28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kaisch Ráhel összes RPG hozzászólása (103 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. november 13. 14:44 Ugrás a poszthoz

Nagyember


Erős túlzás, hogy megkedveltem a helyet. Még mindig halvány lila gőzöm sincs arról, mi a fenét keresek itt, és még mindig inkább az előkészítőben lennék a többiekkel. Hiányoznak. Nagyon. Még azokkal se találkozok, akikkel együtt léptünk be ide először, csak mert más házba kerültünk.
Arról pedig nem volt szó, hogy ez a hely fog minket szétválasztani, én meg süppedhetek az elveszettségemben, mert valljuk be, egyedül egy ekkora helyen nem sokra megyek.
A társalgót legalább megtaláltam, meg Ririt is. A saját házamban, és kimondottan örültem neki, meg annak is, hogy megosztotta velem, itt van finom forrócsoki. Jobb is, mint amit apu szokott kotyvasztani nekem.

Bár újra gyerek lehetnék! Aki csak nevet a fájdalmon, és nem siránkozik rajta. Ennyire megváltoztam?


Olvasom Brontetól, és még el is gondolkozok ezen. Nem is olyan rég volt az, mikor tényleg csak nevettem mindenen, de az meg nem létezik, hogy egy ember ennyire gyorsan felnőtt legyen, egyszerűen ilyen nincs. Mégis... ez az új suli csak egy mérföldkő, amit el kell fogadnom, mert más választásom nem igazán van.
Annyira belemélyedek a könyvbe, hogy ahogy leülnék, sikerül valakinek az ölében végeznem, a hasznos bútor helyett. Annyira meglepődök, hogy a bögre a tartalmával együtt a földön köt ki, én meg teljesen lemerevedek, és próbálok még levegőt se venni, hátha akkor sikerül eltűnnöm, vagy mit tudom én.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. november 13. 16:01 Ugrás a poszthoz

Will

Én csak el akartam bújni kicsit, olvasni meg úgy nem létezni. Megint marha jó tanácsot kaptam, ez a szerintem fele annyira se titkos könyvtár tökéletes. Mióta itt vagyok, egy árva lélek se fordult meg még itt, ami megnyugtató, hisz figyelmemet nyugodtan szentelhetem a Rómeó és Júlia kötetének.
Nem igazán tehetek róla, ez a kedvenc történetem, semmi nem tudta eddig átvenni a helyét. A bögre forró csoki persze helyet foglal mellettem, kávét nem is mernék inni, mert félő, Zója kiszagolja. Mina persze ennyi idősen már ivott, ha tudta anyja, ha nem, de én nem vagyok ő. Én nem tudok rosszul viselkedni, és egyáltalán nem érzem menőbbnek magam attól, hogy szabályt szegek. Így vagyok a tanulással is, magamnak kedvezek azzal, ha figyelek az órán és megcsinálom a leckémet, és nem... nem érvágás a tanárnak az ellenkezője, ő attól még megkapja a fizuját, pusztán az illető marad hülye.
Csak az a probléma, hogy ezt a véleményt nagyon kevesen osztják, így ez a barátkozás dolog sem megy olyan könnyen, mert nem vagyok hajlandó szabályt szegni azért, hogy megkedveljenek.
A könyv jobb társaságnak bizonyul, és azért itt egyedül lenni nem annyira gáz, mint például a klubhelyiségben, vagy bárhol máshol. Na meg ahogy haladok a történettel, amit már betéve tudok, nem is igazán foglalkoztatnak ezek a dolgok. Teljesen más világban vagyok.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. november 13. 17:42 Ugrás a poszthoz

Will

Nem sokáig maradok egyedül. Amit megtanultam az az, hogy sehol nem lehet teljesen kikapcsolni, mert hamar meglepetés érhet, így bár William barátom szavai a fülemben csengnek, hallom azt is, valaki itt van a közelben.
Mondtam én, hogy nem annyira titkos ez a hely. Na, nem baj, egy emberrel még elbírok... talán... ha nagyon összeszedem magam.
- Szia - köszönök rá halkan, de halvány mosollyal az arcomon. A tekintetem még akkor is rajta marad, mikor ő elhalad előttem, s csak aztán parancsolok magamra, hisz bámulni nem illik, de... te jó ég. Itt van egy fiú, és... rám... köszönt. Arcomba szökik a vér már ettől az ártatlan gesztustól is, hisz ez is teljesen új nekem, aztán már boldog mosollyal az arcomon térek vissza a betűkhöz.
Még szerencse, hogy nem sikerül ahhoz a részhez érnem, mert megfeledkezve magamról, megint zokognék, a fiú viszont megment ettől a kellemetlenségtől. Újra ránézek, és hát... jó, nincs ezen mit szépíteni. Talán percekig bámulom meredten, szemeimben a kérdéssel, most hozzám beszélt? S mikor rájövök, hogy igen, egy gyors dehogybaj után még fel is pattanok, hogy elférjen, de akkora hévvel, hogy a fejem a mellkasának ütközik.
- Jujj - nyikkanok, mást nem is igazán tudok, aztán csak magamban fohászkodom azon, hogy ez inkább meg se történt dolog legyen, de nem... mihelyst újra kinyitom a szemem, újra ebben a kellemetlen szituban találom magam.
- Hehe... beléd estem - motyogom kuncogva a mellkasnak, hogy ezzel is oldjam a saját feszültségem, vagy épp tetőzzem a röhejes helyzetet, de megmozdulni... azt aztán még nem megy.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. november 14. 23:11 Ugrás a poszthoz

Nagyonmorcos Nagyember

Ez egyébként rám jellemző. Na, nem a bénaság, vagyis hát... nem csak az. Hanem képes vagyok teljesen kizárni mindenkit, ahogy ők is megteszik azt általában. Jó persze ez korántsem jelenti azt, hogy végig kell bénáznom az első évem, gyanítom ez még mindig a félelem toldaléka, de... idő kell.. meg kell barátkoznom az új környezettel és minden velejárójával. Zója rávilágított arra, hogy más választásom nem is igazán van, én meg kelletlenül, de belátom, hogy ez van.
Nem volt a terveim közt, hogy egyből közelebbi ismertségbe kezdek valakivel, vagyis hát, túllépve minden formalitáson, egyenesen a privát szférájába rontok, így nem is ér túlzott meglepetésként a mogorva fogadtatás.
- Sajnálom - pattanok is fel, majd egy bocsánatkérő mosolyt villantok a fiúra/férfire... ó remélem, nem egy tanár. Könyörgöm, ne tanár legyen.
- Le szerettem volna ülni, csak.... nem vettelek észre - húzom be kissé a nyakam, mert ahogy aztán végigpillantok rajta, mint egy óriás. Tehát ezen kijelentésemmel is csak mélyebbre ásom azt a bizonyos gödröt.
- Kárpótlás tea? Na? Az én lötyim úgyis kivégződött... - sóhajtok szomorúan, majd újra elkészítem az italom, csak most már egy plusz bögrét is beszerzek.
S noha hiába van még pár ülőalkalmatosság, én mégis azon kanapét foglalom be, amit ő is használ, mert... szocializálódjunk.
- Hmmm... az Angyalok és Démonokat olvastam... jó ez is? - bökök a könyvre, mert bármennyire is hihetetlen, engem még ez is le tud kötni.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. november 22. 20:58 Ugrás a poszthoz

Will

Átkozom magam, ugyanakkor nem is értem, mi folyik velem... vagy bennem. Értelmes, a koromhoz képest okos vagyok, és még véleményem is van, meg ilyen fontos dolgok, de mihelyst egy idegen kerül a közelembe... leblokkolok.
Furcsa dolgok ezek. A helyzetet még tetézi is, hogy megborzongok, mikor hozzám ér, ilyet még nem csináltak velem, leszámítva apámat, a rokonokat, meg a tanítókat ott lent, de őket ismerem, őt viszont nem, és nem is értem ezt az egészet.
- Sajnálom - mert ez biztos, ugyanakkor hálás is vagyok azért, amiért nem röhög szemközt, noha látom rajta, megtenné. Legalább ő törődik a bigyójával, ami benne van, és megakadályozza, hogy még jobban hülyét csináljon a másikból.
- Annyira mélyre csak nem süllyedne - erre kénytelen vagyok felvonni a szemöldököm. Ott komoly problémák lehetnek, ahol adnak egy gólya hülye reakciójára. Bár nem tudom, mi merre van erre, de eleget lógok Zójával ahhoz, hogy tudjam, ez azért nem igazán fordul elő, vagy ha mégis... nos nem épp elmére vall.
- Mióta lett ez a röhejes szinonímiája? - döntöm oldalra a fejem vigyorogva, majd gondolom úgy, jobb lesz nekünk, ha hátrálok pár lépést, csak úgy a biztonság kedvéért.
- Igen. Itt lakom Bogolyfalván, ide jártam előkészítőbe is, és Kaisch Bercel az apám, ezt meg legközelebb leírom, és odafogom nyújtani már a legelején, mert... tudod, hányszor daráltam ezt már le? - sóhajtok, szemet forgatva.
- Ja igen, lövésem sincs egyetlen tuti cselről sem, és nem.. nem fogom rávenni apámat, hogy szervezzen be valamelyik csapathoz - huppanok le egy székre.
- Mármint nem téged, csak úgy általában. Nem hittem volna, hogy itt is ismerik, sem azt, hogy valaki azt gondolja, csak mert ő tehetségeket kutat, én profi kviddicses vagyok... seprűre nem enged ülni, nem hogy kimerészkedjek a pályára - nézek rá érdekesen, szerintem most szakad ki belőlem minden, amit eddig magamban tartottam, ő meg a szerencsétlen elszenvedő alany.
- Sajnálom - teszem hozzá még egyszer halkan, mert nekem ez nem volt szándékomban.
Utoljára módosította:Kaisch Ráhel, 2016. november 22. 20:59
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. november 23. 23:29 Ugrás a poszthoz

Will

- Hmmm ez érdekes, mert Zójával épp arról beszéltünk, hogy célszerű lenne megütni, vagy hozzávágni valakihez valamit, ha barátkozni szeretnék... jó, nem pont így, csak nekem így jött le. De hát ilyen ambíciókkal sajnos nem rendelkezek - sóhajtok teátrálisan, mintha tényleg annyira sajnálatos dolog lenne ez.
- Tőlük engem is kiráz a hideg, és igazából nem is értem, miért hiszik azt, hogy ezzel elnyomják azt a mérhetetlen önbizalomhiányt, amivel egyébként rendelkeznek. Mert igazából ez erről szól ám, összejönnek mindenkivel, csak hogy meglegyen az illúzió, hogy fontosak valakinek, egyébként nem lenne hosszú életük egy lakatlan szig... bocsánat - harapom el inkább a monológom, mert nem akarom ezzel untatni.
- Érdekelnek az emberek, meg alapból az, hogy mit miért tesznek, szóval nem vagyok zseni, mielőtt azt hinnéd, csak... több könyvet olvasok, mint magazint - vonok vállat, mert tudom, hogy most jönnének a furcsa nézések, hányszor megkaptam már őket.
- Na meg, javarészt Mácsai tanárnő nevel, tőle sokat el lehet ám lesni - vigyorodok el cinkosan, még a nyakam is behúzom, mintha olyan bizalmas dolgot közölnék vele, bár tény, nem verem nagy dobra ezt a dolgot, nem vagyok túl büszke rá, hogy a saját apám nem ér rám.
- Hát húúú, tanulékony vagy - nevetem el magam egy elismerő biccentés kíséretében, mert így, hogy ő is ezt csinálta, nem is tűnik annyira gázosnak az én bemutatkozásom.
Aztán meg hirtelen váltok komolyra, mímelek egy köhintést, majd ünnepélyesen kihúzva magam, nyújtok felé kezet. Életemben először, szóval remélem, ezt nem szúrom el.
- Örvendek Will - mosolyom már őszinte és kedves, nem az az idegesítő, amivel bármit is bizonygatni szeretnék, még az örömöm sem megjátszott.
- És a dob? Beválik? Boxzsákot még nem próbáltál? Bár mondjuk az nem lenne túl jó... ha jönne a vörös köd, reflexből ütnél... hmmm - vakargatom a tarkómat, mert ez egy nagyon érdekes dolog.
- Ha gondolod, utánacsekkolok, van-e másik módja... mármint a dobot csak nem cipeled mindenhová magaddal... de egyébként tarthatsz hülyének, de miért nem mész el egy ilyen hipnotikus valamire? Barátnőmnek pánikrohamai voltak és elmulasztották neki, de komolyan - csillogó szemekkel nézek rá, hátha tényleg tudok segíteni valamit.
- Én félek a kviddicstől, apán láttam, mennyire le tudja építeni az embert egyetlen pillanat alatt, és tarthatsz gyávának, de én inkább kerülöm az olyan életvitelt, amiben könnyen a nyakam törhetem... mert amúgy ez a mai fiatalok másik csoportja, vagyis hát a figyelemfelkeltés másik módja... és szerintem ez is röhejes - vonok vállat, tudom, hogy nem kérdezte.
- De egyébként kár... Anyukád remek író, szeretem a könyveit, szóval... egy dedikált példány a kedvenc játékosod autó grammjáért cserébe? - nevetem el magam, mert persze az egészet csak viccnek szánom.
Utoljára módosította:Kaisch Ráhel, 2016. november 23. 23:48
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. november 26. 18:24 Ugrás a poszthoz

Adrian

Mindenkinek vannak furcsa heppjei, nekem is... nem is kevés, amit nem most kezdek el részletezni, mert semmi értelme nem lenne, na meg mi maradna későbbre.
És igen, mint minden embernek, olykor nekem is szükségem van a friss levegőre, még ha ahhoz mínuszok is társulnak. Belefér, lévén a kastély kezd egy kicsit nyomasztó lenni, meg a tömeg is, ami olykor a folyosókon van, s minek eredményeképp én is csak sántikálni tudok.
Megint nem vettek észre, és megint meg is tapostak, de efelett már lazán képes vagyok szemet hunyni, főleg hogy a lány motyogott is valami bocsánat félét. Az ilyen esetek ritkák, viszont megtanítják az embert arra, miért annyira veszélyes a folyosón olvasni.
A könyv persze jön velem, én meg már a faház előtt haladok el, vagyis hát... haladnék, ha nem látnék meg ott egy felettébb ismerős valakit.
Tudom, nekem ez nem megy... nem is kéne erőltetnem, mégis megindulnak a lábaim oda be, s ha valamit mégis elszúrnék, majd arra fogom, hogy csak melegedni szeretnék.
- Azta, hát tényleg igaz, amit rólad mondanak. Nem hittem volna, hogy a múltkori meccs után még itt fogsz sétálgatni, de... azért jól helyben hagytad a hústornyot - hangom csilingelő, mármint az a kellemes fajta, és most még felettébb büszke is vagyok arra, hogy sikerült ilyen szépen, összefüggően beszélnem. Úgy tűnik, mégis fejlődőképes vagyok.
És miután sikerült ilyen szépen felhívni magamra a figyelmet, be is bicegek, na de már feleannyira sem bátran.
- Nem baj, ha befoglalom azt a sarkot? - bicegek is el odáig, max, ha elküld a fenébe, stílusos hátraarcot vágok.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. november 27. 14:55 Ugrás a poszthoz

Csongi

- Maradsz - erélyesen szólok Ronra, miközben felkapom a halmot, amit tanulás céljából viszek majd magammal.
- Nem, a múltkor is csúnyán ráfáztunk - már nem tud meghatni a szemeivel, nem lágyulhatok meg, mert a kis szörnyeteg képes két pillanat hatalmas felfordulást okozni. Nem, mintha egyébként is annyira szót fogadna nekem, de most... most rácsukom a láda tetejét, és le is zárom azt, pusztán elővigyázatosságból.
Persze megint kételkedni kezdek abban, hogy ez jó döntés-e, nem érzem igazán jól magam miatta, de... valahogy muszáj féken tartani, és ha másképp nem megy.. hát így.
Még a könyvtár felé vezető úton is megfordul párszor a fejemben, hogy visszamegyek és csak nem zárom be szegényt, mert nekem se tetszene, ha lakatot szerelnének a szobám ajtajára, de aztán megmakacsolom magas, hisz csak pár órát kell kibírnia.
- Ne haragudj, alig tudtam befogni Ront... megint - igen, késtem, és igen Csongi méltán lehet rám marha dühös, de talán az első volt, aki látta, milyen vérszomjas vadállatra tettem szert, és tapasztalta, mennyi gond is van vele. Persze, ő jól szórakozott, mindenki jól szórakozik, és valahol marha mélyen még én is élvezem a kergetőzést, már amikor nem vagyok oltári dühös.
- Egyszer nagyon csúnyán meg fognak átkozni engem miatta - sóhajtva huppanok le a fiúval szembe, és helyezem el a könyveim, hogy azok ne legyenek útban.
- Tök jó fej volt a prof, hogy minket rakott össze, nem? Mégse azzal kell lennem, akit nem is ismerek, vagy azzal a sráccal az utolsó padból, aki folyton tüsszög meg köhög, meg azt a furcsa hörgő hangot adja ki - ebből is látszik, hogy egyébként nem vagyok szociálisan analfabéta. Semmi gondom nincs a beszélgetéssel, ha már ismerem az illetőt, a gond csak akkor van, mikor egy holt idegennel kerülök egy légtérbe.
- És milyen a Levita? Tényleg annyira okosak, ahogy azt mondták? - döntöm oldalra a fejem, kissé talán ki is hallatszik a féltékenység a hangomból, mert hát... szerintem én is vagyok annyira okos, hogy odakerüljek, bár a saját házam nem adnám semmiért, és ezt vélhetően a süveg előre tudta.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. november 27. 17:08 Ugrás a poszthoz

Will

- Persze, de aztán egy bunyó... büntetőmunka során eltöltött idő, amit kénytelen kelletlen együtt kell eltölteniük, mert a tanárok szentül meg vannak győződve arról, hogy ha összezárják őket, lerendezik a konfliktust, és mire a végére érnek, általában ez is történik... utána már nem is tudnak úgy egymásra nézni a folyosón, mint a balhé előtt, aztán valamikor eszükbe jut, hogy XY prof mekkora szemét is volt, meg hogy megszívatta őket, aztán elsétál mellettük Z, akiről eszükbe jut, hogy mekkora csődőr és lám, észbe se kapnak, és barátok... már el is felejtik, hogy egy elszabadult serpenyő okozta ezt, aztán mikor megint eszükbe jut már röhögve mesélik a gyerekeiknek - persze ez csak egy példa, amit én szépen le is vezettem, az már más kérdés, ő ezt mennyire érti meg, bár okosnak tűnik, szerintem nem okoz neki gondot.
- Nem, csak szeretem figyelni az embereket... tök érdekesek... - vonok vállat, nem hinném, hogy mások sérelmeit hallgatni én tudnám, na meg egyáltalán kicsikarni belőlük, hogy túllépjenek a dacon, nem nincs annyi türelmem, viszont figyelni őket, azt, hogy mire hogyan reagálnak, na az tényleg egy érdekes dolog.
- Hmmm pedig tök jó fogó lennél, hatalmas tenyered van, tuti nem tudna kirepülni belőle a cikesz - állapítom meg, bár ehhez sem kell diploma.
- Én szeretem.... nézni, ne kérdezd miért, de tök jó látni, ahogy az elfojtott agresszió utat tör magának... és pont ezért nem szeretem a színházat, ott minden mesterkélt, a színészeken egyetlen őszinte vonást nem látsz, ritka az, aki teljesen bele tudja élni magát a szerepébe, és... oké... sokszor nagyon poén, hogy a mimikával gallyra vágják a monológot, de aztán meg idegesítő... - forgatom a szemem, nem is tudom, mikor beszéltem már ennyit, és az a durva, hogy Willen azt látom, őt ez tényleg érdekli, pedig... én csak egy gólya vagyok.
- És mi a baj a változással? Attól, hogy bizonyos dolgok nem a megszokott sablon szerint alakulnak, te még ugyanaz maradsz. A zenéhez sikerült kötődnöd.. az ok igazából szerintem holt mindegy... mihelyst megvan a kötődés nem lehet csak úgy szétszakítani azt, valószínűleg ugyanúgy zenélnél a barátaiddal, de... nekem úgy tűnik, hogy inkább valami ok mögé burkolózol, minthogy elismerd, valami fontos neked... vagy nem? - döntöm kissé oldalra a fejem, mert simán tévedhetek, nem vagyok nagy szakértő.
- Pontosan ezért kerülöm a kasztokat... meg nem is akarok sehová se tartozni... nem akarom a futószalagot tudod... - nevetek halkan, mert tényleg nem érezném jól magam, ha más bőrébe bújnék, csak azért, hogy legyenek barátaim... akkor inkább ne legyenek.
- De az a baj, ha folyton az árral szembe mész... egyedül maradsz... elkönyvelnek egy kívülállónak, aztán meg a kutya se kíváncsi rád, és úgy viselkedsz, mint én az előbb, ha valaki valami csoda folytán mégis meglát - húzom el a szám, szavaimból le is cseng, hogy ebben már van egy kevés tapasztalatom, mert ez egyébként az előkészítőben sem volt másképp.
- Csak vicceltem Will, megveszem, mint bárki más, a könyvekre sose sajnálom a pénzt... De azért kedves tőled - rázom meg a fejem, mert tényleg nem fogok másokból hasznot húzni.
- Megállni és azonnal tedd azt le - hirtelen lesz a hangom erélyes, ellenkezést nem tűrő, amit Will nem érthet igazán, de mihelyst észreveszi a vakond szerű lényt, aki kénytelen kelletlen leteszi a tollát és az ölemben köt ki, talán megérti.
- Ron sok galibát okoz mostanság, de... ő csak szereti a csillogó fényes dolgokat... - békítő mosolyt küldök felé, mert tapasztalatból mondhatom, nem sokan vágják magukat hátra az én csenő fúrkászomtól.
- Viszont ne haragudj, de gyorsan vissza is viszem a helyére, mielőtt még nagyobb galibát okozna itt. Örültem Will - mosolygok rá, miközben állok fel, aztán Ronnal a kezeim közt, sétálok is vissza a Navinébe.
Utoljára módosította:Kaisch Ráhel, 2016. november 27. 19:59
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. december 7. 10:46 Ugrás a poszthoz

István


Ma nincs olyan hű de jó idő, hogy csak úgy kint flangáljak. Egyáltalán nem fűl ahhoz a fogam, hogy a mínuszokban gyalogoljak, így a kastélyban keresek valami menedéket, ahová elbújhatok kicsit.
Nem mindig van kedvem, energiám ehhez a sok emberhez, a mai nap meg pont ilyen. Fel a lépcsőkön, le a lépcsőkön... egyetlen hely sincs, ahol ne lenne senki. Bár nem tudom, miért olyan meglepő ez, sejtem mások sem szeretnének megfagyni. Már az északi tornyot járom, megint fel a lépcsőn, egyenesen a második emeletig.
Találomra nyitok be az ajtón, és fel is sóhajtok, mikor látom, a szoba üres.
- Ha elfutsz, soha többé nem viszlek magammal - halászom elő Ront a zsebemből, és tisztázom vele, még mielőtt megint kergetőzésbe kéne kezdenem. Most úgy tűnik jó napja van, hallgatva rám foglalja be az egyik fotelt. Még azért nézem egy ideig, miközben becsukom az ajtót, mert ki tudja, mit forgat a fejében. Mikor viszont jelét sem látom annak, hogy tervezne bármit is, leülök én is a jegyzeteimmel.
Igen, tanulok. És igen, nekem az hangzavarban nem megy. Vagyis hát... menne, de ugye mind tudjuk, hogy én még egy ártatlan beadandót is véresen komolyan veszek, még akkor is, ha a tantárgy miatt valóságos érvágás felkészülni a következő órára. Mégis megteszem, mert... mert meg kell tennem.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. december 11. 18:45 Ugrás a poszthoz

Ash *-*


Nem tudom, mennyire volt jó ötlet visszajönni ide. Lehet, ha valaki meglát, ki is paterol szépen, mert hogy nekem már semmi keresnivalóm nincs itt. Lehet a többiek is azért nem jöttek vissza soha, mert nem engedték be őket, bár... ezt azért annyira nem hiszem el, inkább gyanakszom a sok tanulnivalóra, ami jócskán megrövidíti a szabadidő mennyiségét. Most mégis visszatérek a gyökerekhez, hisz nekem nem megy a felejtés, nem tudom elfelejteni, mennyit köszönhetek az épületnek és az itt dolgozóknak. Na, meg jól esik kicsit nosztalgiázni, még ha nem érzem magam jól tőle akkor is. Kezdem elfogadni a tényt, hogy nem világmegrengető dolog történt velem, amikor Bagolykőre léptem, épp csak az, aminek kellett.
Viszont ha ragaszkodok valamihez, arról nehezen mondok le, ezt szerintem már bizonyítottam is, de most már.. azt hiszem, igazat tudok adni Zójának, és a hatalmas kastélyban is találok már pozitív dolgokat. Egyedül.
Ez az, ami nem változott, s nem is hiszem, hogy olyan gyorsan fog is. Egyszerűen nekem nem megy ez a kapcsolatépítősdi. Látom, nap mint nap, hogy a többiek azt hogy csinálják, néha el is fog az a rossz érzés, néha még érzem is, hogy na majd most... de nem megy. Félek, ami természetes, noha bizonyítottan bennem nagyobb mértékben lelhető fel, mint azt szabadna, de hát ez is csak az én problémám.
Lassan, zsebre vágott kézzel sétálok az udvaron. Bárhová nézek, eszembe jut egy emlék. És elönt a kellemetlen érzés, se Camillal, se Csongival nem találkozok már annyit, csak mert más házban kötöttek ki. Ez azért szomorú, de igyekszem túltenni magam rajta.
Leülök a kedvenc hintámba, ahogy mindig aztán csak bámulok a semmibe. Itt sose történt velem ilyen, mindig elfoglaltam magam valamivel, most mégis... annyira idegen ez az egész hely, hogy kénytelen vagyok feltenni magamnak a kérdést, mégis mi a fészkes fenét keresek itt?





VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2018. december 23. 22:14
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. december 22. 16:23 Ugrás a poszthoz


Legjobb


Mindenki erre a napra készült, szinte hetekkel ezelőtt. Eleinte mondjuk én is lelkesedtem, most már csak túl akarok esni ezen. Nem könnyű hagyni, hogy átjárjon a szellem, ha az ember lányának hozzám hasonló szobatársai vannak, akik felváltva foglalják be a fürdőt, akiknek ruhái szanaszét vannak, és akik annyira, de annyira komolyan veszik ezt.
- Majd ott találkozunk - köszönök el tőlük, mert sanszos, hogy ők nem mostanság fognak leérni. Abban meg nem is reménykedek, hogy valamikor is el fogják takarítani a káoszt, amit hagytak maguk után.
Én viszont már sietősebbre fogom, egyszer állok meg az egyik ablak előtt, hogy a hajam igazítsam, lévén én már nem jutottam be a fürdőbe. Még szerencse, hogy annyit nem kell menni. Tudok én magassarkúban flangálni, épp csak nem szeretek, és bár most még semmi bajom, sejtem, a bál végére jócskán meg fogom bánni, hogy erre vetemedtem.
Ahogy egyre közelebb érek a nagyteremhez, úgy rándul egyre inkább görcsbe a gyomrom. Nem megyek be, a lépcsőknél állok meg, és várok... rá. Azt ígérte, eljön, én meg szerintem nem teljesen gondoltam át ezt, de már nincs mit tenni, már ha tartja is a szavát. Senkinek nem említettem, kivel jövök, mindenki csak annyit tud, hogy nem egyedül. Mindenki... Zója és keresztapám is, így most még azon is görcsölhetek, ők mit fognak ehhez szólni, vagy épp apám fülébe, hogy jut el a dolog, bár... ez érdekel a legkevésbé. Az órámra pillantok, miközben diákok tömkelege halad el mellettem. Jó, még nem vagyok elkésve.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2016. december 22. 18:24 Ugrás a poszthoz


Legjobb


Már az első sikítást hallva tudom, megérkezett. Nyelek egy nagyot, és egy utolsó pillantást vetek az ablakban lévő, kissé riadt lányra, aztán megemberelem magam. Jó pár percbe beletelik, mire Arlen le tudja küzdeni a kisebb tömeget, ami hirtelen vette körbe, én meg egy grimasszal veszem tudomásul, mégis csak volt valami oka, amiért ennyire nem fűt ehhez az egészhez a foga.
Mentségemre legyen mondva, hogy nehéz megszokni a tényt, őt bizony mindenki ismeri, vagy látta már egyszer életében... ennek ellenére se lep el a komplexusok hada, ami általában szokott.
Mosolyogva nézek végig rajta, magamban megállapítva, megint kitett magáért, noha ez a stílus, nem áll olyan közel hozzá. Ő viszont egyáltalán nem érzi magát kényelmetlenül, nem úgy ahogy én.
- Tényleg eljöttél - őszinte döbbenet cseng hangomban, miközben belekarolok, hogy megindulhassunk a tényleges helyszínre. Én annyira nem tudom figyelmen kívül hagyni a minket vizslató tekinteteket, mégis... a zavar helyett inkább kihúzom magam. Hisz jöhetett volna közülük bárkivel... jöhetett volna.
- Sajnálom, nem gondoltam volna, hogy még ma sem hagynak békén... - elvégre, nem ez az a nap, amikor mindenki csak saját magával foglalkozik? Persze, nem értem én a másik végletet, az olyanokat, akik tényleg minden lehetőséget megragadnak, csak hogy egy kicsit a közélebe kerüljenek.
- Fuu, hallod, ha a pillantással most ölni is lehetne... - nevetek halkan, ahogy beérve megállapítom, nem most lopom magam a többi lány szívébe. Nem kell nagy viselkedéselemzőnek lennem ahhoz, hogy levágjam, hová kíván a teremben lévők túlnyomó többsége.
- Nagyon pazarul néz ki most a nagyterem - nézek körbe ráérősen, és tényleg díjazom is a DÖK leleményességét, biztos nem volt ezt egyszerű összehozni.
- Iszunk valamit? - pislogok fel aztán Arlenre, hisz mégis csak ő a lényeg ezen az egész bálon, legalább is számomra. A többi meg most nem érdekel.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. január 1. 18:57 Ugrás a poszthoz


Legjobb


Még mindig hihetetlennek tartom, hogy eljött, hogy velem van, meg úgy ezt az egészet. A franc gondolta volna, hogy ez lesz egy ártalmatlan autogramból. Pedig esküdni mertem volna rá, hogy hülyének néz majd, vagy képen röhög, aztán lelép, vagy… el sem jön.
- Úgy tudtam – csüggedten rázom meg a fejem, de egy pillanat múlva már megint csak mosolygok.  Nagyon durva, mennyire jól kezeli ezt az egészet, kicsit meg is döbbenek ezen, de sejtem, nála ez mindennapos.
- Sose volt furcsa? Én tuti paranoiás lennék – osztom meg vele. Kiakadnék, ha minden egyes lépésem figyelné valaki, ha mindenről tudna mindenki. Ez a mostani annyira nem zavar. Arlen itt van mellettem, s bár pont ezért kaptam kitüntetett figyelmet, ez a tény segít abban, hogy ne azzal foglalkozzak, mennyien bámulnak meg minket. Nem akarom elszúrni az estét a hülyeségeimmel, így rá koncentrálok és nem foglalkozok semmivel.
- Annelie? Ő mindig – tudom le egy vállvonással, mert sokkal inkább az foglalkoztat, hogy azt mondta, csinos vagyok. Meg is mosolygom ezt, és irtó jól esik, hogy nem cukinak nevezett, vagy édesnek, amitől már a hátamon is feláll a szőr.
- Eszedbe ne jusson – nevetek fel, mégis kicsit erősebben kapaszkodok belé, mintha ezzel el tudnám érni, hogy maradjon. Azt viszont muszájnak érzem éreztetni vele, hogy nekem fontos az, hogy itt van, még ha szavakba nem is tudnám foglalni, főleg nem megmagyarázni a miértjét, mert én magam se tudom.
- Puncs… sütőtök lé, gondolom, van némi alkohol is – csillannak fel a szemeim, elvégre, már pont elég idős vagyok ahhoz, hogy kipróbáljam, milyen az. Igen, sokan nem értenek velem egyet most, sejtem, de akkor is.
- Gond lenne, ha az lenne? – sóhajtva veszem el tőle a poharat, némi csüggedtséggel, de aztán csak összeszedem magam. Koccintásra emelem a poharam, aztán miután az megtörténik, kortyolok is az italból.
- Ez nem is annyira rossz – hümmögök is kicsit mellé, szemeim pedig a táncparkettet fürkészik.

Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. január 6. 20:53 Ugrás a poszthoz

Selwyn nemHV professzor


Megszoktam már, hogy ilyenkor alig járkálnak erre, így én is nyugodt szívvel lapozok a könyvben, miközben a dolgom végzem. Nehéz volt az átállás, szeretem kialudni magam, így az éjszakai járőrözések felértek valami rituális kínzással, de aztán... aztán megszoktam.
Most meg már úgy ismerem a kastélyt, mint a tenyerem, még csak eltévedni sem tudok, ami azért tök jó dolog. És a csend, ezek a kihalt folyosók eszméletlen jól esnek nekem. Hála égnek, még nem volt komolyabb dolgom, senkit nem kellett megbüntetnem, és ennek kimondottan örülök is.
- Nyaff - nyikkanok, a hirtelen változás miatt. Valaki megfogja a csuklóm, én meg annyira ledermedek, hogy gondolkodás nélkül megyek utána, anélkül, hogy felfognám, mit is mondott. Te jó ég, és ha megöl? Megrázom a fejem, ilyen tévképzetek csak azóta gyötörnek, mióta a halálfalókról végeztem kutatómunkát és... kicsit mélyebbre ástam magam a dologban. Nem mondanám, hogy már hidegen hagy a téma, épp csak nem bírok több kegyetlenséget befogadni. Így rettenetesen félek, minden furcsa alaktól.
- Azt hiszem, elvesztettük - nézek körbe, de semmi jelét nem látom annak, hogy az illető még a környékünkön lenne. Cseles, azt meg kell hagyni.
Aztán tekintek csak arra, aki bevont engem az egészbe, de ez öreg hibának minősül. Kék szemeim egyből elkerekednek, és biztos vagyok benne, hogy pillanatok alatt leszek fehérebb a falnál is.
- Van jelvényem, nem loptam... kaptam - motyogom, hevesen mutogatva a kérdéses tárgyra, s igen... egyből magyarázkodni kezdek, miközben óvatosan hátrálok is. Ha csak belegondolok, hogy nemrég még a csuklóm szorította, a hideg láthatóan ráz ki, mert ugyanezzel az elánnal, a nyakammal is tehette volna ugyanezt.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. január 10. 16:57 Ugrás a poszthoz

Márnemisannyiramorcos Nagyember

Tény, nem ez volt életem egyik legjobb indítása, sőt… De a helyzeten változtatni már nem tudok, és a bocsánatkérés sem úgy sült el, ahogy a nagy könyvekben meg van írva. Szerencsétlen vagyok, valljuk be.
- Hát… a pólód színe nagyon egybevág a kanapééval -  lehet, csak az ebet kötöm a karóhoz, de ezt muszáj megjegyeznem, még ha utána az ajkamba is harapok, nehogy még valami kijöjjön. El kell fogadnom, meg kell emésztenem, hogy ezen a helyen is lehet saját véleményem, csak nem biztos, hogy hangoztatni is szabad.
Persze a teát megcsinálom neki is, ennyi jár alapon.
- Tényleg sajnálom, nem vagyok ennyire béna, csak ez az új hely… teljesen más, mint a Shanes. Gondolom, te már el is felejtetted, milyen érzés, egy apró hangyának lenni itt, akit aztán bárki eltaposhat… - csak nem áll be a szám, de legalább nem kell ránéznem, legalább is csak akkor, mikor odaviszem neki a lötyit. Most már figyelek arra, hogy mellé üljek, meg ne csináljak semmi hülyeséget. Az mára bőven elég volt.
- Az Inferno annyira nem jött be, bár a téma jó, csak… nem is tudom – vonok vállat, és nem, cseppet sem tartom furcsának, hogy ilyesmikről beszélek.
- Egyébként meg ezt terveztem olvasni. zseniális ötletnek tűnik, hogy rejtett kódokkal kelljen rájönni valamire, bár az Angyalok és Démonok ennél azért jóval ütősebb volt, komolyan kiakadtam a végén, mert nem rá számítottam – bizonyára érti, mire célzok, hisz elvileg már olvasta.
- Szerintem Brown a halálfalókról is tudna komoly sztorikat írni, már ha tudna a létezésükről  - mosolyodok el halványan, aztán iszok a teámból, nehogy kihűljön itt nekem.
- Ne értsd félre, de marha fura könyvet látni a kezedben, te inkább a „lógassuk fel a gólyákat bárhová” típusnak tűnsz, bár Zója mondta, hogy nem szabad skatulyázni, de akkor is. Egyébként Ráhel vagyok… - nyújtok neki kezet, mert így szokás, én meg nem akarok udvariatlan lenni.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. január 13. 14:46 Ugrás a poszthoz

Miklós


A könyvtárban nincs. A titkos részlegen... sincs. Tehát mintegy utolsó mentsvárként slattyogok le a faluba, dacolva a mínuszokkal, és az azokkal járó dermesztő hideggel. Zsebemben a cetli, hogy még véletlenül se felejtsem el, miért olyan eget rengetően fontos bemennem a könyves boltba, tudniillik, ha könyvek közé kerülök, hamar elfelejtem azt, mi is vezérelt ide. Most viszont nagyon kell az a könyv, el is mormolok némi imát, hogy itt megtaláljam, mert ha nem így van, lőttek a beadandómnak.
Nem hosszú az út, az én tempómban legalább is, és már bőven kezdem megszokni ezt a távot, még jó, hogy ingázhatok. Nem mindig alszok a kastélyban, lehet, ma már vissza se megyek, ha már egyszer kihasználhatom Zójáék nagylelkűségét.
Bőven itt az ideje annak, hogy már valami finomat is egyek, arra meg abban a házban egyáltalán nincs panasz.
A boltba térve, leveszem a kesztyűm, zsebemből pedig előhalászom a cetlit, mert már most elfelejtettem, miért jöttem.
Kvintesszencia kutatás

Áll ott a gyöngybetűimmel, én meg elhúzom a szám. Nem tudom, itt hogy működik, ritkán járok ide, de... sikerül találnom még egy kósza lelket, nem is vagyok rest megrohamozni szegényt.
- Szia, ne haragudj, segítenél egy kicsit? Ezt a könyvet keresem, de fogalmam sincs, merre kezdjek bele - vágok egy grimaszt, bízva abban, hogy ő nem hisz a sztereotípiákban, mert akkor a hajszínemnek hála, már el is ástam magam előtte. Pedig nem kell készpénznek ám, hogy minden szőke hülye. Sok szőkét ismerek, akik még okosak is.
- Nem tudom, itt hogy rendezik őket, és ha egyedül állnék neki megkeresni, rám esteledne - sóhajtok fel, mert azt nem igazán szeretném. A könyv meg kell, még ha nem is biztos, hogy itt meg fogom találni.
  
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. január 15. 21:06 Ugrás a poszthoz

Selwyn nemHV professzor


Nem tudom igazából, hogy most szerencsésnek érezzem magam, vagy kezdjek egyből egy papot keresni, aki szépen feladja nekem az utolsó kenetet. Bár amíg Selwyn professzort a renitens foglalja le, azt hiszem nincs mitől félnem, csak együtt kell működnöm vele. Szegény, ha tudná, hogy az egyetlen prefektust fogta ki, akivel aztán az égadta világon semmit nem ér...
- Ne vegye úgy a szívére. Valaki "fürgeláb" bájitallal bizniszel ahogy hallottam, ha ez is annak az utóhatása, még Forest Gumpnak se lett volna semmi esélye - próbálom békíteni, egy halvány mosollyal az arcomon, hátha nem nyel le keresztben. Mondjuk az is lehet, hogy ez meg csak olaj a tűzre. Úristen, nem akarok én még meghalni, tök fiatal vagyok hozzá, talán adjam a némát? Akkor meg azon akad ki, plusz azt már most buktam. Hol van ilyenkor Zója, vagy... bárki?
- Igen... nem - ijedten vágom ki magam gyorsan. A kérdés annyira letaglózott, hogy legszívesebben a falba süppednék. Mármint.. oké, segítenem kellett volna neki, de arról nem volt, hogy még szóval is tart, és nyíl egyenesen, köntörfalazás nélkül nekem szegezi azt a kérdést, amire aztán végképp nem merek válaszolni. Esküszöm, ha nem félnék tőle annyira, most elismerően biccentenék, amiért ilyen jól beletrafált.
- Ez annál összetettebb - azért valami magyarázatfélével mégis előrukkolok, mielőtt még teljesen leírna, bár van olyan érzésem, hogy azt már elcsesztem.
- Semmi gond, és nem... nem hiszem... nem - körözök kicsit, így a végére már határozottan állíthatom, hogy a karom épségben van, erre még egy mosoly is az arcomra kúszik.
- Megjegyeztem az arcát, ha tényleg a bájitalról van szó, azt kiszedem belőle legközelebb... nem tűnt harmadikosnál idősebbnek, azokkal meg még talán el is bírok - már ha nem rellonos volt, ha rellonos volt, akkor azt csinál, amit akar, vagy szólok valakinek, hogy segítsen, mert én velük le nem állok... Oké, tudom, hogy nem egy pöpec, prefektushoz méltó hozzáállás ez, de ez a meló nem ér annyit, hogy engem is fellógassanak valamelyik toronyba... pedig simán meg tudnák tenni.
Utoljára módosította:Kaisch Ráhel, 2017. január 17. 13:06
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. január 15. 23:24 Ugrás a poszthoz

Akkorsemfogomtudnikimondanianeved <3


Életem egyik legkellemetlenebb találkozójára készülök. Tudatosan. Igen, már ennyire nincs szégyenérzetem. Vagyis hát... nekem van, a kis furkászomnak nincs, akit egyetlen óvatlan pillanatra hagytam magára itt lent. A faluban nem lazázok, noha tudom, ha akar simán megtalál, sok más veszély leselkedik erre, amivel nem biztos, hogy megbirkózna.
Na, már most abban az óvatlan pillanatban, Ron bűncselekményt követett el, ami miatt megint csak engem vennének elő, és szerintem marhára nem érnék be azzal, hogy hát Istenem, a furkászomnak olyanja volt.
Mindezt a kellemetlenséget elkerülve, bagolyban kerestem fel a pénztárca tulajdonosát, az iratainak hála, tudtam, hová küldjem.

Szívből röstellem, de megtaláltam a pénztárcád. A furkászom vandálkodásának szerencsétlen elszenvedője lett. Egyben van, és minden benne is van, ami volt, én meg szívesen visszajuttatom neked.
Holnap 15:00-kor a cukorkabolt előtt, mindezt meg is ejthetjük.


Állt a levélben, pontosan egy túlérett hat éves gondolkodás módjával megfogalmazva, de legalább azon igyekeztem, hogy olvasható legyen. Meg hát a lényeg így is benne van, nem?
Úgyhogy ez a helyzet. Megyek, hogy szembe nézzek, vélhetően egy nagyon morcos, azonban nem túl pszichopata egyénnel, és hálát rebegek azért, ha én ezt a találkozót ép bőrrel megúszom.
- Szia - meglátom, ismerős, bár képen nem tűnt ennyire magasnak - noha egy arcfotó a személyién, nem sok mindenről árulkodik -, így hát nyelek is egy nagyot.
- Te vagy a Ji... Ku... Kwa.. eznemfogmenni - hagyom abba az erőlködést, amivel szegény nevét próbálom kimondani, hátha ezzel imponálok neki annyira, hogy ne ásson el valahol, de... bakot lövök, és még el is vörösödök zavaromban, mert ha eddig nem volt kiakadva, most már tuti.
Pedig én nem gúnyt űzni akartam, egyszerűen néha saját nevem is alig tudom kimondani, nem hogy ilyen furcsaságot.
Utoljára módosította:Kaisch Ráhel, 2017. január 15. 23:38
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. január 19. 21:23 Ugrás a poszthoz

Majdnem anyám


Órák óta ülök már itt, szépen csendben, holott ez az iroda pont arra való, hogy valaki beszéljen. Bármiről… mindenről, én valahogy mégis képtelen vagyok a szavak formálására. Túl sok mindent kéne mondanom, vagy épp túl keveset, és a látszólagos tanulás mögött, folyton azon kattog az agyacskám, hogy kezdjek ehhez hozzá.
Az óra lassú ketyegése az egyetlen zaj, na meg Zója papírjainak sercegése, ami valljuk be, furcsa. Mi mindig rengeteget beszélgetünk, sokszor apróságokról, de ilyen mértékű csend még sose volt köztünk. Tudom, hogy ez főleg az én bűnöm, azt viszont nem tudom, mióta lett ennyire nehéz beszélnem vele.  Ő olyan megértő, és mindig tök jó tippeket ad, most mégis félek olyan ártatlan kérdéstől, hogy hogy telnek a napjaim, vagy csináltam-e már valamit, mert félek attól, ahogy ő ezt fogadni fogja.
Persze kamaszkor. Simán rá lehet fogni mindent, és még csak nem is kételkedne benne senki, csupán az, aki tudja, hogy a kamaszkor nálam nem úgy zajlik, ahogy másoknál szokott. Én érettebb vagyok ennél, most ebben a hülye szobában látom csak be igazán, hogy a saját fejem után menni, és csak hagyni, hogy történjenek a dolgok, irtó nagy ostobaság, és csak Merlin tudja, hová terel. Én pedig nem akarok rossz útra kerülni, és ezen sürgősen változtatnom is kell, de mi van… ha már nem lehet?
- Nem tudsz valami menő szöveget sírkőre? – teszem fel a kérdést úgy hirtelen, még csak fel sem nézve a jegyzeteimből. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem maradhat így, valahogy mégis tudatnom kell vele, ha másért nem, azért hogy segítsen abban, ne kelljen olyan hamar az a szöveg.
- Csak mert… nem akarok valami sablonosat, olyat akarok, ami marhára illik hozzám – nézek most már a nőre, sóhajtok is mellé egy nagyot, meg a könyvet is becsukom, némán jelezve, hogy most már készen állok az özönvízre.
- Beléptem a csapatba…. mármint… a kviddics csapatba – ha van valaki, aki tudja, hogy ez mekkora probléma, akkor az Zója. Ő ott volt, mikor apám a lelkére kötötte, hogy ezt végképp ne hagyja, sőt akkor is ott volt, mikor Bercel nemes egyszerűséggel, követelte, hogy engem mentsenek fel repüléstan alól, csak ennyire nem akarja, hogy közöm legyen ahhoz, ami az ő vesztét okozta.
Így hát… mostanra talán már arra is rájött, miért kellett nekem ennyi idő, míg kellően összeszedem magam ahhoz, hogy ezt kibökjem.
- Terelőnek raktak – mosolyodok el a helyzet iróniáján, bár ez a téma minden, csak épp vicces nem.

Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 4. 18:25 Ugrás a poszthoz

Selwyn nemHV professzor



El tudtam képzelni, ennél sokkal jobb találkozást is, sőt, ha rajtam múlt volna, ez a találkozás meg sem történik. De Merlin útjai kifürkészhetetlenek, és ha már egyszer lehetőségem adódik rá, nem ártana legyőzni ezt a félelmem is, nem?
Egyelőre pozitív a csalódás, ami annyiban merül ki, hogy bár percek óta élvezzük egymás társaságát, még minden végtagom a helyén van. A professzor hozzáállása azonban mit sem változik, ugyanaz a merev, semmit mondó tekintet, a kifürkészhetetlen arc, ami engem az őrültbe kerget, de komolyan.
- Nem konkrétan Öntől félek. Vagyis... nem csak Öntől, hanem a magához hasonló emberektől, akiknek az arcáról semmit nem lehet leolvasni. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni velük, nem tudom, mire számítsak tőlük, és egy olyan megfelelési kényszerrel küzdő embernek, mint amilyen én vagyok, ez egy elég komoly érvágás - motyogom a kastély padlóját vizslatva, mintha nem láttam volna már elégszer. De talán így megérti, habár azt erősen kétlem, lévén én magam sem értem ezt az egészet, annyira meg nem ment el az eszem, hogy Zójával vitassam meg ezt, viszont már utánanéztem.
- Aszociális személyiségzavar.... valószínűleg ilyenem van, a tünetek szinte ugyanazok - vonok vállat, bár azt meg nem mondom, miért osztom meg ezt vele, talán, mert nem akarom, hogy amiatt utáljon, mert félek tőle.
- Kaisch Ráhel - utálok a teljes nevemen bemutatkozni, nem akarom, hogy egyből mindenki apámra asszociáljon, már pedig nincs több Kaisch itt Bogolyfalván, vagy csak én nem tudok arról, hogy lenne.
- És elsős... az előkészítőből jöttem fel - nem tudom, ezt miért kell hozzátenni, de a többiek is ezt csinálnák, mintha ettől aztán más bánásmódban részesítenék, pedig nem. Ugyanúgy keresztülnéznek rajta, ami lehet, csak számomra öröm. Én úgyse bírom sokáig, ha folyton figyelnek.
- K vagyok eddig mindenből, a testvérét meg most nyúzom azzal, hogy tanítson nekem olyan bűbájokat, amik túlmutatnak egy ajtó kinyitásán, és hasznomra is lehetnek. Úgyhogy a bátorság itt a ludas, vagy nem is tudom. Azt hittem, ha megbizonyosodok arról, hogy képes vagyok felsőbb éves varázslatokra, akkor egy másodéves rellonossal is elbírok itt a folyosón. Eddig még nem jött össze, ha büntetni kell, mindig viszek magammal egy felsőbb éves prefektust, őt legalább komolyan veszik, engem csak szemközt röhögnek a legtöbbször, de amíg nem egy toronyban lógva kötök ki, ez sem zavar - mosolyodok el halványan, akkor már felülve az ablakpárkányra, amit a nyanya nagy elégedetlenséggel konstatál, és nem fél hangot adni ennek. Nem mintha annyira zavarna. Most nem.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 4. 18:47 Ugrás a poszthoz

Majdnem anyám


Talán órák is eltelnek, mire megszólalok, de kell nekem idő, mire mindezt összeszedem magamban, mert ugye a tálalás a legfontosabb. Szegény Zója még csak nem is sejti, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa, elvégre, mégsem akkora dolog, hogy tiltott helyre tévedtem, ha egyben maradok, meg még jól is jövök ki belőle, azonban azt inkább nem firtatom, hogy én mennyire élvezem az edzéseket, meg az egész játékot.
- Egyébként nem vagyok annyira szörnyű. Nyeste azt mondta, hogy még lehet a rellon elleni meccsen is beállít, tökre el tudom találni a gurkókat, és még egy csapattársam se került miattam a gyenguszra. És Zója élvezem. Én tényleg nem így akartam, csak segítettem neki a szertárban takarítani, aztán a kezembe került az ütő. Mire meg észbe kaphattam volna, már közöltem is vele, hogy be akarok lépni a csapatba. Lehet, hogy ez hülyeség, de ezt most tényleg nem én irányítottam, egyszerűen... csak úgy jött magától - vállat vonok, mert nem érzem magam bűnösnek... annyira. Persze, nem is kellett volna a szertárba kerülnöm, sőt a seprűre se kellett volna ráülnöm, sőt ebbe a suliba se kellett volna járnom... akkor valószínűleg mindez elkerülhető lett volna. Járhattam volna a világot apámmal, ahogy ő azt eltervezte szépen, még fizetett is volna egy magántanárnak, Zója beszélte le erről, mert nekem szükségem van arra, hogy emberek között legyek, és az öreg meg nem volt olyan hülye, hogy egy pszichológussal álljon le veszekedni, aki már akkor három gyereket nevelt. Jó, Franci nem minősül gyereknek, de akkor is... neki is szüksége van rá.
- Te mondtad, hogy ez az év arról szól, hogy beilleszkedjek, barátokat szerezzek és hasonló. Jó, ez nem valami, amit másokhoz vágsz, de gondolj csak bele, milyen építő jellegű lesz majd együtt lábadozni. És ha nem is kell, most már része vagyok valaminek, a csapattársaim meg már a folyosón is észrevesznek. De csak hogy megnyugtassalak, Franci meg a színjátszókörbe állt be, ott együtt vagyunk, és neki ott van az apja is - vigyorodok el, nem csodálnám, ha szegény a haját kezdené tépni máris.
Aztán megint csend telepedik rám, nem szólalok meg, mert még mindig idő kell, mire kibököm azt, amiért valójában itt vagyok.
- Arlen csak egy barát. Könyörgöm, legalább te ne láss többet ebbe, semmi nem igaz abból, amit rólunk írnak... és még szűz vagyok - emelem plafonnak a tekintetem, mert bár nem konkrétan tette fel a kérdést, én egyből erre asszociáltam, ahogy mindig, mikor szóba kerül a pasi téma.
- És rendezett, vagyis rendeztek nekem szülinapi bulit... emlékszel? - mert sejtem ő is be volt avatva ebbe, máskülönben nem tudtak volna belépni a házunkba.
- És ha már szülinap, ugye azt mondtad, ha kitalálom, mit akarok, megkapom - erről szólt ugyanis az egyességünk, és én mennyire örültem annak, hogy nem még egy felesleges dologgal lep meg, inkább kivárja, míg én eldöntöm, mit szeretnék.
- Fogadj örökbe... családot akarok... rendeset, és valószínűleg apám se esne akkora letargiába, ha meg mégis... csomó bizonyítékot össze tudnánk szedni, hogy bebizonyítsuk, mennyire felelőtlen... - igen, ez csak elsőre hangzik baromságnak, én viszont már szépen végig is gondoltam.
Utoljára módosította:Kaisch Ráhel, 2017. február 4. 20:27
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 8. 17:47 Ugrás a poszthoz

Nórcsa


Az utolsó... talán. Az biztos, hogy ennyire még nem fájt egy edzés, a csuklóm, mintha cserben hagyott volna, minden egyes ütés marhára fájt, és szégyen, nem szégyen, ott kellett hagynom az edzést. Tudom, az sem tett túl jót, hogy annak ellenére, mekkora profik voltunk, a Colton gyerek elkapta a cikeszt, így meg lettünk fosztva a kupától. Pedig akartam, fú de nagyon, de nem baj... idény jövőre is lesz, addigra meg csak sikerül annyira összeszednem magam, hogy ne kezdőnek legyek titulálva.
Gyors zuhany után, szedem össze a cuccom, hogy a tanulószoba felé vegyem az irányt, mert ennek tetejében a vizsgák is a nyakamon vannak, bár hogy őszinte legyek, én nem feszkózok rá erre annyira. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy Zója megnyugtatott afelől, hogy még egyetlen első éves se halt bele az időszakba, amit én őszintén csodálok.
Talán kissé meglep, hogy van ott bent még valaki, mikor én jövök, az általában egy kietlen táj, no de mindegy.
- Feszkózol? A vizsgaidőszak miatt? - pakolok le hát mellé, mert tök feleslegesnek érzem a távolságot tartani, mikor a vége úgyis az lesz, hogy valamilyen úton-módon szóba elegyedünk.
- Állítólag a tanárok ilyenkor engedékenyebbek ám, vagy... nem olyan szigorúak, mint nap közben, meg elvileg a vizsgák se olyan marha nehezek - igen, próbálom én megnyugtatni, még rá is mosolygok, miközben megvonom a vállaim.
- Szóval felesleges parázni, sőt nem is érdemes, még a végén vérszemet kapnak, ha meglátják, hogy félsz - vigyorodok el, mert a tanerők többségéből - köztük a HV-mből is -, ezt simán kinézem.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 8. 22:02 Ugrás a poszthoz

Mata Hari & Teréz anya akcióban
Kolos ~ De marha jól nézek ki Rolleyes


Kellett ez nekem?

Gyanítom, erre sosem fogom megkapni a választ. Még egyszer végignézek magamon, és sóhajtva konstatálom, hogy valahogy a nagyi is így festhet. Oké, nagy akartam lenni, de nem ennyire. Azért remélem, a kellő hatás meglesz. Nem kevés segítségbe került ez. Ami vigasztal, hogy Kolos is most tervez akcióba lépni, vagyis őszintén ajánlom neki, hogy ne így próbáljon átverni.
Már a nagyterem felé vezető úton körberöhögnek páran, de én mit sem törődve vele, szorongatom kezeim közt azt a rózsafüzért, és teljesen átszellemülve tapasztom tekintetem a padlóra. Hát inkább, mint hogy a rajtam gúnyolódó fejeket kelljen bámulnom, akkor tuti kiborulnék megint, az meg senkinek nem hiányzik.
És igen, beérek a nagyterembe, és igen a várt hatás be is következik. Hirtelen lesz néma csend, én pedig hamar ki is szúrom Mata Harit, aki gondolom felettébb élvezi a látványom. Mivel sem magyarázkodni nincs kedvem, sem a vallatáshoz, tőlem rendhagyó módon azt teszem, ami először eszembe jut. Megfogok egy zsemlét, elemelem a navinés asztaltól, és egyenesen a Mata Harinak öltözött rellonoshoz vágom azt.
- Eretnek - próbálok olyan öreg, rekedtes hangon visítani, de mentségemre legyen mondva, én ezt sose gyakoroltam. A hatás mindenesetre meglesz, az egész terem konkrétan rajtunk röhög, de hát... ez volt a cél, nem?
Utoljára módosította:Kaisch Ráhel, 2017. február 8. 22:04
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 8. 22:30 Ugrás a poszthoz

Mata Hari & Teréz anya akcióban
Kolos ~ De marha jól nézek ki Rolleyes


Ha már egyszer elkezdtem, biztos, hogy nem fogok tudni leállni. Ezt annyira érzem, és igazából szét is röhögném a fejem, de most az a lényeg, hogy a szerepemnél maradjak, bármennyire is ciki az. Mondjuk, én azért jobban jártam, nagyon kíváncsi leszek arra, Kolos hogy fog egy ilyen nőt alakítani, de hát ő találta ki ezt az egészet, igya is csak meg a levét.
- Csak a hozzád hasonló, Istent nem félő, könnyűvérű fruskákat - húzom ki magam peckesen, mintha már csak azt is kikérném magamnak, hogy hozzám mert szólni, bár... ki is kérem. Már rég nem törődök azzal, kik és hogyan nézik végig a jelenetünket, egyedül Kolos szemeibe tekintek, a sajátjaimmal üzenve, hogy tőlem most aztán semmi jóra ne számítson.
- Mégis mit képzelsz te magadról, gyermek? Csak úgy megjelensz eme szent intézményben és feldúlod az itt élők békéjét? - úgy kérem őt számon, ahogy az anya szokta a gyerekét, mikor tényleg valami olyan durva dolgot csinált. A hangom pár oktávval még feljebb is szökik, gyanítom, ha mindezt áriázva kéne előadni, még az is menne.
- Isten ezt nem fogja megbocsátani neked, felesleges is vezekelned, a bűnlajstromod már így is az eget verdesi... vonulj hát vissza, te bűnös lélek - a végét már dühtől izzó hangon sziszegem, fölé magasodva - már, ha még ül -, és egyenesen a képébe. Egyetlen halvány félmosoly az, amivel tudatom vele, ez mégsem volt annyira elcseszett egy ötlet.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 10. 23:02 Ugrás a poszthoz

Majdnem anyám


- Nem tudom, azért elég para lenne elsőre pont a pszichopaták ellen játszani - jó, értem én, hogy nem minden rellonos az, de a csapat tagjairól egyenként lerí ez a jelző, ahogy én azt megfigyeltem. És hát nem lenne túl jó dolog már az első meccset mínusz egy végtaggal zárni.
- Én nem hiszek ilyesmibe, ha hinnék, utálnám, mert folyton csak szivat - vágok egy grimaszt, mert segítő szándékot nem láttam benne, meg alapjáraton is elég ateista vagyok. Nekem nem megy az, hogy higgyek olyasmiben, ami lehet, nem is létezik. Meg hát az én életemet csak én irányítom nem? Különben nem gürcölnék minden erőmmel azért, hogy ez így is legyen. És az is furcsa, hogy ő hisz ilyesmibe, pedig realistának ismertem meg.
Megeshet, hogy egy kicsit talán hevesebben reagáltam a kelleténél, de ez az a téma, amit egyszerűen nem akarok bolygatni, sem túlgondolni. Ha Arlenről van szó, tényleg csak megyek a saját fejem után, és jöhet az özönvíz... már-már kimondottan várom is, mert most aránylag nyugi van. Ha belegondolok, mióta a kastély lakója lettem, mindenben volt részem, épp csak nyugalomban nem. Csak úgy történnek a dolgok, én meg kapkodhatom a fejem, esélyem sincs megemészteni egy eseményt, máris jön a helyére egy másik. Nem biztos, hogy nekem ez pont jó, aki mindent annyiszor átrág. Hirtelen kell sokszor dönteni, és nem is okolhatok igazán senkit, mert már nem teszik meg helyettem. Furcsa belegondolni, alig pár hónapja mennyivel másabb volt minden, azt meg még furcsább elképzelni, hogy én menekülni akartam az elől.
- Nem tudom... ez az egyetlen olyan dolog, amiből nem értek semmit. Mármint oké, hogy barát.. azzal nincs gond, csak akkor tartsa is meg azt a határvonalat, érted? Jó, biztos, hogy nem, én se értem - könyöklök az asztalra, és tenyerembe hajtom a fejem, úgy nézek a nőre. Szerintem, egyikünk se hitte volna, hogy ilyen hamar szembejönnek a pasi problémák.
- Mert Cami is barátom, a legjobb barátom, és vele mégse olyan, nem buckázik a hasam, meg nem ver le a víz, meg nem jövök zavarba, ha hozzámér... Én ezt nem akarom - könyörgőn nézek rá, hátha tud nekem segíteni. Ezek az érzések nem nekem valók, nem tudok velük megbirkózni, kezelni őket meg még úgysem. Oké, hogy már majdnem felnőtt vagyok, ennyire azért mégsem, és mindig is utáltam, ha összezavarnak, ő meg rendszeresen ezt teszi.
- Megértem Francit, meg szerintem az apjára is tudott hatni, ha nem ő, akkor Everettbá' tuti..... azt hallottam, hogy szerelmet vallott neki... mármint Everett bá'-nak. De nem tudom, nem akarok annyira belefolyni, meg lehet, ez is csak egy hülye pletyka, mindenesetre, Francinak nem mondtam el - igen, neki sok mindent nem mondok el, és szörnyen is érzem magam miatta. Elvileg az egyik legjobb barátom, neki mégsem merek annyira megnyílni, mint ennek a nőnek, sőt... rajta kívül, senkinek.  
- Úristen Zója, én ezt csak viccből mondtam... - vágok hirtelen közbe, nem vagyok biztos abban, hogy én már elég érett vagyok ehhez a beszélgetéshez, a fejem egyenletes vörösödése erre a tanú. Jó tudom, nem ciki dolog ez, de akkor is...
- Én hülyén éreztem magam eleinte.... egy csomó ember, és mind engem figyel, mintha egy nagyító alatt lettem volna - tényleg nem az volt életem legkellemesebb időszaka, azonban az utánalévő ezt bőven kárpótolta, bár... nem vagyok biztos benne, hogy arról is be kellene számolnom. Titkaim csak lehetnek nekem is, nem?
Nagy nehezen csak kinyögöm, mit is szeretnék, majd egyből az ajkam kezdem rágcsálni. Rossz szokás, és nagyon ritkán történik meg, de ez most egy komoly pillanat, én meg levegőt is alig veszek.
- Otthagyott egy téren, egy boltban, az előkészítőben, mikor meg lett beszélve, hogy értem jön. Egyetlen szülőin jelent meg, akkor is hisztizett... és ezek csak a fontosabbak. Felnőtt ember, tisztában kellene lennie azzal, hogy attól, hogy tud beszélni a gyerek, és talán útbaigazítást is tud kérni, még baromira nem kellene egyedül hagyni egy olyan helyen, ahol nem volt előtte. És még azt akarta, hogy menjek vele Ugandába... ezek után, már az sem biztos, hogy hazajöttem volna... Egy szót nem szólt arról, hogy van testvére... annak meg egy lánya, itt a suliban kellett rádöbbennünk, és szerintem el is vágtam magam nála - motyogom szomorúan, mostanában kezd kicsit idegesíteni, hogy Ilda nem ad életjelet, de úgy vagyok vele, hogy lehet, látni se akar, ezt pedig tiszteletben tartom.
- Ők kíváncsiak voltak rám, érted? Még csak lehetőséget se adott arra, hogy megismerjem a családom. Ó és képzeld, karácsonykor volt ám itthon, egy nővel andalgott a vásárban, engem meg Will kanalazott össze, miután ezt végignéztem. Még csak eszébe se jutott, hogy itt lézeng valahol a lánya - kifakadok, nem tehetek róla, de muszáj hangosan is kimondanom mindazt, amivel sikerült csalódást okoznia nekem.
A megbeszélés lehetőségét pedig el is vetem, és szerintem ezek után Zója is belátja, hogy nincs mit. Maximum azt, hogy lemond-e rólam önként, vagy menjen a huzavona? Még az sem érdekel, még azt is bevállalom.
- Ez azt jelenti, beleegyezel? - vigyorodok el végre, mert nekem ez jön le. Az meg még jobb, ha még többen leszünk, szeretek sok családtagot.
- Perszehogy - pattanok fel, és rendhagyó módon kerülöm meg az asztalt, hogy aztán megöleljem a nőt. El sem hiszi, mekkora örömöt szerzett nekem ezzel.
- Köszönöm.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 15. 21:36 Ugrás a poszthoz

Mata Hari & Teréz anya akcióban
Kolos ~ De marha jól nézek ki Rolleyes



- Mulatozást - sápítozok úgy, mint aki legalább egy káromkodásáradatot hallott volna. Az öreglány, akit alakítok, vélhetően így viselkedett volna, és azt hiszem, kellően alakítom az ügyeletes szentet. Azért nehéz nem felnevetnem Kolos csilingelő hangján. Vizsgának fogom fel inkább, azokat mindig véresen komolyan veszem.
- A szórakozás az ördögtől való, leány... ebben az intézményben meg főleg nincs helye ennek. Alázat, szorgalom, tisztesség... Mondd csak, mondanak ezek a szavak neked valamit? Erősen kétlem - vágom csípőre a kezem, a fejemet ingatva közben. Nem akarok túlzásokba esni, és azt sem szeretném, ha Kolos emiatt berágna rám, és rossz szerepeket adna már csak azért is, hogy bosszút álljon. Bár... nem hiszem, hogy ennyire lealacsonyodna.
- A mi kötözködő jelenlétünknek köszönhető, hogy nincs anarchia, és a diákok, tisztelik őket - mutatok a tanárok asztala felé, erősen kikérem magamnak hangnemben adva elő mindezt.
- Mit gondolsz, mekkora káosz lenne itt, ha mindenkinek hozzád hasonló felfogása lenne, ha? - kérem számon, bár tudom, sőt még Kolos is tudja, hogy ez a vita még élesben is tök felesleges lenne. De maradjunk a szerepnél.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 15. 22:36 Ugrás a poszthoz

Farkas bácsi


Nekem ehhez az egészhez nincs kedvem. A kritikus 14.-e után úgy semmihez. Zója is látja ezt, ezért is rángat el magával ide. Más esetben már alig lehetne féken tartani, ezt a nő is nagyon jól tudja, épp ezért olyan meglepő az, hogy némán bandukolok mellette, csak arra a hatalmas zacskóra összpontosítva, amiért cserébe eljöttem.
Szeretem a gumicukrot, de még én is érzem, hogy ez a mennyiség sok lesz, de nem érdekel. Ki se vagyok festve, a hajam is csak meg van fésülve, össze se kötöttem, és nem érdekelt az sem, hogy összepasszintsam a ruháimat, azt vettem fel, ami először a kezem ügyébe akadt, tehát elég kaotikus látványt nyújtok. Pontosan olyat, amit ilyenkor általában a nők szoktak.
A földet vizslatom, aprót bólintok, mikor közli velem, ő most bemegy azon az ajtón, én viszont nem kísérhetem be. Mintha érdekelne, miről fecsegnek odabent, úgyse értenék az egészből semmit. A hely komorsága sem zavar, pedig máskor kiakadnék azon, hogy mennyire uncsi itt minden, most csak arra tudok gondolni, hogy áruló vagyok, és nem esik jól, és fáj.
Leülök a földre, nem érdekel, hogy vannak-e székek, a falnak vetem a hátam, kinyitva a hatalmas papírzacskót. Tömöm magamba a kígyókat, a pillangókat meg a csillagokat, de még ezek is csak emlékeket csalnak elő, ami miatt már megint sírhatnékom támad.
Ma már rengetegszer eltört a mécses, és nagyon dühít, hogy én voltam az, aki mindent, de mindent elrontott.
- Áúcs - nyögök fel, mikor valamit érzek, sejtem, valaki lábát. Ez is fáj, de korántsem annyira, mint amennyire ott bent. Ez el fog múlni, az már nem biztos. Óvatosan pillantok fel, már fel vagyok készülve egy morcos alakra, aki miután kidühöngte magát, mert akadék vagyok, ki is vág innen, hogy a hidegben várakozzak.  
- Sajnálom, nem akartam útban lenni - motyogom, de meg sem mozdulok, tudom, hogy a hirtelenségem csak még nagyobb zűrt okozna, tapasztalat mondatja ezt velem. Bocsánatkérőn tekintek csak, de látom, hogy a férfi sincs valami jó passzban.
- Kér gumicukrot? - nyújtom felé a zacskót, ami egyébként eszembe se jutna, mert az az egyetlen dolog, amin nem vagyok hajlandó osztozni, most mégis... sorstársamnak érzem az idegent, így megkínálom, hátha könnyebb lesz tőle neki is. Ez persze nem igaz, nekem se könnyebb, de talán, ha sokszor mondogatom magamban, egyszer el is fogom hinni.
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 16. 21:53 Ugrás a poszthoz

Farkas bácsi



Egyáltalán nem érzem jól magam, csak mert találkoztam valakivel, aki ugyanolyan búval bélelt, mint amilyen én vagyok. Sőt, már azért is rosszul érzem magam, mert neki rossz kedve, és mindez biztos, hogy a hülye Valentin nap miatt van. Miért nem lehet eltörölni? Mennyivel kevesebb probléma lenne... érzések nélkül meg még annál is kevesebb, valahogy azokat még most se dobnám el, azért valahol mélyen rémlik, hogy voltak ott jók is.
- Miért, ennyire minden napos egy földön csövező diák erre? - még annak ellenére is, hogy az üresség teljesen felemészt, és hogy a mellkasom ki akar szakadni a helyéről, még annak ellenére is mosolyt csalok az arcomra, hátha ettől a férfinek is jobb kedve lesz. Én magam is utálok szomorkodni, azt meg még nehezebben viselem, ha valaki mellettem szintén az.
- Megértem... nekem sem az - suttogom, ennek ellenére mégis bekapva egy gilisztát. És most úgy érzem, tényleg megértem, mert... mintha ugyanazzal a problémával küzdenénk mi ketten. De az is lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak, mert mégis csak könnyebb úgy szenvedni, hogy tudod... valaki más is, bármennyire undorító dolog is ez. Valahogy könnyebb úgy, ha érzed, a probléma nem csak sajátod, másokat is ugyanúgy megtalál.
- Zója, a... - most még azt sem tudom, hogy hivatkozzak a nőre, így aprót rázok a fejemen, mégse kéne csak úgy fecsegni, főleg nem ezen a helyen.
- szóval Zója ott van bent. Nála lakok, és mivel kis korú vagyok, nem hagy egyedül sose, most is el kellett kísérnem, mert nincs egy elérhető felnőtt, aki vigyázna rám - nem szépítek, az esetek többségében ez így is van. Leszámítva azt az aprócska mellékvágányt, amiről még a nőnek se kell tudnia, főleg nem, ha tényleg örökbe fogad. Majd utána ráérek kitálalni.
- Ráhel - mosolyogva fogok vele kezet, még kicsit talán jobban is érzem magam. Farkas roppant rokonszenves nekem, nem azzal indított, hogy mégis mi bajom van, mert ugyebár az lerí rólam, hogy van, és még csak gyerekként se kezel.
- Mondja csak, vannak most itt olyanok, akiket bekasztliztak? - hajolok kicsit oda, hogy a fülébe súghassam. Hangomban halványan ugyan, de felrémlik a kíváncsiság, és mintha az élet is kezdene visszatérni belém, ahogy már nem azon agyalok, mit csesztem el.
- Ez a világ legizgibb helye, esküszöm, én meg nem is kószálhatok - vágok egy grimaszt, mert el lehet képzelni, mekkora szenvedés ez most nekem.
Utoljára módosította:Kaisch Ráhel, 2017. február 16. 21:54
Kaisch Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. február 19. 19:14 Ugrás a poszthoz

Farkas bácsi


- Hát meséljen. Ahogy nézem, maga is tökre ráér, és én is... addig meg legalább nem szomorkodunk. Tudja, lehet, hogy ez így most nem látszik rajtam, de nekem hatalmas dolog, hogy egy igazi aurorral találkoztam, szerintem ők a legmenőbbek, kicsit rosszul is érzem magam, amiért nem megy annyira a lelkesedés, amennyire azt szeretném - tör el belőlem megint az őszinteségi roham, ami egyébként nagy hibám. Ezt valamiért mégis jobban szeretem, mint hazudni, abból, hogy őszintén nyilvánulok meg, még sose kerekedett akkora galiba, mint abból, mikor hazudni próbáltam. Az szerintem nem egy járható út, és a tévhitekkel ellentétben, csak ideiglenesen szünteti meg a problémát, de aztán még nagyobbakat szül, amikből nagyon nehéz lesz kikecmeregni.
- Ugyanazt a Zóját ismerjük - vigyorodok el, talán most már a csepp lelkesedés is kiül az arcomra, amit pusztán a tény okoz, hogy van egy közös ismerősünk. Úgy máris nem tűnik annyira idegennek, vagyis hát... egyből lenyomozhatóbb, ami némi megkönnyebbüléssel tölt el, na nem mintha bármire is gyanakodnom kéne, lerí róla, hogy nem egy csendesen szunyhadó pszichopata, de manapság már semmiben nem lehet biztos az ember lánya.
- Hogy lett neked Farkas a neved? Ez annyira... furcsa, viszont tök egyedi - váltok én is tegeződésre, de annyira most nem zavar, ha meg Farkast igen, majd úgyis szóvá teszi. Mindenesetre, most elég lazának tűnik. Simán levetődött ide mellém, kivívva ezzel a pár közelünkben elhaladó ember furcsa pillantását, és még csak ez sem zavarja. Tökre nem így képzeltem el egy aurort, és ez most kellemes csalódás.
- Ez most komoly? - pislogok rá hitetlenül, némileg meg is szeppenek, és az ajkamba kell harapnom, hogy visszafogjam magam, nem akarom őt elriasztani a lelkesedéssel. Mégis úgy pattanok fel, mint akit ágyúból lőttek ki.
- Jujjj menjünk - indulnék is meg, már megint nem gondolkodva, de szerencsére a férfi megteszi ezt helyettem.
- Ez jó ötlet, és a vödör kávé pont megfelelő fizetség értem - biccentek vigyorogva, ez tényleg egy szellemes megjegyzés volt, még elismerően is pillantok fel rá.
- Sokkal jobban nézel ki most, nem olyan szürkén, mint azok a régi képek - halkan ejtem ki a szavakat, de tudatnom kell vele, hogy nem csak belém tűnik úgy, hogy kezd visszaszállingózni az élet.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kaisch Ráhel összes RPG hozzászólása (103 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel