30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 39 40 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2014. január 1. 23:03 | Link

Te drága  Kiss
- Szilveszter-


Nem terveztem, hogy itt töltöm az ünnepeket, viszont Manda mostanában nincs olyan állapotban, hogy haza merjem vinni, így egy tökély hárítás után, itt ragadtam. Volt rengeteg tervem, de valahogy mégse bánom, hogy nem jön össze.
Úgy döntök, lelátogatok a faluba, hátha lesz itt valami említésre méltó is. Nincs hideg, már télhez képest, még elő se kellett vennem a kabátom, ami jó. Most a stég felé veszem az irányt, egy üveg pezsgővel, meg egy whiskyvel a kezemben, mert ehhez a naphoz az jár, na meg... nincs kedvem sok részeggel egy tömött helyen zsúfolódni.
Jó ez a nyugi, valamiért az sem zavar, hogy nincs társaságom, mert... mostanában egyre kevesebbszer szorulok rá. Most a jövőm felé kacsintgatok, elvégre az utolsó évem, jó lenne határozottan eldönteni, hova tovább. Mindenképp itt maradok, azt tudom, de hogy melyik szakra adjam a fejem.... na az még rejtély számomra.
Persze így is nem egy emberbe botlok bele, de mire kiérek a stégre, örömmel látom, hogy az kong az ürességtől. Lassan sétálok ki a legvégére, ügyelek, nehogy kifogjak egy korhadt deszkát, és belezúgjak a hideg vízbe. Jelenleg még nincs szükségem józanító fürdőre.... még.
Leülök, és lelógatva a lábam egy ideig a víz tükrét fürkészem, már amit a sötétben ki lehet belőle venni.
Remélem, azért Manda is jól érzi magát, bárhol is van. Fáj bevallani, de mintha kicsit eltávolodtunk volna, de ez nem biztos, hogy rossz, hisz egyszer úgyis el kellett volna kezdeni, lehet épp itt az ideje?
Hirtelen hallom meg a lépteket, amik közelednek. Felnézek, majd meglátva az illetőt, felugrom - már képletesen-, és odaszaladva hozzá, karolom is át a nyakát, majd adok neki egy puszit.
- Téged is látni, szépfiú?- rávigyorgok Benjire, mert... mert szimplán ő az egyetlen, akinek bármikor képes vagyok örülni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. január 2. 22:41 | Link

Szilveszter éjjelén
Angelina, kedves Kiss


Már délután is sikerült ünnepelnie, arcára van írva az a jókedv, ami annak a maradéka, de azóta már leülepedtek benne a dolgok. Persze, ez nem ok arra, hogy az estét ne úgy töltse el, ahogy neki tetszik. Elvégre egy ilyen nap van az évben - mármint szilveszter, átmulatott napja több is akad. Viszont nem tervezett - ahogy sosem. Biztosra vélte, hogy a faluban bizonyára lesz olyan hangulat, amelybe bele tudja vetni magát, és még szórakoztatja is, így nem csüggedt el. Persze haza is mehetett volna, az ismerős arcok közé, de semmi kedve nem volt üzengetni másoknak, merre leli majd meg őket az éjszakában, így, inkább a spontán hozott döntéseire hagyatkozott.
Ahogy besötétedett, úgy vetette bele magát az ottani életbe, alapozott kissé, kiélvezte a lehetőségeket. Levegőre vágyva viszont, úgy döntött, kilép a pub-ból, amelyben tartózkodott, és egy cigarettát meggyújtva indult bele a sötétségbe. Nem az iskola felé vette az irányt - esze ágába nem volt a mai nap visszamenni oda, majd meghúzza magát egy bérelt szobában, ha képes lesz eljutni odáig. Csendesen haladt előre, nem figyelve az irányt, valamerre a falu határa felé igyekezhetett. Zsebei a kezében pihentek, miközben füstfelhő vette körül, bakancsa alatt pedig meg-megcsikordultak az apróbb kavicsok. Még innen is jól hallotta a zenét, az ünneplő, víg kedélyű emberek mulatozását, így a csend szó erős lett volna arra, amely körülvette őt.
A stéghez érve pöccintette a csikket a vízbe, majd a deszkákra lépve lassított le még jobban. Nem sietett, sem loholt semerre, és azt sem remélte, ami ott várta - puszta véletlenből. Nem sok idő telt bele, egy ismerős hang csapta meg a fülét, majd a hozzá járó alak is kibontakozott előtte. Megállva figyelte a lányt, ahogy megindult felé, és arcára széles mosoly költözött. Ennél jobb helyre nem is csavaroghatott volna.
- Hát, látod. Idevonzott a szépséged, vakon követtem. - pillantott le rá, majd ahogy kezei a nyaka köré fonódtak, úgy karolta át a derekát, emelte meg kissé a lányt, hogy egy szintben legyenek.
- No de te mit keresel itt, egyedül? Nem valamelyik észveszejtő buliban lenne a helyed? - kérdezte végül, hisz tény, ami tény, meglepő volt számára, hogy itt talált rá, de cseppet sem negatívum. Sőt, sokkal kényelmesebb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| exRellonos | az örök
metamorfmágus istencsapása
Regina H. Swan
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 23. 19:13 | Link

Reviczky Kornél

Üdv az új otthonomban!
Ezen csatakiáltás után vettem birtokomban a klubhelységet, majd hagytam is el a lehető legrövidebb időn belül, mikor tudatosult bennem, hogy egy rakás másik lánnyal kell osztoznom a szobámon. Nem mintha ezzel nem lettem volna tisztába, mármint hogy nem én vagyok az egyetlen ezen a világon, de azért reménykedtem benne, hogy két-három főnél nem többel kell osztozkodnom. Nem vagyok hozzászokva, sohasem kellett ilyesmire vetemednem, elvégre egyke vagyok. A szüleim imádnak, mindent megadnak nekem és mindent megtesznek, csak hogy jól érezzem magamat.
Általában. Persze előfordult már számtalanszor, hogy belekényszerítettek egy-egy helyzetbe, mert szerintük én ezt akarom. Ha pedig mégsem így lenne, akkor ezt fogom akarni záros határidőn belül, csak én magam még nem jöttem rá. Mert bizonyos dolgok kellenek ahhoz, hogy az ember kezében valódi hatalom lehessen.
Mert számukra ez jelent szinte mindent a világon, a hatalom. Néha úgy érzem, egymást sem szeretik igazán, csak fontos szerepet játszott céljaik elérésében a házasságuk, valamint egy lehetőleg szép, okos és mindenekfelett álló lánygyermek. De hát, az életem tökéletes, nem panaszkodhatom, igaz?
Kiszabadulásom alkalmából tettem egy kört a faluban, majd az utam konkrétan a stéghez vezetett. Nem azért, mert annyira elmélkedni akartam bizonyos dolgokon, sokkal inkább távol akartam lenni a többi embertől és ez a helyszín valamilyen furcsa okból kifolyólag megfelelőnek tűnt. Még tanultam a beilleszkedést… vagy valami ilyesmit, elvégre, mint ahogy már említettem, sohasem volt rá szükségem.

Ruha
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2014. január 23. 19:30 | Link

Regina

Hűvös kora esti nap, az idő pocsék, a tavasz még a közelben sincs, sőt a csontjaiban érzi, hogy a tél sem kezdődött még el igazán, a java bizonyára hátra van. Ez persze nem rettentette el attól, hogy most is nekiinduljon sétálni, ahogyan gyakran tette. Ilyenkor mindig egyedül lehetett a gondolataival és a problémáival, megpróbálhatta őket fejben megoldani, amivel roppant elégedett is volt, de a fejében a probléma gyökerei mindig úgy viselkedtek, ahogy ő elképzelte. A valóság egészen más volt, gyakran érezte úgy, hogy olyan elemekkel áll szemben, amik sokkal erősebbek nála és amik ellen nem tud győzedelmeskedni.
Ezen gondolatok között kotort bele a zsebébe, hogy előszedje a cigijét és rágyújtson. Amikor megtorpant, akkor vette csak észre, hogy már régen túl van a falun és a tó irányába vitték a léptei. Egykedvűen megvonta a vállát, amolyan "nekem tök mindegy" stílusban, megigazította a sapkáját, összehúzta a kabátját, majd kifújva a füstöt, egyenesen tovább indult. A léptei ráérősek voltak, nem sietett sehová. A célját már tudta, tudat alatt is idevágyott, mert bár nem szívesen vallotta be, hiányzott neki valaki, az a valaki, akit itt ismert meg és azóta sem tudta igazán kiverni a fejéből. Ő volt a gondolatai fő tárgya és csak reménykedni tudott, hogy a lány ugyanígy érzett. Bevallani persze soha nem lett volna képes, csak így magában, de azért nyugtalanította a tudat, hogy valaki más benne van történetbe, amibe gyakorlatilag ő kavart bele. Kellemetlen szituáció. Nehéz léptei alatt megreccsentek a stég gerendái, miközben végigsétált rajtuk, nem volt még egészen sötét, de ha az lett volna is rögtön kiszúrja a vörös hajat, ami szinte világított a félhomályban. A lány aprócska volt - legalábbis hozzá képest - és ismeretlen, amin meg lepődött meg, hiszen ő nem feltétlenül keresi a diákok társaságát. Elsétált mellette, mintha észre sem vette volna, majd kelletlenül visszanézett felhorkantott. Mennyivel jobb lenne, ha tényleg nem nemtörődöm lenne és nem csak tettetné, vagy...valami ilyesmi.
 - Neked nem kellene a kastélyban lenned törpilla?
Elfintorodva nézett végig a lányon, aki nem lehetett idősebb tizenhat évesnél és az egy dolog, hogy ő kilógott sétálni, gyakran megteszi. De hogy egy ilyen kislány is kitudott, az már érdekesebb dolog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Regina H. Swan
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 23. 22:44 | Link

Kornél

Mint ahogyan azt már említettem is kifejezetten antiszociális vagyok, hála a szüleimnek, akik tulajdonképpen egy burokba zárva neveltek fel –már ha buroknak nevezhetünk egy többszintes család kastélyt London külvárosában és egy hatalmas belvárosi lakást. Nem, természetesen az illem a véremben volt és soha sem mentem fejjel a falnak, elvégre mi értelme lenne támadni, ha egyszer magunk mellé is állíthatjuk az embereket, azután, mikor szükségünk van rá, igénybe vehetjük őket. Azt hiszem, ezt kihasználásnak neveznék a legtöbben, de én inkább túlélési stratégiaként szeretek gondolni rá.
Nem hallottam, hogy a fiú közeledik és amikor megszólalt elég nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem egy első évessel hozott össze a sors. Lassan fordultam meg és végigfuttattam rajta a tekintetemet. Nem szerettem, amikor becézgetnek, pláne nem, ha ennyire közvetlenül teszik, mint ő is. A régi iskolámban páran megpróbálták mind a Reginának, mind pedig a Helenának megtalálni a legtökéletesebb alakváltozatát, de végül felhagytak a próbálkozással.
-Nem szeretem a kastélyokat. –rántottam meg nemtörődöm stílusban a vállamat.
A fiú jóval magasabb volt nálam, gyakorlatilag fel kellett rá néznem,ez pedig cseppet feszélyezett, de végül úgy döntöttem, hogy nem teszem fel a háromévesek tipikus kérdését: Te óriás vagy? Nem számítottam kifejezetten alacsonynak, de tény, hogy nőhettem volna még egy pár centit. Mondjuk olyan hatot… legalább.
-Egyébként is, tetszik itt. –fordítottam ismételten hátat a fiúnak, hogy a korlátnak dőlhessek, de azért a szemem sarkából szemmel tartottam őt. –Mégis mi bajom eshetne?
Eszem ágában sem volt bemutatkozni, elvégre mégiscsak férfi dolog kezdeményezni, nem igaz? Nem tudtam, mit várhatok ettől a helytől, de abban szinte teljesen biztos voltam, hogy a szokások itt is szinte ugyanazok lehetnek, mint  „odakint”.
Utoljára módosította:Regina H. Swan, 2014. január 23. 22:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2014. január 23. 23:58 | Link

Regina

Nem erőltette túlságosan a dolgot, neki végül is mindegy volt, hogy a lány válaszol vagy nem. Elég nagy ez a stég kettőjüknek, legalább mindketten elmerülhetnek a gondolataikban, de sajnos ez a vágya szertefoszlott,ugyanis a kislány válaszolt, méghozzá nem is akármilyen stílusban. Kornél elismerősen bólintott, de nem ment hozzá közelebb, inkább tovább szívta a cigijét, ráérősen, megvárva, amíg a vöröske kibeszélni magát. Ugyanis volt egy olyan érzése, hogy még nem fejezte be. Amint elhallgatott már vette is a levegőt, ami határozottan több volt annál, ami egy egészséges levegővételhez kell. Erről pedig egy hülye is megtudná mondani, hogy beszélni készül. A probléma csak az, hogy nem mindenkinek van elég jó hallása ahhoz, hogy ezt észrevegye. Szerencsére az emberünk nem csak ezzel az egy különleges képességgel rendelkezik, de erre most igazán nem kíváncsi senki. Mikor elszívta a cigijét egy gyors mozdulattal elpöckölte az égő csikket a vízbe, majd elrúgta magát a korláttól és zsebre vágott kézzel lazán a kislány mellé sétál és megtámaszkodott a korláton, bámulva bele a szürkületbe. Nem igazán akart magának társaságot, de úgy vette le, hogy a törpének igencsak nagy a problémája, legalábbis amekkora egy kislányos hiszti probléma lehet.
 - Varázsló létedre elég naiv vagy.
Húzza el a száját az egyszerű megállapítás során. Egyből leszűri, hogy a lányka valószínűleg a szülei egyetlen kis hercegnője típus és az egyetlen problémája eddig az volt, hogy két egyforma póló közül melyiket vegye fel. Mindig is mélységesen lenézte az ilyen embereket, holott nem is egészen ők tehettek arról, hogy ilyenekké legyen. Megköszörülte a torkát és elnyelt egy csípős megjegyzést. Jobb a békesség és a csönd. Csak találgatni tudott, hogy vajon milyen magasra tud felmenni az elkényeztetett hercegnő ha hisztizik, de nem akarta megtapasztalni, mert a dobhártyái biztosan nem bírták volna.
 - Egyébként tényleg szép hely, csöndes és nyugodt. A kastélyt meg majd megszokod.
A mondandója végén csak vonogatja a vállát, neki teljesen mindegy, hogy a lány mennyire fogja vagy nem fogja szeretni az ittlétet, az sem különösebben érdekli mennyire szeret itt lenni, de ha már megszólította az illem úgy diktálja, hogy válaszoljon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. február 1. 13:30 | Link

Krisztián

Ma szörnyű álmom volt. Vagyis, egy külső szemlélő számára talán nem olyan szörnyű, de engem mélyen érintett az egész. Azt hittem, hogy már túltettem magam Attin, de úgy tűnik nem. És most már az álmaimba is beférkőzik. És igazából nem is tudom, hogy miért reagálok rá így, hisz csak egy egyszerű álom volt, amiben Atti is szerepelt. Meg egy másik lány. Ez egy teljesen normális álom volt. De akkor mégis miért zaklatott fel ennyire az egész? Hisz már nincs köztünk semmi. És nem is lesz soha. Bele kéne már törődnöm, hogy elment, és talán már más lánnyal van együtt, és másnak mondja, hogy szereti. De akkor miért nem megy? Egy időre persze mintha sikerült volna elfelejtenem őt, de ismét visszatért a gondolataimba, és nem hagy egy perc nyugtot se. De ez így nem mehet tovább. Újra felejteni akarok, felejteni akarom őt, csak épp még nem tudom mi módon tehetném ezt.
Valahova mennem kell, ahol nyugodtan tudok lenni, és kicsit ki tudom szellőztetni a fejem. Először az erdőre gondoltam, és el is indulok abba az irányba, kezemben egy köteg papírral, és néhány ceruzával, még persze radírral. A falun hamar végigmegyek, nem állok meg sehol, és nem nézek senkire, csak a macskaköves utat figyelem. Végül aztán nem az erdő felé veszem az irányt, hanem a tó felé kanyarodom el, remélve, hogy nincs ott senki. És szerencsére tényleg egy árva lélek sincs itt, mondjuk ez lehet annak köszönhető, hogy hideg van, és a hideg szél, még rátesz egy lapáttal.
Most itt vagyok a stégen, és egy kis havat elsöprök, hogy le tudjak ülni. Egy pár percig csak nézem a tó vizének tükrét, majd a papírokat, és a ceruzát az ölembe veszem, és elkezdek rajzolni. Egy tájképet, pontosabban a tavat, és környékét.


Mikor kicsit didergősebbre fordult az idő, én is jobbnak láttam odabent lenni, mint ahogy azt mások is teszik. Összekaptam magam és bementem a kastélyba.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2014. március 2. 16:17
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Lugosvölgyi Albert
Tükörfiú


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. február 26. 17:25 | Link

Egy szabad hétvégén, kora délután - Ree

Ma egészen szép idő van, bár ezt sajnos én csak láthatom, de nem érezhetem, hiszen testem az régóta nincs. Nem akarom azonban magam melankóliába ringatni, úgyhogy azért csak lemegyek a tóhoz, jobban mondva tükröződésből tükröződésbe suhanva leügyeskedem szellemszerű valómat a falu határában található tavacska stégjéhez. Eszembe se jut, hogy itt megláthat valaki, úgyhogy nem is rejtőzöm el, ahogy általában szoktam, óvva a többi embert az ijedtségtől, amit magányos tükörképem okozhatna nekik.
Elhelyezkedem, hogy lássam az égen átúszó fehérd, fodros felhőket, aztán csak hallgatom a zajokat és a neszeket, melyek némelyikét a nád és a szél közös tánca okozza, más részük a körülöttem lévő állatok mindennapi életének velejárói. Már szinte egészen dallamosnak tartom a tücskök zenéjének keveredését a békák kuruttyolásával, amikor eszembe jut, hogy akár zenélhetnék is.
Előveszem saját magam alkotta hangszerem, és eljátszok rajta egy rövid dallamot, mire az állatok hirtelen elhallgatnak. Nem zavartatom magam, folytatom a zenélést, ők pedig hamarosan csatlakoznak hozzám. Már életemben megfigyeltem, hogy a legtöbb lénynek természetétől fogva igen jó zenei hallása van, bár azért vannak olyanok is, amelyeknek a hangja nem éppen muzikális.
Pár napja sikerült egy, a szobájában olvasó diák melletti üveglámpaburába rejtőznöm, és onnan kifigyelni, miről is szól a kötet, ami annyira lefoglalja a srácot. Egészen érdekes történetek voltak benne, amik közül egy rövidke verset még mindig az emlékezetemben tartok. Olyan halkan suttogom el a négy sort, hogy szinte én is alig hallom:


"Szelíd szél! Suttogó szellő
Könyörgő ének legyen dalod!
Sorsomat tudja messze vidék is
És mutasd az utat, merre vagyok."


Szinte rám is illhetne a versike, talán épp ezért is tetszett meg annyira. Eltökélem, hogy dallamot formálok hozzá, hogy aztán énekelhessem is. Míg ezzel foglalkozom, legalább nem kell a magányos gondolataimmal és az unalommal bajlódnom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2014. február 26. 18:43 | Link

Albert

Kora délután
Anyukám mindig azt mondta, hogy menjek ki a levegőre. Persze sosem hallgattam rá és inkább bebújtam az ágyam alá, csak hogy ne kelljen kimennem. Szívesebben játszottam, vagy olvastam a szobámban, mint kint az udvarunkon. Ám a kiskoromtól kezdődő fejfájások miatt úgy döntöttem, hogy keresek egy vízpartos helyet és ott tanulok. Naná, hogy tanulnom kellett. Felkaptam egy könyvet és rápillantottam a borítójára. Mosolyognom kellett az eredményen. Legendás Lények Gondozása. Szuper, ez a kedvenc tantárgyam.
Pár percig azon gondolkoztam, hogy hozzam-e a kedves kutyuskámat, de elvetettem az ötletet. Nem lehet tanulni, ha egy kutya körülötted ugrál. Mivel az időt kellemesnek találtam és úgy gondoltam, hogy nem tudok megfázni, nem öltöztem melegen. Nekem elég egy pulcsi is. Kiválasztottam a kedvenc pulóverem, magamra kaptam és összeszedtem a tanuláshoz szükséges eszközöket: könyv, pergamen, toll, és egy másik könyv, amin írok. Néhány napja hallottam két levitás lányt beszélgetni. Nem hallgatóztam, ugyanis hangosan beszélgettek, szóval még az is hallotta, aki nem rájuk figyelt. Egy tóparti helyről meséltek, a falu határában. Úgy gondoltam, hogy ez igazán ideális hely a tanuláshoz, így szedtem a cókmókomat és lesétáltam a faluba. Letértem az útról és a település végéhez siettem. Már messziről hallottam a patak/folyó/tó hangját, és próbáltam nem eltévedni.
Betértem egy mellékútra és pár perc séta után a tóparton találtam magam. Felmásztam a stégre, lepakoltam és levettem a cipőm. Bokáimat belelógattam a vízbe, közben pedig törzsemet elfordítva, ráhasaltam a stégre és felcsaptam a könyvemet. Figyelmesen elolvastam a szöveget, majd fogtam a pergament és a tollat, aztán lekörmöltem mind azt, amit fontosnak találtam.
Levettem a gyűrűm és a biztonság kedvéért a zsebembe rejtettem, nehogy elvesszen. Hajamat kibontottam és a csuklómra húztam a hajgumit. Megráztam a hajkoronám, amitől a szőke fürtjeim szépen egyesével az arcomba hullottak. Hátratűrtem és folytattam az írást. Közben egy dallamot dúdoltam, majd halkan énekelni kezdtem. Előtte persze alaposan körülnéztem, belestem a stég alá és ezért majdnem belezuhantam a vízbe. Meglóbáltam a lábam, ezzel megzavarva a víz egyenletes állását és elzavartam a halakat. Boldog mosolygással nyugtáztam, hogy nincs senki a közelben, így halk mormogással énekelni kezdtem a dalt.
Sokan mondták már, hogy nagyon jó énekhangom van, amit persze nem vettem komolyan és csak megmosolyogtam az illetőket. Most, hogy nincs egy árva lélek sem a közelben(a halakat leszámítva) felszabadultan kezdtem énekelni a refrént újra és újra. Mikor már hatodszorra daloltam ugyanazt a sort, illetve versszakot, kezdtem felszabadulni. A hangosságon még most sem változtattam, és nem szerettem volna arra eszmélni, hogy a hátam mögött hatalmas tömeg áll és engem tapsol. Na, ezt már nem. Felsóhajtottam és meglepődve láttam, hogy a tananyag helyett a dal szövegét írtam le a papírra.

" Just keep following,
  The heartlines on your hand!
  Just keep following,
  The heartlines on your hand! "

- Remek - morogtam és áthúztam az egészet, majd újrakezdtem az anyagot. Most fél óra munkám ment kárba. Vagyis nem egészen. Leírtam egy dal szövegét, csak sajnos ezt nem adhatom be, mint veszélyes lény. Nekiálltam hát, hogy leírjam mind azt, amit az Augurey-ről tudok. A toll gyorsan mozgott a kezemben, a hegye csak úgy tépte a papírt. A nagy sietségben egy-két helyen ki is lyukadt a pergamen. ~ Ha ezt a tanár így nem fogadja el, én egyenként tépkedem ki a hajam ~ sóhajtottam, ahogy végignéztem a kék madár leírásán. A papír - megjegyzem - nem nézett ki valami fényesen. De hát ez van! Belecsúsztattam a könyvembe, abba a részbe, ahol a madárról írnak, majd lapoztam, előszedtem egy újabb papirost és elkezdtem írni a tudnivalókat egy bizonyos porlock nevezetű lényről. Állítólag lovakat őriz, ezért nagyon megtetszett és kiírtam szinte mindent a könyvből. Időközben újra dúdolni kezdtem valamit és ez a valami ugyanaz a dal volt, amit először énekeltem. Vigyáztam, nehogy újra a szöveget írjam le, de párszor át kellett húznom a refrén első, második szavát. Ez így nem lesz jó... A tanár nem fogja elfogadni ennyi húzogatás után.
- Nem szabad énekelnem tanulás közben - motyogtam, és kuncogni kezdtem azon, hogy már megint daloláson kaptam magam. - Nem! - szóltam magamra szigorúan, de ez nem jött össze. Kiskoromban mindig is egy neveletlen kis csitri voltam, ahogy apám mondaná. Aztán amikor édesanyám meghalt, magamba zárkóztam és nem nagyon közeledtem senki felé. Menekültem a világ, apám, az emberek, mindenki elől. Egyedül Matthew-t és James-t engedtem magamhoz közel. A bátyáimra mindig is számíthattam. Egyedül ők voltak azok, akik próbáltak segíteni nekem. Apám még csak felém sem nézett. Jó, ez persze nem volt teljesen igaz, de nem kevésszer volt olyan, hogy arra értem haza a Matt-el vagy James-szel való sétámról, hogy apám otthon fekszik részegen. Szörnyű volt látni, ilyenkor bátyáim mindig elvittek fagyizni, vagy pizzázni, addig is próbáltatták velem elfeledtettni apám tetteit.
Ezekre a dolgokra iszonyú volt visszagondolni, a szemem előtt elhomályosult a világ és azt vettem észre, hogy sírok. ~ Nem! Aubrey, erősnek kell maradnod! Nem láthatják, hogy gyenge vagy! | Ugyan ki látná? | Bárki aki erre jár ~ veszekedtem magammal és ilyenkor mindig a második, az emberek számára ismeretlen nevemen szólítottam magam.

ruha
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. február 26. 18:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lugosvölgyi Albert
Tükörfiú


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. február 27. 16:05 | Link

Ree <3

Dalszerzői próbálkozásaimat egy lány érkezte szakítja félbe, aki láthatóan tanulni jött ide, legalábbis a magával hozott könyvből, pergamenekből és íróeszközökből erre következtetek. Abbahagyom a zenélést, elrakom a hangszert is, és közelebb lopakodok a lányhoz. Fiatalnak tűnik, talán éppen elsőéves lehet, maximum másodikos. Hosszú, szőke haja ragyog a rásütő nap fényében, akárha aranyból lenne, és arcát keretezve lágyan omlik a hátára és a vállaira. Néha egy-egy szellő megrezzenti a tincseit, ő ezt tűri, és közben egy dalt dúdolgat.
Mikor benéz a stég alá, elbújok egy sötétebb részre, mert egyelőre nem szeretném, ha észrevenne. Még a végén úgy megijeszteném, hogy beleesik a vízbe. Hallgatom a penna sercegését a papíron, a lány morgolódását, majd kuncogását, és érzem, ahogy ajkaim mosolyra görbülnek. Az ismeretlen lánynak kellemes aurája van, valahogy jó a közelében lenni, ezért úgy döntök, hogy vele maradok, míg csak vissza nem indul a kastélyba. Akkor majd azt is kiderítem, hogy melyik házból való, és talán majd máskor is megkeresem, hátha lesz még részem abban a szerencsében, hogy hallhatom énekelni.
Hirtelen egy vízcsepp hull a tó felszínére fodroztatva azt, ettől pedig pár pillanatig homályosan látom a külvilágot. Először azt gondolom, hogy az eső eredt el, de több csepp nem érkezik. Kíváncsian lesek fel a tanuló lányra, majd ijedten veszem észre, hogy sír. Nem víz, hanem könnycsepp volt tehát, ami utat találva a faépítmény deszkái között a tóra és abban tükröződő arcomra pottyant.
Sosem szerettem mások szomorúságát látni, főleg akkor nem, ha lányokról volt szó. Nem bírom a könnyeket, mert azok fájdalmat jelentenek, keserűség és mély bánat hozza elő őket, és ha nem sikerül megállítanom folyásukat, az azt jelenti, hogy kudarcot vallottam.
Felrémlik egy réges-régi emlék, benne egy másik lánnyal, akin nem tudtam segíteni, aki mindig egyedül volt, és magányának burkát nem voltam képes áttörni. Emlékszem ritkán felcsillantott mosolyára és ragyogó szemeire is, de keserű arca, melyet a könnyek sokkal idősebbnek mutattak valós koránál, sokkal mélyebben belém vésődött.
Segíteni akarok a felettem síró lányon, így hát újra előveszem a hangszerem, és egy csendes dallamot kezdek játszani rajta. Kicsit melankolikus, de most csak az a lényeg, hogy észrevegye, nincs egyedül, van kivel megosztania a terheit.

Dallam
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2014. február 27. 16:55 | Link

Albert ^--^

Nem szabad sírnom - ismételgettem magamban. Letöröltem a könnyeimet és mélyet sóhajtottam. Szemeim lehunytam és próbáltam megnyugodni. Rápillantottam a lapra és örömmel láttam, hogy nem lett vizes. A pulcsim viszont igen. Próbáltam megszárítani, de csak elmaszatoltam. Meglengettem lábaimat, ezzel újra összezavarva a vizet. Egy kis halacska távolabb kiugrott a vízből. Három kis szárcsa úszott felém. Úgy tűn, mindenki boldog, csak én nem. Nem szabad sírnom - ismételtem újra és ezzel kicsit megnyugodtam.
Mivel közeledett az este, folytattam az írást, ha még ma be akarom fejezni. Leírtam a porlock tulajdonságait, kinézetét, életmódját, táplálkozását, szinte mindenről szó volt a könyvben. Tanulságos - gondoltam. Igazából semmi kedvem nem volt tanulni, és már egyre mérgesebben írtam a tudnivalókat. A papír néhány helyen teljesen felszakadt és az egész lap ocsmányul nézett ki, ha szabad így fogalmaznom.
Hirtelen a semmiből egy fuvolaszóló hallatszott. Nem tudtam mire vélni a dolgok, hiszen rajtam kívül nem volt itt senki. Körbenéztem, végigpásztáztam az egész tópartot, de semmi. A stég alá nem volt merszem benézni, így csak gyorsan felhúztam a lábaim és felvettem a cipőm. Mivel visszamenni a kastélyba nem volt kedvem, türelmesen végighallgattam a játékot. A végén mosolyognom kellett, amitől jobb kedvre derültem. Lehet, hogy direkt erre az alkalomra játszották, Nekem. Ne álmodozz - szólalt meg az előbbi hang a fejemben. - Aubrey, ez a valóság! | Már megint Te - morogtam magamban a "társamnak".
A fuvola szóló végén kicsit megijedtem, de arcomon még mindig boldogság ült. Próbáltam megtartani ezt a formát, ami sikerült is. Meg akartam szólalni, de nem sikerült. Hang nem jött ki a számon. Torkomba gombóc telepedett, én pedig újra szomorú lettem. A víz ellenére hátradőltem a stégen és behunytam a szemem. Próbáltam felvidulni, ám hiába. A fuvolajáték után eszembe jutott még egy dal.
Hogy megnyugodjak ezt kezdtem el énekelni, de most már nem törődtem az emberekkel. Felszabadultan énekeltem, közben egyre jobban feloldódtam. Az előbbi játékot is elfeledtem, persze tudtam, hogy valóság volt, de mégis. Mintha valaki kényszerített volna arra, hogy elfeledjem. Kezeimet kiterítettem a stégre, lábaimmal ugyanezt tettem. Kiterülve, csukott szemmel feküdtem a fán, közben már hatodszorra énekelve a refrént.
" Unconditionally, unconditionally,
  I will love you unconditionelly,
  There is no fear now
  Let go and just be free
  I will love you unconditionally! "

Arra eszméltem, hogy valaki néz. Legalábbis valaki tekintetét éreztem magamon. Felültem és körbetekintettem.
- Ki vagy? - kérdeztem az előbbi fuvolázótól. Nem érkezett válasz. A szárcsák eltűntek az egyik nádasban, a halak sem ugráltak és egyedül voltam. Vagyis nem egészen...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lugosvölgyi Albert
Tükörfiú


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. március 1. 20:54 | Link

Ree <3

Szeretek zenélni. Mikor még ténylegesen éltem, és volt testem, a zenét használtam arra, hogy elmeneküljek az olyan dolgok elől, amikkel nem volt merszem szembenézni. A dalszerzés és muzsikálás segített akkor is, amikor szomorú voltam, és amikor egy büntetésből kapott kiadós verés után, már csak arra volt erőm, hogy összegömbölyödjek a fekhelyemen. Gyakran jártak dallamok és szövegrészletek a fejemben, és amíg ezekre koncentráltam, addig minden kevésbé fájt, vagy nem is számított egyáltalán.
Azt azonban még sosem tapasztaltam, hogy valakinek örömet okozott volna a zenélésem, épp ezért nagyon meglep a lány reakciója. Szőke hajával, boldog mosolyával olyan akár egy angyal. Alakját körbefogják és felragyogtatják a lenyugvóban lévő nap arany sugarai. Szomorúsága azonban mélyebbnek tűnik annál, hogy egy múló mosoly megváltoztassa. Már épp megszólalnék, mikor az ismeretlen szépség énekelni kezd, hangjával néma ámultba ejtve engem és a környéket.
Szó nélkül bámulom őt, és élvezem a dalt, amit előtte még sosem hallottam, de igyekszem megjegyezni, hogy aztán később megpróbálhassam magam is eljátszani.
Az ének hirtelen hallgat el, ezért feltekintek a stégre, hogy megtudjam, mi történt, de nem látok semmi szokatlant és a lány kérdése sem segít ki. Körbenézek, de én nem látok senkit, akihez szólhatott volna. Bár tudásomra általában igencsak büszke vagyok, most magamhoz képest nagyon lassan jövök rá, hogy a kérdést nekem címezte. Annyira sietek válaszolni, hogy hangommal megijesztek egy békát, ami egy közeli kövön épp kuruttyoláshoz látott volna.
- Albert a nevem, Lugosvölgyi Albert. - Bemutatkozásom közben meg is hajlok, mint mindig, ez egy olyan szokás, amit talán sosem sikerül levetkőznöm, ugyanakkor a legkevésbé zavaró az összes ósdi tulajdonságom közül. Persze ő nem is láthatja, hogy ezt teszem, hiszen én csupán a víz felszínén lévő tükröződésben létezem. Az egész kicsit úgy néz ki, mintha pont a vízfelszín alatt lebegnék, de ezt is csak akkor észlelheti, ha lenéz a tóra.
- Ne ijedj meg, de én itt vagyok lenn! - szólítom meg újra, mert szeretném, ha észrevenne. - Tudod, egy kisebb mágikus balesetnek köszönhetően testem az nem nagyon van, jobban mondva egyáltalán nincs, ezért csak körülményes úton-módon látszódom. De a víz felszíne például nagyon jó közvetítő ilyen szempontból.
Ha nem ijesztem el testetlen valómmal, akkor megpróbálok megtudni róla pár dolgot.
- Gyönyörűen énekelsz, igazán nagy örömmel tölt el, hogy hallottalak - dicsérem meg énekhangját, majd a korábbi szomorú arckifejezésére terelem a témát. - Ha nem sértelek meg a kérdezősködésemmel, akkor megtudhatnám, hogy mi keserített el annyira, hogy könnyekkel csúfítottad el gyönyörű orcádat?
Oh, a fenébe, már megint túl régies voltam, pedig én tényleg igyekszem. Na, de a legtöbben általában vagy furcsálkodva fogadják számukra őskorinak tűnő szavaimat, vagy kinevetnek miatta. Remélem, hogy a lány utóbbit választja, mert igazán ráférne egy mosoly.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2014. március 2. 10:25 | Link

Albert

A stégen ültem, jobb lábamon, bal lábam pedig kinyújtottam. Szélgyerekek kergetőztek körülöttem, majd egyre feljebb merészkedtek és összeborzolták a hajkoronám. Gyorsan rendbe szedtem magam, aztán egy hang szólt hozzám. Egy fiú hangja volt. Úgy húsz évesnek tippeltem.
A hangja férfias volt, mégis lágy és finom. Mintha egy másik korból érkezett volna. Ahogy beszélt, egyre jobban éreztem azt, hogy a fiú másik korból érkezett. Albert néven mutatkozott be. Körbepillantottam, én viszont egy árva lelket sem láttam. A madarak eltűntek a folyón, a levegőben sem körözött már állat. Képzelődöm. Ez biztos. Pszichológushoz kell mennem - morfondíroztam magamban. A bemutatkozás után csönd ült a tóra és környékére. Biztos az várta, hogy majd én is elárulom a nevem, ám gombócot éreztem a torkomban. Akármennyire szerettem volna, nem tudtam megszólalni.
A neve viszont tetszett. Mindig is szerettem az Albert nevű embereket é találkozni akartam egyel. Viszont most csak beképzeltem magamnak. Míg ezeken rágódtam, Albert újra megszólalt. Elmagyarázta, hogy egy mágikus világban ragadt és a víz tükörképében meglátom. Becsukott szemmel kúsztam előrébb. Valóban.
A víz tetején/benne megláttam Őt. Nem, nem Voldemortot, hanem Albertet. Kék szemei igézően meredtek rám. Szőke fürtjei kócosan álltak a fején. Arca egészen különleges formájú volt. Nagyon helyes - gondoltam. Még mindig hallgattam, így Albert folytatta. Megdicsérte a hangomat, amit nem szerettem, ugyanis én úgy gondoltam, hogy rossz hangom van. Aztán a sírásom miatt érdeklődött. Legyintettem és lassan válaszolni is tudtam.
- I..Isobel Reeves - nyögtem ki a nevemet. Nem tudom mi üthetett belém, hiszen ahogy viselkedtem, úgy a fiúnak is kellemetlen lehetett. Összeszedtem magam és végre normálisan tudtam válaszolni.  
- Hogy érted azt, hogy kisebb mágikus baleset? - kérdeztem csodálkozva, hiszen nem tudtam elképzelni, hogy miért csak a víztükrön keresztül kommunikálhatunk.
- Nem fontos, csak eszembe jutottak a régi emlékek. Ööö... - próbáltam másra terelni a szót. - Mesélj magadról. Hogy kerültél ilyen helyzetbe? Persze csak  ha nem gondolod úgy, hogy túl rámenős vagyok - mosolyodtam el, hátha attól kicsit feloldódok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lugosvölgyi Albert
Tükörfiú


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. március 2. 22:05 | Link

Gombócka <3

A szőke szépség láthatóan megijedt tőlem, vagy legalábbis nehezen jut szóhoz. Szerencsére a nevét hamarosan megtudom, így legalább már azon tudom szólítani, de talán még korai lenne beceneveken törnöm a fejem. Bár ő az összes többi magára vonatkozó kérdést szinte figyelmen kívül hagyja, nekem szegez egy rakás másikat, amire láthatóan várja a választ. Ezt nem szándékozom annyiban hagyni, de egyelőre megadnom neki, amit szeretne.
- Néhány száz évvel ezelőtt éppen a mestermunkámat készítettem. A mesterem a mágikus utazások szakértője volt, és én a nyomdokaiba szerettem volna lépni, ezért elkészítettem két tükröt, melyek között elméletileg lehetett volna utazni. Sajnos, amikor kipróbáltam, kiderült, hogy még nem egészen tökéletesek, én pedig a kettő között rekedtem, egy afféle köztes dimenzióban. - Szeretek magyarázni, ezért talán egy kicsit hosszabban beszélek az eseményről, pedig rövidebben is össze lehetne foglalni. - Azóta nem tudok kilépni innen, viszont a tükrökön kívül bármilyen tükröződő felületen meg tudok jelenni a pocsolyáktól kezdve az ékszereken át az evőeszközökig. Persze a tükrökben látszódom a legjobban, de azért eléggé unalmas folyton egy helyben lenni, úgyhogy néha el szoktam járni körülnézni. Most például egy új dalon gondolkoztam - mutatom neki a hangszerem, majd pár hangnyit fújom is, hogy hallja, tényleg én voltam a láthatatlan zenész.
- Örülök, hogy megismerhetlek Isobel - mosolygok rá, majd megpróbálkozom pár újabb kérdéssel, hátha ezekkel sikeresebb leszek, mint a korábbiakkal. - Ugye ide jársz az iskolába? Melyik a házad, melyik évfolyamra jársz? Úgy tudom, épp most van vizsgaidőszak. Nehezek a vizsgák? Szigorúak a tanárok?
Várom, hogy feleljen pár kérdésemre, bár talán egy kicsit túlságosan buzgó voltam, nem kellett volna ennyire érdeklődőnek lennem. De engem még mindig érdekel, hogy miért is sírt, mert biztos vagyok benne, hogy bármi is az, biztos, hogy fontos dolog. Talán, ha kicsit jobban megismerjük egymást, megnyílik nekem annyira, hogy beszéljen szomorúságának okáról is. Egyelőre azonban csak várok, hátha lesz annyira kegyes hozzám, hogy megválaszolja sebtében feltett milliónyi kérdésemet.
Utoljára módosította:Lugosvölgyi Albert, 2014. március 2. 22:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2014. március 3. 18:40 | Link

Albert

A nap már kezdett lenyugodni, ám ezzel nem törődtem. Figyelmesen végighallgattam Albert történetét, amiben elmesélte hogy került tükörbe.  A történet elején még „faarccal” néztem előre, ám szám és szemem egyre jobban elkerekedett, ami azt eredményezte, hogy a végére már tátott szájjal bámultam előre. Albert élvezettel mesélt sanyarú sorsáról, de úgy láttam, hogy ő már beletörődött az életébe. Én nem tudtam volna elviselni. Bele is bolondultam volna, ha ezt át kellett volna élnem. Persze, mások vagyunk. Megfújta a hangszerét, amire elmosolyodtam. Becsukott szemmel ringattam magam az ütemre, aztán amikor abbahagyta, kinyitottam a szemem és újra őt figyeltem. Szerettem a zenét, de nem annyira, mint az állatokat vagy a könyveket. Könyvek! – kaptam észbe. Hiszen nekem tanulnom kellene! – gondoltam, de közben Albert újabb kérdést tett fel, amikre igyekeztem válaszolni.
- Szintén – mosolyogtam rá. – Igen, természetesen ide járok iskolába. Levitás vagyok, jelenleg még első évfolyamos, de ez rövidesen változni fog. Nem nehezek a vizsgák, viszont a felügyelő tanárok annál szigorúbbak.
Törökülésbe tornáztam magam és azon gondolkoztam, hogy mit kéne mondanom magamról. Végül más témát kerestem. Ez lesz a legjobb - gondoltam.
- Melyik korból érkeztél? - szegeztem neki a kérdést, ami leginkább furdalt. Nagyon szerettem a középkort, ha idő utazhatnék, oda mennék vissza. A legjobb ebben az időben az, hogy nincs levegőszennyezés, lovagolhatnék és nem kéne iskolába járnom. Reméltem, hogy a középkorból jött, mert akkor mesélhetett volna valami meséset onnan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lugosvölgyi Albert
Tükörfiú


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. március 6. 16:37 | Link

Ree <3

Miközben beszélek, a napnyugta egyre közeleg, vagyis az idő is, amikor el kell válnom az épp most megismert lánytól. Nem mintha este nem látszódnék a vízben, valójában sokkal jobban tükröződöm olyankor, de a lánynak hamarosan itt a takarodó ideje, és nem szeretném, ha elkapná egy szemfüles prefektus. Azonban egyelőre még nem fenyeget minket közvetlenül ez a veszély, van még időnk ismerkedni.
- Levitás! Ennek örülök. Tudod, én a toronyban lakom, legalábbis időm nagy részében ott tartózkodom. Lehet, hogy összefutunk majd máskor is.
Bár a találkozásnak csak a lehetősége adott, engem mégis annyira boldoggá tesz a gondolat, hogy láthatom őt máskor is, hogy elvigyorodok. Közben a lány újfent félreteszi az általam pedzegetett témát, vagyis saját magát és keresett helyette másikat. Ezzel sikerült teljesen felpiszkálnia a kíváncsiságomat, elvégre mi lehet olyan rossz, hogy ennyire kerülje? Na, jó, lehet, hogy egy titokzatos, vagy éppen ijesztő, csupán tükörképként létező alaknak én sem számolnék be az életemről, de van egy olyan érzésem, hogy másoknak sem beszél róla. Az, hogy egyedül sírdogál egy a kastélytól távolabb lévő helyen, ezt mutatja nekem.
- Még nem igazán tiszta, hogy mikor is élhettem, de valamikor a középkorban azt hiszem. Bocsánatot kérek, de eléggé ködösek, és távoliak az emlékeim. - Van, hogy jobban emlékszem a dolgokra, majdnem mindenre, ami életemben velem történt, és van, hogy majdnem a nevemet is elfelejtem. Valószínűleg a tükör mellékhatásai, meg persze annak a több száz évnek, amit benne eltöltöttem.
Felidéződik bennem a tükör éjsötét belseje, a hosszú magányosan telt évek, és összerezzenek. Nem szívesen vallom be, de nagyon is félek, hogy egyszer csak visszakerülök oda, nemcsak az estékre, mint most, hanem újabb hónapokra, évekre. Azt biztos, nem bírnám ki ép ésszel.
- Biztos, hogy nem akarsz arról beszélni, hogy miért sírtál? - kérdezem a lehető legkedvesebb hangomon. - Általában megkönnyebbülést hoz, ha elmondhatod valakinek, hogy mi bánt. Ígérem, nem adom tovább, de persze, ha nem akarod megosztani velem, azt is megértem.
Hagyom, hogy maga döntsön arról, hogy mit mond el, és mit tart meg magának, én csak segíteni szeretnék neki, de nem mindenki igényli ezt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2014. március 6. 21:04 | Link

Albert

A nap vészesen közeledett a Föld másik oldala felé, ami azt jelentette, hogy itt rövidesen este lesz. Ennek nem örültem, ugyanis semmi kedvem nem volt még visszamenni a kastélyba. Viszont ha nem akarok egy prefektus karmai között kínlódni, el kell indulnom valamikor. Albert meglepően örült, amikor megtudta, hogy Levitás vagyok. Állítása szerint a toronyban lakik, aminek én is nagyon örültem, hiszen így többet fogunk találkozni.
- De ugye nem leskelődsz? – suttogtam. A mosolyt, amit az arcára tett, kicsit furcsálltam, de nem gondoltam, hogy leskelődni. A „magamról” témát még mindig kerültem. Nem szívesen beszéltem másoknak az életemről. Az csak is rám tartozik, nem akartam már az első alkalommal elárulni a fiúnak. Persze nem azért, mert nem bíztam meg benne, vagy ilyesmi, hanem azért, mert ez számomra igen nagy csalódás és szenvedés volt. Ekkor megszólalt az a lágy hang, ami a fiútól származott.
- Szóval semmire nem emlékszel az életedből? – csodálkoztam a származását illetően feltett kérdésemre. Meglepett, de én szerintem én sem emlékeztem volna a középkori emlékeimre egy tükör fogságába esése után. Nem szerettem egyedül lenni, de most nem azt mondom, hogy én vagyok a társaság központja, de egymagam sem szerettem lenni. Elvoltam a kis állataimmal. Albert újra feltette a kérdését. Úgy láttam, nagyon izgatja a téma, egy egy nagy és halk sóhajtás után lehajtott fejjel mesélni kezdtem rövidke életem.
- Édesanyám öt éves koromban meghalt, apám pedig egy éven keresztül felém sem nézett. A bátyáim segítettek átélni ezt az időszakot. Miután apám már sokadszorra is részegre itta magát, Matthew – ő a legidősebb – munkát keresett neki és apám újraházasodott. Ekkor persze a bátyáim már elmentek Romániába, így egyedül maradtam. Becsapottnak éreztem magam. Napokig ki sem mentem a szobámból, félő volt, hogy depressziós leszek. Ám megkaptam a levelet, majd jött Matt és James, akiktől kaptam egy tündéri kutyust, így most vele és a csajokkal lakom a levita egyik szobájában – szinte végigsuttogtam a beszédet, nem akartam, hogy meglásson sírni, így egy kicsit lehajtottam a fejem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 12. 16:19 | Link

Kevin
valamikor a szünet végén
ruha

Úgy érzem jót tett az, hogy kimozdultunk. Kellett a változás mindkettőnknek, nekem pedig különösen az, hogy Leandrot lássam. Aztán valljuk be, a meglepődések sora után nem csak sima nézzük már meg él-e program lett ebből. Jó sok mindenről el kellett beszélgetnünk, és most boldog vagyok. Legalább amíg még lehetőségünk van rá, addig vele lehetek. Így is rossz, hogy nem láthatom mindig, de hát kit érdekel, én ilyenre most nem is tudok gondolni.
Azon viszont elgondolkodtam, hogy miután végzek, mit is kezdjek. Nem biztos, hogy menni akarok el innen, de akkor neki kell idejönni, és nem beszél magyarul. Még annyit se, mint én, nekem sem a legegyszerűbb volt. Mestertanonc nem leszek, úgyhogy nem mondhatnám, hogy ráér a kérdés, de amíg megoldom, addig nekem itt határozottan jó. A hotel addig nekem tökéletes.
Viszont a kastélyban és ott sem tölthetek túl sok időt, mert a bezártság érzése nekem nem kedvez, a természetre, legalábbis a levegőre szükségem van. Valami csendes, nyugodt helyen, és bár tudnék mást is, én most a tavacskát céloztam meg, méghozzá a stéget pontosabban.
Csak most tudatosult bennem, hogy milyen negatív is voltam, de leszek is még, mert a problémák nagy része nem szűnt meg azzal, hogy Ő most megint az enyém. Attól még ugyanúgy ki kell használnunk az időt. Úgy utálom, hogy nálunk mindig az idő a nagy kérdés, ami mindent meghatároz.
Szóval most mosolygok ki a fejemből, és mivel jó idő is van, stabil elhatározásból ülök itt kint a tavon. Tavon, ugye, na.. lehetne pontosítani is, a szélén, lényegtelen, mert itt bárhol jó lenne, csak érjen levegő, és lássak valami szépet. Valamit, aminek a pillanatnyi varázsa megfoghat.
Olyan furcsám vidám minden, hogy szerintem nem tudnék most bántani senkit, de ártani sem neki szóval. Manda nem lepődne meg rajta, ha összefutnék vele, de valaki más, aki többet lát és erre járna, biztosan megkérdezné, hogy jól vagyok-e és orvos látott-e már.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 12. 21:33 | Link

Szépséges Allegria *__*

Nincs is rossz abban, hogy kezd felmelegedni az idő, így ki tudok menni a szabadba és nem kell a kastély falai közé szorulnom. Sajnos nagyon nem bírom a hideget, muszáj ilyenkor legtöbbször valamelyik kandalló előtt tábort vernem – ezt nem úgy kell érteni, hogy kiscsoportosokat elnáspángolok, hanem, hogy egy meleg helyen ücsörgök -, különben ráfagynék a kastély falára és szobornak néznének a lakói. De most már kitavaszodott, vagyis kezd és egész jó idő van. Azért egy mindenszínű sálat és egy piros kabátot felveszek a biztonság kedvéért, és vígan bandukolok a kastély környékén. Még csak véletlenül sem tanulok, pedig kéne, de nem visz rá a lélek, majd improvizálok valamit, ahogy szoktam. Néha úgy érzem, hogy a tanárok inkább átengednek, minthogy még egy évet kelljen a teremben hajkurászni a drágáimat, pedig olyan ártalmatlan mind. Na és ezzel együtt a tavasznak még van egy előnye, előbújnak a kis rejtőzködők és megtelik élettel a környezet. Éppen a tóhoz megyek, hogy egy kicsit kacsázzak, mert követ dobálni jó, hát még ha pattan. Szerencsém van, találok pár szépet, ami, ha jól csinálom sokat fog pattogni a vízen, mielőtt elmerülne. Ki is próbálok párat, és tényleg jókat választottam, hurrá! Csak úgy pattognak, meg minden, ahogy kell, én pedig nagyokat ugrálva követem őket addig, ameddig látszanak. Az utolsó olyan jól elpattan, hogy a stégbe is bepattog, elkapva valakinek a lábát. Szóval minden jó, élvezem a napsütést… állj! Setve fordulok vissza, és látom, hogy valószínűleg egy lányt találhatott el, pedig nem volt szándékos. De meg kell menteni, vagy még most elszaladni. Nem volna túl lovagias és eridonos, ha nem vállalnám a tettemet, ezért gyorsan odarohanok hozzá. Elvileg már túl nagyot nem üthetett, de azért, gyorsan letérdelek a lábához.
- Szia! Nem fáj, ugye? Semmi bajod, ugye? Nem volt direkt, tényleg, csak… szóval bocsi! Kevin vagyok, de hívhatsz Kevinnek is, mindkettőt használom! – ragyog fel a szemem, mert barátkozni mindig jó. Az más kérdés, hogy zavaromban gőzöm nincs, hordok össze, de ez már csak ilyen. Aztán meglátom az arcát és rögtön felveszem a lemenő nap színét, mert egy nagyon szép lánnyal vagyok egy légtérben, ráadásul karnyújtásnyira. Gyorsan lehajtom a fejem és rágni kezdem a körmömet, hogy valami elfogadhatót találjak ki, amitől nem haragszik meg. Mert az nagyon rossz lenne, ha ez a szép lány haragudna rám.
- Ugye.. izé… bigyó, meg satöbbi, ugye? Szóval nem orrodat oda nekem, vagy nem csinálod, hogy a rossz, igaz? – emelkedek fel és figyelem, hogy haragszik-e, de biztos nem, hiszen hát szép. A szép lányok, meg nem haragudnak olyan nagyon, állítólag.
- Amúgy Kevin vagyok és hős, de olykor a hősök is eltrafálják a lányok lábát egy kővel véletlenül. De így lehet, hogy megmentettél egy vízipókot! – ragyog fel újra a szemem, persze az arcom továbbra is zavarban és vörös színű. De ez már biztos meggyőző érv lesz, hogy ne haragudjon. Biztosan, hát ki nem fogadná el ezt a jó indokot? Leonie biztos, akkor meg minden rendben!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 13. 14:36 | Link

Decukiii *---*

Éberség ide vagy oda, én képes vagyok rendesen elmerengeni, aztán azt se tudni hol vagyok. Most a szépen fodrozódó víztükrön ragad a szemem, ebből pedig már csak egy pillanatnyi nyilaló fájdalom zökkent ki. Belehalni nem fogok, de érintésre azért fájdalmas, mert a csizma csatjai nem védtek meg. A forrást pedig hamar kiszúrom tőlem nem is olyan távol, egy szép lapos kavics. De tényleg szép, tetszik a letisztult formája. Furcsa, de megint az jut eszembe, hogy a gyönyörű dolgok is milyen gyorsan és könnyedén képesek fájdalmat okozni. De én ezen is csak mosolygok..
Azt hittem nincs, ami most meglepjen, de ahogy az ismeretlen fiú fut hozzám és térdel le a lábamhoz már nagyjából összeáll bennem, hogy ő dobhatta azt a követ. Nem vagyok naiv, de azért mégsem tudom feltételezni, hogy szándékosan, ha még ide is jött.
- Szia! Nincs baj! Én Alegria vagyok.
A negativitás felüti ám a fejét, rögtön itt úszkál az agyamban, hogy szerencsétlen a gyerek. Hogyan lehetett eltalálni, és a nevét is kétszer említette.. Csak akkor kezd megint kirajzolódni bennem a reális kép, amikor tekintetemet a lábamról felemelem, Kevin tekintetét keresve. Kicsit.. nagyon elvörösödött, és ahogy folytatja értetlen képpel nézek rá egy darabig. Zavarban van, én azt értem, amit mond meg egy kicsit sem. Ha magyar lennék talán levágnám mit is akar mondani, de nekem ez annyi egymáshoz nem illő szó egyszerre, hogy csak nézek ki a fejemből.
Valahol sajnálom, és próbálok minél hamarabb rájönni a megfelelő szóra, hogy ne eméssze tovább magát. Vagyis csak reménykedek, hogy nem fogja, de nekem attól még nem jut eszembe, amit mondani akarok.. Addig viszont megint mond valamit, amire automatikusan mosolyognom kell. Megy már a folyamatos fordítás, és a végén még fel is nevetek.
- Akkor én is lehetek hős! És nem.. hm.. haragszom!
Megvan, igen, de ügyes vagyok! Ha nem tudtam volna kimondani, biztos idegbetegeskedtem volna ahelyett, hogy körbeírjam. Vannak bonyolult szavak, és az ilyeneket hagyom is.
Valóban nem éreztem a haragot, csak egy kicsit mérges voltam, és a miértjét ennek sem tudnám. Pillanatnyi érzelmek, de mindennek utat engedek. Egyszer élünk, én meg aztán sokáig úgysem! Akkor szerezzünk barátokat.
- Viszont látom rajtad.. veled mi a baj?
Jól mondtam? Mindegy, most a lehető legkedvesebb és megértőbb formámat akarom hozni, és reményeim szerint ez neki is átjön. Ha nem, akkor pedig nem leszek ideges! Bizony! Most meg fogom próbálni megérteni! És az sem utolsó, hogy tényleg kíváncsi vagyok. Ez lesz a vesztem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 13. 22:49 | Link

Alegriaaaaaa *--*

Minden a fellépés kérdése, de nem hoztam magammal sem hangszert, sem zsonglőrizét, amit dobálnak. Mindent megteszek, hogy a szépséges latinos vonásokkal rendelkező hölgy túlélje a mai napot és ne kelljen amputálni a lábát a dobott kövem miatt. ~ De szép neve van. ~ Ámulok el, és csak tátott szájjal gondolkodom a nevén, ami biztosan valami szépet jelenthet. A vörösödés beindult, lassan elmehetek a szovjet hadseregbe, nem tűnnék fel. Bár azoknak csak a zászlójuk volt vörös, akkor viszont elmehetnék zászlónak, még hordozniuk sem kéne, mennék maguktól velük.
- De szép neved van, ki adta? – bukik ki mégis, mert lehet, hogy nekem is meg kéne változtatnom, és akkor a legjobbaktól kellene kérni tanácsot. Lehetnék Rodrigo Rohr, a fűnyíróember, aki mielőtt lenyírja a zöldet, kitelepíti a rovarokat belőle. Az akcentus sugallja, hogy nem magyar a lány, vagy ha az is, nemigen lakott a közelben, így aztán valószínűleg nem érti meg, hogy mit akarok mondani. Szerintem, ha pontosan értett volna mindent, sem tudna biztosra menni nálam, mert még én sem vagyok biztos benne, hogy bocsánatot kértem-e, bár a szándékom ez volt. Persze Lencsi ilyenkor nincs itt, hogy kihúzzon a bajból egy jól irányzott mosollyal, de majd megoldom én, nagyfiú vagyok már. Nagy, vörös képű fiú.
- Igen, te is lehetsz, hehej! Sőt biztosan az vagy! – bólogatok mosolyogva, a következő mondatánál pedig már szorosan magamhoz is ölelem. Egészen 2 másodpercig, mikor rájövök, hogy mit csináltam és gyorsan ellépek tőle, nagyon zavarta, még a fejem is lehajtom.
- Bocsánat, csak már megszoktam a húgomnál és nehéz leszokni róla – zavartan próbálom kerülni a szemkontaktust, azt hiszem megástam a saját síromat és már csak annyi van hátra, hogy belefeküdjek és magamra húzzam a földet. Egy furcsa kérdést tesz fel, meg is hökkenek, de végül is megértem őt. Össze-vissza csinálok minden bolondságot, persze, hogy bolondnak néz. Egy kicsit talán az is vagyok. Bolondulok az életért és a bogarakért.
- Nem, semmi bajom. Ilyen vagyok – a hátam mögé rejtem a kezeimet és ingok egyik lábamról a másikra. Olyan szép lány, hogy már az is zavarba ejtő, ha csak elmosolyodik. De talán szereti a bogarakat.
- Te szereted a bogarakat? Nekem sok van ám. Van kedvenc halad? – hát, ha már a tóparton állunk, akkor miről is beszélnénk másról, mint a csapkodó halacskákról.
- Ugye tényleg nem fáj már a lábad? Szívemre venném! – oda is teszem a kezem, kissé fájdalmas, de őszinte arccal. Hiába, aki béna, az béna, de, hogy más is megsérüljön, azt már nem lenne szabad megtennie a természetnek. Figyelem őt, és remélem, el tudja mondani majd azt, hogy semmi baja. Egy szép lány biztos képes rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 15. 12:01 | Link

Keviiiiin *---*

A mosoly egy pillanatra eltűnik az arcomról, amikor megkérdezi, ki is adta a nevem. Nem szeretem én ezt az embert, a tiszteletet sem érdemli meg.. Szemem is lesütöm kicsit, és egy hümmögés után, mivel eszembe jutott hogyan van magyarul, halkan szólalok meg.
- Nevelőapám. De köszönöm!
És már tér is vissza a jókedv, nem akarok szomorú lenni. Az már a múlt, és fájt sok minden, de veregetheti a vállam, nem nézek vissza rá. Akkor pedig már határozottam vigyorgok, amikor megerősít, hogy én is lehetek hős. Hát de jó nekünk! Sőt biztosan az vagyok, én meg arról biztosítom, hogy nem haragszom rá. A következő lépése meglep kicsit, nem szoktak idegenek csak így megölelni, de azt nem mondhatnám, hogy annyira letaglózna, hogy csak meredten bámuljak magam elé. De két másodperc után el is enged és ellép tőlem. Ekkor talán az értetlenség első jele kiütközik rajtam, de rögtön bocsánatot is kér. A szemkontaktust kerüli, és az arca.. ahogy kezdett egy kicsit javulni, úgy megint vörös.
Itt mondjuk egy kicsit zavar, hogy én majdhogynem ülök, és alapjáraton is milyen pici vagyok, aztán még fel kell rá néznem, és fáj a nyakam, úgyhogy összehangolt, gyors mozgással állok fel, és ahogy fejét lesüti, és be tudok állni alá. Jé, hát mégis jó alacsonynak lenni. Kezemet azért a vállára rakom, tényleg azt akarom, hogy ne féljen már, és ne legyen zavarban..
- Tényleg nem baj.
Amilyen személyiség vagyok.. most nekem is fura, hogy mennyire örülök Kevin vidámságának. Ő tényleg élvezi az életet, kissé bolondos, szórakozottan vesz fel mindent, és ez számomra olyan idegen. Olyan jó látni, hogy tényleg mintha semmi problémája nem lenne, mintha a legnagyobb fejtörést az okozná neki, hogy mit vegyen fel. A legapróbb dolog, de nem tudom belőle kinézni, hogy parázna bármiért. Boldog. És pont azért, hogy lássa, hogy örülök, és nincs ezzel a szórakozottsággal semmi bajom, én a szemkontaktust keresem, és mosolygok töretlenül. Olyan kis cukin, ahogy ritkán.
- Öhm.. bogarak.. Szeretem a pókokat. Kedvenc halam nincs. Neked?
Viszont amilyen átéléssel kérdez, és mondja, hogy neki sok van, valahogy el tudom képzelni, hogy imádja a bogarakat. A halakhoz meg nem igazán tudok hozzászólni. Még enni se szívesen, más tengeri herkentyűket szívesebben.
- Nem fáj, látod?
Még fel is emelem, és ugrálok is piciket neki. Ezt nem tudnám megtenni, ha éreznék bármit is, de már rég elmúlt a fájdalom, szóval nem kell aggódnia. Ő viszont ezt teszi, és eszembe sem jut haragudni rá. Szerintem sokkal jobb eset, mintha tenne rá magasról, mi van velem. Ismeretlenül is érdekli, jól vagyok-e, mert ő okozta. Hát.. neki működik a lelkiismerete. Sokat tanulhatnék tőle..
- Te szeret a bogarakat, ugye? Szerinted melyik a legcukibb?
Nem tudom, van-e egyáltalán olyan cuki a bogarak között, de ő biztos meg tudja mondani, én meg tudni akarom, tehát a határ kedvéért olyan kiscicásan aranyosan nézek. Ha kedves vagyok, úgyis elmondja. Miért ne mondaná el?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 16. 12:12 | Link

Alegria *--*

Juj, lehet, hogy rosszul kérdeztem, vagy valaki olyan adta a nevét, aki már nem él, esetleg elrabolta az anyukáját és megfenyegette, hogy ha nem Alegria lesz a lánya neve, akkor megnöveszti a fülét és vaskarikát rak bele. De az nem szép, és ha Alegria ilyen csinos, akkor az anyukája is ilyesmi lehetett, akkor rontott volna a vaskarika az összképen és az milyen csúnya dolog már.
Csak vigyorgok a válaszán, akkor mégsem elrabolták, csak nem az igazi apukája adta a nevet. Megkérdezném tőle, hogy mi van az igazi apukájával, mert az fontos, de ha az előző kérdésre sem mosolygott annyira, akkor nem szeretném, ha a szép szája lefelé görbülne. Gyorsan megölelem, az a biztos, az mindig beválik. De ekkor megint rájövök, hogy Alegria milyen szép lány és nekem nincs jogom ilyen bizalmas viszonyba kerülnöm hozzá, ráadásul a szívem is hevesebben kezd verni, ajaj. Ráadásul nagyon cuki, ahogy néz rám, és éppen csak, hogy ez a nézés ki nem billent az egyensúlyomból, egy kicsit meg is tántorodok zavaromban. Nem baj, legalább még nem küldött el és ez jó jel. ~ Mire? ~ Nem tudnám megmondani, de olyan cuki ez a lány és… meg minden!
- Akkor jó! – vigyorgok teli szájjal és nézem őt, de nem tudom, hogy hogyan kéne alap üzemmódban kapcsolni magam. Sosem volt baj, éppen most sincs, de ez a lány annyira elbűvöl, hogy nem tudok csak a szemire gondolni és az már izé. Nem? De. Szóval gyorsan inkább kérdezgetni kezdem, hogy visszaállítsam magam alapállapotba. A vidámságom nem múlt el egy pillanatra sem, de a vidámság és a zavartság egyszerre furcsán nézhet ki.
- Tényleg? Nekem van két szép madárpókom Tóni és Karcsi. De azért ne mondd el senkinek, mert nem tudom, hogy Kahlil bácsi mennyire örülne ennek, ha tudná – cinkosan mosolygok rá, remélem nem árulkodós fajta.
- Halam? Tudod, a színesek. A szürke, vagy ezüst halakat annyira nem kedvelem, de a színeseket nagyon. A hugicám szerint a bohóchal nagyon illene hozzám, mert szép színes – Leonie pedig biztosan nem a nevéből következtetett erre a megállapításra. Lehet, hogy ha majd megint találkozunk Alegriával, majd bemutatom neki, biztos örülnének mind e ketten. Még egyszer megkérdezem a lábát és ő bemutatót is tart. Én pedig vele kezdek el ugrálni, csak úgy recseg alattunk a fa szerkezet.
- Látod, nekem sem fáj! – ugrálok vidáman vele, és ha elfogadja a kezemet, még meg is pörgetem őt, ahogy Lencsit szoktam. Amennyiben így történik, megint elvörösödök és amit eddig felépítettem arcszín helyrehozásából, azt ezzel el is játszom.
- Igen, nagyon szeretem őket – kerekedik el a szemem, mert ha ez a kérdés, akkor biztosan ő is nagyon szereti. Egyre vagyunk hangolódva, már látom, ahogy együtt rendezünk sajtkereső versenyt a hangyáknak.
- Nekem mindegyik tetszik. De az óriáshangyák a kedvenceim, csak itt nehezen élnek meg. Meg tényleg félnék, hogy kirágnák az Eridon falát, és akkor szegényeket elvennék tőlem. Így nincs, csak pókom, meg szöcském, meg sáskám, meg… ez az – halkítom le a hangomat, és észre sem vettem, hogy már a füléhez közel hajoltam, és most jobbra-balra forgatom a fejemet, hátha meghallaná valaki. Ellépek tőle és meghúzom a vállamat.
- Te nagyon szép vagy – bököm ki, majd elfordulok és felmutatok az égre.
- Nézünk felhőket? – mielőtt válaszolhatna, hátradőlök és hangosan puffanok a stégen, kicsit megütve magam, majd bámulni kezdem a felhőket, az arcomra fagyott vigyorral. Hogy miért közöltem vele azt, amit már egyébként is tud, gőzöm sincs, de jól esett. Nem akarom én, hogy bármi rosszat is gondoljon, de meg kellett mondani neki, mert mi van, ha mégsem tudja? Nem élhet ilyen titokkal! Nem kérnék most tükröt, hogy megnézzem az arcom, ebben is biztos vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 16. 13:50 | Link

Kevin *--*

Én szeretem a pókokat, neki meg van pókja. Nem gondoltam, de mondjuk azt sem, hogy nincs neki, mert ha már valaki szereti őket, akkor egyértelmű Nekem mégsincs, de majd.. lesz!
- Eridonos vaaagy?
Az első felfedezésem, méghozzá a Kahlil bácsiból. Ott ő a főnök, vagyis a házvezető.
- Nem mondom el!
Értem én, hogy nem akarja, hogy elkerüljenek tőle a cukiságok. Én sem akartam, hogy a cicám meghaljon, mikor még pici voltam ,mert fontos volt nekem, de egy kisteherautót a hátán még ő sem bír el, hiába volt a legerősebb macsek a világon.
- Az szerintem is illene hozzád. A színes vidám és te vidám vagy.
Ez ilyen egyszerű. Én leggyakrabban sötét ruhákban járok, ilyen is vagyok, de ha valami nagyon színeset látok nekem is mosolyogni támad kedvem. Vagy nevetni, helyzetfüggő, most pedig határozottan boldog vagyok, még a színek nélkül is.
A lábam nem fáj, hogy elhiggye megmutatom, és ugrál ő is velem. Na, hát neki sem fáj, a stég meg hűen állja a gyűrődést, amíg ketten egyszerre ugrálunk, bár hangokkal azért kíséri a tevékenységünket.
Nyújtja a kezét, én pedig megfogom, és igazából fogalmam sincs miért, vagy mit akar, ösztönösen nyújtom az enyémet, mert hát vidámság van. Mosolygömb, meg JÓ'ETTE! Aztán megpörget, én meg megint csak vigyorgok, de úgy igazán, ahogy nagyon régen.
Na, hát akkor tisztázzuk, hogy szereti a bogarakat, nagyon. Mégpedig, ahogy erről beszélünk a vörös pofija mellett látni ám azt is, hogy csillog a szeme. Az óriáshangyákon mondjuk meg még nem gondolkoztam, de ha képesek kienni a kastély falát, akkor még hasznos cukiságok is lehetnének. Én tudnám mire használni őket. Persze csak cserébe a sok szeretetért.
- És ezt is tartsam titokban?
Halkan szólalok meg, ahogy ő is a fülemhez hajolt és lehalkított, meg nézelődött, hát gondolom, akkor ez is valami tök szuper, de nem publikus dolog. Azt hiszem mindenki csak egy állatot tarthat, és ez sokkal több, meg ha nem is minősül úgy állatnak.. a bogarakat nem nagyon szeretik. Nem értem..
- Uuu, köszönöööm!
Ezt a lelkesedést azért ritkán tapasztalhatja bárki is a környezetemben, de mellette nem tudok nem örülni, ennyi az egész.
- Nézzünk!
Igazából még ki se tudom mondani, mire ő már eldől, a stég pedig beleremeg. Ja, és én még mindig csak mosolygok, és hamar feleszmélek, hogy ez így állva nem lesz jó. Leülök hát előbb, aztán kifekszem mellé. Olyan sok felhő nincs, amiből válogatni lehet, de az első, amit kiszúrok, az egy nyuszi.
- Nézd, már megint egy nyúl! Esküszöm, mindig látok nyulat az égen..
De mutatom is, nem foglalkozva azzal, hogy ő abból a szemszögből egyáltalán nem oda látja, ahova én mutatok. Ilyen a felhőnézés. Amikor három-négyszer visszakérdezünk, hol az az ott, mert mindenkinek máshol van.
- Amúgy a pókjaidat megnézhetem majd?
Felé fordítom a fejemet, csak hogy lássa, még mindig ott van az arcomon a görbület, és nem is fog eltűnni, viszont ettől függetlenül szeretném látni Tónit meg Karcsit, ha lehet. És miért ne lehetne? Cuki vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 21. 22:11 | Link

Alegria *--*

- Bizony! – Ugrok fel egy pillanatra, mert azt látom, hogy Alegria örül, hogy a főnixekhez tartozom. Én is nagyon örülök, mert nagyon összetartóak. Nem tudom, hogy a másik házaknál ez hogy van, de nekem ezzel az egyel is elég foglalkoznom ilyen mélyen.
- De kedves vagy! Köszi! – ugranák a nyakába, de nem akarok ropogósra sülni, öngyulladás következtében. Íg csak az egyik lábamról a másikra ugrálgatok örömömben. Nem tudom, hogy Kahlil bácsi mennyire tudja, hogy nekem milyen dolgaim vannak, de jobb nem emlékeztetni rá, ha mégis tudná. Amúgy nagyon szeretem főnixapánkat, sokszor mondott már nekem kedves szavakat, mint például szia, vagy hogy vagy Kevin? Hát nem aranyos?
- Hát igen, néha vidám vagyok – nevetgélek, mert nem tartom számon, hogy mikor milyen a hangulatom. Legtöbbször jól érzem magam, de ha éppen nem, akkor gyorsan felkeresem a húgomat, akit többször is rángattam már ki óráról, hogy vidítson fel. Persze ő szíves, örömest, és nagyon gyorsan meg tudja tenni, ezért is szeretem, és emiatt is vagyok sokszor vidám. Tökre kedves ez az Alegria, jön velem kicsit táncolni, látom, hogy neki is tetszik az egész. Sőt, még a titkaimat is megtartja, milyen kedves!
- Persze, mindent, ami titok. Azért titok, de most már kettőnké… vagy hármunké, azt hiszem – vállat vonok, de nagyon jól érzem amost magam, mintha egy kicsivel könnyedebb lennék és a föld felett járnék pár centivel. Valakinek meg fogom mutatni és gyakorlok majd, hogy hátha fel tudok repülni valahogy. Zavaromban pedig megmondom neki, hogy szép, amit megköszön, hát nem édes? Nem tudom, hogy hanyadjára kérdezem meg, de jó lenne, ha valaki választ adna már.
Gyorsan témát váltok és felhőnézésre invitálom meg a latin hercegnőt, aki szépen mellém is fekszik. Sajnos nem sok felhő van, de én azért örülök a kis napsütésnek is, olyan sokáig volt borult az ég. De most kék az ég, és zöld a fű, minden szuper! Ő talál egy nyuszit az égen, nekem az egy kutya, de ha egy kicsit forgatom a fejemet, akár nyuszi is lehet.
- Hű, tényleg! Mak-mak-mak! – nevetek és felé nézek. Most nagyon közel van hozzám, szóval a vörösödés már magától jön, illetve nem is ment messzire, csak pihent egy kicsit a kispadon. Szerencsére újabb kérdése van, megúszom a nagy leégést, legalábbis szerintem. Ráadásul a pókjaimról érdeklődik, tehát megint találkozhatunk és ez tök jó! Kár lenne tagadni, hogy jól esik a közelsége és a vidámsága, igazán nem foszthatom meg a viszontlátás örömétől.
- Persze, szívesen megmutatom őket ám! Ha jó leszel, kaphatsz ajándékot is – kacsintok rá, majd újabb felhő után nézek. Nem nagyon sikerül, újabb figurát kivennem belőlük, mígnem…
- Nézd, az ott egy pegazus! – tágra nyílt szemekkel élvezem az újabb látványosságot, majd hasra fordulok és felkönyökölve megtámasztom a fejem.
- Olyan jó, hogy találkoztunk Alegria! – osztom meg vele a gondolataimat, mert hát tényleg jó, egy okos és szép lánnyal találkozni. Plusz vicces is, ami nekem nagyon fontos és szereti a pókokat! Egyszerűen cuki!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várnai Zsófia
INAKTÍV


csokihercegnő<3
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 122
Írta: 2014. március 22. 00:48 | Link

Kornél


A vizsgaidőszak meglehetősen lefárasztott. Na nem azért, mert olyan sok vizsgám volt, sokkal inkább a tudat, hogy mi múlik ezen. Nem akartam évfolyamot ismételni, főleg nem az elsőt, hiszen ha felsőben még nem is, de így, elsősként szerintem baromi ciki megbukni, és az alapokat elölről kezdeni. Persze akinek nem inge, ne vegye magára, biztosan vannak olyan diákok, akik különféle okok miatt képtelenek levizsgázni, legyen az rossz családi háttér, vagy kulipinty születése. Mióta azonban szünet van, legtöbb időmet otthon, vagy kint a friss tavaszi levegőn töltöm, pihenek, rejtvényt fejtek, lefoglalom a húgaimat, vagy húzom a bátyámat. Mondhatni, csak a szokásos. A mai nap sem kivételes, egy napszemüveggel a fejemen, vékony tavaszi kabátban, farmerban, kibontott hajjal mászom végig a falut, útba ejtve a cukrászdát is persze. Amint beléptem, mosolyogva köszönt a tulaj, aki épp a pult mögött kérte számon az egyik alkalmazottat. Viszonoztam a mosolyt, majd a kiszolgálós részhez léptem, és kértem magamnak egy forrócsokoládét. Hiába jön a tavasz, ettől még mindig ez marad a kedvencem, a meleg ellenére is. Ahogy szeretem, a soknál is több csokoládéval kaptam meg az elviteles poharamban, kifizettem a megfelelő összeget, majd elindultam a tó felé. Azonban még mielőtt kiértem volna a falu széléhez, beugrottam a boltba, és vettem két zsömlét, hogy ha látok kint hattyúkat, vagy madarakat, megetethessem őket. Mindig így szoktam, ha arra járok. A falu szélénél aztán a stég felé indultam. Amint kiértem a széléhez leültem, levettem a cipőimet, és úgy helyezkedtem, hogy lábam kényelmesen lelóghasson. Miközben folyamatosan kortyolgattam az édes, szinte már tömény csokoládét, kisebb csipet zsemledarabokat dobáltam a vízre, és figyeltem, ahogy kissé elúszva egy-egy kacsa, esetleg hal megeszi őket. Mosolyogva néztem a természet működésén morfondírozva egy kellemesnek talált pontot, míg nem azt vettem észre, hogy teljesen elkalandoztam helyben, és időben is. Nehezen tértem csak észhez, akkor is félig kábultan ültem. Jól esett a csend, a csoki, a víz, és az állatok társasága, bár belegondoltam abba, hogy nem ártana némi emberi sem. Ha erősen koncentrálok, talán bevonzom magamhoz, és erre jár valaki. Úgyhogy gyere, csak gyere, siess, én meg addig tovább bambulok értetlenül, és gondolataimba süppedek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2014. március 22. 14:14 | Link

Zsófi

A mai napra egyetlen célt tűzött ki magának, mégpedig azt, hogy kiszellőzteti a fejét. Túl sok minden történt túl rövid idő alatt és ezt nem viselte túl jól még így sem, hogy becsületére szóljon rendesen szedett minden egyes bogyót, amit felírtak neki. Egészen megjavult az utóbbi időben, de hát figyelnie kellett, és ha egyik pillanatról a másikra változik a hangulata, az nem tett volna jót semminek, sőt senkinek. Igencsak belebonyolódott a dolgokba, bár ezeknek a dolgoknak voltak bizonyos pozitív vonzatai, de egészében azért nem volt elégedett. A falu szélén járt már, közel a tóhoz, mélyet szívott a tavaszi levegőből, amikor egy ismerős illat csapta meg az orrát. Felmordult, mert néhány pillanat alatt sikerült beazonosítania az illat tulajdonosát is. Zsófi. Bár nem sokat tudott róla, de amit ő tudott róla az pont elég volt ahhoz, hogy már ne tartózkodjon az élők sorában, mégsem volt szíve őt eltenni láb alól. Épp csak visszajött a kastélyba, mikor az egyik telihold után túl közel jutott a faluhoz és itt változott vissza. Fogalma sincs, hogy jutott el odáig, hiszen általában az erdőt választja, de akkor még nem szedte a farkasölőfő főzetet, szóval abszolút semmire nem emlékszik, csak arra, hogy amikor kinyitja a szemét, a kislány ott áll fölötte, kíváncsi, hatalmas szemekkel. Automatikusan a megdörzsöli a szemeit, miközben vontatott mozdulatokkal a stég végéhez sétál, ahol Zsófi ül. Csöndesen lépked, igyekszik meglepni az Eridonost, hiszen ő a csúnya, gonosz, farkas és az is akar maradni. Mikor odaér, hirtelen gyorsasággal foglal helyett a lány mellett, de vigyor helyett valami fancsali vigyort sikerül csak az arcára erőltetni.
- Meg fogsz fázni Zsófika, nincs még nyár.
Gondol itt a mezítlábaskodásra. Jó idő van, de nem ennyire. Lezseren megtámaszkodik maga mögött, úgy figyeli az apró Eridonost, aki a legutóbbi kellemetlen találkozásuk és beszélgetésük óta sokat nőtt, de még akkor is csak egy kislány, aki rosszkor volt rossz helyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 465
Összes hsz: 10605
Írta: 2014. március 22. 16:30 | Link


Kinézet


Egy vörös hajzuhatag csillogott a napsütésben már órák óta a faluhoz közeli erdőben. Nem valószínű, hogy ez bárkinek is feltűnt, Anne ugyanis egyedül, illetve kettesben az íjával vágott át a kusza bokrok tengerén, amíg el nem ért az erdő egy kisebb, de nyíltabb részére. Karah is szeretett volna nővérével tartani, na de az nem kislányoknak való, a kis szőke egy ideig még távol van tartva attól a területtől.
Pár hete találta csak ezt a rész, de azóta sűrűn látogatta meg, hátha rájön, hogy más is járt-e már ott. Még a fű sem volt kitaposva, tehát kezdett olyan furcsa elméleteket gyártani a fejében, ami már túltesz a valóságon. Az egyik ilyen, hogy biztos ide járnak a szellemek éjszakánként futóversenyt tartani. Nos, ez nem lenne túl ésszerű, pláne mivel a nyitott terület itt nem nagyobb, mint egy fél kviddicspálya. Az viszont már elképzelhető elmélet, hogy az erdőbe normális ember nem merészkedik be túl mélyen, mert ki tudja, mikor ugrik elő valami sokikszes besorolású bestia.
Itt töltötte napja egy kis részét, de az már nem annyira lényeges, hogy hány vidáman csicsergő madárra célzott, és abból hány lövés sikerült. Úgy dél után, mikor már megkordult a gyomra, úgy gondolta, hogy továbbáll. Az erdőből a rövid, tóhoz vezető útra vándorolt át, és hát a kalandvágyó énje több éhséggel bombázta az agyát, mint a hasa.
A tavacskához nem jár sokat, az inkább nyáron jó, és az bizony még itt tartózkodása alatt nem nagyon volt. Csak a hideg, havas időszak. Lábai közelebb vezették a vízhez, egyből rámerészkedett a stégre. Lassú lépteit a szemével követte, majd halkan elmormolt az orra alatt egy "na ne már"-t, mivel a csizmája árulkodott az erdős sétájáról.
A stég végénél megállt, majd félig letérdelt, hogy ujjait éppen csak belemárthassa a hűvös vízbe, és megpróbálja valamelyest letisztítani a cipőjét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Park Ha Eun
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 420
Írta: 2014. március 22. 19:33 | Link

Annelie
ruha

Már egy pár napja itt vagyok, mégis alig ismerem a környéket. A kastélyban már úgy ahogy eltájékozódom, arra már volt időm, hogy feltérképezzem magamnak azt a helyet, ahol az elkövetkező öt évben az időm nagy részét tölteni fogom. Viszont a faluba még nem volt alkalmam elmenni, csak annyit láttam belőle, amennyi látható volt a vasútállomás, és a kastélyt összekötő úton. Az meg, be kell valljam, hogy nem sok.
Ezért döntöttem úgy, hogy a mai nap azzal fog telni, hogy az egész falut körbejárom. Persze nem azért mert olyan nagyon városnéző túrázni szeretnék, csakhát a kastélyban ott az a sok idegesítő festmény, meg diák, akik közül némelyik tényleg nagyon elviselhetetlen. Ja és nem utolsósorban ott a bátyám is, és semmi kedvem hallgatni a hülyeségeit. Vagyis.... inkább látni a hülyeségeit, ugyanis mi egymás közt a süket-néma jelbeszédet használjuk. Igen, és akkor most jöhetne az, hogy akkor egyszerűen csak nem nézek rá, és máris meg van oldva a probléma. Hát, ezt már próbáltam, de nem jött be. Vagyis egy pár percig igen, tudtam vele idegesíteni, csak aztán ő is rájött, hogy tulajdonképpen tud beszélni, így a tervem befuccsolt.
Szóval maradt ez a lehetőség. Nem volt ez olyan szörnyű, mint ahogy hittem. Voltam a cukrászdában, és még a könyvesboltba is volt időm benézni. Jaj az a sok könyv... Az egyetlen gyengém a könyvek, nagyon szeretek olvasni, bár ezt is kevesen tudják rólam. Ott időztem el sokat, mert találtam egy könyvet. Valamiféle Edgar Allan Poe írta. Biztos valami mugli író lehetett. Beleolvastam, és konkrétan nem akartam letenni. Nagyon jó kis történeteket írt ez a mugli író. Meg is vettem, hogy végig tudjam olvasni, és akár még többször is.
Most is, ahogy haladok vissza a kastélyba le sem tudom tenni a könyvet, még szerencse, hogy nem megyek neki semminek. Csakhogy kicsit más irányba megyek, mint a kastély, ugyanis lábaim a tó felé vezetnek, s én mit sem sejtek róla. Csak akkor jövök rá, hogy ez nem a jó út, mikor már késő, és nekimegyek a lánynak, aki a stégen áll, s az ütközés hatására a könyv is kiesik a kezemből.
- Nézz a lábad elé. - mondom kicsit bosszúsan a lánynak, majd lehajolok a könyvemért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 465
Összes hsz: 10605
Írta: 2014. március 22. 20:21 | Link


Kinézet


A kis naptárában - ami még az előkészítős szobájukban van kifüggesztve a falra - rengeteg apró feljegyezése van általában minden hétre. A cirkuszhoz hozzá tartozik a sok próba, és az otthon tartózkodás, a ruhapróbák, hogy minden a legjobban menjen. Nos, a próbáknak körülbelül a negyedét már nem a szokott helyen, hanem a tornateremben végzi. Éppen olyan kényelmesen lehet edzeni ott is talajon, mint a folyton nyüzsgő sátorban, és még a porondmester utasításaiból is kevesebbet kell elviselnie. Anne tudja jól, hogy az ő érdekében hajtogatják folyton, hogy figyeljen a biztonságra, meg nyújtson eleget - mintha a szervezetében maradt bájital nem lenne elég -, de hát a makacsság az makacsság.
Íjászkodni leginkább egyedül, vagy Mátéval párban szeret, így az előre megbeszélt dolgaik is mindig ott vannak a naptárban. Ez, meg az erdőben tölthető idő jóval fontosabbak a lánynak, mint a tanulás, ez pedig meglátszik a jegyein is. Az irodalmat egészen szerette, na de a többi... Alig várja az első napot a Bagolykőben, meg az új szobát, ugyanis a régi, amin a húgával osztozik, már kezd nagyon kényelmetlen lenni. Már csak két hét... Ezt is, mint minden mást, pontosan számon tart a naptárban, és kihúzza az eltelt napokat.
A tavas kirándulásáról még nem volt ideje gondolkodni. Mit lehet csinálni ott, amit az erdőben nem lehet? Semmit. Legalábbis neki ezek az andalgós, lassú sétákra alkalmas dolgok nem a kedvencei. Csak egy szerencsés alkalom arra, hogy lemossa az árulkodó jeleket magáról, ugyanis az előkészítőben nem szeretik, ha elcsavarog.
Ám alig, hogy nagyjából lemosta mindkét csizmájáról a koszt, a hátának ütődött valami. Szeme egy pillanat alatt résnyire szűkült, és pár pillanat leforgása alatt megfordult, hogy íját egyenesen a felháborodott kiscsajra szegezze. Mozdulatlanul állt, csak a szemöldöke emelkedett meg, mikor még neki állt feljebb. Anne megnyalta a száját, mielőtt bármit mondott volna. Ajka félmosolyra húzódott. Ő volt erőfölényben.
- Inkább neked kéne a lábad elé nézni. Esetleg megmutassam, hol van? - teljes nyugodtsággal emelte lejjebb, a lábára célozva az íjban megfeszülő nyilat. Nem volt szándékában megtenni amit nem volt muszáj, de amíg nincs pálcája, ezzel tudja csak "védeni magát". Mély levegőt vett, és ellépett a stég szélétől, végig a lányt figyelve, halvány mosollyal az arcán.
Utoljára módosította:Annelie Freya Blomqvist, 2014. március 22. 20:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 39 40 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa