A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

A dátumot bámultam. Hosszasan és forrongva. Onnan újra a levélre néztem, és olyan érzelmi kavalkád szaladt végig bennem, mint még soha. A szívem hevesen vert, a mellkasom járt, a fejem majd szét hasadt - egyik sem túl kellemes érzés. Úgy felkaptam a vizet, hogy mindenki elcsendesedett a szobában.
Pár nap telt csak el, mielőtt megérkezek a zajosabb, macskakővel végig pakolt úthoz. Kezemben a levél, másikban a telefonom térképe, tekintetem zizeg fel a házak falának oldalán. Cipőm alatt a kavicsok halkan morrannak nem tetszően, végül megállok az egyik épületnél, amiről potyog a vakolat. Az ablakokra nézek fel, majd tanácstalanul pillantok körbe. Fogalmam sincs melyik lesz az, nem tudom egyáltalán mit művelek. Azt sem hogy miért. Ez pedig egyáltalán nem tetszik.
Terveim szerint keresek valakit, akit esélyesnek látok arra, hogy beszél angolul, ebből csak a földszinti néni maradt, akivel activityizve térnék a göndör és rám jelenleg igen mérges lényegre. Nem egyszer írta meg, hogy mennyien ismerik a környéken, mégha ezt magamtól is kitaláltam volna… Szemöldököm rebben meg a furcsa akcentusba csomagolt válaszra, amire szükségem volt. Megköszönöm, hosszasan sóhajtva fordulok a lépcső felé és bár a kezdetleges lendületem hatalmas volt, most belassítva a lépteimen állok meg az ajtó előtt. Mellkasomból a szívem mindjárt kiszakad, akkorákat dobban. Borzalmas idegességem érződik meg azon is, ahogyan jelzem érkezésemet. Hirtelen mozdulattal, tenyérrel kezdem csapkodni két kézzel az ajtaját. Ha már itt vagyok, csináljam rendesen.
Ha nincs itthon, megvárom. Ráérek... nem mintha vizsgaidőszak lenne. A VAV előtt. Én nem vagyok normális.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851143#post851143][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.15. 22:20[/b][/url]

A dátumot bámultam. Hosszasan és forrongva. Onnan újra a levélre néztem, és olyan érzelmi kavalkád szaladt végig bennem, mint még soha. A szívem hevesen vert, a mellkasom járt, a fejem majd szét hasadt - egyik sem túl kellemes érzés. Úgy felkaptam a vizet, hogy mindenki elcsendesedett a szobában.
Pár nap telt csak el, mielőtt megérkezek a zajosabb, macskakővel végig pakolt úthoz. Kezemben a levél, másikban a telefonom térképe, tekintetem zizeg fel a házak falának oldalán. Cipőm alatt a kavicsok halkan morrannak nem tetszően, végül megállok az egyik épületnél, amiről potyog a vakolat. Az ablakokra nézek fel, majd tanácstalanul pillantok körbe. Fogalmam sincs melyik lesz az, nem tudom egyáltalán mit művelek. Azt sem hogy miért. Ez pedig egyáltalán nem tetszik.
Terveim szerint keresek valakit, akit esélyesnek látok arra, hogy beszél angolul, ebből csak a földszinti néni maradt, akivel activityizve térnék a göndör és rám jelenleg igen mérges lényegre. Nem egyszer írta meg, hogy mennyien ismerik a környéken, mégha ezt magamtól is kitaláltam volna… Szemöldököm rebben meg a furcsa akcentusba csomagolt válaszra, amire szükségem volt. Megköszönöm, hosszasan sóhajtva fordulok a lépcső felé és bár a kezdetleges lendületem hatalmas volt, most belassítva a lépteimen állok meg az ajtó előtt. Mellkasomból a szívem mindjárt kiszakad, akkorákat dobban. Borzalmas idegességem érződik meg azon is, ahogyan jelzem érkezésemet. Hirtelen mozdulattal, tenyérrel kezdem csapkodni két kézzel az ajtaját. Ha már itt vagyok, csináljam rendesen.
Ha nincs itthon, megvárom. Ráérek... nem mintha vizsgaidőszak lenne. A VAV előtt. Én nem vagyok normális.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851146#post851146][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.15. 22:50[/b][/url]

Ha ennyi szívatós nap után végre van két nap szabadnapod, úgy kihasználod, mint annak a rendje. Flavio sokkal jön nekem így is, de mivel Lorenzo imád, és észrevette mennyire rottyon vagyok, elküldött kicsit pihenni. Ennek eredményeként szedtem össze Alfredot és a krút, hogy csapassuk lefelé a kis testünket a közelben lévő kosárpályára. Azért vicces ez, mert senki nem tud kosarazni, de a kosárpálya mellett ücsörögve, másfél óra alatt elsajátítottuk az alapokat jutubról, úgyhogy nagyon pöpi meccset toltunk. A végére annyian lettünk, hogy Alfredo beközölte: a meccs utáni fagyimeghívást elhalaszthatjuk, mert nem akarja, hogy csődbe menjek. Az anyád kiskésit. Azt. Szeriből. Küldtem a dudinak szelfit, hogy büszke legyen rám, majd remélhetőleg azokkal a kölykökkel indultam visszafele röhögve, akikkel el is mentem. Ha valakinek hiányzik valaki, ne rajtam keresse, ez a lényeg, úgyhogy taktikusan letettem Alfredot a szüleinél, váltottunk pár szót, végül hátrálva indultam hazafelé.
Hajamat hátratűrve lépek be a kapualjban, köszönök a földszinten lakó néninek, aki nyújtja felém a szokásos sütit, de összeszűkült szemekkel méreget. Visszaméregetem. Ezzel el vagyunk egy ideig, míg megunom és lépek kettőt, hogy meghalljam a hátam mögül a kedvenc MERIC nevet. Az enyém. Csaxólok. A lépcső aljáról fordulok vissza, röhögve pillogok Alfredora és a kétszer akkora pizzás dobozra, mint ő. - Lo manda papà Lorenzo - közli az egyértelműt. Lorenzo és a hülyeségei. - Grazie - felelem, bármennyire is szokatlan a hatalmas pizza.
A labdával hónom alatt, tenyeremen a dobozzal, rajta a frissen sült süteménnyel dzsalok fel az emeletre lendületesen. Ami elmúlik. Nagyon hamar. A labda csattan a földön, pattog párat, majd a korlátról csapódik vissza lábamnak. És csak nézem. A szőke tincseket, a vékony alakot, a túl jól ismert vonásokat. Képtelen vagyok megszólalni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851180#post851180][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.16. 17:33[/b][/url]

Alszik? Dolgozna? Tenyerem halkabban koppan egy utolsót mielőtt magam mellé ejteném őket. Valami hajt, de valószínűleg ugyanaz, ami miatt ajkam nyílik el, majd préselem össze, ahogy csak szemezgetek a csukott ajtóval. Rómában. Ebben az a legrosszabb, hogy az agyam megállt működni, fel sem fogom mit teszek, azon kívül, hogy nyilván nem fogok betörni hozzá. Csípőre tett kézzel lépek hátrébb, hogy megtaláljam a lakás számát, mert nagyon úgy fest, hogy később kell visszajönnöm, amikor a visszhangot verő csattanás megtöri a lakóházi csendet. Fejemet kapom arra, tekintetem a hangforrást követve a labdára ejtem, onnan hirtelen jóval magasabbra. Ő pedig előttem áll. Tessék, nekem volt muszáj látnom. Itt van.
Tekintetem lassan issza magába a göndör tincseket, az arcát, ami most férfiasabb, mint emlékeztem és a szemeit. Ajkam széle mosolyra rezzen. Ahhoz képest amennyi mindent mondani akartam, most hirtelen csak annyit tudok, hogy meg kellene szólalnom. Elnézve az arcát, pláne. Egy kósza tincset simítok fülem mögé.
- Jövök eggyel a hölgynek, aki a földszinten lakik - mozgatom át ujjaimat magam mellett, mielőtt a rövidnadrág hátsó zsebébe akasztanám őket. - Mondtam neki, hogy egy szemtelen göndört keresek. Nagyon gyorsan tudta, hogy rólad van szó - az ajtó felé pillantok, majd felé fordulok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851182#post851182][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.16. 18:07[/b][/url]

Biztos vagyok abban, hogy álmodom. Annyira meghúztam az elmúlt napokat és éjszakákat a melóban, hogy kidőltem és most egy ispotályban fekszek totál kiütve. Kicsit creepy, hogy Alfredoval és a földszinten lakó nénivel álmodom, de ezen már ne múljon, ha ott a lehetőség, hogy felébredjek és ez az egész véget érjen.
Egyetlen szavát sem hallom meg. Tekintetem fel s le jár rajta. A rövidnadrág alól kibukkanó hosszú lábain, a szőke tincseken, amik mintha nőttek volna, a kissé barna bőrén, mindent tudó kék tekintetét pár másodpercre fürkészem, arcán állapodik meg végül tekintetem.
- Mit keresel itt? - szólalok meg végül a szavába vágva. Nem érdekel az öreglány, az sem, hogy talált meg. Mert már egyértelmű, hogy tényleg itt áll előttem, ami mindezek után rohadtul indokolatlan. És szükségtelen. Mindent leírtam a levélben, amit pár napja küldtem neki, erre komolyan mindezek után jelenik meg? Mintha meglepne. Pedig ez a nap olyan jól indult, és olyan jól ért volna véget: mentem volna Lucival Flavio vérét szívni a bárba, hogy éreztessem vele diszkréten mennyire sokkal jön. Erre? Erre baszdmeg szemtől szemben kell állnom Améliával, aki Rómában van a vizsgaidőszak legelején. Komolyan: mindenki meghülyült?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851194#post851194][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.16. 21:34[/b][/url]

Az Edictum megjelent, a szorgalmi időszak véget ért. Általában ilyenkor átszaladom a jegyzeteimet és a könyvtárba a kényelmes helyemen, a csendben, teával és valami rágcsával nekiülök a vizsgákra való készülésnek. Hogy évfolyamelső legyek. Ezt idén már év elején elengedtem, amikor rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb, ha csak arra fókuszálok ennyire, ami igazán én vagyok. Akkor még nem tudtam, hogy a VAV előtt mit fogok művelni. De véletlenül sem tartok attól, hogy lekésem és nem sikerülne a magán akcióm miatt. Ámbár, jelenleg ismét megkérdőjelezném mennyire vagyok valójában okos.
Merlinre, de régen láttam utoljára… és mégis tudom mit fog kérdezni. Hogyan fogja kérdezni. Főleg a levele után. Aztán a szavamba vág.
Fejem billen oldalra, ahogy fürkészem.
- Téged -azzal ismét az ellenkezőjét csinálom annak, amit mondott. - Elkezdtem válaszolni a leveledre, de valahol a felénél elakadtam. Nem tudtam neked leírni… - nem emelem meg a hangom miközben beszélek, végül fejemet rázom meg egy visszafogott mosollyal. Nem érdekel, hogy a folyosón állunk csak, hogy végre beszélhetek hozzá. - Az útra spórolt pénzem hónapok óta megvan, szóval itt vagyok, hogy helyette elmondjam. Nem veszekedni jöttem, oda szúrni ahol fáj, és a szőnyeg alá söpörni, hanem leülni veled. Ezúttal én voltam az idióta, az én dolgom rendbe hozni, de nélküled nem megy, szóval - lassítok - bemehetnénk?
Tény, hogy a levele adta meg a lökést, viszont nem csak amiatt jöttem. Ha elküld, szíve joga. Én utoljára megpróbálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851198#post851198][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.16. 21:55[/b][/url]

Lassan eltelt egy év, mióta eljöttem. Kende volt az egyetlen olyan, aki gyakrabban jött az első alkalom után, meg a testvérem, de ő aligha számít, mert csak rám rúgja az ajtót és mire hazaérek melóból, már szét van szedve a lakás és be van burritózva a kanapéra. Mintha csak hazajárna.
Ez nem mondható el az előttem állóról - ezért remegnek meg ujjaim a doboz alatt és szorítom ökölbe a másikat, mikor válaszol. Miket nem mondd. Nem reagálok és mondok semmit, semleges arccal nézem tovább és várom, mivel fog előrukkolni. A végén pillantok az ajtó felé, ami előtt áll, majd vissza rá. Elpillantok róla, a közös udvar közepén álló csicska kis fát nézem és rögtön az jut eszembe, neki mennyire egyszerű. Lassan nézek vissza rá, és ugyanilyen megfontoltan indulok el az ajtó felé, hogy pálcámat előkapjam, és... és megálljak a zártól pár centire. Kékjeim kerekednek ki, szívem dobban hatalmasat. Amélia látni fogja a lakást, amiben tengetem a mindennapjaimat. A lyukat, amiben élek.
Alsó ajkamba harapok, végül a zárhoz érintem a fadarabot, és tárom ki az ajtót. Ellépve onnan engedem magam elé, majd lépek be utána hangosan, mivel csuklóból csapom be az ajtót magam után. A mellette lévő ablakban haldokló növény még egy levele leesik, miközben én az aprócska előtér egyetlen szekrényére dobom a pólómat és indulok a konyha felé. A pultra csúsztatom a dobozt, a hűtőhöz lépek és veszek ki belőle egy üveg vizet. Pálcám mozdul, hogy a szanaszét hagyott festmények és a rajzok rendeződjenek egy sorba, végül lebegjenek a kanapé mögé. A pultnak támaszkodom, de megszólalni nem vagyok hajlandó továbbra sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851221#post851221][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.17. 14:34[/b][/url]

