30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Elkészült a discord szerver, elérhetőség ITT!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. február 17. 14:19 | Link

Aileen

Mindig is azt hittem, szeretem a személytelen helyeket. Pályaudvarok, repterek ahol sok ezer ember fordul meg nap mint nap, de mind ismeretlenek. El lehet bújni köztük, nem kérdez senki semmit, nem kell válaszokat adni, és talán pont ezért szerettem ott tölteni az időm. Amikor az átszállás miatt több órát vagy akár egy egész éjszakát töltöttünk a váróban a legmulatságosabb dolog volt 6 éves korom óta. A kastély ódon falai valami miatt ugyan ezt idézték bennem, de így pár nap elteltével már egészen nyomasztó volt ez az érzés. A tudat, hogy nincs olyan ember, akihez odaszaladhatsz ha problémád van egy ideig izgalmas, de huzamosabb idő után már kétségbeejtő.
Talán ezért menekültem minden áron a kastélyból, amikor megláttam, hogy kint süt a nap. Lehet, csak áltatom magam azzal az érzéssel, hogy a szabadban jobb lesz, de legalább az a pár perc, amíg kiérek reménykedéssel, nem pedig a honvágy miatti hisztériázásommal telik. Gyűlölök hisztizni, a legrosszabb dolog, amit egy lány csinálhat, és talán pont emiatt nem vagyok mostanában önmagammal sem jóban, mert minden gondolatomat lekötötte a "haza akarok menni", "normális életet akarok élni" és hasonló tartalmú naplóbejegyzések írása.
Viszont most a napsugarak tényleg némi reménnyel kecsegtettek, úgyhogy gyorsan felhúztam a drapp bakancsom, és egy szál pulcsiban és farmerben elindultam a szobából. Pár lépés után viszont kicsit visszarettentem, mert jóval hidegebb volt a folyosón, mint vártam, úgyhogy visszaszaladtam a sálamért, és így egy fokkal felkészültebben vágtam neki a kastélynak. Boldog mosollyal léptem ki a napon, várva, hogy a D vitamin átjárja az arcbőrömet, de ehelyett csak csípős szél és fogvacogtató hideg jutott. Nem csoda...én vagyok a hülye. Mit vártam februárban? Hogy a napsütéshez majd 20 fok és csodás szellő párosul? Ugyan, tényleg gondolkozhattam volna kicsit előre, de sebaj, legalább hasznát veszem annak, hogy az elmúlt két napban alaposan áttanulmányoztam a kastély térképét, és a Fénylő Lelkek Udvarát mintha pont ilyen helyzetekre tervezték volna. Úgyhogy a FLU felé vettem az irányt, és amint megtaláltam a szökőkutat, abban a boldog tudatban ültem le a kávájára, hogy legalább egy dolog van ebben a varázslatos izébizében ami hasznos.

Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. február 23. 15:18
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 14:55 | Link

Emily K. Crusader

Mivel a Valentin-napi pocsék hangulatom még nem múlt el, úgy döntöttem, hogy kimegyek a szabadba és rajzolgatok egy kicsit. Kivételesen nem lila, hanem barna pulóvert húztam, talán azért, hogy a külvilágot is figyelmeztessem rosszkedvemre. Amint kiléptem a kastély hatalmas ajtaján jéghideg szél csapott az arcomba, de én azért sem mentem vissza melegebb öltözékért, dacosan folytattam utam a Fénylő Lelkek Udvarához. Még magamnak sem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért pont oda megyek, ha nem pont azért, mert teljes ellentéte volt hangulatomnak. Talán az járt a fejemben, hogy ott majd felvidulok, elvégre nem maradhatok örökre ilyen mogorva.
Az udvarba lépve körülnéztem, majd, mert nem láttam senkit, megnyugodva közelebb sétáltam a szökőkúthoz. A hely szélvédettségének köszönhetően már egyáltalán nem fáztam, hiába, hogy csak egy vékony pulcsi volt rajtam. Az arcomat a nap felé fordítottam és lassan felmelegedtem a sugaraitól. Óvatos mozdulatokkal előbányásztam a felsőm alól a karácsonyra kapott mágikus naplómat, a farmerem zsebéből pedig a kedvenc ceruzámat. Épp letelepedtem volna a szökőkút szélére, de ott már ült valaki. Kissé megdöbbenve vettem tudomásul, hogy nem éppen rózsás kedvem a látásomra is kiterjedt, majd mérgesen összeráncoltam a szemöldököm. Azonban még éppen megálltam, hogy kiabálni kezdjek szegény lánnyal csupán azért, mert le merészelt ülni egy olyan helyre, ahol én akartam regenerálódni. Ehelyett magamban puffogva a szökőkút másik feléhez baktattam, jó hangosan csapva le a csizmámat, hogy felkeltsem magamra a figyelmét és lássa, hogy mennyire bosszússá tett.
Miután elhelyezkedtem és kinyitottam a könyvet, egy nagyot sóhajtottam és elismertem magamban, hogy gyerekesen viselkedem. Igazából már napok óta, egészen pontosan azóta a nap óta. Visszagondoltam az előbb látott lány arcára: ő sem tűnt túl boldognak. Hirtelen ötlettől vezérelve rajzolni kezdtem a füzetbe, majd kitéptem a lapot kis repülőt hajtogattam belőle és eldobtam. Persze előtte kiszámoltam a szögeket, az erőt és belevettem a gravitációt is, de már szinte automatikusan. Apámmal régen rengeteg papír repcsit készítettünk, ezzel próbált felvidítani, amikor szomorú voltam. Rajzom kecses kört írt le a szökőkút felett, majd a lány felé vette az irányt, végül az ölében ért „földet.” Úgy helyezkedtem, hogy rálássak az ismeretlenre, de közben úgy tűnjön, mintha nem is figyelnék rá. Magamban halkan kuncogtam és vártam a reakcióit.

/Íme a KÉP, csak fekete-fehérben. Smiley/
Hozzászólásai ebben a témában

Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. február 17. 16:08 | Link

Aileen

Nem szabad elfelejtsem feljegyezni, hogy a mai napon megtaláltam a mágia értelmét...fogalmazódott meg bennem a gondolat, amint kezeimmel a hátam mögött támaszkodva az arcomat az égnek emelve élveztem a napsugarak bársonyos simogatását. Tavaszi lányka vagyok, így nem csoda, ha a napsütés a lételemem. Nem az az erős, égető augusztusi nap, hanem például a mostani, varázslat által megszűrt téli. Ebben a pillanatban úgy érzem, évekig is képes lennék elviselni ezt az állapotot, még egyedül a tesóm hiányzik a szökőkút túloldalára, és kész is a tökéletes világkép.
Kár volt, hogy idáig jutottam a gondolatmenetemben, mert amíg nem jut Daniel az eszembe, addig néha egészen élvezni is tudom a vizsgaidőszak miatti semmittevést, de ha még véletlenül is, mint például most, Rá gondolok, rögtön elfog az elviselhetetlen hiányérzet. Miért pont csak én vagyok ilyen "kivételes képességű" ahogyan az a nő fogalmazott, Ő miért nem? Pedig ha itt lenne, azt hiszem nem kellene a napsütéshez és a könyvekhez meneküljek. Minden egoizmus nélkül állíthatom, hogy találékony, és nagyon kíváncsi természetű vagyok, könnyen alkalmazkodom és eddig mindig, minden helyzetben feltaláltam magam, de most, tényleg elveszetten érzem magam. Pedig még azt sem mondhatom, hogy én vagyok a legfiatalabb, vagy a legújabb diák, hiszen szinte nap mint nap érkeznek új emberek, kiknek jobban, kiknek rosszabbul sikerül a beilleszkedés, s én azt hiszem az utóbbi csoportba tartozom. De félretéve a pesszimista gondolatokat, pár hónap, és jobb lesz! Tudom...
Gondolataimból az ajtó halk nyikordulása szakított ki, amire felkaptam a fejem, és kíváncsian néztem az épp belép lányra. Nem tűnt épp jókedvűnek, és láthatóan tudomást sem vett rólam, viszont mégis egyenesen felém indult, majd amikor mégiscsak észrevett bosszús arccal elfordult, és hogy hangsúlyozza rosszkedvét hangos léptekkel távozott. Azt hiszem le akart volna ülni a helyemre, mert mi másért indult volna a szökőkút felé, viszont ezek szerint én útban voltam. Nem vagyok veszekedős típus, de épp fel akartam állni, hogy hideg hangon közöljem vele: "Ha ettől jobban érzed magad, nyugodtan ülj le!" és elvonuljak, de tekintve, hogy már amikor belépett sem volt rózsás hangulatban, és nekem sem teljesen tiszta ilyenkor az ítélőképességem, inkább figyelmen kívül hagytam a dolgot, és továbbra is arcomat a nap felé fordítva sütkéreztem, egészen addig, amíg egy papírrepülő nem landolt az ölemben. Eléggé megijesztett, ezért hirtelen nyitottam ki a szemem, és elfelejtettem elfordítani a napról a tekintetem, így ennek eredménye a pár pillanatnyi vakság lett. A szememet dörzsölgetve hajtottam szét a kis "csomagot", majd amikor sikerült befókuszálni a rajzot elmosolyodtam. Körbenéztem, de még mindig csak az a lányka volt a kertben, aki az előbb morcosan elbaktatott, most viszont ő is kicsit kuncogva tekintett rám.
-Köszönöm!-
Néztem Rá nevetve, és újra repülőt hajtogatva a rajzból megpróbáltam visszadobni. Természetesen nem sikerült, hisz ebben mindig is Daniel vitte a pálmát kettőnk közül, így a repcsi pár méterrel a lány előtt landolt a talajon. Csendben felálltam, és elindultam érte.
-Bocsánat, sosem voltam túl jó ebben.-
Hajoltam le a rajzért, majd a lányhoz lépve visszaadtam neki az alkozását.
-Gondolom sokan mondták már, hogy gyönyörűen rajzolsz.-
Jegyzem meg mosolyogva, és csak remélni tudom, hogy amilyen ügyesen ő felvidított, legalább egy picit is viszonozni tudom majd.

Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. február 23. 15:19
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 16:36 | Link

Emily K. Crusader

Hiába tettettem figyelmetlenséget, halk nevetésem és az, hogy rajta kívül csak én tartózkodtam az udvaron egyből leleplezett. Megpróbálta visszadobni a repülőt, de nem sikerült neki, enyhén szólva is szörnyű volt a technikája. Amint hozzám szólt, a neve és pár adata megjelent a mágikus naplómban, majd hamarosan el is tűnt. Kicsit méláztam rajta, hogy a nevén szólítsam-e, elvégre a kis könyvnek hála már tudtam, hogy Emilynek hívják, de végül úgy döntöttem, hogy nem ijesztem meg. Meg hát azt sem akartam, hogy gondolatolvasónak gondoljon vagy ilyesmi.
- Köszi, tényleg elég sokan említették már, – mosolygok rá – de azért még sokadszorra is jól esik a dicséret. Ilyenkor látom, hogy tényleg megérte a rengeteg belé fektetett munka. Viszont… - egy pillanatra elhallgattam, mert nem voltam benne biztos, hogy tényleg bele kéne-e mennem egy beszélgetésbe. Persze bizonyára jót tenne a hangulatomnak, de nem biztos, hogy jobban akarok lenni. Eléggé komoly dolog miatt vagyok szomorú és dühös, viszont nem szeretném a barátaimra hárítani ezt és talán ez a lány segíthetne, hogy visszanyerjem a korábbi jókedvemet, vagy legalábbis a korábbi áljókedvemet, ezért úgy döntöttem befejezem a mondatot – Viszont a repülődobásod egészen katasztrofális. – grimaszoltam egyet, majd felnevettem és hajtogattam egy újat.
A naplómat leraktam a szökőkút mellé, egy olyan helyre, ahol nem érheti víz, majd felálltam és beirányoztam az udvar legtávolabbi pontját. Kicsit lengettem a kezem előre hátra, majd mikor éreztem, hogy a repülő rásimul a szél hátára egyszerűen elengedtem. Szomorúan néztem a repcsi szárnyalását és földet érését, majd elfutottam érte és visszahoztam.
- Látod, nem is olyan nehéz. A lényeg a jól meghajtogatott papír és a rengeteg gyakorlás. – biztatóan néztem rá, még egy mosolyt is kipréseltem magamból és újra eldobtam az origamit. – Persze ez először nem is olyan könnyű, de bele lehet jönni – miközben újra elmentem a repcsiért, beszéltem, főleg azért, hogy eltereljem a gondolataimat – Apukámmal rengeteget hajtogattunk régen és mindegyiket „megtanítottuk” repülni. – elgondolkozva forgattam a kezemben a papírt, majd felriadva Emilyre néztem.
- Tessék, – adtam oda neki – próbáld meg te is!
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. február 17. 16:40
Hozzászólásai ebben a témában

Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. február 17. 18:46 | Link

Aileen

Lehet tökéletes baromság volt beszélgetést kezdeményezni egy vadidegennel, de már mindegy. Ha elkezdtem valamit, azt szeretem stílusosan befejezni, úgyhogy továbbra is kedves mosollyal tekintek a lányra. Azt hiszem illene bemutatkozni, de sosem voltam a nevesítés híve. Biztonságosabb, ha az ember névtelen marad, de ha 5 percnél tovább tart a beszélgetés, akkor azért megjegyzem, hogy Emilynek hívnak.
-Na akkor jól gondoltam. De tényleg nagyon szép!-
Nyomatékosítom a dicséretem a rajzára vonatkozóan, mert ha figyelembe veszem, hogy pont 2 perce volt felvázolni az egész alkotást, akkor az duplán emeli az értékét. Jómagam is szoktam rajzolgatni, de az teljesen más kategóriába tartozik. Sokkal jobban szeretem nézegetni mások műveit, és véleményt alkotni róluk, megfejteni a készítőjük akkori lelki állapotát, és megbecsülni eszmei értékét. A nagybátyám miatt ragadt rám ez a szenvedély, és egy-egy kiállítást mindig igyekeztem beiktatni az utazgatások során.
-Hát, ez sajnos nem újdonság!-
Válaszolom nevetve a lányka grimaszán és a saját ügyetlenségemen, mert nincs mit szépíteni, nem vagyok jó papírrepülő dobálásban. Viszont Ő annál inkább, mert másodjára, sőt harmadjára is tökéletesen célba ér a kis repcsi. Csendben figyelem a lány játékát, és magyarázatát a tökéletes technikáról, de valami miatt, amikor repül a kis origami, mindig valami szomorkás mosoly ül ki az arcára, amiről egyelőre nem hiszem, hogy tudomást kéne vegyek, csak egyszerű megfigyelés. Nyilván nem szeretné, ha vadidegen emberek a problémáiról faggatják, tekintve, hogy én sem igazán díjaznám ezt fordított esetben, úgyhogy inkább csak szelíd mosollyal nyugtázom a tanítgatást, és amikor felém fordul kicsit bizonytalanul a kezembe veszem a repülőt.
-Biztos vagy Te ebben? Sajnos túl sok az esély rá, hogy a szökőkútban fog landolni.-
Felelem nevetve, de azért a kert egy pontját megcélozva eldobom a kis hajtogatott gépezetet. Néhány méter repülés után, kis köröket leírva száll le a földre, az elképzelt táv felénél, de legalább nem egyenes vonalban zuhant.
-Na, kényszerleszállni már megtanítottam!-
Állok fel nevetve a repülőért, és hozom vissza a kúthoz.
-Egyébként Emily vagyok.-
Mutatkozom be, mert a találkozásunktól már bőven eltelt az az 5 perc, amíg még nem nevezhető bunkóságnak, ha nem bemutatkozik be az ember.

Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. február 23. 15:19
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 19:13 | Link

Emily K. Crusader

Bár először egy kicsit húzódozott, de aztán ő is megpróbálta a repcsi röptetést, kicsit több sikerrel, mint először, de még így is nagyon messze az elfogadhatótól. Halvány mosollyal az ajkaimon figyeltem szerencsétlenkedését, és kezdtem valahogy megnyugodni, de közben mégis szomorú voltam. Emily azonban megnevettetett és ezért hálás voltam neki, úgy éreztem legalább annyival tartozom, hogy kicsit én is javítok a hangulatán. Persze lehet, hogy erre nem épp a papírrepülőzés volt a legjobb megoldás, de ez egy kicsit engem is felvidított. Mikor elárulta a nevét, csak bólintottam, elvégre azt mégsem mondhattam neki, hogy tudom, még ha ez is volt az igazság.
- Engem Aileen-nek hívnak, de szólíthatsz Ilonának is, én félig angol vagyok édesanyám révén, és Angliában is születtem, így elsősorban az angol nevemet használom, de hallgatok a magyarra is. – döntöttem rá a kéretlen információkat. Fecsegéssel akartam kitölteni az űrt, ami azóta, a nap óta volt bennem.
Sóhajtottam egy hatalmasat, felkaptam a naplóm, firkantottam a legelső lapra egy kiscicát, majd azt is meghajtogattam és közben elmagyaráztam neki, hogy miért is repül a repülő. Még emlékeztem apám minden szavára, mikor öt éves koromban erre tanítgatott. Mikor végeztem az okítással, a kezébe nyomtam a kiscicás repcsit, a sajátomba vettem egy másikat és kértem, hogy utánozza le a mozdulataimat.
- Az a fontos, hogy a megfelelő pillanatban engedd el. Egyelőre nem kell céloznod semmit, csak hagyd, hogy szálljon. – folyamatosan magyaráztam neki, el akartam terelni a gondolataimat a gondjaimról, ezért eltökéltem, hogy megtanítok neki mindent a témában, amit csak tudok. Persze sokkal menőbben hangzana ez, ha valami valóban komoly dologról lenne szó. A szemem sarkából folyamatosan figyeltem a lányt, hogy mikor unja meg az egészet és hagy faképnél.
Nem tudtam eldönteni, hogy akarom-e, hogy ott hagyjon vagy jobb lenne társaságban lenni. Néztem a próbálkozásait és javítgattam a mozdulatait, vártam, hogy mikor sikerül úgy eldobnia, hogy az valóban szépen szálljon. Úgy gondoltam, talán jobban érezném magam a tudattól, hogy sikerült valamit megtanítanom neki. Hogy továbbadtam azt, amit édesapámtól tanultam. Egy pillanatra könnyek szöktek a szemembe, de úgy tettem, mintha csak a napba néztem volna, majd felnevettem, hogy teljesen elleplezzem a szomorúságom.
- Kezdőhöz képest egész ügyes vagy!
Hozzászólásai ebben a témában

Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. február 17. 20:21 | Link

Aileen

-Tehát Aileen vagy Ilona. Értem, szerintem maradok az előbbinél, ha azt jobban szereted.-
Furcsa lehet kétféle névvel élni az életet, én már attól is besokallok néha, amikor véletlenül valaki a második nevemen szólít, mert azt hiszi azt használom, de két teljesen különbözővel, elképzelni sem tudom.
Mindeközben egyre nagyobb sikerrel dobálom sorjában a repülőket, s néhány már egészen messze, és szépen szállt. Aileen pedig töretlenül próbálja a fejembe verni az egész papírrepülő dobálás csínját-bínját, s talán kiderül nem is teljesen reménytelenül.
-Megfelelő pillanatban és cél nélkül. Értem.-
"Jegyzetelek" nevetve, és ugyan kicsit furcsa, hogy egy ennyire komolytalan dologból szinte egyetemi oktatást kaptam, de ha már nem vizsgázhatok idén, legalább tanulok valamit. A következő repülőre a lány egy cicát firkant, alig pár másodperc alatt, mégis tökéletesen felismerhető a kép.
-Hűha, nem kár ezekért a rajzokért?-
Jegyzem meg egy kis grimasz kíséretében, a szám széle még mindig mosolyog.
-Már egy szegény Diddle-t eldobáltunk, most pedig jön a cica is?-
Folytatom nevetve, s ugyan nem tudom ismeri-e az alakot, akit az imént lerajzolt nekem, mert már kiderült, hogy sok aranyvérű varázslógyermek pont annyi konyít a mugli világhoz, mint én az ittenihez. Viszont ha már egy gyönyörű kiscicás repülőt kaptam, komolyan veszem a feladatom, és ez már egészen szépen, és messze szállt, amiért meg is kaptam a dicséretem.
-Tudod, igyekszem!-
Pillantok nevetve Aileen-re és ha nem is egyhamar, de remélem nemsokára az ő szeméből is eltűnik a szomorúság. Bár lehet jóval nagyobb problémái vannak, mint az én egyszerű hisztis kedvem, de azért nemsokára talán feloldódik Ő is.

Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. február 23. 15:19
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 20:47 | Link

Emily K. Crusader

Emily jókedve lassan rám is átragadt, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy hangosan nevetek és bíztatom a lányt, pedig általában csendes és visszafogott szoktam lenni.
- Ne aggódj, ezek csak firkálmányok, de jók dísznek a repülőkre, legalább nem sima fehérek – mosolyogtam aggodalmán, majd hozzátettem – Szóval Diddle a neve. Igazából én eddig csak képeslapokon láttam, de megtetszett, mert jópofa. Gyakran szoktam lerajzolni, mert egyszerűek a vonalai. A cica viszont különleges, mert ő Pamacs, a kiscicám, akire apám vigyáz otthon. – magyaráztam felszabadultan, bár azért még mindig nem csattantam ki az örömtől, de azt amúgy sem szoktam.
- A papírért nagyobb kár, mert ez egy különleges napló, most karácsonyra kaptam a Télapótól. A klubhelyiség kandallója előtt hagyott egy rakás ajándékot és választhattunk közülük, nekem pedig ez jutott. Már akkor is nagyon örültem neki, úgyhogy kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy ilyen szörnyen bánok vele. – reméltem, hogy nem néz bolondnak, amiért a Mikulásról beszélek ennyi idősen, de ezen a problémán gyorsan túltettem magam, elvégre alig ismerjük egymást, majdnem mindegy számomra, hogy mit gondol rólam. Az ismeretségről eszembe is jut néhány kérdés:
- Egyébként te elsős vagy, mert még sosem láttalak? Persze ez nem jelent semmit, mert igazából szinte csak Levitásokat ismerek, úgyhogy, ha nem ebben a házban vagy, akkor amúgy sem sanszos, hogy találkoztunk volna. – éreztem, hogy kezdtek kicsit magamra találni, mert már megint összevissza beszéltem.
- Vannak már barátaid? Hogy tetszik az iskola? Tényleg, te még csak most tudtad meg, hogy léteznek varázslók vagy már ismerted a világnak ezen részét is? – Nem tudtam leállni a kérdésekkel, kíváncsi voltam a lányra. De hirtelen megijedtem, hogy talán túl sok ez így néhány percnyi ismeretség után, ezért hozzátettem. – Persze, ha nem akarsz válaszolni, nem kötelező, csak érdeklődöm.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. február 17. 21:36 | Link

Aileen

-Igenigen. Diddle-nek hívják, és egy egészen hasonló figurákból álló üzletág épül köré. A mugliknál nagyon divatos a kislányok köreiben, talán pont ezért mert egyszerűek és cukik.-
Én is imádtam őket, és mindig is ilyenekért könyörögtem apunak anno, és milyen nagy szó volt, amikor az általános iskolában egy Diddlinás táskával jelentem meg hétévesen, úgy, hogy Magyarországon még nem is lehetett kapni ezeket a kis bolondos figurákat.
-Na akkor még szerencse, hogy óvatosan dobtam el. Igazán gyönyörű kismacska. Hogyhogy nincs itt, már kismillió cicával találkoztam a kastély falain belül, őt miért nem hoztad?-
Kérdezem kíváncsi tekintettel Aileen-re pillantva. Én is épp most gondolkoztam azon, hogy magamhoz veszek egy kisállatot, mert úgy mégsem érzi magát olyan egyedül az ember. Talán lehet valami varázslényt, hogy ismerkedjek a mágiával, de őszintén szólva egy kutyának örülnék a legjobban, viszont azokat nemigazán szokták engedélyezni.
-Hogy érted, hogy különleges? Mármint miben rejlik a különlegessége?-
Húzom fel kíváncsian a szemöldököm, mert tényleg érdekel, mitől is lehet egy napló más, mint a szabványosak. Sok mindenre csodálkoztam már rá itt, úgyhogy itt az ideje, hogy legyen még egy dolog.
-Hűhű várj!-
Állítom le nevetve a kérdéssorozatot, de szerencsére már Ő is a vége felé tartott, így remélem nem fojtottam bele a szót.
-Megpróbálom sorrendben megválaszolni. Először is, igen elsős vagyok, és alig két hete tudok a varázslók létezéséről, úgyhogy előre is bocsánat, ha furcsán reagálom le a természetes dolgokat, mert azon, hogy tényleg seprűn repülnek, sőt sportot űznek belőle majdnem egy napig kacagtam!-
Még hogy vissza is gondoltam arra a bizonyos napra, amikor a nő ellátogatott hozzánk és mesélt erről, akaratlanul is elmosolyogom.
-Ó, szívesen válaszolok szinte bármire. De gondolom Te már régebb óta vagy itt, vagy javíts ki ha tévedek. Egyébként eridonos vagyok, bár nem igazán tudom mi az értelme ezeknek a jeleknek.-

Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. február 23. 15:19
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 22:12 | Link

Emily K. Crusader

A lány egész érdekes dolgokat mondott, úgyhogy csendben hallgattam, de azt azért megállapítottam közben, hogy valószínűleg mugli származású. Ennek nagyon megörültem, mert találtam végre valakit, akivel ilyesmiről is lehet beszélgetni, ezt vele is megosztottam, majd hozzátettem:
- Én egyébként félvér vagyok, de nagyrészt mugli körülmények között nőttem fel. Ez majdnem olyan, mint amikor a két szülőnek más az anyanyelve és a gyerekük, amíg felnő, megtanulja mellettük mind a kettőt.
Míg Emily Pamaccsal kapcsolatos kérdéseit feltette, egy pillanatra árnyék vetült rám, ezért felnéztem, hogy mi akadályozza a Napot abban, hogy meleg sugarait rám vesse.
- Apollón! – kiáltottam fel, majd hagytam, hogy a bagoly a vállamra szálljon, valahogy mindig megérezte, ha róla volt szó, vagy éppen szükségem lenne rá. Nevetve mutattam az állatra:
- Pamacs miatta nem jöhetett, mert édesapám azt mondta, hogy elég lesz egy állatról gondoskodni az iskola mellett. Ő egyébként egy macskabagoly – jegyeztem meg, majd végigsimítottam a hátán. Apollón kedvesen rám huhogott, majd kíváncsian nézett Emilyre és a kis papírrepülőinkre. A lány a naplómra is kíváncsi volt, ezért úgy döntöttem megadom erre is a választ:
- Egyrészt azért, mert a Mikulástól kaptam, másrészt azért, mert én döntöttem el, hogy milyen legyen a kinézete – mutattam a mélykék színű könyvre, aminek sarkait és gerincét bronz kapcsok díszítik – harmadrészt, mert van egy különleges képessége, de az titok. – reméltem nem haragszik meg, amiért nem árulom el, de ezt még senkinek sem említettem és úgy gondoltam jobb is, ha ez egyelőre nem kerül „nyilvánosságra.”
- Hát igen kicsit régebb óta tanulok itt, mert már harmadikos vagyok – nevettem fel, miközben kissé szórakozottan simogattam Apollón bársonyos tollait. – Emellett Levitás is, vagyis okos, szorgalmas és művészlélek, elméletileg. – vonogattam a vállam – Gondolom, azért van, hogy a hasonló diákok egy helyre kerüljenek és könnyebben beilleszkedjenek az iskolába. Valamint az egymással való versenyeztetést használják fel a tanulmányi átlag növelésére, szerintem.
A nap épp elbújt egy felhő mögé, így összeborzongtam a hirtelen hőmérsékletváltozástól.
- Na, dobunk még egy utolsót? Ennek most nagyon jónak kell lennie – néztem megjátszott szigorúan a lányra és a kezembe vettem a macskás repülőt. Megvártam, míg ő is így tett, majd elröpítettem a kis papírdarabot, ami csendesen suhant a levegőben. Apollónak megtetszett a játék, kiterjesztette szárnyát és gyanakodva csattogtatta a csőrét. Ránéztem és felnevettem:
- Remélem, azért nem fogja levadászni a repcsiket.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. február 17. 22:54 | Link

Aileen

Láthatóan Aileen is egyre jobb kedvre derült, mert a hangszíne is egészen megváltozott. Már nem az a komolyság hallatszott benne, ahogyan a repülődobálásról beszélt, sokkal inkább átváltott csacsogásba.
-Na igen, ezt pontosan tudom milyen.- bólogatok buzgón -Bár szerintem ez a legnagyobb előny, amit egy gyerek kaphat. Gondolom így van ez itt is, a világ mindkét részére rálát az..-
...ember. Fejezem be magamban a mondatot, mert a Napot hirtelen egy hatalmas árnyék takarta el. Felkaptam a fejem, mire megláttam a közeledő baglyot, aki láthatóan közel állt Aileen-hez, mert a vállára szállt. Már meg sem lepődtem, hiszen erről is felvilágosítottak, hogy itt baglyok viszik a postát, és ajánlják, hogy minden diák tartson egyet, mert a sulis madarak elég leterheltek.
-Ó értem, tehát Ő is a tiéd.-
Nyújtom kíváncsian az kezemet az állat felé, és ha engedi meg is simítom a hasán lévő puha tollazatot.
-Igen, azt tudom. Állatfajták terén egészen otthon vagyok, bár eddig csak kétszer láttam igazi baglyot napfényben.-
Fordítom tekintetemet megint a lányra, mert mégsem szeretném annyira megzavarni Apollón-t, hisz ha már neve van, akkor csakis érző lény lehet, és nem tudom mennyire viseli el az idegeneket.
-Akkor viszont már értem, hogy egy cicusról már nem tudtál volna 100 százalékosan gondoskodni, félgőzzel pedig nem éri meg.-
Kíváncsian hallgatom a naplójának a történetét, de pont azt nem szeretné elmondani, amire ténylegesen kíváncsi vagyok. Ha régebb óta ismerném, azt hiszem a kíváncsi természetem miatt nem hagynám békén addig, amíg el nem mondja mi is az, de így mondhatni szerencséje van, mert csendben tudomásul veszem.
-Értem, tehát ez a napló is amolyan varázslatos dolog, mint például a képek.-
Szögezem le magamban, de azért továbbra is kattog az agyam, hogy mit tudhat az a kis könyvecske, ami miatt oly különleges. Sajnos a fantáziámat eléggé szabadjára engedte ez az új világ, úgyhogy lassan olyanok is az eszembe jutnak, amik szerintem még itt sem épp lehetséges dolgok, de majd egyszer visszatérek erre a kérdésre inkább.
-Tehát Levitás. És nem tudod, az Eridonosok véletlenül milyenek, mert őszintén szólva én nem nagyon szeretnék magamból kiindulva véleményt formálni róluk, mert az nem lenne túl szép.-
Mosolyodom el a gondolaton, miszerint az Eridonosok végtelenül kíváncsi, találékony és makacs természetűek lennének, mert nyilván a süveg többet tudott rólam, mint én a 14 éves önmagamról.
-Viszont ez jó ötlet, hogy a hasonló diákok egy házba kerülnek, bár szerintem pont azok tudnak a legjobban az idegeidre menni, akik hasonlóak. Legalábbis nálam így van.-
Vonom meg a vállam, majd Aileen szigorú hangját hallva, felkészülök az utolsó dobásra.
-Igenis asszonyom!-
Szalutálok Neki, hogy még inkább érezze, hogy ő a parancsnok, és jó beosztotthoz méltóan minden szabályra figyelve eldobom a kis papírrepülőt. Kivételesen jóra sikerült, tehát a gyakorlás meghozta gyümölcsét, de láthatóan a bagoly is versenyre akart kelni a kis röpülő gépezetekkel.
-Én is remélem, mert kár lenne az egyetlen szép dobásomért!-
Nevetgélek kicsit, mert őszintén egyáltalán nem zavarna ha a csőrében hozná vissza a papírrepcsit, legalább még vadászat közben is látnék egy baglyot.

Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. február 23. 15:19
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 18. 10:15 | Link

Emily

- Hm… Nem sok eridonossal beszéltem eddig, de általában vidámak, kedvesek és szívesen barátkoznak. Emellett azonban végtelenül realisták is és nagyon empatikusak. De persze lehet, hogy ez csak azokra igaz, akiket ismerek, nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, mert nincsenek közeli barátaim az eridonosok között. – mindezt merengve, homlokomat ráncolva magyaráztam a lánynak. Nem akartam félrevezetni, így mindent felidéztem, amit valaha arra a házról hallottam vagy megtapasztaltam. – Ennyi. Sajnálom nem valami sok. Mondjuk abban igazad lehet, hogy a sok hasonló ember egy idő után nehezen bírja ki egymást, de én ilyet még nem tapasztaltam a Levitában. Meg hát nem mindenki tipikusan olyan, amilyen házba osztják, elvégre az emberek nem oszthatók be négy csoportra.
Emily utolsó dobása valóban szépre sikerült, ami valami különös oknál fogva megmelengette a szívem. Tisztelgése egészen viccesre sikerült, úgyhogy már inkább a mosolyomat kellett elrejtenem ugyanúgy, ahogy nemrég a könnyeimet. Apollón eközben a vállamról áttelepedett kinyújtott karomra, így lehetőségem volt odanyújtani Emilynek, aki láthatóan nagyon kíváncsi volt rá, majdnem annyira, mint a naplómra.
- Tessék, simogasd meg nyugodtan! Apollón szereti, ha cirógatják, néha már egészen cicaszerű, nemhiába macskabagoly. – kuncogtam egy kicsit pocsék viccemen, majd hirtelen komolyabbra fordítottam a szót:
- Köszönöm szépen! Nem gondoltam volna, hogy tényleg igaz, hogy az eridonosok nagyon jók a vigasztalásban, mert szinte ösztönösen érzik, hogy mit kell tenniük, hogy felvidítsanak valakit. – egy pillanatra elhallgattam, úgy gondoltam nem kell megtudnia szomorúságom okát, ezért ezt inkább magamban tartottam – Eléggé le voltam törve mostanában, de ez a játék most jól esett, elég régen papírrepülőztem utoljára. Általában nem szoktam ilyen gyerekesen viselkedni, de most kivételesen nem bántam. Szóval, köszi. – majd viccesen megjegyeztem – Lehet, hogy ha máskor is lesz valami bajom, majd felkereslek.
Arcom a nap felé fordítottam és azon tűnődtem, hogy keresnem kéne valakit, akinek kiönthetem a lelken, valakit, aki biztosan meghallgat, és akiben bízom annyira, hogy megnyíljak előtte. Csendben vakargattam Apollón feje búbját és élveztem a téli napsütést, miközben vártam, hogy Emily mondjon valamit.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. február 18. 21:57 | Link

Aileen

-Értem- értem, na majd ha sikerült jobban kiismerjem a háztársaimat, akkor megerősíthetem majd, de most egyenlőre ez az egyetlen információm a Piroskákról. Bár mondjuk az igaz, hogy ha mindössze négy kategóriába osszák be az embereket, akkor igen eltérő személyiségek lehetnek még házon belül is, ami szerintem szerencsés dolog.-
Felelem bólogatva, s közben az Eridonosok jellemzésén mélázgatok. Ezek szerint mondjuk egészen okos volt a süveg, mert szo-szo stimmelnek a tulajdonságok, habár barátkozó típusnak nem mondanám magam, mert annak ellenére, hogy vadidegenekkel is képes vagyok órákat beszélgetni, nagy dolognak kell történnie, hogy valakit barátnak tekintsek.
Közben a bagoly áttelepedett a lány karjára, így minden félelem nélkül tudom megsimítani a pihe-puha tollazatát. Igyekszem titkolni, mennyire lenyűgöz egy ilyen madár közelsége, hisz egy magamfajta állatimádó számára hatalmas élmény ez. Bár azt hiszem pár hónap múlva már megszokom ezt, de most még csak hatalmas mosoly és csillogó szemek kíséretében simogatom Apollónt.
-Na látod, erre nem is gondoltam, hogy emiatt hívhatják így a fajtát. Viszont akkor kicsit pótolja is Pamacsot, nem?-
Nevetek én is a lány viccén, bár nem hiszem, hogy tényleg innen kapta volna a nevét, de ki tudja... néha úgy érzem, errefelé minden lehetséges. Viszont a lány hirtelen hangszínváltására felkapom a fejem. Sokkal komolyabb lett hirtelen, mint az eddigi csevegő stílus.
-Aileen,- nézek rá kerek szemekkel -aki köszönettel tartozik, az csakis én vagyok. Ha nem esik az ölembe az a rajz, lehet itt ülök két óráig süttetve az arcom, és a hisztis kedvem egy időre elmúlik, de papírrepülőt sosem tanulok meg dobni, és nem csalódok ennyire pozitívan az emberekben. Én csak igyekeztem viszonozni a Diddle-t. Egyébként gyerekesnek lenni muszáj! Néha mindenkinek szüksége van rá, és azok az emberek a legboldogtalanabbak, akik egyszerűen nem képesek erre, mert már elfelejtették milyen önfeledten boldognak lenni.-
Fejezem be mosolyogva a mondatom. Sosem hittem volna, hogy Ő lesz az, aki megköszöni ezt, mert egyértelműen nekem kellett volna köszönetet mondjak.
-Ó, nyugodtan jöhetsz bármikor, csak küldd el Apollónt, és a felmentő hadsereg készen áll!-
Veszem én is mókásabbra a figurát, majd arcomat újra a Nap felé fordítom, élvezve még a meleg sugarakat. A pillanatnyi csönd, ami beállt köztünk nem volt kínos, de mégis arra késztetett, hogy megtörjem. Két dolog volt, amire rá akartam kérdezni, viszont az egyik túlontúl kíváncsiskodó és lényegtelen volt, a másikat pedig nem biztos, hogy velem szerette volna megbeszélni Aileen, de némi habozás után mégis az utóbbi mellett döntöttem. Kissé félénk hangon, bátortalanul kérdeztem, még rá sem néztem, úgyhogy ha figyelmen kívül akarja hagyni a kérdést, nyugodtan megteheti, azzal az indokkal, hogy nem hallotta, és akkor pontosan tudni fogom, hogy nem szeretne erről beszélni.
-Egyébként ha bármi baj van, tényleg nyugodtan elmondhatod. Ha segíteni nem is mindig tudok, de szívesen meghallgatom.-
Mondom inkább a Napnak, mintsem Aileen-nek, hogy még véletlenül se érezze kötelezőnek, vagy kínosnak a kérdést.

Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. február 23. 15:20
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 20. 22:02 | Link

Emily

Emily olyan kedves volt hozzám, mint talán még egy hozzá hasonlóan alig ismert ember sem. Bár a mugli középsulihoz képest igen nagy változást jelentettek a kedves Levitások és nagyon örültem, hogy néhányat már a barátomnak nevezhettem, de egészen más dolog olyan emberrel kedves lenni, akit már ismersz egy ideje, mint egy olyannal, akivel tíz perce találkoztál.
A lány halk kérdése elszállt a levegőben, talán nem is nekem szólt, hanem csak úgy kicsúszott a száján az ilyformán testet öltött gondolat. Pár percig egyikünk sem szólt, csak Apollón huhogott számomra megnyugtatóan. Vártam, hogy újra megszólaljon vagy felnevessen és játszunk tovább, de azt is egyértelműen éreztem, hogy ez már nem biztos, hogy lehetséges.
Persze az én hibám volt, amiért komolyabbra fordítottam a szót, de így legalább egyre kevesebb okom volt maradni. Kezdtem kicsit fázni is, de talán nem is kint lett hideg, inkább valami bennem vált jéggé. Először nem is tudatosult bennem, hogy beszélni kezdtem, csak úgy egyszerűen megszólaltam. Nem is Emilyhez beszéltem, egyszerűen meg kellett szabadulnom tőle és már szinte mindegy volt hogyan. Bár az is igaz, hogy, ha a lány nem lett volna ott, akkor sosem mondom el senkinek, magamba fojtottam volna, mint már annyi minden mást.
Halkan beszéltem, ha nem egy ennyire szélvédett helyen lettünk volna, mint ez az udvar, akkor nem is hallotta volna, hogy mit mondok, de így minden egyes elsóhajtott szó kristálytisztán zengett.
- Két éves voltam, amikor az anyukám meghalt. Mindenki sajnálkozni szokott ezen és én ezzel sosem tudtam mit kezdeni. Lailának hívták, kedves, türelmes nő volt és nagyon kreatív, imádott hímezni, meg horgolni. Sokat nevetett, bár sokat betegeskedett is, de ennek ellenére nagyon vidám volt. Halk szavú és segítőkész, imádta apámat és nagyon szeretett engem. – kis szünetet tartottam, nyeltem egyet és folytattam, mert úgy éreztem muszáj – Én valójában nem emlékszem rá. Azt, hogy mennyire hasonlítok rá rengetegszer hallottam már, és a fényképek tanúsága szerint van is benne valami. Azokat a tulajdonságokat, amiket az előbb felsoroltam azokból a történetekből raktam össze, amiket hallottam róla. Édesapám kisgyermekkoromban nem a klasszikus meséket mondta el este lefekvéskor, ő nekem mindig az anyukámról beszélt.
Nem mozdultam, csak álltam, mint egy szobor megkövülve csupán ajkaim mozogtak, hogy végre kiadhassam magamból azt, amit sosem mondhattam el senkinek. Közben éreztem, hogy megkönnyebbülök és féltem, hogy Emily úgy gondolja, hogy eleget hallott, vagy, hogy ez az egész nem érdekli és otthagy. De talán akkor is befejeztem volna, ha elmegy, mert el kellett mondanom.
- Sosem értettem az emberek szemében a szánalmat. Soha nem éreztem igazán édesanyám hiányát, mert apukám és a nagymamám együttesen mindent megtettek azért, hogy pótolják őt. Egy idő után már bűntudatom is volt amiatt, hogy nekem nem hiányzik az, az ember, aki végülis számomra csupán egy idegen maradt. Főszereplő egy meséből, amit már kívülről fújok. Kompenzálásként eldöntöttem, hogy gyógyító leszek és megtalálom anyám betegségének az ellenszerét. Édesapám nagyon boldog volt, mikor ezt elmondtam neki, így hát ez lett életem célja. Valahányszor megemlítettem valakinek, hogy mit tervezek a jövőmmel kapcsolatban, mindig olyan válaszokat kaptam, hogy „ez nagyon szép gondolat” vagy, hogy „édesanyád büszke lenne rád”. De ezektől csak még rosszabbul éreztem magam.
Vártam pár pillanatot majd belekezdtem a történetem végébe, bár sok mindent kihagytam az elejéből:
- Anyukám február 14-én halt meg és Angliában temették el, annak a kis falunak a temetőjében, ahol születtet. Minden évben ilyenkor el szoktunk menni oda és viszünk virágot a sírjára. Mióta ide járok apám egy évben többször is elmegy, de erről nekem sosem szól, és én úgy teszek, mintha nem tudnék róla. Nem zavar, hogy sosem tudta elfelejteni anyámat. De ebben az évben megkért, hogy ne menjek haza, mert nem tudunk elmenni. Hosszas faggatózásomra elárulta, hogy azért nem megyünk, mert nincs jól, elkapott valamilyen betegséget. – az utolsó pár mondatot már csak suttogtam – Ő persze nem árulta el nekem, hogy mifélét, de a nagyi megírta, hogy nagyon aggódik miatta, pedig ő nem az a félős típus. Én most félek, hogy mi lesz, ha ő is meghal.
Az arcomon legurult az első könnycsepp, majd követte őt a többi és én meg sem akartam állítani a zokogásom. De a fájdalom mögött valahol nagyon mélyen irtó könnyű lett minden: végre elmondhattam. Nem az egészet, csak egy részét, de így is csodálatos érzés volt és egyben nagyon fájdalmas is.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. február 21. 10:30 | Link

Aileen

Az elejtett kis mondatom csak szállt, szállt, de pár perc néma csend után mégiscsak megtalálta a lányt, úgyhogy elkezdett mesélni. Nem nézett rám, és én sem akartam megijeszteni, hogy hirtelen felé fordítom a tekintetem. Ő is inkább csak a levegőnek beszélt, de tudta, hogy hallom, és minden egyes szavát tisztán értem. Talán pont ezért bizonytalanodtam el már az első mondat után, hogy hallani akarom-e ezt. Meghalt...egy aranyos nő, anya, Aileen anyukája. Miért?! Miért mindig a kedves emberek?! Nem tudom, lehet ez volt az egyik leghülyébb ötletem, hogy egy ilyen sebet szakítsak fel szegény lányban, de már nem volt visszaút. Nem is akartam hallani a folytatást, és egyben nagyon is, mert tudtam, hogyha végighallgatom, akkor felelősnek fogom érezni magam azért, hogy ahol tudom jobbá tegyem majd az életét. Viszont gyűlölöm a kötődéseket, a felelősséget, mert minél jobban megbízik bennem valaki, annál nagyobb az esélye, hogy csalódást okozok egy olyan embernek, aki egyáltalán nem érdekelni. Tudom, furcsa életfelfogás, hogy azért nem engedek senkit sem túl közel magamhoz, nehogy véletlenül megbántsam, de egyszerűen azok az emberek, akik egy ilyen szörnyűséget átélte, csakis igaz barátokat érdemelnek, én pedig nem vagyok benne biztos, hogy tudnék az lenni. Persze Daniel folyton folyvást erről győzködött, hogy bízzak már egy kicsit magamban, mert így sosem tudom meg, milyen az, amikor valakire tényleg számítanak, és ő is számíthat a másikra, de lehet nem is akarom.
Aileen közben mesél, én pedig továbbra is az eget kémlelve hallgatom, mintha a kékségből próbálnám kibogozni a válaszokat a bennem felmerülő milliónyi kérdésre. Talán egyik legnagyobb szerencsém, hogy nem néztem rá, mert így nem láthatja, amint a harmadik-negyedik mondatánál egy kövér könnycsepp gördül le az arcomon. Nem a szomorú történet miatt gyűltek könnyek a szemembe, hanem talán a hangja, amilyen szeretettel beszélt az édesanyjáról, akit alig ismert, vagy ahogyan elképzeltem apukáját, amint reménytelenül szereti még mindig volt feleségét. S a terv, hogy Aileen majd megtalálja anyukája betegségének az ellenszerét, bármennyire is sablonos, az ő szájából mégis megindítóan hangzott. Nem akartam megzavarni, ezért nem töröltem le az arcomról a könnycseppeket, csak némán hallgattam, és tudtam, hogy nem kell semmit mondjak. Ez az ő története, amin ha akarok sem tudok változtatni, csak az kell, hogy elmondhassa, hogy legyen mellette valaki, bárki, akivel nem olyan kapcsolatban van, hogy feszélyezné. Néha sokkal nehezebb egy közeli ismerősnek mesélni, mint egy vadidegennek, viszont talán egy barát ilyenkor többet tudna segíteni, mondhatna valami okosat, vagy felvidíthatná, de én képtelen voltam a mondandója végéig egy szót is kinyögni.
Az utolsó mondatokat már csak alig suttogta, és hallottam a hangján, hogy küszködik a könnyekkel. Tehetetlennek éreztem magam ebben a helyzetben, nem tudtam vagyunk-e olyan kapcsolatban, hogy megölelhetem, vagy van-e olyan mondat, amitől jobb lesz most, de nem jutott eszembe semmi értelmes. Viszont amikor a történet végén Aileen zokogni kezdett, már nem igazán érdekelt, hogy mit illene, és mit nem. Gyors mozdulatokkal letöröltem saját arcomról a könnyeket, ne lássa meg, hogy engem is sírásra késztetett, majd szorosan átkaroltam a vállát, és megkerestem a tekintetét.
-Nyugi, nyugodj meg!-
Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem igazán ment, mert ugyan a szám engedelmeskedett, de a hatalmasra nyílt kék szemek, nem engedtek, továbbra is szomorúan csillogott.
-A mai orvostudomány már sokkal fejlettebb, és én csak a muglikból indulok ki. A varázslók szerintem még sokkal jobbak! Apukádnak nem lesz semmi baja!-
Simogatom a vállát, hogy kicsit alábbhagyjon a zokogása, és hogy közben ne érezze kellemetlenül magát, most én kezdek el mesélni, hátha ettől könnyebb lesz pozitívan állnia a dolgokhoz.
-A bátyámnak egyszer volt egy nagy balesete, majdnem 1 hónapig feküdt a kórházban, és további 6 hónapig tartott, mire megvolt az utolsó műtét is, aztán további fél év, hogy teljesen felépüljön. Amikor bementem hozzá a kezéből három cső lógott ki, amit kis szelepek zártak le. Alig voltam 4 éves akkor, és Ő kinyitotta az egyiket, és azt mondta: Emily, ha minden nap belesúgod ebbe, hogy gyógyulj meg bátyus, akkor meg is fogok! Természetesen hittem neki, és minden nap bekönyörögtem magam emiatt a kórházba. Tudom, hogy nem ettől függött, meggyógyul-e vagy ssem, de minden nap csak addig izgultam érte, amíg be nem mentem, és el nem mondtam a kis mondókát a csövecskéknek. Apu szerint viszont tényleg segíthetett ez, mert nem alakult ki semmilyen fertőzés, szövődmény, pedig majdnem 80 % volt rá az esély. Úgyhogy ne azon aggódj, hogy mi lesz ha...hiszen nem tudhatod. Hanem ugyan tudom, hogy nehéz, de inkább írj Neki, hogy gyógyuljon meg, mondd, hogy mennyire szereted, érezze, hogy törődsz vele, és akkor az ő szervezete is jobban fog működni, mert érezni fogja, hogy még itt kell maradnia, ha másért nem, Miattad!-
Fejezem be a történetet, és közben egy zsebkendő után kutatok a nadrágomban, majd miután sikerült kihalásszam felé nyújtom. Kicsit gyűrött ugyan, de még tiszta, és szüksége van most Aileen-nek rá, tehát szerintem nem a küllemi szépséghiábival fog törődni.

Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. február 23. 15:20
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 21. 20:26 | Link

Emily

Bár a sírást egy pillanatra sem hagytam abba nagyon meglepődtem mikor Emily átkarolva vigasztalni kezdett. Nem voltam hozzászokva az ilyesmihez, mert bár apukám nagyon is törődik velem, de a legtöbbször még ő sem lát át a magamra erőltetett boldog álarcon. Márpedig, aki nem látszik szomorúnak, azt nem fogják felvidítani. Nagyon jól esett az eridonos lány kedvessége és ekkor jutott először eszembe, hogy talán már sokkal korábban el kellett volna mondanom valakinek, hogy mi a baj. Elég sokan vannak, akik szívesen meghallgattak volna, köztük Kékessy tanárnővel, akinek bizonyára nem én lettem volna a legtragikusabb múlttal rendelkező ember az életében.
A lány eközben elmondta saját - az enyémhez hasonló - negatív emlékeit, hogy lelket öntsön belém és visszaadja a reményt. Miután végighallgattam és elvettem a kezéből a felém nyújtott zsebkendőt felnevettem:
- Olyan buta vagyok. Teljesen igazad van, csak tudod ezek a dolgok már nagyon régóta bennem voltak és már muszáj volt elmondanom valakinek. Bocsáss meg, hogy pont te lettél ez a valaki. – történetem elbeszélésének kezdete óta, először néztem rá. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a lány szeme is könnyesnek tűnt és ez egy kis mosolyt csalt az arcomra: Emily nagyon kedves és empatikus, igazi eridonos.
Apollón visszaszállt a vállamra és egészen zaklatottnak tűnt, kedveskedve megcsipkedte a fülem és majdhogynem aggódón nézett rám.
- Bocsi Apollón – simogattam meg a fejét – megijesztettelek ugye? Hiszen te még sosem láttál sírni engem, de ne félj, legközelebb már nem előtted fogok pityeregni.
A nap sütött, néhány kósza szellő valahogy utat talált az udvarba és meglibbentette bár hajtincsemet. A kapott zsebkendővel felszárítottam a könnyeim és újra felnevettem:
- Valamiért most nagyon könnyűnek érzem magam, egészen más ember voltam az elmúlt pár napban. Néhány barátommal is igen szigorúan bántam, emiatt majd bocsánatot is kell kérnem tőlük. Bár talán Erictől mégsem, neki már elégszer mondtam, hogy sajnálom. – ekkor esett le, hogy Emilynek fogalma sem lehet róla, hogy miről beszélek, ezért úgy döntöttem beavatom – Képzeld Valentin-napkor felállítottak a Nagyterem mellett egy bájitalos bódét, lehet, hogy láttad is, sőt biztos vagyok benne, mert nem lehetett csak úgy elmenni mellette. Rózsaszín volt és émelyítően Valentin-napi, persze van, aki ezt szereti, csak épp nem az én világom. – tettem hozzá gyorsan, mert hátha ő az ilyesmit szereti, nem akartam megbántani – Mivel aznap még csak annyit tudtam, hogy valamiért nem megyünk anyukám sírjához eléggé dühös és morcos voltam. Ezzel a felzaklatott lelkiállapottal valamiért jó ötletnek tűnt, hogy felhajtsam az egyik gyanús bájitalt. Először nem éreztem semmit, de aztán az egyik ismerősöm eléggé furcsán kezdett el viselkedni. Végül persze jól sikerült a dolog és senkinek nem tűnt fel. Akkor az egész nagyon fárasztó és idegesítő volt, de így utólag visszagondolva hihetetlenül jól szórakoztam.
Mosolyogtam olyan szélesen, ahogy csak tudtam, miközben már azt terveztem, hogy mit fogok írni édesapámnak a következő levelemben. A Valentin-napi incidenst Erickel biztos, hogy nem fogom, mert attól még egészségesen is szívrohamot kapna. De ezt a beszélgetést Emilyvel meg fogom említeni neki, valószínűleg boldogan olvassa majd.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. február 22. 23:51 | Link

Aileen

Szerencsére Aileen nem reagált rosszul arra, hogy átkaroltam, inkább csak meglepődöttnek tűnt, amit nem csodálok. Fél órás ismeretség után normál esetben nem szoktam embereket ölelgetni, de azért most semmiképp nem nevezném a helyzetet szokványosnak.
-Tudom, tudom, de nem kell ilyenekért bocsánatot kérni! Az a lényeg, hogy elmondtad, és remélhetőleg most könnyebbnek érzed magad, mintha 10 kilót fogytál volna a lelkedből! Vagy valami hasonló baromságot mondott nekem egyszer egy pszichológus...-
Válaszolom én is nevetve, és mosolyom végre őszinte színekben az arcomon is marad. Most legalább tudom, hogy jó döntés volt mégiscsak rákérdezni ezekre, mert ugyan én, így ismeretlenül, nem sokat tudok segíteni, csak egy kis időre felvidíthatom, maximum pozitívabb megvilágításba helyezhetem a dolgokat. De a lényeg, hogyha nekem elmondta ezt, akkor egy olyan emberrel is fog tudni beszélni erről, aki tényleg tud majd segíteni.
-De aranyos!-
Jegyzem meg Apollónra pillantva, amint szegényke a szó szoros értelmében aggódó tekintettel száll gazdája vállára, és szintén vigasztalni próbálja. Azt hittem, csak a kutyáknak van ekkora lelkük, de egyre többször kell kellemesen csalódjak a baglyokban.
Amikor Aileen a barátait, és egy bizonyos Ericet emleget, azt hiszem az arcomra volt írva, hogy fogalmam sincs miről beszél, mert egyből az elejéről kezdte a mesét.
-Na akkor egy életre megtanultad, hogy felajzott lelki állapotban nem szabad dönteni! De legalább ezek szerint jól sült el végül.-
Mosolygok rá a történet hallatán, és levonva a következtetést belőle, hogy soha nem iszok meg semmilyen idegen eredetű folyadékot a kastélyban! Viszont eszembe jut ehhez kapcsolódóan egy anekdóta.
-Képzeld, apu mindig azt szajkózta: Kislányom, bármi nagy dolog történik veled, nyersz a lottón, ellopják a kocsid, szerelmes leszel, vagy épp elveszítesz valakit, fogj egy kulcsot, zárd be magad egy szobába, és dobd ki a kulcsot az ablakon nekem. Három nap múlva kiengedlek, és hidd el hálás leszel! Persze sosem csinálta meg, de azt hiszem az ilyen esetek elkerülése érdekében akarta bevetni.-
Nevetek Aileenre, aki láthatóan szintén jobban érzi magát. Egy kicsit legalább úgy érezhetem, hogy törlesztettem a jól időzített papírrepülőt. Majd egyszer nagyon, de nagyon meg kell köszönjem Neki ezt a beszélgetést, mert nem is tudja mennyivel emberibbnek érzem ezek után a kastélyt. Magamnak is előhalászok egy papírzsepit, hogy végleg eltüntessem a könnycseppek okozta nyomokat az arcomról, ha esetleg elfolyt volna a szempillaspirál, mégse pandamaciként kelljen rám nézni.
-Egyébként mit jelent az, hogy furcsán viselkedett...Eric? Ugye Eric?- kérdezem kicsit elbizonytalanodva a srác nevében. - Mert őszintén félek innentől kezdve a bájitaloktól, és nem akarom ezt fokozni úgy, hogy a képzeletemre bízom.-
Azt hiszem, kicsit meg kell ismerjem ezt a világot ahhoz, hogy újra rendbe jöjjön a fantáziám, mert most jelenleg visszament egy ötéves kisgyermek szintjére, aki még azt is elképzelhetőnek tartja, hogyha sokat nyújtózik eléri a csillagokat.

Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. február 23. 15:20
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. március 4. 11:51 | Link

Emily

A lány szobába bezárós történetén elgondolkozva igazat adtam az édesapjának, ez valóban egy jó módszer lehet, talán legközelebb nekem is ki kéne próbálnom. Miközben Emily megtörölte már nem igazán könnyes szemeit, én válaszoltam Erickel kapcsolatos kérdésére.
- Hát, tudod ez Valentin-napkor volt, úgyhogy képzelheted. – néztem rá sokatmondón, de aztán úgy éreztem, hogy mégsem kéne a fantáziájára bíznom a dolgot – Igazából csak úgy viselkedett, mintha hirtelen belém zúgott volna és nagyon nem volt önmaga, de szerencsére az esti bulira kikezeltük. Elég durva lett volna, ha a barátnőjének kellett volna magyaráznunk, hogy miért is nem jelent meg. – ebbe belegondolva még most is elég rossz érzések kerülgettek. Sosem szerettem másoknak gondot okozni, fájdalmat meg főleg nem.
- Egyébként az nem baj, ha beindult a fantáziád, mert sok olyan dolog van, amit én elképzelhetetlennek tartottam vagy nem úgy képzeltem és végül nagyon jól sültek el. Például múltkor elmentem egy álomfejtős jóslástan órára, ahol nagyon érzékletes álmaim voltak és sokat segítettek abban is, hogy végre fel tudjam dolgozni édesanyám halálát. – ahogy arra az órára gondoltam nagyon sokféle érzés járt át a boldogságtól a megkönnyebbülésen át a zavarig és a hiányig – Ott ismerkedtem meg egy sárkánnyal is, akit Dallamszárnynak neveztem el, mert nagyon muzikális kis lény volt. Valójában még csak kölyöksárkány és gyakran kapom azon magam mostanában, hogy hiányzik egy kicsit, de jó kezekben hagytam. – mosolyodtam el és közben el is pirultam, mert az álombéli druida vezér utolsó szavai még akkor is nagyon közelinek tűntek.
Bizonytalanul néztem Emilyre, mert hát végülis beszélhettem volna róla, de azt olyan nagyon „csajosnak” éreztem, és a röhögcsélve sugdosás eléggé távol áll tőlem, azonban mindenképpen meg akartam neki mutatni, hogy a varázslat az tényleg egy olyan dolog, ami segít kiterjeszteni a valóságot és amihez szerintem nagyon is kell a gazdag képzelőerő és a kreativitás.
- A sárkányomat egy druidánál hagytam és bár álom volt az egész mégis mintha láttam volna már valahol. Alig lehetett idősebb nálam és nagyon furcsán nézett rám, de mellette végig biztonságban éreztem magam, ezért is mertem rábízni Dallamszárnyat. Az álmom végén úgy búcsúzott, hogy keressem meg őt a valóságban, de fogalmam sincs, hogy ezt most komolyan kéne vennem vagy egyszerűen felejtsem el és soroljam be a többi álmom közé.
Miközben beszéltem, nem igazán néztem Emilyre, inkább valahova a feje fölé a felhőket céloztam meg a tekintetemmel. Reméltem, hogy az enyhe pirosságnál megállt a zavaromat jelző bőrpír és Emilynek nem egy céklát kellett néznie. Elvégre miről is beszéltem egy kvázi idegennek? Egy srácról, akiről álmodtam. Ez azt hiszem nem egy kezdő társalgási téma, az általában az időjárás szokott lenni. Bár ennél a korábbiakban sokkal komolyabb témák jöttek elő, úgyhogy emiatt nem is éreztem már annyira ostobán magam. Viszont fogalmam sem volt, hogy Emily mit tudna erre mondani.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily K. Crusader
INAKTÍV


~Világutazó
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
Írta: 2013. március 19. 19:22 | Link

Aileen

-Ó értem!-
Húzódik szélesebbre a mosolyom a valentinnapi történtete hallgatva.
-Nem lehetett egyszerű, ha szegény srácnak még barátnője is volt...-
A mondat vége felé elgondolkodom, hogy én személy szerint mint csinálnék, ha a barátom feltűnően bele lenne zúgva valaki másba minden előzetes jel nélkül. Azt hiszem a szomorúság, a harag és tökéletes összezavarodottság keveréke lenne bennem, de hál' égnek, nem került sor Eric esetében erre.
-Mármint nem azért szegény, mert van barátnője, hanem amit kapott volna, ha nem sikerül megoldani a problémát.-
Korregálom a mondatomat pár ezredmásodperccel később, mert rájöttem, hogy elég furán hangozhatott. A lényeg, hogy megoldották, tehát bármi bűbájos dolog történik majd egyszer velem, nem kell megijedni, mert lesz biztos arra is valami ellenszer.
-Tudom, tudom...-
Kezdtem el egyből magyarázkodni Aileen mondatára, miszerint nem baj, ha beindul a fantáziám, de aztán gyorsan észbekaptam és elhallgattam, mert nem illik belevágni más mondandójába, főleg ilyen esetekben nem, amikor ráadásul még érdekes dolgokat is mesél az illető. Kíváncsian hallgattam az álmát Dallamszárnyról és a titokzatos druidáról, s közben igyekeztem elrejteni a pajkos mosolyt, ami a Aileen piruló arca miatt akart felkúszni az arcomra. Furcsa, hogy egyik pillanatban még idegenként nézünk egymás szemébe, majd nevetünk és sírunk is együtt, s végül a csajos témák is előjönnek mindössze pár óra alatt.
-Igazából, az biztos, hogy láttad már a fiút valahol, mert az ember csak olyan arcokat képes megálmodni, akiket látott már. Viszont szerintem a tudatalattid fel akarta hívni a figyelmedet, hogy járj nyitott szemmel, mert a druida lehetett egy régi ismerős vagy egy barátod, akire nem annyira figyelsz, viszont boldog lehetnél mellette. A kissárkány pedig pont erre akart rávezetni.-
Nyilvánvaló, hogy megint a dolgokat tudományos oldalról próbálom megmagyarázni, de ez is csak azt mutatja, hogy mugli szemem van, viszont így is van értelme Aileen álmának.
-Azt hiszem Magyarországon csak elszórtan lehet druidákkal találkozni, de ami biztos, hogy a Stonehenge-nél egy nagyobb csoportjuk él. Ha tényleg kíváncsi vagy rájuk, lehet érdemel lenne meglátogatni őket, hátha van valami különleges jelentése a kis muzikális sárkánynak.-
Folytatom a mondókámat, és a hangomon is hallatszik mennyivel könnyedebb témához érkeztünk. A lány arcán még mindig látszik a pír nyoma, de hát ha valaki gyengédebb érzelmeket táplál egy srác iránt mindig nehezen vallja be, még csak szerelmesnek sem kell lenni hozzá.
Viszont az Angliai utazás, ha nem is druidakeresés céljából, de nem rossz ötlet. Úgyis nemsokára jön a tavaszi szünet, és ugyan csak nemrég érkeztem az iskolába, de ha egyszer kimenőt kapunk, azt ki kellene használni.
Aileen Aurora
~február 17. (délelőtt)
outfit
Utoljára módosította:Emily K. Crusader, 2013. március 19. 19:23
Hozzászólásai ebben a témában

Look like a girl, act like a lady, think like a man and work like a boss!

Zoé♥

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék