A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=854151#post854151][b]Kobán Emma - 2022.10.12. 23:45[/b][/url]

Szokásomhoz híven napkelte előtt ébredtem, és az ágy végében kuporgó fehér amorf szöszkupac, mintha csak erre a jelre várt volna, szintén felpattant és az ajtóhoz ment. Már megszokta, hogy hajnalban megyünk kalandozni a parkba, mert néhány hete egyik szobatársam megjegyezte, hogy szerinte nagyon furcsa, ha én ébren vagyok és mégis ott maradok a szobában. Nem mintha néztem volna őket ahogy alszanak, általában csak olvasgattam, leckét írtam, de amióta ezt kiemelte minden alkalommal -mint most is- ezen agyalok, miközben csendesen kilopódzok a hálókörletből.
Ilyenkor még csendes a kastély, szinte senki nincs a folyosókon, de a parkban már bőven csicseregnek a madarak. Amint kiértünk, Zelma rögtön eltűnt a szemeim elől, én pedig fázósan húzogattam a hosszú ujjú pizsamafelsőm, és megpróbáltam nagyon alaposan a fejembe vésni, hogy legközelebb már hozzak pulcsit. Több mint valószínű, hogy Zelma már távolról hallotta a vacogásom, mert alig pár perc múlva határozott tempóban elhaladva mellettem a kastély felé vette az irányt. Kicsit lassabban követtem, és a meleg kávémról fantáziáltam, ami majd a nagyteremben vár. Szerettem azt hinni, hogy kevés dolog állhatott volna közém és a kávém közé, de ez bőven nem lett volna igaz. Egy fiú ananászos alsóban a pontverseny állását bámulva pedig bőven elég volt, hogy hirtelen lefékezzen. A "nem tudtam mire vélni a dolgot" kifejezés kevés lenne leírni azt a több száz opciót, ami hirtelen betolakodott az agyamba, de egy-két pillanat néma ácsorgás után végül a legjobb opciónak az bizonyult, hogy egy halk torokköszörülés után -nehogy megijedjen- megszólítottam a háta mögül.
-Szia! Minden oké?- kérdeztem kedvesen, figyelve arra, hogy ha esetleg alvajár, akkor ne ébressze meg a hangom. Ha nem válaszol, akkor csak tovább megyek, de ha esetleg tényleg van valami probléma, ami szegényt ebbe a helyzetbe kényszerítette, ne én legyek az, aki tovább megy. Zelma már úgyis megtette helyettem, és ha jól sejtem, épp már a haverjaival hesszel a könyvtárban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=854181#post854181][b]Kobán Emma - 2022.10.13. 22:51[/b][/url]

Alig néhány hónapos ittlétem alatt már szembesültem sok furcsa ténnyel, amire talán mások már fel sem kapják a fejüket. Mókás szellemek, felsőbbévesek bevett szokásai, pletykáló portrék és enyhe fegyelmezetlenség a diákok részéről, ami egyáltalán nem számít kirívónak. A svájci iskola azért más volt. Ott esélytelen lett volna számomra is, hogy pizsamában mászkáljak, nem számított, hogy még nem kezdődnek órák. Valamint szintén esélytelen lett volna, hogy rosszul interpretáljam az ananászos kisgatyában álldogáló srácot, de amint megszólítottam rájöttem, hogy simán lehet hogy Ő minden napját a pontverseny csekkolásával kezdi. Így kifejezetten megnyugtató volt, hogy őszinte mosollyal fordult felém, legalább ha hülyének is néz, ezt kedvesen teszi.
-Igen...igaz.- Felelem kissé habozva, és én is felpillantok a kövekre. Nem igazán tudok napirendre térni a helyzet felett, de a verseny állását nézni még mindig egyszerűbb, mint a srác arcára koncentrálni. Minden energiámat bevetve is nehezen menne, mert annyira rikítóak azok az ananászok, hogy önkéntelenül is vonzza az ember szemét.
Már épp pörögtek az agyamban a variációk, hogy ha a kérdésemet nem vette támadásnak, és egyébként látszólag "minden oké" vele, akkor milyen illedelmes kis bájcsevert kanyarítsak a helyzetből, amikor a srác a nadrágokról kezd magyarázni. Így már minden világos, és már az sem okoz gondot, hogy kordában tartsam a szemeim.
-Oh, ez sok mindent megmagyaráz.- Felelem nagyokat pislogva, hogy az összes információt meg tudjam jegyezni, amiket hirtelen rám öntött. -Na várj, mindjárt körbenézek. Eddig kint voltam a parkban, ott nem láttam semmi nem oda illőt.- Nem a saját szememben bíztam, mert szinte még sötét volt kint, hanem Zelmában, aki tuti azonnal megtalálta volna a random ruhadarabot. Viszont ahogy próbálom felidézni az ide vezető utat, mintha derengene valami, csak már meg sem lepődtem rajta.
-Ó tudom, az egyik szobron volt valami ruhadarab, ahogy jöttem erre.- Bököm ki hirtelen, majd annak hála hogy ehhez a múltban gondolkozáshoz kénytelen vagyok felfelé nézni -mintha így beleláthatnék a koponyámba- hirtelen egy másik nacit is megtalál a szemem.
-Nézd, pont a Levitások zászlórúdjának a végén. Szerintem az is a tiéd.- mutatok lelkesen felfelé -És szerintem az adományládában is meg kéne nézni! Múltkor ott találtam meg Zelmát... nagyon szereti a puha holmikat.-

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=854373#post854373][b]Kobán Emma - 2022.10.16. 14:07[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=855727#post855727][b]Kobán Emma - 2022.11.03. 04:12[/b][/url]

Szinte biztos, hogy látszik az arcomon az a zuhanórepüléssel érkező felismerés, hogy az embernek a szobatársai nem feltétlenül a barátai. Még most is képes vagyok meglepődni ezen a naiv kis gondolatomon, pedig pontosan tudom, hogy nem az az általános, hogy mindenkivel egy közepesen jó viszonyt ápol az ember, és hogy illendőségből ezt barátságnak nevezi. Na de mindegy is.
Miközben repül lefelé a nadrág, csak fél füllel tudok odafigyelni arra, amit a pálcájával mutogatva mondd a srác, de egy szórakozott mosoly biztosan felkúszik az arcomra. Csak akkor nézek rá, amikor már a nadrág a kezemben van, így sajnos túl későn észlelem, hogy egy ölelés vár rám. Már kínos lenne megakadályozni, és a tizedmásodpercek alatt lefuttatott pánikolós átgondolásommal végül arra jutottam, hogy jobb ez így. Egy kézzel én is átkarolom, szelíden meglapogatva a hátát, beleadva minden erőmet, hogy ne vegye magára az általános idegenkedésemet az ismeretlenekkel való testi kontaktustól.
-Igazán nincsen mit!- Felelem őszinte boldogsággal, és magam sem tudom eldönteni, hogy minek szól az öröm, annak, hogy segíthettem, vagy annak, hogy vége van az ölelésnek.
-Igen...igen...- hümmögök helyeslően, és jól jön az, hogy épp keresünk valamit, mert így van okom feltűnően nem a srácot nézni, miközben öltözik. Sajnos másik nacit nem találtam meg a szememmel, de helyette rájöttem, hogy még csak be sem mutatkoztunk. Valószínűleg ez a hajó már elment, majd egy alkalmas pillanatban megkérdezem a nevét.
Amíg Ő válaszol, én tovább kutatok a teremben, de amikor összeáll a fejemben mit is mondott, inkább visszaállok mellé.
-Miért ne segítene valaki?- kérdezem értetlenkedve, de már a kérdés pillanatában leesik, hogy ez ismét egy naiv feltételezés. -Mármint... mindegy. Furák a szobatársaid. Ez valami különleges alkalom, vagy rendszeresen szórakoznak ilyenekkel?- kérdezem immár rendesen a srác szemébe nézve. Nem tűnik annak a tipikus fiúnak, akit valamilyen külső tulajdonsága alapján kinéznének, és a végtelenül kedves kisugárzása miatt képtelen lennék elhinni, hogy elviselhetetlen a természete. De még ha egy szörnyű alak is lenne, ez azért akkor is túlzás.
-Oké, akkor megpróbálom, de még nem megy tökéletesen.- figyelmeztetem előre, miközben újra átgondolom, hogy mit is kell tegyek, hogy sikerüljön.
-Várj csak, hogy hívnak?- kérdezem hirtelen, mert a "gyertek nadrágok" lehet nem lett volna elég specifikus kérés. -Nem akarom mindenki nadrágját ideröpíteni.- teszem hozzá kicsit magyarázkodva, bár nem mintha amúgy az menne. Ha csak kettő-három elindul, már annak örülök.
Miután elárulta a nevét, vagy hogy milyen jelzővel utalhatok rá, minden agyamat összeszedve végzem el a varázslatot. Megfelelő pálcamozdulat, megfelelő varázsige, és megfelelő mennyiségű stressz, hogy nehogy kudarcba fulladjon az egész.

//Sikerül vajon a varázslat? >> KATT <<//

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=856952#post856952][b]Kobán Emma - 2022.11.30. 14:49[/b][/url]

Nem tudtam eldönteni, hogy a fiú teljesen bolond, vagy csak végtelenül pozitív személyiség, bár az én olvasatomban a kettő kézenfogva jár. A gyermeki boldogság, az apró örömtánc, és a csillogó szemei valami fura empátiát ébresztettek bennem, annak ellenére, hogy alig néhány perce ismertem. Talán ezért is érintettek meg a szokásosnál jobban a szavai.
-Ami így végződik- rajzolok egy apró kört jobbommal a padló felé, jelezve hogy a szituációnkra utalok - az nem átlagos szivatás a fiúk között.- szögezem le ellentmondást nem tűrő hangszínnel. Addig átlagos egy szivatás, amíg az két irányú, és a velem szemben álldogáló srácról el nem tudnám képzelni, hogy valaha is keresztbe tett bárkinek szándékosan. Vagy nagyon jó színész... de ennyire csak nem hazudnak a megérzéseim.
Ahogy a nevét fejtegeti, önkéntelen mosolyra húzódik a szám, mintha az 5 éves unokaöcsém magyarázna a dínókról.
-Értem, megvan, nyugi.- bólogatok bőszen, hogy nem kell tovább magyaráznia. Ezt követően megpróbálom minden tudásomat összeszedni, és elvégezni a varázslatot. Néhány másodpercig rezzenéstelen arccal figyelek, hátha mozdul valami a közelben, de semmi. Hasonlóan csalódott tekintettel nézek Rómeóra, és tényleg öszintén sajnálom, hogy nem működött.
-Bocsánat, még elsősként tanultam az elméletet Svájcban, de itt csak jövőre lesz tananyag, úgyhogy nincs még benne gyakorlatom.- magyarázkodok immár én a fiúra nézve, és a végén egy apró sóhajjal megcsóválom a fejem. Szörnyű, hogy egy ilyen hasznos varázslatot csak harmadikban tanítanak... és még szörnyűbb, hogy magamtól nem gyakoroltam eleget, de a másodikos tananyag is épp elég most nekem.
-Nem akarod Te is megpróbálni? Hátha neked jobban megy!- kérdezem egy kicsit lelkesebben a fiútól, elvégre a kastélyt jól ismeri, arról a fura szoborról is tud, szóval biztosan nem elsős. -Vagy van valami más ötleted?- teszem még hozzá kissé tanácstalanul, mert lassan el kéne kezdeni a mai órákra készülni. A végén még egy prefektus is elkap minket, hogy nincs rajtunk egyenruha.