Aileen és a Meghallgatás
Egy megbeszélt időpontban.

Szórakozottan telt a délelőttöm, tekintettel arra, hogy a mai órák hamar elteltek. Megbeszélt időpontom volt egy meghallgatásra a színjátszó szakkör próbatermében, így eleget téve az esetleges késedelmeim ellen felkaptam a jegyzeteim és elsőként hagytam el a termet. Mivel egy kis időm még volt visszasétáltam a szobámba és ahogy beléptem máris eltöltött az a kellemes érzés, ami szokott, hiszen tudtam, hogy ezután nem lesz már semmi dolgom. Az asztalra tettem a jegyzeteket, majd a bagolyra pillantottam aki a tanulósarkon lévő szék támlájába mélyesztette a karmait, a csőrében egy levéllel. Ezek a madarak egyre érdekesebb és érdekesebb pillanatokban találnak meg. Elvettem tőle a levelet, de amit megtettem megcsípett. Átkozott madár! Elhessegettem a támadómat és kibontva a levelet átfutottam. Grace írt, meglepő módon, hogy menjek le hozzá, ha tudok. Oké, akkor ma lent alszom. Letettem a levelet és végül útnak indultam a Déli szárny Átriuma felé. Mivel volt egy kis időm, így nem szedtem a lábam, csak nyugodtan lépkedtem. Nem hajtott a tatár, ráadásul nem voltam beparázva, ami betudható annak, hogy szerettem színészkedni, tudtam énekelni és a táncom sem volt annyira rossz, sőt! Hála anyám „tökéletes gyermek” filozófiájának az ilyeneket tanárok oktatták nekem, amikor még mi voltunk az egy nagy és békés család, ahogyan apám emlegette akkoriban. Ja, az egy szép korszak volt... Észre sem vettem, hogy elértem a színjátszókör próbatermét, mert annyira elmerültem a gondolataimban. Mivel volt „meghívóm”, így simán bementem, meg nem is tudtam róla, hogy próbájuk lenne, na meg amúgy is szerettem volna csatlakozni, tehát ártani nem árthattam, ha itt vannak, ha nem. Besétáltam, majd megszemléltem a helyet. Összességében olyan volt mint egy mini színház és egy gyakorlóterem egyben, szóval bejött, így elsőre. Körbepillantottam és végül úgy döntöttem, hogy megvárom az illetékest, nehogy baj legyen az itt tartózkodásom miatt. Habár maximum egy tanár büntethetne meg érte, de azért ne kockáztassunk. Nem volt kedvem büntetőre menni, mert ellop az életemből minimum egy órát és kötelező is a megjelenés. Fúj... Így is csoda, hogy órákon írok jegyzetet és nem alszom át őket. Elvigyorodtam a gondolatmenetemen és végül ledobtam magam az egyik kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosságra és vártam, hogy megérkezzen a felmentő sereg, vagyis elkezdhessük a meghallgatást, habár én jöttem egy kicsit túl korán. Szarvas hiba volt, de legalább most nem késtem el. Még csiszolnom kell az érkezésem pontosságán.

Aileen és a Meghallgatás
Egy megbeszélt időpontban.

Szórakozottan telt a délelőttöm, tekintettel arra, hogy a mai órák hamar elteltek. Megbeszélt időpontom volt egy meghallgatásra a színjátszó szakkör próbatermében, így eleget téve az esetleges késedelmeim ellen felkaptam a jegyzeteim és elsőként hagytam el a termet. Mivel egy kis időm még volt visszasétáltam a szobámba és ahogy beléptem máris eltöltött az a kellemes érzés, ami szokott, hiszen tudtam, hogy ezután nem lesz már semmi dolgom. Az asztalra tettem a jegyzeteket, majd a bagolyra pillantottam aki a tanulósarkon lévő szék támlájába mélyesztette a karmait, a csőrében egy levéllel. Ezek a madarak egyre érdekesebb és érdekesebb pillanatokban találnak meg. Elvettem tőle a levelet, de amit megtettem megcsípett. Átkozott madár! Elhessegettem a támadómat és kibontva a levelet átfutottam. Grace írt, meglepő módon, hogy menjek le hozzá, ha tudok. Oké, akkor ma lent alszom. Letettem a levelet és végül útnak indultam a Déli szárny Átriuma felé. Mivel volt egy kis időm, így nem szedtem a lábam, csak nyugodtan lépkedtem. Nem hajtott a tatár, ráadásul nem voltam beparázva, ami betudható annak, hogy szerettem színészkedni, tudtam énekelni és a táncom sem volt annyira rossz, sőt! Hála anyám „tökéletes gyermek” filozófiájának az ilyeneket tanárok oktatták nekem, amikor még mi voltunk az egy nagy és békés család, ahogyan apám emlegette akkoriban. Ja, az egy szép korszak volt... Észre sem vettem, hogy elértem a színjátszókör próbatermét, mert annyira elmerültem a gondolataimban. Mivel volt „meghívóm”, így simán bementem, meg nem is tudtam róla, hogy próbájuk lenne, na meg amúgy is szerettem volna csatlakozni, tehát ártani nem árthattam, ha itt vannak, ha nem. Besétáltam, majd megszemléltem a helyet. Összességében olyan volt mint egy mini színház és egy gyakorlóterem egyben, szóval bejött, így elsőre. Körbepillantottam és végül úgy döntöttem, hogy megvárom az illetékest, nehogy baj legyen az itt tartózkodásom miatt. Habár maximum egy tanár büntethetne meg érte, de azért ne kockáztassunk. Nem volt kedvem büntetőre menni, mert ellop az életemből minimum egy órát és kötelező is a megjelenés. Fúj... Így is csoda, hogy órákon írok jegyzetet és nem alszom át őket. Elvigyorodtam a gondolatmenetemen és végül ledobtam magam az egyik kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosságra és vártam, hogy megérkezzen a felmentő sereg, vagyis elkezdhessük a meghallgatást, habár én jöttem egy kicsit túl korán. Szarvas hiba volt, de legalább most nem késtem el. Még csiszolnom kell az érkezésem pontosságán.

Anthony és a Meghallgatás

Aileen és a Meghallgatás
Egy megbeszélt időpontban.

Türelmesen vártam Aileent, hiszen megbeszéltük és sejtettem hogy nem késik el, vagy legalábbis nem késik sokat. Hamarosan meg is érkezik, nem kell sokat várnom rá, így hamarosan a tárgyra is térhetünk. Mivel járok az rájára, így nem meglepő, hogy gyakran találkozunk és ismerem is valamennyire. Habár általában alszom az órán, olykor... Na jó! Elég gyakran megesik, de nem tehetek róla, át kell szoknom még. Mivel ez egy meghallgatás, így illően kell viselkedjek és nem aludni, pláne azért, mert érdekel a dolog. Ő nyit, így én hallgatom, majd elmosolyodva üdvözlöm amint befejezte amit mond.
- Én is örülök neki, így ketten vagyunk ezzel, tanárnő. - Teljesen illedelmesen viselkedem. - Nyugodtan, kérdezzen csak én meg megpróbálok rá válaszolni. - mondom határozottan, hiszen nem tud olyat kérdezni, amire nem válaszolnék, vagy nem akarnék válaszolni. Egyelőre nem állok fel, így ő magasabban van mint én, de ez nem zavar, így is jó. Felfelé nézek rá, várom a kérdéseket, türelmesen.
- Nem hiszem, hogy a háttérben való munkálkodás illik hozzám, szeretnék inkább a „középpontban” lenni egy kicsit. - Egy szórakozott mosoly kíséretében kelek fel és már állva nézem őt tovább. Jól áll neki a mosoly, de hát nem nagyon figyeltem meg eddig, így nem volt alkalmam efféle következtetéseket tenni a számára, de most nem hullaként ücsörögtem egy órán, hanem itt voltam vele és megbeszéljük ezt a meghallgatást. - Amúgy is, a szőke herceg dolog eléggé az én stílusom. Szőke vagyok, kék a szemem és még lovagolni is tudok. A fehér lovat meg majd elintézem. - vigyorgok rá, némileg játékos, némileg pimasz megszólalásomnak adva egy kis pluszt. Nem akarom én felhúzni, csak jó kedvem van és úgy érzem nem bántam meg, hogy eljöttem erre a meghallgatásos valamire. Legalább lesz valami jó kis elfoglaltságom a jövőre nézve és szeretném is csinálni.
- Szóval, be kell mutatnom valamit? Énekelni, táncolni, esetleg annyira megnevettetni, hogy könnyezzen? - érdeklődöm kíváncsian, egy félmosoly kíséretében, mint aki éppenséggel nagyon is biztos önmagában. De hát én az is vagyok, így nem kell miattam aggódni. Továbbra is a tanárnőt nézem, majd körbelesek és végül újra őt találom meg a tekintetemmel. Várom a válaszát és bármit is kér, biztosan menni fog. Tudom magam produkálni, talán ezért is érdekel ez az egész.