38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Harmadikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 254
Írta: 2021. július 12. 23:59 | Link

"Így megy ez, amikor az ember tanul valamit.
Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni.
És amikor pihenés után újra gyakorol az ember,
akkor hirtelen egy csomót fejlődik.
Akkor is, ha közben nem csinált semmit."

   Elijah

A gyakorlat teszi a mestert. Ramóna pedig szeret mester lenni abban, amit csinál. A mágia azonban nagyon új még neki, idegen, sőt, ijesztő. Nem érti, és ez nagyon zavarja. Eddig abban a hitben élt, hogy boszorkányok nem léteznek, most azonban ő maga is egy boszorkány. Legalábbis azt mondják. És lássuk be, hogy furcsaságainak egy részét megmagyarázza a dolog. De csak egy részét. Ramóna maga is belátja, hogy furcsa, hogy nem olyan mint mindenki más, de már beletörődött. Jelenleg sokkal nagyobb gondnak bizonyul számára, hogy összerakja újra a botot, amit kettétört. De nem ám ragasztóval, varázslattal!
Egyedül ül egy asztalnál, lábait maga alá húzta. Kezében a varázspálcáját forgatja, óvatosan végig húzza rajta az ujját. Már századszorra vizsgálja meg, de még mindig nem érti, hogyan lehetséges, hogy ez az izé varázsol. Hogy mitől szállnak ki belőle a szikrák, miket párszor már neki is sikerült előcsalnia. Azt mondták, benne unikornisszőr van, de Ramóna nem hisz az unikornisok létezében. A tudományban hisz. Vagy hitt. Már maga sem tudja eldönteni. A Bagolykőbe érkezése óta látott már képet unikornisról, és legendás lények gondozása órán találkozott is már több furcsa lénnyel, ahogy gyógynövénytanon is találta már szembe magát olyan növényekkel, amiről életében nem hallott. Pedig igazán sokat bújta a biológia könyveket, és kívülről fújja a kedvenceit. Úgy ismeri azokat, mint pálcájának mintázatát. Szereti a gesztenyére faragott vékony indákat. Nem túl giccses, nem túl erőteljes, csak éppen annyi, hogy szép legyen. Kötődik a fadarabhoz, hiába tudja, hogy ez butaságnak hangzik. De az övé, és a pálcakészítő szerint az ő kezében működik a legjobban. Ezért is nagyon csalódott, hogy nem megy neki a bűbáj. Ez az egyik oka.
Felkászálódik, ismét az asztalra rakott, széttört bot elé lép. Ujjait a gesztenyefa markolatára fonja, és koncentrál.
- Reparo - mondja ki a varázsigét, ahogy tanították, hozzá pedig megteszi a megfelelő pálcamozdulatot. Próbálja, legalábbis. Keze azonban megremeg, maga sem tudja, pontosan mitől. A ketté tört bot pedig nem összeforr, csak megreccsen, és mintha fel is repedne egy kicsit. - Francba! - szitkozódik a lány, s közben megdörzsöli arcát pulóvere ujjával.
Utoljára módosította:Máltai Ramóna Emese, 2021. augusztus 5. 18:51
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. július 31. 21:06 | Link

Ramóna
can i help you?



Rettentően viszket az orrom és már csak az kellene, hogy valaki felbosszantson. Benne van a pakliban, pedig én nyugodt embernek tartom magam, de az élet már csak ilyen. Persze, valójában attól vakarózom, hogy sikerült magam öltözködés közben kicsit orrba vágni és a sokadig tüsszögés után még kicsit csavarja úgy vélhetően minden. Kezem leeresztve szipogok párat, szárazon, mert könnyeim csak az ütéskor szöktek a szemembe és haladok tovább.
A mai nap nyugalmas, egy poros, régi könyv van a hónom alatt, amit nem olyan rég szereztem a könyvtárból. Hiába, ez még mindig iskola, nem pedig valami nyaraló, így a beadandókat muszáj leszek időben leadni. Mókás, hogy még mindig az általános szó van a szakom előtt és nem tudnék megnevezni semmit sem, ami ennél jobb lehetne. Borzalmas, Bettinek is ezerszer mondtam már, hogy annyira szeretnék utat találni, ő pedig rendre nyugalomra int, hogy majd jön. Nemhiába, nála van az ész, nálam meg… a könyv, jelenleg. Hátha majd holnap, vagy a jövő héten, teljesíteni itt is kell, nem úszom meg. Petyának már elmagyaráztam, milyen volt a tavalyi VAV, hogy ha én túléltem, neki csillagos hatos lesz minden és nem kell félnie. Persze, izgul, izgulni is fog és kell is neki, mert ez vele jár, azonban próbálom megnyugtatni. Nemhiába a világi haverom, rendesen túl tudja ő is aggódni a dolgokat. Most azonban máshol van programja, így aztán én tanulok egyet, mielőtt leülünk játszani valamit. Valahogy szeretnék egyszer valami olyan helyre beülni Petyával, hogy Betti is tudjon jönni, hátha valamelyik megtetszik neki. Mármint társas, azt még nem tudom, hogyan közöljem ezt pajtásommal, de majd fogom. A könyvtár nyugalma most nem éppen igazi, egy csoport lány pletykál mindenféléről a fő asztalnál, a többinél is ültek, úgy néz ki, dolgozathalom vár mindenkire, így kénytelen vagyok keresni egy helyet. A Tanulószoba erre tökéletes lesz, feltéve, ha nem lesz tele ez is. Akkor kiülök az udvarra, vagy valamelyik folyosóra, szerencsémre azonban, amikor benyitok, nemigen látok sok embert. Már indulok is egy asztalhoz, amikor megtorpanok. Egy lány áll fel az asztaltól és pálcát húz elő. Még mindig szeretem nézni, hogy mások hogyan boldogulnak a mágiámmal. Nekem állítólag mostanság egész ügyesen megy, persze nem kell nagyot gondolni, csak kevésbé robbantom szét a dolgokat és hasonlók. Lehet, hogy van köze ahhoz, ami történt Bettivel? Fene tudja. A lánynak azonban vagy nincs jó napja vagy éppen nem jó még benne. Vacillálok kicsit, aztán eszembe jut, hogy hányszor jöttek oda hozzám az eridonos tornyokban, mert csak ott mertem jobbára gyakorolni, hogy segítsenek. Így fordulok, engedem el egyelőre a jegyzetelést és a lány mellé lépek.
- Szia! - köszönök rá. Remélem nem átkot kapok válaszul vagy épp küld el a fenébe, egy próbát megér a dolog. - Tudod segíteni valamiben? - mintha mestere lennék, komolyan. De na, ez azt hiszem, már tényleg jól megy.
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Harmadikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 254
Írta: 2021. augusztus 5. 20:01 | Link

"Így megy ez, amikor az ember tanul valamit.
Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni.
És amikor pihenés után újra gyakorol az ember,
akkor hirtelen egy csomót fejlődik.
Akkor is, ha közben nem csinált semmit."

   Elijah

Lábai kezdenek zsibbadni a súlyától. Nem zavarja azonban, helyette próbál rájönni, mit csinál rosszul a bűbájjal. Már az is felmerül benne, hogy a pálcával van valami gond. Meg az is, hogy csak álmodik. Mondjuk az már sokszor eszébe jutott, mióta itt van. Aztán mindig felébred reggel, és a kastély képe nem eltűnik, hanem csak megerősödik. Lehet, hogy kómában van. Áh, nincs neki ennyi képzelőereje, ez nem lehet álom. Ez nem lehet más, csak az igazság. Sokszor kegyetlen igazság.
Ujjai hol gyorsabban, hol lassabban mozdulnak a gesztenyefán. Akár csukott szemmel is le tudná már rajzolni a pálca mintázatát. Ismeri mint a saját tenyerét. Mégsem megy a bűbáj. Akkor meg mi a franc kell még hozzá?! Azt mondták, koncentráljon. De hát megteszi azt is! Nem ér semmit. Egyre biztosabb benne, hogy neki sosem fog menni ez a varázslat dolog. Meg abban is, hogy hibából került ide. Fogalma sincs, az hogyan volna lehetséges, de biztos benne, hogy valaki nagy hibát követett el. Ha már nem, akkor Ramóna volt az, mikor felszállt arra a vonatra, és eljött ide.
Feladni viszont nem szereti a dolgokat, az anyja arra tanította, hogy ne tegye. Fel is áll hát, és folytatja a próbálkozást. A varázslat továbbra sem sikerül azonban neki. Sem szikrák, sem eredmény. Csak egy reccsenés. Szitkozódik, és próbál erőt venni magán, hogy folytassa a dolgot. Jobbja továbbra is reszket, talán az idegességtől. Ezért is szorít rá a pulóvere ujjára, miközben megdörzsöli homlokát. A mozdulat közben balljába veszi át pálcáját, és engedi le oldala mellé. Még mindig az egyenruhája van rajta, az ahhoz tartozó szürke pulóver. Ujjának szélén a házához illően sárga csík díszíti, ám a sok birizgálástól és szorongatástól már az első hónapokban foszlani kezdett.
- Ha? - szalad ki száján a kérdés ösztönösen, ahogy megfordul. Pozitívum és negatívum egyszerre: pálcájának végéből vörös szikrák törnek elő. Pozitív, mert erre várt, de negatív, mert nem így tervezte a dolgot. Csak remélni meri, hogy a szikrák nem érték el a fiút, mert az ő szabadon hagyott lábát bizony megégetik kicsit. Csak egy pillanatra fáj az egész, de semmilyen módon nem akarja bántani a másikat.
Rögtön nemet akarna mondani az eridonosnak, de valahol, mélyen már Rami is belátta, hogy szüksége lenne a segítségre. Bátorsága azonban teljesen eltűnt időközben. Vállai is előreestek, összehúzta magát, úgy fordul teljesen Elijah felé. Nem szólal meg, csak lassan lehajtja fejét, és megrántja vállát. Most Elijah csak vörös tincseit láthatja pár hosszú másodpercig, amíg Rami ismét fel nem emeli arcát, és kékjeit a fiú vállára nem szegezi. Vajon az eridonos megérti a lány jeleit?
Utoljára módosította:Máltai Ramóna Emese, 2021. augusztus 29. 20:08
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. augusztus 29. 19:57 | Link

Ramóna
can i help you?



Nem lehet könnyű bármit csinálni, főleg ha figyelik az embert és közben ettől meg szorong. Nagyon sok idő kellett, míg elfogadtam, hogy itt körülbelül mindenhol van valaki és mindig lát mindent valakit – főleg az edictumos írok, khm –, ha nem is titok egy gyakorlás, mégis, nehéz tud lenni. Nem tudok semmit a lányról, sem másokról, furcsa is lenne. Van, aki szereti a közönséget, van aki elviseli és aki irtózik tőle, egyenesen rosszul is van. Van egy évfolyamtársam, aki a mai napig ájulás közelébe kerül, ha kicsit is „szerepelnie” kell, nem kell ehhez elsősnek, fiatalnak lenni. Úgy néz ki ez kortalan. Azt sem tudhatom, mennyire tolerálja a kvázi idegenek beleszólását a dolgokba, így aztán csak belevágok, mielőtt sikerülne túlgondolnom mindent és ezzel végképp elrontani azt a picike magabiztosságot, amivel belevágtam abba, hogy segítek. Talán ha ismerne, lehet most menne világgá és mondaná azt, hogy akkor inkább viszlát varázsvilág. Mostanában azt mondom magamnak, mindig van és lehetne rosszabb is, így aztán valamivel mindig fényesebben látom a helyzetet. Ebből pedig adok egy kicsit neki is.
- Ohh, bocsi, ha zavar… jaj – ugrok félre, mert ahogy hirtelen fordul, a szikrák úgy pattannak ki a pálcából a lábaim elé. Tudom, hogy nem szándékos, az enyém is csinált már ilyet, nem is egyszer, korábban jobban, mostanság csak ha éppen „makacs”, illetve ha nagyon ideges vagyok és a kezemben marad. Nem nagyon ér el, ami igen, az csak épphogy érezni, mintha egy apró kavics pattanna a lábamnak, semmi több, így aztán okom nincs a haragra.
- Megesik az ilyen – mert a lány reakciója nem épp arra utal, hogy ő ez olyan mókásnak találja, mint mondjuk én. Nem is kell elviccelni, azonban megijeszteni sem akarom. Épp pillantok rá, hogy mondjak valamit amivel felvidítom, amikor találkozik a tekintetünk. Nem sok az egész, pár pillanat, de belém költözik a felismerés érzete. A hideg ráz ki kicsit, mert ha csak a pillantást nézzük, olyan, mintha a sajátom lett volna. Korábban persze, de attól még nincs elfelejtve. Szegény talán nem érti az egész helyzetet? Vagy épp olyan új, hogy keresi még az utat. Szusszanok egyet, egyelőre nem adok ennek jelet, hanem mellé sétálok. Előkotrom a saját pálcám, meg egy sima tollat, majd az utóbbit veszem a kezembe egyelőre.
- A varázsigét jól ejted ki. Kicsit viszont nagyon lendítettél, felkaptad a végét és azért makacskodik – nem akarok okoskodónak tűnni, se semmi. Elveszett, új mindez és tudom milyen érzés. Így emelem meg a tollat tartó kezem, nem akarom elvenni előle a munkát, így üresben mutatom, de a pálca a másik kezemben jó lesz, ha gyorsan kell reagálni.
- Figyeld a kezem – azzal már csinálom is a mozdulatot. Először lassan, majd kicsit gyorsabban. - Így. És akkor sikerül. Akarod ezzel gyakorolni kicsit? - mutatok a tollra majd nyújtom is felé. Hátha akkor nem félelmetes, ha tudja, ezzel nem okoz kárt. Nekem egy sima, mezei botom volt erre és meg is van még a fiókban. Hülyeség, de működik és semmi sem gyullad ki közben.
- Egyébként Elijah vagyok, mugli születésű és tudom milyen furcsa az elején varázsolni – meg úgy most is, de ezt már nem teszem hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Harmadikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 254
Írta: 2021. szeptember 25. 11:06 | Link

"Így megy ez, amikor az ember tanul valamit.
Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni.
És amikor pihenés után újra gyakorol az ember,
akkor hirtelen egy csomót fejlődik.
Akkor is, ha közben nem csinált semmit."

   Elijah

Sosem volt jó az emberekkel, sokkal jobban megérti a növényeket, állatokat. Ebből azonban az is következik, hogy nem tudja, hogyan kérjen segítséget. Megszokta már, hogy egyedül oldja meg a nehézségeit, hogy magára van utalva. A mágia világa azonban új és idegen számára. A puszta tény, hogy boszorkány, megdönt benne mindent, amiben valaha is hitt. Na meg, az új helyzetekkel is nehezen birkózik meg. Az pedig, hogy valaki önszántából szeretne neki segíteni, ráadásul a varázslásban, mindenképpen új helyzetnek bizonyul.
Csak egy pillanatra néz az eridonos barnáiba, rögtön el is kapja tekintetét és hajtja le a fejét. Nem bírja, ha a lelkébe látnak, a rövidke szemkontaktus viszont pont ilyen érzetet kelt benne. Ám rossz érzés ide vagy oda, a segítséget megkapja még úgy is, hogy szóban nem kérte. Megkönnyebbültséggel az arcán fordul hát vissza az asztalhoz Elijah-val együtt. Kicsit távolabb lép a fiútól, új neki még a srác, és hiába segít neki, nem tud megbízni benne, ahogy senki másban sem. Ennek ellenére figyeli, mit csinál a másik, és szabad kezével ösztönösen le is követi a mozdulatot. A tollra is bólint, át is veszi azt, gondosan ügyelve rá, hogy keze ne érjen Elijah-éhoz. A botra szegezi a tollat, megcsinálja a mozdulatot, majd még egyszer, és harmadszorra is, közben már elmotyogva a varázsigét. Tudja, hogy nem lehet így baj, még akkor is, ha azt nem is érti, miért varázsol a varázspálca.
A bemutatkozásra néz csak fel, bólint egy aprót, mintha egy mosoly is megjelent volna szája sarkában. A furcsa kifejezés is ismerős neki, szimpatikussá teszi az eridonost, hogy sorstársak egy bizonyos ponton. Abba viszont most nem avatja be a másikat, hogy sosem hitt a varázslatban, sőt, mindenével tagadta annak létezését. És tessék, ennek ellenére itt van, varázsolni tanul, és éppen azért gyakorol, hogy ne kelljen eggyel több évet ebben az iskolában töltenie, mint amennyit egyébként is muszáj.
- Megpróbálom akkor pálcával is - jelenti ki. Hangja kicsit rekedtes, hiszen viszonylag régen szólalt meg, de így is hallható amit mond. Ugyanakkor az is hallható, milyen gyenge a lány, mennyire bizonytalan minden szava.
Varázspálcáját veszi aztán ismét kezébe. Szeme előtt tökéletesen jelenik meg a tankönyv lapján az ábra, és a varázsige kiemelt szavacskája. Erősen koncentrálva mozdítja meg a kezét, mondja ki a varázsigét is, bár utóbbi igen csak gyengének hat. Nem is sikerül tökéletesen a varázslat, a bot ugyan összeforr, de csak pár másodpercre. Ahogy a bot ismét szétreped, Ramóna azzal egy időben harap rá alsó ajkára, ujjai pedig rászorulnak a gesztenyefára.
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. szeptember 26. 11:31 | Link

Ramóna
can i help you?



Azt hiszem kimondhatom, hogy ha teljesen nem is, de megértem azt, ami jelenleg megy benne. Egy része régi ismerős, hiszen elsősként mindennel is szembesülni ami mágia, mágikus, már eleve egy olyan sokk, amelyet nem mindenki tud csak úgy lenyelni. Aztán ott van tetejébe az is, hogy az a mágia benne van az emberben és használni kell. Ami nagyon nem egyszerű, valljuk be. Én szerintem aki olyan közegből jön, ahol a mágia nem ismert, vagy éppen igen és mégis bizonytalan benne valaki, annak lehetne egy kis időt tanulás, kötelezettségmentesen eltölteni időt az iskola vagy más mágikus hely falai között felzárkózni. Nem lenne utána ennyire stresszes, ijesztő, bármi. Akkor talán ez a lány sem úgy állna ott, ahogy. Rám néz, majd már el is kapja a tekintetét, mintha nem lehetne rám tekinteni. Szusszanok egy aprót, mert így nehezebb lesz, viszont nem tudok haragudni rá, hiszen senki sem köteles arra, hogy mindenkire nyitott legyen. Én félig voltam az, könnyebben szót értettem másokkal, így talán kicsit jobban és egyszerűbben tudtam előre haladni. De nem leht mindenki olyan, mint én. Csendben figyelem hát, amikor elveszi tőlem a tollat és nekiáll gyakorolni. Ettől tényleg nem kell félni, ebből nem lesz mágia. Talán könnyebb.
- Kicsit lazábban fordítsd. Á igen, úgy  - bólogatok. Nem fogok rá a kezére, sajátom emelem meg és mutatom mire gondolok, majd rá is jön. Így aztán leengedem azt, bólogatok, hogy sokkal jobb így, mint ahogy elsőre pálcával próbálta.
- Csak nyugodtan. A tollal már jól ment – bólogatok, miközben visszaveszem a tollat, de csak a fülem mögé tűzöm be azt, nem teszem mélyre el. Hátha. Nem állok túl közel hozzá, azonban annyira igen, hogy jól lássam mit ügyködik. Látom, hogy koncentrál, nagyon is, így aztán nem mondhatnám azt, hogy nem akarja. Ó igen, én vért tudtam izzadni egyes bűbájok előtt, közben, ezt nem tagadom. Most sem vagyok mestere, a legtöbb igét fejből tudom, tökéletes mozdulattal, mégsem sikerülnek úgy. Azt mondták erre, hogy a mágia nem egységes bennem, hol több, hol kicsit kevesebb, viszont az a több sem ártalmas senkire. Nem bántok vele másokat, maximum olyankor sikerül jól valami, vagy túl jól, de az már más. Néha még elpattannak dolgok.
-Nnnnna! - ahogy nekiáll és látni, hogy a bot összeforr, már emelem a kezem, hogy tapsoljak, de végül csak hümmögök arra, hogy ismét szétesik. - Egyre jobban megy – végül csak megszólalok, bátorító mosollyal. Nem csinálom meg helyette, mert nem vagyok sem szaki, nem vehetem el a gyakorlását. - Én azt mondom, kicsit hangosabban és érthetőbben mond az igét. Elharaptad kicsit a végét és ilyenkor nemigen működik jól. Egy csomót rosszul mondtam ki állandóan és bamm… nem is értek jó véget. Most csak a varázsigét mond hangosabban. Én nem fogok nevetni rajtad – bőven nem, soha nem tenném. Itt vagyok, mint támogató, ismeretlenül is.
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Harmadikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 254
Írta: 2021. október 23. 23:11 | Link

"Így megy ez, amikor az ember tanul valamit.
Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni.
És amikor pihenés után újra gyakorol az ember,
akkor hirtelen egy csomót fejlődik.
Akkor is, ha közben nem csinált semmit."

   Elijah

Szemei egészen kicsire szűkülnek, ahogy koncentrál, ajkai pedig szinte eltűnnek, olyannyira összeszorítja őket. Figyeli az eridonos kezét, hogy az hogyan mozdul. Próbálja lekövetni a mozdulatot, ám esetlennek érzi magát. Szinte már hallja, Elijah hogyan fogja kinevetni bénaságáért. Ez azonban nem történik meg. A fiú nem nevet rajta. Sőt! Megdícséri. Mégiscsak sikerült volna? Rami nem így érzi, ő rossznak látja, amit csinál. Ezért próbálja meg újra a mozdulatot, és újra, és újra. Teljesen magabiztos nem lesz ugyan, de úgy dönt, ideje megpróbálni pálcával is. Bizonytalan a dologban, és fél attól a darab fától. Úgy érzi, nem tudja irányítani. Talán ez az igazság. Ezért is a félénkség hangjában, ahogy megszólal. No meg azért, mert utál beszélgetni. Szerencsére a másik sem nyomul nagyon, nem áll hozzá túl közel, és nem is próbál csevegni, ez pedig tetszik a lánynak.
Kezébe fogja a gesztenyefa pálcát, kékjeit a botra szegezi és koncentrál. Arcán ez ismét megjelenik, ajkain és szemein, bőrének vonásain. Nagyon akarja, hogy az a bot végre összeforrjon. Egy pillanatra el is hiszi, hogy menni fog, hogy tud ő varázsolni. A bot egy pillanatra össze is forr... de nem. Aztán ismét szétesik. Ajkai elnyílnak egy pillanatra egymástól, arcára bamba csodálkozás ül, ahogy eg, pillanatra elhiszi, hogy sikerült a varázslat. Zavarában harap aztán ajkába, és szegezi szemeit fekete cipőjére.
Akkor pillant fel, mikor Elijah beszélni kezd. Figyelmesen hallgatja meg a tanácsot. Erőt kell vennie magán, kénytelen lesz hangosan beszélni. Másképp nem fog menni neki a bűbáj. Talán ez a legrosszabb része az egésznek. Nem elég, hogy bolondnak néz ki, ahogy egy fapálcával hadonászik, még furcsa szavakat is kell kiabálnia. De a vizsgán át kell menni - valahogy.
- Meg... Megpróbálom - nyögi ki erőtlenül. Egy pillanatra az eridonosra tekint, de kékjei hamar az asztalra zizzennek ismét. Megköszörüli a torkát felemeli a kezét, és megpróbál mindenre figyelni. Hangos, artikulált beszéd, határozott mozdulat. - Reparo - talán kicsit hangosabban is szólal meg, mint azt tervezte. Szinte már kiabál. Legalábbis Raminak így tűnik.
Nem is mer nézni, szinte biztos benne, hogy nem sikerült. Ám aztán leengedi pálcát tartó kezét, visszafordul a bot felé. És lám, az egyben van. Közepén ugyan még jól látható a repedés, a törés nyoma, de egyben van. Ramóna pedig alig hisz a szemének. Észre sem veszi, de ajkaira mosoly kúszik, szemei csillognak. Óvatosan pillant fel Elijah-ra, miközben pálcája végére fog gyengébbik kezével is.
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. október 31. 09:01 | Link

Ramóna
can i help you?



Nem mondom azt, hogy minden embert jól ismerek és tudom, mit mikor szabad és mit nem. Sajnos nincs ilyen különleges képességem, azonban amikor felismerek valamit, ami ráadásul ismerős is, akkor nem nehéz megtalálni a helyes „utat”. Úgy néz ki, Ramóna is kezdi felismerni, hogy én nem azért jöttem, hogy kigúnyoljam. Persze ettől nem nyílik meg, nem nevet és beszél, de bőven elég az, hogy nem ment el innen, ahogy lehet elsőre tervezte. Messzire mehetett volna, a szobája csendjébe, ahol nem zavarja senki sem, talán még a szobatársa sem. Mégis maradt, nem áll olyan görcsösen, mint aki ugrani akar azonnal valahova messzire és ez már bőven elég jel, visszajelzés, hogy jól csinálom egyelőre azt, amit.
Hiába nem sikerül, fontos a dicséret, ha valakinek nincs önbizalma. Ha azt mondom: hááát, lehetett volna még jobb is, akkor nem sokat segítek. De ha kiemelem azt, ami jó volt, akkor máris könnyebb arra gondolni, mit kell javítani. Kicsit ironikus, hogy én tanítok valakit, valamire, de ennek is el kellett jönnie persze. Lehetek én örökre béna, elmagyarázni bármit el tudok, mert a varázserőm furcsasága mellett, fejben ezeket nagyon jól tudom. Tényleg nem akarják a tanárok elhinni, hogy én tényleg figyelek minden órán, a bűbájokat is tudom, csak amikor végre kell hajtani, akkor valamiért nem működik olyan jól. Azt mondta erre egy okos, hogy a mágiám szintje alacsony, mégis, néha valamiért megugrik és akkor kicsit vad és kezelhetetlen. Mivel azonban soha senkit nem bántottam, maximum tárgyak sínylették meg, ezért nem kell vele semmit csinálni, csak elfogadni, hogy nem leszek erős és mestermágus. Ez van. Elmagyarázni legalább eltudom neki, még ha elsőre nem is sikerül. Oda se neki, a próbálkozások már csak ilyenek. Nehéz lehet mondjuk egy életen át tartó varázslatmentesség után ebben létezni, ha egyszer kíváncsi lesz rá, tudok róla mit beszélni. De jelenleg ő nem ismeri azt, ami vagyok, csak egy srácot lát, aki magyaráz és tudja ezt a bűbájt. Ilyenkor el lehet hinni, hogy én anyatejjel kaptam a mágiát.
- Ez a beszéd – mosolygok töretlen és bólogatok. Ebbe most nem szólok bele, hogyan tartja a pálcát, hogyan fordul, ez az ő pillanata. Én csendben figyelek és szurkolok, hogy sikerüljön neki. Már sokkal bátrabb, hangosabb az a varázsige, én meg bólogatok, hogy igen, így gondoltam. És kész, már tapsolok is. Nem válik szét, nem a legtökéletesebb, de neki, nekem igen. Nem lépek közelebb, csak felé fordulok.
- Nagyon szuper volt! A bot kész is – azt megfogva emelem fel és kicsit integetek vele, hogy lássa, nem esik szét. Az apró mosolyt a lány arcán nem tudom nem észrevenni. Örülök. Visszateszem a botot végül és rápillantok. - Tudok segíteni még más bűbájjal is? Vagy, hozzak egy poharat? Azt is össze lehet tenni, csak nehezebb. De ha egyedül szeretnél gyakorolni, szólj és már megyek is – abszolút nem sértett a hangom, ez az ő döntése lesz, bármelyiket is választja.
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Harmadikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 254
Írta: 2021. december 25. 00:55 | Link

"Így megy ez, amikor az ember tanul valamit.
Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni.
És amikor pihenés után újra gyakorol az ember,
akkor hirtelen egy csomót fejlődik.
Akkor is, ha közben nem csinált semmit."

   Elijah

Kezd kicsit feloldódni, kezd rájönni, hogy az eridonos valóban segíteni akar. Értékeli a segítséget. Mindig hihetetlen sokat jelent neki, ha egy idegen ennyire kedvesen fordul hozzá, ha tiszteletben tartja a határai, ezt azonban általában még magának sem vallja be. Szeret abban a tudatban élni, hogy ő tökéletesen önálló, és nincs szüksége senki szánalmára és segítségére. Vannak alkalmak azonban - mint ez a mostani is - amikor be kell látnia, nem megy minden egyedül. Néha jó, ha van valaki, aki segít. Főleg, ha ez a valaki annyira figyelmes és jó segítő mint Elijah. Rami ugyan nem látja, de ha tenné, nagyon meglepni, hogy az eridonos szinte annyira akarja, hogy sikerüljön az a varázslat, mint Ramóna maga. Az ilyesmit a navinés sosem fogja megérteni. Hogy hogyan tud valaki ennyire drukkolni, ennyire akarni valamit, ami nem is neki fontos, hanem valaki másnak, akit ráadásul csak most ismert meg. Még a nevét sem tudja, mert Rami nem árulta el neki, mikor a másik bemutatkozott. De Elijah mégis drukkol neki, türelmesen magyaráz, segít, és még azt is felajánlja, hogy folytathatják a gyakorlást, ha Ramóna szeretné.
A navinés lassan emeli tekintetét a botra, mosolya kicsit kiszélesedik, látva a fiú örömét is. Kimondani, megfogalmazni nem tudná az érzést, de jól esik neki, hogy az eridonos így örül a sikerének. Ennek ellenére kicsit megint távolabb húzódik. Hosszú idő elnyerni a lány bizalmát, és még ő maga sem tudja, mi kell hozzá pontosan. Az biztos, hogy türelem, a másik fél részéről. Mert Ramóna most is kezdi soknak érezni a közelséget, bizonytalansága kezd ismét a felszínre törni, és legszívesebben egy szó nélkül hagyná ott Elit. Összeszedi azonban maradék erejét, hogy udvariasan utasítsa vissza az ajánlatot.
- Köszönöm, de azt hiszem, inkább most pihenek egy kicsit - mondja, ismét egészen hallkan. Felnéz azonban, egy pillanatra a fiú szemeibe is. De csak egy pillanatra, mert kékjei azonnal esnek is le a fiú mellkasáig. Halvány mosollyal bólint az eridonos felé, majd táskáját a vállára kapva gyors léptekkel csoszog ki a tanulószobából, hogy aztán elbújhasson a könyvtárban.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet