A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Most minden pénzt megadna, hogy ne vele kelljen erre a távoli földre lépnie. De komolyan. Elcseszett vicc, hogy nekik ketten egyáltalán egy óránál többet együtt kell tölteniük, és mégis, újra meg újra arra vannak ítélve, mert az való igaz, hogy csapatban is kell gondolkodni, akármennyire is képesek lennének kiskanállal egymásnak esni. Csak ez tartja benne a lelket, de cseppet sem zökkenőmentes ez az egész, még ha az út idáig az is volt.
Hamis tévhit lenne, hogy ez tényleg pihenés, de itt, a világ egy másik felén is zajlik az élet és kellenek a szemek, fülek, hogy kiderüljön, kacsa az egész, vagy éppen valós, ha nem is a félelem, de az egészséges tartás a valóságtól. Mert az ugye, sosem kellemes. Csendben utaztak, feltűnés nélkül, semmi első osztály és luxus, mint a hétköznapi átlag, amely megengedhet magának ilyesmit is. Nem kaptak sok információt arról, hogy merre és mi lesz, arról majd később, de tény, ha Woody fülese falsnak minősül, legalább szép helyen történik és közben még talán jól is érezheti magát, ha Nairobi szerencsésen lefoglalja magát mással, valahol távol tőle. Szép álom.
- Remek, legalább nem valami retek hely – lélegzik fel a kényelmes mivolta, aki igenis erre a luxusra vágyik, öt csillagra, olyan kiszolgálásra, amelyet mindig is élvezett és mindig is fürdött benne. Amint megpillantja a hotelt, máris szebb árnyalatban virít a képe, csomagjait hamar átvéve szállítják befelé és miután eloltja a cigarettáját, a zsebébe nyúlva keresgél. Valóban nincs semmijük, szó szerint, csak egy kártya, amelyre egy számsort kanyarítottak. Rohadt titkosak, komolyan. Nem szereti az ilyet, nehezebb előre dolgozni és ahogy a másikra sandít, a kölyökre, reménykedett, hogy legalább ennyi előnyük lenne, csak ne csessze el.
- Na, gyere – mintha most kedves lenne, de a fenéket, már összeszólalkoztak idefele, de nem is ők lennének. A recepcióhoz lépve veszi fel valóban kedvesnek ható mosolyát, arca átrendeződik, hogy utálatos tekintete helyett is valami más lenne ott, aki bírja az embereket és nem ürítené ki a hallt, hogy csak ők lehessenek. Egyszerű angolra fog váltani, hiszen az annyira köznyelv, hogy bármi inkognitót kapnak, illeni fog hozzá. Megállva várja be a másikat, majd pillant a recepciós kisasszonyra. Máris őszintébb a mosolya.
- Jó napot kívánok – kezd bele, ujjai között pihen a kártya. – Kaptunk egy utazást, ajándékba, de annyira meg akartak lepni, hogy csak foglalási számunk van – csúsztatja elé, negédes szavai szinte csöpögnek, fejben már öklendezik. Komolyan, hogy lehet így? A nő bólintva veszi át és pötyögtet, némi adategyeztetéssel azonosítja be őket, miszerint tényleg nem az utcáról estek be, majd végül kellemes, széles mosollyal fordul vissza feléjük.
- Nos, minden rendben uram – húz ki két lapot, amellyel majd vélhetően a becsekkolást segíti. – És őszinte gratulációm – erre már Ruben érdekesen néz, lopva Nairobi felé, de a bige még mindig csak alkot, pötyög. Majd végül a ismét a kis kedveskedő mosolyával nyújtja át a kártyáikat. – Az önöké a nászutas lakosztály, az emeleten. Minden szolgáltalással, a vacsorát pedig 7 óra után szervírozzuk a szob… - ez az a pont, amikor felemeli a kezét, mert eljut hozzá az első szó.
- Hogy, micsoda? A nászutas? Aranyom, itt valami tévedés van, nézd meg újra – a hangnem kicsit megakasztja a nőt, de átnézi, egyszer, kétszer, de semmi nem változik, hiába kér elnézést és nem tud mást. A foglalás, él.
- Ó bassza meg – a magyar káromkodások egyvelege se elég ide, ahogy végül ujjai szorulnak ökölbe és néz végül Nairobi felé. Nem, ez kész vicc. Lehetetlen. Valakit meg fog fojtani.