Beállt közénk a távolság, minden szempontból, így aztán arra is felkészültem, hogy valóban elküld. Mikor nem így dönt, a fal tövébe dobott táskámat veszem magamhoz és még csak véletlen sem pillantva fel rá, belépek előtte. A szívem dobban a lépésemmel és a mögöttem csapódó ajtóval. Nem torpanok meg, akkor sem amikor dobálozik tovább, és ahhoz illik a táskám tompa puffanása is a kanapén. Ekkor már tekintetem jár körbe a teren, a falakon, a bútorokon és a megbújó ajtókon. Egy-egy festményre pillantok rá, van amelyiket jobban megnézem, ahogy megmozdulnak. Itt él. Halkan hümmentve somolygok, hajamat két kézzel a vállam mögé igazítom, így nem zavar amikor még egyszer körbepillantok, majd onnan, ismét nem elkapkodva lépek oda a velem szemben lévő falhoz. Egyrészt valószínűleg majd megeszi a fene, hogy nézelődöm és nem a lényegre térek rá, de úgy érzem rámszólni nem most fog. Másrészt ha már eljöttem, nagy elánnal élni az életem, akkor igazán nem sietek sehova. Jut eszembe...
- Ma kell menned dolgozni? - felé nézek, hátha a nagy szótlanságba legalább a fejét megmozdítja valami reakciónak. Megfordulva találom szembe magamat egy növénnyel, akit szegényt jól megviselt az elmúlás. Remek.
- Abban sem vagyok biztos, hogy segít ha megszólalok. Mondjuk ez eddig sem volt visszahúzó erő… - mondom ki végül a szavakat. Csak kezdj bele. - Kerestelek. Egy baglyot írtam, amit - minden jel arra utal -, hogy nem kaptál meg. Én pedig erre nem gondolva, nem hívtalak. Sajnálom. Készültél, vártál, én pedig nem jöttem, és technikailag valóban le sem mondtam - összegzem, majd karomat összefonva fordulok vele szemben, vállammal az ablak melletti falnak dőlve. - Az az igazság, hogy meghátráltam attól, hogy…  Lennél szíves felvenni egy pólót? - teszem csípőre a kezem. - Komolyan. Ha így mászkálsz, mióta itt vagy nem csoda ha a szomszéd néni és a fél utca ennyire tudja ki vagy - kezem lendül az ajtó felé. Nem tudom miért, talán mégis inkább lennék a másik oldalán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851224#post851224][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.17. 15:04[/b][/url]

Tekintetem követi mindössze, ahogy nézelődik. Amilyen kicsi a lakás egész hamar végezhet, úgyhogy nem szólok érte. Őszintén szólva, nem feltétlen érdekel mit csinál jelenleg. A hálóajtó zárva, ahogy a fürdő is, a nappalival egybe nyíló konyha sem valami nagy, a minimális előtérről, ami inkább egy belépőhelyiség, már nem is beszélve. Így várom meg, amíg kinézelődi magát, vizemet kortyolgatva.
- Nem - felelem szűkszavúan a kérdésre. Van egy olyan sanda gyanúm, hogyha dolgoznék sem változna sok minden, úgy is meg kellene hallgatnom miért ette ide a fene.
Szemöldököm emelkedik meg: küldött baglyot, csak nem ért el hozzám. Nem mintha ez az aprócska információ változtatna azon, hogy felszívódott hetekre. A vizes palackot teszem le magam mellé, visszatámaszkodom a pultra és várom, hogy folytassa, mikor jön a kérés. Mindkét szemöldököm megemelkedik, gonoszkásan mosolyodom el.
- Igen, arra van az ajtó, amin kimehetsz, ha végeztél - mert végre elértünk a lényeghez, de képes azzal foglalkozni, nincs rajtam egy kurva póló. Akkor annyira nem lehet fontos a mondandója, ha mindössze ennyivel meg tudom zavarni, és jelenleg még csak azzal sem vádolhat meg, hogy közbepofáznék, mert meg sem szólalok a kötelezőkön kívül. Nem kell tudnia, hogy mennyit küzdöttem azért, hogy a végére a néni sütit süssön nekem, hogy Lorenzo munkát ajánljon, hogy Alfredo és a barátai kedveljenek - hogy az utcában senki ne úgy nézzen rám, mint egy véres rongyra, hanem mint egy itt lakó, fiatal srácra, aki dolgozik, és szenvedélye a művészet. Mindössze Kende tudja a hátulütőit az egész római útnak, és nagyon úgy tűnik, hogy ez így is van jól. Arról nem is beszélve, hogy rohadtul nincs joga ilyeneket mondani: amúgy sem lenne, mert mi jogon ítéli meg a helyzetemet ennyiből, de ebben a szituációban végképp nincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851225#post851225][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.17. 16:01[/b][/url]

Aprót bólintok a válaszra miközben mozdulok. Szóval nem. Nem dolgozik, tehát teljesen ráérnék elmondani a dolgokat, de a gondolataim még mindig nem sejlenek fel. Bármennyi időt nyerek nem segít. És az sem, hogy bár tényleg nem veszekedni jöttem, elég hamar átbillent oda, hogy elkezdjen felidegesíteni. Még csak nem is a mosolya, tudom jól mit csinál, így is csillan rá vissza a szemem, hogy tudja ez most úgy pereg le rólam, mint a tetőcserépről az esőcseppek. Nem kérdezem meg, hogy fordított helyzetben nyilván tudna ilyesmiről csak úgy beszélni. Aztán a szavaira mosolyodom el.
- Nem sokat változtál - közlöm, amíg a fejemen rázok. Mintha nem esne rosszul amit mond. - Én pedig még nem végeztem - teszem hozzá határozottan. Magam előtt összefonva a karomat helyezkedem vissza a falnak dőlve. Felpillantok rá, fejem billen oldalasan.
- Meghátráltam, amikor arra gondoltam, hogy túl hamar megszokom majd, hogy ismét mellettem vagy, aztán amikor nem leszel, újra végig kell csinálni az egészet. Mindent. Érted? Értened kell, mert a változás sehogy nem könnyű és hátrahagytál mindent - nézek rá és próbálom kivenni bármit az arcáról, annak ellenére, hogy a lakás szinte két pontján ácsorgunk. - Önző módon viselkedtem. Szerettem volna látni is és nem csak olvasni róla milyen neked itt de a gondolata, hogy ismét végig kell csinálni… - rázok a fejemen. - Írtam neked, nem jött válasz, aznap sem amikor tizennyolc lettem. Gondoltam mosolyszünet van, amiért lemondtam, de rosszul esett, aztán… hagyjuk - a többi nem fontos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851229#post851229][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.17. 16:36[/b][/url]

Aprót biccentek. Nem volt szükségem arra, hogy változzak, és megmondom az őszintét, senki kedvéért sem tettem volna meg. Ha így nem szerzek munkát, megoldottam volna máshogy. Ha nem fogadnak el az itt lakók, így is jó. Van, amikor amúgy is csak aludni járok a lakásba és másnap már megint hűlt helyem van. Talán ebben az esetben fontoltam volna meg, hogy hazamegyek. Hogy anyámnak igaza volt, és az egész időpocsékolás, csak a tanulmányaimat hátráltatom - semmirekellő vagyok valóban. De nem így van. És egyelőre, minden kezdeti nehézséggel együtt, életem egyik legszebb évét tudhatom magam mögött lassan.
Fejemet ingatom meg. - Életem legjobb döntése volt otthagyni mindent - jelentem ki szemrebbenés nélkül, bármennyire is nehéz volt akkor. - Míg te attól félsz, hogy nehéz lett volna itt hagyni engem, amikor bármikor visszajöhettél volna kérdés nélkül, addig én a szüleimet hagytam magam mögött. A barátaimat. A testvéremet. Az illúziót, a nekem kedves tanárjaimat, a Művészetit, egy határozatlan idejű szerződést a képeim kiállítására - lököm el magam a pulttól faarccal. - Értem a párhuzamot, de nem értem meg. Önző voltál és vagy is - valóban megértem, mire gondol. A változás mindig nehéz, de szükséges és kell. Hogy magyarázzam el egy olyannak, aki a csigaházából szökő évente egyszer jön ki, akkor is vizsgaidőszak elején hozzám, Rómába, hogy elmondja mennyire önző. Mondjon újat.
Pálcámat fogom ujjaim közé, egyet fordítok rajta, majd intek vele: a kép lassan emelkedik ki a többi közül és lebeg hozzám. Halvány mosollyal fogom meg és nézem pár másodpercig, míg a pálca a pulton koppan, én meg elindulok Amélia felé. Előtte állok meg. - Amikor tizennyolc lettél. A válasz levelemmel küldtem volna - fűzöm hozzá ismét baltaarccal, végül hátrálok pár lépést. - Ne hagyjuk. Folytasd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851235#post851235][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.17. 18:03[/b][/url]

Szemem kerekedik el. Pontosan arra utaltam, amit elmond hangosan és tisztában vagyok vele, hogy nem lehet összehasonlítani a kettőt. Cseppet sem. De ha szerinte képes lennék ezt a kettőt egy szintre tenni, talán már én sem tudom mit keresek itt.
- Bármikor visszajöhettem volna? - fojtott hangon kérdezek vissza miközben még beszél. Bárcsak lehetnék olyan anyagi helyzetben, hogy ez igaz legyen. Mindegy, hogy mágikus úton vagy máshogy oldottam volna meg, ha az idő és a felelősség érzetem engedte is volna - nem telik többre. Múlt hónapig a családom beelegyezése is kellett volna hozzá, amit nem kaptam volna meg mindkét oldalról. És… - Nem mehetsz haza?- hirtelen szalad ki a kérdés. Ajkamba harapva lépek egyet felé. - Tudod, nem tudtam elmenni a felett sem, amit a levélben írtál - tekintetem kíváncsian vezetem rá. - Hogy értetted azt, hogy még anyukád is hamarabb írt, mint én? - teszem fel a kérdést óvatosan. A szívem dobban nagyobbat, ahogy ránézek. Főleg mert, nem ez lenne az első, ha félreérteném őt.
Csendben állok és figyelem mit csinál. Csak nézem, majd pillantásom lassan vezetem a keretre és érintem meg óvatosan, hogy a kép szélére fogva átvegyem. Szemeim járják be minden szegletét, miközben a párja jut eszembe, ami a falamon van. Mindkettő gyönyörű, de ez… rengeteget fejlődött. Pillanatokig nem szólalok meg, aztán felpillantok az arcára. A képre, és ismétlem az egész mozdulatot újra. Torkomon köszörülök, amikor megszólalok szinte suttogva.
- Ne. Tényleg inkább hagynám - mondom mellékesen, még mindig a képet figyelve, majd óvatosan engedem lentebb. - Önző vagyok, legalább felvállalom. Te is önző voltál Móric - akadozva nézek fel rá. - Ezidáig eszembe sem jutott volna a fejedhez szegezni, mert ez Róma. Mert tudom, hogy akartad. Most azt mondod életed legjobb döntése volt, és Merlinre, örülök neki! De te jöttél el. Hónapokat adtál magadnak, amíg másoknak, akik szeretnek, alig valamennyi időt. Talán nekik akartad megkönnyíteni… nem tudom, de önző döntés volt, és másoknak is hozzá kellett ehhez szokni. És tudod mit? Úgy is elmondom a véleményem, jól döntöttél, mert erre volt szükséged -nem akarom bántani, mégis megteszem. Mert ez egy érzékeny téma, már akkor is az volt. De szükséges, mert folytatnom kell. - Megérte, mert ez eszméletlen - óvatosan billentem felé a rajzot. - Rengeteget fejlődtél. Több felelősség van rajtad, mint valaha, egy olyan lakást tartasz fent, amit én ketten az anyámmal, mégis élvezed. Jót tesz neked, én pedig tudtam, hogyha idejövök többé nem reménykedem, hogy hazajössz -érdekes lesz ezzel a helyzettel megbirkózni mindezek után. - Nem érdekel, ha önző vagyok és az sem, ha valamiért te az vagy.
Lassan emelem magam felé a festményt, hogy még egyszer végig pillanthassak rajta. Minden emlék, amit kivált belőlem az, amikor tényleg éltem az életem. Vele és aztán Párizsban. Egyszer visszamennék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851242#post851242][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.17. 19:16[/b][/url]

- Bármikor. És meg ne próbálj hivatkozni nekem az anyagi helyzetre, mert tudod jól, hogy megoldottuk volna - fordulok el tőle immár hallhatóan és láthatóan mérgesen. - De megint a büszkeséged volt az erősebb, mintsem segítséget kérj bárkitől is - dugom zsebeim mélyére kezeimet, ahogy azzal együtt lépek hátra egyet, ahogy ő felém. Utólag mindig okosabb az ember: így esik le, mégis kivel beszélek és miket mondok. Nem hülye. Túl hamar rakja össze és végül is beletrafál a lényegbe. Ha haza is megyek, annak feltételei lennének, amiket nyilvánvalóan nem tennék meg, így nem mehetek haza. Nem lettem kitagadva, de igencsak közel állok hozzá. - Semmi közöd hozzá - felelem ismét semleges arccal, olyan megkeményedett vonásokkal, amiket még soha-senki nem láthatott rajtam. Ez most komoly, és nem tudom meddig vagyok hajlandó elviselni ezt a beszélgetést.
- Mindig van egy de - mosolyodom el. - Örülsz, amiért kijöttem, mert számít a művészetem, de azért baszódjak meg, amiért kint vagyok, mert neked nehéz volt. Akkor elmondok egy titkot, Amélia - hajolok lejjebb, így esnek előrébb tincseim. - Rajtad kívül mindenki tudja kezelni a jelenleg fennálló helyzetet - egyenesedem fel. Senki nem jött nekem azzal mennyire önző vagyok, amiért helyet adok az álmaimnak és megyek utánuk, amint lehetőségem nyílik rá. Hónapok, sőt évek kellettek ahhoz, hogy végre megtehessem, az idő csigalassúsággal telt, mire végre eljutottam odáig, hogy valóban belevágok. És ha ez azon múlik, hogy néhány ember önzőségnek fogja fel, akkor elfogadom.
- Legyen így. Önző vagyok, és leszarom - tárom szét karjaimat, nevetésem tölti meg a kis lakást. - Mert minden, ami itt történt és történik, életem legcsodálatosabb időszaka - engedem le karjaimat, aprót lépek közelebb hozzá. - Eljöttél csak azért Rómáig, hogy közöld: elengedsz? - emelkedik meg fél szemöldököm kérdőn: mi mást jelentene, hogy nem reménykedik tovább abban, hogy hazamegyek? Egyáltalán eddig miért tette? Amélia pontosan azon emberek közé tartozik az ismeretségi körömben, akik még maguk sem tudják eldönteni, mit szeretnének és miért? A legfontosabb: miért olyan fontos... - Miért olyan fontos, hogy maradok-e vagy visszamegyek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851273#post851273][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.17. 22:53[/b][/url]

Kezdek attól tartani, hogy gondolatolvasó lett. Komolyan. Hangosan nevetek fel, mert ez kész. Meg ne próbálj… soha nem tettem volna. Soha nem hoztam fel neki a helyzetemet. Hamar tartunk újra ott, hogy én vagyok a rossz. Mert most éppen túl büszke vagyok, más oka nem lehet, csakis ez. Hát és aztán? Ő sem lát tovább az orránál, mert legyen annyi hibám, mint csillag az égen, de ennél sokkal több van bennem. És ahogy hallgatom, csak nézem mikor velem egyszerre mozdul, de ő hátrébb lép. Annak és a mérges tónusa ellenére kérdezek, mert nem tetszik nekem ez az egész, ahogy a családjáról beszél. Nagyon nem. Végül ajkaimat préselem össze, amíg fürkészem. Rendben. Olyasmit érintettünk, amit nem szabadna, csak azt remélem, hogy legalább egy valaki van, akinek beszél róla.
Mindezek után van képe odaadni nekem a rajzot. Párizs. Közben hallgatom tovább. Régen történt, hogy a vízesésnél voltunk, miután apám elhagyott minket, utána sem voltam senki előtt annyira sebezhető, mint akkor Móric előtt. Amikor a változásról beszéltem neki és a félelmeimről. Olyan feledékeny, hogy eszembe sem jutna feltételezni, hogy ez eszébe jut. Azt nem tudom: miért éreztem, hogy megoszthatom vele, hogy nehéz volt és meg fogja érteni? Nincs így. És ezt az első négy szavából kiérzem, és még csak aztán jön a folytatás, amivel mintha erőteljesen a gyomromba vágna ahogy ilyen hangon idéz. Ez már nem a mérge, csalódottság vagy szomorúság. Nem úgy arrogáns. Lassan húzom ki magam, nem mozdulok el tőle. Ha az arcomba akarja mondani, tegye úgy. A hasam megremeg, állom minden szavát. Nem azért mondtam el neki, hogy nem tudom kezelni, hogy utána azzal belém szúrjon újra. De nem érdekli. Csak elmosolyodom, tekintetem nem követi, ahogy felegyenesedik. - Sejtettem a titkot, nem ez lenne az első alkalom. És aztán? Messze nem vagyok tökéletes, és én nem vagyok mindenki - kapom fel rá a pillantásomat, ahogy szabad kezemmel megbököm a mellkasát. - Pontosan ezért tudtam megérteni mit érezhettél, amikor elutaztam Franciaországba - végig tartom a pillantását.
Kalapál a szívem, amíg túl sok minden jut eszembe a fekete vonalakat pásztázva. Élete legcsodálatosabb időszaka. Elengedsz? Nem érintem, csak óvatosan nyúlok a torony íve felé, ami minimálisan mosódik el. Inkább elfordítom a rajzot, hogy valójában ne történjen meg, közben nézek fel Móricra, ahogy a második kérdés elhangzik.
Visszajövök.
Őszinte mosolyra húzódik ajkam, szélesebbre, mint hittem.
- Mert soha nem kérném tőled, hogy hagyj ott valamit, ami ennyire boldoggá tesz téged. Mindent, ami itt történik veled, amire azt mondod csodálatos. El fogom fogadni, ha maradsz, akkor is ha cseppet sem szeretnélek elveszíteni. Jajj, Móric, ezért jöttem Rómába. Kénytelen voltam összeszedni magam, mert elfelejteni biztosan nem foglak - kezem külső részével söpröm félre a hajamat, hogy elkaphassam pillantását. - Te idióta, szerinted, komolyan idejöttem volna éppen most, éppen én, azért, hogy közöljem elengedlek? - ráncolom szemöldököm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851303#post851303][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.18. 20:22[/b][/url]

- Persze, hogy nem vagy tökéletes és nem vagy olyan, mint mindenki! - emelem meg hangomat. - Nem véletlen voltam veled majdnem a kezdetektől! Mert rohadtul nem úgy kezeltél, ahogy mindenki más! Kurvára nem voltak felém elvárásaid, bár ha lettek is volna, kurva mindegy lett volna, mert nem foglalkoztam volna velük. De nem voltak. Csak hagytad, hogy belerángassalak a baromságaimba, mert tudtad, hogy neked ez jó! Kijössz a csigaházadból, mert változni szeretnél! - karjaimat mondandóm közben tárom szét, mert már tényleg a tököm ki van azzal, hogy erről beszélünk. Azt sem tudom már miről tesszük, de halad a beszélgetés, én pedig jó szokásomhoz híven, csak megyek a flow-val.
Hangosan szusszanva túrok tincseim közé, felciccenve fordulok el tőle és hátrálok a háló és a fürdőszoba közti falig, hogy hátamat neki vessem. Lassan ereszkedem le annak mentén, mikor beszélni kezd kezem alól sandítok fel rá. A végére már térdeimen pihen mindkettő, ahogy értetlen pislogok.
- Te miről beszélsz? - ráncolom szemöldököm. - Akkor most azt közlöd, nem baj, ha nem megyek vissza? Elfogadod, ha maradok? Vagy mi a fasz? Merlinre, Amélia, kurvára nem tudom miről beszélsz! - egy kibaszott levéllel indult az egész, amire nem válaszolt, hoppon maradtam, majd kiderült, hogy a bagoly csak nem ért el hozzám, de megint veszekedésbe torkollott az egész, és most olyanokat mondd, amiket nem tudok hova tenni. Miről beszél?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851328#post851328][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.19. 14:03[/b][/url]

