Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

Imádja a tavaszt, meg Bogolyfalva hangulatát. Szereti, hogy nem kell nyolc réteg ruha, hogy a fényképezőjét felmarkolva már útnak is indulhat. Kell valami szép, valami művész, amit megörökíthet. Bár a legjobban a lesifotókat kedveli, meg a természetképeket, szóval nem hozott magával sem modellt, se semmi mást. Nincs is szüksége másra, abszolút rugalmas, kreatív. Nem fél attól, hogy nem old meg majd bármit.
Főleg, hogy még mindig a nagyon-csajos korszakát éli, amivel elnyomja a múltban történt dolgokat, a fájó emlékszilánkokat. Mindent, ami nem igazán Sára. A mókát meg mindent mást meghagyja, azt nem akarja elnyomni magában mélyen, de nem ám. Ennek ellenére ma is sok időt töltött kedvenc, csajos rucijainak összedolgozásában. A végeredményt egy szép kis konttyal koronázza meg, természetesen szép, márkás kiegészítőkben mászkál. Hiszen igazi Ombozi és imádja a minőségi dolgokat, mindenben nagyvonalú, mindig toppon van és jól néz ki. És persze másik igazán jó módja a szomorúság elűzésének, ha pénzt költ, amit mellesleg ő maga keres meg eladott festményeivel.
Könnyű, ruganyos léptekkel megy végig a falun, örökíti meg a tavasz első jeleit, az egyre élénkülő utcákat, néhány embert, akik csak úgy sétálgatnak és élvezik a jó időt. Néha ábrándos mosollyal figyeli őket, de arcát inkább kamerája mögé rejti, mert nem csak nézni akarja őket, meg is örökíteni.
A játszótérhez érve azonban a kellemes, márciusi napsütés egy kis kincset csillogtat meg. Egy lánykát, méghozzá annak a hajkoronáját. Sára pedig ámulva figyeli a gyönyörű, vöröses-szőke színt, úgy hiszi, ezt hívják eperszőkének. És ez az, amit ma keresett, szóval még gyorsan a távolból csinál róla egy képet, mielőtt még észrevenné, csak akkor nyargal hozzá közelebb.
- Szia! Nagyon szép a hajad színe, csinálhatok rólad pár képet? - Nem, neki abszolút nem derogál csak úgy letámadni másokat, ha neki kell valami. És Cat hajkoronája olyan különleges és már tudja is, mit szeretne kezdeni vele, csak egy kicsit meghintáztatja majd, esetleg egy csúszdán leküldi. A lánykának semmi baja nem lesz belőle (remélhetőleg), neki viszont lesz egy csomó szuper képe, amiken dolgozhat majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476249#post476249][b]Ombozi Sára - 2015.03.14. 16:15[/b][/url]

Imádja a tavaszt, meg Bogolyfalva hangulatát. Szereti, hogy nem kell nyolc réteg ruha, hogy a fényképezőjét felmarkolva már útnak is indulhat. Kell valami szép, valami művész, amit megörökíthet. Bár a legjobban a lesifotókat kedveli, meg a természetképeket, szóval nem hozott magával sem modellt, se semmi mást. Nincs is szüksége másra, abszolút rugalmas, kreatív. Nem fél attól, hogy nem old meg majd bármit.
Főleg, hogy még mindig a nagyon-csajos korszakát éli, amivel elnyomja a múltban történt dolgokat, a fájó emlékszilánkokat. Mindent, ami nem igazán Sára. A mókát meg mindent mást meghagyja, azt nem akarja elnyomni magában mélyen, de nem ám. Ennek ellenére ma is sok időt töltött kedvenc, csajos rucijainak összedolgozásában. A végeredményt egy szép kis konttyal koronázza meg, természetesen szép, márkás kiegészítőkben mászkál. Hiszen igazi Ombozi és imádja a minőségi dolgokat, mindenben nagyvonalú, mindig toppon van és jól néz ki. És persze másik igazán jó módja a szomorúság elűzésének, ha pénzt költ, amit mellesleg ő maga keres meg eladott festményeivel.
Könnyű, ruganyos léptekkel megy végig a falun, örökíti meg a tavasz első jeleit, az egyre élénkülő utcákat, néhány embert, akik csak úgy sétálgatnak és élvezik a jó időt. Néha ábrándos mosollyal figyeli őket, de arcát inkább kamerája mögé rejti, mert nem csak nézni akarja őket, meg is örökíteni.
A játszótérhez érve azonban a kellemes, márciusi napsütés egy kis kincset csillogtat meg. Egy lánykát, méghozzá annak a hajkoronáját. Sára pedig ámulva figyeli a gyönyörű, vöröses-szőke színt, úgy hiszi, ezt hívják eperszőkének. És ez az, amit ma keresett, szóval még gyorsan a távolból csinál róla egy képet, mielőtt még észrevenné, csak akkor nyargal hozzá közelebb.
- Szia! Nagyon szép a hajad színe, csinálhatok rólad pár képet? - Nem, neki abszolút nem derogál csak úgy letámadni másokat, ha neki kell valami. És Cat hajkoronája olyan különleges és már tudja is, mit szeretne kezdeni vele, csak egy kicsit meghintáztatja majd, esetleg egy csúszdán leküldi. A lánykának semmi baja nem lesz belőle (remélhetőleg), neki viszont lesz egy csomó szuper képe, amiken dolgozhat majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476311#post476311][b]Caitlyn Iparis - 2015.03.14. 17:49[/b][/url]

Egy „Végre, itt a tavasz!” felkiáltással, és határtalan vidámsággal ébredtem. Megfésültem rakoncátlan fürtjeimet, kerestem valami göncöt, és már készen is álltam az indulásra. A tükör előtt állva elégedett voltam az eredménnyel. Azt ugyan nem tudtam, hova készülök menni, de magabiztosan útra keltem Simivel az oldalamon. Egy évet kellett eltöltenem a kastélyban, hogy legalább minimálisan el tudjak igazodni benne, de sikerült! Gondolatban büszkén hátba veregettem magam. Nem kevesebb, mint tíz perc múlva hasam korgására való tekintettel első utam (no meg a pocakom) a Nagyterembe vezetett, ahol szépen megreggeliztem, majd kastélyból kilépve Bogolyfalva felé vettem az irányt. Néztem a napsütésben fürdőző fákat, hallgattam a csiripelő madarakat, mélyen beszívtam a friss levegőt. Mindig is a tavasz volt a kedvenc évszakom, talán azért is, mert ebben az évszakban születtem. A hosszú, téli álmot alvó természet ilyenkor kezdett ébredezni, színesedni. A fák ebben az évszakban növesztik vissza terebélyes lombkoronájukat, az állatok ekkor bújnak elő vackaikból, a madarak fészket raknak, párt találnak, a kismadarak repülni tanulnak, az ég kékül, a felhők eltűnésével előtűnik a meleget adó Nap, minden és mindenki vidám.
Mélyenszántó gondolataimból egy galamb ragadott ki kegyetlenül, ugyanis a kezemben tartott gumicukorra fájt a foga. Vagyis, ööö, inkább a csőre. Még idejében kapcsoltam, (ha valaki a nasimra pályázik, azt azonnal kiszúrom, elvégre, ami szent, az szent) és gyorsan bekaptam az édességet. A madárka (esküszöm) gonoszul bámult, és szinte láttam a szemében a vívódást, hogy megtámadjon-e vagy se. Szerencsére az én lila szőrgombócom (egyem a pici szívét) megmentésemre sietett, pattogott párat, mire a csúnya galamb inkább a távozás mellett döntött.
- Ezt neked! Háháhá! – Kiáltottam utána. Nem, egyáltalán nem néztek dilisnek az emberek, deeeehoooogy… Mondjuk, a többség már megszokhatta a viselkedésemet. Simi jutalma egy cukorka, meg egy kis simogatás volt.
A Boglyas tér után a Játszótéren kötöttem ki, aminek nagyon megörültem. Mivel évek óta nem voltam játszótéren, feltört bennem a gyermeki boldogság, rohantam is a mászókához, Simerius alig győzött utolérni. Denevérbe vágtam magam és lógtam ott egy kicsit. Egyszer csak egy hangot lettem figyelmes a hátam mögül. Sietősen lekászálódtam (a nagy sietségben majdnem fejre estem), majd felálltam; egy szép lánnyal találtam szemben magam.
- Szia! Köszönöm, nagyon aranyos vagy. Öhm, persze. – Feleltem egy nagy mosoly kíséretében. - Hogy álljak be?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476357#post476357][b]Ombozi Sára - 2015.03.14. 20:08[/b][/url]

Az áldozata éppen fejjel lefelé lóg, ő pedig óvatlanul, hátulról közelíti meg. Már így is szép képeket csinált róla, de még egy pár helyen fényképezné a hajkoronát. És amikor a lányka megijed és majdnem leesik, majdnem utána kap, reflexből. Majd összetörheti az arcát később, ha nem akarja fényképezni. Addig csak vigyázzon a pofijára, főleg, ahogy feláll, meglátja, milyen bájosak a vonásai és máris érzi, hogy ma mázlija van. Főleg, hogy a kislány bájosan, naivan belemegy, nem kér semmit cserébe, ő pedig nem igyekszik felhívni erre a figyelmet. Inkább csak bájosan mosolyog vissza, éppen csak egy glória nem jelenik meg a feje felett.
 - Lecsúszhatnál párszor a csúszdán, meg hintázhatnál kicsit, semmi komoly pózolás nem kell, elég, ha természetes vagy. - Mosolyogva biztatja, hogy nem lesz az olyan nehéz feladat. Sára pedig megkapja a szép képeit, ingyen és bérmentve, már tudja is, melyik gyűjteményébe rakja bele őket. Bár a lány sokkal szebb lenne mondjuk őszi közegben, de akkor elveszne talán a sok éles szín között. Szóval itt, a tavasz első hónapjaiban is tökéletes, és még ha festett szín is, egyáltalán nem látszik rajta és ez a lényeg.
Miközben Catről csinálja a képeket, igazán elégedett magával, jó ötletei vannak, de még mennyire. Sőt, ha itt lenne a halszem lencséje... biztos benne, hogy még szebbeket tudna csinálni. Attól minden olyan különleges lesz! Ő pedig szereti a hétköznapi képeket ötvözni a különlegességekkel.
- Várj, van még egy ötletem! - Mondja, amint az előző elképzeléseket megcsinálták és mindegyikről készült jó pár kép. - Fellóghatnánk magunkat úgy, mint te az előbb és akkor elengedhetnénk a hajunkat! - Már most imádja az ő fakó tincsei és Cat élénkebb haja közötti kontrasztot, nem tehet róla. Mániás, művészlélek, sosem unja meg a dolgokat, de mielőtt még több őrült ötletre kényszerítené Caitlyt, meglátja a golymókot, ami eddig elkerülte figyelmét és szélesen mosolyog rá.
- Hát szerbusz! De édes vagy! - Állapítja meg, majd Cat felé pillant, miközben mutatóujjával csikizgeti a szőrgolyót. - A tiéd?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476398#post476398][b]Caitlyn Iparis - 2015.03.14. 20:57[/b][/url]

A majdnem-esésem rádöbbentett arra, hogy bizony hiába vettem fel a pózt, én magam (sajnos, vagy szerencsére – ez csupán nézőpont kérdése) nem vagyok denevér. Amiből az következik, hogy picit megártott a sok lógás, eléggé szédültem. Szerencsére azonban nem zuhantam le, sikerült megúsznom. A fejembe szállt vértől amúgy is piros lehetett az arcom, de mikor meg lettem dicsérve (pontosabban a hajam), már biztos voltam benne. Ugyan egy picit elpirultam, de nem jöttem zavarva, nagyon jól esett a bók. Főleg, mert Sárán látszott, hogy van stílusa, és ő maga is nagyon bájos volt, fakó tincsei angyali arcot kereteztek.
Barátságos mosolyt villantott rám, majd kérésére először a hintákhoz mentem. Lábaimmal egyre gyorsabbra és magasabbra hajtottam magam, a szél az arcomba vágott, ami vigyorgásra késztetett. Nem tudtam, hogy a kamerába kell-e néznem, vagy pont hogy nem, így néha belenéztem a készülékbe, aztán meg elkaptam a tekintetem, a csodásan kék égboltot bámultam, majd a földet pásztáztam, végül pedig a fákat. Sára eközben vadul kattintgatott. Mikor már úgy gondoltam, eleget hintáztam, löktem magamon egy utolsót, magasabbra mentem és gyorsabban, mint addig bármikor, s mikor a gravitációnak köszönhetően hátralendültem, lehajtottam a törzsem, míg a testem egyenes vonalnak nem látszott. Majdnem olyan érzés volt, mintha repültem volna. Persze a seprű ezerszer jobb, de azért ez sem volt rossz. Még meg sem állt a hinta teljesen, fogtam magamat és elrugaszkodtam. Sára biztonságban volt, elég messze állt tőlem, így nem ugrottam rá. Szép is lett volna, ha találkozásunk után pár perccel a sürgősségin kötöttünk volna ki…
Ezután a csúszdához szökdécseltem, majd olyan tíz-tizennégy csúszás után meguntam a dolgot.
- Egyébként mihez fotózol? Csak úgy, vagy egy újságba? – Kérdeztem érdeklődve.
Sára újabb ötlettel hozakodott elő, majd észrevette Simit, és egy nagy mosolyt villantott a kis tüneményre. Simerius boldogan pattogott és nyüffögött a lány csiklandozására.
- Igen. Már majdnem egy éve. Akkor vettem, mikor idekeveredtem. Neked van háziállatod?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476883#post476883][b]Ombozi Sára - 2015.03.15. 20:41[/b][/url]

Ahogy látja, a lánynak nincs nagy gondja a dologgal. Semmi nagy pózolást nem kért tőle, csak hogy játsszon kicsit, legyen természetes, és ez nagyon is megy neki. Főleg, ahogy vigyorog, attól sokkal sugárzóbb lesz az arca. Sára pedig lelkesen örökíti meg a pillanatokat, kamerájába nézve és egyre elégedettebb a mai teljesítménnyel. Amikor Cat mutatványozik a hintán, majd kiugrik belőle, pillanatra megáll benne az ütő. Ahogy az előbb is szuggerálta gondolatban a lányt, most is: hidegen hagyja, ha a fotózás után összetöri magát. De nem, sajnos nem szeretne véres képeket, pedig amúgy még preferálná is a nyaktörést. Így viszont nem örülne neki, ha nem kaphatná meg a csúszdás képeit, attól pedig igencsak morcos lenne. De annyira azért nem fagy le, hogy ne készítsen repülős képeket a lánykáról, az valószínűleg lehetetlenség
De szerencsére Cat egyben van, Sára pedig nagyot sóhajt. Aztán eszébe jut, miért ilyen bátor a kislány a levegőben és miért jó az egyensúlyérzéke.
- Ó, azt hiszem már láttalak. A kviddicspályán, láttalak. - Állapítja meg végül, lelkesen bólogatva, mert elégedett magával, hogy egy ilyen apróságra emlékszik. Amúgy nem nagy kviddicsrajongó és amióta az öccse nem játszik, ritkán nézi a meccseket. De a legutóbbi Rellon-Navine meccsnek elég nagy híre volt, szóval úgy döntött kimegy és megnézi. Akkor látta a lánykát, a navine csapat színeiben, terelőütővel repkedve. Ahhoz képest, hogy milyen pici, mégis terelőnek választották? Ha Sárát kérditek, inkább nem akarja letesztelni a lányka jobb horogját, köszöni szépen.
- Hát, fotográfus szakon vagyok mestertanonc... meg ez a hobbim is. Szerintem ez egy ilyen betegség, de nekem éjjel-nappal alkotnom kell valamit. - Nem, nem betegség, Sára. Csupán csak ebben tudod kifejezni az igazi valód, még ha Noelen kívül más nem is lát bele igazán a lelki világodba. Ha nem engeded közel magadhoz az embereket, ha nem engeded, hogy beléd lássanak, neked kell kivetítened magad, az érzéseid. Ő a festésben és fotózásban mutatott tehetséget, igazából az eladott műveiből él meg. Szóval csak jól jár vele. Nem lesz egy megkeseredett, zárkózott valaki sem. Hanem Sára marad, az a Sára, aki mindig is volt.
És ez a Sára ösztönösen vonzódik a cuki, szőrös dolgokhoz. Szóval nem állja meg, hogy egy kicsit megcsikizgesse a golymókot, megsimogassa. Még beszél is hozzá, kár, hogy ő nem tud válaszolni. Mosolyogva pillant fel Catre, ahogy hallgatja a kis szőrmók történetét. Ó, szóval már egy éve a lánynál van, akkor biztosan ismeri már és tudja, hogy kell bánni vele.
 - Nekem? - Kérdezi szélesen elmosolyodva. - Nekem csak egy beszélő plüsshódom van, de az is több, mint amennyit néha el lehet viselni. - Na igen, a többi állatnak nagy előnye, hogy nem tud beszélni, nem hisztizik. Nem olyan kis akarnok hercegnő, mint Mazsola, de Sára aztán megtanulta kezelni. Ettől függetlenül, ha nincs vele és csak úgy, egyedül mászkál a kastélyban, akkor igenis veszélyes a többi diákra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=481242#post481242][b]Caitlyn Iparis - 2015.03.23. 20:48[/b][/url]

Anyukám valószínűleg frászt és/vagy szívinfarktust kapott volna, ha látja a hintás produkciómat, de persze ez csak az attrakció végrehajtása után jutott az eszembe, vagyis szokás szerint későn. Persze Anyu mindig kicsit talán túlságosan is aggódott értem, már hozzászoktam ehhez. Ahányszor kiléptem a házból (vagy akár csak a szobámból), figyelmeztetett, hogy legyek óvatos, és kérte, hogy vigyázzak mind a magam, mind a többi ember épségére. Többé-kevésbé ez sikerült is, bár néha egy egészen picikét elszaladt velem a ló. De igazán nem az én hibám volt például az az eset, mikor a pályán kosaraztam a fiúkkal, és az egyiküknek véletlenül csupán egy fikarcnyival erősebben akartam leszerelni, aminek következtében hatalmasat borultunk. Én megúsztam, ráestem a fiúra, ő azonban eltörte a karját. Vagy mondjuk, amikor az egyik barátnőmmel tündéreket kerestünk az erdőben, majd, mikor azt meguntuk (sajnos nem találtunk egyet sem), felvetettem, hogy frizbizzünk, de frizbi hiányában egy faágat dobtam felé, amitől ő megijedt, és fordulás közben lefejelt egy fát. Agyrázkódása lett.
Na, jó, talán egy icike picikét, de tényleg csak egy nagyon kicsit sáros voltam ezekben a dolgokban, de minden kisgyerekkel előfordult pár ilyen helyzet, nem? Bár az is tény, hogy velem valamiért kicsivel gyakrabban fordultak elő ilyenek… na, mindegy.  Itt, a játszótéren azonban senki nem sérült meg, mindenki épségben megúszta a kis kalandomat.
- Az lehetséges. A Navinében játszom, terelő poszton vagyok. Melyik meccsen voltál kint? – Kérdeztem kedvesen mosolyogva, s közben egy picurka büszkeséget éreztem, amiért felismert.
- Jaj, még be sem mutatkoztam, Caitlyn vagyok! Téged hogy hívnak? – Ez hamarabb is eszembe juthatott volna, de mág mindig jobb később, mint soha.
- De menő! Ez nagyon jól hangzik. Á, megértem, én a tánccal vagyok így. – Bólogattam megértően. – Nekem a tánc olyan, mint valami szenvedélybetegség. És, ha már a függőségről beszélünk, meg kell említenem, hogy a kviddicsre is eléggé rákaptam, mióta először pályára kerültem. – Vallottam be kuncogva. – És, mióta csinálod ezt? Csak fotózol, vagy rajzolsz, festesz is? – Néztem rá érdeklődve.
Simi örömmel fogadta Sára gondoskodását, mosolyogva figyeltem, ahogy a kis szőrgombóc élvezi a kényeztetést.
- Hű, az aztán nem semmi! – Totálisan el voltam képedve. A varázslóvilág újra és újra elképesztett, kezdtem azt hinni, hogy minden meg lehet oldani egy kis mágiával. – Ó, Siminek is vannak ám pillanatai, mit ne mondjak. De egyszerűen imádom ezt a kis szőrgombócot. – Hajoltam le Simeriushoz. -  És hogy hívják a hódodat?