- Hát akkor… meglepetés…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=816096#post816096][b]Weiss Arion Ruben - 2020.08.24. 20:28[/b][/url]

Most minden pénzt megadna, hogy ne vele kelljen erre a távoli földre lépnie. De komolyan. Elcseszett vicc, hogy nekik ketten egyáltalán egy óránál többet együtt kell tölteniük, és mégis, újra meg újra arra vannak ítélve, mert az való igaz, hogy csapatban is kell gondolkodni, akármennyire is képesek lennének kiskanállal egymásnak esni. Csak ez tartja benne a lelket, de cseppet sem zökkenőmentes ez az egész, még ha az út idáig az is volt.
Hamis tévhit lenne, hogy ez tényleg pihenés, de itt, a világ egy másik felén is zajlik az élet és kellenek a szemek, fülek, hogy kiderüljön, kacsa az egész, vagy éppen valós, ha nem is a félelem, de az egészséges tartás a valóságtól. Mert az ugye, sosem kellemes. Csendben utaztak, feltűnés nélkül, semmi első osztály és luxus, mint a hétköznapi átlag, amely megengedhet magának ilyesmit is. Nem kaptak sok információt arról, hogy merre és mi lesz, arról majd később, de tény, ha Woody fülese falsnak minősül, legalább szép helyen történik és közben még talán jól is érezheti magát, ha Nairobi szerencsésen lefoglalja magát mással, valahol távol tőle. Szép álom.
- Remek, legalább nem valami retek hely – lélegzik fel a kényelmes mivolta, aki igenis erre a luxusra vágyik, öt csillagra, olyan kiszolgálásra, amelyet mindig is élvezett és mindig is fürdött benne. Amint megpillantja a hotelt, máris szebb árnyalatban virít a képe, csomagjait hamar átvéve szállítják befelé és miután eloltja a cigarettáját, a zsebébe nyúlva keresgél. Valóban nincs semmijük, szó szerint, csak egy kártya, amelyre egy számsort kanyarítottak. Rohadt titkosak, komolyan. Nem szereti az ilyet, nehezebb előre dolgozni és ahogy a másikra sandít, a kölyökre, reménykedett, hogy legalább ennyi előnyük lenne, csak ne csessze el.
- Na, gyere – mintha most kedves lenne, de a fenéket, már összeszólalkoztak idefele, de nem is ők lennének. A recepcióhoz lépve veszi fel valóban kedvesnek ható mosolyát, arca átrendeződik, hogy utálatos tekintete helyett is valami más lenne ott, aki bírja az embereket és nem ürítené ki a hallt, hogy csak ők lehessenek. Egyszerű angolra fog váltani, hiszen az annyira köznyelv, hogy bármi inkognitót kapnak, illeni fog hozzá. Megállva várja be a másikat, majd pillant a recepciós kisasszonyra. Máris őszintébb a mosolya.
- Jó napot kívánok – kezd bele, ujjai között pihen a kártya. – Kaptunk egy utazást, ajándékba, de annyira meg akartak lepni, hogy csak foglalási számunk van – csúsztatja elé, negédes szavai szinte csöpögnek, fejben már öklendezik. Komolyan, hogy lehet így? A nő bólintva veszi át és pötyögtet, némi adategyeztetéssel azonosítja be őket, miszerint tényleg nem az utcáról estek be, majd végül kellemes, széles mosollyal fordul vissza feléjük.
- Nos, minden rendben uram – húz ki két lapot, amellyel majd vélhetően a becsekkolást segíti. – És őszinte gratulációm – erre már Ruben érdekesen néz, lopva Nairobi felé, de a bige még mindig csak alkot, pötyög. Majd végül a ismét a kis kedveskedő mosolyával nyújtja át a kártyáikat. – Az önöké a nászutas lakosztály, az emeleten. Minden szolgáltalással, a vacsorát pedig 7 óra után szervírozzuk a szob… - ez az a pont, amikor felemeli a kezét, mert eljut hozzá az első szó.
- Hogy, micsoda? A nászutas? Aranyom, itt valami tévedés van, nézd meg újra – a hangnem kicsit megakasztja a nőt, de átnézi, egyszer, kétszer, de semmi nem változik, hiába kér elnézést és nem tud mást. A foglalás, él.
- Ó bassza meg – a magyar káromkodások egyvelege se elég ide, ahogy végül ujjai szorulnak ökölbe és néz végül Nairobi felé. Nem, ez kész vicc. Lehetetlen. Valakit meg fog fojtani.
- Hát akkor… meglepetés…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=816103#post816103][b]Nairobi Jones - 2020.08.25. 09:47[/b][/url]

Cigarettáját szájába csúsztatva pillant fel az előkelő hotelra, amely sokszor annyi csillagos, mint amennyit remélni mert volna. Még mindig nem szokott hozzá, hogy igenis megengedhetik maguknak ezt a fajta luxust, még akkor is, ha ez nem igazi nyaralás. Igazság szerint szarik is rá magasról, bedobta a fürdőruháját a táskájába, meg pár lenge, kimondottan kihívó cuccot és indulhattak is. Most, ahogy itt állnak és magukban azon morfondíroznak, hogyan rázzák le egymást, hirtelen rájön, hogy nem is zavarja annyira Ruben jelenléte, mint várta. No nem kell halálra rémülni, ez egy pokoli utazás annak minden előnyével (szállás, látkép, kényeztetés) és hátrányával (Weiss, egyértelműen és hangsúlyosan Weiss) együtt.
A hívó szóra elszívja az utolsó slukkot is, majd jó szokásához híven a földre dobja a csikket, hogy eltaposhassa. Mégis, ahogy lépne tovább, elfogja az az érzés, hogy illedelmesnek kellene lennie, ezért felveszi és inkább egy szemetesbe hajítja. Na ilyet se sokszor látni tőle, de ez betudható annak, hogy kerülné a balhét - legalábbis egyelőre.
Ő maga is köszön, majd amíg társa bedobja a macsó férfit - amitől öklendeznie kell -, addig megfordul és a pultra könyökölve veszi szemügyre a hallt és úgy összességében az épület belsejét. Nem véletlenül küldték őket ide, itt fog megszállni a drágalátos célpontjuk, aki szintén nyaralás címszóval utazott ily messzire. Ha Woody információi helyesek, hamar ki fog derülni, hogy a pasas rosszban sántikál és keresztül kívánja húzni a számításaikat. Ez persze most még csak információgyűjtés, semmi komoly. Gondolataiból a nászutas szó ébreszti fel, innentől ugyanis minden idegszálával az elhangzó szavakat figyeli. Rubennel ellentétben neki azonnal vágni kezd az agya és bármennyire is undorítónak találja az elképzelést, tudja jól, hogy inkognító gyanánt mi sem lehetne jobb egy friss házaspárnál. Hát akkor csapassák.
- Na de nyuszifül - kölykös, mégis meglepően nőies mosolyát elővéve fordul a férfi felé, hogy egy kósza tincset eltűrjön arcából. Ez valóban egy kedves gesztus, bár szeme figyelmeztetően villan Weiss-re. Ezt nem szúrhatják el. - Igazán kedves a szüleidtől, hogy gondoltak ránk. Ne haragudjon hölgyem, tudja Svájcba szeretett volna vinni az esküvőnk után, csak megleptek minket ezzel az úttal - szokatlanul nyájas és normális, olyan, amilyen nagyjából sohasem volt. A hideg is kirázza, ahogy arra gondol, hogy esetleg igent kéne mondania társának, de gyorsan elűzi ezt a gondolatot és elméjéből Michelle képét vadássza elő. Igen, na ez már valami, ennek már lehet örülni.
