magyar-román határ | Kelet–Közép-Európai Sárkány befogó- és ellátó Központ

Izgalmasnak ígérkezett a mai nap. Tulajdonképpen soha nem voltam az a buzgómócsing típus, aki önszántából tanulmányi kirándulásokra jár, de valahogy mégis azon kaptam magam, hogy Rachellel belehergeltük egymást az ötletbe, egészen addig, amíg a kezdeti lanyha lelkesedésből végül valós döntés lett. Hiszen mi az, ami még egy Rellonosnál is menőbb? Semmi. A Rellon jelképállata, a sárkány. És mi máshoz vonzódna jobban az ember, egy megzabolázhatatlan, hatalmas gyilkológépnél? Egy pici, cuki, baba-gyilkológéphez, bizony. Éppen ezért aztán felcsillant a szemem, amikor fény derült rá, hogy a mi csapatunk a tojásokhoz fog menni. Persze senki nem ígérte előre, hogy a tojásoknál az ember babasárkányt is fog látni, de az esélyeink legalább jobbak voltak, mint bárki másnak... Én pedig tápláltam magamban a hiú reményt, hogy ez a találka meg fog történni. Elvégre nőből vagyok, vagy mi, és le mertem volna fogadni, hogy egy babasárkány irtó édes. (Az anyukájával való találkozáson már nem morfondíroztam ilyen szívesen, ezt a gondolatot csak szépen elnyomtam, ahogyan azt már csak az ilyen kellemetlenségekkel szokásom volt tenni.)
Rachelre vetettem egy fancsali pillantást, ugyanis a beosztás alapján most nélkülöznünk kell majd egymás társaságát egy kicsit. Miután a pillantást pár másodpercig kitartottam, kivárva, hogy viszonozza azt, elmosolyodva megvontam a vállam, és a tanárnő felé fordultam. Rekordsebességgel tettem túl magam a dolgon, távol állt tőlem, hogy most végig ezen bosszankodjak.
- Köszönöm. - vettem el a kesztyűt, és kezdtem készségesen a mancsaimra húzni. Közben egy utolsó pillantást még vetettem a barátnőmre, aztán határozott léptekkel megindultam abba az irányba, amelyet a tanerő saját lépteivel kijelölt számunkra. Elgondolkodtam rajta, hogy mi vár majd vajon ránk a keltetőben. Sok életveszély biztosan nem, inkább sárkánykaki, de ki tudja... Igyekeztem nem belelovalni magam a babasárkányok gonolatába, mert tudtam, hogy annál nagyobb lesz majd a csalódás, ha csak a tojásokon keresztül barátkozhatok majd velük, vagy esetlen még azon keresztül sem, mert valami teljesen mást fogunk csinálni.
Lassan végignéztem a csoporttásaimon, egyikőjüket sem ismertem, sőt órán sem találkoztam velük. Elgondolkodtam rajta, van-e értelme külön bemutatkozni, amikor most hangzottak el a neveink az előbb... Egyelőre úgy döntöttem, nem erőltetem a dolgot, inkább szépen vártam, hogy mi lesz a sorsunk.

magyar-román határ | Kelet–Közép-Európai Sárkány befogó- és ellátó Központ

Miközben lépkedtünk a tojások irányába, ide-oda forgattam a fejem. Elvégre az ember nem minden nap jár ilyen helyen, és egyébként sem hasonlított túl sok mindenhez, amivel eddig találkoztam.
Mikor odaértünk, figyelmesen hallgattam az utasítást, közben pedig próbáltam előhívni azzal kapcsolatos emlékeimet, hogy egy ilyen tojásnál mi számít "normálisnak". Elvégre azért ezek mégsem egyszerű tyúktojások, amivel az ember gyakran találkozik, szóval az, hogy esetleg arra nem hasonlítanak, még nem jelent semmit. Szerencsére ezzel kapcsolatban nagyjából informálva lettünk, ám még így sem éreztem magam teljesen biztosnak.
Tétován léptem oda az egyik tojáshoz, miközben vetettem egy gyors segélykérő pillantást a másik két lányra. Látszólag semmi baj nem volt a tojással, és egyelőre nem voltam túl bátor, hogy nekiálljak emelgetni, vagy egyáltalán fogdosni... De aztán látva a többiek határozottságát, úgy döntöttem, én sem leszek beszari.
Gyerünk Lilla, nem harap. Legalábbis most még...
Azért élveztem volna, hogyha tényleg végignézhetjük egy kissárkány kibújását a tojásból, ám egyelőre igyekeztem a feladatra koncentrálni.
Először csak két ujjamat, majd az egész tenyeremet a tojásra tettem, végigsimítva gyengéden a tetején. Valahogy mindig az volt a benyomásom, hogy egy ilyen tojás meleg. Emlékeim szerint épp az imént Emma is említette a fontos megfelelő hőmérsékletet, így aztán kissé ráncolva a szemöldököm, a tanárnőhöz fordultam.
- Ez a tojás nem túl hideg? - érdeklődtem, mivel azért tekintettetel a hozzá nem értésemre, nem akartam halálbiztos következtetéseket levonni. Inkább igyekeztem hangsúlyozni, hogy ez csak az én véleményem. Éppen azért aztán azt reméltem, hogy esetleg más is megtapogatja kissé, hogy biztos legyen a diagnózis a hőmérsékletet illetően.
Közben felcsillant a szemem, mikor a tanársegédünk azt mondta, lehet, hogy nemsokára tényleg elő fog kerülni egy új kis jövevény is.
- Kislány! - vágtam rá, sokkal nagyobb bizonyossággal, mint az előbbi megállapításomat, holott erről sokkal kevesebbet tudtam. De na, akkor is éreztem, sárkány-hölgyemény lesz. Egy pillanat alatt teljesen elfogott a lelkesedés, hirtelen még a túl hideg tojásom problémájáról is megfeledkeztem.

magyar-román határ | Kelet–Közép-Európai Sárkány befogó- és ellátó Központ

A kezdeti feszengésem hamar enyhült. Bármennyire is természetellenes és furcsa volt a helyzet, a tanárnő hozzállása rengeteget segített a feloldódásban, és ugyan hangosan soha ki nem mondtam volna, de azért a lelkem mélyén éreztem a motoszkáló hálát a bíztató mosolyért és a bátorító tekintetért. Ugyan várakozásommal ellentétben senki nem vizsgálta meg jobban, hogy tényleg hideg volt-e a tojás amivel barátkozni kezdtem, azonban a reakcióból hamar leesett számomra is a tantusz – ők már tudták előre, hogy melyikkel mi a helyzet. Igazából csak azon csodálkoztam, hogy ez eddig számomra nem volt egyértelmű.
Kissé meglepődve vettem tudomásul, hogy a másik két lányból nem váltott ki túlságosan heves vagy lelkes reakciókat a kissárkányok gondolata. Egy nagyon picit elszégyelltem magam, hiszen egy Navinés és egy Eridonos mellett egyedüli Rellonosként annak lenni, aki ettől a témától elérzékenyül... Hát, mondhatjuk úgy, hogy örültem neki, hogy a háztársaim nem látnak most, lehet, hogy nem én lennék a Rellon büszkesége. Bár ki tudja, ezek mégiscsak sárkányok, nem nyuszik. Tőlük azért talán csak el lehet érzékenyülni, nem? Milyen lenne már, ha még egy kis tűzokádó mini-szörnyetegtől sem szabadna egy Rellonos női léleknek úgy elolvadnia, mint a földre ejtett fagyinak? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal nyugtattam magam, mikor konstatálnom kellett, hogy újra feladat elébe nézek.
Azta.
Ez volt az első gondolatom, mikor én lettem kiválasztva. Most már ugyan nem féltem annyira attól, hogy tojást kell fogdosnom, de ez azért más volt... Ez egy repedt tojás. Csak nagyon pici választ el a "tartalmától", vagy pontosabban a lakójától, aki már nem is lesz olyan sokáig a lakója. Ez a gondolat azért picit ijesztő volt. De szerencsére most is megkaptam a szükséges bátorítás-adagot, illetve az útmutatást, hogy hogyan kell megfogni és arrébb tenni.
Óvatosan, megfontolt mozdulatokkal vettem az ujjaim közé a tojást, majd megtettem vele a szükséges lépéseket. Előre kinéztem, hogy pontosan hova fogom tenni, óvatosan lehajoltam, és finoman letettem a helyére, aztán még végigsimítottam a felszínén. Ezzel a kis gesztussal kívántam sok szerencsét a kishölgynek a nagy kalandja előtt. Mert lány lesz. Tuti.
Ezek után új irányt vett a kirándulás, és áttértünk arra a részre, amitől végképp teljesen lázba jöttem. Igen, csak látunk babákat. Széles vigyor terült el akaratlanul is az arcomon, ahogy a cél felé közeledtünk, majd messziről megpillantottam a csöppségeket. Csöppek ugyan éppen nem voltak, de a mamájukhoz képest minden bizonnyal nagyon is annak számítottak, és ettől arányaikban ugyanolyan aranyosnak tűntek. Arról nem beszélve, hogy a babák – legyen ember vagy állat, vagy akár varázslény – nem csak a méret miatt szoktak édesek lenni, hanem van még egy fontos összetevője: a bénázás. És bizony ez alól a sárkányok sem voltak kivételek, ez pedig rendkívül aranyossá tette őket is.
- Meg lehet őket simogatni? - bukott ki belőlem a kérdés, pár másodperc múlva pedig már sejtettem, hogy ezzel most jó eséllyel égettem be magamat. Legalábbis nem találtam rá sok esélyt, hogy a sárkányokat, még ha aprók is, csak úgy simogatni lehetne. Pedig olyan jó lenne, jajj.

magyar-román határ | Kelet–Közép-Európai Sárkány befogó- és ellátó Központ

Tulajdonképpen meglepetésként ért még ez a válasz is, amelyet a tanárnőtől kaptam. Arra számítottam, hogy egyáltalán nem is szabad a kis bestiákat x méternél jobban megközelíteni, hogy erre szigorú szabályok és büntetések vonatkoznak, illetve meg van határozva, milyen képesítés kell ahhoz, hogy az ember a közelükbe mehessen. Ehhez képest csak az a gondolat, hogy egyáltalán közelről lehet őket ellágyulva bámulni, és akár még hozzájuk is lehet érni, számomra már döbbenetes nagy csoda volt.
Figyelmesen hallgattam az instrukciókat, elvégre én is tisztában voltam vele, hogy ez nem játék. Nem állt szándékomban széttépetni magamat
Végül aztán lelkesen jelentkeztem, hogy én szívesen bemennék, és úgy tűnt, most is én voltam a leglelkesebb, így elsőként mentem be a gondozóhoz és a kissárkányhoz.
Lassú léptekkel, a gondozó szavainak megfelelően megfontoltan közelítettem a lény felé. Mikor közelebb kerültem hozzá, az eddiginél is jobban ellágyultam, és ha nem féltem volna, hogy felzaklatom vele, biztos kiszökött volna belőlem egy "aaaaaaj, deéééédi vagy" is, de így ezt a lányos olvadozást inkább megtartottam későbbre. Csak szimplán vigyorogtam és végigfutott rajtam a jóleső borzongás, amit általában akkor éreztem, mikor valami nagyon aranyosat láttam. Maga a kissárkány nyugodtnak tűnt, nagyokat pislogott rám és türelmesen üldögélt a gondozó kezében. Felmerült bennem a gondolat, hogy még egyes embergyerekek is hatalmas hisztit tudnak csapni, szóval hamar megértettem, hogy ez egy kissárkánytől valószínűleg nagy teljesítmény.
Végül szépen lassan az állatka felé nyújtottam a kezem és a gondozó által körülírt  helyen, a két szárnya között a hátán egy picit megsimítottam. Nagyon érdekes tapintása volt a bőre felületének, semmihez nem hasonlított, amihez korábban hozzértem. Ezt próbáltam éppen megfogalmazni magamban, amikor a gondozó intett, hogy menjek és hívjam be a következőt. Vetettem még egy búcsúpillantást az újdönsült kis barátomra, aztán ahogy jöttem ki is mentem, utat adva a többieknek.
A kantinban nagyon furcsa volt számomra az étel, és az izgatottság miatt az étvágyam sem volt túl nagy, így aztán az ételt többnyire csak piszkáltam, ám közben Rachelnek hatalmas lelkesedéssel meséltem el mindent. A hazaúton is a részleteket tárgyaltuk, és együtt megállapítottuk, hogy nagyon megérte eljönni. Biztos voltam benne, hogy ez egy olyan élmény, amelyet örökre el fogok tenni magamnak, és mindig jószívvel fogok rá gondolni majd.

---

/Elnézést, hogy belenyúlok, az LLG kirándulást lezártnak tekintem, a pontokat hamarosan kiosztom! - Emma/