Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

- Ó, sajnálom...
Az előbbi hibázásának zavara a tegeződést-magázódást illetően egy pillanat alatt eltűnik. Habár igazából valahol nem hibás ezért, hiszen őt csak az édesanyja taníthatta a nyelvre régen, és egymás között soha nem magázódtak, ahogyan Peterrel sem, amikor már a fiú is megtanulta. De azért az alapokat később elsajátította, csak nem olyan könnyű ezt itt most alkalmazni is.
Ám egy családtag elvesztésének gondolata mindig sokkal erősebb, mint egy apró nyelvi hibán való rágódás, így Olívia megpróbálva sajnálkozó arcot vágni fejezi ki szavakban is sajnálatát az unokabátyt illetően. Habár nem tudja mennyire állhattak közel egymáshoz a nővel, de szemlátomást egy motor az egyik hagyatéka, úgyhogy biztosan eléggé. Inkább meg is próbál kevésbé szomorú témára térni ezután.
- Charonus? - kérdez vissza a nevet hallva. - A motor neve? Klassz. - mosolyodik el haloványan. A válaszra, hogy nincs megbűvölve, magában kissé sajnálkozik. Érdekelte volna, milyen lehet az, de a járgány még önmagában is elég szuperül néz ki azon túl is.
Olívia ekkor észreveszi, hogy még mindig nagyjából az út közepén ácsorog, és rádöbben, hogy a motor imádata teljesen lekötötte itt, ráadásul egy vadidegennel, és kissé elfogja a kellemetlenség érzése.
- Öhm... elnézést, hogy eddig feltartott...tam. - sikerül végül a magázódást megtartania éppen időben észbe kapva. Időbe fog telni, amíg ezt megtanulja.
- Nem akartam zavarni, csak hát a motor... - mosolyog a nőre. Szívesen maradna még és beszélgetne, de lehet, hogy a motor gazdájának éppen fontos dolga lenne, ő meg itt trécselget vele, amit ráadásul nem is nagyon szokott csinálni másokkal.

Hok Olívia

 Biccent a szavakra, melyekkel a lány érzéseit kifejezi. De neki is jobban esik hogy a névre terelődött a szó. Kicsit ironikus egy hagyatékot pont a holtak révészéről elnevezni, de ez náluk már csak így megy, ahogy Temit a legkeserűbb növényről az ürömről elnevezni is náluk nem furcsa. - Nem tartasz fel, ha így volna már tudtodra adtam volna - közlöm nemes egyszerűséggel a tényt - Gyere közelebb és akkor jobban megnézheted magadnak! - hívom át az út túloldaláról Charonus csodálóját - Mióta szereted ennyire a motorokat? Neked is van netán? - érdeklődöm, mert kíváncsivá tett, hogy egy ilyen fiatal lány miképp vonzódhat az ilyen jó vágású vasszörnyekhez.

Olívia rossz érzéseit, hogy... mondjuk ki, talán kissé bunkó volt, amiért csak így leállt beszélgetni valakivel, akinek dolga is lehet, egy csapásra eloszlatja a nő.
Egy egészen hálás mosoly jelenik meg az arcán egy pillanatra, csak, hogy utána átvegye helyét ismét a rá annyira jellemző egyszínűség.
- Tényleg? Megnézhetem?
Persze ezek inkább csak költői kérdések voltak, mert már indul is, hogy közelebbről is megvizsgálhassa, és habár taperolni nem kezdi a járművet, azért elég közel sétál hozzá most már, hogy nyíltan megbámulhassa minden kis szegletét. Csodálatos motor.
- Áh, nekem nincs... - válaszol közben a kérdésekre, amik elhangzanak. - De már egészen kicsi koromban is szerettem őket... nem biztos, hogy meg tudnám tartani, mert elég nehezek, de egyszer talán kipróbálom... majd ha lesz pénzem, meg ilyenek... meg van ami előtte fontosabb... de tök jó lenne...
Olívia egész kerek mondatokban beszél. Ilyen sincs minden nap. Úgy tűnik jót tehet neki az iskola valamennyire. Ha még itt is röhögnek rajta néhányan a külseje miatt. De azt már megszokta.

Hok Olívia

 Közelebb merészkedve a lány felel kérdéseimre miközben igen hozzáértő ábrándos-vágyódó szemmel nézegeti életem legmegbízhatóbb pasiját, aki mindig stabil és megbízható. Furcsa, de nekem nem esik nehezemre, hogy lelket lássak a több ember számára lelketlenbe. A Nagy Szellem Ataksak nagyi szerint mindenben ott lakozik. És én szinte látni vélem ezt, így a motor fémszerkezetében én egy jó kiállású férfit energiáját érzem. - Legelőször én csak utas voltam, később az unokatestvéreim tanítottak meg vezetni - mesélem ahogy helyt adok a nézelődőnek - Ha szeretnéd elviszlek egy körre...Kedves?...- ajánlom fel neki egyúttal tudakolva meg nevét, s eltérő színű szemeimmel fürkészni kezdem. Van benne valami visszahúzódás, amit öltözete és kisugárzása lázadásával palástol, legalábbis ezt olvasom ki belőle.

- Hát, én még sosem ültem motoron... - vallja be a lány, ahogyan hirtelen jött beszélgető partnere elmeséli, hogy először ő is csak utas volt, aztán lett csak sofőr. - Vagyis... egyszer talán, félig... nagyon régen.
Hogy milyen lehet az a félig motoron ülés, azt talán csak az isten tudja.
És ekkor jön egy kijelentés, amire már Olívia is felkapja a fejét, és felcsillannak kék szemei is.
- Tényleg? Komolyan?
El sem akarja hinni. És ugyanakkor balgaság egy idegen motorjára felülni... de a megérzései nem súgnak semmi rosszat, és ez egy kihagyhatatlan lehetőségnek hangzik, amire aztán tényleg nem számított.
- Ó, jaj, igen... Olívia. - esik le neki a döbbenete és öröme közben a célzás, és nyújtja is a kezét a motoros nő felé.
- Levita ház, első évfolyam. - darálja is utána szinte automatikusan. Annyit kellett mostanában ezt elmondani, na meg leírnia a házi dolgozatokra, hogy szinte ez a három dolog, hogy név, ház, évfolyam, már eggyé forrtak össze a fejében.
- Nagyon örvendek!
Talán idén még nem is volt ennyire diplomatikusan kedves.

Hok Olívia

 Látom meglepte ajánlatom. Megértem, hiszen egy idegen nem sűrűn szokta felajánlani, hogy elvisz egy körre magával valakit, de ártó szándék bennem nincsen. Sosem volt, nem is lesz, legalábbis a hozzá hasonló lányok iránt egyáltalán. - Komolyan, gyere fel ide, a hátsó ülésre, kapaszkodj meg jó erősen a fogantyúba és a lábad úgy támaszd meg, hogy ne érjen a kipufogóhoz, mert az forró lesz- vezetem elé vasparipámat, majd megvárom míg elrendezkedik, s közben mindkettőnkre bukósisak, könyök, térd és gerincprotektor bűbájt vetek frissen visszakapott pálcám, Poena segítségével. A varázslat hatása láthatatlan és érezni sem igazán lehet, de a védelem melyet biztosít elengedhetetlen. Ezután magam is elhelyezkedem előtte és hátra szólok vállam felett. - Lassan fogok menni míg ki nem érünk a faluból, ott aztán kicsit beletaposok. Ha bármi gond van, csak érintsd meg a vállam és azonnal megállunk! Rendben?! - sorolom az intelmeket, majd életet lehelek Charonusba, s révészem hátán óvatosan kigurulunk az úttestre.

- Azta! Köszönöm! - vigyorog OLívia olyan szélesen, ahogyan idén még talán nem is tette. És ráadásul egy számára idegen - legalábbis eddig - embernek köszönhetően lett ilyen jó kedve. Ki hitte volna?
Az instrukcióknak megfelelően felmászik a motorra, majd elhelyezkedik. Látszik rajta, hogy el sem hiszi, hogy ez történik.
- Hú, de király!
Aztán valami történik a pálcával. Mármint a nő varázspálcájával. A nevét még egyelőre nem tudhatta meg.
- Ez mi volt? Vagy mi történt? Valami védő varázs? - érdeklődik, és hát a gondolatai azért csak szülnek valami megállapítást, ha ne is tudja mi volt ez.
- Wah, oké! - lelkendezik ezután, és jól megkapaszkodik. - Mehet!

