A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki: A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg: - Északi szárny - Mágiatörténet tanterem
A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról. - Keleti szárny - Gemmológia Terem
Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja. - Keleti szárny - Rúnatan tanterem
A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.
- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem
Átlagos.
- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem
A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel. Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve. Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon. Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról. Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára. A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes. Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is! - Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem
Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját. - Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem
A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg. A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza. A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is. - Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem
Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre. A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet. Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.
//Álmodói tudnivalók: minden eddig külön témás tanterem itt található az első posztban, feltüntetve azt is, hogy a kastélyon belül hol helyezkednek el. A megcímzésnél elég feltüntetnetek, hogy hol játszotok.//
|
|
|
#pletykarovat #áprilisi #edictum #Loki
Még mindig kissé feldúlt volt a történések kapcsán. Maradt volna még megbeszélni Kendével ezt az egész ügyet, amelyet még ő is csak félig tudott letisztázni magában, de közben úgy érezte minden perccel nő az esélye annak, hogy Loki megharagudjon rá. Azt pontosan nem tudta volna megmondani, hogy miért, de mégis úgy szorította a mellkasát ez a végkimenetel, hogy levegőt is alig kapott. Egyik folyosóról a másikra járt, és bekukkantott szinte minden tanterembe, csak hogy végül megtalálja barátját. - Loki! - mondta ki a szőke nevét, ahogy becaplatott a terembe. Fogalma sem volt róla, hogy ott mi zajlott, igazából körbe se nézett. Pedig nem lett volna hátrányos, ha megteszi. - Miss Darik. Megkérdezhetem, hogy mit keres itt? - kérdezte tőle a tanár, mire a barna tágra nyílt szemekkel fordult a férfi felé. - Öhm.. sürgősen kell Lokival beszélnem. Mert öm... az anyukája nem tudta elérni a telefonján, csak engem. És családi dolog van. Ennél sajnos nem mondhatok többet - magyarázott a lány össze-vissza. Csak akik igazán ismerik jöhettek rá, hogy hazudik. Ráadásul még csak felkészülni se tudott rá, pedig jó benne. Csak nem ilyen hirtelen. - Rendben, akkor kérem odakint beszéljék meg, mert itt zavarják az órát - intett a tanár a szőkének is, Mae meg nagyon koncentrált, hogy ne mosolyodjon el, mint egy öt éves, amiért sikerült az átverése. Kicsit távolabb sétált az ajtóteremtől, hogy már ne lehessen odabent hallani, amit mondani tud. - Nagyon sajnálom Loki. Fogalmam sincs, hogy ki lehetett, aki tovább adta, vagy láthatta, vagy bármi. Mert én nem voltam - kezdett rögtön magyarázkodni.
|
|
|
Marina Darik Független boszorkány, Végzett Diák
noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 757
|
Írta: 2021. május 4. 14:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=830840#post830840][b]Marina Darik - 2021.05.04. 14:10[/b][/url] #pletykarovat #áprilisi #edictum #Loki
Még mindig kissé feldúlt volt a történések kapcsán. Maradt volna még megbeszélni Kendével ezt az egész ügyet, amelyet még ő is csak félig tudott letisztázni magában, de közben úgy érezte minden perccel nő az esélye annak, hogy Loki megharagudjon rá. Azt pontosan nem tudta volna megmondani, hogy miért, de mégis úgy szorította a mellkasát ez a végkimenetel, hogy levegőt is alig kapott. Egyik folyosóról a másikra járt, és bekukkantott szinte minden tanterembe, csak hogy végül megtalálja barátját. - Loki! - mondta ki a szőke nevét, ahogy becaplatott a terembe. Fogalma sem volt róla, hogy ott mi zajlott, igazából körbe se nézett. Pedig nem lett volna hátrányos, ha megteszi. - Miss Darik. Megkérdezhetem, hogy mit keres itt? - kérdezte tőle a tanár, mire a barna tágra nyílt szemekkel fordult a férfi felé. - Öhm.. sürgősen kell Lokival beszélnem. Mert öm... az anyukája nem tudta elérni a telefonján, csak engem. És családi dolog van. Ennél sajnos nem mondhatok többet - magyarázott a lány össze-vissza. Csak akik igazán ismerik jöhettek rá, hogy hazudik. Ráadásul még csak felkészülni se tudott rá, pedig jó benne. Csak nem ilyen hirtelen. - Rendben, akkor kérem odakint beszéljék meg, mert itt zavarják az órát - intett a tanár a szőkének is, Mae meg nagyon koncentrált, hogy ne mosolyodjon el, mint egy öt éves, amiért sikerült az átverése. Kicsit távolabb sétált az ajtóteremtől, hogy már ne lehessen odabent hallani, amit mondani tud. - Nagyon sajnálom Loki. Fogalmam sincs, hogy ki lehetett, aki tovább adta, vagy láthatta, vagy bármi. Mert én nem voltam - kezdett rögtön magyarázkodni.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Mórocz A. Móric INAKTÍV
Tökfej offline RPG hsz: 308 Összes hsz: 584
|
Írta: 2021. május 4. 15:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=830846#post830846][b]Mórocz A. Móric - 2021.05.04. 15:59[/b][/url] R I N he? | és akkor megint, a biztonság kedvéért: he?Nagyon szoktam sajnálni, amikor a rajzfilmekben olyan jól működő technikák a való életben nem jönnek be. Gondolok itt most konkrétan arra, amikor Tom a Tom & Jerry-ből kitámasztja fogpiszkálóval a szemhéját, hogy nyitva maradjanak a szemei. Gondoltad volna, hogy nem működik? Ja, én sem, bár én jégkrém pálcikával próbáltam meg, de nem jött össze. Azon kívül, hogy lehet éppen szálka ment a szemembe - van ilyen mondás is amúgy, ugye? -, ami nem jó, de nem is tragikus. Szóval brutálisan figyelek mindenre is, ami zajlik az órán, véletlen sem elvágyódással a szememben nézőkézek az ablak felé, aminek a túloldalán olyan király idő van, amikor a semmiből hallom meg a nevemet. Mármint a másik nevemet. Nem a nevem nevem, hanem a nevem, a- tudod mit? Mindegy. Fejemet kapom azonnal arra, megszeppenve figyelem Rint, ahogy olyan oltári nagy hazugságot tol be, mint annak a rendje. Mielőtt a tanerő válaszolna már jobb kezemet fektetem hosszába a padomra, hogy egy könnyed mozdulattal söpörjek mindent a táskámba, majd battyogjak ki a teremből vidáman integetve a tanárnak, hogy akkor csóóóóókolom. - Borzalmasan hazudsz, de szanaszét adlak, amiért megmentettél. Majdnem bealudtam - nyomok el egy ásítást. Elnyílt ajkakkal kukkolom barátnőmet, miközben rántok egyet táskám vállpántján. - Részeg vagy? Azért kellek? Gyere, keressünk egy mosdót - bólogatok határozottan, majd fogom meg Rin kezét óvatosan, hogy azonnal egy mosdó felé húzzam. Ha itt dobja ki a taccsot, akkor oda a hazugsága, amiért eljöhettem óráról. Ne kockáztassunk, kitett magáért a lány, ráadásul a plusz az, hogy így tényleg előbb szabadulhattam. Hah! Ennyit arról az elvágyódásról, hiszen, ha Rin összekapta magát, akkor csapathatjuk a mindent is! Aminek mi nagyon örülünk, mások nem, de őket meg senki nem kérdezte. Jó a szó!
|
" " " L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
|
|
|
Marina Darik Független boszorkány, Végzett Diák
noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 757
|
Írta: 2021. május 4. 17:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=830855#post830855][b]Marina Darik - 2021.05.04. 17:54[/b][/url] #pletykarovat #áprilisi #edictum #Loki
Hihetetlen volt, hogy a tanár tényleg bevette azt a sok sületlenséget, amit mondott. Bár... valószínűleg nem hitte el, szimplán csak elengedte, mert ismerte már a párosukat annyira, hogy tudja, esélye sincs. Marina addig mondta volna a magáét, amíg végül elege nem lesz, akkor meg csak az órát húzzák ezzel. Szóval ő is jobban járt, ha csak szimplán engedte. - Jól van na, tudod, hogy nem vagyok jó hirtelen döntésekben. Amúgy meg nem gondoltam, hogy még órád van ilyen későn - hitetlenkedett a barna. Aztán kibukott belőle a téma. Vagyis nem is a téma, hanem csak azok az érzelmek, amit tornádóként forogtak a mellkasában. És ezzel volt a probléma. - Hogy mi? Nem, nem vagyok az. Viking gyomrom van, tudod - bökdöste meg a saját hasát, mintha a dán léttel együtt járna az erő is. És Marina ezt el is hitte. Ő mindig csak ivott, de még akkor se hányt, ha akkor jobb lett volna, inkább bevállalta az erős másnaposságot. Szégyen lett volna a származására nézve. Közben behúzta a kéziféket is, mielőtt Loki betuszkolta volna a női wc-be, vagy még rosszabb esetben a férfibe. - Én az Edictumról beszélek. Benne vagyunk a pletykarovatba. És csak akartam, hogy tudd, hogy nem az én szám járt, és hogy én nem akartalak bajba keverni vele vagy bármi. Mármint ha van valaki vagy valami vagy... - morzsolgatta az ujjait a lány zavarában. És tényleg. Fogalma sem volt róla, hogy barátja hogy állt a csajokkal. Mármint szokta tudni, ha van valami, de már akkor, amikor történik. És sose előtte, szóval nem lehetett tudni.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Mórocz A. Móric INAKTÍV
Tökfej offline RPG hsz: 308 Összes hsz: 584
|
Írta: 2021. május 4. 18:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=830858#post830858][b]Mórocz A. Móric - 2021.05.04. 18:13[/b][/url] R I N he? | és akkor megint, a biztonság kedvéért: he?Ja, tényleg nem jó hirtelen döntésekben. Leginkább azt tudnám mondani, hogy semmilyen döntéshozatalban nem jó, de végül is, bejött a terve, szóval most megkímélem a szarkasztikus válaszomtól. Így inkább csak kézen fogom, hogy akkor keressünk egy mosdót. Legelső szempontként azért, mert pisilnem kell, másodjára azért, ha esetleg Rinnek szüksége lenne egy kagylóra. Nem. Fordítva. Ha egy WC kagylónak lenne szüksége Rinre. Ja, így a jó. De mindegy, mert a terv befuccsol több ízben is, amikor Rin megáll, én meg állok vele még mindig fogva a kezét, ahogy visszapillogok rá. - Tényleg benne vagyunk? - ráncolom szemöldököm, ahogy a padlót kezdem el szuggerálni. Lehetséges. Csak felcsaptam az újságot, bólintva konstatáltam, hogy rendben van, pöpin le lett hozva a cikkem és azzal a lendülettel nyomtam valaki kezébe. Nagyjából nekem ennyi volt az Edictum száma. - Nem a te szád és bajba keverni. Rin, mi a faszénről beszélsz? - engedem ki az őszinte nevetést, miközben elengedem a kezét, mert akkor nem kell vezetnem a mosdó felé, és támasztom vállamat a falnak, ahogy fejemet is, majd fürkészem arcát. Miért morzsolgatja az ujjait? Hólikreb, rendesen zavarban van? Az lehetetlen. Mégis mi a bánat lehetett abban a cikkben, amiért Rin ennyire készen van az egésztől? Szusszanva kezdem el dörzsölni tarkómat, miközben fejemet fordítom a plafon felé. - Nem olvastam az Edictumot, mert nem érdekel mi van benne - vonom meg vállamat, miközben ismét ráemelem kékjeimet. - Ha az, hogy együtt vagyunk, legyen. Ha az, hogy megfektettelek, legyen. Ha az, hogy smároltunk, legyen, sőt… ha kell itt és most megteszem megint - túrok szőke tincseim közé nevetgélve. - Biztos vagyok abban, hogy nem te mondtál bárkinek bármit - ráncolom szemöldökömet ismét. - Eszembe sem jutna, hogy te voltál - nyammogok kicsit. Igyekszem kerülni a van-e valaki éppen most témát, mert… mert csak. Mennyi esélyem van éppen Rin elől elrejteni, amikor csak egy valaki tudja egyelőre azokon kívül, akik benne vannak nyakig? Igazából elég sok, most így jobban belegondolva.
|
" " " L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
|
|
|
Marina Darik Független boszorkány, Végzett Diák
noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 757
|
Írta: 2021. május 4. 19:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=830866#post830866][b]Marina Darik - 2021.05.04. 19:59[/b][/url] #pletykarovat #áprilisi #edictum #Loki
Egy kicsit megnyugodott a barna, hogy Lokinek halvány de lila gőze sem volt arról, hogy mit magyaráz. És ez azért jó, mert akkor ő a hírhozó, tehát senki más nem tudta rosszabbul közölni. Dehát ezért rossz is. Mármint tudna rossz is lenni, ha Loki nem lenne Loki. Mindig annyira fél Marina, hogy ugyanaz megtörténik majd vele, ami a Roxfortban is, hogy egyszerűen képtelen elhinni, hogy a legjobb barátai nem csak mellette maradnak a szar helyzetekben is, de még ki is állnak mellette. Loki meg Kende olyan volt számára mint a világ hetedik meg nyolcadik csodája! Kicsit hátrahőkölt a hirtelen kijelentésre. - Wow, mármint most most? - kérdezte Mae talán kicsit meg is zavarodva. Hogy akarta-e? Hát ez még az ő fejében se volt teljesen tisztázott. Talán ezért is reagált erre az elejtett mondatra ilyen hevesen. Lassan már fél éve volt az az eset, és nem történtek azóta egyéb incidensek, szóval fogalma sem volt róla, hogy ugyanúgy reagálna-e, mint a tündérpor hatása alatt. Talán még rosszabb is lenne. Nem hagynák abba. Vagy mégis. Hiszen most ott volt neki Boróka. De Boróka is csak titokban. Akkor meg miért ne? Az agya mint egy nukleáris bombától, így fel volt robbanva a sok gondolattól. - Akkor jó. De ugye nem lesz kellemetlen emiatt bármi - húzta el a száját Marina, és most már ő is lazábban véve a szituációt támaszkodott neki a falnak. - Mármint most nem tudom, hogy van-e valaki. Mert akkor tudod, én szívesen játszom a bármit. A csajt, aki mégis a barátnőd, hogy féltékeny legyen, vagy odamegyek és beszélek vele, és kicsit ábrándozok neki, hogy jahj milyen jó is lenne, ha a cikk igaz lenne - vetettem a pillantásom a plafonra esdeklő lány módjára, és a kezemet is magam előtt legyeztem mintha friss lenne a manikűröm, aztán nevetve néztem Lokira. - Szóval érted. Bármi kell - kacsintottam.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Mórocz A. Móric INAKTÍV
Tökfej offline RPG hsz: 308 Összes hsz: 584
|
Írta: 2021. május 13. 20:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=831262#post831262][b]Mórocz A. Móric - 2021.05.13. 20:52[/b][/url] R I N he? | és akkor megint, a biztonság kedvéért: he?Komolyan nem az Edictum szerkesztői gárdája ellen szól, de engem teljesen hidegen hagy a többi cikk. Mit kezdjek velük? A legnagyobb része pletykákból és feltételezésekből áll, nem érdekel mi történik a mágusvilágban, amíg engem nem érint - amit úgyis megtudnék előbb vagy utóbb. Nekem bőven elég az, hogy az én feltételezésektől csöpögő cikkem megjelenjen, más aligha számít, szóval tökre nem vagyok képben, de ezek szerint nem is baj, mert ismét nem maradtam le semmiről. Kivéve, hogy Rin rápörgött a dolgokra. - Mittudomén - vonom meg vállamat lezseren. - Akár most is - nem mintha komolyan gondoltam volna, de a hirtelen és heves reakció kicsit gondolkodásra késztet. Nem értem, őszintén nem is szeretném megérteni, mert félek, hogy csak belekavarodnánk a mindenbe is. Régen volt az az eset, amikor megcsókoltam Rint, mert mint kiderült, mindketten szerettük volna a még régebben szervezett bálon. Én viszont tényleg csak poénkodni próbáltam, hogy oldjam a feszültségét, aminek hatására ömlenek a szavak dán barátnőmből. Kellemetlen? Elnyílnak ajkaim, hogy reagáljak gyorsan, de folytatja, nekem meg azonnal Kiscsibe ugrik be. Rin, mint a barátnőm, miközben nem is az? Mi? A lányok így oldják meg ezeket a helyzeteket? Elnyílt ajkaimat csukom össze, az ablak felé pillantok Rinről, ahogy befejezi. Kell pár másodperc, amíg összekapom a gondolataimat. Oldalvást sandítok rá, majd vissza az ablakra, ahogy felciccenek. Ő Rin, neki is elmondhatom, ugye? Hiszen… pont ő nem tudja? Hajamba túrva fordítok hátat a falnak és vetem annak azt, majd csúszok le annak mentén guggolásba. Felpillantok Rinre. - Kiscsibe bevallotta, hogy kedvel - mondom ki egyszerűen a tényeket, mielőtt nekiállnék magyarázni. Fejemet fordítom előre, a velem szemben levő falat figyelem. - Kende küldött neki poénból egy baglyot a nevemben, ami miatt számon kért, majd annyira mérges lett rám, hogy bevallotta - rántom meg vállamat, mintha nem lenne nagy dolog. - Először azt sem vette észre, hogy kimondta, pedig… kimondta. Nagyon is. Oldani akartam a feszkót, szóval közöltem vele, hogy ugyanúgy összeszedem a szünetben, mint az előzőben, biztos emlékszel rá, és elviszem valahova - szusszanok egy hangosat. - Elvittem karaokézni, és Rin, esküszöm neked, hogy más volt a lány - pillantok fel. - Jó, nem fordult ki önmagából, ugyanúgy Kiscsibe volt, de mégis más - nézek vissza inkább a velem szemben lévő falra ismét.
|
" " " L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
|
|
|
Marina Darik Független boszorkány, Végzett Diák
noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 757
|
Írta: 2021. május 24. 15:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=831723#post831723][b]Marina Darik - 2021.05.24. 15:44[/b][/url] #pletykarovat #áprilisi #edictum #Loki
Meglepődött a barna. Pedig semmi indoka nem lett volna rá, hiszen ő is néha csak őgy megcsókolta Rolandot. Megtette, mert a srácnak jól esett, neki meg nem jelentett semmit. Vajon Loki is ezen az elven akarta megcsókolni? Már nem érzett semmit? Az csak jó. Mégis a barnát jobban foglalkoztatta a kérdés, mint amennyire szabad lett volna. Mae nevetett, de Loki nem. Miért nem nevetett? - Oh... - bökte ki a lány már az első mondat után. Életében először nem tudta, hogy most mégis mit mondjon. Aggódva figyelte barátját, mert valahogy nagyon furcsán hangzottak a mondatok a szájából. Nagyon tényszerűek voltak, mégis az arca elárulta, hogy mögöttes tartalommal vannak ellátva. Lassan a barna is lecsúszott a padlóra, és törökülésben elhelyezkedett a szőke mellett. - Hogy volt más? Mármint másképp is viselkedett, vagy csak... neked volt az? - kérdezte meg Marina az első kérdést, ami eszébe jutott. Hiába poénkodott ő vele első alkalommal, hogy lát a kettősükben potenciált, sose gondolta, hogy egyszer ennyire bejönnek a számításai. Ő meg a lelki ügyek nem voltak éppen a legszorosabb kapcsolatban. - Loki... - kezdte, felhívva a srác figyelmét magára, amíg összeszedte a gondolatait, hogy mégis hogyan kérdezzen rá. - ...te is kedveled Csibét? - ejtette ki lassan a szavakat, és a másik szemeibe nézett. - Mert ha igen, just go for it. Mi állít meg? - tettem fel az újabb kérdést. Közben hallatszott, hogy a benti óra elkezdett a végéhez közeledni, elkezdődött a hangoskodás, pakolás.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Mórocz A. Móric INAKTÍV
Tökfej offline RPG hsz: 308 Összes hsz: 584
|
Írta: 2021. május 25. 19:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=831781#post831781][b]Mórocz A. Móric - 2021.05.25. 19:53[/b][/url] R I N he? | és akkor megint, a biztonság kedvéért: he?Lehet akkor kellett volna még erről beszélnem barátnőmnek, amikor az én agyamban is csak tényként volt feltüntetve az információ, nem úgy, mint amivel kezdenem is kellene valamit. Ez baromság. Miért kellene kezdenem vele bármit is? Kiscsibe így érez, bevallotta, közöltem, hogy rendben van, jól éreztük magunkat a szünetben, majd vége. Semmi nem változott. Semmi. Ugye? Rin reakciója sem segít sokat, mert ezzel aligha tudok bármit is kezdeni. Szusszanok egyet, laza ökölbe szorított kezemnek támasztom arcomat, amit így nagyjából az agyamig nyomok. Kékjeimmel követem végig, ahogy leül mellém. Gondolkodás nélkül mozdulok és hajtom fejemet az ölébe, hogy felfelé pislogjak rá. - Nemtom. Más volt. Ez olyan, minthogy mindenki tudja rólunk, hogy brutálisan jó arcok vagyunk, de amúgy meg tudunk normálisak is lenni. Viszonylag - döntöm félre fejemet kicsit, hogy jobban Rin combjára tudjak helyezkedni. - Kiscsibe volt, csak mégsem - bólintok egyet határozottan, mintha ezzel aztán tényleg mindent megmagyaráztam volna Rinnek. Pedig általában a szavak nem hagynak cserben, de ez most komolyan egy olyan szitu, hogy tudja a franc éppen mi folyik itt. Mert még mindig az a “probléma”, hogy Kiscsibe vallott be ilyet, akiről elképzelhetetlen lenne, hogy éppen belém… na jó. Elég volt. - Hm? - pillantok fel Rinre kérdő tekintettel. Na, nem kellett volna. Szemeim kikerekednek, ajkaim elnyílnak egymástól, tehát premier plánba ül arcomra a meglepettségem. - Miafaszén, Rin? - nevetek fel halkan, mert nem kellene elfelejtenem, hogy erőteljesen lógok óráról. - Bírom Liát, mert szívhatom a vérét, és visszaszól. Nem tudom, hogy ebben van-e mélyebb dolog, vágod - vonom meg vállamat. - Tudom, hogy főnyeremény vagyok, de azért több idő kell, hogy bármi is megfogalmazódjon a sziporkázó agyamban - tudja a tököm, hogy kedvelem-e másképpen, mint ahogy eddig kedveltem. Mindenhogy kedvelem, mert olyan, amilyen, de hogy ennek mélyebb jelentése is lenne? Tudja a franc. Frankón.
|
" " " L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
|
|
|
Marina Darik Független boszorkány, Végzett Diák
noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 757
|
Írta: 2021. május 30. 21:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=831990#post831990][b]Marina Darik - 2021.05.30. 21:13[/b][/url] #pletykarovat #áprilisi #edictum #Loki
Ahogy kényelembe helyezték magukat a folyosó padlóján, úgy komorult el a téma is. Mármint Mae számára eddig is az volt, csak Loki viccelte el. Ezt viszont valahogy nem tudta. Se azt, amit Csibéről mesélt, se azt amit utána a kérdésre válaszul adott. Kiscsibe volt, csak mégsem. Igen, ő is tapasztalt már ilyet, nem is egyszer. Amikor Rolanddal beszélgettek a könyvtárba, amikor Borókával a szobába, vagy mikor Lokival megtörtént az eset. Akkor is maguk voltak, csak mégsem. Elhúzta a barna a száját, mert ebbe most nem tudott okos lenni. Nagyon nem. - Most mi van? - kérdezett vissza hasonló vehemensséggel. Csak hogy utána behúzott nyakkal kapja fejét az ajtó felé. Aztán újra Lokira nézett, hagyta, hogy a haja függönyként keretezze a szőke arcát. - Jó, de eddig nem haboztál ennyit, ha lányokról volt szó. Ott volt az a Réka, akit még csak nem is bírtál annyira, mégis összejöttél vele egy hétre, vagy kettőre - hívta fel a figyelmet az egyértelműre Marina, bár a névvel csak bepróbálkozott. Nem bírta a csajt, szóval annyira se méltatta, hogy a nevét megjegyezze. - De igazad van. Csibe tényleg jó fej. És értelmes is - vallotta be Mae az érzelmeit a szőke lányról. - De azért ha aggaszt a dolog, máskor is beszélhetsz ám velem róla. Vagy ha bármire jutsz, ugye tudod? - piszkált bele a fiú hajába a barna. - Viszont nekem is be kell vallanom valamit, ha már itt vagyunk. Lehet, hogy alakul valami. Egy lánnyal - húzta be ajkait a lány, így egy vonallá préselve össze a száját. Már nyitotta volna a újra a lepénylesőjét, hogy folytassa, amikor nyílt az ajtó, és elkezdtek kifelé sorjázni a diákok. Meg hát ugye a tanár is. Aki kérdőn toppant meg a páros mellett. - Loki nagyon rosszul lett, majdnem elájult. Tudja a vérének az édessége - magyarázott a lány már sokkal magabiztosabban, mint első bliccre.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Mórocz A. Móric INAKTÍV
Tökfej offline RPG hsz: 308 Összes hsz: 584
|
Írta: 2021. június 8. 21:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=832495#post832495][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.08. 21:16[/b][/url] R I N he? | és akkor megint, a biztonság kedvéért: he?Tudom, hogy nem várhatom el Rintől, hogy megváltsa nekem a világot. Sokkal egyszerűbb lenne, vágeszolom, hiszen csak leraknám elé a problémát, hogy akkor tessék, lehet megoldani, de az élet ennél pár fokkal bonyolultabb. Már csak azért is csoro, mert eddig nem mondtam el neki semmit. Nem érzek bűntudatot, miért is tenném, mindössze maga az érzés, ami bennem van, hogy ő volt, de mégsem, nem engedte, hogy több embernek is beszéljek erről, mint akik ott voltak. Mert Kendével beszéltünk róla, bár előrébb nem jutottunk. Elvigyorodom, kékjeim villannak azonnal az ajtó felé, majd felfelé pislogva hallgatom barátnőm szavait. Nyammogok kicsit, ahogy felhozza a csajt, akivel valóban nagyjából két hétig húztuk, bár az hozzá tartozik a történethez, hogy nem is nagyon volt világos számomra, hogy egyáltalán együtt vagyunk. Na, nem baj, elmúlt, de azért elhúzom a számat, amiért Rin felhozza, és amint eszembe jut egyáltalán. - Nem habozok, min elskede - vonom meg vállamat óvatosan, mert nem kellene leütni Rin epéjét. - Csak ő Kiscsibe, vágod. Más, mint a többiek - folytatnám, hogy nem feltétlen a szó rossz értelmében, mert igaza van Rinnek. Tényleg értelmes, és nem olyan, mint a többi lány, akik állandóan megtalálnak, és még csak a nevüket sem tudom, bezzeg ők tudják az enyémet. Hallatlan! Lehet kéne csináltatni nekik névtáblát. Elgondolkodtató. Ajkaim elnyílnak, ahogy Rin bevallja, hogy alakul valami. Egy lánnyal. A folyosóra robbanó diákok, és a mellettünk megálló tanár zökkent csak ki. - Ja, lement a cukrom. Ettem csokit, mindjárt jobban leszek - mosolyodom el vérszegényen a tanárra, hogy hiteles legyen a dolog, majd amikor már pár méterre van tőlünk, emelem kékjeimet Rinre. - Folytasd - mosolyodom el barátnőmre, mert biztos vagyok abban, hogy van még valami, amit elmondana, csak borzalmas módon lettünk félbeszakítva.
|
" " " L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
|
|
|
Marina Darik Független boszorkány, Végzett Diák
noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 757
|
Írta: 2021. június 22. 15:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=832920#post832920][b]Marina Darik - 2021.06.22. 15:29[/b][/url] #pletykarovat #áprilisi #edictum #Loki
Tudta a barna előre, hogy a másiknak nem fog tetszeni a felemlegetett csaj, de hát nem volt mit tagadni, hogy megesett a dolog. Arról nem is beszélve milyen sokáig tartott leszakítani Lokiról. Vannak lányok, akiket csak azzal lehet meggyőzni, hogy már nincs köztük semmi, hogy keresnek helyükre valaki mást. Még szerencse, hogy Lokinak ilyen esetre mindig ott van Marina. Csak igen. Kiscsibe valahogy más. Már az első találkozónkon meg tudta mondani a barna, hogy ez másmilyen. Loki általában szerette, ha a lányok rajonganak érte, és játszotta a nehezen kaphatót. Csibe viszont úgy tűnt, mint akit épp nem érdekelnek olyan dolgok, mint Loki szőke loknijai és izmos teste. Szóval ő más volt. - Hát, akkor megvan a feladat. Rá kell jönnöd, hogy hogyan más. Vagy mitől vagy hogy mondjátok. Szóval hogy mi teszi különlegessé - próbálta megadni a kezdő lökést a fiúnak Mae. - Viszont tudod mi szokott még segíteni? Ha nem csak agyalsz, hanem hagyod, hogy a tested cselekedjen - jelentette ki, és ez volt az a pillanat, amit jónak látott, hogy előhozakodjak a saját problémájával. Vagyis nem is volt probléma, hanem inkább dilemma. Mert hogy egyrészt tudta Loki hogyan áll Borókához, mellette meg meg is ígérte a rellonosnak, hogy nem mondja el senkinek. Szóval dupla baj. Amint kibökte volna a nevet, nyílt az ajtó. A megszakítás pedig pont elég volt hozzá, hogy elvesse a tervet. Alapjáraton se ezért jött ide. Azt már megbeszélték. És így legalább senkinek nem árt. - Folytassam? Nincs mit folytatnom - füllentett a barna. - Csak azt akartam, hogy tudj róla, hogy lehet, hogy esetleg lesz... valami - fejtegette tovább. Marina sose volt egy szentlélek, és hát kavargatott srácokkal itt meg ott, de amióta Magyarországon volt még nem volt párkapcsolata. Valahogy a legutóbbi után nem akart ilyesmit.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Mórocz A. Móric INAKTÍV
Tökfej offline RPG hsz: 308 Összes hsz: 584
|
Írta: 2021. június 30. 19:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=833462#post833462][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.30. 19:04[/b][/url] R I N he? | és akkor megint, a biztonság kedvéért: he?Durva volt az a csaj. Mármint nem csak azért, mert én utólag tudtam meg, hogy együtt vagyunk, hanem mert komolyan lehetetlenségnek tűnt lekoptatni. Már odáig jutottunk, hogy kellett a B terv, ami mindig bejön. Rin volt a barinőm, elválaszthatatlanok voltunk, dúlt a láv meg miegymás, és komolyan ebből értett a csaj, vágod? Az nem volt elég, hogy figyu, vége, arra van az ajtó, hanem rndsn ezt kellett csinálni. Nagyon creepy volt egyébként, de sikeresen abszolváltuk a problémát, a lány meg azóta is tökéletes ívben kerül el. Mindenkinek így a legjobb. Bezony. Legalábbis neki biztosan, merthogy folyamatosan szívnánk a vérét, az hótziher. Hogy mi teszi különlegessé? Hogy ő Amélia, bakkerka. Az teszi azzá. Ég és föld vagyunk, elég ránk nézni, há’ ki a bánat tudná megmondani, hogy éppen én tetszem Kiscsibének? Jó, egyébként teljesen érthető, mert főnyeremény vagyok, ez köztudott a kastélyban tanulók számára, de érted: pont egy Kiscsibe? Aki ráadásul a váratlan pillanatok legváratlanabbikában közli be, hogy egyébként nem is vagyok rossz parti? Könnyű mondani az okosságokat, mintsem megcselekedni. Kékjeim azonban igenis kikerekednek a folytatáson. Hogy a testem? Hangosan röhögök fel. - Vettem, szóval dobjam fel egyik óra után az egyik tanterem asztalára, amikor ők jönnek utánunk? - a testem? Amúgy sem szoktam túlgondolni a dolgokat, ezzel sem lesz másképp, csak most van egy kettő perces kimaradása az agyamnak, amiért megengedi magának, hogy jobban pörögjön, mint kellene neki. Majd elmúlik. Hamarosan. Előbb is, mint gondolnám, mert szemöldököm szalad ráncba, a tanár sincs már sehol a gondolataim között, mikor Rin neki áll, majd marad is ennyiben. - Rin, komolyan keci szarul hazudsz, baszki - nevetek fel halkan. Szőke tincseim közé túrva borzolom össze azokat, majd teszem vissza hasamra kezemet, ahogy barátnőmre pislogok felfelé. - Legyen. Örülök neked, min elskede - nyúlok fel és cirógatok rá arcára halvány és őszinte mosollyal. - Elmondod majd egyszer, hogy ki az? - mosolygok tovább ugyanúgy. El akarta mondani, tudom én, de félbeszakítottak minket, oda a bátorsága és bumm! Nem tudtam meg, de nincs ezzel baj. Ha Rin készen áll rá, akkor majd elmondja, én pedig ugyanúgy fogom végig hallgatni, mintha először tenném.
|
" " " L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
|
|
|
Marina Darik Független boszorkány, Végzett Diák
noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 757
|
Írta: 2021. július 13. 11:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=834272#post834272][b]Marina Darik - 2021.07.13. 11:50[/b][/url] #pletykarovat #áprilisi #edictum #Loki
Nem sokszor esik meg, szóval jobb lett volna feljegyezni valahova ezt a pillanatot, de Marina igenis komoly volt. Mert látta, hogy Lokinak ez fontos téma. Erre ő röhögni kezdett. A barna felháborodhatott volna, de helyette csak ő is nevetni kezdett. Nem tudta melyik lepődne meg jobban ezen a szcenerión, Amélia vagy Loki. De hogy egyik se tudná mit kell kezdeni a másikkal, abban biztos volt. Nekik is szükségük lett volna egy Rolandra, hogy infókat gyűjtsenek. - Hát... ágyban romantikusabb, de ahogy a tested érzi - nevetgélt a barna egy vállvonás után, mintha tényleg komolyan gondolná. Aztán ő következett a vallomások során. De csak félig sikerült kinyögnie. Persze, hogy nem tudta. Akkor becsapta volna az egyiket, így viszont félt, hogy a másikat fogja. Keze a fiúéra siklott, és egy hosszú másodpercre lehunyta a szemeit is. Fogalma sem volt hogyan lenne képes mindezt túlélni egyedül. A barátai voltak a mindenei. A családja, a dánok helyett. Rámosolygott Lokira. - Biztosan - bólintott is, hogy megerősítse a szavait. - De most menjünk, mielőtt valamire itt fognak minket - mozdult, és mikor Loki feje kikerült az öléből, felállt. - Keressük meg Kendét aztán csináljunk valamit - indult el. Úgy tűnt mind a kettőjükre ráfért valami őrültség.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|