Ha néhány szóval kéne jellemezni a bagolyházat, márpedig el lehet néhány szóval intézni, csak nem érdemes, akkor azt mondanád róla így első látásra, hogy büdös, zajos és túl sok a levegőben szálló, gazdátlan toll a helyiségben. Persze hosszasabb elidőzés során felfedezheted a kedves, törődést igénylő szárnyasok tömkelegét, akik izgatottan várják, hogy feladj egy kisebb csomagot, vagy legalább megvakard a kis tollas fejük búbját, mert azt nagyon szeretik. A helyiség az elhullajtott tollakat és pihéket leszámítva egy széltől védett félig kő, félig fa építmény a kastély oldalában. Tágas ablakait gyakran tárják nagyra a kellemetlen percek elkerülése végett. A magasban, egy-két méterrel a fejed fölött megannyi farúd szeli keresztbe a magas helyiség belső terét, úgyhogy vigyázz, hova állsz! Azonban a falak mentén is sok kis kuckó található a remetelelkű baglyoknak, akik inkább talajközelben szeretnének pihenni vagy aludni. Közvetlenül az ablakpárkányok alatt sárga szalmával bélelt hosszúkás tálak találhatók, tele magokkal, olykor rágcsálótetemekkel, és hasonló finomságokkal, amik ellenállhatatlan falatoknak tűnnek a tollasok számára. Friss víz is mindig akad oldalt, folyamatosan zubog alá az ablakpárkánynak támasztott, miniatűr szikláról, amely alatt egy tál vezeti el a fel nem használt vizet. Miközben óvatosan sétálsz a gerendák alatt, minduntalan gyanakvón felfelé nézve, egy-egy bátrabb bagoly repül oda hozzád és telepszik a válladra, hogy jusson neki valami finomság, vagy csak ujjcsipkedés.
|
|
|
Már néhányszor megfordult a fejében, hogy jó lenne például egy saját telefon, ám mindig kénytelen rájönni, hogy mivel a szüleinek sincs, sok értelme nem lenne. Persze, üzeneteket küldhetne a barátainak meg kaphatna tőlük, ám velük személyesen is beszélhet, amit sokkalta jobban is szeret. Az írott szövegekkel az a gond, hogy az ember bármilyen hangsúlyt képzelhet hozzájuk, személyesen viszont pontosan úgy hangzanak el a szavak, ahogyan a másik azt mondani szeretné. Egyszerűbbnek érzi sokkal, na meg ami fontos, kevesebbet is szorong rajta. Mindenesetre a szüleinek - vagyis inkább az apukájának csak - levelet szokott írni heti rendszerességgel. Menetrendszerűen minden hétfőn. Szombaton pedig érkezik is a válasz, már amikor éppen nem olyan hétvége van, hogy lemehet a faluba, mert akkor meg az apukája jön személyesen. Év eleje óta ez egyébként már egészen sok megírt és kapott levelet jelent, közben pedig mondhatni már össze is barátkozott a Belzebub névre hallgató fülesbagollyal. Szerencsétlen tollastól mindenki óvá intette, mondván, hogy neve tulajdonképpen ragadványnév, miután a madár leginkább gonosz, mindenkit agyon csipked és karmol, csoda, hogy még nem tették ki a szűrét innen. Szerinte azonban a még nem túlzottan idős fülesbagoly pusztán csak neveletlen és elhanyagolt, amit kissé látványosan igyekszik tudatni a világgal. Ki tudja, mennyi ideje van egyébként is rá a gondozójának, hiszen mégiscsak sok madár van itt. Eleinte egyébként őt is megkarmolta néhányszor a fülesbagoly, sőt, még meg is csipdeste néhányszor, de azt azért semmi súlyos sérülést nem szerzett. Egyszerű sebforrasztó varázslatot pedig már maga is tud, gyorsan megoldotta a dolgot. Most egy kis finomságot hozott éppen a madárnak. Talárja alól kis dobozkát húz elő, és igyekezve nem nagyon szagolni bele a madárürüléktől illatosnak jóindulattal sem nevezhető benti levegőbe besétál a toronyba. - Belzebub... hol vagy, madárkám? Hoztam neked egy kis finomságot - jelenti be, körbepillantva, tekintetével a baglyot keresve. Egy szatyorban azért extra madáreleséget is hozott, jusson mindenkinek a jóból, a fő ínyencfalat azonban mégis a kedvencéé lesz, ha előkerül.
|
|
|
Sigrid Agnes Sjölander Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák
kicsi Sjöli | Sig offline RPG hsz: 158 Összes hsz: 196
|
Írta: 2022. december 12. 20:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=857348#post857348][b]Sigrid Agnes Sjölander - 2022.12.12. 20:25[/b][/url] Már néhányszor megfordult a fejében, hogy jó lenne például egy saját telefon, ám mindig kénytelen rájönni, hogy mivel a szüleinek sincs, sok értelme nem lenne. Persze, üzeneteket küldhetne a barátainak meg kaphatna tőlük, ám velük személyesen is beszélhet, amit sokkalta jobban is szeret. Az írott szövegekkel az a gond, hogy az ember bármilyen hangsúlyt képzelhet hozzájuk, személyesen viszont pontosan úgy hangzanak el a szavak, ahogyan a másik azt mondani szeretné. Egyszerűbbnek érzi sokkal, na meg ami fontos, kevesebbet is szorong rajta. Mindenesetre a szüleinek - vagyis inkább az apukájának csak - levelet szokott írni heti rendszerességgel. Menetrendszerűen minden hétfőn. Szombaton pedig érkezik is a válasz, már amikor éppen nem olyan hétvége van, hogy lemehet a faluba, mert akkor meg az apukája jön személyesen. Év eleje óta ez egyébként már egészen sok megírt és kapott levelet jelent, közben pedig mondhatni már össze is barátkozott a Belzebub névre hallgató fülesbagollyal. Szerencsétlen tollastól mindenki óvá intette, mondván, hogy neve tulajdonképpen ragadványnév, miután a madár leginkább gonosz, mindenkit agyon csipked és karmol, csoda, hogy még nem tették ki a szűrét innen. Szerinte azonban a még nem túlzottan idős fülesbagoly pusztán csak neveletlen és elhanyagolt, amit kissé látványosan igyekszik tudatni a világgal. Ki tudja, mennyi ideje van egyébként is rá a gondozójának, hiszen mégiscsak sok madár van itt. Eleinte egyébként őt is megkarmolta néhányszor a fülesbagoly, sőt, még meg is csipdeste néhányszor, de azt azért semmi súlyos sérülést nem szerzett. Egyszerű sebforrasztó varázslatot pedig már maga is tud, gyorsan megoldotta a dolgot. Most egy kis finomságot hozott éppen a madárnak. Talárja alól kis dobozkát húz elő, és igyekezve nem nagyon szagolni bele a madárürüléktől illatosnak jóindulattal sem nevezhető benti levegőbe besétál a toronyba. - Belzebub... hol vagy, madárkám? Hoztam neked egy kis finomságot - jelenti be, körbepillantva, tekintetével a baglyot keresve. Egy szatyorban azért extra madáreleséget is hozott, jusson mindenkinek a jóból, a fő ínyencfalat azonban mégis a kedvencéé lesz, ha előkerül.
|
|
|
|
Kósza Lili INAKTÍV
offline RPG hsz: 52 Összes hsz: 62
|
Írta: 2022. december 19. 00:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=857447#post857447][b]Kósza Lili - 2022.12.19. 00:41[/b][/url] Agnes
Csak a nagyszüleimnek küldök leveleket, akik ki nem állhatják a mobiltelefonokat, és szerintük ezt is ritkán teszem. Sajnos igazuk van, de nem sok minden történik mostanában úgyhogy nem csoda, hogy ritkán látogatok fel a nehézlevegőjű toronyba. Most mégis elszántan léptem át egy nagyobb kupac köpetet, kezemben az elmúlt hetek meglepő híreit tartalmazó levéllel, szememmel pedig Pöttyöt, a törpekuvikot kerestem, akinek névválasztáról még mindig nem döntöttem el, hogy lusta vagy kreatív. Nem hosszú az út, ezért mertem legelőször őt küldeni, most pedig már a szokás hatalma visz rá. Tulajdonképpen úgy hiszem, hogy már vérig sértődne. ha mást bíznék meg a kézbesítéssel; láthatóan fontosnak, magasrangúnak gondolja magát. Úgy feszít a füles-, macska- és egyéb nagyobb baglyok között, mint egy uhu, és még soha nem láttam más kisebb termetű társa közelében. A kis tollas helyett viszont az egyik prefektust láttam meg. - Szervusz Agnes! - Vidáman köszöntem és intettem felé. - Te is levelet adsz fel? - A név amin hívta a baglyot nem ismerős, olyan ritkán vagyok itt, hogy nem csodálnám, ha még a felét sem láttam volna az itt lakóknak. Így nagy volt a meglepetésem, mikor a borzas fülesbagoly felbukkant, mellette pedig ott repült mint valami lekicsinyített árnyék: Pötty. Utóbbi lelassított a lánynál levő zacskó láttán, de végül győzött kötelességtudata, és odarepült hozzám. - Ő Belzebub? - Nem tagadom, ha igen, a név első ránézésre találó lenne, egy aprót hátra is léptem hirtelen, bár ez inkább a hirtelen felbukkanása miatt lehetett.
|
|
|
|
Sigrid Agnes Sjölander Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák
kicsi Sjöli | Sig offline RPG hsz: 158 Összes hsz: 196
|
Írta: 2022. december 25. 15:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=857691#post857691][b]Sigrid Agnes Sjölander - 2022.12.25. 15:40[/b][/url] Mivel a bagolyházat már a meglehetősen tömény levegője miatt sem szeretik sokan, nem igazán számít társaságra. Óvatosan lépked át a padlón felhalmozódott madárkakin, mert hiába mondják, hogy véletlenül belelépni szerencsét hoz, mégiscsak sokáig körbelengi aztán az aromája az embert, és az meg nem túl kellemes dolog. A madarat nem kell sokáig szólongatnia viszont, még kétszer ismétli meg a nevét hangosan és érthetően, a közel negyven centis erdei fülesbagoly már röppen is felé az egyik gerendáról. Ismeretségük elején még nagy önuralomba telt nem megijedni, amikor egy közel egy méter szárnyfesztávolságú madár az ember felé tart, de mostanra már biztos is benne, hogy Belzebub neve ellenére nem bántaná. Néhányszor már próbálkozott azzal is, hogy a madár a karján landoljon, de nem olyan könnyű ám tartani, így inkább rászoktatta, hogy a vállára telepedjen. Össze inkább attól rezzen, hogy valaki ráköszön. Óvatosan pillant hátra válla fölött, majd lassan meg is fordul. - Ó, szia Lili! - köszön az eridonosnak mosolyogva, már ismerik egymást. Ő is melodimágus, csak éppen pár évvel idősebb nála, és gitár a hangszere. - Nem, nem, csak hoztam nekik egy kis finomságot. Akarsz baglyot etetni - érdeklődik, kissé megemelve kezét, mutatva a csuklóján lógó szatyrot. Szívesen ad az eleségből, ha Lili is csatlakozna baglyokat etetni. - Igen, ő Belzebub. Állítólag nem ez az eredeti neve, csak azt mondják, hogy gonosz, pedig nem is. Ugyeee? - pillant fel a bagolyra, aki éppen szárnyát megemelve tollászkodik kicsit. - Na ki az ügyes bagoly? - kérdezi meg a madártól, és szabad kezével megvakargatja a tollait a nyaka alatt, amihez kicsit nyújtóznia kell, de már tudja, hogy a madár nagyon is szereti. - Nézd, mit hoztam - közli, elé tartva a dobozt, amiben az Amadeustól kapott egér teteme pihen. Tudja, hogy szörnyű, hogy továbbajándékozza a neki hozott ajándékot, de mit is kezdhetne a hálókörletben egy döglött egérrel? Így mindenki jól jár. Amint a madár kikapja az egeret, a dobozt el is süllyeszti a szatyorban, majd ismét Lili felé pillant. - Te levelet küldesz? Van, amelyikkel már összebarátkoztál?
|
|
|
|
Kósza Lili INAKTÍV
offline RPG hsz: 52 Összes hsz: 62
|
Írta: 2022. december 29. 23:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=857812#post857812][b]Kósza Lili - 2022.12.29. 23:47[/b][/url] Agnes
- Jó ötlet, szívesen! - Pötty lábára kötöm közben a levelet, mire ő fontoskodva kihúzza magát, fejét a zacskó felé fordítva. Úgy látszik, nem is lenne lehetőségem visszautasítani az ajánlatot. Mosolyogva nézem Belzebubot, és ennyi elég is ahhoz, hogy meggyőzzön a névadás hibásságáról. Nem zavarom meg a barátkozást, így én is megsimogatom a baglyomat, úgy várom, míg az egér eltűnik szem elől. - Igen és igen. - Megemelem a jobb kezemet kicsit, mire a rajta ülő madár kicsit megborzolja tollát, én pedig mint egy színpadi bemondó, mutatom be őt. - Íme Pötty, a törpekuvik, akiben egy uhu veszett el. - elmosolyodom egy pillanatra, de kénytelen vagyok leengedni a kezemet, mire a kis tollas néhány bosszús kör után nekem is a vállamon landol. - Nem hiszem, hogy elmegy amíg nem kap valamit, elég akaratos tud lenni. Egyszer nem indult el, mert nagyon meleg volt. Megvárta, mígy befelhősödött. - Nevetek magamban miközben visszaemlékezem. Nem mondom, hogy nem értettem meg, de már azon voltam, hogy mással küldöm a levelet, mert sietnem kellett. - Vehetek egy keveset? - Tudom, már felajánlotta, de fő a biztonság. - Ti hogyan lettetek jóban?
|
|
|
|
Sigrid Agnes Sjölander Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák
kicsi Sjöli | Sig offline RPG hsz: 158 Összes hsz: 196
|
Írta: 2023. január 3. 19:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=858022#post858022][b]Sigrid Agnes Sjölander - 2023.01.03. 19:05[/b][/url] Mint mindig, most is számít rá, hogy a válasz nemleges lesz. Egészen pontosan főleg arra számít, és hiába tudja, hogy ezeken szorongani fölösleges energiapazarlás, mégsem olyan könnyű ám ezt irányítani. Fel is derül az arca a válasz hallatán. Egyedül is nagyon szívesen eteti a baglyokat, de azért társaságban annál is jobb szórakozás tud ez is lenni. Megvakargatja közben a tollas barátja nyakát, amit a madár boldog huhogással vesz tudomásul, és odaadja neki a külön számára bedobozolt finomságot is. - Jaj de kis aranyos - állapítja meg mosolyogva a törpekuvikról, a bemutatásán pedig jól szórakozik. Egy reinkarnálódott uhu. Olyan lehet, mint a nagyra nőtt kutyák, akik azt hiszik évek múltán is, hogy még mindig kis kölykök és megpróbálnak az ember ölébe ugrani, csak éppen fordítva. Ő nagyobbnak hiszi magát, mint amekkora. Belzebub közben egész nagy lelkesedéssel vacsorázik, ő pedig Lili beszámolóját hallgatja a kis tollasról, aki ezek szerint rendkívül makacs természet is. - Végeredményben... teljesen érthető. Nem tudhatjuk, mennyire lehet meleg neki a tollazata - válaszolja, miután egy pillanatra elgondolkodik a kérdésen, majd a madárra mosolyog. - Szia Pötty - köszön végre, gondolatban leszidva magát, amiért ilyen udvariatlan a madárral, hogy csak most köszön. Meg még be se mutatkozott, hihetetlen. - Sigrid Agnes vagyok, őt pedig már biztosan ismered. Ő Belzebub - mondja, és kicsit oldalt is fordul, mintha amúgy a közel negyven centis bagoly ne lenne látható a vállán ücsörögve. Jó nehéz is a maga 3-4 kilójával. A kérdésre azonnal bólogatással válaszol. - Jaj, persze. Nyugodtan vegyél csak. Ezt itt mind nekik hoztam, és nem akarom hazavinni. Ő már úgyis kapott egy egész egeret - magyarázza meglóbálva a szatyrot kicsit a kezében, majd ki is nyitja, Lili felé tartva a madáreleséget. - Ó, hát mi... csak kíváncsi voltam rá, mert azt mondták, hogy kerüljem el. De nem is gonosz, csak kicsit el volt hanyagolva szerintem. Nem is tudom, ki ér itt rá ennyi bagollyal rendszeresen foglalkozni, szóval nem hibáztatok senkit. Belzebub szereti a figyelmet. Nem tudom, hogy nem valakié volt-e korábban, de nekem meg nincs sajátom, a macskám ki is szaladna a világból, ha lenne, de összebarátkoztunk. Az elején tényleg megkarmolt párszor... meg csíp, ha nem tetszik neki valami, de egyébként nagyon aranyos. Ezek szerint Pötty is az iskoláé? - érdeklődik, miután elmeséli nem is olyan röviden, de nem is túlságosan hosszan, hogy mi is a helyzet a fülesbagollyal. Ugyan nem hiszi, hogy bárki itt tartaná a saját baglyát is, de ki tudja. Ha társaságkedvelő a madár, lehet, hogy nem egy kalitkáért fog rajongani.
|
|
|
|
Kósza Lili INAKTÍV
offline RPG hsz: 52 Összes hsz: 62
|
Írta: 2023. január 22. 21:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=858598#post858598][b]Kósza Lili - 2023.01.22. 21:29[/b][/url] Agnes Mosolyogva hallgatom a bemutatkozást, feltörni kívánó nevetésemet pedig igyekszem visszafojtani, mert lehet, hogy a tollasok nem díjaznák. - Köszi! Jól megy neki. - Utalok az egérre, miközben pár szem eleséget tartok Pötty elé, aki majd hátrahagyja tollazatát, mikor lerepül, hogy közelebb jusson a csemegéhez. Bólogatva hallgatom a választ. Tényleg, hogy került ide ennyi bagoly? És ki vigyáz rájuk? Vagy főleg a diákoktól és vadászatból szereznek enni? - Szuper, hogy így egymásra találtatok. Ha legközelebb találkozunk, már nem fogok annyira megijedni. - Barátságos mosolyt eresztek a madár felé, és még pár csemegét adok Pöttynek. - Igen. Nem gyakran küldök levelet, és a faluban lakom, úgyhogy nincs sajátom. Nem tudod egyébként, honnan van ennyi madár itt? - Lehet, hogy egyértelmű, de hirtelen ez jutott eszembe. Egyre töb bagoly figyel fel a zacskóra, és bevallom kissé aggódom, hogy egyszerre lerepülnek majd.
|
|
|
|
Sigrid Agnes Sjölander Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák
kicsi Sjöli | Sig offline RPG hsz: 158 Összes hsz: 196
|
Írta: 2023. január 27. 23:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=858867#post858867][b]Sigrid Agnes Sjölander - 2023.01.27. 23:41[/b][/url] - Igazság szerint én kaptam ajándékba a macskámtól, mert szaladgál néhány a pincében, de nem tudtam vele mit kezdeni - válaszolja zavart nevetgélés kíséretében magyarázkodva, hogyan is lett az egér a főfogás a vállán ücsörgő bagoly számára. Amadeust nem akarta megbántani azzal, hogy csak kidobja az ajándékot, így meg végül is mindenki jól jár. Megvakargatja újfent a madár tollait, mire az boldogan huhog párat, majd nekiáll tollászkodni, és ahogy a szárnyát megemeli, sikerül lányunk haját is az arcába söpörnie. Kuncog kicsit ezen, miközben helyreigazítja szőke tincseit, és már bólogat is lelkesen Lili megállapítására. - Ó, nagyon barátságos ő, ha kicsit foglalkozik vele az ember. Ugye, te? Ugye, hogy jó madár vagy te? - kérdezi felpillantva Belzebubra, mintha az értené a szavait, de a bagoly úgyis tollászkodik, még a madáreleség sem igazán érdekli most. Bár ez érthető, hiszen most kapott egy egész egeret. Vasárnapi menü volt készen tálalva, le sem kellett vadászni. - Ó, te bogolyfalvi vagy? - kérdezi meg, mielőtt egyáltalán végig is gondolná, hogy ez esetleg nem minősül-e túlzott kíváncsiskodásnak. Ám ha már kimondta, hiába jön a szorongás hirtelen hulláma utólag, vissza nem igazán tudja már vonni. - Bocsánat, nem akartam túl kíváncsi lenni - mondja végül, hogy azért ezzel némileg mérsékelje a benyomást, hogy esetleg faggatózna, ha már úgy érzi, hogy azt teszi. Körbepillant a madarakon, majd vissza az Eridonosra. - Úgy tudom, őket az iskola tartja, hogy aki levelezne, de nincs saját baglya, az is tudjon. Mostanra sok embernek van telefonja, ahogy látom, de az én családom például inkább mágiát használ, mint mugli kütyüket. Nem azért, mert nem érdekesek, csak... azt hiszem, megszokás leginkább. Meg nem tudom, te hogy vagy vele, de én szeretem a várakozás izgalmát, hogy majd mikor jön a bagoly a válasszal.
|
|
|
|
Kósza Lili INAKTÍV
offline RPG hsz: 52 Összes hsz: 62
|
Írta: 2023. március 24. 22:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=861259#post861259][b]Kósza Lili - 2023.03.24. 22:12[/b][/url] Agnes
Megmosolygom a macskás történetet, és félig elolvadva nézem ahogy falánkan eszi a két tollas a csemegét. A becézgetésre nem merek felkuncogni, így csak mosolygom, miközben újabb adagot nyújtok Pötty felé. - Igen, pár éve költöztünk ide Budanekeresdről. - *Csak nem osztok meg túl sok infót, ugye?* - Ugyan, semmi gond. Velem is elszalad néha az unikornis. - Széles mosollyal igyekszem megnyugtatni a lányt, de hamar fel is hagyok vele, mert megfájdul az arcom. - Ó, értem. Kicsit néha furcsának találom, hogy mennyire éhesnek tűnnek. De gondolom ők mindig ilyenek, mint a kutyák. Bármikor bármit megesznek. - Hevesen bólogatok jelezve, hogy a helyzet ismerős. - Nekem a nagyszüleim erőltetik, de tulajdonképpen nem bánom. Megvan a maga varázsa, és nagyon szeretem az állatokat, úgyhogy szuper. Pár perc csendes - a szárnycsattogást és huhogást leszámítva - eszembe jutott egy kérdés. - Te hogyan jöttél rá, hogy melodimágus vagy? - Random kérdés, de talán ez még nem a világ vége.
|
|
|
|
Sigrid Agnes Sjölander Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák
kicsi Sjöli | Sig offline RPG hsz: 158 Összes hsz: 196
|
Írta: 2023. április 2. 22:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=862093#post862093][b]Sigrid Agnes Sjölander - 2023.04.02. 22:19[/b][/url] Egész kellemesen elcseverésznek a baglyokról és a macskákról, ha már Amadeus ajándékozási szokásai is szóba kerülnek. Időnként kap tőle kisebb madarat is, nem csak egeret vagy patkányt, és legalább nem csak a szemétben végzi mindez, hanem elhozza ide a baglyoknak, akik aztán boldogan csócsálják a zsákmányt. A vállán ücsörgő egyeddel is sokat javított a barátságukon a felajánlott finomságok áradata. - Ó, és hogy tetszik itt? - érdeklődik. Ugyan ő is lakott bent az előkészítős évek alatt, meg most is jár be szabad hétvégéken, sok részét nem ismeri a településnek. Véleményt nem igazán tud így mondani érdemben, úgy érzi. Lehet, hogy egyszer felfedező túrát kellene szervezni az apukájával, amikor nem csak a cukrászdába mennek el meg a Boglyas térre. - Haspókok - válaszolja kuncogva. Nemrég tanulta ezt a szót magyarul az egyik manótól, hát most örömmel használja is. Olyan furának tűnt a múltkor, elképzelése sem volt, milyen kontextusban emlegethetné, erre tessék, most itt az alkalom. Megsimogatja a baglyot közben újra, ezért is van itt, nem akarja elhanyagolni, de közben érdeklődve hallgatja Lili válaszát. - Á, értem. Nálunk csak ahhoz ragaszkodnak, hogy mindenki tanuljon valamilyen hangszeren játszani - válaszolja igyekezve találni valami kapcsolódási pontot, maga sem érti, miért. A modern technológia annyira nem létfontosságú a családjának, a mágiát nagyobb magabiztossággal használják. Lehet, hogy komfortzóna kérdése, de igazából ő is remekül elvan enélkül. - Ó, hát inkább Huba érezte meg rajtam. Nem volt semmi látványos megnyilvánulása, vagy legalábbis nekem nem tűnt fel. De lehet, hogy csak nem figyeltem, nem is tudom - magyarázza. Igéző, úgy talán kicsit nehezebb is észrevenni, mint ha mondjuk gyógyító lenne, de igazából ha választhatna, akkor is erre döntene, ez viszont marad az ő titka. - Neked hogy mutatkozott meg?
|
|
|
|
Kósza Lili INAKTÍV
offline RPG hsz: 52 Összes hsz: 62
|
Írta: 2023. július 6. 10:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=865127#post865127][b]Kósza Lili - 2023.07.06. 10:44[/b][/url] Agnes - Nagyon tetszik, egész békés, és sok jó hely van. És a kutyámnak is van végre egy nagyobb kertje. - Brúnó nagyon élvezi, hogy legalább kétszer akkora a felásható terület mint eddig volt. Ma délután megint ki kellene vinnem sétáltatni, erről jut eszembe. Megvakargatom Pötty fejét, amit meglepően jól tűr, miközben csak pár pillanatra hagyja abba az evést. Lassan elfogy a táp a kezemből, a maradék félmaroknyinak valamiért hevesebben kezd nekiesni mint az addigi adagnak. - Az egész jó. - Kicsit bizonytalan hangon mondom ezt, bár tényleg így gondolom. - Te min játszol? - Lehet, hogy egyszer kérdeztem már, de most nem jut eszembe ha igen. - Kicsit óvatosabban, légyszíves! - Szólok rá nevetve a kis tollasra, mert az utolsó pár szemért már szinte teljes erejéből csap le. Nem értem, hogy tud valaki ilyen gyorsan enni. A válaszra és a kérdésre csak azután reagálok, hogy a bökdösés alábbhagyott, Pötty pedig kicsit lenyugodva és jóllakva felröppen a vállamra. - Én véletlenül leborítottam pár könyvet a szekrényemről, miközben gitároztam. Eléggé megijedtem, de egy kis kutatás után kiderült, hogy mi történt. - Pontosan nem emlékszem hogyan jutottam Hubához, de arra igen, hogy mennyire idegennek tűnt a elsőre a melodimágia felvetése.
|
|
|
|
Sigrid Agnes Sjölander Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák
kicsi Sjöli | Sig offline RPG hsz: 158 Összes hsz: 196
|
Írta: 2023. július 7. 21:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=865165#post865165][b]Sigrid Agnes Sjölander - 2023.07.07. 21:46[/b][/url] - Ó, van kutyád? Hogy hívják? Milyen fajta - szakad ki belőle hirtelen három kérdés is, ahogy belelkesül a témától. Szereti az állatokat, ha ez még nem derült volna ki abból, hogy a baglyokkal barátkozik. Most még a szeme is felcsillan, miközben áradnak belőle a kérdések, csak utólag gondolja meg, hogy vajon mennyire érezheti letámadva magát az Eridonos. Rágcsálni is kezdi a szája szélét, ahogy zavarba jön. Lassacskán úgyis megnyugszik, hiszen ez már csak így megy nála. - Hegedűn - válaszolja a kérdésre, el is mosolyodva büszkén. Bár azt nem mondja ki, de nagyon is büszke a tényre, hogy az apukájától tanult játszani rajta, hiába akarta az anyukája, hogy inkább zongorázni tanuljon. Klimpírozott is pár hétig, de aztán megkapta az első hegedűjét, onnantól pedig már egyáltalán nem érdekelte a sok billentyű. Nem, mintha ne értékelné a zongorát, de a hegedű olyan személyes, egy igazán komoly kapocs az apukájával, és ezért is jelent olyan sokat. Év elején pedig Hieronymus is az övé lett. Újfent megvakargatja a bagoly tollait, és tenyerébe szórva némi tápot, feltartja neki, hogy nyugodtan csipegessen még belőle desszertnek a főfogás után. Tekintete addig is ide-oda jár Lili és a bagoly között, hogy egyik se érezhesse úgy, nem figyel rá. Mindenkire igyekszik figyelni. - Jól emlékszem, hogy neked a gitár a fő hangszered? Huba azt mondta, hogy idővel majd sok egyebet is megtanulunk. Tudsz már egyében is játszani? Én egy kicsit zongorán, de azt még a hegedű előtt tanították igazából - ömlik ismét belőle a szó, amint már a melodimágiáról társalognak. - Ó, attól én is megijedtem volna. És hogy vagy vele? Mármint, ez olyan hülyén hangzik, de szereted? Én kicsit félek tőle, hogy rosszul hathatok vele valakire vagy nem is tudom. Ijesztő, hogy keveset tudok még róla ahhoz, hogy igazán irányítani tudjam, bár biztos, hogy senki nem született úgy, hogy mindent tudjon róla, csak na. Mi van, ha egyszer valakit bántok vele - osztja meg hirtelen minden aggodalmát a képességet illetően. - Jaj, bocsánat, nem akartam panaszkodni. Szólj rám nyugodtan, csak azt gondoltam, hogy ha valaki, hát egy másik melodimágus tanonc értheti a leginkább.
|
|
|
|
Kósza Lili INAKTÍV
offline RPG hsz: 52 Összes hsz: 62
|
Írta: 2023. július 24. 13:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=865675#post865675][b]Kósza Lili - 2023.07.24. 13:41[/b][/url] Agnes
- Igen, Brúnó és Maja. Egy nagyon pörgős vizsla, és egy kis keverék. Brúnó már jó ideje családtag, Maját pedig nem rég fogadtuk örökbe - válaszolok én is lelkesen. Mindig szeretek zenéről és állatokról beszélni, ezért kivételesen nem aggódom azon, hogy túl sokat osztok meg. - Neked van háziállatod? - Lehet rossz szó, de ez jutott hirtelen eszembe. Válaszára felcsillan a szemem. - Ú, az nagyon szuper! Én is szeretnék egyszer megtanulni hegedülni, csak félek, hogy nagyon nehéz lenne. - Nagyon szeretem a sokszínűségét a hangszernek, és most, hogy kiderült hogy melodimágus vagyok, talán bátrabban állnék neki a tanulásának. - Igen, az volt az első amin megtanultam játszani. - Az új hangszertanulásra tett megjegyzés még jobban fellelkesít, ami úgy látszik Pötty figyelmét is felkeltette és most a kis gombóc felszállt és fel-alá repdesett körülöttünk. - Honnan van ennyi energiája? - Felnevetek, majd gyorsan visszatérek Agnes kérdésére. - Én is zongorázom, és néha énekelek is, bár nem tudom az számít-e. - Igazából az elején nem hittem el teljesen, hogy tényleg melodimágus vagyok, de már kezdek megbarátkozni a gondolattal - rövid gondolkodás után folytatom -, most csak attól tartok, hogy nem tudom megtanulni kezelni. - Nem hiszem, hogy akaratlanul ez előfordulhat, ha megtanulja az ember - Igyekszem nyugtató hangon beszéni és csak remélni tudom, hogy nem mondtam valami rosszat. - Semmi gond, velem is elszalad néha velem is előfordul - mondom egy gyors mosoly kíséretében.
|
|
|
|
Sigrid Agnes Sjölander Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák
kicsi Sjöli | Sig offline RPG hsz: 158 Összes hsz: 196
|
Írta: 2023. július 28. 23:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=865784#post865784][b]Sigrid Agnes Sjölander - 2023.07.28. 23:54[/b][/url] - Ó, a vizslák olyan gyönyörűek - állapítja meg lelkesedve. Bár macskája van, nem mondható, hogy ne szeretné a kutyákat is, meg úgy igazából bármilyen állatot, legfőképpen talán a sárkányokat. Ha ez is örökölhető bármilyen szinten, akkor biztosan örökölte, hiszen tele van a családja nem csak jogászokkal, aurorokkal és művészekkel, de bőven akad magizoológus is a magyar ágon, és sárkánykutató a svéd vonalon. Ezektől a fő szakirányoktól meg igazán kevés ritka eset tér el, ami nem kötődik sehogyan sem egyik szakirányhoz sem. - Egy macskám, Amadeus, és egy futóféreg, Freya, aki tulajdonképpen egy LLG projekfeladat alanya volt - válaszolja. Noha a futóféregtől annyira nincs elragadtatva, mert sokkal több nyálkát termel, mint amivel bármit is tudna kezdeni, de azért mégiscsak sajnálja és eteti szép nagy salátalevelekkel. A kis mágikus lény a nevével ellentétben egyébként roppant lassú és többnyire csak zabál, azt viszont már-már nevetségesen kitartóan. Ha így folytatja, félő, hogy egyszer csak kipukkad. - Szerintem nem az - közli megrázva a fejét. - Nem tudok mondjuk gitározni, de hasonlónak látom azt, hogy ugyanúgy le kell fogni a húrokat, csak ezt nem pengetni kell, hanem vonó van. Vagyis... igazából pengetni is lehet, ha pizzicatót játszik az ember - magyarázza komolyan. Egészen kiskora óta tanulja mondjuk a hegedülést, de ettől még tényleg nem hiszi, hogy ne tudná bárki megtanulni, aki most kezdi, ha van hallása és a zenéhez affinitása. Márpedig melyik melodimágusnak ne lenne? - Na azt én sem tudom, bár végülis az énekhang is zene - állapítja meg röpke töprengés eredményeként. Majd megkérdezi Hubát legközelebb, ha el nem felejti, de azért még a gondolatmenet logikusnak tűnik. Ismét megvakargatja Belzebub tollait közben, aztán tenyerébe vesz egy adag tápot, hogy nyugodtan falatozhasson belőle a tollas, és bármelyik bátrabb társa is, amelyik nem fél attól, hogy Belzebub az oldalába csíp esetleg. - Csak még olyan nagyon idegen, érzem is meg nem is. Nem is tudom, hogy mondjam. Ijesztő, hogy az elején vagyok az egésznek. és nem fogom tudni holnapra irányítani az egészet, évek kérdése lesz - osztja meg az aggályait, de igyekszik nem túlságosan belemenni az egészbe, hiszen Lili mégsem a pszichológusa. - De végülis ezért van nekünk Huba meg az a tanárnéni, talán Frida, ha jól emlékszem. Te már dolgoztál mindkettejükkel?
|
|
|
|
Kósza Lili INAKTÍV
offline RPG hsz: 52 Összes hsz: 62
|
Írta: 2023. szeptember 23. 21:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=867425#post867425][b]Kósza Lili - 2023.09.23. 21:16[/b][/url] Agnes
- És legalább annyira energikusak - nevetek fel miközben eszembe jut, hogy itt lenne az ideje egy hosszabb túrának a kutyákkal. Biztos örülnének neki, régen mentünk messzebb a falu szélénél. - Tényleg? - Kérdezem kíváncsian a futóféreg hallatán. - Mit eszik? Mennyire nehéz tartani? - Visszatartom a maradék kérdéseimet. Nekem eddig csak kutyáim voltak, de más háziállatok is érdekelnek. Szívesen ismernék meg új állatokat, persze csak akkor, ha Brúnóék is kijönnek vele. - Van benne valami, engem a bundok hiánya ijeszt meg - mondom elgondolkodva. Valóban elég hasonló az elképzelés a két hangszerben, de mégis elég különbözők. Mióta az eszemet tudom tisztában vagyok vele, melyik hang hol van; a zongora és a gitár vannak olyan kedvesek, hogy ezt világosan jelzik, ellentétben a legtöbb vonóssal. Aztán ki tudja, lehet érdemes lenne egyszer kipróbálni, hátha nem olyan rémisző. Bólogatva értek egyet a hangos magyarázatra. Érdekes kérdés, még gondolkodom rajta otthon. - Hát nem mondom hogy tudok tanácsot adni, én is így vagyok vele. De ha elsajátítjuk az jó lesz, ebben biztos vagyok. Nekem meg nagyon új az egész. de ha látom a célt, az segít belenyugodni a helyzetbe. - Ezt valahol olvastam? Nem tudom honnan szedtem, de az biztos, hogy klisé volt. - Aha, Frida - bólintok -, és igen, már találkoztam mindkettejükkel. Huba segített megismerni a mágia alapjait, Frida meg egy másik problémában segített - a mondat végét halkabban mondom, majd szinte suttogva teszem fel a következő kérdést. Miért? Nem tudom. - Neked is... neked is vannak ilyen mellékhatások? - Nem tudom érti-e mire gondolok, ezért gyorsan megmagyarázom. - Én például nem bírom a csendet és Frida azt mondta, ez lehet a melodimágia miatt.
|
|
|
|