Egy olyan hely, melyen hiába beszélsz hangosan, vagy akár kiabálhatsz is, nem sokat ér, hiszen ezek a portrék mindent és mindenkit leköröznek. Egyes privát statisztikák szerint a legtöbb célba ért hátsó támadás ezen a folyosón hangzott el, hiszen elég kimondani az átkot, a pálcáig eljut az információ a célba vett azonban mindezt már nem hallja meg. Itt mindenféle és fajta ember keveredik, vidéki képek keverednek a városiakkal, mind egymásnak kiabálnak át, nem veszik a fáradtságot, hogy kisétáljanak a keretből, náluk így is tökéletesen megy az információcsere, melyből olyan szintű keveredés van, hogy még az Edicumban se lehet megjelentetni. Az emberi hangokhoz keveredik a különböző foglalkozások, piaci kofák hangja, valamint a szabadon tartott állatok sokaságának különböző hangmagasságokon történő kommunikációja. Ezen a helyen vigyázni kell a tettekkel, hiszen sokan azt hiszik, hogy ha nem hallják nem is látják a dolgokat, pedig szinte ki vannak éhezve arra, hogy valami új dolgot kürtölhessenek szét a kastély egész területén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=838250#post838250][b]Theodore B. Marchetti - 2021.10.17. 18:19[/b][/url]

művész leszek, meglássátok

- Na te rohadt banya, most megkapod – morog maga elé, miközben táskájába tömködi a festéket. Hogy honnan van? Kölcsönvette. Tényleg nem lopta, az egyik srác hagyta múltkor elől, ő meg megkérdezte, használhatná-e. Cserébe adott neki pár dolgot, így aztán senki sem mondhatta, hogy mekkora paraszt, hogy elszedi más dolgait. Ő általában talál és elrak, az már kérdés, hogy azt amúgy valaki hiányolja később.
Most viszont merényletet készül elkövetni. Alaposan megfontolt szándékkal indul el az egyik folyosó felé, ahol a napokban ténfergett. Meglátszik, hogy régiek a festmények, olyanok, hogy nem tudják megjegyzés nélkül hagyni azt, ahogy kinéz. Ez amúgy nem is szokta nagyon érdekelni, jobbára énekel olyankor vagy szimplán nem figyel és már ott sincs, azonban az egyik öreg banya nem egyszer festményeken keresztül követte, hogy majd jól kioktatja. Emlékezteti valakire, nem tudja kire és miért, annyi biztos, hogy rohadt idegölő. Ezért is találta ki, hogy ha harc, legyen harc. Kicicomázza, ezen nem múlik és akkor majd a hülye festmény hülye festmény lakótársai és barátai majd jót röhögnek rajta. No meg, mindig is falra akart alkotni, a szobájukban már ott fityeg pár figura, de azok picit és kezdetlegesek. Hogy gondol arra, hogy ez rongálás? Aligha.
Csak háromszor téveszt irányt, mire megleli a helyeset, oda sem neki. Az ilyen apróságokon nem akad fenn, csak vigyorogva áll meg a célja előtt. Az nem rest rögtön pörölni vele, amire csak duruzsol válaszként olasz szidalmakat, amit ha értene, a festett füle állna ketté. Előkészíti a dolgokat, jó élénk lilát, miért is ne alapon. Talán a banya rájön, mert már kárál is, a többi meg csak néz. Időben van még, egyelőre nem ütötte el az óra a takarodót, de nincs sokkal előtte. Ilyenkor erre már aligha járnak, mindenki igyekszik visszaérni, a prefektusok meg épp indulnak. Neki nem számít, olyan szabadosan kezeli az időt, hogy az már szégyen. Lehet, ha lenne esze, gondolkodna, ehelyett csak egy vonalat húz. Egyelőre nem telik többre, mert nem találta ki mit akar, ellenben a kárálás amit kap érte, felbecsülhetetlen. Nevet egyet.
- Na, most meglássuk ki lesz a festett bájgúnár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=838746#post838746][b]Theodore B. Marchetti - 2021.11.01. 17:18[/b][/url]

művész leszek, meglássátok

Persze, hogy ellenkezik. Még ha festett is, ezeknek van egy külön világuk, életük, amit élnek vígan, vagy épp búsan, de működik, mintha csak a normális lenne. Vagyis, annak egy fura változata. A lényeg viszont változatlan, ami pedig az, hogy ragaszkodnak hozzá és lehetőleg úgy, ahogy azt annak idején valaki megálmodta. Jó kérdés ki, kik alkottak ide és miért, de megtették és most itt lógnak, a jó ég tudja mióta. A por nem fogja őket, arra van bűbáj, időnként pedig bizonyára fel is újítják őket, mert a festék sem pereg, de azért látni, hogy nem mai darab. Egyes darabok ártalmatlanok, egyesek meg olyan bosszantóak, hogy nem hagyják békén Teddy nyugalmát sem. Vagy csak indokot keres megint arra, hogy túltöltődött energiáit levezesse.
Ellenkezzen csak, ő meg vigyorog, nem is figyelve azt, hogy valaki közeledik. Aztán lépéseket hall, mégsem riad meg, még időben van, bár az már más kérdés, hogy amit épp művel, nem épp szép dolog. Felkészül arra, hogy prefektus jön, azonban amikor a hang megcsapja a fülét, kénytelen felnevetni. Leereszti a kezét, mert éppen akarta volna folytatni a művet, amit elképzelt fejben. A kis dobozba ejti, hogy ne a földre csepegjen, vagy a cipőjére, majd az illető felé fordul.
- Ó, dehogynem éri meg. Már ahogy visít, épp elég – persze, az már más kérdés, hogy egy portré sértegetéseit fel sem kellene venni, nemhogy ellene menni festékkel vagy bármivel. Ilyen őrült ötlete is neki lehet, mert akik a falra alkotnak, legalább azt mondják, művészek és így mutatják meg a világnak. Ellenben Teddy mit akar megmutatni? Hogy tud vonalakat húzni? Mondjuk, ha a mai művészetet nézzük, ezért, egy üres vásznon lehet valaki milliókat fizetne.
- Tudom már ki vagy te – mintha csak most ismerné meg, ismerné fel, kibe futott bele megint, vagyis inkább, most ki futott belé. Talán egy fokkal jobb színben van, de még mindig mankózik, bár mintha abból kevesebb lenne. Nnna. - Te vagy az én lelkiismeretem, hús-vér emberként. Már múltkor is, most is. Zseniális, mindig akartam egy ilyet – mintha rajta múlt volna, úgy szórakozik ezen, és még nem is sértő módon, látni, hogy úgy örül neki, mintha karácsonyi ajándékot nyomna a kezébe a srác. - De, jajaja, csúnya, rossz én, kint is vagyok és rongálok. Ez a büdös banya viszont akkor is megérdemli. Olyan mocskos a szája, lehet ragasztót kellene rajzolni neki – összeszűkült szemmel nézi, mintha el akarná átkozni, majd végül legyint. A banya azonban visít, mire felszisszen, mert ezt telibe kapta füllel, így arrébb lép.
- Jó, én érthető vagyok. Na de te? Eltévedtél talán? Egy kanyarral arrébb vagytok ti kékek. Vaaagy… csak nem? Tilosban akarsz járni? - mintha ez lehetséges lenne, de láthatóan nem bully, aki éppen kiéleződik arra, hogy abba kössön bele, ami a másikban a leggyengébb. Ő csak kerge.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=840711#post840711][b]Theodore B. Marchetti - 2021.12.23. 22:54[/b][/url]

művész leszek, meglássátok

Mindenki más, ők meg aztán végképp ég és föld kategória, ehhez elég volt egy találkozó is, de lehet, ha csak szimplán egymás mellé állnak, akkor is kiütközik. Elvégre, a másik jól fésült, meg normálisan öltözik, ellenben Teddyvel, aki kócos, lyukas és akadnak láncai is. Meg ahogy beszélnek. Jó, az olaszokról köztudott, hogy hangosabbak és szeretnek gesztikulálni mellé, erre jön rá a saját stílusa. Szegény Kornél meg… hát elveszne mellette, bár neki is van szája, beszél is, így minden faja. Lenne. De visít a nő, Kornél meg szentlélek. Nyilván. Ha ő is rajzolna vele, jobban meg lenne lepve. Inkább úgy mondaná: nem is várt mástól.
- Áldassék a szűzanya, meg minden szent. Szeretnél névjegykártyát is róla? - vigyorog egy sort, mintha ezt amúgy hivatalossá kellene tenni. - Amúgy tudom. Sokszor alkotok hülyeséget – mintha valami elfajzott művészet lenne, nem pedig a pillanat, az unalom, meg a sok energia heve. Ó nem. de.
- Iggen, tudom. Sértek én sok mindenkit, csak ja. A büntetést meg nem is tudod meg, csak ha elmondom – ölti ki a nyelvét, mintha titok lenne és sosem ismerhetné a másik. - Miért, te mit adnál? - mintha csak licitet várna, de közben csak kíváncsi, hogy ha a lelkiismerete, meg pedáns, miket szórna felé. Vagy csak felkészül arra, mit kapna? Jó kérdés. Aztán erre nem kioktatja? A csípőjére vágja a kezét, mint egy háziasszony és „ha” pillantással nézi, ahogy még itt magyaráz is. Erre nem tud nem röhögni végül, bele a markába, hogy ne legyen már hangosabb, mint kellen.
- És akkor te vagy a lelkiismeret meg a jó, mi? Azért te is tudnál alkotni, ha akarnál. Jól van, nem féltelek – finoman paskolja meg a másik vállát, majd kotorja elő az emlegetett darabot. Megköszörüli a torkát, hátrébb lép és a most már nagyon hangosan tiltakozó portréra szegezi a pálcát.
- Silentio – huss és pöcc, és a csend beáll. Nem tökéletes, ha odahajolna valaki, akkor nagyon halkan hallana valamit, de épp elég, hogy ők nem, főleg, ha beszélgetnek is. Szinte büszke fejjel néz a másik felé.
- Mi lett volna velem nélküled! Hát köszönöm – benyúl a zsebébe, miután elteszi a pálcát és a még nem száraz festéket törölgeti le a képről. Marad így is rajta, de a némaság elég büntetés. - Mostantól mindig ezt kapja, ha – azzal elrejti a zsepit is és a másik felé fordul. Szemöldökét vonja fel, majd ingatja meg a fejét.
- Mééégis tilosban vagy. Ejnye – vigyorog egy sort, majd koppan. Hát eltévedt. Mondjuk éjjel nem nehéz, minden folyosó egyforma kábé és minden néma. - Óóó, vagy úgy. Látod, ez a baj a sok tanulással, káros az időérzékre. Én mindig mondom – most ő csóválja a fejét. - Elnavigáljalak? Tökre tudom a jó utakat, szóval nem kell félned – vagy de. De ez már más kérdés.