37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bogolyfalva - Denis A. Brightmore összes hozzászólása (511 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 17 18 » Le
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2019. szeptember 4. 20:41 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegy

Vérfarkas kór. Egy olyan dolog, ami mindig minden körülmények között felkelti az érdeklődésem. Mindegy, hogy totálisan be vagyok ütve, vagy éppen ki, mindegy, hogy szétverték a fejem, és éppen varrják össze a hátamat; mindig érdekel. Mert ez egy ilyen dolog. És nem feltétlen maga a kór érdekel, egyszerűen az, hogy a különböző személyiségű és típusú emberek, hogy élik meg a teliholdkori átváltozást kivétel nélkül. Mert ugye, mindenki máshogy fogja fel, valaki örül neki, valaki pedig teljes szívéből gyűlöli az egészet, ahogy az előttem ülő is, aki végre nem fullad meg az elvett cigarettától.
- Akkor előtte gondolkozz - vonom meg vállaimat kissé. Cigarettámat szám szegletébe dugom. Bólintok egyet felé, mert tény és való, hogy egy faluban nemigen tud titkot tartani az ember. Ez pont olyan, mint amikor az emberek azt hitték meghaltam - majdnem, de nem, szóval kapjátok be -, és Cath a temetésemre ment Olaszországban. Ilyenek ezek a pletykák. Az emberek látnak valamit, összeállítanak egy történetet köré, amit valósnak hisznek, elmondják másoknak és bumm! Robban minden, mintha igaz lenne, vagy mintha lenne valóság alapja annak, amit csak kitaláltak. Balázs ezt egyelőre megúszta, ahogy kiveszem szavaiból, de ha az emberek megtudják, hogy vérfarkas, ott bizony kő kövön nem marad. Jönnek majd a hírek, miszerint megölt ki tudja hány embert, vérfarkassá tett egy tucatnyi embert, talán már falkája is van, mert mennyire elvetemültek a vérfarkasok.
Tévedsz, haver, nem akaratlan keltem a védelmére, egyszerűen hányok az alaptalan vádaskodásoktól, és az csak tetézi ezt, ha egy olyan emberről szólnak, aki közel áll hozzám. Kimondanám hangosan, de felesleges, nincs köze ahhoz, hogy én milyen kapcsolatot ápolok a hely tulajdonosával.
- Azt elhiszem - húzom gonosz vigyorra számat. Mindenki utálja, én meg imádom, és csak akkor nem használom, amikor már szégyellem. Hogy ilyen mikor van? Körülbelül soha, de ezt az embereknek nem kell tudnia, ahogy azt sem mondom el mindenkinek, hogy legilimentor vagyok. Ráadásul már bejegyzett és a vizsgáról kéne diskurálnom Sárközivel. Kegyetlen volt. Szó szerint. A vizsga gondolatától elkomolyodok, ahogy eszembe jut Cath, ahogy ott ül, vérzik, és én nem tehetek semmit.
- Az csak vicces lenne, nem érdekes - vonom meg vállaimat, megpróbálva ismét felvenni a beszélgetés ritmusát, de Cath véráztatta arca és ruhája csak-csak lelki szemeim elé kerül. Megindul a srác nyelve, én pedig cigarettámat kivéve a számból, kezemet az asztal szélén megtámasztva hallgatom. Túl sok sérelem, de nem a lényegről. Akkor ezt elengedem szerintem.
- Megértem - biccentek egy aprót felé. - Ők semmivel nem fognak megszopatni, mert félnek tőlem - mutatok a konyha felé könnyedén. - Szóval utálod a mágiát, és a mágusokat, azon túl pedig a vérfarkas létedet is. Miért? - még fejemet is oldalra biccentem kicsit. Hányadszor kérdezem ezt meg? Nem tudom, de mindig a miértre a válasz a legfontosabb. Most sincs ez másképp, mert érdekel, miért vélekedik így az egészről, miért ennyire ellenszenves ezzel.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2019. szeptember 7. 22:00 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegy

Sokan nem gondolkodnak mielőtt megszólalnak, és ez hatalmas hiba. A boldog békeidőkben pontosan én is ezt tettem, mert nem volt szükségem arra, hogy gondolkozzak, mielőtt beszélek. Ami a szívemen, a számon alapon éltem, és tengettem mindennapjaimat, ami nem volt gond, egészen addig, amíg be nem kerültem egy iskolába, ahol mások is vannak rajtam kívül. És nem ők tanítottak meg erre, hanem Catherine Hope Payne, a gyökér stílusával, amikor berobbant a mindennapjaimba, a semmiből. Egy egyszerű kalandnak indult, és nézzük meg hova jutottunk; a feleségem, és nem tudom, hogy akarom-e, hogy már ne legyen az. A gyűrűnek hamarosan el kell tűnnie ez ujjamról, mert a második év vége rohamosan közeledik. A gondolat megszületik, nekem pedig arcomra olyan hidegség ül ki, hogy félek, szinte már éget. Ha a gyűrű lekerül az ujjáról, soha többet nem lesz az enyém. Így az enyém, nem tehet azt, amit csak szeretne, így én irányítok, de ha a gyűrű lekerül az ujjáról, ami hozzám köti, akkor vége. Elvesztem? Nem vagyok benne biztos. Fejemet lehajtom, pár hosszabb hajtincsem hullik előre, de most nem zavar. Szemeimet összeszorítva, a levegőt fogaimon keresztül szívom be, ahogy elém kerül a kép, Cath ujján már nincs a gyűrű, és egy másik férfival él boldogságban, amiben én nem szerepelek. Amikor még a halott húgom halott volt, ő volt az egyetlen biztos pont az életemben. Ő van Ivana előtt és után, ő mindig ott volt, amikor kellett, én pedig ezt ki is használom, akárhányszor csak lehetőségem nyílik rá. Az asztallapon pihenő kezem ökölbe szorul, a felém intézett kérdést a pletykákról, nem is értem, annyit hallok meg, hogy Balázs mondd valamit, ám a szavaknak nincs értelme. Szemeim kipattannak, amikor rájövök, hogy minden rajtam múlik. Jegyezzem el még egyszer, hogy örökre az enyém maradjon, így, ahogy most? Szerelmesen belém, amit nem tudok úgy viszonozni, ahogy elvárná tőlem?
Fejemet kissé megrázom, és amikor felpillantok beszélgető partneremre a hideg merevség ugyanúgy ott ül arcomon. Cigarettámat ismét szám szegletébe dugom, hátamat a szék háttámlájának vetem, kezeimet keresztbe fonom magam előtt, így figyelek. Figyelek? Inkább a véráztatta ruha és bizonytalanságomon túl próbálom meglátni az előttem ülőt, és felfogni mégis miről beszélünk.
- Milyen főzet? - a vérfarkas kór, és a pornófilm. Igen, ismét felvettem a fonalat, és ismét felkeltette az érdeklődésemet a téma, attól elvonatkoztatva, hogy agyam eldugottabb részeiben mégis milyen gondolatok születnek meg folyton folyvást. Tényleg elmebeteg lennék? Nos, sokan mondták már, például a mostani pszichiáterem előtti négy darab, akik nem bírtak velem mit kezdeni. Tény, nem is könnyítettem meg nekik a dolgot, de a mostani valahogy mindig fel tudta kelteni az érdeklődésemet, és elérte, hogy beszélni akarjak a démonjaimról.
- Nem kell félni tőlük ahhoz, hogy meg tudjanak szívatni - vonom meg vállaimat könnyedén. Tudom milyen érzés lehet, nekem a gyerekkorom nagy része így tellett. Baszogatással, kiközösítéssel, szívatásokkal, mert más voltam. Már akkor is más voltam, ami nem tetszett a gyerekek legtöbbjének. A gyerekek utáltak, mert kivételeztek velem a tanárok, majd eljutottunk odáig, hogy a tanárok is utáltak, állandó szívatások központja voltam mindenkitől. Anyám a képességeim kijöttétől egy évet bírta tovább húzni, az is csoda, hogy eddig bírta az oktatásomat, majd elküldött a Bagolykőbe. Nem mondom, bátor lépés volt.
- Figyelj, öcsém - kezdek bele, mélyet szívva cigarettámból. - Nekem dühkitöréseim vannak és pánikbetegségem egy gyerekkori trauma miatt - kezdek bele a vidám történetbe. - Majd jött, hogy majdnem megöltem a szüleimet, és mindezekre rá klausztrofóbiám is van, hidegérzékenységem és hajlamos vagyok a kiszáradásra, mindezt azért, mert elemi mágus vagyok - sorolom fel az agyamban és lelkem lévő pszichés és mentális problémákat, mintha bármi köze is lenne hozzá, de mégis; annyira szép ilyen csokorba szedve, nem? Egy nőnek is adhatnám akár baszd meg! - És tudok élni ezekkel. Te mi a jó édes büdös faszért nem tudsz együtt élni azzal, hogy vérfarkas vagy? Megtörtént, nem tudod visszaforgatni, de ahelyett, hogy picsogsz, amikor nem üt be a krach, addig élvezhetnéd az ezen világ adta csodákat - ismételten beleszívok cigarettámba, majd elmosolyodom. Lehet, hogy ez most sok volt a srácnak, de be kell látnia, nem csak neki vannak problémái, talán valakinek mindennap szarabb. Nem mondom, hogy érdekel a valaki, akinek mindennapja kihívás, de akkor is így van. Mert például Lorin, aki tényleg minden kibebaszott nap küzd az életéért, még mindig talpon van, és soha nem hisztizik, hanem éli az életet, ami megadatott neki. Ezért lesz ő mindig erősebb mint én, és ezért volt is erősebb.
- Tehát nemrég kerültél ebbe bele - mutatok körbe mutatóujjammal a helyen, és talán érthető, hogy az egész világra gondolok. - Én is belekerültem egyszer, amikor tizenegy voltam, és tudom kezelni - na már most eszembe ötlött két opció a beszélgetés kapcsán; vagy kurvára elbeszélünk egymás mellett, vagy simán én nem értem, amiről ő beszél. Mindkét opció teljesen reális lenne amúgy, mert - bár felróható lenne nekem, de ne tegyük meg inkább, pls -, nemigen vagyok képben mostanában. Érhető okokból szerintem.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2019. szeptember 16. 19:54 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegy

Kitör belőlem a nevetés, mert legalább a humora megmaradt a srácnak, még ha szívből gyűlöli is az egészet. Mindent megértek én, de tenni elenne a bájitallal tud, amit rendszeresen megiszik, és amíg ezt tart, addig nincs mitől félnie, nem kellene miért aggódnia. Mégis aggódik, és ahelyett, hogy azt élvezné, ül rajta és sír. Nos, nem vagyok se az anyja, se az apja, hogy kiszedjem a szarságaiból, de azért a véleményemet elmondhatom, még ha nem is kérdezte, vagy éppenséggel kurvára nem érdekli.
- De iszod - mutatok rá a lényegre gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és a beszélgetés tovább folyik. - És ez a lényeg. Mert teszel ellene, és ha ennyit, akkor ennyit, többet nem is tudnál - tárom szét kissé karjaimat, miután cigarettámat szám szegletébe biggyesztem. Mélyet szívok belőle, a füst orromon keresztül távozik a kis felhőbe, ahova kell neki. Követem pillantásommal, pár másodpercig megbabonázva nézem, ahogy bevágódik a füst közé és rögtön elkeveredik velük. Mennyivel egyszerűbb lenne nekem is, ha csak elkeveredhetnék a tömegben anélkül, hogy félnem kéne a pániktól, ami minden egyes nap belülről mardos, és tudom, hogy bármikor kitörhet, mert nem én döntök. Mostanában nem, ahogy a düh felett sem.
- Nem fognak megszívatni - vonom meg vállamat visszaemelve tekintetemet Balázsra. A srác érdekes. Felkeltette az érdeklődésemet, de nem mindig tudok kezdeni akármit is a szavakkal, amik elhagyják a száját. Lehet siránkozni a megtörtént dolgokon, csak kibaszott felesleges, mert attól még nem lesz nem megtörtént, attól még ugyanúgy szívsz, attól még ugyanúgy szar lesz tőle, csak még siránkozol is rajta és hagyod, hogy megbélyegezzék a napodat, a hetedet, éveidet, talán az egész életedet.
- Nem kell a sajnálatod és a részvéted - rázom meg a fejemet mosolyogva. - De ha ezt kaptad, meg kell tanulnod élni vele, különben az egész életed szar lesz és baszhatod - égetem el a cigarettám maradékát, amit egy lágy szellő visz a felettünk gomolygó füst felhőbe. Valóban nincs szükségem a sajnálatára, és nem is kioktatni szeretném őt, távol álljon tőlem, mert mint mondtam, nem vagyok az apja, de attól még felbaszhat, hogy felnőtt emberként ilyen gyerekesen áll a dolgokhoz. Mint én sok szempontból, de legalább ezt megtanultam kezelni, ha már másban egy semmitérő retek vagyok. Ez az önkritika, kérem! Megtartom ezt a jó szokást, másnak nem kell szidnia, kösz. Gonoszan elvigyorodom. Mondhatom én hangosabban is, de csak legyintek egy aprót felé, és lenyelem, hogy elkezdjem kiabálni az információkat.
- Az én nyakamon egyelőre az elemi tanárom van, majd a Minisztérium lesz, ha nem szedem össze magam, és amiért eddig küzdöttem elaltatják a picsába - megvonom a vállamat. - Tudom, miről beszélsz - talán egy hangyányi megértés és együttérzés csillan meg szemeimben, ahogy az előttem ülőre emelem szemeimet, de rögtön átváltja a kíváncsiság, mert végre beszélni kezd. És olyan dolgokról, amik tényleg érdekelnek, amiért ebbe az egészbe belementem. Érdeklődve könyökölök fel az asztalra, és helyezem államat összekulcsolt ujjaimra.
- Ez nem mese. Ez a való világ, amibe belekerültél és már nem tudsz kimászni belőle. Jobban jársz, ha elfogadod - konstatálom a tényeket egy apró vállrándítással. - Nem tudod mi az elemi mágus? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn, majd mélyet sóhajtok. - A négy főelemből kettőt uralok. A levegőt - látványosan felmutatok a plafonra. - És a tüzet - a felhőben hirtelen apró lángok tűnnek fel, majd szállnak tova, mintha ott sem lettek volna. - Nekem is sok volt, főleg miután előjöttek az emlékek, de kiváltságnak élem meg, hiába ölhet meg. Ajánlom figyelmedbe - tekintetem a mellettünk állóra esik, aki készségesen leteszi elénk a kaját, majd távozik.
- Hajrá - mutatok a pizzára, majd hátradőlök, fejemet a széktámlának támasztom.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2019. szeptember 17. 16:39 Ugrás a poszthoz

Vajda - 2019.09.15. - meztelenség

Ez a búcsú dolog kettőnk között tényleg kezd olyan mértékű kellemetlenséget okozni, hogy én is érzem. Pedig isten látja lelkemet, én ezeket pont nem szoktam érezni, de nekem is feltűnt. Túl sokszor kellett elbúcsúznunk, és az ezelőtti alkalom pont olyan volt, ahol nem volt biztos; élve visszatérek. Mert nem akartam, hogy biztos legyen. Azt akartam, hogy még én se tudjak arról élve visszatérek-e bárhova. Az élni akarás akkor dőlt el, amikor egy neccesebb szituból az elemem rángatott ki minket. Mi volt a hálám? Hazatértem élve, de drogfüggő lettem, az elemim irányítását teljesen elhagyva. A gyógyszerek még meg vannak - muszáj nekik -, de már igyekszem tartani az adagot, hiába remegek érte. Az elemeim kezdenek magukhoz térni, a stabilitás talán lassan helyreáll, és ebben ez a walesi kiruccanás segíthet a legtöbbet.
Megtorpanok az út közepén, zsebemből előturkálom cigarettámat, majd könnyedén meggyújtom azt. Pár másodpercig játszok csak a lánggal, csodálattal nézem, ahogy tényleg olyan, amilyennek én akarom, ahogy meghajlik az akaratom előtt, ahogy azt teszi, amit kérek tőle. Engedelmeskedik nekem ismét. Mélyet szívok az égő cigarettából, amikor beüt az érzés. Néznek. Nem kell sokáig keresnek a tekintet tulajdonosát, rögtön szembe tűnik, ahogy cigarettájára harapva görnyed a padon, akár egy ugrásra kész ragadozó. Akkor játszunk, bárki is vagy, hiszen nem véletlen nézel, nemde? Mosolyogva indulok meg felé, táskáimat a földre dobom. Nem sietek, Cath-nek hazudtam, a vonat indulásáig még van vagy másfél órám.
- Kiafaszomvagyte-szettes srác - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat, hogy jobb kezemet felé nyújthassam. - Denis Brightmore - rögtön folytatnám, ha nem lennék kíváncsi arra, amiért néz. Nem hiszem, hogy sokáig magában tudná tartani, így türelmesen, kezemet felé nyújtva mosolygok le rá, mintha legjobb barik lennénk. Kivéve, hogy fogalmam sincs ki ő, pedig biztos láttam már valahol.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2019. szeptember 19. 16:36 Ugrás a poszthoz

Vajda - 2019.09.15. - meztelenség

Spancizás netovábbja vagyok, kezdem így érezni. Hah, vicces gyerek vagy Brightmore, ne erőltessük, főleg, mert az előtted - egyelőre - ülő ismerős valahonnan, de kurvára nem tudod honnan. Mondanám cikinek és kellemetlennek, de nem az. Legalábbis nekem semmiképpen sem. Miközben a csodára várok, mélyet szívok cigarettámból, hogy legalább a nikotin adagom meg legyen ebben a három percben, ha már a gyógyszeradag ugye, nos... mondhatjuk, hogy leredukálódott egy emberi mennyiségre. Engedjük el, én is éppen azt próbálom tenni. A srác nevetni kezd, ami annyit eredményez, hogy jobb szemöldököm sarka egy éppen aprót megremeg, nehogy képen töröljem véletlenül. És nem győzöm hangsúlyozni az utolsó szót. Kezemet már éppen visszahúznám valami nagyon kedves "akkor baszódj meg" mondattal, amikor közli tudja ki vagyok, megtisztel a kézfogásával, és elmondja a nevét.
Vajda Richárd. Legalább ő tudja, hogy én ki vagyok, mert egyelőre még a nevének tudása sem könnyít... ó! Vajda Richárd. Vajda Eszter testvére, akivel egy időben állandóan ki volt plakátolva minden.
- Ah! - harapok rá cigarettám füstszűrőjére, ahogy elengedjük egymás kezét, majd egy vigyor kerül fel arcomra. - A plakátokon jobban néztél ki - táskáimat ledobom a földre, kérdezés és mindennemű zavartság nélkül huppanok le mellé a padra. Az egyik táskából - oké, elfelejtettem - Cortez dugja ki a fejét álmosan, gyűrötten és olyan undorral néz rám, mint a mellettem ülőre. Igen, ezért jó, ha az ember mellett van egy olyan élőlény, aki támogatja és melle áll, amikor az elemi mágia használatára kerül a sor, nem pedig mérhetetlen megvetést látsz a szemében. Ja várj, de. Akkor mindegy is, haladjunk tovább.
- Sejtem miért tudod ki vagyok - nyújtom ki lábaimat az egyik táska mellet, miután faszán berobban agyamba Révay arca. Várható volt, hogy egy ekkora falucskában előbb vagy utóbb összefutunk, csak a tököm sem gondolta volna, hogy pont most, amikor lenne jobb dolgom is - nem -, mint megbeszélni, hogy milyen technikával csókol a barátnője. De ilyen ez, ezt kaptam mára, elfogadom, élek vele. Nyomjuk, Vajda!
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2019. október 11. 20:23 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegy

- Nem mondom, hogy kilőlek majd - vonom meg vállaimat kicsit, mielőtt folytatnám. - De mindenképpen ott leszek - mintha csak a következő randit beszéltük volna meg, biccentek kissé előre fejemet, mert végre a nevetésem is lecsillapodott talán. A srác társasága nem feltétlen felemelő - khm -, de majdnem van annyira jó, mint Payne-é. Nem kérdez rá dolgokra, csak meghallgatja, konstatálja, hogy rendben, és továbblép. Nincsenek felesleges kérdések, amik felidegesítenek, sőt, kérdések nincsenek, csak amit az alapvető kíváncsiság megenged, és ezért, bár nyilvánvalóan nem fogom kimondani az előttem ülőnek, de rettenetesen hálás vagyok. Mintha világi spanok lennénk beszélgetünk csak minden szarságról, ami őt érte, ami engem, és együtt szidjuk a világot, mert úgy érezzük minden ellenünk van. Ez egy gyönyörű barátság kezdete is lehetne, ha nem takarodnék el hamarosan Walesbe. Pillantásom Beliánra emelem.
- Belőlem mindig az beszél - nevetek fel halkan. Már csak azért is, mert a legilimencia eléggé megkönnyíti a dolgomat. A pizza tiszta, és nem mernék megszívatni a srácot, és nem azért, mert éppen bimbóba hajlik a barátságunk - pf -, hanem, mert tudják; a tulaj a legjobb barátom. Ha megszívatják, repülnek a helyről, mert én kérem ezt Arie-tól, és tudom, hogy kérdés nélkül teljesítené is a kérést. Elmondanám neki, bólintana, bebasznánk, másnap nincs munkahelyük a srácoknak, Belián meg boldogan éldegélhet a vérfarkas kórral, ameddig csak szeretne.
- Nagyon helyes. Ennél többet úgysem tehetsz - vonom meg vállaimat kissé. Tekintetemmel követem végig az elporladt cigaretta útját, majd pillantásom vissza esik a srácra. Borzalmasan zavarja az, ami, és meg is értem. Nem lehet könnyű ennyi idősen belecsöppenni ebbe a világba, amikor eddig semmit nem tudtál róla, most meg a kellős közepén vagy egy nem éppen szép kórral, amiről eddig csak mesekönyvekben olvastál. Mondjuk ki; szar. De azzal, hogy hisztizik és durcás gyerekként viselkedik, még nem lesz könnyebb, nem lesz nem megtörtént, és nem lesz kevésbé szar. Ilyen ez az élet nevű baromság. Üljünk bele, na!
- El - bólintok egy aprót. - Fogják, és amiért eddig küzdöttem, hogy teljesen irányítani tudjam elaltatják, mint amikor először kiderült, hogy elemi mágus vagyok, és majdnem megöltem a szüleimet - csak pár másodpercre hunyom le a szemeimet, mert ismét a nyolc éves énem vagyok, aki körül a lángok martaléka lesz minden. - Van ilyen - hirtelen pattannak ki szemeim, mert egyszerűen nem akarom újra látni. Elég majdnem minden éjszaka, mert igen; azóta is kísért. Amikor Payne, majd Lorin bejött az életembe, elmúltak, de egy ideje ugyanúgy visszajár az álom, mint egy rég nem látott vendég, kopogás nélkül rúgja be az ajtót. Nem kellemes.
- A tiedet nem hiszem, de kordában tudod tartani - mosolyodom el haloványan, olyan; minden rendben lesz - gondolom - mosollyal a srác felé. - Nem tudok sokat a vérfarkas kórról, dude, ezért kaptalak el - nyújtom ki lábaimat az asztal alatt. Érzem és sajnos hallom is, ahogy a porcok térdeimben helyükre kattannak, ahogy az inak húzódnak.
- Ne is maradj, kurva unalmas, én is eltakarodok Walesbe - a gondolatra rögtön boldogabb leszek, mosolyom is kiszélesedik. - Bár én visszajövök - nem mondom, hogy azonnal, de azért lelankad a jókedvem. Mennyire eltudja már cseszni ez az ember kedvét. Sokkal egyszerűbb lenne mindenkinek, ha ott maradnék, valami mégsem engedi, hogy egyáltalán a gondolat megszülessen a fejemben rendesen. Mintha egy hullám folyamatosan elmosná, pedig még csak nemrég ért partot. Szívás.
- Igen, mint az Avataros mese - nevetek fel őszintén. Végül is igaza van, innen is meg lehet közelíteni a dolgot, és nem is olyan rosszul. Jaj, baszki, mennyire igaza van. Lehetnék én a kopasz kis srác nyíllal a fejemen, csak ugye két bökkenő van; nem vagyok kopasz, és nyilak sincsenek rám tetoválva. Pedig nem lett volna rossz.
- Elment az étvágyam - mély levegőt veszek, amit hosszan engedek ki, végül cigarettámat zsebre téve pillantok Balázsra. Másik zsebembe nyúlva szedem ki az összeget, amit az asztalra csapok. Féloldalas mosollyal fordítom fejemet az ablak felé. - Ha visszajöttem Walesből megkereslek, mert az biztos, hogy nem úszod meg ennyivel - hirtelen távozás? Lehet, de ha megismer, hozzá fog szokni úgyis ahhoz, hogy sajnos ilyen ez. Nincsenek megbeszélt időpontok, mert felesleges, legalábbis velem ilyeneket megbeszélni biztos az.
- Szevasz - csúsztatom zsebeimbe kezeimet, majd fejem felett a felhővel hagyom el az éttermet. Kilépve a helységből a felhő rögtön eloszlik, a füst pedig, akár télen a kéményekből, az ég felé száll, pont olyan sűrűen is. Gyönyörű látványt nyújt, én meg nem komótos léptekkel indulok el a Payne-lak felé. Szundikára vágyom.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2019. október 11. 21:02 Ugrás a poszthoz

Vajda - 2019.09.15. - meztelenség

Bár sokáig húzza annak a kurva csikknek az elpakolását, mégsem vagyok türelmetlen. Most kivételesen nem, mert megéri várni, amíg ez a beszélgetés kibontakozik, és olyan irányba fog folyni amerre talán megéri menni. Mert ugye, ha ki akarsz jutni; kövesd a folyóvíz irányát és előbb vagy utóbb egy városban fogsz kikötni. Én is valami ilyesmiben reménykedem az elkövetkezendő pár percben, esetleg órában. Talán oda lyukadunk ki, hogy mennyire gyűlöl azért, mert Révay megcsókolt, én meg nem mondtam nemet, talán még hálás is - ahahahaha - nekem ezért. Hát ugye, ki tudja ezeket?
Nevetése furcsán cseng, de én még csak el sem mosolyodom. Ő sem azért nevet, mert jaj, de humoromnál vagyok ma, egyszerűen udvarias? Próbálkozik, hogy ne verje be a képem? Bármelyik lehet, de nevet, én meg mosolytalan és meglepően komoly arcomat biccentem hátra, hogy a napszemüveg mögül bámuljam az eget, mert olyan rettenetesen izgalmas a felhőtlen kékség, hogy menten behugyozok.
- Ja, sejtem - biccentek egy aprót, mire megint röhögni kezd. És még hogy nekem van rengeteg stikkem. Szerintem ez most hibbant meg mellettem, és ha valóban így van, kérdés nélkül fogom meg a cuccaimat és ülök arrébb egy másik padra, aztán megvárom majd pár méterről, hogy mi fog történni. De nem hibbant meg. És én még mindig itt ülök. Mellette. - Nos, attól elvonatkoztatva, hogy a photoshoppolt képeid mit sem segítenek rajtad, meg kell mondjam, Révay nagyon jól csókol - hunyom le szemeimet pár másodperc erejéig, mintha csak visszajátszanám az akkor megtörténteket, pedig be kell valljam, egyáltalán nem hagyott bennem mély nyomot az a csók. Azt sem tudom mikor és hol volt, de ezek szerint tényleg megtörtént, mert Vajda forr a saját levében rendesen, én meg ezt túlságosan élvezem ahhoz, hogy ne adjam alá a lovat. Aj, miért ma kell elmennem? Napokig tudnám ezt csinálni, baszki!
- Kiszeded az orrszőrömet? - kissé megmozgatom orrcimpáimat, amikor alulról hajol hozzám közelebb, majd egy teljes arcos vigyorral biccentem előre fejemet, hogy jobban láthassam azt a tekintetet, ami vérben forog, amiben a féltékenység összes fajtája fellelhető, a birtoklási vágy minden nemében meg van benne. Ismerős tekintet...
- Na, de király! - csapok térdemre vidáman, vigyorom, ha még lehetséges egyáltalán, még szélesebb lesz. - Jól éreztétek magatokat? Remélem sokat ettetek, Payne papa igazán kitett magáért - forgatom meg szemeimet látványosan, majd amikor folytatja kitör belőlem a röhögés. Az olyan mértékű röhögés, amit az ember nem tud koordinálni, mert olyan mélyről, olyan gyomorból jövős, hogy nincs esélye.
- Te merre másztál Payne-el? Vagy ben - törlöm meg szemeimet még mindig vigyorogva, de már csak meg-meg rázkódó vállakkal. - Plusz együtt sem voltatok akkor Révay-jal, te meg egy másik csajt dugogattál. Érzed a szintet? - dobom bal térdemre jobb lábamat, majd mélyet szívok cigarettámból. A füst az ég felé száll, én meg mindeközben elfordulok Vajdától, mintha mi sem történt volna. Érdekesen van összerakva, meg kell hagyni. Egy csók miatt a plafonon van, miközben ő meg valami tököm tudja kit baszogatott - szójáték, haha, de itt most a szexuális utalás kell - északon. Önzőség elvárni... hm. Rendben, én kussolok, ennyire képmutatónak még nekem sem kellene lennem, tényleg befogom. Vége van.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2019. november 3. 22:14 Ugrás a poszthoz

Dustin bá' + Angéla néni
- azért tudni kéne róla:

//Kedves Denis,

nem fogok külön végigvenni minden feladatot megpróbálom egységesen értékelni, kiemelni ami nagyon tetszett, vagy éppen ha úgy adódik a hiányt belőle. Összességében köszönöm a munkád, az egész tanoncit nem csak a vizsgáét, szépen kidolgoztad és végigvitted, még ha húzós időpontokkal is, de lássuk.

Az állatos ismeret, a reakciókészség és a benned élő erők használata remekül összeadódott, maguk a feladatok mind-mind sikerrel záródtak, bár van, ahol kiemelkedően érződött a labilitás, ami bárkinél felmerülhet. Mint a személyes befolyásoltság, a pánik vagy éppen a rémület adott lépcsőtől, amit az élet hozott. Az utolsó feladat realitása biztos megúsztatott volna eléggé, őszintén szólva talán gyorsabb is voltál mint amit hinnék egy ilyen szituációban, de ez nem hibapont, inkább meglátás kérdése. A megoldásod nagyon tetszett minden résznél, a kreatív feladatnál hiányoltam dolgokat. Magát a tüzet rengeteg oldalról meg lehet közelíteni, az egyik nagy előnyöd, alsóbb szinten is már tanoncként, hogy képes vagy létrehozni hideg lángot is, sőt füstöt, amit formálhatsz és színezhetsz lángoknak, talán itt belefért volna ez a csalás mondjuk a megfogható lángokért, lévén a gyerekek erre nagyon fogékonyak. A tiltásra kevésbé, ha valaki rágyújt ezek után téged meghurcolnak! Nyugodtan lehetsz interaktív az elmeddel/elemeiddel, mert bár a tüzet rombolónak tartják, igenis megvan az építő és értékes oldala. Képes vagy például kis méretű formarobbantásokra, ha elég jól használod, amik már majdnem tűzijátékok (ahhoz azért kéne egy plusz képzés, de still). A jövőben bátran tudod nem csak ártó, de hasznos célra is használni már bejegyzettként.

Végül pedig; gratulálok, hivatalosan is zártad a képzésed alapvető részét október végével! Szerepjátékosan legkésőbb november végén elküldi neked levélben a minisztérium az igazolványod (szoktam mindenkinek készíteni róla képet; ehhez elküldenéd nekem a születési helyed, születési hónapod és napod, ha van második neved azt, illetve ha van betűtípus, amit az "aláírásoddal" használhatok - utóbbit keresek, ha nincs). Ebben az egy hónapban ideiglenes papírjaid vannak, de érvényesek, bárhol használhatod az elemed, kizárólag te vagy a tetteidért felelős, így ha nem használod felelősséggel, megkeres a minisztérium és szankcionálhat. Ezen kívül mostantól a nagy utazásoknál kérhetnek elővízumkérelmet a részedről, mert sok térségben nem nézik az elemiseket jó szemmel (pláne dimágust), illetve nyilván azzal is együtt jár mindez, hogy most már nincsenek olyan szigorú szabályok és keretek, ahogy a pálcád, úgy ezt is te döntöd el hol és mikor használod, számonkérések nélkül, ha nem ütközik törvénybe.

Minden jót és élvezd a szabadságot!
Dustin //
Utoljára módosította:Dustin Axel Westwood, 2019. november 10. 14:26
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2020. március 1. 11:31 Ugrás a poszthoz

Farkas Piroska

Vannak olyan napok, amikor a megszokott környezettel kitörölheted a segged, mert többet árt, mint használ. Pontosan így jártam én ma. Baszhattam, hogy otthon vagyok, még Belián sem volt otthon, Niamey és Cortez is meglepően nyugodtan el voltak, én meg mégis úgy zsibbadtam, mint valami elmebeteg. Sehol nem volt jó, a tévé sem kötött le, unalmamban szívtam a blázt és ittam akkor már a negyedik kávémat. Délelőtt tízkor, ami másnak talán egészséges, de nekem annyira nem, amikor valamikor így is túlpörög az agyam jelentéktelen dolgokon, és akkor jön az, hogy összeveszek Payne-el, valami faszságon, hogy aztán mehessen a huzavona, ki kérjen bocsánatot. Borzalom.
Úgyhogy összeszedtem a jegyzeteimet, Cortezt a nyakamba és megindultam. A pub már ilyenkor is tele van, vagy ha nem is tele, de biztos sokkal többen vannak ott, nekem meg egy családias és csendesebb helyre van szükségem, ami a Csárdában megtestesül, szóval a cuccaimmal együtt robbantam be az helyiségbe. Rögtön a pulthoz lépkedve kértem ki egy whiskyt - szigorúan jég nélkül -, majd a pultnak háttal fordulva lebegtettem végig tekintetemet az asztalokon. Na, azért az már elég durva, hogy minden asztal foglalt, a legtöbbnél idősebbek ülnek, nagyon ráncolt szemöldökkel figyelve az asztallapot, szóval valószínűleg már filozofikusra itták magukat, amire nekem nincs szükségem. És akkor látom meg a csajt, aki törökülésben a padon tekeri magának éppen a cigit. Mi a fasz ez? Cigit tekerni? Fúj már, ha dohányzol legalább add meg a módját, mert ennél lejjebb nincs. Vállat vonva kapom fel a jegyzeteimet és a whiskymet, miután az üveget is kikértem magamnak, majd komótos lépésekkel indulok meg a csaj felé. Szó nélkül vágom le magam vele szemben, egyáltalán nem zavartatom magam. Jegyzeteim az asztallapon csattannak, ahogy levágom őket rá. Italomért nyúlva engedek meg egy apró kortyot magamnak, majd visszateszem az asztalra, és türelmesen megvárom, amíg Cortez elhelyezkedik, majd ahogy a lány kattintja az öngyújtót, úgy lobban fel az én ujjamból is az aprócska láng. Cigarettám vége felizzik, szám szegletébe biggyesztem azt, és tökéletesen olyan higgadtan, ahogy a füst száll fel a felettem lévő felhőbe, kezdem el kibontogatni a jegyzeteimet. Kurva élet, hogy életemben nem tanultam még ennyit, mint ezek a retkes egyetemen, de ha elengedem magam, akkor baszhatom. Mélyet szívok cigarettámból, ahogy az első papírlapot kezdem olvasni, igyekezvén fel is fogni mi van ráírva, és komolyan betudom a környezetváltozásnak, mert használ. Értem, ami le van írva. Elégedetten szusszanva cirógatom meg Cortez állát, majd térek vissza a jegyzethez.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2020. március 22. 22:21 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

Elment. Tényleg elment. Ahogy felpakoltam a vonatra a nőt pár napja, nem éreztem semmit. Nem voltak könnyeim, nem voltak érzések az arcomra írva, csak akkor, amikor tudtam, hogy lát. Még egy bevörösödött szemfehérjét és egy kis bekönnyezést is ki tudtam préselni magamból, amikor fellépett a fokokon, hogy beszálljon a vagonba. Az a tíz nap, amit egymásnak ígértünk, tökéletesen telt, mert én megkaptam Hope-ot, ő pedig megkapta azt a Denist, akibe beleszeretett, és aki viszont szereti. Mert csak tíz napig tartott az egész, és nem tovább, milyen kár, hogy az egész egy cukros mázzal leöntött hazugság, mely belül rothad és hullaszaga árad belőle. Tudod mi lesz a legfájdalmasabb az egészben? Ha felébredek és ezek eszembe jutnak. Eszembe jut az, ahogy igazából érzelmektől mentesen tettem fel a vonatra. Hogy előtte napokig érzelmek nélkül csókoltam a nőt, aki a világot jelenti nekem egész életemben, hiába megosztott ez a hely. Hogy a szeretkezések, amiket akkor csináltunk, amikor ránk jött a házban, mit sem jelentettek, egyszerű színjáték volt az egész, miközben agyamban meg folyt a tombolás. Hogy azt, akit őszintén szeretek, szívből, ki tudja mióta, átvertem, és egy olyan mocskos hazugságba taszítottam, amelyből soha nem magyarázhatom ki magam. Mert ha kiderül..., ha ez az egész kiderül, akkor mindennek vége. Megutál, gyűlölni fog, nem fog tovább szeretni, csak egy név leszek, amely már semmit nem jelent neki. Ironikus, hogy pontosan ezt szeretné elérni azzal, hogy itt hagyott, bár ha nem is gyűlölni szeretne, de talán meg fog. Lesz ideje gondolkodni, visszagondolni azokra az időkre, amikor ő meghalt volna értem, én pedig mentem a saját fejem után, hogy végül összeverjék azt. Szomorú, és...
Önmarcangolásomat a telefon hangja szakítja félbe. Nagyot sóhajtva kapom kezembe és ülök ki az ágy szélére, miközben olvasom. Arcom teljesen semleges, miközben a szavak feldolgozásra kerülnek agyamban. Tehát a téren. Oké, bár nem tudom mennyire jó ötlet ez, ők mégis azt mondják fent, hogy menjek, minden rendben lesz. Vajon mikor jutok el oda, hogy válaszoljak is nekik egyszer? Remélem nem mostanában, az már tényleg a végét jelentené. Gyorsan kapom össze magam és szó nélkül hagyom el a házat, amely így is csendes, lakótársam már valószínűleg alszik. Helyes. Komótos léptekkel, égő cigarettával sétálok a helyszín felé, amikor meglátom a padon ülő sziluettet, aki elém lép és megölel, miközben kiveszem cigarettámat ajkaim közül kerül egy puszi arcomra. Mosolyogj!
- Szia - óvatos mosoly kerül fel ajkaimra, hangom rekedtes, mert ahogy orromat megcsapja illata egy pillanatra minden kitisztul. Egyetlen egy pillanatra, de épp elegendő ahhoz, hogy ez örökre megmaradjon. Az én hóvirágom. - Nem tudsz aludni? - tolom el magamtól óvatosan, hogy arcát fürkészhessem.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2020. március 22. 23:13 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

Sok mindenkit lehet hibáztatni a bekövetkezett helyzet miatt, de még ha kimondatlanul is, de ott lebeg a fejünk felett. Az én hibám, mert Cath szerelmes belém, és el kell mennie ahhoz, hogy újra normális életet tudjon élni, amiben nekem nincs szerepem. Önző dolog ez, meg is sértődhetnék, fájhatna, de a démonok nem hagyják és ezért őszintén hálás vagyok nekik, majd kapnak kekszet a végén, amikor ennek az egésznek vége, vagy már nincs is értelme.
- Alszol ma velem? - húzom vissza magamhoz egy pillanatra, hogy homlokon csókoljam. Megérzem hideg ujjait sajátjaimon, egyszerűen hagyom, hogy megfogja, majd engedelmesen követem arra, amerre húz. Nekem mindegy hova megyünk és miért, de némán könyörög neki az agyam utolsó épségben maradt szeglete, hogy ne mondjon semmi ostobaságot, gondolkodjon mielőtt megszólal, mert itt és most, nem én irányítok. Csillogó tekintettel, mert ilyet is tudok, ha megerőltetem magam, figyelem arcának vonásait, ahogy a gyér lámpafény esik rá hófehér bőrére, és eszembe jut, amit a téli szünetben mondott még arról, hogy egy másik lény lesz lesz. Jelenleg mérhetetlen büszkeséget érzek, amiért elmondhatom, hogy a húgom, és képes lenne meghalni azért, hogy utána újraéledjen egy másik lényként, de akkor és ott ez nem volt opció. Most mégis meg van a kényszer, hogy kinyissam a számat és közöljem vele, hogy csinálja, szerzek neki vámpírt, ha kell, csak maradjon mellettem örökre, és ne hagyjon el olyan indokkal, mint ahogy Payne tette. Alsó ajkamra harapok, hogy ne szólaljak meg, csak koncentráljak a kérdésre. Most nem győzhettek ti, rendben? Adjátok meg nekem a lehetőséget, kérlek.
- Jól - túl tömör, találj még ki valamit, ami azt mutatja, hogy bánt, de megbirkózol vele. Gyerünk, járjon az agyad. - Nem tudom. Furcsa érzés, hogy nincs itt - megvonom vállaimat, majd Lorin arcáról vezetem az égre kékjeimet. Húgom kezét szorongatva sétálok a csillagos ég alatt, franc sem tudja hogy merre. Mekkora hazugság. Mikor fog fájni?
- Te jól vagy? - kissé rászorítok ujjaira, hogy tekintetét rám vezesse, amikor válaszol, mert én már ismét arcát fürkészem. Nem kell tovább a hazugság, amiben éppen sétálok.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2020. március 22. 23:13
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2020. március 23. 01:08 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

Nem tudom meddig lehet ezt húzni. Nem tudom meddig hagyják, hogy legyenek tiszta pillanataim. Nem tudom, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a lelkem maradványai végre a helyükre kattannak és elég erős lehetek ahhoz, hogy legyőzzem őket. De végső soron nem tudom meddig bírom még. Két hete tart az egész, valamikor hónapokig elhúzódott mire összetudtam magam szedni. Mi van, ha most nem elég semmi? Ha olyan mélyről törtek elő most, hogy nem szándékoznak visszamenni és megkönnyíteni az életemet? Küzdjek, mi? Könnyű azt mondani, de nem a legegyszerűbb megtenni, még akkor sem, ha Lorin illata úgy terjed tüdőmben, mint valami méreg, pedig már rég nincs olyan közelségben, ami miatt érezhetném még. Lassan sétálunk a cél felé, bármi is legyen az, és tudom, hogy nem fog nekem hinni. Nem vagyok jól, egyáltalán nem, de hogy mondod el a húgodnak, hogy a lelked annyira megtört, mert ismét gyenge voltál; már nem te irányítod saját magadat, nincs befolyásod a tetteidre. Fogalmazzam meg úgy, hogy ne tűnjek teljesen elmebetegnek, pedig az vagyok, de még mennyire, hogy az, és csak ilyenkor látszik igazán. Amikor szemem fénytelen pillant emberekre, amikor érzelmek nélkül teszem fel a vonatra a nőt, aki mindenben mellettem áll, amikor Lorin közelsége és a minket körbevevő nyugalom és csend is hazugságnak tűnik. Mert az. Hiszen nem én vagyok húgom mellett.
- Azt gondoltam - sóhajtok egy mélyet, miközben elengedem magam mellől, hogy beülhessen a hintába. Az első adandó lehetőségnél vetem hátamat valami felületnek, aligha számít, hogy minek. Mélyet szívok lassan már elégett cigarettámból, majd mit sem törődve azzal, hogy hol vagyok dobom le a földre és taposok rá. Kérdése meglep, nem tagadom, de arcomra nem ül ki a döbbenet. Nem, még akkor sem, amikor a következő mondat elhagyja a száját. Fejem előre biccen, tincseim arcomba hullanak, így nagy valószínűséggel vetül árnyék legalább fél arcomra. Szóval ilyen érzés lehet lebukni. De mégis hogyan? Tekintetemet lehunyom, mielőtt felemelném fejemet és a felettünk elterülő égre emelném ismét. Amikor ajkaim elnyílnak, nem pillantok Lorinra.
- Nem - hangom határozott, az előbbi kis kedvességnek, amit még ki tudtam magamból préselni a démonjaimon keresztül már nyoma sincs. Tudom, hogy szemeim csillogása is odalett, ahogy a mozdulatok is sokkal természetesebben törnek ki belőlem, mint eddig. Mert így, hogy tudja, már nincs értelme rejtegetni semmit tovább, hanem megmutathatják magukat, hiába feszíti őket is a kérdés, hogy miért. Engem nem érdekel, hiszen már tudja, kit érdekel miért és hogyan jött rá. A lényeg, hogy az orromba beékelődött illata segítsen megtartanom a maradék józan eszemet. Mielőtt megszólalhatna folytatom. - Indokolatlan a többes szám. Én csesztem el - szemeimet ismét lehunyom, meglepően kellemes érzés, ahogy egy hűvös fuvallat szántja végig arcomat. - Miattam ment el, nem azért, mert ez egy olyan kihagyhatatlan alkalom. A helyében én is elmentem volna valószínűleg, szóval hibáztatni nem tudom érte, bármennyire akarnám - okkal ment el, tudom én, megértem, de akkor sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az az ok, én vagyok. Kegyetlen vagy, Payne, amiért elmondtad. Nagyon kegyetlen.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2020. március 23. 09:38 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

Megértem, hogy hibáztatja. Nekem is azt kellene, mert valóban itt hagyott minket egyik pillanatról a másikra, de valamiért képtelen vagyok rá, és ezt még ők sem tudják irányítani. Próbálkozni lehet, persze, mindig lehet azt, csak most nem éri meg a beleölt energiát. Mert ez egy olyan mély elhatározás, amit aligha ingathat meg bárki és bármi. Nekem is gyűlölnöm és utálnom kéne őt, amiért elhagyott egyik napról a másikra, minden előzmény nélkül, egyszerűen fogta magát és elment. Tíz napot kért tőlem arra, hogy fogadjam el a döntését, tíz napot arra, hogy fogadjam el azt, hogy ő elmegy. Tíz nap tudod mire elég? Lófaszra konkrétan. Mert ha ő el is jut egyszer oda, hogy visszaemlékezzen a közösen megélt pillanatainkra és rájön, mennyire nem éri meg engem szeretnie, és kialakul a gyűlölet, amelyet megérdemlek, én akkor sem fogom tudni őt gyűlölni. Ördögi kör ez.
- Lorin... - hangom rekedtesen tölti meg az eddig fennálló csendet. Nem tudom mit mondhatnék, aminek legalább minimális értelme van, és most valahogy a démonjaim sem olyan segítőkészek. Basszátok meg! - Te nem menekülnél, ha olyasvalaki iránt lennének érzéseid, mint én? - én biztosan nem, de az agyam amúgy is szarul működik. Csoda egyáltalán, hogy a nő eddig bírta azokat az érzelmeket, amiket kiváltok belőle. Bár Lorin valószínűleg nem látja, de az ő gyűrűje mögött ott rejtőzik még mindig a karika gyűrű. Képtelen vagyok levenni, ahogy képtelen voltam aláírni a papírokat és eljuttatni Maxwellnek, hogy intézkedhet. A papírok a fiókom legalján röhögnek rajtam, hogy mennyire gyenge vagyok, mert neki sikerült meglépnie, de én még mindig egy helyben toporgok.
- Igen, belegondoltam - vonom meg vállaimat semlegesen. De ezt az ördögi kört soha nem lettem volna képes elengedni az életemből, bár már mindegy, mert kettőnk helyett megtette ő, egyedül. Halálomon vagyok én, majd ő, végül megint én, aztán ismét ő, csak ő már konstans. Mert az, hogy azt hitte mellette vagyok, hogy érintem, amikor a közelében sem voltam, egy apró, mégis folyamatos halál volt neki. De túlélte.
- Megbeszéltétek, hogy tied a ház, nem? - most először emelem rá pillantásom húgomra, mióta ideértünk. Ajkam szegletében bujkál egy mosoly. - Hívd át a barátaidat magadhoz. Felnőtt akartál lenni, a felnőtt lét ilyen, Lorin, unalmas és egyedüli, amíg nem találsz magad mellé valakit - mondjuk egy lakótársat.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2020. március 24. 14:25 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

- Ez sajnos nem így működik - szomorú mosoly kerül fel ajkaimra. Ha így működne, akkor nekem nem kellene a fájdalom ahhoz, hogy visszatérhessek, Cath-nek pedig nem kellett volna elmennie ahhoz, hogy teljes életet élhessen. Ha az élet ilyen egyszerű lenne, akkor fütyörészve kelnék ki az ágyból minden reggel, virágos inget hordanék és Payne a feleségem lenne. Rendesen a feleségem, nem csak egy ideig. Talán még gyerekünk is lenne a jövőben. Két fiú, majd egy lány, hogy a bátyjai meg tudják védeni az olyanoktól, mint amilyen az apjuk volt. Ironikus és kellemetlen, ráadásul még csak egy szép hazugságnak sem mondanám, mert elképzelhetetlen. Payne és én, gyerekek, családi ház és boldogság? Egy párhuzamos univerzumban, ugye? Na igen, nem véletlen menekült a nő előlem Franciaországig, megértem. Én legalábbis tényleg meg.
- Nem - nevetek fel halkan. - Ez úgy néz ki, hogy én elmegyek, rád Will vigyáz addig, Payne pedig Franciaországban marad - mert ennek így kell lennie és nem máshogy. El kell mennem, hogy visszatérhessek magamhoz, mert ami most van az nem egy sokáig húzható állapot. Én is tudom, de amíg nem tombolták ki magukat az agyamban, nincs esélyem visszaküldeni őket oda, ahonnan jöttek, mert gyenge vagyok. Ehhez mindig is az voltam, és most, amikor aligha van valaki, akiért megérné tisztának maradni, még a küzdés sincs meg bennem, hogy valóban sikerüljön. De megpróbálni mindenképpen meg kell, mert van egy Hóvirágom, aki az életem része, aki igenis számít, és amíg ez lebeg a szemem előtt, talán még nevezhető egy halovány reménynek a visszatérésem.
- Szerelmes vagy? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben elkapom tekintetét és nem eresztem. Tudnom kell, mert ha igen, akkor végképp el kell mennem innen egy időre. A tudat, hogy Payne elment, és éppenséggel benne van a pakliban, hogy valami fasz, aki nem bír csomót kötni a pöcsére, elveszi tőlem még Lorint is, összetöri a szívemet. Mélyet sóhajtok. - Most mondd el, mert ennél nyugodtabb aligha leszek az elkövetkezendő időszakban - halvány mosolyt küldök felé, és tudom, hogy most az egyszer hinni fog nekem és őszintén válaszol, még akkor is, ha a következő mondat egyáltalán nem nyugtat meg, sőt! Ha valóban ugyanazokat a remek készségeket örökölte párválasztásból, mint én, akkor aligha visszük tovább a Brightmore vérvonalat.
- Onnan, hogy egész életedben figyeltél - vonom meg vállaimat. Vagy beletrafáltam vagy nem, de ha esetleg mégsem találtam el, abban is biztos vagyok, hogy elmondja. Fejemet ismét az ég felé fordítom, amíg várom a választ. Meglepő fordulatokat vett ez a kis esti kiruccanás.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2020. március 27. 11:20 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

- Az lehet, de attól még lehetsz rosszul is - vonok vállaimon aprót, mert kikiálthatjuk Lorint felnőttnek, aki éppen megörökölt egy kurva nagy házat, de attól még a húgom, akire vigyáznom kell. Kellene, de képtelen vagyok rá, ezért kell visszakerülnie a gyűrűnek addig Willhez, amíg én összeszedem magam. És ő nem fog kérdezősködni, egyszerűen elfogadja, hogy megint baromságokat csinálunk Payne-nel és tovább lép. Elveszi a gyűrűt majd és utamra enged. Kinyilvánítja a véleményét és ennyi, ennél többet nem tehet, és ezt ő is tudja. Ahogy Lorin sem, mert bármennyire felnőtt, bármennyire övé a ház, bármennyire is a saját lábán áll, attól még ő jelenti a világom nagyon nagy részét, így tehát nem hagyhatom, hogy bármi baj történjen. Még az önzőségem ellenére sem akarom hagyni, hiszen, ha őt is elvesztem, akkor ki rángat vissza a valóvilágba, amikor a lelkem felkészült rá? Ki lenne elég erős ahhoz, hogy visszahozzon? És ha nem is erős, de ki lenne elég bátor ehhez? Lorinon kívül? Senki. Senki nem lehet olyan erős és bátor, aki ezt meg tudja tenni, amikor eljön az ideje. Amint a lelkem úgy érzi felkészült, talán egyedül is elérhetném a drámai visszatérést, amikor tekintetembe visszatér a csillogás, amikor mosolyom és tettem is őszinték lesznek, mert az irányítás visszatér hozzám. Egyelőre azonban ez aligha fog megtörténni, a lelkem még neki sem állt a regenerálódásnak, kicsivel talán hosszabb folyamat lesz, mint az eddigiek. Nem tudom. Kiderül.
- Mennyivel idősebb nálad? - elérkeztünk a lényeghez. Soha nem volt egyszerű eset, de mióta hivatalosan is felnőtté avanzsálódott, csak még bonyolultabb a nő. Amikor visszakaptam kezdett plátói szerelmet érezni Jason iránt, majd egy ideig stagnált, eljutottunk oda, hogy kiszöktessék randizni egy nála sokkal idősebbel, majd most jön a feketeleves, amikor beközli, hogy szerelmes tudna lenni belé. A korosztálya nem felel meg neki, fiatalabb sem, mindig az idősebb kell, nem mintha bármelyiket is elfogadnám. Pedig el kellene, mert így tudom bizonyítani azt, hogy valóban elfogadtam, hogy felnőtt. Miért is ilyen kurva nehéz ez? Legalább a retkek a fejemben könnyítenék meg. Halkan felnevetek. A hosszú emésztések. Na igen, és mennyi ilyet végig kísért mellettem a húgom is, amikor nem kellett volna neki. Fogalmam sincs mikor és hogyan jött rá arra, hogy a bátyja elmebeteg, de nem is fontos. Most már tudja és azt is tudja, mikor vagyok tiszta. Meglepő, de nem bánom, tudja csak, vajmi keveset tud vele kezdeni, amikor a démonjaim éppen türelemmel vannak megáldva, mosolyogva figyelik az előttem ülő lelkem tisztaságát és várnak. Hogy mire? Fogalmam sincs.
- Nincs mit titkolnom - hunyom be szemeimet, miközben fejemet a mögöttem álló bárminek koccantom. - Egyel rosszabb verziói önmagamnak, akikkel együtt kell élnem. Hol kevésbé vannak elöl, hol teljesen, de mindig itt vannak - érzelemmentes hangom szeli át a békét, ami körülöttünk terpeszkedik. Fejem előre biccen, kékjeimet Lorinra emelem. Érzelemmentes, csillogásmentes, mintha halott lennék. - Nem tudom hogy jöttél rá valójában, mert ilyenkor a legilimenciám különösen éles, de elfogadom. És most, hogy tudod, mit szeretnél kezdeni ezzel a vidám információval? - csak ne mondd, hogy helyrehozni. Csak ne mondd, kérlek. Nem akarom még helyrehozni, kell a lelkemnek a béke, amíg visszatalál önmagához. Hadd adjam meg neki, kérlek. Nagyon szépen kérlek.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2020. április 4. 23:26 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

- Felőlem megpróbálhatsz azzá válni - aprót vonok vállaimon, mintha nem érdekelne. Mindenki pontosan tudja, hogy Lorin az egyetlen olyan ember már az életemben, akiért megéri küzdeni a démonjaimmal, még ha csak pillanatokra tisztulok is ki ilyenkor. De megéri, mert amikor visszahúzódnak, akkor felfogom a szavak súlyát, amelyek elhagyják húgom ajkait. Megpróbálhatja, de nem fogom hagyni, ha kell szarrá verek mindenkit, aki ebben segíteni próbál neki. Nem vehetik el tőlem, ahogy ezt neki is elmondtam, amikor hazaevett minket a fene. Szépen indult, tökéletesen. Anyámék örültek, én örültem, mert végre a húgom is feloldódott a kezdeti durcázás után, amiért haza rángattam magammal, végül jött az ominózus este, amikor előállt a remek ötletével. Elmondtam neki ott is, elmondom neki még százszor, ha kell, hogy nem fogom hagyni, hogy megtegye. Ha kell, mindig a sarkában leszek, minden lépését figyelni, vagy figyeltetni fogom, és különösebben nem foglalkoztat, hogy mennyire utál, esetleg gyűlöl meg érte. Gyűlöljön. Nem számít, nem fontos, nem érdekel, amíg a húgom, a húgom marad.
Unottan forgatom meg szemeimet, miközben magyaráz a pasiról. Rendben, meg volt a kamu része, jöhetne a lényegi és igaz információáradat, mert nem szeretnék itt állni egész éjszaka, amíg végre megered a nyelve. Hazudhat, de felesleges, úgyis rájövök, szóval előzzük meg, és csak egyszerűen mondja el. Aprót bólintok, amikor közli a valódi korkülönbséget. Tíz év. Tíz kibaszott évvel idősebb a pasi nála, és valamiért úgy érzem, ez csak engem zavar. Miért kell egyáltalán pasi az életébe? Miért pont egy ennyivel idősebb? Már inkább azt mondom, hogy egy vele egykorú is jobb lenne, mint az, hogy tíz évvel idősebb pasikat szed össze. Kurva életbe bele az egészet. Bajszom alatt káromkodva túrom elő cigarettás dobozomat, majd lökök egy szálat belőle ajkaim közé. A gyújtó könnyen simul ujjaim közé zsebemben, ugyanolyan könnyedséggel nyújtom meg a szálat, majd csúsztatok vissza mindent a helyére. Mélyet szívok a szálból, majd Lorinra esik a pillantásom.
- Érdekel, hogy boldog vagy-e, de nem a hisztis tizenéves kamaszlánytól, akit mostanában előadsz, holott elvileg felnőtt nő vagy, hanem a Lorintól, aki megkímél a felesleges köröktől - nem kell mindenben a bántást, a rosszat látni, ő mégis megteszi. Bármit teszek és mondok az rossz, neki akarok ártani, és a felnőtt nő visszaváltozik egy tizenöt éves kamaszlánnyá, akivel nem lehet szót érteni, mert jön a szarkasztikus válaszaival. Meguntam. A húgomat akarom, azt, akinek ölelésébe szeretetteljesen simultam bele, amikor szétverve és zokogva omlottam a karjaiba. Lorint akarom.
- Nem tudom - vonok vállaimon egy aprót. - Olyan nagy hévvel hoztad fel, azt hittem van valami értelme is - de ha nincs, hát nincs. Nem mindennek van értelme amúgy sem, én pedig aligha fogom az okokat kergetni, főleg ebben a helyzetben. Mert nem értem. Egyszerű kérdéseket teszek fel, mert érdekel a csávó, aki éppen igyekszik összeszedni a húgomat, de még ezért is le vagyok baszva. Nem tudom, mit kellene tennem. Mit tehetnék. Ne kérdezzek? Engedjem el? Csak undorítóan nagy mosollyal ölelgessem meg és csókoljam körbe, hogy mennyire örülök nekik? Hazugság lenne, mindketten tudjuk.
- Lorin - mosolyodom el fájdalmasan. - Én nem marlak téged. Beszélgetek, kérdezek, hogy tudjam mi jár a fejedben, hogy meg tudjam mi van az életedben most, de mit sem érek vele, ha te a rosszat látod mindenben, amit teszek. Bármilyen hihetetlen, amikor a közelemben vagy, lehet csak pillanatokra, de eltűnnek - kékjeimet fúrom húgom tekintetébe mikor folytatom. - A te boldogságodnál nekem nincsen fontosabb, de esélyt sem adsz arra, hogy ez kiderüljön, mert jössz a szarkasztikus válaszaiddal, azzal, hogy nem veszel komolyan. Ha ilyen felnőtt leszel, akkor inkább ne nőj fel - mélyet szusszanva fordulok el tőle, tekintetem az égre vezetem. Lehunyom szemeimet, miközben a szél felerősödve simogatja arcomat másodpercek erejéig. Cigarettámat szám szegletébe tolom, mélyet szívok belőle, majd húgomra pillantok. Tekintetemben őszinteség, és szeretet, mérhetetlen szeretet csillog, mert ő az egyetlen, aki mellett tiszta lehetek. Az egyetlen.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2020. április 11. 22:13 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

A felfogásával az őrületbe – haha, jó poén, érted, az őrületbe – tudna kergetni. Valóban megérné meghalni, akár csak egy pillanatra is, hogy utána másként térj vissza? Nem is másként, hanem konkrétan egy másik lényként? Megértem a logikát, én tényleg megértem, mert így felnőhetne ténylegesen, megöregedhetne, lehetnének gyermekei, leélhetne egy életet amellett, akit igazán szeret, akiért meghalna, de valóban megéri meghalni, és egy új emberként visszatérni? Lehet túl sok King regényt olvastam már életemben, de erről akaratlan az Állattemető jut eszembe, még úgy is, hogy nem én vagyok legtöbbször jelen, szóval ez már igenis jelent valamit. És nem jót.
- Nem az a lényeg, hogy érdeklődjek, kibe leszel képes beleszeretni? – szinte már fájdalmas mosoly kerül fel arcomra, ahogy az eddig csak gondolatban megfogalmazódott szó, immár kiejtésre is kerül. Szeretni. Szeretni fog valakit. Szerelmes lesz valakibe, mert ki is mondta, hogy belé képes lenne beleszeretni. Fantasztikus hírek, legalábbis Lorinra nézve biztosan. És igazából, ha nagyon megerőltetem magam, ha nagyon-nagyon jó testvére akarok lenni, akkor nekem is. Mert boldog, és ennél több nekem valóban nem számít, hiszen mióta ismét visszakaptam az életembe, és előttem van már a kép, amikor valóban boldog, meg kell hagyni, nagyon régen láttam ilyennek. És jóleső érzéssel tölti meg a szívemet a tudat, hogy emellett a férfi mellett igenis boldog lehet, még akkor is, ha legszívesebben puszta kézzel tekerném ki a nyakát, amiért megfordul majd a fejében, hogyan érintse. Ha nem fordult már meg benne. Kezem akaratlan szorul ökölbe egy pillanat alatt, majd engedem is ki rögtön, hogy moderáljam magam és érdemben tudjak reagálni Lorinnak, majd csak türelmesen hallgassam meg, ahogy kifakad.
- Payne azt mondta, megbeszélte veled, hogy tied a ház, és örültél neki. Nem minden felnőttes dolog habostorta Lorin, a magány is hozzá tartozik ahhoz, hogy elindulj valamerre – vonom meg vállaimat. – És nyilván nem kérdeztünk meg senkit, mert senkinek nincs ehhez köze Payne-en és rajtam kívül – mert nincs is. Így döntött, amit nagy nehezen, de elfogadtam, vagy inkább, úgy lenne helyes, hogy éppen igyekszem elfogadni a saját elbaszott módomban. De legalább próbálkozom, és ez is több, mint a semmi talán. Végig arcán tartom tekintetem, ahogy közelebb lépked hozzám, majd átölelve hajtja mellkasomra fejét. Lesandítok rá, halvány mosollyal ajkaimon teszem hátára szabad kezemet és szorítom magamhoz. Nem nagyon, éppen annyira, hogy érezze, itt vagyok, még ha most kicsit el is vesztem.
- Én bízok benned – szívok mélyet cigarettámból, majd a csikket könnyűszerrel pöckölöm el. – A pasiban nem bízok jelenleg leginkább, de mindegy – le is zárom a témát, nem akarok erről többet beszélni, tiszteletben kell tartanom a döntését, már amennyire ez lehetséges. – Ezt nem ígérhetem meg – szorítom magamhoz még erősebben, lágy csókot lehelek hajába, másik kezemmel simogatom fejét óvatosan. – Menjünk, mert megfázol. Hadd aludjam ki magam melletted, valószínűleg ma utoljára – keserű nevetésem tölti meg a körülöttünk meglapuló csendet, míg végül lassú léptekkel, Lorint magamhoz ölelve indulok el hazafelé.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. május 13. 20:45 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár - Tanulószoba


Összeszűkült szemekkel méregetem a kislányt, aki az előttem lévő padban ül, és túlságosan szorgalmasan körmöl. Furcsa mi? Komolyan az a bajom, hogy csendben van, mert valami nem stimmel, ráadásul szó nélkül csinálja azt, amit kiosztottam neki. Biztosan készül valamire. Elhúzom számat, kékjeim zizzennek tovább Lenkére, aki büntetésből van ma itt, ugyanis normális esetben semmi keresnivalója nem lenne a Tanulószobán. Ahova ma én kerültem. Ja, nagyjából mintha a fogamat húznák. A saját dolgommal nem tudok foglalkozni, mert attól félek, hogy az egyik fogja magát, felkel és elszalad, míg a másik kiugrik az ablakon, meg a tököm sem tudja, résen kell lennem. Már az első napom után rosszabbnak tituláltam az itt levő gyakorlatomat, mint amikor halálközeli élményben van részem a rezervátumban. Ég és föld a kettő. Esküszöm. És a rezervátum javára. De kell, úgyhogy nem nagyon van választásom, szóval szusszanva, eléggé unott tekintettel pislogok a pár diákra, tenyerembe támasztom arcomat.
Percek telnek el némaságban, majd kelek fel az asztaltól és battyogok Lenke asztala elé, hogy egy széket elé húzva üljek le rá, és támaszkodjak az asztalára. - Elmondod, miért beszélted végig az órámat? - rebben meg szemöldököm kérdőn, miközben kékjeimet vezetem a kislányra. Tenyerembe fektetem ismét fejemet, féloldalas mosolyom villan fel arcomon, ahogy a válaszra várok. Nem szándékoztam megbüntetni, eszem ágába sem jutott őszintén szólva, mert felőlem aztán beszéljen, de aztán rájöttem, hogy nem a Bagolykőben vagyok, ahol kölcsönösen hagyhatjuk figyelmen kívül egymást a diákokkal. Lenkének a legnagyobb büntetés, hogy egy helyben kell ülnie csendben, és ehhez nem kellett sok idő, hogy rájöjjek. Az előkészítő teljesen más terep, és Payne a lelkemre kötötte, hogy itt mutassam meg a - nem - létező kedves oldalamat, mert ezeket a kölyköket még mi formázzuk. Maradjunk annyiban, hogy ezzel nem segített.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. május 13. 20:49 Ugrás a poszthoz

Reiner meg az “emberei”
születésnapi meglepetés lettem - ki lepődik meg jobban? - rám nézhetsz - hova kerültem?


Amíg Reiner a szorgalmikkal szenved, nekem tökéletes alkalmam nyílik arra, hogy kicsit elővegyem az egyetemi jegyzeteimet. Vitatható, hogy melyikünk szenved jobban, de néha nevetgélést hallok TS-em felől, úgyhogy valószínűleg én. Bár erre nem vennék mérget, mert a türelmem fogy, hogyha nem fejezi be hamarosan, amikor megoldókulcsot is toltam az arca elé. A felkiáltásra kapom fel fejemet. Semleges arccal figyelem a srácot, még fejemet is félrebiccentem, amikor hangosan kitör belőlem a röhögés. Hajamba túrva engedek neki, hadd töltse be a termet. Szóval én lennék a góré? Jó tudni. Lerakom a pennát, unalmat sugárzó kékekkel hallgatom Kendét, aki előadja a hatalmas történetet valami születésnapról, és arról, hogyha valakinek sikerül elrángatnia engem akkor mekkora király lesz. Valamiért úgy érzem, hogy ebben egyáltalán nem szeretnék részt venni, de értékelem a srác őszinteségét, így komótosan tápászkodom fel, pakolom el a cuccokat, majd követem TS-emet kifelé a kastélyból. Félúton gyújtok rá, miközben mellettem a szőkének be nem áll a szája. Előre szegezett tekintetem mindössze akkor mozdul, mikor meghallom az ismerős visítást a fejünk felett. Vigyorogva nézek felfelé, majd biccentem előre fejemet ismét, és követem Kendét tovább. Mi a fasz?
Végig pásztázom a társaságot, megtorpanok a helyszíntől pár méterre és hitetlen nézek körbe. Komolyan beszélt. Minimum azt hittem, hogy a teremben hitt őszintesége volt a hazugságok legjobbika, de nem. Minden szavát komolyan gondolta. Édes tökömet! Hajamba túrva indulok el ismét, ajkaim között ficegő cigarettám füstjét húzom magam után. Legnagyobb bánatomra valóban Mórocz és Darik felé tartunk. - Ja, itt és ne merészeld, mert eltöröm - rebben meg szemöldököm. - Tortából kellene kiugranom, vagy mi a terv? - szegezem a kérdést annak, aki válaszolni fog, majd hitetlen hallgatom a Mórocz gyereket. Hogy hagyhatja el a száját ennyi minden, ilyen rövid idő alatt? Mindegy, így derül ki, hogy valóban Kende lett a király. Jó tudni, hamarosan kezet is csókolok neki, csak győzzük kivárni.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. május 20. 22:43 Ugrás a poszthoz

Reiner meg az “emberei”
születésnapi meglepetés lettem - ki lepődik meg jobban? - rám nézhetsz - hova kerültem?


Tekintetem gyorsan vezetem végig a társaságon, ami kezdetben megtisztel, majd a soron következőkre. Nemes egyszerűséggel hagyom figyelmen kívül Mórocz és Reiner interakcióját, hogy ki mekkora király. Hátrafeszített fejem tökéletesen sugározza az unalmat, ami belőlem árad, apró mosolyom mindössze az égen keringő madárnak köszönhető, de ahogy ismét a kölyköket figyelem, majdnem azonnal el is tűnik. Komolyan fogalmam sincs, hogy miért mentem ebbe bele. Valami apró szikra volt bennem talán aziránt, hogy drága TS-em kamuzik, de basszameg, hát nem tette. A mai gyerekek nem szoktak hazudni? Borzalmas.
- Folytasd, Kende, és a következő órát te tartod a harmadikosoknak - bólintok egyet, szám szegletében bukkan fel egy gonoszkás mosoly, majd esnek kékjeim a társaság közvetlen közelében álló Vattacukorra. Szemöldököm emelkedik meg, halkan nevetek fel. - Vattacukor, esetleg te vágyod azt? - kérdezek vissza reflexből ugyanazzal a gonoszkás mosollyal ajkaimon. Kende tűnik el a látóteremből, kékjeim zizzennek a föld felé, ahogy a srác elkezd kipakolni. Elégedettség villan szemeimben, már lassan büszke leszek tanársegédemre, hogy így érkezik meg egy bulira. Az asztal pillanatok alatt telik meg mindennel is, ajkaim közé biggyesztett cigarettámat fogom ujjaim közé és égetem el pillanatok alatt. Oldalvást sandítok Marinára, ajkaimra kerül fel a jól megszokott, szinte már bájos féloldalas mosolyom.
- Értékelem a kedvességed - fordulok felé teljes testemmel, majd lépek közvetlen elé, hogy elbűvölő mosolyt küldjek a lánynak. - Azt is, hogy nem nagyon rejted véka alá a gondolataidat. Mit jelent nálad a pár feles? - fordítom fejemet az asztal felé, majd vissza a lányra. Szemöldököm emelkedik meg kérdőn, hogy a burkolt kérdés is célba érhessen, mert valahogy még ennyi idő alatt is leesett, hogy a lány nem a gyors észjárásáról híres. Halk nevetést engedek meg magamnak végül. - Ha már a tortából való kiugrást elvetettük, belém ugorhatna valami - vakargatom meg állam. - Mondjuk pár fasza whisky - bólintok is egy határozottat mellé. Csak nem képzelte bárki is azt, hogy eljöttem idáig a semmiért? Faszt. Akkor már hadd élvezzem kicsit a dolgokat, például Marina arcát, amiért nem szabadul tőlem.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. május 22. 16:56 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Ha nem lenne erre szükségem, mindenki biztos lehet abban, hogy nem lennék itt. Követelmény az a rohadt gyakorlat mind itt, mind a Bagolykőben ahhoz, hogy megkapjam azt a bánatos diplomát, azért, hogy mehessek Walesbe oktatni. Aminek legalább értelmét is látom, és nem olyanoknak tartanék előadást, akik telibe szarják, amit mondok nekik. Igazából nem is lenne baj ezzel, a kölcsönös ignorálás bizonyos helyzetekben még jól is alakulhat, csak nem az annyi időseknél, mint Lenke. Plusz, nem akarom végig hallgatni a másfél órás litániát Payne-től, hogy mégis hogy képzeltem, hogy egy ilyet figyelmen kívül hagytam? Lehet baja van, feltűnési viszketegség, hiperaktivitás, tököm tudja, miket képes még összerakni a fejében.
Mikor nem érkezik válasz sóhajtok egy nagyot, mert végül is a kérdést megválaszolta. Hátradőlök a széken, de féloldalas, komolyan kedves mosolyomat tartom, ahogy fürkészem a kislány arcát. Oké, így is lehet, csak sokkal nehezebb lesz, mint amilyet először képzeltem. Ujjaim dobolnak halkan a padon, mosolyom lesz szélesebb, ahogy a gyermeki kíváncsiság igenis győz a kislányban, és pár elnyújtott másodperc múlva derül ki fejében a turpisság. Halkan nevetek fel.
- Szóval unatkoztál - fordítom fejemet a plafon felé, majd biccentem előre ismét. Hogy megbántott-e? Ugyan már, én is untam azokat a tárgyakat, amik nem érdekeltek, sőt… még rosszabb is voltam, mint Lenke, hiszen be sem jártam rájuk, viszont neki egyelőre nincs más választása. Ujjaim ismét végig peregnek a padon. - Segítenél abban, hogy ne legyen unalmas? - biccentem félre fejemet, kékjeimben csillan meg az érdeklődés. Mindketten tudjuk, hogy csak Lenke számára az, hiszen a kölykök legtöbbje izgatottan várja azt, hogy belépjek a terembe, mert a varázslények a legtöbb gyermeket érdeklik, de mindig a kivétel erősíti a szabályt, aki nemrég előszeretettel vont bele többeket is a beszélgetésbe, hogy saját unalmát elűzze. Még büszke is lennék rá, de jelen esetben nem engedhetem meg magamnak ezt.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. május 25. 19:50 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Nem tehetek róla, de egyértelmű vigyorra húzom számat, amikor meglátom, hogy szólna, de az utolsó utáni pillanatban gondolja meg magát, majd csukja vissza a száját, hogy márpedig ő biztosan nem szólal meg. Mégis mit kellene tennem? Szórakoztat a helyzet, és mindenkinek egyértelmű, hogy az én szórakoztatásom előrébb való, mint az, hogy Lenke megszólaljon. Felőlem örökre csendben marad, mit bánom én, talán az lenne a legjobb mindkettőnknek, de nem engedhetem el ennyire a kezét. Payne-nek igaza van, még mi formáljuk őket, bár lehet Lenkét csak egy kis gömbbe kellene formálni, mint amikbe a muglik szokták rakni a hörcsögöt. Mondjuk hangszigeteltbe. Mekkora ötlet baszdmeg!
- Gyorsan összeraktad, hogy legilimentor vagyok. Ez a terület jobban érdekel, mint a varázslények? - teszem fel a kérdést, ugyanazzal a levakarhatatlan és őszinte vigyorral rajta, amit egyértelmű dühe vált ki a másiknak. Hörcsög. Megmondtam. Felkönyökölök az asztalra, tenyerembe támasztom arcomat, majd pillantok arra, amerre Lenke is teszi. Szemöldököm rebben meg egy pillanatra a helyzet iróniáján, de inkább mosolyom ül ajkaimon, mert Lenke nagyon, de nagyon jókedvre derít. Ugyanúgy a képet kezdtem fürkészni, mint tanítványom, csak akkor fordulok el, mikor meghallom a vékonyka hangot hátam mögül. Kedves mosollyal fordulok a lány felé, elmagyarázom neki a de Denis bácsi, ez mindenhogy érthetetlen részt, majd túrok hajamba. Denis bácsi, vágod? Sírva fakasztanak, és biztos vagyok abban, hogy ehhez soha nem fogok hozzászokni. Helvey-nek jól áll a bácsizás, mert cuki férfi ember, de én, mint bácsi? Bár, igen, nagyon úgy tűnik, hogy én, mint bácsi.
- Sikerült rájönnöd, mi van a képen? - zavarom meg Lenke gondolatait, de rá sem pillantok, csak és kizárólag a képet fürkészem. Őszintén megmondom, hogy fogalmam sincs mi van a képen, de nem is nekem kell rájönnöm, Lenke meg túl makacs ahhoz, hogy feladja, vagy segítséget kérjen, így bármit is mondd, úgy elhiszem majd neki, mint annak a rendje. Ezt hívják csapatmunkának.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. június 8. 21:12 Ugrás a poszthoz

Reiner meg az “emberei”
születésnapi meglepetés lettem - ki lepődik meg jobban? - rám nézhetsz - hova kerültem?


Mindenki pörög az arcán, amivel nem lenne feltétlen bajom, de a legtöbben körülöttem teszik. Biccentek Kende felé, amikor mutogatja a whiskyt, majd tartva a szemkontaktust húzom le rezzenéstelen arccal Darikkal, mintha cseppet sem lenne furcsa, hogy éppen egy diákommal iszok. - Nyugalom, Darik, akkor csak segít rajtad az alkohol - engem is útjára, mert ez sem tud megülni a valagán. Cortez a vállamon ülve forgatja ide-oda nyakát, mert nem nagyon érti, hogy mégis mi ez a nyüzsgés körülötte. Az előkészítőben sem szokott még hozzá, az én haverjaim meg már túl estek a mutáláson, így a zaj csak még zavaróbb. Ujjaimmal dörzsölöm meg szemeimet látványosan, majd töltök magamnak még egy istenes adagot és állok vissza eredeti helyemre. Legalább egy ideig hadd higgyem el, hogy felelősségteljes felnőttként vagyok itt, mert ezeknek hiába a figyelmeztetés, most is tőlem harminc centire borul az egyik Mórocz és a barna dán. Sóhajtva lépek arrébb, hogy véletlen se legyek nekik útban. Cortez ugrik le hirtelen a nyakamból, az asztalra érkezik, ami meginog a hirtelen jött mozdulattól. Az állat meg, mintha mi sem történt volna, néz körbe a körülötte lévő mindenségen, mint valami minőségellenőr, majd gondolván egyet ugrik át egy rekesz sör fölött és indul el a hosszú asztal soron. Elképzelésem sincs mi a terv, de még így is komótos léptekkel indulok utána, mert semmi kedvem rohangálni, mint egy vadbaromnak. A zsivajból hallom ki a visítást valamelyik fáról, halovány mosoly lesz ajkaimon, miközben a hang irányába fordulok. Sóhajtva indulok tovább, míg Cortez nemes egyszerűséggel rugaszkodik el az asztalról és ugrik Amélia vállára. Lefelé nyújtogatja a nyakát, hogy tervei szerint elérje az üveget, mert legnagyobb bánatomra egyik állatom sem hülye, és tudja basszameg, hogy amelyik kézben van, az valószínűleg nyitva is. Visszafojtom a röhögést, ajkaimat préselem össze, majd torkomat köszörülve lépek el egy “bocs” kíséretében a férfi mellett, hogy tanítványom elé lépjek.
- Bocs - emelkedik el Cortez a lány válláról anélkül, hogy megmozdulnék. Őszintén mosolyodom el, és így legalább minimálisan abszolváltam a felkészülni törő röhögésem ingerét. Cortezt a levegőben tartva esnek vissza kékjeim Améliára.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. június 8. 21:14 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Szórakoztat a helyzet, és valószínűleg az arcomra is kiül, mert nem erőltetem meg magam annyira, hogy szóra bírjam diákomat. Inkább elbeszélgetek magamban, mintsem bármit alkalmazzak annak érdekében, hogy szóra méltasson. Ugyan, abban semmi kihívás nincs, ráadásul igencsak dicséretre méltó egyébként, hogy mindennek ellenére, még mindig tartja a büntetést. A végén még büszke leszek. Mélybe menő eszmecserénket zavarja meg egy másik diákom, akinek készségesen és ugyanúgy mosolyogva nyújtok segítő kezet. Nincs más választásom, különben elvesztem a Sárközivel kötött fogadást, és nem hagyhatom az öreget nyerni megint. Az előzőt megnyerte, de ezt most én fogom vinni, még ha hatalmas erőfeszítést is kell beletennem. Természetesen erről csak ő és én tudunk, mert ha Payne megtudja, hogy csak azért vagyok türelmes, mert ez volt a fogadás tárgya, kiakad. Nem mintha egyébként nem tenné meg nap, mint nap, de ezen különösen megtenné, nekem meg nincs ehhez türelmem. Micsoda paradoxon.
Visszafordulok Lenke felé, mosolyogva fogadom, hogy még mindig a képet szuggerálja. Amikor visszafordul felém, a mosoly csak még szélesebb lesz, mert ismét azt a tekintetet kapom, amit percekkel ezelőtt. Így mondjuk nem fogunk előrébb jutni, de üsse kő, a helyzet így is igencsak élvezhető. Számomra. Lehet Lenkének plusz egy óra az én és a kép társaságában. Ki tudja?
- Elgondolkodtam azon, hogy átadom a legilimencia alapjait - könyökölök fel az asztalra, arcomat tenyerembe támasztva fordulok én is ismét a kép felé. Többet nem mondok, csak a képet nézem, ha már Lenke engem csodál képként, apró mosollyal ajkam szegletében. Szusszanva fordulok hátra vállam felett, hogy ellenőrizzem, Cortez még mindig az egyik legfelső polc sarkában alszik-e, és amikor meglátom megkönnyebbülök. Farka csavarodik az állat köré, kitakarja magát, így ez hosszú szunya lesz. Hála Merlinnek, legalább vele nem kell foglalkoznom.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. június 28. 19:56 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Lehet, hogy csapnivaló tanár voltam, vagyok és leszek, de azt ne mondja senki, hogy nem érzek együtt a diákjaimmal. Oké, ez sem igaz feltétlen, mert Lenkével ellentétben, én borzasztóan élvezem a helyzetet, míg a kislány arcára ül ki, ahogy engem néz meredten, hogy mennyire, de mennyire elege van belőlem. Nem tudom, hogy mások hogy oldják meg ezeket a problémákat, de őszintén szólva nem is érdekel, mert már nem akarom megtudni, miért beszélte végig az órát. Ez így sokkal izgalmasabb és szórakoztatóbb, nekem mindenképpen, az, hogy Lenke pedig ennyire megmakacsolta magát, legyen az ő baja. Még akkor is, ha érzem a parázsló tekintetét rajtam. Mindössze oldalvást sandítok rá, és nagyon nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne nevessek fel, amiatt, ahogy rám néz. Lazán ökölbe szorított kezemet teszem szám elé, ahogy aprókat köhintek, csak párat, hogy a nevetés ingere valahogy minél gyorsabban elmúljon, mert ez most komoly helyzet. Már akinek, oké, de tényleg az.
Szóval a legjobb megoldást választom arra, hogy oldjam a helyzet feszültségét: bedobom azt, ami igenis felkeltette a kislány érdeklődését, és a kezek azonnal leesnek mellkasa elől, még ideje is van előrébb dőlni, mintha valami hatalmas titkot igyekeznék vele megosztani. Fejemben hallom meg a szócskát, azonban még csak szemem sem rebben meg rá. Ugyanúgy tenyerembe támasztott arccal figyelek előrefelé, mert a kép nagyon leköt, talán jobban is, mint eddig Lenkét. Bár eddig egyikünk sem jött rá, hogy mégis mi a faszt ábrázol, de nem baj, mert nagyon úgy tűnik, hogy sokáig fogunk itt ülni kettesben. Én végül is ráérek, mert a holnapi óráimat drága tanársegédem összerakta már, így nekem nem kell velük foglalkoznom. Kitartóan fürkészem a képet, fejemet is kissé odébb biccentem, mert ugye nem hallottam Lenke gondolatait, hiszen: én sem használom mindig minden képességemet. Igencsak fárasztó lenne, és szeretem elkerülni a felesleges energiabefektetéseket.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. július 9. 21:08 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Az a baj ezzel a játékkal, hogy sem én, sem Lenke nem fogjuk feladni. Elgondolkodtató, hogy kinek a viselkedése a gyerekesebb, de basszameg, hát bárki lássa lelkemet, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy addig húzzam az egészet, amíg nem szégyellem. Nem azért, mert ki szeretném engesztelni a lányt, ugyan már, hanem, mert rettentően élvezem, és ehhez az kell, hogy a képet nézzem meredten, mintha meg sem hallottam volna, hogy próbálkozik. Államat támasztom tenyerembe, ujjaimmal dobolok párat arcomon, miközben igyekszem rájönni én is, mégis mi a franc van a képen, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Lenke tekintete lyukat éget a testembe. Nem palástolja mégis mennyire utál jelenleg, és ez engem mérhetetlenül boldoggá tesz. Lassan büszkeséget is érzek, ha így folytatja, és megmerem kockáztatni, hogyha a kezdetleges ellenségeskedésen túlmegyünk, akkor a végén még el is fogjuk tudni egymást viselni. Vagy ennyire ne szaladjak előre?
Kezem nyúl ki a felénk tartó kislány felé, hogy annyira nem kell megijedni Lenkétől, mert bármennyire hihetetlen, egyelőre még mindig én vagyok itt a felnőtt. Még akkor is, ha a helyzet nem erre enged következtetni. Ujjaimat mozgatom meg magam felé, de kékjeimet nem szakítom el a képről, csak akkor, amikor a kislány elém lép. Érdeklődve hallgatom, hol akadt el, majd mosolyogva kezdem el rávezetni a megoldásra. Lehet érte utálni, de nem fogok azon tanárok közé tartozni, akik elmondják a megoldást. Tartom, hogy sokkalta kifizetődőbb, hogyha maguktól jönnek rá a dolgokra, így mindössze támpontokat vagyok hajlandó adni a kislánynak is, aki halkan sikkant fel, miközben magyarázok neki. Felkapom fejemet, kékjeim zizzennek oldalra, majd nevetek fel halkan. Cortez nyújtózkodik a mellettünk lévő padon, majd ül le rá. Fejét ide-oda mozgatva méregeti a kislányt, majd néz rám. - Még másfél órát ki kell bírnod, aztán megyünk - bólintok egyet felé, majd fordulok vissza a lány felé. Mosolyogva bólintok egyet, hogy megsimogathatja, amivel várhatóan a világ legnagyobb lavináját indítom el, mert nem telik el három másodperc és a tanulószoba összes diákja Cortezt kényezteti, aki imádja, hogy a figyelem középpontjában lehet. A kérdés annyi, hogy meddig? Én megvárom, amíg megunja, majd a gyerekek tudtára adja, hogy elég volt, és elég egyértelmű is lesz, rábízom, így én ismét Lenke felé fordulhatok féloldalas mosollyal ismét.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. augusztus 6. 09:32 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Kicsit képmutató ez a macska-egér játék, amit Lenkével éppen nyomunk a többi kölyök tudta nélkül. Tisztában vagyok azzal, hogy a legegyszerűbb az lenne, hogyha megbüntetem még párszor, amiért beszélt, esetleg év végéig kihúzom ezt a fajta büntetést, mert mekkora poén, de tudom, hogy semmit nem érek vele a kislánynál. Makacs és szeret nyerni, tipikusan az, aki mindig eléri, amit akar. A baj az, hogy én már tudom, hogy nincs esélye, de a lehetőséget szeretném megadni, hogy meglepjen, hátha tud olyat mondani vagy mutatni, ami arra késztet, hogy visszakozzak az egészből. Arra emlékeztet, mikor Ombozi jelent meg nálam minden nap ugyanabban az órában az elemije miatt. Az elején tudtam, hogy csalt, mégsem tettem szóvá, mindössze közöltem, hogy hibázik, amit ő szó nélkül hagyott. Annyira egyértelmű volt, szívem szakad belé, ha csak rágondolok. Szívjuk egymás vérét, és ez valahol elégedettséggel tölt el, mert nem unatkozom, amíg foglalkoznom kell vele, de attól még idegesít. Lenkével is így vagyok. Nem olyan mértékben, mint az Ombozival, de ha így haladunk, lehet eléri azt a szintet. A lényeg annyi, hogy tudom, semmit nem érek azzal, ha agyba-főbe büntetgetem. Ez csendes háború!
Mosolyogva figyelem a kölyköket, akik körbe ugrálják Cortezt. Egyelőre csendesen tűri, szeret a figyelem középpontjában lenni, és nem is hibáztatom érte. Régen kapott ekkora figyelmet, főleg ennyi simogatással. Oldalvást sandítok Lenkére, halkan nevetek fel, ahogy előre fordulok, lejjebb csúszva a széken döntöm fejemet a szék háttámlájának, kékjeim a plafont fürkészik. Karjaimat keresztbe fonom magam előtt, utolsó pillantást vetek diákomra, majd hunyom le szemeimet. Ajkaimon halvány mosoly pihen. Komolyan mondtam a legilimenciát, bár kételkedem abban, hogy ez legális-e, de ha csak az alapokat adom át elméletben, akkor nem lehet belőle gond, nem? Lehet megérne egy kérdést Sárközitől. Vagy többet is. Tököm, hiányzik az öreg.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. szeptember 4. 15:07 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Talán mindketten a legjobban járnánk akkor, ha Lenke valóban fogná magát, felkelne és elhagyná a termet. A legnagyobb bökkenő ebben, hogy mint tanára, ezt nem engedhetem meg, ugyanis kiskorúként nem hagyhatja el az intézményt, amíg én azt nem mondtam, vagy a kötelező foglalkozások nem teltek le. Márpedig ő még kötelező foglalkozáson ül, bármennyire is nem szeretné. Én sem szeretném, basszameg, de hát a kötelezettségek meg a többi felelősségteljes szöveg helye, ráadásul… engem otthon egy Payne vár, és ember legyen a talpán, aki azt a litániát egy ilyen hosszú nap után még meghallgatná nyugodtan és türelmesen.
Tartom a szemkontaktust, amit minduntalan a kislány kezdeményez, azonban mikor tekintetében valami más csillan meg, ajkam akaratlan rezdül, hogy visszafojtsam a mosolyt. A szék nyikordul, és mire pisloghatnék egyet, Lenke már az előtt áll. Egy szót sem szólok, mindössze én is előrébb dőlök egy szemtelen vigyorral arcomon, mikor ő, és halkan felnevetek: nem cselekszi meg azt, amit szeretett volna. Okos kislány, bár értékeltem volna a bátorságát. Követem mozgását, a vigyorból lesz mosoly, azonban a szemtelenség még mindig ajkaimon csücsül. Türelmesen várom meg, hogy Cortezhez érjen, majd támaszkodom térdeimre és állok fel. Az állat azonnal mozdul, egy könyvről elrugaszkodva ugrik a vállamra, majd helyezkedik nyakamba. Automatikusan felnyúlok, megcirógatom álla alatt, majd hátra sem pillantva indulok a tanári asztal felé.
- Aki befejezte, elmehet - fordítok hátat az asztalnak és döntöm annak csípőmet. Karjaimat fonom keresztbe magam előtt. Kékjeim a mozgolódó diákokon zizegnek ide-oda, köszönök mindenkinek, segítek az utolsó utáni kérdésben, majd halkat szusszanok. Fejemet döntöm hátra, szemeimet lehunyom. - Te is mehetsz, Podlovics - biccen előre fejem, arcomon halvány, de őszinte mosoly játszik. - Öröm volt veled tölteni a délutánt - biccentek aprót, majd nyúlok a papírhalom felé, amit kezembe fogok, majd lépek ki a kislány után a folyosóra.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. december 1. 20:56 Ugrás a poszthoz

Hóvirág
ez nem lehetséges - rám nézhetsz


Baglyot küldött, érted? Baglyot. Niamey olyan utálattal méregette a madarat, egy pillanatra elhittem, hogy ott helyben megeszi, de végül csak elijesztette. Volt kedves megvárni, amíg leeszkábáltam róla a papírt, csak utána. Nemes gesztus. Azt olvasgatva léptem be a házba, hogy le se vetkőzzek, így megspórolva egy csomó energiát. Szemöldököm ugyan megrebbent a levél tartalmán, de meglepni már nem tudott. Kaptam már ennél furcsábbakat is Payne-től, szóval miután elintéztem az állatokat - Helvey-t is -, kabátom zsebébe töszködve a kezeimet lódultam meg a kurva tér felé.
Még úgy is képes voltam késve elindulni, hogy direkt nem vetkőztem neki, és ha már elkéstem, akkor hova siessek, ugye? Ezen elv alapján lépek lassan a tér széléhez, hogy kitúrjam a levelet és induljak el azt olvasva a megfelelő pad felé. Istenem, Payne, ilyen gyökér megfogalmazást, de tényleg. Nem mindegy melyik… Nem. Nem mindegy. Szemem sarkából pillantom meg a hófehér kabátot, ajkaim elnyílnak, hogy minden tizedmásodperccel csak jobban tegye, míg az égő cigaretta esik ki ajkaim közül.
Évekkel ezelőtt láttalak utoljára. Hevesen dobogó szívemtől nem hallom a külvilágot, ahogy öles léptekkel kerülök elé és ölelem magamhoz szorosan. A barna tincsek közé fúrom arcomat, reszketegen szívom be a levegőt ajkaim között, szemeimet annyira összeszorítom, a fehér foltok pattognak előttem. Karjaim óvón ölelik körbe egyre csak jobban és jobban, el is felejtem, hogy könnyedén összeroppanthatnám a törékeny testet. Semmi nem számít, csak az, hogy ismét a karjaim között tarthatom - minden eltörpül amellett, hogy ismét itt áll előttem. Érezhetem az illatát, ölelhetem, hallhatom, ahogy lélegzik. Órákig lennék képes így állni. Pontosan ott, ahol kiderült, hogy a Payne által beharangozott élő húgom, előttem állt, és én még csak nem is tudtam róla a beszélgetés végéig.
- Annyira hiányoztál - motyogom a tincsek közé. Igyekszem artikulálni, normálisan formálni a szavakat, de ajkaim a tincseknek nyomódnak, így talán csak morgás hallatszik az egészből. Soha többet nem akarom elengedni.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 675
Összes hsz: 3839
Írta: 2021. december 5. 18:11 Ugrás a poszthoz

Kasza
lehetetlen - istenem, te szerencsétlen - rám nézhetsz


Gusztustalan idő van, és mindenki undorítóan boldog, mert közeledik a karácsony. Payne is vérszemet kapott, ami nem lenne probléma, mert ő egy ember, de most, hogy Lorin is visszajött, az már kettő. Micsoda matek! Tehát két embertől kell hallgatnom, hogy mennyire jó lesz az ünnepekkor összeülni a faszom tudja hányan, majd együtt díszítünk fát és miegymás. Mondtam nekik, hogy felesleges, mert van egy Cortezünk, de kitartottak amellett, hogy ugyan, ő biztosan nem bántaná. Nos, én szóltam, szóval okosan visszavonulót fújtam, és hagytam, hogy tervezzenek. Egy idő után már nem is hallottam, amit beszélnek, csak mosolyogva néztem őket.
Az idill hamar elmúlt, amikor beközölték, hogy a savanyú képem elveszi az ő tervező kedvüket is, szóval inkább menjek és tegyem hasznossá magam. Bevásárolni. Érted? Elküldtek bevásárolni, mint valami apukát. Morogva, káromkodva, de végül csak megmozdultam, mert ember legyen a talpán, aki ellent mer mondani két Brightmore-nak. Bátor dolog lenne - és egyenlő egy halálos ítélettel. Na, ezeknek köszönhetően nézem végig, ahogy az ismerős alak mászik négykézláb a földön a jég folttól egyre távolabb. Megtorpanok előtte, mikor Cortez ugrik le a vállamról, hogy megkörnyékezze a… sárkánytigrist. Mi? Sárkánytigris, balfasz, kétszínű haj, magában beszél.
- Ha nem te vagy az, akire gondolok, akkor ez nagyon kellemetlen lesz - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat, aminek vége azonnal izzani kezd. Csípőmet döntöm jobbra, ahogy lesandítok a szerencsecsomagra. Merlinre mondom, ha tényleg ő az, akkor lehetségesen elkezdem bírni a karácsonyt. Lorin visszajött, és ha ő… ő, akkor ennél jobb nem lehet. Szusszanva nyújtom ki neki jobb kezemet, hogy felsegítsem.
Bogolyfalva - Denis A. Brightmore összes hozzászólása (511 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 17 18 » Fel