Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

Ellie amilyen kis testnek tűnik, akkora energia van benne. Épp ezért fontos, hogy amennyire lehet levezessem az energiáit, mert különben saját maga talál olyan elfoglaltságokat, amivel levezetheti ezt a felesleges lendületet, és az nekem nem annyira jó. Szerencsére, most van egy kicsit több időm foglalkozni vele, a héten eléggé el voltam havazva, és a napi röpke sétáinktól eltekintve nem volt időnk gyakorolni. Hiába, hogy már elmúlt három éves, makacs, mint egy öszvér, és ha nem emlékeztetem néha, hogy tud ilyen dolgokat, mint lábhoz, ül, marad, akkor hajlamos megfeledkezni róla. Szóval ma kicsit ráfekszünk az ilyen apróságokra, aztán hagyom kicsit szabadon rohangálni, mert tudom, hogy imádja. Bár még egy kicsit hűvös van, de legalább már a nap süt, így én sem akarok megfagyni, míg kiéli magát.
- Ül! - Adom ki az első parancsot, amit sikeresen teljesít. Jöhet a jól megérdemelt dicséret érte, mielőtt áttérnénk a következő feladatra. - Pacsit! - Hangzik el a következő utasítás, Ellie azonban valami sokkal érdekesebbet észlel a közelben, mert felpattan, és olyan vidáman kezdi csóválni a farkát. Csak akkor ilyen boldog, ha valahol egy másik állat közeledik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=861179#post861179][b]Mészáros Z. Csongor - 2023.03.23. 08:15[/b][/url]

Ellie amilyen kis testnek tűnik, akkora energia van benne. Épp ezért fontos, hogy amennyire lehet levezessem az energiáit, mert különben saját maga talál olyan elfoglaltságokat, amivel levezetheti ezt a felesleges lendületet, és az nekem nem annyira jó. Szerencsére, most van egy kicsit több időm foglalkozni vele, a héten eléggé el voltam havazva, és a napi röpke sétáinktól eltekintve nem volt időnk gyakorolni. Hiába, hogy már elmúlt három éves, makacs, mint egy öszvér, és ha nem emlékeztetem néha, hogy tud ilyen dolgokat, mint lábhoz, ül, marad, akkor hajlamos megfeledkezni róla. Szóval ma kicsit ráfekszünk az ilyen apróságokra, aztán hagyom kicsit szabadon rohangálni, mert tudom, hogy imádja. Bár még egy kicsit hűvös van, de legalább már a nap süt, így én sem akarok megfagyni, míg kiéli magát.
- Ül! - Adom ki az első parancsot, amit sikeresen teljesít. Jöhet a jól megérdemelt dicséret érte, mielőtt áttérnénk a következő feladatra. - Pacsit! - Hangzik el a következő utasítás, Ellie azonban valami sokkal érdekesebbet észlel a közelben, mert felpattan, és olyan vidáman kezdi csóválni a farkát. Csak akkor ilyen boldog, ha valahol egy másik állat közeledik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=862288#post862288][b]Thomas Middleton - 2023.04.05. 19:00[/b][/url]

Csongor
hétköznap délután a réten | #wholetthedogsoutGIF



Ez a bizonyos közeledő állat nem más, mint az én kutyusom. Nincs már ma több órám, szóval elhoztam Rileytól Herceget, hogy sétáljunk egy nagyot, mígnem ide a rétre keveredtünk. Rajtam egy navinés hoodie, a sálat már el lehet hagyni. Indul a tavasz. Jólesően sóhajtva nézek szét a zöld füves tisztáson, ahol viszonylag elvétve lézeng most bárki, aztán csakhamar felfigyelek rá, ahogy pitbullom boldogan megindul valamerre. Barátkozni menne egy kruppal.
A Hercegen lévő bőrnyakörvet finom visszahúzás éri, ahogy mozdítom kezemet messziről. Csuklómon a bőrkarkötő kapcsolatban áll vele. A kezdetek óta ezt a varázspórázt használom és annyira meg vagyok vele elégedve, hogy nem is gondoltam másra váltani. Kutyusom is hozzászokott már. Na de szóval finoman húzok rajta egyet, így jelezve állatkámnak, hogy azért csak szépen, óvatosan. Ugyan soha, de soha nem támadt még senkire és semmire, izmos termete miatt sokan féltik tőle kedvencüket vagy éppen saját magukat. Szóval ebem visszapislog rám és a futást amolyan gyors sétára váltja, ahogy halad tovább.
- Odamehet? - kérdezem távolról a krup gazdáját, nehogy baj legyen a dologból. Én azért még jócskán le vagyok maradva Herceg mögött, de a fiú láthatja, hogy vissza tudom őt fogni, ha bármi gond adódna. Mindenesetre, amíg jelét nem adja, hogy szívesen fogadják pitbullomat, még jobban lassítok közeledésén, karkötős kezemet húzom hátrafele. Kérdésemben közben nyilván az is benne van, hogy a másik állat elég barátságos-e. Hiszen miközben tudom, mások mennyire tartanak Hercegtől, nekem a legeslegelső gondolatom mindig az, hogy neki ne essék bántódása. Hiszen én pontosan tudom, milyen végtelenül szelíd.