- Ó és, egy kicsit morcos még, amiért nem lettem én is Weiss. Márpedig tudja, hogy van ez, engem elvehet feleségül, de az autoritásomat nem szüntetheti meg ilyen könnyen - cinkosul kacsint egyet a recepciósra, aki bugyután kacarászni és fészkelődni kezd székében. Hoppá, csak nem örülne, ha Nairobi megdolgozná egyik este? Ó kicsikém, még ez is megtörténhet. Könnyed mozdulattal túr bele fekete tincseibe, megigazítva őket, majd ujjait Ruben vállára szorítja - hogy mennyire erősen, azt csak ő érezheti igazán. - Drágám, kérlek intézd a szobánkat, én addig körülnézek itt az előtérben. Fenséges a látvány - a hihetőség kedvéért egy pillanatra átsuhan agyán, hogy puszit adjon, de végül annyira groteszknek érzi e cselekedetet, hogy inkább visszakozik és egyszerűen ott hagyja őket, hogy körbejárja a területet. No nem egyszerű nézelődés ez, felméri, merre találhatóak kamerák, hova és milyen szögből lehet pontosan rálátni. Apró, de fontos részletek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=816119#post816119][b]Weiss Arion Ruben - 2020.08.25. 22:35[/b][/url]

Kidobja a kukába a csikket, neki meg megemelkedik a szemöldöke. Oké, valóban nem kell a tipikus prolinak tűnni, de azért még nem dől össze a világ, ha nem teszi meg. Ő már korántsem ennyire illedelmes, szóval, odabent veszi elő, már amennyire lehet. Maga a hotel belső tere is szép, szemnek kedvező, minden a helyén van, erre még Nairobi sem tud rosszat mondani, miért is akarna, amúgy sem ők választották, ami szomorú, hanem úgymond a kötelesség. Kíváncsi, hogy a tag, amely miatt el kell bírnia ezzel a helyzettel, vajon épp hol mereszti a seggét, mert bár hozzá se szólhatnak körülbelül, valahol tök hála jár neki, hogy épp cseszi el a dolgokat és rá lett állítva a kettős, ugyanis, már eléggé várta, hogy ki tudjon mozdulni a határok közül, amely azt a kicsiny országot jelenti, mégsem így képzelte el. No, majd legközelebb, ha közben nem kap több frontos agyvérzést, amely hamarabb érte el, mint saccolta. Hiába próbálja menteni, hogy legalább a lakosztály mivoltját sikerült félrefoglalni, ugyanaz az eredmény és érzi, hogy halántékán kissé megdagad az a bizonyos ér, tipikusan az, amikor tudatában van annak, hogy nyugodtnak kell lennie, csak éppen baromira nehezen kivitelezhető és talán, ha nem kapcsolna a másik, nem is történne meg. Már ott van, hogy elnézést és öt percet kér, kimegy és olyat telefonál, hogy a hallgatózó titkosügynökök is elszégyellik magukat, amikor felcsendül a másik hangja. Szinte lassított felvétel az, ahogy arcát fordítja felé, tekintetében nem a szerelem csillan, inkább az, hogy most fojtja meg, ajkaira kerülő mosoly sem a legőszintébb. Csendben, pislogás nélkül figyeli, ahogy a nő a kezét emeli, hogy félreseperjen egy tincset. Az az apró érintés, amivel bőrét illeti, elég ahhoz, hogy felrázza, de nem a jó értelemben. Érti ő, hogyne, de ez az a pillanat, amikor ő feltartaná a kezeit, hogy „én ezt nem” és elvonul a francba.
- Jah, igen az. Csak nem szeretem a meglepetéseket – főképp nem az ilyeneket, szusszan is egy nagyot, vagy inkább fújtat egy nagyot, ki minek veszi. Nem szúrhatják el, mint valami köztes jel, úgy vette a lapot. – Akkor… hát téves riasztás, minden rendben van – hirtelen eltűnt az a kedves él, amelyet felvett, marad az, aki mintha epét nyelt volna, szerencsére könnyű betudni annak, hogy épp beégette magát mindenki előtt jóformán, nem annak, hogy élete utolsó napja lenne, ha valóban gyűrűt kéne húznia az ujjára. Eleve a tény, mint házasság, ha pedig vele, örömmel enné meg azt a szendvicset, amire egy korábbi alkalommal utalt, hogy aztán legalább ott nyugodhasson békében. Nem, akkor biztos megölnék egymást, lehet, hogy így is.
- Kérlek, mondtam már, hogy nincs ezzel gond. Ne égess be… - sziszegi felé, a fogai között szűrve a szavakat és még kínos vigyort is ejt, ez már annak a jele, hogy kezdi venni a lapot. De nem, ezt nem fogja egykönnyen lenyelni, talán sehogy sem. Vállán érezve a szorítást, kihúzza magát, ha legalább a nyugalma nincs meg, legalább a tartása maradjon. Ujjaival ütögeti meg a pultot, nem jelzés értékkel, csupán levezetésképp, nagyon nehezen állja meg, hogy ne rázza le a fogást a válláról. Aha, jó kis házasok, holnap már válhatnak is.
- Csak nyugodtan, kedvesem – biccent felé, majd már fordul is intézkedni, papírokat töltögetni. Kanyargós betűit hamar levésve teszi le végül a tollat, kapja meg végre a várt kulcsokat és minden egyebet, amit tartogatnak erre a friss házasoknak, akiknek álcája mögé bújtak. Végül pedig, mint valami mellékest, úgy adják át a csomagot, amelyet előre küldtek és amely bontatlanul pihen kezében, amint azt is lepapírozva lépked el a pulttól. Arca azonnal visszavált semlegessé, miközben kikerüli a nőt és kitartóan halad felfelé.
- Ha sokáig bámulsz, kint maradsz – szúrja oda neki, de a hangnem kedves, csak a nyelvet értik itt kevesebben. De ennyi belefér. – Csomagunk van, nélküled nem akarom felbontani, édes – forgatja meg a szemeit a szóra, majd fejét csóválva ejt meg egy pillantást a plafon felé. Talán mindenki túléli. Innia kell, ez már biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=819274#post819274][b]Nairobi Jones - 2020.10.13. 14:32[/b][/url]

Fel nem foghatja, hogy lehet a másik ennyire amatőr. Nyilvánvalóan neki sincs ínyére a tény, hogy úgy kell tennie, mintha kedvelné a másikat, ám ettől még a feladatuk nem fog változni, sőt még több együttműködést és koncentrációt igényel. Az, hogy Nairobi előbb kapcsol, nem véletlen: a férfi túlságosan durva sokkot él át, s legyen bármily hihetetlen, felismeri arcán az undort. Hogy bántaná? Ugyan, dehogy, ellenben ha nem vakarja le ezt a keserű pofázmányt magáról, könnyen kiderülhet, hogy nem azok, mint akiknek látszani akarnak. Persze lehetne ennél rosszabb is, de mindenáron szeretnék, ha Alhazred elé citálnák őket és kicsit helyre tennék a kiigazításra szoruló agyráncokat? Nem, a nő semmiképp sem, így tökéletes színészként játssza szerepét.
- De még mennyire, hogy rendben – biccent, megerősítve az elhangzottakat és egy ellenállhatatlan mosolyt villant a recepciósra. Rendbe kell hozniuk, amit hajszál híján elbakiztak, így szinte azonnal csicseregni kezd, mint a legtöbb ifjú ara, akik ki sem látnak boldogságukból. No nem is kérdés, hogy ő nem olyan, mint a legtöbben, mégis úgy érzi, jelét kell adnia nem létező boldogságának. – Jól van na, ne légy már ilyen mufurc – szinte lepisszegi, s könnyed kézmozdulata is erre utal, miközben közelebb hajol a recis csajszihoz, hogy kicsit bizalmasabbra vegye a figurát. – Keveset aludt az éjjel, ha érted mire gondolok – kínosan ügyel arra, hogy Weiss ne hallja egyetlen szavát sem, amikor pedig mondandója végére ér, kacsint egyet. A lány azonnal elpirul és hirtelen kimondottan érdekessé kezd válni az előtte lévő monitor, Nairobi pedig elégedetten konstatálja, hogy tökéletesen jól adja a fiatal, ereje teljében lévő nő és hasonlóképp energetikus bika szerepeket. Mintha a kezdeti bakijuk meg sem történt volna, ennél többet nem is remélhetne.
Nem veszi magára a gúnyos hangsúlyt, inkább valóban körülnéz. A kis csintalan rosszfiú itt pihenteti a mocskos seggét, s ki tudja, mihez kell majd folyamodniuk ahhoz, hogy megszerezzék az információt, amiért jöttek. Az lenne a legkevesebb, ha be kéne törni a szobájába, ami amúgy nem is rossz ötlet…
- Hogy lehetsz ilyen undok az újdonsült feleségeddel? – drámaian mellkasához kap, s hanghordozása is arról árulkodik, hogy rémesen megbántották, bár a valóság természetesen nem ez. – Nyugalom cowboy, csak felmértem a terepet. Más sem hiányzik, minthogy ész nélkül elkezdd a szokásos partizánakciódat. Abból még sohasem sült ki semmi jó – a lifthez lép és megnyomja a hívó gombot, hogy pár pillanaton belül aztán kitáruljon az ajtaja és beszállhassanak. Abba bele sem mer gondolni, hogy a nászutas lakosztály egyúttal azt is jelenti, hogy meg kell osztozniuk az ágyon, ebben az esetben ugyanis a férfi a földön alszik. Csak mondom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=819960#post819960][b]Weiss Arion Ruben - 2020.10.24. 17:38[/b][/url]

Majdnem elcseszte, majdnem kizökkentette, a lényeg mégis maradt, nem? Jobban hozzá van szokva ahhoz, hogy tudja miben mozog és mit irányít, mint nem. Ezt is arra fogja, hogy már mióta egy istentelen faluban kell tengődni, talán kissé megkopott a hirtelen és úgymond váratlan improvizációkra való hajlama. Talán még az is, hogy ezt Vele kell átélnie, azzal, akinek az idegeire megy, és fordítva, mióta csak megérkezett. Talán kettejük versengése és ellenszenve is rányomja a pecsétet a helyzetre, főleg arra, hogy közben pedig bájosan kellene mosolyognia és ki tudja, még mit. Nem tolja túl, nem öleli át és csókolja, mint a friss házasok, adja azt, aki nehezen viseli a külső figyelmet, elég neki a kedves neje, nem kell itt bevonni a fél gárdát. Tény, hogy nem készült fel erre, de ne higgye a nő, hogy egy percig is veszélyben lesz miatta a helyzet. Már nem.
- Valóban, elnézést. Kicsit szétszórt vagyok – még mosolyt is enged, talán ettől most már hihetőbb. Az emberek könnyen manipulálhatóak azzal, amit látnak és nem is kell hozzá bármilyen nemű illúzió, egyszerűbb, mint a faék. Bár már igazán kamatoztatná képességét, de arra mindig figyelmeztetik hogy ne és óvatosan, inkább ne legyen feltűnőbb az átlagnál. De talán majd itt, egy kicsit kinyújtóztathatja magát.
- Nem leszek, édes. Csak egy jó alvás kell – figyeli, ahogy közelebb hajol és valamit súg a nőnek, megenged magának egy laza szemforgatást és mindent kifelé töltve inkább azzal foglalja le magát, hogy a tollat az ujjai között pörgetve néz körbe ismét. A diskurzus hamar véget is ér, elkapja a recepciós zavarát és sejti, hogy miről lehetett szó. Nők. Bár most, ezzel az álcával nehezen fognak becsajozni, vélhetően, amúgy sem lesz idő rá. Vagy ki tudja. Elengedi, ahogy végül szabadulnak a bejelentkezés procedúrájától és mehetnek megnézni, azt a bizonyos lakrészt, ahol ők most ketten fognak élni, pár napig. Reméli, jót képzel és több részből áll, legalább annyi szeparáció lehetne köztük, de, semmi jó előérzete nincs, csak egy hatalmas ágy és… giccs.
- Mindenkivel az vagyok, de veled kevésbé. Érezd a szeretetem – áll meg a liftnél, majd még egy utolsó körbepillantás és már be is lép, amint a napbarna, nevetgélő vendégek kimásznak onnan. Igen, ide pihenni jönnek az emberek, nem megfigyelni, mint valami vészterhes film, beszállva pedig, azonnal a gombra nyom, nehogy az legyen, hogy valaki pont hozzájuk akar csatlakozni. Ekkor fordul végül felé.
- Fogalmam sincs, mire célzol. Annyira nem vagyok hülye, hogy egy ennyire civil terepen ostobaságot csináljak. Ó igen, ki se kell mondanod, majdnem elcsesztem a csajjal, de őszintén, az utolsók között volt az, hogy veled kell házast játszani – lép ki a liftből, amint megérkezik és gyors pillantást vet a szobaszámra. Megindulva keresi, stillszerűen a legnagyobb és legelőkelőbb helyre mutat az irány. Megáll az ajtó előtt, nagyot sóhajt, majd a kártyát érinti oda, hogy a csippanással megnyíljon a sokaknak mennyországnak számító szoba. Beballag, és fájdalmasan nyög fel.
- Ez a pokol. De legalább van kanapé – sóhajt fel, majd beljebb lépve a bekészített csomag irányába indul. Azt fogja meg és várakozó pillantással néz felé, miközben feltépkedi a ragasztót. – Ebben bizonyára pedig csupa jó hír lesz. Ha már házasok vagyunk, kedves, akarod elsőnek megnézni? – villantja felé vigyorát.