A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=710099#post710099][b]Maróti Fanni - 2017.12.20. 12:00[/b][/url]

Értem én, hogy szépek a fenyők, meg, hogy sokat hozzáad az ünnephez, ha érezzük az illatát, ami egyébként a fa segélykérése, nevezhetjük akár sikolynak is. Én azt nem értem, hogy miért kell a nappalinkba ráncigálni egy haldokló lényt, és ráaggatni mindenféle csengő-bongó, csillogó-villogó vackot. Ha majd én egyszer a halál küszöbén leszek, rám se aggassák a nagyi nyakláncát, hanem hagyjanak szépen csendben eltávozni.
Viszont valahogy nincs kedvem elrontani az ünnepi készülődést. Még. Egy kicsit rosszabb hangulatomban lehet, hogy nekiállnék odakötözni magam a fához, vagy egyszerűen csak felgyújtani a fenébe, hogy a szenvedései hamarabb véget érjenek. Mert így itt lesz még hetekig, és szépen lassan, kínlódva fog kiszenvedni. Ez azért elég gáz.
Persze nem lenne muszáj néznem, de itt legalább vannak emberek, és most valamiért társaságra vágyom. Hogy aztán majd két óra múlva megutálva az emberiséget visszavonuljak festegetni. De ahhoz, hogy kívánjam a magányt, előbb torkig kell lennem mindenki mással. Tisztára logikus vagyok, nem?
Szóval figyelem a rituális majdnem hullagyalázást, egyelőre a korlátba kapaszkodva, nehogy véletlenül valaki a kezembe nyomjon valamit, és még nekem is részt kelljen vennem ebben a... dologban. Nekem így is bőven intenzív ez az élmény, köszönöm.
A közelemben álló srác felsőjéről egy igazán cuki pofa néz rám, szóval néha-néha rápislantok, hogy egy kicsit felengedjen a mogorvaságom, de a búcsúzástól könnyekig hatódó lányok csak szemforgatásra késztetnek.
- Mintha soha többé nem látnák egymást - motyogom magam elé. Vannak barátaim, itt is, és a "mugli világban" is, de el nem tudom képzelni, hogy így lógjunk egymáson. Na, persze nekem most szürke-fekete az egész világ, és semmi nem lehet elég jó, így ház a zajos érzelemnyilvánítások most egyszerűen csak idegesítenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=710658#post710658][b]Maróti Fanni - 2017.12.31. 12:55[/b][/url]

Mikor véletlenül túl hangosan szólal meg belőlem az antikarácsony hangulat, valaki válaszol rá. Meglepődve, amolyan "nem mondod?" arccal a hang gazdája felé fordulok, de a pulcsija továbbra is jobban vonzza a tekintetem minthogy tudatosulna bennem bármi más a kinézetéből.
 - Biztosan. Ha kedves ember lennék, még örülhetnék is neki, hogy egyesek ezen az érzelmi szinten állnak - vonom meg a vállam. Én utoljára akkor sírtam így, amikor elveszítettem az egyik legfontosabb embert, a nagypapámat. Nem lennék képes zokogni azért, mert egy barátom vagy barátnőm nem látom néhány hétig, akármennyire is szeressem őt. Az érzelmi fájdalomküszöböm akkor olyan magasra helyeződött, amit azóta nem tudott még csak megpillantani sem semelyik újabb sérelmem. Ezek a lányok még nem éltek meg olyasmit, mint én. Vagy egyszerűen csak túl könnyen sírva fakadnak. De éppen ezért a könnyeiknek - számomra - nincs is akkora súlya.
 - Oh, kösz - mondom, miközben lepillantok viseletemre, mintha éppenséggel nem tudnám, hogy mit is vettem fel reggel. Újra rápillantok az övére, és ez most mosolyra késztet.
 - Én is meg akartam dicsérni a tiéd, csak nem akartalak zavarni - jegyzem meg, és végre agyam kezdi beinni a srác vonásainak látványát is. Kissé elgondolkodva veszem szemügyre alaposabban az állkapcsa élét, orrának vonalát, és meg kell állapítanom, hogy kifejezetten jól nézne ki megfestve. Legalábbis jól mutatna az egyik képemen. A bámulást viszont abbahagyom. A legtöbben ki szokták kérni maguknak, ha ilyen vizslató szemmel mérem végig őket. Bár voltak már extrémebb reakciók is rá. Egy srác például azt hitte, azért bámulom a száját, mert meg akarom csókolni, holott én csak az ajkán látható árnyékokat figyeltem meg. Azóta azért úgy hiszem óvatosabb vagyok.