Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Kellemes üldögélni még ebéd után kicsit az asztalnál, az innivaló meg főleg jól esik. Az sem zavar tényleg egyáltalán, hogy csöndben vagyunk. Szeretek csöndben lenni, akármilyen hihetetlen is lehet ez azok számára, akiknek általában lelkendezve mondom a magamét mindenféléről. Nekem csak az a gond, ha valamilyen feszült némaság ül a társaságra, ez viszont nem az.
Eltekintek az apa által említett dohányzóasztal felé, ahogyan előkerül az a téma, amiért végülis Lau hazalátogatott. Bólogatok kicsit, tudomásul véve, hogy indulniuk kell. Meg az alvásos dologra is. Ugyanis hirtelen azt hiszem, én lettem kölyökként megszólítva és nem állt szándékomban azon vitatkozni a barátnőm szüleivel, hogy márpedig én bent fogok vele. De nagy homlokráncolva csak ráébredek, őt akarták kitessékelni. Mondjuk ehhez sem szóltam volna semmit, hiszen ezt nekik kell eldönteniük. Megint kissé elzárkózó üzemmódra váltok. Mint aki itt sincs. Rendelkezzenek velem, ahogy akarnak. Nekem bárhogy jó. A szőkeségre kapom aztán tekintetem, amikor ellentmondást nem tűrően közli, mi lesz. Nyelek egyet és lehajtom a fejem kissé, innen pislogok az eseményekre, a szava bentszakadt anyára, a lányával farkasszemet néző apára. Végül szétszéledünk, biccentek nekik elköszönésül és nézek még utánuk egy darabig.
Megrázom a fejem Lau szabadkozására. Nincsen semmi baj. De ha lenne is, ő mit tehetne róla? Igyekszem felvenni a beszélgetés fonalát, bár nem vagyok a toppon. Visszavonulunk a lány berkeibe, ahol az ágyára kényelmesedünk. Hátam a falnak vetem, térdeim felhúzom és arcomon lágy mosollyal cirógatom Benitot. Értetlenül figyelem, ahogy gazdája félreteszi a levelet. Nem olvassa el?
Szóban nem reagálok semmit arra, hogy meglátása szerint a szülei rendben vannak velem. Csak egy apró "ó"-zás után jobban elmosolyodva bólogatok. Igazából eszembe se jutott, hogy ne fogadnának el vagy ne tetszenék nekik, vagy hogy számítana bármit, teszik-e. Ettől függetlenül persze mégis jobb, hogy így van. Gondolom. Már csak a békesség miatt is. Áthelyezkedek törökölésbe.
- Hát... - vágok kissé bizonytalan képet a kérdésére, aztán lenézek a csodacicára, aki kihasználva helyzetváltoztatásomat, peckesen átlépdel combomon és bevackolja magát a lábaim alkotta fészekbe. Simogatom itt tovább. Kedves, lélekerősítő a dorombolása. - N-nem. Végülis nem - adok nem túl meggyőző választ, ám meg nem igazán magyarázom. Igazából nem jut eszembe, hogy kéne.
- Mikor akarod megnézni? - terelődik pillantásom ismét az ominózus levélre. Nem sürgetem, vagy ilyesmi, csak hát végülis ezért jött most haza és gondolom, érdekli. Nem akarom feltartani ebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Őszintén szólva fel se merül bennem az, hogy mégis hogy néz ki az egész jelenet. Mert ugye hát a szüleim szempontjából tényleg az lenne a leglogikusabb, ha nem egy légtérben aludnánk a barátommal. Nem azért, amiért a korunkbeli fiatalokat szoktál elszeparálni. Nem, azért, mert pontosan tudják, hogy milyen gondjaim vannak, és azt is nagyon jól sejtik hogy nem szűnt ám meg a probléma egy pillanat alatt, csak azért mert együtt vagyunk Thomasszal. Így nézve valóban teljesen ésszerű a dolog. Vendéget meg nem pakolunk ki aludni olyan helyre, ahol rendszeresen mászkálnak. Értem, hogy jutottak erre a feltételezésre. Csak hogy nekünk azzal nincs bajunk ha egy légtérben alszunk, vagy közel egymáshoz. Semmi bajunk vele, de tényleg, sőt. Anyám reakciójával én sem foglalkozom különösebben, itt apám az, aki jobban belelát a dolgokba. Jelen esetben belém. Érti és látja, hogy tényleg felesleges erre több szót fecsérelnie, felesleges megjátszania az aggódó szülőt. Nem lesz gond, semmiféle. A matrac említése meg aztán végképp megszüntetett benne minden esetleges ellenérzést. Jól megleszünk. Nekik egy gonddal kevesebb, nem kell kerülgetniük senkit se.
Nekem nem igazán számít, hogyan vélekednek a szüleim Thomasról. Viszont úgy éreztem, hogy talán nem árt tudatni vele, hogy jól sikerült a bemutatkozása, mert azért ez mégis csak jó érzéssel tölti el az embert. És nem biztos, hogy le lehet róluk olvasni. Az, hogy én le tudom az egy dolog. Meg most már ő is. Amit viszont nem tudok, de nagyon nem az az, hogy miért válaszolja azt, amit.
- Nekik sincs ezzel bajuk, csak hát … meglepő volt nekik igazából a kijelentésem. De, Apu amúgy is tudja, hogy … szóval … nem mondtam volna ha nem lenne teljesen rendben a dolog. És nem … feltételez semmit se, ismer ugye engem. Meg … ugye te úriember is vagy … szóval – hebegek össze vissza, mert fogalmam sincs, hogy miért bizonytalan a fiú a szobámban alvással kapcsolatban. Feladom a próbálkozást, hogy valami épeszű dolgot kinyögjek, lehajtom inkább a fejemet és a doromboló kisállatot figyelem. Mellső mancsait ütemesen nyújtogatja előre a levegőbe, kimereszti a karmait, majd visszahúzza azokat, mielőtt a fiú lábához érne. Úgy tűnik határozottan jól érzi magát ott ahol van. Benito mindenhol jól érzi magát, ahol Thomas is ott van igazából.
- Félek megnézni – vallom be halkan. Jelenleg erősen vacillálok azon, hogy meg se nézem. De az már tényleg gyávaság lenne. És az ha elolvasom a levelet, az még nem kötelez engem semmire sem. Tekintetemmel megkeresem a fiúét, hogy bátorságot merítsek belőle, majd a boríték után nyúlok és lassan felbontom azt. Egy darabig csak némán meredek az összehajtott pergamenre, majd gyorsan kihajtom és elolvasom. Majd még egyszer, és még egyszer.
- Találkozni szeretne velem – nyögöm ki lényegre törően, hogy mi is áll a levélben, majd Thomas felé nyújtom, hátha szeretné ő is elolvasni. Fú az nem lenne rossz, lehet hogy én értelmezem félre az egészet, és mégse arról ír, hogy szeretné ha adnék neki egy lehetőséget arra, hogy személyesen elmondjon mindent. Hátha a fiú nem szomorkás és bocsánatkérő hangúnak látja a leírt szavakat. Tényleg jó lenne ha elolvasná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Bólogatva hallgatom barátnőm magyarázatát, noha nem igazán tudom hova tenni, miért van ez most. Elég hosszúra nyúlik a fejtegetése az alvóhely felosztással kapcsolatban, bennem meg fel sem merül, hogy engem akar nyugtatni. Így csak hagyom neki, hogy taglalhassa szépen, amit szeretne. Ezt pedig nagyon jól teszem, hiszen kezdi eloszlatni vele a kis rosszérzéseimet. Az nem jut el hozzám, hogy ezt direkt csinálja ám, az eredmény szempontjából viszont talán lényegtelen is.
- Ó. Jól van... - sütöm le a szemem a cicára szégyenlősen, amikor a lány leúriemberez. A szavaim viszont az azt megelőzőeknek szólnak. - Csak nem akartam, hogy emiatt valami gond legyen - vonok vállat. Elég sok feszültség van ebben a családban, nem kell még ez is. Az anyukája pedig láthatóan nagyon megakadt a dolgon és hát az apukája sem repesett. De ha ennek más okai voltak és ha szerinte elrendezték magukban, akkor oké.
Bátorítóan mosolygok rá. Megértem, hogy fél megnézni. Vannak ilyesmik, amiket odáz az ember, mert fogalma sincs, miként fogja fogadni, és tart tőle, minden megváltozik, miután megteszi. Azonban ezeken érdemes sokszor inkább túlesni. Főleg, ha olyan alkat vagy, akit azért piszkálja. Aki addig nem tudja elengedni magát, míg meg nincs a dolog.
Amíg ő végül olvasni kezd, én Benitot simogatom, néha ujjaim közé fogva kis mancsát, vagy megmarkolva picit combját, tenyerembe fogva fejét, ám kezem mindig folytatja aztán útját. Mindenhol és mindenhogy ott vagyok a puha, doromboló kis testen. Olykor barátnőmre sandítok azért és egy ilyen alkalommal visszanéz rám.
- Oh - adom a meglepetés hangját a tömör tartalomismertetésre és átveszem a levelet. Tekintetem kérdő kicsit, hogy biztos nem baj-e, ha elolvasom. Mivel nem, nekilátok én is. Ugyanarra jutok, mint ő. Visszaadom neki.
- Mit gondolsz erről? Szeretnél találkozni vele? - kérem ki az ő véleményét, érzéseit. Hiszen az a lényeg. Remélem, tudja, hogy csak akkor kell ezt megtennie, ha tényleg szeretné. Ha érdekli ennyire a biológiai anyja. Szerintem én találkoznék vele különben. Meghallgatnám, mit akarhat megosztani velem. Viszont ezt direkt nem kötöm Lau orrára, hiszen ez én vagyok. Nem akarom befolyásolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az italutánpótlásra nemleges válasz érkezik, melyre csak biccentek egyet, majd iszom egy kortyot az én fogyó italomból. Furcsa mód nem iszik alkoholt, pedig azt hittem, hogy csak én leszek egyedül, aki nem fogyaszt semmi olyasmit. Ebből nem sikerül leszűrnöm, hogy most neki is allergiája van, vagy csak a meccs után nem érez késztetést az alkohol fogyasztására. Az észrevétele hallatán kiiszom az utolsó kortyot is a poharamból.
- Most már biztos. – mosolygok rá az előttem álló lányra, majd a fel nem tett kérdésére is válaszolok. - Alkoholmentes pezsgő volt.  Szóval mit szólnál, ha elsétálnánk a pulthoz kérni még egy kört? – nézek rá kérdő tekintettel, majd ez után következik a fekete leves, amire még én sem számítottam, hogy már most… Harriettől kapott válasz nem egyértelmű. Vagyis az eleje igen, miszerint a lova a legnagyobb szerelme, aki vele van mindig, de én ettől nem lettem okosabb. Aztán folytatja, de még mindig hülyének érzem magam. Valami miatt nem tudom eldönteni, hogy direkt ad ilyen ködös választ, vagy nem érti, hogy mit is szeretnék tudni. Szóval csapó kettő, mivel tudnom kell…
– Na és most a felsoroltak közül éppen ki van veled? – kérdem, majd a hozzám intézett kérdésre is válaszolok. - Hát az egyik haverom van még itt valahol…- kezemmel a tömegre mutatok, végül egy széles mosolyt küldök a leányzó felé.  Egy pincér pont elment mellettünk, így az üres poharat ráraktam a tálcára, megszabadulva tőle. Egy nagy sóhaj tör ki belőlem, majd a semmibe meredek egy rövid időre, végül Harrietre szegezem kék szemeim.
- Szóval… Már a versenyen is csak téged tudtalak nézni, szóval meg kell kérdeznem. Van most esetleg valakid? Mert ha nincs, akkor szeretnélek jobban megismerni… - végül csak kiböktem, amit akartam. Így a legtisztább és a legegyszerűbb. Nem kell barkóbáznom, találgatnom, ködös kérdéseket feltennem. Ez neki is egyértelmű kell, hogy legyen, illetve remélem a válasz is az lesz.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Őszintén szólva kifejezetten élvezem ezt a huzavonát ami most kettőnk között zajlik.  A lány stílusa eléggé bejön, ahogy játszik, ahogy úgy tesz, mintha semmi nem történt volna. Mindezek csak folytonos mosolyt csalnak elő belőlem. Ezen kívül nem tudok nem beszállni a játékba én is… De ez egy fesztivál! Nem mondom, hogy bármit lehet, de ami itt történik az nagy eséllyel itt is marad. Igaz, mindig bennem van az a félsz, hogy egy olyan lánnyal sodor össze az élet, aki itt eléggé nagy játékos, de utána is még nagyon próbálkozik. Utálok beletaposni a lelkükbe azzal, hogy az annyi volt, nem lesz folytatása, nem akarok kapcsolatot. Köszönöm szépen én egy nagyon boldog egyedül élő férfi vagyok. Majd egyszer lehet benő a fejem lágya, aztán akkor feleség meg gyerek, de azonnal. Azonban most még nem tartok ott, és a közeljövőben szerintem nem is fogok. Nem tiltakozom ellene, ha jön valaki, aki levesz a lábamról, akkor hajrá, de nem küzdök érte. A mellettem ülő leányzó pedig szerencsére nem tűnik annak a típusnak, aki majd az éjszaka után bombázni fog a leveleivel és mindenáron engem akar. Felnevetek az elhangzottak után.
- Hát megnézhetjük azt is, vagy akár egy nyugisabb helyet is kereshetünk… - felállok a földről, majd Myra elé lépve felé nyújtom a kezem. - Gyere! - közlöm vele, majd ha elfogadja, akkor felhúzom a földről. Ha már mindketten állunk, akkor kissé közelebb húzom magamhoz és a füléhez hajolok. - Van egy eléggé frankó sátram, de ahhoz, hogy megmutassam tudnom kell valamit… Ismered Bogolyfalvát? – kérdem tőle rögtönözve. Tudnom kell, hogy boszi-e avagy sem, mivel a sátor tértágító bűbájjal lett ellátva. Az egyik haverom akivel most ide jöttem szintén varázsló, aki eléggé keni vágja a dolgokat, így a sátrat mellyel érkeztünk egy-két ügyes varázslattal egy frankó kis kéglivé varázsolta. Vagyis nem egy luxus lakás, mivel csak annyit tett, hogy két részre osztotta, valamint bekerült egy-egy franciaágy, szekrénnyel és hűtővel. Mivel a fesztivál életérzést azért valamennyire érezni szeretnénk, így a fürdést a közös helyiségekben oldjuk meg a többi fesztiválozóval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ugyan már – rövid mosollyal legyintek, miközben fejemmel a lángos felé bökök. – Tartsd csak meg – ahogy az az eredeti terv is lett volna, ha egyszer neki adtam, akkor az az övé is marad. Lehet jól is fog majd esni a sok édes után egy kis sósabb íz. Velem legalábbis biztosan így történne, ha élnék az ajánlatával, viszont a kínálatra csak megrázom fejem.
- Nem, köszönöm – alapvetően nem vagyok egy erre hajlamos testalkat, viszont tény, hogy a sportolói korszakomhoz képest határozottan kevesebbet mozgok. Így sem elhanyagolható persze a mennyiség, de teljesen más volt akkor. Shit, napról napra egyre jobban hiányzik a bunyózás, kezdek úgy viselkedni, mintha elvonási tüneteim lennének – úgy is érzem magam.
Nem kell valami nagy gondolatolvasásba fognom, hogy értelmezzem a reakcióját. Szórakozott mosolyra húzódnak ajkaim, szemeim körül és szám szegletében felgyűlnek a nevetőráncocskák, ahogy újra beleiszok a sörbe – elvégre, addig kell meginni, amíg még hideg. Mindenki életében eljön egyszer ez a pont, ahol szégyenteljesen gyorsan kiüti őt az alkohol, nekem is megvan a magam története. Ez normális.
- Gondolom, nem akarsz róla beszélni – vagy hát, ha mégis, nálam jobb partnert aligha találhat. Nem vagyok sem az apja, sem a házvezetője, nincs miért szégyenkeznie.
- Hát az valóban nincs – lassan már én érzem magam kínosan. Hasonlóan húzódik el szám és emelkedik meg szemöldököm is, ahogy eltüntetve a lángost törlöm meg kezem a vele járó fehér – kissé átzsírosodott – szalvétában, majd a papírral együtt gombócba gyúrom, s kicsit arrébb tolom az asztalon. Nem tervezem itt hagyni, majd eldobom egy kukába, csak ezért viszont nem fogok felállni.
- Nem szereted? – az én életemből például teljesen kimaradt a hasonló családi puccparádé. A szüleimnek és nekem teljesen eltérő volt a véleménye, a testvérem betöltött szerepéről, mikor oda került a sor, hogy fel kellett vállalniuk a gyerekeiket. A legtöbbször rosszul is végződött. Nem egy túl vidám történet. – Ahh,  a szüleid nem varázshasználók – bólintok, ahogy megértem – legalábbis az autós közlekedésből ezt a következtetést vonom le.
- Én a te korodban cikinek éreztem volna a tanárommal palacsintázást – de azért örülök, hogy ő nem olyan, mint én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ez a hetem eléggé sűrűre sikeredett, és ha ez nem lenne elég még szombaton is dolgozom. Amivel egyébként nincs semmi gond, mivel ebben a szakmában ez eléggé megszokott. Csak most valahogy semmi ingerenciám nincs hozzá. Vannak ilyen napok… Nem ez a megszokott tőle, de megesik, hogy rossz lábbal kelek és akkor senkihez és semmihez nincs kedvem. Ez ma pont ilyen. Szerencsére egy fotózásom lesz csak ma, utána pedig hazáig meg sem állok. Szintén ront a helyzeten, hogy nem  Budapesten vagyunk, hanem Nádasdladányban a kastélynál. Mindenki  sürög és forog, én pedig halál nyugodtan egy colát iszogatva ülök a székben és bámulok ki a fejemből. Mivel hét ágra süt a nap és meleg van, így fejemen napszemüveg az öltözékem pedig eléggé nyárias. Már vagy háromszor szóltak, hogy menjek öltözni, de nem tudom rávenni magam,hogy megmozduljak. Eszter elvileg már teljes harci díszben várakozik, már csak egy-két igazítás van vissza rajta, nekem pedig már csak öltöznöm kell, után indulhat a buli. A parfümök szépen kikészítve várják, hogy kezünkbe kapjuk őket és jó pofát vágjunk. Szinte már látom lelki szemeim előtt, ahogy kiadja a fotós az ukázt, hogy most hajoljak oda Eszterhez és szaglásszam a nyakát. Vannak annyira tipikus beállások, hogy az elmúlt évek alatt már rögzültek, így fél szavakból is tudom, hogy éppen mit szeretne a fotós. Megiszom az utolsó korty colamat, majd az épület egyik terme felé igyekszem, ami most öltözőként funkcionál. Ha jól tudom akkor inkább külső helyszínen fognak készülni a fotók, pedig meg kell, hogy mondjam, ez a kastély valami gyönyörű belül is. Főleg a könyvtár és az a nagyobb terem, ahol kint vannak a hatalmas portrék. Látok benne nem kevés fantáziát, bár egy parfümös fotózásnál igazából…  Komótosan magamra aggatom a kikészített ruhát, a fodrász még egyszer igazít rajtam, majd erőteljesen tessékelnek kifelé, mivel „Mindenki rád vár!”.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Máris sokkal nyugodtabbnak érzem magam, amikor lényegesen határozottabban reagál a szavaimra, mint korábban. Nem akart bajt okozni, erről szólt hát ez az egész. Mintha tudna! Szüleimnek csupán kellett némi emlékeztető, hogy ne abból induljanak ki, hogy mások milyenek. Mert én én vagyok, Thomas meg Thomas. Őt ugyan nem ismerik úgy igazán, én viszont igen. Ennyi.
A levelet elolvasva igazából nem fogok fel sokat a környezetemből. Bár a barátomat nézem, és neki nyújtom a pergament, de úgy igazából nem sokat látok belőle sem. A kérdő tekintetét sem veszem észre, de ha fel is tűnt volna se nagyon reagáltam volna rá. Hiszen ha nem szeretném, hogy elolvassa az irományt akkor eleve oda se adtam volna neki. Az rendben, hogy most nem vagyok teljesen itt, de azért ennyire nem járok messze. A gondolataimat rendezgetem magamban akkor is, amikor a cicám felé nyúlok, egészen pontosan annak a farka felé, ugyanis a nagy helyezkedésében ezt éppen átlógatja a fiú bokáján át le az ágytakaróra. Végighúzom párszor az ujjamat a puha bundán, majd visszahúzom a kezemet és magam is törökülésbe rendeződöm.
- Őszintén szólva nem tudom, hogy mitévő legyek. Mert eddig annyit tudtam, hogy csak úgy itt hagyott egy cetlivel. De Apuék véleményével együtt jöttek ezek az információk. Nem is gondoltam bele, hogy miért tehette, vagy ilyesmi. Miért tettem volna? Úgyse változtatott volna semmin, ha ezen rágódom – felelem kicsit vontatottan, ahogy próbálom szavakba önteni a gondolataimat. Rossz szokásomhoz híven bal kezemmel csavargatni kezdem a hajamat, de ezt észre sem veszem. A tekintetem ide-oda vándorol a szobámban, sehova sem fókuszálok túl sokáig. Szeretnék-e találkozni vele? Nem tudom. Tényleg nem.  Már ez is valami, hogy nem élből utasítom el a dolgot.
- Lehet, hogy tényleg jó okkal tette, amit tett, és eléggé úgy tűnik, hogy bánja, vagy nem is tudom. Azt hiszem az rendes tőle, hogy el szeretné mondani. Csak hát … miért most? Na mindegy, még gondolkozom rajta szerintem. Nem most rögtön kell eldöntenem, ugye? – emelem végül a pillantásomat Thomasra kérdő tekintettel. Igazából nem tőle várok választ ezekre a kérdésekre, magamat győzködöm arról, hogy teljesen rendben van ez a bizonytalanság a részemről. Lassan továbblépnek a gondolataim is, már amennyire tovább tudnak, és eszembe is jut pár dolog, amit szerettem volna mondani már korábban is.
- Ja, ha tényleg szeretnéd megnézni az üzletet, akkor szerintem majd zárás előtt menjünk. Vagy, várj. Nem is, inkább korábban, amikor még tömeg van. És öö … - akadok meg, aztán picit lesütöm a szememet és úgy hadarom el gyorsan - … a dalt, amit félbe kellett szakítanom … azt … szóval … te ihletted.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Finoman megrázom csak a fejem, támogató kis mosollyal arcomon. Nem, nem kell most döntenie. Ideje, mint a tenger. Az pedig távol álljon tőlem, hogy bármiféle tanácsot osztogassak. Legfeljebb, ha komolyan kérdez, ha tényleg érdekli valamiért egy külső szemlélő nézőpontja. Különben nem szólnék bele. Hiába próbálom meg átélni a helyzetet, fogalmam sem lehet róla. Annyit tudok, hogy az én szüleim óvtak, gondoskodtak rólam és elvesztettem őket, elvesztettek engem, mégsem teperek túlzottan, hogy kiderítsem, pontosan milyenek voltak. Majd egyszer, talán. Nem égetően sürgős. Nem érzem annak. Mi fontosabb lehet bennük számomra annál, mint hogy szerettek? Nem hiszem, hogy volna más.
- Nekem bárhogy jó. Nem feltétlen kell - próbálom Lau tudtára adni, hogy engem aztán olyan nagyon nem érdekel a bolt. Mármint, ahogy az nálam lenni szokott: csak annyira, mint akármi más. Úgyhogy nem muszáj ám mennünk egyáltalán. Azért mondtam azt az apukájának, mert ő említett olyasmit, hogy talán később benézünk. De lehet, félreértettem. A lényeg, hogy hanyagolhatjuk.
Egy ideig csak nézem barátnőmet még, miután elhadarta azt, amit. Tudjátok, a feldolgozó folyamat. Dalt? Milyen dalt? Jaaa, amit zongorázott. Awh, az nagyon szép volt. Szóval én ihletem? Ó, ez... hogy? Én ihlettem? Ez... ez...
- Ez mit jelent? - szökik égbe a szemöldököm és kezem megáll a cicasimogatásban. Csak akkor folytatom lassan, mikor Benito rosszallóan mocorogni kezd tenyerem alatt. Kérdésem - mint mindig - pontosan az, aminek tűnik: őszinte érdeklődés. Nem tudom pontosan, hogyan ihlet valaki vagy valami egy zeneszámot. Olyan a dallam, amilyen ő? Vagy valamit csinált, amiről neki eszébe jut valami és azt lezongorázza? Vagy hogy megy ez? Míg várom a választ, azért elszélesedik egy meghatott mosoly az arcomon, hiszen érzem, hogy ez mindenképp egy megtisztelő dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

- Te találkoznál vele igaz? Adnál neki egy esélyt arra, hogy elmondhassa, amit szeretne? – kérdezem meg Thomastól, bár szerintem tudom a választ. Mindenesetre azért jó lenne ha elmondaná a véleményét. Biztos, hogy van neki, és biztos hogy nem fogok csak az alapján ítélni, amit ő mond. Lehet, hogy homlokegyenest más véleményen leszek. Lehet, hogy nem.
Ó hát ez pompás, akkor felejtős is lehet a dolog. Vagy hát majd meglátjuk, hogy van-e esetleg onnan valami, ami kelhet nekem. Mert ugyebár szét is kéne néznem, hogy mit szeretnék esetleg majd megőrizni innen. Körbepillantok a szobán, a felhalmozott rengeteg emléken … gyerekkori mesekönyvek, ifjúsági regények, kötelező olvasmányok. Hát ezek nélkül elleszek szerintem. Poszterek, újságcikkek, plakátok…szintén felejtős. Zongora, nos hát igen. A zongora. Milyen nagyszerű befejezése közös pályafutásunknak a félig kész dal, amit lejátszottam rajta. Az utolsó dallam, ami megszólalt rajta. Oh, mindjárt sírva fakadok, remek.
- Öhm, hát … - nézek zavarodottan a barátomra. Mit jelent az, hogy ő ihletett egy dalt? Hűha, na ezt hogy mondjam el neki. Fogalmam sincs, hogyan zajlik ténylegesen egy zeneszerzés, hogy tudatosan jön-e, vagy van-e valami központi téma és a köré építik az egészet. Azt tudom, hogy én eddig hogyan csináltam. Nem ez az első eset ugyanis, hogy dallam születik bennem, de eddig csak úgy jött. Nem volt személyhez köthető az egész. – Hát, egyszer csak azt vettem észre, hogy egy dallam kezd el felcsendülni a fejemben, amikor beszélgettünk valahol. Sokszor van az, hogy különféle érzelmekhez, gondolatokhoz háttérzenét adok magamnak úgymond. A hydromágiás relaxációs gyakorlataimhoz már elég csak azt a dalt lejátszanom magamban, amit szoktam. Szóval, lett egy pár hangból álló kis valami először, aztán kezdett egyre több csatlakozni hozzá. Még nincsen kész amúgy, legalábbis úgy érzem.  
Kérdő tekintettel fejezem be a mondatot, nem tudom, hogy ebből értett-e egyáltalán valamit. Nem jut eszembe egy sokkal egyszerűbb megfogalmazás módja az egésznek, talán most nem is fog, talán majd máskor, vagy talán soha. Talán nem is kell, mert megérti ennyiből is. Talán. Ha meg mégsem, hát az sem baj. A lényeg, hogy tetszett neki, meg az is, hogy őneki köszönhető, hogy egyáltalán létezik ez a kicsi dallamocska.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Igen? Tényleg olyan biztos, hogy van véleményem róla?
- Fogalmam sincsen - adom meg válaszomat bocsánatkérő hangon. Komolyan nem tudom. Most hirtelen azt mondanám, persze. Dehát honnan lehetne akár csak lövésem róla? Nem szeretek olyasmibe belekotyogni, amit nem hogy átlátni, de átérezni sem tudok. Nincsen véleményem erről. Sajnálom. Természetesen, ha szeretné, beszélhet nekem még róla, vagy elgondolkozhatok hosszabban, törhetem a fejem egy sort, hátha jutok valamire. Egyelőre semmi.
Figyelmesen bólogatok, ahogy megpróbálja elmagyarázni nekem, mit is jelent az, hogy valaki ihlet egy dalt. Hogy én ihlettem most egyet. Egyre áthatóbban mosolygok. Értem szerintem, és láthatja is rajtam, milyen jól esik, hogy most miattam történt ez meg. Viszont felidéznem nem sikerül igazán.
- El tudod majd megint játszani? Vagy... ez nem így megy? - fejezem ki, hogy igazából hihetetlenül szívesen hallanám újra, mert egyáltalán nem maradt meg bennem. Éppen csak a hangulata. Talán.
- Ó, majdnem elfelejtettem - emelem ki lábaim közül finoman a csodacicát és adom át gazdájának, hogy felkászálódhassak az ágyról. Megyek táskámhoz és előveszek belőle egy tálba csokit. - Neked is hoztam ám - nyújtom át barátnőmnek vigyorogva. Nyilván nem csak a szülők kapnak valamit a látogatásom alkalmával. Ez is angol, viszont ez varázsédesség: minden falatjával más töltelékízt érzel a szádban. Rajta van a csomagoláson, mik lehetnek ezek. Előfordulhat karamell, eper, nugát, szeder és kekszdarabkás is. Nem tudhatod, mikor melyik. Visszaülök, ám most nem húzódom egyelőre vissza olyan hátra. Valami még motoszkál bennem.
- Jaj - pattanok fel már megint. Oké, jobb, ha későn jutnak eszembe dolgok, mint soha. Megint a hátizsákomban matatok, az oldalsó zsebében. Előveszem mobiltelefonom és nagyon lassan, nagyon körültekintően nekiállok üzenetet küldeni. - Írok Liam bácsinak, hogy megérkeztünk - magyarázom el, mit művelek ilyen koncentrálva. Még alsóajkam is beharapom hozzá. Jó, hogy nyelvem nem dugom ki, az szokott lenni ugye a másik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Oké, erre az eshetőségre nem számítottam, hogy nem tudja, ő mit tenne, hogy ne lenne véleménye róla. Mármint, tényleg? Hát … jó. Akkor erről ennyit. Sebaj, majd alszom rá egyet, vagy kettőt. Vagy sokat. Valami majd csak lesz.
- Nem, semmi gond. Majd helyrerakom magamban, hogy mi is legyen – vonom meg a vállamat. Rendben, de tényleg. Egyelőre viszont tényleg nem akarok ezzel foglalkozni. Összehajtom újra a lapot és visszacsúsztatom a borítékba. Rápillantok újra a címzésre, fürkészve nézegetve a betűk megformálását. Elvileg az emberek írásából egész jó kis jellemrajzot lehet alkotni. Elvileg. Lehet, hogy utána kellett volna járnom ennek a tudománynak? Végül is egész érdekes, úgy eleve.
Most? Nem egészen most. Nem ebben a pillanatban. Ez egy hosszabb folyamat volt, egy a múlt egy adott pontján kezdődő a jelenre is kiható folyamat. Nagyszerű, hello angol nyelvtan. Oké, a lényeg hogy örül neki, sőt, szeretné újra hallani. Mármint, most?
- Majd el persze, meg majd le is kottázom szerintem. De öhm, így félkészen szeretnéd hallani vagy majd ha készen lesz? – mosolygok boldogan a fiúra. Nekem ez sokkal jelentősebb dolog, mint az, hogy bemutattam a szüleimnek. Írtam egy dalt neki, róla, őmiatta, jaj nem tudom hogy mondjam, de a lényeg, hogy tetszik neki, hogy értékeli.
Vonásaim rögtön kíváncsivá válnak, amikor Benito hozzám kerül, és tessék? Én is kapok? Megilletődve pislogok, és picit tétován veszem át a teljesen ismeretlen fajta csokit. Tényleg nekem is jár?
- Köszönöm szépen! – mosolygok rá boldogan majd nekiállok alaposan megszemlélni, hogy pontosan mi is ez. Tyű, na ilyet még nem ettem! Amúgy is kicsit fenntartásokkal fogadom a varázsédességeket, láttam én már csúnya eseteket, és hát nem biztos, hogy szeretnék kannaként sípolni egy fél napon át. De ez nem olyan, ez tök jó. Awh. – Kíváncsi vagyok milyen.
Már épp kérdeznék tőle valamit, de a barátom ismét talpon van, és amint meglátom a készüléket már bólintok is. Nem szólt haza még. Tessék, meg is erősíti a szavaival, hogy miről is van szó. Kedvesen rámosolygok, majd felkelek én is az ágyról. Átrakom az asztalomra a csokit is, meg a levelet is, majd még szélesebb lesz a vigyorom, ahogy ismét a nagyon koncentráló fiúra nézek.
- Jól van, csak nyugodtan, nehogy aggódjon. Üdvözlöm – mondom neki kedvesen, majd még gyorsan hozzáteszem, hogy mindjárt jövök és magára hagyom a szobában a cicával. Útba ejtem először a mosdót, majd a konyhaszekrényeket állok neki módszeresen kifosztani. A sokféle rágcsát, kekszet egy tálcára halmozom, kiveszek még pár üdítőt, mindenféle fajtát, és lassú léptekkel indulok is vissza. Persze megszokásból becsuktam ám magam mögött az ajtót, így kénytelen vagyok könyökkel szerencsétlenkedve lenyomni a kilincset és behátrálok a szobába.
- Hoztam még mindenfélét, ha felmelegedne az innivalód, csak szólj, lehűtöm. Mit szólnál ahhoz, ha gyorsan feltúrnánk mindent, aztán tévézhetünk, játszhatunk, sétálhatunk, vagy csinálhatunk bármit amihez kedved van? – állok elő valami tervszerűséggel óvatosan megfordulva, nehogy elejtsem az egész tálcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Ámulva nézek rá, hogy le is fogja kottázni. Miket tud!?
- Akkor inkább majd, ha készen lesz - kapok ezen az ajánlaton vidáman. Alig várom!
- Igazán nincs mit - felelem halkan a köszönetére a csokoládé miatt. Ez csak természetes. Mosolyogva nézem, mennyire tetszik neki. Eltaláltam akkor.
Felpillantok a telefonból a lányra és bólogatok. Oké, akkor ezt is megírom Liam bácsinak. Alig az elején tartok még. Elsétálok az ablakig, miközben alkotom a szöveges üzenetet. Felelek neki valami rendben-t arra, hogy jön mindjárt, csak el vagyok merülve teljesen. Igazából szinte minden betűnek újra neki kell álljak, mindig túlnyomom azon, amit szeretnék ezen a régi, nyomógombos telefonon.
- Ó! - sietek hozzá, ahogy észlelem, hogy nyílik a szoba bejárata és aztán meglátom, hogy milyen megrakodva érkezik. Tartom neki az ajtót, hogy biztonságosabban lépdelhessen, hátrálhasson beljebb.
- Köszönöm - bólogatok neki és gyorsan csinálok helyet az asztalon a tálcának.
- Feltúrnánk? - kérdezek vissza, mert na ezzel a fordítóbűbáj aztán főleg nem tudott mit kezdeni, különösen, hogy szerintem akkor se érteném, mire utal most, ha tudnék magyarul - Persze, jó - megyek bele különben a tervekbe, aztán rádöbbenek, hogy az üzenetet még nem küldtem el. Visszakapom kezembe az asztalszélre lerakott telefont, befejezem az írást ééés elküldöm. Aztán jól rámosolygok a lányra, összecsukva a készüléket és zsebretéve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Amikor újabb és újabb évet léptem át a sportban, mindig volt valami, amit megfogadtam. Például a harmadik év után már egy versenyre se mentem az eredeti hajszínemmel. Az ötödik elején tettem egy ígéretet az édesapámnak, hogy élni sem fogok elfelejteni az életemben és kezdek magammal valamit. El is mentem ugye cukrásznak. De mindig valami olyan volt, amit biztos voltam, hogy tudok teljesíteni, aztán eljött a nyolcadik, és úgy voltam vele, hogy össze kéne szedni magam, és ha mást nem is érek el szimpátiát tutira, ha néha megmutatom magam a pályán túl. Nem minden alkalommal bizonyult jó ötletnek. Idén pedig. A szezon elején ültem a boxban a ló mellett, és egy percre megijedtem, hogy már nincs mit, aztán megrágta a hajam én meg sóhajjal értettem az univerzum célzásait. Megint tettem fogadalmat, mondjuk ahhoz nagyon el se kéne tűnni...
- Oh, várj - azzal felemeltem a kezecskémet, és a nem olyan régen látott pincérlányka oda is jött. Ha mást nem, ezt már ellestem a nagyoktól. - Szeretnénk még egy alkoholmentes pezsgőt, én pedig még egy olyan fagyasztott gyümölcsökkel hűtött baracklét. Lehet naaagyobb pohárban - nyújtottam el a szót, mert azért vicces, hogy kiszúrják az ember szemét ilyen kis két decikkel. Ezt még mi sem merjük a cukrászdában, pedig oda enni és nem inni járnak elsősorban. Másfelől hogy nézett ki, a haja simán fel sincs kötve, egy ilyenért egy ellenőr már kidobta volna, és ha belemegy az italba? Szomjas vagyok. Remélem, hogy valahonnan előbb elém kerül, mint kiinnám azt a díszkutat a terem közepén.
- Az egyik szponzorom, könnyű megismerni, a nyakkendője olyan, mint a hajam - mutattam is fel egy részét a hajamnak. Abból a nyakkendőből nem akartam engedni, tetszik vagy sem. - Áh, akkor te sem versenyzőhöz jöttél. És te mit csinálsz? Már mikor nem itt vagy - mosolyogtam rá, mert hát ennyi volt minden információm.
- Régen találkoztam ennyire friss emberekkel. Sokszor ilyen belterjesen csinálják, az nem túl érdekes. Tudod hozza a nejét, a kislányát, a hörcsögét, az ügyvédét, annak meg ennek a barátját - vonogattam a vállam és mutogattam is random a teremben, mintha muszáj lenne. Fogalmam nem volt ki-kicsoda, de ők tuti mind ismerik egymást. Nekem meg a nevem a hátamról.
- Elég... elszántnak tűnsz - formáztam O-t a számmal, ahogy bólintva értelmeztem mit is mond. Nem vagyok hülye, csak éppen nem számoltam ilyennel. - Ez nálam elég bonyolult helyzet, hogy őszinte legyek. Megesett már, hogy tetszett valaki tudod, és ciki vagy sem, kiderült másnapra, hogy ő úgy van velem, mintha a húga lennék - más esetben meg túlgondolták, vagy éppen nem eléggé. Az utolsó egyedül ébredős reggel óta nem volt semmilyen éjjel. Nem vagyok valami nagy bizalommal. - Elméletileg sosincs senkim, gyakorlatilag - néztem el oldalra, aztán vissza rá, nem lehet ezt sehogy szépen. - Simán lehet, hogy megint olyan kocsi után kepesztek, ami meg sem fog állni - vontam vállat. De ugye egyszer élek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

- Rendben, akkor addig is csak így tovább – ugratom egy picit a fiút, hiszen tulajdonképpen övé a munka neheze. Ő adja a hangulatot, az érzést, amit én magamban zenére fordítok le. A kottázást meg nem ártott megtanulni. Eleve abból tanulja meg az ember az új dalokat, tehát az olvasása az hamar megy. Leírni meg … nos, az is jön magától, főleg ha kiskorától kezdve zongorázik az ember. Akkor egy hang, egy dallam és máris tudom hogy néz ki leírva.
Igazából gondoltam rá, hogy megemlítsem neki, hogy akár fel is hívhatná ám a bácsikáját, lényegesen gyorsabb és egyszerűbb lenne a dolog, de aztán rájövök, hogy lehet hogy dolgozik a férfi. Akkor meg tényleg jobb ha inkább ír neki. Mindenesetre nem zavarom a pötyögésben, és megejtem most a kis utamat. És őszintén? Meglepődök azon, hogy segít. Jó, ez így rosszul hangzik. Szóval ha ugye azt nézzük, hogy ő milyen, akkor hát persze, hogy segít. De annyira nem veszem az ilyen dolgokat magától értetődőnek, nem várom el senkitől sem, hogy ennyire figyelmes és udvarias legyen. Thomas alapból ilyen, én pedig minden egyes alkalommal nagyra értékelem ezeket az apróságokat. Még ha ezerszer teszi, akkor is.
- Átnéznénk a dolgaimat. Tudod, a költözés miatt – javítom ki magam automatikusan. Már nem megismétlem a szavakat, amikor visszakérdez, hanem másképp fogalmazom meg. Talán tudatosan teszem, talán csak arról van szó, hogy sejtem, hogy a szlengesebb szavakkal nem tud mit kezdeni a keresztje. Mindenesetre egyre jobban oda tudok figyelni ezekre a dolgokra.
Jól van, beleegyezik a tervbe, így hamarosan már bele is vetjük magunkat a munkába. A ruhás szekrény átnézése az rekordgyorsasággal lezajlik, főleg mert sikerül időben észbe kapnom, hogy na talán nem kellene ezt úgy annyira megvizitálnunk. Azt azért talán mégsem. Szóval elég pár pillantást vetnem a tartalmukra és már mehetünk is tovább. Főként a különféle iratok a problémásabbak. Fog nekem valaha kellene bármilyen bizonyítványom például? Talán, félretesszük. Iskolai évkönyvek? Kizárt, de azért átlapozzuk, a tipikus kis játékot játszva: na, megtalálod hol vagyok? A fotóalbumokat is a pici kupacba rakom, meg pár különösen kedves emléket idéző tárgyat. Kották, cd-k, ó a cd lejátszóm! Na az kell, tutira. Lerúnáztatom! A rámolás közben persze végig csacsogunk, nevetgélünk az általam felidézett sztorikon. Mire végzünk addigra Thomas már profin tudja hogy milyen kópéságokat csináltam kiskoromban, mitől féltem, mit szerettem. A rágcsák és üdítők is szépen fogynak, utóbbiak mindig kellemesen hidegek, hála nekem. A nem túl nagy halmot egy dobozba rendezem, ráírom filccel az utasítást, hogy ezt ne dobják ki, és már végeztünk is. Jöhet a szórakozás. A filmezés mellett döntünk, ehhez pedig behúzom a sötétítőfüggönyt, különben semmit nem látunk a tv képernyőből. Egy vígjátékra esik a választásunk, és amíg az ágyon kényelmesen heverve nézzük elfogyasztjuk a varázs csokimat is. Elképesztően finom, lágy íze van maga a csokinak, a töltelék meg hát tényleg lutri. Imádom! Ilyet még kell szerezni!
- Nincs kedved elmenni sétálni? Vehetnénk fagyit is... – vetem fel az újabb ötletemet. Odakint már kezd elviselhetővé válni az idő, így nem lesz annyira megterhelő a gyaloglás. Az elképzelésem elfogadásra kerül, így hamarosan már ki is lépünk a kapun. A szüleimnek hagytam egy cetlit, hogy majd jövünk. Természetesen azzal nem számoltam, hogy a nagyjából mindenhol most ér véget a munka és érnek haza az emberek. És a falunak ezen a részén mindenki ismer mindenkit. Érdekes egy séta lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Kevésszer van az, hogy eljövök így otthonról. Igazából eddig csak Lauval mentem ottalvósra mindfele, ha belegondolok. Üzenni meg csak ilyenkor üzenek haza, vagy ha ugye bármi miatt eltérek attól, amiket bejelentettem bácsikámnak. Ha mondjuk mégsem megyek haza x időben meg ezek. Az üzenetküldés meg ezért van, igen, mert nem érzem olyan sürgősnek, hogy emiatt beszélnünk kelljen és hát én, aki legfeljebb bagolyhoz vagyok szokva, inkább az egyéb írott üzenetküldési formát választottam. Jó ez így. Fejlődöm is meg annyiszor tényleg nem szorulok erre.
Igazán segítettem volna is neki különben, ha tudom, arra készül, hogy egy egész hadiellátmányt cipeljen be nekünk, azonban így utólag már nem akarok ezen okoskodni. Inkább csak megtisztítom neki szépen a terepet, amennyire tudom, és remélem, legközelebb szól. Ha nem, akkor meg majd megint ugrom oda hozzá, amikor észreveszem, mi a helyzet.
- Jaaa - emelem meg az állam nagy mosollyal. Így már értem, mire készülünk. Hát persze, a pakolás. Látunk is neki csakhamar. Részemről inkább picit háttérben maradok és abban állok szolgálatára, amire megkér. Nem azért, hogy külön igényt kelljen benyújtania, hanem emiatt, mert nem akarok a holmijában kutatni, leskelődni. Azokat rakom arrébb, azokkal a cuccokkal foglalkozom, amiket a kezemre ad, vagy amikre rámutat. Amíg meg éppen szünet van, csípőre tett kézzel figyelek, tettrekészen. Jön aztán az izgi rész: iratok és fényképek. Elég klasszul megtalálom őt a fotókon. Jókedvűen hallgatom a történeteit, mindössze elvétve szólva hozzájuk. Inkább csak élvezem őket. Meg iszom közben jó sokat. Néha megállok és szellőztetem magam a pólómmal, olykor beállok a ventillátor elé, valamint homlokomon is gyakran törlök meg túrom hátra csapzottá váló hajamat. Utána kell már néznem azoknak a hűtőbűbájok. Viszont csakhamar elérkezik a pihenés ideje! Nincs mese, igazán hatékonyak voltunk.
A filmen vigyorgok végig, néha felnevetek. Imádom a vígjátékokat. Mondjuk még nem tudok róla, hogy vannak ám olyanok is, tele gusztustalankodó hummorral, amiket egyáltalán nem élveznék ennyire. Viszont mindig olyan társasággal mozizok, akik kellemes mozgóképeket mutogatnak nekem. Finoman lehűlök, amíg heverészünk, viszont a séta ötlete úgyszint hívogató. Fagyival aztán főleg!
Késő délután van. Valóban egész baráti már a hőmérséklet. Hol zsebrevágott, hol magam mellett lógatott kézzel sétálok Lau balján. Noha nem mögötte megyek, őt követem, hiszen ő van itthon, ő tudja, merre kell fordulni, ám fel is hívja rá a figyelmem mindg. Nem hoztam a pálcámat, igazából a táskám mélyén lapul. Nyilvános helyen úgyse használhatnám, vészhelyzetre meg nem számítok, amiért szükségem lenne rá.
Rámosolygok mindenkire, aki szembejön. Vannak egy páran. Aki köszön, annak kedvesen biccentek. Viszont annyira néznek, olykor ténylegesen csak azért fordulva felénk, hogy alaposan szemügyre vegyenek minket, hogy néha inkább lefele pislogok a repedésekkel tarkított útra. Az az igazság, hiába viselek még muglik számára is tök hétköznapi fehér pólót, sötét farmert és sárga csíkkal ellátott, fekete csukát, valamint hiába vagyok egy fehérbőrű, tök átlag magas srác, aki ezen tulajdonságai alapján nem kéne, hogy kirívó legyen ezen a vidéken, ám egy részt megbámulandó vadidegen vagyok egy ismerős lány oldalán, másrészt... nem illek ide. Lerí rólam. Lehet, nem tudnák ők sem meghatározni, miért. Talán túl angol vagyok, talán túl derűs, talán máguslétem is kiütközik aurámban és abban, ahogy figyelem, ami körülvesz, viszont az is meglehet, hogy csak irritáló vagy éppen zavarbaejtően megnyerő, hogy még a lezser cuccaimban is úgy festek, hogy akár uniformisban is járhatnám az utcát. Hogy ez a brit származásom, a fiúotthon lenyomata vagy minden egyszerre? Nem is érdekes. A lényeg, hogy ha akarnám se nagyon tudnám titkolni: messziről jött ember vagyok. És nem feltétlenül távolságról beszélünk.
Nem fogom barátnőm kezét, viszont ösztönösen a közelében vagyok végig. Éppen csak nem érünk össze. Bár véletlen olykor igen. Ilyenkor jobban lemosolygok rá, amolyan finom bocsánatkérően is az ütközésért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Még egy fél mondat erejéig visszatérve a felpakoltságomra: természetesen nem szándékoztam ennyi mindent a tálcára halmozni. De így sikerült, mert kell egy kis ez, meg egy kis az, áá, abból is jöhet. Na, így lett belőle szép nagy adag. De elfogy úgy is.
Amilyen kis feszélyezve éreztem magam, amikor először belépett a szobámba most annyira felszabadultan adok a kezébe minden szerintem érdekes dolgot. Egyáltalán nem bánnám azt se, bejelentené, hogy megnézi a következő fiókot, bár tény, hogy így hatékonyabb, hogy együtt csináljuk. Végül is úgyis nekem kell döntenem. Mindenesetre egy picit aggódva figyelem a meleggel bírkózó barátomat. Nem tudom lehűteni őt, vagyis de, tudnám … csak, hát na. Vagy nyakon öntöm egy rakás vízzel vagy jeget idézek elő. A baj csak az, hogy kicsit veszélyesnek találom ezeket. Megfázhat, és komolyabb baja is eshet. Na, majd kitalálok valamit. A függöny behúzás kezdetnek jó lesz.
Odakint viszont kellemes idő vár minket, és persze, hogy mindenkibe belebotlunk. De komolyan, mindenkibe. Alig teszünk pár lépést, már elő is bukkan Mariska néni a szomszédból. Kedves aranyos idős nénike, csak éppen a falu pletykahálózatát ő működteti. Elég egy pillantást vetnem rá és már azonnal meg is szólít. Örül neki, hogy végre lát, reméli, hogy jól érzem magam abban a messzi iskolában. Aztán tekintete átsiklik Thomasra, alaposan végignéz rajta, de úgy, hogy abba én pirulok bele. Majd tettetett riadalommal az arcán ismét rám pillant az idős hölgy, hogy ugye nem koedukált az az iskola. Szemforgatva és még egy lépést automatikusan a barátom felé lépve adom meg a választ, amit úgyis tud: de az. Koedukált. Mariska néni kisvártatva elköszön, fejcsóválva dünnyögi az orra alá, hogy bezzeg az ő idejében. Az ég felé emelem a tekintetem és jelzem Thomasnak, hogy haladjunk tovább, lehetőleg egy icipicit gyorsabban, mielőtt az egész utca kicsődül. Tesz róla az idős hölgy, hogy futótűzként terjedjen el a hír: itthon van a Juhászék lánya és egy fiúval andalog az utcán. Kicsi ez a falu, túlságosan is.
Nekem nem tűnik fel, hogy Thomas annyira feltűnő lenne. Mondjuk igaz, hogy én már hozzászoktam a kisugárzásához, ahhoz, ahogy rácsodálkozik mindenre. Én ennyit észlelek. Az, hogy látszódna rajta, hogy egyáltalán nem ehhez a világhoz tartozik, mármint a mugli részéhez ugyebár, hát nekem nem jön le. De azt látom, hogy mennyire érdeklődve néznek ránk, így a kettőnk közti távolságot tényleg nagyon minimálisra vesszük. Nem fenyeget ugyan veszély engem, sem pedig őt, mégis a közelébe húzódok. Kicsit talán óvóan, kicsit talán bátorítóan, de főképp azért mert összetartozunk. Ez elég jól le is jön az embereknek, így már kevésbé bámulnak meg minket. Hiszen a legérdekesebbet már tudják.
Az apró kis váll összekoccanások, vagy kéz összeérések egyszerre mókásak és zavarba ejtőek. Vissza-visszamosolygok, magam is bocsánatkérően pislogva a fiúra. De nem megyek odébb, még véletlenül sem. Ahogy közeledünk a fagyizó felé arra figyelek fel, hogy tisztes távolból, de követ minket pár kisgyerek. Hangosan nevetgélnek, kiáltoznak és próbálják eldönteni, hogy melyikük olyan bátor, hogy megszólítson minket.
- Van pár árnyékunk, ne lepődj meg – súgom oda Thomasnak vigyorogva. Ismerem ezeket a kölyköket, ha tippelnem kellene akkor azt mondanám, hogy a kis vöröshajú lány lesz a legbátrabb. Azt ugyan nem tudom, hogy mit szeretnének megtudni, de úgy is ki fog derülni a dolog. Mindeközben mi megérkezünk a cukrászdához, beállunk a sorba, majd hosszasan eltöprengünk azon, hogy mit is válasszunk. Tényleg rengeteg féle íz van! Még olyan szokatlanul fura nevűek is mint a hupikék törpikék. Azt hiszem azt inkább passzolom.
- Kérnénk szépen két fagyikelyhet. Az egyikbe mondjuk sárgadinnye, áfonyás fehércsoki, meeg sztracsi; a másikba pedig … - fordulok kérdőn a barátomhoz, arra várva, hogy ő is leadja a rendelését. A pult mögött álló lány – volt osztálytársnőm nővére - , még megkérdezi, hogy szeretnénk-e öntetet, meg ostyát is bele, majd közli hogy foglaljunk csak helyet nyugodtan, majd kihozza. Összeszalad a szemöldököm egy pillanatra, nem ez a megszokott itt. De legyen úgy. Egy árnyékos, viszonylag csendesebb zugban lévő asztalt nézünk ki magunknak, noha a kíváncsi pillantásokat így sem tudjuk elkerülni. Szerencsére legalább a fagyira nem kell sokáig várnunk, hamar kihozzák nekünk.
- Hm, ez isteni finom! Kérsz? – ajánlom fel rögvest a kóstoló lehetőségét, amint megízleltem mindhárom gombócomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

május 4 | 420-as szoba  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Oh! Igen, ennek mondjuk így több értelme van - bólogatok elég sűrűn, össze is préselve a szám, hogy hát erre gondolhattam volna, meg még rá is mutatok a nőre. Hát... legközelebb majd ezzel a plusz tudással futok neki a napnak. Már tudom milyen egy álszent. De milyen egy áll-szent?
Kell a gyógyír erre az állapotra, amiben ragadtam, nem akarok így élni, attól tartva, hogy bármihez érek is, majd atomjaira esik szét másodperceken belül.
- Öm... rendben - adok rá pozitív választ, de magamból kiindulva nem vagyok benne biztos, hogy ez az elég specifikus időtartam majd mindenképpen rendben lesz az életvitelemmel. Nem teszem szóvá, csak bólintok még párat.
Mondták már mások is, talán nem eléggé, mert így is vannak dolgok, amiket elkezdek és sosem fejezek be. Sorozatok, hangszerek, barátságok. Kellemetlen.
- Kösz, doki - mosolyodom el kissé. A legtöbb ember már elengedte volna a nyomorult esetemet annyival, hogy erre még nem volt precedens, így nem tudnak vele mit kezdeni. Ő meg itt volt és szívott velem, mintha muszáj lenne. Hálás voltam érte.
- Ja, nem kell feltétlenül kávénak lennie, nem iszom én sem, túlpörget. De itt az együtt kimozdulás... részére gondoltam főleg. Nem az ital milyenségére - próbálom kimagyarázni a helyzetet, de végül csak elfojtok egy frusztrált sóhajt. Inkább rámosolygok hálásan, miközben átveszem a lehető legóvatosabban a cuccokat. - Köszönöm még egyszer, Jasmine. Meglesz. Szép napot!
Még biccentek is, majd leteszem az asztalra a pénzt, amit neki raktam el, majd egy mosollyal elillanok a helyszínről. Nagyon remélem, hogy tényleg képes ezzel csinálni valamit. Velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A feltett kérdés nagy eséllyel költőinek lett szánva, így nem válaszolok rá, mert minek…  Amikor Myra feláll érzem, hogy kicsit megkapaszkodik bennem. Nem tudom eldönteni, hogy a bevitt alkoholmennyiség a vétkes, vagy pedig a hirtelen felállás. Mivel nem tudom, hogy mennyit ivott előtte, így most egy kissé elbizonytalanított. Nem tartozom azon férfiak közé, akik kihasználják az ittas nőket. Ha Myra kicsit többet öntött le, mint kellett volna, akkor szívesen elkísérem a sátramba és lefektetem aludni, aztán ez az este kifutott. Egy csók és más semmi! Életemben egyszer jártam úgy, hogy a másnap reggel eléggé kellemetlenül indult, mivel a mellettem fekvő leányzó még azt sem tudta, hogy én ki vagyok. Na azt a beszélgetést majd kiborulást a részéről még az ellenségemnek sem kívánom. Szóval reménykedem, hogy a sátorig kiderül, hogy mi a szitu… A feltett kérdésem hallatán kissé hátrébb lép, amit elsőre nem tudok mire vélni, de  köd hamar eloszlik, mikor elhúzza a felsőjét. Arcomra egy széles mosoly ül ki, melynek több oka is van. Egyrészt azért mert így tényleg teljes lelki nyugalommal mutathatom meg a sátrat belülről, másrészt azért, mert mennyire kicsi már a világ, hogy egy fesztiválon pont egy boszorkány mellé ülök le. Hihetetlen! Már több év próbálok valamennyire becsatlakozni ebbe a világba, de ennek ellenére elég sokszor meglepődöm, hogy mennyien vagyunk. Gyermekként nem is gondoltam volna.
- Örömmel hallom… Akkor így már nyugodt szívvel engedlek a „sátorba”. – rákacsintok, ami egyébként nem jellemző rám, de most valahogy illet ide. Talán…Myra megfogja a kezem, majd elindulunk ki a bódé rejtekéből. Bár ne tettük volna! Lehajtott fejjel haladtam csak néha-néha felpillantva, de még így is megtaláltak. A fesztivál hivatalos videós stábjába sétáltunk bele, akik azonnal megállítottak. Már kattogott a fényképező, ami aztán kamera funkciót is betöltött, majd jöttek a kérdések. Az első természetesen azonnal a mellettem álló lányra irányult, akivel kézen fogva haladtunk. Ennyi.. Holnap már cikk lesz belőle, hogy barátnőm van… Baszki! Végül egy-két kérdésre készségesen és mosolyogva válaszoltam, mert nem akarom a hírnevemet rombolni, majd elnézések közepette húzni kezdtem magam után a lányt és kissé nagyobbakat léptem az eddigieknél.
- Bocsánat! – egy bocsánatkérő pillantás is társult mellé – Nem így tervezem a sátorig jutást, de most ezt osztotta az élet… – megvonom vállaim és újra lassabb tempót veszek fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nincs is annál szebb, mint mikor egy határozott nővel sodor össze az élet. A legtöbb férfi szerintem nem kedveli, ha egy nő céltudatos és határozott, engem azonban módfelett vonzz. Ennek okát azonban nem tudom megmondani, de a Harriet akciója azért eléggé bejön, bár annyira nem örülök neki, mikor átveszik a férfi szerepét. Nem csinálok belőle lelki problémát, csak na… Mikor a pincér odajön és Harriet leadja a rendelést én csak biccentek egyet, majd megköszönöm a leányzónak, hogy hoz nekünk még egy kört. Valami miatt – vajon miért? – egy széles mosoly jelenik meg arcomon, mikor közli, hogy a szponzorával jött, aztán leesik, hogy annak ellenére még lehet köztük akármi… A tekintetemmel a férfit kezdem keresni, akit könnyen ki is szúrok hála a nyakkendőnek. Valami oknál fogva nem látom benne a konkurenciát, de azért bennem van egy kis…nevezzük félsznek.
- Nem, nem versenyzővel vagyok. Az egyik főszervező hívott meg még a verseny alatt. Hát modellkedéssel foglalkozom.  - nem szeretek dicsekedni vele, mivel az eddigi tapasztalatom az, hogy ezután mindig másképp kezdenek el kezelni. Hazudhatnék, de attól miért is lenne jobb nekem? Pláne annak fényében, hogy elég sok újságban jelenik meg a pofim, illetve néhány plakáton is ott mosolygom. Szóval igen gyorsan lebuknék. Van akinek ez imponáló, van aki pedig fejvesztve menekül tőlem ezek után. Utóbbit nem érte mai napig sem, de már megszoktam. Aztán a lényegre térek a kapott válasz, hát…elkeserítő. Mikor a hosszas felvezetés után kimondja, hogy olyan kocsi után fut, aki talán nem fogja felvenni, mintha hasba vágtak volna. Ez azért a férfi büszkeségemnek igen csak fájt, de nem mutatom ki a lány felé, hogy ezzel most kb. az este folytatásától is elvette a kedvem. Végre egy nő, akit hajlandó lennék elhívni egy randira, ami nálam hatalmas szó, erre kiderül, hogy ő mástól várná ezt. Sóhajtok egy nagyot, majd egy mosoly erőltetek arcomra. Szerencsére a szakmámban sokszor kell olyankor is mosolyogni, mikor legszívesebben mindenkit elküldenél a búsba, így ezt remekül tudom alkalmazni a való életben is. Bármikor el tudom játszani, hogy éppen boldog vagyok, őszintén mosolygok, de ugyan így meg a melankolikus figura is.
- Értem, hát ez kár… - reagálok rá, majd kattogni kezd az agyam, hogy ebből miképp jöhetek ki jól. Aztán előveszem a legésszerűbb kérdést. - Na  és mióta foglalkozol ezzel a sporttal? Mesélj egy kicsit róla, mivel alig ismerem. -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szerencsére Myra nem akad fenn az előbbi eseményen, hanem úgy fest még élvezi is. Ennek valamennyire örülök is, de túl könnyedén mozog a kamera előtt. Furcsa… De végül megszabadulunk tőlük és szépen haladunk a cél felé, míg nem egyszer csak Myra megszólal. Kissé értetlenül és megmondom őszintén lehangolva fordulok felé. Pedig annyira jól indult, annyira élveztem, hogy fogalma sincs, ki vagyok én. Aztán jött az a kettő és mindent elba**ott…  Az sem javít sokat a helyzeten, amit a lány mond. Na puff neki, újra úgy fest, hogy eszköz lettem, amit gyűlölök. Egyébként én sajnos nem emlékeztem rá, még csak ismerős sem volt, mivel annyi nővel szoktam együtt dolgozni, hogy valamiért sokan kiesnek. Mondjuk most, hogy jobban megnéztem, valóban ismerősek a vonásai, de ha nem mondja, hogy dolgoztunk együtt, akkor fel sem merül bennem.
- Szívesen… - válaszolok neki, de nem éppen lelkesen és örömmel teli hangon. Hát ez tényleg rendesen elba**ódott most, és az eddigi lelkesedésem is elszállt. Lehet már nincs is hangulatom ehhez az egészhez, pedig mennyire jól indult… Mennyire jól is záródhatott volna! Elengedem Myra kezét, de haladok tovább a sátrak felé, melyek már látszódnak. Még pár méter és meg is érkezünk a kijelölt helyre, melynek a legeldugottabb szegletében ott áll a pici sátrunk. Mikor megérkezünk egy ügyes pálcalegyintéssel kinyitom a „zárat”, majd némi körbetekintés után elhúzom a „bejáratot”.
- Üdv nálam! – mondom neki egy halvány mosoly kíséretében. Egy igen mutatós belső rész tárul a lány szeme elé, ha bekukkant. Egy apró előtér fogad minket, ahol néhány cipő sorakozik, illetve két ajtó várja, hogy döntsünk, merre szeretnénk haladni. Előre engedem a lányt és ha beljebb lépünk, akkor a cipő levétele és az ajtó zárása után kinyitom a jobb oldali ajtót, mely az én szobámhoz vezet. Egy ágy, egy éjjeli szekrény, ami egyben hűtő is, és egy komód. Ennyiből áll az egész, de egy fesztiválra bőven elegendő. Kissé kupi van még így is, de talán el fogja nézni, hiszen férfi vagyok, ez meg egy fesztivál. A hűtőhöz lépek és kinyitom az ajtaját.
- Nos tudok szolgálni vízzel és vízzel… - sajnos nincs túl sok mindenem, így ezzel mellé lőttem. Sajnos eléggé érzékelhető, hogy a lelkesedésem a múlté… Nem tudom titkolni, rám van írva…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Myra beljebb jön és a cipő levétele után a szobát is szemügyre veszi. Én próbálom magam visszarázni a korábbi kerékvágásba, hiszen ez egy fesztivál. Nem most van itt az ideje annak, hogy fennakadjak ilyesmin. Meg már igazán hozzá szokhattam volna, hogy a hírnévvel ez is együtt jár sajnos. Szóval sóhajtok egy nagyot és rámosolygok a lányra, aki ekkor szólal meg és próbálja szépíteni a helyzetet. Kedves tőle, de az előbbi kijelentése után ezt már nehéz elhinni, ennek ellenére végül csak legyűröm az egómat… Most ez így szarul hangzik, de ha már ő kihasznált, akkor én miért is ne tehetném ugyan ezt, csak kicsit máshogy… Mondjuk az kölcsönös kihasználás lesz, de ez már mellékes.
- Jól van… reagálok az elhangzottakra, de ő csak mondja tovább. Őszintén fejben most teljesen kikapcsoltam, és nagyjából felfogom amit mond, de már másfelé járok. Kiveszek egy üveg vizet a hűtőből és egy igen nagy kortyot iszom belőle, majd visszazárom és a szekrényre teszem.
- Nem mész sehova. – közlöm vele ellenmondást nem tűrő hangon de mosolyogva, majd leülök az ágyam végére. Előveszem pálcám, majd egy gyors mozdulattal be is zárom az ajtót, a folyamat végén pedig a pálcát óvatosan arrébb dobom.
- Gyere ide. – hangom gyengéd, az előző él már nem érződik benne. Bal kezemet a lány felé nyújtok és ha megfogja akkor odahúzom magamhoz. Nem húzom az ölembe, hanem megállítom magam előtt. Homlokomat a hasának döntöm, majd kezemmel a combját kezdem simogatni.
- Boccs az előzőért, csak tudod mikor nap, mint azzal szembesülsz, hogy megpróbálnak kihasználni a népszerűség miatt, akkor az ember igen gyorsan ugrik már minden apróságra. De gondolom ezzel te is tisztában vagy… – nem nézek fel rá, hanem a föld felé mondom eléggé halkan. Aztán végül csak felpillantok az előttem álló igen szép leányzóra, és ilyenkor érzem azt, hogy marha szerencsés férfi vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Viszont én nem pirulok bele az idős néni méricskélésébe, csak mosolygok rá, meg én is végigpillantok magamon, minden oké-e rajtam, nem hagytam-e magamon mondjuk semmi árulkodót. Szokásom hirtelen zsebre vágni ezt-azt, szóval kikandikálhatna egy pergamentekercs vagy bármi. Azonban semmi efféle nincs most. Sőt, a farmeromban a zsepin meg forintokon kívül csak mobilom lapul, az meg tök muglis.
Feltűnnek a gyerekek nekem is. Oda-odapillantok rájuk kicsit, derűsen, aztán a lánnyal is összevigyorogva. A fagyizóban főleg van sereglet. Nyakamat nyújtogatva figyelem, milyen ízek közül választhatunk.
- Csokoládét, banánt ééés szedres joghurtot kérek szépen - adom le én is rendelésem Lau után, jól rámosolyogva a pult mögött állóra. Nekem jöhet öntet meg ostya is. Kicsire nem adunk. Megyünk helyet szerezni. Miközben ámulva-bámulva nézelődöm, az is jellemző, hogy gyakran lesütöm a szemem, hiszen az embereket magukat nem akarom annyira mustrálni, udvariatlannak lenni, márpedig akárkire odapillantok, szinte mind visszatekint rám. Leülünk az enyhet adó árnyasba és csakhamar érkeznek a fagyi remekek.
- Igen - bólintok a kóstolóra és odatolom barátnőmnek az enyémet, hogy addig ő meg az én kelyhemet ízlelgesse. Visszacseréljük aztán és jóízűen kanalazgatunk. Hátradőlve üldögélek, a tálat kezembe veszem és így fogyasztom fagyimat. Körbepillantok olykor vagy összemosolygok Lauval. Számat gyakran nyalogatom, törlöm meg a szalvétával. Lau észreveheti rajtam, hogy néha megakadok a fagyizgatásban, bár főleg csak lelassulok és fürkészőn nézek körbe. Egy alkalommal picit össze is rezzenek. Ilyenkor mindig csak az történik különben, hogy számomra idegen, meglepő zajok érnek. A gépek hangja cukrászdából, mobilcsörgés, távolról egy kocsiriasztó. Felmerülhet a kérdés, azt hogyan szoktam túlélni, amikor mondjuk Riley a fővárosba visz engem. Azt hiszem, úgy, hogy végig szorosan maga mellett tart és én egy kicsit buborékban közlekedem vele, szűrve mindazt, amit magamhoz engedek. Inkább társaságomra koncentrálok és csak óvatosan fedezem fel a világot.
- Hát ez nagyon jó volt - dícsérem a kelyhet, miután semmi nem maradt már az egészből. Jólesőt sóhajtok és megfogom két oldalt az ülésemet magam mellett. Így ejtőzöm a fagylaltozás hatalmas, kimerítő feladata után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |cukrászdában |o


 oo

Hát a néni nem igazán azt próbálja meg megtudni, hogy mi lapul azokban a farmerzsebekben, szerintem fel se tűnne neki ha bármi árulkodó, nem mugli dolgot cipelnénk magunkkal. De hagyjuk is, örülök, hogy elment. És biztos, hogy legalább fél órán át fogja ecsetelgetni a konklúziót a barátnőinek. Hogy tudtam én itt élni, hihetetlen.
Emlékszem mennyire furcsa volt a kastélyban, hogy amerre mentem mindenhol festmények figyeltek, meg is szólítottak, sőt volt olyan is, aki több képen keresztül loholt utánam. Megszoktam már azt, szóval most már észre sem veszem. Viszont ami most a falunkban zajlik, hát az ezerszer rosszabb, mint ami az első pár napban ért a suliban. Kezd komolyan bosszantani a dolog, de csak mosolygok kedvesen. Legszívesebben pedig rákiabálnék pár emberre, hogy nem illik bámulni a másikat, inkább a saját dolgukkal törődjenek. De csak mosolygok, és az ujjaimmal dobolok az asztalon.
A fagyik tényleg nagyon finomak, Thomas is jól választott meg kell hagyni. Komótosan eszegetjük hiszen nem sietünk sehova. Tekintetem lustán vándorol ide-oda, nem időzve el semmin sem úgy igazából. Amikor épp a fiúra pillantok, akkor persze rögtön mosoly szalad szét az arcomon, de egyébként inkább a gondolataimba mélyedek. Csupán lassan szüremlik át ezen a furcsaság, ami Thomas viselkedésében látható.
- Minden rendben van? – kérdezem meg aggódva, hiszen az imént rezzent össze. Azt ugyan tudom, hogy elég sok élmény éri őt még most is, és nehéz ezt feldolgozni és befogadni, de addig nem jutok el, hogy a hangok is az újdonság erejével hatnak rá. Vagyis az nem, hogy ennyire. Félretolom a kelyhemet, pedig mindegyik gombócból még van egy kevéske benne, de képtelen vagyok megenni. Nagyon kitett magáért a pultos lány, kihozza nekünk ide az asztalhoz, amikor elég nagy a tömeg, és még fejedelmi méretű fagyikat is mér ki. Megérdemli a borravalót az egyszer biztos.
- A legjobb cukrászda a városban, ezért is van ekkora tömeg. Mindenki ide jár – válaszolom mosolyogva, miközben kényelmesen hátradőlök én is. Egyelőre még nem jelzem a lánynak, hogy végeztünk ám, hátha elfogy még a fagyim, meg olyan jól esik itt üldögélni a hűvösben, és Thomast figyelni. Mert éppen azt teszem.
- Nagyon furcsa, hogy ennyire megnéznek téged ... meg minket - csóválom meg a fejemet. Őszintén szólva egyáltalán nem számítottam ilyen reakcióra.