Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476249#post476249][b]Ombozi Sára - 2015.03.14. 16:15[/b][/url]

Imádja a tavaszt, meg Bogolyfalva hangulatát. Szereti, hogy nem kell nyolc réteg ruha, hogy a fényképezőjét felmarkolva már útnak is indulhat. Kell valami szép, valami művész, amit megörökíthet. Bár a legjobban a lesifotókat kedveli, meg a természetképeket, szóval nem hozott magával sem modellt, se semmi mást. Nincs is szüksége másra, abszolút rugalmas, kreatív. Nem fél attól, hogy nem old meg majd bármit.
Főleg, hogy még mindig a nagyon-csajos korszakát éli, amivel elnyomja a múltban történt dolgokat, a fájó emlékszilánkokat. Mindent, ami nem igazán Sára. A mókát meg mindent mást meghagyja, azt nem akarja elnyomni magában mélyen, de nem ám. Ennek ellenére ma is sok időt töltött kedvenc, csajos rucijainak összedolgozásában. A végeredményt egy szép kis konttyal koronázza meg, természetesen szép, márkás kiegészítőkben mászkál. Hiszen igazi Ombozi és imádja a minőségi dolgokat, mindenben nagyvonalú, mindig toppon van és jól néz ki. És persze másik igazán jó módja a szomorúság elűzésének, ha pénzt költ, amit mellesleg ő maga keres meg eladott festményeivel.
Könnyű, ruganyos léptekkel megy végig a falun, örökíti meg a tavasz első jeleit, az egyre élénkülő utcákat, néhány embert, akik csak úgy sétálgatnak és élvezik a jó időt. Néha ábrándos mosollyal figyeli őket, de arcát inkább kamerája mögé rejti, mert nem csak nézni akarja őket, meg is örökíteni.
A játszótérhez érve azonban a kellemes, márciusi napsütés egy kis kincset csillogtat meg. Egy lánykát, méghozzá annak a hajkoronáját. Sára pedig ámulva figyeli a gyönyörű, vöröses-szőke színt, úgy hiszi, ezt hívják eperszőkének. És ez az, amit ma keresett, szóval még gyorsan a távolból csinál róla egy képet, mielőtt még észrevenné, csak akkor nyargal hozzá közelebb.
- Szia! Nagyon szép a hajad színe, csinálhatok rólad pár képet? - Nem, neki abszolút nem derogál csak úgy letámadni másokat, ha neki kell valami. És Cat hajkoronája olyan különleges és már tudja is, mit szeretne kezdeni vele, csak egy kicsit meghintáztatja majd, esetleg egy csúszdán leküldi. A lánykának semmi baja nem lesz belőle (remélhetőleg), neki viszont lesz egy csomó szuper képe, amiken dolgozhat majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476357#post476357][b]Ombozi Sára - 2015.03.14. 20:08[/b][/url]

Az áldozata éppen fejjel lefelé lóg, ő pedig óvatlanul, hátulról közelíti meg. Már így is szép képeket csinált róla, de még egy pár helyen fényképezné a hajkoronát. És amikor a lányka megijed és majdnem leesik, majdnem utána kap, reflexből. Majd összetörheti az arcát később, ha nem akarja fényképezni. Addig csak vigyázzon a pofijára, főleg, ahogy feláll, meglátja, milyen bájosak a vonásai és máris érzi, hogy ma mázlija van. Főleg, hogy a kislány bájosan, naivan belemegy, nem kér semmit cserébe, ő pedig nem igyekszik felhívni erre a figyelmet. Inkább csak bájosan mosolyog vissza, éppen csak egy glória nem jelenik meg a feje felett.
 - Lecsúszhatnál párszor a csúszdán, meg hintázhatnál kicsit, semmi komoly pózolás nem kell, elég, ha természetes vagy. - Mosolyogva biztatja, hogy nem lesz az olyan nehéz feladat. Sára pedig megkapja a szép képeit, ingyen és bérmentve, már tudja is, melyik gyűjteményébe rakja bele őket. Bár a lány sokkal szebb lenne mondjuk őszi közegben, de akkor elveszne talán a sok éles szín között. Szóval itt, a tavasz első hónapjaiban is tökéletes, és még ha festett szín is, egyáltalán nem látszik rajta és ez a lényeg.
Miközben Catről csinálja a képeket, igazán elégedett magával, jó ötletei vannak, de még mennyire. Sőt, ha itt lenne a halszem lencséje... biztos benne, hogy még szebbeket tudna csinálni. Attól minden olyan különleges lesz! Ő pedig szereti a hétköznapi képeket ötvözni a különlegességekkel.
- Várj, van még egy ötletem! - Mondja, amint az előző elképzeléseket megcsinálták és mindegyikről készült jó pár kép. - Fellóghatnánk magunkat úgy, mint te az előbb és akkor elengedhetnénk a hajunkat! - Már most imádja az ő fakó tincsei és Cat élénkebb haja közötti kontrasztot, nem tehet róla. Mániás, művészlélek, sosem unja meg a dolgokat, de mielőtt még több őrült ötletre kényszerítené Caitlyt, meglátja a golymókot, ami eddig elkerülte figyelmét és szélesen mosolyog rá.
- Hát szerbusz! De édes vagy! - Állapítja meg, majd Cat felé pillant, miközben mutatóujjával csikizgeti a szőrgolyót. - A tiéd?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476883#post476883][b]Ombozi Sára - 2015.03.15. 20:41[/b][/url]

Ahogy látja, a lánynak nincs nagy gondja a dologgal. Semmi nagy pózolást nem kért tőle, csak hogy játsszon kicsit, legyen természetes, és ez nagyon is megy neki. Főleg, ahogy vigyorog, attól sokkal sugárzóbb lesz az arca. Sára pedig lelkesen örökíti meg a pillanatokat, kamerájába nézve és egyre elégedettebb a mai teljesítménnyel. Amikor Cat mutatványozik a hintán, majd kiugrik belőle, pillanatra megáll benne az ütő. Ahogy az előbb is szuggerálta gondolatban a lányt, most is: hidegen hagyja, ha a fotózás után összetöri magát. De nem, sajnos nem szeretne véres képeket, pedig amúgy még preferálná is a nyaktörést. Így viszont nem örülne neki, ha nem kaphatná meg a csúszdás képeit, attól pedig igencsak morcos lenne. De annyira azért nem fagy le, hogy ne készítsen repülős képeket a lánykáról, az valószínűleg lehetetlenség
De szerencsére Cat egyben van, Sára pedig nagyot sóhajt. Aztán eszébe jut, miért ilyen bátor a kislány a levegőben és miért jó az egyensúlyérzéke.
- Ó, azt hiszem már láttalak. A kviddicspályán, láttalak. - Állapítja meg végül, lelkesen bólogatva, mert elégedett magával, hogy egy ilyen apróságra emlékszik. Amúgy nem nagy kviddicsrajongó és amióta az öccse nem játszik, ritkán nézi a meccseket. De a legutóbbi Rellon-Navine meccsnek elég nagy híre volt, szóval úgy döntött kimegy és megnézi. Akkor látta a lánykát, a navine csapat színeiben, terelőütővel repkedve. Ahhoz képest, hogy milyen pici, mégis terelőnek választották? Ha Sárát kérditek, inkább nem akarja letesztelni a lányka jobb horogját, köszöni szépen.
- Hát, fotográfus szakon vagyok mestertanonc... meg ez a hobbim is. Szerintem ez egy ilyen betegség, de nekem éjjel-nappal alkotnom kell valamit. - Nem, nem betegség, Sára. Csupán csak ebben tudod kifejezni az igazi valód, még ha Noelen kívül más nem is lát bele igazán a lelki világodba. Ha nem engeded közel magadhoz az embereket, ha nem engeded, hogy beléd lássanak, neked kell kivetítened magad, az érzéseid. Ő a festésben és fotózásban mutatott tehetséget, igazából az eladott műveiből él meg. Szóval csak jól jár vele. Nem lesz egy megkeseredett, zárkózott valaki sem. Hanem Sára marad, az a Sára, aki mindig is volt.
És ez a Sára ösztönösen vonzódik a cuki, szőrös dolgokhoz. Szóval nem állja meg, hogy egy kicsit megcsikizgesse a golymókot, megsimogassa. Még beszél is hozzá, kár, hogy ő nem tud válaszolni. Mosolyogva pillant fel Catre, ahogy hallgatja a kis szőrmók történetét. Ó, szóval már egy éve a lánynál van, akkor biztosan ismeri már és tudja, hogy kell bánni vele.
 - Nekem? - Kérdezi szélesen elmosolyodva. - Nekem csak egy beszélő plüsshódom van, de az is több, mint amennyit néha el lehet viselni. - Na igen, a többi állatnak nagy előnye, hogy nem tud beszélni, nem hisztizik. Nem olyan kis akarnok hercegnő, mint Mazsola, de Sára aztán megtanulta kezelni. Ettől függetlenül, ha nincs vele és csak úgy, egyedül mászkál a kastélyban, akkor igenis veszélyes a többi diákra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=507593#post507593][b]Ombozi Sára - 2015.08.21. 17:21[/b][/url]

Vissza akart térni élete legszebb éveibe. De rá kellett jönnie, hogy volt szebb annál is, amikor idekerült. Amikor pár éves, gondtalan kislány volt, és most éppen ezzel próbálja kezelni a hülye érzéseit. Hogy gyerekes. Így nem is aggódik, hogy késik egy keveset a reggeli találkozójáról Viktorral. Mostanában amúgy is sokat edz a tánccal, hatásosabb, mint gondolná. De viszonylag rég nem látta és kellett valami ürügy, hogy elcsábítsa. Mert ugye a büszkesége nem enged vele olyanokat mondatni, hogy "Szia, hiányzol, van kedved találkozni?". Nem, inkább megvádolja a másikat, hogy nem tartja be az ígéretét, hogy egy kis terminátort farag belőle. Vagy valakit, aki fel tudja vinni a másodikra a bevásárlást, ő már azzal is abszolút meg lenne elégedve.
- Szia! - köszön neki ettől függetlenül fesztelenül, mert hát ő nem csinált semmi rosszat. Gyerek, elnéznek neki mindent. Legalábbis nagyon szeretné ezt hinni. Elég balga gondolat, tudja ő is, hogy nevetséges. De legalább normális öltözékben érkezett, ami edzéshez tök megfelelő, csak egy gond van, hogy nem akar edzeni. Semmi kedve ilyesmihez és a gyerekek amúgy is mindig azt csinálhatják, amit akarnak. Nem kell a felnőttek hülyeségével foglalkozniuk.
- Hé, mi a helyzet? - és igen, ahhoz is van pofája, hogy ilyesmit kérdezzen könnyedén, bájos mosollyal, érdeklődőn. - Úú, hintázzunk kicsit! Már nem is emlékszem, mikor hintáztam utoljára.
Ezt a dolgot pedig nem hagyhatja annyiban, már be is csüccsen a hintába önkényesen, mert ő bizony ezt szeretné most és már el is löki magát, hogy meginduljon. Nem. Viktornak nem lesz vele könnyű dolga. Soha nem is volt, de mostanában különösen nehéz eset és sok-sok türelem kell hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=507625#post507625][b]Ombozi Sára - 2015.08.21. 20:25[/b][/url]

Megérkezik, elegáns késéssel, de legalább megfelelő öltözetben. Ennek ellenére mégsem olyan lelkes az edzést illetően, mert ő meglátta a játszóteret és feléledt benne a gyermek. Ahogy a hinta szólogatni kezdte, ő válaszolt a hívásra és boldogan huppant bele. Szerinte pontosan látszik, mennyire nincs bemelegítve és mennyire nem akar most ezzel foglalkozni. Még csak most érkezett meg, legalább pár percet adhatna neki igazán. Hogy mondjuk lelkiekben felkészüljön a nem edzésre, vagy ilyesmi. De nem, Viki hajcsár módban máris meg akarja futtatni, Sára pedig elégedetten grimaszol.
- Nemár, miért kell futni? Annak semmi értelme nincs - nem mintha jelenleg bárminek lenne értelme, de erről panaszkodni jó móka. Meg amúgy sem szeret futni, szerinte csak akkor van értelme, ha valami elől menekül, illetve ha valahova gyorsan oda kell érnie. Most egyik verzió sem áll fent, tehát értelmetlen dolog, szóval éppen beszélné rá Vikit, hogy legalább egy kicsit játsszanak, de ő hajthatatlan, már meg is indul, Sára pedig fáradtan száll ki a hintából.
- Jó, de ígérd meg, hogy legalább utána hintázunk egy kicsit! - nyafogva próbál bármi kompromisszumot keresni, miközben kellemesen kocog Viktor mellett. Azért sokat fejlődött a legutóbbi óta, Rebekával nem kímélik egymást, de olyankor van motivációja. Most meg semmi. Még csak nem is akarja ezt az egészet. És ez a hihetetlen tempó már így is jóval gyorsabb, mint amire neki szüksége lesz a magassarkúiban. Fun fact.
- Hova sietsz ennyire? A végén még utoléred magad! - nem képes abbahagyni Viktor piszkálását, ahogy mellé ér, ránevet és még meg is löki a vállát, hogy figyeljen rá. Talán Camerontól tanulta ezt az egészet. Azonban lassan kevésbé lesz viccelődős kedvében, révén az erőnléte és a kitartása még mindig borzalmas, így az első pár kör után inkább arra koncentrál, hogy ne fulladjon meg a légszomjtól, vagy az oldalában érzett szúró fájdalomtól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=510584#post510584][b]Ombozi Sára - 2015.08.29. 22:51[/b][/url]

- Na jó, most szögezzük le, hogy nem célom a kalóriaégetés, jó? - némi sértődött felhang is került a kérdésbe. Na meg egy aprócska grimasz, egy gonosz nézéssel. Ő pontosan tudja, hogy az ég világon semmi szüksége nincs arra, hogy lefogyjon. Nem is tudja, miért csinálja ezt egyáltalán. Egy elvetemült ötlet volt, de ő találkozni akart Viktorral és tényleg fájt volna ezt így, ebben a formában közölni vele.
- Komolyan abba a hitbe ringatod magad, hogy egy kisgyerekkel olyan könnyű bánni, mint velem? - kérdezi azonban elvigyorodva, mert előre látja Viktoron, hogy tulajdonképpen mennyire szerencsétlen lesz majd, ha tényleg, egy igazi rokongyerek kerül hozzá. Nem pár hónapra, egész életében foglalkozhat vele időnként. És most valahogy elégedettséggel tölti el ez a gondolat Sárát, ezért vigyorog így. Ennél szebb bosszúja a természetnek nincs egy olyan férfin, mint amilyen Viktor és ezt Sára is tudja. Valahogy még elégedettebb lesz tőle, hogy ő tulajdonképpen nem tesz érte semmit, csak ugyanilyen vigyorral figyeli majd az eredményét.
Gonosz gondolatai közepette a futásra is fordít némi időt, bár nem siet annyira, nem figyel megfelelően a légzésre, és egyhamar nehezebben veszi. Emiatt pedig hamar szúrni is kezd az oldala. De ekkor makacsolja meg magát igazán, amikor még Viktor is engedni akar neki, hogy ne tűnjön olyan szerencsétlennek, tovább erőlteti magát. Tudja, hogy hülyeség és nem fog jól kijönni belőle. De úgy érzi emellett, hogy nem adhatja fel csak úgy. Ha itt feladja, talán máshol is magára veszi ezt az attitűdöt, és ezt a jelenlegi, zavaros helyzetben nem engedheti meg magának. Hiába húzza ki magát, kénytelen egyik kezét az oldalához szorítania és egyre lassabban kocog, aztán már csak gyorsan sétál, végül pedig vonszolja magát csak. Abbahagyja a látványos szenvedést, hevesen veszi a levegőt és közben lehajol, térdeire támaszkodik. Aztán felemeli a fejét, tekintetével Viktort keresi.
- Én nem akartam feladni. Nem akartam csak nézni, mi történik körülöttem és hagyni, hogy minden elromoljon, nem így akartam csinálni, tényleg... - lihegve magyarázza a másiknak és a végére egyértelművé válik, hogy bizony ennek már semmi köze a futáshoz, légszomjhoz, vagy bármi más reálishoz.