Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Úgy rohan az idő, hogy én csak győzök loholni utána. Még szinte csak most érkeztem, de már hetek teltek el. Fel sem fogom, hogy már mennyire rég jártam otthon. Furcsa. Sose voltam még ilyen sokáig távol az otthonomtól. Hiányoznak, de muszáj kicsit önállónak lennem. Az elmúlt évek alatt alig dugtam ki az orrom otthonról, s most a rengeteg inger, a sok új arc, sokkolóan hat rám. Nem egyszer fordult elő, hogy kikapcsoltam a készüléket. Nem, egyszerűen nem bírtam tovább. A mindennapi szédülés és olykor hányinger már fel sem tűnik. A hetek alatt megszoktam, szinte már az a furcsa, ha úgy fekszem le, hogy nem zsong a fejem és nem forog a szoba. Azt kérdezed, hogy mennyire nehéz most nekem? Hát szerintem Te azt el sem tudod képzelni. Most is éppen egyik óráról rohanok a másikra. Gyors léptekkel haladok az iskola folyosóján, hónom alatt két feltekert vászonnal, kontyomba tűzött ecsettel. Idegesen pillantok az órámra, elkéstem. Fenébe. Leginkább a nem létező bajszom alatt motyogok magamnak, de hát kinek is motyognám?! Az ismeretségeim száma egyelőre nem túl széles. Néhány háztársamon és tanáromon kívül alig ismerek valakit. Azok közül, akikkel elsőbe jártam, na belőlük már senkire nem emlékszem. Kikoptak a tudatomból, s nem csak az arcvonásaik, hanem a nevük is. Szóval jelenleg MINDEN az újdonság varázsával ér. A folyosó, melyen éppen rohanok, teljesen kihalt, melynek oka nagy eséllyel az, hogy már becsöngettek az órára. Ki fog nyírni – konstatálom a dolgot, majd egy nagyon fújtatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A folyosón haladva csak azon tudok kattogni, hogy mi lesz most. Mennyire leszek vajon letolva? Le fog vonni pontot késésért? Nem lenne túl jó kezdés a részemről. Még meg sem ismertek, de már elérném, hogy fújjanak rám a háztársaim. A sietség közben azt sem veszem észre, hogy a feltekert festmények közül az egyik kicsúszik. Mivel nem túl nagy súly, így nem huppant nagyot a talajon, ebből kifolyólag pedig ne hallottam meg. Igen, ott a készülék, be is van állítva, de ennek ellenére nem hallok meg minden. A cél, a tanterem már nincs messze, így kicsit még jobban kilépek, hátha akkor nem lesz annyira gonosz a tanár. Aztán egyszer csak, mintha hallanék valamit a hátam mögül. Mintha valaki a nevemet mondta volna. Na de ugyan ki lenne? Egyrészt szinte senki nem ismer, másrészt pedig a saját szememmel láttam, hogy a folyosó tök üres. Szóval nem foglalkozom vele, s betudom annak, hogy csak képzelődtem. Még egy vállrántást is mellékelek, melyet egy hmm is kísér. Betudtam annak, hogy képzelődök vagy a készülés játszik velem. De egyszer csak éreztem, hogy valaki elkapja a karom. Nem gondolkodva csapom meg támadómat az összetekert festménnyel. Nyilván nem az fog megvédeni, sőt sérülést sem tudok okozni vele, de ez ösztönből jön, vagy valami olyasmi. - Te hülye vagy?- közlöm vele, amit remélem meg is ért, mert most a legkisebb gondom az, hogy odafigyeljek az artikulálásra, amikor éppen a szívem majd ki ugrik a helyéről .Mivel már az arcomba mondja a magáét, kissé emelt hangon, így már tökéletesen hallom. Akkor ezek szerint mégsem képzelődtem, hanem ő kiabálhatott rám. A hozzám intézett kérdést hallva – igen, hallva – nevetés tör ki belőlem. Jobbomat a hasamra rakom, majd igyekszem lecsillapítani magam. - Hát ezt eltaláltad… vagyis majdnem.- már próbálok figyelni a beszédemre, s talán ilyen rövid és egyszerű mondat megértése nem fog neki nehézséget okozni. Hogy bizonyítsam állításom, oldalra fordítom a fejem, s ezáltal előtűnik az apró készülék. - Egyébként köszi! Meg is ölt volna a tanár, ha e nélkül esek be órára.- a festmény után nyúlok, majd elveszem. Megpróbálom begyömöszölni a másik festménybe, majd széles mosollyal nézek fel a srácra végül. - Ismerős vagy. Van közös óránk?- kérdem. Simán lehet, hogy csak elsuhantunk egymás mellett a folyosón, de mintha már hosszabb ideig is láthattam volna őt valahol, nem csak futólag.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nevetésemmel szemmel láthatóan felhúzom az előttem álló srácot, aki egyébként szóvá is teszi nemtetszését. Kedves tőle, hogy futott utánam, ezek szerint a morcos külső egy érző lelket takar. Cserébe akkor nem veszem zokon a dolgot – nem mintha egyébként terveztem volna ilyet – hanem fénysebességgel lépek tovább az eseten.  Aztán miután leesik neki, hogy majdnem beletrafált látom rajta, hogy zavarba jön. Ilyenkor mindig van bennem egy késztetés, hogy megölelgessem az embereket, közben megsimogassam hátukat, s közöljem velük, hogy nincs semmi gond, nem rontott el semmit, hanem a társadalom hozott létre ilyen bugyuta szófordulatokat. Sokszor bele sem gondolunk, hogy egy hétköznapi mondattal mennyire mellé tudunk lőni, mint ahogy a jelen példa is mutatja. De ott van a mindjárt agyvérzést kapok is. Erre azóta harapok nagyon, amióta a nevelőapám nagybátyja agyvérzést nem kapott, s a még életerős férfit ágynak döntötte. Ez már 2 éve, s Józsi bácsi azóta is nyomja az ágyat, a bal fele szinte teljesen béna, csak segítséggel tud felülni is. Nem volt olyan öreg, s most, mint egy kisbaba, úgy szorul ellátásra. De ide sorolhatnám a te fogyatékos, te debil jelzőket, a „vak vagy”, s egyéb finomságokat is. Lehet, ha nem lennék érintett a dologban, akkor pont nem foglalkoznék ezekkel, de érintett vagyok… Amikor bocsánatot kér, akkor egy kedves mosollyal reagálok első körben. - Ugyan, semmi baj! Nem te vagy az első…- megvonom vállam, s mosolyom töretlen. A kellemetlen kezdet után a srác próbál nyitni, s rendezni sorainkat, én pedig nem fogom ebben megakadályozni. Lehet ha most itt hagynám, akkor még órákig, ne adj Isten napokig lenne lelkiismeret furdalása. Azt pedig én nem akarom!
- Áhhhhááááá!- biccentek egy nagyot. Hát ha kicsit jobban figyelek a részletekre, akkor leeshetett volna, hogy háztársak vagyunk. Biztos már többször suhantunk el egymás mellett, csak ahogy most is, úgy általában is nem feltétlen figyelek a környezetemre. - Igen, tudom, hogy az csak akkor lesz. De én felvettem még egy modern festészet órát is, ami pont most zajlik.- vázolom neki, majd az órámra pillantok. Végül is már mindegy, úgyis elkéstem. A felém nyújtott jobbot elfogadom, majd kissé meg is rázom. - Araczki Boglárka! Bogi.- a második nevemet általában kihagyom, minek bonyolítsam túl a dolgokat?! Egy mély sóhaj tör fel belőlem, mikor újra a hallókészülékre utal. - Tényleg semmi gáz! Lépjünk túl rajta. Megtörtént, ennyi, most pedig elfelejtjük.- szabad kezemmel gyengéden „megütöm” karját, s bátorító mosolyt küldök felé. Kíváncsian hallgatom, amit a nem beszélő lányról mond. Én erről eddig miért nem tudtam? Micsoda remek információ! Már megérte elkésnem! Kissé el is merülök a gondolataimban, de végül felkapom a fejem amikor a nevemen szólít, - Igen, egészen új. Év elején érkeztem. Festészet. Na és te milyen szakra jársz? Szeretsz itt tanulni?- próbálok kedves lenni, de közben újra az órámra pillantok. Ezt hiszem ezt az órát már elengedhetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Szerelem van a levegőben! A tavasz beköszönte óta nem látok mást, csak szerelmesen turbékoló párokat. A május valami miatt módfelett kedvezhetett a hormonoknak, vagy a csillagok álltak túl jól, de bármerre nézek, mindenhol andalgó párocskákat pillantok meg. Én sosem voltam az a hősszerelmes típus, tökéletesen elvoltam egyedül, s nem is vágytam valakire, aki esetleg visszafog. Mert valljuk be, hogyha az ember lánya kapcsolatban él, akkor már nem lehet önző, nem gondolhat csak magára, hanem a másik felet is előtérbe kell helyeznie. Nos. Mivel én jelenleg a festészeti pályafutásom építgetésén dolgozom, nem érek rá olyan butaságokra, mint a szerelem. Valójában, magamnak sem merem bevallani, de félek tőle, mivel az emberek többsége fél attól, amit nem ismer. Nekem pedig ezzel kapcsolatban minden, hangsúlyozom, minden ismeretlen. Egy tipikus jó kislány vagyok, de nekem ez tökéletesen megfelel!
A teljes festőkészletemmel felszerelkezve sétálok éppen a közeli csónakház felé. A sok pár láttán egy új sorozat terve bontakozott ki bennem, melynek témája mi más is lehetne, mint a szerelem. Képek sokasága futott végig előző éjszaka a lelki szemeim előtt, s most kitörő lelkesedéssel, mint egy málhás szamár, sétálok a tópartra. Szerény véleményem és eddigi tapasztalataim szerint, itt igen sokan fordulnak meg, s a táj is fantasztikus hátteret ad. Azok a színek! Hajam felkontyolva, s egy piros kendővel van felfogva, hogy vörös fürtjeim ne zavarjanak a munkában. Kantáros farmer nadrágom egyik pántja lecsúszva, melyet képtelen vagyok megigazítani a kezemben cipelt eszközök miatt. Arcom kipirult a sétától és a cipekedéstől. Egy megfelelőnek tűnő helyen, egy nagy sóhajtás kíséretében lerakom az állványt, majd széles mosollyal nyugtázom, hogy megtaláltam a tökéletes helyet. Egy apró, kósza, hullámos hajtincs kiszabadul a kendő alól, s arcom elé  omlik, de nem foglalkozok vele, mivel elvesztem a színek, formák és a kompozíciók sokaságában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

A festőállvány egy nagy csattanással esik a földre. Annyira elméláztam – igen, tipikus művészlélek -, hogy kicsúszott a kezemből. Egyik szememet becsuktam a számomra tompa hang hallatán és kisebb grimaszt vágtam. Körbetekintettem, s igen, szinte minden szem rám szegeződött, amit nagyon nem kedvelek. Eddigi arcpírom tovább fokozódott ennek láttán, lesütött tekintettel guggoltam le, s tettem le a vállamon lógó táskát, melyben az ecsetek, festékek, és egyéb szükséges eszközök voltak. – Gratulálok! – motyogtam magamban magamnak. Ekkor egy kutya rohant el mellettem, s ha még egy picit közelebb jön, akkor fellök, ami valljuk be, tetőzte volna a szerencsétlenségemet. Mivel nem történt baleset, így nem foglalkoztam a kutyával, hanem a hónom alól kivettem a vásznat is, majd óvatosan a fűbe helyeztem, s félve pillantottam fel. Szerencsére nem voltam túl érdekes, így mindenki újra a saját dolgával volt elfoglalva. Ennek örömére egy elégedett mosoly futott át arcomon, majd felegyenesedtem, s csípőre tettem mind a két kezem. Nadrágom pántjával továbbra sem foglalkozva tekintettem újra körbe a tóparton, amikor is egy labda száguldott el a fejem mellett, majd a vászon közepébe csapódott, amit át is szakított. Egyrészt úgy gondolom, hogy az Istenek ma velem vannak, mivel ahogy a kutya, úgy a labda is majdnem telibe talált, de megúsztam. Éreztem, ahogy valami kellemetlen, átlátszó dolog csattan a vállamra, de jobban lekötött az, hogy az egyetlen lehozott vásznamon egy hatalmas lyuk tátong. Fejemben egy kisebb szitkozódás áradat hangzott el, majd gondolkodás nélkül hajoltam le, s vettem fel a labdát a földről. Egy fintor futott végig arcomon, amikor a nyáltenger a tenyerembe ömlött, s ekkor nyugtáztam azt is, hogy a vállamon is kutyanyál pihen. Dühösen, kékjeimből szikrákat szórva fordultam abba az irányba, ahonnan a labdás nyál érkezett, majd meg is pillantottam az egyetlen embert, aki dobhatta. Tagadni sem tudta volna, hogy ő volt, mivel a kutya abból az irányból loholt éppen felém. Lelki szemeim előtt végig futott, hogy nekem ront és én seggre ülök, de nagyobb volt bennem a düh, mint a popsifájdalomtól való félelem. Ajkaimat összeszorítva, nagyon koncentrálva, teljes erőből küldtem meg a labdát a férfi felé. Szerencséjére nagyon rosszul célzok, így a labda mellette elsuhanva csapódott a csónakháznak. Továbbra is dühös tekintettel méregetem támadómat, majd jobbommal körbe mutatok a területen, így jelezve, hogy marha nagy hely van még körülöttem.
- Komoly? Csak erre tudtad dobni azt nyálkupacot?! Nem elég nagy ez a tópart?! Nézd meg mit műveltél!- mondandóm közben – nagyon igyekeztem érthetően, artikuláltan beszélni - felé lépkedek, majd megállok előtte. Utolsó mondatomnál a vászon felé mutatok, majd egy nagy sóhaj tör fel belőlem. Akkor ennyit a mai festésről… Motyogok még valamit arról, hogy elrontottadazegésznapomatésmostutállakpedignemisismerlek, közben hátat fordítok és a cuccaim felé indulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Dühösen távolodom a pasitól, de ekkor – igaz halkan – de meghallom, hogy hozzám szól. A kérdés hallatán nem tudom eldönteni, hogy jól hallottam-e, s mikor nyugtáztam, hogy valóban kérdő mondatnak hatott, akkor újabb dilemma támadt bennem, hogy sírjak vagy nevessek. Bocsi?! Annyira meglep a reakciója, hogy elnevetem magam. Ő hátulról mindössze annyit láthat, hogy felső testem reszket, mely alapján akár sírhatnék is. De ha szemben lennénk egymással, akkor láthatná, hogy szemeim is mosolyognak, az addigi düh szinte teljesen szerte is foszlott. Szerencsére sose voltam egy haragtartó típus, illetve túl könnyen meg lehetett békíteni, ahogy azt a jelen példa is mutatja. Aztán folytatja… Nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mögöttem áll egy férfi, aki cseppet sem tűnt esetlen típusnak – igaz annyira nem néztem meg alaposan -, de közben pedig mégis úgy viselkedik. Annyira groteszk a helyzet, hogy az már vicces. Indulnék tovább, de újra meghallom hangját, mely egyre közelebbinek tűnik, így nem mozdulok. Mellkasom előtt összefont karokkal, meglepett tekintettel, oldalra biccentett fejjel hallgatom. Utolsó mondata villámcsapásként ér, érzem, ahogy arcomat elönti a pír. Nem szoktam meg, hogy egy férfi bókol nekem. Lefagyok. Fejemben ismétlődnek a szavai ismerkedtem, nagyon szép vagy – újra és újra. Lassan felé fordulok, de merev, zárt testtartásom nem változik.
- Tessék?! – kérdem. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól hallottam, amit mondott, s nem csak félre hallottam valamit. Sajnos az nálam olykor megesik, s okozott ez már néhány kellemetlen pillanatot az elmúlt 22 évem alatt. Ekkor kutyája robog oda hozzánk, szájában az ominózus labdával, amit le is pakol gazdája lába elé. Ekkor tudatosul bennem, hogy továbbra is tiszta nyál a fehér pólóm, így hirtelen oda kapom tekintetem, s kezemmel megpróbálom eltűntetni, de az csak még jobban szétkenődik. Hamar újra fogja gondolni a pasi a szép vagy kijelentését. Fejemben közben még egy kérdés zakatol, amit nem terveztem, de kimondtam hangosan.
- Mi a fene történik most? – rémülten tekintek fel az előttem álló férfire, s kékjeimet az ő szemébe fúrom, várva valami reakciót. Ez most komoly?! Én hülye-hülye-hülye…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bármennyire is meglepő számomra, valóban jól hallottam. Újra elmondja, hogy szép vagyok, én pedig továbbra sem tudok ezzel mit kezdeni. Ahogy mélyen szemembe néz, az zavarba hoz, de állom pillantását. Vagyis inkább nem tudom nem fenntartani a szemkontaktust, mivel van valami a szemében, ami hú. Elkötelezetten hiszek benne, hogy a szem a lélek tükre, s abból szinte mindent ki lehet olvasni, ő pedig most úgy fest, mint aki igazat mond, bármennyire is nehezen hiszem el. Nyelek egy nagyot, s csak ezután tudok egy értelmesnek tűnő mondatot kifacsarni magamból. - Köszönöm szépen, kedves vagy!- zavaromban képtelen vagyok teljes mértékben figyelni beszédemre, így ha eddig nem tűnt fel neki beszédproblémám, akkor majd most szembesül vele. Érthető amit mondok, csak nem cseng olyan szépen. Ettől most még ráadásul kellemetlenül is érzem magam, s motoszkál bennem egy olyan gondolat, hogy ezzel tuti megrémítem. A véletlen kicsúszott kérdés is csak ront a helyzeten, de amikor válaszolna rá, a csöpp vérebe szakítja félbe, s ezzel kicsit enyhít a kellemetlen szituáción. Pont jól jött a kutya támadása, így kissé oldalra fordulva, halkan kifújhattam a levegőt, melyet eddig bent tartottam. Észre sem vettem, hogy elfelejtettem normálisan lélegezni. Veszek néhány mély levegőt, majd az előttem álló férfire szegezem tekintetem. Figyelem, ahogy a kutyával foglalkozik, s ha ő nem dobja el azt a labdát, akkor én rúgok bele egy hatalmasat, hogy az a szerencsétlen állat boldog legyen. Ezt követően egy újabb olyan mondat hangzik el, melyre szerintem nincs az a nő, aki egy ilyen random találkozás alkalmával számítana. Meglepetten pislogok rá, szemöldököm magasra szökik, majd elnevetem magam. - Te most szórakozol velem! - nem kérdezem, inkább megállapításként közlöm. Körbe tekintek, hogy ki figyeli ezt a kis műsort, de sehol nem látok nevetésben kitörő haverokat. Szegényemnek nincs könnyű dolga, hogyha ezt komolyan gondolja, melynek fő oka, hogy képtelen vagyok elhinni, hogy egy ilyen pasit érdekelhetek. Ahogy közelebbről megnéztem ő nem egy kategória velem…szerintem. Ha jól sejtem, akkor bármelyik nő utána dobná a bugyiját, de én meg nem az a fajta vagyok. - Tisztázzuk, ez milyen jellegű vacsora lenne?! Ha el akarnál adni nekem valamit, akkor rossz helyen kopogtatsz. Szegény, meg nem értett művész vagyok! – mosolygok rá azzal a tipikus, irtó cuki mosolyommal, melynek köszönhetően arcom két oldalán apró gödröcskék jelennek meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Úgy tűnik, hogy a reakcióim feszültséget váltanak ki belőle, legalábbis arcának mimikája erről tanúskodik, majd a hozzám intézett kissé nyersebb kérdés fejbe vág. Nevetése és a látottak miatt elszégyellem magam. - Hát… - kezdenék bele, bár én sem tudom, hogy mibe, így inkább csendben maradok. Amikor szembesülök vele, hogy ez a férfi nem szórakozik, s komolyan gondolja minden egyes szavát, hirtelen szédülni kezdek. Nem, nem az a fajta, mint amikor hirtelen állsz fel, s forogni kezd a szoba. Ez az a fajta szédülés vagy inkább gyengeség, amikor tisztán látsz mindent, azonban kótyagos a fejed, s kicsit tompábbak a külvilágból érkező hangok. Ez az a fajta szédülés, amikor saját magadnak okozol kellemetlen pillanatokat, s csinálsz magadból idiótát egy másik ember szemében. A kérdésemre adott válasza letaglóz, de mikor búcsúcsókot említ akkor a szédülésem tovább fokozódik. Mosolyomra mosollyal reagál, ami talán arra enged következtetni, hogy még nem halott az ügy. A 22 évem alatt sosem éltem meg ilyen szituációt, s tudom, hogy örökre az emlékezetembe fog égni, még akkor is, hogyha ebből semmi nem lesz. Közelebb lépek hozzá, majd jobbomat összefont karjára helyezem.
- Bocsánat! – hangom gyengéd, szinte suttogó. Szemeimet pár pillanatra lesütöm, majd újra rá pillantok bocsánatkérő bociszemekkel. Ahogy húzom le kezemet karjáról, akaratlanul simítom meg izmos alkarját. Egy nagyot nyelek, de próbálom leplezni. Semmi rutinom nincs a pasikkal kapcsolatban. Egy rövidke párkapcsolatom volt, aminek nagyjából két éve lett vége. Egy szintén hallássérült sráccal voltam együtt pár hónapot, de teljesen más érdeklődésünk miatt jobbnak láttuk, hogyha elengedjük egymás kezét. Nos tapasztalatok híján igyekszem csak magamat adni, s bízom benne, hogy az is elegendő. Egy gondolat fut végig fejemben, mely miatt egy huncut mosoly ül ki arcomra. Kissé beharapom alsó ajkam, majd töretlen mosollyal szólok újra a férfihez. - De remélem az olyan búcsúcsók lesz, hogy megemelkedik a jobb lábam, tudod, mint a filmekben. - fürkésző tekintettel várom reakcióját, majd ráeszmélek, hogy Isten igazából még a nevét sem tudom. - Egyébként… Bogi! – jobbomat nyújtom felé, s már teljesen meg is feledkezek arról, hogy egyébként dühösnek kellene lennem az elszakított vászonért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Gesztusaiból és reakcióiból valamiért az fogalmazódik meg bennem, hogy nem újkeletű számára az ilyen jellegű szituáció. Mikor hozzá érek, akkor szeme se rebben, mintha semmi érdemleges nem történ volna. Bár könnyen megeshet, hogy én tulajdonítok nagyobb jelentőséget az érintésnek, mint kellene. Azért nem szabad elfelejteni, hogy milyen jelentősége lehet, s mennyi mindent el is árulhat két fél kapcsolatáról. Számomra az érintések nagyon fontosak, s számtalan információt közvetítenek. Lehet a halláskárosodás miatt, de valamiért a taktilis ingerlés rám erősebben hat, mint egy másik emberre, ezt már sikerült megfigyelnem. Pont emiatt kéne talán irtóznom a testi kontaktusoktól, azonban én inkább keresem és gerjesztem őket. Tudom, furcsa egy teremtés vagyok, de mennyivel unalmasabb lennék, ha nem ilyen lennék.
Közel hajol hozzám, s orrunk szinte összeér, mely közelség számomra váratlan. A búcsúcsókos megjegyzése után azonban nem is tudom mire számítottam. Tekintetem továbbra sem tudom elvenni övéről, s a közelség miatt még inkább elveszek benne. Gyengéden beharapom alsó ajkam. Nem érzem magam kellemetlenül, de mégis szokatlan számomra ez a szituáció, s ahelyett, hogy javulna a helyzet, ő még tovább „rontja”. Ahogy a csókról beszél, kellemes bizsergés járja át egész testemet. Szinte levegőt is elfelejtek venni. Képtelen vagyok irányítani a reakcióimat, az is megfogalmazódik bennem, hogyha most megcsókolna… Aztán elhúzódik tőlem, és a fejemben tomboló tehetetlenség is csillapodni kezd. Akaratlanul egy mély sóhaj tör fel belőlem, amikor már képes vagyok újra lélegezni.
- Ardo? – kérdezek vissza a név hallatán, mivel az elmúlt 22 évem alatt még sosem hallottam. - Ez milyen nemzetiségű név? – Igazából nem lepődök már meg semmin, mivel az iskolában is elég színes az etnikumok felhozatala. Amit én személy szerint nagyon élvezek, s értékelek is. Nagyon imponáló, hogy nem engedi el a vásznas kérdést, s mindenáron meg szeretné téríteni a káromat. Egy bájos mosoly kúszik arcomra, apró mosolygó gödröcskéimet a felszínre hozva. - Általában rendelni szoktam őket, vagy ha egy nagyobb városban járok, akkor keresek fel egy művészellátót. - válaszolok neki, majd ekkor egy Isteni sugallat hatására széles és módfelett huncut mosoly kúszik arcomra. Mellkasom előtt összefonom karjaimat, kissé oldalra biccentem fejemet, s arcát fürkészem. - Nem vásznat kérek, hanem, hogy legyél a modellem. Akt modellem… - újfent beharapom alsó ajkam, így próbálva megakadályozni a kitörni készülő kuncogást. - Nos? Mit szólsz? –

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Néhány nappal ezelőtt haza utaztam a családomhoz, ami teljesen feltöltött. Az öcsém is otthon tölt néhány hetet, így együtt vagyunk mind, s hétvégére családi programot is szerveztünk. Izgatottan várom, de közben nem tudok nem gondolni a művészetis záróvizsgára, ami még hátra van. Kulturális sokszínűség rejtett kincsei a zárómunka címe, mely elég nagy szabadságot ad a kezünkben, azonban mégis kötött téma. Néhány skiccet már készítettem, van egy elképzelés a fejemben, azonban ehhez szükségem van olyan eszközökre is, melyeket ott felejtettem a kastélyban, emiatt a mai délután Bogolyfalván töltöttem. Táskámban a szükséges eszközökkel haladtam el a cukrászda mellett, mely szinte könyörgött, hogy menjek be egy süteményre. Na és ki vagyok én, hogy nemet mondja neki?! Szóval jelenleg két szelet süteménnyel a tányéromon, és egy nagy bögre kávéval ülök az ablak melletti asztalnál, s néha egy-egy falatot bekapok a csupa csokoládés cukorbombából. Kezemben Karády Anna, A füredi lány című könyve, melyet teljes belefeledkezéssel olvasok. Ilyenkor úgy érzem, hogy belecsöppentem egy másik világba, ahonnan nehéz kiszabadulni, nehéz visszalépni a valóságba. Vörös hajkoronám egy laza copfba van fogva, azonban egy-két rakoncátlan szál mindig kicsúszik, s ezáltal keretezi arcomat. Néha egy-egy ilyen tincset megpróbálok a fülem mögé tűrni, de hasztalan. Gyengéden beharapom alsó ajkam jobb oldalát, ez történik festés közben is, vagyis minden olyan cselekedetnél, ahol koncentrálok. Szinte védjegyemmé vált, mint az apró mosolygó gödröcskék arcomon. Egy kortyot iszok a kávéból, majd belekezdek egy újabb fejezetbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

„Kint zuhogott az eső. Éppen akkor készültem a gyertyámat eloltani, amikor az ajtón dörömbölést hallottam. Fegyvert kerestem, de hirtelen semmi éleset nem találtam. Így seprűt tartottam a készenlétben, majd résnyire nyitottam az ajtót. Oroszy Mihály állt csuromvizesen odakint. Nem szóltam semmi, csak beengedtem, mire ő a kezébe kapta az arcomat, és vadul megcsókolt…”. Teljesen elvesztem ebben a különleges világban, melyet ez a könyv nyújt. Szinte képtelen vagyok letenni, s ez az érzés kerít hatalmába most is, azonban ekkor furcsa érzés járja át testemet. Mintha valaki figyelni. Nem, nincs és sosem volt üldözési mániám, de az ember olykor megérzi, amikor valaki őt nézi hosszasan. Elszakítom a tekintetem a könyv lapjáról, s felpillantok. Nem kell sokáig keresgélnem, amikor kissé arrébb egy fiatal férfit fedezek fel, aki szintén könyve mögül néz rám, elmosolyodik, majd lesüti szemét. Erre a reakcióra az én arcomon is mosoly fut át, majd szinte észrevétlen rázom meg fejem. Eszek egy falatot a süteményből, majd feljebb emelem könyvemet, hogy ne láthassa arcomat. Mosolyom azonban a könyv mögött töretlen, előhozva apró kis gödröcskéimet. "Beljebb tolt, az ajtót is belökte, de közben egy pillanatra sem eresztett. Türelmetlenül lökött az ágyra, és kikapcsolta a nadrágját." Felsóhajtok. Nagyon igyekeztem az olvasottakra figyelni, azonban képtelen voltam. Lejjebb engedtem a könyvet majd az ismeretlen férfi felé néztem, volt egy olyan érzésem, hogy újra engem figyel. A könyv lapjai mögött huncut, de mégis bájos mosoly látható arcomon. Annak ellenére, hogy ő ezt nem látja, a tekintetemből mégis kikövetkeztetheti. A könyvre pillantok, amit be is csukok, mivel ezek után képtelen lennék teljes mértékben arra koncentrálni. Az asztalra helyezem, ezt követően pedig két kezemmel megfogom a kávés bögrét, majd aprókat kortyolva pillantok néha az ismeretlen férfi irányába,majd ki az ablakon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Meghökkenek, amikor közli velem, hogy orosz, hiszen nem oroszos a kinézete. Igaz, még nem találkoztam orosszal, de a fejemben lévő kép az orosz pasikról nem ilyen. Bár, ha jobban belegondolok, orosz katonának simán el tudnám képzelni. Jesszus de szexi lehetne egyenruhában. A gondolattól egy kisebb nyögés tör fel belőlem, amit észre sem veszek. Az elrévedésemből végül az térít vissza, hogy közli velem, hogy egyébként magyar. - Radetzky? Honnan lehet ismerős nekem ez a név?- A gólyás eszmefuttatáson felkuncogok, bár ez alapján annyira nem örül magyarságának, s inkább húzna más irányba. Jobban belegondolva én is sokkal szívesebben lennék olasz, mint magyar. Annyira nagyon imádom azt a kultúrát, hogy bármikor csomagolnék és mennék. Egy gond van, mégpedig, hogy nem beszélek semmilyen idegen nyelvet. Voltak próbálkozásaim, de mivel még a magyar is olykor-olykor nehézkes, így az idegen nyelvnek inkább neki sem estem úgy rendesen.
Az aktos ötletem nem rémiszti meg, sőt még incselkedni is támad kedve. A pont itt kérdése hallatán látványosan körbe tekintek, mutató ujjammal megütögetem párszor ajkamat, majd összefonom karjaimat. - Nos, mivel esélyesen közszeméremsértést követnél el, így ezt most nem erőltetném.- mondat közben közelebb lépek hozzá, majd tarkójánál lévő karját megfogom, s teste mellé kezdem húzni, így is jelezve, hogy nem kell vetkőznie. - Egy sötét szoba megfelelő világítással sokkal ideálisabb lenne...- Úgy érzem, hogy ráéreztem a kis játékra, melyet űz, s kifejezetten élvezem is, bármennyire is tőlem idegennek tűnik. A cicám szó hallatán hirtelen megemelkednek szemöldökeim egy röpke pillanatra. - Akkor gyakorlok, elvileg az teszi a mestert… – huncut mosolyom töretlenül terül el arcomon, s tekintetem is ezt illetve még mást is sugároz. Amikor azonban az ő arckifejezése komollyá válik, az én arcomról is eltűnik a huncutság. - Öhm.. 7 óra? – kérdem, s érzem, hogy izgalom járja át egész testem. Ebből tényleg randi lesz?! Vele?! Hát ma már megérte felkelni…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Jót derülök azon, hogy mennyire nem érdeklik a szabályok, legalábbis látszólag. A közszeméremsértéses megjegyzésemre is csak egy sokat sejtető választ ad. Mimikájával próbálja komolyra venni a figurát, de képtelen vagyok mosolygás nélkül, póker arccal folytatni ezt a beszélgetést. Minden egyes hozzá intézett kérdésemre és mondatomra képes valami olyat reagálni, ami meghökkent, megmosolyogtat vagy éppen zavarba hoz. Annyira váratlan ez az egész szituáció, s bevallom nőiesen, hogy amikor reggel felébredtem, nem gondoltam volna, hogy ma még randira invitál egy ilyen férfi. Őszintén megmondva nem is tudok mit kezdeni ezzel az egész helyzettel, illetve a látszólagos nagyobb korkülönbséggel. Soha nem volt ilyen szituációban részem, de végülis, hogy lett volna, amikor elszeparáltam magam a társadalom nagy részétől, egy apró burokban éltem, s köszönöm szépen nekem teljesen tökéletes volt ott… egészen mostanáig. Nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezetes lehet – a nehézségek ellenére is – közösségben lenni. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha egy ilyen férfi leszólít, ráadásul találkozni szeretne velem. Megfordult a fejemben, hogy lehet csak szórakozni akar, mindenféle értelemben, de muszáj sodródnom az árral, bármennyire is félelmetesnek tűnik most. Félek-e, hogy olyat fogok látni, ami megrémít? Nem. Ez az egész helyzet rémít meg, hiszen ami új, az egyben félelmetes is tud lenni, de közben nagyon izgalmas. Amikor búcsúzik elfog egy furcsa érzés. Egyrészt még szívesen elidőztem volna a társaságában, másrészt összeszorul a gyomrom a gondolattól, hogy holnap én randevúzni fogok vele. Mellkasom előtt összefont karokkal figyelem ahogy távolodik, mellette a kutyája boldogan csaholva lépked. Elpirulok, amikor hirtelen újra teljes testével felém fordul, s úgy néz rám, ahogy férfi talán még sosem. Mikor újra hátat fordít odalépek a földön heverő dolgaimhoz, leülök a fűbe, s elrévedt tekintettel, mosolyogva bámulok a semmibe, miközben pillangókkal a gyomromban gondolok a holnapra.

/ /

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Figyelem a körülöttem zajló jelenetet. Az ismeretlen int a pincérnek, aki készségesen ki is megy hozzá. Köténye aprókat leng, ahogy lépked, zsebéből papír és toll kandikál ki. Ahogy a vendéghez ér bájos mosolyt küld felé, barna hullámos haját füle mögé tűri, majd zsebébe nyúl, hogy kivegye onnan a papírt és a tollat. Hol az előtte ülő férfire pillant, hol a papírra, végül rám. Egy meglepett de mégis bájos mosoly jelenik meg arcán, majd feljegyzi a szükséges adatokat, végül biccentve lép el a férfitől. A pulthoz lépdel, én pedig végig figyelem mit tesz, de sajnos nem látom megfelelően. Valamit tesz-vesz a pult mögött, majd a süteményes hűtőhöz lép, ahonnan kihúz egy tálcát, melyről két szelet süteményt emel ki. Ekkor az ismeretlen férfire pillantok, csak úgy kíváncsiságból, hogy mit csinál eközben ő, de tekintetem újra a pult felé irányul. A felszolgáló rám pillant, elmosolyodik, majd elindul kifelé a rendeléssel. Óvatosan lök egyet az apró lengőajtón, mely elválasztja a pult belső részét az üzlettől, ami ezt követően még párat leng. Az egyik tányér süteménnyel a férfi felé lépdel, majd le is helyezi elé. Szinte hallom- nyilván nem, hisz távolabb van - , ahogy jó étvágyat kíván neki, majd mosolyogva pillant rám. Értetlenül pislogok magam elé, amikor másik tányért a kezébe fogva indul el felém. Hiszen én nem rendeltem semmit. A kezemben tartogatott bögrét szorosabban fogom, mintha kapaszkodni szeretnék belé. Valami miatt egy filmbéli jelent fut végig a fejemben. Igen, az a tipikus csöpögős romantikus filmekbe való, amikor a jóképű, fiatal férfi egy kávét vagy süteményt vagy valamit küld a számára szimpatikus nőnek. Felveszik a szemkontaktust, majd hosszasan elvesznek a másik tekintetében. Szinte érezni lehet a köztük vibráló feszültséget. A férfi ezt követően a nőhöz lépdel, majd leül az asztalához és megszólítja. A dolgok könnyedén mennek köztük, nincsenek kínos csendek… mintha már születésük óta ismernék egymást. Együtt lépnek ki a cukrászdából, amikor is elkezd szállingózni a hó. Mire a közeli parkhoz érnek már sötétedik, s a hó is fehérre festette a tájat. Végül nem bírják tovább, s a férfi szenvedélyesen megcsókolja a nőt, amikor is a teljes park fényárba kezd úszni a felkapcsolódó világítástól. Természetesen mindezt karácsony előtt, azzal a dekorációval na és New Yorkba. Pislogok párat, hogy visszatérjek a valóságba, majd megköszönöm az elém helyezett süteményt. A fiatal pincérlány elmondja, hogy a fiatalember küldte, aki ott ül, majd ujjával a korábban könyve mögé bújó férfire mutat. Felegyenesedik, s távozik, miközben én kékjeimet a nem messze ülő ismeretlenre emelem. Meglepett a gesztus, nem számítottam rá, de ennek ellenére jól esik. Bájos mosollyal arcomon biccentek egyet, majd kissé megemelem a kávésbögrét is. Iszok egy apró kortyot, majd felemelem a villát a tányérról, s egy apró falatot eszek az elém helyezett süteményből, miközben végig a másikat nézem. Én nem fogok oda menni hozzá, nem fogom megszólítani, sajnos én nem az a típus vagyok, így megvárom a következő lépését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A mai napom igen kimerítő volt, s órák után azonnal a szobámba vettem az irányt. Szinte gondolkodás nélkül szedtem ki hallókészülékemet, mivel csendre és nyugalomra vágytam. Taláromat le sem véve dőltem be az ágyba, s szemeim hamarosan le is csukódtak. A fáradtság teljesen magával ragadott, s hiába volt vacsora idő, hiába próbáltak meg a szobatársaim szólni, hogy keljek fel, semmire nem reagáltam. Néhány óra alvás után pihenten keltem fel, s rémülten szembesültem vele, hogy hány óra van. Most pedig takarodó után a hasam is jelzett, hogy jó lenne valami élelmet juttatnom magamba. Bármennyire is tudtam, hogy nem kéne éjszaka mászkálni, az éhség győzött, én pedig készülékemet visszahelyezve osontam ki a hálószobából. Csendesen próbáltam távolodni a hálókörlettől, nem akartam senkit sem felébreszteni, így cipőmet is inkább kezemben vittem, majd mikor tiszta volt a terep bújtam bele. A konyha felé vezetett az utam, mondván, hogy ott biztos találok valami elemózsiát. Teljesen más képet mutat ilyenkor az iskola, mely a művészi énemet magával ragadta. A félhomály, a kinti sötétség, a színek… Számtalan festmény képe jelent meg előttem, pedig még mindig dolgozom Belián portréján, s ameddig az nincs kész, addig nem kezdek újba. A folyosók csendesek és néptelenek, olykor egy-egy prefektus cipőinek kopogása töri meg azt. Ilyenkor kissé félelmetes hatást kelt az épület, pláne a maga kiszámíthatatlanságával. Egy mély sóhaj kíséretében fordultam rá egy újabb folyosóra, mely talán a jó irányba vezet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Érdeklődve figyelem az eseményeket, melyek köztem és az ismeretlen között zajlanak. Tekintetemmel végig követem, ahogy elpakol, majd felém indul. Megszeppenve pillantok le az asztal lapjára, majd iszom egy korty kávét. A bögre „takarásából” pillantok fel, pont akkor, amikor ő biccent egyet, majd elhalad mellettem. Hát őszintén szólva nem erre számítottam. A korábban lefestett hollywood-i filmjelenet dugába dőlt. Meglepetten követem tekintetemmel, ahogy elhagyja a cukrászdát, majd nevetés tör ki belőlem. Igazából érezhetném kínosnak is a jelenetet, vagy gondolhatnám úgy, hogy valamit nagyon elrontottam, de helyette jót szórakozok rajta. Nekem ott van Bernárd, s bármennyire is jól esik a lelkemnek, hogyha egy pasi érdeklődést mutat irányomba, nem fogok a kardomba dőlni, hogyha tévedek. Végül is én csak nyertesként jöhetek ki ebből az egészből, mivel kaptam egy ingyen süteményt. A süti sokkal jobb, mint egy pasi társasága. Ő csak élvezetet nyújt, s nem kell beszélgetni, illetve felesleges köröket futni vele. Arcomra töretlen mosoly ül ki az imént történtek miatt. Ha arra számított, hogy oda fogok menni hozzá, mert küldött nekem egy süteményt, akkor rosszul gondolta. Én nem az a típus vagyok, aki udvarol egy férfinek, vagy éppenséggel mindent elkövet, hogy udvaroljanak neki. Pedig értelmesnek tűnt, s olvasott is, így lehet tudtunk volna egy jót beszélgetni. Aztán vissza is hívtam volna egy sütire, mivel nem szeretek adósa lenni senkinek. De úgy tűnik fontos dolga akadt, így én meg a sütim tovább olvashatjuk a könyvemet. Az ilyen kiszámíthatatlan és teljesen váratlan dolgoktól szép ez az élet. Iszok egy újabb kortyot, majd mosollyal nyitom ki az előbb elrakott olvasmányomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Köhögök egy aprót, melyre az egyik festményről egy álmos, de mégis morcos figura néz vissza rám, ami lepisszent. Bocsánat! suttogom oda neki, majd színpadiasan húzom végig összecsippentett ujjaimat a szám előtt, mintha egy cipzárt húznék be rajta. Egy másik festmény is felriad a nem várt köhögésre, de ő kevésbé szolidan szid meg, majd fordul a másik oldalára, s hunyja le szemeit. Elgondolkodok azon, hogy lehalkítom a hallókészülékemet, s akkor figyelmen kívül tudom hagyni a sok dühös férfit és nőt, akik a falakról köszönnek vissza rám. Azonban ezzel azt is kockáztatnám, hogy nem hallom meg, ha valaki közelít felém. Igaz, legutóbb sem lettem megbüntetve, annak ellenére sem, hogy egy tanár talált rám becsiccsentett állapotomban, a földön ücsörögve. Majd ezt követően kifejtettem neki, hogy mennyire helyes, s ezáltal veszélyes a női nemre. Úgy vélem, hogy ez a Bagolyköves pályafutásom csúcsa, illetve ennél rosszabb már nem igen történhet. Végül is inkább a büntetés, mint még egy ekkora égés. Azóta igyekszem sokkal konszolidáltabb lenni, bár engem ismerve ennek nem sok esélye van. Mindehhez csatlakozik még a topaságom és instabilitásom, melyet a fantasztikus hallássérülésemnek köszönhetek. Egy kész főnyeremény vagyok! Igazából csodálom, hogy még élek és nem ütött el egy villamos vagy bármi. A gondolataim örvényét a megkorduló gyomrom szakítja meg, vagyis inkább evezi át másik vizekre. Lelki szemeim előtt látom a vacsoráról talán megmaradt ételeket, melyeket nem tüntettek el a manók. De ha az nincs, akkor beérem egy szendviccsel is, bár biztos vagyok benne, hogy a kis zsémbesek ki fognak nyírni, ha megtudják, hogy én jártam hőnszeretett konyhájukban. De sajnos az éhség nagy úr, így vállalom a kockázatot. Fejben már pakolom össze, hogy miket teszek a szendvicsembe, miközben a padló lapjait és a lépéseimet nézem. Nyelek egy nagyot, mivel az étel gondolatától beindult a nyáltermelésem, ám ekkor valakire felkenődök. Egy lépést hátrálok, majd egy Nemáár! hangzik el fejemben, végül meglepetten pislogok fel akadályomra. Gyorsan végig mérem, s az öltözetéből arra a következtetésre jutok, hogy diák lehet, aki szintén tilosban jár. De nem nyugszom meg, mivel legutóbb sem sikerül felismernem az intézmény egyik pedagógusát, csak nagy nehezen. Védelmemre szóljon, hogy akkor nem kevés alkohol volt a szervezetemben. Bár ha mást kérdeznék, akkor képen röhögne, hogy az semmi nem volt. Jaj de bonyolult minden!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ahogy felnézek az előttem állóra egy ismeretlen arcot vélek felfedezni, bár lehet csak a félhomály miatt. Véleményem szerint nem láttam még, ami annyira nem meglepő, mivel nem vagyok a társaságok közepe, bár egyre több embert sikerült megismernem a suliban. Ahogy felpillantok rá látom, hogy mozog a szája, de nem hallom, hogy mit mond. Első gondolatom az, hogy biztos suttog. A szájról olvasási tudásom valamennyit segít, így nagyjából értem, hogy Jézust meg Máriát emlegeti. Aztán következő mondatát tisztán láthatóan hozzám intézi, de továbbra is néma csend honol mindenhol. Ekkor koppan egy nagyot az a bizonyos éji bogár. Hirtelen fülemhez kapok - mivel trehány voltam, így csak az egyik fülemet kell lecsekkolnom -, s szembesülök azzal a kellemetlen ténnyel, hogy nincs meg a hallókészülékem. Nyilván az ütközés közben pottyanhatott ki, mivel csak gyorsan behelyeztem, s nem igazítottam be megfelelően és precízen. -Basszus! Ne mozdulj! - szakad ki belőlem, majd azonnal a padlót kezdem nézni. Pálca nélkül még fényt sem tudok csiholni, így a félhomályban próbálom megkeresni az egyébként átlátszó és test színű apró készüléket. Nagyjából a lehetetlenre vállalkoztam, de e nélkül én sehova nem megyek. - Nem tudsz egy kis fényt gyújtani valahogy? Bárhogy? Akár a taláromat is felgyújthatod!- pillantok fel rémültem az előttem állóra. Mondjuk hiába válaszol szóban, úgysem fogom meghallani, de a testbeszédet értem, meg a jelbeszédes is, bár kicsi az esély arra, hogy tudjon jelelni. Tényleg simán beáldozom a talárt, mivel az sokkal olcsóbb, mint egy hallókészülék. A családom anyagi helyzete pedig nem a legfényesebb így, hogy mindketten más irányba mentünk tanulni és máshol önmegvalósítunk. Szóval nagyon nem hiányozna, hogy egy több százezer forintos készülék eltűnjön. - Nem hiszem el, hogy ennyire béna vagyok!- puffogok, közben pedig leguggolok, s a nem éppen tiszta talajt kezdem simogatni magam körül. Szinte pánikszerűen tapogatom végig a környezetemet ameddig elérek, de nem merek lépni, mivel ha rálépek, akkor is bukott a mutatvány. Szemeimbe könnyek szöknek, pedig nem vagyok egy sírós típus. - Kérlek segíts megkeresni!- közlöm a sráccal, mintha tudnia kellene, hogy mire gondolok. Hatalmas, kérlelő bociszemekkel pislogok rá. Könnyen megeshet, hogy indokolatlanul hangosan vagy halkan kommunikálok vele, mivel nem tudom felmérni a hangerőmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A kérésem után hirtelen fény támad. Szívesen megköszönném neki a segítséget, de egyelőre nagyobb bennem a pánik, mint a hála. A fény segít, de továbbra sem elhanyagolható tény, hogy egy tűt keresünk a szénakazalban. Mert az a fránya készülék bizony nagyon apró, s színeinek köszönhetően nagyon jól rejtőzködik is. Tapogatózok, s ekkor érzékelem, hogy az ismeretlen is leguggol, majd pálcáját jobbra-balra mozgatva igyekszik jobb megvilágítást nyújtani számomra. Lehet sokkal célravezetőbb lenne, hogyha tudná, hogy mit keresünk, de pánikszerű hangulatomban odáig nem jutottam el, hogy fel is világosítsam. Emellett a fogyatékosságom miatt örök életemben rosszul viseltem, hogyha valaki segíteni akart. Sajnos azok az emberek, akik empatikusak velem szemben, hajlamosak túlzottan is segítségnyújtók lenni, ami olykor nagyon zavaró tud lenni. Sose fogom elfelejteni, hogy hányszor kerültem kellemetlen szituációba hallássérülésem miatt, amikor is úgy kezeltek, mintha nem futnék százon. Jó, valóban a tanulás szempontjából nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de ettől függetlenül köszönöm szépen, képes vagyok önálló és teljes életet élni. Már ha megtalálom a készüléket, s anyáék nem nyírnak ki. Felpillantok az előttem guggoló srácra, s látom, hogy újra jár a szája. Hirtelen a homlokomra „csapok”, s végre megérkezik a felismerés. - Semmit nem hallok abból, amit mondasz. Hallássérült vagyok és most a hallókészülékemet keressük, mivel ütközés közben kiesett.- bizonyára jelenleg sokkal nehezebben érhető, amit mondok, de próbálok nagyon artikulálni. Általában, amikor bent van a készülék, s „hallom” magam, akkor szebben beszélek, de ez most nem az a szituáció, hogy ezzel foglalkozzak. Nagyokat pislogok rá, s várom a reakciót, amiből gyorsan kiderül, hogy ő is az a túlbuzgó empatikus lélek, vagy az, aki képes normálisan kezelni, mint bárki mást, aki nem fogyatékkal élő. - Egy nagyon apró készüléket keresünk, mely testszínű és átlátszó.