Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ahogy délután a nap nyugodni tért, elhagytam a házamat. Igen, hetek köntösben járkálását követően pár napja méltóztattam felöltözni és kimerészkedni a környékre. A távoli látogatások még a jövő zenéje, azonban a faluban már könnyedén elkószálok. Különös tekintettel a boltunk felé. Ha már egyszer nyakamba vettem a vidéket, a Kins&Kensbe feltétlenül betérek. Így teszek most is. Váltok néhány szót Ilosvai úrral, aztán egy véradománnyal teli fémtartállyal a kezemben hagyom el az üzlethelyiséget, a kis csengő csilingelésétől kísérve.
Megnézem magamnak a kirakatunkat, aztán elgondolkozva indulok tovább. Rengeteg mindenen és semmin sem merengek egyszerre. Fejem kissé lehajtva, sötét hajam némileg leomlik arcom mellett. Egyik kezem bőrdzsekim zsebében, a másikban a fémtárolót lógatom. Az a helyzet, hogy az ég világon semmi kedvem most semmihez. Eleve ingadozó a hangulatom, a szerencsétlenségem óta meg végképp. Tudom, ez nem nagyon látszik rajtam. Nem sokan hinnék, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim. Pedig vannak. A letargiám persze állandó, azonban fokozatai ennek is bőven vannak, még ha jelét nem is igazán adom. Látszólag tehát olyan nyugodt és érdektelen vagyok, mint bármikor máskor, azonban belül kifejezetten nyomott a hangulatom. Életunt, mondhatni. Lehet, legjobb volna egyszerűen hazamenni és csak nézni magam elé. Megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ismerős illat. Bár... itt már melyik illat ne volna az? Igazából már csaknem mindenkit be tudok azonosítani a faluból és az iskolából. A nevüket persze nem tudom és mást is alig, ám felismerni felismerem őket. Nagyjából tudom, hol lakhatnak, hol töltik idejük nagy részét és kinek a társaságában fordulnak elő a legtöbbet. Persze, a társaságukról sem tudok többet általában. Nem úgy a most észrevett illat gazdájánál, akiről vannak ismereteim. Egyáltalán nem sok, de az épp elég. Az biztos, hogy a tanodába való és hogy kiválóan tudunk létezni egymás mellett úgy, hogy egy szót sem szólunk, mégis, tartalmasnak tűnik az idő.
Ahogy felemelem a fejem és előre tekintek, meglátom a lányt. Bakancsos lépteim lassulnak kissé, miközben figyelem közeledtét. Kíváncsi vagyok, Ő észrevesz-e engem. És kíváncsi vagyok, Ő is hasonlóan felderül-e, mint én. Rajtam ugyan nem látni, persze. Épp csak annyira, hogy régi tekintetembe egy kis csillogás költözik. Hogy miért örülök a diáknak? Mert amint rájöttem, hogy Ő közelít felém a Fő utczán, eszembe jutott az andalgásunk a birtokon. Eszembe jutott az a különös táncunk, ahogy kerülhettük egymást. Ahogy erre gondolok, egyszerűen csak egy kicsit jobb minden. Mert az egyszerűen szép volt. Nyugodt, kellemes és magától értetődő. Ennél meg mi kéne több?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Elégedetten veszem tudomásul, hogy hasonlóképpen felvillanyozom a lányt, mint Ő engem. Ez nem feltétlen elvárás a részemről, azonban jó, ha adott. Előnyös. Megállok pár lépésre előtte. A fémtermoszt fogó kezem még mindig mellettem lóg, a másikat is kihúzom zsebemből, szintén combom mellé vonva. Fejem oldalra biccentve nézek végig a diákon, ráérősen. Most nincs úgy alul öltözve, így nincs a dzsekimre szorulva, úgyhogy ezt a lovagiasságot ezúttal elhagyom. A többit viszont nem vagyok hajlandó. Éppen ezért tudom le mégis azt a pár lépés távolságot, hogy a lány mellé érkjek, az Ő menetirányába forduljak, és könyököm nyújtsam neki, hogy belém karolhasson. Békésen nézek rá lefelé.
Fogalmam sincs, merre tarthat épp. Csak sétálgat, vagy van valami célja? Édes mindegy, én szívesen elkísérem egy darabon, ha nincs ellenére. Ám úgy hiszem, valószínűleg nincsen. Ha pedig készen áll, tőlem indulhatunk. Akármerre.
Nem lehet az ilyesmit megmagyarázni. Talán ez az, amit soha nem is próbáltam. Bár egyszer beleáshatnám magam, végülis időm van rá bőven. Hogy miről beszélek? A vonzásról. A harmóniáról. Amikor két lény találkozik és egyszerűen csak megvan az a valami, ami kell. Valami közös. Valami jó. Pedig lehetnek akár teljesen különbözőek, máshonnan jöttek, máshogy nevelkedettek. Lehetnek ég és föld, közben mégis egyek. Csak úgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ideje volt. Mármint annak, hogy tiszteletemet tegyem a szerkesztőségben. Hiszen az elmúlt hetekben ezt is elhagytam. Azért a levelekre természetesen válaszoltam, ennél többre viszont nem voltam hajlandó. Egészen mostanáig. Pedig vár rám egy cikk összedobása is, aztán meg jöhet a többiek írásainak átnézése. Mivel ha valamibe belevetem magam, azzal gyorsan és hatékonyan végzek, ha úgy akarom, így ez sem okoz nagy gondot. Naplemente után jöttem ide, kora estére megvagyok mindennel.
Ahogy kilépek a folyosóra, felnézek a festményekre. Biccentek egy-egy engem üdvözlő alaknak. Aztán ahogy haladok bakancsos lépteimmel, az egyik kép előtt megtorpanok. Azon ugyanis a szokásos táj helyett nincs egyéb, mint valami örvényszerű színkavargás. Körbenézek a folyosón. A festményeket leszámítva egymagam vagyok. Éppen csak közeledni hallok valakit. Visszatekintek a fura jelenségre és elé sétálok.
Tudom, hogy ezt a helyet a Fejetlenség Folyosója néven emlegetik. Minden alkalommal, mikor erre járok, érzem is a kisugárzásán, hogy bizarr egy szeglete a kastélynak. Eddig azonban részemről nem tapasztaltam semmi rendellenességet. Jó, ez nem teljesen igaz. Több diákot láttam már a saját lábában elesni, tanárok jegyzeteit szimplán szanaszét hullani, azonban nekem még nem kellett szembenéznem semmi különössel. Igazából most sem kéne. Mehetnék tovább. De nem fogok. Érdekel, mi lehet ez. Kezemet a falra teszem a festmény kerete mellett, és közel hajolok, napszemüvegem sötét lencséje mögül figyelve az örvénylő képet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Úgy veszem észre, nincs célja az andalgásunknak. Nem egy bizonyos helyre kísérem a navinést, hanem csak úgy egyáltalán a kísérete vagyok. Persze, sokan megnéznek minket. Természetesen nem feltűnően. Engem nem mernek feltűnően nézni. Éppen csak az irányomba sandítanak, vagy ha ismernek, akkor odaköszönnek, odaintenek, én meg biccentéssel viszonzom. Egyre többekkel van ez így, hiszen bár nap közben nem vagyok a boltban, sötétedés után össze-összefutnak velem odabenn, az meg világos a számukra, hogy az egyik tulaj vámpír. Ez már amolyan közkeletű dolog. Úgyhogy amikor belépnek az üzletbe és engem meglátnak, nem nehéz összerakniuk a képet. Bár az egyik eladónk, Szilvia a maga gót stílusával és fehér bőrével szintén elég jó táptalajt ad az elképzeléseknek, azonban mivel Ő általában nappal is jelen van, az elméletek megdőlnek.
Elég az hozzá, a falubeliek már tudják, szelíd vámpír vagyok. Így ha valaki oldalán látnak, nem feltétlen következtetnek arra, hogy az illető a prédám lenne. Természetesen azért megfordul a fejükben, és ugyebár ha a vérszívást el is vetjük, ott marad a tény: egy külsőre is felnőtt, különben meg hétszáz éves férfi egy tizenéves lánnyal sétálgat kart karba öltve. Ez önmagában számtalan feltételezésre adhat okot, főleg, hogy elég gyakran látni engem diákok társaságában. Erre ott lehet az a magyarázat, hogy az Edictum főszerkesztője vagyok. Nyilván ahhoz van köze. Igen. Aki nagyon válaszokat keres és elég naiv, annak ez kielégítő lehet. Noha a valóság nem áll ettől túl távol, hiszen bár nem ez a kapocs, a viszony semmivel sem erkölcstelenebb természetű. Sőt.
Letekintek olykor magam mellé a lányra, figyelve kedves, visszahúzódó vonásait. Érdekes ez az egész. Minden vagyok, csak beszédes nem, mégis újra és újra eszembe jut, hogy hozzászólhatnék. Hogy mondhatnék valamit. Hogy akár kérdezhetnék. Nagy bennem a késztetés, hiszen nyilván ugyanilyen jó lenne úgy is a légkör. Semmit nem fakítana szerintem a varázslatán. Aztán mégis úgy döntök, inkább nem. Inkább folytatom, hiszen ez is jó. Majd ismét arra gondolok, megtehetném, ettől még visszatérhetünk megint ebbe a néma együtt létezésbe. Meglátom, hogy lesz. Ha eljön a pillanat, eljön. Ha nem, nem. Mindenhogy jó. De szerintem el fog jönni. Vagy ma, vagy holnap, vagy soká.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Barátságosan szállingózik a hó. A sétánk több, mint idilli. Azonban koránt sem azon a terjengős, eltúlzott módon, hanem visszafogottan, kellemesen. Külső szemlélő számára már szinte semmitmondó, ahogy némán bandukolunk. Azt hihetik, régi ismerősök vagyunk, akik már megszokták egymás társaságát és sokadjára sétálnak így végig a falu utcáin. Ha azonban valaki egy kicsit jobban figyel, észreveheti az izgatott kis rezdüléseket, a bujkáló mosolyokat a szájak sarkában és a szemekben.
Elérünk a Boglyas térhez. Bevetem magunkat a parkba. Szótlan megegyezésben vezetem én a lányt, habitusomnál, nememnél, miegyebemnél fogva. Hiszen már rég rájöttem, nem tart sehová. Csak megyünk, amerre látunk. Körbe sétáljuk a befagyott vizű, baglyos szökőkutat. Elpillantok a hóember felé, amit Zephfel építettünk. Hosszan figyelem, és nemsokára ismét kinn vagyunk a fák közül. Lekanyarodok egy mellékutcába, a lakóházak közé, ahol csak kis lámpások világítanak kedvesen.
- Szeretsz levelet írni? - kérdezem csöndesen, rekedtes hangomon, mintha eddig is társalogtunk volna és ez most csak egy újabb kérdés lenne. Dehát valóban, beszélgettünk mi eddig is, csak nem szóval, hanem cselekedettel és mulasztással. Lágy érdeklődéssel nézek lefelé a navinésre, válaszát várva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem kell túl sok idő a levitásnak és máris a konyhám küszöbén terem. A mondókája egy részét úgy hallgatom, hogy még mindig háttal vagyok neki, a sakktáblát figyelve, aztán felemelem az egyik bástyát, lépek vele és ezután fordulok a lányka felé a karosszékben. Bólintok neki, ahogy kifejezi háláját.
- Persze, vidd el nyugodtan. - adom rá áldásom, hogy magáévá tegye a ketrecet. Nekem úgysincs mire használnom. Most azonban pont jól jött. Lehet, csak ezért tartogattam idáig, hogy ha egy kismacska beszökne a házamba és elbújna a kanapé alatt, beletehessem biztonságba. Figyelem Evelint, majd intek neki egyet a tábla túloldalán lévő szék felé, hogy üljön le nyugodtan.
- Igen. - felelek ilyen egyszerűen a sok-sok kérdésre a fajtámról.
- Egyáltalán nem zavar. - rázom meg finoman a fejem udvarias érdeklődésére a magázással meg bácsizással kapcsolatban. Sötét, üdén szétálló hajam belerezzen a mozdulatba. Igazából teljesen jogos ez a fajta megszólítás, bár ha úgy nézzük, ugyanannyira az, mintha valaki csípőből letegez. Bőven túl vagyok azon a koron, amire bármilyen szabály érvényes lenne, közben viszont mégsem vagyok öregnek tekinthető. Egészen más ennyi év egy fiatal testben, mint egy idősben.
- Tényleg menned kéne lassan. - közlöm szelíden a diákkal. Nem elhajtani akarom, csak hát az állatkájának tényleg nem jó itt, és nyilván ideje visszatérnie a tanodába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Megtisztelem a művészt azzal, hogy nem köntösben fogok neki pózolni. Persze, nem úgy akarok megszabadulni a ruhadarabtól, mint Rose tette a Titanicban, és arra sem fogom megkérni a srácot, hogy fessen le úgy, mint a francia barátnőit. A köntösömet a hálóban veszem le, hogy felkapjak a helyébe egy sötét farmert meg egy fekete inget. Nem vetkőzök, hanem öltözök. Végülis nem aktról beszéltünk.
Amint visszaérek mezítlábas lépteimmel, odasétálok az egyik gitáromért, magamhoz veszem, aztán megyek a keverőpult elé. Összekötöm a berendezéseket és egy fejhallgatót is magamra dobok. Ha már úgyis itt leszünk egy darabig, rögzítem is, amit játszok. Ki tudja, mi születik belőle. Ismert dallamokkal kezdek, ami improvizálásba torkollik és valami újat hozok létre. Leggyakrabban így csinálom. Laza terpeszbe állok oldalvást a fiúnak. Ugyan a nagyja a fülesemen át jön, azért hagytam alapszinten kihangosításon is, ahogyan Bran kérte. Lehunyom a szemem és teljesen elmerülök a zenélésben. Én ebben, a srác a festésben. Én Őt inspirálom, Ő engem. Olykor leveszem a fejhallgatót és állítok valamit a pulton, de ilyenkor mindig szólok előtte, és ugyanúgy helyezkedem vissza utána. Kellemesen telik így az idő. Csak néha tekintek el alkotó vendégem felé, különben a feladatomat végzem: modellt állok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Már miközben a nő búcsúzott, éreztem, hogy barátom közeledik odakint az úton. Dehát mégis miért tettem volna bármit? Miért figyelmeztettem volna a vendégemet? Bújtatni nem fogom Zóját, ha meg szóltam volna neki, csak ideges lett volna. Hagytam a karjaiba sétálni hát. Vagyis egyszerűen csak nekiütközni odakint. Részemről pedig nemes egyszerűséggel hátradőltem a kanapén, lábaim lezseren szétvetve és csak pislogtam magam elé, elgondolkozva.
Hallottam mindent, ami a verandámon elhangzott. Nem hallgatóztam, csak hallottam. Egy részét persze nem engedtem tovább a fülemnél, hiszen nem figyeltem feszülten. Azonban sok minden eljutott az agyamig. Zója hideg szavai a vizsgálatról; az, ahogy Dwayne kérdésekkel becsmérel engem; szurkálódások; a kibontakozó veszekedés; az érzelemhullámok mindkettejük hangjában; féltékenység; visszafojtott düh; szomorúság; az, ahogy a nő véd engem; végül zárás. Barátom pedig benyit.
Nem tudom, akarom-e most ezt. Nem tudom, örülök-e neki, hogy ezután bejött. Miért jött be? Jó, ide tartott, de igazán meggondolhatta volna magát, ha már egyszer így megvan a véleménye rólam, meg úgy különben is. Mélyet lélegzek és lehunyom a szemem. Hiszen miért érdekel ez? Egyáltalán mi bajom? Jöjjön be és csináljon, amit akar! Foglalja el a kanapét, szolgálja ki magát a konyhában! Miért ne? Csinál, amit akar! Tegye csak, amit jónak lát! Mint mindig.
Felnyitom a szemem és a folyosó felé nézek, ahogy hallom, csukódik mögötte az ajtó és léptei erre tartanak. Ülök csak tovább köntösömben, combomon pihentettet kezekkel és várom, hogy ideérjen. Nem, dehogy várom... Nem akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Csörtet, mint egy vaddisznó. Jön-megy, ajtót csap, odavetve beköszön és a konyhába veti magát szendvicset gyártani. Érzem a hozzávalók illatát, hallom, ahogy pakolja egymásra az összetevőket. Nem köszönök vissza neki. Szerintem nem is várta. Lesütött szemmel üldögélek, míg meg nem jelenik ismét, a tányérral a kezében. Látom rajta, hogy nincs oda azért, hogy még mindig köntösben vagyok, de nem Ő fogja nekem megszabni, miben legyek a saját házamban már napok óta. A boxert miatta viselem, ez legyen neki elég.
Nem nézek rá, ahogy leül mellém. Főleg, ahogy kérdez. Aprót nyalok ajkamon, és körbepillantok kicsit a nappalimban. Sokkal jobb passzban vagyok, mint hetekkel vagy napokkal ezelőtt, azonban a higgadtságom még mindig nem a régi. Normál helyzetben csak véleményem van a dolgokról, de érinteni nem érintenek. Most még sajnos teszik. Na egyáltalán nem minden. Ez a mostani ügy viszont igen. Bár azt se tudom biztosan, mi ez a mostani ügy. Tudhatnám, ha józanul gondolkodnék, ám jelenleg ez nem erősségem.
- Elmondta Neked. - nézek magam mellé Dwaynere, kemény tekintettel.
- Mindent hallottam, Te is tudod. - pillantok végig a szendvicsén csámcsogó férfin, elég élesen beszélve saját magamhoz képest. Másoknál ez átlagos, az én általában egyenletes tónusomhoz mérten viszont tényleg elég jeges.
Markáns vonásokkal nézek el valamerre a küszöb felé, hosszan fújva egyet. Ajkaim feszülten csücsörítem kissé. Meg kéne nyugodnom, amíg míg meg tudok. Veszélyes az ilyen. Mikor így elindul bennem valami és csak növekszik. Sürgősen vissza kell fognom, hiszen pontosan tudom, barátom csak tetézni fogja a hangulatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Valóban olyan ez az andalgás, mintha visszarepültünk volna az időben. Ez nem csoda, hiszen én sokkal többet éltem olyan korokban, amelyeknek ez a fajta romantikus sétálgatás volt a sajátja. Számomra tehát ez természetes, azonban koránt sem mindennapi. Hiszen megfelelő társ kell hozzá. Most ez adott.
Sejtelmesen fürkészem a navinés helyes vonásait, ahogy válaszol nekem és jó ideig rajta tartom még régi fényű tekintem, miután bólintottam neki a feleletre. Több szó pedig már nem esik köztünk az este folyamán. Csöndesen lépkedünk a kis utcákban, olykor visszaérve nagyobb terekre, aztán ismét eltűnve egy sarkon a hóesésben.
Nem igazán figyelem az idő múlását, de szerintem órák telnek el így. Néha összenézünk a belém karolva bandukoló lánnyal, aztán csak haladunk tovább, a környéket figyelve. Nem feszít minket, hogy szólnunk kéne-e. Hiszen nem kell. Minden így jó, ahogy van, és nem várja el tőlünk senki, hogy máshogy legyen. Végül, mikor már nagyon hűvös van, megállok a Fő utczán, finoman elhúzom a karomat a diáktól, és szembe fordulok Vele. Úrias, komótos biccentéssel köszönöm meg a sétát, nézek még rá lefelé pár hosszú pillanatig, majd elsétálok arra, amerre órákkal ezelőtt indultam. Igen kellemes kitérő volt ez. Ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem megy. Nem megy, hogy lehiggadjak. Valószínűleg azért, mert nem akarok. Ha akarnék, menne. Simán. Évszázadok óta gyakorlok önmérsékletet, kontrollt a testem és az elmém felett. Ha nem jön össze, az azért van, mert nem is próbálom eléggé. A kérdés az, most vajon miért nem teszem? Nos valószínűleg azért, mert Dwayneről van szó. Sokakat engedek az életembe, ez nem gond a számomra. Azonban az egész más dolog, belőlük ki az, akiről úgy érzem, tényleg valamennyire az életembe engedtem be, nem csak hagyom, hogy mellettem éljen. Akár a házamban. Márpedig a férfi sokkal inkább tartozik ez utóbbi kategóriába, és mint olyan, ki van téve annak, hogy esetleg tudomást szerez az indulataimról, amikről mások nem is hiszik, hogy léteznek bennem.
- Mégis miért mondanám ezt el Neked? - kérdezek vissza, magamnak kikérő hangon, felszegett állal, összevont szemöldökkel.
- Igen, hozzád kellett volna mennie, de valamiért nem így tett. Ezen elgondolkodhatnál... - morgom neki oda magam mellé egy bólintással, miközben elnézek róla megint. Hiába üldögélünk úgy egymás mellett a kanapén, mint bármikor máskor, a légkör most koránt sem olyan békés és természetes. Pont ellenkezőleg! Feszülten vibrál. Félő, hogy a tesztoszteron ködtől hamarosan látni se lehet majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Érzem, ahogy terjeszkedik és rám telepedik az arroganciája, a nemtörődömsége, az önzősége, az egyszerűsége és egyáltalán az üres, kiállhatatlan, idegesítő lénye. Hogy ezeket komolyan gondolom-e? Talán. Hogy máskor zavar-e? Nem. Sőt. Így találom jónak és tökéletesnek, ahogy van. Ha azonban ilyen elmondhatatlanul feszült kedvemben vagyok, bőven van mit ellene fordítanom magamban és nyíltan is. A kisujjamat se kell mozdítsam, és a hátam közepére nem kívánom. Ezt pedig abban a pillanatban talán még én is elhiszem.
Felhagy a kajálással, és érezhetően kezd begurulni mellettem. Morog, a pulzusa nő, a tagjai feszülnek, és végül kinyögi a kis megjegyzését. Egy hitetlen, idegenkedő, nevető kis fújással kapom rá a tekintetem. Na ebből elég...
- Persze. Ha a Te sebeidet nyalogatom, akkor nagyon jó vagyok, de amint úgy rendezem el az életed romjait, hogy az Neked épp nem tetszik, akkor jön ez. Nyafogsz és másokat hibáztatsz. - emelem meg egyre jobban rekedtes baritonomat, hideg fényű szemekkel figyelve a mellettem üldögélőt.
- Igazán, nagyon sajnállak, Dwayne! - nyögöm cinikusan és felsőtestemmel lassan, de erélyesen felé fordulok.
- Van munkád, amihez értesz. Van családod odahaza és itt is. Születőben az újabb kölyköd, és sorra mész végig a legszebb nőkön, hogy egy ideig imádd, aztán kidobhasd őket. És ha már itt tartunk... még engem fenyegetsz és cs*sztetsz, melyik diákkal mit csinálok, amikor majd' minden áldott nap érzem rajtad az egyikük illatát. Pedig Te az iskola defenzora vagy, a rohadt életbe! - sziszegem keményen, immáron kiálló agyaraim közül, egészen Dwayne felé fordulva ülvén, szinte fenyegetően, miközben markolom válla mellett a kanapé háttámláját.
- Egy kétszínű paraszt vagy. - közlöm Vele csöndesen.