37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 20. 20:50 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


Az elmúlt napokban, sőt talán hetekben olyan, mintha kihúzták volna megint a lába alól a szőnyeget. Nem elég, hogy Willt visszavették a pubba, amit hevesen ellenzett, de a Madlennél tett most már harmadik látogatás jó volt arra, hogy az öregasszony kedvesen, de egyáltalán nem sajnálkozóan közölje, hogy saaaajnos Nate igényt tartott a lakásra, és hát az ikreknek is igazán jár valami a szüleik örökségéből, nem? Elvégre Will megkapta a fotókat, a családi mementókat, a nagyapja holmiját. Az, hogy Nathaniel pedig a házra formál igényt, teljesen természetes, bármelyiküknek odaadja a kulcsokat, ha elég hamar jelentkezik érte. Érezte, ahogy elönti az agyát a düh, és istenesen türtőztette magát, hogy Madlen előtt ennek szikrája se látsszon, sőt mi több, inkább eltakarta a szemét is, mint aki fejfájással küzd, mert nem volt biztos benne, hogy nem-e pompáznak az íriszei megint vérvörösben a dühtől.
És ím, itt áll, Nathaniel lakásának ajtaja előtt, hogy magyarázatot kapjon a történtekre. A férfi pontosan tudta, hogy ők abba a házba akarnak átköltözni, így joggal hiszi, hogy van miről beszélgetniük.
Három határozott koppantással adja a házigazda tudtára, hogy bebocsátást kér.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 20. 21:29 | Link

Adele

Hazudna, ha azt mondaná, hogy nem elégedett magával. Amikor megkapta a kulcsokat és a ház tulajdonjogáról szóló papírokat, az.. jó érzés volt. Jó érzés volt elvenni valamit Williamtől. A férfi mást sem csinált azóta, mióta csak az eszét tudta, csak elvett tőlük: a büszkeségüket, a méltóságukat, a normális gyermekkort úgy általánosságban. Melyik másik gyereknek vannak rémálmai arról, hogy késsel vág meg valakit parancsra. Vagy hogy a családi kúria padlásterében az idősebb, erősebb testvér vetkőzésre kényszeríti. Vagy...
.. sokminden követhetné ezt a vagyot. Azt hitte, hogy majd idővel csillapodni fog magától a haragja. Hogy majd kevésbé gyűlik keserű epe a szájába, ha a történtekre gondol. Hogy majd lesz idő, amikor nem feszül meg idegesen az állkapcsa a bátyja gondolatára.
De aztán teltek az évek, és a haragja és gyűlölete nem csillapodott. Most végre, mikor beérett hosszú évek engedelmes "eminens gyerek" játéka és kezébe vehette a ház papírjait és kulcsát - végre mintha egy kicsit könnyebbnek érezte volna magát egy-két napra. Rá kellett jönnie azért, hogy ez sem maradandó megoldás. Egyetlen csepp víz nem elég a szomjhalál szélén vergődőnek. De azért nem volt rossz csepp. Ki kell találnia, mit tegyen legközelebb, hogyan élhetné át még egyszer ezt a pillanatnyi könnyedséget. Az egyetlen, amit sajnál, hogy nem láthatja a bátyja arcát, mikor megtudja. Vajon ordítani fog? Vagy bevörösödött szemekkel próbálja majd visszatartani a sírást? Meglátszik majd az arcán? Egyáltalán csupán kis kellemetlenség lesz - vagy ha egy kicsit is, de sikerül összetörni azt a szottyadt, rothadó szívét? Reméli.

A kopogásra a bejárati ajtóhoz lép és az oldalsó amúgy egészalakos tükörben megjelenik az ajtó másik oldalán álló Adél alakja. Nocsak. Nem Will, hanem a felesége? Elnézve a nőt, egészen feszült, de nem tud lelkiismeretfurdalást érezni egy pillanatra sem. Az ő szemszögéből már is csoda, hogy szimpátiát érez, de ha William közvetett bántalmazásának a nő is áldozatául esik, hát... járulékos veszteség.
Félreértés ne essék, egy kicsit rosszul érzi magát - és ha tehetné, akkor kihagyná Adélt ebből. De a nő úgy döntött, hogy nem válik el és emellett a féreg mellett éli le az életét, sőt, gyereket szül neki. Nemigen tudja annyira elvonni, hogy ne legyen érintett. Kék inget és fekete nadrát visel, csak egyszerűen, otthoni öltözékben - a nappaliban hagyott egy egész üveg megbontott whiskyt, amiből már hiányzik valamennyire. Mostanában ünnepel ugyanis. Részegnek bár nem mondható, de hazugság lenne azt mondani, hogy nem érzi kicsit könnyebbnek a gondolatait, ahogy ajtót nyit Adél előtt.
- Helló, mi a helyzet? - Mintha nem tudná, de ezzel az egyszerű, rövid mondattal üti fel a nő érkezését.
Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 20. 21:42 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


Leplezni sem próbálja a komorságot az arcán, még akkor sem, mikor kinyílik az ajtó és a sógora mindig barátságos arca előbújik mögüle.
- Szia Nate. Elnézést, hogy előzetes egyeztetés nélkül érkeztem, talán megbocsátod kivételesen. - Rövid biccentés kíséri az érezhetően őszintétlen, inkább formalitásszámba menő excusét. - Tudnál rám szánni egy kis időt most? Fontos dologról szeretnék beszélni veled. Kérlek. - Hogy régen mennyire utálta és haszontalannak tartotta ezt a szót. "Kérlek" . Mintha bárkinek is könyörögnie kellett volna bármiért. Aztán villámgyorsan megtanulta, hogy enélkül sokan bezárják a felnőtt világban az ajtajukat. Improvise, adapt, overcome- megtanulta hát, felvette a szótárába.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 20. 22:31 | Link

Adele

Hát ez gyorsan ment, nem is próbálja körbejárni. Ez az első gondolata Adél bevezetőjét hallva - a nő arca nem hagy kérdéseket maga után. Ha teljesen józan lenne, valószínűleg megpróbálná elhajtani, mert nem lenne kedve Adél drámájához. Will idegességéhez inkább. Ebből is látszik, hogy milyen egy gerinctelen kis pondró, hogy a nejét küldi. Felvonja a szemöldökét, aztán oldalra áll az ajtóban, utat engedve a másiknak.
- Hát persze Adél, csak utánad. - Legyenek túl rajta. A negyedvéla majd jól kitombolja magát, aztán.. hátha közben elszólja magát arról is, mennyire felzaklatta a férjét. Reméli, hogy elhangzik majd valami ilyesmi.
Beterelgeti magukat a nappaliba. Ízléses, de nem túlzottan hivalkodó helyiség, praktikus és modern bútorokkal.
- Szóval miben segíthetek? - érdeklődik, miközben újratölti a poharát.


Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 21. 00:43 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


Nincs értelme kertelnie, sőt erősen kétli, hogy Nathaniel ne számított volna legalább egy vizitre tőle vagy Willtől a ház kapcsán. Vagy csak ő ilyen lobbanékony, persze ez is megtörténhet. Biccent egyet ismét, megköszönve a behívást, és hezitálás nélkül betessékeli magát az ajtón. A kabátjából sem bújik ki, csak annyit vár meg, hogy Nathaniel bezárja az ajtót, közben kibújik a csizmáiból puszta megszokásból.
Mostanában különösen tikkel az alkoholra, mióta Will újból abban a lebujban dolgozik, így a nappaliban hagyott whiskys üveg látványára rándul egyet a szája széle undorodva. Inkább elfordítja a fejét újból Nathanielre.
- Nemrég jártam a nagyanyátoknál. Azt mesélte, hogy igényt formáltál a szülői házra... Érdekes mód ez az igény azután érkezett, hogy beszéltünk. Elmesélnéd, mi ez az egész? - Nagyon figyel rá, hogy végig tárgyilagos, higgadt hangszínnel adja elő a mondandóját. Először tudnia kell, mivel áll szemben, eddig ugyanis jelét sem látta, hogy Nathaniel főzne ellenük valamit. Utálná belátni, hogy Willnek igaza volt, és Nathaniel tényleg egy ármánykodó kis csótány.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 21. 00:57 | Link

Adele

Látszólag nem fordít különösebb figyelmet Adél ellenérzésére az asztalon álló üveggel - igazából eszébe sem jut összekötni, annyira nem mossa magát össze az alkoholista bátyjával.
Azt hitte, kényelmetlen lesz majd neki ez a beszélgetés, de most, hogy itt áll és a nő számonkéri, meglepő módon nem érez semmiféle kényelmetlenséget. Történt, ami történt. Jogosnak és logikusnak gondolja a maga részéről - az etikusságot tekintve pedig.. kérlek. Williammel? Etikusnak lenni?
- Az, ami. Mondhatni megihletett a beszélgetés az a része, amikor felmerült, hogy mindenki végül egy végleges otthonba költözik, a mostani pedig csak átmeneti.
Nem arról van szó, hogy teljesen őszintétlennek hangozna - mégis van a szavaiban valami kelletlenül éles és disszonáns. Esze ágában sincs azt a házat végleges otthonnak használni. A földdel nem teheti egyenlővé, azzal Madlen sem értene egyet, de átalakítja, hogy William számára örökké meglegyen a tudat, hogy azt a házat, abban a formában, ahogy neki kedves, sosem szerezheti meg már. Még akkor sem, ha egyszer a kezére jutna. Melyik is volt William gyerekszobája? Némi átépítés, átalakítás és bútorcsere után remek playroom lesz.
- Ennyi nekem is jár. - Bár Adél nem tudja, de nem igazán a házra, inkább az afeletti győzelemre gondol, hogy talán most sikerrel belerúghatott a bátyjába.

Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 21. 01:08 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


Látszik, ahogy a szája összepréselődik, a táskáját pedig épp lerakja az asztalkára csak annyira figyelve a műveletre, hogy ne verje le az üveget a helyéről. Az idegessége percről percre feljebb kúszik a gerincén; a gyerek érezhetően megmozdul a hasában, reagálva az anyja újabb idegességi hullámára.
- És neked pont az a ház kellett, pont azután, hogy beszélgettél velem... Ne szórakozz velem, Nate. - Úgy tűnik, hogy a sógora remek érzékkel tud színészkedni; biztos örökölte ő is Madlen mágikus tehetségét, sőt talán még tehetségesebb is a húgánál. Estheren legalább célzott ütésekkel fogást lehetett találni, de Nate... Azért a legdühösebb, hogy nem szűrte ki hamarabb, Nate nem olyan kezesbárány, mint amilyennek eladja magát.
- Megkaptál mindent Madlentől, te is, Esther is. Mi jár még neked, hm? A közeletekbe sem megyünk jószerével. Mire volt ez jó? - Az ideges szusszanás, a halványvörös íriszei mind árulkodóak.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 21. 01:24 | Link

Adele

- Igen, pont az a ház kellett. És nem, nem szórakozom veled. Williammel szórakozom.
Amikor aztán a vártak szerint Adél rögtön William védelmére kel, nem bírja ki és hangosan elneveti magát. Teljesen örömtelen nevetés, és nem rövid kis kuncogás. Olyan igazi, mélyről jövő, hosszú, hitetlen nevetés.
- Ahahahahahahhaah... -A homlokához kell kapnia, mert olyan hirtelen jött az inger, majdhogynem ösztönösen takarná az arcát, aminek vonásait egyáltalán nem tudja kontrollálni. Már éppen abbahagyná, amikor Adél felháborodott arcára tekint és megint eszébe jut az elmúlt pár pillanat, mikor a nő tanúbizonyságát adta, milyen kis szegény szerencsétlen áldozatnak látja a férjét és újra felbugyborékol a nevetés benne.
- Szegény szerencsétlen William. A PÁRIA. Akit ok nélkül kivetett a kegyetlen család. - Határozottan van valami hisztérikus a mondatban, ami alkohol nélkül nem feltétlen lenne benne, de az is tény, hogy ha józan lenne is váratlanül erősen triggerelné, hogy Williamnek TÉNYLEG mindig van, aki megvédje. Őket ki védte Estherrel? Mert nem Madlen, a családjuk is annak a féregnek a seggét védte, még akkor is, amikor igazságot kellett volna tenni.
- MINDENT! Ez jó! Ez nagyon jó. Ahahah. Hah. Tudod kinek volt mindig is titkon kinyalva a segge ebben a családban? Williamnek, akármit csinált, a Krise név mindig megvédte. Igen, az a pár év semmi volt ahhoz képest, ami lehetett volna. - A mondandója végére már egyáltalán nem nevet, nem is szomorú vagy szánandó, egyenes háttal beszél, de a szavai feszesek mint a kifeszített damil, aminek jobb nem teljes lendülettel nekifutni.
Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 21. 01:36 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


Egyre jobban és jobban elkomorul az arca, és most már hagyja a nyílt ellenszenvet kiülni rá. A szembenevetés felér egy teljes vörös posztóval, pedig nem rajta szórakoznak, óh nem. Ez a határtalan cinizmus, irónia, a picsogás... Az a borzalmas az egészben, hogy kontextus, mögöttes töltet nélkül nézve Nate kiborulása valahol saját magára emlékezteti, hogyan próbált a szülei előtt vergődni, hogy ne a bátyja legyen piedesztálra emelve. Teljesen más típusú problémák, teljesen más horderejű ok-okozatok, mégis a hisztéria, a reakció felébreszti a régi emlékeit... és nem tetszik, amit lát, mert iszonyatosan irritáló és kicsinyesnek ható az egész egy teljes történetet nem ismerő ember számára.
- Szóval az irigységedet úgy kezeled, hogy elszeded előle és előlem a családi házat. Nate, ha terapeutára van szükséged, ismerek néhány remek embert Carlisle-ban, megadom a számukat szívesen. Még csak országot sem kell válts, hogy kezeltesd az agybajod, kedvesem. - Most már semmi oka megőrizni a kedves kis feleség álcát. Úgy látszik, hogy Nate-nek teljesen elment az esze, és Madlen ennek a szerencsétlennek is adta a lovat a feneke alá, mint Willnek azzal, hogy nem kötelezte az elvonóra. Meg is lett az eredménye.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 21. 01:45 | Link

Adele

- Minden rosszindulat nélkül, szánlak, Adél. Semmit sem tudsz Williamről. Semmit, csak amit William elmond magáról és véletlen kiderül.
Fel sem veszi a "kedvesem" és lekezelő stílust. Alapvetően tényleg, rosszindulat nélkül, de többre tartja magát Adélnál, egyszerűen azért, mert a tény, hogy a nő még annak ellenére is, hogy tisztában van Will néhány stiklijével, még hajlandó neki gyereket szülni. Kétségbeesetten.
Van benne annyi tartás és huszonéves létére annyi tisztesség, hogy nem vág vissza egy terhes nőnek, akinek múltja van terapeutákkal azzal, hogy ez különösen mulattató tőle hallani. Megfordul a fejében. De nem mondja ki.
- Ó, nem Adél. Problémáim lehet, hogy vannak, de nem én fogok gyereket szülni egy pedofilnak. Én magam miatt aggódnék a helyedben, nem egy ház miatt toporzékolnék a férjed öccsének.
Hirtelen elhallgat. Ezt sokkal.. körmönfontabban akarta felvezetni. Máskor. Máshogy, de semmiképp sem így.
Utoljára módosította:Nathaniel James Krise, 2023. október 21. 01:48
Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 21. 01:53 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


Megdermed a "pedofil" szó hallatán, mint akinél elvágták a filmet. Az arca megkövült döbbenetről árulkodik még jó néhány másodperccel Nate szavai után is, csak hogy utána gejzírként bugyborékoljon fel benne a harag és az ellenségesség. Párhuzamosan a totális elborulásával lendül a keze is, és hacsak Nate nem reagál időben, bizony az arcát célozza egy kiadós pofon reményében.
- És még hazudsz is! Pofátlanul hazudsz! Hacsak nincs bizonyítékod erre a vádra, azt ajánlom, soha többé ki ne ejtsd a szádon, hogy a férjem pedofil lenne! - Sok vádat rá lehet olvasni Will fejére, hogy nincs szociális fékje, hogy nem tudja, mi a jó és rossz közötti különbség, erőszakos, érzelmileg fejletlen, és folytatódhatna a sor. De, hogy pedofil? Maga a puszta vád olyan indulatokat szabadít fel benne, mint ritkán.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 21. 01:58 | Link

Adele

A pofon váratlanul éri meg nem is. Adél többször is beszélt neki arról a múltban, hogy szeretné összeszedni magát és higgadtabban, érettebben viselkedni. Láthatóan ez még mindig csak egy elérendő cél. Igaz, valóban nem a leghiggadtabb beszélgetésük ez valaha. Égő fájdalmat érez a pofon helyén, de.. nem annyira vészes. A nő nem túl erős, a pofonja is inkább csíp, mint ténylegesen fáj. Elkapja Adél karját, de csak annyira, hogy ha még egyszer ütne, ne tehesse meg. Nem szorítja fájdalmasan és csak defenzíven ellentart, ha újra lendítené a kezét.
- Lehet, hogy William és közted ez normális dolog, hogy veritek egymást. Én nem William vagyok. És Merlin a tanúm, ha még egyszer kezet emelsz rám, az aurorkapitányságon találod magad. Mi vagy te? Valami állat?
A fájdalom valamennyire kijózanította, így visszanyerte hangja meg úgy maga fölött is az irányítást. Semmi szándéka nincs követni William és Adél hagyományait.
- Mindketten úgy bántok a fizikai erőszakkal, mintha magától értetődő és természetes lenne. - Igazából tényleg a gyereket sajnálja. Vajon majd két ilyen hisztérikus szülő mellett a gyerek is pofonokra számíthat majd? Vörös vélaszemekre meg William részeges, beteg kísérleteire?
- A férjed egy kibaszott pedofil. Tessék, kiejtettem még egyszer. És bizonyítékom is van rá. Ahogy arra is, hogy az általatok olyan felénk, ikrek felé rendkívül elfogult Madlen William irjáhát menti. Ez a mi nagy örökségünk Estherrel. Irigylésre méltó, mi?
Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 21. 02:24 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


- Messze normálisabb vagyok, mint te a beteges kis játszmáiddal és a hazudozásaiddal. - Gyűlöli, ha fenyegetik. Még inkább gyűlöli, hogy tudja, átlépte a határt, és ezúttal megütheti a bokáját, mert Nate most először hat igazán egy vadidegennek, ráadásul fenyegető vadidegennek.
Szinte perceknek tűnő ideig nem szólal meg, de láthatóan iszonyatosan ellenségesen mered Nate arcába közvetlen közelről továbbra is Nate stabil tartásában.
- Mutasd akkor meg. - Végül lecsitítja a hangját, a szeme is visszafordul a megszokott, zöldes színébe. - Eddig csak szavakkal dobálóztál, de semmi konkrétumot nem hoztál fel. Szóval? - A gyerek mostanra bevitt már néhány erősebb találatot, érzi a derekát sajogni és az en bloc diszkomfortot, ami a fia túl intenzív ébrenlétével jár, de ő a hibás most is, felidegesítette magát és ez átterjedt a babára.
Ettől függetlenül próbálja tartani magát a képzelt büszkeségével együtt, és kapaszkodni már-már kétségbeesetten abba a reménybe, hogy minden, amit Nate mondott, színtiszta hazugság, és Will sosem bántott egyetlen gyereket sem.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 21. 02:33 | Link

Adele

Egy majdhogynem szánakozó tekintetet vet a nő visszavágására. Tényleg szót sem érdemel ezen a ponton már, annyira gyerekesnek hat a vagdalkozása. Mintha nem hallgatta volna végig az elmúlt időszakban, hogy mennyiféle hazugságot és mennyiszer bocsátott meg Willnek.
Ez csak még egy dolog a listán, amit úgy látszik, a bátyja megtehet, de neki nem szabad. Lényegében erről szól az élete. William lehet bűnöző, elárulhat, bántalmazhat, zaklathat bárkit, lehet akármilyen alávaló, rossz ember, árthat akárkinek akármilyen módon - a környezete végül mindig megbocsátja neki, mindig felmenti valahogy. Ellenben Nate legkisebb ballépésére, első hazugságára úgy reagálnak, mintha őrült lenne, de minimum mintha a világ legszörnyűbb tetteiért lenne felelős. Hát még meg is ütötték. Igazából újabb bizonyíték ez arra, hogy kár őszintén beszélnie magáról vagy megmutatni magából bármit.. ami tényleg ő. A világ mindig a tökéletes és összeszedett Nathanielre fog nyitottan tekinteni.
- Miért tenném. Az imént ütöttél meg. A férjed.. felsorolni is hosszú lenne. Mivel tartozom neked? Különben is, terhes vagy. Majd megkapod, amikor már biztonságosabb.
Könnyű volt a szavaknak csak úgy kéretlenül előtörniük belőle, de mostanra annyi józanság visszaköltözött belé, hogy nem most kéne ilyen megterhelő dolgokat mutatnia egy terhes, leendő anyának.
Utoljára módosította:Nathaniel James Krise, 2023. október 21. 02:35
Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 21. 02:43 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


Ha másra nem, arra jó ez a patthelyzet, hogy teljesen uralma alá vonja a légzését. Számolj, ha úgy könnyebb. Próbálj meg egyenletes ütemben elszámolni százig fejben, ehhez mérd a lélegzetvételed. Nagyon-nagyon sokszor átbeszélték ezt a terapeutájával. A kirohanásai nem egészségesek, nem szociál-kompatibilisek, és ártalmasak az egészségére is, főleg most.
- Ez nem arról szól, miért kellene alátámaszd, hanem eleve az állításod milyenségéről. Tettél egy roppant súlyos kijelentést, és elvárod, hogy csak úgy elhiggyem. A férjem egy mocskos szemétláda, de a pedofília nem szerepelt az eddigi repertoárjában. Vagy nem mondasz igazat, vagy mindenki eltitkolta ezt, vele együtt. És ahogy mondtad, gyereket készülök szülni neki. Nem gondolod, hogy még idejében jogom lenne ellenőrizni ezt az állítást leendő anyaként? - Nate-re nem lehet hatni a tárgyaláson kívül semmi mással, erre a következtetésre jut. Sőt, a tárgyalás sem mindegy, miről szól és hogyan. Egy leendő ügyvédnél rosszabbat nem is kívánhatna, de azzal kell dolgoznia, ami van.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 21. 03:02 | Link

Adele

- Nem kötelességed elhinni, nem foglak győzködni róla. Elég sokmindent tudok arról, hogy mennyi mindent bocsátottál meg neki, még ha el is hiszed... szerinted pont ez fog fennakadni a rostán?
Nem mosolyog, nem is támadó, csak.. érződik a költői kérdésből, hogy Nate vagy blöfföl vagy tényleg több stiklijéről tud Williamnek, mint az a férfinak vagy akár a feleségének kényelmes tudat lenne. Mert lássuk csak. Elítélték Willt korábban, elég komoly vádakkal. Nem tűntek elég komolynak ahhoz, hogy ne menjen hozzá feleségül és ne maradjon vele. Ne akarjon vele maradni görcsösen, még rosszabb. Aztán kiderült, hogy feketemágiával üzérkedett. Ráadásul egészen gyomorforgató dolgok voltak ott az iratok között - látta őket. Nem véletlenül lettek bezsúfolva Will holmija közé, abban a reményben, hogy valaki majd rátalál. Az sem használt. Fel is mentették a vádak alól - és Adélt sem látszik, hogy különösebben zavarná. Olyan dolgokat nézett el neki, amik miatt normális embernek felfordulna a gyomra. Csoda, hogy Nathaniel azt feltételezi, hogy ez az újabb vád is ennek a listának a végére fog kerülni újabb tételként?
Viszont Adél gondolatmenete nem ment egészen félre, ez a fajta érvelés tényleg jobban eléri Nathanielt. Még akkor is, ha a kétsége, amit az imént szóban is kifejezett, továbbra is áll.
Merev arccal, feszülten áll a szoba közepén, és most először, mióta ide költözött, diszkomfortot érez. Más volt elhatározni, hogy megmutatja Adélnak és más.. tényleg megtenni. Meg akarja mutatni ezt a szégyenteljes emléket valakinek, aki az imént megütötte? A negyedvéla talán nem is érti most, hogy miért tétovázik, miért vált ennyire különösen feszültté.
És ha visszaél vele? Végül is.. William felesége. Miért ne tenné? Ugyanakkor hogy lehetne visszaélni vele, kinek fogja megmutatni. A hatóságoknak? Közös ismerősöknek.. akiktől visszajuthat a hatóságokhoz? A másik pedig: megéri-e megmutatni egy fiatalkori, sebezhető önmagát és életének egy ilyen szégyenteljes szegletét csak azért, mert megvan rá az esély, hogy a saját felesége mától más szemmel nézzen Williamre?
Végül ez bizonyul döntő jelentőségű gondolatnak. Merthogy megéri. A világ nagyon alábecsüli, ha azt hiszi, hogy nem menne el nagyon messzire, csak hogy Williamet nyomorultul láthassa.
- Legyen. - Bár a lakás modernül van berendezve, tömve van mágikus dolgokkal, többek között - mint a legtöbb aranyvérű mágikus háztartás  - egy merengővel is. A nappaliban található szekrény és fióksorhoz lép, és a felső fiókot teljesen kihúzza. Nem ruhák, nem mindenféle holmik vannak benne, hanem egy laposabb kialakítású merengő. Praktikus és sok helyen megspórol ezzel a megoldással.
- Ha bármi történne, te kértél rá. - Azzal előveszi a pálcáját és a saját halántékához tartja. Ha Adél azt hitte, hogy képeket meg dokumentumokat fognak neki mutogatni, nagyot tévedett.
Utoljára módosította:Nathaniel James Krise, 2023. október 21. 03:02
Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 22. 02:29 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


- Hadd döntsem el én, mi és mi nem akad fenn azon a bizonyos rostámon. - Kezdi megint elveszteni a türelmét. Van egy különleges undora minden olyan ember iránt, aki azt hiszi, valami hatalmast mond ilyenkor. Hát vele borzalmas dolgok történtek, rákérdezel, mi? Aztán elkezdenek mellébeszélni, és ha azt mondod, jó, akkor kérsz bizonyítékot, hirtelen ők jól megmondják, hogy nem is fogsz hinni nekik. Szeretné az összes ilyen embert szimplán felpofozni, hogy döntsék végre el, mi a jó doxitrágyát akarnak, vagy fogják be a szájukat végre!
Azonban nem teszi szóvá. Ezekkel az emberekkel türelemjátékot kell űzni, hagyni, hogy a saját csigatempójukban végül döntésre jussanak és aszerint vagy felmutassák azt a szóban forgó bizonyítékot, vagy nem.
Úgy tűnik, Nate hezitál; nem is érti, miért, mikor eddig olyan magabiztosan állította, hogy Will egy szörnyeteg és ő, Adél úgyis elnéz neki mindent. Mi tartja most vissza a sógorát? Végül néhány másodperc látható töprengés után megszületik a döntés, ő pedig bólint, hogy megértette.
Képekre számított, talán valamiféle írásos bizonyítékra, valóban, de a félreérthetetlen emlékszál, ami ökörnyálszerűen lengedez a pálca végén, szinte azonnal szaltózásra készteti a gyomrát. Tudja, mi az, ostoba lenne, ha nem tudná, hogy emlékek. Őszintén? Hirtelen elkezdett rettegni tőle, mit fog látni, és az arca egy árnyalattal sápadtabbá válik.
Megvárja, hogy Nate a kihúzott merengőbe ömlessze az ezüstös fonalat, még azt is látni, ahogy hezitál pár másodpercig, hogy elmerüljön-e az emlékben vagy sem, de végül a konoksága győz: belemerül.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 23. 18:05 | Link

Adele

Ezzel a reakcióval Adél kifejezetten sikeresen pakolta rá magát az alsó polcra. Lehet, hogy ezt már inkább Nathaniel nézi bele, de számára kifejezetten úgy hangzik, hogy még ha igaznak is bizonyul, még akkor is "majd eldönti", hogy elfogadhatónak tartja-e vagy sem. Ez és az előbbi pofon, az általa állatiasnak titulált ösztönemberség olyan képet formál a nőről, amit még először, látatlanban gondolt róla. Zsák a foltját, úgy látszik. A sajnálata undorral keveredik. Adele kapacitása is csak addig nyúlik, hogy jobbnak gondolja magát másoknál - elvégre aki úgy érzi, hogy joga van az erőszakhoz, ez a feltételezés általában erről a tőről fakad.
Nem hezitál sokat, nem kedves vagy kellemes emlékek ezek számára, de Esther példáján tudja, hogy elfelejteni sem érdemes. Ahhoz bíznia kellene a saját családjában, ami... hát, ez a hajó már elúszott.
Miután a merengő mágikus vizében elkeveredik az emlék, helyet cserél a negyedvéla nővel és visszalép az asztalhoz tölteni egy pohárral magának. Legyenek túl rajta, nézze meg, aztán menjen isten hírével és kezdjen vele, amit csak akar. Saját naivitásának tudja be, hogy többet nézett ki Adélból, mint amennyi a mai látogatást alatt tanúsított viselkedése és szavai alapján van benne. Illik a klisé a jelenlegi gondolataira: nem dühös, csak csalódott. Madlen jó feleséget választott Williamnek, ebből is látszik, hogy több élettapasztalata van Nate-nél, aki azért mégiscsak inkább azzal számolt, hogy a legtöbb ember normális.. vagy legalábbis minimálisan az. Pláne, hogy azért felnőttek. Elvileg ez a nő családot akar alapítani, gyereket nevelni és egyebek, de ahhoz képest szánalomraméltóan ösztönlény - eljár a keze, rikácsol, hisztériázik...
.. és ezek akarnak gyereket Williammel. Sőt, ezeknek lesz gyereke Williammel. A gondolatai folyása szélsőségesen negatív irányt vettek attól a pillanattól, hogy elcsattant a pofon. Nem azért, mert tényleg fájt volna. Inkább amiatt, amit maga a gesztus képvisel, amit elmesél Adele-ról, akihez a kéz tartozik. Mindennek tetejében újra végig kellett hallgania az ezerszer hallott kazetta "szegény Will, ő a legnagyobb áldozat" A oldalát, és a "bezzeg nektek minden megvan Estherrel" B oldalt, ami keserű ízt hagy a szájában. Ha ez a minden, akkor inkább ne lenne semmije.
Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 23. 18:45 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


Ő maga nagyon hamar átlendül az ilyen triviális viselkedésbeli kérdéseken, főleg így, hogy Nate belógatott egy elég súlyos vádat a képbe. Talán el kellene hinnie bemondásra, hogy a férje pedofil? Nem, köszöni, és más véleménye vajmi keveset számít jelen esetben. A saját két szemével akarja látni, mit tett Will, mennyire megalapozottak a vádak, Nate pedig hozzájárul az igazság felfedéséhez.
Nem tudja, mire számított, mikor belemerült a sógora emlékeibe, de minden bizonnyal nem erre. A padlás félhomálya, a tőle nem messze ácsorgó két gyerek és a tinédzser Will látványa különösen nyomasztóvá válik, ahogy telnek a percek és az utasítások egyre bizarrabb alaphangulatot kölcsönöznek a helyzetnek. Megemelkedik a keze, hogy eltakarja a szemét, ahogy a két gyerek mozdul, hogy engedelmeskedjen a nagyobbik parancsának. Nem akarja látni, nem kellene látnia, de egy belső, kaján hang emlékezteti: Te sajtoltad ki ezt Nate-ből, akkor nézd is végig! Ő megmondta, hogy Will egy szörnyeteg, te ragaszkodtál a részletekhez. Végül félúton visszaereszti a jobbját az oldala mellé, de ettől még a tekintete egyre üvegesebbé és elborzadtabbá válik.
Nincsenek véres, trancsírozós részek az emlékben, de a pszichológiai hadviselés, az Estheren túl hosszan ottfelejtett pillantások, a Nate-nek foghegyről odavetett válaszok, a parancsok second-hand-embarrassment jellege mind összekombinálódnak és kezdik kivágni a biztosítékot az agyában. Észre sem veszi, mikor kezdett reszketni a keze.
A kés előkerültével elmosódik a padlás képe, a két, kínosan ácsorgó gyerek sziluettekké válik, Will erélyes hangja pedig egy kútból felbugyborékoló, majd lassan elhalkuló emlékfoszlánnyá fajul.
Remegve kapaszkodik a szekrény szélébe, maga elé meredve, de hang nem jön ki a torkán. A szörnyű az, hogy ugyan nem ért hozzá Will egyik gyerekhez sem, az agya szinte azonnal átkapcsol paranoidba, és elkezdi gyártani az elméleteket: ha ezt megtette, mi van, ha mást is tett? Tudja, hogy egy ideje nem találkozik Will és Esther, sőt amikor a lánnyal néha váltott egy-két szót az iskolában, a sógornője elejtette, hogy épp leválóban van a családról. Hogy miért? Az sosem tudta meg, de Esther szemmel láthatóan megváltozott, miután Will beárulta őt Madlennél. Olyan ostobaságokat pletykáltak a cselédek a Krise-birtokon töltött vendégeskedése alatt, hogy Esther gyermeket vár és meg akar szökni a szerelmével. Magában akkor szánalmat érzett a sógornője iránt, túl ismerős volt a helyzet, és arra is emlékezett, hogy végződött a saját kis kísérlete, de egy szót sem szólt, hogy lebeszélje erről Esthert. Elvégre ezek csak pletykák, ki tudja, mi lehet ebből az igaz és mi a kitaláció, de a lány valóban más lett, összeszedettebb, talán komorabb, céltudatosabb, és alig látta társalogni a saját ikertestvérével. Ő maga többet beszélgetett Nate-tel, mint a fiú családja.
Erőnek erejével kell visszarángassa az elszabadult gondolatait a megfelelő vágányra, vagy itt helyben sikítani kezd, az pedig nagyon messze állna az előnyöstől.
- Madlen tudott erről is? - Hallani, hogy elcsendesedett a hangja, az arca falfehér a döbbenettől. Azzal tisztában van, hogy Willt eltávolították az ikrek közeléből fiatal korában, mert nem fértek meg együtt, de sosem gondolta volna, a legrosszabb rémálmaiban sem, hogy ennyire mélyen gyökerezik a probléma és a trauma. Mert így Nate viselkedése is kezd más színezetet kapni a fejében, és ha lesz ideje elgondolkodni, esélyesen ez is fel fog ötleni benne, hogy Nate kezdeti szavainak honnan ered a cinikus éle.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel James Krise
Mestertanonc Rellon (H), Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 65
Írta: 2023. október 23. 20:35 | Link

Adele

Eltelik némi idő, míg Adél elmerül az emlékben. Nem is figyeli igazán, már így is teljesen felborult, amit eredetileg tervezett. Pontosabban precízebben akarta kivárni. Összeszedettebben tálalni, de rá kell jönnie, hogy ezt nem igazán lehet nyugodt körülmények között megosztani.
- Nyilván. Mint láttad, nekünk aztán mindenünk megvolt. William is elnyerte jogos büntetését mindezért. Ó, hogy nem... ? - gúnyos szavak, de a rezignált tónus teljesen kicsorbítja az élüket. Komoly arccal ránéz Adélra a kanapén ülve.
- Őt védte az egész szaros család a törvénytől. Esthernek az emlékeit vették el, nekem meg.. - megvonja a vállát. Mit mondhatna erre? Csak émelyítő kliséket tudna citálni, minthogy a gyerekkorát vagy valami ilyesmi. Nem is fejezi be inkább a mondatot.
- Ha nem láttál eleget, Esther biztos tud még mesélni. - Keserű pirula, mert legfeljebb csak sejti, mit történhetett, meddig ment el Will, mikor nem látta őket senki. Bizonyos szempontból ez a találgatás még rosszabb is volt. Vagy még mindig, volt nélkül. Nincsenek illúziói Williammel kapcsolatban, nincs aljka annak a veremnek, aminek a mélyén a bátyja tanyázik a szemében.
- Egy kurva szót sem akarok hallani arról, hogy mennyire kegyetlenek Williammel és mi mennyire privilegizáltak vagyunk. Minden sajnálkozó, védelmező szavad gennyes hányás a szememben. És szerintem kitalálsz magadtól is.


Hozzászólásai ebben a témában
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1616
Összes hsz: 1637
Írta: 2023. október 23. 23:23 | Link

Nathaniel
- Nathaniel Krise lakása -


Látni, ahogy többször megpróbál megszólalni, de hang nem jön ki a torkán. Az előbbi röpke mondattal minden hangja elszállt ezek szerint, így Nate vádjai egytől egyig célba találnak és nem mondhatni, hogy nem jogosan. Tényleg védte Willt, és egy része, egy nagyon parányi, makacs része még most is védené, de a hatalmasabbik, szinte a teljes agya most üvöltene megszívesebben, és sírva őrjöngene. Nem tudja visszacsinálni már ezt az egészet, a gyerek napok kérdése és megszületik egy olyan apának, aki régebben gusztustalan módon terrorizálta, bántalmazta, mondjuk ki, molesztálta a saját testvéreit. Képtelen gondolatban lépést tartani mindezzel és feldolgozni a hallottakat és látottakat.
Tesz még egy dőre próbálkozást, hogy utoljára mondjon valamit, de ismét csak nem jön ki hang a torkán, így hát tényleg az marad, amit Nate mondott: megtalálja magától az ajtót, összeszedi magát, és rövidesen hallani a bejárat csukódását mögötte.
Egyvalamin kattog az agya jelenleg a hasában dúló bokszcsata regisztrálása mellett: Esther. Ő a következő állomás, mert... kínozni akarja önmagát? Vagy kötelessége szembenézni a történtekkel? Nem, ennyire nem nemeslelkű. Sokkal inkább a mohó kíváncsiság munkál benne még mindig, a perverz határtalanság, hogy ha beleásott ebbe, látnia kell, hol a gödör alja, akár hányni fog, akár nem. Ennek pedig a sógornője a következő, kulcsfontosságú darabkája.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek