A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

Iszonyat keveset aludtam az éjjel, mondhatni, csak forgolódtam, úgyhogy amikor felkeltem, már tudtam előre, hogy egy "csodás" napnak nézek elébe. Az órákat nagyjából túléltem, ebédszünetben pedig étkezés helyett inkább lehajtottam a fejem az egyik asztalra és szundítottam egyet. Persze nem tartott sokáig ez a nyugalmi állapot, de egy kicsit segített rajtam. A többi órát korgó gyomorral szenvedtem végig, majd amikor vége volt a tanításnak, rohantam a konyhába, hogy bekapjak valami életmentő kaját, ami történetesen pár szendvics volt. Miután jóllaktam, visszamentem a szobámba és ejtőztem még egy kicsit, ami történetesen kifejezetten jól esett. Megbeszéltem az egyik diáktársammal, hogy találkozom vele a társalgóban, mert visszaadom neki a könyvét, amit kölcsönvettem tőle. Felvettem a terepszínű nadrágomat, a szürke felsőmet, hozzá fekete cipőt, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Alig vártam, hogy visszaadhassam a könyvet, mert egyébként is utáltam másoktól kölcsönkérni dolgokat, de ez most elkerülhetetlen volt. Reméltem, hogy időben megérkezik és gyorsan túlleszünk rajta, de csalódnom kellett, mert én értem oda előbb. Persze ezt már megszoktam, mert általában mindig én érkeztem meg elsőként a megbeszélt találkozókra. Belevetettem magam az egyik kényelmes székbe és vártam az illetőt, hogy végre megérkezzen. Vártam, vártam, már majdnem elbóbiskoltam a fotelban és még mindig nem érkezett meg.
~ Nagyszerű! ~ - dühöngtem magamban, egyáltalán nem örültem annak, hogy ideráncigált a semmiért, amikor aludhattam is volna még nyugodtan. Nyilván közbejött neki valami vagy csak egyszerűen késett, nem tudom, hogy mi volt az oka annak, hogy még mindig nem érkezett meg. Úgy gondoltam, hogy adok még neki egy kis időt, hátha befut még, addig pedig a könyvvel az ölemben üldögéltem a meleg helyiségben, és vártam a csodára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=644736#post644736][b]Széplaki Alíz - 2016.12.03. 20:13[/b][/url]

Iszonyat keveset aludtam az éjjel, mondhatni, csak forgolódtam, úgyhogy amikor felkeltem, már tudtam előre, hogy egy "csodás" napnak nézek elébe. Az órákat nagyjából túléltem, ebédszünetben pedig étkezés helyett inkább lehajtottam a fejem az egyik asztalra és szundítottam egyet. Persze nem tartott sokáig ez a nyugalmi állapot, de egy kicsit segített rajtam. A többi órát korgó gyomorral szenvedtem végig, majd amikor vége volt a tanításnak, rohantam a konyhába, hogy bekapjak valami életmentő kaját, ami történetesen pár szendvics volt. Miután jóllaktam, visszamentem a szobámba és ejtőztem még egy kicsit, ami történetesen kifejezetten jól esett. Megbeszéltem az egyik diáktársammal, hogy találkozom vele a társalgóban, mert visszaadom neki a könyvét, amit kölcsönvettem tőle. Felvettem a terepszínű nadrágomat, a szürke felsőmet, hozzá fekete cipőt, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Alig vártam, hogy visszaadhassam a könyvet, mert egyébként is utáltam másoktól kölcsönkérni dolgokat, de ez most elkerülhetetlen volt. Reméltem, hogy időben megérkezik és gyorsan túlleszünk rajta, de csalódnom kellett, mert én értem oda előbb. Persze ezt már megszoktam, mert általában mindig én érkeztem meg elsőként a megbeszélt találkozókra. Belevetettem magam az egyik kényelmes székbe és vártam az illetőt, hogy végre megérkezzen. Vártam, vártam, már majdnem elbóbiskoltam a fotelban és még mindig nem érkezett meg.
~ Nagyszerű! ~ - dühöngtem magamban, egyáltalán nem örültem annak, hogy ideráncigált a semmiért, amikor aludhattam is volna még nyugodtan. Nyilván közbejött neki valami vagy csak egyszerűen késett, nem tudom, hogy mi volt az oka annak, hogy még mindig nem érkezett meg. Úgy gondoltam, hogy adok még neki egy kis időt, hátha befut még, addig pedig a könyvvel az ölemben üldögéltem a meleg helyiségben, és vártam a csodára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=645908#post645908][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.07. 12:02[/b][/url]

         ~ kinézet ~

Tanítás végeztével egészen fellélegzett, hogy megszabadulhat az egyenruhától, aminek pusztán annyi értelmét látja, hogy a minden egyéniséget és ízlést nélkülöző társai nem igazán válhatnak nevetség tárgyává, hiszen mindenki egyformán a vezetőség silány divatérzékének bizonyítékát viseli. Az egyetlen változatosságnak tekinthető apróság csupán a házak színei a sálon, nyakkendőn, vagy éppen a szoknya, netán a térdzokni szegélyén. Ki nem állhatja. Pedig tudatában van, hogy nem is áll olyan rosszul neki, sőt, a házszínek még illenek is vörös hajához és nem sápasztják még jobban már amúgy is fehér bőrét, de mégiscsak olyan egyhangú viselet, na meg olyan szürke. Jólesik belebújni barackszínű pulóverébe, akárcsak a kényelmes nadrágba, amiben jobban látni minden kecses vonalát, mint abban az A vonalú, egymásra vasalt ráncokból álló szürke szoknyában valaha is lehetne. A rózsaszín sálat csak azért csavarja a nyaka köré, mert meglepően védtelennek érzi nyakát az ódon falak hűvös levegőjével szemben, tekintve, hogy szoros kontyba csavart haja nem szolgál semmiféle védelemmel. A violinkulcs alakú medált nem rejti el, búcsúajándék volt szobatársaitól, bár ez még nem lenne elég ok, hogy viselje, ha például ronda lenne. A medál viszont véleménye szerint meglehetősen szép, és természetesen hozzá illő választás, hát nem is rejtegeti személyes tárgyai menedékéül szolgáló ékszeres ládikája mélyén. Csizmáiban egész hangtalanul közlekedik, mintha nem lenne egyébként is pehelysúlyú és nem tanulná már közel másfél évtizede a könnyed, libegő léptek és a szárnyalás sajátos művészetét. A társalgót természetesen társaság reményében veszi célba. A magányos bolyongás sem utolsó lehetőség, közben még a kastély szeme előtt egyelőre rejtett csodáit, titkos zugait is felfedezhetné, ám mégis valami másra vágyik, valami többre. Jólesne egy kis csillogás, csöppnyi figyelem, egy érdeklődő tekintet legalább, ami kíváncsian követi mozdulatait. Ha léptei nem is, az ajtó nyikorduló hangja elárulja, amint benyit, és felcsillanó tekintetében szinte azonnal át is veszi a csalódottság a röpke öröm helyét. Hiszen ez majdhogynem üres.
- Eltévedtem volna? Azt hittem, ez a társalgó, de inkább tűnik magányos lelkek menedékének. A folyosón is nagyobb az élet - szólal meg körbepillantva, amint becsukta maga mögött az ajtót.
- A kilátás viszont egészen megjárja - állapítja meg a következő pillanatban az ablakhoz libbenve, és megtámaszkodik a párkányon, lábujjhegyre emelkedve, úgy nyomja neki majdnem az orrát az üvegnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=646132#post646132][b]Széplaki Alíz - 2016.12.07. 23:11[/b][/url]

Már kezdtem megunni a várakozást, amikor végre kinyílt az ajtó és lelki szemeim előtt már láttam, ahogyan a diáktársam belép rajta, majd elindul felém a könyvéért bocsánatkérések közepette, ám sajnos nem ez történt. Egy idegen lány lépett be a helyiségbe, aki rögtön hangot adott a nemtetszésének.
- Magányos lelkek menedéke? - kérdeztem vissza vigyorogva, tetszett ez a megjegyzés, ezért simán megszólítottam, hiszen már úgyis kezdtem magam unni a könyv társaságában. Legszívesebben pihentem volna még egy kicsit az ágyamban ahelyett, hogy itt rostokoljak, de nem volt választásom, mert ez az időpont és helyszín lett megbeszélve a lánnyal, ráadásul egyébként is nehéz volt őt utolérni.
- Hát, az biztos! - helyeseltem, bár kissé csalódott voltam, hogy nem az jött meg, akire vártam. Megfordult a fejemben az is, hogy lehet, hogy soha nem fogok megszabadulni ettől a könyvtől, amúgy is utáltam a kölcsönkért dolgokat sokáig magamnál tartani, de jelen helyzetben úgy tűnt, hogy egyelőre ki kell békülnöm ezzel a szomorú ténnyel.
- Nem láttál erre jövet egy magas, hosszú, barna hajú, barna szemű lányt idétlen vigyorral az arcán? - érdeklődtem a lánytól, mert hátha találkozott vele futólag út közben, akkor pedig lenne némi reményem arra, hogy egyszer ideér.
Nagyon örültem volna neki, ha végre belép azon az ajtón, de valahogy már nem hittem abban, hogy mi ma találkozni fogunk.
~ Azért dobhatott volna egy baglyot vagy valami... ~ morogtam magamban, mert igazán dühítő volt, hogy erre se volt képes. Persze bármi közbejöhetett neki, de akkor is én szívtam most meg az egészet. Legszívesebben behajítottam volna a szobájába a könyvet, de ezt ugye mégsem tehettem meg, úgyhogy arra jutottam, hogy várok még egy kicsit, és ha nem jelenik meg hamarosan, akkor elvonulok a szobámba pihenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=646473#post646473][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.09. 12:28[/b][/url]

Csalódottan hordozza körbe tekintetét a társalgón, amely ebben az időpontban majdhogynem üres. Vajon hol lehetnek az emberek, töpreng el egy pillanat erejéig, de nem igazán foglalkozik a válasz megtalálásával mégsem, hiszen az éppen olvasó lány visszakérdez elhangzó szavaira. Még a mosolyt is hallani véli a hangjában, amitől picit jobban kihúzza magát máris. Nem kárpótolja ugyan a társaság hiányáért, hogy értékelik a humorát, és figyelemmel követik a szavait, de mégiscsak jobb, mintha nem is figyelnének rá.
- Mondhatni. Nincs éppen túlnépesedés, már amennyiben nem rendelkezel több személyiséggel netán - válaszolja, sütkérezve a figyelemben, amit éppen neki szentel a másik. Simogatja a lelkét, hiszen tudja, hogy itt mégsem tudhatják még azért széles körben, hogy ő Rosie Fisher. Az itt töltött időt tekintve még abban is kételkedik, hogy azt tudnák, cserediák Roxfortból. Meglehet, hogy csak egyszerű új diáknak tekintik, akinek éppen az országba költöztek a szülei vagy valami ilyesmi. A gondolatra aprót szusszan, ám különösebben nem akadályozza pillanatnyi boldogságát mindez. Rengeteg idő áll még előtte, hogy megmutassa, több, mint egyszerű diák. Értékeli a helyeslést, mosolyogva pillant hátra válla fölött, hogy ezt megmutassa, majd a párkányt hátrahagyva kényelmes ülőhelyet keres magának a lány közelében, bokáit finom mozdulattal keresztezve, hátát kihúzva, és érdeklődve pillant a másikra, egészen a kérdésig. Szemöldökét kissé csalódottan vonja fel, szinte el sem hiszi, hogy ezt tőle éppen megkérdezték. Lerázza azonban megrökönyödését egy gyors mozdulattal, visszatessékelve arcára mosolyát.
- Ez meglehetősen átlagos leírás. Azt hiszem, több ilyen lányt is láttam, de nem biztos, hogy azt is, akit keresel - válaszol hangjában leheletnyi türelmetlenséggel, noha másrészt egészen elégedett magával, hogy igen segítőkészen nem tagadta meg a válaszadást.
- Rosie vagyok, Rosie Fisher, griffendéles cserediák - mutatkozik be máris, igyekezve visszaterelni a beszélgetést számára érdekesebb vizekre. - Mindig ilyen sokan vannak itt? Különben mit olvasol?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=647132#post647132][b]Széplaki Alíz - 2016.12.11. 20:54[/b][/url]

A lány felfigyelt a szavaimra, úgy tűnt, hogy nagyon unja az egyedüllétet és inkább csatlakozna hozzám egy pár szó erejéig.
- Az már biztos. Mondjuk időnként akár öt embert is kiteszek, legalábbis mások azt mondják rólam, de különösebben nem érdekel a véleményük - válaszoltam a lánynak, majd bemutatkoztam neki:
- Széplaki Alíz vagyok, Navinés! Már, ha ez számít valamit - haraptam el a mondandómat, mert nem voltam arról meggyőződve, hogy bárkit is a háza alapján kellene megítélni. Sose bírtam az előítéleteket, de szerencsére idáig zömében jó indulatú, normális diákokkal hozott össze a sors.
- Nos, ő amolyan nem is tudom, szóval tök átlagos, könnyed beleolvad a tömegbe. Nincs semmi olyan ismertetőjegye, amiről egy idegen megismerné. Szóval nem csodálkoznék, ha esetleg elmentél volna mellette. Egyébként imád tanulni és rendkívül művelt, és nálam van a könyve, amitől nagyon szeretnék már megszabadulni - mondtam a lánynak, bár kicsit úgy éreztem, hogy elég sokat fecsegtem egyhuzamban, de most épp beszédesebb hangulatban voltam. Végre felrázott valaki az unalomból, mert az imént még majdnem bealudtam. Volt egy olyan érzésem, hogy ma már biztosan nem fogok találkozni a diáktársammal, de sebaj, úgy voltam vele, hogy majd máskor megkapja azt a nyavalyás könyvet.
- Örvendek, Rosie! Szép neved van! Ó, Griffendél? Mesélnél róla? - kértem tőle kitörő lelkesedéssel, mert rögtön eszembe jutott erről a kedvenc Harry Potter kötetem, amelyet még Timitől kaptam ajándékba. Kicsit szégyelltem magam, hogy ilyen tudatlan vagyok, de nem gondoltam volna, hogy ebben a világban is létezik Roxfort, igaz sosem kérdeztem senkitől. Azt már meg se mertem kérdezni a lánytól, hogy maga a "kis túlélő" is valódi ebben az univerzumban vagy sem, mert biztos totál hülyének nézett volna. Inkább a bölcs hallgatást választottam és érdeklődve tekintettem rá, amint leült mellém, hiszen kíváncsian vártam, hogy mit lehet tudni arról az intézményről, ahová járt. Közben kaptam két újabb kérdést is, amire gyorsan válaszoltam:
- Többen szoktak itt lenni, nem értem miért kong az ürességtől ez a hely, lehet, hogy mindenki kidőlt, nem tudom. Mindenesetre nem ez a szokványos állapot - igazából bele sem gondoltam, hogy miért vannak itt ilyen kevesen, bár én örültem neki, mert legalább nem kellett hallgatnom a hangzavart, amit a sok diák okozott, mivel időnként ez bizony rém idegesítő volt számomra.
- Ez egy tankönyv, rém unalmas, száraz anyag, a különböző seprűmárkákat mutatja be részletesen és érdektelenül - folytattam a válaszadást Rosie-nak. Egyáltalán nem érdekeltek a seprűk, csak a kviddics miatt kértem kölcsön ezt a művet, hogy jobban tisztában legyek azzal, hogy mire ülök fel, ha már én is beszálltam ebbe a sportba. Idáig csak a sepregetésre használtam ezt az eszközt, sosem gondoltam volna, hogy akár járműként is üzemelhet és ezen fogok fel-alá cikázni. Egyre több olyan dologgal találkoztam, ami a mugli világból kiindulva nagyon bizarrnak tűnt, de szépen lassan kezdtem feldolgozni azt a sok új információt, és hatást, amiket ebben az univerzumban elsajátítottam és megtapasztaltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=648536#post648536][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.16. 00:59[/b][/url]

- Ötöt is? Igazán kellemes társaság lehetsz - szögezi le nyomban, és jégkék árnyalatban játszó tekintetében az arcán megjelenő mosoly járulékos csillogása keveredik hirtelen felébredő kíváncsigásával. Igaz, hogy csupán egyetlen emberhez van szerencséje, de ha ilyen sokat kitesz, az már majdnem felér egy kisebb társasággal. Márpedig neki lételeme a társaság, az egyedüllét pedig mumussal felérő kellemetlen állapot, így esze ágában sincs kihagyni a lehetőséget, hogy beszélgessen a rá figyelni hajlandó diáktársával, csillogva kicsit, végtére is ragyogó ékköve ha nem is az angol koronának, de a teszleksüveg egy divatosabb, ékesebb változatának mindenképpen.
- Örvendek - nyújtja máris előre légies mozdulattal a kezét a bemutatkozás pillanatában, hiszen így illik, aztán ölébe ejti a kézfogást követően újra, hogy visszatérjen a társalgásuk fonalához. - Kaptam egy viszonylag részletes összefoglalót az iskoláról, amiből számomra az derült ki, hogy az a magyar Hugrabug. Igaz? - kérdez rá, hogy ezzel lehetőséget adjon a válaszadásra, ne csak egymagában beszéljen. A monológnak nem sok értelmét látja, mégsem egy Shakespeare-dráma hősnője.
- Nos akkor ezt túl is tárgyaltuk - állapítja meg mosolyogva, és már tereli is a beszélgetést, hogy ő maga is bemutatkozhasson. Nem szeret lemaradni semmiben sem, jobban kedveli, ha inkább ő az első, legyen szó a tanulmányairól, vagy éppen az illemről, így tulajdonképpen kissé sértetten veszi tudomásul, hogy csak második. Ki is húzza magát, picit mereven hátrafeszítve a vállait, megemelve az állát, amíg csak a következő pillanatban nem kárpótolja mégis a Griffendél iránti érdeklődés.
- Lássuk csak - fog neki, megigazítva néhány képzeletbeli hajszálat, hiszen hosszú hajából egyetlen szál sem merészkedik ki gondosan felcsavart, szorosan rögzített, szigorú kontyából, de a mozdulatot mégiscsak igényli, mielőtt ujjait lazán fűzné össze kezeit térdére ejtve.
- Hasonlít az eridonra. Vörös meg arany a ház színe, de oroszlán a jelképe főnix helyett, és csupa okos meg bátor ember jár oda. Még Harry Potter is ott tanult, meg Granger és az összes Weasley, vagyis a varázslótársadalom színe-java egy kis túlzással - foglalja össze a hirtelen eszébe jutó információkat. - Ó, és van egy egyszerre szórakoztató meg ijesztő házszellemünk, Sir Nicholas de Mimsy-Porpington, de mindenki csak a Félig fejnélküli Nicknek hívja a kissé balul sikerült lefejezése eredményeként - magyaráz teljes beleéléssel, elég sűrűn pillantva közben Alizra, hogy lássa, milyen hatást is keltenek a szavai.
- Ó, értem - jelenti ki megkönnyebbülve, kényelmesebben dőlve hátra kissé ültében, amikor választ kap a társalgóra jellemző átlagos népsűrűséget illetően. A seprűmárkákra felhúzza aztán a szemöldökét. Még mindig fájdalmasan érinti, hogy nem tud repülni, de esze ágában sincs a gyengeségeit megmutatni, inkább lerázza magáról az egészet, és laza mozdulattal legyint.
- Csakis az lehet. Mi mást szoktál még olvasni tankönyveken kívül. Szereted az irodalmat? - tereli a témát inkább igyekezve a könyveknél maradni, de mégsem beszélni azokról a fránya ciroktákolmányokról, amik egyszerűen nem hajlandóak felemelkedni sem neki, nemhogy a levegőbe emelni őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=650069#post650069][b]Széplaki Alíz - 2016.12.22. 20:02[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=652252#post652252][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.31. 05:19[/b][/url]

- Meglepetést? Hmm... - illeszti mutatóujját ajkához elgondolkodva, tekintete egy pillanatra a semmibe réved, majd széles mosollyal néz újra a lányra. - Szeretem a meglepetéseket. Lehetnénk barátok - szólal meg nyomban egészen lelkesen, és csak azért nem ugrik ennek jeleként a másik nyakába, mert ő olyat nem tesz, vagy legalábbis csak ritka alkalmakkor. Megvárja inkább, amíg mások ugranak az ő nyakába (hogy aztán hűvös nyugalommal, méltóságteljesen követelje vissza magának lehetőleg a személyes terét, ha olyan a kedve).
- Hogy érted, hogy itt? - pislog aztán értetlenül. Tényleg fogalma sincs, hogyan érti ezt a kérdést Alíz, hiszen Potter az egész varázsvilágban híres. - Itt nem tanítanak mágiatörit? Vagy inkább helyi jellegzetességet tanultok? Esetleg itt valami mesehősnek mondják, mint mondjuk Beowulfot? Nem értem, miért olyan hihetetlen, hogy létezik - fejti ki, miért is nem tud napirendre térni a kérdés fölött egy mosollyal, esetleg bólogatással. Egészen kicsit talán még a büszkeségét is sérti, hogy Potterről beszélnek, de ha ez ennyire érdekli a lányt, rajta nem múlik, válaszol a kérdésekre.
- Ó, hogy te is varázstalan családból származol? - kérdezi gyanakodva, amikor a lények is szóba kerülnek. Mi tagadás, ő sem ismert sok mindent, mielőtt a Roxfortba került volna, úgyhogy ha igen a válasz a kérdésére, ezen a tapasztalaton osztoznak. Meg is könnyebbül már előre, hogy legalább nem egy mindent ismerő aranyvérűvel van dolga.
- Naná, persze, hogy örültem. Szerintem az a legjobb ház. Mindig élet van - válaszol lelkesen a hozzá intézett kérdésre. - Igaz, eleinte csak azt tudtam, hogy vörös meg arany a ház színe, az pedig csak kiemeli a vörös hajamat, de már csak ezért is nagyon lehet örülni. Fontos szempont - magyarázza komolyan, hiszen neki ez igenis számít most is. Nem mindegy, hogyan fest, ha már úgyis valami ronda egyenruhát kénytelen hordani.
- Ó, rengeteg mindent. Balettozom, meg olvasok, és imádom a társaságot is. Otthon rengeteg időt töltöttünk a barátaimmal a faluban is, meg az iskola különböző részeiben. Itt még kevés embert ismerek, de ezen változtatunk - részletez kicsattanó örömmel, hiszen beszélhet magáról, de mégiscsak jónak látja, hogy vissza is kérdezzen aztán. - Na és te?
- Óh - veszi tudomásul a választ, igyekezve érdeklődést mutatni. Egészen hosszú listát kapott, aminek felét ha vissza tudná mondani ebben a percben, de legalább válaszolhat a kérdésre, ami azért gyorsan eltereli szerencsére a gondolatait újfent. - Lássuk csak... irodalomból a fantasy, romantikus történetek, klasszikusok, történelmi regények érdekelnek és a versek, meg aztán a történelem, mágiatöri, művészettöri, zenéről szóló könyvek -  sorolja ujjain számolva szórakozottan a lista feléig a könyveket, majd belefelejtve engedi vissza ölébe a kezét, folytatva a felsorolást eme segítség nélkül is.
- Meg szívesen olvasok olyan könyveket, amik a mágia művészetben való szerepéről, használatáról szólnak, mint az illúziómágia vagy melodimágia, vagy mágikus táncművészet, szóval mindenfélét, aminek csak köze van a művészethez - teszi még hozzá csillogó tekintettel. Roppant mód érdekli a művészet, és ezt valami nagyon nemes dolognak éli meg a maga részéről. Egy helyben ülni azonban nem igazán bír sokáig, most sem, így pillanatokon belül már a fotel karfájára támaszkodva emelgeti a lábát kecsesen.
- Szereted a balettet? Olyan szép koreográfiák vannak és annyira kifejező... - lelkesedik. - Vagy inkább az írás az a művészeti ág, amiben jeleskedsz? Azt hiszem, annak is van sajátos mágiája, bár nem sokat olvastam eddig még róla. Igaz ez?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=655046#post655046][b]Széplaki Alíz - 2017.01.14. 11:36[/b][/url]

- Tényleg? Sokan nem szeretik, de akkor ebben egyezünk - válaszoltam neki mosolyogva, majd a barátok szó hallatán felhúztam a szemöldökömet és visszakérdeztem:
- Ó! Barátok?
Nagyon meglepődtem, mert az itt tartózkodásom során még sosem történt velem ilyen, hogy valaki szinte rögtön a barátom akart lenni. Most találkoztunk először és ez a lány máris a bizalmába akart fogadni. Még sosem volt dolgom hasonló jelenséggel, mindenesetre hízelgő volt, hogy ennyire szimpatikus voltam neki. Úgy gondoltam, hogy megér egy próbát az egész, hiszen nagyon pozitív benyomásom volt róla így elsőre, aztán reménykedtem benne, hogy ez továbbra sem fog változni.
- Benne vagyok, miért is ne? - feleltem neki lelkesen egy széles mosollyal az arcomon, így láthatta, hogy valóban komolyan gondoltam ezt. Nem voltam az a nagy érzelemkinyilvánítós típus, főleg nem elsőre, így nem ugrottam külön a nyakába, hogy kimutassam az örömömet, mert arra gondoltam rögtön, hogy nem biztos, hogy ezt ő díjazná. Annyira még nem ismertem ezen a téren, így nem tudtam, hogy mennyire zavarja őt, ha valaki elsőre belemászik a személyes szférájába, mivel ahhoz olyan körülmények kellettek és olyan passzban kellett lenni hozzá, ami ezt lehetővé teszi - mármint az én esetemben mindig is így volt.
- Tanítanak, de odáig még nem jutottunk el - mondtam neki kicsit pironkodva, hiszen neki teljesen természetes volt, hogy Potter itt nagyon híres és népszerű.
- A mugli világban csupán mesehős - tettem hozzá, hogy értse, pontosan mire is gondoltam.
A varázstalan család kifejezésre kissé elfintorodtam, ez nekem elég kényes téma volt, amit még a mai napig nem sikerült teljesen feldolgoznom. Próbáltam neki diplomatikus választ adni, hogy azért tisztában legyen a helyzetemmel, de mégse tudjon meg túl sokat.
- Félvér vagyok, a mugli világban nevelkedtem. Szóval még mindig sok újdonságot tartogat számomra ez az univerzum. Na és te? - kérdeztem vissza, hiszen megütötte közben a fülemet az "is" szócska, ezek szerint nem egy aranyvérűvel volt dolgom, aki már jártas ezen a területen, ettől pedig egy kicsit megkönnyebbültem, hogy akkor talán ebben is hasonlítunk.
- Persze, ez sem utolsó szempont - feleltem neki immár jobb kedvűen, majd hozzátettem:
- Csak azt sajnálom, hogy muszáj viselni az egyenruhát, de ez ellen úgysem tudunk semmit tenni.
Nem repdestem az örömtől az egyenruha kötelező viselését illetően, de benne volt a szabályzatban, úgyhogy nem volt mese, muszáj volt hordani.
- Te aztán tudsz élni! - mondtam neki lelkesen, amikor a hobbijaira terelődött a téma. Látszott a lány alakján és a mozdulatain is, hogy balettozott, hiszen elképesztően kecsesen mozgott és remek formában volt.
- Szeretek olvasni, sétálni, úszni, futni és verseket írni. Tudom, csupa hétköznap, unalmas elfoglaltság - húztam mosolyra a számat, majd feltettem Rosie-nak egy újabb kérdést:
- Na, és melyek a kedvenc tárgyaid? Azt már tudom, hogy a művészet is köztük van. Szörnyen rajzolok, de fotózni szeretek - tettem még hozzá ezt az információt a mondandómhoz.
- Nagyon tetszik a balett, bár még sosem próbáltam, az tény, hogy gyönyörű és nagyon kifejező tánc. Hány éve balettozol? - érdeklődtem, mert egyszerűen kíváncsi voltam rá, hogy mióta műveli a táncművészet ezen formáját.
- Nos, én az írás klasszikus formáját használom, tudod én még főként még mindig mugli fejjel gondolkodom. Papír, penna, ihlet és a gondolataim - nekem csupán ez kell ahhoz, hogy megalkossak egy verset, nem foglalkozom ezen a téren mágiával - válaszoltam neki őszintén. Nekem ez épp elég volt ahhoz, hogy alkossak, nem volt szükségem ehhez semmiféle sajátos mágiára, de ezt a lány már kitalálhatta a válaszomból is.
- Te írtál már verset? - kérdeztem tőle, mert kíváncsi voltam rá, hogy hogyan áll ezzel a területtel Rosie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=658692#post658692][b]Rosie N. Fisher - 2017.02.06. 21:20[/b][/url]

- Természetesen - bólogat kissé visszafogottan, hiszen egy balerina mégsem engedheti meg magának, hogy csak úgy lóbálja a fejét, hogy még a tincsei is elszabaduljanak netán. Azt már nem. Csak szépen, kecsesen, ahogy azt egy kifinomult lány teheti. Mosolya azért még örömteli, habár a fogai még véletlen sem villanak ki, csupán ajkai görbülnek határozottan felfele. Ha Alíz nem ugrik a nyakába, ő továbbra sem mozdítja ezért a kisujját sem, jó lesz így. Marad a helyén egyenes háttal, egymáson keresztezett bokával, már csak az ötórai tea hiányzik tulajdonképpen a teljes idillhez, csak hát öt óra éppenséggel elmúlt. Nagy bánatára, azt az időpontot ráadásul óra közepette érte meg, ami egészen kétségbeejtő, hiszen hogy hódoljon így az ember a jól bevált tradícióknak mégis?
- Áh, értem - állapítja meg olyan hangsúllyal, mint akinek már minden világos is. - Mikről tanultatok eddig? Gyanítom, hogy bizonyára megvannak az előnyben részesített helyi jellegű témák, és mégsem Merlinről tanultok fél éven át vagy a druidákról. Van egyáltalán ilyen híres helyi nevezetességetek egyébként? - érdeklődik az itteni tananyag iránt. A történelem kifejezetten érdekli, ami azt illeti, mindenféle korszakról előszeretettel olvas, néha még arról is elábrándozik, milyen lett volna másik korba születni. Kár, hogy az időutazás még az időnyerő ellenére is csak szép álom, amennyiben évtizedekről vagy éppen évszázadokról van szó.
- Ó, nahát - ad hangot csodálkozásának az újabb információ birtokában. - Tulajdonképpen én is, bár nem tudom pontosan, hogy félvérnek mondható-e, ha az apám tulajdonképpen kviblinek született - morfondírozik el hangosan, de gyorsan félreteszi, amint az egyenruháról esik szó.
- Tulajdonképpen... - illeszti ajkához az ujját elgondolkodva egy pillanatig, amíg a szavakat keresi. - Azt hiszem, sehol nincs a szabályzatban arra vonatkozólag semmilyen megkötés, hogy ne lehetne alakítani. Arra mégsem kényszeríthetnek, hogy ugyanúgy valaki silány divatérzékének a megnyilvánulását viseljük és egytől egyig rosszul nézzünk ki. Csak nem lehet túl sokat módosítani persze, de azért még... most támadt egy ötletem. Néhány apró kis változtatásba, mint egy csipke vagy szalag, nem hal bele senki - fejtegeti, mi is fordult meg a csinos kis buksijában éppen. Végtére is az az egyenruha roppant unalmas, és közel áll ahhoz, hogy kimerítse a ronda fogalmát is, szerinte legalábbis biztosan.
- Te sem panaszkodhatsz - mosolyog vissza elismeréssel adózva a változatos hobbik listájának. - Tudsz úszni? Meg szoktál futni? Ó, ha van kedved, csatlakozhatnál is. Az úszás például kifejezetten pihentető tud lenni egy alapos gyakorlás után. Van az iskolában medence? - érdeklődik. Még távol áll attól sajnos, hogy elmondhatná, mindent felfedezett, kérdezni azonban a legkevésbé sem szégyen végtére is.
- Valóban, a művészetek meg a mágiatörténet és az átváltoztatástan is. Neked? - kérdez vissza a beszélgetés hevében, lassan teljesen bele is feledkezik, olyan meglepően jól telik. Megigazgatja a haját, miközben mosolyogva bólint a fotózásra. - Az egy szép hobbi. Miket fotózol leginkább? - Fel is pattan közben, hogy kicsit megmozduljon, tétlenül ülni nem az ő műfaja, de a beszélgetést sem hagyja abba azért.
- Három éves koromban kezdtem, ami... tizenöt éve idestova - válaszol a kérdésre, összeszámolva a tánccal töltött éveket, majd ismét visszaül addigi helyére, egész kíváncsian hallgatva Alíz szavait.
- Pedig milyen érdekes lehet szavakkal alkotni... úgy értem, mágikusan. Sosem próbáltam én sem, nem is tudom, milyen igazából, vagy hogy kell elképzelni, talán maguk a bűbájok is így működnek, de írni én is csak úgy szoktam, papír, penna, ahogy mondod - magyaráz válaszul, majd a kérdés hallatán alig észrevehetően megvonja a vállát, és közelebb hajol a lányhoz, mint aki nagy titkot akar megosztani éppen.
- Egyszer... amikor a barátommal szakítottunk még Roxfortban, kipróbáltam, hátha segít túljutni rajta. Fárasztó vállalkozás. Az a sok rím meg a ritmus... meg úgy egészében... inkább olvasni szeretem őket. Na és te írtál már?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=661896#post661896][b]Széplaki Alíz - 2017.02.24. 15:16[/b][/url]

- Remek - válaszoltam neki mosolyogva, I think this is the beginning of a beautiful friendship címszóval. A beszélgetésünk alatt megfigyeltem, hogy Rosie merevebb nálam és szinte minden mozdulatára ügyelt, fontos volt számára a rendezettség és a tökéletes megjelenés. Emellett remek társalkodópartnernek bizonyult, az a fajta ember volt, aki figyelt a másik mondandójára és valóban érdekelte a válasz.
- Merlinről és Nicholas Flamel-ről tanultunk idáig, valamint olyan általános dolgokról mint az okkultizmus és a boszorkányság - foglaltam neki össze röviden azt, amiről idáig tanultunk.
- Híres helyi nevezetességek? Hát elsőre a híres magyar halálfalók jutottak az eszembe. Nem tudok semmiféle kimagasló személyiségről vagy még nem tanultunk róla - mondtam neki zavartan. Sokszor elég tudatlannak éreztem magam ezzel az univerzummal kapcsolatban, de azzal is tisztában voltam, hogy eleve könnyebb dolguk volt tanulás terén azoknak, akik már ide születtek és nem a muglik között nevelkedtek. Próbáltam behozni ezt a lemaradást, sokat tanultam, de még mindig nem voltam elégedett a saját eredményemmel és arra törekedtem továbbra is, hogy minél több dolgot elsajátítsak a varázsvilággal kapcsolatosan.
Amikor Rosie a származásán elmélkedett én jobbnak láttam, ha bölcsen csendben maradok, nem akartam belefolyni ebbe a témába. Már csak amiatt sem, mert nem szívesen gondoltam vissza a múltammal kapcsolatos bizonyos dolgokra. Szerencsére ezután rögtön az egyenruhára terelődött a szó.
- Ez remek ötlet! Személy szerint nagyon örülnék egy kis csipkés díszítésnek! - lelkendeztem, mert ezekről a ruhákról ugyanaz volt a véleményem mint Rosie-nak.
- Hol tudnál elképzelni egy kis csipkét a ruhámon? - kérdeztem tőle mosollyal az arcomon. Bíztam benne, hogy a lány jó stílusérzékkel bír, legalábbis úgy gondoltam, hogy ért ahhoz, amit most itt előttem felvázolt az imént.
- Igen, szeretek futni és úszni is! Az Északi szárny alagsorában található az alagsori medence, ott lehet úszkálni. Szívesen csatlakozom hozzád, mert nagyon szeretek úszni - feleltem neki vidáman. Végre volt valaki, aki hasonlóképp szerette ezt a fajta sportágat, mert a legtöbb ismerősöm nem igazán rajongott se a sportért se az úszkálásért.
- Nekem a Jóslástan, az Asztrológia, a Legendás lények gondozása, a Rúnatan és a Művészetek a kedvenc tárgyaim - válaszoltam neki, miközben kényelmesebben elhelyezkedtem a fotelban és felhúztam a lábaimat is, míg a cipőimet a földön hagytam, mert nem akartam bekoszolni velük a kényelmes ülőalkalmatosságot.
- Mivel szeretnél később foglalkozni? - kérdeztem tőle érdeklődve, bár gyanítottam, hogy a művészettel vagy a tánccal lesz kapcsolatos a válasza, mert látszott rajta, hogy imádja mindkettőt. Könnyen el tudtam volna őt képzelni bármelyik szakmában, ráadásul azt csinálhatná főállásban, ami a hobbija. Persze megint elkalandoztak kicsit a gondolataim és nem is akartam előrevetíteni semmit sem, de most sikerült.
- Mindent, ami felkelti az érdeklődésemet, lehet az egy ember vagy akár egy élettelen tárgy is. Igazából egy képnek számos története van, attól függ, hogy ki milyen szemszögből vizsgálja és milyen sztorit körít mellé. Minden ember más, ezért mást ért egy-egy dolog alatt, illetve másképp szemléli a világot, más a véleménye, a nézőpontja és a többi. A képek pedig megadják azt a szabadságot az embernek, hogy kiélhessék a kreativitásukat és esetleg megismerhessék más emberek véleményét, valamint segítenek mások szemszögéből megismerni egy ugyanazon dolgot. Szerintem a fényképeknél a jól elkapott pillanat a leglényegesebb, hiszen az sokszor többet ér, mint egy egész történet, mivel az ragadja meg az igazi érzelmeket és ad egyedi, sajátos hangulatot a képnek.  Azért szeretem elsősorban a fekete-fehér képeket, mert azok a puritán valóságot ábrázolják, mindenféle körítés nélkül. Tulajdonképpen a két végletet szimbolizálják, mint a yin és yang, avagy fény és sötétség nem léteznek egymás nélkül. Kicsit sokat fecsegtem erről, bocsánat, ha untattalak volna - szabadkoztam kicsit, bár erről a témáról akár napestig is tudtam volna beszélni, mert nagyon szerettem.
- Valóban érdekes lehet szavakkal alkotni, bár én inkább maradok a hagyományos módszereknél írás terén - mosolyogtam a lányra. Ezután közelebb hajolt hozzám, hogy elmesélje, hogy amikor szakított a barátjával megpróbálkozott a versírással, de inkább olvasni szerette őket.
- Igen, írtam már. Ami azt illeti még most is írok, de nem vagyok elégedett magammal... írhatnék jobban is. Tulajdonképpen nincs is értelme írnom, de valamiért nem adom fel - válaszoltam neki pironkodva, mert valóban úgy gondoltam, hogy nem vagyok jó versíró, de hittem abban, hogy idővel javulni fog az írási készségem, ha eleget gyakorlok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=664232#post664232][b]Rosie N. Fisher - 2017.03.03. 19:34[/b][/url]

– Mi a druidákkal kezdtük az egész mágiatörténetet, meg volt persze Merlin is, érintettük futólag a rúnákat, boszorkányság, koboldháborúk, alkimisták, szóval ezek szerint mégiscsak más kicsit a tananyag. Meglehetnek a helyi jellegzetességei. Nemrég olvastam például, hogy volt itt egy király, aki valamikor a tizenharmadik században kijelentette, hogy boszorkányok nincsenek, hogy ne üldözzék őket. Róla eddig nem is hallottam, de ti csak tanultok róla, gondolom - töpreng el hangosan. Veszedelmes vele történelemről beszélni, mindig akad valami fontos megtárgyalnivalója e téren vagy megosztandó ismeretmorzsája. A származása kérdését aztán egész gyorsan letudják – úgy tűnik, Alíz sincs tisztában vele, minek is számít, ha az ember apja kvibli, az anyja meg mugli –, és rátérnek az egyenruhára. Örömteli mosollyal veszi tudomásul, hogy a navinés lány lelkesedik ötlete hallatán.
– Nos hát - szólal meg, de el is hallgat, ajkához illesztve mutatóujját, míg gondolkodik a válaszon. – Lehetne a galléron, de akár az egyentalár aljár is fel lehetne frissíteni egy kis színes csipkével, hogy ne mondhassák, nem hű az ember a házához. Egy kis ragasztóbűbájjal még akár a cipőn is megoldható, de természetesen csak mértékkel, mielőtt túl sok lenne – válaszolja végül, részletezve a fejében alakot öltő elképzeléseket.
– Meg lehetne szerezni valami ízléses házállatos ékszert is, icipici főnix-medált, unikornist, érted. - Felcsillan a szeme a gondolatra. Nem igazán hord ékszereket néhány egyszerű darabon kívül, végtére is a táncban csak akadályoznák legtöbbször, ám egyenruhához valami ilyen igazán illene. Szép is lenne, ha belegondol.
– Ó, az nagyszerű. Csatlakozz bármikor, egyedül nem annyira mókás - válaszolja széles mosollyal, tényleg örül ám, annyira, hogy a tárgyak említésére már csak bólogat, még mindig ennél a jóhírnél ragadva meg, hogy nem kell egyedül lubickolnia majd, ha úszni támad kedve.
– Tánccal lenne igazán jó, előadóművészettel, de azért szeretnék mellé talán egy tanári képzést. Nem is tudom még igazán, mi más lenne jó. Te? - kérdez vissza, ha már a jövővel kapcsolatos tervek kerülnek szóba.
– Ó, nem, nem... - Megrázza a fejét is, jelezve, hogy dehogy untatták. – Ez nagyon érdekesnek hangzik. Mutathatnál majd képeket, meg ha van kedved, akár fotózhatsz is tánc közben például - javasolja roppant önzetlenül - nem is forog körülötte a világ, szemernyit sem, á, dehogy -, és természetesen teljesen ártatlanul vetve fel, hiszen ezzel csak segíteni igyekszik a lánynak is, elvégre kéznél van máris egy téma, közben pedig ő is csilloghat. Mindenki jól jár, hát nem?
– Miért nem keresel egy tanárt... vagy hogy mondják ezt, olyan mentor félét, aki segít csiszolni a szavaidon? - kérdezi, ha már Alíz azt közli, nem elégedett az eredménnyel. Máris megoldást keres segítőkészen a proglémára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=674223#post674223][b]Széplaki Alíz - 2017.04.14. 16:11[/b][/url]

- Hm, felettébb érdekes, biztosan fogunk róla tanulni - mondtam neki lelkesen, mert izgalmasan hangzott, amit a lány mesélt. Rosie tanult lány volt és látszott rajta, hogy szeret új dolgokat elsajátítani, ebben hasonlítottunk egymásra.
- Megcsinálnád nekem? Rád bízom a stílust, már ami a csipkék elhelyezkedését illeti, bízom a jó ízlésedben - válaszoltam mosolyogva Rosie-nak, amikor az egyenruha megreformálása került újra szóba. Úgy véltem, hogy a lány remek stílusérzékkel bír, ezt pedig a megjelenése is tükrözte, úgyhogy nyugodtan rá mertem bízni az egyenruhám átalakítását.
Nem igazán hordtam ékszereket, de ami a medált illette belegondoltam, hogy biztosan fantasztikusan menne az egyenruhához, úgyhogy rábólintottam a lány ötletére. Ékszerek terén főként fülbevalót hordtam vagy időnként nyakláncot, ha olyan ruhát vettem fel, amihez ment, de egyébként nem erőltettem ezeket a kiegészítőket.
- Rendben, akkor majd megbeszéljük, hogy mikor úszunk egyet - válaszoltam neki jókedvűen. Én is örültem annak, hogy végre lett társaságom az úszást illetően, mert már unalmas volt mindent egyedül csinálnom, legalábbis sport terén.
- Milyen tanári képzésre gondoltál? Történelem? - csillant fel a szemem, mert nekem is megfordult a fejemben a tanári pálya lehetősége.
- Én jóslással szeretnék foglalkozni és mellette tanítással, bár azt egyelőre még nem tudom, hogy mit szeretnék tanítani. Majd idő közben elválik - tettem hozzá kissé hadarva.
- Szuper ötlet. Így tudnék csinálni egy klassz fotósorozatot, amolyan dinamikusat, szóval benne vagyok. Mikor érsz rá? - kérdeztem tőle fellelkesülve, mert végre kaptam egy új témaötletet, amire rögtön rávetettem magam, mert kiváló volt gyakorlásképp és szórakozásként egyaránt.
- Nem rossz ötlet, de nem tudom, hogy ki tudna adni nekem ihletet. Tudod ez belülről kell, hogy jöjjön - magyaráztam Rosie-nak, úgy éreztem, hogy ennek a területnek a fejlesztésére csakis saját magam vagyok képes. Egyelőre ez viszont nem úgy valósult meg, amilyen tempót szántam ennek a dolognak.