Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=730147#post730147][b]Thomas Middleton - 2018.07.24. 23:50[/b][/url]

Ilyen szép időben igazán érdemes kijönni kicsit a szabadba. A baj viszont az, hogy legszívesebben mindig egyből mennék haza az órák után, akármilyen jól érzem magam itt. Túlságosan szeretek otthon lenni. Az új otthonomban. Mondjuk a tanoda meg a második otthonom. Szóval mivel Liam bácsi is mondta, hogy nyugodtan maradjak ám itt hosszabban délutánonként, hiszen úgysem ér haza olyan korán, ezért fogom a táskámat és kiballagok a rétre.
Csodák csodájára üres az egyik pad. Csak az egyik háztársam üldögél a fűzfa tövében nem messze. Lerakom hátizsákomat, aztán leveszem a taláromat és a háttámlára terítem. Leülök aztán, kioldom kicsit nyakkendőmet és fejemet hátravetve élvezem az árnyast. Jó lenne talán a fűbe is leheveredni, csak nincsen mire, az ingemet meg nem akarnám összepiszkolni. Nem tudok még elég jó tisztítóbűbájt ahhoz.
Körbenézelődök kicsit és szemem sarkából látom, ahogy a lány viaskodik a pennájával. Pont odapillantok, amikor repül szegénynek a tinta mindenfele. Fájdalmasan szorítom össze a fogaimat együttérzésem jeléül. Egyebet nem nagyon tehetek érte. Mint mondtam, nem vagyok még túl nagy varázsige tudor.
- Én is jártam már így - közlöm azért ezt vele, mintegy megnyugtatásnak szánva, hogy megesik az ilyesmi. Bár igaz, az embereknek pusztán csak egy részét tölti el bármiféle békességgel az, hogy a másiknak is volt már ilyen rossz, mint nekik. A másik felét pedig talán az vígasztalja, hogy nincs egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=730429#post730429][b]Thomas Middleton - 2018.07.28. 23:29[/b][/url]

Ismerem ám én is a lányt. Több órán is együtt ülünk. Igazából nagyon sok órán. Ez persze nem csoda, hiszen tényleg egy ház és egy évfolyam. Mondhatni osztálytársak vagyunk, csak hát nem teljesen egyezik az órarendünk és így nem feltétlenül futunk össze állandóan.
- Hát... nem, nem így. Csak hogy összepacáztam valamit tintával - magyarázom kissé hebegőn, de mosolyogva. Nyilván nem ugyanez volt a helyzet, hiszen nem itt kint a réten voltam, nem a fa tövében ültem és nem azt írtam, amit ő. Hiszen nem is ő vagyok. De pacázni pacáztam. Megesik.
Én? Divatmagazinból? Ha tudnám, miket gondol rólam, valószínűleg jót nevetnék. Az igazság az, hogy azért ügyelek ennyire a ruháimra, mert ezek végre nem hogy újak, hanem még a méreteim is. Eddig másodkézből kaptam minden darabomat, amik vagy szűkek voltak rám, vagy végtelenül nagyok. Az iskolai egyenruhám viszont -csak úgy, mint mostmár a többi holmim is-, illik rám és még tetszik is.
- Ó - hallgatom fájdalmas, együttérző képpel a keze történetét.
- Melyik növény volt az? - nézek körbe úgy, mintha bármelyik pillanatban rám támadhatna az említett gaz valamelyik bokorból. Vagy talán pont a bokor az!
- Thomas Middleton - viszonzom a bemutatkozást derűsen, kicsit közelebb húzódok a padon és a lány felé fordulok, megkapaszkodva ülőhelyemben combom két oldalán.
- Londonból. Londonban éltem eddig egy otthonban, de most már Budanekeresden lakok a bácsikámmal - számolok be neki, arcomon jóleső mosollyal. Akárhányszor is kimondhatom ezt, nem szűnik meg hihetetlennek és fantasztikusnak lenni.
