Fekete Nonó

- Köszönöm - mosolygok rá. Végre bátrabban beszélek róla… Úgy érzem, hogy végre fejlődtem ebben. Előtte próbáltam elutasítani az apám elvesztése tényét, viszont rájöttem, hosszú távon mennyire romboló is tud ez lenni. Amellett mérges voltam, mert unfairnek vélem, hogy külső szemszögből nézve ilyen könnyedén megszűnik valaki élete. De tudok ellene bármit tenni? A halál ellen senki. Na de. Más területen szintén történt előrehaladás. Ha már banda. Jobban megértetem magam a tagokkal, hatékonyabban ki tudom fejezni, ha valamit rosszul csináltunk és javításra szorul. Elmélyülten a vizet figyelem. Mosolyom továbbra se lankad. Nem tudom a lány mikor kerül a bal oldalamra, de érzem, hogy kezét az enyémre helyezi.  Kellemetlen bizsergés fut végig tőle gerincem mentén.. Furán érzem magam tőle Rendkívül nagy bizonytalanság ez, de jelenleg túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ilyesmiken problémázzak. Ebből kifolyólag kezemet otthagyom a korláton, és a lánynak se jelzem, hogy amit csinál, az rossz lenne. Ennyire vágynék az érintésre?
- Persze, bár a tanulás részét nem viszem túlzásba! - nevetek fel - Nem kell annyit erőlködnöm, általában már az órán megértem az anyagot és jegyzetelnem is csak akkor kell, ha mindenféle sziszifuszi dolgot mondanak nekem, amivel addig még nem találkoztam. Hát meg szoktam rajzolni is, van hogy képekhez kötöm az anyagot. Ami nehezebb, hogy dolgozok is suli mellett, de megvan a varázsa.
Például az anyagi függetlenség.
- Nekem az a kedvenc tevékenységem! - ironizálok - Nem is értem, hogy nem lehet szeretni!
Próbálom érzékeltetni vele, hogy viccelek. Elég fancsali képet vágok a szavakhoz, amiket intézek felé, mivel nekem is akad jobb dolgom, mint a papír felett görnyedni. Ahányszor a fejem belesajdult már, te jó isten… Nem nő vagyok, hogy magolni kelljen mindent! De van sajnos még, amit nekem is muszáj. Ilyen például pár varázslény leírása az LLG haladó tárgyban. Elkerülhetetlen, mert itt létező lények paramétereit kell tudnom jól. Persze annyira mégse részletesen, mint aki azon a szakon tanul, én sose bestiakutató akartam lenni, de eléggé kiütközik a teljesítménykényszerem, hogy ha már érdekel valami azt viszont tudjam… kívülről. Nézem, hogy mi történik, mert én a saját szemszögemből nézve csak feltettem egy kérdést, Nonónak viszont biztos felmegy az agyvize, mert elpirul.
Mindent? Pardon?
Tágra nyílt szemekkel hallgatom amit mond. Abszurdum ez a csaj. Hónapokig kerül, aztán kicsípi magát, és Eperke actually olyan dolgokat emel ki bennem, amit nos… fogalmazzunk úgy, hogy elég kevesen vesznek észre bennem. Tetszik, hogy nem tipikus bókokkal hozakodik elő: De szép szemed van, körmöd is milyen, hajad belőtted, vagy tuti a fodrász művelt vele csodát. Nem. Ő belső értékre megy rá, érdekesnek tartja a személyiségemet és kiemeli, hogy szerinte logikus a gondolkodásom. Mégis honnan rakta ezt így össze? Vagy miből? …  Nem mintha bánnám. Csak nem értem. Az viszont szinte olyan világossá válik, mint a nap, hogy mire megy ki nála a játék. Nem utál. Épp ellenkezőleg… Úgy döntök, hogy Nonót tesztnek vetem alá. Kihúzom a kezem az övé alól.
- Kíváncsi lennék másra is… - Azzal finoman megfogom a csuklóját, jelentőségteljesen szuggerálva a lány fejét, hogy rám nézzen. Ezután közelebb húzom magamhoz, legalább annyira, hogy magamhoz tudjam ölelni és a szemeibe nézni.
- Jól sejtem-e, nem is, jól veszem-e le, hogy én… tetszem neked?

Balassa Zombor

Véletlenek? Nem lehet, hogy minden okkal történik? Egész eddig kerültük egymást és nem tudatosan, egyszerűen csak máshol volt óránk, tuti ziher más szakra is járunk. Mostanság elég népszerűtlen a pálcakészítés. Így biztosan megállom a helyem, alig van konkurensem néha viszont elkeserítő, hogy csak kevesekkel tudok osztozni a mániámban. Pedig szívesen folytatnék konstruktív vitát a különféle anyagokról amiből a pálca teste készül, vagy pálcamagokról. Letörölgetett kezemet egy percnél se vizslatom tovább. Finoman leengedem magam mellé. Én élnék az ötlettel, hogy beteget jelentve ellógjam a napot. Elsős MT-ként még ki-kilógtam így, de utána már nem volt jellemző. Hey, jól látom, hogy Zombor mosolyog?
- Ehhh, tuti, hogy valamivel összecserélte a doki - rándulok össze. Eszembe jut a nemrég érzett kellemetlen szag ami a bájitalhoz társul. Erős nyomot fog hagyni bennem még egy darabig - Hacsak nem hánynod kell, arra tökéletesen ösztönöz az illata.
Végigtekintve Zomboron úgy tűnik nekem, hogy elgondolkodik a hiányzáson, de ezek szerint igazak a pletykák és a felelősségtudat felülírja nála ezeket a cselekedeteket. Végül is igaza van, időnk van, azonban véges. Talán emiatt is találom úgy, hogy pillanatról-pillanatra eltökéltebb. Ez kicsit engem is abba az irányba terel, hogy bírjam ki, legalább a mai napot.
- Ijjj, az nem hangzik túl jól! - húzom el a szám - Ha jól értem, kimerültél és ott tartasz, hogy alvásidőben is jár az eszed valamin?
Nem tudom képzelni, mitől idegeskedik folyton folyvást annyit, amikor briliáns elme.
- Azt szabad tudni, hogy mi okozza nálad a stresszt? - Hátha szeretne megnyílni róla. Azt a szuszogást elcsípem és aranyosnak tartom. De meglep, hogy visszakérdez.
- Ahahaha…. Szerencsétlennek érzem magam néha - idegesen felnevetek - Nem nagyon. Max. egy-két tanár akikben megbízom, illetve a bandatagok, viszont őket se feltétlen akarom… leterhelni a gondjaimmal. Azt hiszem csak nehéz nem túlgondolni mindent is. Az idei az utolsó évem a Bagolykőben és nem állok még rá készen, hogy itt hagyjam. Fingom sincs még hol fogok lakni. Ilyenek.
Megered a nyelvem. Zombor megcsinálta, érdeklődött amire egy egyszerű igen vagy nem bőven elég, ehelyett itt fárasztom azzal, hogy milyen béna vagyok. Jobban szólva, a Túlgondolás Mesterével áll szemben.
- Igen. Holnapután a bogolyfalvi Művelődési házban. Lenne kedved eljönni? - kérdezem vidáman. Jó gondolatterelés nálam a banda vagy a zene úgy általában. Miközben nézem hogyan bűvöli a szilánkokat, felötlik bennem, hogy szívesen besegítek ha úgy van, de működik az a Reparo. Hallom összeállni az anyagot, szinte. Határozott léptekkel róvom a a folyosót, elvégre ha minden igaz, próbáljuk a késést redukálni amennyire lehetséges. Nem kell egy szinttel se feljebb vagy lejjebb mennünk, egyenesen haladva majd jobb kéz felől elérkezünk a koedukált mosdóig ahol nemrég kiadtam a gyomrom tartalmát.
Hmm, milyen nosztalgikus.
- Szerintem valami kamilla illatú szappannal töltötték fel a tartályokat - Vagy üvegeket, tudom is én, amiből a szappant nyomom ki. Tipikus full műanyag flakon, aminek a címkéje én szerintem hazudik arról, hogy 100% újrahasznosított anyagból készült. Egyszerű no name brand, a márkát hirdető matrica legnagyobb részt két kamillavirág képe teszi ki, amiknek a szára egybefonódik. Megnyitom a csapot, várva a fiúra, hogy feltegye és kinyissa a táskáját. Felmarkolok egy rakás papírtörlőt, enyhén benedvesítem és nyomok rá borsónyít a szappanból. Ha Zombor veszi az adást, akkor segítek neki az alját, meg a zseb belsejét áttörölni. Vigyázok, hogy ne használjam túl sokat ugyanazt az adag papírt, a végén még fehér kis szöszök ragadnának az oldaltáskájába. Az alja hagyján, belülről viszont idegesítő őket szedegetni.

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

"Persze...", "De erre térjünk vissza inkább..." - fejemet csóválom alig észrevehetően, vigyorogva. Ez a nő nagyon kész! Kétlábon járó paradoxon. Reméltem, hogy felfed többet a múltjából, hiszen simán tehetett olyat is, ami a tőlem fiatalabbakra jellemzőbb, mint rám.
- Prefektus vagyok a Levitában, elég csúúúúnya húzás lenne, hogyha ötleteket vennék át tőled -  felelem bájosan mosolyogva, viccesen kihangsúlyozva azt, hogy mennyire is aljas lenne visszaélni a vezetőm belém vetett hitével. Mélyen eltemettem azt az annoying bratet aki egykor voltam. Visszahúzódóbbá váltam és a csínytevési hajlamot felváltotta a tudálékosság. Az se sokkal jobb.
- Megnyugtató hallani! - újból kacagnom kell. Szeretem, hogy Návay ennyire játékos. Rám kacsint meg vigyorog. Olyan teória születik bennem, hogy egyben lenyeli a csokit, mert a fogai még mindig vakító fehérek, maximum az alsó ajka lett foltos... Hujjujujujuj... Ez a nő rendkívül veszélyesen játszik ma.
A tett, amivel megoldhatnánk, hogy alsó ajkáról eltűnjön az a folt, ijesztően egyszerű. Sajnos azonban mielőtt képzeletbeli kalandozásaimmal messzire juthatnék, megszólal a randevú végét jelző csengő. Meglepettségemben felszisszenek, lágyabb hangra készültem, nem pankrációra.
- A végére értünk, olybá' úgy tűnik... - arcom elkínzott. Nem is amiatt amiket ma megtudtam a Túlélési Alapismeretek tanáromról, hanem hogy ennyi volt - Köszönöm az alkalmat, és további szép napot neked.
Felállok és odamegyek hozzá, remélem egy lightos ölelés belefér neki. Akárhogy dönt, olyan visszajelzést adok a szervezőnek, hogy megnézném az ő arca vagy abrosz-e a pirosabb, miután olvassa, aztán megyek is tovább következő jelöltemhez.

Elemi gyűlés

Vidámabb körülmények között is jöhetett volna ez az ajándék, én csak úgy hívom a víz elem felbukkanását szerény kis életemben. Chh. Az a ritka, ha erős és boldog érzelem keltette fel a bennünk mélyen szunnyadó titokzatos energiákat. Aznap a tó vizétől tocsogva és remegve húzódtam vissza a kastély ódonnak tűnő, számomra mégis biztonságot jelentő falai közé. Örökre belém vésődött saját ijedtségtől eltorzult arcom amit a lágyék tájék közelében, a hasam jobb oldalán megjelenő stigma okozott. Milyen mázli, hogy megúsztam az esti járőrözést totálba. Elmentem a könyvtárba és utánajártam a dolgoknak. Aztán beszéltem Hollóvölgyivel is, így szereztem tudomást arról, hogy nem vagyok egyedül. Így alapfogalmam arról a valamiről a bőrömön. Elcsúfít, de legalább takarható helyen van. Olybá' tűnik, hogy két fiatal is érintett, akik elég lelkesek hozzá, hogy gyűlést tartsanak, én meg mint sok mindenben, ebben is azt igyekszem nézni, miként lehetne laza, lightos bulivá avanzsálni. Én lépek be utoljára a terembe. Magasságommal és herélt ökörre hasonlító, komótos lépteimmel elég ijesztő lehetek. Főleg, hogy amekkora zsivaj van már most, először inkább a háttérben meghúzódva, mintsem feltűnően előrelépve figyelném a többieket. Míg a kisasszony érdekes akrobata mozdulatait mutogatja a sütivel, addig én laza, csuklóból jövő pálcaintéssel lebegtetek el mellette olyan banános-mogyoróvajas süteményt, annak irányát kell csak követni, hogy észrevegyék szerény személyemet. A hátamon fekete vízálló szövet tok díszeleg, nem tudtam mire számítsak, ezért a hangszeremet is elhoztam. Rátok bízom, hogy ifjonc elemistáknál ez mennyire bölcs vagy szar ötlet.

Elemi gyűlés

Igazából semmi reményt se fűztem ahhoz, hogy én legyek az első és egyetlen aki megérkezik. Még sosem jártam itt, izgalmas lett volna bejárni, de így sokkal jobb számomra, hogy társaság is akad. van kivel osztozni az élményen... vagy az édességen. Szabad prédám még lebeg amikor elégedetten beleharapok és érzem is a lágy tölteléket beleömleni a számba. Utána a bűbáj megszűnik, már elkaptam a fogaimmal és csak az marad hátra, hogy egy ujjnyi rásegítéssel magamba tuszkoljam. Közben a sütis srác észrevesz engem és barátságos intéssel üdvözöl. Gyorsan elrakom a pálcát és visszaintek, míg a másikkal takarom a számat. Nem akarok bunkó lenni úgy, hogy lány is akad köztünk. Egész szexi, de... várjunk csak, Volkovnak mi-mikor volt ideje nőt szerezni?! Nagyra nyílt szemekkel pislogok rá. Nekem sokkal kínosabb dolog jut eszembe róla (rárúgtam a WC ajtót szerencsétlenre), ezért gyorsan igyekszem rendezni vonásaimat és hamarosan egy kisimult arcú ifjú pillant a leányzóra. Remélem nem hallott az apjáról rólam előzetesen, bár nem úgy szűröm le a viselkedéséből. A meglepődésem a kviddicsezős génjeire is lehetne rácsodálkozás. Méltán lehetne feltételezni az alkatomból, hogy esetleg közöm volt vagy van hozzá, hiszen hozzájuk képest jelentősen magas vagyok és elég izmos testalkatú.
- Hej-hej, beautifuls! - köszönök, miután lenyelem a sütemény maradékát és megtöröltem egy zsepivel az arcomat - Az időzítés a véremben van.
Felelem oldalra biccentett fejjel. Kezeimet kényelmesen zsebre vágom. Igyekszek megnyerőn mosolyogni. Köszönhetően a vélaságomnak talán nem sokat kell erőlködnöm ma. Még ha csak negyedrészt is vagyok az.
- Az enyém a víz - válaszolom szűkszavúan Aurél és Ava kérdésére - A te elemed a sütésben rejlik.
Utóbbit már célzottan a fiúnak szánom. Elképesztően jó volt az a kaja.
- Én egyszer sütöttem svéd csokis piskótát valakinek. Nem az első próbálkozásom volt, de mindig valahogy kicsit máshogy sikerül. Őszinte leszek, nem tudtam mire számítsak veletek, így én csak magamat és a gitáromat hoztam el - teszem hozzá vállat vonva. Kínosnak kínos, ha tudom, hogy van süti, megpróbáltam volna összehozni valamit én is. Na de talán majd meglepem őket következő alkalommal.
- Amúgy csak mi hárman leszünk tutira?

Fekete Nonó

Másra? Mi másra kéne tudni időt szakítanom? Ott a bandám és a munkám. Kérdőn végigtekintek arcán, mintha annyiból rájönnék a helyes megfejtésre. De tudom, hogy nem fogom a lányt teljesen megérteni. Ez a mondat mondjuk nem is hangzik olyan rosszul számomra, de eléggé azt szűröm le, hogy Nonónak valóban valami mögöttes célja van azzal, hogy eljött. Lehet én hibbanok meg és látok bele nemlétező dolgokat mások mondataiba vagy cselekedetébe, olyan is elő szokott fordulni. Muszáj lenne velük pszichológushoz járnom, de kb. addig mentem csak, még a korábbi tavas incidenst a hátam mögött tudtam. Ez viszont most más.
- Hmmm, nem is tudom. Talán… - fúrom kék íriszeimet az ő barnáiba, aztán két kezem közé veszem arcát és hüvelykujjaimmal kedvesen végigsimítom. Mikor szaggatottan kérdezi, hogy lehet, szerintem már rájöhetett, hogy mi fog következni. Kicsit trükközni kell, berogyasztom térdeimet, hogy viszonylag alacsonyabban és közelebb legyek hozzá, de nem húzodom el.
- Talán erre... - Fejemet enyhén oldalra biccentve csókot lehelek rózsaszín ajkaira, s kissé bele is mosolygok.
Ki hitte volna, hogy egy főnix valóban lángra kap... a karjaimban?
Szememet annyira nyitom ki, hogy épp csak lássam a reakcióját. Szerintem egy bizonyos szinten mindketten süllyedtünk. Főleg, mert egyedül az egyikünk táplál csak valódi érzelmeket a másik iránt, bár... én még annak a valódiságát is megkérdőjelezem.

Elemi gyűlés

- Eeeehm... - emelem fel tudálékosan kezemet, felfelé mutatva ujjammal, aztán le is engedem olyan hamar, ahogy a gondolat szikrája feléledt bennem. Több kérdés is kavarog bennem, ahogy próbálom egyesével érzelmezni őket és sorrendet állítani köztük. Tudok-e tűz eleműről? Hát sajnos nem. Jó lenne-e ide tényleg? Ha csak az elemünket nézem, kiegészítené a mi kis alakuló csapatunkat, de így jártunk.
- Nem tudok róla, hogy lenne - Végül marad megint a vállvonás. A tábortüzet nem ellenezném, csak a másik ami felvetül még bennem, az a "hova"; nem látok neki értelmes helyet hirtelen, de még a sütiknek sem, amiket Aurél sárkányként őriz. Ava kérdésére hamar választ kap tőlem pár laza mozdulattal: hüvelykujjammal benyúlok nadrágom jobb oldalához és lehúzva megmutatom neki elemem szimbólumát. Csak annyira tolom le, hogy lássa a hullámokra emlékeztető sötét jegyet, amit felőlem a fiú is megnézhet nyugodtan. Most már annyira nem akaszt ki. Feloldottam kicsit, jól viselem ha mások is néznek. Erre ironikusan a kérdésem utan becsatlakozik hozzánk egy ismeretlen hangja. Érkezése meglep. Hirtelen lendülettel húzom ki a kezem a helyéről. Hallatszódik, ahogy a hasamnak csattan mindkét gatyó, utána hátrafordulok és elmosolyodom. A show business már csak ilyen! Mindig érkezhet a közönségbe új tag. Ezt sose feledjétek! Érdeklődve az arcát fürkészem. Érzem ahogy látványába belebizsereg a gerincem és fejem hátuljában valami azt súgja, hogy vigyázzak vele, legyek óvatos. Kicsit olyan ellentét érzetem van attól, hogy itt van, de nem a jelenléte váltja ki belőlem, mert mindig nyitott vagyok mások megismerésére. És nem ítélek el senkit azért, mert először látom. Csak fura.
- Helló! - intek barátságosan. Észreveszem a kezében a füzetét - Csak nem egy dalszöveg íróhoz van szerencsém?
Elgondolkodva államra teszem a kezem és finoman dörzsölgetem. Ha lenne szakállam, most hallani lehetne azt az érdes hangot  ahogy ujjaimmal átfutom, viszont én olyan kis helyes babaképű vagyok. Remélem a magatartásom invitálóbb, mint Avánál ez a neme alapján megsaccolni, hogy milyen elemű lehet az érkező. Én ezt a fajta… bekategorizálást már most nem szívlelem.

Herlai Hélia

Benne van a lehetőségek arzenáljában, hogyha kihagyunk valamit, sose derül ki, hogy kedveljük-e, így aki csak megtisztelt minket a figyelmével, annak hálás voltam. Tíz azért remek nézőszám, illetve az érkezővel most már tizenegy. Először nem szó szerint neki éneklek, ezért, hogy épp erre a lassú melankolikus rockzenére sikerül besétálnia, a merő véletlennek köszönhető. Komikusnak mondjuk komikus, főleg amikor aztán tényleg kiszúrom őt a közönség soraiban. Egy aranyos szöszinek tűnik, aki közelebb jön és próbál elvegyülni, sőt nem, inkább elhúzódni, amikor aztán pár sort intézek felé. Meg merném kockáztatni, hogy zavarban van, ami természetes. Nem ő az első aki áldozatul esett mesterkedésemnek. Rábízom, mennyire érzi magát szerencsésnek a kisasszony, hogy az egyik leglassabb számunk legvégére sikerült betrappolnia. Körülötte páran lágyan ringatóznak. Akadnak itt párok is, ahol a csávó szerelmesen átkatolja szíve választottját a derekánál vagy haját simogatja. Aztán számunk végeztével úgy tapsolnak, mintha a Budapest Parkban lennénk. Jól esik az elismerés még Armandnak is, aki le se meri venni ujjait a billentyűkről, mert ismeri a dörgést és tudja Misivel együtt, hogy mi következik.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy ekkora beleéléssel toltátok a When i look at youra! Nehéz lenne megmondani, mi is ihlette ezt a dalt. Azt hiszem a megfoghatatlan magány, a szerelem utáni vágy és az érzelmek hajszolása, ami mind kitehetne egy filozófia könyvet. Persze tudom, hogy ma délután nem ezért vagyunk itt, szóval mit szólnátok, hogyha felpörögnénk? - kérdezem mosolyogva.
Meglepetten hátralépek egyet a sűrű tapsvihartól amit válaszul kapok. Biztos, hogy nem egy kviddics meccsen játszunk? Az említett dal egy kőszívű szőke nőről szól, aki azért ragadja meg a férfiak figyelmét mert ezzel a viselkedésével kéreti magát. Többen ismerik szerintem, mint a When i look at yout, és jobban preferálják a vidám ritmusa miatt. Gyorsan lerakom Bulletet és átváltok egy fekete elektromos gitárra. Amennyire szeretem az akusztikust, annyira nem illik a lefestett kompozícióba. Biztosra megyek, hogy minden rendben a kábelével, aztán ujjaimat kényelmesen elhelyezem a húrokon és megpendítem. Jól hallható, s egyik sem hamis. Fifikás vigyorra fejlődik az előbbi mosolyom.
Na akkor… csapassuk!
- Ezt a dalt az újonnan érkezőknek küldöm elsősorban! Fogadjátok sok szeretettel a Blue-eyed blondie-t!
A dobosra nézve felé biccentek egyet. Őrülten gyors csattogásba kezd dobverőivel, én pedig már követem is. Bízom benne, hogy nem űzöm el közönségem legújabb tagját, ha már vette a fáradtságot és idejött. Különleges élménnyel szeretném gazdagítani az életét. Arra gondoltam, hogyha végeztünk, talán még beszélnék is vele. Megkérdezhetném a véleményét a próba koncertről, ami nem hülyeség.

Sean Warren

- Ooóóó, ééértem - bólintok lassan. Kori szerintem is nagyon adja. Van benne valami ami megmagyarázhatatlanul megfog és nem tudom eldönteni, hogy esetleg vélaszármazék-e. Nem is nagyon akarom tudni a választ a kérdésemre, mert úgy érzem ha kiderülne, megtörne az a titokzatos varázs amiért szívesen beszélgetek vele. Sean talán többet is érez iránta, mint egyszerű rajongás, átjön ahogyan fogalmaz. Nyugodj meg haver, a tiéd maradhat, nekem ő annyira nem az etanolom.
- Illés miért? - kérdezek vissza kíváncsian - Azon kívül, hogy hasonlít Korira.
Nekem talán abban megegyeznek, hogy energikusak, azon kívül minden mást különbségként rónám fel. Szerintem Illés korosabb, annyira nem jön át az a törhetetlen fiatalság érzete. Kornélia természetesen sugározza. Nem olyan erőltetett mint a vén trotty esetében.
- Bocs! - nevetem - Ha gondolod, rajta osztozhatnánk.
Viccelődök Návayval. Húzni kell a másik ágyat humorral, máskülönben csak hamar elunnánk magunkat. Erre mondják amúgy, hogy ízlések és pofonok? A simulékonyabb nővel kevésbé ütközünk ellenállásba, viszont hamar át tudnak menni babába vagy lelki szemetesbe. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki puhább az puhányabb is. Egyszerűen nem feltétlenül vágja az arcodba ha baja van, már csak ebből a szempontból nézve jobban preferálom az erős, határozott nőket. Návay elég pajkos természetű és ha nem akarsz tőle semmi komolyat akkor amúgy biztosan kurva jó el lehet vele bohóckodni.
- Elég talpraesett nevelési módnak tűnik - felelem elgondolkodva - Árt, hogyha túlóvják az embert, mert akkor sose tanul meg megállni a két lábán.
Ha valamiben, ebben szerencsés vagyok. Én aztán megtanultam kiállni magamért
- Lássuk csak… az idei tanév előtt. Szóval mindössze néhány hónapja… A szünetemet már a temetésén töltöttem Svédországban - Fura. Sean mellett nem vagyok szomorú miatta. Ha egymagam volnék, már tuti bőgnék.
- És te… mikor tudtad meg egész pontosan a halálát?
Miközben felteszem a kérdést, nyújtással kilazítom kicsit az izmokat a lapockámnál. Valahogy feszítenek és nem tudom eldönteni, hogy a reggeli hülye pózban ahogy ébredtem, elaludtam-e valamimet ott, mert olyan, mintha kicsit fájna vagy le lenne ott egy csomó.

Elemi gyűlés

- Ne bassz! - szólalok meg élesen - Madison Greene az anyukád?
Lesokkol az infó, annyira, hogy agyam nem tudja perpillanat befogadni elsőre amit hall. Félvér vagyok, erre szokták mondani, egyesül bennem the good of both worlds. Szeretem, mert viszonylag tájékozott vagyok mindkét világban. Flexibilisen egyensúlyozok közöttük, csak legsűrűbben inkább a varázslók között ténykedek, szóval ha csúnyán szólva muglik közt kell járnom, sajnos elő szokott jönni az a zavar, ami egyébként az aranyvérű társaimra jellemző. Vigyázni kell mindig, hogy le ne bukjak, igen. De a megelőzés csodákra képes.
Bármennyire szeretném titkolni elemista jelem hollétét, nem úszom meg én sem. Belepirulok kissé a gondolatába annak amit tenni fogok. Viszont sokkal lustább vagyok ezt elmesélni, mint megmutatni és én a tettek negyedvélája vagyok. Ahogy a két gatyát félrehúzom annyira, hogy tényleg csak a lényeg látszódjon, arcát fürkészem. Valószínűleg nem erre számít. Még jó, hogy ekkor még csak hárman lébecolunk itt.
- Na szóval a köldöktől jobbra van gyakorlatilag az a sötét hullámjel. Mikor megláttam, a lelkem majdnem úgy döntött, hogy skippeli az életet - fejtem ki, hogy Aurél ne csak a nadrág gumi csattogását hallja, hanem teljes képet kapjon. Az újonnan érkezőnek háttal állok mindaddig, még meg nem szólal, ekkor ugyanis felé fordulok és úgy állok, hogy megpróbáljak a többiekkel egy kört formálni. Mindenkihez képest a bejárattól szemben a jobb oldali falhoz közel állok, fél oldalasan Ava és Anna közt. Karba tett kézzel ajkamba harapok. Kínos körön vagyunk túl, viszont ha a világoshajú nem reagálna úgy ahogy, nem gondolkodtatna el. Az elemem is olyan privát információ, mint az életkorom? Fontos-e titkolni? Érhet-e… attrocitás azért, mert elemista vagyok? Fontos kérdések ezek, amiket még rendezni kell magamba. De csak később, mert most nem alkalmasak rá a körülmények.
- Horrort? - felcsillant szemekkel tekintek le a szőkeségre. Közelebb sétálok, csökkentve a távolságot köztünk. Most alig pár méter - Jelent már meg publikusan is olvasható műved?
Megfogott. Egy jó horror könyvvel mindig lekenyerezhető vagyok, ezt azonban egész idáig senki senki sem tudta rólam. Szívesen olvasnám azt is ami esetleg Anna füzetében van, nem mondom, hogy nincs ott a kíváncsiság. Viszont abból kiindulva, ahogy Avára reagált, ami egyébként teljesen jogos, kötve hiszem, hogy ki akarja teregetni a titkait. Egy írónak a vázlata a minden - mondom én aki dalszöveget ír.
- Én nekem egyelőre elég volt, köszönöm - mosolygok a fiúra - Szerintem mindegyikből hagyjunk egyet a tanárnőnek, aztán majd válogat, a többit együk meg. Arról viszont megmondom a tutit, hogy őszintén fogalmam sincs jön-e még valaki.
Vakarom államat.
- Különben le lehet itt ülni valahová? Én először járok itt, de nem igazán látok sehol sem széket - forgatom a fejem, mint a madarak, de hát veszett fejsze nyele. Úgy látszik az IKEA-ba léptem, hacsak nincs most lapra szerelten valakinél egy vagy kezdjük el valamerre a gyakorlást, állni fogunk, mint a cövek. Ez annak ciki aki valamit épp fog is a kezébe. Nekem a gitártok dupla pántos, pont úgy ahogy egy hátizsák. A kérdésemet annak reményében teszem fel, hogy a kezdődő komorság és sértettség hangulatát átveszi a praktikus gondolkodás tevékenysége.

Fekete Nonó

Mielőtt elérném őt, érzem a forró levegőt ahogyan arcomba fújja. Lágy szellőként belekap szőke hajamba és a szemembe sodor pár baba fürtöt. Emiatt nem sikerül elsőre amit akarok. El kell engedjem őt míg bosszús mozdulattal kifésülöm őket képemből, hogy aztán zavartalanul kék íriszeimmel kószán, s kissé félve mérjem fel az előttem állót. Van valami kimondhatatlan kínosság a teljes szituációban, amit egyelőre remekül figyelmen kívül hagyok. Látom, hogy a levegőben van körülöttünk. És látok egy lehetőséget, hogy mindkettőnket próbának vessem alá. Érzem a lányt, hogy karjaim közt egyik lábáról a másikra áll, s kis híján megcsúszik. Erősen magamhoz szorítom, esélyt sem adva az elesésnek. Ajkunk összeér. Nonó akkora egy kölyök belül... még ajkának az íze is az eperre emlékeztet. Csak halványan csókolom, nem dugom át a nyelvem, nem akarom őt a kelleténél jobban megijeszteni. Ez a magam figyelmeztetése, hogy jobb, ha vigyázz velem, mert a végén olyat teszek, amire végképp nem számít. Itt akár azt is gondolkodhatnánk, hogy tabu témán jár megint az eszem, és így lenne... ha a lány valóban tetszene nekem. De őszintén nem tudom eldönteni, hogy mit is érzek pontosan. Olyan rég volt már valódi kapcsolatom. Szinte elfeledkeztem arról, milyen a csók. Mennyire a komfortzónáján kívül eshet másnak. Talán Nonó erre akarja felhívni figyelmemet? Megpróbál kibontakozni az ölelésemből. Nem örülök neki, viszont hagyom. Ha menni akar, menjen.
Ám ekkor újra megcsúszik és én riadtan utána kapok és alulról ráfogok a karjaira. N
- Nem baj. Viszont jobb lesz, ha visszamegyünk a kastélyba. Eső közeledik - Az ég beszürkül felettünk. Akkor is ilyen volt már, amikor először megcsúszott előttem állva. S mintha csak arra várt volna ez idáig az anyatermészet, hogy beprankeljen, megdörren az ég és valóban esni kezd.
- Gyere! - vigyorgok rá. Meghintem kicsinyke karizmával, hátha akkor kicsit enyhíthetek korábbi zavarán. Aztán finoman húzni kezdem csuklójánál fogva, majd tempós sétámat követően futásba váltok át. Remélem ő is így tesz és nem akar ázott kneazle-lé válni.

Elemi gyűlés

- Hű. Milyen érzés, hogy egy színész az anyukád? - kérdezem érdeklődve. Nekem nem híres, szimplán csak leszar. Megtanultam együtt élni vele, így jól viselem. Csípőből közelebb hajolok, hogy meg tudjam vizsgálni Ava vonásait. Igyekszek nagyon, hogy mindez ne legyen számára zavaró.
- Valóban hasonlítasz a professzorra - állapítom meg, államra tapasztott kézzel. Azokban a gyönyörű sötétbarna szemeiben el tudnék veszni. Kellemes kirándulásra invitálnak egy fáradt őszi délutánon és mindaddig csalogatón szárnyalok ezen gondolat hátán, mígnem megtöri kérdésével. Arcomra kiül visszafogott meglepettségem.
- Deee - válaszolom hezitálva - Csak... annak nem, ahogy jelentkezett. Én a vízben voltam és elég rémisztő, amikor rájössz, hogy mozog körülötted, de nem te mozgatod be és nem is a szél csinálja. Minden esetre nálam életmentő volt - vonok vállat.
Kerülöm a részletekbe bocsátkozást, így ebben a kontexusban kevésbé sokkoló. A lényeg persze ott van, hogy valószínűleg nem önkéntes merülésről van szó, erről komolyra vált ábrázatom tanúskodik. Ha valaki rákérdezne one-on-one két hónappal később, akkor több gercincem lenne felvállalni az esetet. Most viszont ha ennél többet kéne mesélnem, biztosan megijeszteném vagy elszomorítanám aki hallgatná és szerintem én is lefagynék, ugyanis másodjára próbáltam véget vetni valaminek, aminek korántse jött el az ideje. Most azért vagyok itt, mert le kell küzdenem a bennem felszínre törő szégyenérzetet, és meg kell tanulnom együttműködni az elememmel úgy, hogy az hosszú távon ne okozzon problémát. Tovább figyelve reakcióját feltűnik, Ava tekintete. Kb. olyan, mint akinek most esik le, hogy a Télapó létezése hazugság és összeomlik benne törékeny kis világa. Nem nehéz kitalálnom, hogy lelombozódása mivel kapcsolatos, elvégre egészen Anna felbukkanásáig ő volt a leghangosabb és legvidámabb közülünk. Nem én leszek az, aki nyugtatgatni fogja, azt inkább Aurélra bízom, mert nála van a kaja, az meg a mérges mandragóra perszónákból is angyalt varázsol.
- Awh - nyögök fel csalódottan - Azért szólj, ha esetleg lenne olyan kézirat amihez keresel teszt olvasókat.
Szélesen vigyorgom. Éppenséggel a feltételezésem a saját könyvről nem teljesen alaptalan. Vannak akik tíz évesek sincsenek de már hét nyelven traccsolnak, van aki tíz körül király is volt és van aki a jó marketing bábjaként környezetvédelemről hablatyol. Na meg ilyenkor hová tűnnek a nagyzoló családok tagjai akik azzal flexelnek, hogy mindent megadnak a gyereküknek? A mindenbe nem tartozik bele, hogy provide-olják a kölök álmához szükséges alapköveket és kreatív tevékenységeket? ... Ugyan, kit akarok áltatni? Haha! Elég csak magamra néznem. Kevin emlegetésére elhallgatok, implikálva, tudom, kiről rizsázik a fiú. Kevin egy okay guy akihez kevesek kerülhetnek közel. A sötéthajú elgondolkodtat, hogy vajon közöttük van, vagy volt-e több a barátságnál az alapján ítélve ahogyan fogalmaz. Természetesen nem zavarna, ha igen. Diszkréten szurkolnék mindkettejüknek. Én elfogadó vagyok ilyen téren és elég rugalmas, mivel voltam az iskolában együtt lányokkal meg a saját nemem tagjaival is. Mozdulatlanul figyelem és követem a barnahajú kézmozdulatait, majd lelkesen tapsra csapom két kezem.
- Naaaa, ez a beszéd! - kurjantom lelkesen - Nem tudom, hogy vagytok vele, de leülhetnénk és megdumálhatnánk valami gyakorlásfélét vagy akár a kövi traccsolást is.
Szétnézek a csapaton. Tekintve Anna milyen hevességgel reagált az előbb, azt hiszem kipipáltuk a tűzelemű diák jelenlétét. Én nem temetem a gondolatot, hogy ebből ne kerekedne valami nagyon szuper, idő az viszont kelleni fog az embernek, hogy feloldódjon. Nem loholom túl. Ha más nem, talán a közös szívás az elemünkkel összehoz minket. Anyhow, megvárom mit reagálnak a többiek, csak azután lódulok meg előre, hogy aztán feléjük fordulva drámaian lehuppanjak arra az emlegetett korlátként funkcionáló kőkupacra.

Fekete Nonó

Azt hiszem csak azért olyan hihetetlen, hogy Nonó előttem áll, mert még egy olyan számomra tök természetes, szinte jelentéktelennek tűnő mozdulatot megmosolyog, mint esetlen próbálkozásom kósza hajtincsem rendezésére. Abból én kerülök ki diadalmasan és senki - még ő sem - állít meg az elcsattanó csók örömétől. Felkelt bennem bizonyos dolgokat. Eldugott üvegek kupakja pattan ki és különös érzelmek narancsa és kékje kavarog bennem. Boldogság. Szomorúság. Bele sem gondolok, hogy őt még nem csókolta meg senki sem. Nekem ez a többedik. Nem tartom már számon, hanyadiknál is járok éppen. A legelső viszont nem eperízű volt. Ott a szag maradt meg és hogy azt a nőt el kellett lökjem magamtól. Hányingerkeltő füstszag áradt belőle, mely gyönyörű oroszlándús fürtjeibe is beleivódott. Ahogy esni kezd, őszintén remélem, hogy követ és nem elhajt, mint a legtöbb csaj. Szerencsére azonban máshogy alakul. Bólintására széles vigyorra húzódik a szám. Tekintetem mindvégig az úton tartom, elvégre itt a stég közelében könnyen latyakossá válhat. Nem veszem észre, hogy a hajamat nézi, viszont elmondhatom, magamon érzem a tekintetét, ami kicsit helyreállítja a sikertelen randik során sérült egómat. Nem engedem el egy pillanatra sem, viszont futásra váltok és meglep, hogy követ. Hátranézek rá, csekkolom, hogy azért a lány megvan-e még és sétára váltok, amikor a kastély közelébe érünk.
- Na, célba értünk! - mondom vicceskedve. Persze a kérdés, hogy hol, jogosan vetülhetne fel. Azzal előreengedem a lányt és hacsak nem akar miről trécselni, akkor búcsút intve megindulok a Levita zuhanyblokkja felé mert én viszont ázott kruppnak érzem magam. Most az egyetlen különbség, amit idáig kevésszer tapasztaltam, az a pillanat varázsa okozta letörölhetetlen vigyor, hogy mégis mi a franc volt ez. És talán az a számomra mindig furcsa, kibogozhatatlan érzés, hogy nem éreztem magam valaki mellett egyedül.

//Köszönöm szépen a játékot.   //

Elemi gyűlés

Kidüllesztett szemekkel hallgatom Ava meséjét, aztán elismerőn füttyentek és oldalra kapom pillantásomat, kezeimet pedig csípőre téve enyhe terpeszbe váltok.
- Nem semmi életed van csajszi! - ezután karjaimat kényelmesen összefonom magam előtt, vidám csillogással nézve a barnaságot. És még én panaszkodok, hogy szar életem volt!
- Kedves tőled. Én is örülök, hogy itt lehetek veletek. Azért mégis csak jobb az időmet egy értelmes társasággal tölteni.
Sok gondolat kavarog még a fejemben az elemem kapcsán. Annyira hirtelen jelent meg… Képes leszek jól bánni vele? Kissé lehorgasztva fejemet gondolataimba mélyedek, majd felkapom Annára. Szavait hallva először aggodalom csillan szemeimben még az előző témától. Lassan tudok egyikről a másikra hangolódni, de megbirkózom vele. A teszt olvasást komolyan gondolom és örülök, hogy nem utasítja el.
- Majd jelezz kérlek bagolyban, ha kész vagy és kell a help! Stephen Zimmermann a nevem, ne feledd! - szólok utána és elköszönés gyanánt jobb kezemet intésre emelem. Már el is tűnik, mi pedig magunkra maradunk. Leveszem magamról a gitárt és lehuppanok arra a marha nagy és sima kőfalra amit a távozó fél említett. A hangszert óvatoskodva lerakom magam mellé. Nem értem Anna hogyan bírja itt. Kurva kemény. De legalább van min ülni. Amég ezen gondolkodom, elhangzik mindkét tagtól a baráti intés, hogy a gyakorlást egyedül nem kéne végezni. Én erre nem emlékszek, ezért igencsak meglepődött ábrázattal meredek magam elé, majd rájuk, mintha egy megoldhatatlan ekonómiai problémára tőlem várnák épp a választ. Lehet, hogy nem kéne annyit bambulnom.
- Bocs, nekem ez nem volt meg - felelem szétszórtan. Hallhatták a srácok, hogy alapból összeszedett szoktam lenni, így meglepő lehet, hogy most nem annyira vagyok az. Be tudom annak, hogy fenekestül felfordult az életem és még minden új. Mármint az elemiség, na az új!
- Képességkorlátozó valami? - kérdezem oldalra biccentett fejjel. Ezután visszafordítom középállásba és hamarosan homlokomat ráncolom - Most így nem emlékszem, szóóóval leeeheeeet? Viszont nincs rajtam. Az… baj-e?
Erre a kérdésre megjelenik a tanárnő, alias Zsófi. Megnyugtat, hogy nem kell magázódni vele. Amikor először beszélgettünk… Akkor mondott nekem dolgokat. De már a felére nem emlékszem. Csak ennyire vagyok kész. Fintorgok egyet. Most ültem le. Úgyhogy teszteljük máris. Amíg nem szól még egyszer, én itt maradok. Elvileg ez egy nagy tér, ha elég hangosan beszél, valószínűleg innen is pont remekül hallom. Figyelmesen végighallgatom őt. Nem szimatoltam még körbe a háztársaim között, de kár lenne kihagyni a tanulás lehetőségét. Lehet, ha több szabadidőm lesz, diszkréten körbejárom a Levitát, hátha találok házon belül valakit, aki tapasztaltabb elemi mágus. Ha felhaszálom a kapcsolataimat arra, hogy találjak valakit, azért csak nem sértődnek meg rám. Na meg ki tudna egy olyan embernek ellenállni, mint amilyen én vagyok?
- Nekem lenne! - teszem a magasba kezemet, amikor már lehet tőle kérdezni - Aurél említett egy képességkorlátozó izét… Problémát jelent-e, hogyha én azt nem viselném?

Herlai Hélia
Blue-eyed blondie pt1 és pt2

Ha tudnám, mit él át a szőkeség legbelül, akkor lehet jobban érteném, de nem tudom, így magamban röhögök a reakcióin. Ennek külső jeleit nem mutatom, különben van egy olyan érzésem, hogy legközelebbi találkozásunk alkalmával az alsógatyámat könnyűszerrel az ülőpárnáim közé ékelve tudhatom. Nem fordítok a gondolatnak hatalmas jelentőséget. Azon tűnődök, hogy látok-e ismerős arcokat a közönség soraiban. Úgy látom Zoli eljött és magával hozta Rékát - ők a legfrissebb párocska  akikről szájalnak a pletykások. Remélem nem igaz a hír, hogy Zoli a hűtlenségről híres, különben szegény lány nagyot fog koppanni. Na de ő is a Levitába jár. Tán csak tudja kihez kell fordulni, ha valaha emotional supportra lenne szüksége.
Figyelemmel követem közönségem minden rezdülését. Az egyik tagnál, aki legutoljára bejött, észreveszem, hogy megrándul az arca. Oh man. Most már biztosra veszem, hogy beszélnem kell vele a koncert után. Azt hinném, hogy pár sor után lelép, de úgy tűnik, megérte megbeszélni a fiúkkal, hogy most először adjunk elő rock metált, hátha színt visz szerény életünkbe. Azt kell mondjam, hogy mindenki táncolni kezd, a párocska még pogozik is. Egyedül akkor lassulnak be, amikor a szám kezdéstől számított egy percet követően abbahagyom a gitározást. Megfogom a mikrofont, határozottan kiemelem az állványból és a színpad széléhez lépve halkabbra veszem hangomat. Állítok valamit a szerkezeten amitől kicsit visszhangzóbbá váljon.
- Trust is broken, She’s been burned... Cold hearted girl, Lessons learned - Sokak tekintetét magamon érzem most. Átjár az a fojtott izgatottság, ami bennük is ott lehet, hogy miként folytatódik a dal. Természetesen felpörög és csak a vége felé lassul be újra. Elég érdekes lezárást kerítek neki, a hangom kicsit hörgőssé is válik, ezzel érzékeltetve, hogy a lány akiről éneklek, egy eléggé félreértett személyiség. Ránézésre könnyű azt feltételezni valakiről, hogy full elutasító, de ha alaposabban megfigyeljük, akkor a false perspektíva hamar 180 fokos fordulatot vehet. Ezután még egy lightos számot adunk elő a bandával, ami csak két perc hosszú és később már csak a lezárás marad hátra.
- Hej Beautifuls! Én őszintén köszönöm mindenkinek, aki eljött ma délután! Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog nektek a Blue-eyed blondie, amit bandatársaimmal együtt írtunk egy héttel ezelőtt és nem mellesleg legelső rock metal számunk. Legközelebb Püspökladányban lesz élő koncertünk, ugyanis meghívtak minket a helyi Music Festre. Legközelebb ott találkozunk, addig is legyen szép napotok! - A közönség többsége lelkesen tapsol, egy-kettő akad aki elfáradt vagy csak nem az üdvrivalgós fajta. Az ő jelenlétüknek is nagyon örülök. Vannak akik füttyögnek még, komolyan, mintha egy mini fesztivált éltek volna meg, aztán a kis tömeg oszladozni kezd. Tekintetemmel azonnal a szőkeséget keresem, miközben az erősítőhöz lépek, hogy kikapcsolhassam. Oda szeretnék még menni hozzá. Érdekes egyénnek tűnt.

Fekete Nonó
Medence party

Én kurvára nem örülök a melegnek. Nehezen viselem, mert minden lépésnél amit a medencés bulihoz teszek, az-az érzés van bennem, hogy mindjárt szétolvadnak a végtagjaim. Előbb vájnék léket a jeges tóba és fürödnék ott, de szükségem van arra, hogy az elememet nyílt terepen is gyakorolhassam. Ezért is remélem, hogy nem lesznek sokan. Persze hiába érkezem délután négy után, korábban kellett volna felkelnem ehhez. Nyüzsög a part és épp nem minden medence szabad, kivéve a csajosabbak. Ejtőzésre készen nyújtom a bal lábamat, de a pink medence összehúzza a száját én meg ijedten hátrálok pár lépést, hogy mi van. Ezután elszántan próbálom belegyömöszölni a lábamat, sőt, véges türelmem folytán ami a hőség eredménye, már-már előrehajolva, térden csúszva az ujjaimmal feszegetem, erre arcon köp.
Felállok és nem érdekel ha csupa földes a térdem. Érzem a beleragadt kavicsokat és letaposott kis növényi darabkákat is. Heves mozdulatokkal törölgetem a szemeimet, mintha legalább ecet ment volna bele, és ekkor kapok észbe, hogy valaki mellém ácsorgott.
- Ne is álmodj róla! Az a pink rohadtul megmakacsolta magát - mondom az érkezőnek, akiről egyelőre azt se tudom ki, mivel még nem látom. Az se biztos, hogy a medencét nézi, én csak ezt feltételezem. Aztán tisztul a kép és a lehető legfancsalibb képet sikerül vágnom. Nos, ha Nonó esetleg vágyott már arra, hogy szimpla fekete fürdőgatyában lásson feszíteni, kipipálhatja a képzeletbeli listáján azt a pontot.

Fekete Nonó
Medence party

Szerencse, vagy balszerencse. Én se tudom bekategorizálni. Nem is biztos, hogy van már értelme ezen gondolkodni. Egy nyílt bulin sanszos volt, hogy egymás botlunk, bár így nehezebb lesz gyakorolni a víz irányítását.
-  Én még nem jöttem rá teljesen, hogy mi baja van, de amikor megpróbáltam beletenni a lábam, összezárta a száját - Először vagyok ezen a bulin és elég szürreális egy medencét olyan zártan látni, mint egy tornazsák szája. Ráadásul nem is olyan kicsi. Miközben kuncog, tetőtől talpig végigmérem. Lehet nem a legeszesebb nő az iskolában, viszont tud vigyázni magára. Jól néz ki. Arcom vörössé válik. Tekintetemmel akkortájt térek vissza az arcára, amikor rám néz. Vagy lehet, hogy végignézte, ahogy megbámulom? Ijj, eddig az a tapasztalatom vele, hogy hat rá a negyedvélaságból származó kellemes aurám. Életmentő tud lenni. Ha most nem lenne, szerintem Nonó a vízbe fojtana. Mondjuk nincs arra garancia, hogy ne tehetné még meg.
- Aaah, szinte semmi se változott a legutóbbi találkozónk óta - mutatóujjammal arcomat vakarászom - Veled? Esetleg... meg szeretnéd próbálni ezt a pink bánatot? Van egy teóriám, hogy miért nem engedett be.
A második kérdésem elején elkapom a tekintetem róla, aztán visszairányítom. Nem biztos, hogy én vagyok a legjobb ember akivel együtt fürödne ma.
- Vagy öhm, barátnőkkel vagy? - biccentem oldalra fejemet.

Fekete Nonó
Medence party

A felsőtestemről ugyan még nem esett szó, de Nonó megfigyelheti, hogy szélesedtem vállban. Nem tudom mennyire észrevehető, talán attól függ, mert amikor jöttem le ide, eléggé megbámultak. A suliban meg amúgy is kapom ezt a treatmentet eleget. Régebben kicsit cingárabb voltam, most már pedig izmosabb. Jót tesz az a kis mozgás a suli edzőtermében. Kevesen használják ki, pedig jobb még ingyen van.
Hát az sok mindenkinek van, felelném a személyes problémára, de inkább nyelvemre harapok.
- Egy introvertált medence, például? - nevetem el magam és viszonzom vigyorát. Úgy látom, elég átlagosan telnek a napjaink. Nem igazán akartam rátérni neki arra, hogy sikerült majdnem másodjára is a tóba fulladnom, máskülönben Nonó a maradék életkedvét is elvesztené mellettem.
- Lehet, hogy a nőket jobban kedveli, viszont kell valami éles teszt, hogy igaz-e a felvetésem. Először járok ezen a partyn - magyarázom meg neki, hátha ez világossá teszi számára, hogy a kíváncsiság mellett más is rejlik bennem. Nem ismerem a medencék viselkedését, szóval ez olyan amit sajnos ki kell tapasztalni és ciki, nem ciki, nélküle most ez szó szerint nem menne.
- Nem unalmas mindig egyedül? - kérdezem karba tett kézzel, egy lépéssel közelebb sétálva a medencéhez, aztán várakozón a lányra pillantok.

Fekete Nonó
Medence party

Teszi itt az agyát, megvárakoztat, én menten felgyulladok. Zárt ajkam mögött összeszorítom fogaimat, és ha ennél jobban tenném, kitörnének. A hátamon széles izzadtságcseppek gördülnek végig, ami tovább feszélyez. Készülök mondani, hogy továbbállok másik medencéhez egyedül, szóra nyitom a számat, amikor beleegyezését adja. A rózsaszín medence kinyitja a száját, Nonó belemászik. Mentem lágy morajlásba kezd alatta a víz, majd apró buborékokat kavar. Figyelmemet a vízre irányítom, aztán belépek először jobb, majd bal lábbal. Látom magamat a fodrozódó tükrön és fél pillanatig hallok egy morgásféleséget, de nem tudom betájolni, hogy merről jöhet, ezért elégedetten leülök és hátamat kényelmesen nekidöntöm a medence falának.
- Nem vagy túl meggyőző - felelem neki azzal, hogy elvan a saját bajaival. Szerintem sokkal inkább nincs, aki igazán meghallgassa. Ahogy hallom, Zselykét mondjuk ismeri, őt én is. Nevét hallva csodálkozva felvonom szemöldökömet.
- Mióta ismeritek egymást? - pislogok nagy szemeket meresztve a lányra. Kicsit hunyorítanom kell a nap fénye miatt. Lehetett volna több eszem, a napszemüvegemet nem hoztam el, most már mindegy. Addig se azon agyalunk, hogy mennyire sok szarra kell készülni állandóan. Pont nem érdekel jelen helyzetben.
- Hogy megy a színjátszókör? - érdeklődöm. Terelni kell a szót és abban mesteri vagyok.

Sean Warren

- Tuti van neki, bár én nem szeretném megismerni! - harsogva nevetek. Igazi példája lehetnék az angolt beszélők közt terjedő "belly laugh" kifejezésnek, hiszen ebbe még az is belerázkódik - Rád vár a felfedezés haver. De ha jutottál valamire, szóljál, a kíváncsiság ott van!
Vigyorogva rákacsintok a fiúra és mutatóujjakkal felé mutatok, hüvelykujjaim pedig lazán a plafon felé állnak.
Számomra már bebizonyítja Sean, hogy a kemény nőket szereti, elég csak a toplistáját felsorolnia hozzá. Szívesen állnám a pszichológusának költségeit, haaaa... nem támogatnám abban, amit mond! Én annak a híve vagyok, hogy mindenki élje úgy az életét, ahogyan számára kedvező. Csak ne végezze úgy, mint a sáskáknál a hím, vagy a feketeözvegyeknél, ahol szintén szereti a nőstény eltenni láb alól a hímet.
- Köszönöm, rendes tőled! - mosolygom barátságosan. Hangomban ott lapul a szomorúság okozta tompaság. Még mindig hihetetlen, hogy az öreg feldobta a talpát. Az rettentő jól esik, hogy találtam valakit, végre valahára, akivel osztozhatok a negatív tapasztalatban és talán annyival könnyebb lesz neki is feldolgoznia. Állítólag ha az ember kibeszéli magából, jobban megbirkózik a saját bajával.
- Na bazz'... - arcom hamar elkínzottá válik, ahogy csípőre tett kézzel, kissé kimelegedve vizemet kortyolgatom. Nem igazán van levegő idebent, annyiban szar. Visszatérve, Sean akkor egy morbid viccként foghatta fel az egészet. Méltán érezhette úgy, hogy át akarják verni, mert én is alig hiszem el, hogy egy akkora melák ember, mint az ő apja, csakúgy fogja magát és... paff. Eljár felette az idő. Nem tudom ez a legjobb szó-e rá, vagy egyáltalán ez történt-e.
- Jogosan vélted viccnek. Én se tettem volna másként. Ez lehet indiszkrét lesz, és bocs ha az, csak őszintén érdeklődöm... Mondták... vagy tudod esetleg, hogy hogyan vagy miben halt meg apukád? - vontatottan hagyják el számat ezek a szavak. Súlyos kérdés ez, nem hiába vonakodok. Szegény Sean, épp csak firtatja az  apja látványát a hullaházban, én meg itt nyaggatom ezzel. Előttem van a férfi arca, majd felváltja apám alvó látképe. Igen. Voltaképp kissé ez is egy morbid, ámbár kellemesebb nézete az egésznek. Olyan, mintha az apáink aludnának, de mi lennénk azok, akik csak remélték, hogy álmodnak, vagy egy vicc az elvesztésük ténye.

Fekete Nonó
Medence party

- Én kibaszottul magányos lennék és a folytonos tanulást unalmasnak tartanám. Nem meggyőzni akarlak arról, hogy feltétlen igazam lenne, csak... számomra valahogy nem hangoztál túl lelkesnek, de ha úgy tényleg boldog vagy, ahogyan vannak körülötted a dolgod, az cool. Örülök - válaszolom mosolyogva. Az a lényeg, hogy a jelenben tartózkodjunk és élvezzük azt, amink van. Nem tudom megmondani miért, de boldoggá tesz Nonó jelenléte. Mellette nem gondolok rosszra. Kicsit unalmasnak tartom az életvitele miatt, azon kívül nem terveztem kivételesen rövidre zárni és elmenekülni előle. Csak megpihenni i guess. Néha észreveszem, hogy barna tekintete rám tapad. Szó nélkül hagyom. Tegyen szíve szerint. Most tűnik csak fel, hogy a medence se morog már. Mikor hagyta abba?
- Mit fogtok előadni? - még azt hiszem nem kérdeztem. Ha érdekes, lehet elmegyek és megnézem. Láttam-e játszani a lányt? Nincs emlékem róla. Lassan pislogok rá, kissé álmatagon. Pedig a víz nem álmosító és nem is ittam semmi olyat. Kezdek alfába lemenni, annyira, hogy amikor a sötéthajú felhozza a munkát, az se hoz zavarba. Nem értem magamat.
- Hmm, jól - vonok vállat - Egyre jobban megy a pálcakészítés. Készülőben van a sajátom.
Szélesen elvigyorodom. Régóta kitűztem célnak, hogy eljussak idáig. Még sok van hátra belőle, mivel csak a markolattal készültem el, de lassan látom a fényt az alagút a végén, hisz a mag már megvan hozzá. Kíváncsi leszek, hogyan is fog szuperálni kezemben a vélahaj. Persze nem fűlik hozzá a fogam, hogy leváltsam a ciprust, de... észrevettem, hogy egyre kevésbé hallgat rám. Valami baj van, amire még nem jöttem rá és aggaszt.

Sipka Laura Titanilla

Nem tudom mi ütött a pálcámba. Mostanság makacskodik benne az unikornisszőr és furcsán sikerül varázsolni vele, ami miatt húzom a számat, mert mostanába kéne meghúzni még az utolsókat, mielőtt Zsófi letol, hogy nem gyakorlok elég odaadóan. Még ismerkedek vele, talán cseppet se olyan szigorú, mint beállítom, de félek megnyílni a pálcabajról. Szerintem haját tépné, ha hallaná, hogy a folyosón legutóbb egy levitás prefektus áztatta el a függönyt, amikor csak a port akarta lefújni a párkányról valamilyen kezdő bűbájjal. Elbaszott látvány volt, mintha vödörrel leöntöttem volna, még a fal is olyan lett... hagyjuk. Eltüntetni épp csak sikerült a többi házprefektus véletlenszerű felbukkanása előtt. Gondterhelt, ólmos léptekkel sétálok a tóhoz. Szürke rövid ujjút vettem fel, laza horgászgatyával és szürke-fehér edzőcipővel viselem. Zsebemben süllyesztett kezeimet lazán magam mellett tartom, egyikkel pálcámat markolászva.  Néha megcirógatom mutatóujjammal finom markolatát. A tóhoz érve körbenézek, hogy egyedül vagyok-e, és amikor erről megbizonyosodom, először is leülök törökülésbe. Olvastam valahol, hogyha meditálással kezdek, fogékonyabb lesz az elmém a vízzel való munkára. Úgyhogy csak rámeredek és mélyen beszívom orron át a levegőt. Benntartom pár másodpercig, aztán szájon át kifújom.

Sean Warren

Perverzen elmosolyodom és játékosan felvonom mindkét szemöldököm, úgy nézek le a nálamnál kisebb fiúra, mintha hangosan megkérdezném tőle: "Ó, igazán?". Tekintetemben lapul némi hitetlenkedés, hisz az elmondottak alapján pont nem azt veszem le, hogy kortársakban utazna, de ráhagyom.
- Van már kiszemelted? - A legszebb kérdés amit férfi feltehet férfinak és amit a csajok sosem fognak megérteni. Hölgyeim, még ti az Espresso Patronumban kávé gőze fölött beszélitek ki a suli pletykáit, addig mi óvatos megfigyelés eredményeit közöljük egymással, és a kultúremberek mentsvárául szolgálva mindezt privátban tesszük, hogy még véletlenül se jusson el hozzátok az infó.
Annyira beleélem magam a jelenbe, hogy a kulacs vizet kissé ahogy a kezem ösztönösen mozog, kilöttyintem az itókát és Sean felé is megy. Kell ugye nekem kézmozdulatokat tenni amikor csak egy egyszerű kérdést teszek fel.
- Az úgy... Wow. Mennyi idősen kezdte, azt tudod? - ábrázatom kérdővé válik. Szemeimmel Sean arcát kémlelem. Olyan kevés, amit elmond, de... egy picit látom rajta, hogy ő sem elégedett. Én mindent tudni szeretnék az apám halánának körülményeiről és nem nyugodnék, még a végére nem járok. Ő viszont lehet nincs ezzel így és ez rendben is van. Minden esetre szavai elgondolkodtatnak. Nekem az egész bűzlik. Felébreszti bennem a gyanút, hogy pár elkövető szabadon randalírozik, akit mondjuk nem sikerült elkapnia és hozzájárult ahhoz, hogy a teste elgyengüljön. Néha picit bánom, hogy nem az aurori pályára gyúrtam, hisz az alkatom meglenne hozzá. De azt hiszem ráérek még a karrieremen töprengeni. Az biztos, hogy megijedek néha, amit az új kölykök művelnek. Tegnap vittem fel egy elsőst a gyengélkedőre, mert több kelés volt rajta, mint kátyú a magyar úton.
A fiú kérdését felkészüléssel fogadom. Jelenleg bal oldalán immár lezárt kulacsomat lóbálom, aztán leteszem a földre és összefont karokkal háttal a falnak támaszkodom.
- Egyszer csak jött a levél, hogy gond van. Még neked maga Kakasi nyújtotta át, nekem egy karvalybagoly hozta, egyenesen Svédországból. Röviden az állt benne, hogy az apámat eredetileg tüdőgyulladás miatt kezelték bent, de felfedeztek a szervezetében néhány sötét gócot, amiről kiderült, hogy hát izé... rosszindulatú daganat. Apám dohányzott rendesen, valszeg az is rátett és hát... végső stádiumú  tüdőrákja volt ami elvitte. Lehet ezekből már kitaláltad, de a levél egy szimpla gyászjelentés volt.
Hol a padlót nézem, hol Seant. Fájni fáj az öregem elvesztése, de... Nincs bennem már düh. Sem szomorúság. Csak egy ilyen hmmm, vállvonás, elment. Nem tudok mit kezdeni magammal, vagy ezzel a furcsa űrrel, azért kezdtem lejárni edzeni.

Szentesi Lilla Kamilla

Nem ez lesz a lány szerencse napja és úgy tűnik az enyém se. Rendesen sajnálom, vágom itt az arcokat, mert próbálkozásaim ellenére is lerí rólam, hogy idegesít amit csinál. Általában nem harapom le az ember fejét azért, mert segítséget kér tőlem, különösen, ha a magasságom kézenfekvő megoldást nyújt az ő problémájára. Csak… frusztrál a magyar nyelv. Miért van az, hogy hallásra olyan szép dallamos, de amikor írni kell, az egész egy kibaszott rémálom? Hozzá hasonlóan rendezem én is vonásaimat, nem akarom, hogy a morcosságom felülírja a törekvésemet és a lány  túlzottan magára vegye a pofavágásaimat, hisz alapjában véve nem neki szól, viszont többek közt most ő az a szerencsétlen, aki részesül belőle. Megállok töprengeni, mennyire avassam be a személyes céljaimba, aztán úgy döntök, simán mesélek róla neki.
- Igen. Szeretnék magyar dalírással is kísérletezni, és azt hittem a puszta beszéd meg olvasás majd jót tesz. Valamennyit javult az íráskészségem, de még mindig nem az igazi.
Legszívesebben csak hónom alá csapnám a könyvet és csapot-papot itt hagynám, hogy feldolgozzam magamnak a tanulás okozta frusztrációt. Azzal viszont, hogy elismerését adja, ösztönösen mosolyt csal az arcomra. Azt már nem is mondom, mennyire jól esik a bizalomfröccs, amit kapok. Mindig öröm hallani, hogy valakinek tetszik az, amit a Ragdollzban csinálunk.
- Köszönjük szépen! - válaszolom és amikor meglátom szemeinek csillogását, átjár a lelkesedés. Engem nem nehéz feldobni és talán így ő se tekint rám egy mélabús pasiként, aki csak szitkozódni tud, ha szívességre kérik.
- Melyik a kedvenced? - kíváncsiskodom, hallva, hogy szereti a zenéinket. Ezzel szemben magasságomra irányuló megjegyzésére csak elvigyorodom. Fél szemmel követem, hogy oda se nézve, szinte érzésre odabök arra, ami nekem kell. Lecsekkolom, mert nem látom jól az ujjaitól először, de amikor tovább halad a sorok közt és kezét kecsesen leejti a könyv gerincéről, akkor felcsillanó szemekkel magamhoz ölelem a kötetet, mint kígyó az egeret. Utána leesik mit mond, hiszen már segített megtalál... ni. Most veszem észre, hogy amit tartogatok, az csak az első része annak, amit keresztem. For fuck's sake!
- Hatvanban - vetem oda félvállról, szűkszavúan. Igazándiból még kisbanda vagyunk, de elterjedt a nevünk annyira, hogy egy-két város honlapjának program listáján már ott szereplünk, csak a megfelelő szavakat kéne használni egy Google keresésnél. Viszonylag hamar választ talált volna ott a szőkeség erre a kérdésre, én viszont örülök, mert legalább rákérdezett, én meg imádok magunkról vagy a fellépéseinkről fecsegni.

Fekete Nonó
Medence party

A mellettem lévő arckifejezését kémlelem. Sosem tudtam volna elképzelni Nonó nélkül azt a jelenséget, hogy "úgy hangzik pont, amilyen hangja van", de az a mélabússág hirtelen csap meg és szürke színnel tölti meg az addigi arany-zöld békét. Ha a személyiségeink színek lennének, ő lenne a zöld, olyan üde, mint a természet maga; míg én főleg ezekkel arany fürtökkel igencsak járkáló napocskának nézek ki.
- Hö- - vágok meghökkent arcot. Annyira hülye nem lehetsz, hogy elfelejted azt amiben játszol. Kivéve ha demens vagy amnéziás vagy. Végül is tudjuk a példát a betegségekkel, az ember általában titokban tartja őket, szóval nem ítélkezem. Annyira abszurd az egész, hogy itt megállhattam volna, de felnevetek, ennek következtében észre sem veszem, hogy néhány csepp víz száll a levegőbe közénk, apró buborékot formál és ott marad egy darabig. Ösztönösen hunyorgok Nonótól meg a naptól is, aztán mikor kinyitom a szemem, én csak őt látom, meg pár csepp vizet ami szanaszét repked. Nem gondolnám, hogy az érzelem csillapodásával a buborékokat én idézném vagy pukkasztanám ki, viszont azt hiszem, lespricceltek.
- Továbbmegyek egyetemre tanulni. És neked? - állok fel, majd markommal kis "poharat" képzek, lefröcskölöm a lányt - EZT NEKED.

Sipka Laura Titanilla

A tó hatalmassága alázattal tölt el. Finom mozdulatokkal mutatok rá a pálcámmal és örömöm is útjára talál, amikor egy csészényit sikerül kimerni belőle. Kell azért fókuszálni. Kezem meg-megremeg néha, ahogy a levegőben tartom azt a pici vízmennyiséget. Apró csuklókörzéssel forgatni kezdem és szinte látom, ahogy gyönyörű buborékká áll össze előbbi tintapacaszerű formátlanságából. Közelebb lebegtetem magamhoz a buborékot. Elmosolyodom, hogy rajta keresztül a part élővilága mekkora hangsúlyt kap. Eddig sosem szórakoztam ilyen jól egy kaviccsal, hogy itt elemezgetem valaminek a közepén áttekintve, amit én csináltam. A tó nélkül nehezebben ment volna. Felbátorodom és közelebb hozom magamhoz a kis gömbformát. Rajta keresztül rá akarok nézni a tóra. Látni akarom ahogy megtöri a fényt.
- Mi a--! - reflexszerűen fordulok a hang felé. Azzal nem számolok, hogy pálcámmal vezetem tovább a buborékot, és amikor a lányra nézek, rajta loccsan szét.
- Ööö, de! Vagyis... nem! Va-Vagy MI? - sose locsoltam még nőt. Mármint húsvétkor is, mert engem a szokás hidegen hagy és sokszor láttam azt, hogy ők se szerették. Emlékszem azokra a vérfagyasztó sikolyokra tavalyról, te jó isten!
Az egyelőre fel se tűnik, hogy mégis furán beszélne a lány, jobban aggódom magamért. Mit fogok én kapni tőle ezért?

Elemi gyűlés

Az, hogy valaki elemi mágus, vagy esetemben mondjuk negyedvéla is hozzá, olyan privát információ, mint a veleszületett betegség, amihez legelőször nem tudja az ember, hogyan kéne viszonyulnia. A vélaság annyiban jó, hogy a kisugárzásom alapból kellemes és sokszor rá is játszom. Az elemiség viszont egy plusz, amennyire felfogom, nem mindenki lesz az. Egyszerre felemelő és kibaszottul hajmeresztő, mert baj esetén kevesekhez fordulhatok. Tekintetemmel elcsípem Ava ökölbe szoruló kezét és mögötte Aurélt aki vele ellentétben a lazaság mintaképe. Tekintetemmel éppen csak felszínesen átfutom tetőtől-talpig, s egy percig még az is átfut az agyamon, hogy ez a kettő valóban összeillik, mikor megkapom Zsófi kielégítő válaszát. Guess, ki révedt el megint annyira, hogy a képzeletéhez képest a valóság hideg zuhanynak tűnik. Legalább viszont amit hallok, megnyugtató. Felsóhajtok. Nem bírom, ha korlátoznak. Olyan szorongás jár át a puszta gondolattól is, mintha fojtogatnának.
- Nem, szerintem érthető. Köszi - biccentek felé. Inkább fairnek tartom, hogy össze akar szoktatni minket az elemünkkel. Fölösleges lenne büszkének lenni valamire, ha aztán orrba-szájba korlátoznom kellene. A tanárnőnek egyébként respect, nem szólt még rám, hogy üljek közelebb, ezzel elérve nálam jelen pillanatban is, hogy jobban tisztelem, mint bárki mást, aki azt hiszi kiabálással vagy nyers erővel többre megy nálam. Sose ütöttem meg tanárt vagy szóltam vissza, azonban ha nem választottak volna prefektusnak, akkor másként állna a mérce. Határesetek előfordultak velem. De figyelek arra, hogy ne hozzak a társaimra szégyent, próbálom azt az irdatlanmód erős igazságérzetemet is kordában tartani.
Ava kérdésére elmélyült hümmögést hallatok. Kicsi Lány, minek kell ennyire rám hozni a frászt? Elég a nevemet kimondania és hátamon végigfut a borzongás.Még csak most lettünk "Kiválasztottak", vagy nem is tudom. Fel se ötlött bennem, hogy könnyen elveszíthetjük, amit kaptunk.
- Ez csak nem olyan, mint egy csap, hogy csakúgy elapad... - kínos mosoly ül ki arcomra, erre fogalmam sincs mi mást reagálhatnék és némi aggodalommal fordítom fejemet a tanerő felé.

Sipka Laura Titanilla

De hát ez Sipi!, egyszeriben ráébredek, kit is látnak szemeim és igaz, hogy azért mégsem egy Sadie Sallow, attól még érezhet haragot a hideg víz miatt. Azt várnám, hogy felmorran, heves gesztikulációba kezdve felém lép és lendül az a kéz. Ehelyett viszont még ő sajnálkozik, mert kipukkasztotta a buborékomat.
Homlokomra tapasztom balomat, kicsit hátra is hajlítja törzsemet a nevetés, amit megkönnyebbülésemben hallatok. Mielőtt azt hinné, megőrültem, kihúzom magamat és  barátságosan elvigyorodom a lányt nézve.
- Csak egy kis varázslaaat, semmi több! - Arra jutottam magammal egy nap, hogy nagyon cringe reklám szlogenek megírásával kellene foglalatoskodnom. Hamar megszedném a zsebeimet és közben fuldokolnék a röhögéstől. Sipitől valahogy mindig felragyog az arcom. Olyan kis átlagos szürke egérnek nézi mindenki, én viszont odamentem hozzá egyik nap csevegni és azóta dumálunk. Nem szerepel a kiszemeltjeim listájában, csak úgy elcsevegünk és arra bőven jó, hogy gyakoroljam a szociális skilljeimet valakivel.
- Nah, amúgy nem - szóra nyílnak újra ajkaim, aztán becsukom. Megállok gondolkodni mondat közben. Elkomorít, amint eszembe jut, hogyan jelent meg nálam a képesség - Mondjuk azt, hogy egy ideje elemista vagyok. Még... számomra is új.
Lazán csípőre teszem a bal kezem, a jobbal hadonászok egy sort úgy, hogy tartom vele a pálcát. Közben a lány észreveheti, hogyha minden igaz, már nem kellene vizesnek lennie. Az Evapores* lett a legjobb barátom Bagolyköves éveim alatt.
- Neked meg akkor jól érzékelem, folyamatban van az animágia turnus?

*Folyadék eltüntető bűbáj

Herlai Hélia

A zsivajt hallva megfordulok, homlokráncolva értelmezni próbálom azt, hogy mi történik. A szőke egy számomra érthetetlen okból úgy dönt, hogy a többieknél előbb elhagyja a termet, de valami történik, ami miatt félkört formálnak a nézők az ajtó előtt. Sikongatnak, jajjveszékelnek. Valaki bekiabál értelmetlenül valamit, innen nem hallani. Abból találgatok, hogy a tömeg nevetni kezd az illető harsány hangját követően. Néhol vakut látok.
- Most döntötték le lábárú' publikba a Balázst! - vihogja Armand. Szerintem azt se tudja mi történt, csak csatlakozni akar a hülyeségbe.
A gitárpántot markolászom és a szűnni nem akaró vihogástól méregbe gurulok. Kimért, gyors mozdulatokkal leveszem és egyben a fiúnak adom. Olyan erősen nyomom kezébe a hangszert, hogy enyhén hátralököm. Megtántorodik, de nem esik el.
- Szerintem most hagyd abba. Ahelyett, hogy vihogsz, segíts elpakolni! Mindjárt jövök - nézek rá határozottan. "Értettem főnök" arcát felvéve biccent, kihúzza a gitárból a kábelt, pakolni kezd, a többiek segítenek neki.
Odamegyek a nézőkhöz, hogy átmenjek közöttük és tartsak egy szemlét. Nem kell sokat erőlködnöm, mivel sokan észreveszik, hogy magasabb termetűként árnyékot vetek rájuk és automatikusan utat nyitnak. Egy-két hülye van, aki direkt utamat állja, lásd a nemrég ringatózó párt, akiknek egyenként teszem vállára a kezem és erővel arrébb lököm a nőt meg a pasiját, aztán határozottan közéjük lépek. Már látom a túlsúlyos srácot, rajta az előbbi szőkét lovagló pózban. Pálcát rántok jobb zsebemből, bűbájjal felszárítom a tócsát a srác feje alól, majd segítek a lánynak felállni.
- Egy "kössz, hogy jöttél"-t és egy "hogy vagy"-ot azért elfogadsz? - nyújtom a kezem vigyorogva. Eléggé osztja itt az észt ahhoz képest, hogy pöttöm. Van aki még szórakozik, az ajtót viszont kinyitotta egy unott képű csaj és elkezenek kiszivárogni az emberek, most, hogy a dráma érezhetően végéhez közeledik.

Sipka Laura Titanilla

Az a mosoly hamis és erőltetett. Megpróbál az elmém becsapni, de az összképet elnézve én nem úgy látom. Szerencsétlenül teszi, viszont szeme csillogásában minden ott van, és az apró "o" alakban is, amit vallomásom vált ki belőle. Kicsit aggódok, nehogy emiatt kiessen onnan a levél.
- Az, és épp Aangot keresem, hogy együtt legyőzzük a tűz népét! - Ez a titulus elég váratlanul ér. Hátralépek a röhögéstől és a hasamat fogom, akkor pedig rázendítek, amikor a saját faszságomat is elsütöm. Fogalmam sincs, ismeri-e a mesét amire utalok, csak annyira hihetetlenül jól adta magát a szituáció, hogy én rögtön kihasználtam. Aztán megköszörülöm a torkomat és megigazgatom kissé felcsúszott pólómat is.
- Oké, 'a faszért kell olyan rohadt hosszú ideig a szádban tartani pontosan? - Volt egy háztársam, aki szintén a leveles résznél tartott, de nem voltunk abban a helyzetben, hogy faggatni tudjam annak idején a Nagyteremben az asztal alatt. Az akkori prefektusok elől bujkáltunk.
- Milyen állat szeretnél lenni egyébként? - Jó lenne hallani, hogy megy ez, talán Sipitől többet megtudhatok erről, legalábbis ebben reménykedem.