A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=645908#post645908][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.07. 12:02[/b][/url]

         ~ kinézet ~

Tanítás végeztével egészen fellélegzett, hogy megszabadulhat az egyenruhától, aminek pusztán annyi értelmét látja, hogy a minden egyéniséget és ízlést nélkülöző társai nem igazán válhatnak nevetség tárgyává, hiszen mindenki egyformán a vezetőség silány divatérzékének bizonyítékát viseli. Az egyetlen változatosságnak tekinthető apróság csupán a házak színei a sálon, nyakkendőn, vagy éppen a szoknya, netán a térdzokni szegélyén. Ki nem állhatja. Pedig tudatában van, hogy nem is áll olyan rosszul neki, sőt, a házszínek még illenek is vörös hajához és nem sápasztják még jobban már amúgy is fehér bőrét, de mégiscsak olyan egyhangú viselet, na meg olyan szürke. Jólesik belebújni barackszínű pulóverébe, akárcsak a kényelmes nadrágba, amiben jobban látni minden kecses vonalát, mint abban az A vonalú, egymásra vasalt ráncokból álló szürke szoknyában valaha is lehetne. A rózsaszín sálat csak azért csavarja a nyaka köré, mert meglepően védtelennek érzi nyakát az ódon falak hűvös levegőjével szemben, tekintve, hogy szoros kontyba csavart haja nem szolgál semmiféle védelemmel. A violinkulcs alakú medált nem rejti el, búcsúajándék volt szobatársaitól, bár ez még nem lenne elég ok, hogy viselje, ha például ronda lenne. A medál viszont véleménye szerint meglehetősen szép, és természetesen hozzá illő választás, hát nem is rejtegeti személyes tárgyai menedékéül szolgáló ékszeres ládikája mélyén. Csizmáiban egész hangtalanul közlekedik, mintha nem lenne egyébként is pehelysúlyú és nem tanulná már közel másfél évtizede a könnyed, libegő léptek és a szárnyalás sajátos művészetét. A társalgót természetesen társaság reményében veszi célba. A magányos bolyongás sem utolsó lehetőség, közben még a kastély szeme előtt egyelőre rejtett csodáit, titkos zugait is felfedezhetné, ám mégis valami másra vágyik, valami többre. Jólesne egy kis csillogás, csöppnyi figyelem, egy érdeklődő tekintet legalább, ami kíváncsian követi mozdulatait. Ha léptei nem is, az ajtó nyikorduló hangja elárulja, amint benyit, és felcsillanó tekintetében szinte azonnal át is veszi a csalódottság a röpke öröm helyét. Hiszen ez majdhogynem üres.
- Eltévedtem volna? Azt hittem, ez a társalgó, de inkább tűnik magányos lelkek menedékének. A folyosón is nagyobb az élet - szólal meg körbepillantva, amint becsukta maga mögött az ajtót.
- A kilátás viszont egészen megjárja - állapítja meg a következő pillanatban az ablakhoz libbenve, és megtámaszkodik a párkányon, lábujjhegyre emelkedve, úgy nyomja neki majdnem az orrát az üvegnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=646473#post646473][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.09. 12:28[/b][/url]

Csalódottan hordozza körbe tekintetét a társalgón, amely ebben az időpontban majdhogynem üres. Vajon hol lehetnek az emberek, töpreng el egy pillanat erejéig, de nem igazán foglalkozik a válasz megtalálásával mégsem, hiszen az éppen olvasó lány visszakérdez elhangzó szavaira. Még a mosolyt is hallani véli a hangjában, amitől picit jobban kihúzza magát máris. Nem kárpótolja ugyan a társaság hiányáért, hogy értékelik a humorát, és figyelemmel követik a szavait, de mégiscsak jobb, mintha nem is figyelnének rá.
- Mondhatni. Nincs éppen túlnépesedés, már amennyiben nem rendelkezel több személyiséggel netán - válaszolja, sütkérezve a figyelemben, amit éppen neki szentel a másik. Simogatja a lelkét, hiszen tudja, hogy itt mégsem tudhatják még azért széles körben, hogy ő Rosie Fisher. Az itt töltött időt tekintve még abban is kételkedik, hogy azt tudnák, cserediák Roxfortból. Meglehet, hogy csak egyszerű új diáknak tekintik, akinek éppen az országba költöztek a szülei vagy valami ilyesmi. A gondolatra aprót szusszan, ám különösebben nem akadályozza pillanatnyi boldogságát mindez. Rengeteg idő áll még előtte, hogy megmutassa, több, mint egyszerű diák. Értékeli a helyeslést, mosolyogva pillant hátra válla fölött, hogy ezt megmutassa, majd a párkányt hátrahagyva kényelmes ülőhelyet keres magának a lány közelében, bokáit finom mozdulattal keresztezve, hátát kihúzva, és érdeklődve pillant a másikra, egészen a kérdésig. Szemöldökét kissé csalódottan vonja fel, szinte el sem hiszi, hogy ezt tőle éppen megkérdezték. Lerázza azonban megrökönyödését egy gyors mozdulattal, visszatessékelve arcára mosolyát.
- Ez meglehetősen átlagos leírás. Azt hiszem, több ilyen lányt is láttam, de nem biztos, hogy azt is, akit keresel - válaszol hangjában leheletnyi türelmetlenséggel, noha másrészt egészen elégedett magával, hogy igen segítőkészen nem tagadta meg a válaszadást.
- Rosie vagyok, Rosie Fisher, griffendéles cserediák - mutatkozik be máris, igyekezve visszaterelni a beszélgetést számára érdekesebb vizekre. - Mindig ilyen sokan vannak itt? Különben mit olvasol?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=648536#post648536][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.16. 00:59[/b][/url]

- Ötöt is? Igazán kellemes társaság lehetsz - szögezi le nyomban, és jégkék árnyalatban játszó tekintetében az arcán megjelenő mosoly járulékos csillogása keveredik hirtelen felébredő kíváncsigásával. Igaz, hogy csupán egyetlen emberhez van szerencséje, de ha ilyen sokat kitesz, az már majdnem felér egy kisebb társasággal. Márpedig neki lételeme a társaság, az egyedüllét pedig mumussal felérő kellemetlen állapot, így esze ágában sincs kihagyni a lehetőséget, hogy beszélgessen a rá figyelni hajlandó diáktársával, csillogva kicsit, végtére is ragyogó ékköve ha nem is az angol koronának, de a teszleksüveg egy divatosabb, ékesebb változatának mindenképpen.
- Örvendek - nyújtja máris előre légies mozdulattal a kezét a bemutatkozás pillanatában, hiszen így illik, aztán ölébe ejti a kézfogást követően újra, hogy visszatérjen a társalgásuk fonalához. - Kaptam egy viszonylag részletes összefoglalót az iskoláról, amiből számomra az derült ki, hogy az a magyar Hugrabug. Igaz? - kérdez rá, hogy ezzel lehetőséget adjon a válaszadásra, ne csak egymagában beszéljen. A monológnak nem sok értelmét látja, mégsem egy Shakespeare-dráma hősnője.
- Nos akkor ezt túl is tárgyaltuk - állapítja meg mosolyogva, és már tereli is a beszélgetést, hogy ő maga is bemutatkozhasson. Nem szeret lemaradni semmiben sem, jobban kedveli, ha inkább ő az első, legyen szó a tanulmányairól, vagy éppen az illemről, így tulajdonképpen kissé sértetten veszi tudomásul, hogy csak második. Ki is húzza magát, picit mereven hátrafeszítve a vállait, megemelve az állát, amíg csak a következő pillanatban nem kárpótolja mégis a Griffendél iránti érdeklődés.
- Lássuk csak - fog neki, megigazítva néhány képzeletbeli hajszálat, hiszen hosszú hajából egyetlen szál sem merészkedik ki gondosan felcsavart, szorosan rögzített, szigorú kontyából, de a mozdulatot mégiscsak igényli, mielőtt ujjait lazán fűzné össze kezeit térdére ejtve.
- Hasonlít az eridonra. Vörös meg arany a ház színe, de oroszlán a jelképe főnix helyett, és csupa okos meg bátor ember jár oda. Még Harry Potter is ott tanult, meg Granger és az összes Weasley, vagyis a varázslótársadalom színe-java egy kis túlzással - foglalja össze a hirtelen eszébe jutó információkat. - Ó, és van egy egyszerre szórakoztató meg ijesztő házszellemünk, Sir Nicholas de Mimsy-Porpington, de mindenki csak a Félig fejnélküli Nicknek hívja a kissé balul sikerült lefejezése eredményeként - magyaráz teljes beleéléssel, elég sűrűn pillantva közben Alizra, hogy lássa, milyen hatást is keltenek a szavai.
- Ó, értem - jelenti ki megkönnyebbülve, kényelmesebben dőlve hátra kissé ültében, amikor választ kap a társalgóra jellemző átlagos népsűrűséget illetően. A seprűmárkákra felhúzza aztán a szemöldökét. Még mindig fájdalmasan érinti, hogy nem tud repülni, de esze ágában sincs a gyengeségeit megmutatni, inkább lerázza magáról az egészet, és laza mozdulattal legyint.
- Csakis az lehet. Mi mást szoktál még olvasni tankönyveken kívül. Szereted az irodalmat? - tereli a témát inkább igyekezve a könyveknél maradni, de mégsem beszélni azokról a fránya ciroktákolmányokról, amik egyszerűen nem hajlandóak felemelkedni sem neki, nemhogy a levegőbe emelni őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=652252#post652252][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.31. 05:19[/b][/url]

- Meglepetést? Hmm... - illeszti mutatóujját ajkához elgondolkodva, tekintete egy pillanatra a semmibe réved, majd széles mosollyal néz újra a lányra. - Szeretem a meglepetéseket. Lehetnénk barátok - szólal meg nyomban egészen lelkesen, és csak azért nem ugrik ennek jeleként a másik nyakába, mert ő olyat nem tesz, vagy legalábbis csak ritka alkalmakkor. Megvárja inkább, amíg mások ugranak az ő nyakába (hogy aztán hűvös nyugalommal, méltóságteljesen követelje vissza magának lehetőleg a személyes terét, ha olyan a kedve).
- Hogy érted, hogy itt? - pislog aztán értetlenül. Tényleg fogalma sincs, hogyan érti ezt a kérdést Alíz, hiszen Potter az egész varázsvilágban híres. - Itt nem tanítanak mágiatörit? Vagy inkább helyi jellegzetességet tanultok? Esetleg itt valami mesehősnek mondják, mint mondjuk Beowulfot? Nem értem, miért olyan hihetetlen, hogy létezik - fejti ki, miért is nem tud napirendre térni a kérdés fölött egy mosollyal, esetleg bólogatással. Egészen kicsit talán még a büszkeségét is sérti, hogy Potterről beszélnek, de ha ez ennyire érdekli a lányt, rajta nem múlik, válaszol a kérdésekre.
- Ó, hogy te is varázstalan családból származol? - kérdezi gyanakodva, amikor a lények is szóba kerülnek. Mi tagadás, ő sem ismert sok mindent, mielőtt a Roxfortba került volna, úgyhogy ha igen a válasz a kérdésére, ezen a tapasztalaton osztoznak. Meg is könnyebbül már előre, hogy legalább nem egy mindent ismerő aranyvérűvel van dolga.
- Naná, persze, hogy örültem. Szerintem az a legjobb ház. Mindig élet van - válaszol lelkesen a hozzá intézett kérdésre. - Igaz, eleinte csak azt tudtam, hogy vörös meg arany a ház színe, az pedig csak kiemeli a vörös hajamat, de már csak ezért is nagyon lehet örülni. Fontos szempont - magyarázza komolyan, hiszen neki ez igenis számít most is. Nem mindegy, hogyan fest, ha már úgyis valami ronda egyenruhát kénytelen hordani.
- Ó, rengeteg mindent. Balettozom, meg olvasok, és imádom a társaságot is. Otthon rengeteg időt töltöttünk a barátaimmal a faluban is, meg az iskola különböző részeiben. Itt még kevés embert ismerek, de ezen változtatunk - részletez kicsattanó örömmel, hiszen beszélhet magáról, de mégiscsak jónak látja, hogy vissza is kérdezzen aztán. - Na és te?
- Óh - veszi tudomásul a választ, igyekezve érdeklődést mutatni. Egészen hosszú listát kapott, aminek felét ha vissza tudná mondani ebben a percben, de legalább válaszolhat a kérdésre, ami azért gyorsan eltereli szerencsére a gondolatait újfent. - Lássuk csak... irodalomból a fantasy, romantikus történetek, klasszikusok, történelmi regények érdekelnek és a versek, meg aztán a történelem, mágiatöri, művészettöri, zenéről szóló könyvek -  sorolja ujjain számolva szórakozottan a lista feléig a könyveket, majd belefelejtve engedi vissza ölébe a kezét, folytatva a felsorolást eme segítség nélkül is.
- Meg szívesen olvasok olyan könyveket, amik a mágia művészetben való szerepéről, használatáról szólnak, mint az illúziómágia vagy melodimágia, vagy mágikus táncművészet, szóval mindenfélét, aminek csak köze van a művészethez - teszi még hozzá csillogó tekintettel. Roppant mód érdekli a művészet, és ezt valami nagyon nemes dolognak éli meg a maga részéről. Egy helyben ülni azonban nem igazán bír sokáig, most sem, így pillanatokon belül már a fotel karfájára támaszkodva emelgeti a lábát kecsesen.
- Szereted a balettet? Olyan szép koreográfiák vannak és annyira kifejező... - lelkesedik. - Vagy inkább az írás az a művészeti ág, amiben jeleskedsz? Azt hiszem, annak is van sajátos mágiája, bár nem sokat olvastam eddig még róla. Igaz ez?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=658692#post658692][b]Rosie N. Fisher - 2017.02.06. 21:20[/b][/url]

- Természetesen - bólogat kissé visszafogottan, hiszen egy balerina mégsem engedheti meg magának, hogy csak úgy lóbálja a fejét, hogy még a tincsei is elszabaduljanak netán. Azt már nem. Csak szépen, kecsesen, ahogy azt egy kifinomult lány teheti. Mosolya azért még örömteli, habár a fogai még véletlen sem villanak ki, csupán ajkai görbülnek határozottan felfele. Ha Alíz nem ugrik a nyakába, ő továbbra sem mozdítja ezért a kisujját sem, jó lesz így. Marad a helyén egyenes háttal, egymáson keresztezett bokával, már csak az ötórai tea hiányzik tulajdonképpen a teljes idillhez, csak hát öt óra éppenséggel elmúlt. Nagy bánatára, azt az időpontot ráadásul óra közepette érte meg, ami egészen kétségbeejtő, hiszen hogy hódoljon így az ember a jól bevált tradícióknak mégis?
- Áh, értem - állapítja meg olyan hangsúllyal, mint akinek már minden világos is. - Mikről tanultatok eddig? Gyanítom, hogy bizonyára megvannak az előnyben részesített helyi jellegű témák, és mégsem Merlinről tanultok fél éven át vagy a druidákról. Van egyáltalán ilyen híres helyi nevezetességetek egyébként? - érdeklődik az itteni tananyag iránt. A történelem kifejezetten érdekli, ami azt illeti, mindenféle korszakról előszeretettel olvas, néha még arról is elábrándozik, milyen lett volna másik korba születni. Kár, hogy az időutazás még az időnyerő ellenére is csak szép álom, amennyiben évtizedekről vagy éppen évszázadokról van szó.
- Ó, nahát - ad hangot csodálkozásának az újabb információ birtokában. - Tulajdonképpen én is, bár nem tudom pontosan, hogy félvérnek mondható-e, ha az apám tulajdonképpen kviblinek született - morfondírozik el hangosan, de gyorsan félreteszi, amint az egyenruháról esik szó.
- Tulajdonképpen... - illeszti ajkához az ujját elgondolkodva egy pillanatig, amíg a szavakat keresi. - Azt hiszem, sehol nincs a szabályzatban arra vonatkozólag semmilyen megkötés, hogy ne lehetne alakítani. Arra mégsem kényszeríthetnek, hogy ugyanúgy valaki silány divatérzékének a megnyilvánulását viseljük és egytől egyig rosszul nézzünk ki. Csak nem lehet túl sokat módosítani persze, de azért még... most támadt egy ötletem. Néhány apró kis változtatásba, mint egy csipke vagy szalag, nem hal bele senki - fejtegeti, mi is fordult meg a csinos kis buksijában éppen. Végtére is az az egyenruha roppant unalmas, és közel áll ahhoz, hogy kimerítse a ronda fogalmát is, szerinte legalábbis biztosan.
- Te sem panaszkodhatsz - mosolyog vissza elismeréssel adózva a változatos hobbik listájának. - Tudsz úszni? Meg szoktál futni? Ó, ha van kedved, csatlakozhatnál is. Az úszás például kifejezetten pihentető tud lenni egy alapos gyakorlás után. Van az iskolában medence? - érdeklődik. Még távol áll attól sajnos, hogy elmondhatná, mindent felfedezett, kérdezni azonban a legkevésbé sem szégyen végtére is.
- Valóban, a művészetek meg a mágiatörténet és az átváltoztatástan is. Neked? - kérdez vissza a beszélgetés hevében, lassan teljesen bele is feledkezik, olyan meglepően jól telik. Megigazgatja a haját, miközben mosolyogva bólint a fotózásra. - Az egy szép hobbi. Miket fotózol leginkább? - Fel is pattan közben, hogy kicsit megmozduljon, tétlenül ülni nem az ő műfaja, de a beszélgetést sem hagyja abba azért.
- Három éves koromban kezdtem, ami... tizenöt éve idestova - válaszol a kérdésre, összeszámolva a tánccal töltött éveket, majd ismét visszaül addigi helyére, egész kíváncsian hallgatva Alíz szavait.
- Pedig milyen érdekes lehet szavakkal alkotni... úgy értem, mágikusan. Sosem próbáltam én sem, nem is tudom, milyen igazából, vagy hogy kell elképzelni, talán maguk a bűbájok is így működnek, de írni én is csak úgy szoktam, papír, penna, ahogy mondod - magyaráz válaszul, majd a kérdés hallatán alig észrevehetően megvonja a vállát, és közelebb hajol a lányhoz, mint aki nagy titkot akar megosztani éppen.
- Egyszer... amikor a barátommal szakítottunk még Roxfortban, kipróbáltam, hátha segít túljutni rajta. Fárasztó vállalkozás. Az a sok rím meg a ritmus... meg úgy egészében... inkább olvasni szeretem őket. Na és te írtál már?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=664232#post664232][b]Rosie N. Fisher - 2017.03.03. 19:34[/b][/url]

– Mi a druidákkal kezdtük az egész mágiatörténetet, meg volt persze Merlin is, érintettük futólag a rúnákat, boszorkányság, koboldháborúk, alkimisták, szóval ezek szerint mégiscsak más kicsit a tananyag. Meglehetnek a helyi jellegzetességei. Nemrég olvastam például, hogy volt itt egy király, aki valamikor a tizenharmadik században kijelentette, hogy boszorkányok nincsenek, hogy ne üldözzék őket. Róla eddig nem is hallottam, de ti csak tanultok róla, gondolom - töpreng el hangosan. Veszedelmes vele történelemről beszélni, mindig akad valami fontos megtárgyalnivalója e téren vagy megosztandó ismeretmorzsája. A származása kérdését aztán egész gyorsan letudják – úgy tűnik, Alíz sincs tisztában vele, minek is számít, ha az ember apja kvibli, az anyja meg mugli –, és rátérnek az egyenruhára. Örömteli mosollyal veszi tudomásul, hogy a navinés lány lelkesedik ötlete hallatán.
– Nos hát - szólal meg, de el is hallgat, ajkához illesztve mutatóujját, míg gondolkodik a válaszon. – Lehetne a galléron, de akár az egyentalár aljár is fel lehetne frissíteni egy kis színes csipkével, hogy ne mondhassák, nem hű az ember a házához. Egy kis ragasztóbűbájjal még akár a cipőn is megoldható, de természetesen csak mértékkel, mielőtt túl sok lenne – válaszolja végül, részletezve a fejében alakot öltő elképzeléseket.
– Meg lehetne szerezni valami ízléses házállatos ékszert is, icipici főnix-medált, unikornist, érted. - Felcsillan a szeme a gondolatra. Nem igazán hord ékszereket néhány egyszerű darabon kívül, végtére is a táncban csak akadályoznák legtöbbször, ám egyenruhához valami ilyen igazán illene. Szép is lenne, ha belegondol.
– Ó, az nagyszerű. Csatlakozz bármikor, egyedül nem annyira mókás - válaszolja széles mosollyal, tényleg örül ám, annyira, hogy a tárgyak említésére már csak bólogat, még mindig ennél a jóhírnél ragadva meg, hogy nem kell egyedül lubickolnia majd, ha úszni támad kedve.
– Tánccal lenne igazán jó, előadóművészettel, de azért szeretnék mellé talán egy tanári képzést. Nem is tudom még igazán, mi más lenne jó. Te? - kérdez vissza, ha már a jövővel kapcsolatos tervek kerülnek szóba.
– Ó, nem, nem... - Megrázza a fejét is, jelezve, hogy dehogy untatták. – Ez nagyon érdekesnek hangzik. Mutathatnál majd képeket, meg ha van kedved, akár fotózhatsz is tánc közben például - javasolja roppant önzetlenül - nem is forog körülötte a világ, szemernyit sem, á, dehogy -, és természetesen teljesen ártatlanul vetve fel, hiszen ezzel csak segíteni igyekszik a lánynak is, elvégre kéznél van máris egy téma, közben pedig ő is csilloghat. Mindenki jól jár, hát nem?
– Miért nem keresel egy tanárt... vagy hogy mondják ezt, olyan mentor félét, aki segít csiszolni a szavaidon? - kérdezi, ha már Alíz azt közli, nem elégedett az eredménnyel. Máris megoldást keres segítőkészen a proglémára.