A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

Nem szerettem a gyengélkedő szúrós, bántóan tiszta bájitalszagát, sem egymáshoz túl közel zsúfolt ágyait, azonban csendjét - mert a paravánok árnyékában puha, mély némaság kucorgott - igen. Egy félhomályos sarkat "béreltem", ahogy a javasasszony mondja mindig, s bár az égadta világon semmi sem tette enyémmé, lassan annak éreztem.

Ru tulajdonképpen elveszett a fehér párnák és paplanok közt, beleolvadt a tolltengerbe és voltaképp nem bánta, hogy megint beteg, hogy az immunerősítő bájitalok alig valamit segítenek, hogy egyedül lehet, sőt, még a kórházi koszt sem zavarta. Itt nem keresték, nem zaklatták, sokszor észre sem vették, ez lett hát apró elefántcsont-tornya, balkézre a gigászi, gyógyteával teli bögrével, oldalán a nem is annyira titokban becsempészett kacsacsőrű plüssel.

Aki a lélek orvosságait keresi, hogyan ír receptet?

Mennyi a csönd halálos dózisa? Szabad éhgyomorra idegen gondolatokat fogyasztani? Ajánlatos lenyelni a könnyeket? Mennyi vízben oldandó fel a bánat? Mennyi a nevetés ajánlott napi adagja?  Mik a bátorság mellékhatásai? Hogyan tárolandó a szeretet? Érzékeny-e a fényre az őszinteség?  

Süppedős a csend, amit legfeljebb az ölében heverő könyv lapjainak surrogása tör meg egy-egy pillanatra, ő pedig el-elkalandozik, ujja lecsúszik az aktuális sorról, hogy furcsa, apró mozdulatokat tegyen, mint aki zongora billentyűit simogatja. Kicsit kábák, álmatagok ezek a rezzenések, talán itt lenne az ideje a következő adag lázcsillapítónak is, mégsem szólítja a gyógyítónőt, elvégre nem fáj semmije, csak a gondolatai zümmögnek nyugtalanul, folyton fészkelődve, egymáson keresztbe-kasul tekeregnek, kibogozhatatlanul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=601866#post601866][b]Ruarc L. Mornien - 2016.06.12. 22:16[/b][/url]

Nem szerettem a gyengélkedő szúrós, bántóan tiszta bájitalszagát, sem egymáshoz túl közel zsúfolt ágyait, azonban csendjét - mert a paravánok árnyékában puha, mély némaság kucorgott - igen. Egy félhomályos sarkat "béreltem", ahogy a javasasszony mondja mindig, s bár az égadta világon semmi sem tette enyémmé, lassan annak éreztem.

Ru tulajdonképpen elveszett a fehér párnák és paplanok közt, beleolvadt a tolltengerbe és voltaképp nem bánta, hogy megint beteg, hogy az immunerősítő bájitalok alig valamit segítenek, hogy egyedül lehet, sőt, még a kórházi koszt sem zavarta. Itt nem keresték, nem zaklatták, sokszor észre sem vették, ez lett hát apró elefántcsont-tornya, balkézre a gigászi, gyógyteával teli bögrével, oldalán a nem is annyira titokban becsempészett kacsacsőrű plüssel.

Aki a lélek orvosságait keresi, hogyan ír receptet?

Mennyi a csönd halálos dózisa? Szabad éhgyomorra idegen gondolatokat fogyasztani? Ajánlatos lenyelni a könnyeket? Mennyi vízben oldandó fel a bánat? Mennyi a nevetés ajánlott napi adagja?  Mik a bátorság mellékhatásai? Hogyan tárolandó a szeretet? Érzékeny-e a fényre az őszinteség?  

Süppedős a csend, amit legfeljebb az ölében heverő könyv lapjainak surrogása tör meg egy-egy pillanatra, ő pedig el-elkalandozik, ujja lecsúszik az aktuális sorról, hogy furcsa, apró mozdulatokat tegyen, mint aki zongora billentyűit simogatja. Kicsit kábák, álmatagok ezek a rezzenések, talán itt lenne az ideje a következő adag lázcsillapítónak is, mégsem szólítja a gyógyítónőt, elvégre nem fáj semmije, csak a gondolatai zümmögnek nyugtalanul, folyton fészkelődve, egymáson keresztbe-kasul tekeregnek, kibogozhatatlanul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=602606#post602606][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2016.06.16. 21:38[/b][/url]

A budapesti kórtermek szúrós, jellegzetes kálium-permanganát szaga társulva a betegséget hol keserű, hol édeskés szagával minden este régi jó barátként lopódzott ki a gyógyszeres üvegek fehér műanyag kupakja alól. A másodpercek ezreléke alatt volt gondolatban képes a nevességtől repedezett fehér diszperzit festékréteg tragikus látványát felidézni, olyannyira, hogy a kattogó-sípoló intenzív osztály szomszédos hangjait is mintha visszaverték volna a barátságos, sárgára festett falak a hálóterme csöndes magányában. Amilyen gyorsan pedig jött, olyan gyorsan tova is szalad, ahogy az apró, lencseformájú zöld kis tabletták a vízzel lecsúsztak a torkán. Néha kibontotta az üveget, csak úgy.
A megszokás hatalma, a keményre vasalt fehér huzat sokszor hiányzott a feje alól, ahogyan a zárhatatlan fém kisszekrény fiókjának nyikorgása is, amikor este zsebkendőt keresett, ahogyan a mellette fekvő ágyon hangosan szuszogó lakótársa hangjai is. Ilyenkor nem tudott elaludni, olyannyira nem, hogy tüneteket produkált. Érezte, ahogy a testét átjárja valami meleg - lába elzsibbat, halántékánál lüktetett a fájdalom -, s mire észbe kapott volna, már a gyengélkedő felé botorkált.
Nem volt az igazi - hiányzott a keserűség és fásultság visszaverődő  dobogása a falakról, meg hát nem is fehér volt -, de az illat olyan ismerős volt, olyan megnyugtató és biztonságos, hogy a szimptómák azonnal enyhülni kezdtek. Mire az ágyhoz ért, addigra teljesen jól volt, de az első, tiszta, mély lélegzet akkor hagyta el ajkait, amikor végignyúlt a fehér huzaton; a hazaérkezés sem töltötte volna el ekkora megkönnyebbüléssel. Pár percig - másodpercek vagy órák is lehettek, mindkettőt ugyanannyira lehetségesnek tartotta - csak feküdt, hallgatta a saját szívének lüktetését a fülében. Aztán feje oldalra fordult; a szomszédos volt valaki. Ha szerencséje van, majd horkol éjszaka. Ha nem, akkor talán nem marad fenn olyan sokáig. Nem szól hozzá. Miért is tenné?
Lehunyja szemeit, újra mélyen beszívja a bájitaloktól ismerős levegőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=605290#post605290][b]Ruarc L. Mornien - 2016.06.27. 22:25[/b][/url]

Mint annyiszor, megrezzen az ajtó nyílásakor - nem is az ide el sem hallatszó hangra reagál, hanem magára az újonnan érkező jelenlétére, mely rést talál kábaságán és tudatába kúszik. Ujjai letévednek a sorokról és nem is kapaszkodnak vissza, a paplan felszínét kaparásszák nesztelen, míg mozdulatlanul is az ismeretlen fiú felé fordul, lélegzet-visszafojtva figyelve.

Az idegen úgy sétál be, mintha haza érkezne - épp csak nem töröl a küszöbön lábat, vagy akasztja fel a kabátját, hogy kibújjon a cipőjéből. Fellélegzik, csontjai ásítanak és izmai lusta macskaként nyújtóznak, halkan dorombolva, ahogy elfekszik az ágyon. Furcsa. Ízlelgetem a szót, ujjaim köré csavarva dallamát, hogy kibogozzam, mitől olyan más, visszafejtve. Mert a nyugodt felszín alatt ott érzem valami nyomát, ami átdereng az érzelmek alkotta legfelső rétegen - halovány, de kétségtelen disszonancia. Vajon le tudnám hántani a külső héjat, hogy jobban halljam?

Mielőtt kinyúlhatott volna, a másik hirtelen mozdult, felé fordulva, s bár nem láthatta őt a paravántól, Ru torka szinte ösztönösen összeszorult egy másodpercre. Megpróbált mélyebbre süppedni a tolltengerbe a láthatatlan pillantás elől, igyekezett annyira csendben maradni, amennyire ez lehetséges, még ha iszonyatosan hangosnak is érezte most minden szívdobbanását, minden lélegzetvételét.

Amióta emberek közt járok, meggyűlöltem azt, ahogy rám néznek, ahogy a tekintetük tapogat. Nem látnak semmit, mégis ítélkeznek felettem, egy semmitmondó test vonalai, színe alapján, elérhetetlen ideálokhoz hasonlítva és cetliket aggatva a nyakamba.