- Épp erről van szó! gondolkodás nélkül mozdul szabad karom, majd mutatok rá. - Nem foglalkoztál volna velük és élveztem! Partner lettél benne! De könyörgöm, Móric, nem csak azért kerestem a társaságod, hogy belerángass bármibe és hasznot húzzak! Éreztem, hogy más vagy. Milyen ha őrült mód nevetsz vagy haragszol. Hogy mit jelent neked a testvéred, vagy a barátaid. Később az, hogy alkoss! - billentem felé a képet, másik kezem mutat a kanapé mögötti festmények irányába. - Amiben támogatni szeretnélek tovább, hiába bánt téged, hogy hatással van rám a távolság... Kiscsibének hívtál. Már szinte nem is szólítanak a nevemen, pedig azt akitől szerettem hallani hiába várom, hogy felbukkan a semmiből! Szóval, Merlin bocsássa meg, amiért mostanra nehéz megélnem, hogy messze vagy egy idegen országban, ahol nem vagyok melletted -szusszanva pillantok félre és fordulok el oldalasan.
Gondolhattam volna, hogyha rólunk van szó, nyakig merülünk a veszekedésbe. Örülhetek, hogy meglepően sokáig húztuk anélkül, hogy megemeljük a hangunkat, de persze ismét itt tartunk. Ahogy beszélek és Móricra nézek nem könnyű elpillantanom arról, ahogy ül a padlón. A képet óvatosan támasztom a falhoz, miközben még záporoznak a kérdések. Halkan sóhajtok.
- Zavaros, tudom jól -puhán lépek Móric felé, hogy vele szemben, valamivel távolabb törökülésbe üljek. A göndör tincsek felett a falra pillantok, majd le rá.- Igazából nem az a fontos, hogy maradsz vagy visszajössz. Hiányzol és elhittem, amikor azt mondtad visszajössz, viszont a legjobbat szeretném neked, ami úgy tűnik itt van. Bárhogy lesz, megoldást találunk. És ezek szerint el kell mondjam, hogy mindegy hol vagy, bennem nem változik semmi - ennyi minden után ez nem ilyen egyszerű. Fejemet hajtom hátra, hogy a plafont nézzem, amíg csak egy pillanatig vagyok csendben, majd ejtem vissza előre egy szemforgatással.
- Tudod, ha nekem csigaházam van, neked színfalaid. A legszebb az egészben, hogy korábban láttam meg, több van benned is annál, amit mutatsz. Mert érzékeny vagy és hatalmas szíved van Móric, ami hajt. Persze, hogy vigyázol rá. Gondolkodás nélkül éreztem, hogy ide kell jönnöm, mert személyesen más látnom, hogy mi van benned, mint akkor ha írsz. Sajnálom, hogy nem jöttem korábban, csalódást okoztam és azt hitted elengednélek. Nincs így - csóválok a fejemen, aminek hatására hajamat ismét hátrébb söpörhetem. Az a pazar hírem van, hogy nem fogok csak úgy eltűnni az életéből. Talán elkéstem, mégis itt vagyok.
- Elkéstem?- akaratlanul is az ajtó felé fordul a fejem, mielőtt visszapillantok rá. Részemről folytathatjuk, hirtelen tényleg ráérek, de túl sok mindent nem tudok megmagyarázni neki, bármennyire szeretném. Ahhoz tudnom kellene gondolkodni a közelében. Vagy ha róla van szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851336#post851336][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.19. 15:33[/b][/url]

Komolyan próbálom követni, hogy miről folyik jelenleg a vita. Nemhogy azt nem tudom, ő miről beszél, de már én sem tudom miről beszélek. Nem értem az összefüggéseket, hogy hogyan kerültünk idáig, és van egy olyan érzésem, nem is fogok rájönni. Sóhajtva dörzsölöm meg szemeimet, mikor ténylegesen elvesztem a fonalat.
- Eszembe sem jutott, hogy hasznot húznál belőle - csóválom meg fejemet, miközben arcomat dörzsölöm meg. Fejemet vetem a falnak, nagyobb a hangja, mint amekkorát tényleg koppan a falon, mikor közli, hogy nincs mellettem. Azt viseli nehezen, hogy távol vagyok és nincs mellettem. Hogy nem lehet mellettem. A villanykörte gyúl fel a fejem felett, és ez nagyon vicces lenne, ha valóban megtörténne, de inkább csak közlöm, hogy fogalmam sincs miről beszél. Általában itt van az a rész, ahol az ember megért mindent, de szavaival párhuzamosan bennem csak egy részlet lesz sokkal erősebb, és jövök rá valamire. Hiányzom. Megoldást találunk. Nem változik semmi. Fejemet lassan biccentem előre és nézek rá kissé kikerekedett kékekkel, de persze, hogy még mindig képtelen befogni a száját. Már majdnem elmosolyodom, ahogy hallgatom, de az a pár másodperc szünet csak arra elég, hogy felfogjam az utolsó kérdést és úgy maradjon az a mosoly ott, ahonnan indult volna, mint a gondolataim. Lejjebb engedve magam ülök le rendesen, lábaimat kinyújtva döntöm hátra ismét a fejemet. Kurva életbe. Erre most mégis mit kellene mondom? Elkésett? De azt sem tudom ő mire gondolhat, amikor nem kellene itt lennie. Egyáltalán nem. Azt sem tudom, a címet honnan tudta meg. Nem mintha számítana, mikor itt van. És azért nem akarja, hogy hazamenjek, mert itt vagyok boldog. Szemeim elé teszem tenyeremet, halkan nevetek fel.
- Amélia - mondom ki nevét halkan, végül ránézve kapom el tekintetét. - Te szerelmes vagy? - minden eddigi szava alapján nem tudok másra gondolni. Nem véletlen jött ki, nem véletlen mondta, hogy hiányzom, nem véletlen akarja megoldani ennyire, nem véletlen érdekli ennyire, hogy elkésett-e. Pedig a barátságok véget érnek: mégis ragaszkodik ahhoz, ami kettőnk között van. Maximum mellényúlok és ismét visszatérhetek oda, hogy elkésett-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851369#post851369][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.20. 01:09[/b][/url]

A koppanás hangjára pillantok vissza rá, majd amikor látom, hogy túléli, elfordulok oldalasan, hogy inkább a konyhát pásztázzam. Ő mondja a magáét, és én is. Gyanítom, hogy elege van belőle, én pedig kissé kipirosodom a sok beszédtől. Kezdek elfáradni, ahogy végül felteszem a kérdést.
Látom szája íve hogyan mozdul mielőtt elpillantok. Vállam felett a falnak támasztott keretre sandítok, a ránk telepedő csendet is válaszul tudnám venni, de kivárok.
Erre nevet. - Most mi az? - Visszafogott mosollyal fürkészem kíváncsian, mielőtt… rákérdez. Három kiejtett szótól képes körülöttem minden megállni és csak Ő ül velem szemben egy karnyújtásnyira. Vajon felfogta mit kérdezett? Szívem dobban úgy, mintha eddig kómás lett volna, ajkaim elnyílnak, de némán hiába mozdulnak. Válaszolnom kell. Móricról van szó. Egy pillanatig szájára ejtett tekintetem újra kékjeit keresi, amíg kósza tincsem szabadul előre az apró bólintással.
- Igen, Móric. Elvetted az eszem - lágyan, kikívánkozva görbül le ajkamról a válasz. - Attól még néha az agyamra mész… de olyankor is szeretlek - nevetés kúszik ki ajkaim közül, majd préselem össze őket egy halvány mosollyá. Mellkasom jár gyorsabban, és pillanatnyilag csak azt szeretném tudni hogyan fogadja és mindezek után mennyire borul ki. A háta mögött lévő ajtó hirtelen nagyon érdekes lesz, mielőtt óvatosan nézek vonásaira.
- Nem kell mondanod semmit - biztos voltam benne, hogy amíg itt vagyok, valahogy elmondom neki. Csak nem így szerettem volna, hogy megtudja. De minek is képzeltem el? Amikor vele szinte sosem alakul úgy, ahogy tervezem. Most még csak terv sem volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851382#post851382][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.20. 11:10[/b][/url]

Lehet nem így kellett volna. Valószínűleg ennek van egy visszafogottabb módja is, hogy kiderítsd. Esetleg óvatoskodva jössz rá a jelekből, a másik fél mondja el maga - mint megannyiszor eddig -, vagy csak tudod. Sejtettem. Mióta elmondta, hogy kedvel, nem láttam bele többet, de a levelek hosszúsága, a gyakori jöttük, az érdeklődés, hogy örül nekem - minden erre engedett következtetni. És a válasz sem lep meg annyira, mint kellene neki. Felhúzom a térdem, azzal párhuzamosan túrok hajamba és könyökölök térdemre. Hangosat szusszanok, szemeimet hunyom le, ahogy kimondja azt az egyetlen szót, amitől menekültem egész életemben. Hazudok. Nem menekültem. Nem volt rá szükségem. Ott voltak a szüleim, a testvérem, majd Rin, végül jött Kende. Szerelem... mint valami képlékeny illúzió.
- Nem is tudnék - emelem fel fejemet. Félrebiccentve fürkészem arcát, tincseim csikálják meg homlokomat. Felhúzott lábam remeg meg, mielőtt mozdulnék: kezem csattan a padlón, ahogy előredőlök, féltérdemre érkezem, míg másik kezem csúszik arcára, hogy hüvelyk- és mutatóujjam között legyen a füle, így tudom magamhoz közelebb húzni és megcsókolni. Nem húzom és mélyítem el, szemeimet összeszorítom, mielőtt elválnék tőle. - Amor vincit omnia - suttogom kettőnk közé mosolyogva, holott ezeknek a szavaknak csak Amélia részéről lenne értelme jelenleg. Halkan sóhajtok. - Bocs. Nem kellett volna - lendülök guggolásba, majd állok fel hajamba túrva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851389#post851389][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.20. 13:03[/b][/url]

A minimális megkönnyebbülés olyan édes, amire nem is számítottam. Tizennyolc évesen kételkedem, hogy valóban tudnám tudom mi a szerelem, de érzem. Nekem ez az. És az, hogyha rápillantok, nem borul ki, nem szükséges megmagyaráznom, sőt eleve ő adta a hátszelet. Igazán meglepettséget sem látok vonásain. Heves szívverésem lassul és csak hagyom, hogy legyen. Tényleg nem kell mondania erre semmit, tudom, hogy benne más van. Mégis, úgy néz ki valahol mindketten tudtuk, nyilván okkal nem kaptam volna meg a legpazarabb barát címet.
Ajkamba harapva bólintok aprót. Semmi baj - mondanám, amikor fürkészésére kérdőn billentem félre a fejem. Jaj. Talán mégis kiborul, de mielőtt tovább találgathatnék elég gyorsan cselekszik. Mozgolódásának zajai ellenére alig hallok valamit a dobogáson kívül, mielőtt megérint, magához húz, végül szemtelen ajka összeér az enyémmel. Szempillám rebben, behunyt szemeim alatt, míg fel nem fogom, csak viszonzom a csókot. Közelségétől borzong végig bőröm, mielőtt megszakad és elnyílt ajkakkal, teljesen hitetlenül ott maradok a kezében, ujjaim fogalmam sincs mikor kerültek a csuklójára. Suttogjon bármit a hangján hallom, hogy mosolyog én pedig végleg nem tudom mi történik. Itt is hagy, így meg pláne. Lassan nyitom fel a szemem, ujjbegyem akaratlan is érinti ajkamat, de nem nézek utána, csak magam elé. Egyszer azt mondtam semmilyen tettén nem tudnék csodálkozni, hát
- Te megcsókoltál... - szólok, ahogy eljut tudatomig. Felkelek, aprót lépek arrébb, ahogy felé fordulok és tekintetét keresem. Elnyílt ajkaim közt mélyen veszek levegőt, amit hanyagoltam mióta feltette a kérdést.
Miért csókolt meg?
- Akartad?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851408#post851408][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.20. 13:25[/b][/url]

A lakásom közepén állok, mint fasz a lakodalomban, ujjaim tincseim között vergődnek, mert sem velük, sem magammal nem tudok mit kezdeni. Ahogy leesik mit tettem, meglepve állok az egész előtt. Talán az motivált erre, hogy kimondta. Megerősítette a választ, majd rendesen kimondta, azt az egyetlen szót. Zsibongó fejjel sétálok a pulthoz és veszem kezembe ismét a vizet. Az legalább biztos pont, mert a jelenlegi helyzetben semmit nem érzek annak. Nem tudom mi történt: mi késztetett arra, hogy gondolkodás nélkül megtegyem? Nem volt hozzá jogom, főleg nem úgy, amit a legutóbbi levélben leírtam neki. Hagyjon békén. Ő ennek ellenére kijött, várt az ajtómban és most itt tartunk, amit senki nem tud követni. Semmi értelme nem volt annak, amit eddig beszéltünk és tettünk, ha itt kötünk ki - nem volt jogom ezt megtenni. Majdnem egy éve jöttem el otthonról, talán vissza sem megyek, hiszen mindennek a tudatában, már jogos volt a félelme. Háttal neki támasztom a pultot mindkét kezemmel, ujjaimra folynak rá a palackról a vízcseppek. Lehunyom a szemem a kijelentésre, veszek egy mély levegőt és nem zsigerből azt felelni, hogy nagyon jól látja. Erősebben markolok a palackra, majd fordulok felé lassan. Hogy jöjjön a kérdés. Kékjeim kerekednek ki kissé, ajkaim elnyílnak egymástól, de tudom, válaszolnom kell. Ez most nem az a helyzet, amikor csendbe burkolózhatok.
- Akartam - felelem határozottan. Akkor is akartam, ha nem tehettem volna meg. Akkor is akartam, ha tényleg csak a helyzet adta. Akkor is, ha a stressz, a honvágy, amit Amélia lénye hozott magával, a családdal való viszályoktól való menekülés miatt vagy bármi okán is tettem meg. Nem érdekel. - És továbbra is akarom - döntöm csípőmet a pultnak, ahogy elkapom tekintetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851436#post851436][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.20. 14:16[/b][/url]

A felhők felett jó szelet vár az ember, de én egyelőre azt tudom, hogy mindenre számítottam, csak csókra nem. Nem is tagadhatnám régen mennyire reménykedtem ebben. Hirtelen annyi emlék jut eszembe, amikor kíváncsian eltöprengtem a helyzetben: Móric csókja biztosan olyan lenne, mint a személyisége. Olyan régen jutott ez utoljára eszembe. Aztán ahogy alakultak a dolgok, majd most, az utóbbi napok után... pokolba az egésszel, amikor éppen teljesen meglőve zizzen tekintetem a hátán. Valamiért megtette és jelenleg nem érdekel más, csak hogy őszintén akarta-e?
Nem változnak vonásaim, ahogy megfordul és rögtön látom rajta, hogy talán ő sem erre várt. Márpedig, nagyon figyelek. Mert megtörtént, már sejtem milyen és... nem elég. Határozott válasza hallatán engednek el vállaim és sóhajtok halkan, ahogy a bent tartott levegőt kiengedem. Majd kontrázik. Remek. Értem. Végig pillantok rajta, ahogy fene nagy magabiztossággal a pultnak dől, majd tekintetem a kék pillantásánál köt ki. Magamnál tartom mielőtt megszólalok. - Jó.
Fogalmam sincs mi szalad végig egész testemen, amikor elindulok, gyorsuló léptekkel átszelem kettőnk közt a távolságot és kerülök elé. Szemébe nézve mosolyodom el, míg kezem szalad tarkójához és lépek közelebb. - Akkor csókolj meg igazán - hangom olyan halk, hogy csak azért biztos, hogy megszólaltam mert elég határozottan szóltak a szavak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851438#post851438][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.20. 14:38[/b][/url]

Akartam. Tényleg akartam és tényleg meg is tettem. Az okát még mindig nem tudom, de ez most aligha számít bármelyikünknek is. Nem gondolnám, hogy olyat kezdtünk el, amit nem hagyunk itt abba - a fele sem lett megbeszélve annak, amiért idejött. Még mindig értetlen állok az egész helyzet előtt, de ez most rohadtul nem számít. A szűkszavú feleletre érzek pillanatnyi értetlenséget, megemelkedett szemöldökkel nézem végig, ahogy mozdul. Erősebben szorítok a palackra, akaratom ellenére, ahogy elindul felém. Csoda, hogy nem csapódik nekem, amilyen lendülettel jön, de figyelemmel arra, ahogy mozdul és amit mondd, talán nem is baj.
Kezem hirtelen mozdul, a palack repül a padló közepére hangosan, ahogy mindkét kezemet Amélia derekára teszem és csókolom meg. Az előbbi gyengédségnek nincs nyoma, olyan hévvel csókolom meg, ami egyetlen pillanatra még engem is meglep, de nem törődöm vele. Nincs rá okom. Felegyenesedem, derekáról csúszik lejjebb kezem, hogy combjai alá nyúlva rántsam fel magamhoz. Fejemet hátra biccentve csókolom tovább, és valóban úgy, mintha nem lenne holnap.
Tudom, hogy kellene vele. Nem így és nem itt. Ő nem olyan, mint azok a lányok, akiket eddig összeszedtem pár éjszakára. Vannak elvei, tudja a határokat - de hiába tudom mennyire nem helyes ez ebben a formában, nem tudok megállni. Már nem, mikor tényleg akarom. Mindent akarok, amit nyújtani képes nekem itt és most. Legyek önző, ahogy mondta, legyek gátlástalan, de úgy simulok a helyzetbe, mintha csak sodorna az ár és nem miattam tartanánk itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851447#post851447][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.20. 15:12[/b][/url]

Azt írta elege lett a huzavonából, megunta a reménykedést és várakozást. Nem csodálkozom. Akkor sem ha Móric egyetlen évre gondolt, arra hogy nem jöttem ki, akkor sem, ha többre, mert négy éves rutinnal túl jól meg tudtam érteni amiket papírra vetett. A csókja pedig belelökött abba, hogy ne csak okoskodjak az érzelmeimről, hanem átéljem őket. Mert jó. Túlontúl jól esik. Semmi nem tart vissza csak elindulok hozzá, amikor mindketten akarjuk.
Határozott hangom ellenére, a bizonytalanság még megbújik bennem, mert nálunk sosem lehet tudni mikor fordul meg fenekestül a helyzet. Viszont ahogy mozdul és megragad, belül megbizsergek. Ajkaim mozdulnak a hevességre, ami hatására sóhajtok halkan, arra a pillanatra amíg elhúzódik. Szemem kikerekedik, ahogy felkap, halkan nevetve söpröm félre a haját, másik kezem kapaszkodik míg felé hajolva újra visszacsókolom. Már bátrabban, mégis kíváncsian, mintha Móric most is belerángatna valamibe és én csak követném. Pedig most egymást rángattuk bele ebben az egészbe. Bármi is történik.
Ujjaim hajába markolnak, hogy kicsit közelebb húzzam, ha még lehetséges volna. De ahogy a lehunyt szemeim mögött színek játszanak és egész testemen eluralkodik valami. Nem tudom miért történik. Nem tudom helyesen cselekszem, vagy sem, csak ismét megsimítom ajkát ajkammal. Csak az ízét és a közelségét szeretném érezni, puha tincseit kezem alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851452#post851452][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.20. 15:50[/b][/url]

Pár tizedmásodpercre válok el tőle, így megadva mindkettőnknek az esélyt, hogy oxigén jusson az agyunkba. Nem mintha ez nekem bármiben is segítene. Nem állok le, mert tudom, ha most megszakad az egész, akkor soha többet nem fogom folytatni. Erősebben markolok a combjára, ujjperceim fehérednek bele, ahogy ujjai markolnak tincseimre és mintha csak még közelebb akarna vonni magához - ami már képtelenség. Ismét elválok tőle, nyakát kezdem el csókolni, ahol érem, miközben a pultot kikerülve indulok a háló felé. Aprót dobok rajta, kezem csúszik fenekére, hogy megtartsam valahogy, miközben esetlenül, de a leggyorsabban próbálom lenyomni a hálószobaajtó kilincsét.
Lábammal lököm be az ajtót, ami kicsapódik. Amélia hátára csúsztatom kezemet, és kezdek el előrefelé dőlni, óvatosan fektetem az ágyra, gondolkodás nélkül mászok is utána, hogy ismét birtokba vegyem ajkait. Alkaromra támaszkodom, másik simít rá oldalára a pólón, majd lassan, óvatosan a póló alá, hogy végig cirógassam bőrét, amennyiben nem állít meg. Ha megteszi, tényleg ennyi volt, és valószínűleg nem fog még egyszer megtörténni ez köztünk. Ez nem a büszkeségemről szól - nem tudom miért érzem így, de tudom. Egyszerűen csak tudom, hogy nem fog, ahogy azt is, most mennyire akarom ezt az egészet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851462#post851462][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.20. 22:10[/b][/url]

Ajkaink szétválásakor is érzem még a bizsergést mielőtt újra találkoznának, ugyanazzal a fejvesztett hevességgel. A levegőhiány és az izgalom hatására szívem egyre gyorsabban ver mellkasomban, és az egészet fokozzák Móric combomba mélyedő ujjai. Mélyebben szusszanok meglepetten amikor nyakamra csókol és fejemet billentem félre a folytatásra.
Szemeim nyitom fel, annak hatására, ahogy dob rajtam, majd combjaimat szorítom jobban köré, és simulok hozzá, hogy segítsek neki. Apró csókokat adok álla vonalára, épp ahova sikerül, mielőtt a kilincs hangjától bensőm remeg meg. Már nagyon nem a pultnál vagyunk. Sőt, testem az ágyba süpped, és fejem alól tolom félre a bármilyen ágyneműt, ami éppen sikerül mielőtt kezeimet tarkója köré fonom és újra csókol. A pólóm alá simuló érintésekre eddig ismeretlen forróság jár át és egyszerre libabőrözöm, attól, hogy… nem csupán csókolózunk.
Tisztában vagyok vele mit teszek, amikor elengedem és keze mellett elnyúlva megfogom a póló szegélyét. Kissé fészkelődök miközben feltűröm, majd vonakodva válok el ajkától, hogy levegyem magamról a ruhadarabot. Aprókat sóhajtva kapkodom a levegőt, ritka mosollyal arcomon simítom kezem Móric széles vállára és húzom magamhoz, hogy hosszasan megcsókoljam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851465#post851465][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.20. 23:39[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851472#post851472][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.21. 10:08[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851725#post851725][b]Mórocz A. Móric - 2022.08.27. 12:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=851875#post851875][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.08.28. 20:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=852284#post852284][b]Mórocz A. Móric - 2022.09.06. 14:50[/b][/url]