Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Minden önkéntesünket örökbe fogadom egy kicsit. Valószínű azért, mert rájuk is a kistesóimként tekintek valahol, még akkor is, hogy akár jóval idősebbek, mint én. Aztán ez a kapcsolat persze átalakul, hol semleges viszonnyá, hol kellemes baráti kapcsolattá. Szeretem mikor az emberekkel elég közös van bennünk, hogy összhangban érezzük egymást, szeretek így barátokat szerezni.
A nő, már akkor is nagybetű Nő volt, mikor megírta a cikkét a farmról, mikor először látogatott meg minket és töltött el heteket az állatokkal. Én szociálisan kínos kamaszként ott lábatlankodtam mellette - mint mindenki mellett - és valamiért úgy döntött, hogy kedvel. Aztán ebben maradtunk, meg abban, hogy néha találkozunk, és megbeszéljük az élet nagy dolgait.
Ellie természetesen most is, mindig mindig, ott sertepertél a lábaimnál, miközben én a fejemben szóló dallamra rázom a buksim. Igen, ez az a zene, amit én hallok, más meg nem, de ez tök nem akadályoz meg abban, hogy bulizzak rá. Két ütem közt látom meg a közeledő nőt, aki kicsit olyan, mintha nem is ebben a dimenzióban élne. Nem akarom megijeszteni, szóval nem ugrom a nyakába, helyette abbahagyom a táncikálást és integetek neki. Ellie nem ilyen nyugis, rohamtempóban szeretné levenni a közeledőt a lábáról. Hiába, na, az én cruppom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ellie amilyen kis testnek tűnik, akkora energia van benne. Épp ezért fontos, hogy amennyire lehet levezessem az energiáit, mert különben saját maga talál olyan elfoglaltságokat, amivel levezetheti ezt a felesleges lendületet, és az nekem nem annyira jó. Szerencsére, most van egy kicsit több időm foglalkozni vele, a héten eléggé el voltam havazva, és a napi röpke sétáinktól eltekintve nem volt időnk gyakorolni. Hiába, hogy már elmúlt három éves, makacs, mint egy öszvér, és ha nem emlékeztetem néha, hogy tud ilyen dolgokat, mint lábhoz, ül, marad, akkor hajlamos megfeledkezni róla. Szóval ma kicsit ráfekszünk az ilyen apróságokra, aztán hagyom kicsit szabadon rohangálni, mert tudom, hogy imádja. Bár még egy kicsit hűvös van, de legalább már a nap süt, így én sem akarok megfagyni, míg kiéli magát.
- Ül! - Adom ki az első parancsot, amit sikeresen teljesít. Jöhet a jól megérdemelt dicséret érte, mielőtt áttérnénk a következő feladatra. - Pacsit! - Hangzik el a következő utasítás, Ellie azonban valami sokkal érdekesebbet észlel a közelben, mert felpattan, és olyan vidáman kezdi csóválni a farkát. Csak akkor ilyen boldog, ha valahol egy másik állat közeledik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nem állítom, hogy kifejezetten ráfeküdtem erre a vizsgaidőszakra. Tudom, tudom, levitások szégyene vagyok, hogy nem hajtottam mindenből a kiválóra, de egy csomó minden annyira nem tud érdekelni, hogy nem volt kedvem órákig magolni egy vizsga kedvéért. Így is mindenből legalább elfogadhatóval átmentem, apuék büszkék lesznek rám, főleg azokra a tárgyaimra, amikből mégis sikerült egy-egy kiválót bezsebelnem. Olyan fura érzés hazamenni. Mármint nagyon hiányzik a farm, és még
jobban a családom, de kiszakadni a megszokott hétköznapokból... nem egyszerű. Biztosan ez érzelmi stressz váltja ki belőlem, hogy elindul egy dalkezdemény. Így szokott ez lenni, általában valami kellően nagy érzelmi változás motivál arra, hogy új dalokat írjak, de szerintem ez pontosan így van rendben. Ilyenkor aztán nincs mit tenni, gitár a hátra, notesz a kézbe, és irány keresni egy csendes helyet, ahol tudok dolgozni az új szerzeményen.
Nagyjából húsz percem van egyedül, ez arra elég, hogy kialakuljon a hozzávetőleges hangzásvilág. Gyors jelzésekkel vésem fel magamnak a formálódó akkormdenetet, mielőtt elkezdek a dallamvezetéssel szöszölni. Valamiért általában előbb születik meg a zene, mint a szöveg, aztán persze a dallamon finomítok még, hogy passzoljon majd a sorokhoz. Most ilyesmire nincs időm, mert kedves navinés barátom bukkan fel az ajtóban.
- Hát szia! - mosolygok fel rá. Annyira aranyos ez a srác, hogy majdnem bármikor képes jobb kedvre deríteni. - Köszönöm kérdésed, idén sem sikerült megbukni. Lehet, akkor megvertek volna a többiek, vagy nem tudom - vonom meg vigyorogva a vállam. - A legrosszabb is elfogadható, de nekem megfelel. Neked milyen volt az elmúlt pár hét?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Csak egy készülő kezdemény. Egyelőre még leginkább semmi. - De azért persze örülök, ha tetszett neki, mert az azt jelenti, hogy már most felismerhetően jól hangzik. Vagy legalábbis neki. Egyelőre ennél többet nem szeretnék belőle mutatni, mert ilyenkor mindig attól félek, hogyha idő előtt lát nyilvánosságot elveszik az a varázsa, amit egyébként látok benne. Mert a zene szerintem pont ugyanolyan varázslat, mint az, hogy egy pálcával hadonászva képes vagyok hajmeresztő dolgokra.
- Igazán köszönöm! Mindenesetre nem szeretném kipróbálni ezt a titkos rítust. Hacsak nem én vagyok az, aki áldoz. - Persze amúgy tök nem, mármint soha nem lennék képes bántani senkit szerintem. És elég visszás is lenne, ha pont én akarnék bárkit megkövezni. Én, a lustaság tankönyvi példája. - Ne de úgy látom, neked sincs okod panaszra! Főleg, ha te is örülsz - villantom meg a kedvenc mosolyom. Többféleképpen is tudok ám mosolyogni, de ilyen kis kedvesen-barátságosan szeretek a legjobban.  
- Ne is mondd, tök jó lenne ha tudnánk kicsit lazítani. De nálunk ilyenkor van igazán szezon, szóval szerintem dolgozok majd. Mármint ne érts félre, ez nem olyan igazi munka, ami gyötrődéssel jár, csak mégis, eléggé helyhez köt. - Most már semmiért sem cserélném el az életem. Mikor leköltöztünk a farmra, mindenkit elátkoztam, hogy érezzék, mennyire nem kedvelem ezt a szituációt, de azt hiszem, Apáék mindig is jobban ismertek engem, mint én magam, és ők már akkor is tudták, hogy imádni fogom. - Ha gondolod, nézzetek be ti is. - Szerintem ezt mindenkinek receptre kéne felírni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Iszonyú fáradt vagyok. És szomorú. Tegnap elvesztettük Tarkát, a kedvenc génhibás bocimat. Ő volt az egyik első lakónk, egy végtelenül kedves és odaadóteremtés. Egész éjszaka virrasztottam mellette, míg el nem ment, így én egy percet sem aludtam. Nem is tudtam volna, ha akartam volna sem, hiszen a tudat, hogy ő szenved, miközben én szépeket álmodom... Ennek így kellett lennie. Ez is az élet része, tudom jól, mégis minden alkalommal fáj, amikor valamelyiküket elveszítem. Mivel szinte csak különleges állataink vannak, ez köreikben kicsit gyakoribb, mint egészséges fajtársaiknál.
De az élet nem áll meg. Reggelire amerikai palacsintát sütöttem Apuval az ikreknek és Apának, hogy legalább az ő reggelük kicsit jobban induljon. Lefürödtem, tiszta ruhát húztam, és a szokásos itthon simogatókörutam után megindultam a bejárat felé, hiszen mára várt vendégünk körebkalauzolása és szórakoztatása az én dolgom. Apáék terápiát tartanak, örülnek, hogy ilyenkor, mikor otthon vagyok, akad egy kis plusz segítségük az ilyen látogatóknál. Betti ugyanis nem azért érkezik ma hozzánk, hogy a segítségünk kérje, hanem hogy tanulmányaihoz kapcsolódóan megismerje a kis farmunkat és Apuék módszereit.
Elégedetlenül nyújtóztatom meg fáradt tagjaimat a kapunak támaszkova, majd nagyot ásítok. Kell még egy kávé. Most már mindegy, megvárom míg ideér a lány, aztán legfeljebb megkínálom majd őt is, hátha kér. Ha nem, nekem akkor is szükségem van rá, különben a legtöbb amit meg tud ma tőlem, az az lesz, hogy mennyire nagyra tudom nyitni a számat ásítás közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Megpróbálok már messziről kedvesen mosolyogni rá, hogy lássa, itt szeretettel látjuk. És egyébként tényleg, itt mindenkit szeretettel látunk, jöjjön hozzánk bármilyen okból. Ez nem azért van így, mert muszáj, hanem valahogy sajnos, vagy nem sajnos, de mind ilyen fura emberek vagyunk. Kicsit szomorú, hogy ez manapság már fura dolognak számít.
- Szia! Gyere csak beljebb bátran, senki nem harap. - Megpróbálok könnyeden mosolyogni rá, hogy érezze, ez egy otthonos hely, nem kell félnie. - Könnyen idetaláltál? - Ezzel néhányaknak szokott problémájuk lenni, mert azért egy ekkora farmot nem lehet a város közepén felépíteni, és így egy picike falu határában nem feltétlenül van szem előtt. Sőt, általában elmondható, hogy a legkevésbé van szem előtt.
- Az biztos. Na nem minden nap ilyen - nevetem el magam végre. Ennyi állat között azért nehéz azt állítani, hogy ez egy nyugodt hely. Pláne, ha a két húgom beindul. De értem hogy a városi nyüzsgéshez szokott emberek számára miért tűnik ez a béke szigetének. Nincsenek rohanó emberek, mindenhol autók, szemét és rossz levegő.
- Kevés olyan ember van, aki ne szeretne ilyen helyen élni. Gondolj bele, minden nap aranyos állatokkal vagy körülvéve, a jó levegőn, gyönyörű tájon. Kell ennél több? - Nekem ugyan nem. Persze, egyrészről tudom, hogy ez van akinek kevés. Másrészről azt is, hogy azért ezekkel az állatokkal baj is van ám. Etetni, takarítani kell őket, és minden nap foglalkozni velük. Vagy azért, hogy elősegítsük a szocializációjukat és végre beilleszkedjenek a közösségbe, vagy azért, hogy alkalmasak legyen terápiás állatnak. Nem olyan egyszerű, mint az látszik. - Kérsz egy kávét? Vagy esetleg egy teát? Nekem muszáj innom egyet és szívesen készítek neked is valamit. Addig esetleg felteheted az előzetes kérdéseidet, ha vannak.