- Hazajárok minden nap - teszem még ezt hozzá. Számomra tehát nem bentlakásos a tanoda. Ettől még jó sok időt itt töltök. Az estéket meg a hétvégéket viszont nem.
- És te? Honnan jöttél? - kérdezek vissza, már régóta csak a lány arcát nézve, meg néha talán a pórul járt kezét, a tintafoltokra azonban ügyet sem vetek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=730525#post730525][b]Thomas Middleton - 2018.07.29. 23:22[/b][/url]

Ecetes olló. Ez borzalmasan hangzik. Még elképzelni is szörnyű, úgyhogy tényleg jó, hogy nem magunkra kell mossunk. Mondjuk nem lehet túl nehéz. Hacsak nem ilyen foltokról van szó, persze.
- Huh - fújok megkönnyebbülten, mosolyogva, amikor megnyugtat afelől, hogy itt a parkban, egy ültő helyemben nem vagyok veszélyben a gaz gazoktól. Mosolyom aztán csakhamar vigyorrá formálódik, ahogy a lány nevet. Nevetek én is kicsit. Az ilyesmi ragadós. Rám főleg ragad.
- Ó, rendben. Köszi! Majd figyelek - fogadom meg a tanácsát a fehér virágokat illetően. Jártam már a Navine kertjében, de ez a növény nem rémlik. Legközelebb viszont megnézem magamnak tisztes távolból.
- Voltam már ott, megmutatták nekem. De... szívesen megyek el veled is oda majd - teszem azért hozzá, hiszen tényleg jó lenne megint eltölteni ott némi időt, azonban egyedül fele olyan klassz sincsen. Oké, az igaz, hogy mindig találkozhatsz ott valakivel, azonban sokkal jobb, ha eleve egy valakivel mész.
- Nem hiszem - nevetek fel. Kétlem, hogy vérkötelék lenne köztem meg a hercegnő között. Csak névrokon. Viszont az tök jó volt, mikor az ő feltűnése és középpontba kerülése nyomán a társaim gyakran királyi fenségnek és hasonlóaknak szólítottak. Ez jóval üdítőbb volt, mint azok a becenevek, amiket előtte kaptam.
- A hopp-hálózatot használom, úgyhogy hamar hazaérek - nyugtatom meg a lányt afelől, hogy nem kell vonatoznom vagy hasonló. Az tényleg kimerítő lenne.
- Lesétálok a hivatalba, ott beszállok egy kandallóba és otthon vagyok. Úgyhogy egy ilyen fél óra legfeljebb - legyintek. Nem nagy dolog. Más kérdés, hogy ennek a sokszorosát is elviselném.
- Rossz lehet. Mármint titkolózni - mondom elgondolkozva, ahogy arról mesél, hol lakik. Részemről varázslók és kviblik közt nevelkedtem, hiszen egy mágikus árvaház az, ahol felnőttem. Úgyhogy nekem nincs ki előtt takargatni, mi is vagyok.
- Megértem - bólintok arra, hogy legszívesebben mindig itt lenne. Megértem az ő helyzetében. Neki ez olyan menedék lehet, mint nekem a közös otthonunk Liam bácsival. Meg persze a tanoda is, csak másként.
- Nagyon tetszik itt - felelem csillogó szemekkel.
- Hú... igazából mindent - folytatom a válaszolást, kicsit zavarban.
- Mármint az órákat is, a szüneteket is, a felfedezhető helyeket, a lehetőségeket - sorolok azért kicsit, bár tényleg nehéz, mert valóban mindent kedvelek és nincs semmilyen elfoglaltság, amit ki tudnék emelni a sorból.
- Mindig azt, ami éppen van - vonok vállat derűsen.
- És te? Mivel szereted tölteni az idődet? Író vagy? - osztom meg vele feltételezésem, amelynek az az egészen egyszerű oka van, hogy most is éppen körmölt valamit, amikor ideültem. Szóval csaknem semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=731250#post731250][b]Thomas Middleton - 2018.08.05. 23:38[/b][/url]

Hitetlenül nevetek fel, ahogy azt mondja, beillenék a királyi családba. Viszont az elképzelés annyira magával ragad, hogy őszintén szólva a pórnépet illető tovbbi ecsetelésekre nem is tudok annyira odafigyeli. Elábrándozom kicsit. Látom lelki szemeim előtt, ahogy egy pompás hintóról integeteknek az embereknek, oldalamon Elisabeth nagyival, ölemben a kutyáinkkal.
- Nem igazán szokott olyan lenni - vallom meg mosolyogva, hogy nem vagyok én az a későn hazatérő típus, úgyhogy nincs miért megorrolni rám. Legalábbis nem ezért.
- Legfeljebb akkor érkezem későn, ha én vagyok a soros az őrjáraton - teszem hozzá, mikor eszembe jut prefektusi kötelességem. Ez mondjuk heti egy-két alkalom.
- Ó. Kinek írsz levelet? - pillantok le a pergamenre, ahogy kiderül, ezzel foglalatoskodott, mielőtt nekiállt a pacahaddal küzdeni.
- Miket szeretsz olvasni? - érkeznek további kérdéseim, miközben immáron teljesen felé fordulva ülök a padon, a támlára könyökölve.
- Igen - értek nagyon egyet a lehetőségek tárházával.
- Nem fogod megbánni! - ígérem a teával kapcsolatban. Nekem meg az fura, a többiek hogyan képesek bizonyos teákat tejszín nélkül inni. Dehát mások vagyunk.
- Inkább csak érdekes volt. Meg még mindig az. Nagyjából minden - nevetek kicsit azon, mennyire újszerű számomra egy idegen országban, idegen kultúrában. Persze, sokat enyhít, hogy mindenféle nemzet képviselteti itt magát a tanodában. Elég színes, változatos a felhozatal.
- Az ételeket szoknom kell. Meg a mértékegységeket. Meg hogy az utakon nem bal oldalt közlekednek - jut eszembe az egyik legfurább. A faluban meg Budanekeresden is sokszor nehézségeket okoz, hogy a kocsisok, a seprűn lovaglók és más járművön utazók is a jobb oldalt használják.
- Te jártál már külföldön?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=731599#post731599][b]Thomas Middleton - 2018.08.09. 12:29[/b][/url]

Nevetek kicsit prefektológusi címemen.
- Az, igen. Olyasmi. Prefektus - bólogatok mosolyogva, de egyáltalán nem kioktatóan javítom ki az elrontott szót, hanem csak segítségül.
- Nem, nem megterhelő. Inkább izgalmas. Az őrjáratokhoz mondjuk néha álmos vagyok. Meg biztos mást mondanék, ha lett volna már valami összetűzésem valakivel, de eddig nem volt - vonok vállat, miközben elgondolkozom ezen. Az a helyzet, hogy senkit nem kaptam még rajta semmi olyasmin, amiért rá kellett volna szóljak. Azzal meg soha nem volt gondom, hogy én magam jól viselkedjek és példát mutassak. Jó, most nem arra gondolok, ahogy a Levita torony eseténél viselkedtem, ahol is tökre útban voltam és semmi hasznom nem volt. Hanem úgy általában, a hétköznapokban.
- Kicsípve? - kérdezek vissza magas hangon, hitetlenül.
- Én nem, én csak... - nézek le magamra, vajon, mire érti ezt.
- Csak tetszik nekem az uniformis. Oké, igaz, mióta prefi vagyok, még többet hordom - vallom meg pironkodó mosollyal, hiszen ami igaz, az igaz. Komolyan veszem a tisztséget. Végülis soha nem kaptam még lehetőséget rá, hogy ilyen fontos és felelősségteljes dolgom legyen.
Szóval az apukájának akart írni. Csak éppen a tinta csata meg én megakasztottuk benne, bár a szavai alapján egyben meg is mentettük tőle. Derűsen hallgatom válaszát a könyvszeretetéről. Egy kis részleten viszont fennakadok. Szemöldököm is így tesz.
- Ó, hogy te... szóval te muglik közt éltél? Nem tudtad, hogy varázsló vagy? - kérdezgetem erről a dologról, ami számomra egyáltalán nem hétköznapi. Szerintem nem is beszéltem még olyannal, aki nem eleve varázskörökből jött. Na tessék, ő fiúkkal nem szokott beszélgetni, én meg mugli világból jöttekkel. 1:1. Érdekes társalgótársakra találtunk akkor most egymásban.
- Hú, nem is tudom - vakarom meg kicsit a tarkómat a könyves kérdés nyomán.
- Sajnos nem olvasok különben túl sokat - vallom meg elhúzott szájjal. Az otthonban igazából soha nem volt alkalmas a környezet, hogy nyugodtan félrevonulj egy kötettel. Ha belegondolok, állandó készenlétben voltam ott egyébként is. Ha elment valamelyik olyan gyerek, aki szeretett másokat zrikálni, akkor hamarosan jött helyette másik. Márpedig én arra mindigis nagyon alkalmas voltam, hogy szekáljanak.
- Öhm... - akadok meg kicsit, ahogy mintha csak a gondolataimat folytatná, az árvaházról kérdez. Lehet, hogy legilimentor, csak nem tud róla?
- Azt hiszem, igen - bólogatok, felkaromat dörzsölgetve szórakozottan.
- Egész életemben egy csomó másik gyerekkel voltam körbevéve éjjel-nappal. Ez igazából klassz, de mindig vágytam arra is, hogy néha kevesebben legyenek körülöttem, vagy hogy lehessen egy... családom - lassulnak le egyre jobban szavaim és ábrázatom egyre szomorkásabb lesz. Nem nagyon, csak látszik, hogy visszajönnek az emlékek és ez az egész érzés.
- De mostmár van - ragyog fel az arcom.
- Szóval... igen, most így a jó, hogy van ebből is meg abból is - biccentem erre meg arra a fejem, mosolyogva, ahogy az iskola és az otthonlét egyensúlyáról beszélek.
- Nem, nem hiszem - nevetek bele kicsit feleletembe.
- Mármint, tudod, én csak kevésszer találkoztam másokkal a nevelőimen meg a többi ott lakó gyereken kívül. De most, hogy mondod, azért itt tényleg más a légkör. Mondjuk nem pont tolakodó, hanem csak olyan közvetlenebb mindenki talán. Érdeklődő. Mint te - nyújtom a kezem a lány felé, rámutatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=731795#post731795][b]Thomas Middleton - 2018.08.12. 16:24[/b][/url]

- Ó, de én csak egy órát járőrözök takarodó után. Akik itt laknak a kastélyban a prefik közül, ők több ideig. Meg többször is, ha minden igaz. Szóval én még elég lazán vagyok. Félni különben nem szoktam, de izgalmasnak tök izgalmas - véleményezem kései szolgálatomat. Mindenképpen különleges érzés olyankor járni a folyosókat, amikor mindenki más már a körleteibe vonult. Jaj, különben meg én nem sértődtem ám meg azon, amit a kinézetemről mondott, csak nagyon meglepett vele.
- Awh - szökik ki belőlem egy olvadozó hang, amikor kifejti, hogy úgy nézek ki, ahogy egy komoly varázslótanoncnak festenie kellene és ahogy a példamutatásomat is jelesre értékeli. Ez igazán jól esik. Ki is húzom magam kicsit ültömben.
Számat finoman eltátva hallgatom, miként jött rá, hogy ő varázsló és hogy ez az egész teljesen új volt a számára. Ez nagyjából olyan lehet, mintha nekem azt mondanák, hogy mugli vagyok és mától a mugli világban kell élnem. Meg kéne tanulnom a sokféle masinájuk használatát, beleszoknom egy tökéletesen másféle életstílusba.
- Nem - rázom a fejem, elmosolyodva elrévedésem után.
- A szüleim varázslók voltak - fedem fel előtte, hogy mindkettő az volt. Aranyvérű vagyok, ha nem illetlen ezt a szót használni. Úgyhogy mágikus árvaházban nevelkedtem. Ugyan nagyon sokféle okból kerülnek oda a gyerekek, és van, akit egyszerűen csak elhagynak a szüleik, azért a lány hiedelmeivel ellentétben a mágusok koránt sem sebezhetetlenek. Én már csak tudom. Azonban annak örülök, hogy nem merülünk el a múlton és a helyzetemen való szomorkodásban. Laura együttérzése, ami árad belőle, az persze jól esik.
Mielőtt még válaszolhatnék a kérdésére, a háztársam felpattan kényelmes heverészéséből. Teljesen pánikba esik, vagy nem is tudom. Csak pislogok nagyok, meg a homlokomat ráncolom.
- Nincs... semmi baj - hebegem.
- Mármint... azt se tudom, miért kérsz bocsánatot - vallom meg, kicsit belenevetve a szavaimba. Hiszen ezzel a semmi bajjal nem elfogadni akartam a bocsánatkérést, hanem jelezni, hogy nem is tudom, miért sajnálkozik. Minden esetre azért közben én is felállok inkább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=732209#post732209][b]Thomas Middleton - 2018.08.18. 01:23[/b][/url]

- Ó, dehogynem. Csomó mindentől - közlöm vele teljes nyugalommal, hogy félek én aztán rengeteg dologtól, ne aggódjon. Mondom mindezt úgy, hogy láthatóan fel sem merül bennem, hogy ez szégyellnivaló lenne. Szerintem nem is az. De azért sokan vannak, akik nem szívesen vallanak meg ilyesmit.
- A bácsikám itt él Magyarországon, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy ha már ideköltözöm hozzá, akkor az itteni suliban kezdjek - vonok vállat.
- De nem tanulok magyarul - rázom a fejem, összevont szemöldökkel. Miért hiszi, hogy magyarul ta... jaaa, tudom már, miért hiszi.
- Emiatt érted, amit mondok - nyúlok ingem alá, hogy elővegyem a nyakamban lógó kis ezüstkeresztet. Mosolyogva mutatom a lánynak.
- Liam bácsitól kaptam. Fordítóbűbáj van rajta. Nem tudok magyarul. Most is angolul beszélek, csak te megérted. Ahogy én is téged. Mondjuk, ahogy nézem, mindenkire kicsit másképp hat. Mármint te ezek szerint úgy hallod, magyarul beszélek. Viszont én meg hallom, hogy te a saját nyelveden beszélsz, csak valahogy megértem - próbálom valamiképpen elmagyarázni, rám hogyan hat a varázslat. Nagyon érdekes az egész.
- Dehát ez egyáltalán nem baj - nyugtatom meg efelől a felpattant háztársamat. Azt külön viccesnek találom, hogy azt hiszi, az angolságom miatt nehezen viselek egy ilyen közvetlen helyzetet, azonban ezen már nem állok neki megint nevetni, mert úgy láttam, az előbb is rosszul esett neki.
- Viszont... - nézek kicsit körbe.
- Nem tudod véletlenül, mennyi az idő? - kérdezem meg tőle, hiszen lehetséges, hogy lassan már mennem kéne. Jól jönne, ha lenne nálam óra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=732396#post732396][b]Thomas Middleton - 2018.08.19. 23:29[/b][/url]

Nem jövök ám rá, hogy fel kéne soroljam, mitől félek. Igazából nem is tudnám felsorolni, csak tudom, hogy rengeteg olyan dolog van, ami a frászt képest hozni rám.
- Nagyon sokan használnak ilyet a suliban. Ezért érted őket - tájékoztatom a további tudnivalókról a fordítóbűbájos tárgyakat illetően. Mondjuk ez különös lehet számára, hogy eddig abban a hitben volt, hogy itt ennyien beszélik az anyanyelvét, most meg kiderül, hogy igazából mégsem.
- Ha angolul beszélsz, akkor nem fordít. Akkor nincs miért - vonok vállat, megfelelve a kis elméleti kérdését, ami jogos különben. Izgalmas ezeknek a varázslatoknak a működése. Egyben persze szeszélyes is. Megeshet, hogy rosszul fordítanak valamit, vagy rossz nyelvre fordítják. Az én medálom eddig igazán remekül szuperál szerencsére. Elrakom vissza az ingem alá, miután Laura jól megnézte.
- Nekem egyikkel sincs - felelek sűrűn pislogva. Mindezzel nem megcáfolni akarom rólunk, angolokról élő közhiedelmeket, és még csak azt sem állítanám, hogy rám alapvetően ne lennének igazak, csak hát tény, hogy engem nem zavar a közvetlenség. Más dolog, hogy én nem feltétlenül vagyok olyan módon közvetlen, mint mondjuk a magyarok vagy a délebbi népek.
- Hát ezt... ezt honnan? - nézek fel az égre én is, próbálva rájönni, ezt hogy csinálta, aztán eljut a tudatomig, hogy mennyi az idő.
- Hú... nem, nem késtem el. Még nem. Viszont mennem kell. További szép napot vaaagy estét neked és vigyázz a tintapacákkal! - kapom össze magam és már integetek is háztársamnak, indulva a falu irányába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=862288#post862288][b]Thomas Middleton - 2023.04.05. 19:00[/b][/url]

Csongor
hétköznap délután a réten | #wholetthedogsoutGIF



Ez a bizonyos közeledő állat nem más, mint az én kutyusom. Nincs már ma több órám, szóval elhoztam Rileytól Herceget, hogy sétáljunk egy nagyot, mígnem ide a rétre keveredtünk. Rajtam egy navinés hoodie, a sálat már el lehet hagyni. Indul a tavasz. Jólesően sóhajtva nézek szét a zöld füves tisztáson, ahol viszonylag elvétve lézeng most bárki, aztán csakhamar felfigyelek rá, ahogy pitbullom boldogan megindul valamerre. Barátkozni menne egy kruppal.
A Hercegen lévő bőrnyakörvet finom visszahúzás éri, ahogy mozdítom kezemet messziről. Csuklómon a bőrkarkötő kapcsolatban áll vele. A kezdetek óta ezt a varázspórázt használom és annyira meg vagyok vele elégedve, hogy nem is gondoltam másra váltani. Kutyusom is hozzászokott már. Na de szóval finoman húzok rajta egyet, így jelezve állatkámnak, hogy azért csak szépen, óvatosan. Ugyan soha, de soha nem támadt még senkire és semmire, izmos termete miatt sokan féltik tőle kedvencüket vagy éppen saját magukat. Szóval ebem visszapislog rám és a futást amolyan gyors sétára váltja, ahogy halad tovább.
- Odamehet? - kérdezem távolról a krup gazdáját, nehogy baj legyen a dologból. Én azért még jócskán le vagyok maradva Herceg mögött, de a fiú láthatja, hogy vissza tudom őt fogni, ha bármi gond adódna. Mindenesetre, amíg jelét nem adja, hogy szívesen fogadják pitbullomat, még jobban lassítok közeledésén, karkötős kezemet húzom hátrafele. Kérdésemben közben nyilván az is benne van, hogy a másik állat elég barátságos-e. Hiszen miközben tudom, mások mennyire tartanak Hercegtől, nekem a legeslegelső gondolatom mindig az, hogy neki ne essék bántódása. Hiszen én pontosan tudom, milyen végtelenül szelíd.