A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=837797#post837797][b]dr. Reece Laines - 2021.10.06. 21:04[/b][/url]

Az agyam túlságosan tele van mindennel. Vera megmondta, de az istenért sem vallanám be neki, hogy igaza volt, mert nem olyan a kapcsolatunk. Majd az utolsó utáni pillanatban elmondom neki. Tárgyalásról megyek tárgyalásra mindhárom városba, de az iskolában is teljesíteni kell, és amíg a diákjaimtól elvárom a minimális teljesítményt, addig úgy vagyok vele, hogy magamtól a maximumot szükséges, ha már én keserítem meg az ő életüket. Lafayette minduntalan felbukkan a gondolataim között. Az első találkozásunk bár nem sült el a legjobban, de a másodikat minden szempontból kihasználtuk, míg a következők… mesterkéltek voltak. Fogalmam sincs mit szeretne tőlem vagy mit sem, azzal sem vagyok tisztában, hogy én mit szeretnék magamtól, nemhogy még tőle, mikor letisztáztuk. Míg én a mának vagyok hajlandó élni, addig ő az igaz szerelmet keresi. Nem tudom, hogy naivnak vagy bátornak hívjam-e.
A hang zökkent ki a gondolataim közül. Azonnal megtorpanok, pedig abban sem vagyok biztos, hogy nekem szólnak, mert hát… megfordulok, majd találom szemben magam egy levitással. Mosolyom kerül fel ajkaimra, ahogy elveszem tőle a papírokat. - Semmi baj, és igazán köszönöm, hogy utánam hoztad őket - pillantok a papírokra, végül csak becsúsztatom őket a kezemben tartott könyv lapjai közé. Tekintetemmel követem a fiút, ahogy leül egy padra, majd a tenyeréhez nyúl. Értetlen lesz a tekintetem, fülemet megüti a halk hang. Lassan lépek közelebb, lepillantok rá.
- Minden rendben van? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, barnáim ismét a tenyerére esnének, azonban ökölbe szorítja kezét. Szusszanva ülök le mellé, táskámat teszem magam mellé, a többi cuccal együtt. - Mutasd - nyújtom ki felé kezemet. Nem vagyok gyógyító, de mielőtt elküldöm a gyengélkedőre, talán enyhíthetem a fájdalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=839425#post839425][b]dr. Reece Laines - 2021.11.27. 00:20[/b][/url]

Kusza, Lafayette körül forgó gondolataim közé kúszik be a hang, ami engem szólít, majd kapom meg az elvesztett jegyzeteket is, amivel legnagyobb szerencsétlenségünkre vágja meg magát egy diák. Már mellette ülök, mikor rákérdezek, ő pedig úgy kérdez vissza, amit nem feltétlen kellene elfogadnom tanárként, de úgy vagyok vele, még a bejárati csarnokban tengődünk. Elnézem neki. Kedves mosollyal ajkaimon forgatom meg szemeimet a válaszra, mert nem éppen úgy néz ki, mint aki rendben van. Egyik pillanatról a másikra sápadt le, ami valószínűleg nem mondható egészségesnek.
Éppen ezért kérem, majd nyújtom felé kezemet, hogy megnézhessem, de még hozzá sem érek, ő már felszisszen. Megemelkedik a szemöldököm. - Még hozzá sem értem - közlöm a tényt, de végül csak megfogom a kezét, hogy kicsit közelebb emeljem magamhoz. Pálcámat elővéve mormolok el egy bűbájt, ami legalább a kiserkenő vér alvadását elősegíti, de még így sem az igazi. Nem vagyok gyógyító.
- Reméljük megmaradsz, de egy lemosás valóban nem árthat - bólintok aprót, pálcám kerül vissza zakóm belső zsebébe. A kérdés végeztével már fordulok is, hogy a táskám első részében kezdjek el kutakodni, majd húzok elő egy zsebkendőt, amit azonnal a tenyerébe nyomok. - Biztos minden rendben van? Sápadt vagy - fürkészem arcát kissé aggodalmasabb tekintettel, hangom mégsem arról árulkodik, csupán érdeklődés hallható ki belőle. Ha azt mondja rendben van, nem fogom visszatartani, hiszen tűnik már olyan idősnek, hogy el tudja dönteni maga, mégis hogy érzi magát. Nem tartom magam rámenős felnőttnek, és nem is szeretnék az lenni a továbbiakban sem, aki megkeseríti a diákok mindennapjait - mármint órákon kívül. Órákon természetesen tisztában vagyok a nehézségekkel, így nem is élek illúzióban a tárgyammal kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=841580#post841580][b]dr. Reece Laines - 2022.01.02. 19:41[/b][/url]

Régen találkoztam olyannal, aki ennyire kikészült volna a vér látványától, de természetesen ezzel semmi baj nincs. Éppen ezért van folyamatosan bátorító és kedves mosoly ajkaimon, hogy véletlenül se érezze diákom a nyomást. Láttam már rosszabb sérülést is, de mindenkinek más a rosszabb, így óvatosan vizsgálom meg, aprót bólintok szavaira. Hiába mormolom el az egyetlen olyan bűbájt, amit ismerek, még nem avanzsáltam fel gyógyítóvá, így nem segít sokat, de legalább a vérzést kicsit lassítja.
- Semmi probléma - pillantok rá, miközben pálcámat teszem el. - Biztosan nem lehet kellemes érzés - mosolygok rá őszintén. Tényleg nem tartom valószínűnek, hogy a vágás maga váltotta ki belőle ezt a reakciót, mintsem valóban a vér látványa, ami meg teljesen érthető. Sok olyan emberrel találkoztam, akik nem bírják a vér látványát, minden mással pedig teljesen ki vannak békülve.
Bár a zsebkendőt elveszi, de nem teszi rá. Indokolt, hiszen a vérzés valóban elállt már, de nem úgy tűnik, mint aki valóban felkelni készülne, hogy egy kis vizes borogatást tegyen rá. Kissé megszeppenve követem végig a mozdulatsort, ahogy a táskájába nyúl, majd még meglepettebbek lesznek a vonásaim, ahogy felém nyújt két tábla csokoládét. Halkan nevetek fel, tincseimet tűröm hátra.
- Ne viccelj velem - csóválom meg fejemet nevetve. - Kedves tőled, tényleg, és bár nem diétázom, de nem fogadhatom el a csokidat. Egyétek meg a barátaiddal, talán a cukrodnak is jót tenne - hárítom a csokoládét kedvesen. Tényleg ráférne egy kis cukor, mert még mindig elég sápadt, addig pedig nem hagyhatom itt. - Szívesen tettem - toldom még meg mondandómat, majd veregetem meg vállát és állok fel, mert nem fűlik hozzá a fogam, hogy ilyen fehéren itt hagyjam, de elvérezni már nem fog.
- Azért egy kis víz nem árthat neki - utolsó, bátorító mosoly, majd a táskámat és a papírhalmot magamhoz véve indulok el a tantermem felé.