My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


Én megesküszöm a világ minden kincsére, hogy nem vagyok normális. Oké, tudom, sokaknak ez nem volt újdonság, de magam előtt azért mégiscsak elég kellemetlen ezt beismerni. Hogy miért mondom, illetve gondolom most ezt? Az ispotályban felvetődött az ötlet, hogy egyvalakit a varázspszichológusok közül elküldenek egy tíz napos továbbfejlesztési kurzusra Csehországba, ahol speciális esetekkel foglalkozhat, és mint ilyen, nagy előrelépést jelent szakmai körökben. Túlzottan nem voltam oda először az ötletért, eszembe sem jutott megpályázni ezt a lehetőséget, hiszen úgy véltem, jól elvagyok jelenleg Budapesten, nincs szükségem egy ilyen kalandra. Majd talán egyszer... Aztán hogy, hogy nem, a fülembe jutott, hogy az én Sötét Parasztom épp Csehországban van, ki tudja, mi okból, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy én, mint akinek az eszét elvették, roham tempóban fogtam hozzá a prezentációm összeállításához, és a leadási határidő előtt fél órával a főnököm orra elé csúsztattam, hozzáteszem utolsóként. Hogy miért gondoltam meg magam ilyen hirtelen? A leghalványabb fogalmam sincs. Egyszerűen csak azt érzem, hogy muszáj utána mennem, muszáj látnom őt, muszáj beszélnem vele. Hiányzik. Hiányzik a furcsa modora, egy-egy elejtett mondata, még az is, hogy az idegeimre menjen. Nem, nem szerettem belé, egyszerűen csak úgy érzem, szükségem van rá. Persze, ezt sosem vallanám be neki, inkább harapnám ketté a saját nyelvemet. Lényeg a lényeg, a főni az én pályázatomat ítélte a legjobbnak, és egy széles mosoly keretében közölte velem, hogy pakolhatok a bőröndömbe, ugyanis holnapután indulok.
Ez két napja történt. Pontban tízkor a megbeszélt helyen voltam, és egy zsupszkulcs segítségével landoltam, igazából fogalmam sincs hol. Ez így jól hangzik, ugye? Amikor közölték velem, hogy ide jöhetek, annyira be voltam sózva, hogy nem figyeltem oda a helyszínre, szóval most itt vagyok, mindössze annyi információval a tarsolyomban, hogy valahol Csehországban leledzek. Némán sétálok, magam után húzva a bőröndömet. Ha valaki kívülről lát, szememből némi kétségbeesést olvashat ki, ami nem csoda, hiszen a nyelvet nem beszélem, a papír, ami a szálláshelyem pontos nevét és címét tartalmazza valahol a táskám legalján van. Valamiféle csodára várok azt hiszem, vagy legalábbis arra, hogy megjelenjen az én Dark Peasant-om, és kihúzzon a csávából. De arra, hogy ez bekövetkezik, azt hiszem, mikroszkópikusan kicsi az esély...

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék

Az elveszettség érzése egyre jobban fokozódott bennem, és nem gyakran fordul meg a fejemben a sírás, most mégis egyre jobban érlelődött bennem egy jó alapos női hiszti. Ilyenkor az emberek általában mindenkit hibáztatnak, a főnököt, a kollegákat, még a követ is, ami esetlegesen az útjukba akadt, de magukat nem. Én nem ezek közé az embertípusok közé vagyok sorolható, amint a példa is mutatja, ugyanis némán dohogok magamban, és egyszerűen nem tudom felfogni épp ésszel, hogy ennyire kelkótya vagyok.
Mindeközben persze ott motoszkál bennem a kérdés, vajon Aaron hol lehet, egyáltalán a közelemben van-e. Mondjuk, ami azt illeti, igen kicsi a valószínűsége, hogy épp most legyen itt dolga, ahol én vagyok. Kétségbeesve kódorgok az utcán, ami eléggé kihalt, ki tudja, talán munkában vannak az emberek, elvégre a délelőtti órákban az átlag ember nem a városban nézelődik. Vonszolom magam után a bőröndömet, hangosan kattognak a kerekek az elcsépelt macskakövön, amikor egyszer csak ismerős figura toppan elém. Ámulatomban azt sem veszem észre, hogy táskám hatalmas puffanással ér földet, és hogy a kofferem füle is kicsúszott a kezemből. Nem számítanak ezek most. Elvégre az ismerős hang, ami megüti a fülemet nem máshoz tartozik, mint Sötét Paraszthoz. Ez egyszerűen lehetetlen...Kicsit megrázom magam, végétre is itt az ideje, hogy összeszedjem magam, nem feltétlenül kéne, hogy észrevegye (ha eddig nem tette volna meg), hogy mennyire is örülök annak, hogy látom.
-Bort iszol, és vizet prédikálsz?-Nézek rá felvont szemöldökkel.-Csak azt ne akard velem megetetni, hogy minden vágyad az volt, hogy találkozz velem!
Pillantásom kétkedő irányába, nem hiszem, hogy pont ezt kívánta volna a jó tündértől, ha összefutott volna vele. Igyekszem hozni a formám, amit már megszokhatott tőlem, de azért látszik rajtam, hogy örülök annak, hogy egymásba botlottunk.
-És mi járatban itt, Csehországban?-Teszem fel ártatlanul a kérdést, megjátszva a buta lányt, aki semmiről nem tud. Miközben a válaszát várom igyekszem észrevétlenül felszedegetni az imént elejtett cuccaimat.

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


Azt hiszem, előbb kéne gondolkodnom, mint beszélnem, legalábbis, ha Aaronnel társalgok. Most ugyanis sikerült lebuktatnom magam, a napnál is világosabb számára, hogy éppen rá gondoltam. Talán nincs annyira szemfüles, hogy összeálljon neki a kép, hogy pont rá gondoltam, és pont Csehországban, azaz, hogy már a találkozásunk előtt tudtam, hogy most itt tengeti a mindennapjait. Reménykedem, hátha nem szúrt szemet neki, ha mégis, majd kimentem magam valahogy.
-Igen, túl nyugodtak voltak a mindennapjaim...-Válaszolok a feltett kérdésere.-Oh, kérlek, ne keverj össze magaddal. Tudom, hogy nagy hatással vagyok az életedre, hiszen a buta plázamacák után vérpezsdítő normál nővel is társalogni, ebből kifolyólag gyakran vagyok eszedben, ne is tagadd!-Vigyorodom el szélesen. Tudom már, mi hiányzott nekem: az ilyesfajta szócsatáinkat azt hiszem, semmiért nem cserélném el, habár néha nagyon az idegeimre tud menni a pimaszságával. Ahogy most is. Miközben a bőröndömet és a táskámat halászom fel a földről, az arcát kémlelem, amin a segítségnyújtás gondolatának szikráját sem látom. Felmérgelem magam rajta, de haragom csak egy pillanatig tart, kár lenne szóvá tenni, ez egy olyasfajta vita köztünk, amivel sosem fogunk dűlőre jutni.
-Elhiheted, nekem valahogy kevésbé tetszenek a bosszantásaid, legalábbis az adott pillanatban. Nem egy találkozásunkkor éreztem azt, hogy jól se... akarom mondani fenékbe billentenélek, de utólag visszagondolva, tényleg szórakoztató majdnem minden találkozásunk...
Vigyorodom el szélesen, majd miután már stabilan tartom a kezemben a holmiaimat, előadom az ártatlan lányt, aki semmit nem tud a fiú életéről. Úgy tűnik, sikeres volt a produkcióm, nem sejt semmit, és lelkesen beszél arról, hogy ő bizony egy ideje már itt él, illetve, hogy egy darabig itt él.
-És miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Magyarországot? Muszáj volt menned, mert felcsípted valami kigyúrt állat nőjét, és halálos fenyegetést kaptál, vagy úgy gondoltad, a magyar bárok és lányok már nem tartogatnak meglepetést számodra, ezért a cseheknél próbálkozol?-Egy pillanatnyi szünetet tartok, majd válaszolok a fel nem tett kérdésre.-Én? Igen, hosszú sztori... Hmm, kávé, az most jól esne. Van a közelben egy kávéház, gyorsbüfé, bármi?
Érdeklődöm, miközben már a környéket pásztázom. Ennyi tatyóval nincs sok kedvem a hosszú sétához, remélem, nem kerül rá sor.

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


-Mindjárt gondoltam, hogy ennyi lesz az össz, amit le fogsz szűrni a mondókámból...-Mosolyodom el lemondóan. Hiába, neki mindig is csak az maradt meg abból, amit eldaráltam neki, ami az egoját, a saját magáról kialakított képet növeli, megerősíti. Van, ami sosem változik, azt hiszem, Aaronnél ez egy ilyen dolog.
A vigyorból hirtelen komolyra forduló arcvonást és tekintetet azonban nem tudom hova tenni. Furcsán ejti a szavait, De még milyen nagy hatással, érződik, ez most nem az a megszokott, egoista, minden nő az enyém, azt kapok meg, akit csak akarok srác hangja, hanem valami egészen más. Időm azonban nincs túl sok arra, hogy elfilozofálgassak egyetlen mondatán, ezért elraktározom magamban, és később visszatérek rá. A pillantását mindenesetre állom, habár egy kicsit belepirulok, nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez. Amint elfordítja tekintetét, és zavartan a hajába túr, én is babrálok egy kicist a tincseimmel, kell valami pótcselekvés, ami oldja ezt a furcsa, szokatlan légkört.
Szerencsére Aaron hamar a helyzet magaslatára áll, és sajátos modorával megtöri a csendet. Nem bírom ki, hogy ne nevessek fel. Még, hogy én az ő fenekét fogdossam, ez még... Sosem gondoltam ilyesmire!
-Ki beszélt itt arról, hogy akárcsak egy ujjal is hozzáérnék a hátsó fertályadhoz? Én csak és kizárólag arra gondoltam, hogy úgy igényesen fencin rugnálak egy-egy megnyilvánulásodért, mint például amilyen ez is. A bálványozásodat meghagyom a lotyóidnak, ha nem bánod!
Rákacsintok, majd a témát a csehországi tartózkodására terelem. Mimikáján is látszik miközben válaszol, hogy kényes neki erről beszélni, hisz állkapcsán szinte pattanásig feszül a bőr.
-Értelek.-Bólintok, úgy érzem, nem most van itt annak az ideje, hogy ezt a kérdést boncolgassuk, talán majd máskor visszatérünk rá.
A kávét emlegetve hamar elhatározásra jutunk, és szerencsére a hosszú sétát is sikerül megúsznom, ugyanis a közelünkben épp van egy kávéház. Meglepődök, amikor a bőröndöm után kap, és elveszi tőlem, de azért kihangsúlyozza, ennek semmi köze ahhoz, hogy illemtudó lenne velem csak azért, mert nőből vagyok. Nem szólok egy szót sem, nehogy meggondolja magát, és tovább kelljen vacakolnom a kofferral, de azért egy elégedett mosoly feltűnik vonásaimon.
A kávézóba hamar megérkezünk, szerencsére nincs dömping, így hely akad bőven. Az egyik, beljebb eső asztalt célozzuk meg, s miután mindketten helyet foglaltunk, belekezdek a mesélésbe.
-Szóval, az imént azt mondtam, hosszú és bonyolult az idejövetelem története. Kezdjük ott, hogy fogalmam sincs, hol vagyok...
Nagyjából eddig jutok a sztorival, ugyanis megérkezik a pincér, várva, hogy leadjuk a rendelésünket. Mivel még nem tudom eldönteni, hogyan is kérem a kávémat, nálam ez ugyanis mindig változó, ezért a srácra pillantok, hátha neki van határozott elképzelése.

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


-Csak, ha az egodról, és annak növeléséről van szó!-Vigasztalom, bár lehet, hogy hangyányi gúny is felfedezhető a hangomban, de természetesen pont csak annyi, hogy ne sértsem meg vele a srácot. Mondjuk, van egy olyan érzésem, hogy ha meg akarnám bántani, tényleg meg kéne erőltetnem magam, tekintve, hogy a mi nyugodtnak, idillinek és harmonikusnak cseppet sem mondható viszonyunk másból sem áll, csak a szájkaratéból, lehet, hogy fel sem tűnne neki, ha valamelyik beszólásomat komolyan gondolnám. Megérne egyszer egy misét, hogy mindketten levegyük a külvilág és az egymás felé mutatott álarcunkat, és komolyan elbeszélgessünk valamiről, de ez a beszélgetés azt hiszem még várat magára. Pláne, hogy Aaron épp azt elemzi, mennyire furcsán hatna, ha itt a nyílt utcán állnék neki a fenékbe rúgásnak, valamint az előbbi megjegyzésemhez hozzáfűzi, hogy egyszer igazán bálványozhatnám én is.
-Naná, hogy csípnéd a szegény, szerencsétlen áldozat szerepét, akit egy nő csak úgy, minden ok nélkül rugdos az utcán. Még a végén elkezdenél hangosan jajveszékelni, és mire én észbe kapnék, már egy zárkában ücsörögnék fizikai bántalmazásért!-Színlelek felháborodást, majd folytatom.-Talán, majd ha sikerül elsajátítanod a hölgyekkel való inteligens bánásmód minden fortélyát, akkor tárgyalhatunk a csodálatomról feléd nézve..
Könnyen beszélek, elvégre ahogy ismerem, ez sosem fog bekövetkezni, legalábbis egyhamar biztos nem, szóval egészen nyugodtan elodázhatom a bálványozását.
Gyorsan letudjuk a miért van Csehországban témát, és hamarosan megérkezünk a kávézóba, ahol a pincér sem várat soká magára, s habár félbeszakítja idejövetelem történetét, nem időzik sokat az asztalunknál, így már tudom is folytatni.
-Az egész úgy kezdődött, hogy a főnök nem is olyan régen felvetette, hogy a varázspszichológusoknak az ispotályból lehetőségük van egy csehországi tíz napos továbbképzési kurzuson részt venni, ahol különleges esetekkel foglalkozhatnak. Ez természetesen szamailag nagy előrelépést jelent. Én eleinte nem foglalkoztam ezzel az egésszel, eszem ágában nem volt Csehországba utazni, majd valami indíttatásból az utolsó pillanatban meggondoltam magam, alig pár óra alatt megírtam a páylázatot, és a leadási határidő előtt fél órával a főnököm orra elé csúsztattam. Két napja pedig bejelentette, hogy a döntése alapján én jöhetek ide. Gyorsan összepakoltam, már amennyire egy nő gyorsan tud pakolni egy utazásra, és ma délelőtt egy zsupszkulcs segítségével megérkeztem.
Remélem nem zúdítottam rá túl sok információt egyszerre. Idő közben megérkezett a rendelésünk, a két kapucsínó és a két süti is. Nagyot kortyolok az italból, rámfért már.
-Ja, és ami a legszebb az egészben, hogy nem tudom, hol van a szállásom, és azt sem tudom, mikor foglalhatom el, vagy hogy miképpen jutok majd haza. Szép kilátások, ugye?

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


Most az egyszer tényleg vigasztalni akartam, végétre is mégsem hagyhatom, hogy elsüllyedjen az önsajnálatban, amiért nagyjából kiismerhetővé vált az egoizmusa kapcsán. Nem mintha túlzott jelét mutatná, hogy erre készülne, de a biztonság kedvéért nem ártott meg neki ez a pár kedves szó tőlem, főleg úgy, hogy nem nagyon szoktuk egymást elhalmozni az ilyesmikkel.
Nem számítottam rá, hogy a jajveszékelés emlegetése ekkora felháborodást vált majd ki belőle, bár sejthettem volna, hisz köztünk ez mindig is vékony jégnek számított: férfi és nő viszonya, ki is az igazi férfi, mi várható el egy férfitól, és az ehhez hasonló témák. Bármennyire is próbálom magamban tartani a nevetésemet, végül győzedelmeskedik az akartaom felett, és kitör belőlem.
-Ne legyél abban olyan biztos! Igaz, ami igaz, nem nagyon szoktam fizikai bántalmazáshoz folyamodni, de tudod, kicsi a bors, de erős... Szóval csak óvatosan a megjegyzésekkel, mert még a végén kihozod belőlem az állatot.
Fenyegetőzöm, bár szinte biztos vagyok benne, hogy annyira még Aaron sem tudna felbosszantani, hogy tetlegességig fajuljak. Ez nálam elvi dolog, és a magammal szembeni elvárások nem engednék meg az ilyesmit.
Mondandója második részénél szinte úgy érzem, káprázik a fülem, vagy csak félre hallottam, amit mondott, de a lényeg a lényeg, iszonyatosan megdöbbenek.
-Várj, jól hallottam? Te most tényleg beismerted, hogy a szócsatáink alkalmával bizony igencsak betalál egy-egy mondatom? Na, ne! Ezt kőbe kell vésni, és eltenni az utókor számára! Ami pedig a bálványozásodat illeti... Ch, kérlek, előbb harapnám ketté a saját nyelvemet!
Az én arcomon is megjelenik a gonoszkás vigyor, ahogy az övén. Hihetetlen, hogy mennyire az idegeimre tud menni néha. Nem is értem, miért hiányzott annyira ez a szarkasztikus modor, a saját magáról zengett dicshimnuszok.
A kávézóba érve elmesélem neki idejövetelem felettébb különös történetét, és fogadni mertem volna rá, hogy nem fogja elhinni nekem azt az egészet. Mondjuk, lehet, hogy igaza van, a helyében én sem hinném el magamnak, hogy totál véletlenül keveredtem arra a helyre, ahol ő van. Pedig végülis ez féligazság. Kicsit zavarba is jövök, remélem külső jegyekben ez nem nagyon mutatkozik meg, de kitartok az igazam mellett, a világért sem ismerném be neki, hogy tényleg miatta jöttem Csehországba.
-Már mondtam, hogy fogalmam sem volt arról, hogy te jelenleg Csehországban tartózkodsz. Pusztán a véletlen műve, hogy találkoztunk... Arról meg pláne nincs, még csak halvány lila ibolyám sem, hogy ki az az Alíz. Ha jól emlékszem, a múltkorában is említetted a nevét, nagyjából ennyi is az információ, amit róla tudok. A pácienseim pedig mostanában a hattól tizenkét éves korig terjedő korosztály, gondolom a te főnökeid ettől valamivel azért idősebbek, de csak, hogy megnyugtassalak, nem szoktam visszaélni a betegeimtől hallott információkkal.
Magyarázom a bizonyítványom, remélve, hogy elhiszi, amit mondok. Tartok tőle azonban, hogy van annyira kétkedő, hogy nem fogja annyiban hagyni ezt a témát, de hátha most az egyszer szerencsém lenne...
Ismételten meglepődöm, amikor felajánlja, hogy ha nincs hová mennem, ellakhatok náluk. Eleinte még fontolóra is veszem a lehetőséget, elvégre jelen pillanatban elképzelésem sincs, hol fogom tölteni az éjszakát, de belegondolva abba, hogy lássam őt egy másik nővel... Inkább a híd alatt éjszakázom.
-Köszönöm, de nem szeretném megzavarni az idillt, és amúgy sem hiszem, hogy a barátnőd szívesen venné, ha beállítanék hozzátok harmadiknak.
A barátnő szót szándékosan hangsúlyozom, talán a kelleténél egy kicsit jobban is. De mivel fogalmam sincs, ki lehet a lány, csak következtetni tudok a meglévő információkból: már másodjára hallom a nevét, együtt élnek... Azt hiszem, ezen nem sok félreérteni való van. Mindenesetre igyekszem féken tartani gondolataimat, nem kellene, hogy szembesüljön azzal, hogy engem mennyire is zavar a fennálló helyzet.

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


-Inkább grr!-Mordulok fel, persze csak amolyan kisoroszlánosan, hozzá a jellegzetes macskás kézmozdulatot is produkálva. Ezzel aztán biztosan nagyon megijesztettem Aaront, de sebaj, legalább azt hiszi, tényleg nem számíthat tőlem nagy dolgokra, de nagyon téved, mert ha verekedni nem is tudok olyan nagyon, mint ahogyan azt az előbb fitogtattam, szájkaratéban, tekintve az eddigi szócsatáinkat, megfelelő vitapartnerre talált bennem. És ezt nemcsak én, de ő is elismerte az előbbi mondatával. Most persze, hogy rávilágítottam arra, mit is jelentett ki az imént, persze rögtön cáfolja a mondatát, de hiába, ezt már nem tudja úgy csűrni-csavarni, hogy jól jöjjön ki belőle.
-Ezt már kár tagadnod, ne is erőlködj vele! Ne aggódj, nem fogom a nagyközönség előtt kiteregetni, hogy elismerted, hogy egy nő, egy magamfajta nő képes felérni a szintedhez, és egy-egy beszólással csorbítani az önhittséged. Számíthatsz a diszkréciómra, de tényleg!
Vigyorodok el ismét. Nem mintha lenne kinek beszámolnom a történesekről, tekintve, hogy mióta Budapesten dolgozom, még csak nem is nagyon mászkálok a faluban. Idejét sem tudom már, mikor beszéltem utoljára a szomszédokkal, vagy egyáltalán bárkivel, aki bogolyfalvi lakos.
Gondolataim kissé elkalandoztak, de Aaron mondata kizökkent az agytekervényeim szövevényeiből. Szerencsém van, úgy tűnik, nem akarja tovább boncolgatni az ideutazásom kissé hihetetlen történetét, aminek elmesélésére már a kávézóban került sor. Miközben az italomat kortyolgatom, enyhén szólva is forr bennem némi indulat, talán féltékenység, de ne nevezzük így, mert úgy hangzik, mintha érzelmileg kötődnék a sráchoz, szóval valamiért birizgálja a fantáziámat, hogy Aaron egy lánnyal él együtt. Persze, nekem semmi közöm nincs ehhez, hisz nem kötődünk egymáshoz, mégis a kelleténél erősebb hangsúllyal ejtem ki a barátnő szót, amit természetesen nem hagy figyelmen kívül. Elmagyarázza, hogy a szóban forgó Alíz csak egy kedves ismerőse, akivel jelenleg egy háztartásban lakik, és az egyetlen nőnemű, akivel meg kéne küzdenem, ha mellette szeretnék aludni, a macskája, Sheza lenne. Kissé zavarosnak tűnik nekem ez a történet, még akkor is, ha állítása szerint úgy tekint erre a lányra, mintha a húga lenne... Talán azért vagyok ilyen kétkedő, mert sosem jártam még hasonló cipőben, és konzervatív módon nálam a férfi és nő együttélésének érzelmi alapjai kell, hogy legyenek.
-Értem. Nem tartoztál volna egyébként ilyen részletes magyarázattal, elvégre nem vagyok az anyád, sem pedig a feleséged, hogy számon kérhesselek, mit miért és hogyan csinálsz, de azért köszi, hogy beavattál a részletekbe!-Villantok egy bűbájos Lenke-vigyort, majd folytatom.-Azt mondod, ez a lány tud rád hatni, és valamilyen szinten kordában tud tartani? Mert, ha ez így van, mindenképp találkoznom kell vele, de először azért megpróbálkoznék a szállásom megkeresésével, de ha csődöt mondanék, akkor, de csak akkor, ha tényleg nem zavarok, elfogadom az ajánlatodat! De a macskáddal, ha nem haragszol, nem küzdenék meg a melletted alvás lehetőségéért. Ha arra kerülne sor, megteszi majd nekem a kanapé is, mert még a végén egy strigulaként végezném én is az ágyad alján, pusztán azért, mert benne aludtam.
Kissé hamiskásan elvigyorodom, majd nagyot kortyolok a félig már kihűlt kávémból, amit majdhogynem Aaronre köpök, amikor megjegyzi, nem gondolta volna, hogy ennyire érdekelnek a nőügyei. Enyhe köhögőroham tör rám a félrenyelés miatt, ami pont kapóra jön, amíg fuldoklom, tudok azon agyalni, hogyan is vágjam ki magam a szorult helyzetből.
-Oh, csak és kizárólag azért érdeklődtem, mert kíváncsi vagyok rá, hogy sikerült-e már olyan nőt találnod, aki képes elviselni maga mellett, ha nem is éjjel-nappal, de huzamosabb ideig...
Gondolkodó arccal nézek rá, mintha azon töprengenék, vajon egyáltalán megszületett-e már az a nőszemély, aki hajlandó erre a veszélyes feladatra vállalkozni, valójában azonban azon járnak az agykerekeim, mennyire sikerült hitelesen előadnom magam.

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


A kisoroszlánéhoz hasonlatos morgásomon igazán jóízűt nevet, talán mióta megismertem, most láttam először szívből derülni valamin. Elmosolyodom én is, de észreveszem rajta, hogy nincs megszokva neki az őszinte kacagás, ezért a tématerelés eszköszéhez folyamodik. Nem firtatom a dolgot, hisz ki tudja, lehet csak arról van szó, hogy nem szeret megnyílni ilyen téren az emebrek előtt.
Enyhén megdöbbenek, mikor fellengzősen kijelenti, hogy az ő esetében nem beszélhetünk önhittségről, és pusztán csak azért, hogy jó kedvem legyen, elismeri, hogy mély sebeket szoktam ejeteni rajta a szócsatáink alkalmával, és ezekért talán még be is perel. Minden szavából, mondatából süt az irónia, pedig az elején még azt hittem, most végre őszintén fog nyilatkozni. Sebaj, a hecc kedvéért adom a buta lányt, helyeslően bólogatok mindenre, amit mond.
-Végre elismerted! Hidd el, ez életem legszebb napja! Ha beperelsz, előtte azért tájékoztass kérlek, szeretnék egy jó ügyvédet fogadni, és arra még gyűjtenem kell! Tudod, az ilyen súlyos vádak, mint lelki sérelem okozása, biztosan nagyon szigorú büntetést érdemel, és a te pici szívedet ért károkért nem tölteném a fél életem a sitten.-Túlzom el én is hozzá hasonlóan a dolgokat.
A kávézóban a törétnetem elmesélése után látom rajta, hogy nem hisz nekem, és ez rettentő mód felbosszant. Nem értem, mégis mi a fenét nem lehet azon elhinni, hogy valaki elindul a vakvilágba, és egyszer csak megérkezik valahová... Ráadásnak, ha ez a valaki pont én vagyok, aki az életének minden fontos döntését ilyen spontán hozza meg, végképp nem világos, miért nem lehet hitelt adni a szavamnak.
-Csak azt ne mondd, hogy el tudnál képzelni, mint a feleséged, mert most fordulok le a székről!-Nevetek fel hangosan ezen a képtelen illúzión. Egy másodpercig elmerengek rajta, de hamar visszatérek a valóságba, ahol Aaron borzongása fogad.
-Ne aggódj, nem használnám fel ellened az Alíztól tanultakat, csak épp annyira hasznosítanám őket, amennyire az adott helyzet megkívánná!
Vigyorodom el, hiszen ő is sejtheti, hogy a lehető legtöbbször élnék a lehetőséggel, hogy szívassam őt. Persze, egy idő után megsajnálnám, és lekattanék róla, de ezt neki nem feltétlenül kell tudnia.
-Köszönöm a bizalmadat előre is, és kérlek tényleg mindenképp tájékoztass, ha változás állna be a magánéletedben, mert én esküszöm, hogy addig a pillanatig nem fogok tudni nyugodtan aludni!-Vetem oda neki reakcióként, belül persze el is várom, hogy szóljon, ha változás van barátnő fronton. Nem tudom, hogyan fogadnám a hírt, de azt hiszem, ebbe jobb, ha nem is gondolok bele.
A szállásom felől érdeklődik, bár látom a tekintetén, hogy úgy véli, nincs szó semmilyen továbbképzésről, ebből kifolyólag sehol nincs számomra szoba foglalva. Kissé feldühít hitetlenkedése, ezért a táskámban kezdek kotorászni, amiben minden földi jó megtalálható, de végül sikerül előhalásznom, ha ugyan kissé gyűrödten is a szálloda nevét és címét tartalmazó papírt. Elé tolom, hogy ő is jól lássa, bár tartok tőle, hogy az olvashatóságával akad majd némi problémánk.
-Ezen a papíron van, ni! Csak épp nem tudom, hol is van ez pontosan. Neked van tipped esetleg?
Pillantok rá reménykedve. Nagyon bízom benne, hogy ki tudja majd bogarászni az írásból, hová is kell mennem, tartok tőle ugyanis, hogy galibák adódnának abból, ha az éjszakát nála tölteném.

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


-Miért csak a másdoik feleségedként tudnál elképzelni? Csak azt ne, hogy lemaradtam valamiről, és már volt egy házasságod! Tudod, képtelenség még csak elképzelni is, hogy egy nő hosszabb távon kibírja veled.-Vetem oda viccesen neki, a köztünk örök vitának is mondható problémakört. Persze, burkoltan benne van az is, hogy idegesítene, ha csak a másdoik lennék az életében, én ugyanis szeretek mindenhol az első lenni. Persze, férjhez azért nem mennék hozzá, az túl abszurd lenne a mi helyzetünkben, de azért nem árt bezsebelni az ilyesfajta információkat, ki tudja, mit hoz még a jövő.
Az Alízzal kapcsolatos mondataimat, és az ártatlan kislány előadásomat siker koronázza, bosszús pillantásokat mér rám, és kijelenti, hogy teljes mértékben tisztában van vele, hogy minden adandó alkalommal kihasználnám a lánytól megszerezett tudást, épp ezért nem is olyan jó ötlet szerinte, hogy meglátogassam őket közös otthonokban. Nekem egész más okokból vannak fenntartásaim a dologgal kapcsolatban, és aggályaimat csak alátámasztja csipkelődő hozzászólása.
-Na, azt mindjárt gondoltam, hogy nem csupa szívszeretből ajánlgatod a nálad alvás lehetőségét...-Forgatom meg a szemeimet, majd lelkesen keresni kezdem a szállásom nevét és címét tartalmazó papírt. Miután megtalálom, az orra elé tolom, és csak reménykedni tudok, hogy Aaronnek van legalább halvány fogalmra róla, merre kéne keresnem. Sajnos azonban neki sincs halovány lila ibolyája sem, úgyhogy muszáj leszek Alízhoz folyamodni segítségért.
-Akkor induljunk.-Bólintok helyeslően a hoppanálás lehetőségére, majd összehúzom a táskám, megragadom a bőröndöm fülét, és várakozva nézek a fiúra, jelezve, hogy én készen állok az indulásra.