A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

A hatalmas, igazi vagány kastélyhoz méltó bejárati ajtó két szárnya egy pálcamozdulatra, dörrenve tárul fel az elégedetten vigyorgó, jólfésült fiatalember előtt. Szemeit fekete napszemüveg takarja, arcát néhánynapos borosta hivatott még markánsabbá tenni. Bal keze farmernadrágja zsebében pihen, míg a jobbjában tartott pálcával a mellette lebegő, egymásra pakolt ládák és bőröndök felé int, hogy azok akaratának szó nélkül engedelmeskedve lassú tempóban elinduljanak előtte. Mielőtt azonban követné őket, még egyszer hátranéz válla fölött, vet egy utolsó pillantást az idáig megtett napsütötte útra, de ahelyett, hogy döntésének súlyán kezdene gondolkodni, inkább visszafordul, és az öreg épület ódon illatát mélyen magába szívva belép a csarnokba.
- Üdv újra, iskolapad – suttogja maga elé, s a mögötte becsukódó ajtó közelében ismét megáll. Egyébként sem szokása túlaggódni vagy elsietni iskolai dolgokat, de most, hogy fogalma sincs, merre induljon, végképp ráér. Egy higgadt fejmozdulattal elpillant először balra, szemrevételezi a kviddicskupát, majd jobbra fordulván szembetalálja magát a házkupával. Nos, azt már most világosan látja, hogy ő egyik elnyeréséhez sem fog túl sokat hozzátenni. A Roxfortban sem szakadt meg soha, nem itt fog beleizzadni a munkába. Sorry, Levita. Majd hozzászoktok.
Finoman sóhajtva felpillant a telefestett mennyezetre, tekintete végigszalad a festményeken, majd megunva a bámészkodást csakhamar visszatér bőröndjeihez. Int nekik, mire azok újra útnak indulnak, és ő követve őket elhalad néhány hangosan viháncoló diáklány mellett. Hála a szemeit takaró sötét lencséknek, szabadon nézelődhet, most viszont csak éppen vet egy-egy trükkös pillantást feléjük. A lépcsők felé sétál, csomagja mozduló pálcájának eleget téve már emelkedik is.  
Egy lépcsőfok, két lépcsőfok. Ajkai dúdolásra nyílnak, közben számolja a megtett fokokat és hallgatja a csarnokban visszhangzó beszédfoszlányokat. Elhalad tanárok és diákok mellett is, nem izgatja magát különösebben, nyugodtan szedi a fokokat. Az őt nézőben könnyen magabiztos, határozott alak benyomását keltheti, aki pontosan tudja, mit akar és hova tart.
Nyolc, kilenc, tíz.
És vissza.
Egy korlát mellett ülő szőke lány mellé lépdel vissza, egyik lába lejjebb, másik lába egy fokkal feljebb dermed mozdulatlanná. Bőröndjei már valahol a lépcsőfordulóban várakoznak, pálcát tartó keze kinyújtva maradt. Izgatottságtól megcsillanó szemei a lány lábairól egészen arcáig kúsznak, és a gondolat, hogy ismeri őt valahonnan, a látottak alapján egyre erősebbé válik. Amint észhez tér, pálcáját egy elegáns mozdulattal zsebébe csúsztatja, majd felszabaduló kezével először csak feljebb tolja, végül le is veszi szemüvegét.
Tekintete újra végigszalad a másik alakján. Kezd egészen biztos lenni abban, hogy ezt a lányt a tévéből ismeri. Aranyvérű lévén egyedül csak mugli barátainál tudja tévézésre pazarolni az idejét, miközben a kanapén henyél, így ez idáig csupán kétféle csatornával volt szerencséje megismerkedni. Hát, az egyik erősen felnőtteknek ajánlott tartalommal bír, a másik pedig a mugli sportok gyűjtőhelye. Többször nézett már futballt és kosárlabdát, de női kézilabdát is volt szerencséje látni. Bingó.
- Téged ismerlek a televízióból – nem sokat teketóriázik, rögtön belevág a közepébe. A tévé szót kissé furcsán ejti ki, ráférne még némi gyakorlás. Kékjeit a kézilabdasztár szemeire függeszti, vonásai meg sem rezzennek. – Szerintem híztál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=598490#post598490][b]Hunter Bailey - 2016.06.02. 12:58[/b][/url]

A hatalmas, igazi vagány kastélyhoz méltó bejárati ajtó két szárnya egy pálcamozdulatra, dörrenve tárul fel az elégedetten vigyorgó, jólfésült fiatalember előtt. Szemeit fekete napszemüveg takarja, arcát néhánynapos borosta hivatott még markánsabbá tenni. Bal keze farmernadrágja zsebében pihen, míg a jobbjában tartott pálcával a mellette lebegő, egymásra pakolt ládák és bőröndök felé int, hogy azok akaratának szó nélkül engedelmeskedve lassú tempóban elinduljanak előtte. Mielőtt azonban követné őket, még egyszer hátranéz válla fölött, vet egy utolsó pillantást az idáig megtett napsütötte útra, de ahelyett, hogy döntésének súlyán kezdene gondolkodni, inkább visszafordul, és az öreg épület ódon illatát mélyen magába szívva belép a csarnokba.
- Üdv újra, iskolapad – suttogja maga elé, s a mögötte becsukódó ajtó közelében ismét megáll. Egyébként sem szokása túlaggódni vagy elsietni iskolai dolgokat, de most, hogy fogalma sincs, merre induljon, végképp ráér. Egy higgadt fejmozdulattal elpillant először balra, szemrevételezi a kviddicskupát, majd jobbra fordulván szembetalálja magát a házkupával. Nos, azt már most világosan látja, hogy ő egyik elnyeréséhez sem fog túl sokat hozzátenni. A Roxfortban sem szakadt meg soha, nem itt fog beleizzadni a munkába. Sorry, Levita. Majd hozzászoktok.
Finoman sóhajtva felpillant a telefestett mennyezetre, tekintete végigszalad a festményeken, majd megunva a bámészkodást csakhamar visszatér bőröndjeihez. Int nekik, mire azok újra útnak indulnak, és ő követve őket elhalad néhány hangosan viháncoló diáklány mellett. Hála a szemeit takaró sötét lencséknek, szabadon nézelődhet, most viszont csak éppen vet egy-egy trükkös pillantást feléjük. A lépcsők felé sétál, csomagja mozduló pálcájának eleget téve már emelkedik is.  
Egy lépcsőfok, két lépcsőfok. Ajkai dúdolásra nyílnak, közben számolja a megtett fokokat és hallgatja a csarnokban visszhangzó beszédfoszlányokat. Elhalad tanárok és diákok mellett is, nem izgatja magát különösebben, nyugodtan szedi a fokokat. Az őt nézőben könnyen magabiztos, határozott alak benyomását keltheti, aki pontosan tudja, mit akar és hova tart.
Nyolc, kilenc, tíz.
És vissza.
Egy korlát mellett ülő szőke lány mellé lépdel vissza, egyik lába lejjebb, másik lába egy fokkal feljebb dermed mozdulatlanná. Bőröndjei már valahol a lépcsőfordulóban várakoznak, pálcát tartó keze kinyújtva maradt. Izgatottságtól megcsillanó szemei a lány lábairól egészen arcáig kúsznak, és a gondolat, hogy ismeri őt valahonnan, a látottak alapján egyre erősebbé válik. Amint észhez tér, pálcáját egy elegáns mozdulattal zsebébe csúsztatja, majd felszabaduló kezével először csak feljebb tolja, végül le is veszi szemüvegét.
Tekintete újra végigszalad a másik alakján. Kezd egészen biztos lenni abban, hogy ezt a lányt a tévéből ismeri. Aranyvérű lévén egyedül csak mugli barátainál tudja tévézésre pazarolni az idejét, miközben a kanapén henyél, így ez idáig csupán kétféle csatornával volt szerencséje megismerkedni. Hát, az egyik erősen felnőtteknek ajánlott tartalommal bír, a másik pedig a mugli sportok gyűjtőhelye. Többször nézett már futballt és kosárlabdát, de női kézilabdát is volt szerencséje látni. Bingó.
- Téged ismerlek a televízióból – nem sokat teketóriázik, rögtön belevág a közepébe. A tévé szót kissé furcsán ejti ki, ráférne még némi gyakorlás. Kékjeit a kézilabdasztár szemeire függeszti, vonásai meg sem rezzennek. – Szerintem híztál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=598517#post598517][b]Hedda Jorgensen - 2016.06.02. 14:25[/b][/url]

Most, hogy végre sikerült megszereznie a telefonját, amivel az ég egy adta világon semmire sem megy wifi hiányában - a mobilnetet pedig már említeni sem merem -, még otthon letöltött egy rakat játékot, amihez nem kell online lennie. Most épp a bejárati csarnokban várakozik egyik barátnőjére és nagyon elmélyülten öldösi le a zombikat. Meg kell vallanom, hogy különös őt ennyire életidegen szituációban látni. Tudjátok, megszoktam, hogy állandóan valami hülyeségen töri a fejét, mondjuk hogy leöntsön vízzel, alfarhang párnát rakjon alád, kipingáljon vagy csak úgy a létezésével az idegeidre menjen. Ráadásul a karma, bár tönkrement az egyik kedvenc farmerja a gyilkos orrmányos medve incidens alkalmával, megajándékozta helyette egy baromi jó rövid gatyóval, ami kiemeli formás, izmos combjait. Felette egy egyszerű ejtett vállú felső, nyaklánc, kiengedett göndör haj, alig valami smink és egy tornacipő.
Szóval épp tök átlagosan tengeti a mindennapját, ami szürke és sivár, mikor arra lesz figyelmes, hogy valaki figyeli. Merthogy ő csak áll az egyik lépcsőfokon lábait keresztbe téve, belemélyed a telefonba és nem tesz semmit, mégis bekerül perifériájába egy cipő. Megvárja, míg a pálya véget ér, hiszen első a zombik kiirtása, csak utána nyomja meg a lezáró billentyűt, hogy fejét felemelve szembenézzen egy Ryan Gosling hasonmással. Merthogy nemcsak a fiú jött mulgi környezetből, így jah, Hedda is tud egy s mást.
Szóval csak így állnak, szemeznek, szőkénk felvonja fél szemöldökét, hátha ezzel kicsikarhat bármilyen reakciót és akkor... Megszólal. Ó igen, dagad ám a lányom melle, a mája már kétszer nagyobb a megszokottnál. Végre egy földön élő ember, aki megismeri, erről beszélek emberek! A legnagyobb sztárokat mindenhol ismerik, ismétlem mindenhol. Ez az ember tájékozott, rendes fickó. Épp elmosolyodna és szóra nyitná a száját, mikor elhangzik a bűvös mondat. Egyetlen másodperc tizedrésze alatt koccannak össze a fogai és vág olyan fejet, mint aki nem is tudom... Hát szóval ő ilyen fura csontszerkezettel rendelkezik, szóval ahogy a fejét hátrahúzza, hirtelen hatalmas tokája villan és ajkai is ideges csücsörítőprésbe kerülnek. Aztán mielőtt bármi mást tehetne, gyönyörű lendülettel, kézilabdásokat megszégyenítő pontossággal vágja orrba az ismeretlent. Csak úgy a semmiből.
- Nem híztam, hanem izmosodtam, de asszem' most már ezt is tudod. Tapasztalatból tanul a legjobban az ember - megrázza jobb kezét, amivel a csodás találatot bevitte és mérgesen néz az RG hasonmásra. Akárki is ez, elég nagy tahó. Hogy lehet úgy indítani egy beszélgetést, főleg egy nővel, hogy hízott? Van ennek tökéletes esze? Kéri az ostort az élettől (meg Heddától), vagy mi a madárfészek van?
- Egyébként Hedda Jorgensen vagyok, kézilabdás, üdv.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=598536#post598536][b]Hunter Bailey - 2016.06.02. 15:35[/b][/url]

A telefont csak azután veszi észre, hogy duplán is végigmérte a lányt - természetesen csakis azért, hogy biztos legyen ráeszmélésében. Hát nehogy már bebukja itt a dolgot! Ha nem is jól, de ismeri ezeket a készülékeket, hiszen az összes mugliszármazású haverjának van, és általuk kipróbált már egy-két népszerű játékot is, de azok nem kötötték le úgy a figyelmét, mint a világháló csodája. Na, arra minden ellenkezés nélkül rátudna függni.
Visszapillant a kézilabdázó ráemelkedő tekintetébe, vár még egy pillanatot, azután megszólal. És kivár. Látni akarja szavai hatását, és csak azután folytatja, hogy a felismert sztár elmosolyodik. Az ő arca azonban ugyanolyan rezzenéstelen marad, semmitmondó szemmel és vonásokkal tesz határozott kijelentést. Valójában nem sértésnek szánja, nem is bóknak, a gondolat egyszerűen csak testet ölt. Megtörténik. Habozás nélkül.
A kézilabdás lány arca azonnal torzulni kezd, amúgy szép pofija furcsa formát vesz fel, amit az egy lépcsőfokkal lejjebb álló Hunter hirtelen nem is tud hová tenni. Az mondjuk leesik neki, hogy noha szavai révbeértek, a címzett nem repes tőlük örömében. Fejét kissé oldalra dönti, ahogy nézi a metamorfmágusokat megszégyenítő szőkét, szemöldökei árnyalatnyit összébb húzódnak. Érzi a vesztét.
- Áú! – akaratlanul is kiszökik száján a felkiáltás, és egy gyorsan múló pillanatra még egyensúlyából is kibillen. Míg jobbjával égő orrához kap, addig balját oldalra nyújtja, és leír vele jó néhány apró kört a levegőben mire visszanyeri balanszát. Megütközve, sőt mi több, megszeppent ártatlansággal néz fel támadójára, homlokát és szemöldökeit mindvégig értetlenül ráncolja.
- Egy aláírás is megtette volna... - mondja orrhangon, ujjaival szorítva a fájó pontot, majd végigsimít szája fölött, így ellenőrizve egyik kedvenc testrészének egészségi állapotát. Szerencsére nem vérzik. - Üdv. Hunter Bailey, bevert orrú újonc.
Tartózkodva figyeli Heddát, ujjai közben zsibbadó tagját masszírozzák. Legalább már tudja kivel kell feltétlenül jóban lennie.
- Mardekáros vagy, mi? - kérdezi, de szükségtelen hallania a választ, biztos abban, hogy beletrafált. A Roxfortos hét év alatt többet lógott velük, mint saját háztársaival, így bőven volt ideje megismerni, megszokni és megszeretni a mentalitásukat.
Félig-meddig félszeg, félig-meddig elégedett vigyorra húzódnak ajkai, és orrát elengedve felpillant a lépcsőfordulóban várakozó bőröndökre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=601173#post601173][b]Hedda Jorgensen - 2016.06.09. 21:40[/b][/url]

Miért van az, hogy az elmúlt időszakban szüntelenül ilyen pofátlan, ormótlan alakokkal találkozik? Ez a mai például nem lenne rossz hímpéldány, ad magára, a legtöbb kézilabdás barátnője azt mondaná rá, hogy szexi. Jah, csakhogy a kívül szépséges alma belül még lehet romlott. Vagy csak egyszerűen annyira tisztában van azzal hősünk, hogy ő jól néz ki, hogy lazán megenged magának ilyen megjegyzéseket. Feel free, gondolhatja, de rossz emberrel kezdett, annyi biztos.
A beszólást villámgyorsan követi egy reflexszerű ütés, amely tökéletes pontossággal találja el az orrcsontot és csak csodával lehet határos, hogy az nem törik el menten. Persze a lány nem is üt teljes erőből, az kéne még, rögvest Voldemortot varázsolna Ryan Goslingból. Ehelyett csak megkínálja az öklével, de utána rázza is a kezét, mert ez neki is fáj. Még csak el sem ered a fiú orra vére. Még. De ha tesz még pár ilyen megjegyzést, garantálható az eredmény.
- Egy "jól játszol" is megtette volna - elég könnyen kontráz rá a másikra, úgy is mondhatnám, hogy elemében van. Hangja különben is gunyoros, lesajnáló, az őt ért rosszindulatú és teljesen alaptalan kritika miatt pedig durcás is lett. Ez kellett neked te tökfej? Most aztán gondolkodhatsz azon, hogyan engeszteld ki, de annyit elárulok, hogy nem lesz könnyű dolgod. És jobban teszed, ha megpróbálod megbékíteni, csak súgva-búgva jegyzem meg. - Örülj, hogy megúsztad ennyivel. Más csajjal nem jártál volna ilyen jól - mogorván vakkantja oda, meg sem próbál kedves lenni. Nem hibáztatható emiatt, melyik hölgy tenne másképp a helyében? Egyébként egyetlen apró pillanatra, de tényleg csak annyira, elbizonytalanodik. Tényleg hízott? Aztán arra gondol, hogy az a gatya, ami két hete még feszült, most picit még bővebb is... Hát igen. Hedda tökéletes, de ez nem is kérdés.
- Rellonos, de igen. Te viszont minden bizonnyal nem hozzánk kerültél, ellenkező esetben keserves lenne az első éjszakád - szemei majdhogynem egyetlen vonallá szűkülnek össze, annyira csúnyán néz éppen, aztán arra jut, hogy... Nem akarja kihúzni karma néni/bácsi gyufáját, szóval nem hergeli az újoncot. Ki tudja mire képes. - Mindig ilyen kedvesen indítasz, vagy csak engem tiszteltél meg ezzel? - itt már egy aprócska mosoly azért megjelenik arcán, de Hunternek nem érdemes elbíznia magát. Kezeit keresztbe fonja maga előtt, csípőjét a lépcső korlátjának támasztja és érdeklődve figyel. Ég a vágytól, hogy hallja a választ. Se.