A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=346935#post346935][b]Adam Kensington - 2014.07.30. 20:12[/b][/url]

Éppen hogy felébredek és köntösben bolyongok a házamban, amikor már érzem, hogy valami nem stimmel. Furcsa, tompa hangulatok kavarognak bennem. Nem az enyémek. Ezek valaki olyannak az érzései, akiből ittam és akivel kapcsolatban úgy döntöttem, figyelni fogok rá a messzeségből. Viszont egyelőre nem gondolkozom erről eléggé tisztán. Túl szomjas vagyok. Elfogyasztok hát egy pohárka vért, élvezem kicsit a hatást, a mámort, elcsigázottan felöltözködöm, aztán nekiállok összpontosítani.
Kíra. Kíra nagyon feldúlt. Baromira ki van akadva valami miatt. A folyosómon járkálva érzem ezt egyre tisztábban és tisztábban, ahogy a padlóra pislogva koncentrálok a kötelékünkre. Azt várom, hogy elmúljanak a heves érzelmek. Ha más valakiről lenne szó, már elindultam volna a keresésére, azonban annyira már ismerem a kis beszerzőmet, hogy tudjam, milyen szélsőségesek a megnyilvánulásai. Ez a mostani azonban túl tartós. Igen. Határozottan hosszúra nyúlik, és egyre felfokozottabb. Baj van.
Nem telik bele egy-két percbe, és a házamban immáron hűlt helyem. A semmiből bukkanok fel az iskola bejárati csarnokában. Át tudom lépni a küszöböt, hiszen az igazgatótól engedélyt kaptam az intézmény látogatására. Belecsöppenek hát a jelenet közepébe. Randalírozás nyomai, egy fiatal srác a földön, éppen most vágott egy átkot a lányhoz, aki pedig egy üvegdarabbal kaszabol egy képet. Mi a...?
Egy röpke pillantás vetek még a fiúra, aztán Kírához lépek. Az emberi szem számára felfoghatatlan gyorsasággal, mégis óvatosan kapom ki a kezéből az üveget, egyszerűen eldobva azt valamerre, hagyva elcsúszni a folyosó kövén, aztán megragadom a vállát, lehajolok hozzá és markáns fényű tekintetemet az övébe merítem. Egyből megállapítom, hogy valami nincsen rendben Vele. Nem önmaga. Közelről nézem Őt, gyengéd erővel tartva, próbálva rájönni, mi ez az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=347135#post347135][b]Adam Kensington - 2014.07.30. 23:33[/b][/url]

Hamar felmérem, hogy az átok, amit a lány kapott, elnémította, ám szemei elég beszédesek, nem kellenek ide szavak. Megvet, elutasít velük, ahogyan egész, törékeny testével úgyszintén erre törekszik. Dehát mégis mi történhetett Vele? Nem hiszem, hogy a fiú okozta volna ezt nála. Nem illik a képbe. Ő inkább megfékezni próbálta, ahogyan látom. Akkor mégis mi ez az egész?
Észreveszem, mire készül Kíra, a srác azonban még időben leszereli. Magam is megtettem volna, de hálás vagyok a fiúnak, hogy ellebegtette a pálcát, ezt egy biccentéssel jelzem neki, ahogy lenézek rá oldalra, majd visszakapom szemeimet Kírára, gyorsan magamhoz ragadva tekintetét.
- Nyugodt vagy. - közlöm Vele búgó hangon, szinte csak lehelve.
- Egészen nyugodt. Békés. - folytatom szavaimat, mintha csak tényeket közölnék, mintha csak leírnám a lány hangulatát, ezzel delejezést hajtva végre Kírán. Megbűvölöm, hogy azt tegye, azt érezze, azt gondolja, amit mondok neki. Egyáltalán nem örülök, hogy erre vagyok kénytelen, ám a helyzetben nem látok más megoldást. Az imént le akart döfni a pálcájával, az Istenért!
- Mi történt? - fordulok a sráchoz, lenyugtatott, eltompított kis beszerzőm vállait fogva továbbra is. Azt akarom, hogy beszámoljon nekem mindarról, amit tud. Míg várom, hallgatom válaszát, olykor-olykor a lányra sandítok, borúsan csillogó szemekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=347573#post347573][b]Adam Kensington - 2014.07.31. 18:35[/b][/url]

A fiú nem felel nekem, viszont feloldja Kíráról a némító átkot. Ez mondjuk így valószínűleg sokkal hasznosabb, hiszen tényleg úgy gondolom, a srác nem sokat tud arról, hogyan került a lány ilyen állapotba. Olybá tűnik, Ő csak véget akart vetni az ámokfutásának. Azt kell kideríteni, mi vezetett idáig.
- Rendben vagy? - nézek végig a diákon. Látszólag nem sérült, és lelkileg sem viselték meg túlzottan az események, de azért jobb rákérdezni. Ahogy nézem, szerencsére a fiúnak nem áll szándékában hanyatt-homlok segítségért rohanni, sem jelenteni bárkinek az esetet. Nem örülnék, ha itt találnának minket. Nem arról van szó, hogy a lánynak ne kéne felelnie majd a tetteiért, csak éppen láthatóan befolyásolt állapotban cselekedett, és mindenek előtt szeretnék az ügy végére járni. Ráadásul jelen pillanatban nem a könyvtár látogatása miatt vagyok a kastélyban, mint az engedélyezve lett számomra, ez pedig nem túl előnyös, még így sem, hogy a szorult helyzetet megoldani érkeztem.
- Kíra... - szólítom meg a lányt, kihívva a megbűvölt állapotból.
- Valószínűleg megátkoztak vagy megmérgeztek Téged. Nem vagy önmagad. Van róla sejtésed, ki vagy mi tehette? Emlékszel valamire? - kérdezem meg kis beszerzőmet, immáron lágyabban fogva vállait, figyelmesen tartva rajta markánsan, mégis barátságosan csillogó szemeimet. Nem értem pontosan, mi zajlik benne, az viszont nyilvánvaló, hogy a dühe egyik helyről a másikra irányul. Jelen helyzetben mindig arra, aki éppen próbálja meggátolni, lefékezni, hatni rá. Talán így, hogy megtudta, valaki ártott neki, az illető ellen fordul, és felfedi a kilétét. Remélem, így lesz! Ha nem, és Kíra ismét nekem támad, megint delejeznem kéne, amit nem igazán akarnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=347758#post347758][b]Adam Kensington - 2014.07.31. 23:42[/b][/url]

A srác nem tud semmit, pont ahogy gondoltam. Őt is érdekelné, mi van a lánnyal, azonban ezt Kírától nem tudjuk meg. Talán már éppen felkutatná az emlékeit, amikor ismét eluralkodik rajta ez a borzalmas kényszer, hogy ellent mondjon, hogy csak magával törődjön, hogy minden áron kiharcolja, amit akar és amit a fejébe vett. Lendíti felém a kezét, hogy megüssön. Persze, elkapom a csuklóját, szóval most már annál fogva tartom magamnál. Nem szorítom Őt, ám hiába rúgkapál, akkor sem fog megszabadulni tőlem
- Ne... - mondok csak ennyit a fiúnak, aki felajánlja, hogy megint megátkozza a magából ismét kifordult lányt. Annak semmi értelme nem volna. Láthatóan képtelen arra, hogy lenyugodjon. Ha rajta múlik, randalírozik tovább akár némán, akár beszédképesen.
- Valami átok érhette. De különben fogalmam sincs. - vallom meg a srácnak, úgy beszélve Kíráról, mintha itt se lenne. Igazából tényleg nincs. Ez nem Ő. Nem önmaga, hanem valami elfajzott változat. Közben összeáll a kép az összekaszabolt portréról és az indulatok alapjáról, ahogyan kis beszerzőm csak mondja és mondja a magáét. Tehát a diák, akinek a fotóját elcsúfította, valami iskolás szerelme lehetett. Itt vagyunk a helyszínen, a kastély falai közt, ahol az illető keresztülnézett rajta és ahova a kudarc emlékei kötik. A fiú viszont már minden bizonnyal halott. Így veszem ki a szavaiból. Ezért nem mondhatja el neki, mit érez. Megértem, ha feldúlt ettől, de... miért most? És miért ennyire? Mit csináltak Vele? Na jó, elég ebből a hülyeségből... Visszafogok a lány vállaira, egészen hirtelen, amitől tudom, egy pillanatra biztosan kinyitja a szemét. Nekem ez éppen elég, hogy megint elragadjam a tekintetét.
- Higgadt vagy. - beszélem be neki újfent.
- Minden a legnagyobb rendben. - bólintok, lélekbehatóan merülve el szemeiben, közel hajolva, és elkezdem kifürkészni gondolatait, emlékeit. Megtehetném, hogy megdelejezve elmondatom Vele a napja eseményeit, azonban az nem csak kevésbé volna hasznos, de még roppant megalázó is lenne. Inkább a gondolataiba mélyedek, keresve valami gyanúsat bennük. Azt a pontot, ahonnan ez az egész elindult. Látom, ahogy nem bír magával mit kezdeni, és úgy dönt, betör az iskolába. Visszább megyek hát, mígnem egy cukrászdában vagyunk, ahol egy férfi vigasztalja, de... a szeme se áll jól a fazonnak. Kíra nem vette észre a mesterkedést. Túl csüggedt volt ahhoz. Nemrég kapta a hírt a srác haláláról, ez az illető pedig jóhiszeműen bár, de kihasználta Őt. Nem látom a mozdulatot, de a férfi elégedett vonásaiból leolvasom, hogy a lány süteményébe tehetett valamit. Megmérgezték hát. Nem tudom pontosan, mivel, azonban akkor is világos, mit kell tennem.
Ismét kiengedem Kírát a bűvöletemből, majd kitárom ajkaimat, amelyek közül kivillannak szemfogaim. Végükkel felsértem a saját számat, lehajolok a lányhoz és megcsókolom. Csak remélni merem, hogy a srác nem próbál meg közbeavatkozni azok után, hogy szemfogaimat látva valószínűleg immáron ráébredt, mi vagyok. Lehet, elmondhattam volna neki, mire készülök, és hogy Kíra érdekében teszem, de csak nem dob rám semmilyen átkot. Nem hiszem, hogy az Ő tárából bármelyik nagy hatással lenne rám. Minden esetre most az a lényeg, hogy pár csepp vérem a lány szervezetébe jusson, kimosva belőle a szert, ami így eltorzította Őt. Erre pedig ezt találtam a legkézenfekvőbb módszernek. A száján át hamar beivódik a vérem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=348580#post348580][b]Adam Kensington - 2014.08.02. 00:05[/b][/url]

Látom, ahogy a lány fokozatosan visszanyeri önmagát, ezzel együtt azonban tudatára ébred az elmúlt perceknek és belőlük mindennek. Azoknak a dolgoknak, amiket Ő tett velünk és azoknak is, amiket mi tettünk Vele. Fokozatosan semmisül meg, húzza össze magát, és kezd sírdogálni. Összeszorul a szívem Őt figyelve, ez pedig arcomra is kiül. Szemeimben fájdalmas fény világlik fel, és azon nyomban Kíráért nyúlok, magamhoz ölelve Őt, államat feje tetejére simítva. Nagy kezeim hátán pihennek. Óvón, nyugtatón fogom magamhoz.
- Rendben lesz, igen. - nézek oda a fiúra Kíra fölül.
- Tudsz olyan varázst, ami eltünteti ezt a káoszt? - pillantok le a rumlira, amit a lány okozott a bejárati csarnokban a tablók körül. Közben simogatom Őt, fejét mellkasomra vonva tartom.
- Ha igen, megtennéd, hogy elrendezed ezt itt és hogy... nem szólsz erről senkinek? Ígérem, vállaljuk a felelősséget ezért az egészért, csak előbb tisztán kell lássunk. - adom a szavamat, és biztosítom róla, hogy nem tettestársnak akarom éppen beszervezni Őt, és nem is szándékozom elmenekülni a következmények elől. De Kírát szeretném most elvinni innen. Szeretném, ha kipihenhetné ezt a megrázkódtatást. Valamint én is le kell nyugodjak. Lehet, nem látszik rajtam a feldúltság, dehát nem engedhetem most meg magamnak, hogy látsszon. Most támasznak kell lennem. Belül viszont tombolok. Azért, mert ezt tették Kírával. Azért, amilyen pusztítást végzett emiatt. Azért, amiket mondott nekem. Azért, ami kiváltotta nála ezt az egészet. Azért, amit ellenem akart tenni. Azért, hogy delejezést kellett végrehajtanom rajta. Azért, mert mindezt egy diák végignézte. Szóval ezer és egy okom van arra, hogy zaklatott legyek, és arra is, hogy ebből egy szemernyit se mutassak ki.
- Mehetünk? - húzódom el finoman a kis beszerzőmtől, éppen csak annyira, hogy lenézhessek rá, könnyáztatta arcát hűs kezeim közé fogva. Kék, régi fényű szemeim törődőn fürkészik Őt. Ajkaim már nem sebzettek, szemfogaim visszahúzódtak. Úgy tűnik különben, a srác nem jött rá, mi vagyok. Talán jobb is így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=462895#post462895][b]Adam Kensington - 2015.02.09. 16:47[/b][/url]

Napnyugta után feljöttem a kastélyba, hogy beugorjak a szerkesztőségbe. Leadtam egy cikket, meg beszélgettem az egyik lektorunkkal egy keveset. Jobban mondva Ő beszélt, én hallgattam. A szokásos. Dolgom végeztével kifelé veszem az irányt a kastélyból, ám mint minden alkalommal, most is elbarangolok. Újra és újra felfedezek olyan tereket, ahol még nem jártam a tanodában. Most a konyhába nyitok be, körbenézve a szorgos házimanókon, akik éppen a vacsorán ügyködnek. Amint észrevesznek, udvariasan kitessékelnek, hiszen igazuk van, nekem aztán tényleg semmi keresnivalóm itt.
Nemsokára a bejárati csarnokhoz érek, ahol eszembe jut valami. Elnézek a hirdetőtábla felé, ahol az iskola különféle programjai, a falu rendezvényei és hivatalos információk kapnak helyet, sok minden más mellett. Pár hete kiakasztottam ide a felhívást az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, ami a vámpíroknak való önkéntes véradományozás törvényessé tételét szorgalmazza. A javaslat már régen elkészült, és idő közben összegyűlt a kellő mennyiségű támogatás. Tegnap adtam be a Mágiaügyi Minisztériumba az anyagot. Gondolom, jön majd néha egy bagoly arról, hol tart az ügy. Remélem, pár hónapon belül döntenek, és azt is nagyon remélem, hogy pozitív elbírálást kap a petíció! Amennyiben törvénybe foglalták, elő kell készíteni a terepet az ispotályokban, megteremtve a szükséges körülményeket, valamint tájékoztatni a varázslótársadalmat és miegymás. Lehet, kissé előre szaladtam, ám tényleg nagy reményeket fűzök ehhez. Elmerengve veszem le a hirdetményemet a falról. Hiszen erre már nem lesz szükség. Most már csak várunk. Elgondolkozva álldogálok nyurga alakommal a bejárati csarnokban, pislogva lefelé a papírra. Sötét hajam kissé belelóg sápadt arcomba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=462908#post462908][b]Adam Kensington - 2015.02.09. 17:56[/b][/url]

Bőven járkálnak még a folyosókon tanárok és diákok, hiszen még csak késő délután van. Igaz, már egyre hosszabbak a nappalok, azonban szerencsére még így is kellemes a sötét órák száma. Érzem, olykor felém-felém pillant valaki, de annyira gondolataimba merültem, hogy most nem nagyon törődök velük. Egészen addig, míg egy almafalatozó nőszemély vészesen sokáig rajtam nem legelteti a szemét. Elég pár pillanat és már jön is.
A köszönést és minden udvariasságot mellőzve szól hozzám, elég élesen és felelősségre vonóan. Ó, pompás. Egy újabb ellenző. Az aláírásgyűjtés közben kaptam már jó néhány megjegyzést. Már aki mert olyat tenni. Nagyon lassan sandítok csak le a nőre magam mellé, majd egészen szembe fordulok vele.
- Igen, én. - bólintok, miközben rekedtes baritonomon felelek az első kérdésére, és közben szépen összehajtom a papírt és a bőrdzsekim belső zsebébe csúsztatom. Úgy hiszem, a velem szemben álló csinos teremtés az iskola gyógyítója lehet. Olyan illata van, mintha ispotályban dolgozna. Főzetek, kötszerek, papírok. Ráadásul a nála lévő táska alakja szintén elég beszédes. Egy doktornénivel van dolgom. Ez új. Már ami azt illeti, eddig milyen ellenzőkkel találkoztam. Ő viszont egy olyan, akinek valamivel több köze van a témához, mint másnak, a véleménye pedig elég elkeserítő. Noha nem közölt még semmit, csak kérdez, de már abból mindent értek.
- Parancsolsz? - vonom össze sötét szemöldököm, és használok magam is tegező formát, ha már ő csípőből vette hozzá a bátorságot. Nem kell hozzá túl merésznek lenni, sokan szólnak hozzám így, csak ők általában kedvesen. Különben pedig természetesen értem, mi a kérdése, csak örülnék neki, ha normálisan beszélne hozzám, nem csak az arcomba köpné a magának kikérő faggatózását. Jó, oda nem tudja, mert a vállamig se ér. Persze, mivel képletesen fogalmaztam, ez mondjuk mindegy is. Nyugodtan nézek rá lefelé régi fényű tekintetemmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=462949#post462949][b]Adam Kensington - 2015.02.09. 19:50[/b][/url]

Nem tudok szebben fogalmazni: eget verő hülyeségeket beszél ez a kis nő itt előttem. Kezdve azzal, ahogyan kiforgatja a kérdésem formáját, egészen odáig, amit levág arról, mennyire nem fair a lezajlott aláírásgyűjtésem. Minden aláírásgyűjtés ilyen. Mindegyik. Ez nem egy szavazás, hanem megadnak egy támogatószámot, és ha az megvan, be lehet adni a javaslatot, mert akkor már komolyan veszik. Ezt a bizonyos mennyiséget, pedig a lakossági adatok alapján szabják meg. Tehát mikor lead valaki x aláírást, az számukra annyit tesz, hogy a polgárok egy jelentős százaléka támogatja a kezdeményezést. Nekik ez elég. Ez ennyire egyszerű. A bizottság pedig, amely aztán ezt a petíciót elbírálja, ugyanolyan vegyes összetételű, mint maga a nép. Attól még, mert én ezt beadtam, nem biztos, hogy elfogadják. Az aláírásgyűjtés mindössze azt szolgálta, hogy egyáltalán eljusson a megfelelő közegbe, ahol dönthetnek erről. Szóval bár annak tényleg örülök, hogy ennyien a nevüket adták, még koránt sem veszem biztosra, hogy sikerül. Hisze reálisan nézem a dolgokat. Reménykedni viszont nagyon reménykedem. Na mindezt persze nem állok neki taglalni a gyógyítónak. Csak nézek rá rezzenéstelen vonásokkal, olykor pislogva egyet, hallgatva a felháborodott ostobaságait. Azt meg végképp nem kell magyaráznia, milyen sok korlátolt észlény ellenzi a kezdeményezésemet és ágál egyből. Tisztában vagyok vele. Volt már pár száz évem megtapasztalni, az emberek nagy része ilyen. Az, hogy ez a kis nő itt előttem az egészségügyben dolgozik és úgy tépi itt nekem a formás száját, nem tudom, merre billenti a mérleget. Mert bár egy részről talán így több háttértudása van véleményt formálni, más részről viszont aki gyógyító, az jobban átláthatná.
Nem szólalok meg, csak bólintok neki egyet, hogy folytassa nyugodtan. Nincs hozzáfűznivalóm. Tőlem hihet az én elégedettségemről, amit akar. Az meg, hogy ilyen hiányosak az ismeretei az ügymenetekről, az nem az én gondom. Úgyhogy haladjunk tovább, ha van még közölnivalója...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=463024#post463024][b]Adam Kensington - 2015.02.09. 21:14[/b][/url]

Nem veszem magamra a provokációját. Szemem se rebben. Ismét végighallgatom az előadást. Szeretem, ahogyan az emberek kiokosítanak engem olyan témákról, amikbe nyilvánvalóan mélyen beleástam magam, ha egyszer aláírásgyűjtés kezdeményeztem és beadványt írtam. Tisztában vagyok az ispotályok és a vérkészletek helyzetével. Tisztában vagyok én a világon mindennel, ami ezt az ügyet illeti. Meg akár bármelyiket. Tudom, milyen a gyógyítók helyzete, és hogy sakkozniuk kell, melyik betegre mi jut. Nos az én a fajtámnak semmi nem jut.
- A vér az egyetlen táplálékunk, és jelenleg csak úgy kaphatunk belőle, ha valaki ad nekünk magából vagy ha elvesszük. A varázstörvények az előbbit nem tiltják, de onnantól, hogy valakibe belemeríted a fogad, egyesek szemében máris bűnös vagy, másokéban meg egy hajszálra vagy tőle. Szerinted rendjén való, hogy egy lényt megvessenek azért, amit és ahogyan eszik, és még csak nem is biztosítanak neki más lehetőséget erre? - teszem fel kérdésem egyenletes, lágy hangon, megemelve közben szemöldökömet. Nem fér a fejembe, mi olyan nehéz ezen. Minden fajnak joga van az egészségéhez. Persze, a vámpír halhatatlan, ám ettől még, ha nem ihat, legyengül és elveszti önmagát. A nő szerint helyes, hogy nekem táplálkoznom vagy törvénytelen vagy megvetendő?
Ha ezt a javaslatot elfogadják, a fajtársaim már végképp nem hivatkozhatnak arra, hogy elkeseredésükben bántottak embereket, támadtak rájuk. Hiszen lenne más módjuk. Akár még szigorúbban lehetne fellépni ellenük. Mondanom sem kell, a többi vámpír pontosan emiatt nem rajong értem és a törekvéseimért. Úgyhogy igazából jelenleg mindenki ellensége vagyok. Viszont a helyzet az, hogy ez csöppet sem érdekel. Egyszerűen azt teszem, amit helyesnek tartok.
- Sajnálom, ha plusz gondot okozunk. - reagálok arra, amit mások életének megkeserítéséről mond. Szavaim félig szarkasztikusak, félig komolyak. Értem én, hogy már így is rengeteg és kaotikus az orvosok munkája. De azért remélem, nem jutunk el oda, hogy a betegeknek bocsánatot kell kérniük, amiért betegek, és a vámpíroknak, amiért léteznek és nem akarnak szomjazni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=465044#post465044][b]Adam Kensington - 2015.02.17. 11:30[/b][/url]

Nem érdekel az emberek szimpátiája. Soha nem leszünk szívesen látottak a halandók társadalmában. Nem dédelgetek ilyen elérhetetlen álmokat, nem kergetek hamis ábrándokat. A vérkészleteket meg nem elveszem, ahogy a betévedő sérültek sem. Hanem remélem, részesülhetek belőle, hiszen szükségem van rá. Ahhoz, hogy rendben legyek. Ezt azonban nem taglalom tovább, mert már elmondtam, ráadásul tudom, hogy amiről a nő beszél nekem, az úgy en bloc az emberek hozzáállása. Az meg sajnos ilyen. Nincs vele mit tennem. Csak közölhetem velük, én hogyan látom, aztán vagy egyetértenek, vagy nem. Inkább nem. Ezek után meg nincs más hátra, mint élni tovább világomat, olyan tisztességesen, amennyire csak tudom, még ha mások koránt sem tanúsítanak ilyen magatartást.
Na jó, nem bírok nem elmosolyodni. Sajnálom, nem megy. Még hogy elfeledkeztem meg nem gondoltam át. Annyira helyesek az emberek az ilyen felvetéseikkel. Elképzelése sincs, mennyire körültekintő voltam, ahogy arról sem, hogy a több száz év tapasztalatommal még ha hanyag vagyok is, sokkal több mindent vagyok képes számításba venni, mint ő vagy bárki a legjobb formájában. Apró mosolyom nem lenéző vagy fölényeskedő, csak amolyan rendben, hidd ezt nyugodtan, ha így kellemesebb és jobban igazolni tudod vele magad. Nyilván ő ezt nem így fogja venni.
- Az ispotályban mindenki nyilatkozhatna róla, vámpír kaphat-e a véréből. Az ellenzők egészen nyugodtan bevéshetnek egy hatalmas ikszet a nemhez. Tudom, az átkozódásaikat meg Önök hallgatják majd. Ezt sajnálom. - bólogatok nyugodt szavaim közben, nyílt tekintettel figyelve a harcias kis doktornőt. Döbbenetes, hogy fel sem merül benne, hogy a betegeit ugyanúgy számon kérje a létezésükért, mint most engem. Őket gondolom nem szokta győzködni, hogy nincsen szükségük a vérátömlesztésre vagy a vérpótlásra, és anélkül is tökéletesen meglesznek, és nem kéne itt csinálniuk a gondot a gyógyítónak azzal, hogy idejönnek. Remélem, más kisebbségekkel és kirekesztettekkel nem bánik így azért, hogy a gyűlölőik nehogy kevesebb támogatást adjanak a kórháznak vagy csúnyán nézzenek! Azt hittem, ezeknek az időknek már vége. Jó, nem, dehogy hittem. Ez örök.
- Már beadtam a javaslatot. - közlöm vele csöndes határozottan, hogy szerencsétlen ne könyörögjön itt nekem tovább a semmiért. Persze, akkor sem állnék le, ha még nem nyújtottam volna be a petíciót, így viszont már szinte esélyem sincs. Igazán fölösleges kérlelnie. A döntés immár a Minisztérium kezében van.