A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

Mi a legrosszabb, amit mondhatnak azzal kapcsolatban, hogy az első huszonnégy óra döntő? Ha azt mondják, hogy az első negyvennyolc az. Negyvennyolc óra még sosem telt el ennyire lassan. Ma egész nap a kastélyban vagyok, Willel, de nem nagyon hagytam el a gyengélkedőt, mert ott akartam lenni a közelében. Rajta is láttam a feszültséget, ahogy a választ várja, ahogy híreket remél. Nem tudok lent lenni a házban, nem akarok az ajtón túl sem lenni. A bátyám vére, Cath vére, a bátyám vére, Cath vére... elég! A fejem zsibbad, hányingerem van, érzem a fémes szagot. A padló úgy nyelte a vért, mintha muszáj volna neki. Will véresen takarít, és amikor meglát, a tekintete. Rosszul vagyok, taszít az emlék szaga, taszít a fertőtlenítő szaga.
Végül, bár nem akarok, mégis kijövök a gyengélkedőről, de nem akarok messze menni. Will azt javasolja, hogy a társalgót nézzem meg, megígérem neki, hogy ott maradok, hogy amikor majd indulunk, vagy amikor kap majd valamilyen hírt, ott leszek. Ha nem ott, akkor visszamegyek hozzá. A folyosón némán haladok, nem nézek rá senkire, nem tudom, hogy mit mondjak. Hallom a suttogókat, hallom Cath nevét, főleg az övét. Egyszerre akarok figyelni, és kizárni a hangjukat, mégis, tudni akarom, hogy mit gondolnak, anélkül, hogy hallgatózáson kapnának.
Bent minden csendes, a tűz békésen ropog, és én érzem, hogy reszketek. Eddig nem fáztam, de most nagyon. Közel húzódom a tűzhöz, egy nagyobb párnát az ölembe fektetve, felhúzom a lábaimat és összegömbölyödök. Nézem a tüzet, ahogy táncol, ahogy egymást nyaldossák a lángok. Emlékszem arra, ahogy Denis megérintette Cathet, félve, szeretve, emlékszem, ahogy csókolóztak, ahogy boldogok voltak. Boldogok voltak. A könnyek úgy indulnak meg a szememből, mint a kanapén, amikor Will elmondta, hogy mi történt, hogy miért van mindenhol annyi vér. A bátyám elment, eltűnt, Cath talán soha többet nem tér magához, és ez az egész az én hibám, mert nem mertem megtenni, mert azt ígértem, hogy elmondom Denisnek, mégsem tettem. A könnyek sírássá erősödnek, és én a párnába fúrom a fejem. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból, és azt akarom, hogy vége legyen mindennek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=744880#post744880][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.03. 19:11[/b][/url]

Mi a legrosszabb, amit mondhatnak azzal kapcsolatban, hogy az első huszonnégy óra döntő? Ha azt mondják, hogy az első negyvennyolc az. Negyvennyolc óra még sosem telt el ennyire lassan. Ma egész nap a kastélyban vagyok, Willel, de nem nagyon hagytam el a gyengélkedőt, mert ott akartam lenni a közelében. Rajta is láttam a feszültséget, ahogy a választ várja, ahogy híreket remél. Nem tudok lent lenni a házban, nem akarok az ajtón túl sem lenni. A bátyám vére, Cath vére, a bátyám vére, Cath vére... elég! A fejem zsibbad, hányingerem van, érzem a fémes szagot. A padló úgy nyelte a vért, mintha muszáj volna neki. Will véresen takarít, és amikor meglát, a tekintete. Rosszul vagyok, taszít az emlék szaga, taszít a fertőtlenítő szaga.
Végül, bár nem akarok, mégis kijövök a gyengélkedőről, de nem akarok messze menni. Will azt javasolja, hogy a társalgót nézzem meg, megígérem neki, hogy ott maradok, hogy amikor majd indulunk, vagy amikor kap majd valamilyen hírt, ott leszek. Ha nem ott, akkor visszamegyek hozzá. A folyosón némán haladok, nem nézek rá senkire, nem tudom, hogy mit mondjak. Hallom a suttogókat, hallom Cath nevét, főleg az övét. Egyszerre akarok figyelni, és kizárni a hangjukat, mégis, tudni akarom, hogy mit gondolnak, anélkül, hogy hallgatózáson kapnának.
Bent minden csendes, a tűz békésen ropog, és én érzem, hogy reszketek. Eddig nem fáztam, de most nagyon. Közel húzódom a tűzhöz, egy nagyobb párnát az ölembe fektetve, felhúzom a lábaimat és összegömbölyödök. Nézem a tüzet, ahogy táncol, ahogy egymást nyaldossák a lángok. Emlékszem arra, ahogy Denis megérintette Cathet, félve, szeretve, emlékszem, ahogy csókolóztak, ahogy boldogok voltak. Boldogok voltak. A könnyek úgy indulnak meg a szememből, mint a kanapén, amikor Will elmondta, hogy mi történt, hogy miért van mindenhol annyi vér. A bátyám elment, eltűnt, Cath talán soha többet nem tér magához, és ez az egész az én hibám, mert nem mertem megtenni, mert azt ígértem, hogy elmondom Denisnek, mégsem tettem. A könnyek sírássá erősödnek, és én a párnába fúrom a fejem. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból, és azt akarom, hogy vége legyen mindennek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=744885#post744885][b]Szendrey Adél - 2019.01.03. 19:54[/b][/url]

Olyan érzelmek kavarognak benne, melyeket már nagyon régen nem éreztem. Vagyis úgy a pontos, hogy van köztük olyan, melyről azt hittem, hogy eltűnt valahol. Az idegesség sajnos jól ismert  érzés,  mint ahogy a lila foltok okozta kelletlenség is. Nem tudok mit kezdeni magammal. Őszintén szólva néha eszembe jut Denis, az, hogy lelépett, nem tudtam megállítani, ami pedig egy újabb kudarc számomra. Utálom a kudarcot és azt az érzést ami vele jár. Dühös vagyok magamra és Denisre is. Mivel a szobánkban kész csaj buli jött össze, amire én nem voltam vevő, így valami nyugis helyet mentem keresni. Megyek amerre a lábam visz, benyitok mindenhova, de sehol sincs üres hely. Káromkodom magamban, majd benyitok a társalgóba. Úgy fest, hogy üres a szoba, így bemegyek és becsukom magam mögött az ajtót. Beljebb lépkedek és ekkor veszem észre, hogy valaki mégis van idebent. Méregetem egy kicsit. Ismerősnek tűnik, majd össze is rakom a képet.
- Szia hó gömbös lány! Hát beléd meg mi ütött? – lépek közelebb hozzá. Van lelkem, bármennyire is hihetetlen, valamint nagyon nehezen viselem a síró embereket. Ő márpedig eléggé egyértelmű, hogy nem túl boldog. Látom, ahogy remeg a sírás miatt, hiába temette fejét egy párnába.
- Mi van az emberekkel, hogy mostanában mindenki sír? Denis, most ő… Hócipőm… - aztán kapcsolok, hogy ezeket, mind hangosan mondtam ki. Nekiállhatnék mentegetőzni, de akkor lehet még rosszabbul jönnék ki belőle, na meg az nem az én pályám. Leülök a leányzó mellé, majd elveszem tőle a párnát.
- Na mesélj… Ki bántott? - arcomra erőltetek egy mosolyt, majd nagy szemekkel pislogok rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=744886#post744886][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.03. 20:13[/b][/url]

Az érzések, amik bennem vannak, folyamatosan kavarognak, olyan megállíthatatlanul, mintha az lenne a céljuk, hogy teljesen felforgassák a gyomrom, és elhányjam magam. Will nagyon kedves volt velem, és amikor este megkérdeztem, hogy jobb lenne-e, ha inkább elmennék máshova, úgy nézett rám, mintha őrült lennék. Az elmúlt hónapokban egy másik család részévé váltam, és olyan könnyen, hogy szinte észre se vettem. Maga a tény, hogy egy családdal étkezem, eljárok vásárolni vagy sétálni velük, Codyval játszom, és sokszor az én ölemben alszik el, olyan dolgok, amiket azt hittem sohasem tapasztalok meg, és amiket nem akartam elengedni. De a bátyám majdnem megölte a húgukat, és ez nem olyan dolog, amin ennyire könnyen túl lehet lendülni. Vagyis, remélem, hogy csak majdnem, hiszen még mindig nem tudunk semmit.
A saját gondolataimba temetkezve nem hallom azt, hogy valaki bejön, csak amikor a párnát húzza el tőlem. Reménykedek és félek is, hogy Will az, megígértem neki, hogy nem erőltetem meg magam feleslegesen, de mégsem tudok ennek megfelelni, hiszen borzalmas ez az egész. Felnézek arra, aki elvette a párnámat, és nem Willt látom, hanem egy lányt, akit  be tudok azonosítani, hiszen, mindenkit, akivel találkoztam eddig, felírtam a naplómba. Írtam róluk, így tudtam, hogy ki ő. A hógömbös lány, aki nem is akarta megvenni a gömböt, amit én aztán megvettem, és ami azóta is otthon néz rám vissza. Norinának tetszett a gömb, azt mondta, örül, hogy végre elkezdem díszíteni a környezetem.
- A nővérem kórházban van, és nagyon rossz az állapota.
Mondom végül csendesen szipogva, zsebkendőt véve elő a pulóveremből. Kifújom az orrom, megtörlöm a szemem, és nem tudom, hogy mit kell ilyenkor tenni vagy mondani, általában miattam aggódnak, és most én aggódok valami más miatt. Ez még új.
- Idegesítettem a bátyámat, így inkább eljöttem, hogy ne zavarjam, amíg várjuk a híreket.
Mivel hivatalosan azt mondtuk mindenkinek, hogy Will egyik testvére vagyok, ezért nem mondhatom azt, hogy a bátyám kishíján megölte a lányt, akinek a ruháit hordom és akinek a testvérénél lakok, mert megszöktem otthonról. Remélem ettől a kis színjátéktól nem lesz tudathasadásom, mert még a végén letagadhatatlan leszek a Brightmore-ok között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=744936#post744936][b]Szendrey Adél - 2019.01.04. 16:11[/b][/url]

Igen, ezek azok a dolgok, melyekkel nem tudok mit kezdeni. Sajnálom, együtt érzek, tudom, hogy rossz, de képtelen vagyom normális ember módjára együtt érezni. Sajnos én már csak ilyen elcse***tt vagyok. Egy ideig csak csendben hallgatok és próbálom kitalálni, hogy mit is kellene most mondanom vagy tennem. Megölelgetni nem fogom, se megsimogatni vagy egyéb ilyen cselekményt elkövetni ellene. Egy teljesen idegen lányról beszélünk, de még a közeli ismerőseimet sem szívesen ölelgetem.
- Mi történt vele? – kérdem, mivel jobb nem jut az eszembe. Mivel így hátha okosabb leszek, talán képes leszek valami értelmes reakciót is kifacsarni magamból. Nem tudom, hogy ki a bátyja. Itt vagyok már négy éve, de nem sok mindenkit ismerek. Én inkább megvagyok a magam kis világában, ahova nagyon nehezen engedek be bárkit is. Névről lehet, hogy rémlene, lehet arcot is tudnék kötni hozzá, de még ez sem biztos.
- Figyelj, biztos jól lesz majd, bár amennyire össze vagy itt törve még én sem hiszem el amit mondok. – közlöm vele, és újra megállapítom, hogy nem én vagyok a legjobb vigasztaló. Törökülésbe helyezkedek a kanapén úgy, hogy szembe legyek a leányzóval, akinek nem emlékszem a nevére. Bemutatkozott egyáltalán? Én bemutatkoztam? Fene se emlékszik rá. Úgy ragadt meg, hogy ő a gömbös lány, a kis cuki. Egyébként tényleg nagyon kis cuki feje van, olyan szerethető. Úgy fest a cuki külső olyan belsőt takar, mint amire számítottam is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=745229#post745229][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.06. 09:40[/b][/url]

Nem nehéz Payne-nek mondani magam. Az elmúlt hónapokban inkább váltam azzá, mint ami Brightmore-ként voltam. Végre egy élő, lélegző emberré lettem, akire ráugrik egy mókus, megölel egy fát, vagy akit meg akarnak dobni hógolyóval. Az elmúlt időszak olyan sokat adott nekem, hogy azt nem tudom, hogy életem során még valaha viszonozni tudom-e. Tick-Tock, ugyebár. Denis már tudja, hogy ki vagyok, de Denis elment, ki tudja meddig nem lesz itt, és nem akarom megbonyolítani a helyzetet. Will kérdezte, hogy mit szeretnék, én pedig Willtől, hogy szeretné-e, ha elmennék. Nem sértődtem volna meg, ha azt mondja, igen, hiszen az én bátyám az, aki majdnem megölte az ő húgát, és talán az egész még nehezebbé vált, amikor Will átkarolt, és azt mondta, nem lesz semmi baj. A kezeink a szőr húzódott a testvéreink ráalvadt vérétől, akik közül csak az egyik sétált el a saját lábán, ám ő, mégis engem vigasztalt, sőt, próbálta oldani a feszültséget is, ahogy azt mondta, Cath és Denis olyanok, mint egy olaszos temperamentumú házaspár, ez most egy kicsit hevesebb időszak az életükben. Will mindenkit szeret, mindenkit megért, mindenkit megment, nem tudom, hogy csinálja, nem értem.
- Rossz helyen volt, rossz időben és betört a feje.
Felelem végül csendesen szipogva. Csak ennyit szabad mondanom, mert mi sem tudjuk, hogy mi lesz ebből az egészből. Gondolom minden azon múlik, hogy mi lesz Cath sorsa. Nem akarom, hogy bármi is legyen, azt akarom, hogy ez az egész ne történjen meg. Az én hibám, én nem mertem elmondani Denisnek, hogy ki vagyok, én táncoltam vissza, és én köteleztem rá a legjobb barátját arra, hogy hazudjon neki. Ha meghal, minden lerombolódik, Denis engem is gyűlölni fog, mert miattam történt.
- Nincs kedved valami másról beszélgetni?
Kérdezem szipogva, újabb zsebkendőt előhúzva. Elég a belső önmarcangolásom, nem kell még szóban is. Mindenki annyira véd, hogy az már szinte ijesztő, és lelkiismeretfurdalást is okoz.
- Mi volt ma az ebéd?
Teszem fel a legbugyutább kérdést, ami csak eszembe jut, és ami remélem el is tereli a gondokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=745455#post745455][b]Szendrey Adél - 2019.01.06. 16:03[/b][/url]

Felszisszenek, mikor elmondja, hogy mi is történt a nővérével. Sose tört még be a fejem, de gyanítom, hogy nem egy túl kellemes érzés. Akaratlanul fejemhez érek, beletúrok hajamba és kicsit megvakargatom a fejbőrömet. Szerencsére azonban a leányzó nem várja el, hogy hosszas eszmecserét folytassunk a tragédiáról mely érte.
- Hál’ Isten! – csúszik ki a számon véletlenül, megkönnyebbülök. Amúgy se menne túl jól a kis lelkének ápolása, abban sajnos nem vagyok jó. Igaz, most is minden tőlem telhetőt megtettem, de csak ennyire futotta. Még az se jut eszembe, hogy adjak egy zsebkendőt neki, pedig a farzsebem tele van velük, mivel elég rendesen megfáztam múltkor.  Tüsszentek egyet, majd még egyet és még nagyjából ötöt egymás után. Közben kissé megemelkedem és kihúzok egy zsebkendőt, elfordulok majd nem túl nőiesen de orrot fújok.
- Bocsánat! – fordulok vissza felé, majd a feltett kérdésére is válaszolok. – Hát azt sajnos nem tudom, mert nem ebédeltem ma. Ezt az étkezést sokszor kihagyom, bár most így meg tudnék enni egy jó pizzát. – egy mosolyt erőltetek arcomra, mely furcsa mód eléggé őszintének hat. Egyébként nem ok nélkül jutott eszembe a pizza, ugyanis a cuki, de fura nevű fiú is könnyen megeshet, hogy ott van. Fiú... férfi. Tudom, hogy esélyem sincs nála, felfogtam, de attól még annyira édes, hogy belehalok.
- Te nem ennél egyet őőőő….? – kérem a leányzótól, majd végigfut az agyamon, hogy nem is tudom mi a neve. Érzem, ahogy picit elpirulok, de reménykedem, hogy befejezi majd helyettem a mondatot. Gáz vagyok! Kicsit hátrébb csúszok, mivel már nem igényli valószínűleg a közelséget, bár lehet eddig sem tette, csak én gondoltam azt. Mivel én is nehezen viselem, ha mások túl közel vannak hozzám, számomra is sokkal komfortosabb, ha megtartom a tisztes távolságot. Így már a tenyerem se izzad.
- Egyébként te ide jársz? Nem rémlik, hogy láttalak volna itt a suliba. – kérdem tőle, majd fejemet hátradöntöm a támlának és úgy nézek rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=745623#post745623][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.07. 08:23[/b][/url]

- Annie.
Segítek neki felpillantva rá. Nem haragszom azért, amiért örül, hogy témát módosítottunk. Nem szívesen beszélgetek erről, mert éppen elég sokkoló volt a tegnap, a vér látványa. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd pont Denis vérén csúszom el. Tudom, hogy elment, Will ezt is elmondta, és csak remélem, hogy nem a szüleinkhez indult. Nem akarom, hogy bajuk essen, éppen elég zűrt okoztam már így is, a létezésemmel.
- Nem mutatkoztunk be az első találkozásunkkor, így én sem tudom a te neved.
Segítem ki, egy kicsit kiszélesítve gyér mosolyomat. Egy másik zsebkendővel a szemem alatt felitatom a könnyeimet. Amióta a sminkelést is gyakorlom, mindig olyan holmikat kapok, amit szupertartósak, ugyanis az elején elég sokszor lettem pandaszerű, attól, hogy bekönnyezett a szemem. Azóta csak olyanokat használok, amire azt mondják, nem lesz baj vele. Szeretnék jól kinézni, nem akarom, hogy az emberek szemében egyből megjelenjen a sajnálat, mert látják rajtam, hogy nem vagyok egészséges, így ezekkel a kozmetikumokkal sokkal jobban hasonlítok olyanokra, akik feje felett nem lóg a halál kaszája, és az apró zsinór, ami még tartja, bármikor elszakadhat.
- Will azt kérte, hogy maradjak ezen a folyosón, tudod, ha valamit hallunk, akkor egyből megyünk is be. Csak már nagyon nem szerettem volna a gyengélkedőn ülni.
Sokat vagyok kórházban, így ha nem is zavar a hely, a szagok, a tisztaság, azért igyekszem kerülni, mert az összes rossz emlékem előjön. A másik pedig, hogy nem tudtam Will közelében lenni. Ő kedves velem, annak ellenére, amit Denis tett. Reggelire amerikai palacsintát sütött nekem, és még ki is díszítette, hogy mosolyogjon. Hogy lehet egyáltalán így Will közelében lenni? Szerintem sehogy.
- Nem, én csak eljöttem meglátogatni a testvéreimet, és így lakom a bátyámnál. Magántanuló vagyok.
Féligazság, mivel csak egy testvéremet jöttem meglátogatni, és nem a bátyámnál lakom, hanem a gyógyítónál, aki adott egy szobát, és egy kicsit más életet, mint ami eddig volt, hogy találkozhassam a bátyámmal, aki viszont nincs itt. Ennyit arról, hogy én sosem hazudok. Amúgy sosem, csak ebben az egyben, de ebben muszáj, főleg az adott körülmények között.
- Miért nem szoktál ebédelni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=745849#post745849][b]Szendrey Adél - 2019.01.08. 19:19[/b][/url]

A lány besegít és így végre megtudom, hogy mi is a becses neve. Biccentek egyet, ezzel nyugtázva a dolgot, majd fejemben folyamatosan ismétlem,hátha így megragad. Sajnos a névmemóriám szörnyű, sőt még annál is rosszabb. De megnyugszom, mikor kiderül, hogy most nem velem van a gáz, hanem a bemutatkozás el is maradt. Egy nagyot sóhajtok a lány mondata után.
- Szendrey Adél néven futok, de jobban szeretem, ha Lédának hívnak. – azt nem kezdem el ecsetelni, hogy ennek az az oka, hogy apa mindig Adélnak, míg anya Lédának hívott. Az valahogy sokkal dallamosabb és szebb. Arról pedig nem is beszélve, hogy Ady egyik nagy szerelme is Léda volt, Ady pedig az egyik kedvenc költőm. Mondjuk nem előzi meg Arany Jánost, de elég szorosan fej-fej mellett haladnak. Meg lenne még  pár költő, aki fel tudnék sorolni. Szóval igen, szeretem az irodalmat, a költészetet.
A leányzó nem annyira beszédes, mint legutóbb, de még így is készségesen válaszol és kérdez és mesél. Megtudok néhány fontosnak mondható dolgot róla, illetve a helyzetéről, amikre én csak lelkesen biccentek néhányat. Nem nagyon tudok mit mondani ezekre a dolgokra, mivel nem ismerem a pontos történetet. Olykor butus mód mosolygok egyet, de érzem, hogy meg kellene szólalnom, szóval megerőltetem magam.
- Hát megértem, hogy nem szeretsz a gyengélkedőn lenni. Engem biztos frusztrálna a betegek látványa, még ha nincsenek is sokan. – közlöm, majd kicsit megvonom a vállam. Aztán végül eljutunk az étkezési szokásaimhoz. Elmosolyodom.
- Hát igazság szerint mindig elfelejtem, hogy már annyi az idő és lekések róla. De van, hogy szimplán nem tetszik az adott menü vagy nem vagyok éhes. Egyébként mi lett a hó gömb sorsa? –
Nem nagyon tudom, hogy miről is tudnék beszélgetni egy idegennel, de nem fogom itt hagyni, az eléggé lelketlen dolog lenne.

Egy ideig még elidőzünk és beszélgetünk vele, de egy idő után kezdet kellemeltlen lenni a dolog. Ezt mindketten éreztük, szóval hamarosan távozóra fogtam, és Anniet otthagytam egyedül. Azért remélem, hogy már jobb a hangulata egy fokkal. Elbattyogtam a szobámig, majd elmerültem egy újabb könyv rejtelmeibe.