Csak bólintok egy aprót arra, amit mond. Nem akarok elhúzódni tőle, és úgy érzem, hogy a testem sem. Biztonságban vagyok, teljes mértékben. Ezért nem lehetett akárki, mint sok másik embernél az első. A múltban átélt események miatt, amiatt az egyetlen esemény miatt, most teljesen biztonságban kellett, hogy érezzem magam. Hiszen most olyat teszek, amit korábban még nem. Tudnom kellett, hogy ki a másik, hogy milyen a másik. Kristóf túl azon, hogy szarkasztikus és néha nagyon bunkón tud megszólalni, nem lenne képes bántani azért, mert tapasztalatlan vagyok és esetleg nem úgy mozdulok. Nekem ez kellett. Ahhoz, hogy át tudjam magam adni ennek az egésznek, hogy ne görcsösen feküdjek, ne a plafont nézzem és imádkozzak, miközben megtörténik a dolog. Nem lenne szabad aggódnom, hiszen engem fizikailag soha, senki sem bántott. De nem tudtam, hogy hogyan reagálok arra, ami történni fog.
Hálás vagyok, és azt hiszem holnap reggel hálát fogok érezni azért, hogy nem gondolom túl az események folyása közben a dolgokat, hogy tényleg olyan lazán kezelem ezt, mint, ahogy annak lennie kell. Onnantól, hogy Kristóf tenyerét megérzem a mellemen, kiszakad belőlem az első sóhaj, amibe néhány szó keveredik. Nem sok, csak annyi, hogy “ez jó”. Tényleg jó, és élvezetes. Én is bátrabbá válok. Láttam más másokat, régen, olyan párokat, akik az erdőben bújtak meg, mert még nem lett volna szabad ilyesmit csinálniuk. Egyszer engem is hívott egy fiú, de én még nem akartam menni, azt ígértem neki, hogy később megyek. Végül sosem tettem, hiszen eljöttem. Láttam, hogy a fiúk mit kérnek a lányoktól, ezért aztán tudom, hogy lejjebb kell még csúsztatnom a kezem, hogy óvatosan kell a nadrágjával bánnom, nehogy megsérüljön. Ahogy a kezem közé veszem a férfiasságát, az arcát kezdem figyelni, hogy vajon jó-e neki, élvezi-e, és annak szellemében haladok előre, hogy ő mit közvetít felém. Ma éjjel mindent át szeretnék élni, amit csak adhat, hiszen azt ígértem, hogy kötetlen este lesz. Olyan este, ami lecsillapítja és feltölti egyszerre. Nincsenek tabuk, nincsenek ellenállások, csak élvezet van. Mind a kettőnk részéről. Tele vagyok vággyal, ismert és ismeretlen érzésekkel, olyan érzések robbannak bennem katartikusan, hogy én magam sem hittem, hogy lehet ilyet. De lehet, nem csak egyszer, többször, hajnalig tartó élvezetben, meg-megpihenve. Mintha nem lenne holnap, és talán nincs is. Talán mégis, talán ahogy a hátam ívbe feszül és ajkaim között egy hosszabb nyögés szakad ki újra, éppen a jövőm szemébe nézek. Izgalmas élmény, hogy sosem tudhatjuk mit hoznak a felkelő nap sugarai.
Nem lettem más ember, nem érzem másnak magam. Többnek igen, kiterjedtebbnek, de másabbnak nem. Jól döntöttem, az elégedettség és a kellemes fáradtság egyszerre jár át, ahogy ráeszmélek, hogy nem sokkal utána nekem is indulnom kell haza. Fáradt vagyok és mégis kipihent, tettvággyal teli. Létezhet? Úgy tűnik, igen. A mosoly az arcomon, ami folyton ott ül, mégis két apró könnycseppel vegyül, és a sós cseppek érzem, ahogy végigszántják az arcom. Vissza fog jönni, épségben. Ebben bízom. Nem testileg féltem, hanem inkább lelkileg. Hogy ne törjék meg teljesen. Egy hosszú pillanatig még megengedem magamnak, hogy csak magam legyek, hogy mindent, ami történt csendben megélhessek.