevesbe. Különös érzés, ahogy majdnem 100 hallgató hallgatja, amit mondok, jegyzetelnek és ténylegesen rám figyelnek. A beadandókon és a zh-kon, amiket sajnos kénytelen vagyok velük megíratni, általában jól teljesítenek, és ha ők ezt elfelejtik akár pár perc múlva is, én nem, mert ez valahogy nekem is elismerés. Ahogy az is, hogy mióta Jason felhívta a figyelmemet az aznap hordott ruhámra, elmentem előadást tartani, és észrevettem a hallgatók között párat, aki nem feltétlenül diszkréten csorgatta a nyálát, nos... még mindig tart. Merthogy azóta, plusz mióta tombol a nyár ezerrel, kicsit lengébben öltözködöm, mint télen, így akaratlan veszem észre magamon a pillantásokat. Ez is egyfajta elismerés, nem? Végül is... mindegy.

Két óra tömény anatómia után, a kihűlt kávémat hajítom a kukába. Egy ideje már végeztem, de rendbe kellett raknom pár dolgot az asztalomon, így később távozom az egyetemről, mint az megszokott lenne. Intek pár hallgatómnak, majd mintha mi sem lenne természetesebb veszem fel kedvenc alakomat. És már bátran mondom, hogy kedvenc, mert nem felejtem el megbűvölni előtte a ruhát, és teljesen hozzászoktam. Sokkal egyszerűbben közlekedek, és bár az országban nem megszokott egy hatalmas fekete kígyó, de eddig bejött, hogy óvatosan, körültekintően közlekedem, így nem bukok le, mégis könnyűszerrel eljutok mindenhova. Most sincs ez másképp, a helyszín közelébe érve lándzsás nyelvemet nyújtom ki, koromfekete szemeim járnak ide-oda, és amikor a terep tisztának tűnik, továbbcsúszok, majd felveszem emberi alakomat és sétálok tovább kényelmes tempóban. Hajamat dobom hátra vállam felett, halvány mosollyal ajkaimon lépkedek egy félreesőbb helyre és gyújtok rá. Szükségem lenne egy kávéra. Egy karamellás latte nagyon jól esne...
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. június 21. 12:43 Ugrás a poszthoz

Machay Ilián - vidám nap Pécsett - outfit

Szóval verőfényes napsütés, madárcsicsergés, jobbnál jobb egyetemi előadások, vidám percek a tanáriban, és minden, ami boldogságot csempészhet egy ember életébe. Már éppen azon gondolkodom, hogy tényleg minden kétségemet félredobva keresem meg Korit, hogy azonnal menjünk vásárolni, majd igyunk meg egy kávét, amikor az ismerős hang csattan bele a dobhártyámba, és mire észbe kaphatnék, vagy legalább meggyújthatnám azt a fránya cigarettát, keze már a derekamra kulcsolódik, aminek hatására az én arcomra is egy olyan kedves kis mosoly kerül fel, ami mostanában nagyon ritkán. Ujjaim közé csippentem a még meggyújtatlan szálat, kékjeimet emelem fel Iliánra, hogy szemébe nézve tudjak válaszolni a kérdésre.
- Nagyon - aprót bólintok, le nem véve róla pillantásomat. Na, nem azért, mert attól félek, hogyha megteszem, akkor oda az egésznek a varázsa, és a híres Machay eltűnik a szemem elől, majd soha többet nem látom, hanem mert egyszerűen minden mozdulata és szava gyanús a férfinak. - Komolyan kezdtem unatkozni nélküled Ilián, már az is eszembe jutott, hogy egy véletlen találkozás helyett, felkereslek én - kezemet csúsztatom derekamat tartó karjára, mosolyom lesz ezzel együtt szélesebb, és az előttem állónak egyetlen oka sincs arra, hogy kételkedjen a szavaimban. Másik kezem helyezem vállára, valami furcsa deja vu érzés kerít hatalmába, mintha újra február lenne és a liciten állnék. Nagyobb levegőt veszek, de nem lépek arrébb, sőt, ha lehetséges, még jobban belesimulok az engem tartó kézbe.
- Azért elvárom, hogy minimum ennyire hiányoztam neked én is - mellkasára csúszik kezem, ott állok neki dobolni tökéletesen manikűrözött kezemmel, folyamatosan arcát fürkészve, és igyekezvén elkapni a kékeket, plusz nem törődve azzal, hogy más az illata, mint amikor legutóbb volt ennyire közel hozzám.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. június 24. 08:30 Ugrás a poszthoz

Machay Ilián - vidám nap Pécsett - outfit

Halk, és talán kissé hitetlen kacajt engedek meg magamnak. Nem szeretnék ebben hinni, sőt, legszívesebben addig tagadnám magamban, míg végül odalyukadok ki, hogy el is hiszem a tagadást, de ha ez a sors tényleg, akkor világgá szaladok. Mármint rendben, egy nő, egy igazi nő, minden egoizmus nélkül tisztában van az adottságival, így én is, azonban az ilyesfajta férfiakkal, majd a helyzettel, amit teremt az a bizonyos, nem mindig lehet mit kezdeni, hiszen mi mást is szeretne? Hihetném az ellenkezőjét, ezt is tagadhatnám magamban végtelen időkig, míg elhiszem egyszer csak, de valószínűnek tartom, nem áll rendelkezésemre annyi idő, hogy valóban megtörténjen. Szemeimet forgatom meg csupán, mert nyilvánvaló, hogy nem tettem meg, a szíve összetörése meg aligha ezen megmozdulásomon múlt, így hiába a kiskutya tekintet és kedvesen lebiggyesztett ajkak. A naivitás áll tőlem a legmesszebb.
És mégis karjaiba simulok. Agyam folyamatosan küldi a vészjelzéseket, nem kellene egyetlen szavát, cselekedetét sem elhinnem, de fogjuk a vélaságára, hogy mégis - enyhe túlzással - iszom a szavait, és úgy mozdulok, ahogy azt ő szeretné. A helyzet még viccesebbé válik, ahogy a Valentin-napi őrület kúszik be emlékeim közé, már éppen incselkedve közölném vele, hogy akkor is éppen magával, és a rálicitáló nőkkel volt elfoglalva - milyen meglepő -, de ehelyett befogom a szám és várok.
Mellkasára simuló kezem feszül meg, igyekszem eltolni magamtól, nem akarom elhinni, ami éppen történik, ám végül, bármennyire is kellemetlen legyen ez; ő nyer. Megfeszült ujjaim markolnak rá felsőjére, viszonzom a csókot, eddig karján pihenő kezem csúszik feljebb vállára, majd tarkójára, kissé megemelkedve kerülök hozzá közelebb. Akkor tényleg itt a vége.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2021. március 6. 00:02 Ugrás a poszthoz

Jason
 - építsünk csapatot; véletlen vagy a képen - utolsó utáni -


Feltűnt, hogy kerül. Ó, de még mennyire, hogy fel, még a vak is láthatta, hogy érdekes módon, soha nem ott van ahol én. Hogy bánom-e? Esetleg. Egyszer már a lénye maga kényszerített meggondolatlan döntésre, akkor mindent feladtam érte, mégsem volt elég. Eldobtam magamtól a biztosat a bizonytalanért, és hatalmasat koppantam, a biztos mégis visszatért az életembe a legváratlanabb helyszínen és pillanatban, ugyanolyan érzelmeket kiváltva belőlem, mint a legelején. Őszintén szólva, a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy kerüljük egymást, bár tény, hogy nekem nem kell megerőltetnem magam, mert Jason tökéletesen sajátította el a technikát, hogy akkor rabolja ki a hűtőmet, amikor véletlenül sem vagyok ott. A nap azonban vészesen közeleg, hogy találkoznunk kell. Bizonytalan vagyok, bennem van a félsz, mióta csúnya módon elváltunk. Mármint ez így nem egészen igaz, mert nem vágtunk egymáshoz tányérokat, szóval meglepően szépen váltunk el, csak… váratlanul?
Nincs idő gondolkodni, meg kell szednem a lábaimat, mert már tíz perce a helyszínen kéne lennem. Ez mindössze annyit jelent, hogy a komótos séta közben, amit lejtek a hely felé, még egy kávét is veszek, így azt kortyolgatva lépek be a területbe, hogy azonnal szembe találjam magam a medve hátával. Egy halk morranás hagyja el ajkaimat, amivel valami olyasmit szeretnék jelezni, hogy ez nem igaz, de ahelyett, hogy kiengedném magamból elégedetlenségemet, aprót kortyolok a papírpohárból. Akkor innen már nincs visszaút, igaz? Találkozni fogunk, és ha fejre állok sem fog megváltozni. A hatalmas testhez közelebb tipegve kerül akaratlan széles mosoly arcomra, ami mellé társul szemforgatásom, ahogy meghallom hangját. Az apró pihék meredeznek az ég felé hatására. Jó? Rossz? Igen.
- Mit értesz az alatt, hogy amúgy ártalmatlan? - a hangom mellé társulok, ahogy belibbenek mellé, kékjeimet a karperecre függesztem, miközben fejemet kissé oldalasan fordítva pillogok a karkötőre. - Elégedetlenkedsz megint, pedig még el sem kezdtük - szemtelen mosolyt villantok felé, majd veszek át mindent a sráctól, írok alá mindent olvasás nélkül, amit az orrom alá tol, és kissé sietősebb léptekkel érem utol Jasont, miután igen hamar kiderült: nincs más választásom, mivel egy csapatban vagyunk. Ha nem ezt hívják az élet ironiájának, akkor nem tudom mit.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2021. március 14. 18:11 Ugrás a poszthoz

Jason
 - építsünk csapatot; véletlen vagy a képen - utolsó utáni -

Nem tudom mit kellene gondolnom. Nem tudom mit kellene éreznem. Mintha valami tinidrámába csöppentem volna, ahol a fiú kerüli a lányt, mert szeretné elkerülni a kellemetlen helyzeteket, amit a… na igen, fogalmam sincs mi számíthatna kellemetlen helyzetnek, mikor olyan jól kiküszöböli azt is, hogy egyáltalán helyzet legyen. Nagyon ritkák az olyan alkalmak, amikor nem tudom, hogy kellene hozzáállnom egy helyzethez, de azt bizton állíthatom: ez közéjük tartozik. Mégis mosolyogva lépkedek oda, szólítom meg, és ugyanolyan mosollyal billegtetem fejemet szavaira, majd érintem mutatóujjamat ajkaimnak, mintha nagyon, de nagyon elgondolkodnék.
- Akkoooooor - nyújtom el a szót játékosan, mielőtt Jasonre vezetném kékjeimet. - Gondolom büszke lehetek - mosolyom kerekedik ki egy szemtelen vigyorrá, majd firkantom alá az elém tolt papírokat. Szemöldököm rebben meg Jason szavaira, fel sem pillantva hümmögök egyet, ahogy kékjeim fürkészik a sorokat, mert pár szón megakadt a tekintetem, így csak-csak elolvasom. Legalább ezt a három sort, aminek a végére nincs is értelme, mert minden figyelmem a férfinek szentelem. Követem a kapott utasításokat, kékjeim azonnal ki is kerekednek egy pillanatra, ahogy meglátom. Igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, megköszörülöm torkomat.
- Nos… - dobom hátra vállam felett hajamat. - Innen már nincs visszaút - hangom határozott, de gyomrom ugrik apróra, ahogy elképzelem magamat egy falon ugrálni, mint egy pókmajom. Merlinre, az életem nagy részét sárkányok mellett töltöttem és töltöm, erre komolyan egy falmászás hoz ekkora pánikot bensőmbe? Magabiztos léptekkel követem Jasont végül, rá sem pillantva várom meg, amíg összeszedi magát, míg én le sem veszem kékjeimet a teremben álló falról. Látványosan húzom el ajkaimat a kérdésre.
- Hogyne - bólintok egyet, oldalvást sandítok a medvére. - Minden másnapomat itt töltöm, mert a falmászás csak még formásabbá varázsolja a fenekemet - vezetem vissza kékjeimet a falra, aprót kortyolok a kávéból szemtelen mosollyal ajkaimon. - Miért érzem úgy, hogy te már csináltad és csúnya vereséget fogok szenvedni? - fordulok felé teljes testemmel. - Ami persze nem azt jelenti, Payne, hogy könnyű győzelmed lesz - kacsintok rá, majd indulok a fal felé lassú léptekkel, hogy közelebbről is megszemlélhessem azt, ami ma a végemet jelenti.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia Carolina Brown összes hozzászólása (421 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 12 13 [14] 15 » Fel