Benedek

A srác viszonozta csókját, emiatt hihetetlen boldogság töltötte el és a csók sem volt utolsó.
- Én sem hittem soha, de... nos... talán mi vagyunk a kivételek, ahogyan te is mondtad. És egy pillanatát sem bántam meg. - mondja őszintén.
Kavarognak benne az érzések, és még mindig nem hiszi el hogy mindez megtörtént.
Benedek átkarolta, és hozzábújt. Pálmi igazán jól érzi magát a fiú karjaiban. A fiú a fülébe suttog egy pár dolgot velük kapcsolatban, Pálma szinte beleborzong a srác gyönyörűen csengő hangjába. Az egész helyzet olyan mesebeli számára.
- Hihetetlen számomra is ez az egész szituáció, de mégis annyira jó...jó itt veled lenni.
Nem hazudott amikor kimondta ezeket a szavakat, szívéből szólt. Benedek fontos kérdéseket tett fel neki, de hezitálás nélkül tudja hogy mit fog válaszolni.
- Hogyan tovább?? Nos, ha te nem állod útját kettőnknek, én sem fogom. Miért is állnám? Te vagy az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem. - néz rá a srácra és megpuszilja.
Élete egyik legjobb napja a mai.

Pálma

Benedek

Reméli, hogy ez a pillanat örökké fog tartani. A fiú kimondta azt a bizonyos szót, Pálmának most már kétségei sincsenek, a srác tényleg szereti őt.
- Én is szeretlek, nagyon is, és ha kell ezt világgá kürtölöm. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt így meg fogok valakit szeretni.
Akkor, ott már nem érdekelte, hogy Benedek fiatalabb tőle vagy hogy az iskolatársaik mit fognak majd szólni, ha hírt szereznek kettejükről. Nem érdekelte semmi, csak ott akart maradni a srác karjaiban.
- Én sem gondoltam volna, hogy itt töltött éveimben találni fogok egy hozzád hasonló nagyszerű embert, akit mostmár páromnak nevezhetek. Borzasztóan szeretlek, remélem ezt tudod. Oh, és nehogy azt hidd hogy a közös esténkről megfeledkeztem volna, ezt a tartozást még be fogom hajtani rajtad. - nevet.
Újabb csók csattant el és még egy pár.
- Gondolkoztál már azon, hogy a közvetlen környezetünk  vajon mit fog kettőnk kapcsolatára reagálni? És a családunk? Szerinted örülni fognak? - tette fel a kérdést és közben bele nézett szerelme barna szemeibe.
Habár úgy gondolja, hogy bárki bármit is fog mondani, ki fog tartani Benedek mellett.

Pálma

Benedek

Benedeket sem érdekli mások véleménye, Pálma ennek nagyon örül és teljesen egyet is ért vele. Aztán a szülei is szóba kerülnek, szerinte örömmel fogják fogadni Pálmit, és P. is ebben reménykedik. Végül a fiú szokásához híven bókokkal halmozza el.
- Remélem tényleg szeretni fognak majd a szüleid, fontos számomra hogy jó kapcsolatot ápoljak velük. A szüleim pedig bizonyára örülni fognak. Anyu minden levelében a fiúkról kérdez, most legalább hírrel szolgálhatok majd neki, ráadásul milyen jó hírrel. Ami pedig aput illet először lehet hogy kicsit rideg lesz veled, de ne vedd majd magadra, csak azért teszi mert nem akarja, hogy bárki is összetörje a szívem. De biztos vagyok benne, hogy amint jobban megismer majd, azonnal megszeret, ahogy azt én is tettem. A nővérem pedig nagyon barátságos és kedves, tőle nem kell félned. - taglalja hosszasan a család témát.
- Viszont elég későre jár már, nem gondolod? És előkészülhetnénk arra a bizonyos olvasós partinkra, vagy eleged van már mára belőlem? - nevet.
Reméli azért, hogy kedvese nem unja társaságát.

Pálma

Pálma

Reggel van. Felpattan gyorsan ágyából és el is kezd készülődni, hisz szerelme hamarosan jön érte és nem akarja megvárakoztatni. Hosszasan készülődik, nagyon jól szeretne kinézni. Már alig várja a mai partijukat.
Amint meglátja kedvesét, szíve hevesebben kezd verni. Benedek átöleli, megcsókolja, ezeket Pálma is viszonozza. Aztán egymást kezét fogva indulnak el a társalgó felé. Belépnek a szobába, és Pálmi legnagyobb meglepetésére senki sincs ott. Ennek nagyon örül, így legalább kettesben lehetnek.
A fiú most először nevezte kicsimnek, és ez nagyon tetszett P.-nek.
- Mit szólnál a kanapéhoz, a mi kanapénkhoz? Szívesen megkóstolnám a híres-neves kakaódat. - kacsint.
- És, hogy aludtál? Álmodtál valamit? - kérdezi.

Pálma

Kezébe kapja a bögre kakaót és belekortyol.
- Nagyon finom lett, köszi. - mosolyodik el.
Benedek tereli a témát, ezzel csak egyre kíváncsibbá teszi Pálmát. Vajon milyen estéje lehetett szerelmének?
- David Ebershofftól hoztam A dán lány című könyvet. És a tiéd milyen? Beleolvastál már?
Végül aztán választ kap kérdéseire.
- Örülök, hogy jól aludtál. Ugyanmár, nem hiszem el hogy rólam álmodtál, de szép próbálkozás volt. - kacsint.
- Én is jól aludtam, bár nagyon izgatot voltam a mai nap miatt. Álmom? Volt, de azt már rád bízom hogy kiről. - mosolyodik el.
Majd kap egy puszit a nózijára, aztán közelebb bújik a sráchoz.

Pálma

Szóbakerülnek a hozott könyvek.
- Kölcsönadom szívesen, persze. Lányregény? Dehogyis az első nemváltó műtéten áteső emberrel szól, és arról hogy a felesége hogy tudja elfogadni férje változását. Igényt tartok majd arra a könyvre. - mosolyodik el.
Szerelme csíntalanul megpróbálja kitalálni Pálma álmának főszereplőjének a kilétét.
- Nos, ha eddig még nem tudtad volna én egy fekete özvegy vagyok. És mindig keresem az áldozatomat. - nevet fel hangosan.
Újabb puszit kap szerelmétől, aki még szorosabban öleli át. Nagyon jól érzi, most így magát kedvese karjaiban. Szinte kicsattan az örömtől és el is határozta magában, hogy a holnapi édesanyjának szánt levélben említést fog tenni a srácról. Úgy érzi hogy ezt meg kellene osztania a fiúval is.
- Drágám, nem bánnád ha a következő anyumnak írt levélben megemlítenélek? - teszi fel kicsit félve a kérdést, melyre kíváncsian várja a választ.

Pálma

Könyvével sikerült felkeltenie Benedek érdeklődését, ennek örül.
- Persze, hogy odaadom. Ezt kérdezned sem kell. - mosolyodik el.
Aztán szóba kerül a levél. Örömmel hallja, hogy a srác nem tiltakozik az lenne, hogy meg legyen említve.
- Édes vagy, te vagy eddig a kedvenc áldozatom, hogy őszinte legyek. De azért kérlek ne őrülj meg nagyon, úgy milyen áldozatom lennél? - kacag.
Jól estek neki a fiú szavai, nagyon is. Szerelme nyomott egy csókot a nyakára,ettől akaratlanul is nevetni kezdett, mert borzasztóan csiklandós.
- Ne, ne! Kérlek hagyd abba! Nem bírom! Nagyon csiklandós vagyok. - próbál kibújni a fiú karjai közül.
Miután sikerült neki, a fiú visszatér a levél témára.
- Akkor most már megírom neki. A szüleidnek pedig megírhatod, hogy egy borzalmas nőszemély áldozata lettél. - nevet és nyom egy hatalmas puszit a srác arcára.
- És honnan is tudtad, hogy csiklandós vagyok? Mit tudsz még rólam? Kezdjek félni? - széles mosoly jelenik meg az arcán.

Pálma

Benedek elmondja, mit érez iránta. Szavai melengetik Pálma szívét.
- Köszönöm, én is nagyon szeretlek. Jobban mindennél, remélem ezt tudod. - közelebb bújik párjához.
- Te vagy az én kis őrültem, a kedvencem a világon. Nem félek tőled, emiatt nem kell aggódnod. - mosolyodik el.
Aztán a fiú megcsókolja, olyan szenvedélyesen mint még soha. Pálmának most már kétsége sem lehet, a srác tényleg szereti őt. Természetesen viszonozza a csókot.
Aztán belegondol, hogy nem sokára vissza kell majd mennie a házába, és ez egy kicsit szomorúsággal tölti el.
- Nem akarok visszamenni a Levitába, csak szeretnék itt ülni veled. Még a büntetés sem érdekel, mit szólnál ha nem mennénk vissza ma este?
Egyre bátrabb lesz, úgy tűnik a szerelem bátorítja, de lehet hogy őrültté is teszi.

Pálma

Nagyon jól kijönnek egymással, és jól összeillenek. Nagyon örül, hogy talált egy ilyen srácot, mint Benedek.
- Csajszi?? Ez a szót még nem hallottam a te szádból. - mosolyodik el.
- Tudom, hogy még van időnk, de az mindig olyan hamar telik, ha veled vagyok. Igazad van, nem kellene magunkat bajba kevernünk. És nem is akarlak rosszba keverni. - megcsókolja a fiút, majd a vállára hajtja fejét.
Benedeknek mindig sikerül a jót kihoznia belőle. Nagyszerű srác.
- Szívem, a héten lemehetnénk egyszer a faluba sétálni. Szívesen megnézném a vásárt, mit gondolsz az ötletemről?
Reméli tetszeni fog kedvesének az ötlet, olyan jó lenne vele a kastély falain kívül is tartózkodni.

Pálma

Egyértelmű, hogy a fiú jót akar neki, nem szeretné ha bajba kerülnének. És Pálma el is ismeri, hogy Benedeknek ezúttal is igaza volt.
- Igazad van, nem akarlak a szüleim előtt rossz színben feltüntetni. Tudom, hogy nem régóta ismerjük még egymást, én mégis úgy érzem mintha legalább ezer éve ismernélek. Baba?? - nevet, majd nyom egy puszit a fiú arcára.
A srácnak tetszett Pálmi ötlete, sőt még pluszban fel is hozta a korcsolyázást.
- Tudom, és én is szeretlek nagyon is. Örülök, hogy tetszett az ötlet, viszont a korizást lehet kihagynám, mivel én nem tudok korizni. Viszont az ünnepek előtt mindenképp menjünk majd le a vásárba, szeretnék anyuéknak venni valamit.
Reméli, hogy meg fog valósulni a közös vásározás.

Pálma

Örül, hogy Benedek belement a közös vásárlásba.
- De jó, úgysem vásároltunk még közösen. Számból vetted ki a szót. Én is szeretlek, de hercegnő? Én? Ugyanmár... - pirul el.
Jól esnek neki a fiú bókjai, soha senkitől nem kapott ennyi bókot.
- Nem tudom mikor jövök vissza, de szívesen jönnék veled nyuszi. Te tudod már mikor jössz vissza?
Pálma nagyon örülne ha együtt jönnének vissza, minél több időt szeretne a sráccal tölteni és reméli, hogy szerelme is ugyanígy érzi.

Pálma

Sebastian

Ruru

Szívesen leste volna meg Ruru gondolatait, mikor a hunyorgásra terelődött a téma, de azután, hogy először használta ma hosszú kihagyást követően a legilimenciát, ráadásul a zene és a Riley-val való beszélgetés is kimerítő volt számára, inkább nem kockáztatott meg most egy újabb próbálkozást.
- Én nem tudtam róla - felelte. - Nagyon furán nézhet ki... - töprengett el egy pillanatra, de természetesen nem érdekelte különösebben, hogy valójában mennyire furcsa vagy sem, inkább megpróbálta elképzelni, hogyan is festhet ez az ő prezentálásában.
Ru rövid megjegyzése viszont mosolyt csalt az arcára, mert jólesett tudni, hogy a fiú örül az ilyen apró, sokszor talán teljesen akaratlan jelzéseknek is.
- Szeretem, hogy szereted az ilyesmit - mondta aztán még mindig kis mosollyal a szája szegletében, egyszerűen nem tudta megállni, de utána már az ételre terelődött a figyelme.
Nem sietett, de valóban hamarabb végzett a levessel, mint Ru a sajátjával, bár amekkora kanállal evett, Sebastiannak igazán nem is lehetett ez kihívás - körülbelül egy evezőlapát méretű darabot pakoltak a manók a leveséhez -, viszont a sajtból csak az egyiket ette meg, a másik szeletet automatikusan meghagyta a mellette ülőnek.
- Nagyon... karakteres? Arvid így mondaná, azt hiszem - merengett el a kifejezés és a sajt felett egy pillanatra, mielőtt átadta volna a tálcát. - Finom lett, köszönöm - tette még hozzá, és most kivételesen észrevette, hogy valóban ráhunyorgott a fiúra, miközben ránézett. A felismerés egy pillanatnyi szünetet kreált, aztán csendes nevetés tört elő belőle, miközben a poharáért nyúlt.
- Nagyon furcsa rájönni, hogy miket csinálok akaratlanul - magyarázta meg a nevetés okát, még ha Ru amúgy is tudhatta, olvashatta, de Sebastian valahogy most szükségét érezte annak, hogy hangosan is megállapítsa a nyilvánvalót. - Miket hoztál még egyébként? - pislogott aztán az ágyra halmozott holmik felé, amiket Ru pakolt oda, még mielőtt zenélésbe kezdtek volna.

Sebby

Ruru

Megnyugtatónak érezte a fiú közelségét, ahogy a testének kellemes melegét is, ami átszivárgott ruháikon keresztül, mikor Ru odadőlt hozzá. Mély levegőt vett és nagyon lassan fújta ki, hogy annyira elcsitítsa gondolatait, hogy teljesen a pillanatra tudjon figyelni. A másik közelsége annak dacára is nyugalommal töltötte el, hogy már nem hangolta be őt soha.
- Bárcsak végtelen lenne ez a pillanat - szaladt ki a száján, miközben lehunyt szemmel figyelt befelé, és Rurura is, arra a könnyed lüktetésre, ami a fiú halántékánál dobolt. Az, hogy képes volt szeretni Rurut, biztos jele volt annak, hogy él benne még az a valaki, aki régen volt, és hogy érdemes küzdenie. Arcát egy pillanatra a fiú tincsei közé fúrta, illatukat lopva, miközben úgy érezte, hogy túlcsordulnak benne az érzelmek. Hálát érzett, boldogságot, és vágyat arra, hogy gyengéden bánjon a számára különleges lénnyel.
Mikor végeztek az evéssel, nehezen lépett tovább és indult el gondolataival más irányba, de aztán eszébe jutott, hogy a fiú nem csak a hangszereket hozta magával.
- Oh - lepődött meg Sebby, mikor a másik felelt és megmutatta, mi egyébbel érkezett. - Köszönöm- mondta, kicsit zavarban, mert ő maga teljesen elfeledkezett a saját születésnapjáról. Egyelőre nem volt módja nekiállni megnézni, hogy mi minden került elé, mert közben Ru a fejére tette a fülhallgatót, úgyhogy Sebastian inkább csak az ölébe ejtette kezeit, és kíváncsian fülelt, hogy vajon mi lesz ebből. Mikor aztán elindult a lejátszás, elsőre nem érette, hogy mit is hall, de aztán kapcsolt és az arcán érzelmek hulláma szaladt végig.
- Jaj, Sherlock! - kapta a szája elé a kezét, mert úgy érezte, hogy túl hangosan szólalt meg, de aztán ismét le is engedte, mert jobban érdekelte, hogy milyen hangokat ad ki a cicája. Hiányzott neki a szőrgolyó, aki szinte minden pillanatot vele töltött hosszú időn keresztül, és most, hogy hallotta, könnybe lábadtak a szemei. Boldog volt attól, hogy hallhatja őt, és tudja, hogy jól van, de szerette volna magához ölelni végre.
- Át tudod rakni a hangot az én telefonomra, kérlek? - fordult aztán kérlelő hanggal Ruru felé, mert szerette volna, ha akkor is meghallgathatja majd a felvételt, ha egyedül lesz, mikor ráborul a szoba sötétje. Közben enyhe szipogással karöltve törölte meg a szemeit, már nem is foglalkozva vele igazán, hogy az utóbbi időben gyakorlatilag bármikor és bármitől képes elsírni magát.
Következőnek a füzetet vette a kezébe, óvatosan futtatva végig az ujjait a fedélen, mielőtt kinyitotta volna. Üres volt, de ez azt is jelentette, hogy neki kell megtölteni valamivel, bármivel, ami egy újabb apró cél, amiért nem adhatja fel. Kellettek neki az ilyenek, amik akkor is emlékeztetik arra, hogy van célja a jelenlétének, mikor senki sincs mellette, hogy elmondja, mikor meginog. Aztán az üvegcsék következtek, amiket kinyitott, hogy illatukat előbb óvatosan maga felé legyezze, de mikor meggyőződött a biztonságos mivoltukról, bele is szagolt mindkettőbe.
- Bennük mi van..? - kérdezte, egyrészt a folyadék típusára vonatkoztatva, másrészt arra, hogy milyen esszenciát tartalmaznak.

Sebastian

Ruru

Tudta, hogy sokan hogyan gondolkodnak arról, ha egy férfi sír, de neki sosem ez volt a visszatartó erő - egyszerűen csak nem ment. Most mégis hálás volt azért, hogy Rurut nem érdekli az ilyesmi, sőt, természetesnek veszi azt is, hogy minden apró érzelmi kilengés ezt okozza mostanában nála. Valószínűleg a gyógyszerek hatása, hogy olyan, mintha megnyitottak volna egy csapot, amit sosem tud teljesen elzárni. Hol az öröm forró könnyei peregtek az arcán, hol a bánat jéghidege, ami torkára fagyasztotta a szavakat és szívét is jeges markolásába fogta. Most éppen belenevetett az egészbe, mikor Ru is dorombolni kezdett és macskamód hozzádörgölőzött, mert imádta ezt a kedves gesztust, ezt a könnyedséget, nyíltságot, amivel a másik képes volt felé fordulni.
- Akár. Majd kicsit később, ha már biztos leszek benne, hogy nem fogom a következő pillanatban utálni, amit csináltam - bólintott lassan, alaposan meggondolva a válaszát. A lehetőségnek viszont nagyon örült, mert nem szeretett volna fecnikre jegyzetelni, holott néha úgy érezte, hogy gondolatai hullámot vetnek és átcsapnak a feje fölött. Ilyenkor jó lett volna, ha ahelyett, hogy bent festik feketére a falakat, kifelé ömölhetne minden, vagy épp, ha az örömet adó apróságoknak és pillanatoknak nyoma marad, amit visszaolvashat. Fel is merült benne, hogy külön irányban fogja elkezdeni az írást, hogy elválassza a jót és a rosszat, mint Seth tette, hogy aztán később ne fusson bele olyan dolgokba, amikbe nem akar.
- Szeretném, ha valahogy nyomot hagynál rajta - mondta aztán bizonytalan hangon, mert nem tudta, hogyan valósíthatná meg. - Esetleg... használhatom ecsetnek az ujjaid..? - Egy fát képzelt el, színes levelekkel, amik apró ujjlenyomatok. Pont olyan picik, mint Ru ujjacskái, de nem volt benne biztos, hogy a másik lelkesedik majd az ötletért.
A kis üvegcsék tartalmán egy pillanatra meglepődött, de aztán elmosolyodott, mert értette a célzást és örült neki.
- Ha már úgyis itt maradsz ma, akkor kipróbálhatnánk - mondta, csak gondolatban téve hozzá a részleteket, avagy, hogy ha Ru szeretné, akkor ő is szívesen kipróbálja, hogy milyen ezekkel masszírozni. Mindkét olaj illata tetszett neki, bár talán most a narancsvirágoshoz egy kicsit jobban volt kedve, de végül is lesz még idejük arra, hogy kipróbálják mindkettőt és még akár többet is.
Következőnek a tea jutott sorra, aminek először az összetevőit olvasta el, és csak utána kukkantott bele a papírzacskóba, amiből finom illatok törtek elő, amint kinyitotta azt.
- Olyan... megnyugtató illata van..? - kockáztatta meg, bár nem volt benne egészen biztos, hogy ez a jó kifejezés, de a lényeg, hogy tetszett neki a keverék.
A végére pedig a kis, lapos doboz maradt, amiről el sem tudta igazán képzelni, hogy mit rejthet, de ahelyett, hogy gyorsan kinyitotta volna, inkább elidőzött még felette kicsit, magában találgatva és élvezve a meglepetés izgalmát. Aztán végül felemelte a tetejét, és csendesen pislogott a karkötőre, aminek finom vonalai vonzották a szemét és az ujjait, viszont kevéssé értette a lényegét. A többi ajándék mind hasznosnak vagy kellemesnek tűnt, az ékszer viszont egyszerűen csak szép, szívesen is viselné, de nincs funkciója. Vagy mégis..?
- Miért ezt választottad? - kérdezte meg végül Rurut magát, hogy válaszra lelhessen.

Sebby