31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 6. 12:59 | Link

Kornél

Unalom. Miután a hét elején visszatértem az iskolába, az első két nap után eljutottam a távozásom előtti szintre. Nem tudtam mit kezdeni magammal, untam az egészet, az embereknek pedig már a látványa is kikészített idegileg. Antiszociális vagyok, nem tagadom. Sosem voltam jó az emberekkel való kapcsolatteremtésben - ami talán a családi hátteremnek köszönhető -, éppen ezért igyekeztem is elkerülni őket, egy-két kivétellel. Tennivaló nélkül pedig a kastélyban töltött napok sokkal hosszabbnak látszódtak a valósnál.
Miután a kelleténél jóval több időt töltöttem az ágyamban, olyan dél körül kelhettem fel. Magamra húztam egy kopott világos farmert, egy fehér inget és egy fekete cipőt, majd elindultam valami kaja után nézni. Nem tartozott a szokásaim közé a nagyteremben való étkezés, utáltam, ha közönségem van evés - vagy éppen bármi más - közben. Csak az olyan kötelező alkalmakkor tettem be a lábam a terembe, mint az évnyitó, karácsony, vagy évzáró, a normális napokon inkább a konyhát látogattam. Sokkal egyszerűbb volt, a manók örömmel szolgáltak ki és nem kellett jópofiznom senkivel sem, sőt, alig találkoztam emberekkel az odafelé vezető úton. Feltételezem a fele társaság még az álmok mezején kirándult, a másik fele meg elfoglalta magát valamivel, vagy éppen ebédelt a nagyteremben. Szerencse.
A konyhába érve szokásukhoz híven a manók azonnal hellyel kínáltak, és elém tettek egy rakat süteményt, szendvicset és egy bögre kávét. Miután jóllaktam, fogtam az újratöltött kávésbögrémet, és elindultam kifelé, nem bírtam a meleget, ami a ott uralkodott, és a házimanóknak fel sem tűnt. Meg volt a célom, hova megyek, rémlett egy nem olyan forgalmas hely a nyugati szárnyban, úgyhogy csak néhány emeletet kellett felfelé gyalogolnom.
Belépve az ajtón körülnéztem, sejtésem beigazolódott, egy lelket sem láttam. Leültem az egyik zöld bársonnyal borított ablakpárkányon. Fejemet nekidöntve az ablak hideg üvegének próbáltam kissé felébredni, amihez a kezemben tartott ital segítségemre volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 7. 01:21 | Link

másik Kornél

Ellentétben, mondjuk mindenki mással, ő szinte az egész délelőttöt átaludta. Bár néha azért felkelt, megnézte az óráján mennyi az idő, majd morogva a párnája temette az arcát és tovább aludt. Hosszú éjszakája volt, éber álomban töltötte az éjszaka nagy részét, de valahányszor felkelt, sehogy sem tudott visszaemlékezni arra, mi történt az álmában, de egy valami szinte beleégett a retinájába, fehér alapon vörös foltok, először csak néhány csepp, majd egyre több, végül mintha egy egész vödörnyit rálöttyintettek volna. Dél körül végül úgy döntött, véget vet ennek a hülyeségnek. Lassan felkelt, lezuhanyzott, magára rángatott egy sötétkék pólót, farmert, a fekete tornacipőjét és elindult valamerre. A hajával nem sokat törődött, unottan túrt bele és még azt is megállta, hogy megnézze magát az egyik arra alkalmas lovagi páncélban. Nem foglalkozott semmivel, a semmi viszont foglalkozott vele. Egyre inkább megteltek a folyosók azokkal a diákokkal akik épp a nagyterembe igyekeztek ebédelni. A törpék akik körülötte rohangáltak olyan szinte felidegesítették, hogy komolyan elgondolkodott rajta, hogy megfogja az egyiket a hajánál fogva, felcipeli a Rellonba és felajánlja Kathynek ebédre. Ettől a gondolattól már sokkal kellemesebben érezte magát a valós probléma azonban nem szűnt meg. Emlékezett rá, hogy valamerre itt kell lennie a társalgónak, ami nem igazán hű a nevéhez, mivel általában üres. Így nem vesztegelt sokat elindul abba az irányba amerre sejtette, kirántotta az ajtót a helyéről majd ugyan azzal a lendülettel be is csapta maga mögött. Nekidől a fának, attól félt, hogy valaki esetleg követi, de amikor nem hallott egy árva lelket sem, végre körbenézhetett. Újra és újra végigfuttatta a tekintetét az ismerős helyen, de csak második alkalommal akadt meg a szeme az ismerős idegenen. Bár a srác idősebbnek tűnt annál, mint akire emlékezett, de egészen biztos volt benne, hogy a haverjához van szerencséje. Csak nem érti, akkor miért ácsorog itt, mint valami szerencsétlen. Köhint egy sort és lassú léptekkel elindul felé.
-Azt hittem, meghaltál nélkülem.
Széles vigyor terül szét az arcán, bármennyire is próbál hatásvadász lenni, hosszú lábainak köszönhetően néhány lépéssel átszeli a szobát így már nyújthatja is kezét Olivérnek.
-Pedig reménykedtem bele, hogy felfaltak a nők.
A kedvesség határtalan, de ez már csak így megy, közöttük. Kornél pedig inkább kezd bármi olyannal ami nem rá tereli a figyelmet.

Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 7. 11:59 | Link

Kornél

Azért is szerettem ezt a termet, mert néhanapján fordultak meg itt kettőnél-háromnál többen. Rémlik, hogy régen voltak nagyobb események is, amiket ide szerveztek, mostanra azonban már ezek is átkerültek a nagyterembe, hogy még több diák részt vehessen, így a társalgó meglehetősen kihasználatlanná vált. Aminek én csak örültem, annál több időt tölthettem egyedül. De tényleg, régebben sok időmet töltöttem itt, akkor sem futottam össze sok emberrel. Ez maga volt a béke szigete.
Ülök az ablakban, próbálok felébredni. A megszokottnál többet aludtam, ez lehet a probléma, mindenféle álom nélkül, túlaludtam magamat, amit nem tudom, hogy hogyan sikerült kivitelezni, tekintve a zajt, ami általában reggelente az alagsorban uralkodott. A még lelkesek elindultak reggelizni, vagy bezárkóztak a klubhelyiségbe és ott hangoskodtak. Úgy tűnik, hogy ma mindenki sokáig aludt, nagy örömömre végre én is kipihenhettem magamat. Szükségem volt az alvásra, a tegnapi nap lefárasztott rendesen.
A kinti világ nem igazán köt le, túl magasan és távol vagyok, az emberek innen csak hangyák. Sokan vannak kint, elég jó az idő hozzá, és éppen véget ért az ebéd, hogyha jól számolom. Helyes, legyenek csak, addig sem itt vannak. Telenként mondjuk sokkal nehezebb elkerülni az embereket ebben az iskolában, mint ilyenkor, a hidegben sokkal kevesebben merészkednek ki, és mindenki inkább a meleg és kényelmes helyeket keresi, mint például a társalgó. Sokkal többen vannak olyankor a klubhelyiségben is, olyankor csak a szoba a biztos visszahúzódási pont.
Nem veszem észre, hogy bárki is belépne a terembe, csak iszom a kávémat és élvezem a fejemnek nyomódó ablaküveg hidegét. Kár, hogy nyár van, és eléggé gyorsan felmelegszik. Csak a köhintésre fordulok oda, először remélem, hogy nem valami kis csaj, akinek nincs jobb dolga a zaklatásomnál, majd Kornélt meglátva elvigyorodok. Régen találkoztunk, én is sok időt töltöttem otthon, és hallottam, hogy ő is itt hagyta a kastélyt egy kis időre. Megértem, nagyon elege tud lenni bárkinek a kastélyból és a benne mászkáló emberekből. Sokat nem változott, kicsit talán öregedett, ami ennyi idő alatt azt hiszem érthető.
- Nincs akkora szerencséd - válaszolok vigyorogva és felkelek az ablakpárkányról, hogy kezet foghassunk. Talán ő volt az egyetlen ember, akivel az iskolában tartós barátságot kötöttem.
- Azt hittem, belefulladtál a hazugságokba - vágok vissza. Mindkettőnknek meg voltak a tulajdonságai, amikért mások talán nem kedveltek minket, ezért is jöttünk ki jól. Mondhatni ezen alapult az egész kapcsolatunk. Meg azon, hogy ugyanaz volt az első keresztnevünk.
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 9. 01:09 | Link

másik Kornél

Bárcsak neki is azért kellett volna lelépnie, mert elege volt a kastélyból. Felesleges lenne ez kifejtenie, mindkettőjüknek nyilvánvalóak az indokok. Olivér azok közé az emberek közé tartozott, akivel Kornél tisztázta a helyzetet. Szívesebben ment volna úgy el, hogy nem szól senkinek semmit, de mégsem tette meg. De azt sem gondolta volna, hogy ilyen sokáig elhúzódik a dolog.
-Reménykedhet az ember, nem?
Vigyorog egy sort, miközben a fejét ingatja. Miután kezet fogtak nekidől a legközelebbi falnak, hogy szemben legyen a beszélgetőpartnerével. Az illem így kívánja és ez az a helyzet, ahol ezt be is tartja. Ritka dolog és máskor nehezére is esne, de a kíváncsisága és a barátság ami összeköti a rég nem látott ismerőssel a keserű részét elűzi az illedelmes vagyok témának.
-Úgy ismersz te engem? Mindig hazugságomra emlékszem. Mostanában amúgy sem volt lehetőségem rá.
Szereti, ha nem betegségként kezelik a dolgot. Nem szeret róla beszélni és az esetek többségében le is tagadja, de most az egyszer kivételt tesz és nem fújja fel a dolgot.
-Mikor jöttél vissza?
Majdnem biztos volt benne, hogy Olivér is lelépett egy időre. Abban nem biztos, hogy pontosan miért, de nem is fontos. Most már itt vannak, mind a ketten, újra játékban. Nevetnie kell, ha eszébe jut az a rengeteg hülyeség, amit együtt csináltak. Olivér mindig nagyobb spíler volt, ezt kár lenne tagadni, persze őt sem kellett félteni, de Kornél inkább a balhésabb dolgokban volt előrébb. Világ életében csöndes őrült volt, ha épp nem valami sértés jött ki a száján.
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 9. 17:21 | Link

Kornél

Amíg távol voltunk a kastélytól, mindkettőnknek volt elég dolga, nem igazán akadt időnk a levélírásra vagy a személyes találkozásra. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy ha baj van, vagy esetleg segítségre van szüksége, a másik tudatná, nem véletlen voltunk már ennyi ideje barátok. Mindkettőnknek akadtak bizalmi problémái, amiért kevesekkel ápoltunk közeli kapcsolatot, de egymással mégis eléggé jóban voltunk. Hosszú évek munkája volt, na meg mi, maroknyi pasi a kastélyban tartsunk össze.
- Remény hal meg utoljára. - Visszavigyorgok rá és ismét elfoglalom helyemet a bársonyozott ablakpárkányon, felé fordulva, hogy beszélgethessünk. Éppen elég időt töltöttünk távol a kastélytól, és ezzel egymástól is ahhoz, hogy most bőven legyen miről beszélni. Alapjáraton egyikünk sem tartozott a közlékeny emberek közé talán sohasem, de meg volt az a társaság, amiben talán egy kicsit megnyíltunk és beszéltünk az életünkről, problémáinkról.
- Akkor lenne baj, ha nem emlékeznél rájuk. - Sosem tekintettem rá úgy, mint egy beteg emberre, számomra a hazugságok, amik a szájából elhangzottak, inkább csak szórakozásnak tűntek. Addig nem volt bajom, ameddig nekem nem hazudott, ha pedig megtette, az esetek többségében az sem zavart, elfogadtam olyannak, amilyen, ahogy ezt ő is megtette velem. Mindkettőnknek akadtak kis stiklijei, amivel mások számára lehetetlen volt a velünk való barátkozás, ezért is jöttünk ki jól. Az évek alatt volt elég alapja az egész dolognak közöttünk, sok mindent éltünk át és sok balhéból keveredtünk már ki, amikbe én általában a csajok, ő pedig az őrültség miatt keveredett.
- Kábé egy hete. Gondolom te sem sokkal régebben. - Ha hosszabb ideje itt lenne, mint én, már hallottam volna a nevét legalább néhány embertől, azonban ez nem történt meg. Ami azt illeti, eddig egyetlen egyszer került szóba, akkor is az csak a folyosón csíptem el két pletykás kislánynak a beszélgetését. Itt lehetetlen az információszerzésnek más módja, úgyis ezek a személyek tudják a legjobban, hogy kivel mi történik.
- Hallom megint összeakadtál Kath-tel. - Személy szerint a csajjal semmi gondom nem volt, nem is nagyon ismertem. Azt tudtam, hogy Kornélnak volt már köze hozzá korábban is, bár túl közlékeny nem volt a dologgal kapcsolatban, ahogyan mással sem, de ez sosem jelentett gondot. Amit el kellett, azt elmondtuk.
Utoljára módosította:Séllei K. Olivér, 2013. július 9. 18:02
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 15. 14:03 | Link

másik Kornél

Az egyik lábát felhúzva, talpát a falnak vetni, próbál találni egy kellemesebb pozíciót, mivel ez a beszélgetés hosszú lesz. Le is ülhetne, de egyelőre nem érzi szükségét a dolognak. Van ereje bőven, na meg, elég sokat állt ahhoz egy helyben az utóbbi időben, hogy megszokja a dolgot, így nem feszélyezi különösebben a dolog. Hallgatja a haverját, vigyorral a képén. Hát persze, megszokhatta volna már, hogy itt még a falnak is füle van és mindenki tud mindenről abban a pillanatban, ahogy az megtörténik. Mit lehet akkor itt titokban csinálni? Nyilván semmit, de azért mégis csak jobb lenne egy kis magánszféra, ez az ő élete és nem a kukkolóké.
-Ugyan már, ha másban nem is, ebben profi vagyok.
Mesteri szinten műveli a dolgot. Ha akarja, akkor lebukik, ha nem, akkor nem. A hazugságoknak is vannak árnyalatai, meglátása szerint, ahogy súlyuk is. Ő ezeket soha nem érezte mérvadónak, mindig tisztában volt azzal, mekkorát hazudik, de nem érdekelték ennek a következményei. Volt, hogy nem megfelelően jött a hazugság, többször is, ilyenkor gyorsabban lebukik, azonban máig vannak olyan dolgok, amikről mindenki azt hiszi, igazság, pedig nem.
-Három napja vagyok itt, de abban a pillanatban, ahogy megérkeztem, egy csaj nekemjött görkorcsolyával a bejárati csarnokban. Tuti, hogy Navines volt, vagy Eridonos. Normálatlan banda, unatkozik, hát eltöri a kezét lábát, csakúgy szórakozásból, mert az jobb lesz.
Bár nagy baja nem esett a kalandtól, azért mégiscsak érdekes, pont egy olyan kastélyban próbálkozni ezzel a sporttal ami tele van lépcsőkkel és bukkanókkal. Nem a legjobb pálya, de vannak olyan csököttek, akik nem tudnak mit kezdeni a nyomorult kis életükkel. A lány nevének említésére elvigyorodik, megrázza a fejét és a cipőjét kezdi fixírozni.
-Kicsi Kathy még mindig a legjobb csaj a suliban, bármit mondasz haver. Dögös, okos és nem olyan mint a többi, aki csak úgy megadja magát azért mert megvillantod a bicepszedet.
Igen, célzás volt, Olivérre. Kettőjük közül ő a nagyobb csajozógép. Kornél szereti inkább fű alatt intézni az ilyen dolgait, ellentétben a párkányon ülővel. Rápillant, hátha magától is megered a nyelve és mesél ő is valamit. Kornél nem annyira tájékozott az ilyen dolgokkal kapcsolatban, nem szokott hallgatni a pletykákra.
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 18. 17:07 | Link

Kornél

Tény, viszonylag sok idő kimaradt, ha jól számolom, négy-öt hónap, de akár az is lehet, hogy fél év. Nem vagyunk nők, hogy minden egyes találkozásunkat napra pontosan számon tartsuk, mi még arra sem voltunk rákényszerülve, hogy az iskolától távol töltött idő alatt levelezzünk. Eljön itt mindennek az ideje, az elmúlt időszak eseményeinek megtárgyalásának is. Mindketten tele voltunk hibával, voltak bakijaink, és a viselkedésünk, szokásaink nem éppen a kifogásolhatatlan kategóriába tartoztak. Így hát rákényszerültünk, hogy legalább egymást toleráljuk, másokat nehezen vettünk volna rá erre.
Szeretem az iskolai légkört, mindig is élveztem, hogy itt legalább egy kicsit távol lehetek a problémáim okozóitól, ha már a gondolatoktól nem is. A kastély hatalmas hátrányai közé tartoztak azonban a pletykák, és az, hogy itt mindenki azt hiszi magáról, hogy ő mindent száz százalékosan tud, valamint ezeknek a sokszor kitalált történeteknek a terjesztői, vagyis nagyrészt a 14-16 éves kislányok, akiknek nem akad jobb dolguk szabadidejükben, és úgy gondolják, hogy ezekkel belophatják magukat egymás szívébe.
- Sohasem állítottam másképp. - Rávigyorgok, és kényelmesen hátradőlök az ablakpárkányon. Kortyolok a kávémból, és megállapítom, hogyha az embert beszéltetik, az ébredés határozottan könnyebben megy, mintha csak a nem is annyira hideg ablaküveg próbál magamhoz téríteni. Plusz előny, hogy a második bögre színtiszta koffein is kezdi kifejteni a hatását, éberebbnek érzem magamat, mint mikor beléptem ide. Kornél képességeiben nem kételkedem, tisztában vagyok vele, hogy ha akarna, jelen pillanatban is úgy hazudhatna az arcomba, hogy észre sem venném mit tesz. Ez valahogy sosem zavart, és bár nem gondoltam magamat könnyedén átverhetőnek, tudtam, hogy ő bármikor megteheti.
- Nem tudnak már mit kezdeni magukkal. - Ebben az egy hétben, amit itt töltöttem, én is találkoztam már olyan emberekkel, akiknek komolyan megkérdőjeleztem a józan eszük létezését. Voltak idegesítőek, nem eredetiek, valamit csak úgy szimplán buták is, náluk tudtam, hogy az volt az első és a legutolsó találkozásunk egyben, többet nem fogok egy másodpercet sem a társaságukban tölteni.
- Van amikor még azt sem kell megvillantani. Például volt az a Rellonos prefektus csaj. - Megvonom a vállamat, akkor ott határozottan könnyen megkaptam a lányt. Azóta igyekszem nagyobb fába vágni a fejszémet, ahol esetleg dicsőség is, ha az alany felkerül arra a bizonyos listára. A "hadműveletet" annál a lánynál kezdtem, akit talán a legnehezebb megpuhítani az egész iskolában, de ki tudja, lehet, hogy kitartó leszek ezzel az üggyel kapcsolatban.
- Viszont akadnak olyanok is, akik miatt fáj a fejem, rendesen. - Vigyorgok. Nekem egyáltalán nem probléma, hogy nem adják meg magukat olyan könnyen, mint mások, sőt. Élvezem a kihívást, ilyenkor próbálgathatom, hogy mire vagyok képes egy jó estéért. A fő ok, amiért ezek a bizonyos csajok ennyire nehezen kaphatók az, hogy annak ellenére, hogy rengeteg energiát ölök bele a megszerzésükbe, még mindig nem akarok semmi komolyat. Az nem is én lennék.
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 21. 14:55 | Link

másik Kornél

Soha nem szeretett úgy gondolni magára, mint potenciális hazudozóra. A gondolat viszont, hogy bármikor, bárkinek úgy tud hazudni, mint a vízfolyás, örömmel töltötte, mintha valami fegyver lenne a kezében, amit senki nem tud elvenni tőle, hiszen a pálcájától bármikor megfoszthatják. De nem mindig tekintett ajándékként rá, megverte a balsors rendesen, hiszen elég elbaltázott gyerek lett, ezzel ő maga is tisztában volt, legalábbis akkor, amikor magánál volt. Olivér kijelentésére csak megvonja a vállát, elereszt egy gyöngének sem éppen mondható nevetést, de nem reagál, talán pontosan azért, ami az előbb az eszébe jutott.
-Mond meg nekem, ki a jó ég hoz ide egyáltalán görkorcsolyát. Soha nem fogom tudni megérteni ezt a gondolatmenetet.
Összevonja a szemöldökét a cipője orrát kezdi bámulni. Soha nem volt korcsolyája, nem is tartott rá igényt. Ő az ilyen közönséges dolgokból kimaradt. A fél gyerekkora azzal ment el, hogy apja gyepálta, nem volt ideje és ereje olyan dolgokkal foglalkozni, mint játszani és gyereknek lenni. Legszívesebben mindig az anyja szoknyája mellett lett volna, egészen addig amíg rá nem ébredt arra, hogy az sem segít raja. Furcsa, hogy pont egy ilyen helyzetben gondolkodik el ezen. Hogy jutott el ide a görkorcsolyától?
-Mindig van egy-két ilyen példányt. Csak rávigyorogsz és már villant is, elég szánalmas.
Gazdag arcmimikája legjavát kívánná megmutatni, de csak egy gyors fintorra futja neki, talán azért mert tudat alatt biztos benne, hogy ez a téma nem érdemel többet. Mindenhol vannak könnyen kapható lányok, ami ugyan praktikus, de nem sok izgalom van benne. Legtöbbször elkerüli az ilyen teremtéseket, neki az ilyenek túl könnyűvérűek, ő pedig szeret válogatni, nem is akárhogy.
-A baj csak az vele, hogy nem éri meg a fáradtságot ami belefektetek, imád drámázni, nekem meg bőven elég az én bajom.
Mielőtt még rákérdezne, ki az a valaki, kifejt egy gyors véleményt a dologról, hogy később ne kapjon kérdéseket a nyakába. Hiába a szép arc, ha mögötte minden olyan furcsa és bonyolult.
-Kitalálom. Szőke, hangos és szívesen tapos az idegeiden.
Szinte biztos volt benne, hogy egy rugóra jár agyuk. Olivér számára már senki nem jelentett kihívást és ha neki valaki fejfájást okozott, az csak egy valaki lehetett.
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 21. 23:22 | Link

Kornél

Valamilyen szinten mindig is csodáltam Korlét a "képességéért". Sohasem irigyeltem tőle, hallottam éppen elég dolgot, amiért nem akartam, hogy én is rendelkezzek vele, ugyanakkor tetszett maga a dolog. Mindig gátlástalanul hazudni, ráadásul úgy, hogy az eseteknek nullához közeli számában bukik csak le, mindig is a vágyaim közé tartozott. Nem arról van szó, hogy én nem voltam képes hazudozni - ha tenni kellett a szépet a lányoknak, majdnem ugyanolyan profi voltam benne, mint ő -, egyszerűen csak nem voltam annyira kiváló benne. Tisztában vagyok vele, hogy meg van az árnyoldala is, éppen ezért nem voltam rá irigy. Az egésznek a kényszeressége kikészített volna, éppen ezért bőségesen elég volt nekem képességnek az illúziómágia. Azzal is meg tudtam védeni magamat, ha éppen felforrósodott a lában alatt a talaj, és határozottan kevesebb volt az árnyoldala a dolognak, mint az ő esetében.
Csak megvonom a vállamat válaszképp, én sem értettem soha, hogy mi értelme van a mugli cuccok becipelésének az iskolába. Lehet, hogy megnyugvást nyújt valakinek, ugyanakkor eléri, hogy valamilyen szinten kinézzék a többiek maguk közül. A varázsvilágban még ha nem is tiltakozott mindenki a varázstalan dolgok jelenléte ellen, de nem kedvelték őket. Ismeretlenek voltak nekik, és köztudott, hogy az ember az ismeretlen dolgoktól fél és tart a leginkább. Éppen ezért tartozik a legnagyobb félelmek közé a sötétség; amit nem látunk, azt nem is ismerjük.
- Az. Nincs bennük semmi kihívás. - A dolog meg ugyebár akkor a legizgalmasabb, ha meg kell küzdeni az adott személyért. Közben megismerhetjük egymást, és bár a végén úgyis ejtve lesz a csaj, de ki tudja, akár valami érdekeset is megtudhatok. Egyszer-kétszer előfordult már, hogy éppen ebből az ismerkedésből kifolyóan jutottunk el odáig, hogy még egyszer-kétszer "összefussunk". Ugyanakkor káros is lehetett a dolog, éppen ezért elő is fordult, hogy amikor nagyon láttuk a különbözőségünket, nem fecséreltük az időt bájcsevejre. Az a kapcsolatnak nem nevezhető valami pedig még most is tart közöttünk.
- Van, hogy megéri a fáradtságot. - Megvonom a vállamat közben. Furcsa lehet ezt pont az én számból hallani, de tényleg így gondolom. Akadnak lányok, akikért megéri küzdeni, különösen az ő esetében, aki nem is hagyná ott őket. Én is küzdök, bár én csak egy éjszakáért az esetek többségében. Őt ismerve nem érné be ennyivel, hanem többet akarna, azért pedig, ha tényleg összejön, még akár meg is érheti küzdeni.
- Talált, süllyedt. - Vigyorogva válaszolok, nem lep meg, hogy leesett neki kiről is van szó. Kevés olyan ember van a kastélyban, aki még engem is megfogna, ő pedig ismer, nem volt hát nehéz dolga.
- Kegyetlen az a nőszemély - jegyzi meg fejcsóválva. Néha már én is eljutok odáig, hogy úgy gondolom, nem éri meg a fáradtságot, de aztán feléled bennem a versenyszellem, és már "csakazértis" alapon támadom, és akarom megszerezni továbbra is.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet