A tanulószobába lépve hirtelen tompa csend vesz körbe, mintha egy láthatatlan buborékba léptél volna bele, amely kizárja a felesleges zajt. Az első néhány pillanat után azonban a füledet szorító némaság kellemessé válik, hiszen a leghatékonyabban így lehet jegyzetelni és memorizálni a tananyagot.
A halványkékre festett falak mentén végig szellős könyvespolcok vannak rögzítve szemmagasságban. Találsz itt minden jót. Balra az egyik polcon egy termetes pennatartóban különböző méretű pennák a feledékenyeknek, kicsivel arrébb pergamentekercsek a kapkodóknak, valamint fekete, kék és piros tinta azoknak, akik 'épp most fogytak ki' minden tintaféléből. A tágas ablak párkánya elég széles ahhoz, hogy pihenésképpen el lehessen ücsörögni két komolyabb feladat között. Az ablak előtt kényelmes zöld fotelok és barna babzsákok vannak, nem sokkal arrébb - kicsit közelebb az ajtó melletti könyvespolcokhoz -, pedig kényelmes székek egy szép, de puritán díszítésű asztal körül mindazoknak, akik nem szeretnek összekucorodva írni.
A hely szelleme nagyon hívogató. Nincs olyan nagy nyüzsgés, mint a könyvtár egyes részlegeiben, sem a klubhelyiségekben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=835100#post835100][b]Elijah Kearney - 2021.07.31. 21:06[/b][/url]

Rettentően viszket az orrom és már csak az kellene, hogy valaki felbosszantson. Benne van a pakliban, pedig én nyugodt embernek tartom magam, de az élet már csak ilyen. Persze, valójában attól vakarózom, hogy sikerült magam öltözködés közben kicsit orrba vágni és a sokadig tüsszögés után még kicsit csavarja úgy vélhetően minden. Kezem leeresztve szipogok párat, szárazon, mert könnyeim csak az ütéskor szöktek a szemembe és haladok tovább.
A mai nap nyugalmas, egy poros, régi könyv van a hónom alatt, amit nem olyan rég szereztem a könyvtárból. Hiába, ez még mindig iskola, nem pedig valami nyaraló, így a beadandókat muszáj leszek időben leadni. Mókás, hogy még mindig az általános szó van a szakom előtt és nem tudnék megnevezni semmit sem, ami ennél jobb lehetne. Borzalmas, Bettinek is ezerszer mondtam már, hogy annyira szeretnék utat találni, ő pedig rendre nyugalomra int, hogy majd jön. Nemhiába, nála van az ész, nálam meg… a könyv, jelenleg. Hátha majd holnap, vagy a jövő héten, teljesíteni itt is kell, nem úszom meg. Petyának már elmagyaráztam, milyen volt a tavalyi VAV, hogy ha én túléltem, neki csillagos hatos lesz minden és nem kell félnie. Persze, izgul, izgulni is fog és kell is neki, mert ez vele jár, azonban próbálom megnyugtatni. Nemhiába a világi haverom, rendesen túl tudja ő is aggódni a dolgokat. Most azonban máshol van programja, így aztán én tanulok egyet, mielőtt leülünk játszani valamit. Valahogy szeretnék egyszer valami olyan helyre beülni Petyával, hogy Betti is tudjon jönni, hátha valamelyik megtetszik neki. Mármint társas, azt még nem tudom, hogyan közöljem ezt pajtásommal, de majd fogom. A könyvtár nyugalma most nem éppen igazi, egy csoport lány pletykál mindenféléről a fő asztalnál, a többinél is ültek, úgy néz ki, dolgozathalom vár mindenkire, így kénytelen vagyok keresni egy helyet. A Tanulószoba erre tökéletes lesz, feltéve, ha nem lesz tele ez is. Akkor kiülök az udvarra, vagy valamelyik folyosóra, szerencsémre azonban, amikor benyitok, nemigen látok sok embert. Már indulok is egy asztalhoz, amikor megtorpanok. Egy lány áll fel az asztaltól és pálcát húz elő. Még mindig szeretem nézni, hogy mások hogyan boldogulnak a mágiámmal. Nekem állítólag mostanság egész ügyesen megy, persze nem kell nagyot gondolni, csak kevésbé robbantom szét a dolgokat és hasonlók. Lehet, hogy van köze ahhoz, ami történt Bettivel? Fene tudja. A lánynak azonban vagy nincs jó napja vagy éppen nem jó még benne. Vacillálok kicsit, aztán eszembe jut, hogy hányszor jöttek oda hozzám az eridonos tornyokban, mert csak ott mertem jobbára gyakorolni, hogy segítsenek. Így fordulok, engedem el egyelőre a jegyzetelést és a lány mellé lépek.
- Szia! - köszönök rá. Remélem nem átkot kapok válaszul vagy épp küld el a fenébe, egy próbát megér a dolog. - Tudod segíteni valamiben? - mintha mestere lennék, komolyan. De na, ez azt hiszem, már tényleg jól megy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=836317#post836317][b]Elijah Kearney - 2021.08.29. 19:57[/b][/url]

Nem lehet könnyű bármit csinálni, főleg ha figyelik az embert és közben ettől meg szorong. Nagyon sok idő kellett, míg elfogadtam, hogy itt körülbelül mindenhol van valaki és mindig lát mindent valakit – főleg az edictumos írok, khm –, ha nem is titok egy gyakorlás, mégis, nehéz tud lenni. Nem tudok semmit a lányról, sem másokról, furcsa is lenne. Van, aki szereti a közönséget, van aki elviseli és aki irtózik tőle, egyenesen rosszul is van. Van egy évfolyamtársam, aki a mai napig ájulás közelébe kerül, ha kicsit is „szerepelnie” kell, nem kell ehhez elsősnek, fiatalnak lenni. Úgy néz ki ez kortalan. Azt sem tudhatom, mennyire tolerálja a kvázi idegenek beleszólását a dolgokba, így aztán csak belevágok, mielőtt sikerülne túlgondolnom mindent és ezzel végképp elrontani azt a picike magabiztosságot, amivel belevágtam abba, hogy segítek. Talán ha ismerne, lehet most menne világgá és mondaná azt, hogy akkor inkább viszlát varázsvilág. Mostanában azt mondom magamnak, mindig van és lehetne rosszabb is, így aztán valamivel mindig fényesebben látom a helyzetet. Ebből pedig adok egy kicsit neki is.
- Ohh, bocsi, ha zavar… jaj – ugrok félre, mert ahogy hirtelen fordul, a szikrák úgy pattannak ki a pálcából a lábaim elé. Tudom, hogy nem szándékos, az enyém is csinált már ilyet, nem is egyszer, korábban jobban, mostanság csak ha éppen „makacs”, illetve ha nagyon ideges vagyok és a kezemben marad. Nem nagyon ér el, ami igen, az csak épphogy érezni, mintha egy apró kavics pattanna a lábamnak, semmi több, így aztán okom nincs a haragra.
- Megesik az ilyen – mert a lány reakciója nem épp arra utal, hogy ő ez olyan mókásnak találja, mint mondjuk én. Nem is kell elviccelni, azonban megijeszteni sem akarom. Épp pillantok rá, hogy mondjak valamit amivel felvidítom, amikor találkozik a tekintetünk. Nem sok az egész, pár pillanat, de belém költözik a felismerés érzete. A hideg ráz ki kicsit, mert ha csak a pillantást nézzük, olyan, mintha a sajátom lett volna. Korábban persze, de attól még nincs elfelejtve. Szegény talán nem érti az egész helyzetet? Vagy épp olyan új, hogy keresi még az utat. Szusszanok egyet, egyelőre nem adok ennek jelet, hanem mellé sétálok. Előkotrom a saját pálcám, meg egy sima tollat, majd az utóbbit veszem a kezembe egyelőre.
- A varázsigét jól ejted ki. Kicsit viszont nagyon lendítettél, felkaptad a végét és azért makacskodik – nem akarok okoskodónak tűnni, se semmi. Elveszett, új mindez és tudom milyen érzés. Így emelem meg a tollat tartó kezem, nem akarom elvenni előle a munkát, így üresben mutatom, de a pálca a másik kezemben jó lesz, ha gyorsan kell reagálni.
- Figyeld a kezem – azzal már csinálom is a mozdulatot. Először lassan, majd kicsit gyorsabban. - Így. És akkor sikerül. Akarod ezzel gyakorolni kicsit? - mutatok a tollra majd nyújtom is felé. Hátha akkor nem félelmetes, ha tudja, ezzel nem okoz kárt. Nekem egy sima, mezei botom volt erre és meg is van még a fiókban. Hülyeség, de működik és semmi sem gyullad ki közben.
- Egyébként Elijah vagyok, mugli születésű és tudom milyen furcsa az elején varázsolni – meg úgy most is, de ezt már nem teszem hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=837330#post837330][b]Elijah Kearney - 2021.09.26. 11:31[/b][/url]

Azt hiszem kimondhatom, hogy ha teljesen nem is, de megértem azt, ami jelenleg megy benne. Egy része régi ismerős, hiszen elsősként mindennel is szembesülni ami mágia, mágikus, már eleve egy olyan sokk, amelyet nem mindenki tud csak úgy lenyelni. Aztán ott van tetejébe az is, hogy az a mágia benne van az emberben és használni kell. Ami nagyon nem egyszerű, valljuk be. Én szerintem aki olyan közegből jön, ahol a mágia nem ismert, vagy éppen igen és mégis bizonytalan benne valaki, annak lehetne egy kis időt tanulás, kötelezettségmentesen eltölteni időt az iskola vagy más mágikus hely falai között felzárkózni. Nem lenne utána ennyire stresszes, ijesztő, bármi. Akkor talán ez a lány sem úgy állna ott, ahogy. Rám néz, majd már el is kapja a tekintetét, mintha nem lehetne rám tekinteni. Szusszanok egy aprót, mert így nehezebb lesz, viszont nem tudok haragudni rá, hiszen senki sem köteles arra, hogy mindenkire nyitott legyen. Én félig voltam az, könnyebben szót értettem másokkal, így talán kicsit jobban és egyszerűbben tudtam előre haladni. De nem leht mindenki olyan, mint én. Csendben figyelem hát, amikor elveszi tőlem a tollat és nekiáll gyakorolni. Ettől tényleg nem kell félni, ebből nem lesz mágia. Talán könnyebb.
- Kicsit lazábban fordítsd. Á igen, úgy  - bólogatok. Nem fogok rá a kezére, sajátom emelem meg és mutatom mire gondolok, majd rá is jön. Így aztán leengedem azt, bólogatok, hogy sokkal jobb így, mint ahogy elsőre pálcával próbálta.
- Csak nyugodtan. A tollal már jól ment – bólogatok, miközben visszaveszem a tollat, de csak a fülem mögé tűzöm be azt, nem teszem mélyre el. Hátha. Nem állok túl közel hozzá, azonban annyira igen, hogy jól lássam mit ügyködik. Látom, hogy koncentrál, nagyon is, így aztán nem mondhatnám azt, hogy nem akarja. Ó igen, én vért tudtam izzadni egyes bűbájok előtt, közben, ezt nem tagadom. Most sem vagyok mestere, a legtöbb igét fejből tudom, tökéletes mozdulattal, mégsem sikerülnek úgy. Azt mondták erre, hogy a mágia nem egységes bennem, hol több, hol kicsit kevesebb, viszont az a több sem ártalmas senkire. Nem bántok vele másokat, maximum olyankor sikerül jól valami, vagy túl jól, de az már más. Néha még elpattannak dolgok.
-Nnnnna! - ahogy nekiáll és látni, hogy a bot összeforr, már emelem a kezem, hogy tapsoljak, de végül csak hümmögök arra, hogy ismét szétesik. - Egyre jobban megy – végül csak megszólalok, bátorító mosollyal. Nem csinálom meg helyette, mert nem vagyok sem szaki, nem vehetem el a gyakorlását. - Én azt mondom, kicsit hangosabban és érthetőbben mond az igét. Elharaptad kicsit a végét és ilyenkor nemigen működik jól. Egy csomót rosszul mondtam ki állandóan és bamm… nem is értek jó véget. Most csak a varázsigét mond hangosabban. Én nem fogok nevetni rajtad – bőven nem, soha nem tenném. Itt vagyok, mint támogató, ismeretlenül is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=838707#post838707][b]Elijah Kearney - 2021.10.31. 09:01[/b][/url]

Nem mondom azt, hogy minden embert jól ismerek és tudom, mit mikor szabad és mit nem. Sajnos nincs ilyen különleges képességem, azonban amikor felismerek valamit, ami ráadásul ismerős is, akkor nem nehéz megtalálni a helyes „utat”. Úgy néz ki, Ramóna is kezdi felismerni, hogy én nem azért jöttem, hogy kigúnyoljam. Persze ettől nem nyílik meg, nem nevet és beszél, de bőven elég az, hogy nem ment el innen, ahogy lehet elsőre tervezte. Messzire mehetett volna, a szobája csendjébe, ahol nem zavarja senki sem, talán még a szobatársa sem. Mégis maradt, nem áll olyan görcsösen, mint aki ugrani akar azonnal valahova messzire és ez már bőven elég jel, visszajelzés, hogy jól csinálom egyelőre azt, amit.
Hiába nem sikerül, fontos a dicséret, ha valakinek nincs önbizalma. Ha azt mondom: hááát, lehetett volna még jobb is, akkor nem sokat segítek. De ha kiemelem azt, ami jó volt, akkor máris könnyebb arra gondolni, mit kell javítani. Kicsit ironikus, hogy én tanítok valakit, valamire, de ennek is el kellett jönnie persze. Lehetek én örökre béna, elmagyarázni bármit el tudok, mert a varázserőm furcsasága mellett, fejben ezeket nagyon jól tudom. Tényleg nem akarják a tanárok elhinni, hogy én tényleg figyelek minden órán, a bűbájokat is tudom, csak amikor végre kell hajtani, akkor valamiért nem működik olyan jól. Azt mondta erre egy okos, hogy a mágiám szintje alacsony, mégis, néha valamiért megugrik és akkor kicsit vad és kezelhetetlen. Mivel azonban soha senkit nem bántottam, maximum tárgyak sínylették meg, ezért nem kell vele semmit csinálni, csak elfogadni, hogy nem leszek erős és mestermágus. Ez van. Elmagyarázni legalább eltudom neki, még ha elsőre nem is sikerül. Oda se neki, a próbálkozások már csak ilyenek. Nehéz lehet mondjuk egy életen át tartó varázslatmentesség után ebben létezni, ha egyszer kíváncsi lesz rá, tudok róla mit beszélni. De jelenleg ő nem ismeri azt, ami vagyok, csak egy srácot lát, aki magyaráz és tudja ezt a bűbájt. Ilyenkor el lehet hinni, hogy én anyatejjel kaptam a mágiát.
- Ez a beszéd – mosolygok töretlen és bólogatok. Ebbe most nem szólok bele, hogyan tartja a pálcát, hogyan fordul, ez az ő pillanata. Én csendben figyelek és szurkolok, hogy sikerüljön neki. Már sokkal bátrabb, hangosabb az a varázsige, én meg bólogatok, hogy igen, így gondoltam. És kész, már tapsolok is. Nem válik szét, nem a legtökéletesebb, de neki, nekem igen. Nem lépek közelebb, csak felé fordulok.
- Nagyon szuper volt! A bot kész is – azt megfogva emelem fel és kicsit integetek vele, hogy lássa, nem esik szét. Az apró mosolyt a lány arcán nem tudom nem észrevenni. Örülök. Visszateszem a botot végül és rápillantok. - Tudok segíteni még más bűbájjal is? Vagy, hozzak egy poharat? Azt is össze lehet tenni, csak nehezebb. De ha egyedül szeretnél gyakorolni, szólj és már megyek is – abszolút nem sértett a hangom, ez az ő döntése lesz, bármelyiket is választja.