- közlöm vele a tényeket, mivel úgy fest, hogy segíteni szeretne. Tekintetem újra a talajra siklik a fiú tekintetéről, s újra keresésbe kezdek. Megtámaszkodok magam mellett, kicsit kinyújtózok, s úgy próbálom meg feltérképezni a srác mögötti területet is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Halványan elmosolyodom, amikor szájáról leolvasom, miként nyugtázza a hallókészülék kinézetét, s ezáltal a nehezített feladatot. A lehető legrövidebben és legegyszerűbben fogalmazza meg, hogy mennyire szuper szituáció ez most. Ha nem lennék picit befeszülve, akkor lehet még hangosan fel is nevettem volna. Ezt követően újra szorgalmasan pásztázni kezdem a környezetünket, de ekkor érzem kezét a karomon, ami húzni kezd felfelé. Én jól nevelt kislány módjára fel is egyenesedek, s kérdő tekintettel pislogok rá. Látom, hogy újra megszólal, s nagyon koncentrálok ajkaira. Szerencsére nem egy barokkos körmondatot mond, így ki tudom bogozni, hogy mit is szeretne. Nyilván az is nagyban hozzájárul a megértéshez, hogy átcsapunk activity-be. Amikor végig nézem a jelenetet, ahogy a pálcára mutat, majd színpadiasan előadja a kérdőjel pózt, először bájosan elmosolyodom, majd egy jóleső nevetés tör ki belőlem. Kezemet szám elé teszem, fejemet kissé lehajtom, s úgy kacagok a jeleneten. Mikor újra felnézek rá, szemeim könnyesek, s egy-két csepp le is folyt arcomon. Apró gödröcskéimet előhozó mosolyom töretlen, és szemeim is mosolyognak, mintha hirtelen meg is feledkeztem volna arról, hogy elvesztettem egy nagyon értékes és a napi életemhez elengedhetetlen eszközt. - Nincs nálam pálca, csak ennivalószerző körúton vagyok, gondoltam oda nem kell.- kissé megvonom vállaim. Tudom, egy magamfajtánál mindig ott kellene lennie a pálcának, de én sajnos az a típus vagyok, akit marhára nem érdekel ez a varázslósdi. Valószínűleg emiatt nem vagyok a legjobb tanulók között sem, s emiatt felejtek el ilyen lényeges dolgokat. Én inkább maradok a művészetnél, abban tudok igazán kiteljesedni, s ahhoz nem kellenek bűbájok meg egyéb finomságok. Mivel az ő ötletéhez úgy fest az én pálcám kellett volna, így újra tervezek. - Cseréljünk helyet!- közölöm vele nemes egyszerűséggel, majd megfogom két karját, s óvatosan oldalra haladva átforgatom magunkat. Így ő ott áll, ahol eddig én, jómagam pedig az ő helyén. Pipiskedve, óvatosan lépkedve hátat fordítok neki, majd újfent leguggolok, s a talajt pásztázom. - Ide tudsz világítani, kérlek?- kérdem, majd az előttem lévő területre mutatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Újra magamon érzem az ismeretlen srác kezét, de most mindössze megkocogtatja vállamat, amire felegyenesedek, s óvatosan felé is fordulok. Ekkor az általa előidézett fény is megszűnik, majd figyelem, hogy mit mond. Ezt most nem teljesen sikerült leolvasnom szájáról, mivel nem artikulált olyan szépen, de a végén az idő szót felfogtam. Ekkor a fejem gyorsan összetette a morzsákat, a fény megszüntetése, az idő szó, s megszületett az elképzelés, hogy ő most itt fog hagyni engem. Nem tudom miért, de hirtelen egy nagyot dobban a szívem a gondolattól, hogy itt maradok egyedül, hallókészülék nélkül, az egyik leggázosabb folyosón. A festmények közben mind felébredtek, mivel láthatóan mind minket bámulnak. Nyilván volt egy-két nem túl kedves megjegyzésük is, és most örülök, hogy nem hallottam ezeket. Gondolataimból az rángat vissza, hogy a srác kezében hirtelen négy apró dolog jelenik meg. Tekintetemmel gyorsan végig mérem a dolgokat, s hirtelen elveszem tenyeréből az apró hallókészüléket! - Köszönöm!- közlöm vele talán hangosabban a kelleténél és talán túlzottan is lelkesen, majd végig sem gondolva, hogy mit csinálok, karolom át az előttem álló nyakát. Hát igen, ez vagyok én, az a lány, aki talán túlzottan is közvetlen, meggondolatlan és indokolatlanul sokszor vesz fel testi kontaktust másokkal. Igazából végig sem gondolom, hogy a teljesen idegen srác mit fog szólni hozzá, de még egy hatalmas puszit is nyomok arcára, végül eltávolodom tőle. Gyerekkorom óta a taktilis ingerlés volt a gyengém, valamiért imádom a különböző textúrákat, s ezzel együtt mások érintését is. Lehet köze van a hallássérüléshez, mivel ott egy érzékszervem kiesett, így nálam ez a fajta érzékelési mód felerősödött. Ez sokakban rosszallást vált ki, de képtelen vagyok mit kezdeni ezzel a szokásommal, pedig lehet nem ártana. Taláromba megtörlöm az apró készüléket, majd óvatosan fülembe helyezem és beállítom a megfelelő frekvenciát. - Adósod vagyok! Köszönöm!- közlöm vele kurtán, majd egy bájos mosolyt küldök felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Végre hallom is amit mondd, és érzem az enyhe leszúrást a hangjában a pálcám miatt. Valóban igaza van, azzal sokkal könnyebb megoldani az ilyen jellegű helyzeteket, de ki gondolta volna, hogy este összeütközök valakivel, pláne ezen a folyosón. Na meg rólam van szó, aki bizonyos dolgokat inkább megold varázslat nélkül, így rendszeresen felejtem el a pálcámat magammal vinni. Jelen helyzetben azonban jobbnak láttam, ha ezt nem fejtem ki a srácnak, mert a végén lenyel keresztbe. Helyette annyit reagáltam, hogy rendben, legközelebb jobban odafigyelek erre. A folyós kapcsán kifejtett véleményét hallva csak lelkesen bólogatok. Nincs bennem rossz érzés a fejetlenség folyosójával kapcsoltban, de ha van rá lehetőségem, akkor azért elkerülöm, de jelen helyzetben ez volt a legrövidebb út. Én pedig éppen egy olyan hely felé tartok, ahol tartózkodnom se lenne szabad, még jó, hogy nem kerülővel megyek oda, meg majd vissza. Megüti fülemet, hogy ő próbált itt már valamiféle javítást végezni, de hasztalan. - Mit szóltak hozzá a tanárok, hogy te itt ilyesmit akartál tenni?- kérdezek vissza, mivel úgy gondolom, hogy nem feltétlen díjazták azt, hogy egy diák akarja átvenni a gondnokok feladatát. Gondolom nem dicsérték meg, hogyha kiderült a dolog. Hamarosan azt is megtudom, hogy merre tart, s mivel nekem is majdnem arra van dolgom, így örömmel konstatálom, hogy egy darabig lesz társaságom. - Mint mondtam, valami ennivalót szeretnék szerezni magamnak. Elaludtam és lemaradtam a vacsoráról, de már irtóra éhes vagyok.- közlöm vele, majd kicsit igazgatok összekuszálódott öltözetemen. - Na akkor induljunk!- közlöm mosolyogva, majd a megfelelő irányba fordulva indulok el, s minden bizonnyal a srác is mellettem haladva velem tart. - Mi a pontos úticélod? Mi dolgod neked arra ilyen „későn”? – kérdem, és az utolsó szó kimondása közben idézőjelet mutatok ujjaimmal.