Hok Olívia

 Kérdésére a bűbájjal kapcsolatban csak bólintok, nem kell ezt ragozni, védtelenül senki nem ül nyeregbe, csak az, aki vakmerőn-botoran vállalja annak veszélyét, hogy adott esetben felcsavarodhat a következő fára, és abba ugyebár csúnyán bele is lehet halni többek közt. De mi nem ilyenek vagyunk, rajtunk ott a védelem és már gurulunk is kifelé a bolt elől. Az úton benn a faluban olyan harminccal araszolok, a kanyaroknál finoman döntök, hiszen azért mögöttem ül utasom, kinek első motorozós élménye rajtam áll vagy bukik. Egy életre bele lehet szeretni ebbe a szabadságba, melyet a gép adhat, de örökre el is mehet a kedv, ha negatív érzések társulnak hozzá. Ezért ügyelek minden mozdulatra.

Olívia pedig már azt is élvezi, amikor még csak harminccal megyegetnek a faluban. Neki már ez is tök jó, és még mindig el sem hiszi, hogy ez történik. Amikor kilépett ma a kastély kapuján, gondolta ugyan, hogy valami biztosan lesz, hiszen mióta a varázsvilágban van, valami mindig lett. Legalább olyasmi, hogy talált valami öníró pennát, vagy furcsa állatokat látott, vagy pedig egyszerűen csak hallgatta, hogyan angolnaszemekről és denevérszárnyakról beszélgetnek nagy komolyan emberek a gyógyfüves előtt.
Most viszont egy motoron ül! Erre végképp nem számított! A szél belekap a hajába, és az sem számít, hogy kicsit csípős már így a levegő. Teljesen szabadnak érzi magát, és az előtte ülő nőt egy kissé ezáltal a szívébe is zárta, még ha még mindig ismeretlenek is egymásnak.
Ha begyorsítanak, talán még "huhú"-zik is egyet, ami nála szintén ritka. Úgy tűnik ez a nap több mint jó fordulatot vett hirtelen, méghozzá a lehető legváratlanabbat. Ennél már csak az lett volna durvább, ha valami sárkányháton repülhetne az égen.

Hok Olívia

 A motorozás nagyon jól sikerül, teszünk egy nagy kört a falu körül, majd visszatérünk a patikám elé. A lány fel van villanyozva, teljesen odavan és én ennek szívből örülök. Jól esik jót tenni másokkal, örömet szerezni, még ha csak egy kis vasparipázgatásról is van szó. Sosem gondoltam volna, hogy ma ilyen kellemesen telik majd el a napom. Persze a teendőimmel kicsit lemaradtam, de mire való a varázslat, ha nem az ilyen nüansznyi tennivaló torlódások leapasztására. Így mosolyogva és annak ígéretével válok el frissen szerzett ismerősömtől, hogy megismételjük a mai napot. Amikor elfelé sétál eszembe jut, hogy esetleg majd később, ha szeretné megtaníthatom vezetni is és az én egyetlen Charonusomon gyakorolhatja tudományát. De ezt egyelőre nem fogom az orrára kötni, majd csak akkor, ha már kicsit jobban megismertük egymást.

//Köszönöm a játékot //

Olívia úgy érzi magát, mintha megint csak ötéves lenne. Na jó, talán hat. Legalább annyira örül, mintha csak ő kapott volna egy motort. Nem ijed meg a gyorsaságtól sem, sőt, még az eddigieknél is szabadabbnak érzi magát.
Végül amikor végeznek, és visszatérnek, nem győz hálálkodni, és most már a mosolya sem hervad le az arcáról. Újdonsült ismerőse talán nem is sejti, hogy ez tőle mennyire nem gyakori, és hogy ezzel az úgymond "aprósággal" bearanyozta a láyny napját, és bizony, legalább egy fél órát nem tudja majd levakarni a vigyort az arcáról.
Dícséri még egy kicsit a motort, na meg azért a vezetőjét is, hogy mennyire jó fej meg ilyenek, de nem akarja tovább feltartani, ezért inkább elköszön tőle, felvetve egy ötletet, hogy szívesen meghívná egy vajsörre ezért cserébe valamikor, ha megint összefutnak. Habár furcsa dolog ez egy felnőtt nő és egy gyakorlatilag még kislány között, de Olívia emlékszik még azért rá, hogy mit tanított az édesanyja. Ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el, de azért viszonozd a kedvességet.
Végül úgy sétál vissza a kastély felé Bogolyfalvából, hogy szinte el is felejti, hogy valaha is voltak gondjai. Egyvalamiben pedig már most holtbiztos: idővel biztosan venni fog egy motort.

//Én is nagyon köszönöm //

Fruzsina
Otthon, a ház előtt
Koraeste

Will bácsi
Valamelyik ház előtt a faluban
Koraeste

Fruzsina

Will bácsi
Valamelyik ház előtt a faluban
Koraeste

Fruzsi

Will bácsi
Valamelyik ház előtt a faluban
Koraeste

Fruzsina

Will bácsi
Valamelyik ház előtt a faluban
Koraeste

Fruzsina

Will bácsi
Valamelyik ház előtt a faluban
Koraeste

Fruzsi

Will bácsi
Valamelyik ház előtt a faluban
Koraeste



//köszöntem a játékot //

Eljött a hétvége is végre, így maradt annyi szabadideje, hogy lemehessen Bogolyfalvára egy kicsit lazítani. Eredetileg Peterrel szeretett volna menni, ha már barátja ilyen szerencsés szerencsétlen módon idekerült az ő iskolájába, de nem találta meg a fiút, ezért végül egyedül kerekedett fel, gondolván, hátha esetleg épp a faluban majd megtalálja.
Hűvösre fordult már az idő, így lassan az év utolsó hónapja felé közeledve, ezért bőrdzsekije alá is egy pulcsit vett, a lábára pedig egy bakancsot. Jó félórát sétálgatott így kint a falucska utcáin, elcsodálkozva a látottakon, és magában mosolyogva az utóbbi motoros élményen, amikor megpillantja a cukorvarázst. A múltkor volt bent, és nagyon finom volt a joghurtos gyümölcsös sütijük. Hirtelen meg is kívánja, és megpaskolva zsebét elégedetten konstatálja, hogy van még ott galleon, ahonnan a múltkor is jött.
Kissé fázni is kezd már, így úgy gondolja bemegy, és eszik egy kicsit, na meg felmelegszik. Be is lép hát az üzletbe, hogy ennek megfelelően járjon el.

Olívia
Cukrászda
Kinézetem

Beáll hát a sorba, hogy kikérjen valamit, és az első amit észre vesz, az az előtte álló lány. Nem látja az arcát, de ami szó így eszébe jut róla az a: pöttyös. Méghozzá a nagyon pöttyös. Olíviának már túl pöttyös. Meg még cuki két copfja is van.
Mindegy, nem is foglalkozik vele inkább, csak, hogy a lány hirtelen rápillant, ő pedig meglepetten pislog a neve hallatára. Jól értesült ez a lány. Neki fogalma sincs a másik nevéről.
- Öhm. Igen.
Bőbeszédű mint mindig. A lány pedig látszólag sokat tud. Szóval a nővére. Így már kezdi érteni a dolgot. Őt pedig Lilinek hívják. Mielőtt még kettőt pisloghatna, már kap is egy asztal meghívást. Nem szokott ő az ilyenekhez. Főleg nem cuki lányoktól.
- Nem jöttem... - válaszol tétován. - Biztos? - kérdezi rezzenetlen arccal, de azért lehet érezni a hangjában a kétkedést és a gyanakvást.

Olívia

Úgy tűnik biztos a meghívás. Olívia magában meglepődik ezen, olyannyira, hogy fel sem fogja, hogy mozogni kezd a szája és hang jön ki a torkán.
- Hát jó.
Lili ekkor rendelni kezd, ő pedig felvonja a szemöldökét.
- Azta. Nem aprózod el. - ez csak úgy érkezik tőle bónuszként. Majd ha ő kerül sorra, akkor valamivel rövidebb rendelést ad le.
- Egy sima forrócsokit szeretnék tejszínhabbal, és egy nagy szelet gyümölcsdarabos joghurtos... valamit.
Végül, amikor ő is megkapja és kifizeti a dolgait, kérdőn pillant Lilire. Ha már meghívta az asztalához akkor... jöjjön aminek jönnie kell.

Olívia

Nem is gondolná az ember, hogy egy ilyen törékeny lány ennyit eszik. Mondjuk Olívia is képes rá, csak nem túl édességes, hogy most azonnal halálra egye itt magát. Később meg ki tudja. Lehet megjön a kedve hozzá.
Követni kezdi Lilit egy érdekes boxhoz, hátán a táskával, két kezébe pedig a forró csokival és a sütis tányérral, majd meglepetten néz hirtelen a lányra.
- Tényleg? Szoktad nézni az embereket? Miért? - lepődik meg, és leül közben. Leteszi az asztalra a tányért és a forrócsokit, és maga mellé teszi a táskáját.
- Jah, klassz. Te hanyad éves vagy? - kérdezi, csak, hogy ő is mondjon már valamit.