36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Fénylő Lelkek Udvara - Aileen Aurora hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 14:55 | Link

Emily K. Crusader

Mivel a Valentin-napi pocsék hangulatom még nem múlt el, úgy döntöttem, hogy kimegyek a szabadba és rajzolgatok egy kicsit. Kivételesen nem lila, hanem barna pulóvert húztam, talán azért, hogy a külvilágot is figyelmeztessem rosszkedvemre. Amint kiléptem a kastély hatalmas ajtaján jéghideg szél csapott az arcomba, de én azért sem mentem vissza melegebb öltözékért, dacosan folytattam utam a Fénylő Lelkek Udvarához. Még magamnak sem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért pont oda megyek, ha nem pont azért, mert teljes ellentéte volt hangulatomnak. Talán az járt a fejemben, hogy ott majd felvidulok, elvégre nem maradhatok örökre ilyen mogorva.
Az udvarba lépve körülnéztem, majd, mert nem láttam senkit, megnyugodva közelebb sétáltam a szökőkúthoz. A hely szélvédettségének köszönhetően már egyáltalán nem fáztam, hiába, hogy csak egy vékony pulcsi volt rajtam. Az arcomat a nap felé fordítottam és lassan felmelegedtem a sugaraitól. Óvatos mozdulatokkal előbányásztam a felsőm alól a karácsonyra kapott mágikus naplómat, a farmerem zsebéből pedig a kedvenc ceruzámat. Épp letelepedtem volna a szökőkút szélére, de ott már ült valaki. Kissé megdöbbenve vettem tudomásul, hogy nem éppen rózsás kedvem a látásomra is kiterjedt, majd mérgesen összeráncoltam a szemöldököm. Azonban még éppen megálltam, hogy kiabálni kezdjek szegény lánnyal csupán azért, mert le merészelt ülni egy olyan helyre, ahol én akartam regenerálódni. Ehelyett magamban puffogva a szökőkút másik feléhez baktattam, jó hangosan csapva le a csizmámat, hogy felkeltsem magamra a figyelmét és lássa, hogy mennyire bosszússá tett.
Miután elhelyezkedtem és kinyitottam a könyvet, egy nagyot sóhajtottam és elismertem magamban, hogy gyerekesen viselkedem. Igazából már napok óta, egészen pontosan azóta a nap óta. Visszagondoltam az előbb látott lány arcára: ő sem tűnt túl boldognak. Hirtelen ötlettől vezérelve rajzolni kezdtem a füzetbe, majd kitéptem a lapot kis repülőt hajtogattam belőle és eldobtam. Persze előtte kiszámoltam a szögeket, az erőt és belevettem a gravitációt is, de már szinte automatikusan. Apámmal régen rengeteg papír repcsit készítettünk, ezzel próbált felvidítani, amikor szomorú voltam. Rajzom kecses kört írt le a szökőkút felett, majd a lány felé vette az irányt, végül az ölében ért „földet.” Úgy helyezkedtem, hogy rálássak az ismeretlenre, de közben úgy tűnjön, mintha nem is figyelnék rá. Magamban halkan kuncogtam és vártam a reakcióit.

/Íme a KÉP, csak fekete-fehérben. Smiley/
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 16:36 | Link

Emily K. Crusader

Hiába tettettem figyelmetlenséget, halk nevetésem és az, hogy rajta kívül csak én tartózkodtam az udvaron egyből leleplezett. Megpróbálta visszadobni a repülőt, de nem sikerült neki, enyhén szólva is szörnyű volt a technikája. Amint hozzám szólt, a neve és pár adata megjelent a mágikus naplómban, majd hamarosan el is tűnt. Kicsit méláztam rajta, hogy a nevén szólítsam-e, elvégre a kis könyvnek hála már tudtam, hogy Emilynek hívják, de végül úgy döntöttem, hogy nem ijesztem meg. Meg hát azt sem akartam, hogy gondolatolvasónak gondoljon vagy ilyesmi.
- Köszi, tényleg elég sokan említették már, – mosolygok rá – de azért még sokadszorra is jól esik a dicséret. Ilyenkor látom, hogy tényleg megérte a rengeteg belé fektetett munka. Viszont… - egy pillanatra elhallgattam, mert nem voltam benne biztos, hogy tényleg bele kéne-e mennem egy beszélgetésbe. Persze bizonyára jót tenne a hangulatomnak, de nem biztos, hogy jobban akarok lenni. Eléggé komoly dolog miatt vagyok szomorú és dühös, viszont nem szeretném a barátaimra hárítani ezt és talán ez a lány segíthetne, hogy visszanyerjem a korábbi jókedvemet, vagy legalábbis a korábbi áljókedvemet, ezért úgy döntöttem befejezem a mondatot – Viszont a repülődobásod egészen katasztrofális. – grimaszoltam egyet, majd felnevettem és hajtogattam egy újat.
A naplómat leraktam a szökőkút mellé, egy olyan helyre, ahol nem érheti víz, majd felálltam és beirányoztam az udvar legtávolabbi pontját. Kicsit lengettem a kezem előre hátra, majd mikor éreztem, hogy a repülő rásimul a szél hátára egyszerűen elengedtem. Szomorúan néztem a repcsi szárnyalását és földet érését, majd elfutottam érte és visszahoztam.
- Látod, nem is olyan nehéz. A lényeg a jól meghajtogatott papír és a rengeteg gyakorlás. – biztatóan néztem rá, még egy mosolyt is kipréseltem magamból és újra eldobtam az origamit. – Persze ez először nem is olyan könnyű, de bele lehet jönni – miközben újra elmentem a repcsiért, beszéltem, főleg azért, hogy eltereljem a gondolataimat – Apukámmal rengeteget hajtogattunk régen és mindegyiket „megtanítottuk” repülni. – elgondolkozva forgattam a kezemben a papírt, majd felriadva Emilyre néztem.
- Tessék, – adtam oda neki – próbáld meg te is!
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. február 17. 16:40 Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 19:13 | Link

Emily K. Crusader

Bár először egy kicsit húzódozott, de aztán ő is megpróbálta a repcsi röptetést, kicsit több sikerrel, mint először, de még így is nagyon messze az elfogadhatótól. Halvány mosollyal az ajkaimon figyeltem szerencsétlenkedését, és kezdtem valahogy megnyugodni, de közben mégis szomorú voltam. Emily azonban megnevettetett és ezért hálás voltam neki, úgy éreztem legalább annyival tartozom, hogy kicsit én is javítok a hangulatán. Persze lehet, hogy erre nem épp a papírrepülőzés volt a legjobb megoldás, de ez egy kicsit engem is felvidított. Mikor elárulta a nevét, csak bólintottam, elvégre azt mégsem mondhattam neki, hogy tudom, még ha ez is volt az igazság.
- Engem Aileen-nek hívnak, de szólíthatsz Ilonának is, én félig angol vagyok édesanyám révén, és Angliában is születtem, így elsősorban az angol nevemet használom, de hallgatok a magyarra is. – döntöttem rá a kéretlen információkat. Fecsegéssel akartam kitölteni az űrt, ami azóta, a nap óta volt bennem.
Sóhajtottam egy hatalmasat, felkaptam a naplóm, firkantottam a legelső lapra egy kiscicát, majd azt is meghajtogattam és közben elmagyaráztam neki, hogy miért is repül a repülő. Még emlékeztem apám minden szavára, mikor öt éves koromban erre tanítgatott. Mikor végeztem az okítással, a kezébe nyomtam a kiscicás repcsit, a sajátomba vettem egy másikat és kértem, hogy utánozza le a mozdulataimat.
- Az a fontos, hogy a megfelelő pillanatban engedd el. Egyelőre nem kell céloznod semmit, csak hagyd, hogy szálljon. – folyamatosan magyaráztam neki, el akartam terelni a gondolataimat a gondjaimról, ezért eltökéltem, hogy megtanítok neki mindent a témában, amit csak tudok. Persze sokkal menőbben hangzana ez, ha valami valóban komoly dologról lenne szó. A szemem sarkából folyamatosan figyeltem a lányt, hogy mikor unja meg az egészet és hagy faképnél.
Nem tudtam eldönteni, hogy akarom-e, hogy ott hagyjon vagy jobb lenne társaságban lenni. Néztem a próbálkozásait és javítgattam a mozdulatait, vártam, hogy mikor sikerül úgy eldobnia, hogy az valóban szépen szálljon. Úgy gondoltam, talán jobban érezném magam a tudattól, hogy sikerült valamit megtanítanom neki. Hogy továbbadtam azt, amit édesapámtól tanultam. Egy pillanatra könnyek szöktek a szemembe, de úgy tettem, mintha csak a napba néztem volna, majd felnevettem, hogy teljesen elleplezzem a szomorúságom.
- Kezdőhöz képest egész ügyes vagy!
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 20:47 | Link

Emily K. Crusader

Emily jókedve lassan rám is átragadt, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy hangosan nevetek és bíztatom a lányt, pedig általában csendes és visszafogott szoktam lenni.
- Ne aggódj, ezek csak firkálmányok, de jók dísznek a repülőkre, legalább nem sima fehérek – mosolyogtam aggodalmán, majd hozzátettem – Szóval Diddle a neve. Igazából én eddig csak képeslapokon láttam, de megtetszett, mert jópofa. Gyakran szoktam lerajzolni, mert egyszerűek a vonalai. A cica viszont különleges, mert ő Pamacs, a kiscicám, akire apám vigyáz otthon. – magyaráztam felszabadultan, bár azért még mindig nem csattantam ki az örömtől, de azt amúgy sem szoktam.
- A papírért nagyobb kár, mert ez egy különleges napló, most karácsonyra kaptam a Télapótól. A klubhelyiség kandallója előtt hagyott egy rakás ajándékot és választhattunk közülük, nekem pedig ez jutott. Már akkor is nagyon örültem neki, úgyhogy kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy ilyen szörnyen bánok vele. – reméltem, hogy nem néz bolondnak, amiért a Mikulásról beszélek ennyi idősen, de ezen a problémán gyorsan túltettem magam, elvégre alig ismerjük egymást, majdnem mindegy számomra, hogy mit gondol rólam. Az ismeretségről eszembe is jut néhány kérdés:
- Egyébként te elsős vagy, mert még sosem láttalak? Persze ez nem jelent semmit, mert igazából szinte csak Levitásokat ismerek, úgyhogy, ha nem ebben a házban vagy, akkor amúgy sem sanszos, hogy találkoztunk volna. – éreztem, hogy kezdtek kicsit magamra találni, mert már megint összevissza beszéltem.
- Vannak már barátaid? Hogy tetszik az iskola? Tényleg, te még csak most tudtad meg, hogy léteznek varázslók vagy már ismerted a világnak ezen részét is? – Nem tudtam leállni a kérdésekkel, kíváncsi voltam a lányra. De hirtelen megijedtem, hogy talán túl sok ez így néhány percnyi ismeretség után, ezért hozzátettem. – Persze, ha nem akarsz válaszolni, nem kötelező, csak érdeklődöm.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 17. 22:12 | Link

Emily K. Crusader

A lány egész érdekes dolgokat mondott, úgyhogy csendben hallgattam, de azt azért megállapítottam közben, hogy valószínűleg mugli származású. Ennek nagyon megörültem, mert találtam végre valakit, akivel ilyesmiről is lehet beszélgetni, ezt vele is megosztottam, majd hozzátettem:
- Én egyébként félvér vagyok, de nagyrészt mugli körülmények között nőttem fel. Ez majdnem olyan, mint amikor a két szülőnek más az anyanyelve és a gyerekük, amíg felnő, megtanulja mellettük mind a kettőt.
Míg Emily Pamaccsal kapcsolatos kérdéseit feltette, egy pillanatra árnyék vetült rám, ezért felnéztem, hogy mi akadályozza a Napot abban, hogy meleg sugarait rám vesse.
- Apollón! – kiáltottam fel, majd hagytam, hogy a bagoly a vállamra szálljon, valahogy mindig megérezte, ha róla volt szó, vagy éppen szükségem lenne rá. Nevetve mutattam az állatra:
- Pamacs miatta nem jöhetett, mert édesapám azt mondta, hogy elég lesz egy állatról gondoskodni az iskola mellett. Ő egyébként egy macskabagoly – jegyeztem meg, majd végigsimítottam a hátán. Apollón kedvesen rám huhogott, majd kíváncsian nézett Emilyre és a kis papírrepülőinkre. A lány a naplómra is kíváncsi volt, ezért úgy döntöttem megadom erre is a választ:
- Egyrészt azért, mert a Mikulástól kaptam, másrészt azért, mert én döntöttem el, hogy milyen legyen a kinézete – mutattam a mélykék színű könyvre, aminek sarkait és gerincét bronz kapcsok díszítik – harmadrészt, mert van egy különleges képessége, de az titok. – reméltem nem haragszik meg, amiért nem árulom el, de ezt még senkinek sem említettem és úgy gondoltam jobb is, ha ez egyelőre nem kerül „nyilvánosságra.”
- Hát igen kicsit régebb óta tanulok itt, mert már harmadikos vagyok – nevettem fel, miközben kissé szórakozottan simogattam Apollón bársonyos tollait. – Emellett Levitás is, vagyis okos, szorgalmas és művészlélek, elméletileg. – vonogattam a vállam – Gondolom, azért van, hogy a hasonló diákok egy helyre kerüljenek és könnyebben beilleszkedjenek az iskolába. Valamint az egymással való versenyeztetést használják fel a tanulmányi átlag növelésére, szerintem.
A nap épp elbújt egy felhő mögé, így összeborzongtam a hirtelen hőmérsékletváltozástól.
- Na, dobunk még egy utolsót? Ennek most nagyon jónak kell lennie – néztem megjátszott szigorúan a lányra és a kezembe vettem a macskás repülőt. Megvártam, míg ő is így tett, majd elröpítettem a kis papírdarabot, ami csendesen suhant a levegőben. Apollónak megtetszett a játék, kiterjesztette szárnyát és gyanakodva csattogtatta a csőrét. Ránéztem és felnevettem:
- Remélem, azért nem fogja levadászni a repcsiket.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 18. 10:15 | Link

Emily

- Hm… Nem sok eridonossal beszéltem eddig, de általában vidámak, kedvesek és szívesen barátkoznak. Emellett azonban végtelenül realisták is és nagyon empatikusak. De persze lehet, hogy ez csak azokra igaz, akiket ismerek, nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, mert nincsenek közeli barátaim az eridonosok között. – mindezt merengve, homlokomat ráncolva magyaráztam a lánynak. Nem akartam félrevezetni, így mindent felidéztem, amit valaha arra a házról hallottam vagy megtapasztaltam. – Ennyi. Sajnálom nem valami sok. Mondjuk abban igazad lehet, hogy a sok hasonló ember egy idő után nehezen bírja ki egymást, de én ilyet még nem tapasztaltam a Levitában. Meg hát nem mindenki tipikusan olyan, amilyen házba osztják, elvégre az emberek nem oszthatók be négy csoportra.
Emily utolsó dobása valóban szépre sikerült, ami valami különös oknál fogva megmelengette a szívem. Tisztelgése egészen viccesre sikerült, úgyhogy már inkább a mosolyomat kellett elrejtenem ugyanúgy, ahogy nemrég a könnyeimet. Apollón eközben a vállamról áttelepedett kinyújtott karomra, így lehetőségem volt odanyújtani Emilynek, aki láthatóan nagyon kíváncsi volt rá, majdnem annyira, mint a naplómra.
- Tessék, simogasd meg nyugodtan! Apollón szereti, ha cirógatják, néha már egészen cicaszerű, nemhiába macskabagoly. – kuncogtam egy kicsit pocsék viccemen, majd hirtelen komolyabbra fordítottam a szót:
- Köszönöm szépen! Nem gondoltam volna, hogy tényleg igaz, hogy az eridonosok nagyon jók a vigasztalásban, mert szinte ösztönösen érzik, hogy mit kell tenniük, hogy felvidítsanak valakit. – egy pillanatra elhallgattam, úgy gondoltam nem kell megtudnia szomorúságom okát, ezért ezt inkább magamban tartottam – Eléggé le voltam törve mostanában, de ez a játék most jól esett, elég régen papírrepülőztem utoljára. Általában nem szoktam ilyen gyerekesen viselkedni, de most kivételesen nem bántam. Szóval, köszi. – majd viccesen megjegyeztem – Lehet, hogy ha máskor is lesz valami bajom, majd felkereslek.
Arcom a nap felé fordítottam és azon tűnődtem, hogy keresnem kéne valakit, akinek kiönthetem a lelken, valakit, aki biztosan meghallgat, és akiben bízom annyira, hogy megnyíljak előtte. Csendben vakargattam Apollón feje búbját és élveztem a téli napsütést, miközben vártam, hogy Emily mondjon valamit.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 20. 22:02 | Link

Emily

Emily olyan kedves volt hozzám, mint talán még egy hozzá hasonlóan alig ismert ember sem. Bár a mugli középsulihoz képest igen nagy változást jelentettek a kedves Levitások és nagyon örültem, hogy néhányat már a barátomnak nevezhettem, de egészen más dolog olyan emberrel kedves lenni, akit már ismersz egy ideje, mint egy olyannal, akivel tíz perce találkoztál.
A lány halk kérdése elszállt a levegőben, talán nem is nekem szólt, hanem csak úgy kicsúszott a száján az ilyformán testet öltött gondolat. Pár percig egyikünk sem szólt, csak Apollón huhogott számomra megnyugtatóan. Vártam, hogy újra megszólaljon vagy felnevessen és játszunk tovább, de azt is egyértelműen éreztem, hogy ez már nem biztos, hogy lehetséges.
Persze az én hibám volt, amiért komolyabbra fordítottam a szót, de így legalább egyre kevesebb okom volt maradni. Kezdtem kicsit fázni is, de talán nem is kint lett hideg, inkább valami bennem vált jéggé. Először nem is tudatosult bennem, hogy beszélni kezdtem, csak úgy egyszerűen megszólaltam. Nem is Emilyhez beszéltem, egyszerűen meg kellett szabadulnom tőle és már szinte mindegy volt hogyan. Bár az is igaz, hogy, ha a lány nem lett volna ott, akkor sosem mondom el senkinek, magamba fojtottam volna, mint már annyi minden mást.
Halkan beszéltem, ha nem egy ennyire szélvédett helyen lettünk volna, mint ez az udvar, akkor nem is hallotta volna, hogy mit mondok, de így minden egyes elsóhajtott szó kristálytisztán zengett.
- Két éves voltam, amikor az anyukám meghalt. Mindenki sajnálkozni szokott ezen és én ezzel sosem tudtam mit kezdeni. Lailának hívták, kedves, türelmes nő volt és nagyon kreatív, imádott hímezni, meg horgolni. Sokat nevetett, bár sokat betegeskedett is, de ennek ellenére nagyon vidám volt. Halk szavú és segítőkész, imádta apámat és nagyon szeretett engem. – kis szünetet tartottam, nyeltem egyet és folytattam, mert úgy éreztem muszáj – Én valójában nem emlékszem rá. Azt, hogy mennyire hasonlítok rá rengetegszer hallottam már, és a fényképek tanúsága szerint van is benne valami. Azokat a tulajdonságokat, amiket az előbb felsoroltam azokból a történetekből raktam össze, amiket hallottam róla. Édesapám kisgyermekkoromban nem a klasszikus meséket mondta el este lefekvéskor, ő nekem mindig az anyukámról beszélt.
Nem mozdultam, csak álltam, mint egy szobor megkövülve csupán ajkaim mozogtak, hogy végre kiadhassam magamból azt, amit sosem mondhattam el senkinek. Közben éreztem, hogy megkönnyebbülök és féltem, hogy Emily úgy gondolja, hogy eleget hallott, vagy, hogy ez az egész nem érdekli és otthagy. De talán akkor is befejeztem volna, ha elmegy, mert el kellett mondanom.
- Sosem értettem az emberek szemében a szánalmat. Soha nem éreztem igazán édesanyám hiányát, mert apukám és a nagymamám együttesen mindent megtettek azért, hogy pótolják őt. Egy idő után már bűntudatom is volt amiatt, hogy nekem nem hiányzik az, az ember, aki végülis számomra csupán egy idegen maradt. Főszereplő egy meséből, amit már kívülről fújok. Kompenzálásként eldöntöttem, hogy gyógyító leszek és megtalálom anyám betegségének az ellenszerét. Édesapám nagyon boldog volt, mikor ezt elmondtam neki, így hát ez lett életem célja. Valahányszor megemlítettem valakinek, hogy mit tervezek a jövőmmel kapcsolatban, mindig olyan válaszokat kaptam, hogy „ez nagyon szép gondolat” vagy, hogy „édesanyád büszke lenne rád”. De ezektől csak még rosszabbul éreztem magam.
Vártam pár pillanatot majd belekezdtem a történetem végébe, bár sok mindent kihagytam az elejéből:
- Anyukám február 14-én halt meg és Angliában temették el, annak a kis falunak a temetőjében, ahol születtet. Minden évben ilyenkor el szoktunk menni oda és viszünk virágot a sírjára. Mióta ide járok apám egy évben többször is elmegy, de erről nekem sosem szól, és én úgy teszek, mintha nem tudnék róla. Nem zavar, hogy sosem tudta elfelejteni anyámat. De ebben az évben megkért, hogy ne menjek haza, mert nem tudunk elmenni. Hosszas faggatózásomra elárulta, hogy azért nem megyünk, mert nincs jól, elkapott valamilyen betegséget. – az utolsó pár mondatot már csak suttogtam – Ő persze nem árulta el nekem, hogy mifélét, de a nagyi megírta, hogy nagyon aggódik miatta, pedig ő nem az a félős típus. Én most félek, hogy mi lesz, ha ő is meghal.
Az arcomon legurult az első könnycsepp, majd követte őt a többi és én meg sem akartam állítani a zokogásom. De a fájdalom mögött valahol nagyon mélyen irtó könnyű lett minden: végre elmondhattam. Nem az egészet, csak egy részét, de így is csodálatos érzés volt és egyben nagyon fájdalmas is.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. február 21. 20:26 | Link

Emily

Bár a sírást egy pillanatra sem hagytam abba nagyon meglepődtem mikor Emily átkarolva vigasztalni kezdett. Nem voltam hozzászokva az ilyesmihez, mert bár apukám nagyon is törődik velem, de a legtöbbször még ő sem lát át a magamra erőltetett boldog álarcon. Márpedig, aki nem látszik szomorúnak, azt nem fogják felvidítani. Nagyon jól esett az eridonos lány kedvessége és ekkor jutott először eszembe, hogy talán már sokkal korábban el kellett volna mondanom valakinek, hogy mi a baj. Elég sokan vannak, akik szívesen meghallgattak volna, köztük Kékessy tanárnővel, akinek bizonyára nem én lettem volna a legtragikusabb múlttal rendelkező ember az életében.
A lány eközben elmondta saját - az enyémhez hasonló - negatív emlékeit, hogy lelket öntsön belém és visszaadja a reményt. Miután végighallgattam és elvettem a kezéből a felém nyújtott zsebkendőt felnevettem:
- Olyan buta vagyok. Teljesen igazad van, csak tudod ezek a dolgok már nagyon régóta bennem voltak és már muszáj volt elmondanom valakinek. Bocsáss meg, hogy pont te lettél ez a valaki. – történetem elbeszélésének kezdete óta, először néztem rá. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a lány szeme is könnyesnek tűnt és ez egy kis mosolyt csalt az arcomra: Emily nagyon kedves és empatikus, igazi eridonos.
Apollón visszaszállt a vállamra és egészen zaklatottnak tűnt, kedveskedve megcsipkedte a fülem és majdhogynem aggódón nézett rám.
- Bocsi Apollón – simogattam meg a fejét – megijesztettelek ugye? Hiszen te még sosem láttál sírni engem, de ne félj, legközelebb már nem előtted fogok pityeregni.
A nap sütött, néhány kósza szellő valahogy utat talált az udvarba és meglibbentette bár hajtincsemet. A kapott zsebkendővel felszárítottam a könnyeim és újra felnevettem:
- Valamiért most nagyon könnyűnek érzem magam, egészen más ember voltam az elmúlt pár napban. Néhány barátommal is igen szigorúan bántam, emiatt majd bocsánatot is kell kérnem tőlük. Bár talán Erictől mégsem, neki már elégszer mondtam, hogy sajnálom. – ekkor esett le, hogy Emilynek fogalma sem lehet róla, hogy miről beszélek, ezért úgy döntöttem beavatom – Képzeld Valentin-napkor felállítottak a Nagyterem mellett egy bájitalos bódét, lehet, hogy láttad is, sőt biztos vagyok benne, mert nem lehetett csak úgy elmenni mellette. Rózsaszín volt és émelyítően Valentin-napi, persze van, aki ezt szereti, csak épp nem az én világom. – tettem hozzá gyorsan, mert hátha ő az ilyesmit szereti, nem akartam megbántani – Mivel aznap még csak annyit tudtam, hogy valamiért nem megyünk anyukám sírjához eléggé dühös és morcos voltam. Ezzel a felzaklatott lelkiállapottal valamiért jó ötletnek tűnt, hogy felhajtsam az egyik gyanús bájitalt. Először nem éreztem semmit, de aztán az egyik ismerősöm eléggé furcsán kezdett el viselkedni. Végül persze jól sikerült a dolog és senkinek nem tűnt fel. Akkor az egész nagyon fárasztó és idegesítő volt, de így utólag visszagondolva hihetetlenül jól szórakoztam.
Mosolyogtam olyan szélesen, ahogy csak tudtam, miközben már azt terveztem, hogy mit fogok írni édesapámnak a következő levelemben. A Valentin-napi incidenst Erickel biztos, hogy nem fogom, mert attól még egészségesen is szívrohamot kapna. De ezt a beszélgetést Emilyvel meg fogom említeni neki, valószínűleg boldogan olvassa majd.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. március 4. 11:51 | Link

Emily

A lány szobába bezárós történetén elgondolkozva igazat adtam az édesapjának, ez valóban egy jó módszer lehet, talán legközelebb nekem is ki kéne próbálnom. Miközben Emily megtörölte már nem igazán könnyes szemeit, én válaszoltam Erickel kapcsolatos kérdésére.
- Hát, tudod ez Valentin-napkor volt, úgyhogy képzelheted. – néztem rá sokatmondón, de aztán úgy éreztem, hogy mégsem kéne a fantáziájára bíznom a dolgot – Igazából csak úgy viselkedett, mintha hirtelen belém zúgott volna és nagyon nem volt önmaga, de szerencsére az esti bulira kikezeltük. Elég durva lett volna, ha a barátnőjének kellett volna magyaráznunk, hogy miért is nem jelent meg. – ebbe belegondolva még most is elég rossz érzések kerülgettek. Sosem szerettem másoknak gondot okozni, fájdalmat meg főleg nem.
- Egyébként az nem baj, ha beindult a fantáziád, mert sok olyan dolog van, amit én elképzelhetetlennek tartottam vagy nem úgy képzeltem és végül nagyon jól sültek el. Például múltkor elmentem egy álomfejtős jóslástan órára, ahol nagyon érzékletes álmaim voltak és sokat segítettek abban is, hogy végre fel tudjam dolgozni édesanyám halálát. – ahogy arra az órára gondoltam nagyon sokféle érzés járt át a boldogságtól a megkönnyebbülésen át a zavarig és a hiányig – Ott ismerkedtem meg egy sárkánnyal is, akit Dallamszárnynak neveztem el, mert nagyon muzikális kis lény volt. Valójában még csak kölyöksárkány és gyakran kapom azon magam mostanában, hogy hiányzik egy kicsit, de jó kezekben hagytam. – mosolyodtam el és közben el is pirultam, mert az álombéli druida vezér utolsó szavai még akkor is nagyon közelinek tűntek.
Bizonytalanul néztem Emilyre, mert hát végülis beszélhettem volna róla, de azt olyan nagyon „csajosnak” éreztem, és a röhögcsélve sugdosás eléggé távol áll tőlem, azonban mindenképpen meg akartam neki mutatni, hogy a varázslat az tényleg egy olyan dolog, ami segít kiterjeszteni a valóságot és amihez szerintem nagyon is kell a gazdag képzelőerő és a kreativitás.
- A sárkányomat egy druidánál hagytam és bár álom volt az egész mégis mintha láttam volna már valahol. Alig lehetett idősebb nálam és nagyon furcsán nézett rám, de mellette végig biztonságban éreztem magam, ezért is mertem rábízni Dallamszárnyat. Az álmom végén úgy búcsúzott, hogy keressem meg őt a valóságban, de fogalmam sincs, hogy ezt most komolyan kéne vennem vagy egyszerűen felejtsem el és soroljam be a többi álmom közé.
Miközben beszéltem, nem igazán néztem Emilyre, inkább valahova a feje fölé a felhőket céloztam meg a tekintetemmel. Reméltem, hogy az enyhe pirosságnál megállt a zavaromat jelző bőrpír és Emilynek nem egy céklát kellett néznie. Elvégre miről is beszéltem egy kvázi idegennek? Egy srácról, akiről álmodtam. Ez azt hiszem nem egy kezdő társalgási téma, az általában az időjárás szokott lenni. Bár ennél a korábbiakban sokkal komolyabb témák jöttek elő, úgyhogy emiatt nem is éreztem már annyira ostobán magam. Viszont fogalmam sem volt, hogy Emily mit tudna erre mondani.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. július 23. 18:11 | Link

Misi O__O

"*Az Alkot-lakbeli egyik párnájára, mely Lin tulajdonát képezi, gyöngybetűkkel megírt borítékot helyezett kora reggel egy manó. A címzés világos volt: Aileen Aurora részére*

Sürgősen meg kell beszélnünk ezt a ki kinek az ágyában alszik dolgot! Ma!

Mihael"


Ébredtem már sokkal szebb reggelre is, bár amíg nem olvastam el a levél tartalmát, úgy gondoltam ez a nap végre igazán jól kezdődik. Mihael szépen kanyarított betűit nem volt nehéz felismerni, és a borítékban található pergamen is könnyen kicsúszott tartójából. Heves szívdobogással olvastam... volna sorait, de a két rövid mondat egyet is alig tett ki. Ráadásul fogalmam sem volt, hogy miről is szeretne többet tudni. Valószínűsítettem, hogy nem közös alvásra próbál csábítani, a mondatok egyszerűségéből, rövidségéből és a végükön ágaskodó felkiáltójelekből pedig arra következtettem, hogy valamiért ingerült.
Persze nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy rájöjjek, mi is történt, elég volt csupán a klubhelyiségig levánszorognom. Az egyik fal mellett álló nagy könyvet, amibe néháanapján én is szoktam firkálni, ha épp olyan kedvem van, egy csapat levitás vett körül. Ez - bár nem mindennapi látvány - annyira nem is lett volna szokatlan, de az már igen, hogy amint észrevettek, odébb álltak, de épp csak annyira, hogy én kényelmesen elférjek közöttük, egészen a könyvig. Ez már felettébb gyanús volt, így engedve a "tömeg" nyomásának oda is léptem a lapok elé, hogy elolvashassam a legújabb beírást. Aztán csak kapkodtam fel a padlóról az állam.
~Erről akar beszélni velem? Ez ilyen nagy szám? És ezért néznek rám furcsán feddő tekintettel a többiek? Hát itt senki nem ismeri a barátság fogalmát?~
Azonnal rohantam is Apollónért, hogy választ írjak az én zöldemnek, és lehívjam a Fénylő Lelkek Udvarára pontban tízre. Bár azt igazán szerettem volna megtudni, hogy ő hogyan is szerzett tudomást arról ilyen hamar, hogy mi szerepel egy olyan könyvben, ami a Levita toronyban található. Azonban ezen a napon minden válasz csak úgy az ölembe pottyant, emiatt sem kellett hosszasan gyötörnöm az agyamat, a bejárati csarnokban álló piros postaládába ugyanis üzenetem érkezett:

A levél

Szóval innen tudta meg. Ez a fal füle nevezetű egyén küldözgeti a pletykáit szerteszét. Egyébként ez a lasagne-s dolog eléggé gyanússá tette, ha akartam volna, könnyűszerrel meg is látogathattam volna a kis dögöt, tekintve, hogy jelenleg is legjobb barátom szobájában héderel a plüssmacska. Viszont előtte fontosabb dolgaim is akadtak, így Garfield megnyúzását egy későbbi időpontra halasztottam.
Első és legfontosabb dolgom: újra megtanulni, hogyan kell levegőt venni. Maga a levél ugyanis éppen elég lett ahhoz, hogy pár pillanatra elfelejtsem hogyan működik az emberi tüdő. Az időpontot észlelvén, kicsit könnyebb lett a légzésem, de a szívemen a szorítás nem enyhült. Éppen elégszer láttam már a navinés lányt ahhoz, hogy tudjam, szebb, talpraesettebb és bátrabb, mint én. Mellette nem lehet semmi esélyem.
Remegő kézzel gyűrtem a levelet a talárom zsebébe, majd indultam a megbeszélt találka színhelyére. Odaérve Mihael elé lépdeltem, majd lehajtott fejjel köszöntem neki, és jeleztem, hogy megérkeztem. Már, ha nem lett volna egyértelmű. Ez után átadtam a beszélgetés irányítását neki, mert nekem semmilyen mondandóm nem akadt, és ami mégis eszembe jutott, és feszegette ajkaimat, azt szégyelltem volna kimondani.
Szál megtekintése

Fénylő Lelkek Udvara - Aileen Aurora hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék