28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Isobel Reeves összes RPG hozzászólása (314 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 10 11 » Le
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 14. 11:54 Ugrás a poszthoz

Anglia

Imádtam Angliát. Sokat tartózkodtam ott, mivel Anglia egyik városában, Londonban születtem. Már örültem, hogy hátha Londonba megyünk és beköszönthetek apámnak, de mikor meghallottam utazásunk célját, először kirázott a hideg. Kiskoromban sokat hallottam már Norfolk Ködös Völgy kúriájáról, de nem hittem, hogy egyszer közelről is megpillanthatom. Esetleg még be is mehetünk. Gyermekkori vágyam teljesülne, ha egyszer beléphetnék a kúria szalonjába, esetleg az egész kastélyt végigjárhatjuk. Utóbbiban viszont nem reménykedtem, ugyanis a kastély ura nem biztos, hogy lesz olyan kedves és körbevezet minket.
Anglia gazdag a kúriákban és a hatalmas kastélyokban. Na, azt nem mondom, hogy minden második sarkon találkozol egy öreg kastéllyal, de azért sok van. Édesapám egyszer mesélt egy kastélyról. Pontosan nem tudom már mi volt a neve. Azt állította, hogy kísértetek lakják, és mindenféle furcsa dolog történik benne. Akkor még kicsi voltam, így nagyon megijedtem és a hátam közepére kívántam a kastélyokat és öreg kúriákat. De ez az érzés az idők során csökkent, így most, mikor megpillantottam a felhívást, rögtön tudtam: megyek. Mennem kell! Muszály.
Összedobáltam pár dolgot, aztán rohantam szendvicsekért, majd a megbeszélt helyre. Rajtam kívül már sokan voltak, örültem is, mert legalább lesz kivel ismerkedni. Apám és az undok nevelőanyám belegyezett, hogy elmehessek, így nagyon boldog voltam. Vigyázz kaland, jövök!
A három órás vonatút rettentő unalmas volt, a házvezetők próbáltak történetekkel szórakoztatni minket, de nem nagyon figyeltem. A tájat kezdtem el figyelni, de a szemem pár perc múlva fájni kezdett a sok zöld és barna pacától. Elmosódott képeket láttam. Próbáltam valamit kiélesíteni belőlük, de próbálkozásom sikertelen volt. Lejjebb csúsztam az ülésen és elővettem egy könyvet. Olvasással az idő is gyorsabban telik.
Arra eszméltem fel, hogy mocorgás van és már a többség leszállt a vonatról. Felpattantam és utánuk rohantam. Egy grimbusz várakozott előttünk. Gondolom, az szállít minket a kastélyhoz. Alig vártam, hogy leszállhassak róla. Kóbor grimbuszon is sokat akartam utazni, ám ez az egy elvette a kedvem. Görcsölt és forgott a hasam, azt vártam, hogy mikor látom már viszont a reggelimet.
Szerencsére ez nem történt meg és egy jó tíz perc múlva leléptem a grimbusz lépcsőjén és csatlakoztam a többiekhez, akik a kapu előtt ácsorogtak. Megláttam egy szőke, hullámos hajkoronát. ~ Hanka ~ gondoltam magamban és mögé lopóztam. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy ő az, a vállára tettem a kezeimet.
- Bú! - kiáltottam, mint valami kisgyerek és vártam a reakciót.
- Szia - köszöntem, ha felém fordul. Ha nem fordul felém, akkor is köszönök neki.
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. február 14. 11:58
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 15. 15:15 Ugrás a poszthoz

Vanika

Lassan, komótosan ballagtam a fák között. Kikerültem egy tölgyfát és kiértem egy rétre. A szél csendben fújdogált, pont ahogy én haladtam. Muszáj volt kijönnöm egy kicsit levegőzni, ugyanis zúgott a fejem a sok tanulástól. Szerintem nem lepek meg senkit, ha elárulom, hogy vizsgára tanultam.
Annak ellenére, hogy február közepe van, néhány fa kirügyezett. Tovább lépdeltem a fasor mentén, majd visszaértem arra a helyre, ahonnan az előbb kijöttem. Megfogtam egy ágat és lehajlítottam, pont annyira, hogy ne törjön el. Nem szeretek rongálni, és nem tehetem meg ezzel a szegény fával, hogy letöröm az egyik "karját". Végül elengedtem amit eddig fogtam és irányt változtattam.
Ráléptem a fűre és mint, aki nem tudja merre kell mennie, stílusban folytattam az utam. A szél már kezdett alábbhagyni a fújdogálásával, így a hajam sem borzolta össze. Rátértem egy keskeny, kövekkel kirakott útra. Csizmám sarka halkan kopogott a macskakövön, de nem törődtem vele. Behunytam a szemem és a többi érzékszervemre hagyatkoztam. Ám ennyire még én sem bíztam magamban, ezért gyorsan kinyitottam, még mielőtt nekimentem volna valaminek és hülyének néznek. Megbotlottam és majdnem a földre estem, de szerencsére senki nem vette észre, mert gyorsan visszaálltam.
Senki nem nézett rám, tudomást sem vettek rólam. Nyugodtam lépkedtem tovább és észrevettem egy lányt. Ismerős volt, de nem tudtam, hogy ki ő. Háttal ült nekem és egyedül volt. Tudtam, hogy Levitás, így odasiettem hozzá.
- Szia! - köszöntem. - Leülhetek?
Ezen a napon nagyon szűkszavú voltam, így a kezében lévő macskára kezdtem el koncentrálni. Álmosan ült a lány ölében és már épp elaludt volna, ha én nem jelenek meg. Kicsi volt még, úgy fél évesnek saccoltam. Fehér alapon vörös foltos bundája volt, szeme kék, orra halvány rózsaszín. Kis karmait belevájta a lány szoknyájába/nadrágjába.

ruha||Cica
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. február 15. 15:23
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 16. 10:35 Ugrás a poszthoz

Vanika

A lány felém pillantott és köszönt is. Hirtelen felkiáltott, mivel a cica belevájta a körmeit a lábába. Leültem mellé és a macskát kezdtem el nézni.
- A tiéd? - kérdeztem az állatra célozva. A vöröske dorombolni kezdett és élvezte, hogy Vanília - aki közben Vanília Perwinkle néven mutatkozott be - simogatja. Betakarta egy kis takaróval, amit a táskájából kapott elő. Kicsit furcsának tartom, hogy egy lány takaróval a táskájában mászkál, de most jól jött.
Már rögtön észrevettem, hogy a lány milyen kíváncsi. Egyszerre három kérdést is feltett, amikre igyekeztem gyorsan válaszolni. A macska el is aludt, ezért halkan kezdtem el beszélni.
- Isobel Reeves - mutatkoztam be és kezet nyújtottam. - Nem rég érkeztem Bagolykőbe, pár hónapja.
Felhúztam a cipzáromat a kabátomon és megigazgattam a sapkám. Kezdett hűvös lenni. A szél is egyre jobban fújt.
- Levitás vagyok, és azt hiszem, hogy te is - összeszűkítettem a szemem, mintha így megtudtam volna, hogy milyen házas. Olyan dézsa vu érzésem volt. Mintha már találkoztam volna vele, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem. Helyette inkább a kastélyt kezdtem el figyelni, míg vártam Vanília válaszát. A kastély kőből készült, szürkére mázolt falain meglátszott a festék.
Visszatértem a kérdéseimhez és figyelmesen hallgattam Vanília válaszát.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 17. 19:56 Ugrás a poszthoz

Vanika

Vanília az erdő szélét kezdte el pásztázni a szemével. Követem a tekintetét, s a sajátomat is végighordoztam a kirügyezett fákon, bokrokon, virágokon. Szörnyű volt látni, ahogy ezek a növények néhány nap múlva lehet, hogy elpusztulnak, ha beáll a hideg idő. Végül is már február vége van, de még mindig hideg.
Vani egy vízcsóvát küldött egy tőlünk messze, magányosan álló kis cserjére. Ágai lekonyultak, vékony kis törzse megrepedt, egyszóval szörnyen nézett ki. Hát ez három szó lett... Mikor feltettem a kérdést, a cicával kapcsolatban, Nemmel válaszolt, majd megkérdezte:
- Nem gondolod, hogy kicsit gubancos a szőre? - Mielőtt még megszólalhattam volna, máris előkapta a pálcáját és varázsolt egyet. Jó volt nézni, ahogy varázsol, mivel nekem kevés alkalmam volt rá, és még nem is tanultam varázslatokat. Kezet fogott velem, mikor felé nyújtottam a sajátomat. Megkérdezte, hogy szólítson és ezen kicsit sem gondolkoztam.
- Szólíts nyugodtan Isobelnek, Is-nek, Iso-nak, Bell-nek, Ree-nek, vagy - megjegyzem, ezt csak különleges emberkéknek engedem meg -, szólíthatsz a középső nevemen: Aubrey, Rey, vagy Aru - szóval, ha különlegesnek érzed magad, a középső nevemre is hallgatok - mosolyogtam és észrevétlenül rápillantottam arra a cserjére, amelyet Vanília az előbb meglocsolt.
- Téged hogy szólítsalak? - tettem fel ugyanazt a kérdést neki. Gondolkodtam a Vani-n, a Vanílián, de nem tudtam dönteni. Ahogy neki jobban tetszik. Majd megmondja.
- Igen, találkoztam egy kedves lánnyal, szerintem ismered. Aileen Aurora. Ha jól emlékszem, negyedikes - válaszoltam és a macskát kezdtem el figyelni, aki közben felébredt. Kinyitotta apró szemeit és ránézett Vaníliára. Ő gyorsan letette a földre, én pedig megfogtam, nehogy elmenjen. A lány egy tálkát és macskakonzervet húzott elő a kicsi táskájából. Nagyon csodálkoztam rajta, hogy ennyi minden hogy fér bele egy ilyen kis táskába. Aztán eszembe jutott valami. Nemrég olvastam egy varázslatról, ami ilyenné teszi a táskát: megnöveli, vagy nem is tudom, és kívülről kicsinek tűnik, de belül sok minden elfér. Vanília megetette a macskát, aztán felé fordultam.
- Varázslat van a táskádon? Olyan kicsi és mégis belül olyan nagy - morfondíroztam hangosan. Míg a cica evett és Vanília válaszolgatott a kérdéseimre(remélem), odafutott hozzánk egy másik macska. Állítólag Vani állatkája és Pikli a neve. Szép cica volt.**
- Köszönöm, rögtön tudtam, hogy Te is Levitás vagy. De ne kérdezd, hogy honnan. Megérzés - az utolsó szót már szinte suttogtam. Amikor a háziállatomról kezdett kérdezni, nem válaszoltam. Eleresztettem a fülem mellett a kérdést és inkább másra tereltem a szót.
- Mióta jársz ide? Úgy értem hányadikos vagy? - próbáltam mosolyogni, de csak egy vicsort tudtam az arcomra erőltetni. Mivel féltem, hogy elijesztem a lányt, ezért lehajtottam a fejem és úgy tettem, mintha egy koszt akarnék lekaparni a nadrágomról.

** Kérlek, dobj meg egy Pikli képpel *o*
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 21. 18:10 Ugrás a poszthoz

Kirándulás, főként Luna és Ly, de a többiek is - kis ideig


Örömmel vettem tudomásul, hogy Hanka megijedt a kis tréfámtól. Aztán persze újra elkomorult és kijelentette, hogy nincs jól. Bocsánatot kértem, és aggódva figyeltem rá, de közben csatlakozott hozzánk egy fekete hajú lány. Gyorsan még egy Nemmel válaszoltam a mellettem álló lánynak, aztán az újabb érkezőre figyeltem. Felé fordultam és Runát láttam magam előtt. Félénken kérdezett valamit, amit nem igazán hallottam, így reméltem, hogy Hanka válaszol rá. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor motyogott valamit Katie-nek. Egyre többen érkeztek és valamiért mindenki felénk jött. Talán csak minket ismertek?
Míg ezen a kérdésen rágódtam egy vigyort láttam a fekete hajú lány mellett, majd az arc gazdája is feltűnt. Rezzenéstelen arccal csatlakozott a beszélgetéshez. Nem igazán tudtam, hogy ki ő, de nem zavartattam magam. Még két lány csatlakozott hozzánk. Egyre többen lettünk. Ismerte Hankát, de ahogy láttam, nem tudta, hogy mi kik vagyunk. Egy kérdést szegezett neki, amit pont hallottam és magamban elmosolyodtam. Kívül persze az arcom fagyos volt, ha mondhatjuk így. Feltűnt a helyszínen még Vani is, akit örömmel üdvözöltem. Megöleltem, majd az újabb jövevény felé fordultam. ~ Komolyan, hányan jöttök még ~ gondoltam, de a lányt gyorsan megismertem. ~ Luna ~  szerencsére többen nem jöttek oda hozzánk, és a kísérőinkkel együtt beléphettünk a kastélyba. Ámulva figyeltem a hatalmas előteret, a szépen kidíszített szobát. Festmények lógtak a falakon, ízléses szőnyegek feküdtek a padlón, és kanapék álltak nekem jobbra.
Dol és Rubya elmentek, hogy megkeressék a vendéglátóinkat, nekünk pedig a lelkünkre kötötték, hogy ne mozduljunk sehová. Nem sokára eltűntek a lépcsőfordulóban és mi magunkra maradtunk. Még fel sem ocsúdtam a hall csodálatából, a lépcső felől két alak jelent meg. Az egyik egy fodros ruhás kislány volt, mögötte pedig szorosan jött egy idősödő úr komornyik ruhában. Feltételezem, hogy a kislány kísérője és inasa. A kislány vidáman előttünk termett, majd kacagva ránk nézett.
Bejelentette, hogy játszani fogunk, aminek örültem is, meg nem is. Egyrészt: nem igazán voltam az a játszós típus, másrészt szerettem volna felfedezni a kastély minden zugát. Bár amikor meghallottam, hogy mi a feladat, nem bánkódtam annyira. Három csoportra osztottak minket: én Lunával és Ly-vel voltam együtt, a többiek pedig: Vani és Runa, és végül Hanka, Ágota és Keiko.
A lányok felé fordultam. Javasolni szerettem volna, hogy induljunk Dol és Rubya professzor után, hátha közben megtaláljuk a festményt. Ugyanis a játékos feladat a következő volt: a kastélyban volt egy festmény a kislány nagybátyjáról, valami Pierce-ról. A feladatunk az volt, hogy megtaláljuk.
Viszont hallottam, hogy Hanka azt suttogja a csapattársainak, hogy keressék meg a profokat. Szóval az ötletem befuccsolt. Vágtam egy grimaszt, majd a kislány és az inasa felé fordultam, hátha adnak még valami indulópontot, ám a szellemeknek hűlt helyük volt. Visszanéztem hát a lányokhoz, akik időközben körém gyűltek.
- Isobel Reeves - mutatkoztam először is be a szőke hajú lánynak(Ly). Mikor megvolt az ismerkedés, kérdésekkel bombáztam őket. - Merre induljunk? Megvárjuk Dol-t és Rubyát? A kislány azt mondta, hogy már biztosan eltévedtek. Mi legyen?
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 22. 18:48 Ugrás a poszthoz

Alegria

A délelőtti órákban, pontosabban 11:57

Reggel madárcsicsergésre ébredtem. Ami azért volt furcsa, mivel február közepe volt. Mire teljesen éber lettem és fel tudtam tápászkodni, a szobából már mindenki eltűnt. Vállat vonva siettem reggelizni, majd a folyosókon kezdtem bóklászni. Már vagy tíz perce mászkáltam ugyanazon az átjárón, mikor megláttam egy ajtót. Régi, kopott, fekete nyílászáró volt, ugyan nem volt bezárva, de be kellett hogy lökjem. Csak így juthattam be.
Az ajtó végre kinyílt és beléphettem. Egy üres terembe jutottam. A padok kiszedve, tábla, vagy egyéb ilyesmi sehol, a terem kihalt volt. Hátrapillantottam, mire az ajtó halk csikorgással bezárult. Próbáltam kinyitni, húztam-toltam, löködtem, de mind hiába. Be voltam ide zárva. Kiabálni kezdtem, hátha valaki meghallja, hozzá pedig dörömböltem. Feladtam az ordítozást és megfordultam. A szoba még mindig üres volt, így leültem az egyik sarkába és gondolkozni kezdtem. ~ Ha nem jutok ki innen ~ felsóhajtottam és felhúztam a térdeimet, kezeimmel átkulcsoltam a lábaimat és ráhajtottam a fejem. Így üldögéltem ott és közben - valamiért - a középkorra gondoltam. Ott biztosan nem történt volna meg velem ilyesmi. Hirtelen hangokra lettem figyelmes. Sok hangra, mintha egy vásáron lettem volna. Felpillantottam és egy piacon találtam magam. A középkorban! Rettentő boldog lettem, hogy végre eljuthatok ide. Az asszonyok vászonruhákat viseltek, kezükben kosarakat vittek, a férfiak szinte ugyanúgy néztek ki. Kivéve, hogy kezükben nem volt kosár, és szoknya helyett nadrágot viseltek. Végignéztem magamon. Sajnos a ruházatom nem változott, ugyanaz a póló és farmer volt rajtam, amit reggel felvettem. Megszólítottam egy lányt, aki körülbelül ugyan annyi éves lehetett, mint én.
Mivel nem válaszolt, megpróbálkoztam egy másik embernél. De mintha ott se lettem volna. Hiába integettem, kalimpáltam előttük, semmi. Akkor döbbentem rá, hogy én most igazából valami szellem lehetek és csak néző vagyok. Végigsétáltam a piacon, jól megnéztem minden árut, majd jött a csattanó. Fekete álarcos banditák rohantak be a vásárra, karddal a kezükben. Valamit kiáltottak törökül, mire mindenki a földre vetette magát. Az árnyékba húzódtam és onnan figyeltem az eseményeket. Egy nagydarab fekete ruhás fickó megállás nélkül hablatyolt valamit törökül, amíg a többiek kifosztották a vásárt. Tenni szerettem volna valamit, ám tudtam: én csak egy szellem vagyok. Amíg ezen morfondíroztam, az egyik férfi, aki eddig rabolt, odament a lányhoz, akivel először beszéltem. Felhúzta a földről és a hajánál fogva a tér közepére rángatta. A leány felsikoltott, aztán csak egy gonosz kacajt hallottam. Előre húzódtam a menedékemből, hogy lássam, mi történik.
A lány holtan feküdt a fickó előtt, melléből vér bugyogott ki. Undorodva néztem a vezérükre, mire az elindult felém. Ijedten visszahúzódtam, remélve hogy nem látott meg. A férfi egyenesen átjött rajtam, majd megragadta az eddig mögöttem kuporgó három éves kislányt és őt is a terület közepére vonszolta. Az egyik asszony felsikoltott és a kislány felé akart szaladni, ám egy másik rabló megállította. Mikor a kislány tiltakozni kezdett és az anyjáért kiáltott, az anyja kitépte magát a csuklyás kezei közül és a lánya felé rohant. Ezzel veszélybe sodorta saját magát is és a kicsijét is. Vagyis már nem, ugyanis a fickó mindkettőjüket leszúrta, majd távoztak, mikor az egyik tolvaj szólt a vezetőnek. Fogták a szajrét és úgy ahogy jöttek, el is tűntek. A tömeg eközben feltápászkodott és a halottak köré gyűlt. Három lovas katona jelent meg a téren, és kettő az áldozatokhoz sietett. A harmadik a lovon maradt. Társai valamit odakiáltottak neki, mire felvágtatott a kastélyba és pár perccel később még további négy társával tért vissza. Az utolsó négy katona elvezette a népet a holttestektől, ám egy idős ember visszafutott és a kislány mellé térdelt, majd az anyját magához húzva sírni kezdett. Közelebb merészkedtem. Ám ekkor kinyílt az egyik sátor ajtaja és egy ismeretlen lány lépett ki rajta. Ő sem középkori volt...
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 23. 09:57 Ugrás a poszthoz

Alegria

A tömeg lassanként átverekedte magát az őrségen és a halottak felé indult. Hiába próbálták visszatartani őket, nem lehetett. Végül az egyik katona kardot rántott és megfenyegette őket, hogy aki mégis átverekszik, meghal. Nem igazán volt időm rájuk figyelni, ugyanis más kötötte le a figyelmemet.
A sátorból kilépett lány halvány narancs ruhát és éktalpú cipőt viselt. Látszott rajta, hogy nem középkori. Körül néztem, de a tömeg még mindig nem figyelt ránk. A katona továbbra is magyarázott valamit, de én az újonnan érkezett lányra figyeltem. Egyenesen odajött és erős akcentussal beszélt hozzám. Nehezére esett magyarul beszélni, de megpróbálkozott. Elvezettem egy csöndesebb helyre, ahol nem hallatszott a sokaság halk morgása és a harcosok figyelmeztetése. Megálltunk ugyanazon a helyen, ahol az előbb végignéztem a mészárlást és a lány felé fordultam. Kedves szerettem volna lenni hozzá.
- Szia! - köszöntem vissza. Ha köszönnek, köszönj. - A középkorban vagyunk. Pontosan nem tudom, hogy melyik részében - pillantottam körbe -, de a középkorban. Ez a Múlt árnyainak terme, ahol mi most vagyunk. Én jöttem be előbb és a középkorra gondoltam, így megjelent. Te pedig belecsöppentél. Érted? - magyaráztam lassan, közben a kezeimmel hadonásztam és úgy próbáltam elmagyarázni, hogy mi a helyzet. Reméltem, hogy megérti, mert szimpatikusnak tűnt.
Hirtelen nagyon csönd lett. Kipillantottam a szőnyeg vagy mi mögül és a katonák eltűntek. A tömeg szétoszlott és mindenki visszatért a munkájához.  
- Isobel Reeves vagyok - mutatkoztam be. - És te? Hogy Hív-nak?
Nem tudom miért, de elkezdtem szótagolva beszélni. Persze ez butaság, hogy a külföldiek úgy jobban megértik a nyelvünket, de megért egy próbát. Úgy látszott, hogy a lány megértette, mire elmosolyodtam és figyelmesen hallgattam a válaszát.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 25. 20:28 Ugrás a poszthoz

Luna

Délután, 14:27
Az északi torony felé tartottam, kezemben egy levéllel. Kissé gyűrött volt már, hiszen sokáig tartott, mire ideértem és útközben végig ezt gyűrögettem. Ideges is voltam kicsit, hiszen a levél apámnak és az undorító mostohaanyámnak szólt. Sok lépcsőt másztam meg és kicsit elfáradtam. A bagolyház ajtaja előtt megálltam, hogy kifújjam magam. Hirtelen kivágódott az ajtó és egy lány viharzott ki rajta. Vállat vonva gyorsan beléptem, nehogy akár egy bagoly is itt szökjön ki. Ahhoz meg van a saját kiszökő-részük.
Beérve a házba baglyok csipogása, csiripelése és egyéb zajkeltő tevékenységük hallatszott. Boldog mosolygással nyugtáztam, hogy Aqua a helyén ül és éppen valamit evett. Mellette egy kuvik halkan hortyogott, amitől kuncognom kellett, mire a kis baglyom csodálkozva nézett rám. Elé tartottam a mutatóujjam, mire vidáman közelebb mászott és megcsipkedte. Suttogva a lelkére kötöttem, hogy el ne tévedjen útközben, mert ez a levél apámnak szól és semmi kedvem újat írni. Ha elveszíti, akkor pedig ő lesz a hibás. A bagoly rám nézett nagy szemeivel és mintha megértette volna, bólintott egyet. Legalábbis úgy néztem. Megsimogattam a feje búbját és hagytam, had csipkedje még egy kicsit a kezem, aztán útjára indítottam. Megvártam, míg eltűnik a láthatáron, aztán szedelőzködni kezdtem.
Ekkor vágódott ki a bagolyház ajtaja, amitől összerezzentem. Halk szitkozódást hallottam, így úgy döntöttem, üdvözlöm a jövevényt. Biztosan nem egy bagoly. Kiléptem Aqua helye mellől és meglepődve láttam, hogy Luna áll az ajtóban.
- Luna? Szia! - szaladtam oda hozzá. - Rég találkoztunk - mosolyogtam rá.


!!!Táboros játék!!!
Kérlek ne töröld, ne írj bele! Köszi: Táborszervezők

Kvaff
Utoljára módosította:William Steve Livingstone, 2015. február 10. 02:36
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 26. 14:33 Ugrás a poszthoz

Luna

Luna elé szaladtam. Az arckifejezéséből látszott, hogy meglepődött. A kezében levelet szorongatott, pont ahogy három perce én is. Nem tudtam elolvasni a levélen álló nevet, illetve címet, aztán eszembe jutott, hogy nem illendő leselkedni. Elkísértem a baglyáig, aztán végighallgattam a mondandóját.
- Igen, apáméknak küldtem egy levelet. És te? - kérdeztem mosolyogva. Közben megálltunk az egyik bagolyfészeknél, és Luna feladta a levelét. A baglyok közben elhallgattak és most fejüket a szárnyuk alá rejtve aludtak. A házban csak mi ketten voltunk, ami egy kicsit furcsa, hiszen még délután volt. Pár madár még ébren volt, ők a tollukat fényesítették, vagy ettek. Morogtam egy hmm-öt aztán kíváncsian Luna felé fordultam és újabb kérdésekkel bombáztam őt.
- A gólyalakban laksz még? Vagy már másik szobában? Mi pár lánnyal összeköltözünk..Nem lenne kedved velünk lakni? - a szavak csak úgy dőltek belőlem. Egy ismerős bagolyhuhogást hallottam. Bocsánatot kértem és elsiettem a hang irányába. Aqua a helyén ült és boldogan csiripelve nézett rám. A karomra ültettem és visszamentem Lunához.
- Ő itt Aqua - mutattam be a baglyot. - Aqua, ő itt Luna - mosolyogtam a lányra.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 26. 18:43 Ugrás a poszthoz

Albert

Kora délután
Anyukám mindig azt mondta, hogy menjek ki a levegőre. Persze sosem hallgattam rá és inkább bebújtam az ágyam alá, csak hogy ne kelljen kimennem. Szívesebben játszottam, vagy olvastam a szobámban, mint kint az udvarunkon. Ám a kiskoromtól kezdődő fejfájások miatt úgy döntöttem, hogy keresek egy vízpartos helyet és ott tanulok. Naná, hogy tanulnom kellett. Felkaptam egy könyvet és rápillantottam a borítójára. Mosolyognom kellett az eredményen. Legendás Lények Gondozása. Szuper, ez a kedvenc tantárgyam.
Pár percig azon gondolkoztam, hogy hozzam-e a kedves kutyuskámat, de elvetettem az ötletet. Nem lehet tanulni, ha egy kutya körülötted ugrál. Mivel az időt kellemesnek találtam és úgy gondoltam, hogy nem tudok megfázni, nem öltöztem melegen. Nekem elég egy pulcsi is. Kiválasztottam a kedvenc pulóverem, magamra kaptam és összeszedtem a tanuláshoz szükséges eszközöket: könyv, pergamen, toll, és egy másik könyv, amin írok. Néhány napja hallottam két levitás lányt beszélgetni. Nem hallgatóztam, ugyanis hangosan beszélgettek, szóval még az is hallotta, aki nem rájuk figyelt. Egy tóparti helyről meséltek, a falu határában. Úgy gondoltam, hogy ez igazán ideális hely a tanuláshoz, így szedtem a cókmókomat és lesétáltam a faluba. Letértem az útról és a település végéhez siettem. Már messziről hallottam a patak/folyó/tó hangját, és próbáltam nem eltévedni.
Betértem egy mellékútra és pár perc séta után a tóparton találtam magam. Felmásztam a stégre, lepakoltam és levettem a cipőm. Bokáimat belelógattam a vízbe, közben pedig törzsemet elfordítva, ráhasaltam a stégre és felcsaptam a könyvemet. Figyelmesen elolvastam a szöveget, majd fogtam a pergament és a tollat, aztán lekörmöltem mind azt, amit fontosnak találtam.
Levettem a gyűrűm és a biztonság kedvéért a zsebembe rejtettem, nehogy elvesszen. Hajamat kibontottam és a csuklómra húztam a hajgumit. Megráztam a hajkoronám, amitől a szőke fürtjeim szépen egyesével az arcomba hullottak. Hátratűrtem és folytattam az írást. Közben egy dallamot dúdoltam, majd halkan énekelni kezdtem. Előtte persze alaposan körülnéztem, belestem a stég alá és ezért majdnem belezuhantam a vízbe. Meglóbáltam a lábam, ezzel megzavarva a víz egyenletes állását és elzavartam a halakat. Boldog mosolygással nyugtáztam, hogy nincs senki a közelben, így halk mormogással énekelni kezdtem a dalt.
Sokan mondták már, hogy nagyon jó énekhangom van, amit persze nem vettem komolyan és csak megmosolyogtam az illetőket. Most, hogy nincs egy árva lélek sem a közelben(a halakat leszámítva) felszabadultan kezdtem énekelni a refrént újra és újra. Mikor már hatodszorra daloltam ugyanazt a sort, illetve versszakot, kezdtem felszabadulni. A hangosságon még most sem változtattam, és nem szerettem volna arra eszmélni, hogy a hátam mögött hatalmas tömeg áll és engem tapsol. Na, ezt már nem. Felsóhajtottam és meglepődve láttam, hogy a tananyag helyett a dal szövegét írtam le a papírra.

" Just keep following,
  The heartlines on your hand!
  Just keep following,
  The heartlines on your hand! "

- Remek - morogtam és áthúztam az egészet, majd újrakezdtem az anyagot. Most fél óra munkám ment kárba. Vagyis nem egészen. Leírtam egy dal szövegét, csak sajnos ezt nem adhatom be, mint veszélyes lény. Nekiálltam hát, hogy leírjam mind azt, amit az Augurey-ről tudok. A toll gyorsan mozgott a kezemben, a hegye csak úgy tépte a papírt. A nagy sietségben egy-két helyen ki is lyukadt a pergamen. ~ Ha ezt a tanár így nem fogadja el, én egyenként tépkedem ki a hajam ~ sóhajtottam, ahogy végignéztem a kék madár leírásán. A papír - megjegyzem - nem nézett ki valami fényesen. De hát ez van! Belecsúsztattam a könyvembe, abba a részbe, ahol a madárról írnak, majd lapoztam, előszedtem egy újabb papirost és elkezdtem írni a tudnivalókat egy bizonyos porlock nevezetű lényről. Állítólag lovakat őriz, ezért nagyon megtetszett és kiírtam szinte mindent a könyvből. Időközben újra dúdolni kezdtem valamit és ez a valami ugyanaz a dal volt, amit először énekeltem. Vigyáztam, nehogy újra a szöveget írjam le, de párszor át kellett húznom a refrén első, második szavát. Ez így nem lesz jó... A tanár nem fogja elfogadni ennyi húzogatás után.
- Nem szabad énekelnem tanulás közben - motyogtam, és kuncogni kezdtem azon, hogy már megint daloláson kaptam magam. - Nem! - szóltam magamra szigorúan, de ez nem jött össze. Kiskoromban mindig is egy neveletlen kis csitri voltam, ahogy apám mondaná. Aztán amikor édesanyám meghalt, magamba zárkóztam és nem nagyon közeledtem senki felé. Menekültem a világ, apám, az emberek, mindenki elől. Egyedül Matthew-t és James-t engedtem magamhoz közel. A bátyáimra mindig is számíthattam. Egyedül ők voltak azok, akik próbáltak segíteni nekem. Apám még csak felém sem nézett. Jó, ez persze nem volt teljesen igaz, de nem kevésszer volt olyan, hogy arra értem haza a Matt-el vagy James-szel való sétámról, hogy apám otthon fekszik részegen. Szörnyű volt látni, ilyenkor bátyáim mindig elvittek fagyizni, vagy pizzázni, addig is próbáltatták velem elfeledtettni apám tetteit.
Ezekre a dolgokra iszonyú volt visszagondolni, a szemem előtt elhomályosult a világ és azt vettem észre, hogy sírok. ~ Nem! Aubrey, erősnek kell maradnod! Nem láthatják, hogy gyenge vagy! | Ugyan ki látná? | Bárki aki erre jár ~ veszekedtem magammal és ilyenkor mindig a második, az emberek számára ismeretlen nevemen szólítottam magam.

ruha
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. február 26. 18:45
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 26. 20:58 Ugrás a poszthoz

Luna

Követtem Luna mozdulataid, amit a barna bagoly felé intézett. Hagyta, hogy az állat megcsipkedje az ujjait és megsimogatta a hátát, amit a bagoly élvezettel tűrt. Amikor a lány rá akarta erősíteni a levelet az állat lábára, az szúrós szemmel nézett rá. Mintha ezt mondaná:
- Ne dolgoztass, nem látod, hogy már öreg vagyok? - mosolyognom kellett, és tényleg: az uhu már eléggé idős volt, így nem tudom, hogy még mennyit bír ki. Persze nem voltam állatorvos, sem biológus, hogy megállapíthassam mennyi ideje van még hátra.
Néztem, ahogy a madár eltűnik, aztán halkan kuncogtam Luna kijelentésén. Eszembe jutott a pár napja készült megfigyelésem, miszerint Lunának állat kéne. Az arckifejezését figyeltem és megállapíthattam, hogy egy baglyot szeretne. Gondoltam meglepem egyel, de nem voltunk olyan kapcsolatban és nem is volt időm lemenni baglyot venni, így elhessegettem a gondolatot. Amikor a szobáról kezdett el beszélni, hevesen bólogatni kezdtem. Örültem, hogy mg nem talált szobatársat.
- Hárman költöznénk, és rád gondoltunk, negyediknek - mosolyogtam és közben a fejem előre-hátra mozgott. Aqua eközben megérkezett, amiből azt következtettem le, hogy a szüleim közel vannak. Méghozzá nagyon közel. A mutató és középső ujjaimmal simogatni kezdtem a hátát, amit boldog csiripeléssel nyugtázott. Behunyta a szemeit és élvezte a kényeztetést.
- Nincs mit. Több állatom nincs - mosolyogtam, miután bemutattam őket egymásnak. - Nos, neked van valamilyen állatod? Esetleg szeretnél valamilyen állatot tartani? Azt hallottam, hogy a macskabagoly nagyon szelíd és kedves társ - motyogtam. Szerettem állatokról beszélni, hiszen imádtam őket. Semelyik állatot nem vetettem meg és nem néztem rájuk undorodva. Gyűlöltem az olyan embereket, akik azt hitték magukról, hogy különbek, amikor állatot ölnek. Míg ezen morfondíroztam, Aqua türelmetlenkedni kezdett, aztán felszállt a karomról és visszatért a helyére.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 27. 15:16 Ugrás a poszthoz

Luna

Megvártam, hogy a madár visszarepüljön a helyére. Luna még mindig csodálattal nézett az állatokra. Szemei csillogásából tudtam: bagoly kell neki. Amikor találkoztunk, igazán kis időt töltöttünk együtt, így nem igazán tudtam megismerni. Javasolni akartam, hogy menjünk el valahova, de nem tettem. Valahogy megnyugtatott a baglyok közelsége. Úgy tűnt, hogy a lány is így gondolja. Azt a kis időt leszámítva, nem találkoztam vele. Annyit viszont észrevettem, hogy nagyon szeret olvasni és szeretheti az állatokat is.
- Apáthy Hanka és Lucy Carmen - válaszoltam az előző kérdésére. - Nem tudom, hogy ismered-e őket. Én is csak párszor találkoztam velük.
Csodálkozva hallgattam a következő választ. Állítólag nem volt állata, de nagyon szeretne egyet. Egy baglyot. ~ Tudtam ~ gondoltam és elmosolyodtam. Mit mondjak, hát jók a megérzéseim. Nagyon is jók. Na, nem akarom magam fényezni. Lépteket hallottam az ajtó felől, aztán egy fekete hajú lány lépett be. Ügyet sem vetve ránk, odament az egyik bagolyhoz, majd odaadta neki a levelét. A bagoly elrepült, a hölgyemény pedig kilibbent az ajtón. Persze nem csukta be. Odasiettem és behajtottam. Visszanéztem Lunára és fejcsóválva felé közeledtem. ~ Mik vannak ~ gondoltam és elgondolkodtam a történteken. A sötét hajú lány nagyon ismerősnek tűnt, ám nem bírtam rájönni, hogy honnan. Vállat vonva álltam meg Luna előtt. Egy igencsak hosszú kérdést tett fel, állatokkal kapcsolatban, amire szívesen válaszoltam. Köztudott tény, hogy az állatok a mindeneim.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, mert ez igazán könnyű kérdés volt. Számomra...
- Nem feltétlenül - kezdtem lassan. - Persze ne olyan baglyot válassz, ami a kezdetekről kiválasztott magának és pikkel rád. Ember és állat között mindig is volt kapcsolat. A kötődés, amit az emberek elfelejtettek és megvetették az állatokat... - elhalkultam, hiszen teljesen más témába kezdtem. - Na, vissza a lényegre. Nem fontos, hogy első látásra megszeressen, az majd kialakul idővel, ha úgy áll hozzá a kedves társ - halkan kuncogni kezdtem, amitől pár bagoly felébredt és rosszallóan nézett ránk. Bocsánatot kértem tőlük, mire megnyugodtak és újra aludni tértek. - Szóval: akár madarad, akár más állatod van, tudd neki biztosítani azokat a dolgokat, amikre szüksége van. És most nem olyanokra gondolok, hogy élelem és hely. Itt olyanokról van szó, mint a szeretet, a törődés, a kötelék - szinte már költőien beszéltem. - Érted?
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. február 27. 16:55 Ugrás a poszthoz

Albert ^--^

Nem szabad sírnom - ismételgettem magamban. Letöröltem a könnyeimet és mélyet sóhajtottam. Szemeim lehunytam és próbáltam megnyugodni. Rápillantottam a lapra és örömmel láttam, hogy nem lett vizes. A pulcsim viszont igen. Próbáltam megszárítani, de csak elmaszatoltam. Meglengettem lábaimat, ezzel újra összezavarva a vizet. Egy kis halacska távolabb kiugrott a vízből. Három kis szárcsa úszott felém. Úgy tűn, mindenki boldog, csak én nem. Nem szabad sírnom - ismételtem újra és ezzel kicsit megnyugodtam.
Mivel közeledett az este, folytattam az írást, ha még ma be akarom fejezni. Leírtam a porlock tulajdonságait, kinézetét, életmódját, táplálkozását, szinte mindenről szó volt a könyvben. Tanulságos - gondoltam. Igazából semmi kedvem nem volt tanulni, és már egyre mérgesebben írtam a tudnivalókat. A papír néhány helyen teljesen felszakadt és az egész lap ocsmányul nézett ki, ha szabad így fogalmaznom.
Hirtelen a semmiből egy fuvolaszóló hallatszott. Nem tudtam mire vélni a dolgok, hiszen rajtam kívül nem volt itt senki. Körbenéztem, végigpásztáztam az egész tópartot, de semmi. A stég alá nem volt merszem benézni, így csak gyorsan felhúztam a lábaim és felvettem a cipőm. Mivel visszamenni a kastélyba nem volt kedvem, türelmesen végighallgattam a játékot. A végén mosolyognom kellett, amitől jobb kedvre derültem. Lehet, hogy direkt erre az alkalomra játszották, Nekem. Ne álmodozz - szólalt meg az előbbi hang a fejemben. - Aubrey, ez a valóság! | Már megint Te - morogtam magamban a "társamnak".
A fuvola szóló végén kicsit megijedtem, de arcomon még mindig boldogság ült. Próbáltam megtartani ezt a formát, ami sikerült is. Meg akartam szólalni, de nem sikerült. Hang nem jött ki a számon. Torkomba gombóc telepedett, én pedig újra szomorú lettem. A víz ellenére hátradőltem a stégen és behunytam a szemem. Próbáltam felvidulni, ám hiába. A fuvolajáték után eszembe jutott még egy dal.
Hogy megnyugodjak ezt kezdtem el énekelni, de most már nem törődtem az emberekkel. Felszabadultan énekeltem, közben egyre jobban feloldódtam. Az előbbi játékot is elfeledtem, persze tudtam, hogy valóság volt, de mégis. Mintha valaki kényszerített volna arra, hogy elfeledjem. Kezeimet kiterítettem a stégre, lábaimmal ugyanezt tettem. Kiterülve, csukott szemmel feküdtem a fán, közben már hatodszorra énekelve a refrént.
" Unconditionally, unconditionally,
  I will love you unconditionelly,
  There is no fear now
  Let go and just be free
  I will love you unconditionally! "

Arra eszméltem, hogy valaki néz. Legalábbis valaki tekintetét éreztem magamon. Felültem és körbetekintettem.
- Ki vagy? - kérdeztem az előbbi fuvolázótól. Nem érkezett válasz. A szárcsák eltűntek az egyik nádasban, a halak sem ugráltak és egyedül voltam. Vagyis nem egészen...
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 2. 10:25 Ugrás a poszthoz

Albert

A stégen ültem, jobb lábamon, bal lábam pedig kinyújtottam. Szélgyerekek kergetőztek körülöttem, majd egyre feljebb merészkedtek és összeborzolták a hajkoronám. Gyorsan rendbe szedtem magam, aztán egy hang szólt hozzám. Egy fiú hangja volt. Úgy húsz évesnek tippeltem.
A hangja férfias volt, mégis lágy és finom. Mintha egy másik korból érkezett volna. Ahogy beszélt, egyre jobban éreztem azt, hogy a fiú másik korból érkezett. Albert néven mutatkozott be. Körbepillantottam, én viszont egy árva lelket sem láttam. A madarak eltűntek a folyón, a levegőben sem körözött már állat. Képzelődöm. Ez biztos. Pszichológushoz kell mennem - morfondíroztam magamban. A bemutatkozás után csönd ült a tóra és környékére. Biztos az várta, hogy majd én is elárulom a nevem, ám gombócot éreztem a torkomban. Akármennyire szerettem volna, nem tudtam megszólalni.
A neve viszont tetszett. Mindig is szerettem az Albert nevű embereket é találkozni akartam egyel. Viszont most csak beképzeltem magamnak. Míg ezeken rágódtam, Albert újra megszólalt. Elmagyarázta, hogy egy mágikus világban ragadt és a víz tükörképében meglátom. Becsukott szemmel kúsztam előrébb. Valóban.
A víz tetején/benne megláttam Őt. Nem, nem Voldemortot, hanem Albertet. Kék szemei igézően meredtek rám. Szőke fürtjei kócosan álltak a fején. Arca egészen különleges formájú volt. Nagyon helyes - gondoltam. Még mindig hallgattam, így Albert folytatta. Megdicsérte a hangomat, amit nem szerettem, ugyanis én úgy gondoltam, hogy rossz hangom van. Aztán a sírásom miatt érdeklődött. Legyintettem és lassan válaszolni is tudtam.
- I..Isobel Reeves - nyögtem ki a nevemet. Nem tudom mi üthetett belém, hiszen ahogy viselkedtem, úgy a fiúnak is kellemetlen lehetett. Összeszedtem magam és végre normálisan tudtam válaszolni.  
- Hogy érted azt, hogy kisebb mágikus baleset? - kérdeztem csodálkozva, hiszen nem tudtam elképzelni, hogy miért csak a víztükrön keresztül kommunikálhatunk.
- Nem fontos, csak eszembe jutottak a régi emlékek. Ööö... - próbáltam másra terelni a szót. - Mesélj magadról. Hogy kerültél ilyen helyzetbe? Persze csak  ha nem gondolod úgy, hogy túl rámenős vagyok - mosolyodtam el, hátha attól kicsit feloldódok.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 2. 11:14 Ugrás a poszthoz

Luna

Lunát érdekelni kezdte az a téma, így csillogó szemeket meresztett rám. A szobából pár embert ismert, ami jó volt. Nem idegenként költözik be. Ez jó pont.
- Lucy is kedves, legalábbis én azt hallottam róla - válaszoltam és egy kicsit hanyagoltam a témát. A fekete hölgy távozása után ismét pár perc csend szállt közénk, közben a baglyokat figyeltem és a kezeimet tördeltem, aztán egy hosszú választ csúsztattam ki a számon. A lány érdeklődve hallgatta, így folytattam. Tetszett, hogy ennyire érdekli az ember-állat közti viszony kialakulása. Elmeséltem mindent, aztán észbe kaptam és visszakanyarodtam a témához.
Megkérdezte a véleményemet, amire hosszú lett volna a válasz, de belekezdtem. Próbáltam a legrövidebben elmesélni mindazt, amit én erről gondolok.
- Nem igazán tudnám megfogalmazni, annyi érzés kavarog bennem amikor állatokról van szó. Igazából erről az ember-állat közti viszonyról keveset tudok - szabadkoztam. - Az ősembernek enniük kellett valamit ezért vadászni kezdtek az állatokra. Ezt még meg is értem és oké. Aztán később, ahogy fejlődtek, újabb és újabb terveket készítettek, amivel az állatok élőhelyét tönkretehetik. Kivágták az erdőket, ezzel több millió állat maradt otthon és búvóhely, esetleg élelem nélkül. Ketrecbe zárták őket és a legtöbb állat már fogságban születik. Van pár olyan kutatóközpont, ami direkt azzal foglalkozik, hogy állatokat szoktatnak vissza a vadonba. Egyszer olvastam, vagy láttam olyat, amiben két férfi talált egy kis oroszlánt. Felnevelték, majd visszaszoktatták a vadonba és ha jól emlékszem egy év után visszamentek hozzá. Az állat nem tépte szét őket, nem is bántotta a férfiakat, sokkal inkább örült, hogy láthat a pótszüleit. Boldogan a nyakukba ugrott, és engedte hogy megsimogassák. Egy kamera pedig ezt mind fel is vette. Lehet hogy gonoszságnak hangzik, de én megvetek minden olyan embert aki csak hanggal vagy cselekedettel bántja őket. Nem kell közéjük menni, sőt, beszélni sem kell róluk, elég ha kiirtják az erdőket, ezzel több millió őz, vaddisznó, nyúl és madár marad otthon nélkül - válaszoltam a kérdésre. - Te mit gondolsz róla? - lihegtem a végén.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 2. 19:48 Ugrás a poszthoz

Luna

Abbahagytam a beszédet, majd Luna válaszáért érdeklődtem. Figyelmesen végighallgattam a tartalmas válaszát. Ő is hasonlóan gondolkozott, mint én ezt szerettem benne. Szinte ugyanolyan gondolkodásmódunk volt, ami nagyon tetszett benne. Luna a beszéd közben sokat mosolygott, ám a végére arca elkomorult és borúsan nézett maga elé. Az utolsó mondata végén fújtatott egyet, de lényegében tetszett az, amit mondott. Az oroszlános viselkedésén nevetnie kellett, amin viszont én nem nevettem. Megengedtem egy kisebb mosolyt, de semmi több. Ha állatokról volt szó, nagyon komolyan tudtam ezt a dolgot venni és elvártam, hogy mások is így gondolkodjanak. Néha egyenesen követeltem, hogy így álljanak hozzá.
Luna szerint  ő a gonoszok táborát erősíti, amit meg is értek, hiszen az embernek fontos táplálék a hús. Egyetértettem vele.
- Én sem szeretem, amikor valaki csak azért vadászik farkasra, mert húha, lőttem egy farkast. Most ilyen nagy ember vagyok. Egyenesen gyűlöltem ezeket az embereket. Meg tudtam volna fojtani, hogy tudják milyen érzés, mikor szegény állat az utolsó lélegzetvételig küzd az életéért. Számomra az állat nem egy külön faj, hanem az állatok mi vagyunk. Igen, mi vagyunk. Mi is állati faj vagyunk, azokból alakultunk ki és bármennyire is furcsa, az emberi lény csak a Föld teremtését követően sok száz év múltán fejlődött ki. Az csak mese, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát. Ez most nem ellenük szól, csak ez az igazság. Gondolhatsz rólam bármit, de ez a véleményem és nem változtatom meg. Ítélj csak el nyugodtan, de ez van - fejeztem be a kérdés nélküli választ, aztán kifújtam magam. Vártam a választ.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 3. 15:41 Ugrás a poszthoz

Benedikta

Ma egészen nyugis napom volt, aminek nagyon örültem. Nem rohantam sehová, nem volt időbeosztásom, szóval semmi extra. A délelőtt folyamán volt pár órám, aztán tanulhattam a vizsgáimra. Összeszedtem a könyveimet és keresni kezdtem valami szép, csöndes helyet. Először kis akartam menni valahová a kastély területére, de elvetettem az ötletet. Túlságosan tél volt ehhez és nem akartam megkockáztatni a megfázást.
Így hát könyvekkel, pergamennel és tollakkal szerelkeztem fel, majd keresni kezdtem egy helyet, ahol nyugodtan tanulhatok. Végigjártam az egész kastélyt, de csak nem sikerült találnom egy szobát. Végül megálltam egy ajtó előtt. Benyitottam és egy kis helyiségbe érkeztem, padokkal és székekkel. A fal mellett könyvespolcok sorakoztak, különböző könyvekkel. Először azt hittem, hogy könyvtár, ám amikor rápillantottam az egyik diák könyvére, tudtam, hogy tanul. Becsuktam az ajtót és kerestem egy üres asztalt.  
Hátul találtam is egyet, lepakoltam és lehuppantam a székre. Végignéztem a tanulnivalókon és úgy döntöttem, hogy nem írok le semmit. Könyvből tanulok. Fellapoztam hát az egyiket és meglepődve láttam, hogy pont a gyógynövénytant fogtam ki. Sóhajtva nekiláttam, hogy elolvassam az anyagot és a fejembe véssem. Szerencse, hogy gyorsan tanulok - gondoltam és ez megnyugvással töltött el. Szerettem olvasni, ha az nem iskolai anyag volt. Persze ott is van érdekes, de ez nem az én világom.  
Nem zavartattam magam a külső tényezőktől, körülöttem csend volt és ez a legfontosabb. Legalábbis nekem.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 3. 18:40 Ugrás a poszthoz

Albert

A nap már kezdett lenyugodni, ám ezzel nem törődtem. Figyelmesen végighallgattam Albert történetét, amiben elmesélte hogy került tükörbe.  A történet elején még „faarccal” néztem előre, ám szám és szemem egyre jobban elkerekedett, ami azt eredményezte, hogy a végére már tátott szájjal bámultam előre. Albert élvezettel mesélt sanyarú sorsáról, de úgy láttam, hogy ő már beletörődött az életébe. Én nem tudtam volna elviselni. Bele is bolondultam volna, ha ezt át kellett volna élnem. Persze, mások vagyunk. Megfújta a hangszerét, amire elmosolyodtam. Becsukott szemmel ringattam magam az ütemre, aztán amikor abbahagyta, kinyitottam a szemem és újra őt figyeltem. Szerettem a zenét, de nem annyira, mint az állatokat vagy a könyveket. Könyvek! – kaptam észbe. Hiszen nekem tanulnom kellene! – gondoltam, de közben Albert újabb kérdést tett fel, amikre igyekeztem válaszolni.
- Szintén – mosolyogtam rá. – Igen, természetesen ide járok iskolába. Levitás vagyok, jelenleg még első évfolyamos, de ez rövidesen változni fog. Nem nehezek a vizsgák, viszont a felügyelő tanárok annál szigorúbbak.
Törökülésbe tornáztam magam és azon gondolkoztam, hogy mit kéne mondanom magamról. Végül más témát kerestem. Ez lesz a legjobb - gondoltam.
- Melyik korból érkeztél? - szegeztem neki a kérdést, ami leginkább furdalt. Nagyon szerettem a középkort, ha idő utazhatnék, oda mennék vissza. A legjobb ebben az időben az, hogy nincs levegőszennyezés, lovagolhatnék és nem kéne iskolába járnom. Reméltem, hogy a középkorból jött, mert akkor mesélhetett volna valami meséset onnan.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 3. 19:29 Ugrás a poszthoz

Luna

Egyre jobban megkedveltem Lunát. Ő is feltétlen szeretettel szerette az állatokat, amit tiszteltem benne.  Kezdtem azt érezni, hogy már jól összebarátkoztunk, ám még nem árultam el magamról mindent. Nem nyíltam meg neki úgy, ahogy kellett volna és ezt szerintem hiányolta. Nem akartam egyenesen belerohanni a közepébe, szerettem volna még egy kicsit beszélgetni vele. A Bagolykőben töltött idő alatt nem sokat beszéltem a diákokkal, egyedül Luna volt az, akivel jól el tudtam társalogni az állatokról. Lehet, hogy csak a nem jó emberrel beszéltem, mert eddig csak ő beszélt elfogultan így az állatokról. Mikor kifejtette a véleményét, helyeslően bólintottam. Én sem a vallás ellen szóltam, de ezt a lány is megmondta.
Mindenkinek meg van a saját véleménye, én ezt tiszteletben tartom, de akkor mások is tartsák tiszteletben az enyémet. Míg ezen morfondíroztam Luna befejezte a beszédet és kérdőn rám pillantott. Azt hiszem további vélemény-nyilvánítást várt tőlem, ám most ”rövidre” fogtam.  Tudjuk nálam mi a rövid ugye?
- Vannak emberek, akik megértik és szeretik az állatokat. Gondolok itt most rád és magamra. Ám vannak azok a parasztok, már bocsánat a kifejezésért, akik nem hajlandóak elviselni a teremtményeket és inkább elpusztítják őket. Azt viszont nem tudják, hogy ezzel felborítják a természet rendjét – most rövidre fogtam a szót, hiszen már mehetnékem volt, ám még maradtam.
Míg beszéltem, figyeltem Luna arckifejezéseit és reakcióit. Remélem, hogy mint eddig mindenben, ebben is egyetért velem. Végre - szusszantam, mikor befejeztem a beszédet. A lábaim már fájtak az állástól, nem bírtam sokáig nyugton maradni, így fel-le emelgettem őket, amíg a fájdalom meg nem talált szűnni.
- Mesélsz magadról? - kérdeztem mikor befejezte a mondandóját és csönd telepedett le közénk. Nagyon kíváncsi voltam az életére, a családjára, persze megértettem, ha nem akarna válaszolni, hiszen nem akartam tolakodó lenni.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 4. 19:15 Ugrás a poszthoz

Alegria

Látszott Alegrián, hogy nehezen beszéli a nyelvünket. Megértettem, hiszen én is nehezen tanultam meg magyarul. Először nagyon utáltam ezt a nyelvet. A sok szabály, meg nyelvhelyesség, néha már a hajamat téptem, csak hogy abbahagyhassam egy kicsit a folytonos tanulást. Persze szerettem volna gyorsan beilleszkedni és nem én lenni a különc kis angol, de ez csak pár hónap után sikerült. Egy egész nyarat töltöttem csak azzal, hogy nyelvtani szabályokat tanultam és írtam, írtam a szavakat. Mire iskolába kerültem, már alig vártam, hogy befogadnak-e, de szerencsére igen. Szerettem volna megkönnyíteni a lány beszédét, de nem jutott eszembe semmi használható ötlet. Végighallgattam az egyszavas válaszát, ami annyiból állt: Értem.  Örültem, hogy ezt legalább megértette.
Elpirultam, mikor kedvesen elmagyarázta, hogy szótagolás nélkül is megérti, amit mondok. Alegria Martinez néven mutatkozott be, amin rögtön látszott, hogy nem magyar név.  Kiskoromban nagyon hadartam, ezért anya mindenféle logopédushoz és ilyenekhez hordott, aztán lassan sikerült(önakaratomból) visszaszoknom a lassú beszédre és Alegria mondta, hogy lassan, de megérti, amit mondok. Hosszú magyarázatom után megértette, amit mondtam, ami boldogsággal töltött el. Hurrá! – sipítottam magamban. Tudakolta, hogy hogy jutunk vissza, amit viszont én sem tudtam.
- Nem…nem tudom – nyögtem ki. Ez igaz volt. Fogalmam sincs, hogy hogyan jutunk vissza a valóságba. Szememmel keresni kezdtem az ajtót és rákoncentráltam. Egy pillanatra meg is jelent, mire a lány felé fordultam, hogy mondjak neki valamit. Ekkor a nyílászáró eltűnt. Újra rágondoltam, mikor megjelent.
- Gondolj erősen az ajtóra és meg fog jelenni. Valahol. Ha meglátod, ne hagyd abba a koncentrálást, hanem úgy közeledj felé, hogy erősen rágondolsz. Ha esetleg hirtelen eltűnnék, akkor csak kiléptem az ajtót – mosolyogtam rá biztatóul és a nyílászáró felé indultam, miközben csak arra az egy szóra gondoltam. Elindultam az említett tárgy felé, majd megfogtam a kilincset és lenyomtam. Átléptem a küszöböt és visszafordultam. Az üres szoba állt előttem. Sikerült – gondoltam és bevártam Alegriát.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 6. 16:21 Ugrás a poszthoz

Mulan

Egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyom és úgy ingáztam jobbra-balra. Jó és rossz is volt így állni, de nem tehettem mást, hiszen nem akartam kérdezés nélkül lelépni. Luna is röviden fejtette ki a mondandóját, aminek egy részt örültem, viszont másrészt nem. Szívesen hallgattam volna még a véleményét ilyen témáról, de ha nem, hát nem. Nem erőltettem a dolgok, ha lesz valami, amit meg szeretne osztani velem, akkor majd elmondja.
Nem firtattam a dolgot, inkább másfelé tereltem a beszélgetést. Az utolsó állatos monológja után elhallgatott, majd pár perc gondolkodás után mesélni kezdett magáról. Nem sokat, de a lényegesebb dolgokat elmondta. Végül azt javasolta, hogy menjünk el sétálni. Helyeseltem az ötletet, majd intettem a baglyoknak és kilépte a szabadba. Beszívtam a friss, hideg és csípős levegőt. Nem bántam meg, hogy nem vettem se sapkát, se sálat. Élveztem, ahogy a szél cirógatja az arcom és szétfújja lófarokba kötött hajam.
A lány a családi hátterem után érdeklődött, amiről nem szívesen beszéltem, de megpróbáltam röviden és tömören megfogalmazni a válaszom.
- Londonban születtem, két bátyám van. Szüleim mindketten varázslók, testvéreim úgyszintén. Édesanyám öt éves koromban meghalt, apám pedig újraházasodott - nem volt éppen költői, de ez volt az életem röviden. Többet senki nem fog megtudni rólam és ez éppen így volt jó. Tényleg röviden feleltem a kérdésére, amit kicsit szégyelltem, de még csak kétszer találkoztunk. Ő sem árulta el, hogy hogyan született és én sem. Nem fogok többet elmondani magamról maximum, ha már jól összebarátkoztunk.
Felsóhajtottam és a következő kérdés-lavinámon gondolkoztam. Mivel semmi nem jutott eszembe, csak csendben lépdeltem mellette. Szerettem hallgatni, éppen ezért örültem ennek a kis csöndnek. Élveztem a kérdés nélküli járást, de a csend egyszer majd kínossá fog válni…
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 6. 16:44 Ugrás a poszthoz

Benedikta

Már vagy fél órája a fehér ürömről tanulom a tudnivalókat, de még semmit nem jegyeztem meg belőle. Érdekeltek ugyan a növények és a természet, ám ez a valami nem kötötte le a figyelmem. A diákok jártak-keltek körülöttem, de nem törődtem velük, ugyanis holnap lesz a gyógynövénytan vizsgám. Már nagyon ideges voltam a vizsgák miatt, szerettem volna mielőbb letenni őket, de persze ez nem így megy. Minden nap könyvekkel és tanulnivalóval keltem és feküdtem, ami már kihatott az egészségemre is. Pár napja nagyon berekedtem és folyamatosan köhögtem.
Itt a tanulószobában is próbáltam visszafojtani, de nem sikerült és párszor meg kellett zavarnom a csendet. Persze a könyvek lapjainak fordulása és a pennák sercegése eddig is hallatszott, de azokkal nem törődtem. Már vagy hatodszorra olvastam el a négy és fél oldalas szöveget, amikor valaki elhaladt mögöttem és visszarakott egy könyvet a helyére. Neki sem szenteltem több figyelmet, ám mikor fölém hajolt és a könyvemet kezdtem el tanulmányozni, kicsit meglepődtem. Egy polc felé pillantottam a szoba túlsó oldalán, ahol halmokban álltak az ilyen típusú könyvek. Miért pont az enyémet akarja? – kérdeztem magamtól, ám erre nem kaptam választ, csak egy kérdést. Érdekes könyv? – hökkentem meg, persze magamban, de kicsit furcsálltam. Hogy lehet a fehér üröm érdekes? Néha nem értettem az embereket.
- Hát nem éppen főnyeremény, de holnap ebből vizsgázom és tanulnom kell – válaszoltam az előző kérdésre és tovább tanulmányoztam a betűket. Reméltem, hogy a lány elmegy. Míg beszéltem, volt időm megnézni a diákot. Lányos arca volt, ám azt elcsúfítottam kicsire nyírt haja és piercingjei. Nem volt éppen egy szép lány, de ha neki ez tetszik. Nekem mindegy - sóhajtottam.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 6. 20:01 Ugrás a poszthoz

Susani Moon
     //reggel, 10:22//

Fáradtan ébredtem. Alig bírtam kikászálódni a piha-puha ágyikómból. De sajnos muszáj volt. Benny már alig bírt nyugton maradni, legalább várhatott volna, amíg felöltözöm. Gyorsan magamra kaptam valamit és rendbe szedtem a fejem, aztán kezdődhetett a kiképzőtábor. Jól kifárasztott, de hát a szépségért meg kell szenvedni. Visszatérve a szobámba a hasam jelentette, hogy még semmit nem kapott ma. Mivel a lányok már eltűntek, ezért enyém volt a fürdő, így nyugodtan lezuhanyoztam, felvettem a taláromat és lesiettem reggelizni.
Ilyenkor általában szokott még lenni valami kevés maradék, ám amikor beléptem a terembe az asztalok roskadoztak a sok ételtől. Összefutott a nyál a számban és a levita egyik asztalához lépdeltem.
Leültem egy helyre és bőségesen szedtem a földi jóból. Nagyon meg voltam elégedve az iskolával, már nagyon megszerettem. A nagyterem közben folyamatosan kiürült, én pedig az órámra pillantottam. Két óra múlva órám lesz! De addig még van kettő teljes szabad órácskám. Nos, mivel töltsem? Fogalmam sem volt, így úgy döntöttem, hogy tanulok az egyik vizsgámra. Fogtam egy tányért, pakoltam rá még egy kis elemózsiát, aztán felálltam. Hiszen nekünk van konyhánk! – jutott eszembe, szóval gyorsan befaltam a maradékot és indulni készültem. Felpattantam és hátranéztem, ahol az üres tányérom állt. Ekkor nekiütköztem valaminek. Vagyis valakinek.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 6. 21:04 Ugrás a poszthoz

Albert

A nap vészesen közeledett a Föld másik oldala felé, ami azt jelentette, hogy itt rövidesen este lesz. Ennek nem örültem, ugyanis semmi kedvem nem volt még visszamenni a kastélyba. Viszont ha nem akarok egy prefektus karmai között kínlódni, el kell indulnom valamikor. Albert meglepően örült, amikor megtudta, hogy Levitás vagyok. Állítása szerint a toronyban lakik, aminek én is nagyon örültem, hiszen így többet fogunk találkozni.
- De ugye nem leskelődsz? – suttogtam. A mosolyt, amit az arcára tett, kicsit furcsálltam, de nem gondoltam, hogy leskelődni. A „magamról” témát még mindig kerültem. Nem szívesen beszéltem másoknak az életemről. Az csak is rám tartozik, nem akartam már az első alkalommal elárulni a fiúnak. Persze nem azért, mert nem bíztam meg benne, vagy ilyesmi, hanem azért, mert ez számomra igen nagy csalódás és szenvedés volt. Ekkor megszólalt az a lágy hang, ami a fiútól származott.
- Szóval semmire nem emlékszel az életedből? – csodálkoztam a származását illetően feltett kérdésemre. Meglepett, de én szerintem én sem emlékeztem volna a középkori emlékeimre egy tükör fogságába esése után. Nem szerettem egyedül lenni, de most nem azt mondom, hogy én vagyok a társaság központja, de egymagam sem szerettem lenni. Elvoltam a kis állataimmal. Albert újra feltette a kérdését. Úgy láttam, nagyon izgatja a téma, egy egy nagy és halk sóhajtás után lehajtott fejjel mesélni kezdtem rövidke életem.
- Édesanyám öt éves koromban meghalt, apám pedig egy éven keresztül felém sem nézett. A bátyáim segítettek átélni ezt az időszakot. Miután apám már sokadszorra is részegre itta magát, Matthew – ő a legidősebb – munkát keresett neki és apám újraházasodott. Ekkor persze a bátyáim már elmentek Romániába, így egyedül maradtam. Becsapottnak éreztem magam. Napokig ki sem mentem a szobámból, félő volt, hogy depressziós leszek. Ám megkaptam a levelet, majd jött Matt és James, akiktől kaptam egy tündéri kutyust, így most vele és a csajokkal lakom a levita egyik szobájában – szinte végigsuttogtam a beszédet, nem akartam, hogy meglásson sírni, így egy kicsit lehajtottam a fejem.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 8. 09:44 Ugrás a poszthoz

Vanília

A macskák enni kezdtek, amitől nekem is eszembe jutott: még semmit nem ette ma. Pedig már esteledett és egész nap üres gyomorral mászkáltam. Hát ez botrány! Ennem kell valamit! A cicák Vani ölébe bújtak és halk dorombolással nyugtázták, jóllaktak és aludni kívánnak. Hamarosan már mindkét állat édesen szuszogott a lány ölében, amitől mosolyognom kellett. Az esti szél már megérkezett és a felhőcskék is gyülekezni kezdtek az égen, amikor meghallottam Vanília kérdését.
- Igen, bemehetünk ha gondolod, úgyis este van már – bólintottam. A fésülködés után a macskák morcosan, de újra aludni tértek, amit megmosolyogtam. Vani az Iso becenevet választotta, amit nem tudom miért mondtam, hiszen utáltam, ha Iso-nak neveznek. Viszont már belekevertem a nevek közé, szóval ha csak át nem tér egy másikra, Vani így fog szólítani minden egyes alkalomkor, amikor csak találkozunk. Látszott a lányon, hogy fázik ezért felálltam, hogy kicsit megmozgassam a végtagjaimat. Ezt ő viszont nem tehette meg, hiszen a puha gombócok ott feküdtek az ölében. Felsorolta a lehetséges beceneveket, majd figyeltem, ahogy visszaaltatja a kiscicát.
- Én pedig a Vanit választom – jegyeztem meg csak úgy mellékesen a becenevét. Bár a Jane is tetszett, tudtam, hogy azt nem lehet becézni és engem sem szólít senki a második nevemen. Le is gyilkoltam volna azért. Aileenről meséltem neki, és erre felvidult az arca.
- Igen, volt szíves körbevezetett még mikor megérkeztem. Nagyon kedves lány, bár csak akkor találkoztam vele, többször nem – hadartam, majd elhallgattam. Nem voltam az a bő beszédes leányzó, de örültem, ha akadt valaki aki elvisel.  A táskájából előkapott takaró látván kicsit meglepődtem, de nem reagáltam semmit. Nyugodtan álldogáltam tovább a pad mellett, és cseppet sem fáztam. Megráztam a fejem az előbb feltett kérdésére és összefont karral sétálgattam, hogy felmelegedjek. Bár erre szükség nem volt, hiszen nem hűltem ki vagy ilyesmi, csak úgy megszokásból. Vani most harmadikas, ami rögtön látszott rajta, hiszen tudtam, hogy idősebb nálam. Csak azt nem, hogy mennyivel. Újra feltette a fázok-e kérdést, amire újra „nem”-mel válaszoltam, majd lehuppantam mellé.
- Bemehetünk, ha ennyire fázol – mosolyogtam rá. A kiscica eközben felkelt, kiugrott Vani öléből és az út felé szaladt. A bokornál – ahonnan kiugrott – egy felnőtt macska várta. Biztos az anyja – gondoltam.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 8. 10:08 Ugrás a poszthoz

Benedikta

Már elegem volt a tanulásból. Pár órája még lelkesen álltam hozzá a dologhoz, de mostanra már ki nem állhattam. Ez volt az utolsó vizsgám és már alig vártam, hogy vége legyen. Majd lesz valahogy – gondoltam. Nem érdekeltek már a növények sem, egyet szerettem volna: aludni. Egész nap holdkórosan közlekedtem a kastélyban, már tiszta hulla voltam, erre rájöttem, hogy tanulnom kell. Hát ez kész röhej! A tanulószoba pedig a tanulásra emlékeztet, ami nem jó, mert már a hócipőm tele van vele. Nagyot sóhajtva a lány felé fordultam, aki vigyorogva dobta le magát a mellettem lévő székre. Csak ezt ne! – sóhajtottam magamban. Reméltem, hogy nem valami elsős, aki segítséget kér, mert eltévedt, ugyanis én is újonc vagyok még és ha nem látná próbálok tanulni, csak nem megy ha itt ül mellettem. Nem túl ízlésesen felhorkant, mint egy ló és rám kacsintott. Az idegességi szintem a tetőfokára kúszott, ám kicsit lenyugodtam, amikor sok sikert kívánt és bemutatkozott.  
- Kösz – sóhajtottam. Szükségem volt egy kis nyugalomra és csendre, ám a tanulószoba kezdett egyre hangosabbá válni. A lány Benedikta néven mutatkozott be, én pedig küldtem felé egy fáradt mosolyt.
- Isobel Reeves – biccentettem. Már jó néhány napja nem aludtam, folyamatosan magoltam, tanultam, körmöltem, egy csepp szabadidőm sem volt. A mai beosztásom például ezt volt: reggeli „séta” Benny-vel, reggelizés – amit elmaradt, tanulás, ebéd – ezt is kilőttük, kis zongorázás, újabb tanulás, vacsora, fekvés. Persze ez erre változott: kiképzőtábor, tanulás, tanulás, tanulás, tanulás, tanulás, egy alma, alvás… Ekkor kiáltott fel a lány, amitől egy kicsit megijedtem. A könyve pillantottam, amire mutatott.
- Sajnos én is ismerem. Ez a fehér üröm…- morogtam halkan, mivel a tanulószobában mindenki minket nézett.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 8. 13:15 Ugrás a poszthoz

Susani Moon

A hirtelen felállástól, nekiütköztem egy lánynak, aki magára öntötte a sárkánylevét. Döbbenten néztem rá és szabadkozni kezdtem.
- Ó, ne haragudj, nem volt szándékos, had se...- meg sem várva a válaszom elindult a terem ajtaja felé, viszont a karkötője beleakadt a taláromba. Segítettem kiszedni a karkötőt, majd a lány után futottam.
- Tényleg bocsi, nem direkt csináltam, csak olyan hirtelen fordultam, meg hogy nem vettelek észre - próbáltam valahogy megállítani. Ekkor érkeztünk a lépcsőfordulóhoz, ahol elé szaladtam és elálltam az útját.
- Had segítsek! - kértem. A lány talárja nem éppen a levitához hasonló volt, így tudtam, hogy nem egy házba járunk és ha felmegy a szobájába, nem mehetek utána. Ruhájából ítélve Eridonosnak néztem, de lehet hogy tévedtem. Nem tudom pontosan, hogy ki kicsoda, hiszen csak pár hónapja érkeztem az iskolába, a vizsgák elején. El is felejtette, anya tanácsát, amit az előtt mondott, mielőtt meghalt. "Légy mindig...illemtudó..." Észbe kaptam és bemutatkoztam.
- Isobel Reeves vagyok. Téged hogy hívnak? - mosolyogtam rá. Reméltem, hogy nem lesz ellenséges és válaszol a kérdésemre.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 10. 16:29 Ugrás a poszthoz

Benedikta
 - Benedikta törölve, szóval a játéknak vége -
Benedikta egy cseppnyi megértést sem mutatott a felé, hogy nekem tényleg tanulnom kéne, mert holnap tényleg vizsgám lesz és tényleg ebből a tantárgyból és tényleg ebből a növényből. Vagyis csak reméltem, hogy ebből a növényből fogok vizsgázni, mert egyenlőre csak ezt tanultam…Illetve csak akartam tanulni, ha Benedikta kicsit békén hagy. Ám úgy tűnt, hogy a lánynak más elképzelései voltak, mert nem hogy elment volna, inkább kényelmesen elhelyezkedett a széken. Szemeimet forgatva tértem vissza az előbb említett növényhez, majd hangosan sóhajtva újra a kinézetét kezdtem el tanulmányozni. Látszott rajtam, hogy bal lábbal keltem fel ma, mint majdnem minden nap. Egy ceruzával a kezemben a könyv lapjait kezdtem el firkálgatni, ahol hamarosan ez jött ki kacskaringós betűkkel: animals a better life. Nem voltam szívem kiradírozni így ott hagytam, mire újra Benedikta hangját hallottam. Felé fordultam, mire felhorkantott és fél szemöldökét felhúzva pillantott rám. A teremben a többiek minket néztek, de nem törődtem velük és úgy tűnt, hogy beszélgetőtársam sem veszi őket figyelembe.
- Hát tudod… - sóhajtottam, majd lassan folytattam, nehogy kitörjön a harmadik világháború. – Azért sajnos, mert nehéz úgy tanulni, ha valaki folyamatosan beszél hozzám. Ne vedd sértésnek, de nehéz melletted tanulni – felszisszentem, majd gyorsan elhallgattam. Nem is ismertem magamra. Sosem vagyok ennyire szókimondó, lehet, hogy valaki rám öntött egy őszinteség-bájitalt, vagy valami ilyesmit. Nagyon elszégyelltem magam, persze csak belül, de még mindig olyan kis morcos oroszlán pofácskával néztem a könyvet, ahol még mindig a kacskaringós betűkkel kiírt mondat állt.
- Jól van, nem kell mindjárt letámadni – válaszoltam. Visszakapcsoltam csendes fokozatba, amitől megnyugodtam és folytattam a beszélgetést. – Én sem vagyok hülye, és rád sem mondtam ezt.
Benedikta vigyorogva nézett engem és ez kicsit zavart. Van valami az arcomon? – gondolkodtam, de úgy döntöttem, hogy a válasz nem lesz. Akkor biztos szólt volna. Mikor felajánlotta a segítségét kicsit meglepődtem, de örültem az ajánlatnak.
- Köszönöm, de nem szükséges… meg tudom tanulni, ha odafigyelek. Viszont most nem tudok figyelni, szóval nem is erőltetem – becsaptam a könyvet, amitől egy pillanatra újra minket „stíröltek”, aztán mindenki visszatért a rendes kerékvágásba. Ha mondhatjuk így.
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. március 11. 14:02
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 10. 20:23 Ugrás a poszthoz

Susani Moon

A lány Susani néven mutatkozott be, aminek örültem, hiszen ha már elárulja a nevét, könnyebb dolgom van a beszélgetéseknél. Egy jó pont. Nem sok ember öntöttem le sárkánylével, sőt nem szoktam embereket leönteni, hiszen azt figyelem, hogy mikor jön majd egy diák, és jól nyakon öntöm. Susani próbálta a talárjával eltakarni a pólóján okozott foltot, ami többé-kevésbé sikerült is neki. Gyorsan visszaszaladtam a terembe és a legelső szalvétakupacot felmarkolva visszasiettem hozzá és a kezébe nyomtam párat.
- Tessék! Ezzel talán felitathatod! – mosolyogtam rá, majd lehajtott fejjel a foltra koncentráltam és próbáltam valahogy ledörzsölni. Szerettem volna segíteni neki, de egyelőre az lett volna a legokosabb, ha felmegy a szobájába és átveszi a pólóját. Mielőtt szólásra nyitottam volna a számat, Susani megelőzött és egy kérdést tett fel.
- Lavitás? Bocsi, de nem a Levitára gondoltál? – kérdeztem vissza. – Amúgy igen, levitás vagyok, jelenleg első évfolyamos. Te? – érdeklődtem. A talárjából persze tudtam, hogy Eridonos, hiszen ott volt a kis címerkéje a talárján, de azért jó volt megérdeklődni a kilétét. Végül bátorkodtam megszólalni.
- Figyelj, az lenne a legokosabb, ha most felmennél a toronyba és átcserélnéd a pólód! – egy halvány mosolyt küldtem felé, közben a fekete lógó köpenyem birizgáltam és úgy tettem, mintha valami szöszt próbálnék leszedni róla. Persze nem volt ott semmi, ez csak csupán pótcselekvésnek szolgált.
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 763
Összes hsz: 21060
Írta: 2014. március 13. 20:49 Ugrás a poszthoz

Bajok a kastélyban

Még mindig a kastély belsejét tanulmányoztam, amikor úgy döntöttem, hogy kicsit beljebb is megnézem a kastélyt. Persze nem akartam messze menni, csak egy ici-picit. Tettem egy lépést előre, ám ekkor megmozdult a szőnyeg, amin épp álltam. Egy nagy, piros szőnyeg volt, különféle fekete és barna mintákkal hímezve. A hirtelen indulástól elvesztettem az egyensúlyomat és az utaztatóra estem. Mellettem Hanka és Luna imbolygott, de mégsem estek a szőnyegre. Suhanás közben feltápászkodtam és Hanka karjába kapaszkodtam. Nem tudtam követni, hogy merre megyünk, de nem is ez volt a legnagyobb gond. Hová megyünk? Miért? Tettünk valamit? Dol és Rubya hol vannak? Meg fognak találni minket? Egyáltalán keresni fognak minket? – a gondolatok sebesen cikáztak a fejemben, mint a cikeszt kergető fogók a pályán.
Berepültünk egy szobába, majd a szőnyeg a padlóra vágta magát, én pedig ismét imbolyogni kezdtem. Ó, miért is jöttem én el ide! – sóhajtottam, amikor a zár kattanását lehetett hallani. Villámgyorsan engedtem el a lány karját és fordultam meg. Az ajtó zárva volt. Odarohantam és próbáltam kinyitni, de semmi. Bent ragadtunk. Sápadtan visszanéztem a lányokra és lassan odasomfordáltam hozzájuk. Hanka még mindig Luna kezét szorongatta, én pedig, hogy erőt öntsek belé, megfogtam a másik karját és biztatóan megszorítottam. Követtem a lányok pillantását az újabb szellemre. Kicsit már elegem volt belőlük az utazás után. A gyomron is rosszalkodott, de nem szerettem volna idehányni. Fogalmam sem volt róla, hogy mi, illetve ki ez a sok szellem.
Hanka arcáról azt olvastam le, hogy bizony ő sem tudja, mi a rák van. A szellem magyarázott valami ábráról, meg feladványról, de nem igen figyeltem. El voltam foglalva azzal, hogy egy halott épp hozzám beszél! Öregem, azt hiszem sokkot kaptam. Igen, ha visszaérünk…állj! Mi van, ha nem térünk vissza a kastélyba? Mi van, ha soha többé nm látom a családom, a kutyám, Aquát? Mi van, ha ezek az utolsó perceim, mielőtt a szellem átszáll rajtunk és kinyír, vagy benyit egy baltás gyilkos? Mi van ha...? – teljesen kétségbeestem, ám meghallottam Hanka szavait. A hanglejtésében a pánik bujdosott, amitől még jobban beparáztam.
Bejelentette, hogy éhes és kicsit kezd félni. Tudtam, hogy az egyetlen kiút az ajtó, de az zárva van. Ekkor újra megcsendült Hanka hangja. Még mindig reszkető hangon, de kijelentette, hogy ha most rögtön nem megy kis pisilni, akkor bizony bajok lesznek. Félénken a szellemhez fordultam.
- Bocsánat, de nem figyeltem – kezdtem óvatosan, hátha bedühödik. Bár nem látszott dühösnek. – Lenne szíves és elmagyarázná nekünk még egyszer azt a feladványt? – kérdeztem halkan. Nem tudom miért magáztam, hiszen fiatal volt, de erre most nem figyeltem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Isobel Reeves összes RPG hozzászólása (314 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 10 11 » Fel