31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet
Társalgó - Séllei K. Olivér hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 6. 12:59 | Link

Kornél

Unalom. Miután a hét elején visszatértem az iskolába, az első két nap után eljutottam a távozásom előtti szintre. Nem tudtam mit kezdeni magammal, untam az egészet, az embereknek pedig már a látványa is kikészített idegileg. Antiszociális vagyok, nem tagadom. Sosem voltam jó az emberekkel való kapcsolatteremtésben - ami talán a családi hátteremnek köszönhető -, éppen ezért igyekeztem is elkerülni őket, egy-két kivétellel. Tennivaló nélkül pedig a kastélyban töltött napok sokkal hosszabbnak látszódtak a valósnál.
Miután a kelleténél jóval több időt töltöttem az ágyamban, olyan dél körül kelhettem fel. Magamra húztam egy kopott világos farmert, egy fehér inget és egy fekete cipőt, majd elindultam valami kaja után nézni. Nem tartozott a szokásaim közé a nagyteremben való étkezés, utáltam, ha közönségem van evés - vagy éppen bármi más - közben. Csak az olyan kötelező alkalmakkor tettem be a lábam a terembe, mint az évnyitó, karácsony, vagy évzáró, a normális napokon inkább a konyhát látogattam. Sokkal egyszerűbb volt, a manók örömmel szolgáltak ki és nem kellett jópofiznom senkivel sem, sőt, alig találkoztam emberekkel az odafelé vezető úton. Feltételezem a fele társaság még az álmok mezején kirándult, a másik fele meg elfoglalta magát valamivel, vagy éppen ebédelt a nagyteremben. Szerencse.
A konyhába érve szokásukhoz híven a manók azonnal hellyel kínáltak, és elém tettek egy rakat süteményt, szendvicset és egy bögre kávét. Miután jóllaktam, fogtam az újratöltött kávésbögrémet, és elindultam kifelé, nem bírtam a meleget, ami a ott uralkodott, és a házimanóknak fel sem tűnt. Meg volt a célom, hova megyek, rémlett egy nem olyan forgalmas hely a nyugati szárnyban, úgyhogy csak néhány emeletet kellett felfelé gyalogolnom.
Belépve az ajtón körülnéztem, sejtésem beigazolódott, egy lelket sem láttam. Leültem az egyik zöld bársonnyal borított ablakpárkányon. Fejemet nekidöntve az ablak hideg üvegének próbáltam kissé felébredni, amihez a kezemben tartott ital segítségemre volt.
Szál megtekintése
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 7. 11:59 | Link

Kornél

Azért is szerettem ezt a termet, mert néhanapján fordultak meg itt kettőnél-háromnál többen. Rémlik, hogy régen voltak nagyobb események is, amiket ide szerveztek, mostanra azonban már ezek is átkerültek a nagyterembe, hogy még több diák részt vehessen, így a társalgó meglehetősen kihasználatlanná vált. Aminek én csak örültem, annál több időt tölthettem egyedül. De tényleg, régebben sok időmet töltöttem itt, akkor sem futottam össze sok emberrel. Ez maga volt a béke szigete.
Ülök az ablakban, próbálok felébredni. A megszokottnál többet aludtam, ez lehet a probléma, mindenféle álom nélkül, túlaludtam magamat, amit nem tudom, hogy hogyan sikerült kivitelezni, tekintve a zajt, ami általában reggelente az alagsorban uralkodott. A még lelkesek elindultak reggelizni, vagy bezárkóztak a klubhelyiségbe és ott hangoskodtak. Úgy tűnik, hogy ma mindenki sokáig aludt, nagy örömömre végre én is kipihenhettem magamat. Szükségem volt az alvásra, a tegnapi nap lefárasztott rendesen.
A kinti világ nem igazán köt le, túl magasan és távol vagyok, az emberek innen csak hangyák. Sokan vannak kint, elég jó az idő hozzá, és éppen véget ért az ebéd, hogyha jól számolom. Helyes, legyenek csak, addig sem itt vannak. Telenként mondjuk sokkal nehezebb elkerülni az embereket ebben az iskolában, mint ilyenkor, a hidegben sokkal kevesebben merészkednek ki, és mindenki inkább a meleg és kényelmes helyeket keresi, mint például a társalgó. Sokkal többen vannak olyankor a klubhelyiségben is, olyankor csak a szoba a biztos visszahúzódási pont.
Nem veszem észre, hogy bárki is belépne a terembe, csak iszom a kávémat és élvezem a fejemnek nyomódó ablaküveg hidegét. Kár, hogy nyár van, és eléggé gyorsan felmelegszik. Csak a köhintésre fordulok oda, először remélem, hogy nem valami kis csaj, akinek nincs jobb dolga a zaklatásomnál, majd Kornélt meglátva elvigyorodok. Régen találkoztunk, én is sok időt töltöttem otthon, és hallottam, hogy ő is itt hagyta a kastélyt egy kis időre. Megértem, nagyon elege tud lenni bárkinek a kastélyból és a benne mászkáló emberekből. Sokat nem változott, kicsit talán öregedett, ami ennyi idő alatt azt hiszem érthető.
- Nincs akkora szerencséd - válaszolok vigyorogva és felkelek az ablakpárkányról, hogy kezet foghassunk. Talán ő volt az egyetlen ember, akivel az iskolában tartós barátságot kötöttem.
- Azt hittem, belefulladtál a hazugságokba - vágok vissza. Mindkettőnknek meg voltak a tulajdonságai, amikért mások talán nem kedveltek minket, ezért is jöttünk ki jól. Mondhatni ezen alapult az egész kapcsolatunk. Meg azon, hogy ugyanaz volt az első keresztnevünk.
Szál megtekintése
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 9. 17:21 | Link

Kornél

Amíg távol voltunk a kastélytól, mindkettőnknek volt elég dolga, nem igazán akadt időnk a levélírásra vagy a személyes találkozásra. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy ha baj van, vagy esetleg segítségre van szüksége, a másik tudatná, nem véletlen voltunk már ennyi ideje barátok. Mindkettőnknek akadtak bizalmi problémái, amiért kevesekkel ápoltunk közeli kapcsolatot, de egymással mégis eléggé jóban voltunk. Hosszú évek munkája volt, na meg mi, maroknyi pasi a kastélyban tartsunk össze.
- Remény hal meg utoljára. - Visszavigyorgok rá és ismét elfoglalom helyemet a bársonyozott ablakpárkányon, felé fordulva, hogy beszélgethessünk. Éppen elég időt töltöttünk távol a kastélytól, és ezzel egymástól is ahhoz, hogy most bőven legyen miről beszélni. Alapjáraton egyikünk sem tartozott a közlékeny emberek közé talán sohasem, de meg volt az a társaság, amiben talán egy kicsit megnyíltunk és beszéltünk az életünkről, problémáinkról.
- Akkor lenne baj, ha nem emlékeznél rájuk. - Sosem tekintettem rá úgy, mint egy beteg emberre, számomra a hazugságok, amik a szájából elhangzottak, inkább csak szórakozásnak tűntek. Addig nem volt bajom, ameddig nekem nem hazudott, ha pedig megtette, az esetek többségében az sem zavart, elfogadtam olyannak, amilyen, ahogy ezt ő is megtette velem. Mindkettőnknek akadtak kis stiklijei, amivel mások számára lehetetlen volt a velünk való barátkozás, ezért is jöttünk ki jól. Az évek alatt volt elég alapja az egész dolognak közöttünk, sok mindent éltünk át és sok balhéból keveredtünk már ki, amikbe én általában a csajok, ő pedig az őrültség miatt keveredett.
- Kábé egy hete. Gondolom te sem sokkal régebben. - Ha hosszabb ideje itt lenne, mint én, már hallottam volna a nevét legalább néhány embertől, azonban ez nem történt meg. Ami azt illeti, eddig egyetlen egyszer került szóba, akkor is az csak a folyosón csíptem el két pletykás kislánynak a beszélgetését. Itt lehetetlen az információszerzésnek más módja, úgyis ezek a személyek tudják a legjobban, hogy kivel mi történik.
- Hallom megint összeakadtál Kath-tel. - Személy szerint a csajjal semmi gondom nem volt, nem is nagyon ismertem. Azt tudtam, hogy Kornélnak volt már köze hozzá korábban is, bár túl közlékeny nem volt a dologgal kapcsolatban, ahogyan mással sem, de ez sosem jelentett gondot. Amit el kellett, azt elmondtuk.
Utoljára módosította:Séllei K. Olivér, 2013. július 9. 18:02 Szál megtekintése
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 18. 17:07 | Link

Kornél

Tény, viszonylag sok idő kimaradt, ha jól számolom, négy-öt hónap, de akár az is lehet, hogy fél év. Nem vagyunk nők, hogy minden egyes találkozásunkat napra pontosan számon tartsuk, mi még arra sem voltunk rákényszerülve, hogy az iskolától távol töltött idő alatt levelezzünk. Eljön itt mindennek az ideje, az elmúlt időszak eseményeinek megtárgyalásának is. Mindketten tele voltunk hibával, voltak bakijaink, és a viselkedésünk, szokásaink nem éppen a kifogásolhatatlan kategóriába tartoztak. Így hát rákényszerültünk, hogy legalább egymást toleráljuk, másokat nehezen vettünk volna rá erre.
Szeretem az iskolai légkört, mindig is élveztem, hogy itt legalább egy kicsit távol lehetek a problémáim okozóitól, ha már a gondolatoktól nem is. A kastély hatalmas hátrányai közé tartoztak azonban a pletykák, és az, hogy itt mindenki azt hiszi magáról, hogy ő mindent száz százalékosan tud, valamint ezeknek a sokszor kitalált történeteknek a terjesztői, vagyis nagyrészt a 14-16 éves kislányok, akiknek nem akad jobb dolguk szabadidejükben, és úgy gondolják, hogy ezekkel belophatják magukat egymás szívébe.
- Sohasem állítottam másképp. - Rávigyorgok, és kényelmesen hátradőlök az ablakpárkányon. Kortyolok a kávémból, és megállapítom, hogyha az embert beszéltetik, az ébredés határozottan könnyebben megy, mintha csak a nem is annyira hideg ablaküveg próbál magamhoz téríteni. Plusz előny, hogy a második bögre színtiszta koffein is kezdi kifejteni a hatását, éberebbnek érzem magamat, mint mikor beléptem ide. Kornél képességeiben nem kételkedem, tisztában vagyok vele, hogy ha akarna, jelen pillanatban is úgy hazudhatna az arcomba, hogy észre sem venném mit tesz. Ez valahogy sosem zavart, és bár nem gondoltam magamat könnyedén átverhetőnek, tudtam, hogy ő bármikor megteheti.
- Nem tudnak már mit kezdeni magukkal. - Ebben az egy hétben, amit itt töltöttem, én is találkoztam már olyan emberekkel, akiknek komolyan megkérdőjeleztem a józan eszük létezését. Voltak idegesítőek, nem eredetiek, valamit csak úgy szimplán buták is, náluk tudtam, hogy az volt az első és a legutolsó találkozásunk egyben, többet nem fogok egy másodpercet sem a társaságukban tölteni.
- Van amikor még azt sem kell megvillantani. Például volt az a Rellonos prefektus csaj. - Megvonom a vállamat, akkor ott határozottan könnyen megkaptam a lányt. Azóta igyekszem nagyobb fába vágni a fejszémet, ahol esetleg dicsőség is, ha az alany felkerül arra a bizonyos listára. A "hadműveletet" annál a lánynál kezdtem, akit talán a legnehezebb megpuhítani az egész iskolában, de ki tudja, lehet, hogy kitartó leszek ezzel az üggyel kapcsolatban.
- Viszont akadnak olyanok is, akik miatt fáj a fejem, rendesen. - Vigyorgok. Nekem egyáltalán nem probléma, hogy nem adják meg magukat olyan könnyen, mint mások, sőt. Élvezem a kihívást, ilyenkor próbálgathatom, hogy mire vagyok képes egy jó estéért. A fő ok, amiért ezek a bizonyos csajok ennyire nehezen kaphatók az, hogy annak ellenére, hogy rengeteg energiát ölök bele a megszerzésükbe, még mindig nem akarok semmi komolyat. Az nem is én lennék.
Szál megtekintése
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 21. 23:22 | Link

Kornél

Valamilyen szinten mindig is csodáltam Korlét a "képességéért". Sohasem irigyeltem tőle, hallottam éppen elég dolgot, amiért nem akartam, hogy én is rendelkezzek vele, ugyanakkor tetszett maga a dolog. Mindig gátlástalanul hazudni, ráadásul úgy, hogy az eseteknek nullához közeli számában bukik csak le, mindig is a vágyaim közé tartozott. Nem arról van szó, hogy én nem voltam képes hazudozni - ha tenni kellett a szépet a lányoknak, majdnem ugyanolyan profi voltam benne, mint ő -, egyszerűen csak nem voltam annyira kiváló benne. Tisztában vagyok vele, hogy meg van az árnyoldala is, éppen ezért nem voltam rá irigy. Az egésznek a kényszeressége kikészített volna, éppen ezért bőségesen elég volt nekem képességnek az illúziómágia. Azzal is meg tudtam védeni magamat, ha éppen felforrósodott a lában alatt a talaj, és határozottan kevesebb volt az árnyoldala a dolognak, mint az ő esetében.
Csak megvonom a vállamat válaszképp, én sem értettem soha, hogy mi értelme van a mugli cuccok becipelésének az iskolába. Lehet, hogy megnyugvást nyújt valakinek, ugyanakkor eléri, hogy valamilyen szinten kinézzék a többiek maguk közül. A varázsvilágban még ha nem is tiltakozott mindenki a varázstalan dolgok jelenléte ellen, de nem kedvelték őket. Ismeretlenek voltak nekik, és köztudott, hogy az ember az ismeretlen dolgoktól fél és tart a leginkább. Éppen ezért tartozik a legnagyobb félelmek közé a sötétség; amit nem látunk, azt nem is ismerjük.
- Az. Nincs bennük semmi kihívás. - A dolog meg ugyebár akkor a legizgalmasabb, ha meg kell küzdeni az adott személyért. Közben megismerhetjük egymást, és bár a végén úgyis ejtve lesz a csaj, de ki tudja, akár valami érdekeset is megtudhatok. Egyszer-kétszer előfordult már, hogy éppen ebből az ismerkedésből kifolyóan jutottunk el odáig, hogy még egyszer-kétszer "összefussunk". Ugyanakkor káros is lehetett a dolog, éppen ezért elő is fordult, hogy amikor nagyon láttuk a különbözőségünket, nem fecséreltük az időt bájcsevejre. Az a kapcsolatnak nem nevezhető valami pedig még most is tart közöttünk.
- Van, hogy megéri a fáradtságot. - Megvonom a vállamat közben. Furcsa lehet ezt pont az én számból hallani, de tényleg így gondolom. Akadnak lányok, akikért megéri küzdeni, különösen az ő esetében, aki nem is hagyná ott őket. Én is küzdök, bár én csak egy éjszakáért az esetek többségében. Őt ismerve nem érné be ennyivel, hanem többet akarna, azért pedig, ha tényleg összejön, még akár meg is érheti küzdeni.
- Talált, süllyedt. - Vigyorogva válaszolok, nem lep meg, hogy leesett neki kiről is van szó. Kevés olyan ember van a kastélyban, aki még engem is megfogna, ő pedig ismer, nem volt hát nehéz dolga.
- Kegyetlen az a nőszemély - jegyzi meg fejcsóválva. Néha már én is eljutok odáig, hogy úgy gondolom, nem éri meg a fáradtságot, de aztán feléled bennem a versenyszellem, és már "csakazértis" alapon támadom, és akarom megszerezni továbbra is.
Szál megtekintése
Társalgó - Séllei K. Olivér hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet