27. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Candyland fesztivál még tart, eredetileg szeptember 15-ig lenne lehetőségetek, de a sok futó játék és érdeklődő miatt arra kérünk titeket, hogy szeptember 30-ig zárjátok majd a játékaitokat!

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nathaniel Blackwood összes hozzászólása (57 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 23. 00:04 Ugrás a poszthoz

Ophelia

Hogy indul neki egy Blackwood a Bagolykős létnek? Na hogy? Hát ha rólam van szó, akkor úgy, hogy amint a lehetőségek engedik - ergo lerakta a cuccát-, máris elhagyja a körletét, sőt, még a kastélyt is, és megpróbál visszajutni a faluba. Na, ezt csináltam most én. Nem azért, mert meg akartam szökni, hiszen nem azért mentem bele abba, hogy itt szenvedjek ebben a fura kis országban, ahol olyan érthetetlen a nyelv, hogy bájitalt kell hozzá innom, hogy felfogjam, pedig nem vagyok egy nehéz eszű ember, ezt bárki megmondhatja, aki kicsit is ismer. Ja de hogy itt nem ismer senki. Aha, ez igaz, és elég szívás.
De éppen ezen kívántam most változtatni azzal a végtelenül egyszerű lépéssel, hogy visszamegyek a faluba, ahol talán van élet. Nem tűrtem jól a bezártságot, nagyon nem. Esetleg szívesen megnéznék pár helyet, például valamit, ahol lehet kajálni, mert ez a fiú bizony éhes, és nem is kicsit.
A fülem mögé tűrtem a hajam, mert már túlságosan is szétzilálta a szél, azt pedig nem szeretem. Már majdnem elértem az iskola kapuját - óh, mennyei szabadság! - mikor észrevettem, hogy szemből közeledik valaki. Na de ilyenkor? Felvettem a lehető legnyugodtabb arcom, mert hát engem itt senki sem ismer, még ha valami tanár jön szembe, az se, majd azt mondom, hogy én vagyok a postás, vagy a postás fia, ha igazi apám már úgyse volt. Na, és akkor aztán tartson vissza! Ja hogy itt baglyok viszik a küldeményt? Pedig ki se néztem volna, hogy itt is van ekkora infrastruktúra, de egye fene, majd növesztek tollat a hátamra.
Végül egészen közel ért az érkező, és én megbámulhattam a lányt, aki meg megbámult engem. Hát ez is jól kezdődik, nem látott ez még vörös embert, vagy mi? Már épp meg akartam érdeklődni, hogy vajon valamit szívott-e, hogy ennyire el van varázsolva, mikor megszólalt, és én meghallottam eddigi életem legszebb magyar mondatát.
- Naná! - vigyorodtam el, és lecsaptam az elemózsiára, aztán biccentettem egyet a lány felé. - Köszi! - majd ezzel indultam is volna tovább, lefelé a faluba, mert mégis csak adózzunk az eredeti elhatározásainknak. Na meg egy csiga nem csiga.
Utoljára módosította:Nathaniel Blackwood, 2013. június 23. 00:14
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 26. 14:11 Ugrás a poszthoz

Botond

Az a jó a szerdai napban, hogy olyankor Nath-nek nincsenek délután órái, tehát nyugodtan grasszálhat fel és alá a kastélyban, ahogy épp az esze szolgál. Most éppen az jutott eszébe, hogy milyen jó is lenne kiülni egy kicsit valahová, mert bár nem volt már az az eget verő jó idő, mégis vágyott a friss levegőre. Mivel a konyhát már pár nappal ezelőtt sikeresen megtalálta, így nem is volt kérdéses, hogy csak úgy közlekedhet, hogy az egyik kezében egy kakaós csiga, a másikban pedig egy virslis bukta van. Tulajdonképpen olyan reménytelenül sokat evett, hogy a manók is csak tátott szájjal figyelték, mégsem volt rajta egy deka zsír sem. Hát igen, ezek a növésben lévő fiúk...
Letelepedett hát a szökőkút szélére, hogy nyugalomban falatozhasson. Lassan már beilleszkedett az Eridon világába, annyira nem volt más, mint a Roxfort, hiszen iskola ez is, meg az is. Mindenhol volt valami, amivel rendet lehetett bontani, ez pedig Nathanielnek bőven elég volt a boldogsághoz, na meg az, hogy ha nem kellett a testvérében huzamosabb ideig együtt lennie. Már pedig ha itt kint sétált, akkor jó messze volt tőle, ráadásul még azt is leshette, hogy mások mit művelnek.
Mikor végzett a kakaós csigával a kezét belenyomta a vízbe, majd megtörölközött a nadrágjában, és hümmögve megcsodálta a másik kezében tartott péksüteményt. Nagyon jól néz ki, azt meg kell hagyni. Hátravetette hát a haját, és némi mérlegelés után nagyot harapott, és elkezdte bámulni az eget. Hova is menjen ez után? Lehet, hogy a falut kéne újra meglátogatni, vagy szétnézni, hogy itt azok a... fú, mik is? Ja! A Rellonosok hol laknak, és hasonlítanak-e a Mardekárosokra, mert ha igen, akkor vicces őket bosszantani. Igen, ez jó lesz.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 30. 17:59 Ugrás a poszthoz

Hosszú volt a nap, Nath pedig igen csak fáradtan ballagott fölfelé a lépcsőkön, arra gondolva, hogy milyen jó is lesz majd, ha majd végre eldőlhet odafönt az ágyán, és még az sem érdekelte, hogy esetleg a testvére is a szobában tartózkodhat. Komolyan, nagyon sokat gyalogolt lent a faluban, mert szerette volna minden szögletét felfedezni, aztán persze már felfelé jövet a kastély környéke is ellátta őt bőven nézelődni valóval, úgyhogy jó pár órát talpon volt, mire végre belépett az ajtón.
Az első útja természetesen a konyha felé vezetett volna, ha csak nem kénytelen megállni, hogy megszemléljen egy elhagyott füzetet a földön. Felvette, nézegette, beleolvasott, de csak hamar rá kellett jönnie, hogy csak valami lány buta feljegyzései a kastélyban keringő mindenféle pletykákból, amik őt egyrészt nem érintették, másrészt még csak nem is érdekelték, hiszen nem ismerte ezeket az embereket.
Nem tartott sokáig, hogy ráunjon hát az olvasásra, és a föld helyett az egyik kiszögellésre tegye vissza az irkát, hátha jön megkeresni a gazdája is. Sok mindent el lehetett róla mondani, de azt soha, hogy tolvaj lett volna, ez meg ráadásul még a fáradtságot sem érte volna meg. Félkézzel kicsit megrázta a haját, mert szörnyen utálta, ha az egész a hátán van egy csomóban, aztán lassan, nézelődve tovább sétált. Nem sietett sehova, csak a gyomra korgott, de az sem olyan nagyon, mert még lent megevett a gyorsétteremben egy pizzát (igen, egymaga egy egészet), és valami süteményt még visszafele útra is hozott magával, de azért az idő elszaladt annyira fölötte, hogy most már újra meg tudott volna vacsorázni.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 18. 13:25 Ugrás a poszthoz

Nathaniel ráérősen ballagott lefelé a faluba, abszolúte fittyet hányva arra a tényre, hogy valójában a vizsgáira kellene tanulnia, mert hát úgy volt vele, hogy ő bármikor átmegy bármiből, még ha ez egy cseppet túlzás is volt. Vörös hajú barátunk ugyanis bár könnyen tanult, de arra a mérhetetlen lustaságra, amit képes volt produkálni ilyen téren, már szavak sem voltak. Így esett, hogy megint a hasa után ment, vagyis inkább a faluból szűrődő jó illatok után, azzal a szándékkal, hogy betér a falatozóba, ha ott úgyis olyan olcsón adják a kaját, hogy még az ő kevéske pénzéből is telik rá. Na meg amúgy is, a tulaj kifejezetten kedves volt, múltkor Nath a saját szemével látta, hogy valakinek dupla annyit pakoltatott a manóval egy ételhordóba, mint a rendes adag lett volna, annak ellenére, hogy az asszonynak nem volt elég pénze az ételre.
Mikor betért az étterembe rögtön rendelt egy egész pizzát potom áron, aztán leült az egyik sarokba, és maga elé húzott valami újságot, hogy elfoglalja magát, amíg elkészül az étel. Elég hangosakat korgott a gyomra, úgyhogy csak remélte, hogy mások nem hallják, hiszen elég nagy tömeg volt a helységben, de végül is, ha valaki beszól neki, Nath kérdés nélkül dekorálja ki az illetőt. Persze lehet, hogy előtte megvárja, hogy kimenjen az ajtó elé, mert nem akarta szétverni a kedvenc kajáldáját.
Végül azonban senki sem szólt hozzá, és a pizza is megérkezett, Nath pedig haladéktalanul falatozáshoz látott. Élvezte, ahogy nyúlt a villáján a sok sajt, és a sonka is olyan finomra volt szeletelve, hogy öröm volt az embernek harapni belőle. Nath ugyan nem érdeklődött a gasztronómia iránt, mert jobbára annyiban kimerült nála az étellel való foglalkozás, hogy szerezzen egy kisebb hegynyi kaját a tányérjára, de ez még az ő arcára is mosolyt csalt. Na most azért el lehet képzelni, hogy milyen, ha egy hozzá hasonló, első látásra nem túl bizalomgerjesztő lény vígan mosolyog a pizzájára.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 13:44 Ugrás a poszthoz

Ethan

Nathaniel lustán ballagott a birtokon a Vadőrlak felé, amivel tulajdonképpen az ég világon semmi célja nem volt. Persze jó lenne azt mondani, hogy rendkívül céltudatosan vette erre az útját, mert valami világrengetőt akart csinálni, de hiába, az nem Nath lenne, aki a tizenhat éves fiúk összes életuntságával volt képes létezni, már amikor nem éppen valami stiklin törte a fejét.
Egyébként fejtörésről szólva, még mindig nem ment ki a fejéből az a lány, akivel a múltkor találkozott, bár csak pillanatokra villant fel újra az elméjében az a kék szempár, de azért valahol tudat alatt folyton piszkálta.
Most viszont csak lépdelt tovább, vörös haját nagyon vészjóslóan lebegtette körülötte a szél, amitől határozottan az a benyomása keletkezett az embernek, hogy hajgumira nem telik neki, mert ahelyett, hogy az egyébként a zsebében lapuló anyagdarabbal összefogta volna loboncát, inkább még tett rá egy lapáttal, és időként megrázta, hogy szabadabban szálljon.
Mindezt a rendkívül építő tevékenységet addig űzte, míg meg nem látta egyik ismerősét a ház mellett egy íjjal lövöldözni. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy most jobb lenne sarkon fordulni, és lelépni, mert nyílvesszők ellen mit sem tehet ő, a másodikos, de aztán inkább nesztelen közelebb sétált és egy fán foglalt helyet, csendben bámulva a másik fiú tevékenységét. Kíváncsi volt, hogy vajon mit is csinál a másik pontosan, mert mintha túl vadak lennének a mozdulatai ahhoz, hogy csak simán gyakoroljon. Annyira nem ismerték egymást, tán kétszer beszéltek az Eridonban valamiért, de ilyen idegesnek még sosem látta a fiút.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 14:44 Ugrás a poszthoz

Leonie

Ha reggeli, akkor kaja - legalábbis ezen a véleményen volt ifjú hősünk, mikor nagy nehezen végre kimászott az ágyból, és eljutott arra a pontra, hogy képes legyen gondolkodni. Ő ugyan pont annyira letojta a vizsgaidőszakot, amennyire azt régen is tette, így persze tanulásról szó sem volt, de mégis fáradtnak érezte magát, noha az okát ő sem találta. Mindenesetre gyors mosdás és öltözködés után - melynek során egy sötétkék farmerhez fekete ujjatlan pólót húzott -, elindult lefelé a toronyból, hogy magához vegye a jól megérdemel táplálékmennyiség első részét a konyhán, lévén ilyenkor a nagyteremben már nem volt reggeli.
Nathanielnek olyan mértékben nem állt rá arra az agya, hogy egyáltalán bárki is követheti, hogy egyszerűen észre sem vette az utána settenkedő lányt, csupán valami halk suttogást hallott, ahogy a festmények egymás között megbeszélték, hogy miért nyalókás a lány ruhája, de ebből a fiú semmit sem fogott fel. Kissé még kómás volt, és egy picurkát kócos is, de annyi baj legyen, majd a huzat kifésüli a haját, ahogy megy.
A reggelbe beálló gyökeres változás hatalmas csörömpöléssel kezdődött. Nathaniel hirtelen fordult meg, hogy megnézze, mi ez az éktelen ricsaj, mikor is meglátta, hogy egy lány fekszik a földön, egy darabokra esett lovagi páncél társaságában. A fiú szemöldöke rögtön összeszaladt a látványtól, de nem kellett hozzá sokat gondolkoznia, hogy a fura ruhás lányhoz lépjen, és érdeklődően leguggoljon mellé.
- Hé, jól vagy? - böködte meg kíváncsian a lány karját, hogy valami reakciót csikarjon ki belőle, és csak ekkor vette tudomásul, hogy akárha az ikertestvérébe botlott volna, mert a csajszi épp olyan, ha nem még vadabb vörös lobonccal rendelkezett, mint ő maga.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 15:21 Ugrás a poszthoz

Ethan

Na nem mintha Nathanielbe nem szorult volna jócskán életösztön, de ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy egy láthatóan dühös ötödikes útjából kitérjen. Nem, az nagyon nem vallott volna rá, elvégre miért is Blackwood az ember, ha nem lobogtatja bátorsága vörös zászlaját a lehetséges ellenség előtt? Hát igen, ezt már a bátyjától is megkérdezte néha napján, azonban Tris nem hogy zászlót nem lebegtet, még bátornak sem nevezhető. Legalábbis Nath szerint az nem bátorság, hogy valaki hagyja magát agyoncsapni, mert annyira békés típus, hogy nem üt vissza.
Nathanielt viszont nem ilyen fából faragták, ő bizony ment előre, mint egy tank, és átgázolt a kényes helyzeteken. Igaz, mikor az ember felé egy nyílvessző repül, annyira nem is könnyű megtartani az oroszlánszívet, de miután a srác biztos volt benne, hogy ez az Ethan nem akar a nap végére az Azkabanba kerülni, így az ifjú Blackwood csak odébb csúszott egy kissé, és valami gyerekes késztetés hatására nemes egyszerűséggel nyelvet öltött a fiúra, mielőtt válaszolt volna.
- Naná, Wayne! Jó a mozi, rég láttam már ennyire paprikás... khm... Jancsit - utalt szerényen arra, hogy a fiú feje mintha vörösödni kezdett volna a dühtől, ráadásul megcsillogtathatta a frissen szerzett magyar vonatkozású ismereteit, Paprika Jancsit illetően.
Ám de nem kívánta megvárni, hogy az ötödikes végül tényleg lenyilazza, hát míg az a kezében az íjat tartotta, és nem pálcát, addig Nath már kapta is elő a magáét, és megvárta, míg a fiú esetleg újra célozni kezd, aztán már mondta is:
- Exagito! - és ha szerencséje volt, akkor a másik fiú egyenesen a földet szúrta át, lévén a gáncsoló átok már maximumra volt fejlesztve Nath fegyvertárában.
Utoljára módosította:Nathaniel Blackwood, 2013. augusztus 21. 15:21
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 15:55 Ugrás a poszthoz

Ethan

Hát, nem úgy tűnt, hogy ez előbbi megmozdulások kifejezetten béketeremtő módon hatottak volna, persze Nath nem is annak szánta őket. Volt benne valami, ami miatt mindig kereste a bajt, és csak később jött rá, hogy hé, ezt mégse kellett volna, de akkor már rendszerint mindegy volt. Így esett ez most is, mert hoppá, az ötödikes most épp azt hiszi, hogy Nath párbajozni akar, pedig dehogy is. A vörös ugyan jó volt a pálcaforgatásban, de nem ennyire és nem egy ötödikes ellen, hát inkább úgy döntött, megpróbálja valóságos harc felé fordítani a dolgot. Mert nem, azt nem szándékozott elviselni, hogy nemes egyszerűséggel leátkozzák a fáról, fájna bele a feje meg a fara, arra pedig ugyebár senkinek nincs szüksége.
- Ugyan Wayne, csak nem képzelsz rólam ilyen botor dolgokat? - vigyorgott nagyban a kisebbik Blackwood a fáról, széttárva kezeit, de az egyikben továbbra is ott volt a pálca. - Inkább arra lennék kíváncsi, hogy vajon meg mersz-e velem verekedni varázslat nélkül? - vetette fel a dolgot a fiú. - Láthatod, kisebb vagyok nálad, bizonyára gyengébb is, úgyhogy igazán nincs félnivalód. - Egyre szélesebb lett a kihívó vigyor Nath arcán, miközben kissé lenézően figyelte nagyobb társát. Áh, nem volt benne mazochizmus, csak az árvaházi évek miatt éppenséggel biztos volt benne, hogy bár lehet köztük cirka tíz centi magasságkülönbség, akkor is le tudná nyomni a fiút. Arról már nem is beszélve, hogy súlyban valójában nem is lehetett kisebb nála.
- Na, mit válaszolsz? - cukkolta hát tovább a fáról, szükség esetére újra készenlétbe helyezve a pálcát. - Vagy félsz, hogy lenyomom a torkodon az egyik nyílvessződet, ha már úgyis olyan előzékenyen idelőtted nekem? - rántotta ki a fiú a fából fél kézzel a kérdéses fegyvert, majd játszva billegtette az ujjai között, várakozóan figyelve a lenti egyedet, hogy vajon mit válaszol.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 16:14 Ugrás a poszthoz

Leonie

Miután a lány nagyon nem akart válaszolni jó pár másodpercig, Nathanielben felmerült, hogy valójában csak álmodik, mert hát miért is sétálna a valóságban erre egy nyalókás pizsis lányka, ámde hamar rá kellett jönnie, hogy nem, mégsem aludt el olyan mélyen, hogy még délben is az ágyában szundikáljon, mert éppen csak, hogy a lány elvette végre az arca elől a kezét, máris fájdalmas találkozásban részesült Nath orra a csajszi kobakjával, és ez bizony még akkor is kijózanította volna, ha valami csoda folytán alva jár.
- AUUU - összegezte Nath a véleményét kissé vonítós hangszínben, miközben egyrészt szépen lehuppant ő is a földre, másrészt ez úttal ő tapasztotta az arcára a kezét, de csak azért, hogy megnézze, egyben van-e még szegény orra. Valami nedvességet érzett, de csont nem tört, csak a vére eredt el, de hát az még nem olyan nagy baj, kapott már nagyobbat is.
Felnézett, és úgy tűnt neki, hogy a lány sincs sokkal jobb állapotban, és őt figyelve még a neve is beugrott neki óráról, szóval helyesbítsünk, Leonie sem volt jobban, mint ő maga, csak épp nem vérzett semmije. Mázlista.
- Nobej-díjas felfedezés - felelte aztán Nath kissé orrhangon, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy zsebkendő híján az ujjaival fogja össze a fájó testrészt, mielőtt fogná magát, és elvérezne. - Te meg lány vagy - tette meg ő is a bejelentést, bár kevésbé hajtotta a hirtelen felismerés, hiszen ezt már vagy egy hónapja megállapította a másikról, de nem volt benne biztos, hogy nem kapott egy kicsit túl nagyot a lányka buksija.
Aztán a páncélra terelődött Leonie figyelme, és Nath is végignézett a felforduláson, aminek a közepén éppen kényelmesen ücsörögtek.
- Egy reparot neki, és nem lesz semmi baja - biztosította a lányt arról, hogy a páncél még menthető, mert csak darabjaira esett és nem atomjaira, bármennyire is veszélyesnek bizonyultak ma délelőtt egyes eridonos lányok. - Te engem követtél? - esett le aztán hirtelen Nath-nek az a bizonyos tantusz, mert más magyarázatot nem lelt a lány öltözékére és arra, hogy egy lovagi páncélnak rohant neki, ezek szerint éppen menedékkeresés közben.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 17:11 Ugrás a poszthoz

Ethan

- Na ne már, kit érdekel úgy mégis, hogy mit mondasz a bátyámnak? - fintorgott a kölyök nagyon is jól láthatóan, mert nem szerette, ha a fent említett személy szóba jött, azt meg pláne nem, ha még akkor is elrontja a szórakozását, mikor jelen sincs.
Aztán Ethan reakcióján meglepődve Nath egy szélesebb vigyorral jutalmazta a tényt, hogy mintha a nyílvessző a fiú gyengéje lenne. Ejnye.
- Akkor nem szeretnéd, hogy véletlenül eltörjem, ugye? - kérdezte magához mérten bűbájos hangon, azonban valójában nem volt szándékában kettéroppantani a vékony fadarabot, mert ha valami, akkor mások tulajdonának rongálása nem tartozott a kedvelt foglalatosságai közé. Viszont, ezt nem kellett Ethannek is tudnia.
Így aztán az ifjú Blackwood otthagyva kényelmes és viszonylag biztonságos, ámde a mozgásterét jelentősen csökkentő helyét, leugrott az ágról. Guggolva érkezett, hiszen alig volt talán két méter magasan, ami nem egy halálos távolság a földtől. Egy kezében fogta össze ugrás közben a pálcáját és a nyílvesszőt, aztán mikor felegyenesedett, újra átvette a nyilat a bal kezébe, és szépen lassan elindult Ethan felé.
- Na most mivel úgy látom kellően gyáva vagy ahhoz, hogy ne merj velem megverekedni, így két utat tudok neked felajánlani - állt meg valamivel távolabb a fiútól. - Vagy elroppantom a játékszered és ezzel kiprovokálom, hogy nekem ess, vagy elteszed a pálcád, én is az enyém, aztán ezt visszaadom, te pedig elmondod, hogy mi a francért dühöngesz itt fényes délben, ahelyett, hogy valami jobb dologgal foglalkoznál. A tiéd a döntés - vonta fel várakozóan a szemöldökét Nath, a fiút figyelve.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 22. 12:23 Ugrás a poszthoz

Leonie

- Szerintem sincs agykárosodásom, de te nem kaptál egy kicsit nagyot mondjuk... tegnap...? - célzott a vörös herceg finoman arra, hogy a lányka kifejezetten furcsán festett, ám de ki ő, hogy bárkit is megszóljon? Így aztán szépen tovább is lépett, nem forszírozva a dolgot.
Aztán a lányka rájött, hogy Nath vérzik, és olyan hangos sipítással reagálta le, hogy a fiú abszolút meglepődve még az orrát is elengedte, a következő pillanatban pedig már nyomták is lefelé, és csakhamar újra a földön kötött ki, amit annyira nem díjazott ugyan, de mikor meglátta a lány őszintén aggódó arcát, akkor akaratlanul is elvigyorodott. Ejnye, milyen kis habajka nőszeméllyel hozta össze a sors!
- Igen, sokkal jobb így - vigyorgott Nath a helyzeten, magán, és Leonie-n is, aztán megrázta a fejét. - Nem, nem kell zsepi, mindjárt elmúlik, tapasztalat - röhögött csendesen, miközben valahol belül megjelent a kép, hogy ez hogyan is nézhet ki kívülről, és egyre kevésbé bírt a jókedvével.
Aztán kérdezett, a lány pedig picit visszavett az iramból, mintha egy cseppecskét szégyellné magát, Nath arcán pedig ettől egyre szélesebb lett a vigyor.
- Úgy legyűrted, ahogy Jeanne d'Arc se tudta volna - tett rá egy lapáttal a lelkesedésre, mert miért is ne, aztán várta, hogy a lány majd csak lekel róla, de nem... és nem... míg végül Nathaniel kénytelen volt megkérni rá.
- Figyu, nem akarlak megsérteni, de hamarosan a tüdőm is vérezni fog, ha így térdelsz rajtam - jegyezte meg kissé már zihálva, de határozottan jókedvűen, aztán ha Leonie odébb mászott, akkor újra felült, és miután megállapította, hogy az orra már csak minimálisan vérzik, ennyiben is hagyta a dolgot, és inkább körbenézett maguk körül.
- Rendbe kéne ezt tenni, mielőtt erre jár valaki - jegyezte meg, aztán a lányra nézett, azt méregetve, hogy vajon van-e a pizsijében varázspálca elrejtve, vagy neki kell előhalásznia a sajátját.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 23. 12:31 Ugrás a poszthoz

Leonie

- Mih? - döbbent le teljesen a vörös, mármint a hímnemű a kérdésen. Már miért lenne ő látó? Aztán kapcsolt, hiszen éppen ő kérdezte az előbb, hogy a lányka lefejelt-e valamit, és ezek szerint igen a válasz. Viszont lehet, hogy Nath-nek mégis megzápult kissé az agya, ha ilyen lassan reagál.
Aztán a lány a röpke unszolásnak eleget téve lemászott Nathanielről, aki kissé fellélegezve ült fel újra, nem is annyira a könnyű súly miatt, amit a másik jelentett, hanem mert nem szívesen ismerte el, de ez a kis törpe két mozdulattal a földre terítette. Ez még igazán nem sokaknak sikerült.
- Ööö... - nézett egy nagyon Nath, mikor a lány jutalmat emlegetett, mert az arcát látva a fiúnak úgy tűnt, hogy Leonie teljesen el is hiszi, amit mondott, ettől pedig egy pillanatra leálltak az agytekervényei. Aztán újra mozgásba lendült minden, és a fiú vette a lapot, töprengő arckifejezésre váltva.
- Hát nem is tudom, milyen jutalmat szeretnél? - nézett a lányra. - Mondjuk..öö.. kakaót? - vágta ki az első dolgot, amit el tudott képzelni a lány kezében. Más esetben ajánlgatott volna ő egyebeket is, kezdődően a suliban abszolúte szabálytalan italokkal, vagy esetleg egy csókot is megereszthetett volna, de nem volt szíve a lányka lelkébe taposni, mert kifejezetten aranyosnak találta, és jajj, annyira gyereknek!
Aztán Leonie már pattant is, és Nath engedelmesen felkelt a földről, hogy végre ismét függőlegesből tekinthesse meg a szétszórt páncéldarabokat, mielőtt előkaparta volna a pálcáját, hogy reparozon egyet, de hiába, a lány már újra a karját markolászta, és le is ült, így Nath kénytelen volt előre görnyedni, miközben tiltakozni próbált, viszont így sebtében az arcába került a fél lobonca.
- Hogy mi?? Befonni?! - próbált szabadulni a fiú, és ezen a ponton már el kellett gondolkoznia, hogy a másik tényleg annyira zakkant, mint amennyire annak tűnik, pedig az előbb még reménykedett, hogy a továbbiakat megússza egy körrel a konyhában, aminek során ő tekintélyes mennyiségű ételt nyom magába, Leonie-nak meg csinálnak a manók egy kakaót. Vagy ha már megmentette az életét, akkor esetleg ő maga. Na de mi ez? Hoppá, már Nath is elhitte egy pillanatra, hogy veszélyben volt és a másik egy hős. Te jó ég, úgy tűnik, ez ragályos.
És végül Nath megadta magát, mert mit számított már? Leült a lány elé, és miközben az arcát a kezébe temette, hagyta, hogy a másik befonja a haját. Most már jobban tartott attól, hogy ismerős jár erre, mint bármilyen prefektustól vagy tanártól.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 21:18 Ugrás a poszthoz

Leonie

- Nyüh... - nyögött fel szelíden Nath, mikor kiderült, hogy egy kakaóval nem ússza meg a dolgot, ráadásul már egészen elhitte, hogy tényleg köszönetet kellene mondania a lánynak, pedig valójában az követte őt. Ennek ellenére máris agyalt, hogy akkor mi lehetne a jutalom, és jé, meg is volt!
- Oké, akkor jutalomból fonhatod be a hajam! - jelentette ki vigyorogva, mikor már a földön csücsült, egészen büszkén, hogy így kitalálta, mire is jó ez a fodrászkodás. - De azért kakaót is csinálok neked ha akarod. Nem manós, Nathanieles - tette még hozzá a rend kedvéért.
Az persze már más kérdés, hogy a hajfonás közben folyton sürgetni vágyta volna a lányt, mert ha az egyik haverja erre jár - bár szerencsére még nem volt sok belőlük -, akkor a következő évek kellemetlen szívatással fognak telni számára, elvégre mégis csak egy vadidegen csajszi bizgálja a haját.
- Ööö... Mennyire hosszút jelent az az "ennyire"? - érdeklődte meg aztán a megjegyzést hallva, de a következő eszmefuttatás már jócskán betett neki is.
- Gönd... MI?! - próbált egy pillanatra automatikusan szabadulni, de a lány a hajánál fogva tartotta. - NEM! Nem göndörítünk, szó se lehet róla! - tiltakozott hevesen szegény Nathaniel, most érezve át a súlyát, hogy kinek is került a kezei közé.
Aztán a lányka csak úgy hirtelen előtte termett, Nath pedig elkerekedett szemmel bámulta, ahogy kifűzik a cipőjét, és még arra se volt érkezése, hogy hirtelenjében tiltakozni próbáljon. Mire észbe kapott, már mindegy volt, ott lóbálta Leonie a fűzőt a kezében, és Nathaniel még így is csak hálás lehetett azért, hogy a cipőt nem fonta bele a hajába.
A következő pillanatban pedig már a befont hajtömeg úszott Nath látóterébe, aki megállapíthatta, hogy Leonie valóban ügyes kis kacsókkal rendelkezik, így aztán bólintott egyet.
- Tényleg szép lett. Mehetünk? - igyekezett minél előbb felkelni, de még közben érte a kérdés, amitől kis híján újra visszaült. - Neeem, köszönöm. Így is jó lesz, csak semmi konty - tiltakozott hevesen, és végre felkászálódott a földről, hogy aztán egy reparot intsen a lovagi páncél darabjai felé, és utána várakozón a lányra bámult.
- Reggeliztél már? Mert ha nem, akkor most is megkaphatod azt a kakaót - mondta neki, és becsületére legyen mondva, most semmilyen hátsószándéka nem volt.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 21:50 Ugrás a poszthoz

Andine

Na most kezdjük ott, hogy Nathaniel nem szerette, ha valaki megzavarta evés közben. Ilyenkor mérges lett, és az arca is képes volt olyasmi színt felölteni, mint a haja, mégpedig végképp nem szégyenlősségből, hanem dühből, esetleg még hosszasan átkozva az illető felmenőit, el is küldte a delikvenst a fenébe. Azonban ez egészen másképp alakult, ha egy fiatal lány volt az, aki a vörös étkezését megszakította, mégpedig olyan módon, hogy egyenesen az ölébe huppant.
Nathaniel először kellően meglepődött, aztán megbámulta a szoknyás teremtést, és végül válaszolt a kérdésre.
- Kérsz? - tartotta elé az éppen a kezében lévő szeletet, bár már abból látszott, hogy a neveltetésével némi gond van, hogy cseppet sem zavartatta magát azért, mert ő már megrágta az aktuális darabot. Persze aztán észbe kapott, és lerakva a szeletet, a még épekre mutatott. - De azokból is vehetsz - vigyorodott el végre, és ha már úgyis ott volt, akkor kíváncsian megfogta a lányka szoknyáját, de szigorúan csak az anyagát, és megtapogatta kissé.
- De fura ez a ruha... - mormogta magának, de aztán újra az ismeretlenre nézett, és rámosolygott. - De azért nagyon szép. Na hogy is kerültél te az ölembe..? - kérdezte végül, mert Nath ha evett, kicsit olyan volt, mint Sehall Selát Dömötör, és nemes egyszerűséggel észre sem vette, hogy a másikat meglökték, és ezért huppant a jelenlegi helyére.
Közben persze Nath jó pasi módjára felmérte, hogy kit is sodort a karjaiba a sors, és felismerni vélte a lányt az Eridonból, de az biztos, hogy nem egy évfolyamon voltak. Ami viszont rögtön megragadt Nath fejében, hogy milyen jó az illata a másiknak, és mennyire szépek a szemei közelről. Naná, hogy rögtön elindultak a kis fogaskerekek az agyában.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 26. 21:57 Ugrás a poszthoz

Leonie

Nathaniel végül mégis csak vállon veregethette magát, hogy jól ki tudja találni, mi is kell az ilyen habajka nőszemélyeknek, mert Leonie fényt derített rá, hogy valóban kakaóra áhítozik. Így aztán a srác hagyta, hogy a csajszi végigrángassa a folyosón, és szégyen szemre alig tudott vele lépést tartani, bár ezt talán annak a rovására lehet írni, hogy túlságosan lefoglalta, hogy lány szövegére figyeljen, hiszen szó szerint be nem állt a szája. Egy idő után Nath már elgondolkodott, hogy a másik nem is szokott levegőt venni, de igazából nem zavarta, csak szépen vigyorogva haladt a nyomában egészen az ajtóig. Egészen derűs lett ez a nap.
Aztán elérték a kívánt helységet, a bemutatásra pedig Nath csak a szemét forgatta.
- Nathaniel. De már párszor találkoztam velük - jegyezte meg, és miután a lány elintézte, hogy valóban ő állhasson neki a reggelikészítésnek, egy darabig kissé tanácstalanul tekintgetett szét a konyhában, de aztán megtalált mindent, ami egy kakaóhoz kellhet.
Az ajánlatra viszont hevesen elkezdett bólogatni.
- Igen, az jó lenne! - kapott az ajánlaton, de csak a felajánlott ételeket hallva fordult meg a fejében, hogy talán nem kéne a lányt éles dolgok közelébe engedni, mégis végül az első dolog mellett döntött, mert az tűnt a legbiztosabbnak.
- Szendvics jó lesz. Mindegy milyen, csak sok legyen - jelentette ki átszellemült arccal, mert hát már igencsak éhes volt, amit újra meg újra megkorduló gyomra is bizonyított.
Ő maga közben tejet melegített, kakaót kavart, cukrot pakolt, és miután egy házimanó félénken meghúzogatta a nadrágját és a kezébe nyomott egy kancsó tejszínhabot és némi fahéjat, ezekkel koronázta meg az alkotását. Mivel ekkorra már rendkívül büszke volt magára, mert hát ő ugyebár nagy szakács, szépen el is indult az asztalhoz, hogy lepakolja a reggelijük iható darabjait.
- Te hogy állsz? - ment vissza, és kukkantott át a lány válla fölött, amihez igazán nem kellett nagy tehetség, simán átnézhetett volna a feje fölött is, de azt azért ugyebár mégsem illik. Aztán ha Leonie is kész volt, akkor igazi gavallér módjára segített neki az asztalhoz fuvarozni a dolgokat, hogy nekiláthassanak az evésnek.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 16:57 Ugrás a poszthoz

Ahogy bejött a hűvösebb idő, Nath egyre kevesebbet mászkált ki a kastélyból, mert noha ő hozzá volt szokva az esős időjáráshoz, egy nyár bőven elég volt neki itt ahhoz, hogy a hőérzete becsapja, és inkább a meleg szobában akarjon maradni. Így hát most az ódon falak között rótta a folyosókat, egyre lejjebb haladva a toronyból, és időnként hátra pillantva, mert nem feledte még el Leonie orvtámadását, és nem szerette volna megérni, hogy legközelebb valaki ollóval rontson rá, hogy esetleg a későbbiekben szőnyeget fonjon a hajából. Persze ezt nem a lányról feltételezte, mert ő kifejezetten aranyos volt, de ki tudja milyen emberek vannak még itt? A rellonosokról szóló pletykákat hallva még a Mardekár is óvodának tűnt, úgyhogy a fiú inkább semmit se bízott a véletlenre.
Már csak pár lépcső volt hátra, hogy végre a kedvenc helye, a konyha szintjére kerüljön, de ahhoz persze még előbb át kell vágnia a bejárati csarnokon, ahol valaki nyitva fejeltette az ajtót, és most hűvös szél tolakodott be rajta. A fiú megborzongott, és miután úgy vélte, hogy senki se látja, hogy éppen rendes gyerek módjára viselkedik, odament az ajtóhoz és bezárta, aztán elindult a konyha felé.
Félúton azonban újabb dolog vonta el a figyelmét, mert ebből az irányból felfedezte, hogy a lépcső aljában valamilyen könyv hever, és mivel akármennyire is galád rosszfiúnak nézett ki olykor, akkor is szeretett olvasni, ez ráncot varázsolt a homlokára. Nem szép dolog csak így elhajigálni a könyveket.
A vörös oda is sétált hát és felvette a kötetet - valami mugli regény lehetett, bár a borítóján sárkány szerepelt, szóval ki tudja... Végül a srác leült az egyik lépcsőre, és belelapozott, mert felkeltette az érdeklődését.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 17:50 Ugrás a poszthoz

Joan

Nathaniel szépen elmerült a könyvben, annak rendje és módja szerint, így nem vette észre, hogy valaki közeledik. Persze amúgy sem volt valami zajos az érkező, még akkor sem, amikor Nath lapozás közben egyszer csak azt vette észre, hogy nemes egyszerűséggel átestek rajta.
Mivel az ismeretlen nem rajta landolt, hanem mellette, és egyszerűen elterült a lépcsőn, Nath egy darabig csak kérdően nézett rá, de nem csinált semmit. Beugrott neki az előbbi eszmefuttatása a kastélyban lakókról, és teljességgel igazoltnak érezte az összes feltevését, mert hát mi az, hogy valaki csak úgy eltanyál, és nem kel fel? Ilyet a részegek szoktak tenni, vagy azok, akik betegek...
Na itt fordult meg Nath fejében, hogy mégis csak meg kéne kérdezni a másikat, mert mi van, ha szívrohama lett, vagy elájult, vagy bármi, ámbár a halk nyöszörgés nem erről árulkodott. Így aztán a vörös hajú fiú szépen behajtotta a könyv sarkát, hogy megjelölje hol tart, aztán komótosan becsukta, lerakta maga mellé a lépcsőre, és végül megpiszkálta kissé a mellette fekvő srác vállát.
- Hé, jól vagy? - kérdezte a másiktól, aki nagyon úgy tűnt, hogy finomnak találhatja a lépcső fokát, mert nem mutatott semmiféle hajlandóságot arra, hogy megforduljon. Oké, ebben az esetben talán meg kellett volna Nath-nek ijedni, hogy valaki azért leli halálát a Bejárati Csarnokban, mert átesett rajta, de sosem volt szívbajos típus, így csak folytatta tovább a beszédet.
- Nem azért mondom, de szerintem eléggé hideg van itt az alváshoz, meg valószínűleg tör is az a lépcső, de ha gondolod bűvölhetek neked egy paplant - jegyezte meg semleges hangszínben, és azzal a feltett szándékkal, hogy ha a másik rábólint, hát tényleg betakargatja, annyi baj legyen. Na de ez azért mégis csak furcsa.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 18:35 Ugrás a poszthoz

Joe

Szerencsére Nath nem tartozott azok közé, akik nem értik az iróniát, így mikor a srác válaszolt, nem hagyta annyiban a dolgot azzal, hogy ha jól van, hát akkor minden rendben. Persze nem biztos, hogy a másik is ennyire értékelte, hogy egyszerűen csak nem hagyta őt békén, hanem tovább beszélt hozzá, de annyi baj legyen. Mikor aztán a másik végre megfordult, akkor jól szemügyre vette, és megállapította, hogy igencsak nyúzottan néz ki.
- Kissé mintha meggyötört lennél - jegyezte meg. - Maratont futottál, vagy esetleg megkergetett egy troll? - érdeklődte a srác kíváncsian, mert más okot nem látott arra, hogy valaki ennyire fáradt legyen. Persze kétségtelen, Nath még nem kóstolt bele a munka világába, egyrészt mert senki sem venné őt fel, másrészt meg amúgy is lusta volt hozzá.
A srác végül elvetette a paplan ötletét, amit Nathaniel annyira nem is bánt, mert komoly gonddal nézett volna szembe, ha varázsolnia kell egy ilyen alkalmatosságot, bár maximum lehozta volna a sajátját a toronyból. Persze csak a buli kedvéért.
- Ahhha. Értem - bólogatott az okfejtésre a vörös hajú, noha számára semmit sem mondott az, hogy a hazudósokra rászakad a plafon, mert még mindig nem volt otthon a magyar szólások és közmondások körében, de azért nagyjából kapiskálta a dolgot.
Viszont a következő kérdés őszintén meglepte.
- Nem, egyáltalán nem ütöttél meg - rázta meg a fejét Nath, magában elcsodálkozva, hogy nahát, ilyet is képesek az emberek kérdezni. Nem sokszor találkozott még illedelmességgel eddigi ideje során. - És neked nem fáj semmid? - kérdezte aztán, mert hát erre illik rendesnek lenni azzal, aki velünk is az. - De amúgy miért vagy ilyen fáradt, most komolyan? - nézett rá ez úttal tényleg érdeklődve, és nem csak évődve vele.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 19:10 Ugrás a poszthoz

Joe

- Hát így már mindjárt érthető - bólogatott hevesen Nath, mert egy óriás mindjárt megmagyarázta, hogy miért is ennyire kómás a szegény srác. Egyébként a vörös egészen toleráns tudott lenni, már ha akart, és nem forszírozta tovább a dolgot - persze csak egy darabig.
Mivel úgy tűnt a másik komolyan megkönnyebbült attól, hogy nem érte őt semmi különösebb bántódás, Nath végre rávigyorgott.
- Nem értem miért pörögnek rá ennyire az emberek a vizsgákra - jegyezte meg. - Én például nem vettem elő egy könyvet se, mégis van már egy K-m és egy VF-em - húzta ki magát egy lezser mozdulattal, de nem bántásnak szánta a dolgot, csupán büszke volt magára. - Nahát, dolgozol is? Sok mindent csinálsz egyszerre akkor, nem is csoda, hogy ki vagy - állapította meg végül. - Hol dolgozol?
Valószínűleg mostanra a másik már rájött, hogy Nath-nek bizony többnyire be nem áll a szája, mondhatni élvezi, hogy ha valakinek nyomhatja a dumát, és még az sem aggasztja nagyon, hogy nincsenek nagy filozófiai mélységei a szövegének. Ez egyébként azért volt, mert aki szimpatikus neki, azzal szívesen és sokat beszélt, márpedig a hullafáradt diák itt mellette ebbe a kategóriába esett.
- Most találtam ezt a lépcső aljában - válaszolt aztán, odaadva a másiknak a könyvet, ha már ilyen hirtelen megélénkült. - Eredetileg a konyhába indultam enni, de nem szeretem, ha szétdobálják az emberek a könyveket, szóval mikor megláttam, visszajöttem érte - magyarázta, miközben ujjait végigfuttatta a borító aranyozásán, bejárva a betűket Szunnyadó tűz. Most vette csak észre, hogy ismerős neki az író neve, talán a Bartimaeus trilógiát is ő írta, azt pedig Nath nagyon is élvezte.
- Szeretsz olvasni? - kérdezte, nem mintha nem lett volna egyértelmű a másik reakciói alapján.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 20:16 Ugrás a poszthoz

Joe

- A cukrászdában? - hűlt el egészen Nath, mielőtt megrázta volna a fejét. - Nem, nem jártam ott, és nem is fogok, ott dolgozik a bátyám - fintorgott egyet, csak hogy egészen biztosan a világ tudtára adja, hogy mennyire nem bírja az említett személyt.
Valójában bár szinte soha nem beszéltek, mégis túl sokat tudtak egymás dolgairól, mert valamiért mindenki fontosnak tartotta, hogy beszámoljanak nekik arról, mikor is találkoztak épp a másikkal, az mit csinált akkor, és miért is néz erre az egészre Nath olyan rondán. Így tudta meg azt is, hogy a bátyja munkát vállalt, amiről az volt a véleménye, hogy helyes, legalább annál kevesebbet van a srác a kastélyban, és így kevesebb esélyük van összefutni.
Egyébként félreértés ne essék, Nath épp annyira imádta az édességet, mint bármi más ételt, márpedig neki feneketlen gyomra volt, de a zavaró elemek miatt inkább máshol étkezett.
- Ugye?? - kérdezett vissza, igazolva érezve a felháborodását a könyv kapcsán. - Én is jól meglepődtem. Mondjuk lehet, hogy csak kiesett valakinek a táskájából, és nem vette észre... - feltételezte aztán a vörös hajú, elgondolkozva nézve a kötetet. - Nem rossz egyébként, bár még nem jutottam vele messzire - válaszolt aztán. - Egy angol faluról szól, meg a legendáiról valami sárkány kapcsán - vázolta röviden.
A másik ajánlatára aztán újra megrázta loboncát.
- Áh, hagyd, jó itt is. Ha már ennyire fáradt vagy, akkor nem rángatlak vissza a konyhába, majd megyek, ha már indulsz pihenni - válaszolt aztán Nath. - Már ha nem akarsz itt aludni tényleg - vigyorodott el végül.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 21:05 Ugrás a poszthoz

Joe

- Nem, mert nem szólok hozzá, ha csak lehet - hűtötte le a srác lelkesedését Nath, bár most megfordult a fejében, esetleg alkalmi lépcső-pajtásától majd kérhetne néha napján egy-két sütit. Már ha megtalálja még őt valaha itt a kastélyban, mert a cukrászdába azért se megy.
- Tris... - nyögte aztán ki kelletlenül a választ, mert eléggé nehezére esett bevallani a rokonságot. Elsőre egyébként senki sem találta ki, hogy ők testvérek, annyira elütöttek egymástól, és bár Nath egyáltalán nem emlékezett a szüleikre, biztos volt benne, hogy azért lehet, mert mindketten másra ütöttek. Vagy csak simán elcserélték valamelyiküket születésükkor a kórházban, ki tudja.
- Ööö.... - gondolkozott el nem túl értelmes arckifejezéssel Nath, mikor a másik a könyvről kérdezett, és annak is leeshetett, hogy mi a baj, mert kicsit bizonytalanul fejezte be a dolgot. - Úgy gondoltam itt hagyom a korláton, hátha visszajön a gazdája... De szinte biztos vagyok benne, hogy a nyugalom szobájában ebből is van, ott sok fantasy-t láttam - adott egy tippet a srácnak.
Aztán a fiú feltápászkodott, és nagyon úgy tűnt, hogy távozásra szánta el magát, amit a szavai is bizonyítottak.
- Neked meg jó éjszakát! - biccentett Nath a jókívánságokat hallva egy mosollyal, ami még szélesebb lett a kérdést hallva. - Persze! Mindenképp! Nathaniel vagyok, biztos megtalálsz - mutatkozott még be gyorsan, mert ez valahogy elmaradt a beszélgetés ellenére, aztán miután a srác elindult fölfelé, Nath is felkelt, hogy az eredeti célja felé vegye az utat.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 16:12 Ugrás a poszthoz

Leonie

- Persze, csináld csak kedved szerint! - helyeselt Nath, bár a figyelmeztetést hallva átsuhant a fején gondolat, hogy lehet, hogy mégsem kellett volna ilyen könnyelműen kezelni a dolgot, hiszen halvány fogalma sincs a leányzó kreativitásáról, sem a konyhai gyakorlatáról, de most már mindegy, vissza nem vonhatja.
A lány arrébb vonult, így Nath még ha akarta se tudta volna szemmel követni az ügyködését, de hát amúgy is el volt foglalva a saját feladatával. Mikor aztán kész lett beközelítette a leendő reggelijüket, és néma döbbenettel vette tudomásul először azt, hogy Leonie zsömléje enyhén szólva is rendhagyó mennyiségű lekvárt tartalmazott, aztán azt, hogy az ő szendvicse pedig szinte már dőlni készül, annyi rajta a feltét. Na de Nathanielt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy megfutamodott volna, sőt mi több, egyenesen boldog volt attól, hogy ennyi jóság került a kajájára, noha első pillantásra fel se tudta mérni a teljes tartalmat.
- Ez nagyon jól néz ki! - vigyorgott a lányra, és valóban így is gondolta. Mivel Nath gondolatai legtöbbször az étel és az evés körül jártak, így ez a látvány a tányéron rendkívül szívderítő volt számára. - Nem baj, nagyon jó lesz így - biztosította újra a lányt, mikor az felhozta, hogy biztonság kedvéért minden keze ügyébe akadó dolgot belepakolt a szendvicsbe. - Remélem te szereted a fahéjat, mert tettem egy keveset a hab tetejére - tolta aztán a másik elé a kakaóját.
Ezzel a srác le is ült, szépen elhelyezkedett, és miután viszonozta a reggelihez való jókívánságot, bele is harapott a zsömlébe.
És ez volt a mindent eldöntő pillanat! A fiú először kissé csodálkozva vette észre, hogy mintha édes lenne a kajája, de valahogy egyszerre mégis sós, aztán vetett rá pár hitetlen pillantást, de mivel nem látott benne semmi furcsát, újra beleharapott.
- Finom! - közölte teli szájjal. - Mit tettél bele, amitől ilyen... pikáns? - találta meg a jó szót végül, amivel jellemezni tudta a különös ízösszeállítást.
Közben persze ő maga is azt leste, hogy vajon a lánynak tetszik-e a kakaó, ha már sikerült összehoznia. Ha ismerte volna a műsort, most biztosan olyan Vacsora Csata feelingje lenne, miután épp azt próbálgatják, hogy mit képes alkotni a másik.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 4. 13:57 Ugrás a poszthoz

Andine

Nevetve figyelte, ahogy a lány éppen megvámolja a pizzáját, de persze nem bánta, hiszen ő maga ajánlotta fel.
- Rendben, nekem megfelel ez a leosztás - bólogatott aztán a javaslatra, hogy akár folytathatnák közösen is az evést, ha már így esett a dolog, méghozzá szó szerint.
Aztán magyarázatot is kapott, hogy miért is csüccsent a lány éppen az ő ölébe, és rosszallóan ingatni kezdte a fejét.
- Rémes, hogy milyen tapló alakok vannak manapság - mondta, körülbelül olyan felhanggal, mintha ő egy tizenkilencedik századi lord lenne, és egy tökéletes gentleman. - Még jó, hogy éppen itt ültem, legalább puhára estél - vigyorodott el aztán újra, mielőtt meghallgatta volna a beszámolót a ruháról.
Egyébként így már teljesen érthető volt az öltözet, ami még egy varázslófaluban is kissé különösen festett így alkalmon nélkül, de hát a lányok... azok ugyebár lányok.
Aztán Nathaniel nagy örömére újra a pizza téma került terítékre, és egy gyors étlapböngészés után kijelentette, hogy inkább a hölgy válasszon, mert ő nem tud, hiszen itt minden finom.
A következő kérdés viszont heves fintorgást váltott ki nála, mintha csak valami rosszat szagolt volna.
- Az a szerencsétlen a bátyám - mondta olyan hangon, ami egy körözött bűnözőnek is becsületére vált volna. - És igen, tudom, hogy nem látszik, hogy testvérek vagyunk, hála az égnek, és nem, tényleg nem kedvelem őt - sorolta gyorsan mellé azokat a válaszokat, amikhez tartozó kérdéseket többnyire mindeni felteszi.
- Az én nevem egyébként Nathaniel - mutatkozott be aztán már némileg megenyhülve, elvégre a lány nem tudhatta, hogy nem jó ötlet neki Tristant emlegetni.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 25. 21:52 Ugrás a poszthoz

Dráááágasssszáááág

- Igen, ott van... - válaszolta Nath elhaló hangon, miközben a szemeiből szinte repkedtek kifelé a rajzfilm-szívecskék, mert ott volt vele drága hölgye, akit imádott, akit szeretett, akinek odaadta volna a fele királyságát... Ja izé, azt épp hogy neki kéne kapnia a leányzó édesapjától, de Nath nem volt nagyravágyó, így megelégedett Leonie kezével is. Szerencsére azért nem szó szerint vették ezt a kitételt, így nem kellett a kis vörösnek a jövőben kampókézzel mászkálnia, noha Nath még azt is roppant bájosnak értékelte volna, és teleragasztotta volna édes kis Disney-matricákkal. Csak hogy még szebb legyen, és Leonie-sabb.
- Fussuuuunk! - egyezett bele aztán, és meg is iramodott a lányka nyomában, azonban volt olyan édes kis gavallér, hogy lassította a lépteit, és hátulról csodálta... Hoppá, hát igen, arról megfeledkeztünk, hogy Nathanielt férfiból faragták, tehát éppen Leonie hátsó fertályát stírölte, de azt nagyon szerelmes tekintettel.
Aztán mikor már kigyönyörködte magát, és rájött, hogy a reumás csiga is gyorsabban szedi a haslábait nála, akkor begyorsított, és egy kicsivel a lány után ért a célvonalba, vagyis a fához, amit szerencsére nem szakított át a kemény kobakjával, mint azt a bizonyos célszalagot szokás.
- Persze, nyertél, te drága! - csillogtatta a szemeit bőszen a lányra, olyan imádattal az arcán, hogy azt már költeménybe illenék foglalni, de persze felesleges, hisz "Nem oly szép soha sem a rózsa, mint Nathaniel arcának pírja, ha csodálatos teremtést látva, a fejében szól az esküvői hárfa".
- Tudod mi lenne jó? - villant a feje fölött a képzeletbeli kis villanykörte. - Ha felmennénk, és lefeküdnénk a padlóra, de úgy ám, hogy láthassuk a lombokat, és csak néznénk, és néznénk, míg smaragd árnyaik közt át nem ragyog a nap, és azt se bánom, ha az csak jövő nyáron lesz, mert most már rozsdállik az erdő, és a nap is éppen Ausztráliában vakációzik, mert addig is veled leszek, és hidd el, még éhes sem leszek, pedig az nagy szó, mert táplál a szerelem! - vallott meglehetősen hosszan, miközben imádottja kezeit fogdosta, simogatta, egy lelkes kiskutya tekintetével meredve az arcára, de aztán hirtelen váltott, és akkor annyira, de annyira mély lett a tekintete, mint a legsötétebb kút mélye, és az arca is elkomolyodott, mielőtt odahajolt volna, hogy a lány álla alá nyúlva maga felé emelje arcát, aztán puhán megcsókolta. Ó, hát az valami mennyei érzés volt!
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 3. 17:18 Ugrás a poszthoz

Leonie

Végtelenül boldog volt a lányka vallomásától, egyenesen repesett a szíve, még ha ezt nem is tudta volna így megmondani, mert éppen azzal volt elfoglalva, hogy Leonie arcát csodálja. Aztán előre hajolt, azonban legnagyobb meglepetésére a lány puha ajkai helyet a homlokával találkozott, és már-már úgy tűt, szokássá válik náluk ez a lefejelősdi, noha ez úttal legalább nem lett vérontás a vége.
- Au... - nyögött fel azért Nathaniel szolidan, miközben a fejéhez kapott, viszont alig egy pillanattal később már sokkal jobban érdekelte, hogy szívének szerelme nem szerzett-e nagyobb sérüléseket. - Te jól vagy? - simogatta meg a fejét azzal a szándékkal, hogy elmulassza vele a fájdalmat, holott most hirtelen nem is tudta, miért képzeli magát gyógyítónak, mégpedig abból a fajtából, akik csak a tévében képesek eredményekre.
Aztán Leonie lehúzta őt magához, és a fiú megkapta az annyira vágyott csókot, finoman viszonozva a lány érintését. Egészen kimelegedett ettől az apróságtól is, hiszen ez Leonie volt, az ő gyönyörű, szépséges, csodálatos szerelme, és most végre együtt lehettek. Mégis hogy lehet vajon, hogy eddig eszébe sem jutott máskor megcsókolni a lányt? Ez bizony hatalmas mulasztás!
Mikor elmúlt a pillanat, engedelmesen indult a lány után fölfelé, földöntúli mosollyal az arcán hallgatva a történetet.
- Én is nagyon szeretek fára mászni! Az árvaház udvarán volt egy hatalmas fa, csupa vastag ággal, és azon nagyon jól lehetett üldögélni. Imádom a magasságot! - lelkesült, miközben a lány kezét szorongatta.
Aztán felértek, és Nath is szétnézett, és megállapította, hogy kifejezetten kellemes helyre kerültek.
- Ó, nagyon jó ötlet! - kapott az alkalmon, és elkezdett keresni valami éleset, amivel a fába kaparhatták a nevüket. Ő felírta a falba azt, hogy Leonie, csupa férfias betűvel, de hát egy kődarabbal máshogy nem is nagyon lehet, aztán a lány kezébe nyomta az írószerszámot, hogy ő meg a fiú nevét karcolhassa bele a fába.
Elkapta őt hátulról, és magához ölelte, arcát a lány hajához simítva, és csak élvezve a közelségét.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 13. 19:55 Ugrás a poszthoz

Leonie

- Kviddics? - nézett egy nagyot a vörös, aztán az alapvető tiltakozást, amit ez a sport kiváltott belőle, elnyomta a szerelem, és hevesen bólogatni kezdett, csak hogy kedvére tegyen szíve hölgyének. - Rendben, bármikor, amikor csak szeretnéd! - válaszolt széles és átszellemült vigyorral, aztán magához ölelte a lányt, aki amúgy is szinte csüggött rajta.  
Aztán írtak a falba, és másfelé indult el a beszélgetés fonala, mikor Nathaniel véletlenül olyat mondott, aminek annyira nem örült, hogy kiszaladt a száján. Normál esetben ezt nem szokta senkinek sem az orrára kötni, de most nem volt meg a gát, csak egyszerűen őszintén beszélt szívszerelmével.
- Nem tudom. Meghaltak - vont vállat a fiú egy pillanatra valahogy kizökkenve a rózsaszín szerelmes létből, vállat vonva. Annyira nem tudta izgatni a dolog, mert egyáltalán nem emlékezett rájuk, és mindig is az árvaház volt számára valamiféle otthon, még ha soha nem is lehetett igazi.
Viszont a lány kedvessége újfent feledtette vele az előbbi gondolatokat, és mikor megemlítette, hogy a családja szeretni fogja őt, a fiú szívében újra szétszaladt a boldogság.
- Ha nagyon szeretnéd, akkor majd esetleg bemutathatlak a bátyámnak. Nem igazán szoktunk beszélni, mert nem jövünk ki jól, de fogadok, hogy téged kedvelni fog, mert annyira... te annyira szép és kedves vagy! - bókolt csillogó szemekkel nézve a lányra, akivel közben leültek, sőt, Leonie egyenesen az ő ölébe, amitől hevesebben kezdett el verni a fiú szíve. A kérdést hallva aztán ki is hagyott egy ütemet a ketyegő, mert eddig bele sem gondolt, hogy ez a csodás teremtés akár az ő barátnője is lehetne. Most viszont hevesen elkezdett bólogatni, de a lány figyelmeztetését hallva rögtön változtatott a modorán, és komoly arcot öltve, megsimogatta a kis vörös arcát.
- Mondd, lennél a barátnőm? - kérdezte tőle egy különösen kedves mosollyal, aztán közelebb hajolt, hogy újabb puha csókot váltsanak, remélhetőleg ez úttal balesetmentesen.
- Szerintem ez is lehet már randi hiszen olyan jól elvagyunk, nem? De majd elmegyünk étterembe, meg moziba, meg koncertre... - kezdte sorolni a fiú egyre jobban belemelegedve, és fel sem tételezve, hogy Leonie esetleg nem ismeri a mozit, pedig hát az ég világon semmit sem tudott a származásáról azon a pár mondaton kívül, amit az imént kapott ízelítőnek.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 14. 14:28 Ugrás a poszthoz

Leonie

A bátyjára tett megjegyzést, miszerint "biztosan fantasztikus ember", nemes egyszerűséggel eleresztette a füle mellett, mert nem fér bele a szerelmes világába, hogy kifejtse a véleményét. Talán majd egyszer máskor, ha kicsit lecsillapodnak a kedélyek, vagy ha majd csak úgy beszélgetnek este az ágy... izé, a tűz mellett, akkor elmondja, hogy mit gondol.
A választ hallva persze nagyot dobbant a szíve, és még jobban magához szorította a törékeny lánykát, remélve, hogy azért nem ropogtatja meg túlságosan a csontjait, aztán a kérdést hallva egy pillanatra elgondolkodott. Mivel annyira már képben volt, hogy tudja, totál le van égve, úgy döntött, hogy az étterem lesz a megfelelő választás, mert ahhoz se jegy nem kell, se vonat út.
- Elviszlek téged a faluban étterembe, és jóóóól belakunk! - ígérte vidáman, és közben megcirógatta a lány haját. Mivel Nath amúgy is annyira szeretett enni, hogy már-már azt is szerelemnek lehetett volna nevezni, rögtön el is kezdte várni a másnapot. Persze azért is, mert akkor újra Leonie-val lehet majd.
- Aztán igen, majd elmegyünk moziba is, és veszünk pop-cornt. Egyébként ja, olyasmi mint egy giga tévé, tulajdonképp eléggé fárasztó nézni, mert leszakad a nyakad ha túlságosan előre ülsz, de majd pihentetjük néha... más tevékenységgel - mosolyodott el, és be is mutatta, hogy mire gondolt.
A lánynak csak az volt a szerencséje, hogy Nath annyira el lett varázsolva, hogy meg sem fordult a fejében semmilyen illetlenség, ami egyébként biztos, hogy az első számú gondolatok között lett volna, amint kiejtette Leonie a száján az együtt alvást. Így viszont csak komolyan gondterhelt arccal tűnődött el, hogy honnan is keríthetne takarót, aztán rájött, hogy neki tulajdonképpen eléggé vastag a kabátja, a faház meg nem a földön áll, szóval fagyni benne nem fog, és rögtön felderült.
- Szerintem itt aludhatunk, majd én melegítelek! - vigyorgott roppant büszkén, mert ezt ilyen jól kitalálta. - Nézd csak, ezt leveszem - szabadult meg a kabáttól, - te meg idebújsz, és magunkra terítem! - mutatta be szépen, hogy is gondolta ezt a közös alvást.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 4. 21:27 Ugrás a poszthoz

EM óra

Nathaniel igen csak meglepődött, mikor kiderült, hogy bekerült az elemi mágia gyakorlatisok közé. Eddig úgy gondolta, hogy semmiben sem tehetséges különösebben, erre kiderült, hogy vele született képessége van. Ez elég nagy újdonság volt számára, annál is inkább, mert végre valamiben jobb volt a bátyjánál, ami már eleve megelégedettséggel töltötte el.
Azt mondták, hogy ő a tűz elemet uralja, de mindeddig nem igazán kísérletezett, mert teljesen tisztában volt vele, hogy mennyire veszélyes elem az övé. Egyetlen szikra elég, hogy minden elpusztuljon, márpedig ezt nem kockáztathatta, viszont így roppant türelmetlenül várta már az órákat, ahol végre megtanul bánni a lángokkal.
Egyszerű ruhában indult hát el a toronyból a kijelölt helyre, csak egy fekete nadrág és egy sötét pulcsi volt rajta, mert hát az idő már egyre hidegebb volt, nem lehetett pólóban meg ingben szaladgálni. Nem tudta, hogy jön-e most más is oda rajta és a tanáron kívül, de annyira nem is zavartatta magát. Nyilvánvaló, hogy először bénázni fog, szinte lehetetlen, hogy elsőre könnyen menjen a tűzmágia, de ezzel más is így lenne, így nem számít, ha látja valaki.
Viszonylag hamar ért le, pedig közben még megállt az egyik ablakmélyedésnél megenni egy fánkot, amit a zsebéből halászott elő teljesen összenyomorgatott állapotban. Miután belépett az ajtón, körülnézett, de még nem látott senkit sem odabent, így nekilátott, hogy összefogja a haját, mert bármennyire is lángoló vörös, azt azért nem szerette volna, ha tényleg belekap a tűz, márpedig neki a leghaloványabb gőze sem volt arról, hogy egyáltalán ez megtörténhet-e, mert eddig nem tanult elemi mágiát. Az előző iskolájában például nem is volt ilyen tárgy.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 9. 21:03 Ugrás a poszthoz

Ádám

Nézelődött a különös teremben, ami olyan volt, mintha a szabadban lenne, és meg is állapította magában, hogy a varázslók épp oly tökéletesen kitettek magukért illúziók tekintetében, mint mindig. Ő ugyan a saját részéről jobban értékelte a valódi természetet, de annyi baj legyen.
Szerencsére nem kellett túl sokat várnia, hogy megérkezzen a tanár. Mikor odament hozzá, Nathaniel felé fordult, a javaslatra pedig bólintott egyet, és megrázta a felé nyújtott kezet.
- Részemről oké. Nathaniel Blackwood - mutatkozott be ő is a férfinek, akit minden bizonnyal felismert volna, ha csak egy kicsit is jártasabb a kviddicsben, de hiába járt ezelőtt a Roxfortba, ott sem tudta megszeretni ezt a sportot, így viszont megvolt az az előny, hogy teljes természetességgel csak a tanáraként nézett rá.
- Rendben - biccentett a vörös hajú a kiadott feladatot hallva, aztán rávigyorgott a férfire. Hát igen, gondolta ő, hogy nem lesz sétagalopp ez az elemi mágia tanulás. Igazából furcsállta is, hogy megvan benne a képesség, kicsit talán sorsszerűnek is tűnhetett volna, hogy pont most került ebbe az iskolába, amikor ez kiderült, de Nathaniel nem hitt a sorsban, így nem is jutottak eszébe effélék.
Kicsit egyébként tartott tőle, hogy hogyan is fogja ő ezt megtanulni, pontosabban inkább csak az elméleti résszel lehet gondja, mert soha nem volt elég szorgalmas tanuló ahhoz, hogy megjegyezzen ilyesmit. Viszont itt, minden eddigi tantárggyal szemben ott volt az az eshetőség, hogy élvezni fogja a tanulását. Nos, ki tudja.
Így aztán a fiú el is indult, hogy teljesítse a feladatot, és céltudatos, széles lépésekkel átsétált a semmiből előtűnő boltív alatt, aztán pedig megállt az asztal előtt, és várta, hogy most mi lesz.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 11. 22:59 Ugrás a poszthoz

Ádám

Miután Nathaniel áthaladt a kapun, és megállt az asztal mellett, a tanár is odajött, és megjelent négy tál. A fiú egy darabig csak figyelmesen nézte őket, aztán kérdőn pillantott Ádámra, de szerencsére közben már jött is az instrukció.
- Rendben - biccentett a férfi felé, jelezve, hogy megértette a feladatot, aztán némi töprengés után jobbról kezdte a próbálkozást, a tüzet hagyva a legvégére, mert azt találta a legjobbnak, és reménykedett, hogy azzal lesz sikerélménye.
Végighaladt a tálak mentén, tenyerét tartva föléjük, de semmi sem történt. A vízbe beledugta az ujjait is, a rögöket megtapogatta a földnél, de semmi. Volt benne egy cseppnyi izgalom, mert valahol kezdett tőle tartani, hogy tévedés az egész, nem is kellene itt lennie, de a szíve mélyén érezte, hogy nem így van, hát előre elmosolyodott, mikor a tűzhöz érkezett.
Nem igazán tudta, mit vár tőle a tanár, de ahogy kinyújtotta a kezét a lángok fölé, egyből érezte, hogy ez más, mint az előző három, és mintha egy kicsit odébb táncoltak volna a vörösen izzó nyelvecskék, miközben lejjebb eresztette a kezét, de ez lehetett akár a szél is... Megpróbált hát valami látványosabbat művelni, hogy biztosra menjen.
Koncentrált, miközben mutató ujját kinyújtva köröket írt le a tál fölött, azzal a céllal, hogy aprócska forgó örvényt idézzen a lángokból. Ez volt az első ötlete, és úgy vélte, hogy ez nem is lehet olyan nagy dolog, viszonylag egyszerűen ráérzett a módjára, és ha valóban sikerült, akkor újra felnézett a tanárra, az elmaradhatatlan vigyorral az arcán.
- Megfelel?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nathaniel Blackwood összes hozzászólása (57 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel